Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A legkisebb Czettner lány
~ április 14. 05:47

A szokása, hogy minden hajnalban elsőként ébred fel - nemcsak szobájában, de talán az egész rellonon belül vagy akár a kastély nagy részében is - valószínűleg már soha nem változik meg. Az elmúlt egy év során megszokta, hogy míg ő már a fogát mossa, addig szobatársai hortyogva fordulnak még nem elzsibbadt oldalukra, hogy az utolsó perceket is kihasználva maradhassanak meleg ágyaikban. Noelnek nem esik nehezére a kora reggeli kelés, szereti hamar kezdeni napját, hiszen úgy érzi akkor több ideje van élni. Az alvás egyébként sem az ő műfaja, lassan alszik el, sokat forgolódik és elméjét legtöbbször rémálmok gyötrik. A Napfelkeltét ezen a reggelen sem hagyja ki, a kastély bejárata előtti lépcsősoron üldögél, és még egy-két ásítást, csak mint egy oroszlán formál meg. A Nap tündököl, ezernyi színben festi meg az iskola falait, a rellonos szeme előtt elterülő természetet, a megannyi növényt és tárgyat. A legszebb, különleges rózsaszín-narancssárga színeket féltéssel nézi, nap mint nap tart attól, hogy egyszer majd nem láthatja azokat többé, hogy valami történik a világgal és nem lesz új nap, ami elé leülhetne és csak úgy végignézhetné felkeltét.
Csak miután köddé válnak a kora reggeli színek indul vissza a kastélyba, hogy kitapasztalt útvonalán jusson el a konyhába. Ismerik már őt a manók és szívesen veszik jelenlétét, hiszen Noel hálás vendég, aki ha kap valamit, azt igyekszik kétszer visszaadni. A kastély teljesen kihalt, a legtöbb festmény is az igazak álmát alussza ekkortájt, ő pedig néhány neki nem tetszőt egyszerű pálcamozdulattal gyorsan, még álmában hallgattat el. Az, hogy nem kedveli a keretlakókat nem kifejezés arra, amit érez irántuk. Nem fél tőlük, nincs furcsa nevű fóbiája, csupán teljes szívéből gyűlöli az összeset. Székesfehérvári házuk falairól nem hiába lettek leszedve a megfestett alakok, melyektől a frász kerülgeti a fiatalt.
- Jó reggelt! - köszön a konyhába belépve annak a pár manónak, akik a nagyterembe készítik elő a fogásokat, majd az egyik pulthoz megy és úgy dönt, most ő készíti el reggelijét. Nem vágyik dupla csokis muffinra vagy töltött péksüteményekre, ideje is bőven akad, és kivételesen most még el sem várja a manóktól, hogy fejet hajtva szolgálják ki. Kenyeret vág magának, felvágottakat válogat és salátáért nyúl, hogy végül egy helyre gyűjtse a hozzávalókat és neki kezdjen a príma szendvicsnek. Még egy kört tesz a helyiségben, vajat és tojást keres, na meg némi tormát, hogy teljes legyen a kép.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A legkisebb Czettner lány
~ április 14. kora reggel

Ha mást nem is tud elkészíteni, a tűzhelyet pedig bekapcsolni sem képes, a szendvicsekhez igazán jól ért. Kedvence a tojásos-tonhalas fajta, sokszor még kenyérre sincs szüksége ahhoz, hogy a hozzávalókat egyesével falja fel. Most viszont ideje és kedve is úgy hozza, hogy aprólékos munkával áll neki reggelijének, amit egy jól ismert női hang zavar csupán meg. Csirkemellsonkát pakol a ropogós, frissen megvajazott kenyérszeletre, mikor a navinés prefektus oldalba böki, hogy aztán mellételepedjen a pultra.
- Ne akard, hogy én is megbökjelek - sandít rá a mindig mosolygó Lucára, s közben az ételkreálmányával foglalatoskodik. Tojásért és ecetes vízben ázott salátáért nyúl, amit némi torma követ. Voilá, a reggeli előállt minden ízével és illatával együtt, hogy a rellonos éhes száj végre jól lakjon vele, és ne kelljen tovább korgó gyomrát hallgatnia. Tányérra teszi az ételt, mikor Luca csillogó szemekkel és 'valamit akarok' mosollyal mászik bele aurájába. Noel felhúzott szemöldökkel fordítja felé arcát, majd a lány kérdésére felsóhajt, megrázza kissé fejét, majd széles vigyorával szólal meg.
- Ejnye-bejnye, Lucám - színpadiasan állát is megvakarja, úgy néz bele a barna tekintetbe. - Nos, emlékezzünk csak meg a közelmúltról kérlek, volt az a késes ügy, Mihaeltől lopni pedig veszélyes játszma, ugye nem kell magyarázzam... most pedig készítsek neked szendvicset, he? Nem vagyok házimanó és arról se feledkezzünk meg, hogy soha nem csináltam még reggelit senkinek, főleg nem olyan lánynak, akitől nem várhatok semmit.
Kezeivel a pultnak támaszkodik, huncut vigyorából sejthető, hogy már ki is talált valamit, amivel meghálálhatná neki a navinés a mai reggelit. Kialakult szeretethiánya következő csillapítója lehet ez a vidám teremtés, akinek szívesen főz forró kakaót is akár a szendvics mellé, ám ez nem maradhat fizetség nélkül.
- A normális unalmas? - teszi fel inkább kijelentésnek hangzó kérdését, mikor a lány pólójára pillant. - Akkor legyünk izgalmasak. Csinálok kakaót, szereted?
Saját tányérját félretolja és megy egy újabb kört a nagy helyiségben, a dolgozó manók között lavírozva, hogy beszerezzen minden szükséges hozzávalót. Két bögrét is hoz, friss tejet és kakaóport kever össze bennük, hogy néha a lányra mosolyogva a manókhoz vigye azokat.
- Nem tudom bekapcsolni a kályhát - hajol le az egyikhez, úgy súgja annak hatalmas, öreg fülébe, hogy Luca nehogy meghallja konyhai szerény képességeit. A manó segítőkészen elveszi tőle a bögréket, ő pedig a lányra kacsintva siet vissza hozzá a pulthoz. Gyors mozdulatokkal kenyeret vajaz, felvágottat és tojást szeletel rá, majd jöhet a saláta és torma. Mikor elkészül megtörli kezeit egy konyharuhában, végül Luca fölé magasodva támaszkodik meg a pulton.
- Nos?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Edzés, április 10. kora délután

Bizonyosan emlékezetes marad az első rellonos edzése, melyet majd hosszú évtizedek múltán nevetve mesél térdén lovagló unokáinak, de a jelenben, a most forrófejű perceiben mosolygó görbület helyett heves indulat kapja el. Az igyekvő fekvőtámaszok alatt megérkezik Đominic is, a csapat fogója, aki első ránézésre egyáltalán nem tűnik vérmesnek, sem olyannak, aki nekimegy egy nála nagyobbnak. Márpedig David nem tartozik az apró, vékony fiúk táborába, mégis bosszús ütéssel lesz gazdagabb. Noel egy pillantást vet a nevetséges jelenetre, majd tovább csinálja a kiszabott feladatokat, s mikor éppen állna fel, akkor éri gerincét a nyomás.
- Mi a...? - nyögi a földbe meglepetten, pár nyálas földdarabot és fűszálat köpve ki. A fiú után néz - aki csak mint egy menstruáló, hisztis lány vágtat el mellette sértődötten -, legszívesebben azonnal utána ugrana, de ahogy David fele pillant, látja, hogy kapitánya higgadásra inti. Ha a csapat feje nem ütött vissza, ő sem fog, helyette két lábra ugrik és Kowait párjául választva seprűjére ül.
A levegőbe emelkedés pár pillanata minden egyes alkalommal csiklandozó érzést kelt gyomortájékán, ami élete egyik legszívesebben átélt érzete. Elégedett mosolyt küld a mellette felszálló lányra, majd a kötelező egyszerű és verseny körök után belevágnak a három gyorsabb tempójú cikk-cakkos feladatba is. Noel többször egészen közel repül a fekete hajú sárkánylányhoz, hogy ha az engedi, akkor - csupán játékból - megpróbálja lelökni iskolai seprűjéről. Hangosan nevet a lökdösődésen, valószínűnek látja, hogy a földön ezért még kapni fog, most viszont igazán elengedi magát és élvezi a levegő adta lehetőséget. David utasítására nyomban passzolgatni kezdenek egymás között, először óvatosabban, figyelve a másikra, majd egyre nagyobb seprűtávolságot hagyva, egyre erősebb dobásokkal megfűszerezve az edzést. Azzal nem törődnek, hogy odalent vagy a csapat többi tagjával eközben mi történik, ők eljátszadoznak ketten, mely külső szemmel úgy tűnhet, hogy inkább azon versenyeznek, melyikük tudja hamarabb lelökni a másikat a seprűről. De nem kell aggódni, náluk mindez megszokott, nem fog bántódásuk esni, csak így mutatják ki, hogy kedvelik a másikat. Kowai morog, Noel vigyorog, tökéletes összhangban repítik a kvaffot, hogy egyre ügyesebben üljék meg seprűjüket, s kapják, avagy dobják el a labdát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Aisha

Csupán az első napokat tölti Leonie testében rostokolva, de már úgy véli, hogy az önmagában érzett feszültségszintje hatszorosára növekedett az eredetihez képest. Tűréshatára köddé vált, mindenre ugrott ami élt és mozgott. Nem bírta elviselni a tudatot, hogy egy bolondgomba 'örökölte meg' testét, míg neki egy mindenki által furcsának ítélt lányéban kellett minden hajnalban ébrednie. Szokatlan és nehéz volt reggelenként szembenéznie tükörképével, arról nem is beszélve, hogy a mosdó feletti tükröt alig érte fel. Fiú testében megszokott volt, hogy legtöbb diáktársánál magasabbra nőtt, a tömeg feje felett gondtalanul látott át, most viszont úgy érzi mindenkinél alacsonyabb, a folyosókon haladva sem érzi biztonságban magát, folyton-folyvást pálcáját szorongatja, mint egy őrült ámokfutó, aki csak arra vár, hogy elpattanjon agyában egy ér és halálra átkozza környezetét. Hosszú loboncát iszonyatos munka árán bírta csak kifésülni, a fehérneműk napi szintű hordásáról nem is beszélve. A melltartó kényelmetlen, a bugyi szörnyű viselet, a ruhák pedig - amelyeket az igazi Leonie adományozott neki a testcsere-időszak átvészelésére - egyáltalán nem nyerték el tetszését. Ízlése az eridonos ruhatárától teljesen eltérő volt, fiúként is szeretett elegánsan, szépen öltözködni, és ez cseppet sem változott meg attól, hogy lány testet kellett ruhákba bujtatnia. Szűk farmert választott végül, dekoltázsát kiemelő fűzővel, amit ezen a testen valószínűleg ennek előtte soha senki nem láthatott még. Haját megigazítva sietett a faluba, igyekezett elkerülni minden lehetséges ismerőst, barátot, őrült pajtást, aki azt hiheti róla, hogy az, aki valójában nem, és még beszélgetésbe elegyedne vele virágokról, narglikról vagy arról, hogy miként kell körömre húsvéti tojást festeni. Noel sietős léptekkel halad a falu macskaköves utcáin, tavaszi kabátját apró kezeivel húzva össze magán. Úti célja nem más, mint a csárda, ahol reményei szerint csak olyan emberek lesznek, akik a létezéséről sem tudnak, így nem kell magyarázkodnia esetleges 'eltűnt' emlékeinek okáról. Arról ugyanis nem sok szó esett a kívánságok termében, hogy kinek hány ismerőse van, kivel milyen kapcsolatban vannak és milyen szokások szerint élnek, így tehát mindkettőjüknek jelentős nehézségekkel kell megküzdeniük, bár a rellonos tart attól, hogy Leonie igazán ügyesen fog mindenféle szituációt megoldani. Talán a következő Edictum már arról fog mesélni, hogy 'Ombozi Noel áldást oszt a nagyteremben! A rellonos másodéves jelmezben téríti iskolatársait! A sárkányimádó fiú ingyen öleléssel igyekszik boldoggá tenni a hajléktalanokat!'. Még a gondolatra is elszörnyed, azonnal fancsali képet vág, jobbnak látja hát a rémisztő lehetőségek boncolgatása helyett betérni végre a kocsmába.
A pulthoz menet több férfi is hízelgő szavakat kiált neki, mire pálcát ránt és dühtől kivörösödő arccal fordul feléjük. Nem mond semmit, csak tekintetével üzen, majd továbbsétál a pult irányába és közben azon morfondírozik, hogy vajon mit isznak a lányok? Eddig csak akkor hozott ide nőneműt, ha azt akarta, hogy az ital hatásos legyen, így vagy whiskeyt kértek vagy valami erőset, most viszont sokáig bámul a csaposra, és tanácstalanul hallgat.
- Mit parancsol a kis hölgy? - kérdezi tőle végül a türelmetlenné váló férfi, mire megvonja keskeny vállait, és lemondóan felel neki. - Adjon egy nagy korsó vajsört, majd fizetek.
Egyetlen kivételen - vannak fogdosható domborulatai - kívül csak rossz dolgok történnek vele, mióta lánytestben kell élnie, és már érzi, hogy ez komoly frusztrációs problémákhoz fog vezetni. Az emberek nem veszik emberszámba, a fiúk csak bizonyos dolgokat akarnak tőle, lánytársaival pedig egyszerűen nem lehet másról beszélni, mint fiúkról és szépészeti bűbájokról, amitől azonnal hányingere támad. Ez szörnyű!
- Nem ülünk le? - kérdezi lehangoltan a mellette álló, narancslevet szürcsölgető lánytól, aztán fejével a sarok felé bök. Úgy rémlik, még egyszer sem látta a barnát, azt pedig, hogy Leonie-val találkozott-e majd elválik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Weöres Médea

Igaz, hogy Sárával mostanában nem a megszokott mederben folydogál testvéri kapcsolatuk, mintha a lány kastélyba költözése óta nemes egyszerűséggel elbeszélnének egymás mellett. Mindketten megváltoztak, főként talán a fiú gondolkodik mostanra némileg másképpen, aki nem mutat túl sok hajlandóságot arra, hogy megértse egyébként szeretett nővérét, helyette inkább mereven elzárkózik afelől, hogy bármiféle indokot, vagy okot megértsen Andrew-val kapcsolatosan. A férfi idősebb a lánynál, külföldi, tanár és csak arra volt jó, hogy a szőke szépség felmásszon annak hátán, majd pedig visszaéljen a rajta keresztül megszerzett ismeretségi körrel, és egyéb, a művészetben fontos lehetőségekkel. Ez nem elegendő ok. Nem ok. A rellonos fintorogva ölti magára bőrdzsekijét, ami alatt fekete bugatti pólója tapad a lassan helyreálló felsőtestére. Elmondása alapján, az elmúlt időszakon teljes egészében túl van, lelke és szíve is helyreállt, az emlékek fájdalmán kívül pedig már nem bántja semmi éjjelente, vagy amikor megpillantja háza klubhelyiségében Michelle-t. Háztársnője mit sem változott, ha mégis, akkor csak gyönyörűbb, mint volt, szívét minden alkalommal keservesen meggyötri, ám ilyenkor már nem érez késztetést arra, hogy megérintse, megszorítsa, hogy szavakkal vagy tettlegességgel bántsa őt. Agya egy hátsó szeglete talán eljutott arra a szintre, hogy felfogja: vége.
Erős parfümfelhő veszi körbe üde testét, napszemüveg mögé rejtett tekintete minden vele szembe jövő lányt végigmér. Ereiben csordogáló vére egyfolytában keres-kutat, a lehetőségeket veszi számba, elméje tudat alatt is azon munkálkodik, ezután hogyan tovább. Mégis, hogyan? Ott volt Samantha és ott volt Luca, ott voltak az alkalmak, amelyek ideig-óráig csillapították szomját, de nem tud nyugodni. Az űr, amit be kell töltenie óriási, amire nem elég pár sebtapasznyi lány. Több kell, hatalmas, valami egészen más. Elérhetetlen, vagy megkapható, maga sem tudja. Cikázó zöldjei senkin sem állapodnak meg, őrült módjára fürkészik az arcokat, mohón lesik a szemeket, érzi, hogy találnia kell valakit, aki képessé válik betölteni a benne keletkezett semmit.
A napokkal ezelőtt megbeszélt találkozó a nővére barátnőjével furcsának ígérkezik, rendkívüli eseménynek, melyre még soha ezelőtt nem került sor. Médea, ahogyan levelében nevezte magát, ismerkedni szeretne vele, így teára invitálta őt, melyet Noel csak úgy unaloműzés gyanánt szívélyesen el is fogadott. Visszafirkantott neki egy időpontot, aláírta: Ombozi, majd félredobta fekete pennáját. Most, a teaház ajtajának tükröződésében még egyszer megigazítja haját, majd belépve rajta leveszi napszemüvegét. Körbepillant, de csak egyetlen egyedül üldögélő lányt lát, természetesen a vendéglátóhelyek számára legkedvesebb részén, a sarokban. Félvigyorra húzza száját, majd int a kiszolgálónak és Médea felé veszi az irányt. Határozottan sétál, le sem veszi tekintetét a visszafogottnak ígérkező lányról.
- Ombozi Noel, személyesen - ül le a lánnyal szemben, majd bal lábát átveti jobb térdén. - Te pedig Médea, a nővérem legújabb kis kedvence. Örvendek a szerencsének.
Nem gondolja komolyan amit mond, ez nem is a jelenlegi társaságnak szól, mint inkább Sárának, aki ki tudja hol tartózkodik ezekben a pillanatokban. Oldalra pillant, a pultot nézi, hátha észreveszi a pincér, és felveszi rendelésüket.
- Állok rendelkezésedre - fordul vissza a levitás felé és biztató szándékkal rámosolyog. Semmi hátsószándék, semmi erőltetett jókedv.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Én kicsi Nellim

Egyszer van majális az évben, és ki, ha nem éppen ő ne jelenne meg még egyedül is a kastély körül megrendezett fényűző DÖK szervezte eseményen. A fiatal csapat maximálisan kitett magáért, így Noel zöld tekintete nem csoda, hogy káprázik a sok fény és a csillogó játékok sokasága alatt. A nézelődés előtt egy percre megáll a vattacukorárus előtt, s lelki szemei előtt azonnal felrémlik egy nem is olyan régen lejátszódó vidámparkos jelenet, ahol szintén egy édességeket osztogató bajszos férfit látott maga előtt, csak akkor mellette lépdelt a Saint-Venant lány is, aki most ki tudja merre járhat. Gondolataira elmosolyodik, tekintetét éppen elszakítaná a cukorillatú finomságokról, hogy tovább folytassa útját, a lehetőségek között hátha belebukkan egy ismerős arcba, amikor egy ismerős hang, ismerős átokkal sújtja. Azonnal fordulna, de imádott cipői a betonhoz ragadtak, így csak törzsét képes megmozdítani, ám hiába, húga dühös arccal rúgja gerincen, mire ő egyensúlyát vesztve, az eget is leátkozva zuhan bele a színes, puha vattacukrokba, melyek a lendületes eséstől összevissza kezdenek szállingózni körülötte. Kezeivel védi magát, de az asztal és az azon pihenő édességkészítő gép is vele együtt puffan a földön, mire a zöld, kék, rózsaszín vattacukorpamacsok között méregtől reszkető jobbjával a pálcájáért nyúl, s egy mozdulattal oldja fel az előzőleg ráküldött átkot.
- Capitulatus! - kiáltja húgára üdvözlésképp, remélve, hogy ezáltal gyorsan megszabadítja őt pálcája kiváltságaitól, de felkészülve a másik eshetőségre is, újabb hangos szóval illeti a borús lányt. - Digitus Arcus!
Felegyenesedik, és a lány görcsbeszoruló ujjaira pillant, amelyekkel kétli, hogy ezekben a percekben még képes lesz pálcát fogni, és esetlegesen visszatámadni rá.
- Na mi van, húgi? - kérdezi félrefordított fejjel, majd egy lépéssel közelebb kerül hozzá. Fájó háta most mellékessé válik, sokkal fontosabb, hogy Nelli itt van, bántotta - hogy miért, az nem fontos -, és hogy ő is bántani akarja. Milyen kár, hogy most nincs itt Sára, aki megvédhetné őt bátyja haragjától. - Hogy vannak a muglik, he?
Kérdésére anyja jut eszébe, akiről a mai napig nem tudja, hogyan bírta ennyi évig elviselni harmadik gyermekét, aki minden nevelése ellenére is apjuk zsibbasztó agymenését követi.
- Fuss! - ordít rá a tömeget figyelembe sem véve, az édességfelhőtől prüszkölő árust segítségnyújtás nélkül hagyva maga mögött. - Tűnj innen.
Ha húga megfogadja tanácsát, és futásnak ered, akkor hagy neki pár másodpercnyi előnyt, majd pálcáját markolva követni kezdi. A lány nem bújhat el, hiszen ezer közül is felismerné Nellit, akit rettentően szeret, de olyan módon gyűlöl is, hogy azt csak rendszeres párbajokkal képes levezetni.
- Örülök, hogy megérkeztél, te kis pimasz - dörmögi maga elé, és az őt körülvevő embereket se nem látva, se nem hallva töri magának az utat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Médea

A teaházba érkezését követő pár perc elégnek bizonyul arra, hogy a rellonos minden kellő információt leszűrjön szemben ülő partneréről. Egyetlen pillantását elegendő rááldozni ahhoz, hogy könnyed megállapításokba feledkezzen. A mestertanonc visszahúzódó típusnak látszik, diszkrét, mindent takaró ruhájából csak lába hossza lóg ki, amit még a köztük meghúzódó asztal is szelíd takarásban tart. Az ujját körbefogó karikán kígyó tekergőzik, s az állat bőrének mintája felsőjét is díszíti. Nem levitába való teremtés, kétség sem fér hozzá. Noel felkönyököl a falapra, majd arca előtt összefűzi ujjait, hogy egy finom sóhaj után megrázza fejét.
- Nem úgy gondoltam - feleli Médeának nyugtató hangnembe bujtatva fokozatosan mélyedő hangját, akit előző kijelentése valószínűleg mélyebben érintett, mint azt a fiú előre gondolhatta volna. - Ne haragudj. Saci minden kétséget kizáróan nagyon szeret téged, én meg... hagyjuk.
Nem tartozik erre a lányra, hogy miként állnak nővérével, aki annyi mindent jelent neki, talán az egész világot, gyermeki énje egész világát, s most mégsem találják a közös nevezőt. Távol sodorta őket egymástól valami, amit ezidáig egyedül önmagában nem keresett. Mindenki másban, a környezetben, az emberekben, a múltban, testvérében, mindenkiben meglátta a hibát. Az asztal lapjára szegezett tekintettel merül el gondolataiban, melyek hatására fiatal szíve egyre gyorsabban kezd el verni. Egyedül ő a hibás, megváltozott gondolkodása, szigorú elvárásai, megfelelési kényszere magával és másokkal szemben is. Már nem az a fiú, aki ideérkezése előtt volt, akit Sára otthon hagyott, hogy Londonba menjen tanulni. Valami akkor megromlott, ami fontos volt, és most, hogy esélyt kaptak újfent együtt tölteni a megszokottnál több időt, csak most tör fel belőle a mélyen eltemetett düh nővére iránt. Zavart pillantással tekint fel Médeára, aki határozott hangon igyekszik bizonyítani neki, hogy Sárával ők a legjobb barátnők, ehhez kétség sem fér és pont.
- Tudom. Az előző nem neked szólt, hirtelen haragú és előbb cselekvő, mint gondolkodó ember vagyok, ennyi - vonja meg vállait, majd előrébb dől, úgy nyújtja kezét az illemtudó lány felé. Kezet ráznak, s ő a bőrök érintkezése alatt végig a lány tekintetét keresi. Az félénken mosolyog csupán, olyan hatást kelt a fiúban, mintha korabeli szende leány volna csak, nem érett, felnőtt nő, aki könnyedén képes volna uralni a helyzetet. A rellonos elengedi Médea kezét, majd az időközben hozzájuk érkező felszolgálóra néz, és a levitás után, ő is elmondja kívánságát az úriembernek.
- Egy mentateát kérek, köszönöm - biccent fejével, mire a felszolgáló visszasiet a pult mögé, ismét magukra hagyva a fiatalokat. Noel egyáltalán nem érzi magát kényelmetlenül az egyelőre ismeretlen, idegen lánnyal, tetszik neki a csendes, hódításra érett társaság, ám szavak és huncut arcvonások helyett inkább hátradől a székén, és némán figyeli Médea arcát.
- És milyennek találsz? - kérdezi őszinte kíváncsisággal, amelyből hangjába is belecsempészik egy keveset. Tekintete komoly, teste mozdulatlan, egyedül ujjai mozdulnak, ahogy az asztalt kocogtatják.
Hosszú percek telnek el furcsán érdekes csendességben, s ők lassan ismét maguk mellett találják a teájukkal megérkező felszolgáló fiút. A mestertanonc azonnal ízesítésbe kezd, majd kevergeti a levendulatea felszínét, de Noel hozzá sem nyúl a sajátjához. A másik zavarában veszik el, egyszerre érzi a helyzetet mókásnak és nagyon komolynak is.
- Nézz rám - szólítja meg Médeát oldalra billentett fejjel, s végre ő is megfogja a cukrot, hogy kedve szerint szórja meg mentateáját. - Azért vagyok itt, hogy jövőbelátás helyett velem foglalkozz.
Ezt már csak úgy mellékesen teszi hozzá, zöldellő tekintetét leengedi a barna lányról, s ő is elkeveri forró italban a cukrot. Furcsa ez a lány, mégis annyira illik Sárához, hogy nem is kívánhatna neki nála jobbat. Őszintének, tisztának, felbecsülhetetlennek tűnik, akire bizonyára nagy szüksége van vérig sértett nővérének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A legkisebb Czettner lány

Kacér az apró navinés, pedig igazán lehetne annyi esze, hogy ezt pont vele ne tegye. Mostanság igencsak ki van élezve minden felé irányuló, félreérthető, csábítónak vélhető mozzanatra, gesztusra és bármilyen ilyen jellegű szóra. Nem felel a barnának, csak nézi őt egyre szélesebb vigyorával, s olykor még fejét is megrázza.
- Én a helyedben óvatosabban fogalmaznék - tanácsolja végül, de nem néz rá, helyette a kenyérszeletekre fókuszál, hiszen valahol nagyon mélyen, az agya egy hátsó szegletében pontosan jól tudja, hogy ennek a kicsi pónilánynak csupán a szája nagy, ha ő lépne, elhúzódna tőle vagy akár el is futna. Azt pedig végképp nem szeretné, ha társainak arról mesélne, hogy Ombozi Noel igazából egy szatír, aki tonhalas szendviccsel csalogatja be az ember lányait a konyhába. Felnevet az elképzelt jeleneten, majd visszapillant Lucára, aki olyan édesen mosolyog, hogy nem bírja megállni, és neki is füle tövéig szaladnak ajkai.
- Akkor megnyugtatnálak, mert hozzád köthető mély ragaszkodásomtól nem kell tartanod - biztosítja a harmadéves prefektust, de szemeiben mégis ott munkál valami furcsa izgalom, olyasmi, amit csak azok látnak egymás tekintetében, akik bár nem szerelmesek, mégis kifejezetten jól érzik magukat egymás társaságában. Szeretne közelebb kerülni a csöpp Czettnerhez, hogyne szeretne, de ha ránéz szíve a helyén marad, és bár az adrenalin úgy dolgozik, ahogyan kell, vére mégsem pezseg. A lány előzőleg megválaszolt kérdésére azonnal eszébe jut egy volt kapcsolata, aki úgy keltette életre benne a ragaszkodást, a hovatartozás örömét, hogy észre sem vette azt. Elmosolyodik, és jobbját a készülő szendvicsről egyenesen a pulton ücsörgő, nem túlzottan hasznos Luca combjára engedi.
- Szerintem a portrés ügyet te éppen annyira élvezted, mint én, Mihaelről pedig köztudott, hogy a fejemet vette volna, ha nem vagyok elég ügyes és szerencsés ember - fordítja némileg komolyra a szót, de szája szegletében ott bujkál a huncut mosoly, s a szándék, hogy megszerezze magának a mai nap főnyereményét, Lucát.
- Most pedig még kakaót is készítek neked, hm, had gondolkozzam - engedi el a navinés combját, és töprengve állát kezdi simogatni. - Nem, drágám, egyáltalán nem vagyunk kvittek.
Éppen, hogy már érzi a lány fölötti győzelem mézédes mámorát, amikor Luca csak úgy megszólal, és olyat mond, amivel egy pillanatra elhallgattatja a rellonost. A fiú még hátra is hőkölne meglepettségében, ám inkább nem teszi, helyette félredöntött fejjel figyeli a kacsintást, a boldog-huncut arckifejezést.
- Nocsak! Talán mégsem az a szende lány vagy, akinek gondollak? - kérdezi tőle arcára visszakúszó félmosollyal, aztán vigyorogva tűnik el a segítőkész manók csoportjában. Kérésére a konyha tündérei elkészítik a két bögre forró kakaót, és mire Noel visszaér társaságához, akkora ők már az egyik asztalra is teszik a gőzölgő italokat.
- És ha kezdek unatkozni? - kérdezi a lány fölé magasodva, egészen közel a csillogó barna szemekhez, mikor egyik pillanatról a másikra, egy valamiért ismerős érzés keríti hatalmába. Meg sem hallja, amit Luca neki mond, mert azonnal ellöki magát a pulttól és hátrafordul, hogy elkaphassa azt, aki előző hónapjait szenvedésre ítélte. Cupido. Körbepillant a konyhában, majd ismét találkozik tekintete a karba font kezekkel üldögélő lányéval. Kissé megnyílt ajkakkal nézi, közben közelebb lép hozzá, visszatámaszkodik a pultra úgy, hogy karjai között legyen az apró test, és megkönnyebbülve veszi észre a vállait, szívét, s lelkét nyomó láthatatlan súly könnyed eltűnését. Nevetni kezd, hangosan kacag, hiszen odaveszett a fájdalom. Aki hozta, el is tüntette azt, egyszer s mind felszabadította őt, s most már ismét önmaga lehet. Rávigyorog az őt leső lányra és addig közelít annak szájához, hogy ő már ne tudjon tovább hátrálni.
- Ne untass tovább! - suttogja bele a barna ajkaiba, és ha ő engedi a rellonosnak, akkor minden óvatosság nélkül csókolja meg. Jobb keze a pultról Luca lábára emelkedik, hogy onnan tovább csússzon karjára, végül ujjai arcához érjenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Nem elég, hogy körülötte a levegőben mindenfele édes vattahabok szállnak fel esését követően, de még tapsot is kap szánalmas húgától. Egyelőre nem szólal meg, hiszen félő, hogy olyan szavak hadát préselné ki ajkain, melyeket a későbbiek során még neki kellene megbánnia Nelli ostobasága miatt. Miután eltünteti a lábát ért átkot, felpattan szerencsétlenül alakuló helyzetéből és gondolkodás nélkül küld húgára egy dühös lefegyverző átkot, majd, miután a girhes macska elugrik előle, annak pálcahasználatát igyekszik korlátozni újabb, már kiáltva felhangzott átkával. A lány valószínűleg nem számított arra, hogy bátyja komoly haragra gerjed és a sikertelen Capitulatus után sem hagyja abba üldözésének kezdetét. Pedig ismerhetné, mint a rossz pénzt, s tudhatná, hogy amíg csak élnek, húgom-bátyám kapcsolat marad közöttük, mely kábulatba ejtően sok egymásra küldött varázsszót rejt magában.
- Ereszd le a vékony kis ujjad, amíg szépen mondom, mert a végén letalálom vágni! - kiált, hangjában még mindig hangosan fanyalgó méreggel, majd fejével Nelli, felé tartott, összecsavarodott ujjaival is beinteni próbáló mozdulatára bök. A lányka futásnak eredése előtt még megpróbálja vérig sérteni testvérét hőn szeretett mugli barátaival, mire az ismét pálcát emel rá, de végül ajkai összeszorításán kívül nem tesz semmit. Úgy véli, ha most azonnal selejtet csinálna erősen festett, egyébként gyönyörű húgából, akkor nem maradna mára több móka és kacagás, abból pedig mint tudjuk, sohasem elég.
- Adta volna a jó ég, hogy beleszüless egy varázstalan, húsztagú, nazarénus vallású, kendővel a fejükön járó famíliába! - morogja neki vissza, majd egy hosszú szemezést követően Nelli nem vár tovább - talán, mert végre eljutott apró puffskeinagyáig, hogy Noel nem viccből ordibál az egyébként békés rendezvényen -, egy utolsó lenéző pillantást követően futni kezd, hogy a rellonos másodéves néhány másodpercnyi előny kivárása után a nyomába eredjen. Elméjében megannyi hasznavehetetlen bűbáj és még ki nem próbált, jelenlegi tudását valószínűleg meghaladó átok jár körtáncot, de mikor meglátja, hogy nagyszájú húga egy csöpp lány mögé bújva provokálja őt, s parancsolgat neki, egy pillanatnyi hatásszünet után elneveti magát.
- Hát te tényleg dinnye vagy - nevet olyan jóízűen, hogy hirtelen még arról is megfeledkezik, hogy egynéhány másodperccel ezelőtt még édestestvérét bitófára kívánta. - Engedd el azt a lányt, mert a végén még azt fogja hinni, hogy az idejáró diákok mind eszetlenek...
Rámosolyog a Nellit takaró ijedt arcú lányra, de nem tűnik úgy, mintha ezzel megnyugtatta volna őt. Nem érti mi lehet a probléma, hiszen ő kedves és aranyos, még csak pálcát sem emelt rájuk, ezzel is mutatva milyen felelősségteljes fiatalember, aki majd a későbbiek során bizony feje lesz saját családjának.
- Na, szaladj már, senki nem fog bántani! - szólongatja tovább az eddig fogvatartottat, majd miután a kislány szófogadóan eltűnik, Noel közelebb lép agresszor testvéréhez.
- Fel nem foghatom kire ütöttél, hogy ilyen ütődött lettél - mosolyog rá az egyébként szeretett lélekre, majd kitárja karjait, hogy megölelje. - Arra meg bocsáss meg, de kifejezetten büszke vagyok, hogy szebb ruhákba járok, mint te.
Tudja, hogy az emberek egy része furcsán néz öltözködési stílusára, hosszú hajára és ápoltságára, de rendíthetetlen. Amíg sikere van a szebbik nemnél, s amíg édesanyja dicséri rendezettsége miatt, addig biztosan nem fog a lepukkant, mai divatú ruháknak hódolni. Neki megfelel, másnak is megfelel, Nelli meg inkább vegyen példát illatos, tiszta bátyjáról.
- El is feledkeztem arról, hogy ebben az évben bizony jönni fogsz - mondja már minden haragtól mentesen, mikor a bódék között sétálnak. Egy halk Finito! igével megszünteti a lány ujjaira szórt átkot, majd egészen közel megy hozzá, erősen oldalba böki, aztán a nyaka köré szorítja egyik karját. Csak meg ne fulladjon a nagy szeretetáradatban! - Nagyon girhes vagy. A kutya nem fog rád nézni. Mindegy. Otthon mi újság?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kőrösi Ráhel


Nem árt néha, ha az ember fia csakúgy, minden társaság nélkül is, egymagában kilátogat a természet lágy ölére. Felszabadulást jelenthet az minden testi-lelki bajra, meg aztán kellemes élményt nyújt az esti séta vagy a kastély melletti apró tó közelsége. Azonkívül nem egy mugli orvos, terapeuta, pszichiáter tanácsolja azt páciensének, hogy az minél több időt töltsön a szabadban. Bizonyára nem lehet badarság, ha már ennyien hisznek benne. Vagy mégis
A rellonos nem az a fajta, akinek folyton-folyvást társaságra van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát, vagy hogy céltalan útnak eredjen az iskola folyosóin át egészen a falu határáig. Éppen annyira kedveli a magányt, mint amennyire szeret a társaság középpontjaként a többiekkel bohóckodni, vagy már szívéhez nőtt barátaival megvitatni az élet kisebb-nagyobb problémáit, a bosszantó kviddicsállást, esetleg a kezelhetetlen nőkről alkotott véleményüket. Most is így áll a helyzet, egyedül rója a macskaköves utakat, tele forrón izzó gondolatokkal, melyek között szerepelnek emlékfoszlányok, világmegváltó ötletek és sportkérdések is, hogy még csak egy ártatlan pillanatra se érezze magát magányos, kiégett léleknek. A tóhoz érvén viszont szembesül az egyedüllét minden kínjával s boldogságával. Kacsák és bogarak zúgolódó hangján kívül csak az üres csend várja. A felismerés megállítja határozott lépteit, engedi, hogy minden gondolatát elengedve nézzen maga elé, és szívén keresztül gyomrát is görcsbe rántsa a tó fullasztó némasága. Az elmúlt időszakban soha nem engedte magához közel a nyugalmat, nem maradt társaság nélkül, aludni sem képes hosszan, hiszen olyankor is önmagára van utalva. Talán ez volna a titok nyitja, amiért évek óta nem alszik négy óránál többet? Hogy minden hajnalban őriző szemekkel figyeli a felkelő Napot?
Óvatosan botorkál közelebb a tó vizéhez, közeledtére a part szélén tisztálkodó madarak hangos hápogással úsznak arrébb. Noel először csak leguggol pár nagyobb kődarab közé, ujjaival megzavarja a vízfelszínt, majd oldalra fordított fejét vállára hajtja. Őrülten keresi elveszett gondolatait, melyek eddig zsibongtak benne, most pedig kivesztek fejéből. Elvesztette a fonalat, nem látja magát sem. Mi lett belőle?
Azután felemelkedik, pár lépésnyire sétál a víztől, hogy lefeküdhessen a fűbe, hogy elvesszen a csomókban és ma esti partneréül a csillagos eget válassza. Isten tudja csak, meddig mereng a fénylő pontokon, hogy mozdulatlan testében rémlik-e még számára a külvilág, az viszont valószínűleg a vég kezdete, hogy a tóhoz érkező lányt csak akkor veszi észre, amikor az már hozzá hasonlóan vízszintesen fekszik.
- Michelle? - mormogja alig hallhatóan, nagy nehézségek árán az oldalára fordul és köhögve, szemeit hunyorgatva figyeli meg jobban a lányt. - Hali. Hosszú nap, mi?
A haja bizonyára telis-tele gazzal, ráadásul egy idegenben látja meg a Saint-Venant lányt, jó benyomást kelthet a másikban, nem is kérdés. Idiótákat megszégyenítő bátorsággal vigyorog az érkezőre, látszik rajta, hogy hosszú ideje pihen a fűben, ahol egy kis időre még el is szunyókált, éppen ezért most azt sem tudja, hol is van pontosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ráhel

Nocsak, hogy felvágták a kisasszony nyelvét! Noel bizonyára vonzza maga köré a harsány lányokat, akik valami furcsa módon olyan magabiztossággal szólnak vissza neki, amit sem most, sem kastélyba kerülésekor nem tudott hova tenni. A húga is ilyen, csak rá nem úgy tekint, mint egy nőnemű lényre. Nelli semleges, aki ha bunkón viselkedik, hát mugli módjára veri meg. Sára már más, ő igazi nő, akit bár félt a férfi nemtől - hiszen tudja mit gondol és érez saját neme, ha meglát egy olyan gyönyörű fiatal nőt, mint nővére -, pontosan tudja róla, hogy nem viselkedne így másokkal. Mert egy nő igenis legyen bájos.
Felvont szemöldökkel pillant a lányra, aki viselkedése alapján akár tényleg lehetne Michelle is. Aztán gyorsan megtörik a jég, és a lány rideg hanghordozását egy jóval kedvesebb formába bújtatja. A rellonos kábán bámulja a másikat, immáron nemcsak szemöldöke, de homlokra is ráncokban áll. Nem érti a nőket, most már egyre biztosabb abban, hogy egyetlen normális sincs közöttük. Furcsák, kiismerhetetlenek és valahol nagyon rémisztőek. Nem tudni mire hogyan fognak reagálni, hogy képesek-e értelmezni a férfi gondolatait, viselkedését, vagy csak éppen akkori kedvük szerint felelnek, mondjon nekik bármit is a másik.
- Attól tartok, kezdek hozzászokni - feleli felkönyökölve, száját lemondóan félrehúzva. A kastély, főként saját háza tele van ösztönlényekkel, akik ha tudnak, sem akarnak intelligens ember módjára társalogni. De nincs mit tenni, ő is éppen olyan, mint ők, a különbség csupán annyi, hogy ő szeret emberek között lenni, szórakozni és eljárni ide-oda. Kedveli az embereket, legyen bármilyen sárkányfióka is, nem bánja, hogy nem tölti minden idejét az alagsorban meghúzódó rellonos helyiségben. - A rellonban mindenki ilyen. De téged még nem láttalak ott. Hova jársz?
Elképzelni sem tudja máshol a lányt, akinek a fúra tett első benyomásbeli stílusa miatt az kifejezetten a sárkányok közé sorolná őt. Kérdésének feltevése alatt pörgeti az emlékképeket diáktársai arcáról, de nem ugrik be neki a fűben könyöklő lány képmása. Talán csak túl sötét van.
- Még világos volt, amikor megérkeztem - mondja az égre tekintve, majd újból a szőkére emeli tekintetét. Ott fekszik mellette, de nem történik semmi. Teste és lelke is mozdulatlan marad, nem harcolnak benne ösztönök és vágyak, nélkülük is nyugodalom és elégedettség árasztja el vérét. Felismerésére egész arcát betöltő vigyorra húzza ajkait, s közben nézi az ismeretlen lány arcélét, vonásait, amelyeket még éppen kitud venni a fénylő csillagok alatt. A tudat, hogy nincs benne hódítási vágy, és a lányra, mint egy másik, egyszerű emberre tud tekinteni, egészen boldoggá teszi. Már kezdett aggódni amiatt, hogy a másik nemre, mint valami ritkaságszámba menő árucikkre tekint, amit portyázásai során muszáj megkaparintania, hogy aztán kibontva az út szélén hagyja.
- Van kedved beszélni arról, ami ennyire felbosszantott? - kérdezi halvány félmosollyal a már lecsillapodni látszó lánytól, mert úgy érzi, hogy a másik szívesen kiöntené szívét-lelkét, ha volna valaki, aki meghallgatja őt. Tessék, itt van. Bár Noel maga sem gondolta, hogy egyszer érdekelni fogja egy indulatos lány búja-bánata, most mégis úgy fest, hogy a nagy semmittevésben segítőkezet nyújt. - Ombozi Noel vagyok, csak hogy tudd, kinek mesélsz, ha mesélsz.
Nevetve emeli szabad kezét a lány irányába, hogy bemutatkozása "hivatalossá váljon". Noha a kastélyban már nem mindenki tesz így, őt még illemre tanították szülei, s nem rest annak megfelelően cselekedni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Nem tudja, hogy a lánynak van-e bárminemű hátsószándéka ezzel a találkozóval kapcsolatosan, de nem is gondolja úgy, hogy feltétlenül szükséges gonoszságot, esetleg érdeket feltételeznie a háttérben. Nem lehet mindenki rossz, erre a mestertanoncra pedig elég ránézni, lerí az arcáról, hogy a légynek sem tudna ártani. Legalábbis a látszat erről árulkodik.
- Azt mondom, hogy hirtelen haragú vagyok, és előfordul, hogy olyat mondok, vagy teszek amivel akaratomon kívül bántom meg a másikat - jelenti ki határozottan, mert nagyon jól tudja, hogy igaza van. Többször átélte már az érzést, mikor rosszul fogalmazott, és a sértett féllel napokig haragban voltak egymással, pedig a fiú egyáltalán nem azzal a céllal mondott bármit is, hogy abból düh és viszály szülessen. Megvonja vállait, úgy dobol az asztal lapján, míg egyik pillanatban végül meghozzák teájukat, s a fiatalok megízesítik azt. Médea sokáig babrál a forró itallal, s mikor aztán megszólal, sem teljes, kerek mondattal lepi meg a rellonost, helyette csupán egy rövidke megállapítást tesz. Noel cserébe hosszasan nézi őt, hátha akad még további mondandója is, és már majdnem lemond a folytatás lehetőségéről, amikor egy szelíd mosoly kíséretében Médea újfent szólásra nyitja ajkait.
- Szokás mondani, hogy a testvérek egy kaptafára készülnek, de nem szeretem az általánosítást. Helyén valóbb az a megfogalmazás, hogy egy szülőpár nevelt minket, ugyanazt az értékrendszert láttuk, ugyanazok a hatások értek mindkettőnket, illetve mind a négyünket. Apánk határozott ember, mi is azok lettünk. Gondunk van? Megoldjuk. Ennyi az egész.
Beszéd közben hol a lány tekintetét keresi, hol mentateáját kavargatja. Néha hozzá-hozzá koccan fémkanala a bögre falához, ezzel adva ütemet szavainak. Tudja, hogy hasonlítanak nővérével, szereti a lányt és követi őt, mint ahogy szüleire is felnéz, tegyenek azok bármit. Apja a legnagyobb ember, akit ismer, anyja a legokosabb, véleménye szerint nem is születhetett volna ennél jobb családi fészekbe.
- Én csak azt szeretném, ha rám figyelnél - ismétli meg még egyszer, hangja nyugodt, szája félmosolyra áll. - Azért vagyok itt, mert idehívtál. Gondolom szeretnél megismerni, és elárulom, ez kölcsönös. Tetszel nekem, tetszik a titokzatosság és tetszik amit látok, de ha hozzám beszélsz, nézz rám!
A nyugodtság egy percre sem múlik, hanghordozása végig ilyen marad, ám ahogy gondolataiban halad előre, úgy érzékelteti mind jobban és jobban a szemben ülő lánnyal, hogy az ideje drága és ha a másiknak fontos, hogy itt maradjon, akkor adnia kell valamit, mondjuk a szemkontaktust, ami mindennek az alapját képezi. Ha a mestertanonc nem is, egy zöld tekintet viszonozza pillantását. Médeáról egyetlen pillanatra fordítja el fejét, hogy kinézzen az ablakon, amikor hirtelen - már emlegetett - nővérével néz farkasszemet. Látszik Sárán, hogy nem érti a kialakult helyzetet, nem tudja összepárosítani fivérét legjobb barátnőjével, s valószínűleg nagyon bántja, hogy egyikőjük sem szólt neki arról, hogy itt lesznek. A fiú elvigyorodik, majd csillogó zöldjeit elszakítja Sáráétól és visszafordítja fejét Médeára.
- Nyugodj meg, és próbáld átgondolni, hogy mit szerettél volna mondani nekem - feleli a másodéves, majd szájához emeli a gőzölgő italt, s belekortyol. - Nem rohanok sehova. Egyébként örülök, hogy ilyennek képzeltél. Sára mesélt rólam valamit?
Érdekli, már hogyne érdekelné, hogy nővére mondott-e róla valamit, hiszen az alapján kialakulhatott valami a levitásban, ami most, a teaházbeli találkozójukkor könnyedén változhat meg. Csalódás érheti a lányt, ami lehet pozitív és negatív is, de a fiú a negatív eshetőségbe bele sem gondol. Átveti egyik lábát a másikon, leteszi bögréjét az asztalra, s hátradőlve figyeli tovább a kígyólányt. Milyen furcsa teremtés is az! Belekezd egy mondatba, amit nem fejez be, ám rákérdez arra, ha te véletlenül ugyanígy tennél. A rellonos elmosolyodik, majd kissé félrebillentett fejjel hallgatja a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Én kicsi Nellim

Van valami különleges az Ombozi gyerekekben, ez vitán felüli. Az egyik Angliáig hurcolkodott, hogy hírnevét nem egészen hétköznapi módon szerezze meg, a másik mániákusan vigyáz a külsőségekre, amiért nem egyszer kapott már megjegyzéseket, a harmadik pedig egész egyszerűen hibbant mugligyűlölő, akinek elméje már korai éveiben megroppant. A negyedik, legkisebb Ombozi gyermekről még nincsenek információk, egyelőre annyit tudni róla, hogy bátyja tanácsára baltával várja az ágya alól esetlegesen előbukkanó mumust. Feltehető a kérdés, hogy mindez talán a szülők hibája? Ők rontottak el valamit növekvő utódaik lelkében? Valószínűleg nem, hiszen rendkívüli emberekről van szó, akik mindent megtettek azért, hogy a varázsvilág egyszer még büszke legyen gyermekeikre. Noel szeretetteljes mosollyal nézi, ahogy húga kézben tartja a reszkető kisleány hajzuhatagát, s különös szarkazmussal fonja annak újra tincseit. Dolga végeztével aztán kedveskedő mozdulatai megkeményednek, szavait zord hangnemben adja elő, és mivel ugyanolyan türelmetlen, mint testvére, rásegít a kicsi távoztára, jól meglökve őt.
- Néééézdmááá' - röhög fel arrébb lökve Nellit, amikor üdvözlő ölelésük közben a lány erősen belemarkol fenekébe. Megszokhatta volna már, hogy húga ilyen mértékben ütődött, mégis meglepődik azon, hogy miután szétromboltak egy vattacukorbódét, megfélemlítettek egy apróságot, most még molesztálják is egymást a majális kellős közepén. - Hiányoztam, mi? Üres lett a ház, mióta nemcsak Sára ment el, de tavaly én is... most pedig itt vagy. Borinak furcsa lehet ez a nagy változás.
A kislány is hamarosan követni fogja nagyobb testvéreit, de addig van még idő, és kastélyba érkezéséig bizony nem sokat fogja látni a nagyokat. A fiú levigyorog erősen festett húgára, majd eltátja száját a beszólásra. Nem hisz a fülének, aztán vörösödve nevet fel.
- Miről beszélsz, te?! - kérdez vissza hangosan, és ujjaival megragadja a loboncos lány nyakát, hogy némileg megszorongassa azt. - Jobban nézek ki, mint valaha, te mocsok! Nem is tudsz róla, mert honnan is tudnál, de volt egy mélyrepülésem ittlétem során, és akkor ledobtam pár kilót. Nemrég kezdtem el összeszedni magam, úgyhogy ne beszélj nekem itt feleslegről.
Michelle-re céloz mondandójával, de vele kapcsolatos emlékeit, s gondolatait nem kívánja megosztani Nellivel. Semmi kedve ahhoz, hogy húga szenzációs okfejtéseit hallgassa a szőkével kapcsolatban, akivel még találkozott is egyszer, Székesfehérváron, s valószínűleg hallotta padláson előadott veszekedésüket, ami után a háztársnő elviharzott. Nos, szép is a szerelem.
- Amúgy meg, te is összeszedhetnéd magad, mert ez már valószínűleg káros az egészségedre. Hogy nézel ki, he?! Akarsz te magad mellé embert?! Bár, azt jobb ha még most tisztázzuk, hogy csak a legjobb jöhet számításba, akárkivel nem járhatsz. Rajtad tartom a szemem, kislány! - mondja határozottan, két ujjával először saját zöldjeire mutatva, majd a húga tekintetét véve célkeresztbe. Nincs olyan, hogy a lány akárkivel összeszűrje a levet, igenis, mindent szépen el fog mondani a nagyobbaknak, hogy azok helyette döntsenek. Mert mi sem természetesebb ennél, nemde bár?
- Nem feledkeztem meg rólad - halkul el hangja, s a határozottság is kiveszik belőle. Nem írt, ez tény. De minden nap gondolt az otthoniakra, és megküzdött a lelkiismeretével, ami arra ösztökélte, hogy pennát ragadjon. Hiba volt nem hallgatni rá. - Sajnálom, de nem ment. Nem csináltam semmit, csak lógtam az órákról, meg Kowaival töltöttem az időmet. Olyasmiket csináltunk, ami neked is tetszene.
Mondandója végére azonban elvigyorodik, mert tudja, hogy Nelli ugyanúgy élvezte volna a csínyeket, mint ő és szövetségese. Aztán olyat mond a lány, amire ismét elengedik egymást ajkai, s mellé még meg is torpan.
- Viccelsz velem, ember?! - kiált fel meglökve a lány vállát. - Nem tudod, hogy kivel húztál ujjat! Nem tudod, hogy kikkel mit csináltam, és nem tudod, hogy milyen gyorsan vernélek meg ebben a versenyben! Jöhet Sára, jöhet a játszma, állok elébe! - idegességében húga lába mellé köp, szemeiben megjelenik a harag és versenyszellem tüze, majd tovább sétál, miközben olykor-olykor megrázza a fejét. Még hogy ő ne lenne képes elcsavarni valaki fejét? Pont Nelli akar vele versenyt csábítani? Pfej! - Kezet rá, átokfajzat! Mikor, kit, hol, meddig? Mi a tét? Írok baglyot Sacinak, aztán meglátjuk ki lesz a jobb! Te szélhámos ördögfióka!
Noel kezd teljesen kikelni magából, hangja erősödik, s érzi magában, hogy ismét porig tudná átkozni nagyobbik húgát. Mérge elönti ereit, szívét, még elméjébe is behatol, és legszívesebben most magára Nellire köpne.
- Hagyd békén anyát! Nem egyszer elmondtam, de kezd nagyon elegem lenni abból, hogy apával szövitek a világmegváltó terveiteket, és mindből anya jön ki rosszul. Ez a munkája, ez az érdeklődési köre, kész. El kell fogadni. Ő is elfogad titeket úgy, ahogy vagytok. Hagyd ki a mániádból, inkább alapíts valami iskolai kört, itt lehet mindent, csak okosan kell csinálni...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Én kicsi Nellim

Unalom. Nos, ez az a fogalom, amiben kastélyban tartózkodása alatt egyszer sem volt része. Székesfehérváron sem tartozott az unatkozó emberek gyűrűjébe, de ittléte óta ideje sincs egyedül érezni magát. Sem a magányosság, sem a semmittevés nem találta meg, és bár nem fél attól, hogy egyszer megtapasztalja ezeket, örül, hogy egyelőre mindig kénytelen volt ott lenni, ahol az izgalom és tapasztalatszerzés rejtőzik.
- Szánalmas, aki mondja - vigyorog félrefordított fejjel húgára, majd menet közben fél karjával magához húzza és egy nyálas puszit nyom homlokára, hogy a lánynak sikoltozva kelljen letörölnie azt esetleges alapozó foltok kíséretében. - Nem vagyok az, te is tudod.
Ezt már csak mellékesen állapítja meg, aztán körbenéz a még mindig gyűlő tömegben, hogy hátha lát ismerős arcokat, akikhez társulni lehetne pár percre vagy csak bemutatni nekik Nellit, hogy a lánynak ennyivel is könnyebb legyen. Az időben kialakított ismerősi kör fontos, hiszen mégiscsak társas lények, akkor is, ha a pincéből valóak.
- Milyen mindenkiről beszélsz, he? - kérdezi kikerekedett szemekkel, majd még mielőtt a lány válaszra nyithatná vöröslő ajkait, tovább fűzi gondolatait. - Szó sincs mindenkiről. Lesz egy, aki mindenben megfelelő, aztán vége a mókának. Tévedés azt hinni, hogy a lányoknak jól áll a csóklista. Nem fogsz szégyent hozni a családra, esetleges nemi betegségeket meg főleg nem, azt garantálom!
Komoly hangon beszél húgához, akit egyelőre elég soványnak lát ahhoz, hogy úgy gondolja nem fog kelleni senkinek, viszont a lelkében retteg a rohamosan közeledő pillanattól, amikor meg kell ismernie a lány barátját, majd férjét, majd nagybácsi lesz, és végleg odaveszik a csodás gyermekkor. Végigfut hátán a hideg, ahogy ezek az idegtépő gondolatok járnak fejében, majd letekint a feketére és némileg érzékenyebb stílusban folytatja.
- Csak nem akarom, hogy megbántsanak. Mert tudom, hogy azért, amit akkor tennék az illetővel, Azkaban jár.
Elmosolyodik, mert minden tétova gondolkodás nélkül ölné meg azt, aki bármelyik családtagját bántani merészelné. Ugyanúgy Saciért is bitófára menne, mint Nelliért, Borókáért vagy édesanyjukért. A család szent és sérthetetlen, a hozzájuk csatlakozni vágyók pedig várják csak ki a sorukat, míg bekerülnek a bizalom körébe.
- Fogd fel, hogy nem írtam! - kiabálja, és ismét megáll. - Tudom, hogy szemét voltam, de nem tudtam mit írni. Megsértődhetsz, oszthatod az igét, de nem tudom visszacsinálni, érted?!
Az őket körülvevő emberek oszlani kezdenek, úgy tűnik az Ombozi testvérek nem illenek bele a boldogan majálisozó diákok és családok idilli képébe. Noel és Nelli furcsa páros, akik a négy testvér közül talán a legjobban hasonlítanak egymásra, legalábbis ami a külsőségeket illeti. Bosszúsan néz húgára, aki szintén torkaszakadtából ordít.
- Te beteg állat, Kowai az egyik legjobb barátom - röhögi el magát, és a dühe újfent elszáll. Kár, hogy még nem vitte haza, szívesen bemutatná kis családjának, és valószínűleg Nelli is sziporkázna a keresztes arcú lány társaságában. - Kowai olyan, mint mi vagyunk. Szót értenél vele, ő sem szereti a muglikat. Csendes lány, sokat morog, de szeretetreméltó. Legalábbis az én szívem egy szegletét birtokolja.
Megrántja vállát, s közben húga következő szavain nevet. Úgy örül, hogy itt van a lányka, hogy észre sem veszi milyen sokat mosolyog.
- Akit hazavittem, őt... Michelle-nek hívják. A rellonban prefektusok az ikertestvérével, Mihaellel - magyarázza, hogy húga minél többet tudjon a házról, és minél kevesebb meglepetés érje majd. Védi, ahogy tudja, információval és neki szentelt figyelemmel. - De már vége. Nincs köztünk semmi. Azt hiszem agglegénynek állok.
Sületlenségnek hat alig tizenhat évesen ilyen határozottan nyilatkozni a későbbi szerelmi életéről, de a háztársnője olyan mély benyomást tett rá, hogy testi kapcsolaton kívül senkitől sem akar semmit.
- Nem akarom, hogy te is így járj - mondja lehajtott fejjel, mielőtt megköttetne az a bizonyos megállapodás. Nem hitte volna, hogy pont nagyobbik húgával fognak versenyt futni csábítás témakörben, de úgy látszik eljutottak idáig is. Nelli már nem kisgyerek, aki nem akarta megenni a babkonzervet, aki leesett a bátyja seprűjéről és sértődötten átkozta azt földről felkapott játékpálcájával. Itt tartanak, a többiekről szót sem ejtve. Saci lassan férjhez is mehetne, ő pedig apja nyomdokaiba akar lépni. Mi lett a régi világból, hova tűntek azok az évek, mikor még mindannyian a családi házban hangoskodtak?
- Rendben. Egy csók, se több, se kevesebb - fekteti le a szabályokat, és képzeletben már írja is Sacinak a baglyot, hogy jöjjön bíráskodni. Szelíd játék, szelíd felek között. Na persze.
- Örülj neki, hogy aranyvérűek vagyunk! - kiáltja ő is, és pálcájáért nyúl. - Ha még egyszer a szádra veszed anyát, lenyomom a torkodon a rohadt pálcámat! Hogy lehetsz ennyire tetű, mi?!
Olyan hangosan ordít, hogy a körülöttük lévő zsibongás elhalkul mellette. A világon senkit se szeret jobban a családjánál, és édesanyjánál, aki életet adott mindannyiuknak.
- Az anyádról beszélsz, te hülye! - ordít két kezével Nelli pólóját megragadva, egyenesen bele az övére hasonlító szempárba. - Az anyádról, aki képes elviselni téged. Ha még egyszer, bárkinek, bármi rosszat mersz róla mondani, kibelezlek és azzal kötlek fel a rellon klubhelyiségébe, fogod?! Hogy van képed, hogy van merszed ehhez, mi?!
Remegő kezekkel rángatja a lányt, hangja néhol elcsuklik. Nem tudja hogyan vezesse le fékezhetetlen dühét, és úgy érzi, hogy igen, most nagyon jó volna, ha ott lenne Saci, és megátkozná, hogy engedje el húgukat.
- Te szerencsétlen - ereszti el a meggyűrt ruhaanyagot, és úgy meglöki a lányt, hogy az elessen. - Remélem eljutott az apró agyadig, amit mondtam, mert egyszer te is anya leszel, és akkor majd megtudod, ez milyen érzés.
Percről percre hűti felforrt agyvizét, majd elteszi pálcáját, és ha ezért átkot kap, áll elébe. Nem lett volna szabad így viselkednie, ráadásul mindenki előtt, de ha édesanyjukról van szó, képtelen türtőztetni magát. Talán a nő a gyenge pontja.
- Senki sem kéri, hogy muglihoz menj hozzá, sem sárvérűhöz, csak kérlek fogadd el, hogy anya vizsgálja és tanítja őket. Én sem örülök neki, én is aranyvérű lányt szeretnék magam mellé, ha egyszer elvonatkoztatok az agglegényélettől, de a nekünk életet adó személynek nem fogom megmondani, hogy mit csináljon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Samantha

Érezzük ma este jól magunkat, sweet babe!

Ahogy kérésének megfelelően Samantha az egyik sarki asztal mellett foglal helyet, ösztönösen húzza mosolyra ajkait. Szereti, ha az emberek saját elképzeléseinek megfelelően cselekednek, és határozottan úgy rémlik neki, hogy háztársnője egyáltalán nem az a típusú lány, aki csak úgy, bárkinek is teljesítené parancsát. Ez elégtétel, boldogság és nem mellesleg ígéret az este további részére. Noel annak ellenére, hogy Michelle miként fosztotta meg magukat a közös élet lehetőségétől, jó kedvűen közelíti meg mostani társaságát, akit folyton-folyvást, minden percben magáénak akar tudni. Csókolni, ölelni, szeretni, amíg véget nem ér az élet - vagy legalábbis el nem jő a hajnal. Csók és koccintás, a fiatalember pedig bágyadt mosollyal nézi a gyönyörű barna lányt.
- A Saint-Venant kidobott, de tudod kit érdekel? Pff... - mondja nevetve, hiszen a düh és dac ekkor még erősen élteti, semmi jelét nem tapasztalja annak a fájdalomnak, amit a következő napoktól minduntalan érezni fog. - Egy - önként vállalt - teherrel kevesebb, ugyan már, mi az!
Szájához emeli a következő kör mámornedűt, majd belenevet Sam hatalmas, és most némileg csodálkozó tekintetébe. Kuncog miatta és a nem kívánt, mégis ráörvendő szabadság érzete miatt. Ilyen az, ha az embert a falhoz vágják, és ő egy perig sem akar ott maradni. Keresi a kiutat, a lehetőségeket, azonnal mentőöv után kap, ami most számára nem más, mint a szemben ülő kedves.
- Tudod, azon gondolkodtam... - kezd bele mondandójába egész arcát betöltő vigyorral, az asztal nedves lapján kezei között lökdösve az apró, már üres poharat. - , hogy talán Te vagy az igazi. Tökéletes vagy, jól érzem magam veled, szeretem a hangod, a viselkedésed, szeretem ahogy öltözködsz, ahogy vetkőzöl. Mi kell még? Hozzám illesz, nincs mese. Te vagy az egyetlen barna, aki megmozdított valamit odabent. Talán nőül is vennélek. Hozzám jössz?
Kérdése közben tűnődve pillant a barnára, szemeiben egyetlen csepp szomorúság sem látszik a volt barátnő miatt, csak a derű és izgalom, hogy ezután Samanthával lehet. Itt hagyják a kastélyt, hazaköltöznek, és egész nap az ágyban heverésznek majd. Aztán feláll, hagyva a bizonyára ledöbbent lányt, hogy egy ideig maga legyen gondolataival. Odamegy a csaposhoz, és udvariasan kér még egy-két kör finomságot, majd visszaül a helyére és áttolja az egyik poharat Sam oldalára.
- Kedvellek - mondja, és koccintásra nyújtja kezét. Közben végig tartja a szemkontaktust a barna szempárral, s egyre inkább elárasztja elméjét a felszabadító érzés. Most olyan jó, most olyan szép, hát soha ne keljen fel a Nap...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

...hamarosan Ombozi 2.6


Mindig a nővérére akart hasonlítani. Sára volt a legjobb példa, amit követhetett, ő volt a tökéletes minta, az okos, az embereket pillanatok alatt ujja köré csavaró törékeny nő, aki minden napját kitöltötte a cseperedő kisfiúnak. Noel tűnődve hallgatja Médea kedves szavait, s míg azokat issza, lelki szemei előtt visszaidézi azokat a régi délutánokat, amikor a birtokuk mellett meghúzódó erdőt járták, vagy a lány aggódva sikítozott az udvaron, ahogy öccse a levegőbe emelkedett apjuk kiöregedett seprűjével. Ahogy a lány elhallgat, a fiú elmosolyodik. Sokat jelent neki nővére, de nem érzi szükségét annak, hogy erről beszélgessenek. A családja az övé, azoknak beszél róluk, akik a bizalom körében tudhatják magukat, mert úgy tartja, hogy másoknak kiadni bárminemű véleményünket, problémánkat, gondolatainkat nem más, mint önként nyújtani át a hatalmat a másik kezébe. Médea egyelőre megfoghatatlan, titokzatos jellemnek tűnik a rellonos szemében, akiben van valami különleges, amit még nem tud jó, avagy rossz kategóriába sorolni. Az, hogy nem néz a szemébe, arra enged következtetni, hogy zavarban van, esetleg így fejezi ki az emberekkel szembeni távolságtartását. A fiú levitás-rellonos beállítottságúnak érzi a szemben teázgató lányt, és talán nem is téved túl nagyot.
- Örülök, hogy így gondolod, de remélem lesz időm rácáfolni arra, hogy egy kaptafára készültünk - mondja fejet hajtva a lány előtt, zöldjeivel annak tekintetét keresve. - Más egy Ombozi fiú, mint egy Ombozi lány. Bár csak egyedül születtem fiúnak, a lányok alapján ezt őszintén mondomhatom neked. Sárán kívül a kastély lakója lett Nelli is, aki igazi sárkányjellem. Sárában van irgalom, szeretet és egy bődült nagy szív. A nagyobbik húgom egyszerűen őrült. Muglimániás és...
Az apjukra ütött. Nelli a kedvenc gyermek szigorú apjuk szemében, aki sem édesanyjukra, sem rájuk nincs tekintettel. Szerinte, és már Nelli szerint is irtani és máglyára dobni illene a sárvérűeket, amivel Noel sokáig egyetértett, csak egy napon aztán észrevette, hogy édesanyjuk lelke miként sérül gondolkodásmódjuk és utálatos-gyűlölködő beszélgetéseik miatt. A rellonos fáradtan húzza végig tenyerét jobb orcáján, aztán ránevet Médeára. Ennyit arról, hogy indokolatlanul nem ad hatalmat idegen kezébe. Nevetése mosolyba fullad, szemei sokáig pihennek a hallgatóságén. Egy idősebb levitás izgalmasabb volna, mint egy korabeli? Lyrára azóta nem gondolt, hogy megtudta: az prefektusi tisztséget kapott. Akkor sem érzett semmit. Ezekben a pillanatokban az jár fejében, hogy talán nem egészen vált jó emberré. Hogy talán nem értékeli megfelelőképpen társait, hogy nem becsüli meg úgy azokat, akik szeretik, és akiket ő is szeret. Sóhajt egy aprót, felemeli csészéjét, kortyol, majd gondolatait elhagyva mosolyog rá ismét a lányra.
- Fontos. Igen-igen, a család az első - mormogja bólogatva, ugyanakkor érezteti Médivel, hogy nem kíván jobban belemélyedni ebbe a témába. Sára valószínűleg úgyis eleget mond neki mindenféle titokról, nem fog még ő is kitárulkozni előtte. Neki védenie kell a család szentségét, nem rombolnia azt. Újabb korty a teából, újabb mosoly. Kellemes társaságnak bizonyul a levitás mestertanonc, aki amikor viszonozza Noel pillantását, egészen szépnek tűnik. Megváltozik az arca, hiszen leszegett fejjel, vagy ide-oda cikázó szemekkel nem azt látja a kívülálló, mint amikor teljes odaadással, felemet fővel néz rá a másikra.
- Köszönöm, hogy végre rám néztél, már aggódtam, hogy valami baj van velem... - nevet fel megkönnyebbülten, mert tényleg megfordult fejében, hogy talán morzsás az arca, vagy rossz parfümöt választott a mai találkozóra, ami egyáltalán nem tetszik Médának. Hosszasan nézi őt, és amikor az már-már levegővétel nélkül darálja el kígyós-szemszínes véleményét, hirtelen megszólalni sem tud. Megkérdezné, hogy "Jé, te tudsz beszélni is?", végül mégsem teszi, hiszen nem szeretné megbántani a lassacskán megnyíló levitást. Fél kezével játszik csészéje fülével, rá nem jellemző módon gondolkodik mit feleljen.
- Köszönöm - mondja ismét. Ösztönlény lévén általában ő dicséri a másik nemet, ő bókol, ő küzd a másik szeretetéért, és úgy rémlik neki, hogy Lyrán kívül senki sem mondott neki a viszonzáson kívül semmit, maximum más állapotban, amikor a felek egyébként is hajlamosak túlzóakat állítani egymásról. Elkeserítő gondolatok, de nem elmélkedik sokáig, helyette továbbfűzi köszönetnyilvánítását. - Férfiasan bevallom, nem tudtam. Bizonyára többet kellene könyvtárba járnom. És mi érdekel még téged a kígyókon és szemszínek statisztikáján kívül?
Kérdése közben kapja rajta magát, hogy egy ideje le sem veszi tekintetét a lányról, hol annak arcát, hol annak kezét nézi. Figyeli szája mozgását beszéd közben, szemeit, ha éppen találkozik a sajátjaival. Még szíve is megdobban, ami rendkívül zavarba ejti. Michelle óta soha, senki nem váltott ki belőle semmit. Megköszörüli torkát, majd hátát a támlának veti. Kiropogtatja nyakát, aztán fejét az ablak felé fordítja. Lábai dobolnak, tekintete zavaros. Furcsa egy helyzet, deja vu, ami küzdelmet és kellő szenvedést idéz mellkasában ahhoz, hogy most átgondolja, érdemes-e visszafordulnia Médeához. Aztán odafordítja arcát és könnyed mosolyra húzza ajkait.
- Volna kedved sétálni velem egyet a faluban, ha megittuk a teát?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Először tér haza azóta, hogy Michelle olyan stílusban hagyta itt a birtokot és családtagjait, amilyet sem ő, sem édesapja nem volt képes megfelelően lereagálni. Apja csöppet sem tolerálja a tiszteletlenséget, és bár akkor nem vette elő érte bús gyermekét, a lány hibájáért még jól tudja, hogy felelnie kell. A hétvége, amit hazalátogatására választott ki, tökéletesnek bizonyult, hiszen ekkortájt Sára és Nelli a kastélyban, legkisebb húga, Boróka pedig nagyszüleiknél időzött. Noel hosszú ideje szeretne már kettesben lenni szüleivel, akik úgy érzi, lemaradtak arról, hogy ő időközben felnőtt. Ideje, hogy tisztázzák a helyzetet: előttük immáron nem a két évvel ezelőtti fiúk áll, aki öt centivel alacsonyabb volt, arcán még csak pelyhekben állt a férfiasság előszele, teste törékenynek és gyerekesnek tűnt. Ma viszont már csak foltokban emlékeztet régi önmagára, éppen ezért elérkezettnek látja az időt arra, hogy otthon megbeszéljék a kérdéses, olykor kétes dolgokat. Az állomáson édesapja már várja, szeretett BMW-jük az egyetlen, amit a férfi képes eltűrni maga körül, mint mugli találmány. Az autóban hűvös a légkör, csak Boriról, az anyukáról esik néha szó, hogy a fiú kedvencét főzi ebédre, vagy egész hajnalban takarította a házat. Noel tudja, hogy kapni fog erős fizikummal megáldott apjától Michelle-ért, a balhéjukért, de nem bánja, hiszen ő is elszeretné mondani véleményét a férfinak, kérdéseket intézne hozzá: mégis hogyan viselkedhet így édesanyjával, mert ő ugyan nem bánna úgy egy nő lelkével, mint ahogy negyvenéves apja - ki tudja milyen régóta? - teszi azt. A birtokra kanyarodva Noel megpillantja a házuk előtt várakozó anyukáját, s a látványra ajkai elérzékenyült mosolyra húzódnak. Kiugrik az autóból, és ráveti magát a törékeny nőre.
- Gyönyörű vagy! - mondja neki boldogan, és több puszit is ad arcára. Le sem tagadhatná, mennyire szereti anyját, hogy egyáltalán mennyire anyás gyerek, aki bármikor képes ugrani a nőért. Ahogy az anyjuk liberális nézeteit szidalmazó Nellinek támadt a DÖK szervezte majálison, úgy menne neki bárkinek gondolkodás nélkül, legyen az hatalmas mágus vagy egyszerű mugli. - Milyen üres nélkülünk a ház. Azért jól megvagytok?
Kérdése már ebéd közben hangzik fel, ahogy túlságosan csendes apjáról, a nő felé fordítja fejét. Érzi, hogy valami nem teljesen normális, érzi saját feszültségét és apjáét is, amitől gyomra már most összeugrik. Fél a férfitól, elég visszaemlékeznie arra a két verésre, amit életében összesen kapott tőle. Az egyik az ominózus festményégetés volt, amitől a ház hátsórésze porig égett, a másik pedig apja egyik terelőütőjének összetörése. Mindkét verést megemlegette, és mindkettő hasonlóan néma csenddel indult, mint a mai. Megköszörüli torkát, és kérdőn néz anyjára, célozva ezzel apja furcsa viselkedésére. Aztán leteszi a villát, és hátradől a régi széken.
- Szeretnék elnézést kérni Michelle-ért. Nem fordul elő még egyszer - jelenti ki határozottan, tekintetével villáját tartva fogva. Nem mer ránézni szüleire, akik nem érdemelték meg, hogy egy lány ilyenformában mutasson feléjük tiszteletlenséget. Mint ahogy édesanyja sem érdemli meg azt, hogy férje terrorizálja őt lelkileg. Gondolataira zöld szemei felkúsznak a szigorú férfira, és ha az viszonozza pillantását, nem engedik szabadulni. Válaszokat akar, ám kérdezni egyelőre nem mer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

SZÉKESFEHÉRVÁR
Az Ombozi birtok
Apa
Szülők,

A feszültséget, amit gyomrából kiindulva lassan minden porcikájában erősen érez, már az étkezőhelyiség levegője is magába itta. Apja csak sokára szólal meg, előtte ráérősen fejezi be az ebédet, s törli meg száját. Noel lába az asztal alatt ütemtelenül mozog, egyre türelmetlenebb, egyre inkább érzi, hogy bensője kiakar törni. A hozzáintézett szavakra értetlenül húzza össze szemöldökét, legszívesebben az asztalra csapna, hogy helyre tegye apja gondolatait, de jól tudja, hogy nem teheti.
- Ja, Nelli meg szó nélkül hazahozhatna mindenféle mugligyűlölő idiótát, legyen annak azkabani sötét múltja, nem számítana, mi? Pedig a lányod, fiatal és már olyan a lelke, mint a tiéd. Mi lesz így Borival, he? Esetleg neki is halálfaló férjet szánsz? Na és Sári? Tudtad, hogy miket csinált Londonban? Gőzöd sincs az egészről, és még a család fejének érzed magad. Te csak olyat veszel emberszámba, akinek előítéletei vannak a sárvérűekkel szemben! És ha mugli lányt akarok majd egyszer asszonyomnak?! Ha sárvérű lesz? Mihez kezdesz, tán megtiltod? Kitagadsz? Anyának jobb lenne, ha találna magának valami normális fószert, mielőtt feladják az idegei - tör ki belőle a csapongó válasz, hangjában iszonytató félelem cseng, arcára kiül az undor és sértettség. Aztán remegő kezekkel feláll az asztaltól és pisszegve sétál az emeletre vezető lépcső irányába. Onnan fordul vissza még egy pillanatra, hogy az apjával szemben ülő nőre nézzen. - Anya, nagyszerű ebédet készítettél, köszönöm. Kár, hogy ebben a házban csak kevesen érdemlik meg azt a törődést, amit nap, mint nap kapnak tőled.
A lépcsőfokokat gyorsan szedi, szíve majd kiugrik helyéből, elméje menekülési útvonalakat kántál, ám most nem futhat el. Bátornak kell lennie, mert ennél tökéletesebb alkalom nem biztos, hogy lesz még egy. Közel a cél, belekezdett mondandójába, apjának erre lépnie kell. A szobájába érve az ágya szélére ül, reszkető kezeibe temeti arcát és hallgat. Fülel, hogy az Ombozi család feje elindult-e már fölfele a lépcsőn, fülel, hogy kimondták-e már ítéletét, és retteg, hogy mi lesz most. Gondolatban már többször apja fölé kerekedett, most viszont, ha engedné a büszkesége, térdre rogyva kérne bocsánatot a családfőtől. Mert tiszteletlen, mert érzéketlen és mert meggondolatlan volt. És mert megérti, hogy miért nem hozhat haza lányokat az első szerelmes nap után. Fáj bevallania, de a férfinak igaza volt, és bár a belőle kitörő szavaknak is van igazságtartalmuk, koránt sem lett volna szabad kiengednie magából őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

SZÉKESFEHÉRVÁR
Az Ombozi birtok
Apa
Szülők,

Olyan sokáig várakoztatja édesapja, hogy a fejét tompán nyomó feszültség oszladozni kezd. Csukott szemeire álom nehezedik, ültében kókad le feje, hogy a korhadó lépcső reccsenő hangjára riadjon fel ismét. Kitörli szeméből a hirtelen rátörő fáradtságot, majd az ajtót kezdi el fürkészni. Izgatottsága nem az a jóleső, jóféle, amit lányok társaságában szokott érezni, sokkal inkább kerülgeti a félelem, lelkében sikolt a rémület. Ujjai mereven kapaszkodnak bele farmernadrágja anyagába, úgy tekint fel apjára, aki még most, kettesben vele a saját szobájában sem néz rá. Hát ezt sem érdemelné meg?
- Hagyd békén anyát - mondja, hangja még soha nem remegett úgy, mint ezekben a pillanatokban. Félve emelkedik fel nyikorgó ágyáról, hogy szembenézhessen korosodó apjával, akit nem kérdés, hogy hamarosan túl fog nőni. Zöld tekintete keresi a férfiét, mellkasa fel-alá jár, kezei ütemtelen mozgását képtelen irányítani. Halántékáról és gerince mentén folyik a sós izzadtság. Testét a szigorú apa hatása uralja. Lélekben viszont erős, és bár elkövetkezőnek látja a megtorlást és fizikai fájdalmat, örül, hogy a férfi előtte hajlandó egyáltalán meghallgatni őt.
- Nincs több mondanivalóm - fejezi be lehajtott fejjel, immáron rá sem mer nézni az előtte állóra. Nem tudja mi vár rá, hiszen még válaszokat sem kapott. Talán nem is fog. Abban biztos csak, hogy ő nem akar olyan ember lenni, mint akivel szemben áll. Ha mégis ilyen lesz, inkább agglegény marad, hogy ne okozhasson fájdalmat az őt szerető családjának. Némán sóhajt, aztán mégis felpillant, hogy  megnézhesse magának apját, majd lejjebb engedi tekintetét, a semmibe les, reszketve várja az ítéletet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Sárika, a csudicsinibombacsaj <3 *-* - mindkét szemem rajtad, amúgy.

Túl a búcsún, az utolsó csókon, túl csalárdságon, hosszúra nyúlt küzdelmes próbálkozáson, hogy egy lány után fusson, túl egy éjszaka megesett esztelen-mámoros lánykérésen, túl egy atyai kínzáson és Mészáros tanárnő elcsábításán elérkezettnek látja a pihenőt. Nem a teste fáradt el, hanem a lelke. Kiszáradt benne valami, ami ezidáig éltette, borzolta a kedélyeket, folyton-folyvást előrébb vitte, már-már késztette egy újabb lány felfedezésére. Mindenesetre ennek vége. Az Edictumban mostanság minden hónapban szerepel a neve, és hiába szeretné bemesélni magának, hogy az mind csak buta pletyka, képtelen nem észrevenni, miféle feneketlen kútba esett, melyben nem talál mást, mint a női nemet. Napokkal ezelőtt, miután visszatért Székesfehérvárról, a kastély bejárati lépcsőin ücsörgött, és egy bögre kakaó felett ítéletet mondott az élete felett. Idén nincs több átgondolatlan, megjátszott udvarlás, nincs több csók vagy érintés, még véletlenül sem ismerkedik, és ha ő mégis célponttá válik, hát kérdés nélkül fut.
Amikor a sárkányház klubhelyiségének egyetlen kanapéjába süppedve megpillantja Sárát, és az még csak észre sem veszi őt, értetlenül felvonja szemöldökét. Jobbjával beletúr hajába, tompán megvakarja fejbőrének egy pontját, majd nehézkesen felül, és úgy dönt, megnézi merre tart a szöszke lány. Hallott ezt-azt, és nemcsak saját nevével találkozott a már említett újságban, így követve a jobb félni, mint megijedni igen bölcs mugli mondást, ő is kilép a klubhelyiségből, és igyekezvén észrevétlen maradni, sántikálva megindul Saci után. A lány, öccse legnagyobb megdöbbenésére viszont nem enged a falu csábító hívószavának, de még csak nem is enni siet a nagyterembe, vagy társaságot keresni akárhol máshol. A nyugati szárnyra fordulva a fiú arcán kezdenek mind jobban és jobban eltorzulni a vonások, zöldjei elkerekedve nézik, ahogy Sára benyit a könyvtárba. Miféle eltunyulás ez? Ugyanakkor, megszólal agya egy hátsó szegletében az öröm apró szóvivője is, hiszen nem elhanyagolható a tény, hogy nem fiúzni rohant a huncut ötödéves. Bár, magából kiindulva, a könyvtár dohos-poros kincsei sem nyújtanak elegendő biztonságot Cupido mocskos nyilai elől. Óvatosan benyit az ajtón, majd először csak feje, majd teste is kibontakozik a helyiségben. Sára már helyet foglalt, lóbálja a lábait, a jó tündér sem hinné el róla, hogy tanul. A rellonos széles vigyorral sántikál oda nővéréhez, és egy fájdalmas sóhaj kíséretében foglal helyet vele szemben. Tekintetéből és ajkairól azonban egy pillanatra sem szűnik meg a boldogság.
- Na szevasz - vigyorog a lány zöldjeit keresvén. - Kezdem én, aztán te jössz, oké? Gyors leszek. Szakítottunk Michelle-l, végleg, voltam otthon, elmondtam apának néhány dologról a véleményem. Tegnapelőtt jöttem vissza a kastélyba, és lemondtam az egész női nemről az idei évre. Nincs több részeg lánykérés, ismeretlenekkel való csókolózás, helyrejövök.
Szereti rázúdítani nővérére a történéseket, mert sokakkal ellentétben neki könnyű elmondania azt, ami odabent zajlik. Elszaladt vele a ló, elromlott benne valami, amit most helyre fog hozni, akkor is, ha fáj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Sárika <3

Nővére vajon tényleg tanult volna, azért lepődött meg annyira a mellé lerogyó öccsén? Nem túl hihető. Talán még kínosnak is érzi, hogy Noel rajtakapja a szorgalom tettetésén, de fátylat rá, néha még Omboziéknak is be kell térniük a könyvtárba egy-egy könyvért. A fiú vigyorog, hiszen nővére jelenléte általában azonnal feldobja napját, és szüksége is van már az ötödéves lány megnyugtató, szeretett hangjára, na meg szavaira, hogy bizonyos esetekben kellőképp visszarántsa őt a talajra. Legutóbbi találkozásukkor már minden a régi volt, közös időtöltésüket sem feszültség, sem indulat nem feszélyezte, ezzel pedig helyreállt a fiú lelki békéje.
- Hé, mondj már valamit - pislog a másikra, amikor az ahelyett, hogy véleményezné a hallottakat, megpofozza saját magát, majd felpattan, és öccse mellé ugorva, annak homlokára tapasztja tenyerét, csak hogy megbizonyosodjon arról, hogy a fiú egészségi állapotával minden rendben van. Noelnek láza ugyan nincs, de inge alatt több helyt zöldülő folt, emlékében átok árulkodik az otthonlét szépségéről. Elmosolyodik nővére aggodalmán, majd amikor visszahelyezkedik székére a lány, és belekezd a mesébe, először jobbnak látja, ha nem önti szavakba az elméjét hirtelen elöntő gondolatokat. Az, hogy egy idegen férfi ágyában kötött ki, megesik, főleg lent a faluban. Rendben van a dolog, egyébként sem mondhat rá semmit, nővére felnőtt nő, ráadásul az eszesebbik fajtából, aki nem menne el bárkivel. De, hogy összetetoválta Médit? Az a lány meg engedte neki? Dermedten nézi a vele szemben ülő szőkét, majd nyel egy nagyot, és elneveti magát.
- Hát ez durva! - vigyorog meglepően őszintén, időközben kényelmesen hátradől a székében. A támla recseg, ahogy a fiú súlyát megérzi. Az csak rázza a fejét, elégedetten vigyorog, tekintetét le sem veszi Sára vonásairól. - Na és, öhm, mit tetováltál Médire? Izé, Médeára? És publikus helyre, ha szabad kérdezni?
Kérdése közben lesüti szemét egy pillanatra, maga sem érti, miért érdekli, hogy Médea pontosan hol lett tintapacás, de hangja egyetlen csepp zavarodottságról sem tesz tanúbizonyságot. Kíváncsi a levitás mestertanoncra, de csak mert kellemes társasága volt egyszer a teaházban, és mert utána olyan jót sétáltak. Egészen vicces és értelmes jelenség a Weöres lány, meg kell hagyni.
- Egyébként alakul valami az idegennel, vagy az csak egyszeri alkalom volt? - érdeklődik tovább kedvesen, és bár odabent ébredezik a dühöngő őrült, feltett szándéka a türelem és nyugalom mintaképévé válni. Fejét ingatva mosolyog, nagyokat pislog az információkat hallva, és olykor halkan hümmög. Szereti a testvérét, és nincs mit tenni, belenőttek abba a korba, hogy szeretniük kell testvérük választottját is. Vagy megmérgezni, megátkozni, sírba tenni. De Noel - egyelőre - látatlanul nem óhajt senkit sem bántalmazni, főleg nem súlyosan. Így hát mosolyog és hümmög.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Samantha

A lány megjegyzése, miszerint Noelt valójában nagyon is érdekli a Saint-Venant elvesztése, szívéig hatol. Keserű szájízzel nyel, némi fintor ül ki arcára, majd magabiztosan megrázza a fejét.
- Az ő vesztesége sokkal nagyobb - teszi meg rideg kijelentését a csoda barnának. - Én jó fiú vagyok, ha valaki bekerül ide... - mutat mellkasa irányába, s úgy folytatja. Hangja egyre hangosabb, szavaiból folyik a düh és fájdalom. - ...akkor vigyázok rá. Figyelek rá és óvom, megadok neki mindent, rajongásig szeretem. Én nála jobbat érdemlek.
A hangot, amelyen szól, már-már kívülről hallja, mintha nem is ő beszélne, mintha csak lelke ömlesztené Sam-re a benne megragadt érzéseket. Talán úgy hiszi, könnyebb lesz a szakítás átélésének tudatával együtt élnie, ha már kiadta magából az azzal kapcsolatos érzéseket. Sajnos nem tudja még, milyen sok időnek kell eltennie ezután az este után, hogy újra vidám hajnalra ébredjen. A poharáért nyúl, az utolsó cseppet is kiissza belőle, hogy egyszerű, ám ostoba kérdését felmerje tenni Samanthának. A lány arcára természetesen mindaz, amit gondolt, azonnal kiül. Döbbenet, kétségek, zavarodottság. Noel elmosolyodik, és a pulthoz sétál egy újabb, talán az utolsó kör italokért. Máskülönben szereti magánál tudni eszét, józan tudatát, de most úgy érzi nem vágyik semmi másra, csak hogy odavesszenek a bensőjét eltelítő és folyton maró szörnyek. Visszaérvén újabb mosolyt küld a lánynak, majd koccintanak, és jön a jól megérdemelt elutasító válasz. A nemben viszont annyi éltető pozitívum van, hogy a rellonos szíve izgatottan dobban egyre-másra félre. A barnaság egy pillanat múlva már az ölében ül, ő pedig nem rest kapni az alkalmon. Kezeivel öleli a formás testet, s a csókban lehunyt szemekkel pihen meg.
- Nagyon-nagyon kedvellek - ismétli önmagát a csók elcsattanását követőn, zöldjeit csak nagy sokára nyitja ki újra. Mosolya széles, szíve megtelik szeretettel. Bambán nézi az élénk csokoládébarna szemeket, hogy karjaival szorosabbra fogja háztársnőjét, és újabb csókot kérjen. Immáron nem kellenek szavak, Samantha egyébként is tökéletesen érti a fiú jelzéseit, belelát vágyaiba és igaz barát módjára ott van, amikor fáj.
- Fizetek és mehetünk - mondja szelídre változó hangon, közben rácsap a lány fenekére, hogy álljon csak fel, majd a pulthoz sétálnak. A csapos ítéletet mond a fogyasztás felett, ő az erszényébe nyúl, végül átkarolja a barnaság vállait, homlokon csókolja, és kivezeti őt a helyiségből. Egy tökéletlen nap tökéletes befejezése ez, lassú séta vissza a kastélyba, némi lelkizés, és lent, a fiú alagsori szobájába érve már csak arra vágyik, hogy a lány szorosan ölelje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Sárika <3

A nevetésben tényleg lehet valami különleges, ami úgy hat az emberre, hogy az ellazul, s azonnal megered nyelve. Sára arcvonásai megkönnyebbülésről mesélnek, és a fiú szívét is ellágyítja a szőkeség felszabadult, édes kacagása. Nem szeret, és nem is tud rosszban lenni a lánnyal, és még ha haragszik is néhanapján rá, az is csak azért lehet, mert annyira félti őt, hogy ahelyett, hogy szabadon eresztené, és engedné, hogy mindenféle fiúval - vagy tanárai egyikével - randevúzzon, bezárná a sajátjával szemközti szobájába, és soha, de soha nem engedné onnan ki. Kiskoruk óta csak ő van a szőke mellett, mint férfi, és ezt az áldott állapotot nehéz odaítélni másnak, aki majd később feleséget, végül anyukát csinál az addig, csak mint testvér szerepet betöltő lányból. A fiú az öröm mellett szomorúságot és csalódottságot is érez, de nem fog előhozakodni velük, inkább mosolyog, nevetve rázza a fejét, ahogy nővére beszámolót tart neki kalandos emlékeiből. Olyan jókat nevetnek, hogy ha eddig nem is, lassan bizonyára feltűnést fognak kelteni az elszórtan tanulgató diákok között. Látszólag viszont őket ez egyáltalán nem érdekli, úgy tűnik elfeledkeztek minden másról, s csak egymásra figyelnek. Érdekes, hogy Noel nem túl beszédes, magát hátrébb helyezve teret enged Sárának, amivel a lány szó nélkül él is.
- Szóval egy kígyó, valahol a karján? - kérdezi meghökkenvén, szemöldökeit egy pillanatra összehúzva. Ajkai azonban vigyorra húzódnak, rendkívül tetszik neki, amit hall. Talán, mert nem gondolta volna Médeáról, hogy tényleg megmerne fogni egy kígyót, és bár említette a teázóban, hogy kedveli a fajt, és látszott is stílusán, a rellonos azt gondolta, csak a szája jár. Az asztallapra pillantva vigyorog, majd ránéz Sárira, tekintete életteli csillogással telik meg. - Ugye tudod, hogy rendkívül gonoszak vagytok? Nem kéne ráhozni a kisdiákokra a halálfélelmet...
Hangjában nem hogy nem bújik meg a huncutság, még csak egyetlen csepp korholás sincs benne. Egyenesen büszke a lányokra, akik könnyedén letagadhatnának pár évet valódi korukból. És ha megtennék, Noel talán máshogy érezne Médea iránt. Így viszont ezidáig nem folytatódott a teázóban folytatott kellemes beszélgetés, és a fiú összezavarodott elméje egyelőre nem is szeretne lépéseket tenni a mestertanonc irányába. Túl idős, fura és levitás. Olyasfajta kifogások, amelyeken még ő maga is nevet - amit Sára talán betud a jelen helyzet következményének -, és pontosan tudja, hogy az ő útjába nem állhatnak efféle gondolatok. Ha elakar érni valamit, azt el is fogja érni. A lehető legjobbkor döntötte tehát el, hogy egy ideig pihenteti a lányokat, és belefeledkezik a kviddicsbe, és más iskolai elfoglaltságokba.
- És az idegennek van neve is, vagy a bemutatkozásig nem jutottatok el a nagy semmittevésben? - húzza fel bal szemöldökét, hogy a lány tudtára adja, bizony nem ostoba, pontosan jól tudja, hogy egy olyan kifejezés mögött, mint a semmi, sok minden áll. Mosolya nem múlik, végignyúlik pelyhedző arcán, és mikor nővére felteszi a legfurcsább kérdést, amit életében őtőle hallott, felröhög. - Te vagy az egyik legcsinosabb lány, akit valaha láttam! Őrült az, aki szerint van rajtad felesleg... hacsak nem... Nelli ontja beléd a bölcsességeit. Hidd el, ha nem lennél a nővérem, rád mennék. Nem vicc, jó vagy elölről, meg jó vagy hátulról, a többiről nem is beszélve.
Tessék. Az első komoly megállapítása a legidősebb Ombozi gyermekről, amit nagyon remél, hogy a könyvtárban tartózkodók egyike sem hallott meg. Nem szeretné magukat rövidtávon kastélyon kívül találni egy-egy morbidnak ható megjegyzés miatt, így inkább nem folytatja, szavait csupán felmutatott hüvelykujjával erősíti meg. Sárát tartja az egyik legszebb fiatal nőnek a világon, a sorban szorosan mögötte Nellivel, akiről még nem derült ki számára, hogy küzd-e egészségügyi problémákkal, és azért olyan rettentő vékony-e, vagy egyik üknagyanyjukra ütött csupán, aki koporsójával együtt volt kerek negyven kiló.
- Ki az, akinek nem felelsz meg? Szívesen elbeszélgetek vele - fűzi még tovább előző gondolatait, ám hangja megkeményedik beszéd közben. A családjáért, mint minden normális ember, ő is képes lenne bármit megtenni, ez jelenthet kellemes beszélgetést, de tiltott pálcamozdulatot is. Körbepillant a helyiségben, majd visszanéz Sári zöld szemeibe, hogy jobbját elővegye az asztal alól, és tenyérrel felfelé rátegye. Egy hosszú pillanatra lehunyja sajátjait, és erősen koncentrálva megidézi magában az őt éltető elemet. A tűz elönti testének központját, végigfut erein, pillanatok alatt felgyújtja egész valóját. Noel a gyakorlatok miatt nap, mint nap átélt érzések közben nővérére nyitja tekintetét, és mosolyát már a tenyerét, mint fészket kitöltő lángok világítják meg. Ezzel szeretné Sári tudtára adni, hogy nemcsak beszélgetni tud azzal, akinek nem felel meg, és bár ő a fiatalabb testvér, már képes megvédeni az ötödévest. A lángok aztán kialusznak, mire a fiú félredönti fejét, és rákacsint a szemben ülő sárkánylányra. Nem lesz itt semmi baj.
- Nem csak, hogy tervezem, de be is tartom. Michelle igen nagy űrt hagyott bennem, és úgy érzem, hogy mostanában senkivel se tudnék olyan kapcsolatot kialakítani - feleli halkan, majd száját elhúzva feltesz egy a szívét régóta nyomó kérdést. - Miért nem voltam elég jó neki?
Annyira akarta azt a lányt, és olyan sokáig kitartott, tovább viszont nem látta értelmét. Odabent is kihunytak a fények, ereje sem maradt több, Michelle képe lassan odaveszett, ő meg egyedül maradt a kitölthetetlen űrrel. Zavarában tekintetét kapkodja, hol az asztalt, hol Sári arcát nézi, hirtelen már azt is megbánja, hogy ilyen butaságot kérdezett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Merkovszky tanár úr(?)

Nap, mint nap gyakorolja képességét azóta, hogy a titkos könyvtárban először kirobbant belőle. Sárával éppen vitatkoztak, és a hallottak, na meg az őt ért vádak miatt a rellonos olyan testet-lelket felemésztő haragot érzett magában, hogy kigyúlt szíve pillanatok alatt pusztító tűzzel árasztotta el ereit. Mérge végül fizikai megvalósulásban ért véget, kezei lángra kaptak, ő pedig meredt tekintettel utasította el félelmében kiáltozó nővérét és annak segítőszándékait. Noel gyomra nem bírta megemészteni, hogy a legkedvesebb testvére elcsábította tanárát, s a csalódottság, az emiatt benne ébredő düh megszülte az ezidáig csöndes rejtekében szunnyadó tüzet. Világéletében kötődött a vöröslő erőhöz, szívesen gyújtogatott - festményeket kiváltképp -, hirtelen haragú volt, problémamegoldása is azok felégetésével kezdődött. Egyetlen hidat sem hagyott maga mögött, ha úgy döntött továbbáll, akkor kész volt megszüntetni mindent, ami az elhagyhatóhoz kötötte. Egyedül volt, ha voltak is mellette, ő akkor is csak magára számíthatott. A tűz, ami egész idáig benne éledezett, most csak még inkább kitörni vágyik. Noel igazi, augusztusi születésű oroszlánként él, aki királyként képes járni a többiek között, ám ezzel együtt óvja és védelmezi is az övéit. Képes bölcs döntéseket meghozni, és bár fiatal még, tökéletesen időben érzi magát ahhoz, hogy korán elsajátítsa isteni adományát, és pár éven belül a legjobb pyromágusok egyike - ha nem a legjobb - lehessen.
Egész éjszaka fent volt, könyvet olvasott és elméje ösvényein járt. Olyasmiken gondolkodott, amit eddig rosszul tett, amit nem tud, pedig meg kellene változtatnia, majd jövőjére terelte foszlányait. Céljaira és vágyaira koncentrált, egyfajta láthatatlan listát állított össze magában, aminek első pontjaként ez szerepelt: erő és ész együttes hatalma. Nem elég erősnek, vagy olykor erőszakosnak lenni, olyanná kell válnia, aki higgadt állapotában is tökéletes ura marad legfontosabb ajándékának. Teremtőként a tűzzel bármit elérhet, igazi, legyőzhetetlen pusztítóvá válhat, akinek útjába csak az állhat, ki egész hátralévő életében vergődve szeretne feküdni betegágyában. Ő eléget, nyomorba dönt, hatalmat szerez. Pezsgő vére, az adrenalin folytonos nyomása nem engedte nyugovóra térni, a hajnali fényeket mint mindig, most is a bejárati lépcsősoron várta. A rellon színeibe öltözve ült, és a pirosló pirkadatban saját, tüzelő lelkét látta viszont. Ma végre találkozik Merkovszky tanár úrral, aki közös útjuk során remélhetőleg minden titokról lerántja a leplet, hogy a másodéves rendjén elsajátíthassa azokat. A felfelé törekvő Nap útja végére ér, mire Noel összedörzsöli tenyereit, és feláll. Gondolatai szabadok, elméje tiszta, a kviddicsedzések miatt teste erősebb, mint valaha. Szívén sem ül már a viszonzatlan szerelmet hirdető madár, így ennél összeszedettebb, ha akarna, sem lehetne. Lezárt mindent, ami hátráltatta, és kész cselekedni biztos jövője érdekében.
- Tanár úr? - nyit be az elemi mágia tanterembe, de egyelőre nem látja mesterét. Helyette viszont bent talál egy nőt, akivel még sohasem találkozott. Felvonja szemöldökét, közelebb lép hozzá, és kezet nyújt neki. Valószínűnek gondolja, hogy a nő is tanulni jött, csakúgy, mint ő. - Szia, Ombozi Noel vagyok. Te is Merkovszkyt várod? Vagy csak nézelődni érkeztél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Merkovszky tanár úr

Bolondul azt hitte, hogy csak a diákokra érvényes ez a különös járvány, amitől a lányok fiú, a fiúk pedig lánytestben élik tovább napjaikat. Ő örülhet, mert kimaradt ebből a szörnyűségből, ami a Leonie testében töltött hosszú hetek után valóságos megkönnyebbüléssel tölti el. Szereti a másik nemet - főként kívülről csodálni -, de mióta megtapasztalta hormonjaikat, vérzésüket és az akkortájt jellemző agybajukat, minden nap hálát ad Istennek, amiért ő a jobbik nembe született. Merkovszky tanár úr bemutatkozásakor pillanatnyi meglepettségében felszalad szemöldöke, hiszen egyáltalán nem számított erre a fordulatra. Cseppet sem zavarja, hogy nőtől kell tanulni, egyrészt a lelke férfié, másrészt pedig ismer kitűnő nőket, akik erősek, okosak és szilárd jelleműek. Némán bólint, amikor a tanár úr elmagyarázza az iskolában zajló helyzetet, amivel ő maga is pontosan tisztában van, de tisztelete jeléül csak bólint, jelezvén, hogy megértette, és nyugodt szívvel rátérhetnek az őket érdeklő részre.
- Tessék? - kérdezi azonnal, meg sem várva, hogy Ádám befejezhesse mondandóját. Megrázza fejét, egyáltalán nem tetszik neki amit hall, nem tartja magát felkészültnek ahhoz, hogy kiforratlan, megformázatlan lángjait mutogassa egy olyan embernek, aki a világ legjobbjai között műveli a mágia ezen ágának mindegyik elemét. Ahogy a női testbe szorult férfi tovább beszél, a rellonos elneveti magát, és zavartan megvakarja halántékát. - Rendben van.
Zöldjei a szép arcú nőt figyelik, majd egy pillanatnyi gondolkodás után némán lecsatolja karóráját, kigombolja mélyzöld ingét, és levetve azt a terem ajtajánál helyezi el. Drága óráját tetejére ülteti, haját összefogja, majd a hátára tetovált sárkányra összpontosítva a férfi provokáló szavaira gondol. Mennyi minden van, amit utált ebben az évben! Mennyi mindentől szenvedett ebben az évben! Utálta, hogy nem tud szakadni Michelle-től, és utálta, hogy apja még mindig fölötte áll, amit legutóbbi hazalátogatásakor újfent bebizonyított neki. A kínzás, amit az Ombozi család fejétől kapott ott ég lelkében, és testének múló foltjaiban egyaránt. Tiszta elméje pillanatok alatt telik meg fájó gondolatokkal, melyek dühöt és haragot ébresztenek benne. Szívében hamarosan érezni kezdi az aggasztó, kirobbanni vágyó tüzet, s az ereiben szétfolyó forróságot. Lehajtott fejjel, behunyt szemekkel áll a tanerővel szemben, s mikor tenyerei lángra gyúlnak, eltorzult arccal néz fel rá. Mindenkit Ádámban lát, Michelle-t, az apját, még Sárát is egy pillanat töredékére, akit nem tudott megvédeni a bűn elkövetésétől. Kezeit felemeli, támadó pozíciót vesz fel velük, és a tanerő felé uszítja kezdőlángjait. A tűz hasítja bőrét, az emlékek és érzések pedig minduntalan, soha el nem múlóan táplálják azt. Tekintetében lángok ülnek, hogy újabb csóvákat küldhessen Merkovszky felé. Felrémlik előtte egy kép, és egy női hang, ahogy azt mondja neki boldog kacajjal: "Ugyanolyan vagy, mint édesapád!"
- Nem! - kiáltja, és egy az előzőnél sokkal nagyobb láng formálódik tenyereiből.  Ha olyanná válna, mint Farkas, elveszne minden cél, amiért érdemes élnie. Odalenne minden, nem volna értelme születésének. Az pedig nem lehet! Halántékáról arcába folyik a sós izzadtság, ajkai szenvedő vicsort formálnak, úgy dobálja egyre erőteljesebb, olykor gömböt formáló lángjaival a nőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Merkovszky tanár úr

A terem és Ádám adta lehetőségek, hogy szabadon gyakorolhatja elemét, olyasfajta szabadságérzettel tölti el, amivel ezidáig nem találkozott. Sem otthon, sem a kastélyban nem tüzeskedhet, főleg nem büntetlenül, mások testi épségére pedig kiváltképp ügyelnie kell, ha nem akarja magát rövidtávon iskolán kívül, újfent Székesfehérváron találni. Tenyereiben ügyesen formálja a lángokat, azok tetszés szerinti, akaratos alakba öntése már egészen jól megy neki, köszönhetően annak, hogy minden nap szorgalmasan gyakorol - a könyvtárban, amit Ádám és mások előtt is mélyen titkol. Merkovszky tanár úr megsebzése viszont, még annak ellenére is, hogy tudja, nem képes bántani mesterét, gátolja tudatát, és a tűzcsóvák dobálása minduntalan hasztalanok maradnak, egyszer sem érnek célt. A rellonos tekintete fátyolos, a női alaknak csupán körvonalait látja, míg apja és a többiek képzete kristálytisztán jelennek meg előtte. Halántékáról útnak indul néhány verejtékcsepp, majd lassan mellkasán és hátán is gyöngyözni kezd az izzadtság. Fizikailag megterheli a megállás nélküli munka, a düh pedig, ami élteti ereiben az ki nem hunyó tüzet, lüktető fejfájást idéz elő.
Amikor meghallja Ádám hangját, elveszíti a felidézett emberekkel való kapcsolatot, eltűnnek a fájó emlékek, ismét két lábon áll tanára előtt, néma tisztelettel hallgatja segítő szavait.
- Nem tudom, hogy képes vagyok-e rá, félek, hogy valóban megsebzek valakit - mondja komoly hangon, közelebb lépve a nőhöz. Közben égnek fordítja tenyereit, és apró, vörösen égő gömbformát idéz bennük. - Tudom, hogy önt nem bánthatom, de ha megtanít arra, másokat hogyan... akkor... bántani fogom őket.
Szívében nagy dilemmát érez, ha arra gondol, elemi mágusként micsoda erő lakozik benne, de tudata visszatartja attól, hogy megcselekedje amit mások szerint meg kellene. Rellonosként rengeteg külső és belső elvárásnak kell eleget tennie, azzal pedig, hogy vérében eszeveszett tűz lobog, ami által bármikor a másik fölé kerekedhet, széthúzó erőként szolgál akarata és tudata között. Akarja, de nem teheti, mert illemtudó, a hétköznapokban szerényen élő ember, aki nem kérkedik azzal, amit birtokol, de ha elszakítják türelme cérnáját, feldühödött oroszlánként képes támadni olyat is megcselekedvén, amit egyébként nem akarna. Jobbjában kialszik a tűz, ujjaival megtörli homlokát, majd merev arcvonásokkal felnéz a nőre, és csak őt figyelve kezdi gyűjteni magában az erőt. Senkit nem képzel a helyébe, gondolatai tiszták, fejét folyamatosan üríti, hogy csak a jelennel foglalkozzon. A düh helyét koncentráció veszi át, kezeivel támadó pozíciót vesz fel, hogy hamarosan nagyobb, erőteljesebb lángokat küldjön tanítója irányába. Szemeit közben lehunyja, belülről mégis tisztán látja a termet, saját magát, csóváit és tanárát, akit remélhetőleg most már elérnek a lángok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Kowai
Muzsika

A Rellon győztesért kiált, aki nem is lehet más, csak Kowai vagy ő. Hogy végül melyikük végez az első helyen, azt egyelőre nehéz volna megmondani, de most, a verseny első stádiumában még biztosan számíthatnak egymásra. Többször bizonyítottak már együtt, megmutatták, hogy valóban képesek a közös munkára. Pontosan ismerik a másik határait, tudását, reakcióit, ezeket pedig tökéletesen tudják kezelni.
Az álomba szendergő szobatársak között Noel csendesen készülődik saját szekrénye mellett, hiszen megadja módját az eseménynek, és bár egyébként is odafigyel küllemére, most csak az erre az alkalomra vásárolt öltönyébe bújik. Úgy tervezi, hogy többször fel sem veszi, éppen ettől lesz még különlegesebb. Élő emlékként fog a szekrényében állni, minduntalan a ma éjjelre emlékeztetve őt. A rellon zöld színét kölcsönzi ingének, amire fekete zakót ölt, lazára csomózott nyakkendőjén tüzet okádó sárkányok táncolnak. Lakkcipőjét szorosra köti, kellemes illatfelhőt fúj magára, majd pálcáját zakója belső zsebébe rejtve indul a klubhelyiségbe, hogy elmaradhatatlan partnernőjével belevághassanak a ma éjszakai mulatságukba. A rellon belenémult a sötétségbe, csak az az ismerős pince- és dohszag fogadja, amit már olyannyira megszokott az évek során, hogy fel sem tűnik neki. A kanapé hátának dőlve várja a pontban éjfélkor megérkező Kowait, és mint mindig, most is elégedett a lánnyal.
- Na, látom, a megbeszéltek szerint sikerült megint lánynak öltöznöd - csipkelődik széles vigyorával, majd ellöki magát a bútortól, és hátra sem nézve, határozott léptekkel hagyja el a klubhelyiséget.
A folyosók sötétségbe borulva várják a fiatal bajnokokat, akik először a földszintre lépcsőznek, majd a keleti szárny felé veszik az irányt. Aztán a fiú hirtelen megáll, társához fordul, felmutatja mutatóujját, és csevegőhangon megszólal.
- A térkép nálad van? - kérdezi, közben a korom sötétben nézelődve rövid ideig elmereng, majd, mint akinek nincs jobb ötlete, ócskán megvonja vállait. - Vedd elő, majd én gondoskodom a fényről.
Leereszti ujját, előrefordul, cipői sarkának egyenletes kopogásait ismét hallani lehet az öreg köveken. Lehunyt szemekkel sétál, szívében tűz gyullad, s ahogy mindig, most is elárasztja testét, minden apró erét a düh érzésével párosítható forróság. Minden sejtje égni kezd, már-már bőrén át érzi a mohó lángok haladásának útját. Kezeit maga előtt tartja, tenyereiben hamarosan megszületnek a vörös, megformált gömbök, szemei kipattannak, ő pedig gondolkodás nélkül a mellettük alvó festményre dobja azokat. Az kigyullad, mire a rellonos fiú nevetni kezd, és a következő festményhez lép. A hirtelen jött világosságra Kowai valószínűleg felvonja majd szemöldökeit, de azt nem mondhatja, hogy Noel nem a praktikusság híve. A folyosó falán csüngő festmények nagy része pár méter megtétele után már lángokban áll, és az egyébként is utált keretek, s azok lakói - hacsak a lány nem tesz semmit -, örökre elégnek. Noel eszeveszett félnótásként vigyorog, rettentően élvezi az általa kivilágosított folyosót, egyáltalán nem gondolva a lehetséges következményekre.
- Szóval, merre kell mennünk? - kérdezi szemöldökét kacéran megrántva, és a lánnyal szemben állva, teljes nyugalmában ő is a térkép fölé hajol. - Keleti szárny. Ha szeretnéd, szívesen megvilágítom az egész kastélyt. Te pedig kiolthatod a fényt, hogy ismét elnyeljen minket a jóleső sötétség. Merkovszky boldog lenne, ha látná, milyen jó csapat vagyunk mi ketten! Na, mit szólsz? Mire vágysz?
Noel zöldjeiben olyasfajta csillapíthatatlan vágy rajzolódik ki, amit talán még Kowai sem ismer. A lány kedvéért porig égetné a kastélyt, még azt sem bánná, ha kicsapnák érte. Nincs miért maradnia, úgy hiszi, amit meg kellett tanulnia, azt már elsajátította,veszíteni valója tehát egyenlő a nullával. Így érdemes küzdeni a győzelemért, hogy már mindent megtennél érte, mert nem félsz attól, hogy amit teszel, szabályszegésnek minősül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Kowai, a rejtvény, meg a többiek

A nyakkendőt értő odafigyeléssel varratta meg a falu legtehetségesebb varrónőjével, ami hiába csicsás, és nem nyeri el mások tetszését, ő olyan biztos eleganciával viseli, hogy a táncoló sárkányokra tekintő szem képtelen nem öltönyéhez illőnek látni. Kowai persze fintorog, de ő egyébként is arcokat vág Noel minden ruhakölteményére, márkás cipőire, vagy drága parfümjeire, így a fiú csak egy elégedett szemöldökfelvonással nyugtázza a lány kifakadását. A folyosók némának tűnnek, a rellonos páros fiú tagja épp ellenkezőleg; hangosan beszél, tüzet gyújt, és őrültként viháncol, de az őt követő lánynak mint általában, úgy most is helyén van az esze. Eloltja a lángoló képeket, ennek ellenére Noel biztos abban, hogy a fanyar erotikát ő is meglátja a helyzetben, ugyanannyira, mint pyromágus társa. A fiúnak nem is tartogathatna vágyódóbb, romantikusabb pillanatot az élet, mint égni látni utált festményeit. Hogy nem kedveli a folyton suttogó festett alakokat, az nem kifejezés, minden alkalommal, amikor megszólítja őt egyikük, máris végigfut gerince mentén a hideg, majd, ha jobb napja van, csak elnémítja őket, de ha rosszabbat fog ki a rá leselkedő, nem rest másképp felelni. Kowaival nem beszélnek sokat, talán mert mindkettejükben dolgozik az izgalom, vagy mert Noel ezekben a pillanatokban nem teljesen beszámítható. A fiú útjuk során többször a semmibe nevet, képzeletben közben több képzet is lejátszódik, hogyan, s kit fog megviccelni, csak úgy, rellonos módjára. Van már kiválasztottja, akivel nagy sikere lehet, ha ügyes, s jól átgondoltan teljesíti a rájuk kiszabott feladatot, ám sajnos, ezen az éjjelen az átgondoltság nem fogja pártját. Többször hátranéz az utána szorgoskodó szövetségesére, aki nem rest eloltatni az általa okozott károkat, ezzel fekete füstöt idézve a folyosókon. Mesébe illő jelenet, ám nem biztos, hogy mindenki - a leskelődőket is beleértve - így gondolkodik erről. Noel hall némi szöszmötölést, mintha valamiféle apró állat neszelne, vagy talán éjszakai kóborlók suttogása ez, akik a közelben lehetnek, de bizonyára saját dolgukkal vannak elfoglalva. A másodéves egyik alapelve az, hogy ameddig vele nem kötözködnek, útját nem keresztezik, addig ő is nyugodni hagyja a másikat, ám, ha belekötnek, lehetőségeihez mérten bizony harcolni fog.
- Igen, ez lehet - biccent egyetértően, amikor megpillantják a hatalmas portrét, mely nem is lehetne más, csak a Levitások körletének bejárata, azaz számukra jelenleg a mennyek kapuja. A szfinx látványára szívverése felgyorsul, elméje egy pillanat alatt tisztul ki, s mikor Kowai fényt kér, felcsillanó tekintettel pillant le rá. Tenyerét égnek fordítja, ereiben zubogni kezd a tűz, majd fel is lobban bőrén át, hogy a lány heves tiltakozásba fogjon. Noel nem gyújtaná fel a portrét, hiszen előtte még beakar jutni rajta, és a kékek között is leledzenek olyasvalakik, akiket nem szeretne megégve látni, de tökéletes elégedettséggel tölti el a tudat, miszerint megteheti. Bármit megtehet, már könnyedén megvédheti magát azoktól, akiktől eddig nem tudta, beleértve édesapját is, akit a nyáron a tűz segítségével fog megfenyegetni. A crutiatus átok, melyet nemrégiben megtapasztalhatott az idősebb Ombozi jóvoltából, felnyitotta eddig vak szemét, és rá kellett ébrednie, hogy apját észérvekkel képtelen meggyőzni. Bántania kell, mint ahogy ő bántotta. Küzdenie vele, háborút indítania, majd minden megbánás nélkül győzedelmeskednie felette. Gondolataiból aztán a szfinx búgó, kellemes női hangja rázza fel, akiről innentől fogva le sem veszi zöldjeit. Hallgatja a találós játékot, és közben eszébe jut, milyen jó is neki, hogy nem a kék házat erősíti, mert valószínűleg több éjszakát töltene a folyosón, mint odabent, ha minden egyes alkalommal rejtvényeket kellene fejtenie, ha beengedést szeretne nyerni. Jobbjával az állán sercegő borostával játszik, közben lepillant Kowaira, akit ma éjjel különösen szépnek lát. Ragyog fekete özvegy ruhájában, és a hátrahagyott, omló füst árnyékában. Noel tekintete a lány keresztjén pihen, ami egyáltalán nem csúfítja el hibátlan bőrét, sokkal inkább pluszt ad annak, valami olyat, ami már jelenségéhez tartozik. Kedveli ezt az apró rellonost, aki ittléte első napjától kezdve parcellát bérel szívében. Elmosolyodik, majd visszafordul a szfinxhez, és pár pillanatnyi gondolkodás után megkéri, hogy még egyszer ismételje el nekik a feladványt.
- Annak a szerencsétlen muglinak megállt az órája, ha? - állapítja meg kérdés formájában első gondolatát, aztán felröhög, hogy még itt is holmi egyszerű muglikról kell találós kérdéseket hallgatnia. Ha ezt megtudja, húga mindenhol lefogja tagadni őt. Megrázza fejét, majd közelebb lép szövetségeséhez, és tovább folytatja gondolatmenetét. - Nem tudta hány óra, hát elment a kedves barátjához, és ha már ott volt, mókáztak is egyet. A célja persze a pontos idő megtudakolása lehetett, de, mint tudjuk, az emberek céljaik köré szépen felépített cukormázat kennek... Kowai? Mit gondolsz, megosztod velünk a megfejtést?
Sejti, és talán bele is foglalta szavaiba azt, vagy annak egy részét, de a többit a lányra hagyja, hiszen kettejük közül ő a jobb ezekben a feladatokban. Ő karba fonja kezeit, s ahogy körbepillant, csak akkor veszi észre a kishölgy jelenlétét. Rámosolyog, aztán visszafordul, és egyre izgatottabban várja a bejutás pillanatát. Már tudja, mit fog tenni, csak mozduljon meg végre a szfinx, s engedje át őket az első akadályon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Második forduló
Az éjszakám muzsikája

Nem tudja hányan jutottak tovább a második fordulóra, talán csak az ő párosuk, talán mindannyian. Folyton a bajnoki cím tölti ki gondolatait, s ha beszél valakivel róla - legtöbbször természetesen szövetségesével - gyomra izgatott görcsbe rándul, hogy egyetlen falat ételt se tudjon lenyelni. A második körben azt az utasítást kapták, hogy a párok egymásnak szabjanak feladatot, ők pedig egy pillanatig habozó állapotban a másik arcát fürkészték. Noel tűnődve figyelte Kowai keresztjét. Nem volt kérdés, hogy miféle feladatot fog kapni a lány; igazi, vérbeli rellonosnak valót, ám még ennél is többet akart. Nagyszabású, kivitelezhető, látványos, az egész falu számára lenyűgöző kihívást akart adni háztársnőjének, aki, ha jól hajtja végre azt, mindenki elismerését kapja majd ajándékba - s talán még a Rellon bajnoki címét is. Miután felfedték egymás előtt a feladat mibenlétét, Noel hangosan nevetve pattant fel a klubhelyiség egy szeretett foteljából, és bohón rázta a fejét a lány felé.
- Imádlak, ugye tudod? - jelentette ki vigyorogva, majd a szobájába sietett, hogy átöltözhessen, és aranyozott szegélyű ásóját újfent elővegye rendezett szekrénye mélyéről. Mint anno egy szép emlékű éjjelen, úgy a main is sírokat fog ásni.
Őrülten dobogó szívvel kapja magára bőrdzsekijét, húzza ujjaira finom anyagú, fekete kesztyűjét, és némi parfüm után már ismét a sötét folyosókat járja. Vállán pihen a csillogóan tiszta ásó, mely még nagy segítségére lesz az éjszaka során, pálcája pedig farmerzsebébe csúsztatva várja, hogy gazdája ha kell, használja. A folyosókat ekkortájt kedveli a leginkább, hiszen ilyenkor már a legtöbb diák, tanár és manó a szobájában pihen, csak az éber prefektusok járják a homályosan megvilágított folyosórengeteget. Noel komótosan baktat, fogai között kölyökrágógumival, de lélekben már régen a temető sötét zugaiban csörtet. Kowai a legideálisabb feladatot bízta rá, ami bár nem lesz könnyű, és bizonyára jócskán megizzad majd bőrdzsekije alatt, de szeretettel végzi el, lehetőség szerint minél eredményesebben. Kint hiába van már sötét, a levegő még mindig fullasztó, a fiú akár rövidbe öltözve is útnak indulhatott volna. A faluban csak a csárdából szűrődnek ki zajok, a pub ablakai ekkor már sötétek, csak a lepukkant kocsma tart ilyenkor is nyitva. Noel fejében megfordul a gondolat, hogy a sírásás előtt érdemes volna legurítani egy lángnyelv whiskeyt, ám túl nagy feltűnést keltene díszes ásójával, és az ottaniak még kérdezősködni kezdenének. Így tehát mindennemű folyékony bátorság nélkül lépi át a temető régi kapuját és járja körbe a sírokat a vésett köveket figyelve. Régit keres, még az 1800-as évekből valót, amelyben többek között ékszert is találhat. Ahogy a kaput elhagyja, és a sorok elején jár, halk neszelést hall, melyre azonnal felkapja fejét, s egy pillanatra lélegzetét is visszafojtja. Nem hiszi, hogy kóbor élőhalottat, vagy diáktársakat hall, de halk mozdulattal előhúzza pálcáját, és használatra készen folytatja útját a nyughelyek között. Borsódzik háta az olykor-olykor felcsendülő piszmogástól, zavarja a tudat, hogy nincs egyedül, még akkor sem, ha társasága csak néhány patkány vagy apróbb állat lehet, akik egyáltalán nem jelentenek veszélyt rá vagy küldetésére. Összébb húzza magát, megforgatja kesztyű fedte tenyerében az ásó nyelét, majd a temető végébe érvén maga mellé dobja azt. A helyszín ezen részében már nincs betonba öntve az elhunytakat fedő réteg, így némileg egyszerűbb, de annál hosszabb munkája lesz. A fejfák, amiket vizsgál egyszerű fából készültek, melyek az idő során kikoptak, elrohadtak, így ma már csak jelképként szerepelnek az elhagyatott síroknál. Noel figyelmesen körbejárja az emlékeket, majd kiválaszt egy számára szimpatikus dombocskát, amit valószínűleg már hosszú-hosszú ideje nem látogat senki, és visszasétálva az ásójáért, nyomban munkához is lát. Az első mozdulatok könnyedek, gyorsak, de ahogy nő maga mellett a földkupac, s ezzel együtt görnyed egyre inkább a kiásott mélyedésbe, úgy lassul le. Derekában több ponton nyilal az elgémberedés érzése, arcáról folyik az izzadság, ő pedig minden egyes hajolás közben hangosan felsóhajt. Aztán egy pillanatban, mikor az ásó feje koppan a fakoporsón, megáll, óvatosan kiegyenesedik, és a kényelmetlen testhelyzet miatti zsibbadást igyekszik kifújni magából. Munkaeszköze tövig sáros, nadrágját átáztatta a kukacos, büdös föld, ő pedig teljesen leizzadt. Ásóját belevágja a mellette növekvő kupacba, leveti dzsekijét, és egy szál, átnedvesedett ingben folytatja a Rellon bajnokáért folytatott harcot. Pálca nélkül dolgozik, mint egy szánalmas mugli sírrabló, akinek nem jutott több ebben az életben. Miután a nagyja földet kilapátolja a korhadó fafedélről, letérdel, és addig nyújtózik, míg el nem éri a fedőt. Azon semmi nincs, anyaga teljesen elkorhadt, ezért nem mer rálépni, nehogy a csontok közé szakadjon. Kezeivel keresi a koporsó gyenge pontjait, de az is igaz, hogy most másra nem is hagyatkozhat, hiszen olyan sötét van, hogy zöldjei csak néznek, de az orra hegyéig sem látnak. Amikor alá tud fogni, kesztyű fedte ujjaival felfeszíti a fát, mely itt-ott először berepedezik, majd be is törik. Nem egészen így képzelte, de a tanodában ennyi idő alatt megtanulta: semmi sem úgy megy, ahogy azt ő eltervezte. Abbahagyja a koporsó zilálását, félredönti fejét egy pillanatra, majd minden gondolkodás nélkül ereszkedik be a kiásott lyukba, hogy bakancsával betörje a már így is sérült fedelet. A lelke mélyén nem akar rosszat, de a rá váró következmény sem érdekli, hiszen abból van elég, eggyel több vagy kevesebb, ugyan kinek számít már? Elküldik Balatonra a fegyházba? Küldjék. Kirúgják? Rúgják. Megcrutiózzák, mint az apja tette? Tegyék. A sír tönkretétele közben jön csak rá, mennyi mindenre tanította meg őt az édesapja. Az egyedüllét örömére, az elhagyatottság kizárására, a fájdalom eltűrésére. A temető tőle hangos, és ha most erre járna egy halott, valószínűleg véget érne minden egy röpke pillanat alatt. Ha egy prefektus, vagy egy tanár kapná el, csupán életfogytig tartó büntetésre ítélné. Nem számít már itt semmi, egyedül a győzelem. Noel a széttört fadarabokat kidobálja a gödörből, és a poshadt, gyomorforgató szagok között veszi elő szőlőpálcáját, hogy némi fényt varázsoljon elő. A sírhely vékonyka csontokkal van teli, mely körül egy foszlásnak indult Biblia és néhány irat pihen. A medencecsontnál fekszik néhány aranyérme, a lábaknál viszont, ha volt bármi is, mára már eltűnt. Noel idegesen kutat, mikor aztán - és bár először nem hisz a szemének -, a medencecsont megmozdításával a sír felfedi valódi értékét: a forduló teljesítését. Ahogy megérinti az ékszert, hangosan felvonyít, mint egy őrült, ki letépte láncát, majd letörli az aranyról az idők során ráragadó port, és az egyéb oda nem illő maradványokat. Az ékszert ezután gondosan elrejti, a halottnak zsákmányát illedelmesen megköszöni, majd kimászik a lyukból, és az előzőleg kidobált léceket óvatlanul visszahajigálja, hogy aztán ismét az ásója nyelébe kapaszkodva újratemesse a kifosztott sírhelyet. Dolga végeztével aztán felveszi bőrkabátját, vállára dobja mocskos ásóját, és elégedett-ábrándos vigyorral rohan, hogy ébressze Kowait: megcsinálta! Elhozta az ékszert, amit kért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Titkos forrásokból arról értesültünk, hogy Ön a Bagolykő Mágustanoda keleti szárnyának első emeletén július 1-én az éjjeli órákban elemi mágikus képességeivel visszaélve több értékes festményt is megrongált.
Az elemi mágus tanoncok varázshasználatának ésszerű korlátozásáról szóló törvény fenti súlyos megsértése büntetést von maga után. A minisztérium illetékesei hamarosan felkeresik Önt és tanárát, hogy a büntetés részleteiről megegyezzenek.
Mivel Ön most először kap hivatalos figyelmeztetést, eltekintünk attól, hogy büntetését a Balatoni Javító- és Nevelőintézetben töltse le, és tanulói jogviszonyát sem függesztjük fel.
Emellett közöljük Önnel, hogy tanára, Merkovszky Ádám is hivatalos figyelmeztetésben részesült, melynek szintén lesznek hivatalos következményei, amik esetleg a többi tanoncot is érinthetik.

Szívélyes üdvözlettel:
Gólyalápi H. Klotild
Mágiaügyi Minisztérium
Elemi Mágikus Ügyosztály"

M. Ádám"

Noel ajkai között sűrűn folyik ki a langyos tej, miközben remegő kezekkel leteszi a leveleket az asztalra. Felpillant, tekintetével Kowait keresi, aki szintén megkapta ugyanezeket a csomagokat - némi tartalmi változtatással természetesen. Szíve egyre hevesebben ver, félti a lányt, aki nem tett semmi rosszat, csupán eltüntette az ő pillanatnyi elmebajának nyomait. A rellonos elegáns mozdulattal törli meg arcát, majd lassan feláll és felszegett fejjel sétál át a keresztes arcú háztársnőhöz.
- Nagyon sajnálom! - mondja neki lesütött szemekkel, és a választ meg sem várva sétál ki a nagyteremből, hogy a pincébe érve a legjobb öltönyéért indulhasson. Ha mennie kell, hát akkor úriemberhez méltó viseletben fog majd távozni. Remegő gyomorral ölti magára ingét, köti meg nyakkendőjét, s mire a mellény és zakó is testéhez simul, lábában is érezni kezdi az ideget. A falon lógó tükörbe néz, hosszan méregetve az abból visszapillantó alakot. Hát ennyire borzalmas lenne? Még egy húzás, és nevelőintézetbe záratják? Akkor majd kapnak még, vigyék csak! A méregtől összehúzódó tekintettel süllyeszti öltönye belső zsebébe szőlőfa pálcáját, mögötte hangosan csapódik szobája ajtaja. Drága lábbelijének sarkai kopognak a hűvös folyosó padlóján. Néhány diáktársa furcsán tekintget rá, de egyikkel sem törődik, félő ugyanis, hogy valakiben végül ténylegesen kárt tesz. Lehajtott fejjel halad, elszürkült arcán rezzenéstelen vonalak ülnek. Csak az jár a fejében, hogy hiába öltözött talpig elegánsba, ha nem volt ideje megborotválkozni. Hiába húzza finom kölniét maga után, ha álla szőrös. Megrázza a fejét, legszívesebben visszafordulna, hogy Ádám haragja közben is a tökéletes formáját mutathassa. Noel elméje meghasadni látszik, nem érdeklik holmi tanulmányok, büntetések és a tóparti nevelőintézet képe sem, csupán amiatt szomorú, hogy magára öltötte versace öltönyét, de arcán hetykén állnak az oda nem illő szőrszálak. Micsoda pazarlás! Öltözködése körül forgolódó gondolatai tömegében észre sem veszi, hogy megérkezett. Az ajtón túl Ádám bizonyára már mind a négy elemével várja, hogy móresre tanítsa, vagy ha nem, akkor biztosan ordibálni fog vele, ő meg majd fapofával megvárja, míg abbahagyja. Nem fog neki segíteni, mert hidegen hagyja mit kap. Apja crutió-délutánja, na meg Michelle elvesztése után nehéz neki mind lelki, mind fizikai fájdalmat okozni. Ezt köszönheti tehát annak a két embernek, akiért úgy odavolt: megtanították őt arra, hogyan legyen teljesen szürke.
- Szia, itt vagyok - nyit be az ajtón két koppantás után, és megtartva a kellő távolságot, közelebb sétál mesteréhez. - Ordíthatsz, bánthatsz, jöhet bármi.
Nincs több hozzáfűznivalója, úgy érzi felkészült a legrosszabbra, és bár nem tudja ebben az iskolában fenyítenek-e fizikai erőszakkal, úgy hiszi Balatonon majd fogják.