30. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Kiírásra kerültek az év végi/eleji pályázatok, ne felejtsd el csekkolni a híreket! Wink
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Nemes L. Izabella összes RPG hozzászólása (337 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 11 12 » Le
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. március 28. 20:37 Ugrás a poszthoz

Lunu

Luna röviden mesélt, amit kicsit bántam, hiszen tudtam, hogy egyszer majd nekem is mesélnem kell. Mielőtt megkérdezhette volna az én életemet, előtte javasoltam, hogy menjünk ki a bagolyházból. A szabadban sokkal jobban éreztem magam. Nem tudom miéért, de én soha nem voltam az a négy fal között ülő típus. Mélyet szippantottam a csípős levegőből és élveztem, ahogy a szél cirógatja az arcom. Sokkal jobb - sóhajtottam. A lány becsukta az ajtót, majd csatlakozott hozzám. Megköszörültem a torkom és mesélni kezdtem.
Csak kis részletet árultam el az életemből, de ez pont elég volt. Luna közben figyelmesen hallgatta, amit mondok, legalábbis engem nézett, szóval azt feltételezem, hogy figyelt. Csak egy sajnálomot mondott, aztán újra csönd. Behunytam a szemem és hagytam, hogy a többi érzékszervem vezessen.
Sajnos ez nem jött össze, mert kis híján múlt, hogy neki nem mentem egy fának. A szél még mindig az arcom körül lebzselt, de most már a hajamat piszkálta. Szét-szét fújta, majd bele az arcomba, aztán újra szét. Egy idő után már kezdett idegesíteni, de szerintem ezzel nem lehettem egyedül. A szél játékáról eszembe jutott az, hogy vajon apám mit szól a vizsgáim végéhez. Hazarendel, vagy sem? Elküld a nagymamámhoz?
Sok kérdés merült fel bennem ez ügyben, de egyiken sem gondolkoztam sokáig. Majd lesz, ahogy lesz – bólintottam alig észrevehetően, aztán a zsebembe rejtettem két csuklóm és úgy folytattam a sétát. Szerettem csendben sétálni és úgy látszott, hogy Lunát sem zavarja a szótlan járás. Ezt is szerettem benne. Nem kérdezett fölöslegesen, nem beszélt, egyszerűen csak élvezte az életét. Végül aztán még is megszólalt, ám most másfelé terelte a témát, aminek örültem, viszont egy kicsit még sétáltam volna így.
- Ó, ő nagyon jól van, köszönöm, hogy megkérdezted. Hát ma már voltunk sétálni, talán este még leviszem egy kicsit futkározni, de nem biztos. Az időjárástól függ – halvány mosolyt küldtem a lány felé, aztán az eget kezdtem el pásztázni. Egy kicsit beborult, de szerintem esni nem fog. – Egy kicsit felhős, de semmi komoly – jelentettem.
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. március 29. 11:32 Ugrás a poszthoz

Szabó Lívia Lujza
Március 25. – délelőtt 11:20

Szerettem a tavaszt, nem hiába, hiszen akkor születtem. Most, hogy a vizsgáknak is vége lett, lassan kezdődött a szünet, amit ki kellett használni. A kérdés csak az, hogy hogyan? Emberek közé kedvem nem volt menni, a szobámban pedig úgyszintén nem volt maradásom, szóval fogtam a kabátom és leléptem a házból. Fogalmam sem volt, hogy merre megyek, a lábaimra hagyatkoztam és nem érdekelt, hogy merre visznek. Kanyarogtam a folyósokon, kikerültem az embereket, majd valahol a keleti szárnynál kötöttem ki.
Belestem az egyik ajtón és döbbenten láttam, hogy minden csendes. Beléptem, majd behúztam magam mögött az ajtót, de végül arra jutottam, hogy a kastély még sem jó helyszín a fejem kiszellőztetéséhez. Kiléptem hát a nyílászárón és lesiettem a lépcsőkön. Végül a bejárati csarnokban álltam meg, hogy kifújam magam, aztán megtoltam a külvilágtól elválasztó barna bejárót, aztán gyorsan kilibbentem a szabadba. Valamerre jobbra fordulhattam, mert pár perc séta után egy boltív alatt találtam magam. Átléptem alatta, és ámulva néztem körül. Középen egy szökőkút folydogált, közepén egy idős öregembert ábrázoló kőszobrot állítottak. A varázsló előre nyújtott pálcájából csordogált a tiszta folyadék, ami a szökőkút kőlapjain belül ért véget. Az egész hely megbabonázó volt, és ami a legfontosabb, egyedül voltam. A virághalmok közepette kiszemeltem magamnak egy padot, amire ráülve újabb bizsergő érzés fogott el. Az udvar, ahová érkeztem varázslatos volt – szó szerint -, így kénytelen voltam behunyni a szemem és élvezni a szél cirógatását az arcomon.
Lábaimat felhúztam, karommal megtámasztottam és figyeltem a víz csordogálását. A szempilláim egyre nehezebben tudtam fent tartani, lassan lecsukódott mind a kettő és fejem a térdemre bukott. Ez most komoly? Alszok? – megráztam a fejem és felemeltem, majd újra a vizet kezdtem el pásztázni. A szél összeborzolta a hajam és az arcomba fújta, de ezzel most nem törődtem. Túlságosan lefoglalt a virágot szemlélése, ahogy a szélgyerekek a szirmaik örül kergetőztek, párat le is téptek, amit sajnáltam, de nem tudtam ellene mit tenni. Fáradt voltam. Fáradt voltam, mert Vatta nagyon lefárasztott reggel és az edzésen is megizzasztottak minket. Kezdtem megbánni, hogy jelentkeztem a csapatba, bár újra seprűn ülni jó érzés volt.
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. március 29. 12:13 Ugrás a poszthoz

Szabó Lívia Lujza

Így visszagondolva nem bántam meg, hogy jelentkeztem a csapatba, hiszen mióta „ideköltöztem” nem volt alkalmam lovagolni, a zongorázás pedig nem sport. Kellett valami, ami levezeti a fölösleges energiámat és így a kviddics mellett döntöttem. Kiskoromban már ültem seprűn, így egyből beleszerettem ebbe a játékba és nem volt kérdés: beszállok. Leengedtem a lábaimat és nekidőltem a pad támlájának, úgy gondolkoztam tovább. Mióta itt vagyok nem volt alkalmam megismerni az összes levitást, de ami késik, nem múlik.
Végiggondolva nem volt olyan ember, akivel közelebb kerültünk volna egymással, mindenkivel csak épp megismerkedtem. Na jó, talán Luna volt az, akivel még többet beszéltünk, de ennyi. Aztán ott volt még Albert. Szerettem hallgatni, ahogy beszélt, de vele is csak egyszer találkoztam, az is már mióta volt. Fel szerettem volna keresni, csak nem tudtam merre induljak. Az udvaron még mindig fújdogált a szél, amikor egy másik lány közeledett. Leült velem szemben és a kezében hozott újságot kezdte el olvasni. Hát, ennyi volt a magányos lét – sóhajtottam. Tudtam, hogy a lány előbb vagy utóbb ide fog jönni és beszélgetni fog velem, aminek nem örültem. Egyelőre viszont úgy tűnt, hogy nem akar idejönni, úgyhogy megnyugodva üldögéltem tovább. Kezdett melegem lenni, nem is értem miért öltöztem ennyire fel.
Elég lett volna egy póló és egy farmer, helyette magamra aggattam vagy három réteg ruhadarabot. A lány pillantását éreztem magamon, így felpillantottam és a gyanúm beigazolódott. Az idegen engem figyelt, majd pár perc múlva újra az újságjába temetkezett. Egy feketerigó pár fürdött a szökőkút vizében, amit mosolyogva figyeltem. Lenyűgöző látvány volt, ahogy a kis madarak fürgén belecsobbannak a vízbe, megrázzák magukat, amitől a tollukból ezernyi vízcsepp száll mindenfelé, majd újra felrepülnek a kőlapra. A lány mellé egy kis cinege szállt, amit gyorsan meg is etetett, majd a madár – úgy ahogy jött – hangos énekkel elszállt.
Egy kicsit furcsálltam az állat viselkedését, hiszen a madarak nem ennyire barátságosak az emberekkel. Viszont mivel a madár már elrepült, újra a rigópárt kezdtem el tanulmányozni.
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. március 29. 13:03 Ugrás a poszthoz

Szabó Lívia Lujza

Úgy tűnt, a madarak egész jól elszórakoznak magukban, így hát nem zavartam őket. Egy újabb rigó szállt le közéjük, de ő csak a kőlapon illegette magát, a vízbe nem ment bele. A lány letette az újságot és előkotort valamit a táskájából. Eddig észre sem vettem a kis batyut, de most szembetűnően feküdt a padon. Egyre gyorsabban közeledett, majd végül megállt a szökőkút mellett és leszórta a magvakat, aztán elrendezgette őket. Nem láttam, hogy milyen alakot csinált, de nem is igazán érdekelt. A legfontosabb most az volt, hogy mikor megy már el. A rigópárból először a tojó vette észre a lehulló ételt és ő szánta rá magát, hogy ebédeljen valamit. Újra megrázta a tollait, majd kirepült a vízből és megállt az újonnan érkezett társa mellett.
Kíváncsian figyeltem, hogy mi fog történni, de semmi említésre méltó. Teljes nyugodtsággal leszálltak a földre és csipegetni kezdték az előbb leszórt ételt, mire persze a tojó párja is csatlakozott hozzájuk. A lány felém fordult és megszólalt. Halkan sóhajtottam, de nem is fogtam fel igazán, hogy mit mondott.
Biccentettem felé, ezzel reméltem, hogy végre elmegy, de úgy tűnt maradni fog. Csak ne kezdjen beszélni, csak ne kezdjen beszélni – fohászkodtam magamban. Körülnézett az udvaron, de most kivételesen nm követtem a pillantását, hiszen nekem már volt szerencsém felfedezni ezt a gyönyörű helyet. Amíg ő nézelődött én a madaraknak szenteltem minden figyelmemet. Vagyis csak próbáltam nekik szentelni. Egyre jobban furdalt a kíváncsiság, hogy vajon melyik házba tartozhatott. Rajta volt ugyan a talárja, de háttal állt nekem, így nem láthattam a címerét. Miután kicsodálta magát, újra felém libbent és szólásra nyitotta a száját.
Na, ettől féltem! Viszont a címerét meg tudtam nézni, amin egy kis sárkány tündökölt. Rellon – suttogtam bele a szélbe. A lány megkérdezte, hogy hogy hívnak, amire amúgy illedelmesen válaszoltam, ám beszélgetni nagyon nem volt kedvem.
- Izabella vagyok.
Feleltem és tovább reménykedtem benne, hogy nem kezd el kíváncsiskodni, esetleg idejön. Na, akkor már tényleg elrontja a napom.
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. március 29. 15:06 Ugrás a poszthoz

Évnyitó-Dasha

A nagyterem eléggé zsúfolt volt és köztudott tény, hogy nem szeretem a tömeget. Kicsit kellemetlenül éreztem magam az emberek között, de tudtam, hogy ilyen esemény kevés van egy évben, szóval gyakorlatilag ez tartotta bennem a lelket. Az egyetlen dolog, amivel ma foglalkoztam az a hasam volt. Telelapátoltam a tányérom minden földi jóval és nekiláttam, hogy megtöltsem végre a korgó kis türelmetlent. A lány, aki mellé leültem egy levelet tartott a kezében, majd mérgében az asztalra vágta és ő is szedett az ételből.
Nem akartam, de mégis sikerült elolvasnom egy sort belőle. Nem értettem ugyan, hogy mi volt ráírva, ugyanis nem magyarul írták, de nem zavartattam magam és tovább ettem. Egy ideig csend volt köztünk, csak a nagyterem zsongott, de ami engem zavart az nem a zaj, hanem az embertömeg volt. De ezt már mondtam. A lány épp húst kóstolgatott, én pedig valami zöldségen nyammogtam. Már tudom minek volt ilyen rossz íze.
A tányér szélére toltam az undormányt és inkább valami süti után néztem. Szépen bekajáltam süteményből, de aztán kerestem még egy kis édességet. Vattacukor keresésre indultam, ám a teremben nem volt. Esetlenül roskadtam le a székre, vagy padra, attól függ mi volt ez. A lány a könyökével felém tolta az előbb olvasott levelet, amire csodálkozva felé fordultam, majd mikor összeért a tekintetünk felkapta a levelet és rám mosolygott. Bocsánatot kért, mire én halkan megszólaltam.
- Ugyan, nincs miért.
De tényleg. Nem tudom miért kért bocsánatot, hiszen nem tett se ő, se én semmi rosszat. Ez az évnyitó egy kicsit felszabadított, kezdtem magam jobban érezni, de a fejem még mindig szörnyen hasogatott. Attól a perctől kezdve, ahogy beléptem a terembe, a fejemre mintha ólmot tettek volna. Szédültem, hányingerem volt, rázott a hideg, csak abban reménykedtem, hogy ne legyek rosszul. Nem tett volna jót sem a lánynak, sem a bálnak az, ha én most itt elájulok. De sajnos már a határán voltam. Nem tehetek róla, de ezt nem én irányítom.
A kezem hideg volt, így a lángoló homlokomra tettem, amitől egy kicsit jobb lett ugyan, de az arcom nagyon elsápadt. Lehajtottam a fejem, nehogy valaki itt még elájuljon tőlem, mert akkor én is az ő sorsára jutok.
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. március 29. 15:32 Ugrás a poszthoz

Szabó Lívia Lujza

A lány nem akart egyedül hagyni, bár miután Lívia néven bemutatkozott, visszaült a padra és kicsit visszafogta magát. Elmélázva néztem magam elé és azon gondolkoztam, hogy erről is írnom kéne egy dalt. Annyi dalt írtam már zongorára, de még egyiket sem fejeztem be. A kedvencem egy zongora-cselló duett volt, de sajnos csellós lánykát, illetve fiút nem találtam. Gondolkoztam már egy bandán is, de ahhoz kicsit bátrabbnak kellett volna lennem és tehetségesebbnek. Sokan mondták már, hogy szépen zongorázom, és hogy énekelni is tudok, de persze ezt én mindig semmibe vettem. Már épp álltam volna fel, hogy visszainduljak a szobámba és bejezzem a cselló-zongora duettet, amikor Lívia mellém lépett és leült. Egy egész kérdés lavinát zúdított rám, amit nem néztem jó szemmel, de nem szóltam. Arról érdeklődött, hogy honnan érkeztem, miért döntöttem úgy, hogy kijövök… állj! Miért ne jöhettem volna ki? Talán prefektus? Nem, még túl fiatal hozzá. Bár hallottam olyat is, hogy elsősből lett prefektus, szóval egy kicsit megijedtem. Az utolsó kérdése viszont meglepett.
Honnan tudja, hogy kviddicsezem? Ennyire látszik, hogy fáradt vagyok? Vagy…
- Honnan tudod, hogy kviddicsezem?
A kérdést egyenesen neki szegeztem, nem törődve a másik kettővel. Most csak ez a fontos és nem más. Nem érdekel, hogy meg fogja kérdezni újra, hiszen egy idegennek nem tálalok ki mindjárt az életemről és szerintem ő az én helyzetemben ugyan így cselekedni. Tudom, hogy vannak olyan emberek, akik nem olyan antiszociálisak, mint én, és őt rögtön elmondanak mindent magukról, de én más vagyok.
Ahogy a lánnyal beszélgettem azt vettem észre, hogy ő is az ilyen mindent elmondós fajta, akiket pedig köztudottan nem szeretek. Akivel eddig megtaláltam a közös hangot az egyedül Luna és Albert volt, bár nem beszélgettem velük olyan sokat, még is azt éreztem, hogy ők azok akik épp eleget beszélnek és közben a hallgatásukkal sok mindent elárulnak magukról.
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. március 29. 18:01 Ugrás a poszthoz

Lujzi

A lány válasza roppantul meglepett. Olyan dolgokat mondott, amiket nem lehetett volna tudnia. Mielőtt még válaszolhattam volna az első kijelentésére belekezdett egy másik mondókába, mire én megadóan sóhajtottam és hátradőltem. Karomat keresztbe fonva pihentettem a hasamon. Habár barátságos hangnemben beszélt hozzám én nem tudtam vele rendesen beszélni, azért sem, mert nem engedte és mert nem is volt hozzá kedvem. Nem voltam az a nagyon beszélgetős fajta, inkább jó hallgatóság vagyok, de úgy látszik őt ez nem érdekli, így újabb kérdéseket tesz fel, de én még az elsőre sem tudok válaszolni, mert előkapja a magazinját és újra belemerül. Most akkor azért válaszoljak?
- A névsort csak a saját házadból származó csapattagok neveit tartalmazhatja. Honnan veszed, hogy sportember vagyok?
Egy kicsit megijesztett a lány tudálékossága, de ez ellen nem tehetek semmit. Elküldeni nem fogom, nem vagyok azért bunkó, de elmenni sem szeretnék, hiszen nem hiába jöttem ide. Én voltam itt előbb, szóval menjen el ő. Felsóhajtottam, és próbáltam kikerülni a kérdéseit, de tudtam: úgy is visszatérünk majd rájuk. Megadóan lehajtottam a fejem és próbáltam kitalálni valami mentő ötletet, hogy elhúzhasson innen. Na jó, ez talán egy kicsit gonosz volt, de tényleg nem voltam olyan helyzetben, hogy beszélgessek...
- Miért érdekel az érdeklődési köröm? Úgy sem tudsz mit kezdeni vele.
Próbáltam a lehető leghalkabban válaszolni az első kérdésére, bár ha nem hallja, meg kell ismételnem, szóval így is úgy is itt mard még...egy darabig biztos...Elmesélte - bár nem érdekelt - hogy vív és első helyezett lett, valami bajnokságon. Aztán eldicsekedett, hogy a kísértetházban járt és találkozott egy szellemmel.
Én is találkoztam már szellemekkel, nem is egyel, de még sem dicsekszem vele, mint ő. Sóhajtottam egyet, aztán bólintottam, jelezve, hogy értettem. Mintha azt is említette volna, hogy sokan mondták már neki, hogy nem jó házba került. Na, a levitába tuti nem illett volna be. A levitások csendes személyiségű, visszahúzódó emberek, míg ő pontosan az ellentét volt. Ezt a gondolatomat sem osztottam meg vele, hiszen nem akartam a lelkébe tiporni, vagy ilyesmi. Próbáltam gondolkozni, hogy mit mondhatnék amiért ilyen csendes vagyok, de végül elvetettem a fejemben kialakuló ötletet.
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. március 31. 16:14 Ugrás a poszthoz

Lívia - zárás

Nem csodálkoztam, amikor Lívia eleresztette a füle mellett a feltett kérdéseimet. Ha már ő érdeklődik rólam és én is felteszek egy kérdést, akkor válaszolni kellene. Jó, mondjuk én sem feleltem, de hát ez van.
Úgy tűnt, hogy a lány kezdi megunni a társaságom, ugyanis pakolni kezdett. Az eddig felpakolt lábaimat most leengedtem a padról, majd felálltam. Lívia ugyanígy tett, majd fogta a magazinjait és berakosgatta a táskájába, aztán újra felém fordult. Halkan odaköszönt nekem, majd elindult a boltív felé, pont arra, amerre jött.
- Szia.
Tudom, hogy elment, de azért én még köszöntem neki. Egy ideig még az udvar túloldalát figyeltem, aztán tekintetem áttért a madarakra. Már befejezték az evést, a magok eltűntek a földről és a padon várakoztak, hátha kapnak még egy kis ennivalót. Úgy látszik ezek, varázsmadarak, mert amikor feléjük közeledtem, nem repültek el. A normál madarak már több méterről is kiszúrják az embert és menekülnek, de ők nem.
Letéptem egy kis füvet, amitől egy pillangó a magasba repült, majd a boltív felé szállt. Eszembe jutott róla a kviddicsedzés és a lefárasztásom. Halkan felsóhajtottam, eldobtam a fűszálakat, aztán Lívia után eredtem, de a lépcsőknél másfelé lépdeltem. Fel a szobámba, hogy előkészüljek a… a zongorázáshoz.
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. március 31. 17:16 Ugrás a poszthoz

Dasha és Bálint

Nem lehetek most rosszul. Ez az évnyitó túl fontos ahhoz, hogy itt most jelenetet rendezzek – bár ezt nem én döntöm el. Kitartón szívtam be a levegőt, majd fújtam ki, de tudtam, hogy ez nem sokat segít. Úgy tűnt, hogy egy kicsit lenyugodtak a kedélyek, ezért felemeltem a fejem, de a kezem még mindig a homlokomon nyugtattam. Jót tett ez a kis hideg, de a jobb tenyerem kezdett egy hőmérsékletűvé válni a homlokommal.
Ez most értelmes volt? Megcseréltem a kezem, így már a balon támaszkodtam. Nem láttam magam kívülről, de biztos voltam benne, hogy rosszul nézek ki. Az arcom sápadt lehetett, a hajam egy kissé széjjel esett, a szeme folyton lecsukódott, és így tovább. A mellettem ülő lány kóstolgatni kezdte a süteményeket, amikor én felálltam és az innivalós asztalhoz sétáltam. Útközben párszor meg is botlottam, de el nem estem.
Ittam pár korty… mit is? Na valamit, aztán megfordulva a szememmel a helyemet kerestem. Nem volt nagy előrelépés, de amint visszaültem a padra egy kicsit jobban éreztem már magam. A hölgy után én is vettem abból a kekszes valamiből, aztán jóízűen beleharaptam. Az arcom összerándult, szemeimet behunytam és úgy rágtam tovább a pépet. Mire elnyammogtam azt a hat-hét centis sütit, a fejem már egy kicsit alábbhagyott a fájással és már szédülni sem szédültem. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, aztán felnéztem a plafonra.
Amint visszafordultam az asztalhoz, tekintetem észrevette a sok körülöttem ülő embert, amitől újra szédülni kezdtem és kicsit megingtam. A mellettem ülő lány felém fordult és aggódva kérdezett valamit… pontosan nem tudom, hogy mi volt a kérdés, csak fásultan bólintottam és mosolyogni próbáltam. Pár korty víz majd segít – gondolkodjunk reálisan. Miután erőm nem volt, hogy felálljak, tovább szenvedtem a padon, amikor odalépett hozzánk egy fiú. Arcszerkezete hasonló volt, mint a lányé, aki mellettem ült és épp engem nézett.
A srác kérdezett valamit, talán olyasmit, hogy leülhet-e, de nem figyeltem. Szokás szerint. De várjunk, hiszen ez nem én vagyok. Ennyire nem lehetek antiszociális. Nem voltam magammal megelégedve, még egy kicsit sem. A fiú közben leült, amire szintén nem figyeltem, majd ő is aggódva tekintett rám.
- Igen, igen, persze, jól vagyok.
Válaszoltam mindkettőjük kérdésére, bár a lány előbb feltette. Komolyan, miért velem törődik mindenki? Bár nem azt mondom, hogy nem volt jó érzés, meg tudom, hogy fordított helyzetben én is aggódva tekintettem volna a diáktársamra, de egy kicsit furcsálltam. Viszont valahol bent örültem is és melegséggel töltött el az, hogy ennyire fontos vagyok nekik… fontos? Ugyan, csak nem akarják, hogy elájuljak. Igen, biztos ezért csinálják.
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. április 4. 20:41 Ugrás a poszthoz

Dasha és Bálint

Jól van, nyugi. Mindjárt jobb lesz. Ezekkel a szavakkal szoktam nyugtatgatni magam, ha szédülni kezdek. Bár a fejfájás és a sápadtság már eltűnt, de a szoba még mindig forgott velem. Ez ellen viszont nem tehetek semmit. Az étel még, úgy ahogy megnyugtat, de az, hogy itt mellettem aggódnak, na, hát az cseppet sem. Próbáltam valahogy leállítani őket, de hiába. Az ilyet nagyon utálom.
Próbálnak segíteni, de csak rosszabbítják a helyzetet. Ilyenkor kedvem lenne nyílpuskával… jó, inkább hagyjuk, még felidegesítem magam és idehányok. Na, az kéne még csak ide! Ha összerókázom a nagytermet az évnyitón, akkor biztos, hogy mindenki engem fog nézni és nem csak ketten fogják dobálni felém az idegtépő kérdéseket. Az idegesség-mérőm egyre feljebb kúszott, amíg ezeken rágódtam, de aztán a fiú felállt és elment. Meglepetten pillantottam fel, hogy vajon hova mehetett, de mire kifürkésztem a szememmel, már újra előttem termett és egy pohár vizet tett le elém az asztalra. Egy kicsit furán nézhettem rá, de aztán hálás mosolyt küldtem felé, végül pedig megfogtam a bögrét – már ha az – és egy húzásra kiiszom belőle a folyadékot. Egy kicsit ingerli a torkom, de sebaj.
A fiú utána egy dobozt vesz elő és újra felém nyújtja, majd felnyitja a tetejét. Kíváncsian, és már egy kicsit színesebb arccal pillantok a dobozra, amiben fekete szőlőcukrok fekszenek. A srác megkínált, egyel, de most komolyan nem erre van szükségem. Nem értem mi lehet velem. Ilyen még sosem történt, mióta megtörtént az az eset… utána voltak ilyen problémáim, de az már régen volt. El kellett volna, hogy múljon, helyette pedig visszatért. Ezt most nem értem. Mindenesetre az évnyitó további részét a szobámban lennék hajlandó eltölteni, de sajnos nem lehet. Egy ilyen fontos eseményt, mint ez, nem hagyhatok ki. Jaj, miért kellett egyáltalán eljönnöm ide? Akkor nem kellett volna se a hajammal, se a ruhámmal törődni, de most már mindegy. A koreai lány a nevünk után érdeklődött, amire én újra lehajtottam a fejem. A fiú, aki visszaült elém, Rentai Bálint néven mutatkozott be. Tudtam, hogy most rajtam a sor, de a nevem helyett valami mást mondhattam. Pontosan nem emlékszem már rá, hogy mit, de valamit biztos.
- Kaphatnék… kaphatnék egy… öhm…
Az állapotom rosszabbodott, a szívem egyre gyorsabban vert, az arcom teljesen elsápadt és a lábaim remegni kezdtek. A kezem, amivel eddig a fejem tartottam az asztalra zuhant, majd azt követte a fejem is. A homlokom az alkaromra esett, aztán a testem egyre csak csúszni kezdett a padról. Rázott a hideg, a fejem újra lüktetni kezdett, a szemeimet alig bírtam nyitva tartani, a lábaimból pedig kiszállt az erő.
Tényleg nem tudom mi történt velem, sőt a további eseményekre már nem is emlékszem. Az utolsó, ami még nem homályos, hogy a padról a földre zuhanok, ki a két széksor közé, aztán a szám és a szemem magától becsukódik, majd levegőt is alig kapok. Segítség! akarom mondani, de nem megy. Meg fogok halni…
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. április 5. 12:14 Ugrás a poszthoz

Kirándulás

Hanka panasza után a szellem gúnyos kacajt hallatott, majd gyilkos szemekkel ránk meredt. A nevetés hallatán összerezzentem és megmarkoltam egy szék támláját. Még mindig az ajtó mellett álltam, vagyis inkább támasztottam magam. Kivert a víz és kétségbeestem. Hankának vécére kellett mennie, Lunának per pillanat semmilyen gondja nem volt, de ki tudja, lehet, hogy lesz. A szellem epés megjegyzése után elment a kedvem az egész kirándulástól. Már amikor berepültünk a szőnyegen rázott a hideg, de most még jobban fáztam. Lehet, hogy beteg leszek – gondolkodtam. Bella Ravenhart – a szellemhölgy – egy gúnyos mosoly kíséretében, meg persze szigorú tekintetek mellett, újra elmagyarázta a feladványt, amit most már tettetett érdeklődéssel hallgattam. Semmi kedvem nem volt ilyen fejtörőkön gondolkozni, de sajnos muszáj volt, ha ki akartunk jutni.
Most nem csak rólam van szó, hanem a többieken is. Ők is itt ragadtak és ki tudja, ha megfejtjük ezt a rejtvényt, kiengednek-e minket. Ravenhart kisasszony ezek után becsukta a száját és engem, vagyis inkább minket kezdett el figyelni. A fal túlsó oldalán megjelent a piramis és mellette a kérdések. Hanka valamit felénk súgott, de túlságosan messze voltam tőle, így nem hallottam.  Végigpillantottam a feladványokon, majd követtem Hankát a falhoz. A második feladványon gondolkodtam, amikor egy választ hallottam mellőlem.
A lány megfejtette a negyedik feladványt, amit nem is néztem. Egy gyors pillantást vetettem rá, majd felsóhajtottam. Igen, tényleg a mese volt a megoldás. Gyorsan végigfuttattam a lehetséges megoldásokat a fejemben a második feladványra, de igazából nem nagyon érdekelt a mágiaforma rövidítése. Az első meghatározás viszont könnyű volt, hiszen tudtam miről van szó.
- Merlin.
Merlin egy híres varázsló, még a középkorban él és szolgálója volt Artúr királynak. Persze barátok is voltak, de a király ezt sosem vallotta be magának. Abban a korban – már ahogy én tudom – Artúr és apja nagyon gyűlölték a mágiát, így kivégeztek minden mágiával bíró embert, csak Merlint nem, ugyanis az ifjú varázsló titkolta képességeit. Újra Ravenhart kisasszonyhoz fordultam, majd összeszűkült szemmel meredtem rá.
- Az első feladvány válasza Merlin, aminek a kezdőbetűje M. Tudom, hogy ez a válasz, nem fog tudni átvágni.
Nem érdekelt a válasza és talán meg is jegyzi majd, hogy levitásként hogy felvágták a nyelvem, de nem tehetek róla. Nagyon ideges voltam már és Hankán is látszott, hogy mindjárt összepisili magát. Visszatértem hát a második meghatározásra. Próbáltam összevegyíteni a varázsló kezdőbetűjével, de nem sikerült. Tanácstalanul a lányokhoz fordultam, de aztán megláttam a szellem arcát és kérdő tekintetemet komorság váltotta fel. Szólásra nyitottam a számat és a piramishoz fordultam. Komolyan, mennyit forgok? Gondolkozz, gondolkozz. Csak van valami, ami beillik ide! – újra végiggondoltam a lehetséges válaszokat, aztán azok után kutattam, amiket anya mondott. Beszélt nekem egy mágiaformáról, de nem tudom, hogy mi volt a neve… megvan!
- A második feladvány teljes nevét nem tudom, de ami beillik, az az EM.
Jól van, már csak három kell a hatból. Gyerünk, meg tudom csinálni! Nos, mi az, szintén nem. Na, ez most csak nekem furcsa? Szóval nem. Csak nem a…
- Sem!
Kiáltottam fel, aztán elpirulva a lányokra néztem. Lehet, hogy nem értik, így most magyarázhatom nekik el. De utálok magyarázni! Így végiggondolva sok mindent nem szeretek és rengeteg dolgot utálok. Egyszer írok majd egy listát.
- Szóval, ugye a második feladvány megfejtése az EM volt, így már csak egy betű hiányzik. Az a hiányzó darabka az S, mert a sem is tagadó szó. Tehát a SEM a megfejtés a harmadik oszlopba.
Az utolsó mondatomat inkább már a szellemhez intéztem, aztán kérdő tekintettel Lunára néztem. Visszasomfordáltam mellé és közben a fülébe súgtam:
- Te jössz.
Engem már elhagyott a kreativitásom, a képzelőerőm, mindenem. A „kedvenc” székemhez sétáltam – amin eddig is támaszkodtam – és újra nekidőltem. Reménykedtem benne, hogy meg tudjuk oldani a feladatot.
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. április 10. 19:10 Ugrás a poszthoz

Szofi és a kis pingvin

Az iskola kapujának környékén sétálgattam, teljes magányomban. Mióta elkezdődött az iskolaév, nem jártam erre, sőt, tavaly sem. Csak akkor, ha bejövök és kimegyek év elején, illetve végén. Nem is igazán tudtam megfigyelni a vaskaput, így hát most úgy döntöttem, hogy lemegyek és megszemlélem. Úgy sincs jobb dolgom, így hát mot ráérek. Valamikor a délelőtt folyamán – még a reggeli után – felslattyogtam a szobámba és az ágyra vetettem magam, közben az oldalamon fekvő Vattát simogattam. Így döglődve pattant ki a fejemből ez a kapus ötlet, így meglepően gyorsan pattantam fel az ágyról és a szekrényemhez siettem, hogy valami értelmesebb göncöt rángassak magamra. Bááár… ez is jó. A még mindig az ágyon hasaló állatnak dobtam egy gumicsontot, majd behajtottam az ajtót, nehogy kiszökjön és elindultam a Levita klubhelyisége felé.
Miután kijutottam a falak és a szobák közül a birtok felé vettem az irányt, majd pár perc múlva már a kapu előtt ácsorogtam. Na, igen. A vaskapu közepén egy hatalmas B betű díszelgett, körülötte pedig fekete máz.
Ez volt ilyen érdekes? Na, mindegy, ezt is meg kellett néznem egyszer. Hát, ez az „egyszer” most jött el. Körülbelül tíz percig ácsorogtam még itt, aztán kezeimet a zsebembe rejtve lassan csoszogva elindultam vissza az iskola felé. Útközben nem is olyan messze észrevettem gy üres dobozt a füvön feküdni. Kíváncsian közelítettem felé aztán leguggolva belekukkantottam.
- Üres.
Na, ez aztán nagy megállapítás volt. Sóhajtva felálltam, ugyanis tudtam, hogy biztos egy rendetlen diák hagyta itt. A dobozka viszonylag nagy volt, így azt gondoltam, hogy valaki egy ajándékot kapott, kibontotta, majd ledobta és nemtörődömve itt hagyta. Felpillantottam és egy lányt pillantottam meg, aki épp felém közeledett. Felkaptam a füvön fekvő műanyagot és felé siettem. Mélyet sóhajtva megálltam előtte és a szemébe néztem, majd felé nyújtottam a kezemben lévő dolgot.
- Nem tudod ki hagyta itt ezt?
A kérdést egyenesen nekiszegeztem, nem is törődve a bemutatkozással, köszönéssel, vagy egyéb ilyesmikkel. Reménykedtem benne, hogy nem ordítja le a fejem és fordul meg, hogy visszamenjen a szobájába. Míg a válaszát vártam, egy piciny hangot véltem felfedezni, ami valahonnan mögöttünk szólt.
Hátranéztem és egy apró fekete pontot láttam, ami két kis szárnnyal felénk futott. Meglepődve hajoltam le a kis plüss pingvinhez, mert hogy az volt. A kis élőlény, vagyis nem élőlény, mindössze harminc centiméter volt, mégis olyan aranyos, hogy nem bírtam meg, hogy ne simogassam meg a fejeskéjét.
- Hát te meg? Hogy kerülsz ide?
Úgy beszéltem vele, mintha egy ember, vagy állat lenne, de a kis édes csak egy plüss volt.
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. április 17. 15:43 Ugrás a poszthoz

Szofi és Horka

A kis pingvin láthatóan élvezte a simogatást, viszont a lány szavai nem csak engem érintettek szíven. Még mindig a plüss fejét paskolgattam, és közben az idegent figyeltem. Miután kijelentette, hogy a pingvin csak egy plüss és nem is fog válaszolni, na azon nagyon kiakadtam. Lassan felemelkedtem és ezzel akkora lettem, mint ő. Mégis hogy mondhatott ilyet? A pingvinke Horka néven mutatkozott be, mire én összeszűkült szemmel mértem végig a lányt, aztán újra leguggoltam a jövevényhez és az ölembe véve újra babusgatni kezdtem. Persze nem gügyögtem hozzá, meg semmi ilyesmi. Horka elmesélte, hogy egy barátjához jött, aki történetesen itt lakik a kastély falai között, csak hogy eltévedt és nem tudja kit keressen. Nagyon megsajnáltam szegényt, aztán leraktam az ölemből, mire rögtön a lányhoz totyogott, aki az imént ült le. Hozzájuk sétáltam és úgy néztem a kis próbálkozását, hogy belemászhasson az ölébe, közben pedig azon gondolkoztam, amit mondott. Nem sok mindenki ismertem itt, főleg nem nyulakat, de hallottam már egy nyulacskáról.
- Csak nem Kumához jöttél?
A kérdést inkább Horkához intéztem, mintsem a lányhoz, hiszen nem ő tévedt el. A pingvin barátságosan a barátainak szólított minket, aztán leültetett. Vagyis csak kérte, hogy üljek le, én pedig engedelmeskedtem. A kis plüss mosolyogni próbált, már amennyire tudott, de sebaj. Így is nagyon aranyos volt, és csak ez a fontos. Hiszen egy plüssnek az a dolga, hogy aranyos, puha és szerethető legyen. Felajánlotta, hogy lehetnénk mi az első barátai, aztán a nevünk után érdeklődött.
- Izabella vagyok.
Én válaszoltam először, mivel az idegen lány nem szólalt meg. Felé nyúltam és barátságosan megpaskoltam a kis állat fejét.
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. április 26. 22:17 Ugrás a poszthoz

Laduver Nerella Rodé
***
Délután, 15:34



Hát, ennyi volt. Ma is túléltem egy napot, hurrá! Tisztára hős vagyok, tudom, tudom, nem kell fényezni! Na jó, nem vagyok hős, de azért ezt a napot túlélni nem volt valami kellemes. Először is, már tisztára idegesen, vagy ahogy mondani szokták, bal lábbal keltem fel, ezért az egész napom paprikás hangulatú volt. Az órákat még csak csak végigültem, de az ebédnél már minden kedvem elment az éléstől és minden mástól.
A délután folyamán egy kis nyugtató jellegű sétára indultam a kastély nyugati szárnyába. Fellépdeltem a hosszú lépcsősoron, majd megálltam a második emelet ajtója előtt. Pár percig haboztam, aztán benyitottam, majd végigsétáltam a folyóson, a következő megfelelő nyílászárót keresve. Végül egy pirosra festett ajtó mellett döntöttem. Körbepillantottam, majd amikor az utolsó diáksereg is eltűnt a láthatáron, beléptem a szobába. Meglepődve hőköltem vissza, ugyanis az előttem lebegő víz kissé sokkolt. Leguggoltam és lassan belemártottam a kezem a folyadékba. Egy kicsit meglengettem, aztán kiemeltem a csuklóm.
Meglepődve tapasztaltam, hogy teljesen száraz. Egy csepp vizecske nem volt rajta. Hátrafordulva behajtottam az ajtót, aztán óvatosan belemásztam a „medencébe”. Mély levegőt vettem, majd a víz alá buktam. A kinyitott szemem teljesen száraz maradt, ahogy a többi testrészeim is. Valamint nem csípte a víz, aminek különösen örültem, hiszen kis koromban azért nem szerettem úszni, mert folyton belement a szemembe a víz.
Viszont most még a hajamnak sem lett semmi baja. Könnyedén a szoba aljára tudtam ereszkedni és lám! még levegőt is kaptam. Mosolyogva pillantottam körbe. A szobában állt – vagy lebegett, nem tudom – egy fekete kanapé, egy kisebb korlát és egy zongora. Zongora?! Rögtön a sötét hangszerhez siettem és leültem a székre. Felhajtottam és az ujjaim a billentyűkre helyeztem. Becsuktam a szemem és lassan lenyomtam egy hangot.
Bár tompán szólt, még is élvezet volt újra zongorázni. Utoljára.. mikor is zongoráztam? Ööööö… ja, megvan! Ma reggel. Mind egy, a lényeg a most. Még mindig behunyt szemmel lenyomtam egy újabb billentyűt. Örömmel folytattam a zongorázást, miközben egy dalomra gondoltam. Kár, hogy nem hoztam magammal kottát, de ki tudja, lehet, hogy elázna. Bár, én sem áztam el, de nem kockáztattam.
Dicsőittasan – van ilyen szó? – nyomkodtam a fekete-fehér billentyűket és közben valahogy próbáltam a hangokat dallá forrasztani.
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. április 27. 13:35 Ugrás a poszthoz

Laduver Nerella Rodé

A dal | utólagos ruha

Elmélyülten zongoráztam mióta is? Fogalmam sincs, hogy mióta ücsörögtem már itt úgy, hogy az ujjaim szaporán járnak a billentyűkön. Mindig ez van, ha zongorázom. A világ, ami körülöttem van, mintha megszűnt volna létezni és csak én lettem volna, meg a hangszer. Van, hogy becsukott szemmel, van, hogy nyitottan játszottam, még is az a legjobb, hogy nem tudom. A kezem magától mozog jobbra illetve balra, én pedig csak hallgatom a zenét. Próbáltam összekomponálni a hangokat egy rendes dallá, de úgy nehéz, ha nincs nálam se pergamen, se penna. Valahova le kéne írnom mindezt, és úgy talán könnyebb lenne.
Már vagy harmadszorra kezdtem újra ezt a valamit, de még mindig nem jutottam dűlőre. Hat olyan kezdés volt, amelyiket le tudtam zongorázni és tetszett is, de nem sikerült döntenem köztük. Hát igen, a zene terén nagyon válogatós vagyok, ám itt más gond is akadt. Akármelyik dallamot választottam volna, nem tudtam hozzáírni – vagyis hozzázongorázni – más olyan hangot, amivel szépen szól és a dal sem lesz összecsapott.
Hát, igen, ennek a hangszernek is van egy mumusa, legalábbis nekem van. Méghozzá az, hogy nem tudok dönteni a dallamok és az összekomponált dalok között. Fáradtan sóhajtottam egyet, aztán újrakezdtem a legelső változatot. Nem is néztem mit nyomok, de egyszer csak azt vettem észre, hogy a kedvenc dalom játszom. Bár nem én írtam, hanem egy férfi, még is olyan élvezettel játszottam, mintha én komponáltam volna. Észre sem vettem, hogy az ajtó kinyílt és egy másik lány ereszkedett le mellém.
A fejem ide-oda billegettem – épp annyira, hogy ne lehessen észrevenni -, aztán megszólalt az idegen. Ijedten nyitottam ki a szemem és megfordultam. Idegesen lecsaptam a zongora fedelét – természetesen óvatosan - és felálltam.
- Öhm… köszönöm.
Nem tudtam mit mondhatnék még, még is csak az előbb dicsérte meg a játékom, én viszont nem is sejtettem, hogy már vagy öt perce mögöttem állt. Halványan elmosolyodott, amit én is viszonoztam, hiszen nem vagyok bunkó.
- Mégis… mióta álldogálsz itt?
Kimondtam azt a kérdést, ami a legjobban foglalkoztatott. Tényleg szerettem volna tudni, hiszen ha előbb szól, akkor előbb hagytam volna abba. Megigazítottam a szoknyám és elé léptem. Eszembe jutott, hogy még be sem mutatkoztam.
- Egyébként Izabella vagyok.
Rámosolyogtam és vártam, hátha ő is elárulja a nevét.
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. április 27. 19:39 Ugrás a poszthoz

Nerella


Amikor lecsaptam a zongora fedelét, a lány kissé visszahőkölt, bár nem értem miért. Oké, hangos volt, de nem ennyire. A víz is eltompította a zajt, de való igaz, én is megijedtem egy kicsit. Nem attól, hogy levágódott, hanem attól, hogy hirtelen megszólalt. Néha nagyon is ijesztő tud lenni az, ha egyedül vagy valahol és egyszer csak megszólal valaki a hátad mögül. A szívbajt is rám hozhatja ilyenkor az illető, de szerintem mindenkire ilyen helyzetben. Őszintén nem akartam leharapni a fejét, de az utóbbi kérdésem még is annak hangzott.
Ez a helyzet kicsit olyan volt, mintha egy híres ember vagy színésznő – ugyan az – üldögélne egy kávézóban, tök egyedül és egyszer megszólalna mögötte egy paparazzi. Jó, tudom, hogy nem ez volt a legjobb érvelésem, de akkor is. Gondolatomat persze nem osztottam meg az idegennel, így hát csak végighallgattam a szabadkozó válaszát, amit a támadó kérdésemre adott.
- Én bocs, nem akartalak megijeszteni.
Látszott rajta, hogy tartózkodik tőlem, de ezt meg is értem, hiszen sokan nem kedvelik a személyiségem. Elvagyok a „magamfajta” kékekkel, de ha más házból valóval kell beszélgetnem, akkor ott bizony nehezen találom meg a közös hangot. Miután bemutatkoztam, ő is közelebb lépett és kezet nyújtott.
Egy pillanatig csak bámultam rá, aztán észbe kaptam és kezet fogtam vele. Az biztos, hogy ősrégi módszer, de hiszen csak most találkoztunk, mégsem ölelgethetem meg, vagy ilyesmi. Nerella néven mutatkozott be, amit először furcsálltam, aztán később végül eszembe jutott, hogy nekem is van egy ilyen nevű ismerősöm.
Méghozzá rokonom, és ha jól emlékszem, unokatestvérek is vagyunk. Egy ideig csendben maradtam, de aztán ő törte meg a csendet azzal, hogy elárulta a házát. Nem hiszem, hogy a beszélgetésben fő pont lenne, de azért rámosolyogva én is kiejtettem a kék ház nevét.
- Én pedig Levitás.
Szerintem nem volt rá kíváncsi, de ha már elárulta, akkor én is. Az arcát fürkésztem, de aztán tekintetem lassan visszavándorolt a zongorához. Nem voltam benne biztos, hogy tetszett neki, amit játszottam, de próba szerencse. Ha műár így összehozott minket a sors, akkor töltsük már el valamivel az időt.
- Tudsz zongorázni?
Nagyon reméltem, hogy igennel, vagy esetleg kicsit-tel válaszol, mert nagyon szerettem volna még játszani.
Utoljára módosította:Nemes Prücsökmancs Izabella, 2014. április 29. 20:00
Nemes Prücsökmancs Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. április 29. 20:00 Ugrás a poszthoz

Nerella


Anya mindig azt mondta, hogy külsőről ítélni nem jó dolog. Ő is sokszor beleesett már ebbe a hibába, hogy arról ítélte meg az embereket, hogy épp milyen ruhát viselnek, hogy áll a frizurájuk, a csuklójukon méregdrága karperec/óra van, vagy esetleg öltönyben vannak-e. Hogy hogy jön ide az öltöny? Állítólag édesanyám annak idején egy igazán híres étteremben ismerkedett meg apámmal. Nem szeretnék belemenni nagyon a részletekbe, de azért valamit még is tudnotok kell, hiszen valamilyen szinten a találkozásunkhoz kapcsolódik Nerellával. Szóval… ’80 nyara volt. Pécsi Ninell egy Tasse á Café nevezetű francia étterem… mondjuk inkább kávézónak a külső részén elhelyezett asztalok egyikénél ült.
A fiatal hölgy úgy a húszas évei elején járt, de hogy pontosítsak, 19 éves volt. Szóval, ott üldögélt egyedül, ezen a csodálatos helyen, amíg fel nem bukkant egy férfi. Bár nem méregdrága öltönyben sétált az épület felé, a lánynak még is feltűnt az eleganciája és sármja. Ahogy elsétált mellette a férfi, érezni lehetett a tömény parfümszagot, ami bizony köhögésre késztette a mi hölgyeményünket. Az idegen még visszafordult, hogy megnézze, ki köhécsel ennyire, majd eltűnt az ajtó mögött. – Barom – suttogta az ifjú, majd tovább kortyolgatta kávéját. Pár perccel később egy újabb fiú szállt ki egy autóból, majd indult sietősen Ninell felé.
A lány először nem tudta, hogy ki ez az idegen, de nem tudott az archoz neve párosítani. Elsőre úgy tűnt neki, mintha az ismeretlen egy szétszórt munkanélküli lenne, aki rendszeresen iszik, holott nem tudhatta, hogy a jövőbeli férje épp Franciaországban nyaralt és közben meglátogatta a nénikéje állattenyészetét, ahol igencsak piszkos lett. A sors pedig úgy hozta őket össze, hogy egy ügyetlen pincér megbotlott és ráborította a tálca egész tartalmát szegény gyanútlan Ninellre. Apám pedig persze rögtön ott termett és segített neki odaevickélni a mosdóig. Pár nappal később pedig találkozgatni kezdtek és – megint csak a sors keze – állatszeretetük közelebb hozta őket egymáshoz. Most már értem, hogy miért mesélte el ezt nekem sokszor anyu, hiszen én nem szoktam külsőről ítélni, de még is, volt valami Nerellában, ami erre késztetett.
Mikor feltettem a zongorával kapcsolatos kérdésem, ő csalódottan azzal a válasszal felet, amitől a legjobban féltem. Nem tud zongorázni, ám volt valami szomorú csilingelés a hangjában – meg persze a sajnos szó – amiből azt szűrtem le, hogy bár nem tud, szívesen megtanulna. Nem vagyok nagy zongorista, de pár dalt én is eltudok játszani, plusz még sok kottát is írtam. Persze, ha rendesen nekiállnék tanítani, ahhoz idő és bizalom kell. Időt tudok szakítani, csak meg kell egyeznünk valamikor, viszont a bizalommal volt egy kis gondom. Igazából nem is bizalmi kérdés, hanem az, hogy nem vagyok valami aktív a közösségi élet terén – már ha fogalmazhatok így. Nincs sok barátom és igazából sok olyan ismerősöm se, akiket még a barát kategóriába sorolhatnék. Gondolkodásomat a lány szakította meg, aki újra beszélni kezdett. Nem mondom, hogy nem élveztem a csendet, de az jólesett, hogy megdicsérte a játékom.
- Nem sokat tudok…ismered Brian Craint? Főleg az ő dalait játszom, és ha jól belegondolok, más zongoristát nem is nagyon ismerek.
Ez igaz volt. Gyakorlatilag az ő dalait dolgoztam fel, és írtam át, ha úgy láttam. Igaz, én is komponáltam néhányat, de azokat is a férfiéról mintáztam. Nem vagyok rá büszke, hogy másét szinte másolom, de ilyen téren nem vagyok túl kreatív.
- Esetleg zongorázhatok még egy dalt, ha érdekel. De persze csak ha szeretnéd.
Rámosolyogtam és úgy vártam a válaszát. Közben pedig néha körülnéztem, nehogy valami vagy valami kihallgasson minket. Esetleg elfogyjon a levegő és szerencsétlenségemre nem tudok felúszni a felszínre és megfulladok. Brr… ilyenre ne is gondoljunk!
Utoljára módosította:Nemes Prücsökmancs Izabella, 2014. április 29. 20:28
Nemes Prücsökmancs Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. május 2. 21:08 Ugrás a poszthoz

Nerella


Nem tartom jogosnak, hogy nem ismeri Brian Craint. Azt viszont tudom, hogy az emberek kilencven százaléka a középkorból ismer zeneszerzőket. Vagy ők nem a középkorban éltek? Mindegy, történelemből nem vagyok valami perfekt, akármennyire is imádom. A legtöbb felnőtt, esetleg gyerek olyanokat ismer, mint Mozart, Beethoven, Johann Sebastian Bach, Bartók vagy esetleg Erkel. Többet nem is mondok, hiszen én is csak őket ismerem, de ha jól tudom, nagyon sok zeneszerző élt az 150-1900-as években. Sajnos mára már előkerültek a pop, rock és egyéb ilyen stílusú zenék. Nem azt mondom, hogy opera kedvelő vagyok, de azt sem, hogy ilyen „mai zenekedvelő”. Én elvagyok a szobámban, egyedül és elzongorázgatok. Nekem az úgy tökéletes, ha nem zavar senki és én sem zavarok senkit. Legalábbis a lányok eddig még nem nyilvánították ki nemtetszésüket afelől, hogy zongorázom. Emlékeszem, amikor hat évesen leültem a hangszer elé, csak meredten bámultam és nem tudtam, hogy kezdjek hozzá. Lenyomtam egy hangot, aztán még egyet, de ott megakadtam.
A két hallott hang között nagy különbség volt, én még is újra nekiálltam és próbálkoztam. Kísérleteztem, sokszor napestig, de aztán én is és a családom is megunta. Végül pár nap múlva anya úgy állított be, hogy beszélt egy zongoristával, aki elvállalta, hogy tanít engem. Ezen kicsit meglepődtem és féltem is, bár a lelkem mélyén örültem. Az első órám majdnem elmaradt, de végül sikeresen elkezdődhetett. Hamarosan belejöttem a játékba és a hangok is egyre tisztábbak lettek, míg egy este kottákkal felszerelkezve ültem le a hangszer elé és elzongoráztam pár dalt. Nem volt hát kérdés, hogy ide is hozok egy zongorát, vagy egy szintetizátort.
Vissza a való életbe. Nerella bevallotta, hogy fogalma sincs róla, kinek a nevét említettem meg, de beleegyezett, hogy játsszak még egy dallamot. Rám mosolygott, amiből bátorságot merítettem – furcsa mi?  - és a hangszerhez sétáltam. Csendben leültem elé és felnéztem a lányra, aki időközben mellém ért. Ráemeltem barna szemeimet és egy halvány mosolyt küldtem felé. Visszapillantottam a zongorára, aztán felnyitottam és ujjaimat a billentyűkre emeltem. Mély levegőt vettem, aztán lenyomtam egy hangot.
Ezután gondolkozni kezdtem, hogy melyik dal lenne a legjobb, de végül a legelsőt választottam, ami az eszembe jutott. Amíg kezem a klaviatúrán járt fel s alá, addig agyam a következő hangokat és kottákat kereste. Végül sikeresen befejeztem a kívánt dalt, leemeltem a csuklóm és Nerellára pillantottam. Szaporán pislogtam rá és vártam, hogy valamit mond-e.
- Hogy tetszett?
Nem jutott más az eszembe, hiszen a sok dal összekeveredett, ezért próbáltam a lehető legtöbb betűt egymás mellé állítani, hogy azok kirakjanak egy – lehetőleg – értelmes szót. Az agyacskám egész idáig pörgött, most azonban kicsit megnyugodva abbahagyta a gondolkozást. A teljes figyelmem Nerella reakciójára szenteltem.
Nemes Prücsökmancs Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. május 3. 11:33 Ugrás a poszthoz

Kei-chan
= . =
Majális
gönc



Május. Majális. Buli. Ez a három szó forgott az agyamban egész reggel. Amikor megláttam a kifüggesztett plakátot a kastélyban, tisztára megőrültem. Mindig is imádtam az ilyen ünnepeket - mert a majális ünnep nem? -, így tudtam, hogy megyek. A reggelinél még elkaptam Keikót, de mivel ő is tisztára bezsongott - gondolom -, ezért csak pár szót beszéltem vele. Ha jól emlékszem megbeszéltük, hogy együtt megyünk. Viszont erre pontosan nem emlékszem, hiszen épp a reggelim fogyasztottam, ami egy narancsból, egy croassonból és teából állt. Nem volt éppen bőséges reggeli, de legalább finom. Ezek után felsiettem a szobámba, ahol természetesen megint egyedül voltam, hiszen a lányok megint elmentek valahova. Komolyan mondom, amióta együtt lakom velük, kevesebbet látom őket, mint amikor még gólyalakoztunk. Mindegy, végül is ők tudják.
Bár lehet, hogy kerülnek! Áhh, jó, hagyjuk a téves elméleteket, koncentráljunk inkább a majálisra! Először is valami göncöt kellett találnom, rövid időn belül, hiszen még dél előtt ki szerettem volna érni. Előkaptam a legelső felsőt és gatyát ami a kezem közé került, aztán magamra rángattam őket, "belőttem" a hajam, puszit dobtam Vattának és rohantam is le. Befordultam pár sarkon, aztán töprengve megálltam, hiszen elfelejtettem, hogy hova kell mennem. Fogalmam sem volt róla, hogy hol tartják a bulit, így keresnem kellett egy újabb plakátot, amin végül megtaláltam a helyszínt. Sietve leszambáztam a lépcsősoron és kifelé indultam. Az utolsó pár métert szinte futva tettem meg az udvarig. Végre! Kifulladva, de megérkeztem a boltíves kapuhoz, ám Kei-t még sehol nem láttam. Bemenni nem akartam nélküle, biztos jön, hiszen egy ilyen eseményt nem hagyna ki! Kintről nézelődtem, de nem sok mindent láttam. A sok sátor eltakarta a kilátást, viszont már kezdtem türelmetlen lenni. Lehet, hogy elfelejtette?
Idegesen toporogtam a boltív alatt, közben még mindig a nyakam nyújtogatva, amikor megláttam egy körhintát. Juj, emlékszem gyerekkoromban mindig felültem egy ilyen játékra és imádtam. Ha volt állatos ülőke, akkor képes voltam lerángatni a rajta ülő személyt, csak azért, hogy én ülhessek a lovon, vagy más állaton. Általában az ilyen hintákon ha van is állatkás ülőhely, akkor az is paci, de láttam már farkasosat és vidrásat is. Én személy szerint a legelsőt kedvelem a legjobban, de az utóbbi kettő is aranyos volt.
Nekidőltem az egyik falnak és a hajam kezdtem el csavargatni. Közben már a fél diáksereg bevonult mellettem, én pedig vágyakozva néztem utánuk, de bemenni mégsem mentem. Nem lett volna fer a lánnyal szemben, aki szerintem el sem jön. Nagyot sóhajtva doboltam a lábammal a földön, amikor egy piciny alakot láttam közeledni a kastély felől. Csak ő legyen, csak ő legyen! - fohászkodtam magamban.
Nemes Prücsökmancs Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. május 3. 21:15 Ugrás a poszthoz

Keiko



Az alak, akit az imént láttam, szerencsére Keiko volt. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, amikor odaért hozzám a lány. Rámosolyogtam, aztán szólásra nyitottam a szám, de ő beelőzött. Szépen köszönt, aztán mentegetőzni kezdett, végül pedig elráncigált a cukros pultok irányába. Megadóan követtem, közben pedig elhaladtunk egy táncoló bohóc-csoport mellett. Amikor észrevettek minket, egyikük leszakadt társaitól és követni kezdett engem. Vagyis Kei-t is. Hátrapillantottam, hogy mit akarhat, de nem láttam sehol. Megvontam a vállam, amikor meghallottam a mellettem álló lány sikítását. Szinte ijesztő sebességgel fordítottam felé a fejem, de nem volt semmi baj. Csupán egy csokibékát szorongatott a kezében. Bevallom egy kicsit azért megijedtem, de semmi több. Az árus arckifejezéséből láttam, hogy ő is megrémült, de főleg dühös volt azért, mert itt sikítgatunk a standja mellett. A végén még azt hiszik, hogy valami baja van az árujának és nem vesznek tőle semmit.
A kérdésére csak bólintottam egyet, aztán hagytam, had nézze végig a cukrokat. Közben körbepillantottam és felmértem a terepet - már amennyit láttam belőle a sátrak miatt. A körhintát megint csak kiszúrtam, hiszen már amikor kint ácsorogtam akkor is láttam, de most mintha közelebb lett volna. Alig észrevehetően megrántottam a vállam, aztán visszafordultam a leányzóhoz. Én is alaposan végignéztem a cukrok és egyéb nyalánkságok között, de nem vettem semmit. Türelmesen megvártam, amíg Keiko vesz valamit, ellenkező esetben amíg visszarakja azt, ami a kezében volt, aztán megragadva a csuklóját a körhinta felé vonszolom - ahogy először ő engem. Reméltem, hogy ugyan olyan engedelmes lesz, mint én voltam és követni fog.
Egyenesen a lovas körhinta felé indultam, ahol reményeim szerint kis sor fog várni minket. Hát tévedtem. Ugyan nem volt kilométernyi sor, de vagy tízen biztos ácsorogtak ott. Fanyar arccal néztem őket, aztán hátrapillantottam. Egy lemondó sóhaj után más szórakozási lehetőséget kutattam a szememmel.
Meg is pillantottam egy vattacukros bódét, amitől elállt a szavam. Nem mintha eddig beszéltem volna, de na. Értitek. Elengedtem a lány csuklóját és szinte szaladni kezdtem afelé. Már majdnem odaértem, amikor újra feltűnt az a bohóc. Pontosan előttem állt meg, én pedig majdnem nekirohantam. Felsikítottam és a földre estem. Nagy szemekkel meredtem rá, de nem tudtam mit akar. Kétségbeesettem kerestek Keikot és reméltem, hogy segít ez ellen a bohóc ellen.  
Nemes Prücsökmancs Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. május 4. 13:09 Ugrás a poszthoz

Nerella
Dal



Felszabadultan zongoráztam végig azt a három percet. Nem is tudom, nekem nem tűnt annyinak. Talán igaz, hogy ha az ember olyan dolgot csinál, amit szeret, akkor az idő sokkal gyorsabban megy. Bezzeg, amikor EVT-n ülök, akkor az idő csigalassúsággal halad. Nem mintha nem szeretném ezt a tantárgyat, de ha lenne valamilyen zeneóra, akkor az jobban izgatna. Tényleg, miért nem vezetnek be mondjuk zongoraórát, vagy fuvolaórát, vagy énekórát - na, azt inkább ne! -, vagy bármilyen más zenéhez és művészetekhez kapcsolódó órákat? Persze tudom, hogy van rajzmágia, de az még sem olyan, mint amit én csinálok.
Vissza a jelenbe. Amint végeztem a dallal - amit végigmosolyogtam - Nerella felé fordultam és feltettem egy kérdést, amire a válasza nagyon kedves volt. Jól esett, hogy azt mondta, szépen zongorázok, bár lehet, hogy csak azért mondta, mert nem akart megbántani, vagy ilyesmi. Ez elgondolkodtató volt, hiszen találkoztam már ilyen emberekkel, akik csak pusztán illedelmességből mondtak szép és jó dolgokat az emberről, azután pedig kibeszélték a háta mögött, hogy fú, ilyen meg olyan rossz volt.
- Tényleg tetszett? Őszintén, nem harapok.
Ezt most ki kell derítenem, hiszen nem élhetek hazugságban. Amint megkérdezte, hogy mi volt a dal címe, még jobban felvidultam. Akkor még sem csak puszta jóindulatból mondta azt, hogy szépen zongorázok, hanem érdekli is! Bár lehet, hogy csak témát keresett...na jó, hagyjuk ezeket a téves elméleteket, inkább válaszoljunk neki!
- Szintén egy feldolgozás, ha úgy vesszük. Brian Crain-től a Butterfly Waltz.
Rámosolyogtam és egy alig észrevehető mozdulattal lehajtottam a fejem. Tényleg csak kicsit, igazából a szememmel néztem lefelé. Közben egy újabb dalon gondolkoztam, ami egy kicsit vidámabb is, mint az utóbbi kettő. Brian nem is tudom...nem ír valami vidámakat, persze ha úgy vesszük, ez most valamivel boldogabb volt, mint az előző. Mind egy is, hiszen majd akkor zongorázok még, ha a lány is beleegyezik. Addig viszont a ruhámat néztem, majd pár perc után újra feltett egy kérdést.
- Csak zongorázni tudok, illetve egy dalt ha elnyökögök fuvolán. Az utóbbi hangszeren is viszonylag sokat játszottam, viszont dalt csak egyet tanultam, de amint mondtam, örülök, ha elnyökögöm.
Az utolsó kérdésén egy kicsit elgondolkoztam. Attól függ, hogy ő mit sorol be a "máshoz is értek" kategóriába. Kéne valamilyen támpont, vagy egy jelző, amihez tudom csoportosítani őket.
- Attól függ hogy mit értesz azon, hogy mihez értek még. Hát például tudok lovagolni - egész jól -, zongora és ugye a kis fuvola, egyszer kipróbáltam a díjugratást és a voltizst, de egyik sem tetszett annyira.
Kissé oldalra billentettem a fejem és vártam a válaszát. Aztán elgondolkodtam, hogy lehet nem is tudja mi az a voltizs, de majd rákérdez, ha érdekli. Igen, maradjunk ebben, majd rákérdez.
- Te tudsz valamilyen hangszeren játszani? Vagy Te miben vagy jó? Gondolok itt a sportokra, hogy szűkítsük a kört.
Na, én okosan előrelátóan leszűkítem a körünket, de persze megint nem azt mondom, hogy ő nem okos, meg semmi ilyesmi. Bár nem tudom, hiszen még keveset beszéltem vele és inkább én zongoráztam, ő pedig csak állt mellettem, de...inkább hagyjuk.
Nemes Prücsökmancs Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. május 5. 16:36 Ugrás a poszthoz

Nerella



Hatalmas megkönnyebbülés volt számomra az a tény, hogy a lány nem hazudott és nem puszta jóindulatból mondta ezeket a szavakat. Nekem nagyon fontos az, hogy mindig mindenki őszinte szavakat intézzen hozzám, főleg, ha a lovaglásról, vagy a zenéről van szó. Sok mindenben szeretnék jól tejesíteni, ám ez csak úgy lehetséges, ha gyakorlom azt a bizonyos dolgot. Nekem pedig létfontosságú az, hogy ha valamit csinálok, akkor azt más megdicsérje, esetleg valami olyasmit mondjon, ami neki nem tetszett. Szeretem hallani azt, ha valaki elismeri, amit csinálok. Persze azért sem harapok, ha azt mondják, hogy ez nekik mennyire nem tetszett, és hogy még gyakoroljam! Nerella egy kis mosolygást is rak a szavai mellé. Viszonzom a mosolyt, igaz hogy halványan, de viszonzom. Sosem voltam az az igazi mosolylány, ha fogalmazhatok így. Persze, szeretem görbíteni a szám – főleg felfelé -, de úgy érzem, hogy nem áll jól. Hiába mondta mindenki, hogy így, meg úgy milyen szép az arcom és a többi, de persze soha nem hittem nekik. Mára már tudom, hogy a felnőtteknek hinni kell, hiszen ők is átestek ezen a korszakon, amikor kis hitetlenkedő csitrik voltak. Én viszont mégsem érzem úgy, hogy szép lennék, sőt! Amíg soroltam, hogy mikhez „értek”, addig folyamatosan a lányarcát figyeltem. A szemeiben egy kis félelmet láttam csillogni, amit egyáltalán nem értettem. Valami rosszat mondtam talán? Megbántottam valamivel? Vagy…?
- Minden rendben? Valami… valami rosszat mondtam?
Tudnom kell, muszáj! Nem szerettem volna már az első találkozásunkkor megbántani, hiszen akkor legközelebb is félve közelít majd, vagy netalántán el is kerül. Ezt pedig nem szerettem volna. Amint utána érdeklődtem, hogy ő milyen sportot űz, rögtön észrevettem, hogy anyának megint igaza volt. „Nem vagyunk egyformák” – persze, sokan mondják ezt, de anya főleg. Rengetegszer elismételte ezt a mondatot és pár alkalom után már meg is tanultam. Azonban kis gyermekfejjel, még nem igen értelmeztem… vagyis, hogy mondjam. Nem igazán fogtam fel a dolgokat, így csak rábólintottam, rámosolyogtam és mentem vissza lovat pucolni. Nerella csupa olyan dolgot sorolt fel, amikhez például én nem értek. Tenisz? Tánc? Világéletemben nem fogok tudni teniszezni, na a táncról ne is beszéljünk! Nincs két bal lábam, legalábbis reménykedek benne, hogy nincs. Igazából nem is szerettem úgy igazából táncolni.
- Én nem tudok táncolni.
Váó, ez mennyire érdekelheti? Mind egy is, hiszen már kimondtam, nincs visszaút, inkább csak az arcát fürkésztem, aztán vártam a reakcióit.
- Bocs, ez csak úgy kicsúszott.
Nem tudom miért kezdtem el mentegetőzni, hiszen szinte semmit sem csináltam, de ez most már lényegtelen.
Nemes Prücsökmancs Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. május 5. 16:59 Ugrás a poszthoz

Keicicc



A föld nagyon nem volt kényelmes, akármennyire is szeretek rajta ülni. Ha mondjuk most gyorsan kinőne alattam egy kis puha füvecske, akkor megbékélnék vele, de amúgy nem. Az pedig, hogy ráestem a sejhajomra, még egy lapáttal rátett a már bokáig érő idegességre. Amint hozzáértem a földhöz, felszisszentem és rögtön felhúztam a lábaimat. Összeszorított szemmel "szenvedtem" ott pár percig, aztán újra kilestem. A bohóc lépett egyet előre, én pedig nem tudtam mire vélni a dolgot. Még is mit akar ez tőlem? Próbáltam valahogy kiszúrni a tömegben Keikót, de nem sikerült. Elvesztem. Az álarcos támadóm közben közelebb jött és már nyújtotta is a kezét, amikor meghallottam Keicicc csatakiáltását. Valahonnan a tömegből utat törve magának a maszkos ember felé rohant, majd egy kecses mozdulattal a hátán termett. Végre fellélegezhettem volna, ám még mindig a földön csücsültem. A hátsóm iszonyúan fájt, nyilván ráestem a farcsontomra. Valahogy még is ellöktem magam a földtől és feltápászkodtam, aminek végtelenül örültem, hiszen így egy vonalba kerültem a bohóccal. Vagyis - nagy meglepődésemre - ő kisebb volt mint én. Összeszűkített szemmel mértem végig, de aztán mosolyognom kellett Keiko kijelentésén. A lufiállatka mondjuk nem volt olyan szörnyű ötlet.
- Kei, csak akkor tudna hajtogatni neked valamit is, ha leszállsz róla!
Szerencsétlen arckifejezéséből egy cseppnyi hálát sem véltem felfedezni, inkább haragot sugárzott, mint semhogy hálát, vagy esetleg egy kis kedvességet. Tágra nyíltak a szemeim, majd a háta mögé léptem - persze a szemem le nem vettem róla - és leszedtem az ott csimpaszkodó lányt.
- Szerintem hagyd most békén. Eléggé dühös lett rád.
Még mielőtt a bácsika bármit mondhatott volna, a csuklójánál fogva elhúztam Keikót egy hús - és sajtkóstoló felé. Nem szerettem volna további vitákba keveredni ezzel az emberrel és tudom, hogy Keiko - akit még mindig húztam - sokszor és gyorsan fel tudja kapni a vizet, ezért nem kockáztattam a további konfliktusokat. Csak remélni tudtam, hogy a bácsi nem követ minket és tudunk tovább majálisozni.  
Nemes Prücsökmancs Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. május 5. 17:36 Ugrás a poszthoz

Zoli
Május 14. - 20:49
ruha



Az esti levegő mindig megbabonáz. Nem tudom miért, de így van. Mindig is szerettem a lehűlt levegő illatát, na meg persze az esőét is, de az már egy másik dolog. Egyrészt ezért is jöttem ki ilyen későn a kastélyból, más rész pedig már nem bírtam odabent. Ma mindegyik órám termes óra volt, így esélyem sem volt arra, hogy kint lehessek. Persze reggel - mint mindig - lementem futni, hiszen van egy kutyám, akinek kell a mozgás, de az az idő túl kevés volt. Nekem a természet amolyan létfontosságú dolog, és ha nem vagyok kint a friss levegőn minimum három órát, hát akkor meghalok. Persze nem szó szerint, de érezni lehet rajtam az ingerültséget és a fáradtságot. Mivel egész idáig tanultam és a szobámban kuksoltam, csak most volt időm arra, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem. Csak abban tudtam reménykedni, hogy nem követ se tanár, se prefektus.
Az pedig főleg nem lett volna jó, ha Kei, Lau, vagy Ly kap el. Az meg ég inkább, ha másik házból való emberke lát meg és követ. Persze az meg az én hibám lesz, hiszen nem kell éjszaka mászkálnom, de ha elkezdeném mesélni a történetem, hogy ezért, meg azért lógtam ki éjszaka, akkor persze lecsiccsegnek. Fáradtan sóhajtva lépdeltem tovább, ügyelve arra, hogy senki ne lásson meg. Amint kiértem a kapun, már nyugodtabban szedtem a lábaim, bár azért még féltem egy kicsit, hisz Bogolyfalván és a kastély külső udvarán is "járőrözhetnek". Zsebre vágtam a kezem és közben magamban szitkozódtam, amiért nem öltöztem fel rendesen. Hiába, most már nem mehetek vissza a kastélyba, hiszen holnap ismétlődni fog ez az egész bent maradósdi.
Az éjszaka már önmagában is gázos, főleg ha egyedül sétálgatsz Bogolyfalva kihalt utcáin, miközben a csárdákból kihallatszik a zene és a kiabálás. Persze nem mindegyik ház volt ám ilyen. Sokszor percekig néma csend volt és csak a baglyok huhogtak, akik - szokás szerint - a frászt hozták rám. Nem mintha féltem volna tőlük, csak amikor síri csend van és hirtelen megszólal egy állat, na akkor aztán futhatnékom támad. Dideregve haladtam végig a macskaköves utcán, majd letértem az útról és a falu vége felé vettem az irányt. Számításaim szerint itt már nem voltak prefektusok, de ha még is, akkor nekem végem van. Befordultam pár sarkon és hopp! a temető előtt álltam. Tanácstalanul néztem körbe, hiszen fogalmam sem volt, hogy hogy kerültem ide, még is itt álltam. Lassan kinyúltam és belöktem a nagykaput, ami hangos nyikorgással ki is nyílt. Óvatosan beléptem és többször körbe is kémleltem. Az sem lett volna szerencsés, ha egy itt lakó ember meglát és szól a felsőbbrendűeknek. Hangtalanul lépegettem a temetőben, közben hol az utat, hol a sírokra vésett neveket néztem. A fa alatt ülő emberi lény pedig annyira hidegen hagyott, hogy amikor elhaladtam mellette, még akkor sem vettem észre. Elszambáztam pár sír mellett, aztán olyan száz méterre leültem egy padra - háttal a fiúnak - és Nemes Flórián sírját nézegettem. Bár nem voltunk rokonok, a neve még is ismerős volt.
Utoljára módosította:Nemes Prücsökmancs Izabella, 2014. május 5. 17:38
Nemes Prücsökmancs Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. május 5. 20:38 Ugrás a poszthoz

Zoli
Május 14. - 20:49



Az éji csendben magányosan üldögéltem egy rozzant, elkopott padon. Bár hideg volt, nekem a legkisebb gondom is nagyobb volt annál. A zsebembe rejtett kezeimet mozgatni kezdtem, hiszen akár mennyire voltak védett helyen, bizony azok is fázni kezdtek, ahogy az egész testem. Behunytam a szemem és mélyet szippantottam a hűvös levegőből. Élveztem a szél cirógatását az arcomon, ahogy egyre feljebb megy, aztán a füleimet kezdi el simogatni. Végül felér a hajamhoz és lágyan szétfújja az összefogott tincseket. Rendkívül kellemes volt az idő, ahhoz képest, hogy lassan kilenc óra lesz. Bár a takarodó csak egy órával később lép érvénybe, én még is féltem egy kicsit. Semmi kedvem sem volt egy prefektus karjai közt végezni. Ismerek pár olyan embert - hű, ez kész csoda! -, akiket olyan prefi kapott el, hogy utána egy hétig rémálmaik voltak. Persze nem tudom ez mennyire igaz, de higgyük csak el. Akár mennyire is élveztem kint lenni, nem szerettem volna megtapasztalni azt, hogy milyen, amikor elkap egy gyilkos.
Az előbbi sírt kezdtem el figyelni, a már nyitott szemeimmel. Nemes Flórián - 1813 - 1825. Szegény kisfiú mindössze tizenkét évet élt és valahogy meghalt. Rögtön elgondolkoztam azon, hogy az élet mennyire kegyetlen. Egyik pillanatban még vígan sétálunk az utcán, a másikban pedig elüt egy mugli jármű. Bármi megtörténhet és bárhogy, illetve bármikor. Egy kissé oldalra billentettem a fejem és úgy figyeltem tovább a sírt. Volt valami írás rajta, viszont nem tudtam elolvasni, mert a sír eléggé elkopott.
Ekkor valahol a távolban a kapu újra megnyikordult, én pedig felkaptam a fejem. Fogalmam sem volt róla, hogy rendesen becsuktam-e, vagy valaki bejött. Lassan felemelkedtem a padról és sietősen a kriptához indultam, amikor megpillantottam az idegent. A távolban nem igazán ismertem fel, de azt láttam, hogy fiú és van egy pokróc a kezében. A fal mellé simultam és az árnyékból figyeltem, hogy mit csinál. Nem voltam benne biztos, hogy prefektus-e, de nem kockáztattam. Semmi kedvem sem volt benyakalni egy büntetést. Tettem egy lépést hátra, amikor megbotlottam, de szerencsére nem csaptam semmiféle zajt és el sem estem. Megkönnyebbülten felsóhajtottam és a kalapom mélyebbre húzom. Még mindig nem voltam benne biztos, hogy a nekem háttal álló idegen prefektus-e, vagy sem. Tanár nem lehet, hiszen ahhoz túlságosan kicsi. Bár lehet, hogy csak távol áll tőlem.
Nemes Prücsökmancs Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. május 6. 21:09 Ugrás a poszthoz

Zoli
Május 14. - 20:49



Néha elgondolkozok azon, hogy az emberek tényleg ilyen hiszékenyek? Persze tudom, hogy én például csak félig-meddig vagyok ember... vagyis az vagyok, de boszorkány is, szóval... szóval mindkettő. Maradjunk annyiban, hogy mindkettő. Mire a fiú a padhoz ért, én addigra már réges-rég a falnál lapultam és néhol komor arccal, néha halk kuncogással figyeltem a reakcióit.Az előbbi bizonygatásom nála bevált, hisz naivan szólongatni kezdett, hátha előjövök. Hát azt lesheted fiam! Eszem ágában sem volt előmászni a fal mellől, hiszen még mindig nem tudtam, hogy prefektus-e, vagy egy szimpla falulakó. Hiszen ők is bepanaszolhatnak, igaz, hogy lehet nem ismernek, de rám küldenek egy sóbálványátkot és kész! Vagy felcipelnek a kastélyba - amit kétlek - vagy pedig lecipelik az egyik prefektust, tanárt, illetve az igazgatót. Még a gondolattól is megborzongtam, hogy akár ki is csaphatnak ezért. A szüleim pedig, ha ezt megtudták volna, biztos, hogy szívbajt kaptak volna, hiszen nem ilyennek neveltek. Magamra sem ismertem és szerintem ők sem. Soha egyetlen egyszer sem szegtem szabályt, amióta az iskolában vagyok. Persze otthon volt egy-két csíntevésem, de azokat elnézték "még gyerek vagy" indokkal. Itt viszont nem otthon vagyok és ettől egy kicsit megijedtem.
A fiú újra megszólalt, ekkor viszont "szimpla diákként" mutatkozott be, és azt is elárulta, hogy a pálcája a kastélyban maradt. Mégis ki a a bolond, aki pálca nélkül mászkál éjjel kilenc órakor? Este van, egyedül vagy és vérfarkasok is élnek errefelé. Folytassam? A hideg is kirázott, na persze nem ettől, hanem a hidegtől.
A csípős levegő kezdte csipkedni az arcom és a csuklóm, na meg persze a kézfejem, aminek nem örültem. Tudtam, hogy fel kellene már mennem a kastélyba, de nem fogok addig előmerészkedni innen, amíg az idegen el nem tűnik a száz méteres körzetemből. Pechjére kiváló a látásom és bár nem tudok olyan nagyon messze elnézni, de sokáig látok dolgokat. Egy tompa puffanást hallottam, amiért persze kikukkantottam a kripta mellől. Ha jól láttam - sötétben viszont már nem olyan kiváló a látásom, főleg, ha az "áldozat" egybeolvad az éji sötétséggel - a fiú elesett, bár lehet, hogy csak lehajolt valamiért.
Nem harap. Ez a mondat elgondolkodtató volt, hiszen ha nem harap, akkor nem egy vérfarkas, aki átváltozva tudat nélkül rójja a falut, hanem egy ember. Vagy varázsló, de ezt már letisztáztam magammal. Óvatosan kihajoltam, ügyelve arra, hogy még véletlenül se lásson meg. Egy kicsit elfogott a félsz, hátha meglátott, de ahhoz már szuper szemek kellettek volna.
Összedörzsöltem az átfagyott kezeimet és reménykedtem, hogy miután visszaérek a kastélyba - ha! -, nem fognak leesni. Tényleg nagyon durván nézett ki. Az ujjperceim teljesen pirosak lettek, néhol felszakadozott a bőröm és a hideg is csípte a sebeket. A pálcámért nyúltam, amikor mozgolódást hallottam az egyik fáról. Megnyugodva sóhajtottam fel és óvatosan kibogoztam magam a sálamból. A ruhadarab amint elhagyta a nyakam, rögtön átfújt a szél és a ruhám alá sompolygott. Dideregni kezdtem és lassan belebújtattam a kezeimet az összetekert nyakbavalóba. Egy kicsit még megdörzsöltem és a nyakam is összehúztam, de több baj nem történt.


// Utólag is kérem a prefektusokat és tanárokat, illetve minden olyan embert, aki beköphetne minket, hogy egy kicsit még bírják ki, had játsszunk! ^^ Köszönöm! //
Nemes Prücsökmancs Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. május 10. 18:08 Ugrás a poszthoz

Zoli
Május 14. - 20:49



A kezem elég durván nézett ki, még a sálba bugyolálás után is. Nem értettem, hiszen nem szokott így kirepedezni, de most nagyon fájt. Igaz, nem is szoktam éjfélkor kint mászkálni a mínuszokban, de hát ez van. Szokatlan egy levitástól, hogy éjszaka kint járkál a kastély falain kívül - emlékeztettem magam arra, hogy ha egy prefektus elkap, biztos, hogy ezt fogja mondani. Ezért is bujkáltam. Hiába mondta a fiú, hogy így meg úgy nem prefektus és nem is tanár, én még sem hittem neki. Nem tudom miért, de nem.
Amíg a kezemet dörzsölgettem a fiú leült a padra, épp oda, ahol én ültem. Elárulta, hogy Kilt Zoltánnak hívják. Zoli...?! A szövegelésének további részére nem is figyeltem, elkezdtem átfuttatni az agyamon a nevet. Végül sikeresen megérkeztem a levitás fiúhoz, akit már ismertem, hiszen millió edzésen voltunk, a kviddics miatt. Gyakorlatilag ott ismertem meg, hiszen se órákon, se a kastélyban nem találkoztunk, hiszen vagy a szobámban csücsültem és zongoráztam, olvastam vagy tanultam, illetve este és kora reggel a kutyámmal futottam. Nem sok alkalmam volt tehát megismerni az évfolyamtársaim, vagy csak a levitásokat. A névhez egy kissé homályos arcot is tudtam párosítani. Szeplők, barna haj és szem, körülbelül olyan magas, mint én. Másodikos. Igen! Ő az! Kilestem a fal mellől és gyanakodva néztem rá. A hangja viszont más volt. Bár lehet, hogy csak félreemlékeztem, hiszen az emberek hangjait nem nagyon szoktam megjegyezni.
Mélyet lélegeztem a levegőből, majd kiműtöttem a kezem a sálamból és a ruhadarabot visszatekertem a nyakam köré. Behunytam a szemem, majd ellöktem magam a faltól. Mivel sem elesni, sem nekimenni nem akartam semminek, így nyitott szemmel kikukkantottam a fal mögül és néztem, ahogy a padon ül és hallgattam a beszédét. Egy kicsit figyeltem is rá, de nem minden részletére. Amikor azt említette, hogy hideg van, akkor a sötétben, de bólintottam. Pléd! Hirtelen tágra nyíltak a szemeim, amikor azt említette, hogy nekem adná, hátha fázom. De még mennyire, hogy fázom!
Ahhoz képest, hogy még mindig nem tudja ki vagyok, egész sokat elárult magáról, ami ha tényleg prefektus lettem volna, most nagy bajba sodorta volna. Ha jól tudom, név és ház, illetve évfolyam kell ahhoz, hogy beköphessék a házvezetőnél. Amikor megemlítette, hogy felmegy nélkülem, megborzongtam. Nem szerettem volna egyedül felsétálni a kastélyba, bár egymagamban sokkal gyorsabban fel tudtam volna jutni, illetve gyorsan kapcsol az agyam és a reflexeim is jók.De úgy, hogy mellettem van még valaki, nem tudok helyette is figyelni ezekre. Összeszedtem minden erőm és kiléptem a biztonságot nyújtó fal mellől.
- Kérlek ne menj!
A hangom elhaló volt, rekedt és talán nm is hallotta, hisz épp akkor jött egy nagyobb fuvallat. Megköszörültem a torkom és a fiú mögé léptem. Reméltem, hogy nem ijed meg tőlem nagyon, vagy nem kezd el kiabálni, ilyesmik. Bár ha hangoskodni kezd, akkor saját magát is veszélybe sodorhatná, szóval ez kilőve.
- Kérlek ne menj!
Megismételtem a mondatomat, immár hangosabban és érthetőbben. Ha felém fordult, akkor rámosolyogtam, de nem tudom, hogy látta-e a sötétségben. Reméltem, hogy tudja ki vagyok, hiszen nem lett volna jó, magyarázni a kilétem.
Nemes Prücsökmancs Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. május 12. 16:14 Ugrás a poszthoz

Zoli
Május 14. - 20:49



A fiú először nem igen reagált a mondatomra, majd a másikra sem. Egy kicsit megijedtem, hátha valami történt vele. Talán elaludt, vagy...? Nem, ilyenre ne is gondoljunk! Óvatosan előreléptem, hátha meglátom mi a baj, amikor felpattant. A hirtelen ugrástól megtántorodtam és kénytelen lettem hátralépni egy lépést. Megköszörülte a torkát és végre megszólalt. Hozzám lépett és rám terített valami hideg, ám de puha dolgot. Takaró... - emlékeztettem magam a ruhadarabra, már ha lehet annak hívni. Bár pléd nyirkos volt, még is viszonylag gyorsan felmelegített. Összehúztam elől a két végét és hálásan rámosolyogtam a fiúra, bár nem tudtam, hogy látta-e. Talán nem kéne éjszaka mosolyognom, hisz értelmetlen. Amikor megkérdezte, hogy elinduljunk-e vissza, megráztam a fejem, és már nyitottam is a szám, hogy mondjak valamit.
- Köszönöm ezt a pokrócot.
Először is megköszönjük, hisz nem vagyunk mi illetlenek. Ezek után gondolkodóba estem, hogy mit is kellene válaszolni. Szívesen maradtam volna itt, de tudom, hogy ha visszamegyünk, akkor elkaphatnak. Elhúztam a szám és a padhoz sétáltam. Lecsüccsentem rá és feljebb húztam a lecsúszott "kabátot". Bár a testem jó része kezdett felmelegedni, a csuklóm és a tenyerem még mindig hideg volt. Megmarkoltam a pléd szélét és a fiú felé fordultam.
- Amúgy mit kerestél itt ilyenkor?
Hát persze, hogy nem a kérdésre válaszoltam, hanem inkább más felől érdeklődtem. Jól van, mindegy is már feltettem a kérdést, hát halljuk rá a választ. Türelmesen megvártam, amíg kifejtette az álláspontját, már ha kifejtette. Magam elé nézve hallgattam a fák susogását, ahogy a szél ide-oda löki az ágait. Fogalmam sem volt róla, hogy vajon mit kereshetett itt, éjjel éjfél körül. Tényleg! Vajon mennyi lehet az idő? Ezen még nem is gondolkoztam. Amikor kijöttem a kastélyból, akkor kilenc óra körül járt az óra mutatója. Viszont most? Mióta lehetek kint? Vissza kellene indulni a szobába, hiszen holnap kemény nap lesz, na meg időre fel kellene kelnem.
Amíg gondolkodtam, addig egy fekete cica suhant át a macskaköves úton. Észrevettem, hiszen tekintetemet közben arra fordítottam, vagyis hát az egész fejem. Még mindig a padon gubbasztottam és isten tudja mire vártam. Talán arra, hogy a fiú szóljon először, vagy... nem tudom. A macska hirtelen megállt, a kapu felé nézett, majd riadtan felugrott és elszaladt a temető legészakibb felére. Összeszűkítettem a szemem, hiszen ha ezt csinálta, akkor nyilvánvalóan jött valaki. Gyanakodva felálltam, majd tettem egy lépést előre. A kapu hirtelen felnyikordult, én pedig a takarót ledobva megragadtam a fiú kezét és a falhoz rángattam. A dolgok egy pillanat törtrésze alatt forogtak le. Mire sikeresen a falhoz értünk, a temetőőr már a padnál volt és a kezében az imént elhagyott pokrócot tartotta. Morgott valamit, aztán visszasétált a kapuhoz és becsukta.
- Bocsánat a pléded miatt. Nem akartam, hogy elvigye, kérlek ne... haragudj rám!
A hangom elcsuklott, én pedig a fiút otthagyva a kripta másik széléhez siettem és óvatosan kilestem mögüle. Az idegen lassan sétált a kastély felé. Titkon reménykedtem benne, hogy nem a prefektusokhoz, vagy valaki máshoz viszi azt a plédet, hanem elrakja...magának. Szerencsémre a férfi befordult egy utcán és benyitott az egyik házba. Egy kicsit homályosan még azt is láttam, hogy a lámpafényben valakivel kiabált, majd a fény kialudt, én pedig felsóhajtottam. Hátrapillantottam és a szememmel a fiút kerestem.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. június 1. 17:38
Nemes Prücsökmancs Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. május 16. 18:42 Ugrás a poszthoz

Szofi és Mesélő
zárás



  Amikor reggel kisétáltam a kastélyból, nem gondoltam volna, hogy egy plüssbe botlok. Nem mindennapos az, hogy az ember egy kitömött állatkával sétál és beszélget a birtokon. Tudom, hogy ez mágusiskola, de akkor is. Ez már kicsit furcsa, akármennyire is boszorkány vagyok. A találkozás a furcsa, de mégis aranyos lénnyel, megmelengette a szívem és kedvem lett volna táncra perdülni az egész iskola előtt. Csak az a baj, hogy nem tudok táncolni. Hát igen. Ez az igazság.
  Miután megemlítettem a pingvinnek Kuma nevét, kicsit gondolkozott rajta, de aztán felderült arccal pislogott rám. Nem tudtam, hogy honnan ismeri a plüssnyulat, de különösebben nem is érdekelt. Nem az én dolgom, nincs is hozzá semmi közöm. Horka megpróbált átmászni a lány öléből az enyémbe, mire én készségesen közelebb csúsztam és mielőtt még földet ért volna, elkaptam és a combomra ültettem. A plüss kérlelni kezdett, hogy vigyem el a nyuszihoz, de én csak értetlen arccal bámultam rá. Fogalmam sem volt, hogy ebben a szent percben épp hol tartózkodik Kuma, ezért nem válaszoltam. Még azt sem tudtm, hogy hol van az "általános" helye. Szofira néztem és egy "segíts" pillantást küldtem felé.
  A kicsiny lény a bemutatkozásom után a nevemen kezdett el rágódni és meg is dicsérte. Rámosolyogtam köszönésképp, aztán amikor Horka azon kezd aggódni, hogy szeretni fogják-e, bólintottam, bár lehet hogy nem látta, hisz háttal állt.
- Biztos vagyok benne, hogy szeretni fognak egy ilyen elbűvölő lényt, mint Te.
Az amúgy elhadart mondat végét kissé elharaptam, de azt hiszem, hogy érthető volt, amit mondani akartam. Bocsánatképpen újra mosolyogni kezdtem és belenéztem a kis állat gombszemeibe. Amikor meg szeretett volna ölelni, én nem tiltakoztam, hisz mindig is szerettem a plüssöket és ezután is szeretni fogom őket. Engedtem hát Horka akaratának és miután rábólintottam a kérdésére, óvatosan a szárnyai alá nyúltam és felemeltem a vállamhoz. A nyakamhoz csúsztattam és finoman megszorítottam a hátát. Közben becsuktam a szemem, nehogy meglássam Szofi pillantását. Nem tudom, hogy reagálta le, de igazából ez nem is volt fontos.
  Amint a pingvin feje a nyakamhoz ér, valami mozgolódást éreztem, majd azt, hogy valami megnyalt. Megnyalt? Csodálkozva eltoltam magamtól a lényt és kíváncsian tekintettem rá. Ez mégis mi akart lenni? Ezen viszont már nem volt időm gondolkozni, hiszen hirtelen melegem lett és a szám akaratlanul is mosolyra húzódott. Szofi ölébe tettem Horkát és vidáman a lány felé fordultam.
- Gyere, keressük meg Kumát! Gyere Horka és te is...hogy is hívnak? Áhh, ez most nem lényeges. Gyertek!
  Hirtelen felpattantam és maghoz öleltem a kis lényt is, majd  kezem nyújtottam a lánynak. Akár beleegyezett, akár nem, felhúztam és a kezemben Horkával a kastély felé ugráltam, közben pedig a Boci boci tarkát énekeltem. A hasam bizseregni kezdett, de én tovább énekeltem, nem törődve azzal, hogy páran megfordultak utánam.
- Tudod, nem tudom ám, hogy hol van Kuma, de megkérdezünk pár Levitást, ők biztosan tudni fogják hol van a nyuszi.
  Újra hadarni kezdtem, majd felugrándoztam a lépcsőkön és megálltam a klubhelyiségünk előtt. Ha a lány követett, akkor elbúcsúztam tőle, és egy puszit nyomtam az arcára, de ha esetleg valahol elszakadt volna, akkor csak egy vállrántással beléptem és a tornyok felé igyekeztem.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. június 4. 14:48
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21621
Írta: 2014. június 7. 18:52 Ugrás a poszthoz

Évi
14. 06. 10.
ruha



  Nyár. Meleg. Ezek az első gondolatok, amik lezajlanak a nyári hónap elérkezte előtt. Szerettem ezt a három hónapot, hiszen ilyenkor nincs iskola meg ilyenek, most még is szomorkás hangulatom volt. A levél, amit otthonról kaptam igen csak ijesztő volt, hiszen anya nem árulta el, hogy mi az a "nagy baj", amiről beszélt. Hiába írtam vissza, mintha a föld nyelte volna el őket, másfél hónapja egy levél sem érkezett tőlük. Az időm nagy részét a szobámban töltöttem és vagy zongoráztam, vagy pedig készültem a vizsgákra, de inkább az előbbi. Főleg a hangulatomhoz illő kottákat szedtem elő és azokat zongoráztam. Már-már a depresszió kapujában álltam, amikor végül erőt vettem magamon és kiléptem a burokból.
  Ki kellett szabadulnom a kastélyból, így miután kiértem a falak közül a falu felé vettem az irányt. Szerettem Bogolyfalvát, a szüleim tervezték is, hogy ideköltöznek, de végül elvetették az ötletet, hiszen itt nincs akkora terület, mint otthon a birtokunkon. Egy egyszerű türkizes szoknyát viseltem, fekete topánkával. Amíg a macskakövön sétálgattam, azon filóztam, hogy vajon mi lehet az a nagyon nagy baj, ami miatt nem kaptam egyetlen egy levelet sem. A birtokot biztos nem vehették el, hiszen rendesen fizettük a számlákat... gondolom. Ez biztos nem lehetett baj, hiszen anyu és apu is jól keresnek.
  Aput sem rúghatták ki, hiszen honnan is rúghatták volna ki, ha állattenyésztő?  Az nem olyan munka, amiből csak így leépítés szintén dobálják ki az embereket, szóval ezt is kizárhatjuk. Anya munkája is hasonló, csak ő állatorvos és hát beteg állat mindig van. Újabb lehetőség kizárás. Vivi? Vivi! De neeem, ő pedig főiskolán van, biztos, hogy nem lehet vele baj... bár... áhh nem, hagyjuk is! Megráztam a fejem és elrúgtam egy kisebb kavicsot. Észre sem vettem, de lassan kiértem a faluból. Lefordultam egy úton és meglepetten pillantottam fel, amikor vizet láttam magam előtt. Ijedten hőköltem vissza, hiszen kis híja volt annak, hogy belesétáltam volna a vízbe.
  A tavacskától nem messze egy padot néztem ki magamnak, amin még senki sem ült. Így jobban körülnézve rajtam kívül talán csak a halak voltak itt a tóban. Sehol senki. A padhoz lépdeltem és leültem rá. Közben végig a csillogó vízfelszínt néztem, ami egy felszínre törő halacskától hullámzani kezdett.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. június 7. 18:53
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Nemes L. Izabella összes RPG hozzászólása (337 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 11 12 » Fel