Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kamilla
Sötétedéskor

Legszívesebben ordítani kezdene, hogy a lánynak mennyire nincs igaza, és hogy hiába szajkózza, ő...
- Soha nem mondtam, hogy nem akarlak látni! - mordul fel, és fejét elcsapva a fekete eget kezdi bámulni. Az alsó ajka beleremeg az igazságtalannak érzett, újra meg újra végighallgatott kifakadásba. - A ne találkozzunk egy ideig nem azt jelenti, hogy többé nem akarlak látni.
Ingerült, elsötétült tekintettel pillant vissza Kamillára. Hogy lehetséges az, hogy két ember, akik egykor egészen más, ijesztően érzékeny kapcsolatban voltak, hogy ők ketten ide jutottak? Hiszen nem siettek el semmit, átgondolták a lehetőségeiket és rengeteget beszélgettek, mielőtt belefogtak. A gondolat és az előtte álló lány összeforr, mégis, a mestertanonc úgy érzi, ennél távolabb soha nem kerülhetnének egymástól. Pedig ő mindent azért tett, hogy a lányt védje. Neki kevésbé rossz legyen. Kevésbé fájó, a két rossz közül a jobbnak ítélt.
Aztán Kamilla kimond valamit, ami egyszerre ver éket Noel szívébe és agyába. Hogy mi?! Egy hosszú pillanatig csak nézi a másikat, elnyíló szájjal és kikerekedő szemekkel fürkészi a tekintetét, majd idegesen megrázza a fejét, és halántékához kapva hátrébb lép. Úgy érzi, mindkettejüknek jobb, ha eltávolodik, és ezzel kiengedi a lányt a teste fogságából.
- Ha nem érzed, milyen fontos vagy nekem, akkor nincs miről beszélnünk - szűri a fogai között. Ajkait összepréseli, állát felszegi. Az ég csendes, rajta csak néhány csillag ragyog. Azután arcát visszafordítja Kamilla felé, de mikor megszólal, hangja nem is lehetne csalódottabb.
- Nem várok tőled semmit. Túlértékeltelek - mondja parázstekintettel, majd füttyent az avarban őket figyelő tűzrókának. Még visszapillant a lányra, és fejét lassan csóválva fűzi hozzá. - Nem érdemelted meg a figyelmemet.
Hogy valójában így gondolja-e? Ebben a percben igen, biztosan. Máskülönben jól tudja, hogy ő nem volt érdemes Kamilla odaadó szeretetére. Nehéz az elválás, a veszteség és a kudarcérzet. Ha valami nem sikerül, az neki végetnemérően hosszú hónapokat jelent. Egy kapcsolat lezárása éveket. A tehetetlenségből fakadó düh és keserű méreg örök.
Az állatok elindulnak a kastély irányába, a férfi pedig követi őket. Néhány méter után azonban megáll, pillanatnyi habozás után visszafordul. Tenyerében aprócska láng lobban, és csakhamar gömbformát vesz fel. Felemeli jobbját, megcélozza Kamillát, és titkon remélve, hogy az ereje épségben van, lazán felé dobja azt. Nem félti őt, tisztában van vele, hogy egy mozdulattal elfojtja a tüzét.
- Épp ez történt velünk is - mondja még, azután, ha Kamillának nincs hozzáfűznivalója, elfordul és útnak indul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren

A rájuk telepedő csendben levegőt is alig mer venni. Nem azért, mert fél a férfitól, hanem mert van némi sejtése kérésének súlyáról. Konkrétan nem tudhatja persze, milyen érzés ez egy apának, az viszont biztos, most azért ül itt, hogy a férfi lássa: kész felelősséget vállalni Mináért. Elsősorban nem is a lányt jött elkérni. Warren úr engedélye azért kell, hogy megbizonyosdjon arról, a defenzor megbízik már annyira benne, tartja már annyira felnőttnek, érettnek, felelősségteljesnek, hogy a lányát elengedje vele.
- Oda - bólint, karfát szorongató ujjai elsárgulnak. - Sokat meséltem neki a rezervátumbeli élményeimről, és egyik alkalommal elárulta, hogy szívesen meglátogatna.
Elcsendesül, a karfát elengedi. Némi habozást követően kissé előrébb hajol, Dwayne szemeit keresi.
- Mina nagyon vágyik a világra - rekedt hangon szólal meg, a szíve a torkában dobog. Attól tart, ezzel elárulja a lányt, hogy egy olyan határvonalon gázol keresztül, amihez nincs joga. - És én meg tudom mutatni neki a világ sárkányokkal tűzdelt szegletét.
Máshoz sem ideje, sem lelki ereje nincs. A romániai rezervátumot viszont már úgy ismeri, mint a tenyerét, és ha arra nem is adná a fejét, hogy az száz százalékosan biztonságos, azt megígérheti, hogy olyan helyre nem viszi Minát, ami egy pillanatig is kockázatos lenne a számára.
- Az engedélye nélkül nem viszem el - jelenti ki egyszerűen. Ez így van, különben el sem jött volna.
Így tiszta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren

Annak ellenére, hogy a helyzetet valahol kellemetlennek, valahol meg rémisztőnek érzi, az ugyan csak félig-meddig, de kimondott engedély hallatán szélesen elmosolyodik.
- Természetesen - bólint, majd mint akit ebben a pillanatban szabadítottak fel a vállát nyomó teher alól, kényelmesen hátradől. Éppen csak abba nem gondol bele, hogy valójában most vállalta, hogy vigyáz egy másik életre.
Fejét az ablak felé fordítja, majd mikor eszébe jut valami, amit korábban senkivel - márhogy férfival - sem tudott megbeszélni, tűnődve fordul vissza Dwayne-hez. Szemöldökét ráncolva, hangjában őszinte értetlensséggel szólal meg.
- Maga szerint tényleg görénység valakivel tiszteletből együtt lenni? - kérdezi. -  Úgy értem... - kezeit lassan felemelve kezd gesztikulálni - Tegyük fel, nagyon szereti azt a lányt, és nagyon jó vele együtt, egyszerűen klappolnak a dolgok, csak aztán, egy nap találkozik egy másik lánnyal, akibe azonnal beleszeret, viszont... - szemeit lesüti egy pillanatra, keresi a megfelelő szavakat - ...a barátnőjét nem akarja érte elhagyni, mert annyira szereti. Nem szerelemmel, csak úgy. Mert az a lány olyan jó hozzá, mint addig senki.
Már nem csak szemöldökei, de homloka is ráncban áll, szája elnyílva marad. Hülyén érzi magát, mint aki hiába adja ki önmagát, ha az érzéseiről csak rébuszokban képes beszélni.
Igazából abban sem biztos, hogy Dwayne megértette. A halántékát vakarva, kérdőn pillant fel rá, szemeiben most először tűnik fel árnyalatnyi kétely.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren

A férfi kezében pihenő tollat kezdi figyelni. Egyszerűen fél belenézni a másik szemébe, hiszen úgy érzi, túlságosan is kitárulkozott előtte, holott abban is teljesen biztos, hogy nehézkes, kusza gondolataiból Dwayne csak vajmi keveset érthet. A személyekről fogalma sem lehet, a lényeg viszont... a lényeget tudja, és ez éppen elegendő. Hiába, az asztal túloldalán helyet foglaló férfi véleménye nagyon is számít neki.
- Egy rohadék vagyok - nyögve foglalja össze végül, miután letisztázta magában a defenzor rövid, de velős válaszát. A székben, mint aki alól egyik percről a másikra eltűnik a talaj csúszik lejjebb, fejét hátraveti. A nyakát megtöri a támla. - Dwayne?
Noel tekintete meredten figyeli a plafont. A beázott, ilyen-olyan foltos részletekben vesztegel, majd lassan felemeli a fejét, hogy azt megrázva nézzen a másikra.
- Egyszer valaki apja iszonyúan el fog átkozni - jelenti ki, még jobbját is felemeli, és amolyan bizisten' mozdulatot tesz. Aztán felegyenesedik, sóhajt egyet, majd combjára csap. - Na jó, nem tartalak fel tovább. Köszönöm a bizalmat meg... mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Végzős bál és a Merkovszky lány

Tekintete még akkor is a főszervező után kutat, mikor arcán tökéletes, udvarias mosollyal vált néhány szót a folyton útját álló ismerősökkel. Sem ők, sem a bál nem érdekli, azt azonban tudja, hogy ma este itt találja Anneliet. Elköszön. Kezet fog. Lehajol, puszit ad. Elindul, csak hogy újra meg újra csevegni vágyókba botoljon. Mosolyog. Érdeklődik. Halkan nevet és megértően bólogat. A szemeit, a valódi figyelmét viszont senki sem képes elnyerni.
Aztán, mikor egy alkalommal elpillant idén végzős háztársa válla fölött, a közelében üldögélő lány jelenléte egészen váratlanul éri. Mosolyog, bocsánatot kér, és a fiú vállát megveregetve elköszön. Végre.
Szaporán dobogó szívvel, céltudatos léptekkel indul el az elnök asszony magányos asztala felé, hogy a hozzá legközelebb eső szék támlájára támaszkodva, visszafogott mosollyal kérdezze meg tőle:
- Szabad ez a hely?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Végzős bál és a Merkovszky lány

A széktámlára fonódó ujjai engednek a szorításon. A mellkasánál szabadon hagyott inghez nyúl, és megkerülve a széket, úgy ül le, hogy még futólag igazít egy keveset az egyébként is tökéletesen álló galléron. Azután felkönyököl a takaros kis asztalra, és Anneliere pillant; tekintete követi a virágmintás ruha szegélyét, a kivágását és fodrainak lenge útját, míg végül vissza nem ér a nő kéken égő szemeihez. A szíve szaporán ver, szinte taszítja a bordáit, ez azonban kívülről aligha látszik. Ha most valaki feléjük pillant, csak egy csillogó szemű fiatalembert lát, aki halványan elmosolyodva néz a vele szemben ülő gyönyörű barnára.
- Láttam a neved – jegyzi meg halk, mély hangján, míg hüvelykujjával futólag végigsimít borostás álla vonalán. – A gyakornoki listán. Úgy tűnik, idén nyáron együtt megyünk Romániába.
Habár izgatott, érzelmei sem a hangjában, sem arcvonásaiban nem köszönnek vissza. Megjelenése kiegyensúlyozottnak, szokatlanul nyugodtnak hat, ám a szemei elárulják: alig várja, hogy Annelie és ő végre a sárkányok között legyenek. Saját terepen. Az ő terepén. Otthon.
- Nem tudtam, hogy megjelölted a romániai rezervátumot - szólal meg újra, míg a táncoló párokról visszapillant Anniere. Hangjából ugyan hiányzik a kérdő hangsúly, zöldjeiben ott ül a kíváncsiság. Nem gondolja, hogy a lány azért jelölte be Romániát, mert vele akart lenni; tudja, hogy koránt sem. Valószínűleg éppen ellenkezőleg, és ez az, amit nem ért. Hiszen Annelie pontosan tudhatta, hogy ő csak és kizárólag azt a helyet véste fel a jelentkezési ívre, így, ha a lány kérvényét is elfogadják - mint ahogyan történt is -, akkor egész nyáron el kell viselnie a pyromagus társaságát. Elvégre, egy egész idény alatt nem kerülheti úgy, mint az iskolában szokta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Végzős bál és a Merkovszky lány

Elég egyetlen másodperc, a tekintetük pillanatnyi összeforrása. Még a lány hangját sem kell hallania ahhoz, hogy tudja, ő még nem tudott a nagy hírről. Annelie visszakérdezésére elmosolyodik, és ajkait beszívva bólogatni kezd.
- Csodálkoztam is - vallja be, míg a dologgal kapcsolatos korábbi képzelgéseit halk nevetéssel engedi el. Hiába, megfordult a fejében, hogy a barnaság azért hagyta ott imádott erdejét, mert a közelében akart lenni. Hú, de gáz...
A tó felé pillant, mutatóujját lassan végighúzza szája szélén. Azután, egy halk sóhajt követően zöldjeit visszavezeti Annelie-hez. Annyi mindent mondana és kérdezne tőle, a szavak mégsem indulnak el. Bizonytalanul dobogó szívéről tudomást sem véve, hosszan fürkészi a lány arcát. Szemei ide-oda zizzennek, hol a kékségben vesznek el, hol a vastag ajkakra tévednek.
Ez nehéz ügy.
- Táncoljunk - noha csak egészen sokára szólal meg, hangja határozottan cseng. Jobbját Annelie felé nyújtva emelkedik fel a székről, és ha partnernője engedi, ujjaikat összefűzve vezeti őt a táncparkett széléhez. Nem szívesen venné el a főszerepet az idei végzősöktől, így a tér közepét kikerülve, azt észrevétlen hagyja meg nekik. És egyébként is, egy ideje már egyáltalán nem vágyik arra, hogy a figyelem középpontjában legyen. Vannak helyzetek, amelyeket sokkal, de sokkal jobb árgusan figyelő szempárok nélkül át- és megélni.
- Örülök, hogy velem leszel Romániában - jegyzi meg csendesen, míg keze Annelie derekára csúszik, és közelebb húzza magához. A díszítés, a fények és a zene kellemes, valódi báli hangulatot csempésznek a máskor kopár, kihalt tóhoz, ez az érzés pedig bekúszik Noel ingje alá is, hogy egészen a lelkéig hatoljon. - Nem tudom, mi lesz velünk, és úgy egyáltalán, mi lesz - nevetősen ingatja meg a fejét, majd oldalra, Annelie halántékának dönti. Karjainak ölelése is szorosabbá válik, de erről mintha tudomást sem venne. Nagy kár volna maga előtt letagadni, mennyire hiányzott neki ő. - De az, hogy ott leszel, sokat jelent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

Vigyorogva simít végig a masszívan nyáladzó kisfiú szőke fején, majd a kis kacagó szájból újra kibukó cumit egy mozdulattal igazítja vissza a helyére. Szabad kezével ugyanakkor tovább csikizi a gömbölyded pocakot, így a cumi csakhamar ismét kiesik Chris nevető szájából. A rellonos le se tagadhatná, mennyire imádja a kisfiút, akivel már most érezhetően szoros a kapcsolatuk. Nem úgy, mint áldott jó apjával, akivel még mindig nem vergődtek zöldágra, és aki valószínűleg a mai napig nem békélt meg Szofi döntésével, miszerint Noelt választja Chris keresztapjának.
A játszótér csendes, rajtuk kívül csak egy barna copfos kislány és az anyukája vannak, de ők sem a közelben, hanem távolabb, a hinta körül. Tökéletes. A madarakat erősebben hallani, az iskola zaját viszont már egyáltalán nem. Egészen idilli, mintha egy másik világba csöppentek volna, ahol senki és semmi sem zavarhatja meg késő délutáni találkozójukat.
- El sem hiszem, hogy már nyolc hónaposak - jegyzi meg egyszer, oldalvást pillantva fel a fáradtnak tűnő anyukára. - Hihetetlen, hogy már két foga van! Natinál is hasonló a felállás?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

Bólogatva nevet fel Szofi megjegyzésére; ez igaz. Az ő mindennapjai még egészen másról szólnak: mestertanonci képzésről, rezervátumi gyakornokoskodásról, végzős bálokról meg bájitaltan tankönyvekről, amelyeket bújva nyomja el esténként az álom. Az élete így kerek egész, vagy legalábbis, egy kívülálló szemében annak tűnhet. A sárkányimádata pedig, amiről mostanra bebizonyosodott, hogy nem holmi hóbort, amit majd idővel elhagy, esetleg kinő, csak azt erősíti benne, hogy egy ilyen apróság, mint amilyen az ölében ücsörgő kissrác is, egyszerűen nem fér bele. Ha a kicsi fejlődéséhez szükséges anyagi hátteret valamelyest tudná is biztosítani, a biztonságát korántsem. Annál fontosabb pedig nincs.
Lepillant Chrisre, aprót csíp a pocakjába, és közben arra gondol, hogy egy gyerek - akkor is, ha valahol a lelke mélyén már vágyna rá - mindent megváltoztatna. Fenekestül forgatná fel a jól megszokott és nagyon is szeretett életét, amire, tanulva Hunter esetéből, messze nincs még felkészülve.
- Húha - horkant fel, és elmélyülő hangon folytatja - jól kezdődik, hadd halljam, kivele - féloldalas vigyorral, megemelkedő szemöldökei alatt pillant a szőkére. - Most kivel járok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

Felemeli és maga felé fordítja a pehelysúlyú versenyzőt, majd éppen csak annyira kezdi rázni, míg a kisfiú hangos kacagásban nem adja tudtukra: igen-igen, iszonyúan élvezi a helyzetet. A cumi a második pillanatban zuhan Noel ölébe.
- Áh - elsötétülő tekintettel veszi tudomásul, hogy a Nadine és közte történtek még csak most indultak el kastély- és faluhódító útjukra. - Nos, szépíthetném, de...
Elhúzott szájjal néz el Chris mellett, és mikor pillantása találkozik Szofiéval, lemondóan megvonja a vállát. Hiába, nemcsak Nadine csalódott benne, hanem ő maga is. Nagyobbat, mint eddig bármikor.
- Egyik este találkoztam Annelie-vel - mondja, és a kisfiút törökülésben tartott lábaira ülteti, a cumit pedig visszadugja a szájába. Érdekes, hogy mikor ránéz, alakuló vonásaiban egyszerre véli felfedezni Szofiát és Huntert is. - Azt nem tudom mi lesz, de annyi biztos, hogy együtt megyünk Romániába. Őt is oda vették fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

A nő mosolyát látva saját, éppen az imént elkomoruló arca ismét felderül, tekintetében megcsillan egy köszönöm. Nem mondja ki, nem szokása, de aki ismeri, kiolvashatja zöldes fényeiből. Igazság szerint, Szofi az egyetlen, akinek úgy beszélhet érzésekről és illetlen, bűnös tettekről őszintén, hogy nem kéri számon vagy feddi meg értük. Ő tudja, érti és elfogadja, hogy az ember tévedésre hajlamos lény, és az élet, amiből tanul, olykor rögös utakon vezet végig.
- Abban bízom, hogy most átszakítom a célszalagot - vallja be, noha nem tudhatja, hogy valaha kap-e még egy esélyt a boszorkánytól. Ha őszinte akar lenni magához, akkor belátja, hogy meg sem érdemli. - Bár... tartok tőle, hogy eltolom. Megint.
Ha épp nem a hűséggel, akkor a féltékenységgel, el- és kimaradásokkal, késésekkel és egyéb, párkapcsolatban nagyon is fontos dolgokkal akadnak problémái, amelyek mind-mind heves vitákba képesek torkollni. A heves vitákat pedig nehezen viseli, és csakhamar lezárja őket - általában a kapcsolattal együtt.
- Hé - vigyorodik el Szofi utolsó megjegyzésére, majd ismét felemeli Christ, hogy az ő hihetetlenül kék, csillogó szemeibe nézve válaszolhasson. Részben anyának, részben babának. - Nem kell nekünk keresztanya, ugye, kisuram? A csajokkal csak a baj van!
Nevetve pillant vissza Szofira, akin mostanra már egy deka felesleg sincs. Sőt. Talán még vékonyabb, mint a várandóssága előtt volt.
- Ti hogy vagytok? Hunter állja a sarat? - kérdezi őszintén, és a hátára fekszik. Christ a hasára ülteti, aki az édesanyja felé kezd nézelődni. Hű, ha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

- Azt hittem, hogy Nadine az igazi - mintegy feleletként jegyzi meg, bár maga sem tudja, hogy ez egyáltalán válasz-e a szőkeség kérdésére. Úgy érzi, hogy mikor gondolkodás nélkül megcsalta a nagyobbik Rohr lányt, a saját jövőjében vágott el valami tényleg fontosat. Megmagyarázhatatlan érzés, és talán csak a magában való csalódás ébresztette, ami egy napon majd elhalványul, most azonban még nagyon is valós. - Az a legrosszabb, hogy Nadine-nal rengeteget beszélgettünk arról, miért nem szeretne belemenni velem, vagy egy korombelivel egy kapcsolatba. Pontosan amiatt, amit megtettem vele.
Nagyot nyel, és közben pillantását átvezeti a közöttük kalimpáló kisemberre. Milyen könnyű még neki az élet! Az anyukája minden mozdulatát, minden kívánságát lesi, és azért él, hogy boldogságban nőjön fel.
- Azért túlságosan ne aggódj miatta - mondja halvány, ám kiszélesedő mosollyal. Aztán felkönyököl, és arcát tenyerén támasztva meg kezdi fürkészni Szofi most még fáradtabbnak ható vonásait. - Nem úgy ismerem Huntert, mint aki összeroppanna egy kis suli, éjszakai járőrözés meg cumisüveg összepattintás alatt.
Egyébként sem tudja elképzelni, hogy a levitás prefektusnak túl sok tennivalója legyen otthon, mikor Szofi egész nap körberajongja a babákat.
- Szerintem nagyon jól csináljátok - balját kinyújtva futólag megsimogatja Szofi kézfejét, majd a hátára fordul, és a lemenő Nap utolsó fényeit kezdi követni. - És... - arcát oldalra fordítva keresi a másik pillantását. - Ti most együtt vagytok, vagy inkább ne firtassam?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Végzős bál és a Merkovszky lány

Hosszú ujjai végigszántanak Annelie gerincén, hol virágmintás ruháját, hol csupasz bőrét érintve. Tekintete találkozik a rávigyorgó lányéval, mire az ő szája is mosolyra görbül. Vállait ártatlanul megvonja, szemei körül huncutul mélyülnek el a finom ráncok.
- Laktunk már együtt, nem lesz benne semmi új - feleli könnyedén, de szavaival még magát sem tudja meggyőzni. Habár az éppen nem is célja. Egyszerűen csak beszél, mintha így próbálná meg megnyugtatni a másikat.
Pedig biztos benne, hogy Annie is ugyanúgy érzi: az idei nyár mindenben újat ígér; kiszélesedő munkakört, újabb szintet a sárkánygondozásban és önismeretben, nem utolsó sorban pedig talán egy új kezdetet egymással. Hogy is szokta mondani Szofi? Noel, Annie a te másik feled. Ha eljut az agyadig, ha nem. Ha bevallod, ha nem.
Ideje bevallani.
- Hmmm - sóhajt bele hosszan a lány fülébe, és néhány pillanattal később elhúzódik tőle, hogy az eddig nyakát ölelő kezek sajátjaiba csússzanak. - Szerettem volna már róla beszélni - mondja halkan, szavaiból kitűnik, hogy egyértelműen személyre céloz. Érdekes azonban, hogy az arca továbbra is derűs marad, mintha már túl lenne az elmúlt időszakon. Valójában nincs még egészen, de túl lesz.
Jobbját felemeli, és azzal a lendülettel megpörgeti a mezítlábas hercegnőt. Aztán tesz felé egy kisebb lépést, hogy mikor megérkezik, már ismét a karjaiban tudhassa.
- Mi? - homlokráncolva kérdez vissza, hangja értetlenül cseng. - Ezt meg honnan veszed?
A közelségből nem enged, így, fejét ingatva pillant le, és kezdi keresni a kék szemek viszonzását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Végzős bál és a Merkovszky lány

Érzi a karjaiban tartott lány megingását, hát hogyne. Ez a néhány perc az elmúlt öt év, a közös életük rövidített mása. Érzések hullámvasútja, amely most ahelyett, hogy felfelé ívelne, éppen a semmibe zuhan.
- Gondoltam rá - bólint, és a parkett közepén egymásba bújó, vidám párok felé pislog. Aztán megrázza a fejét, és elkomoruló arcára hagyja, hogy a partnernőjéhez hasonló, fájdalmas mosoly üljön ki. - Akkoriban rám sem néztél, amiért nehogy félreértsd, egy percig sem hibáztatlak, hiszen ahogyan vége lett... - kelletlenül elhúzza a száját - jobbnak láttam hagyni.
Hagyni és új életet kezdeni, mint ahogyan - gondolta ő - új életet kezdett Annelie is. És bár nem hallott róla sokat, csak hogy utazgat és tanul, biztos volt benne, hogy az idejét nem egyedül tölti. Túl szép, tehetséges és független ahhoz, hogy a férfiak figyelmét elkerülje.
Annelie következő, váratlan szavaira egyszersmind kiszárad és összeszorul a torka, a szíve pedig úgy pumpál, mintha szikláról kellene a mélybe vetnie magát. Először csak elengedi a barnát, kezeit nadrágja zsebébe rejti, majd a tavacska felé int fejével.
- Jó lenne, ha tudatosítanád magadban, hogy semmi rosszat nem tettél. Az az este nem a te hibád- kezd bele, felemelt, reszelős hangja kellő nyomatékkal bír. A másik pillantását keresve folytatja. - És nem is hiba.
Valahol persze az, de azzal egyedül Noelnek kell elszámolnia. Ő pedig már pontott tett a Nadine-ügy végére. Ahogy távolodnak a bálozóktól, úgy sötétül el a környék. Noel a tavacska partjánál lassít le, majd áll meg, hogy hátradöntött fejjel, hosszú másodpercekig bámulja a csillagos eget.
- Boldog lennék - oldalvást, csak zöldjeivel pillant le a barnára. - Minden bizonnyal irigylésre méltó remek és teljes életem lenne. Gyönyörű feleséggel, átokrossz gyerekekkel és álommunkával. De vajon mit tennék, ha akkor is minden nap eszembe jutnál te, és a gondolat ott játszana, hogy mi lett volna, ha?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Végzős bál és a Merkovszky lány

- Ez a jó megfogalmazás, igen - ért egyet halvány, keserű mosollyal, és követi a part szélén elhelyezkedő lányt. Némi távolságot tartva ugyan, de ő is leül, jobb lábát felhúzza, majd térdére könyököl. Pillantása a tó vizén egyre csak gyülekező csillagokba réved, és mintha hallani lehetne megnyugvó, egyenletessé váló lélegzetvételeit.
- Tudod - szólal meg kisvártatva, tekintetét Annelie barna loknijaira emelve. - Csak miattad tettem. Ha valaki mással futok össze akkor este, hidd el, szó nélkül megyek el mellette.
Soha nem csalta volna meg Nadine-t. Ha nem Annelie-ről lett volna szó, ő hűséges maradt volna. És nem csak Nadine-hoz, hanem bárki máshoz is. Ahogyan bárki mást is megcsalt volna aznap este.
Van egy mondás, úgy szól: a hűség döntés kérdése. Ha így van, akkor csak az lehet a válasz rá, hogy Noel egy évvel ezelőtt elhagyta azt a nőt, aki mellett döntött. Már sok-sok évvel ezelőtt. Mikor még vörösben ragyogott a haja, és elvitte őt valami hülye üdítőt inni. Annelie aig volt tizennégy.
A lelki szemei előtt felelevenedő emlékekre csendesen belenevet felkarjába, majd onnan pillantva a barnára, kérdőn húzza össze szemöldökeit.
- Kívánni nem tudnék jobb életet - helyesbít rosszul hallható, kissé morgó hangon, hiszen ajkait eltakarja sötét ingje. Szavait továbbfűzné, mondana még valamit, amivel mélységet ad előző kijelentésének, de Annelie hangja hamarabb csendül fel. És amit mond, az azonnal belemar Noel szívébe.
Figyeli a barna arcát, vonásainak változását. Látja a szemében ülő fájdalmat, majd elfordítja fejét, és a tükörsima tófelszínt kezdi bámulni. Nem lát semmit, csak mered maga elé.
- Talán az is voltál - suttogja. Szerelmes. Egy év sok idő, pont ő ne tudná? Elmereng a szó jelentésén, és a pillanatnyi csendet, amit a másik tart, arra használja, hogy eltompítsa magában a csalódottság és düh mardosó egyvelegét.
Aztán elhangzanak a fiatalember jelenlegi életének legfontosabb szavai: Rájöttem, hogy mindig te leszel az. Csak te.
Komoly, hitetlennek ható arccal fordul vissza Annelie-hez. A szíve, miután egy hosszú másodpercre kihagyott, most újult erővel, vészes iramban taszítja mellkasát.
- Meg tudsz nekem bocsátani? - csak ennyi képes kijutni kiszáradt torkán. Félelemtől csillogó szemei a lányhoz fagynak, térdén pihenő könyöke megreszket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

A kijelentésre, miszerint jó ember, keserű mosollyal reagál. Nem vétózza meg vagy kezd cáfolatok megfogalmazásába, inkább csak hallgat. Tudja, hogy Szofi nem úgy látja őt, mint más lányok, hiszen ők barátok és a fiatal anyuka jóval elnézőbb vele szemben, mint azt egyébként megérdemelné.
- Hmmm - bólint az ég fele, majd arcát oldalra fordítja, tekintete a nőét keresi. - Hát, nagy fába vágtátok a fejszétek, az kétségtelen. Viszont, képzeld, nem is mondtam, hogy a múlt héten épp a cukrászdában ültem, és bámultam kifelé az ablakon, mikor elsétáltatok előtte. Én meg csak néztelek titeket, és azt gondoltam, igen, én is ezt akarom! Mert, tudod, boldognak tűntetek. Nem a színházi félének, hanem... - Chrisre pillantva kezdi keresni az érzéseit leginkább kifejező szavakat. - ...olyan igazinak.
Vonásai komolyak, arcán csupán egy halovány ív mutatja, hogy a felidézett jelenet nagyon kedves a számára. Aznap délután úgy érezte, hogy minden meghozott áldozat megéri. Hogy bár Szofi felhagyott az iskolával, balettal, a társadalmi életével és ki tudja még mivel, hogy eleget tegyen szülői kötelezettségeinek... érdemes volt.
- Az pedig, hogy ő mit érez - lebiggyesztett ajkakkal vonja meg vállát - ha nem jelentenél neki semmit, kizárt, hogy vállalta volna ezt az egészet.
Nem ismeri jól Baileyt, de azt tudja róla, hogy igazi partyarc, aki minden hülyeségben benne van. Abban a mérhetetlen, hihetetlen hülyeségben is, amire más csak a távolból, összefont karokkal csóválja a fejét. Ő meg teljes vállszélességgel, fülig érő szájjal indul neki. Tökkelütött.
- Kizárólag tiszteletből nem nevelhetsz gyereket a másikkal - fűzi még hozzá utolsó gondolatát. - Ez... egyszerűen nem működik. Vagy nemt'om. Én biztosan nem csinálnám.
Érzelmek nélkül, csak a gyerekért együtt maradni, nos, az a számára teljes képtelenség. Megházasodni, összeköltözni, egymás mellett ébredni és elaludni, meg elviselni a másik nyűgjét-baját, hogy a kicsi boldog legyen...
- Á, Szofi, ilyen nincs - erősíti meg előző szavait, aztán szemezni kezd a folyton őt bámuló szőke kisúrral. Elvigyorodva nyúl felé, hogy megcsikizze az orrát, hátha hapcizik egyet. Régebben az otthoni kutyájukkal csinálta ezt, de hát, az ilyesmi megunhatatlan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Végzős bál és a Merkovszky lány
Neked.

Pedig nem tudta. Fogalma sem volt arról, hogy Annelie hogyan érez, egyáltalán, érez-e iránta bármit is. A testbeszéde minden találkozásukkor távolságtartó, rideg és talán-talán még elutasító is volt vele szemben, amiből férfiként nehéz volt arra következtetnie, hogy a nő érzései változatlanok. Most viszont, tudván, hogy amit ő érez, azt érzi a barna is, egészen ledermed. Csak ül ott csendben, és megbénult tagokkal nézi a másikat. A mellkasát egyszerre nyomja és szabadítja fel valami eddig ismeretlen, a megbocsátás és újrakezdés lehetőségének egyvelege, és csak arra tud gondolni, hogy ezt most nem ronthatja el. Soha többé. Szótlanul mosolyodik el, a szíve a torkában dobog, úgy érzi, ha muszáj volna, sem tudna most megszólalni. A torkában egyre csak nő a gombóc, amit hiába próbál, nem tud lenyelni.
- Hallgatlak - suttogja rekedten. A hangja elveszett valahol odabent félúton. Kimondaná, hogy bármit megadna azért, hogy még egy utolsó esélyt kapjon Annelie-től, de biztos benne, hogy ezt tudja. Mint ahogy tudja mindenki más is. Zöld szemei lecsukódnak, mikor bőrük összeér, mikor megérzi a lány érintését, és bár legszívesebben azonnal mozdulna, nem teszi. Meg sem moccan. Csak hallgatja az életében új fejezetet nyitó szavakat, és engedi, hogy szája széles mosolyra húzódjon. Szemeit kinyitja, belenéz az övéit kereső kékekbe, és bólint. Jól láthatóan, jelezve, hogy megértette. Annelie kérésének igyekszik eleget tenni, még akkor is, ha a féltés és az iránta való, nagyon is létező érzései másra ösztönzik majd.
- Nem arra kérlek, hogy most azonnal bízz bennem - mondja halkan, s tekintetével egészen belemászik a lányéba. - Csak beszélgessünk, töltsünk együtt időt, és ismerjük meg egymást újra.
A külön töltött idő hosszú volt, ami alatt kár is volna tagadni, mindketten változtak, és könnyen lehet, hogy már közel sem olyanok, mint ahogy azt a másik képzeli. Talán csalódás lesz, de ha nem adnak neki esélyt, soha nem derül ki.
- Tudni szeretném, hogy mi tesz boldoggá, mi a legnagyobb vágyad, hogy ki lettél - fűzi tovább szavait, míg testével Annelie felé fordul, és jobbjával a puha arcbőrhöz ér. - Már nem akarok lemaradni egyetlen élményedről, egyetlen fontos pillanatodról sem.
Ennél őszintébben és érthetőbben el sem lehet mondani, mit érez a fiatal nő iránt. Ez nem csupán szerelem. Amit érez, az a másikkal való törődés igénye, az ottlét fontossága.
Sokáig figyeli a kékségeket, fürkészi a Hold fényében ragyogó lelket, majd, mikor már szíve dobogását a túlparton is hallani, aláfog Annelie állának, és megszűntetve a maradék távolságot is ajkaik között, átadja magát érzéseinek. A csók lágysága gyorsan változik, erőszakosabbá, éhesebbé válik, pont olyanná, amilyen kapcsolatuk során volt. Noel szívében tűz lobban, erei egy pillanat alatt felforrósodnak, ezt a vágyat pedig, ha nem is vallotta be még soha, a barnán kívül senki nem tudta felébreszteni benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A Romániai rezervátum

Az emeletre betűző Nap első fényeire alig bírja kinyitni a szemét. Álmosan hunyorog rá Annelie-re, és az arcába omló barna tincseket oldalra fogva mosolyodik el. A fenébe is, a mai reggel ennél szebb már nem is lehetne! Igaz, hogy arról volt szó, hogy hagynak maguknak időt újra megismerni egymást, de elhatározások és késő éjszakákba nyúló beszélgetések ide vagy oda, hamar ott kötöttek ki, ahol minden elkezdődött. Újra.
- Kár, hogy csak egy napra megyünk – jegyzi meg már öltözködés közben, és kékalapon fehér pöttyös ingjét gombolva fordítja arcát a nő felé. Vonásai ismerősek lehetnek, egy kicsit komolyak, egy kicsit játékosak, ahogy a másikat fürkészik, de az izgalom, ami az egész testében zsong, minden rezdülését áthatja. Már alig várja, hogy elinduljanak, hogy találkozzon Tamássy úrral, a rezervátum régen látott igazgatójával, és bemutassa neki Anneliet. Szája szegletében mosoly bujkál, és bár szeretné újra meg újra kimondani, hogy az ő sárkánylánya a világ legcsodálatosabb nője, ezúttal nem teszi. Az elmúlt napok tükrében az már igazán túlzás lenne... és ki tudja, még a végén elbízná magát az elnök kisasszony, arra pedig nincs semmi szükség.
- Azt hittem, én vezetlek körbe téged, nem te engem - feleli meglepetten, mikor már a Rezervátumban sétálnak, majd lelassítván megállásra készteti Anneliet is. Míg szeme az övét kutatja, addig összekulcsolt ujjaikat arca elé emeli, és apró puszikkal borítja be a lány kézfejét. A zöldekből visszafojtott kíváncsiság és egyre növekvő izgalom néz vissza, de a fiatalemberben égő tűz nemcsak a titoknak, sokkal inkább a nőnek szól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Szívem
A Romániai rezervátum

Igazán bele sem mer gondolni abba, hogy milyen meglepetés várhatja itt, a világ közepén, Európa egyik, ha nem legszebb Sárkányrezervátumában. Ráadásul, tényleg úgy készült, hogy ő fogja körbevezetni a lányt, hogy sorban megmutatja neki a kedvenc helyeit, a barlangot és a kilátót, hogy elmennek a keltetőbe és a még alig párnapos bestiafiókákhoz, és hogy míg bejárják a rezervátum minden négyzetméterét, addig itteni történeteket mesél, és beavatja a barnát olyan pletykákba, amiket ittléte alatt hallott a dolgozókról. Erre, mint ahogy azt a jelen állás is mutatja, ő az, akit turistaként vezetnek. Nem is érti honnan ered az a mély, ösztönös otthonérzet, ami Annelie-ből sugárzik. Nem érti, de odáig van érte.
- Ühmmm... - feje hátrabicsaklik a nő csókjától, majd rekedtes, doromboló hangot hallatva csukódnak le szemei. Hirtelen már egyáltalán nem érdekli a szülinapja, csak az, hogy ismét hozzáérhessen a másikhoz, és ismét a magáénak érezze őt. A lelki szemei előtt felelevenedő reggeli emlékekre elnyújtva bólint, majd oldalra billenő fejjel, hümmögve kinyitja zöldjeit. Annelie-nek persze addigra már hűlt helye van, csak az illatát hagyja maga mögött meg a Noelben - direkt - felébresztett vágyat. A legszebb az egészben az, hogy a barnaság pontosan tudja, mit váltott ki a férfiból, és hogy elkalandozott gondolatait nem egészen egyszerű visszaterelni a nyugodt, hegyek között túrázós mederbe. A kislányból nő lett, ezt már nem lehet nem észrevenni. - Hé!
Hitetlen vigyorral néz a pimaszul hátrapillogó lány után, majd fejét csóválva iramodik utána, hogy mikor beéri, a kelleténél erősebben csípjen a fenekébe, és közben jó hangosat cuppantson a nyakába.
- Ha így folytatod, egyszer még nagyon csúnyán megjárod - ígéri, aztán a lány keze után nyúl, hogy a karámokhoz már kéz a kézben érjenek. A fiatalember annak ellenére, hogy tudja hol vannak, nem kérdez semmit, csak tőle szokatlan engedelmességgel sétál Annelie mellett, és várja a megfelelő pillanatot. Az ő megfelelő pillanatát, ami majd a sajátja is lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A léceim úgy akadtak össze, mintha gyárilag tervezték volna így őket, én meg a csuklómhoz rögzített botokat oldalra emelve próbáltam egyensúlyban, és legfőképpen álló helyzetben tartani magam. Zöldjeimet le sem tudtam venni a lábam alól kifolyó hórengetegről, így mikor egy kósza Merlini sugallatra felpillantottam, hatalmasra táguló pupillákkal kezdtem el ordítani.
- VIGYÁÁÁZZ! - torkom szakadtából üvöltöttem, de a következő pillanatban már neki is puffantam az előttem lévőnek, és vele együtt kezdtem gurulni. Hogy mikor és hogyan álltunk meg, nem tudom. Mindenesetre én a hátamra érkeztem, a síbotok pedig kacskán feküdtek mellettem a friss hóban.
Néhány hosszúra nyúló pillanat múlva a fejemet nyögve felemeltem, és az esti szürkületben erősen hunyorogva pillantottam a másikra. Az olcsó síszemüveg bepárásodott lencséjén át azonban így is csak annyit tudtam biztosan megállapítani, hogy lányt ütöttem el. Hoppácska.
- Bocs. Gondoltam megnézem, megélhetnék-e profi síversenyzőként, és hát kár is volna tagadni... a televízióban a helyem! - a mondat végére elnevettem magam, a fejem visszahanyatlott a hóba. A sötétedő eget bámulva aztán ismét megszólaltam. - Veled minden rendben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A megjegyzésére hangosan felnevettem, de mielőtt válaszoltam volna, újabb nyögések árán lehúztam magamról a szemüveget, amit ezidáig akárhogyan is igazgattam, az ahol csak hozzámért, nyomott.
- Világéletemben remekül bántam a nőkkel - mondtam, míg felvigyorogtam az égre, és a magammal való harmonikus egyetértés jegyében bólintottam is egyet. Igaz, hogy végül egy se maradt velem, azért azt talán aláírnák még így utólag is, hogy az első benyomásokban igazán jó voltam. A többi meg részletkérdés.
Ha tudtam volna, hogy mi az a youtube, valószínűleg jóízűt nevettem volna, így viszont jobb híján figyelmen kívül hagytam a dolgot. Ha a lány mugli volt, inkább nézzen bolondnak, mintsem két pillanat múlva aurori társaságot kapjunk.
- Megvagyok - közöltem mellékesen, de a biztonság kedvéért gyorsan megmozgattam minden végtagomat, aztán nyögvenyelősen ülő helyzetbe tornáztam magam. Hiába, ebben a hóember-style sífelszerelésben egyszerűen képtelen voltam férfiasan viselkedni. - Nem nekem való a tél - fújtam felfelé, hogy a szemembe lógó barna tincsek eltűnjenek az útból. - Mindegy is. Noel vagyok, szia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- A meleget se csípem - füllentettem nemes egyszerűséggel, a vállaimat is megvonva hozzá, bár ebben az öltözetben nem sok látszódott belőle. Legyünk reálisak: nemhogy nem sok, gyakorlatilag semmi. - Tudom, nehéz eset vagyok, bele se menjünk.
Sokszor, sok mindenkitől megkaptam már ezt, és az esetek nagy részében én is tisztán láttam magam. Bárcsak ne így lett volna. Egyaránt ismertem a kevésbé, illetve az alig kibírható tulajdonságaimat is. Elárulhatom, mind csodás volt.
- Üdv. Én meg pyromániás, húsz napja tiszta - intettem neki én is, majd ahogy felállt, erőt vettem magamon, és újra meg újra nekifutottam a dolognak. A siker azonban egyelőre még váratott magára.
- Gondolom élvezet nézni a kínlódásom, de akár még segíthetnél is - elgyötört arccal, furcsán kellemetlen pozícióból pillantottam fel rá, majd a kezemet nyújtottam felé, hogy ha érti, akkor legyen szíves.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Hah, fogadjunk? - kérdő tekintettel pillantottam rá, a megcsillanó zöldjeim és a hidegben dermedtre fagyott arcvonásaim is félreérthetetlen kételkedésről árulkodtak.
Aztán meg azt mondja: mint egy partra vetett hal.
- Kösz szépen, igazán kedves vagy - nyögtem, míg térdelő pozícióba tornáztam magam, és továbbra is Kriszta kezébe csimpaszkodva gyűjtöttem a további mozdulatokhoz szükséges erőt. Így viszont, ha valaki távolról figyelt volna minket, ezekben a percekben valószínűleg elolvadt volna a romantikusnak tűnő látványtól. Micsoda lánykérés a téli berekben!
- He?! - kissé torz szájtartással emeltem fel a fejem, hogy összehúzott szemöldökeim alatt nézhessek farkasszemet Krisztával. - Hülye vagy? Ez itt nyolcvan kiló nyers erő húsz kilónyi pufajkába meg szöszbe csomagolva.
Csak vicceltem. Már ami a gondolat első felét érinti. Nem voltam sem izmos, és egy ideje már túlzottan szálkás sem. Még egy kis pocakot is növesztettem az utóbbi néhány hónapban, egyébként meg nyeglének tűntem a tükörben. Mi tagadás, pont rendelkeztem a tökéletes férfi testtel.
- Inkább húzzál - mondtam végül, és ha segített, akkor sikeresen feltápászkodtam én is. Huh. Így kell ezt csinálni!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szóval ötven kiló. Azt mondjuk még nem tudtam, hogy miként fogom hasznosítani ezt a létfontosságú és - gondoltam - top secret információt Krisztával kapcsolatban, de figyelmesen hallgattam, és jobb híján eltároltam az adatot. Ahogyan azt egy jól nevelt, udvarias fiatalembernek tennie is kell. Legalábbis anyám szerint.
- Öhm... - kiszélesedő mosolyom alól még a fogaim is elővillantak, de nem akartam bunkó lenni, így minden további megjegyzés nélkül elengedtem a kezét, és dülöngélve előrehajoltam, hogy ellenőrizzem a csizmáimat és az előbb csúnyán összeakadt léceket. Onnan vigyorogtam fel a lányra. - Naná! Az előző két áldozatom is pont ugyanezt kérdezte.
Nem akartam feltartani, de elindulni se szívesen indultam volna el, legalábbis addig, míg látótávolságon belül tartózkodott, így miután visszaegyenesedtem, csak álltam ott mellette, és kulturált férfi látszatát keltve, visszafogottan mosolyogtam rá.
Tökfej Ombozi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Elgondolkodtam, hogy megsértődjek, avagy se, de mikor Kriszta elnevette magát, nem bírtam megállni, hogy ne nevessek vele együtt én is.
- A többieket nem értem utol - csalódottságot mímelve préseltem vékony vonallá a számat, majd gondterhelt sóhajjal fűztem tovább a gondolatot. - Tudod, nem mindenki olyan előzékeny, hogy megálljon az út közepén.
Ha a saját ruháimban lettem volna, most hátratett kezekkel, kissé előrehajolva figyeltem volna Kriszta rutinos mozdulatait, így viszont, a bérelt pufajkámban azt az egyetlen dolgot csináltam, amire képes voltam: álltam ott, és túlméretezett, béna hóemberként vártam, hogy Kriszta a göndör fürtjeivel együtt elhagyja a terepet. Már nem azért, mert untam a társaságát, sokkal inkább, mert attól tartottam, hogy ha még tovább lát engem ebben a közegben, akkor másmilyenben még véletlenül sem szeretne.
- Merlinre, ne! - hőköltem hátra kikerekedő szemekkel. A hangom csupán árnyalatnyit vékonyodhatott el, igazán nem lehetett feltűnő. - Csak menj nyugodtan, élvezd a tájat, tedd, amit tenned kell... én meg majd jövök. Egyszer. Valamikor. Odalent találkozunk.
Szolid mosollyal biztattam, hogy induljon, a segítségét csak egy biccentéssel köszönve meg. Azt, hogy mikor érek le a hegy aljára nem tudtam, azt viszont igen, hogy soha többet nem jövök vissza ide. Inkább két megveszett magyar mennydörgő, mint ez a zöld pálya.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Esélyes - erősítettem meg lekonyuló ajkakkal, de közben árgus szemekkel figyeltem okoska minden mozdulatát. Azok közül egy sem volt megnyugtató, sőt. Mondhatnám, hogy mikor mögém állt, megkörnyékezett a halálfélelem, de akkor már késő volt.
- Mit csinálsz? - csak egészen halkan tettem fel a jól megkomponált költői kérdést, és arcomat oldalra, Kriszta felé fordítottam, hogy kiskutya tekintettel, kérlelőn rázzam meg a fejem, hátha meggyőzhetem még arról, hogy ha módjában áll, akkor inkább mégse tegyen semmiféle elhamarkodott, hirtelen mozdulatot. De hiába, a léceim hamarosan elindultak, a jobb csuklómról meg már akkor, alig néhány méter után lecsúszott a rosszul rögzített bot.
A fenébe.
- Oké, megy ez - mondtam magamnak hevesen dobogó szívvel, és a szemüveget a helyére húzva előrébb hajoltam, és hagytam, hogy magával ragadjon a pálya. Talán, ha két percig tartott az út, és már lent is voltam.
Ekkora felhajtást ezért?!
- A kölcsönzős srác nem fog örülni - vigyorogtam rá Krisztára, mintha a világ legprofibb versenyzőjeként csúsztam volna le az imént. Úgy tűnt, ekkorra már az előző hisztipercekről huss, el is felejtkeztem. - Az egyik bot oda, a jobb lécem keresztbe repedt. Ez a szemüveg meg...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ezzel a léccel? - kérdeztem félrehúzott szájjal, és már hajoltam is le, hogy lecsatoljam őket a lábamnál egy számmal nagyobb csizmáról. - Hát nem tudom.
Az orrom alatt, vacogva beszéltem, és úgy kerteltem, mintha a kérdésre nem mondhattam volna egyszerűen nemet. Talán, mert nem akartam nemet mondani, valójában azonban nem csak a léccel volt baj. Pyromágusként a hőháztartásom különbözött a legtöbb emberétől, a testem kifejezetten rosszul reagált a hidegre, és egy ideje már éreztem, hogy kezdek kihűlni. Ha levettem volna a kesztyűmet, Kriszta láthatta volna, hogy a körmeim ellilultak, mint ahogy abban is biztos voltam, hogy az ajkaim is elszíneződtek. Az igazságot persze nem mondhattam el egy feltételezhetően mugli lánynak, így mikor visszaegyenesedtem és magyarázatképpen felmutattam neki a sérült lécet, csupáncsak egy tétova, kedvetlen mosolyt küldtem felé.
- Asszem nekem ennyi volt mára, de ha te szeretnél még menni... - a hangom bizonytalanul csengett és a gondolat felénél el is halt. Persze, hiszen nem tudtam, hogyan folytassam. Csak álltam ott, majd megfagytam, tekintetem az övét kereste. Végül elnevettem magam, és futólag a kölcsönző felé pillantottam. Úgy viselkedtem, mint tizenhat éves koromban, mikor még fogalmam sem volt arról, hogyan adjam egy nő tudtára, ha tetszik.
Pedig tudtam. Nagyon is jól beszéltem a nők nyelvén. Az utóbbi időben viszont túl sok volt a zátony, és az utolsó csalódás óta jobbnak láttam kikerülni az utamba sodródó veszélyforrásokat.
- Nagyon örültem a találkozásnak, Kriszta - szólaltam meg néhány pillanat múlva, mikor sietve átpörgettem a lehetőségeimet és azok esetleges végkimenetelét. A fejemet megdöntve lassan biccentettem egy mélyet, majd halvány mosollyal a kölcsönző felé folytattam az utam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Úgy tűnt, ahogy csípőmmel a korlátnak támaszkodtam abban a csúnya karácsonyi pulóverben, amit még a nővérem elsőbbségi bagolypostával küldött, hogy engem is elért az ünnepi hangulat. Mi tagadás, ez volt az utolsó karácsonyom a kastélyban, és ha eddig egy évben sem vettem részt a készülődésben, legalább most illett úgy tennem, mintha valóban hasznára válnék a hatalmas fenyőt körberajongó diákseregnek. Ha ez máshogy nem is nyilvánult meg, a kezem legalább tele volt kisebb-nagyobb díszekkel, és mikor a fára véletlenül ferdén került fel egy éneklő gömb, még odaszólni is hajlandó voltam a pálcáját egyelőre még ügyetlenül használó elsős lánykának.
A háttérben ünnepi dalok szóltak, és odalent, a bejáratnál egyre ingerültebb manók sürögtek, újra meg újra feltakarítva a sáros cipőtalpak nyomait. Hiába, azok nem akartak elfogyni. Miután szófogadón odaadtam a mutatóujjamon lógó csiklandozáskor sivító csengőt az egyik navinés srácnak, megfordultam, és alkaromat rátámasztottam a széles korlátra. Mindenki sietett, úgy éreztem, csak nekem nincs semmi dolgom. Ráérősen figyeltem a kilincset egymásnak adó diákokat. Volt, akinél már bőrönd volt, volt, aki véget nem érő percekig ölelte a barátnőjét. Talán még sírtak is.
Elmosolyodva lehajtottam a fejem, és hogy leplezzem zavarom, ujjaim között egy vékony cukorbotot kezdtem forgatni. Annak ellenére, hogy három lánytestvérem volt, és az évek során nem egy könnycseppet láttam, képtelen voltam hozzászokni az egereket itató lányok látványához. Kezelni meg aztán pláne nem tudtam őket. Sem a helyzetet.
Az érzelmes búcsúzkodás - még, ha a fejem udvariasan el is fordítottam, és a piros-fehér csíkos bottal játszottam - beférkőzött a bőröm alá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Míg a csarnok bejárata előtt kibontakozó búcsújelenet helyett gálánsan inkább az ujjaim között forgatott karácsonyi cukorbot útját figyeltem, észre sem vettem, hogy gondolatban pillanatok alatt a régen látott fehérvári otthonunk falai között jártam. Mostanra a legkisebb húgom, Bori is felnőtt, komoly udvarlója volt, aki miatt persze kétnaponta könnyáztatta baglyokat kaptam. Hol azt kérte tőlem, hogy menjek haza és kotyvasszunk valami áldásos mérget, amivel egy péntek esti gyertyafényes vacsora keretein belül szolidan kinyuvaszthatja Richárdot, hol meg azt, hogy rakjunk máglyát anya virágoskertjében és úgy égessük el szerencsétlent. Hiába mondtam neki számtalanszor, hogy spórolnunk kell az aranyvérű ifjakkal, mert vészesen megfogyatkoztunk, és nem biztos, hogy talál még egyet, aki ráadásul önként el is viseli, ő csak a szemeit forgatta. Hát, nálunk már csak így mentek a dolgok. Senki sem rendelkezett túlzottan egyszerű személyiséggel.
Gondolataimból egy közeli, kiábrándult hang rántott vissza a valóságba. A cukorbot még mindig az ujjaim között forgott, a szám szegletében pedig egy aprócska, még a húgomnak szóló mosoly ült.
Alig hallhatóan sóhajtottam egyet, és nyakamat egy határozott mozdulattal kiroppantva a mellettem támaszkodó lány felé fordultam. Magamban még gyorsan megfogadtam, hogy amint időm engedi, hazamegyek, de ebben az ígéretben már én magam sem hittem. Ha az év legszebb ünnepén szívesebben maradtam a kastélyban, hogy idegeneknek segítsek egy idegen fa díszítésében, akkor vajon mikor lesz alkalmas időpont arra, hogy a családommal töltsek egy kis időt? Az apám már abban sem hitt, hogy valaha újra belépek a kapun.
Pillantásom a korlátszomszédomról a búcsúzkodó lányokra esett. Igen, sírtak, most már egyértelműen látszott. Reszketett a válluk, hangosan szipogtak, és újra meg újra egymás nyakába borultak.
- Ezt nevezik érzelemnek. És képzeld, néha még az is előfordul, hogy ebben a formában mutatkozik meg - magyaráztam a lányokat nézve, a mellettem ácsorgó nehogy a végén enélkül a bölcselet nélkül haljon meg. A vonásaim komolyak maradtak, igaz, nehezen tudtam elfojtani a kitörni készülő röhögést. Sajnos a számszéle így is megrezzent, de bíztam benne, hogy ez elkerülte a sevörössebarna lány figyelmét, és a szemében tovább tündökölhetek a suli okostojásaként. - Legalábbis úgy hallottam.
Pont úgy mondtam, mint aki életében addig még soha nem tapasztalt meg egyetlen érzelmet sem. Kifürkészhetetlen arccal, higgadt, színtelen hangon, kissé értetlen pillantást küldve az indulni készülő lánykák felé. Aztán visszasandítottam újdonsült társaságom felé, és féloldalas vigyorra húztam az ajkaim.
- Menő a pulcsid - jegyeztem meg, majd a vállam fölött az engem, mint "Hé, te... ott, a díszekkel, a korlátnál, a... izé pulóverben" szólító srácra néztem, és odaadtam neki a kezemben tartott maradék díszt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A zene olyan hangosan szólt, hogy a saját gondolataimat sem hallottam, mondjuk, annyi pohár italtól, amennyi az elmúlt egy órában megfordult a kezemben, az Edictum azt is csodaszámba menő hírmorzsaként hozhatta volna le, hogy egyáltalán voltak. Merthogy rendkívül jól voltam, a szám fülig ért, ahogy az étkező és konyha közötti boltív falának dőlve Balázzsal, a házigazdával beszélgettem. Alig értettem, amit mondott, de mint általában, úgy most is valami kihagyhatatlan üzletről áradozott, amibe már holnap bele kellene vágnunk, és amelyhez elsődlegesen tőkeként kellenék. A szeme csillogott a lelkesedéstől, de én, ahogy azt el is mondtam neki, évek óta minden knútomat az erdélyi tanulmányútjaimra és a sárkányokra költöttem.
- Ezt majd megbeszéljük, Ba... - a hangom idejekorán halt el. A szám úgy ahogy volt, eltátva maradt, kikerekedett tekintetemet a sarokban csókolózó húgomra függesztettem. Nem azzal volt a baj, amit csinált - jó, hát annak sem örültem -, hanem azzal, akivel. A srác, tudniillik, jól láthatóan nem Ricsi volt. - Bocsáss meg.
Jobbommal meglapogattam Balázs vállát, majd ellöktem magam a faltól, és Borit a karjánál fogva húztam el ittas párjától. Nem akartam jelenetet rendezni, főleg nem a többiek előtt, így a röhögcsélő lányt az emeleti mosdóba vittem fel. Hosszú, barna haja az arcába lógott, zöld tekintete párás volt az elfogyasztott alkoholtól. A kád szélére ült le, és vállvonogatva, a nevetést abba nem hagyva pillantgatott fel rám. Én a fejemet csóválva kezdtem el kioktatni, kezdve azzal, hogy ne legyen olyan, mint amilyen én is voltam, egészen odáig, hogy Ricsi az egyetlen srác, akit el bírok mellette viselni, és ha mással nem is törődik, legalább velem ne toljon már ki, legyen szíves.
A mosdó ajtaja csak nagy sokára nyílt ki, és először a nevetgélő barnaság lépett ki rajta. Én csak kisvártatva, kezemben üres üvegpohárral követtem őt, és az erkély felé indultam. Rossz érzés volt látni, hogy a testvéreim éppen olyan esendőek, mint én, és pontosan úgy követnek el hibákat, mint ahogyan én is tettem. Hiába, azonkívül, hogy néhanapján megráztam őket, nem tehettem semmi mást.