Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Szomorkodva bámultam az összefont és combjaimon pihentetett ujjaimat, közben a másik oldalamon a kutyám is megmozdult néha, akkor például az ölembe fektette a fejecskéjét, és hol rám, hol pedig Michelle-re nézett azokkal a nagy, bánatos szemeivel. Pedig ő nem is értette annyira, hogy miről esett szó.
- Mindenképp. Furcsa hallani róla, miközben azt sem tudom, kiről beszélsz - Gyanúsan méregettem a mosolyát, de végül nem kérdeztem rá, elintéztem egy vállvonással, és inkább a sokat hallott Vasilra kentem. Egészen biztos voltam benne, hogy a srác miatt volt ennyire boldog, aminek természetesen én is örültem, csak furcsa volt így látni a lányt. Mármint, hát végül is nem üvöltött, meg kés sem volt a kezében. Ezt a kettőt tudtam így hirtelen - állandóan - hozzákapcsolni.
- Három nap. Azért az sok idő, ha belegondolsz - Nem, még mindig nem hisztiztem. Igazából ha a földhöz vertem volna magam, ez akkor sem változtatott volna a dolgon, nem értesültem volna előbb a hírről, és azon kívül, hogy Michelle valószínűleg belök a tóba - vagy rosszabb esetben kiköt egy fához a hajamnál fogva -, majd dühösen elviharzik és megutál, semmi sem változna. Inkább csak csendben örültem és bólogattam mondandója folytatásán, aztán mivel a kutyám úgy döntött, hogy ő megunja az egy helyben fekvést, és lelépett valahova a stég széléhez, kicsit oldalra csúsztam törökülésbe húzva a lábaimat.
- De ez a gurkót nem érdekli - Elkeseredetten mosolyogva megvontam a vállam, holott egyáltalán nem vágytam egy újabb vas általi halálra. Inkább hagyom, hogy valaki megkínozzon. Még az is jobb. Talán.
- Nem tudom. Csak úgy... jött - Még magamat is megleptem ezzel a semmilyen válasszal, de hát tényleg nem volt semmi előzménye a felkérésnek - ez az volt? -, de mivel már belement, nem is kell ezt tovább boncolgatni. Főleg nem amiatt, mert Michelle-nek valószínűleg boncolásra alkalmas kése is volt valahol. Nem akarom tudni. - Hát, tudod, mikor eltalál egy gurkó, az fáj. Nekem főleg, elég...alacsony a fájdalomküszöböm, őszintén szólva olyan, mintha a hét pokolban kínoznának, aztán megpiszkálnának egy tüzes vassal. Nem éppen kellemes érzés, olyankor tökre meg akarok halni érzésem van. De aztán ránézek Dashára, és rájövök, hogy elvitték a kvaffot. Ehh - Roppant bölcs okfejtésem végén szusszantottam és nagyra nyitott, érdeklődő szemeket meresztettem Michelle-re. Mintha ezzel el tudnám kerülni a gyilkos halált.
- Na és Vasilon kívül mi újság veled? Lemaradtam más roppant fontos dologról is az életedben, vagy csak ez volt az? - Őszintén szólva elég keveset tudtam róla az alap cuccosoktól eltekintve. Rellonos, szereti a késeket, valamiért megtűr maga mellett - és még a kutyámat sem fejezte le, hah! -, még mosolyog is rám néha, igazából félnem kéne tőle, van egy ikre, kviddicsezett, és mindezektől eltekintve szinte semmit sem tudtam róla. It's so sad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Egy normális, épeszű ember beszél a szeretteivel, ha valami problémája lenne. Egy normális, de nem nagyon épeszű ember a pszichológusához megy. Én meg csak fogtam a csapattársam terelőütőjét, és tök lazán kisétáltam a kastélyból. Mintha az mindennapos dolog lenne, hogy egy szöszke lány fadarabbal a kezében sétálgat fel s alá egy iskolában. Mondjuk itt még az is, egy apró pici bökkenőtől eltekintve: én nem vagyok terelő. Sosem voltam, és sosem leszek az. Akkor mit is keres nálam a szobatársam ütője? Hát nem kincset.
Azt hiszem látszott rajtam, hogy nem akartam beszélgetni. Azt hiszem az a pár elsős okkal tért ki ijedt arccal az utamból, és azt hiszem okkal nyitották ki nekem a bejárati ajtót. Na de nem azért, mert féltek, á dehoooogy. Igazából sejtelmem sem volt, hogy miért ez a nagy felhajtás, de sokat nem is törődtem vele. Az ütőt lóbálva értem el az erdő szélét, majd amint elhagytam pár fát, sóhajtva, lehunyt szemekkel dőltem neki az egyik közelben lévő törzsnek. Fejem a kéregnek hajtottam, és igyekeztem nem sírni. Kibírom, kibírom, kibírom... Sajnos a hang a fejemben nem volt elég meggyőző, az első könnycsepp már, hopp, le is gördült az arcomon. Egy suta mozdulattal töröltem le a sós cseppet, majd egy mély levegővétel után ellöktem magam a fától és tovább sétáltam. A nem tudom mi felé. A következő, amit észrevettem, az egy faház volt eléggé leharcolt állapotban, és mivel a józan paraszti eszem azt diktálta, hogy ne menjek be oda, csak felmásztam. Méghozzá ütővel a kezemben. De nem, nyugalom, nem rongáltam meg semmit.
A legtávolabbi sarokba kucorodtam be, hátamat nekivetettem a falnak, lábaimat felhúztam, és az ütőt vizslatva sírtam. Sírtam, igen. Nem találtam jobb módot a feszültségem levezetésének érdekében, mert ugyebár semmit - és senkit - nem akartam bántani, egyszerűen nem vitt rá a lélek. De mégis úgy éreztem, hogy törni-zúzni akartam. Mégis bennem volt a kényszer, hogy püfölhetném a babzsákokat, azoknak amúgy sem árt. De nem tudtam. Helyette inkább sírtam. A könnyeim egyre gyorsabban törtek elő, és mire az ütő hangosan koppant a padlón, addigra én már a kezembe temettem az arcom. De továbbra is itattam a nemlétező egereket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Azt hittem a józan paraszti ész azt diktálja az embereknek, hogy messziről kerüljenek el egy látszólag dühös, terelőütővel masírozó lányt, de nem. Úgy látszik ebben az iskolában már semmi sem meglepő, tehát ha egy nap mondjuk leborotvált hajjal, nyuszijelmezben, kezemben egy üveg alkohollal jelennék meg a folyosón, arra is csak bólintanának. Érdekes. Vagy nem. Szóval ezzel a józan paraszti ésszel csak arra céloztam, hogy nem tudtam húsz percet sem egyedül tölteni, mert valaki úgy gondolta, jó megzavarni egy érzelmileg labilis prefektust. Akinek nem mellesleg terelőütője volt. Gratulálok, tapsot a belépőnek! Tapsoltam én volna nagyon szívesen, ha éppen nem lettem volna elfoglalva szegény egérkék gondozásával, de mivel eme csodás tevékenységet űztem éppen akkor azokban a percekben, csak a hangra emeltem meg a fejem. Rögtön ezután letöröltem a könnyeimet, morogtam valamit - ami inkább hasonlított valami köhécselő-nyelő hangra, mint morgásra -, és összehúztam magam. Annyira vágytam Zétény társaságára, mint hóember a nyaralásra.
- Menj el - A kérdését figyelmen kívül hagyva homlokom az átkarolt térdeimnek döntöttem, és igyekeztem a lehető legkevesebb helyet elfoglalni. Na, nem mintha olyan nagy lettem volna a csekély kis 170 centimmel, de azért na. Hiába akartam viszont, hogy a srác elmenjen, úgy tűnt nem készült semmilyen nagy parádés távozásra. És abban is biztos voltam, hogy csak szimplán lelépni sem fog. Úgy meg ugye nem valami illendő beszélgetni, ha az egyik fél érdekesebbnek találja a saját vádliját, mint a beszélgetőpartnerét. De hé, nem lehet hibáztatni, a helyemben mindenki ilyen állapotban lett volna.
- Csak...Menj el - Nem akartam látni, nem akartam, hogy így lásson. Nem akartam vele beszélni, és a Madagaszkáron történtek után abban sem voltam biztos, hogy ő egyáltalán még szóba áll velem. Mondjuk amiatt se lehetne hibáztatni, de azt hiszem nem az lett volna a legmegfelelőbb alkalom a mikor lehet Izát hibáztatni érvek felsorakoztatására. Végül is senki sem tökéletes, ez pedig csak a negatív irányba dobta a véleményem erről az egész kialakult helyzetről. Még mindig csak azt akartam, hogy menjen el, közben meg valakinek el akartam mondani, hogy mi is bántott. De az nem Zétény lesz. A hang a fejemben néha nagyon okos dolgokat mondott, és ezúttal is hallgatnom kellett volna rá, csakhogy a rellonos még mindig a faházban tartózkodott, és...Nem, nincs és. Eddigi ismeretségünk alatt nagyon gyorsan rájöhettem már, hogy Zétény kifejezetten utálja a problémáimat hallgatni, így inkább ezt az ötletet is kidobtam a kukába. Jobb ott neki. Meg nekem is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nem ment el. Hát persze, hogy nem. Úgy látszik a józan paraszti ész neki sem segített azon a napon, vagy talán még elkapott valami fertőzést a szigeten, és azóta is az kísérti. Magyarul megakadályozza, hogy a fiú értelmesen gondolkodjon, és mindig a helyes cselekvés ellentétét viszi véghez. Na, most miért, könnyen megeshetett.
- És mióta érdekel téged, hogy nekem bajom van? - Őszintén szólva abban a pillanatban kedvem lett volna felé lendíteni Dasha ütőjét, de egyrészt túl szomorú voltam ehhez, másrészt túl bátortalan voltam ehhez, harmadrészt Zétény túl kedvesen viselkedett ahhoz, hogy csak úgy sitty-sutty leüssem. Na meg igazán indokom se lett volna a jó feszültséglevezetésen kívül.
- Akkor legyünk rosszba - már az se érdekel. Utóbbit persze csak magamban tettem hozzá, de ezt is betudhatjuk a rosszkedvűségemnek, és mielőtt még bárki is félreértené, ennek a labilis idegállapotnak semmi köze sem volt a Piroskához, egyszerűen csak a felgyülemlett feszültséget le kellett valahogy vezetnem. Pedig még el se kezdődött a vizsgaidőszak...
- De igen. Az lenne a legésszerűbb dolog, amit ma tehetnél, hogy egyedül hagysz - Szipogva felegyenesedtem, tekintetem egy pillanatra az előttem heverő ütőre esett, de ahelyett, hogy felvettem volna, csak ellöktem magamtól és inkább a karkötőm birizgálásába kezdtem. Még arra sem reagáltam sokat egy hosszabb pislantásnál, hogy leült mellém. Mellém. Mit akarsz?! Mikor újra megszólalt kérdőn pillantottam rá, aztán elnevettem magam a vizes kijelentésére. Nem olyan visítósan idegesítő nevetéssel, hanem azzal a sírtam, de azért oké vagyok nevetéssel. Már ha létezik ilyesmi.
- Ne is említsd. Ha a fél csapat nem kék-zöld, akkor senki. Néha olyan érzésem van, hogy kinyírom Dashát a sok edzés miatt, de... - Kérdőn tekintettel Zétényre; mennyire érdekli is ez most őt igazából? - Ne aggódj, megmarad a kedvenc büntető prefektusod, most ugyanis nem terveztem gurkó elé vetni magam - Halvány mosollyal az arcomon megvontam a vállam. Egy pillanatra a fiúra néztem, hátha meglátok az arcán valami jellegzetes "nem érdekel" arckifejezést, mert még mindig nem hittem el, hogy tényleg érdekli, mi van velem.
- De pont... Az, ami... Pont amiatt... - Csak nem bírtam kinyögni egy értelmes mondatot. Végül megelégeltem a dolgot, megráztam a fejem és homlokom visszahajtottam a térdemre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A gurkó említésére remegni kezdett a kezem, abban a pillanatban igazán nagyon szívesen leszedáltam volna annak a fejét, aki rám küldte a legutóbbi meccsünkön. Sajnos nem láttam melyik ügyes volt az, de ha már éppen a gurkókat meg a találataimat elemezzük, akkor, hé, miért is ne fortyoghatnék magamban az elkövető miatt?
- Hallod... nekem még mindig van egy ütőm. Tudod, bármikor lecsaphatlak vele, és akkor megszabadulok tőled - Kezdtem visszatérni. NEM! NO! NEIN! Csak egy halvány, gúnyos mosolynak induló görbe valami megvillantásáig emeltem rá a tekintetem, de nekem igazából az is bőven elég volt ahhoz, hogy elnevessem magam. Ismételten nem tudom, hogy mi miatt. Úgy látszik én kezdek megőrülni, ha ilyen állapotba kerülök, úgyhogy ennek akkor nagyon gyorsan vessünk is véget; ez annyiból állt, hogy ránéztem az ütőre, és hopp, szinte varázsütésre komorodtam el újra.
- Hogy micsodák? - Meglepetten kaptam fel újra a fejem, ugyanis erre a válaszra, hát nagyon nem számítottam. - Te most komolyan... azt mondtad...? - Azt hiszem még azt is normálisabban fogadtam, mikor Michelle bejelentette, hogy járnak Vasillal. Akivel még mindig nem találkoztam. Nadena, vissza a fő problémámra, vagyis a sokkos állapotba kerülésbe Zétény kijelentése miatt. Mi az istenről hablatyolt ez? Valamiért nagyon nehezemre esett ezek után komolyan venni az engem vizslató tekintetét, még akkor is, ha elpirulva el kellett volna fordulnom, mert igazából zavarba jöttem attól, hogy egy fiú ennyire közelről így méregetett.
- Nem kell, naaaa. Nem terrorizál ő minket, és nagyon jól tudja, hogy bármelyik este megfojthatom valamelyik párnájával, ha már nagyon lázadnánk. Én például még szerencsés vagyok, a gurkókat is elkerülöm...valamennyire - Vállammal picit meglöktem az övét, majd elmosolyodtam. Igazából még hálás is lehetnék a terelőinknek, ők azért kaptak a jóból rendesen. A hajtókról nem is beszélve. Borzalmasan véres és brutális ez a kviddics...pont ezért szeretjük.
De végül csak nem sikerült kinyögnöm, hogy pont az említett sport miatt voltak dühkezelési problémáim, már ha lehetett ezt így nevezni. Csak a fejem ráztam Zétényre, és már éppen visszasüllyesztettem volna a buksim, mikor kaptam egy újabb kérdést. Amire először egy furcsa nézéssel válaszoltam, de végül elnevettem magam. Olyan igazian.
- Héhéhéhé, nyugi. Senkit sem kell bántalmaznod, de mondjuk, ha már nagyon segíteni akarsz, a gurkókat eldughatnád Yar - minden szívbaj nélkül ejtettem ki a nevét, rossz vagyok; és nem ám Yarista, á dehogy- elől az Eridon elleni meccsünk végéig. Leköteleznél - Naaagyon komoly fejet vágva biccentettem Zétény felé azzal a feltett szándékommal, hogy én majd jól nem nevetem el a dolgot. Mert igen, komolyan gondoltam, csak hát sosem voltam jó színész.
- Na jó, ez már több mint furcsa - Kettőnkre mutattam, és még nem fejeztem be. - Mondd csak, igazából mit szeretnél? Büntesselek meg? Hiányérzeted van, mi? Nyugodtan szólhatsz ám bármikor, a nap huszonnégy órájában rendelkezésedre állok büntetni, bármikor találok valami indokot, csak egy szavadba kerül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Kétkedve pillantottam rá, de végül csak egy vállvonással rendeztem le az egészet.
- Tudod, hogy megteszem. Simán, minden lelkifurdalás nélkül - Természetesen ez egy kicsit sem volt igaz, valószínűleg még akkor sem ütöttem volna meg - de nem csak őt -, ha élet-halál kérdésről lenne szó. Jó, mondjuk ha egy pofonon múlik, hogy túlél-e valamit, akkor valószínűleg nem hagyom, hogy miattam patkoljon el, nem erre akartam célozni... inkább hagyjuk.
- Nem, csak meglepett. Nem hittem volna, hogy barátként gondolsz rám - Igazából én még abban sem voltam biztos, hogy ez az igazi Zétény volt, mármint az az igazi Zétény, akivel még a csárdában találkoztam. Ahhoz képest elég jól megváltozott már csak azt nézve, hogy nem meresztett hatalmas szemeket a női domborulatokra. Khm. Nem akarom tudni.
- Na, azért Dasha sem egy szent. Utóbb derült ki, hogy nem is kínai, hanem koreai. Mert tudod, a kínaik elvileg kutyát esznek... - Ezt aztán roppant fontos volt megosztanom, de tényleg, mert hát de nehogy már én legyek a nagy, gonosz farkas ebben a történetben. Még a végén azon kapom magam, hogy meg akarom harapni Zétényt. Aki Farkas. Tényleg.
- Aha, ő az. Még háztársam volt valamikor, és igen, híres, jobb is nálad talán. Csak biztos becsuktad a füled mikor róla volt szó, nehogy elhidd, hogy vannak nálad jobbak is - Régi barátunk, a szarkazmus is visszatért az élők világába. Csillogó rókaszemekkel néztem rá, a nyelvem is kidugtam egy picit. Csak hogy oldjuk a feszkót. - A meccsel te ne törődj, azzal majd én törődök. De ha tényleg elloptad a gurkókat, akkor úgy csináld, hogy semmi nyom ne maradjon utánad. Ja, és ha elkapnak; én sosem voltam itt, és sosem beszéltem veled - Szigorú arckifejezést öltöttem magamra, jobb kezem mutatóujjával az arca felé böktem, majd mikor úgy gondoltam, hogy sikerülhetett feldolgoznia az információt, visszafordultam a karkötőm birizgáláshoz. Addig, amíg nem folytatta a gondolatmenetét. Nos, ha éppen ittam volna, akkor egészen biztos ráköptem volna. Szóval még örülhet is.
- Na, most mi van? Ne mondd, hogy te nem szoktál szomorkodni. Különben is, én ilyen voltam, mielőtt találkoztunk. Meg utána is, csak te valahogy már a puszta jelenléteddel is kihoztad belőlem a házisárkányt. Veregesd magad vállon, én nem foglak - Házisárkány online. Kikészít ez a gyerek, komolyan mondom. Előbb őszülök meg az ő hülyeségeitől, mint a kíváncsi természetemtől. És akkor bejelentette, hogy ajándékot kapok. Há' mi ez már, fijam, szülinapom van?
Én persze érdeklődve fordultam irányába, amikor bumm.
Aztán paff, majd nyekk. És akkor most magyarul: a bumm az az volt, amikor a reflexszerűen felemelt kezem segítségével eltérítettem a kvaffot.. illetve izé, a párnát, a paff az az volt, amikor a párna földet ért, a nyekk pedig Zétény óvatosan tarkón csapása. Mert megérdemli ~ L’Oréal.
- B*** meg, Zétény! - Nem, egyébként nem szoktam káromkodni. Hát mondom én, hogy házisárkány. - Gurkóval ne ijesztgess, mert komolyan megverlek. Komolyan. Megtalállak, és kapsz pofon, mész kórház - Fenyegetően emeltem fel újra a mutatóujjam az immáron menekülő srác felé, és az előbb eltérített párnát megfogva teljes erőből hozzávágtam. Aztán az ütőért nyúltam. Mert nekem olyanom is volt, bizony.
- Ezt a csatát sem fogod megnyerni, nemhogy a háborút...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Remegett a kezem, és először le sem vágtam, hogy milyen külső, láthatatlan erő segítségével bukott orra az a bácsi, hiszen én csak innen hat méterről szerettem volna kiütni a kezéből az a számszeríjat. Ami elég szép darab volt, na nem mintha annyira értettem volna a számszeríjakhoz, csak izé. Értitek.
Szóval, amíg én ott álltam remegő kezekkel és az előbb eltaknyolt férfi tarkójára szegeztem a tekintetem, addig partnerem is kezelésbe vette az egyik tagot. Nem érzékeltem a mozdulatait, abban sem voltam biztos, hogy csak képzeltem-e az egész eseményáradatot, vagy tényleg megtörténtek. Komolyan, ennyire még a kviddics sem zajlik gyorsan.
Tök nyugisan elálldogáltam, amíg Gwen lerendezte a másik bácsit, és már fordult is volna a következőhöz, mikor a maradék inkább hallgatott a szép szóra, és nem keveredett harcba velünk. Nem mintha olyan hű, de ijesztőek lettünk volna, de az eridonosból még inkább kinéztem, hogy ha kell, puszta kézzel megy neki a többieknek. Szerencséjére – és nekem is, mert akkor nem kell amiatt aggódnom, hogy agyon verik – ez nem történt meg, helyette kiszúrtam egy földön térdelő lányt. Az elbucskázott férfihoz siettem, letérdeltem mellé és lehunyt szemekkel koncentrálva összekötöttem a kezét és lábát is egy-egy erősebb indával. Jobb kezem kinyújtott ujjaimmal az ő kacsói fölé emeltem, és valamit köröztem is, meg nagyon koncentráltam, és sikerült. Ezek után mint aki jól végezte dolgát keltem fel, és a lányhoz siettem nem törődve a gyenge háttérzajjal.
- Nem esett bajod? Hogy hívnak? – Leguggoltam mellé és igyekeztem a lehető legbátrabb arckifejezésemet magamra erőltetni, de igazából az aggodalmasan csillogó szemeknél bármi jobb lehetett volna. Kényszerítenem kellett magam, hogy tekintetem ne emeljem el a lányról az egyre csak közeledő lovas hadseregnek kinéző akármi felé. Sajnos azonban akár mennyire is próbálkoztam, csak felnéztem, és egy kvaff hallucináció után végre felfedeztem egy hatalmas frízet a csapat élén vágtatni. Ó, lovak...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Meglepett. Aztán feldühített. Okosnak gondoltam Zétényt, és valahol mélyen bíztam is abban, hogy feladja ezt a próbálkozást, erre megint felhozta a témát. De legalább nem hajolt közelebb, hogy... megnézze milyen szép a szemem.
- Te sosem adod fel, igaz? - Felkészültem minden hirtelen mozdulatára, emiatt pedig még a szemöldökhuzin sem tudtam nevetni, vagy éppenséggel csúnyán nézni. Pedig kellett volna, ha tudnám mi járt a rellonos fejében. Valószínűleg akkor tényleg kapott volna az arca mindkét felére egy-egy jó erős pofont, aztán mehetett volna csendben, sajgó és egyre gyorsabban pirosodó arccal a dolgára. Én meg, mint aki nem tud semmiről, fütyörészve állnék tovább, és elfelejteném a történteket. Persze mivel szerencséjére - meg szerencsémre - nem voltam gondolatolvasó, fogalmam sem volt arról, mi is járt pontosan abban a buksi kis fejecskéjében. Persze azt nem hittem, hogy unikornisok kergetőznek a fejében, muglikkal a hátukon, miközben Leonie virágot szed eme csodás kompánia kellős közepén. A pszichológusig rugdosnám Zétényt, ha ilyen gondolatai lennének.
- Macskám nincs, szóval annyira nem érdekel - Vállat vontam, és ezzel le is zártam ezt a nemzetiségi ételek témát, mert amíg nem arra érek vissza, hogy Dasha a földön térdel és zombi módjára eszi a kutyám belsőségeit, addig nem aggódom.
- Nem követed a kviddicset? Hát milyen ember vagy te? - Tettetett megsértődéssel néztem rá, majd durcásan összefontam a karjaimat és elfordultam tőle. Akkor még az sem érdekelt, hogy utána akar nézni Yarnak. Őszintén szólva nem néztem volna ki belőle. Ő ahhoz túl... hogy is mondjam. Túl sznob? Meglehet.
- Most miért vagy ilyen... rossz barát? Tök poén lehetne, ahogy elrohansz két gurkóval a vállad alatt - ami természetesen nem lehetséges, hacsak nem akar megszabadulni a karjaitól - És még mindig leszólíthatsz egy elsőst, hogy végezze el helyetted a piszkos munkát. Szerintem örömmel futna ellopni a gurkókat. De ha nem, hát nem. A temetésemre mindenesetre öltözz ki, liliomot szeretnék a síromra, és a kutyámat rád hagyom. Csak hogy emlékezz rám a halálom után is - Zétény meg Vatta. Vatta meg Zétény. Csak én találtam ezt a képet rendkívül szürreálisnak, vagy más is így vélekedik erről a párosról?
- Hogyne, minden vágyam, hogy közétek tartozzak és félrelökjek minden az utamba álló kis elsőst, hogy aztán utána még nekem álljon feljebb. Azt hittem tudod, hogy ez a nagy álmom - Színpadiasan sóhajtottam, amikor már repült is az első párna. Szinte még meglepődni sem volt időm, lendült a kezem hol erre, hol arra, és már Zétény is kapott tőlem egy kisebb pofont.
- Egyfolytában öljük egymást, így háború van, nem tűnt még fel? - Hülye kérdés, erre hülye választ is vártam. Közben az ütő is a kezembe került, az első felém repülő párnát pedig sikeresen visszaütöttem - vagy valami olyasmi -, a második viszont nekicsapódott az arcomnak, a lendülettől pedig hátratántorodtam. Már majdnem nekihajítottam a még mindig szorongatott ütőt, mikor rájöttem, hogy egy; az Dasháé volt, és kettő; ki tudja ki tud-e térni időben az útjából.
- Na jó, most magyarázd el, miért lovagolsz mindig ezen a témán. Tudnom kellene valamiről? Említettek valahol a Rellonon belül, vagy mi...? - Nem dobtam neki több párnát, csak sóhajtva nekidőltem a falnak és lassan a földre csúsztam. Nem értettem, miért hozta fel folyton ezt a dolgot, de kezdett egyre jobban elszomorítani valamiért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Próbáltam a jelenlétemmel megnyugtatni a lányt, közben pedig bátorítóan megszorítottam a vállát. Gwen fogalmam sincs mit csinált ott mellettem, de amíg nem kezd el kiabálni, addig nincs is szüksége a segítségemre. Meg tudja védeni magát, ebben tisztában voltam, nem véletlenül pletykáltak róla a folyosókon.
- Én Izabella vagyok, ő pedig Gwen. Velünk biztonságban vagy - Nem úgy tűnt, hogy a lány annyira beszédes kedvében lett volna, de én mindent megpróbáltam. Illetve természetesen nem mindent, de ennyi tellett tőlem. Sosem voltam az a fajta, aki csak úgy tudott a levegőbe beszélni, így ennyinél meg is álltam, hagytam, hogy beszéljen, ha akarjon.
A lovasság közben egyre közelebb került hozzánk. Nem tudtam hogyan reagáljak a közeledésükre, ijedjek-e meg, vagy könnyebbüljek meg a tudattól, hogy barátként érkeznek és nem ellenségként. Persze nem tudtam, hogy mit akarnak. Valószínűleg az előbb megfutamodott csoporthoz tartoztak, az ő segítségükre érkeztek. Ahogy közeledtek, bennem úgy nőtt a kétségbeesés, és tudatosult: ellenség jön.
- Mennünk kéne - Gwen felé fordultam, félig fel is egyenesedtem. Nem tudtam, mit kezdjünk azzal a lánnyal. Ha a lovasság érte jött és magunkkal visszük, messze úgyse jutunk, hiszen ők lovakkal vannak, mi meg gyalog. Egyedül hagyni meg nagyon embertelen dolog lett volna, így az eridonosra hagytam a döntés jogát, én részemről belefeledkeztem az elől vágtató fríz csodálásába.
Jól láttam a magasba nyújtott, ívelt fejét, a hatalmas patáit, ahogy minden egyes lépés után felverte a port maga után, a hosszú pataszőrét és lobogó sörényét. Szinte hallottam patáinak hangos dobbanását a kiszáradt földön, és hirtelen újra köhögnöm kellett. Csodálatos látványt nyújtott a galoppozó ló. Őszintén szólva megfordult a fejemben, hogy itt maradok a lánnyal, aztán mikor leszáll a bácsi, akkor majd elviszem a lovát. De az események ekkor hirtelen felgyorsultak, és a következő pillanatban már körbevettek minket a lovak, a fríz gazdája pedig előlépett. Na, te ki vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Erőlködj csak, úgyse lesz köztünk semmi - Kinyújtottam a nyelvem, majd vissza is húztam rögtön mielőtt még bármit is tehetett volna. Nem szándékoztam visszaesni a depressziós gödrömbe, amiből Zétény az előbb talán az akarata ellenére rángatott ki. Valójában nem gondoltam, hogy ő lesz az a személy, akinek majd elsírom a gondjaimat, ő meg a vállamra rakja a kezét és megvigasztal. Nem néztem volna ki belőle. Ha pedig valaki ezt így felvázolta volna előttem pár hónapja, hát én komolyan a képébe röhögtem volna, akármennyire is illetlen lett volna. Valamiért Zétény nem volt az a tipikus vigasztalóember, habár a "barátságunk" sem volt nagyon tipikus. Inkább mondanám egy vihar előtti csendnek, valamelyikünk úgyis robbanni fog előbb vagy utóbb, s akkor majd koppanás lesz.
- Az az, rossz. Tudom, hogy tudsz olyan is lenni - Hogy én mennyi mindent tudtam meg az utóbbi időben...! Hát kérem szépen már tiszta szakértő lettem.
- Na, tessék, hát már megint én oldjam meg a problémáidat? - Forgattam meg a szemeimet. - Szóval, ha ez a cipő esetleg valamilyen véletlen folytán a sárban kötne ki, szakadtan, akkor megharagudnál a tettesre? - egyébként semmi hátsószándékom nem volt ám - Hallod, ha ilyeneket mondasz, tényleg rossz barát leszel. A kutyámat meg ne bántsd. Előbb bánt ő téged, kérdezd csak meg... ööö... - lázasan kutattam egy olyan ember után, aki már megtapasztalhatta a collie szeretetét, aztán végül beugrott - A HV-d. Őt már egyszer tarkón nyalta.
Már majdnem kihúztam volna magam büszke arckifejezéssel, de szerencsére még időben észbe kaptam és csak fészkelődtem egy sort a fiú mellett. Azért erre lehet nem kellett volna büszke lennem, meg is lett a jutalmam miatta, aztán most meg már tökre kedvelem a rellonosok fejét, jó fej ő egyébként. Ha nem kiabál, nem büntet, és teával kínál.
- Jézus, nem. Csak vicceltem - Felnevettem a beavatási szertartás első paragrafusának első pontjának ismertetése után, aztán el is hallgattam, mikor a párna majdnem arcon csapott.
Ezek után tökre felgyorsult minden, de a következő pillanatban már megint a földön ültem, oldalamon Zéténnyel.
- Boldog vagyok én... mikor épp nem a gurkókkal viccelődsz - Összefontam a karjaimat és össze is húztam magam, újra a depressziós gödörbe esve. Igazából még mindig nem értettem, miért törődött velem valaki ennyire, és hogy az a valaki miért ő volt.
- Láttál már vidámnak. Csak aztán megint összekaptunk valamin, és érted - Megvontam a vállam, bal arcom a térdeimre fektetve, és úgy féloldalasan bámultam rá. Kicsit hullámvasútszerű volt aznap a hangulatom, de ez számomra egyáltalán nem volt meglepő. Elvégre mindjárt kviddics döntő, aztán meg a vizsgák.
- Honnan tudod...? - Biztos voltam benne, hogy soha, senkinek sem említettem a középső nevem, erre meg tessék. Hatalmas ijedt bambiszemekkel pislogtam Zétényre, miután felkaptam a fejem és kicsit még közelebb is hajoltam hozzá.
- Azt hiszem lassan mennem kéne. Még azelőtt jó lenne visszarakni az ütőt, hogy Dasha megtalálná. Nem szeretnék lesérülni a következő edzésen, mert megharagudott rám - Elhúztam a szám, majd Zétényre pislantottam. - Most már csak azért sem fogok lesérülni, és akkor megúszod az ápolásom is - Újra meglöktem a vállát, de egyelőre nem mozdultam. Kezdett kényelmes lenni a föld.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Mosolyogva csóváltam a fejem Zétény semmilyen reakciójára, és akkor tíz percen belül már másodszor is hálát adtam a fentieknek, hogy nem láttam bele a fejébe. Azt hiszem nem volt szükségem olyan megrázó képekre, mint amik lejátszódhattak a buksijában, elég volt nekem a vizsgák miatt stresszelni.
- De bántani nem bántanád? - A legártatlanabb és kíváncsibb arcom mutattam, ezzel elkerülve a felesleges kérdéseket. Nem, nem terveztem semmit, pusztán kíváncsiságból érdeklődtem eziránt, habár így utólag lehet ki kellene szúrni vele. Na majd meglátjuk.
- Amúgy is büszke lehetsz rám - Ezt most úgy mondta, mintha lökdösődés nélkül nem lehetne büszke rám. Mondjuk nem tudom miért lenne, de biztos. Ő tudja.
- Örülök, hogy úgy gondolod, megérdemlek valakit, de nekem nincs szükségem senkire - Összébb húztam magam, tekintetemet a térdeimre függesztettem és az istenért sem akartam felnézni. Számomra ez egy roppant kínos téma volt, amiről nem szívesen beszéltem, igazából úgy álltam hozzá a dologhoz, hogy "úccse lesz" . Szóval bárki bármit mondhat, végül úgyis nekem lesz igazam. Ezt persze magamban tartottam még mindig a térdeimet bámulva, és a következő tíz percben fel sem néztem onnan.
- Haha, köszönöm, nagyon vicces - Csak úgy félig tudtam lepacsizni a fiúval, mert ugye még mindig nem oda figyeltem, és még periférikus látással is nehéz eltalálni egy kezet. De végül valahogy sikerült, én meg roppant büszke voltam magamra, ő is büszke lehetett rám. HAH! Na, akkor most.
Aztán a téma átterelődött a nevemre, amit még mindig nem értem hogyan tudhatott meg. Elvileg sehol sem írtam le.
- Jó kapcsolataid, hogyne - Picit oldalra fordítottam a fejem, hogy lássa a mosolyom. - Szinte látom magam előtt, ahogy egy lépcsőfordulóban vagy egy eldugott sarokban tárgyalsz valamelyik megszeppent elsőssel, hogy derítsen ki rólam bizalmas információkat. Még jó, hogy nem törtél be a szobámba... vagy igen?! - Szinte láttam magam előtt, ahogy Zétény bekommandózik a Levitába, és feltúrja a cuccaimat, közben rá-rálép egy kottára. Amiért csak úgy mellékesen öltem volna.
Megráztam a fejét a masszírozós gondolatára, megmondtam már neki, majd a személyi masszőre elintézi neki.
- Annyira nem lehet féltve őrzött, ha rögtön megtaláltam, miután átverekedtem magam a már megint egymást ölő macskáin - Fejem hátradöntöttem, és egy hangos koppanás meg egy elharapott nyögés adta Zétény tudtára, hogy bizony a fal kemény. - De felőlem. Ez minden vágyad, mi? Találkozni Dashával.
Azt hiszem, ha nem ismerném ennyire és nem tudnám, hogy tud ő kedves cukimuki is lenni, akkor félnék a lánytól. Elvégre csak rá kell nézni; fekete haj, mandulaszemek, izmos karok és lábak - meg úgy minden -, és terelőütő. Ha végigmasírozna a folyosón, ahogy én tettem fél órája, azt hiszem még a falba is belebújnék, csak hogy ne bántson. De mivel ismerem, nem tartok tőle. Még egy picit sem. Ugyanúgy tudnám bántani, ahogy ő tudna bántani engem, ezen pedig nincs is tovább mit ragozni.
- Na jól van, Rómeó, menjünk - A combomra csaptam, az ujjaimat ráfontam a mellettünk fekvő ütőre, és a fal segítségével feltápászkodtam. Aztán a közelben lévő párnát egyszerűen Zétény fejébe rúgtam. Mert én megtehetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Odáig még minden oké volt, hogy kivédtem az Ádám által elhajított kvaffot és a szívem sem robbant fel az izgalomtól, aztán megint felgyorsult minden. Rögtön a Wolgi felé dobott labda után hallottam az éles füttyöt, amiről csak feltételezhettem, hogy Michellé volt. Kidobtam, rádobtunk, bement vagy nem ment be, aztán már megint szembe kellett néznem egy eridonos hajtóval. További két kvaffot sikerült eltérítenem még a karikák elől, és csak egy ment be - illetve én csak egyről tudtam.
Aztán már csak a felém tartó gurkót érzékeltem, Dasha meg nem volt sehol, és tökéletesen lefagytam. Pont akkor és pont ott. Éreztem, ahogy a hasamba csapódott, hátralökött, majd lezuhantam a seprűről át a karikán és még a kezem is bevertem, talán a csuklóm is eltört. Ezek után már csak azon csodálkozom, hogy túléltem. Merthogy ez történt.
Halk beszélgetés, fájdalom.
Nem akartam kinyitni a szemem. Megrebegtek a pilláim, de a fájdalom ami az egész felsőtestemen táncolt, elviselhetetlen volt. Üvölteni akartam, de ajkaim nem nyíltak szét. Tehetetlenül tűrtem hát a szúró fájdalmat, ami egyébként most már a lábamban is megjelent. Na, szuper. Összetöröm magam még a VAV előtt. A mutatóujjam viszont sikeresen meg tudtam mozdítani, mikor meghallottam a tompa zúgást is. Nagy valószínűséggel sokkal több ember volt a közelemben, mint azt Uff engedte volna, de engem egyelőre nem zaklattak.
Végül úgy a harmadik pillarebegtetés után éreztem, hogy a sós könnyek végigszánkáznak az arcomon és valahova a vállamra érkeztek meg. Sikítani akartam, aztán üvölteni, majd megint sikítani. Bántotta a fény a szemem és az sem segített, hogy a fájdalom hol itt hol ott próbált meg az agyamra menni. Igazából már nagyon jó úton járt ehhez...
Aztán kinyitottam a szemem, majd rögtön vissza is zártam. Összeszorított fogakkal küzdötten feljebb magam az egyébként a többiektől sokkal hátrébb elhelyezkedő ágyon, és ahogy újra a világ szemlélésébe kezdtem, egy arc kúszott a látómezőmbe. Mindjárt rögtön az első pillanatban. Szemeim elkerekedtek, és végre az ajkaim is elnyíltak egymástól, de sikítás helyett csak egy halk szót tudtam kipasszírozni magamból.
- Nyertünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Robi. Itt. A gyengélkedőn. Az ágyam mellett. Miattam jött ide. Nem tudtam melyik a furcsább; hogy a rellonos itt volt, vagy hogy Dasha nem volt itt. Szerettem volna, ha ő árulja el mi is lett a meccs végkifejlete és aztán elvisz a Levita toronyba a győzelmi bulira, vagy rosszabb esetben le a faluba inni, ahogy azt a meccs előtt megígérte. Szerettem volna, ha ő árulja el, igen. Robi és az imént a semmiből előtűnő Michelle látványa viszont nem volt valami biztató, ahogy a lány mosolya, na meg a pár méterre tőlem fekvő áldozatok szuszogása sem. Őszintén reméltem, hogy valaki épségben túlélte ezt a meccset.
- Megúsztad a sírást. Meg a temetésem is - egyik tenyerem a homlokomra szorítva fordultam Michelle felé, a válasza viszont nagyon nem tetszett. A fénytől hunyorognom kellett, amitől úgy tűnhetett, mintha valamin nagyon gondolkoztam volna, valójában viszont csak próbáltam kiolvasni valamit a szemeiből. Megjegyzem, nem sok sikerrel. Éppen ezért is fordultam ezután Robihoz, de még mielőtt újra feltehettem volna egyszavas kérdésem, sitty-sutty kvaffot nyomott a kezem alá.
- Köszönöm.
Nagyra nyitott szemekkel meredtem először a fiúra, majd a labdára, végül megmarkoltam a bőrt és halvány mosollyal az arcomon közelebb húztam magamhoz. Ezzel egy időben felszisszentem és a bordáimra szorítottam a kezem.
- Őszintén? Mint akin átment egy úthenger. Kétszer - nem tudtam értelmesen elmagyarázni, hogy mennyire fájt mindenem, és még a fájdalomcsillapító főzet sem hatott, mert ugye biztosan kaptam olyat is, csak semmit se ért. De most legalább fekhettem és nem kellett a levegőben egyensúlyoznom.
- Mennyit engedtem be? - biztos voltam benne, hogy az eszméletvesztésem után voltak még támadások, nekem pedig mielőbb meg kellett tudnom a számot. Meg az eredményt is. - És most komolyan. Nyertünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Végül az utolsó pont is felkerült a mindent eldöntő pergamen aljára, ezek után pedig lélekszakadva menekültem kifelé a többiekkel együtt, pontosan úgy, mintha minimum az életem lett volna a tét. Legközelebb már csak a biztonságot nyújtó folyosón álltam meg és falnak vetett háttal vártam, míg a megfelelő személy is kilép az ajtón. Nem szóltam hozzá és ő sem hozzám, a szememből viszont nagyon sok mindent kiolvashatott rövid időn belül; megkönnyebbülés, aggódás, düh, szomorúság. Rengeteget készültem erre a vizsgára, mégis úgy éreztem, valamit elrontottam. Pontosan nem tudtam volna megmondani melyik feladat kapcsán éreztem ezt, habár előbb vagy utóbb úgyis minden kiderül. Addig is el kellett valahova menekülnöm, a könyvtár pedig hamarosan elcsendesedik majd, nekem pedig pont erre lesz szükségem.
Hangtalanul, magam elé meredve lépdeltem végig a folyosókon, le a lépcsőkön és el az izgatottan beszélgető diákok mellett. Amennyire csak tudtam, összehúztam magam minél kisebb feltűnést keltve. Alapból sem voltam oda a tömegért, hát még ilyen idegállapotban. Miután befordultam a már jól ismert szűk folyosóra, és ahogy megpillantottam az ajtót, a belülről mardosó idegesség is megszűnt egy pillanatra. Az eddig csendben engem követő aztán a következő pillanatban már a gálánsan ajtót nyitó Noel látványán meg sem lepődtem, ahogy a könyvtárban lézengő pár diákon sem. Belépve biccentettem Tildának és megnyújtott léptekkel a lehető legtávolabbi könyvespolc felé igyekeztem. Ott garantáltan nem zavarhat majd senki.
- Rosszul ment. Elrontottam - sóhajtva dőltem neki a falnak Noel arcát fürkészve. - Megbukni viszont nem fogok, nyugi. Vagy hát remélem. A második kérdéshez azt hiszem teljesen mást írtam, mint kellett volna.
Kezdtem egyre gyorsabban elfelejteni, hova milyen választ írtam, ez pedig csak növelte a bennem lappangó kétségbeesést. Ujjaimat a felkarjaimra fontam, körmeim a bőrömbe mélyesztettem és kapaszkodtam az utolsó dologba, ami ennek kapcsán maradt még nekem: Noel. Szomorúságtól csillogó szemeimmel a rellonosét kerestem, és vártam, reménykedtem, hogy megnyugtasson, nem csináltam semmi butaságot és nem kell hátralévő életem ezen dolgozaton való merengéssel töltenem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Megremegtek a pilláim Noel és a hajammal babráló ujjai láttán. Egy kicsit zavart, hogy ennyire közel állt hozzám és úgy tűnt semmi esetre sem akar mondjuk egy pár lépést hátrálni, csak hogy nekem ne legyen kényelmetlen a kialakult helyzet. Noel persze eljátszott a hajammal, közben pedig olyan pontosan idézte vissza a vizsgalap második kérdését, mintha csak simán felolvasta volna. Ez természetesen még jobban lesokkolt.
- Nem tudom normálisan kifejteni a véleményem, írásban meg főleg nem - csóváltam a fejem továbbra is a mellettem álló arcát figyelve. - Az érvelésről meg ne is beszéljünk.
Kész, vége, én már elkönyveltem magamban a rossz jegyet, ezen már csak az tud segíteni, ha Felagund éppen remek hangulatban lesz pont az én dolgozatom javítása közben. Talán ha kedvel is, akkor megadja a pontot a bizonyára borzalmas véleménykifejtésemre, már ha az került a pergamenre és nem valamelyik bájital receptje meg elkészítési folyamata.
- Azokat tudtam. A véleményezésen kívül mindegyik jó lesz, de az... - idegesen elkaptam a tekintetem a rellonos arcáról és a fal mentén lecsúsztam a földre, hogy ülve folytassam a merengést. Viszont nem csalódtam. Noel, ha nem is sikerült neki teljesen, azért próbálkozott a kedélyállapotom javításával, amit persze a látszat ellenére is nagyon értékeltem.
- Neeem kell - utasítottam el kuncogva az ajánlatát, csillogó zöld szemeim visszaemelve az arcára. - De azért köszönöm.
Egy pillanatra elbizonytalanodtam a vizsgát illetően, Noel higgadtságától pedig még jobban kétkedni kezdtem, erre pedig, akármennyire is okosnak tartottam magam, segítség nélkül soha az életben nem jöttem volna rá, így hát amint újra felém fordult, oldalra biccentettem a fejem.
- De azért ugye nem írtál nálam jobbat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A pillanatnyilag beállt csendben végig a fiú szemeit figyeltem egészen addig, míg balja végül a teste mellé esett. Hálás és megkönnyebbült sóhaj szaladt ki ajkaim között ahogy fejem Noelről a könyvespolcok közti folyosó felé fordítottam. A könyvtár szokatlanul hangtalan és üres volt, tökéletesen hallottam a fiú minden egyes lélegzetvételét. Beleborzongtam ahogy az általa kifújt levegő csiklandozni kezdte a nyakam. Pedig ennyire nem is állt közel hozzám.
- Tíz éve gyakorlom. Hidd el, nem fog menni - falnak döntött fej, felhúzott lábak, térden nyugtatott kezek, ujjtördelés. Nem is vehettem volna fel nyugodtabb pozíciót ennél, mert így biztos mindenki elhitte aki csak rám nézett, hogy nem féltem a vizsga kijavításától és Felagundtól. Mert semmi sem lehet rosszabb egy balul elsült dolgozatnál. Ennél már csak úgyis jobb lesz, Noel meg fel is ajánlotta, hogy felgyújtja a termet amennyiben ez bekövetkezik. Félj, Felagund, félj.
- Megbüntetlek én nagyon szívesen, csak egy szavadba kerül - vontam meg a vállam mosolyogva, míg a rellonos is helyet foglalt az egyre kényelmesebbnek tűnő padlón. Még a hideg fal sem volt olyan rideg, mint azt valaki elsőre gondolná róla, ugyanis bizonyára mindenki első gondolata egy falról a rideg lenne. Elég csak ránézni, hisz olyan szürke, zord, sivár. Akár egy magányos, szenvedő lélek valamelyik el.. na mindegy.
- Ne mondj ilyet. A nővéredet biztos érdekli - nem igazán tudtam, milyen a kapcsolata Sárával, a lányról igazából csak hébe-hóba hallottam pár elejtett megjegyzést vagy pletykát, azonban mertem feltételezni, hogy jó a kapcsolatuk. Noelről ugyanis szinte semmit sem tudtam azon kívül, hogy egész ügyes volt bájitaltanból. Egész ügyes, igen.
- Te nem fázol? - eddig térdemen pihentetett kezem az ölembe ejtettem és ott húztam le jobban a talár ujját, hogy minél nagyobb felületet takarjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Hát ezzel a hozzáállással nem is csodálom.
Pedig már éppen kezdtem örülni, hogy végre felfogta Hófehérke történetét, erre bejelenti, hogy igazából annyira nem is érdekli őt a mugli filmek és mesék története. Komolyan, hát ki érti ezt a gyereket? Az még oké, hogy nem kötik le a régi, hercegnőkről szóló mesék, de hogy Hulk nevét sem tudta megjegyezni? És akkor Amerika Kapitányról még el sem kezdtem beszélni...
- Hulk és Csipkerózsika. Angolul jobban hangzik - türelmesen ismételtem el a neveket már vagy századszorra, de nem, nem voltam ideges. Már jó előre elhatároztam magamban, hogy nem fog kiakasztani és úgy viselkedek vele, mintha a szomszéd kislánynak magyaráznám, miről is maradt le amíg még nem volt életben és mik azok a mesék illetve filmek, amiket meg kell néznie. Habár Zétényt nem tudtam elképzelni két copffal, rózsaszín szoknyában és fehér, unikornist ábrázoló pólóban. Az kéne még csak.
- A malacot ne keverd ide, az másik mese - ráztam a fejem újabb vattacukor pamacsot tömve a számba. Egy percig sem hittem - de igen -, hogy ezzel akart megvesztegetni, hogy maradjak csöndben és ne traktáljam ilyen - szerinte! - hülyeségekkel, mikor nem is érdekli. Már pedig végig fog hallgatni és szeretni fogja a meséket és a fontosabb filmeket. Kész, nincs vita.
- Hamupipőke. Ezt akartad mondani? - őszintén szólva néhány névnél csak pislogtam rá, mint hal a szatyorban, aztán mikor rájöttem kiről is beszélt, lelkesen magyarázni kezdtem. Zétény meg próbált nem unott fejet vágni nem sok sikerrel. Nos, akkor tényleg megfordult a fejemben, hogy vesztegetés gyanánt vette nekem az édességet. Pedig én tényleg próbáltam élvezetesen ecsetelni Hófehérke meg a hét törpike történetét, csak lehet rossz mesével kezdtem és nem a hercegnőkről kellett volna először magyaráznom, hanem mondjuk a Mackótestvérről. Azt biztos jobban élvezte volna, mint azt hallgatni, hogy a csaj szarvasok és nyulak segítségével főzött hét pasira, aztán velük aludt, majd végül a Colgate reklámból kidobott banya almájától ledőlt picit pihenni és gyakorlatilag egy csók után összeházasodott élete szerelmével. Na ja, hát a mesék ezen részének sokszor nincs túl sok értelme.  
- Szóval, ő igazából egy hercegnő, csak meghalt az anyja és az apja újraházasodott. A mostohaanyja persze vele csináltatott mindent a két mostohatesójáról nem is beszélve. Ő persze csendben tűrte ezeket, mígnem egyszer az akkori uralkodó bált rendezett, ahova... hé, figyelsz te rám?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Találkoztál már törpével, vagy miből gondolod ezt? Jó, igen, egyébként sokszor nincs túl sok értelmük, főleg a régebben készülteknek, de ne köss bele mindenbe, gyerekeknek csinálják, akik elhiszik.
Kicsit elbizonytalanodtam a folytatást illetően, mert ha már a Hófehérkébe ennyire belekötött és láthatóan nagyon bántotta, hogy egyik törpére sem szakadt rá a bánya, akkor fogalmam sincs hogy fog reagálni egy félisten, vihart és villámot irányító Föld-védelmezőre. Azt hiszem keresnem kell egy olyan filmet, amibe nem tud belekötni. Persze ha jól mesélem és figyel, akkor biztos találni fog valamit, amin élvezettel akadékoskodhat. Mert Zétény ilyen, eleve a mugli dolgokhoz való hozzáállása is borzalmas. A varázsvilágban meg nem sok mindenről lehet beszélni a kviddicsen kívül, de bebizonyosodott már, ez sem tartozik a kedvenc témái közé. Mert a kviddicset én szeretem, ő meg nem.
- Malac malac. Biztos láttál már olyat. Kutyaméretű, rózsaszín, jobb esetben falun tartják - kezdtem volna bele az állat részletes jellemzésébe, amikor Zétény úgy döntött azt akarja, hogy megharagudjak rá és elszedett egy kis darabot a vattacukromból. Az ÉN vattacukromból. Már éppen kezdtem volna a támadást, mikor lenyelte a cukrot és szabályosan fuldokolni kezdett az utca közepén. Én meg persze jó barát módjára megálltam mellette és egyszerűen kiröhögtem, majd mielőtt még a percek óta Zétényt bámuló csinos szőke harmadéves megütögethette volna a vállát, a rellonos előkapta a pálcáját. De én továbbra sem tettem semmit a halk kuncogásnál.
- Igen, ez. És többet soha, ismétlem, soha ne vegyél belőle az engedélyem nélkül - ezek után sarkon fordultam és ismételten sétálni kezdtem, természetesen bevárva őt is. Elvégre most még ismertetnem kéne Hamupipőke történetét, aztán áttérni valamelyik izgalmas filmre, amit talán még ő is élvezhetne. A szösziről szóló meséről levont konklúziója majdnem jó is lenne, csak a végkifejlet nem passzol igazán a történethez. Mintha nem hallotta volna, hogy az Ariel és a Hófehérke is happy enddel végződik. Marha nehéz kitalálni, ebben mi az utolsó jelenet.
- Szuperhősök, oké - kicsit töprengem kellett, kiről is beszéljek így hirtelenjében, mert mint már említettem, ha a törpéktől ennyire kiakadt, a szuperemberekre sem reagálhat jobban. Tehát gondolkozni kezdtem a megfelelő alany után kutatva, végül úgy öt perc néha csendben töltött séta után eluntam a dolgot és szólásra nyitottam a szám, mikor az előbb majdnem segítő kezet nyújtó lány viháncolva elhúzott előttünk, mire meg kellett torpannom, ugyanis semmi esetre sem akartam beleütközni lányba. De amúgy nem volt furcsa a kialakult helyzet, á dehogy.
- Szóval a szuperhősök. Kezdjük is rögtön Amerika Kapitánnyal, habár jobb lenne, ha inkább megnéznéd a filmeket. Hallgatni nem olyan jó, és a nagyon jól összerakott akciójelenetek is kiesnek - avagy burkolt célzás, hogy Zétény menjen valamelyik városba, szerezzen be egy laptopot, töltse le a filmeket és nézze meg őket. Lehetőleg minél előbb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Gondoljunk azért bele, mennyire furcsa is lehet a Vasil-Michelle-Iza találka már csak azt figyelembe véve, hogy ha az előbb felsorolt nevekből levennénk az utolsót, simán rá lehetne fogni, hogy a megmaradt kettő randizik egymással. De hát igazából sosem lehet mindig, minden jó, és így előre már csak abban reménykedtem, hogy nem lesz nagyon kínos az a pár órás program, amit velük fogok eltölteni. Ennyi áldozatot viszont igazán meghozhatunk annak érdekében, hogy végre kiderüljön, ki is az a bizonyos Vasil. A rejtélyes fiú, akiről egyre többet hallok, de a jó égért sem tudok vele összefutni. Pedig, ha rellonos, akkor már rég találkoznom kellett volna vele. Minél előbb meg szerettem volna ismerni, mivel kezdtem egyre jobban ragaszkodni Michelle-hez, és kezdtem érezni, hogy tényleg barátok voltunk.
- Most már kezd érdekelni. Mi a frászt csináltatok ti a javasasszonynál? – abban sem voltam biztos, hogy Michelle megúszta a rejtélyes találkozást a nem tudom micsodával, ami biztos nagyon fájdalmas lehetett, ha Vasil agyrázkódást kapott, és úúú, aranyos rész. Mert ez aranyos, akárki akármit is mond, még akkor is –főleg akkor-, ha ezt a szót nem igazán lehetne, illetve nem igazán kellene Michelle-l összefüggésben használnom. De én használom, mert ez a rövid, sejtelmes és semmit sem tudok róla mese igazán aranyos a maga módján, ahogy a kapcsolatuk is. Hát, még ha megismerem a srácot. Egyébként pedig Michelle sem rossz ember, nem kell tőle félni és tudomásom szerint nem evett még embert, ez a kapcsolat Vasillal meg csak még aranyosabbá teheti a rellonost, de nem kell ezért piszkálni; feljegyzés magamnak.
Inkább felvetettem, hogy üljön ki a közelgő meccsünkre, ő meg elég könnyen bele is ment. Tudtam, hogy valamikor ő is kviddicsezett és ugyanolyan poszton volt, mint én, hiszen ha nagyon jól emlékszem még játszottunk is egymás ellen. Én a pálya egyik felében, ő a másikban védte a karikákat. Védte. Múlt időben. Elég régen abbahagyta már a játékot, viszont nem volt merszem megkérdezni, nem akar-e újra csatlakozni. Elég nekem az is, ha eljön a temetésemre.
- Mert szeretem – ennyi. Ezt nem lehet túlmagyarázni, nem is én lennék aki megteszi. Csak szeretem. Ettől függetlenül nem élvezem, ahogy a gurkó valamelyik testrészemnek csapódik, hogy az utána következő fájdalom a gyengélkedőre küldjön. Tudtam, hogy ez a válasz nem fogja kielégíteni Michelle-t de abban is biztos voltam, nem boncolgatjuk tovább ezt a témát. Amúgy is csak a vállam tudtam volna vonogatni, az pedig ismételten nem lett volna normális válasz.
- Mindenképpen szeretnék kérni majd egy festményt, amit külön nekem készítettél – mosolyogva fordultam a lány felé még a válaszom előtt, s épp időben voltam; nem késtem le a mozdulatairól, amelyek miatt tulajdonképpen szélesre húzódott a szám. Nos, ha van valaki, aki el tudja érni, hogy őszintén mosolyogjak, akkor az Michelle. Ilyen pillanatokban szoktam rájönni, hogy tényleg a barátom és, ha egyszer szükségem lesz rá, ő segíteni fog nekem.
- Nem tudom. Mindent. Semmit – esetlenül megrántottam a vállam, tekintetem a csillogó víztükörre emelve. - Jövőre végzel, ugye?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Azért jó Zéténnyel sétálni, mert nem tudom. Vesztegetés gyanánt vett nekem vattacukrot, ami egy jó pontnak kellene, hogy számítson, de inkább nézek rá csúnyán mint hálásan. Mindkettő megtörtént mondjuk egymás után rögtön az édesség megkaparintása után, de muszáj volt gonoszkodni is vele, nehogy azt higgye ezzel a gesztussal majd mindig lekenyerezhet, mert nem (de igen) . Ezek után persze már ő is tudni akarta, milyen íze van az általam oly nagyon kedvelt édességnek, a reakciója nem is volt annyira meglepő. Jó barát módjára kiröhögtem szerencsétlent, aztán szépen megpróbáltam megértetni vele, hogy ilyet soha többet ne csináljon. Mert tényleg meg találom ütni egy terelőütővel.
- Én egyébként nem vagyok ám ilyen - vontam meg a vállam újabb vattapamacsot tömve a számba. Való igaz, ő hozta ki belőlem legjobban azt az énem, akivel sosem akartam volna találkozni. Viszont ez még nagyon kevés lenne egy igazi rellonos személyiséghez, szóval én igazából még örülhetek is, hogy nem változok át Zétény hatására totálisan. Mert azért az nem lenne túl szerencsés, ha ahogy ő szerette volna, fellökném az összes utamba kerülő kis elsőst. Tudom, hogy azt várja a kis huncut.
- Neked én mostanában mindig szexi vagyok. Zétike, mi van, belém szerettél? - azt eddig is tudtam, vagy legalábbis sejtettem, hogy tetszettem neki részben a szőke hajam miatt, de amennyiben ez egy újabb szintre emelkedett volna.. na arra nem voltam felkészülve. Zéti volt az első és egyetlen srác, akit tényleg a barátomnak nevezhettem, ezt meg gondolom ő sem akarta elrontani. Az még oké, hogy azt nem mi határozzuk meg kibe szeretünk bele (bölcs okfejtést olvashattatok!) , de én sem szerettem volna, ha emiatt zátonyra fut a baráti kapcsolatunk. Szükségem van olyan emberekre, akikben teljesen bízhatok és bizony ilyenből nagyon kevés akadt. Szám szerint három.
- Le kéne jönni megnézni, tényleg itt lesz-e. Persze nem úgy, hogy meglásson, de kíváncsi vagyok mennyire vette ezt komolyan - már majdnem sajnáltam szegény lányt. De csak majdnem. Sajnálkozás helyett viszont csak megrántottam a vállam és Zétény felé nyújtottam a vattacukrot abban reménykedve, hogy nem üti ki reflexből a kezemből, hanem mondjuk illedelmesen elutasítja. Habár az előbbi fuldoklása után simán kinéztem volna belőle, hogy fintorogva beszól valamit, aztán megkísérli meggyilkolni az édességet.
- Hát többet nem is mesélek neked semmit. Nincs fantáziád. Egyébként meg nincs se Európa, se Ázsia kapitány. Steve-ből csak egy van. De ezt tényleg látni kellene... tudom is mi lesz a következő programod most hétvégén - csillogó szemekkel meredtem rá, szinte látni lehetett az ördögi vörös villanást is. De szó sincs olyanról, hogy én majd leátkozom, zsákba gyömöszölöm hazacipelem Pestre (mert ugyebár költöztünk múlt nyáron) és a szobámban kigörgetem a zsákból, aztán leültetem végignézetni vele az összes Marveles filmet, plusz a régi és mostani meséket, akciófilmeket, stb. Jó hosszú hétvégénk lenne, az biztos.
- Denevérkutya? - ráncoltam a homlokom kétségbeesetten keresve a névhez párosuló arcot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Csendben hallgattam Noel halk fújtatását, ujjaim között egyik szőke tincsem forgattam megbabonázva nézve a vékony szálakat. Minő véletlen, a fiú pár perccel azelőtt ugyanezt csinálta ugyanazzal a hajfürttel. Körmömmel a végét piszkáltam és hallgattam a rekedtes hangot. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva megnyugvással töltött el Noel jelenléte és még az elszúrt bájitaltan kérdést is elfeledtem egy pillanatra. De tényleg csak egy pillanatra. Abban a pillanatban pedig akaratlanul is elmosolyodtam a fiú bókjait hallgatva, arcom kipirosodott picit. Nagyot nyelve vártam, hogy folytatja-e vagy válaszoljak a kérdésére, utóbbi végül három perc újabb hallgatás után sem következett be. Ekkor engedtem el az eddig kapargatott tincset, kezeim az ölembe ejtettem, zöldjeim Noel tüntetőlegesen elfordított arca felé fordítottam. Tekintetem lassan kúszott át hajáról az arcán keresztül a szemei irányába. Ajkaim elnyíltak egymástól a következő kérdését hallva, majd nevetve rázni kezdtem a fejem.
- Miért akarod tudni? - még mindig állt a bármikor megbüntetem csak szóljon ajánlat, de azért jó lett volna tudni, Noelnek miért van olyan sok szabadideje, hogy büntetőmunkákat csinálgasson nekem. Ennyire azért ő sem unatkozhat, biztos van más fantasztikus elfoglaltsága is, mint például a tűzzel játszás, vagy egy bájital receptjének átismétlése... hopp, megint témánál vagyunk. Tényleg nagyon rágörcsöltem a témára, habár annyi szerencsém még van, hogy nem a vizsgaírás előtt kezdtem el pánikolni. Akkor biztos rosszabbat írtam volna a beadottnál is.
- Ne, nem ke... - kezdtem volna rázni a fejem, mire a kezembe lett nyomva az imént levetett talár. Nagy szemekkel pislogtam Noelre, nem tudtam erre most mit kellene reagálnom. Csak szorongattam a ruhadarabot úgy, mintha az életem függött volna tőle. Pedig a fázáson kívül nem volt semmi bajom, az is meg csak azért szokott néha megtörténni, mert jobban aggódok teszem azt a vizsga miatt. És pont ez történt, csak azt már nem volt lehetőségem hozzátenni a kérdésem folytatásaként.
- Köszönöm - biccentettem végül s előrehajolva a hátamra terítettem a ruhadarabot, majd a két szélét megragadva amennyire csak tudtam, összehúztam magam előtt teljesen beburkolózva az anyagba. Halkan pihegve dőltem vissza törökülésbe húzva a lábaim. Lehunyt szemekkel ültem mellette mélyeket lélegezve, közben az elkövetkezendő egy éven gondolkoztam. Mert elvégre, ha sikerülnek a vizsgáim, végzős leszek. Pontosan pedig nem voltam még biztos benne, hogy mit fogok ezek után csinálni.
- Noel...?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Tudom, miért jó Zéténnyel sétálni és beszélgetni. Olyan jó hatással vagyok már rá lassan, hogy egy csomót visszakérdez, és persze, itt most lehetne arra fogni, hogy ez új téma és nem értheti, mert nem látta vagy olvasta, de engem mégis büszkeséggel töltött el. Tanul a gyerek. Olyannyira tanul, hogy már az érzéseit sem rejti véka alá, és persze tisztában voltam vele, hogy az elhangzott szavak mennyire számítottak komolynak, de azért még jól esett hallgatni. Bele is pirultam rendesen, amit az arcomba lógó hajammal próbáltam meg eltakarni, és inkább mosolyogva magamba tömtem a vattacukrot.
- Légy bátor, higgy, s olyan történhet, amire senki sem számít – ő kezd olyan lenni, mint én, míg én átalakulok egy nagyon bölcs emberré. Komolyan, nem értem, hogy mondhattam ilyen nagy baromságot. Persze ő tovább játszotta a fejét, amit csak a heves fejrázással próbáltam kompenzálni kevés sikerrel. Először. Aztán visszavághattam a vattacukrom segítségével, és tulajdonképpen elintéztem Zéténynek egy randit estére. És lehet meg fogtok lepődni, de komolyan érdekelni kezdett, hogy a lány vajon tényleg ennyire ostoba és visszajön-e este.
- Itt lesz? Miért vagy ebben olyan biztos? És hééé, legyenek csak ők féltékenyek, te az enyém vagy! – megemeltem a hangom, hogy mindenki remekül hallhassa amit mondani kívánok, és a felénk forduló fejekből ítélve elértem a kellő hatást. Rögtön ezután közelebb léptem Zétényhez, fejem a vállának döntöttem és a vattacukrot kellő távolságban tartva tőle hozzábújtam. Csak a hatás kedvéért, tudjátok. Meg mert a rellonost mindig jó megszívatni egy kicsit, elvégre, hé, leszólta Hulkot. Ezért meg kell lakolnia. Egyébként ez a kis színjáték nem tartott sokáig, pár méter után vigyorogva hajoltam el tőle és újra eszegetni kezdtem a rohamosan fogyó édességet.
- Ha leesik a földre, olyan büntetőmunkát kapsz, hogy azt még öreg korodban is megemlegeted – hát, ja, nem voltam a fenyegetések mestere, de azt hiszem a komolyan összeszűkített szemekkel és a felé nyújtott ujjal megtettem minden tőlem telhetőt, ez legyen az első mentségem. Az pedig, hogy zsákba dugom és hazacipelem, tényleg megfordult a fejemben és már láttam is magam előtt Vivien arcát, amikor megpróbálok elslisszolni mellette a mögöttem lebegtetett Zétény-zsákkal. Biztoooos nem gyanakodna. Áh, miért is tenné..
- Batman? – tényleg nem tudtam kire gondolt, és így hirtelen csak őt tudtam volna a fekete ruhához meg a házon ugráláshoz kapcsolni. A fóka-jegesmedve-pingvin kombináció viszont totál értelmetlen volt számomra, így inkább nem is firtattam. A végén még Zétike új szereplőt kreált volna a Batman-filmekbe.  
- Kaptál már arcra puszit, ne legyél telhetetlen – csóváltam a fejem a maradék vattacukrot is elfogyasztva, majd egy szép csuklómozdulattal az egyik kuka felé dobtam a pálcikát, és bele is ment rögtön. Szerencse volt, igen, de attól még nagyon büszke voltam magamra, hogy ilyen csodálatosan ki tudtam dobni a szemetet és még meg sem kellett állni hozzá.
- Naaaa, tudom, hogy élveznéd. Csak magadnak sem vallod be, hogy érdekel, nehogy azt higgyem mugligyűlölő Farkas Zétény érdeklődik egy mugli film iránt. Ne csináld, naa. Csak egy filmet, lécciii – fordultam be elé hirtelen megállásra késztetve őt, miközben hatalmasra nyitott könyörgő szemeket meresztettem rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hangosan felmorranva fordultam a fal felé, mikor anyu kopogott be a szobámba valami vendéget emlegetve, aki állítólag hozzám jött. Én viszont iskolakezdésig a családomon kívül senkit nem akartam látni, ezzel a mozdulattal pedig azt akartam jelezni, hogy küldjék el. Anyu viszont, miután látta hogy reagáltam a kedves szavakra, becsörtetett az ajtón, lerántotta rólam a takarót, mire Sassy felugrott a sarokból és rám vetette magát. Nyöszörögve igyekeztem a földre parancsolni a kutyát, úgy, hogy ne lökdössem semerre se nagyon, elvégre nem akartam én bántani. Végül aztán ő is megértette, hogy nincs kedvem játszani és összegömbölyödve elhelyezkedett az ágyam végén, míg én a falnak döntött háttal, nyakig felhúzott takaróval vizsgálgattam a kezem. Az ujjaim nem meglepő módon remegtek, ez az ominózus este óta így volt. Már csak azt tudtam remélni, hogy nem kell többet összefutnom azokkal az emberekkel. Akikről tulajdonképpen azóta nincs infója se apának, se anyának. Ez pedig kicsit aggasztott. Anya ekkor jelent meg az ajtónál, elhadart valami olyasmit, hogy egy tanár jött hozzám és a balesetről szeretne beszélgetni velem, aztán már el is tűnt. Kábán pislogtam a feltehetőleg a tornádó nőt követő tanárra, majd amint az belépett az ajtón, Sassy is felkapta rá a fejét.
- Jó napot! - végre hajlandó voltam másra is nézni a remegő ujjaimon kívül, amiket most az ölembe ejtve összefontam, ezzel próbálva megakadályozni a folytonos mozgást. Sassy még közelebb húzódott hozzám végig Merki bácsit nézve, én meg ebből jó gazdi módjára semmit sem vettem észre. Egyébként nem tett semmilyen fenyegető mozdulatot, még csak nem is morgott, mindössze abbahagyta a farokcsóválást és kicsit kinyújtózott, hogy ugrásra kész legyen.
- Anya azt mondta, beszélni szeretne velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az utolsó pillanatig egészen biztos voltam benne, hogy Noel gondolkozott a válaszon. Méghozzá nagyon gondolkozott a válaszon, mintha nem is lenne magától értetődő, amit rá akarna erre vágni. Mintha tényleg át kellene gondolnia, mi az, amit válaszolhat és mi az, amit nem. Mégsem olyan választ kaptam, amilyet vártam volna – bár pontosan azt sem tudtam, milyet akartam hallani. Egyszerűen csak meglepett. Figyeltem az állát végigsimító ujjait, a beharapott ajkát és a szemeit. Főleg a szemeit.
- Mit szeretnél várni tőlem? Miért akarsz megismerni? – suttogva ejtettem ki a szavakat, fölöslegesnek tűnt ilyen közelségben normális hangnemben hozzászólni; amúgy sem tartózkodott a közelünkben senki vagy semmi, ami megzavarhatta volna elmélkedésünk. Noel sem süket, és nagyon jól tudtam, hogy érdekli, várja a válaszom. Habár ezzel lehet egy kicsit csalódást okoztam neki, de azt hiszem, ezzel együtt tudok még élni. Nem leszek se több, se kevesebb. Talán csak egy kicsit csalódott.
Ösztönösen húztam volna arrébb kezem –ha látom-, mielőtt a fiú ujjai érinthették volna, azonban a forró ujjak előbb érték el célállomásukat, minthogy én bármit is tehettem volna. Az ijedtségtől szívem hevesebben kezdett dobogni, érintésének hatására azonban valahogy megnyugodtam. Hangosan fújtam ki az eddig bent tartott levegőt, zöld szemeim az övéit keresték, míg kezem közelebb csúsztattam a testéhez.
- Tudnál mutatni…? A tűzzel. Tudod – persze, hogy tudja. Egy üsttárs mindent tud, és értelmes mondatok nélkül is megérti, amit én mondani, vagy jelen esetben kérni szeretnék tőle. Ilyen egy jó üsttárs. – Kérlek.
Tekintetem közben a tenyeréből kiszabadított mutatóujjamra siklott, amelyet végighúztam a csuklóján és mindennek tetejébe még én borzongtam bele az érintésbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem voltam hozzászokva az érintésekhez, természetesnek vehető a reakcióm is erre. Megijedtem. Nagyon. Bevallom, az első pillanatban komolyan nem tudtam, ki nyúlt hozzám és miért, na meg nekem erre mit kellene reagálnom, aztán ahogy rájöttem a dolgokra, úgy kezdett értelmet nyerni bennem ez az egész kézfogósdi dolog. Bár azt nem mondom, hogy nem volt ijesztő az első pár másodpercben. Főleg a rellonos ujjainak forrósága miatt, ami bár jólesett és fel is melegített, mégis furcsán vette ki magát ebben a helyzetben.
- Félnem kellene tőled? – a többi kérdését figyelmen kívül hagyva suttogtam magam elé a sajátom, körmöm közben végighúztam a csuklóján. – Habár eddig nem adtál rá okot…
Az már más kérdés, hogy ez a jövőben változik-e, és ha igen, akkor nekem az mennyire fog fájni. Talán csak egy rossz szó vagy mozdulat, és a lavina máris elindul, amit akármennyire is szeretnénk, nem tudunk többé megállítani. Végigzuhan a meredek hegyoldalon és elpusztít mindent, amit eddig felépítettünk. Rossz dolog a lavina. Főleg egy ilyen furcsa barátságban.
- Nem foglak – a talárját még egyszer óvatosan magam köré vonva dőltem előre, ujjaim belülről markolták meg az anyagot és húzták jobban össze magam előtt. Eztán már csak Noelre figyeltem. Hallottam az értelmetlennek tűnő szavakat, láttam a felfelé mozdított kezeit, és a lángokat. Kissé hátrahőköltem, ahogy hirtelen megjelentek a kezében, figyeltem az alakjukat, a színüket, Noel szemeit és a mozdulatait. Ujjaim akaratlanul is ökölbe szorultak, ahogy újra eszembe jutott a réges-rég történt portrégyújtogatás.
- Gyönyörű – suttogtam továbbra is az immáron szfinx alakot öltő kékes lángokat figyelve. Mosolyogva hallgattam a fiú szavait, közben kihúzva magam közelebb dőltem a kezéhez. Ajkaim lassan elnyíltak egymástól, majd hirtelen visszahőkölve lesütött szemekkel a talárba markoló ujjaim kezdtem mustrálni. Nagyot nyelve gyűrtem le az először kibukni akaró mondatom, hogy aztán helyette valami teljesen mást kérdezzek. - Milyen érzés? ... Tudni, hogy benned van és a részeddé vált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Mi vagyunk a beszt frendek mintaképe. De most komolyan, hát csak ránk kell nézni és rögtön látja az ember, mennyire szeretjük egymást. Közben meg eljátsszuk, hogy mégsem. Ez utóbbi viszont mostanában nem sokszor fordult elő, régebben viszont tényleg kedvem lett volna néha kicsit erősebben is megsimogatni a fejecskéjét, de csak azért, hogy tudjátok. Hogy érezze a törődést.
- Nem érdekelnek a szüleitek. Mondom, hogy te az enyém vagy. Kész - nagyot szusszanva bújtam a vállához dühösen meredve az összes Zétényt bámuló lányra. Fantasztikus színész vagyok, pedig nem is. Ez abból is látszik, hogy még a rellonos is elhitte, pedig én tényleg csak azt akartam, hogy érezze a törődést. A csiklandozás elől nem tudtam elhajolni, az oldalamhoz érő ujjak hatására a kelleténél is erősebben lökődött neki a testem Zétény oldalának, ahogy igyekeztem kikerülni a veszélyzónából. Nem szívesen buktattam volna le az egyik gyengém a fiú előtt, de egyszerűen képtelenség volt megállni az ugrálást. Viszont nem görnyedtem össze hangosan vihogva, ez mentségemre szóljon.
- Naaa, ezt honnan tudod? – pillantottam rá csodálkozva, ahogy kimondta a címet. Ami így volt. Igen. Szóval valahonnan tudnia kellett, és biztos nem az alagsorban sugdolózott két elsős rellonos Batmanról és Jokerről, na az hót ziher. Nem szoktam fogadni meg semmi ilyesmi, de ebben teljesen biztos vagyok. Ha már csak azt nézzük, Zétény hogyan is áll a muglikhoz, akkor el sem tudom képzelni, mi lehet az alagsorban…
- Most még ezt mondod. De meg fogsz nézni egyet. Csókkal vagy csók nélkül, önszántadból vagy sem – durcásan fontam össze karjaimat a pálcika elhajítása után, hogy majdnem utána rögtön be is forduljak Zétény elé. Aki már megint a gurkókat emlegette. Komolyan, most már tényleg el kéne ütnie egy szörnyikének őt is, hogy megtapasztalja milyen rossz érzés és ne hozza fel ezt folyton. Kicsit –nagyon- mindig rossz érzésem van azzal kapcsolatban, és lassan már üldözési mániám is lesz; a végén még beképzelem, hogy mindenhova egy gurkó követ és folyton el akar csapni...
- Miért említed ezt folyton? – hangom meglepően halkan csengett, ahogy nagy szemeket meresztve rá félig-meddig lehajtott fejjel figyeltem az arcát. Végül lesütöttem a szemeimet míg a válaszát vártam. Tudom, hogy tudja nagyon jól, mennyire nem szeretem ezt a témát és mégis ezt hozza fel folyton. Én meg mostanában elég sokat sírtam ilyen-olyan dolgot miatt, szóval köszönöm, nem kell efféle stressz újra az életembe. Elég a mostani gond is, úgyis van belőle elég. Sőt, túl sok egy tizenéves lánynak.
- Nem egyedül, dehogy egyedül. Megnézem veled, úgyis régen láttam, legyen mondjuk aaa… - itt nagyon gondolkodni kezdtem, végtére is a megfelelő filmet kell kiválasztani, amibe még Zétény sem tud belekötni.. nagyon. – Másnaposok?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem fogok. Akartam volna mondani a zöld szemekbe pillantva, de valahogy nem sikerült kierőszakolnom magamból a szavakat. Helyette csak bámultam a fiú arcát, elraktároztam a fejemben a göndör haj által keresztezett ábrázatot, a meg-megremegő száját, a zöld szemeket. Az elmúlt tíz percben csak azt néztem, valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva vonzott, kényszerített, hogy figyeljem. Nem tudtam volna megmagyarázni, mi volt az. Csak úgy volt.
Csodálattal figyeltem a Noel kezében fellobbanó lángokat, ahogy azok lassan kékbe és bronzba színeződtek, majd a kék ház címerállatává formálódtak át. Éreztem a tűz jellegzetes illatát, még ha csak halványan is. Mélyet szippantottam a levegőből, s egészen addig bent tartottam, míg a tenyérben lángoló tűz előbb vörös, majd fekete színben pompázott tovább. S végleg kialudt.
- Hogy tudnád elveszíteni? – suttogtam el közben a következő kérdésem, majd újra figyelni kezdtem a kezét. Már nem hőköltem vissza a lángok megjelenésénél, érdeklődve figyeltem, ezúttal milyen alakot öltenek. Hajam előrehullott, mikor közelebbről is meg szerettem volna csodálni a lassan szívvé alakuló formát. Keményen az ajkamba haraptam a zöldes színeződés láttán, Noel kérdésére pedig elsőre csak nemlegesen ráztam a fejem. Nagyot nyelve pislogtam előbb a kezére, majd az arcára és vissza a tűzre. Eléggé ijesztő látványt nyújtott, nekem pedig nem igazán állt szándékomban leégetni a kezem. Nem akartam, nem fogom. Mégis, mikor rájöttem, hogy mit is jelentett a fejrázás, a késztetés valami új, és veszélyes dolog felfedezése után erősebbé vált bennem minden másnál, így végül egy utolsó torokköszörülés után szorosan lehunyt szemekkel lassan kinyújtottam a kezeim. Remegő ujjaim a tűz felé nyújtottam, ami meglepően nem volt meleg. Sőt. Egész kellemes érzés volt megérinteni, gerincem mentén mégis jeges borzongás futott végig. Aztán, ahogy lehajtottam az ujjaim, s körmömmel karcoltam Noel tenyerét, a szemem is kinyitottam. Bátortalanul, félve fordultam felé, s félig lehajtott fejjel figyeltem az ujjaimmal érintett dübörgő szívet. Körmömmel néha továbbra is meg-megkarcoltam Noel tenyerét, ahogy a lángokban nyúlkáltam, majd végül egy hirtelen mozdulattal visszarántottam a kezem s a talárt ismét összehúzva magam előtt az ölembe ejtett kezeimet kezdtem el újra vizsgálni. Olyan furcsa volt ez az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Bőszen bólogattam Zétény szavaira, miközben nem is figyeltem rá annyira, ugyanis olyannyira el voltam foglalva a minket csodálók bámulásával, hogy el sem jutott a tudatomig, mit mondott. Talán ilyenkor, de kizárólag csak akkor lehetett volna meggyanúsítani azzal, hogy nem figyeltem egy éppen beszélő emberre. Mert amúgy tényleg érdeklődni szoktam a mondandójuk iránt, nem tehetek róla, hogy akkor éppen nem akartam kizökkenni a rémesen előadott szerepemből.
- El tudom képzelni - kapcsolódtam vissza a beszélgetésbe, mikor végre elárulta, honnan is hallott Batmanról. A válaszomhoz visszatérve egyébként nem tudtam volna elképzelni, hogy pont a Rellon házban beszéltek mugli filmekről, már csak Zétény reakcióját is figyelembe véve (le kellett volna fényképezni azt az arcot, amit levágott a boltban, mikor előhozakodtam a témával) . Ezek után pedig, ha bárki azt meri állítani, hogy a rellonosok kőkemény mugliutálók, hát csak csendben kiröhögöm. Végtére is a kedves szívszerelmem is kibírta az ismertetésüket. - Ja neeem, a Másnaposok nem szuperhős film. Arról szól, hogy...Na mindegy - ráztam meg gyorsan a fejem, mielőtt még belefeledkezhettem volna a film részletes ecsetelésébe. Valószínűleg ennyit még sosem beszéltem egyhuzamban, így mára elég is volt már. Na, meg nem akartam spoilerezni.
- Amerika Kapitány - bólintottam ismét kijavítva a fiút. - A szünet első hétvégéjén, arra ne szervezz semmit. És mondd meg apádnak is, hogy azt a hétvégét lefoglalta a szeretőd. Kész. Majd küldök baglyot.
Tökre meg voltam elégedve magammal, hogy ilyen szépen le tudtam rendezni ezt a mozi kérdést és még Zétény sem kapálózott nagyon a dolog ellen, ez is biztos az én érdemem lehetett. Mert ugye, ha van valaki, aki csendben, de eléri a céljait, akkor az én leszek. Elvégre meg ha úgy nézzük, akkor ő ajánlotta fel a végén már a mozizást, szóval lehet majd egy jó délutánja, amit Amerika Kapitány nézésével tölthet - és közelebbi kapcsolatba kerülhet a kutyámmal is, mert az fix, hogy be fog furakodni Zétény mellé és eléri, hogy a srác minimum egyszer megsimogassa. Önszántából. Nem is tudom hasonlít-e a gazdájára...
Már éppen meg akartam volna fordulni, hogy ne hátrafelé kelljen lépegetnem a fiú előtt, amikor valami nagyokos úgy döntött, hogy neki nagyon sietnie kell vizsgára és olyan durván húzott el mellettünk, hogy nekilökött Zéténynek. A vállába kapaszkodva sikerült csak megtartanom az egyensúlyom, és miközben halkan durva szitokszavakkal illettem a srácot (mármint nem Zétényt) , megpróbáltam normálisan két lábra állni. Végül aztán teljesen spontán elmosolyodtam és csillogó zöld szemeim Zétényre emeltem.
- Hogy apád tényleg elhiggye - ezek után a fiú reakcióját meg sem várva gyors puszit (!!) nyomtam az ajkára, majd elengedve a vállait ellibbentem mellette s nagy léptekkel siettem vissza a kastélyba. Ettől bizonyára kapott egy kis sokkot, amit kihasználva egyedül tértem vissza a kastélyba, és mivel nem akartam válaszolgatni a kérdéseire, azonnal a Levita toronyba mentem.
Azt hiszem megártott a vattacukor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az idő kellemes, se nem túl hideg és se nem túl meleg, egyszóval majdnem tökéletes az egyik kedvenc filmem újranézéséhez. Hogy miért csak majdnem tökéletes az idő? Hát ez egyszerű: egész éjszaka esett az eső és mindenhol tócsák állnak, ettől függetlenül a hőmérséklet is jó helyen van ahhoz, hogy ezt kellemesnek lehessen mondani. Már csak a célszemélynek kell megérkeznie és teljes lesz a szett. Amíg viszont ez nem igen akart megtörténni, a szobámban ücsörögtem és hol a falra pillantottam az egyik Kapitányt ábrázoló poszterre, hol az előttem fekvő laptopra meredtem, majd gyakorlottként kerestem ki a letöltött filmek mappámból a megfelelőt. Még bele is néztem picit, természetesen a legjobb részbe: ahol Bucky is szerepel. Amint visszapörgettem az elejére és eltüntettem a pirítósom maradékát már csengettek is. A tányért felkapva siettem le a lépcsőn és a konyhába bedobva -nem szó szerint- a tálat már mentem is ajtót nyitni.
- Anyaaa...! - kiáltottam még vissza, miközben a kitárt ajtó előtt ösztönösen húztam össze a kardigánom, hogy azért ne fagyjak meg, míg Zétény méltóztatik befáradni. - Na, helló. Remélem villamossal jöttél a sok mugli között és nagyon jól érezted magad.
Nem tudtam megállni, hogy ne piszkáljam egy kicsit, az ajtót pedig rögtön csaptam is be, miután tényleg befáradt, aztán eltávolodva attól a lépcső egyik alsó fokára léptem. Anya pedig azon nyomban jött is elő a konyhából, bemutatkozott, megdicsérte a rellonos haját(?), majd miután megkérdezte mit kérünk, biccentve visszatért a konyhába. Még szerencse, hogy apámnak valami roppant fontos ügy miatt a parancsnokságra kellett mennie és nem veregethette meg Zétény vállát istenesen. De kár. Meg sem várva, hogy édesanyám alakja teljesen eltűnjön a konyhaajtó mögött ragadtam meg Zétény kezét és húzni kezdtem felfelé.
- Egy szót se szólj, majd fent - sziszegtem még hátra, mert természetesen én sem vagyok hülye és tudtam, hogy emlékszik a faluban történtekre, viszont nem akartam anyu és Vivien (a nővérem is valahol a konyhában lehetett) előtt vitázni a fiúval, így miután sikeresen feljutottunk az emeletre beterelgettem a szobámba és az ajtót halkan becsukva nekidőltem a fának.
- Csüccs - mutattam a fehér, puha, bolyhos takarómmal leterített ágyamra és én magam is helyet foglaltam a laptop előtt. Amiről kérdőn tekintettem Zétényre, nem voltam ugyanis biztos benne, hogy ismeri a gépet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Általában nem szoktam üvöltözni és amennyiben ez mégis megtörtént, csak kviddicsmeccsek közben vagy esetleg vendégek érkezésekor következhetett be. Mint például ahogy most is. Anya amúgy is meg akarta picit ismerni Zétényt, nekem pedig muszáj volt valahogy figyelmeztetnem, hogy megérkezett és mivel nem akartam össze-vissza rohangálni a lakásban, ez maradt csak. Szerencsére pedig egyikük sem szedte le a fejem, hogy "hát mi üvöltöl, kislányom?" .
  - Ilyen főbenjáró bűnt nehogy elkövess egyszer se - bólogattam a szavaira már alig várva, hogy mikor lép be az ajtón és szoríthatom ki a hideget annak becsapásával. Anya természetesen még elbeszélgetett vele, én viszont csak a szemem forgattam a rellonos bókjaira, aztán felráncigáltam magammal a szobámba. Ahol meleg volt. Mert fűtünk. Normális emberek módjára, szeptemberben fűtöttünk. Azt hiszem majd inkább még egyszer megfontolom azt a normális jelzőt... De egyelőre törődjünk Zéténnyel.
  - Igen, tudom. Vivien hasonlít is rá, asszem - vontam meg a vállam, miközben az ágyon elnyúlva kihúztam a fiókom és kotorászni kezdtem benne a megfelelő kábel után kutatva. Merthogy nekem elég lett volna, ha csak a laptopon nézzük, de semmiképpen sem akartam, hogy a fiú bármiben is hiányt szenvedjen. Na jó, talán van ami miatt szenvedhet. Amint megtaláltam a keresett eszközt, már fordultam is vissza a laptop felé, amikor a szavak eljutottak a tudatomig és egy pillanatra lefagytam. Hogy azután úgy tegyek, mintha nem is hallottam volna meg az utolsó siránkozást, és a gépet az ölembe kapva léptem oda az ágyammal szembeni szekrényre rakott tévéhez.
  - Ezen fogod látni majd, amint megcsináltam. Addig nézd a falat, a takarót, a párnát vagy mit tudom én. Van ott egy csomó plüss is, nem tudom tudod-e mi az, de éppen rajtuk fekszel - pillantottam hátra kicsit bosszúsan Zétény hátát méregetve, de inkább csak visszafordultam a tévé felé. Pár pillanat múlva - mert én egy zseni vagyok - már meg is jelent a film első négy másodperce a képernyőn, amit egy kattintással állítottam meg s a földön ülve néztem újra a fiúra.
  - Helyezd magad kényelembe, mindjárt kezdődik. És valamelyik takaróval dobj már meg, lécci. Elég hideg van itt.