30. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Kiírásra kerültek az év végi/eleji pályázatok, ne felejtsd el csekkolni a híreket! Wink
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Nemes L. Izabella összes RPG hozzászólása (337 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 » Le
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2019. augusztus 20. 23:01 Ugrás a poszthoz

Masa
Frayec

Igazából feleslegesen próbálok rájönni Henrik kilétére, mert egy random iskolás gyerekről úgysem fogom tudni, hogy kicsoda. Ellenünk nem játszott, így onnan nem ismerem, a pirosak minden edzésére meg sajnos nincs időm az egyetem mellett kicsücsülni. Masa majd bevállalja ezt is és kiszökik a legközelebbi edzésre is, hátha felbukkan ez a bizonyos Henrik.
A lányt lepisszegő hangokra idegesen pillatok oldalra-előre a körülöttünk tanulni vagy olvasni próbáló emberekre. A mellettem alvó állat is mocorogni és egy pillanatra azt hiszem lezuhan a székről, de csak még kisebbre húzza össze magát.
- Ha szabad bejárása van, akkor nem diák – hangosan kezdek el gondolkozni, hátha ez segít rájönnöm a férfi kilétére. - Szóval idősebbnek kell lennie. Idősebb egy diáknál. Jesszusom, Masa, te terelőpárbajra hívtál egy felnőtt férfit? – a székemen hirtelen előredőlve sziszegek a lánynak, mielőtt még ismét felbolydul a könyvár, amiért mi itt próbálunk beszélgetést folytatni. Addig örüljenek, amíg ingerülten össze nem csapom az egyik könyvet.
- Jó, oké, oké. Oké. Oké – motyogom lassan, az előttem kinyitott kötethez fordulva. - Akkor viszont sürgősen találni kell valamit – aggódva pillantok fel a lányra és gyorsan lapozni kezdek. Egyáltalán nem akarom, hogy valami felnőtt férfival bármiféle párbajba kezdjen, de nem vagyok az anyja, nem tilthatom meg neki. Aggódni viszont aggódhatok.
- Figyelj, mennyire sürgős ez a dolog? Vannak ismerőseim, például a régi csapatom terelői és Norbi csapattársaival is jó a kapcsolatom, tudok esetleg írni valakinek egy baglyot és megkérdezhetem őket, hogy mi a fene pontosan a terelőpárbaj. Ahhoz viszont kell egy kis idő, míg megfordulnak a baglyok. Jézusom, ugye nem holnap lesz?
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2019. augusztus 21. 12:22 Ugrás a poszthoz

Masa
Frayec

Szóval férfi. Ez mindjárt megváltoztatja a dolgokat, mert egy diák ellen még azt mondom gyakorlással simán nyerhet is. Iskola mellett nem kviddicseznek profi szinten, úgyhogy annyira nem kell amiatt aggódni, na de egy felnőtt ember?! Lehet, hogy valami profi kviddicsessel sikerült összekavarodnia, aki már évek óta játszik terelőként és csak azért nem igazolt még le sehova, mert nem tud választani az ajánlatok közül. Na jó, ebbe még belegondolni is rossz. Inkább mégse gondoljunk arra, hogy profi.
Gondolkozom a lehetőségeinken, hogy kinek tudnék így hirtelen baglyot küldeni. Legrosszabb esetben hoppanálni is tudok, ha az idő miatt nem tudunk várni a levél érkezésére. Magamban már végigpörgettem az összes kviddicses ismerősöm nevét és kiválogattam azokat, akiknek ebben a bizonyos témában a legnagyobb tapasztalatuk lehetne és készen állok arra, hogy felsoroljam őket, mikor Masa ismét megszólal. Megszakad a szívem a szomorú hangjától.
- Az jó, ha Chris tud segíteni, de csak egy szavadba kerül és írok valakinek – teszem még hozzá a sajátjához hasonlóan egy halvány mosolyt villantva. - Egyébként meg ha belegondolsz, mi lehet egy terelőpárbaj? Egymásnak passzolgattok, amíg egyikőtök el nem fárad… vagy – és ezt már félve teszem hozzá - másik párbajokhoz hasonlóan megpróbáljátok kiütni egymást.
A könyvemet szorongatva keresem Masa tekintetét. Kezdek egyre jobban stresszelni emiatt a párbaj miatt, pedig egyrészt én a közelében sem leszek, másrészt nem nekem kell részt vennem rajta – és mégis, aggódva kezdem oly sok idő után most megint harapdálni az ajkam, hogy azzal is csináljak valamit. Hajaj Masa, legközelebb a csendes kukkolást is csendesebben kell csinálni.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2019. augusztus 21. 12:27
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2019. augusztus 28. 21:56 Ugrás a poszthoz

Masa
Frayec ~ zárás

Aggódva pillantok Masára a szemem sarkából, könyvemre hajolva és tettetve az olvasást. Bár egyáltalán nem rám tartozik és kicsit sem az én döntésem, nagyon nem szeretném, ha részt venne ezen a párbajon. Attól a pillanattól kezdve ezen a véleményen vagyok, mióta kiderült a partnere nem is egy diák lenne, hanem egy idős pasi. Nem gondolok mondjuk harmincöt fölé, de azért kétlem, hogy valami húszévessel kellene párbajoznia. Mindenesetre a terelőpárbaj már csak azért sem jó ötlet, mert az előző meccsünkön pont egy gurkó ütötte ki. Talán korai lenne egy újabb játék vele.
- Tudod mit? Nem ismerem Henriket, de biztos vagyok benne, hogy ha komolyabbra fordulna a helyzet, akkor azonnal befejeznétek. Plusz, én hiszek benned. Gyakorlással bármi sikerülhet – kedvesen mosolygok rá és amennyiben hagyja, bátorítóan megszorítom a hozzám közelebb eső kezét. Látom rajta a kétségbeesést és ebben a pillanatban bármit megtennék, hogy semmissé tegyem ezt a párbajt és a levitásnak ne kellene emiatt többet aggódnia. Bárcsak segíthetnék rajta valahogy.
Masa azonban a következő pillanatban egy kifogás kíséretében felpattan a székről és elviharzik a polcok irányába. Elkeseredetten dőlök hátra szemeim lehunyva pár pillanat erejéig. Eddig alvó állatom most lassan az ölembe kucorodik és halk morgással igyekszik megnyugtatni. Ujjaim maguktól találnak utat a bundájába és egy utolsó pillantást vetek Masa eltűnésének irányába, mielőtt egy sóhaj kíséretében ismét a könyvek fölé hajolok. Hosszú nap lesz ez is, az már biztos.  
Utoljára módosította:Szentmihályi L. Izabella, 2019. augusztus 28. 21:57
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2019. szeptember 21. 18:14 Ugrás a poszthoz

Henrik

Egyszerűen nem tudok elszakadni ettől az iskolától. Nyolc hosszú évet töltöttem diákként a kastély falai között, majd elmentem egyetemre és azt hittem lezártam magamban ezt a korszakot. Négy évig bírtam. Először csak néha jártam vissza, meglátogatni pár embert az itt maradtak közül, aztán jött a kviddics, amiről képtelen voltam lemondani. Utólag belegondolva mégis valamelyik profi csapatnál kellett volna kikötnöm, de tudtam én tizennyolc évesen, hogy ennyire hiányozni fog? Nem. Megelégszem az iskolai játékkal is. A kviddicsnél viszont nem álltunk meg, nemrég ugyanis felmerült a Levita házvezető-helyettesi pozíciója. Átgondoltam? Persze. Többször is. Kételkedtem magamban? Hogyne. Akartam ennyi felelősséget? Dehogy. Elfogadtam? Nyilván - és nem bántam meg.
Szerettem a kastélyt, a házat és a levitásokat is. Elvégre most is velük kviddicsezem, nyilván nem tudtam teljesen elszakadni tőlük. Először furcsa volt ugyan a teljesen új tagokból álló csapat, a régiek közül csak Kelemen – meg később Robi – maradt meg, de szerencsére gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Főleg Masával. Nagyon bírtam a csajt és most ráadásul anyja helyett anyja leszek. Tudok rá legalább vigyázni, mert nem akarom, hogy a meccsen történtek megismétlődjenek vele. Emellett valahogy összeszedett egy párbajt is, amiről megint csak fogalmam sincs, hogy alakult. Muszáj lassan elbeszélgetnem vele.
Az ablakok előtt sétálgatva várok JG-re és a következő éven gondolkozom, körülöttem a tanárok teszik dolgukat. Nem tanúsítok nekik nagy figyelmet, el vagyok foglalva a saját gondolataimmal, néha kipillantok az ablakon, meg köszönök az érkezőknek, de amúgy csak próbálok nem útban lenni. A mellém lépőre fel sem figyelnék először, de a nevem hallatára rögtön megtorpanok és meglepődve pillantok fel.
- Örvendek – egy halvány mosollyal nyújtok neki kezet és bár elsőre nem esik le, hogy a neve Henrik, motoszkálni kezd valami a fejemben. Ő lenne az a bizonyos Henrik? Masa Henrikje? Jézusom – meg amiatt is, amit épp mond. Az egyik levitás diák? Hisz el sem kezdődött még a tanév.
- Természetesen – végigpillantok az immár üres tanárin, az ajtó most csukódik az utolsó távozó után. Teszek pár lépést az ablak felé, aztán visszanézek a férfira. - Miről lenne szó? Pontosabban kiről? Ugye nem próbált meg senki beszökni az erdőbe? – még ki sem ejtem teljesen a szavakat, sápadni kezdek a gondolatra. Jól kezdjük az évet, de legalább tudjuk, hogy jó anyjuk leszek, ha már év elején szívrohamot akarok kapni, mert valaki odajön hozzám azzal, hogy beszéljünk az egyik gyerekről és rögtön a legrosszabbra gondolok.
Utoljára módosította:Szentmihályi L. Izabella, 2019. szeptember 21. 18:16
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2019. október 15. 20:24 Ugrás a poszthoz

Henrik

Tegyük fel, hogy az égvilágon semmit nem tudtam Masa párbajáról és minden, amit most Henrik elmond, teljesen új információ. Tegyük fel, hogy elfeledkeztem róla és most emlékeztetnek, hogy márpedig ez megtörtént. Tudom, hogy nem lehetett volna lebeszélni erről a lányt, hiszen megpróbáltam. Akkor még nem voltam a házvezető-helyettese, nem zárhattam a szobájába, amíg ki nem veri a fejéből ezt a butaságot, most viszont rá kell döbbennem, ahogy felfogom Henrik szavait, hogy valóban én felelek érte. Bármi miatt, amit ezentúl tesz, el kell beszélgetnem vele, mivel büntetni vagy megszidni nem akarom. Nagyon jól tudom, hogy lesz még ilyen húzása, úgyhogy jó előre felkészítem magam.
- Megtudhatnám, hogy ez pontosan mikor történt? – gondolatmenetem félbeszakítva pillantok vissza Henrik arcára, kérdőn megemelve egyik szemöldököm. Meg sem próbálom egyelőre védeni a lányt, magam is nagyon jól tudom, mennyire impulzív néha. Mondjuk én az ő idejében akkor sem hívtam volna egy tanárt párbajra, ha megfenyegettek volna, de én nem Masa vagyok. Nem lehetünk egyformák.
- Sajnálattal hallom, hogy a tanév még el sem kezdődött és már ilyen ügyekkel kell foglalkoznia – megeresztek egy halvány mosolyt, nem mintha ez annyira segítene a helyzeten. Az biztos, hogy utam innen egyenesen a Levitába vezet, és ha kell, felforgatom Masáért az egész körletet. Érik az a beszélgetés.
- Tett esetleg Mária még valamit, amiről tudnom kellene? Vagy mondott bármit, hogy miért akarta ennyire végigcsinálni a párbajt? - igyekszem nem arra gondolni, hogy mi történhetett volna, ha Henrik mégis belemegy a dologba és Masa nem ússza meg ennyivel. Tisztában vagyok vele, hogy főleg a büszkesége nem engedte nemet mondani erre az egészre, hiába járt volna úgy jobban. Ezek után pedig remélem megköszöni valahogy Henriknek, amiért nem tette teljesen tönkre az életét a párbajjal és az utolsó pillanatban visszalépett. Megköszönhetné. Majd megmondom neki.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2019. december 23. 22:59 Ugrás a poszthoz

Henrik

Azt hiszem, ha van valami, amire senki nem készített fel még a kinevezésem előtt, az Masa. Csapattársa voltam hónapokon keresztül, ismerem, tudom milyen, és mégis, mikor bejelentette, hogy terelőpárbajra hívott egy számomra ismeretlent, akiről később kiderült, hogy egy harmincas férfi, igazából nem is tudom miért lepődtem meg. Ha valakiről, hát pont róla tudom elképzelni, hogy egy ilyenbe belemegy, ennek ellenére a legutolsó pillanatig reménykedtem, hogy esetleg nemet mond és lefújja. Most, hogy itt állok Henrik előtt és úgy teszek, mint aki semmit nem tudott erről az egészről, rá kell döbbennem, hogy többet is tehettem volna a könyvtárban. Ha csak egy kicsit erősködöm, talán meg tudtam volna győzni.
- Természetesen beszélni fogok vele, amint lehet – azt inkább már nem teszem hozzá, hogy miután itt végeztem, ha kell, a Levita legmélyebb részéről is előkerítem Masát. Egy pillanatig pedig tényleg elhittem, hogy talán a legeslegutolsó pillanatban majd lefújja a párbajt és bevallja, hogy ez neki nem fog menni. Egy pillanatig biztos voltam benne, hogy sarkon fordul a könyvtárban, előbukkan az egyik könyvespolc mögül és kijelenti, hogy lefújja. Egy pillanatig még mindenben biztos voltam. Úgy látszik az évek alatt egyre naivabb lettem. Zétény büszke lenne rám.
- Köszönöm, hogy értesített ezekről. Beszélni fogunk Máriával és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez ne forduljon többet elő – szívesen mondanék olyat, hogy garantálom, hogy ez többet nem fog megtörténni, de Masát ismerve én semmit nem tudok garantálni még a házvezető-helyetteseként sem. Ezen mindenképp dolgoznom kell a jövőben, ha esetleg még egy ilyen esettel találom szembe magam, akkor ne a csapattársaként tekintsen majd rám, hanem a házvezető-helyetteseként és tudjak rá valamennyire hatni. Vagy legalább Henriket hagyja békén a közeljövőben – vagy ameddig el nem végzi az iskolát, utána már úgysem én felelek érte.  
- Lenne még valami, amit szeretne megbeszélni?
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. január 15. 16:24 Ugrás a poszthoz

Zétény
[zárt]

A szívem is kihagy egyet, ahogy meghallom a hangját. Olyan gyorsan torpanok meg a tér közepén, hogy egy pillanatra fel sem fogom a felgyorsuló pulzusom. Ujjaim belemélyednek a mellkasom előtt sebtében összefogott barna kabátba, fogaim meg az ajkamba, ahogy hirtelen megfordulok. Először fel sem fogom, hogy mi történik. Nem hallom a téren járó embereket vagy a veszekedő párt, de még a gyorsuló lélegzetvételem sem. Csak rá tudok gondolni. Itt van. Itt van, itt ül a szökőkút szélén és úgy tesz, mintha az elmúlt x évben semmi nem történt volna. Mintha nem hagyott volna itt egy nap szó nélkül, búcsú nélkül mindazok után, ami történt velünk. Csalódtam benne aznap. Kerestem. Sírtam utána. Magamat okoltam, amiért elment, mert én nem tudtam rajta segíteni. Most meg itt ül és csak bámul rám. Rám, aki továbbra is lefagyva állok előtte, és igen, egy pillanatig az is megfordul a fejemben, hogy ez csak egy illúzió. Valójában nincs itt, sosem volt és nem is lesz, csak valaki szórakozik velem, mégsem merek elnézni. Félek, hogy ha egy pillanatra is szem elől veszítem, eltűnik, és ismét elveszítem. Érzem a szúrást a szememben, a könnyeket lecsorogni az arcomon, de nem fogom fel a történteket, miközben teszek egy óvatos lépést előre. Majd még egyet. Majd még egyet. Csak bámulok rá hosszú ideig, ami nekem óráknak tűnik, némán, könnyáztatta arccal és csak arra tudok gondolni, hogy itt van. Merlinre, itt van. A köztünk lévő apró távolságot aztán egy értelmetlen hang kiadásával szüntetem meg, ahogy zokogva ragadom meg kezeit, hogy amilyen szorosan csak lehet, magamhoz húzhassam. Arcom a nyakába fúrom és szipogva simulok hozzá közelebb, közelebb, még közelebb. Ujjaim a hajába, a nyakába, a hátába mélyednek, és csak egyetlen egy szó hagyja el rekedten ajkaim, amit a pulóverébe motyogok.
- Hazajöttél.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. január 19. 14:07 Ugrás a poszthoz

Zétény

Éveken keresztül vártam erre a pillanatra. Vártam, bíztam benne, álmodtam róla. Reméltem, hogy nem esik semmi baja bármerre is jár, bárkivel találkozik. Fogalmam sem volt az utazásairól, nem írt, nem tudtam róla semmit, jóformán azt is hihettem volna, hogy holtan fekszik valamelyik országban. Nem tudom min ment keresztül. Nem tudom a szülei végül megtalálták vagy egyáltalán érdekelte-e őket, hogy a család legidősebb gyereke egész egyszerűen eltűnt. Nem tudom a megrendezett házassága Lyrával hogy alakult, egyszerűen semmiről sem tudok. Nem írt, nem látogatott meg, nem hívott, nem csinált semmit. Egyetlen egy levelet volt képes csak küldeni, amelyre végül már nem is válaszolt. Fájt, hogy itt hagyott és fájt, hogy nem akart velem beszélni. Bíztam benne, hogy időnként felbukkan majd vagy küld magáról egy életjelet, hogy tudjam, jól van, de semmi. Nem voltam számára annyira fontos, hogy megírja, jól van.
A derekam köré fonódó karok egy újabb elkeseredett hangot váltanak ki belőlem. Nem érdekel, hogy a téren vagyunk, hogy a szívem úgy dobog, mintha ki akarna ugrani a mellkasomból, hogy ujjaim szinte belemarnak a hajába, hogy képtelen vagyok abbahagyni a sírást. Kell ez most nekem. Itt hagyott, éveken keresztül nem hallottam róla, most pedig megjelenik a semmiből. Foghatnám a terhességre is, de valójában miatta sírok. Siratom az elmúlt éveket, az ő éveit.
- Annyira hiányoztál – suttogom még a nyakába, mielőtt eltolna magától. A könnyes arca láttán még jobban elszorul a torkom. Remegő ujjakkal törlöm le a könnyeit, az esküvő hallatán csak rázom a fejem. Az nem számít most. Semmi sem számít most, csak ő. Zöldjeimmel a szemeit keresem és egy aprócska mosolyt magamra erőltetve simítok végig az arcán, a vállán, a kezein. Megváltozott és mégsem. Ugyanúgy néz ki, mint ahogy legutóbb emlékszem rá, de mégis érzem, hogy ő már nem ugyanaz a Zétény, aki volt.
- Miért nem írtál? – kérdezem halkan és ha engedi, ismét hozzábújok. Kell ez most nekem. Érezni akarom, hogy itt van és nem fog eltűnni, hogy nem csak képzelődöm. Kérdezhetném, hogy miért ment el, miért nem hagyta, hogy segítsek, miért nem tudott ellenszegülni az apjának, de ezekre mind tudom a választ. Tudom, hogy miért kellett elmennie, mégis fáj.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. január 19. 17:51 Ugrás a poszthoz

Zétény

Nem tudtam, hogy ennyire. Elnevetem magam a szavak hallatán, de nem fűzök hozzá semmi mást. Reméltem, tudja nekem mennyire hiányzott, hisz leírtam neki abban az egyetlen egy levélben, amit küldött. Akkor azt sem tudtam, hova postázzam, de azt mondta a bagoly majd elviszi hozzá. De az a bagoly többet nem jött vissza. Írtam volna neki még, meséltem volna neki bármiről, hogy eltereljem akár csak pár percre a figyelmét a problémáiról, amíg azt a pár sort olvassa, de a bagoly soha többé nem jött vissza, én pedig szépen lassan feladtam.
- Belekeveredni? Mégis mibe? Apád megfenyegetett volna mert barátok voltunk, ha nem mondom el, hol vagy? Megkínzott volna, hogy lássa tényleg igazat mondok és nem csak titkolni akarom a tartózkodási helyed? Mégis mitől akartál megvédeni, hm? – élesen kérdezek vissza és felpillantok rá. Nem érdekel, hogy milyen kifogást akar erre megint felhozni, ez a legnagyobb baromság amit csak mondhatott volna. Kitől kellett volna annyira félnem, hogy Zéténynek védenie kellett éveken keresztül? - Mit.. – kérdeznék vissza, ám ekkor előhúz valamit. Megszeppenve pislogok le az elém tartott képre, amin egy gyönyörűen mosolygó, fejét oldalra billentő, fiatalabb Iza néz rám vissza. Ellágyulnak arcvonásaim ahogy átveszem tőle a képet és csak akkor pillantok vissza rá, mikor hátratűri a hajam. A szemem ismét szúrni kezd, érzem, de mielőtt sírni kezdhetnék, gyorsan lepillantok a képre. Mennyire könnyebb volt akkor minden. Ott voltál velem. Ujjaim megfeszülnek a kép szélén, egy könnycsepp legördül az arcomon.
- Melletted álltam volna, ha itthon maradsz. Ugye tudod? Ugye tudod, hogy segítettem volna? Segíteni akartam neked, de nem hagytad… Zétény – évek óta most először ejtem ki a nevét. Persze az első pár hónapban sokat beszéltem róla, Michelle-nek, Norbinak, a nővéremnek, mindenki tudott Zétényről, még az is, aki nem akart. Aztán abbahagytam. Nem beszéltem róla, nem említettem sehol, próbáltam nem gondolni rá. Nem volt rá okom, hisz már nem volt az életem része.
Szipogva törlöm le a könnyeim a kérdései hadát hallgatva, majd mosolyogva visszanyújtom neki a képet. Most már tudom, hogy nem volt mindig egyedül.
- Jól vagyok. Jól vagyunk, minden rendben. Hamarosan befejezem a sulit és hivatalosan is gyógyító lesz belőlem. Ettől az évtől pedig házvezető-helyettes vagyok a Levitában – kissé félve teszem hozzá az utóbbit, fogalmam sincs mondjuk, hogy miért. - Jönnek a gyerekek. Pontosabban egy – félrehúzom az eddig összefogott kabátom, hogy lássa a növekvő hasam. Négy hónaposan nem vagyok még akkora, de azért lehet látni a változást. - Ő az első – teszem még hozzá büszkén, végigsimítva a gömbölyödő pocakomon.
- Hol voltál egész eddig? Mi van a családoddal? Lyra? A házasság? Apád megtalált? Kerestek egyáltalán? Jól voltál? Nem keveredtél bajba? Hogy találtál meg? Mit csinálsz itt? Hol fogsz lakni? – konkrétan rázúdítom a kérdéseimet, de mielőtt bármelyikre is válaszolhatna, vagy egyáltalán kinyithatná a száját, megragadom a kabátja szélét és egészen komolyra véve belenézek a szemeibe. - Ugye nem hagysz itt megint?
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. január 21. 18:05 Ugrás a poszthoz

Zétény

Szemöldököm szép lassan egyre magasabbra kúszik szavai hallatán. Fogalmam sincs miért gondolja, hogy mindezt el fogom hinni az apjáról, aki valószínűleg a létezésemről sem tud, nemhogy kettőnk kapcsolatáról. Mindenesetre türelmesen végighallgatom az indokait, ami közben átcsap magyarázkodásba, de különösebben ez sem hat meg. Úgy érzem a szíve mélyén ő is érzi, hogy nem történt volna velem semmi, még ha tartjuk is a kapcsolatot.
- Senki nem tehetett volna semmi olyat, amivel árt nekem. Elfelejted, hogy kikkel vettem körül magam az elmúlt pár évben. A Saint-Venantok? A családom? Te? – a tekintetét keresem, és amint megtalálom, azonnal elmosolyodok. - Plusz egy terromágussal beszélsz. Ha a varázslatok nem is, ez mindig megvéd. Mindig. Nem kellett volna úgy kezelned, mintha nem tudnék magamra vigyázni – természetesen egy részem megérti, miért akarta elkerülni, hogy bántódásom essen, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a családja bármit megtett volna azért, hogy Zétényt előkerítsék a világ másik végéről és erőszakkal hozzáadják Lyrához.
Persze, hogy nem hagyta. Mindig is makacs volt, és ha valamit egyszer a fejébe vett, az már pedig úgy történt, ahogy ő azt eltervezte. Én voltam a kivétel. Sosem azt tettem, amire várt, sosem úgy viselkedtem, ahogy ő kigondolta. Élveztem, hogy tudtam neki meglepetést okozni, bármiről is legyen szó.
- Köszönjük – elpirulva harapok az ajkamba, mert erről még mindig nem sikerült leszoknom és majdhogynem elkalandozva simítok végig a hasam takarta kabáton. - Zétény, hidd el, Norbi nem olyan borzalmas, mint amilyennek mindenki beállítja. Vannak néha őrült ötletei, de nem rossz ember. Csak nem töltöttél vele elég időt – mosolyogva vonom meg a vállam, szükségét érezve, hogy a férfi védelmébe keljek. Meggyőződésem, hogy ha összeereszteném őket, vagy találnának egy közös pontot, amit kiveséznének és utána kínos csendben telne a délután további része, vagy azonnal megutálnák egymást, de a kedvemért tettetnék a szimpátiát – és én az utóbbira szavazok.
- Ne idegesíts fel. Elég sokkot okoztál azzal, hogy megjelensz a semmiből, nem írsz, nem látogatsz meg, csak üldögélsz a tér közepén, mint aki jól végezte a dolgát és rám hozod a frászt, mert épp olyanod van. Válaszolhatsz mindenre – nyomom meg az utolsó szavaim, hogy éreztessem vele, nem viccelek. Tudni szeretném merre járt, az nem úgy van, hogy csak én mesélek, róla meg továbbra sem tudok semmit.
- Mikor nem voltam én őszinte veled? – ugyan elmosolyodom, az a mosoly rögtön le is fagy arcomról, amikor már nem tudom hányadszorra húz magához. Ösztönösen ölelem át a hátát és a haján végigsimítva lassan ringatni kezdem. - Minden rendben lesz. Visszajöttél. Itt vagyok. Itt leszek neked, bármi történjék – súgom halkan a hátát simogatva. Nem szeretném, ha sírna. Nem szeretném, ha miattam sírna. Megtettem én ezt kettőnk helyett évekkel és pár perccel ezelőtt is.
- Kezd késő lenni. Hol vettél lakást? – meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg visszaköltözött volna az iskolába, pedig nem ő lenne az egyetlen idős diák, aki visszajött hozzánk tanulni. Egész egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy Zétény ismét tizenéves diákokkal lakjon együtt. Egyszer végigcsinálta már, meg amúgy is gazdag a családja, megengedhet magának egy lakást.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. március 24. 00:08 Ugrás a poszthoz

Zétény
zárt

Mint egy hulla szép ruhában. Nem, nem nézek ki jobban és nem is érzem magam jobban. Michelle nem viccelt ezzel a „semennyit nem fogsz aludni” dologgal. Egyáltalán nincs kedvem itt mászkálni és ügyeket intézni, otthon akarok lenni Norbiékkal, minél messzebb az iskolától és a problémáimtól. Nem elég, hogy ismét vezetőségi váltásunk volt – komolyan, miattam megy el mindenki, vagy mi? -, még az illúziónk is megbomlott a szünet előtt. Esküszöm amióta visszajöttem ebbe az iskolába, minden megy tönkre körülöttem. Legközelebb majd az idegrendszerem fog, ha Mária visszaérkezik az iskolába és kezdődik elölről a tavalyi évünk. Őszintén sajnálom egyébként a lányt, most, hogy nem tudok annyi időt itt tölteni vele az iskolában, fogalmam sincs, hogy fog alakulni az éve. Mindenesetre gondolatban már örökbefogadtam, úgyis mindig engem keresnek, ha vele van baj.
Flóritól kilépve dörzsölöm a szemeim és elnyomok egy ásítást, ahogy elindulok a Levita felé. Muszáj megnéznem legalább egyszer, amíg az iskolában vagyok, hogy nem szökött-e be valaki a toronyba, és nagyon ajánlom, hogy egy diák se legyen ott. Nem vagyok olyan állapotban, hogy higgadtan megkérjek bárkit, hogy hagyja el a lezárt körlet területét. Ma jobb, ha inkább senkivel nem találkozom. Aha. Az univerzum konkrétan arcon röhög, ahogy befordulok a sarkon és kis híján arcomba robban egy kuka. Teljesen be vagyok lassulva, két napja kávén élek és konkrétan nem létezem, de szerencsére ez most elkerül.
- Héló! – üvöltök fel azonnal, az előttem álló elázott diákok hangomra ijedten húzzák össze magukat és rohannak el valahova. Utánuk szólhatnék, hogy nincs rohangálás a rohadt folyosón, de tekintetem már Zétényen van. Zétényen, aki kivont pálcával áll a folyosó közepén és épp nagyon meg akarja keseríteni az életem. Némán nézek végig a romboláson, majd ahogy tekintetem a férfi arcára siklik, felvont szemöldökkel fonom össze karjaimat, helyemről viszont nem mozdulok. - Elárulnád, hogy mégis mi a jó istent művelsz a tanítás első napján? – csattanok fel élesen a kialakult helyzetet látva, mire a mögöttem érkezni kívánó csapat is inkább visszafordul és keres magának egy másik folyosót. Nem vagyok most jó passzban, de ezt ő is tudja. Na meg ezt remekül szemlélteti a két csodás karika a szemem alatt.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. március 24. 10:53 Ugrás a poszthoz

Zétény
Egész nyugodtan fogalmazhatnánk úgy is, hogy semmi kedvem jelen pillanatban élni, nemhogy idióta barmokkal foglalkozni az első tanítási napon, akiknek annyi eszük sem volt, hogy legalább lemenjenek a pincébe rendet bontani. Arról nem is beszélve, hogy az előbb barátságos jelzőkkel illetett személy az én idióta barmom, így most már akkor is foglalkoznom kell vele, ha egyébként nem tenném. Mellette nem sétálhatok csak úgy el, nyugodt lelkiismerettel, hogy majd valaki megoldja, aki nem én vagyok. A tanári itt egy köpésre, a tanulmányi úgyszintén, igazából bárki más nyakába akaszthatnám ezt a problémát, és mehetnék a dolgomra.
- Köszönjük, Nyilvánvaló kapitány – vágom rá rögtön a válaszára. Mintha nem lenne két szép szemem, hogy ezt magamtól is észrevegyem. Idegesen fonom össze még jobban karjaim magam előtt, de a helyemről nem lépek el. Isten mentsen, a végén még olyat teszek, amit mindketten megbánunk. - Francokat. Nem mész sehova, amíg fel nem takarítasz itt mindent – körbepillantok a folyosón, az előttem elterülő rumlin nézek végig, amire most utalok is. Játszhatom én a prefektusból házvezetővé avanzsált nénit, aki megkeseríti az életed, ha nem teszed azt, amit mondok. Úgyis annyira élvezte mindig, mikor megbüntettem, hát most tessék. Nem leszek én semmi jónak az elrontója.
- Mi a frász bajod van? Nem bírtál ki egyetlen egy napot sem, hogy ne kezdj mindenki idegére menni? – ismét kérdezek, hátha ezúttal méltóztatik válaszolni rá. Nála sosem lehet tudni, és még én vagyok az, aki soha nem azt teszi, amit várnak tőle. Kikérem magamnak. Erre elindul. Van pofája itt hagyni mindenféle magyarázat nélkül és képes lenne lazán elsétálni mellettem, mintha semmi nem történt volna. - Zétény – hangom élesen csendül, ahogy közelebb ér hozzám. Zöldjeim az ő szemeit keresik, és ugyan nem vagyok még teljesen hozzászokva az ilyesfajta fegyelmezéshez, most könnyedén játszom a szerepem. Szerintem életemben nem kiabáltam még vele, talán csak akkor, ott a csárdában, de most nagyon szívesen leüvöltöm a fejét, ha attól helyreáll a lelkivilága. Nem fog itt hagyni. Szemeim a férfi irányába villannak, kezem abban a pillanatban lendül, ahogy ellépne mellettem. A bicepszét kapom el és abba belemarkolva húzom vissza, körmeim a kabátjába mélyednek. Nem fogom elengedni. Nem fogom hagyni, hogy szó nélkül elmenjen és többet ne beszéljünk erről az esetről. Nem tudom, hogy képes vagyok-e megállítani. Valószínűleg erősebb nálam, kviddics ide vagy oda, mindenesetre minden még megmaradt cseppnyi erőm belepasszírozom ebbe az egy mozdulatba, hogy megállítsam magam mellett.
- Zétény – szólalok meg halkan, hangom sokkalta kedvesebben cseng most, hogy közelebb van hozzám. - Mi történt? Apád az? – nem éppen a legkellemesebb témánk, de jelen pillanatban nem tudok másra gondolni, ami ennyire feldúlta volna a tanév első napján.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. március 24. 17:22 Ugrás a poszthoz

Zétény

Merlinre, hát mégis van még olyan ebben az iskolában, aki visszabeszélés nélkül képes elvégezni azt a feladatot, amit kiadnak neki. Elképesztő, mik nincsenek. Érdektelenül nézem végig, ahogy meglengeti a pálcáját és kérésemnek eleget téve az általa okozott kupleráj hamarosan teljes egészében eltűnik a szemem elől. Esküszöm rajta fogom gyakorolni, hogy majd pár év múlva mivel és hogyan kell megfenyegetnem a saját gyerekem, hogy pakoljon össze a szobájában, mert úgysem fog ránk hallgatni, mert ő most nagyon lázad. Talán Zétény is most éli a lázadó korszakát, én nem tudom, de mégsem hagyhatom, hogy rongáljon már az első nap, mikor nekem megígérte, hogy viselkedni fog. Ennyit az ígéreteiről. Legközelebb majd ismét egy szó nélkül tűnik el hat évre, hisz azt is megígérte, hogy több ilyet nem tesz. Amúgy teljesen nyugodt vagyok ám, meg ilyenek.
- Inkább levezeted random gyerekeken, akik semmit nem csináltak és csak próbálják túlélni az első napjukat? Igen, ez valóban jobb megoldásnak tűnik – bólogatok mellé nagyban is, hogy megerősítsem a mondottakat. Lehetnék vele elnézőbb is, de egyrészt nem akarok, másrészt nincs hozzá se időm, se kedvem, hogy őt pesztráljam, ha elkezd rongálni a folyosón és ijesztgeti az elsősöket. Az meg már csak hab a tortán, hogy ki is akart állni velük párbajozni. Az eszem megáll – és ő is. Sikerül megállítanom, még ha minden erőm össze is kell szednem hozzá, aztán a következő pillanatban már ki is tépi karját az ujjaim közül. Nem tágítok mellőle, de hangommal együtt arcvonásaim is ellágyulnak egy pillanatra, ahogy rákérdezek a baj forrására. Amire persze nem válaszol, hát miért is tenné. Csak bámulok utána, amikor ellépdel mellőlem és egy padra ül. A folyosón rajtunk kívül nincs más, szerintem már bőven híre ment, hogy erre senki meg se próbáljon jönni.
- Kissé? – belekezdhetnék újra, de inkább csak nagyot sóhajtva leülök mellé, felsőtestemmel felé fordulva. - Hogy bírtál első nap összeveszni egy tanárral? Még órád sem lehetett vele – komolyan, ehhez már tehetség kell. - Zétény. Mi történt? – végigsimítok a haján, és tarkójához érve óvatosan belemarkolok a tincsekbe, de semmiképp sem fájdalmasan. Épp csak annyira, hogy feje felemelésére ösztönözzem.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. március 24. 21:55 Ugrás a poszthoz

Zétény

Némán hallgatom végig a számomra egyébként egyáltalán nem kimerítő történetét, de hát mit tehet az ember, ha egyszer nem akarja elmondani. Mégsem kényszeríthetem, hogy beszéljen olyan dolgokról, amikről nyilvánvalóan nem akar, bármennyire is szeretném tőle. Még mindig semmit nem tudok arról a hat évről, amikor nem volt itthon. Fogalmam sincs merre járt, mit csinált, kivel találkozott, csak annyit, hogy bujdosnia kellett. Szeretném megérteni, szeretném tudni, de nem fogok megint felhozni egy olyan témát, ami kényelmetlenül érintheti, így csak csendben ülök mellette. Ujjaim lassan elhagyják a haját és az ölembe ejtve összekulcsolom őket, amíg megemésztem a hallottakat.
- Gondolom ő nem fogadott vissza tárt karokkal, mint én? – szomorkás mosollyal pillantok fel rá, ahogy eszembe jut a férfi viszontlátása. Haragudhattam volna rá. Megutálhattam, felpofozhattam, ellökhettem volna magamtól, amiért ezt művelte velem. Hiába értettem meg, miért tette. Hiába tudtam, hogy mennie kellett. Néha én is lehetek önző. Néha én is akarhatom, hogy az emberek, akiket szeretek, örökre velem maradjanak. Zétény megmosolyogná el nem múlt naivitásom, de talán ez pont egy olyan dolog, ami visszahozta őt hozzám. Nem tudom mikor határozta el, hogy most itt az ideje hazajönni. Nem tudom milyen oka volt rá, de abban biztos vagyok, hogy én örültem neki a legjobban.
- Mi történt Nadiával? – óvatosan teszem fel a kérdést, hozzá közelebb eső lábam felhúzom a padra, mintha csak törökülésbe akarnék ülni, így a derekam kitörése nélkül tudok féloldalasan felé fordulni. - Nem tudom, hogy most az öt évvel ezelőttre vagyok-e kíváncsi, vagy… - ajkamba harapok. Zöldjeim kíváncsian csillognak, ugyanakkor valamilyen szinten szomorúságot is sugároznak. Szeretném megérteni. Szeretném tudni. Kérlek, mondd el.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. március 24. 23:13 Ugrás a poszthoz

Zétény

Akaratlanul is elmosolyodom a nő hevességéről hallva. Mondjuk megnéztem volna – már nem konkrétan, csak úgy mondom -, ahogy bárki megveri Zétényt. Mind tudjuk, hogy ez a jövőben nem fog megtörténni és a múltban is csak bizonyos körülmények között fordult elő, amiről inkább jobb nem beszélni.
- Hazug? – ajaj. Ha van valami, akkor erre biztosan elveszti a nyugalmát. Tudom, hogy nem mindig a legrendesebb ember, másokkal biztos sokkal rosszabbul is bánik, mint ahogy azt a fantáziám engedi elképzelni, de nem szokott hazudni. Se nekem, se másnak. Bár ki tudja mi történt abban a hat évben.
- Wow, ez nálad valami fétis? Szó nélkül lelépsz a szeretett nőidtől? Van még valaki, aki felbukkanhat a kastélyban téged követelve, hogy aztán megszégyenítsen mindenki előtt? – little did i know, hogy Nadiával pont ez történt, csak sajnos az iskolába is ügyeket intézni járok be manapság, na meg akármilyen gyorsan terjed nálunk a pletyka, Flórihoz még nem jutott el.
- Mert nem mondasz semmit. Nem tudok semmit arról a hat évedről… Jó, ez mondjuk nem igaz – rázom meg a fejem, kijavítva magam. - Nem akarlak kifaggatni, vagy éreztetni veled semmit, ha nem beszélsz, nem beszélsz, de ha valaki felbukkan, aki miatt késztetést éreznél a földdel egyenlővé tenni a kastélyt, légy szíves gyere előbb hozzám. Annyira nem elég erős a terromágiám, hogy felhúzzak nektek egy új iskolát – nem szándékom elviccelni a helyzetet, nem is tudom most miért teszem. Hogy a frusztrációját akarom-e csökkenteni, vagy az alváshiánytól őrülök meg lassan, nincs válaszom a kérdésre, de ahogy ebben a pillanatban rápillantok, mintha az előbbi történne. Szépen lassan lenyugszik. - Beszéld meg vele a dolgot, jó? Elmondtad neki, hogy miért kellett menned? Nem. Fogalma sem volt, hogy mi történt. Az élete részévé váltál, szüksége volt rád, és neked is rá, erre egy nap fogtad magad és leléptél bármilyen üzenet vagy búcsú, vagy akár egy magyarázat nélkül. Egyszerűen csak ott hagytad, miután megbízott benned és befogadott. Össze volt zavarodva, nem tudta mihez kezdjen magával, az életével, úgy az egész kialakult helyzettel, éveken keresztül gondolkodott ezen, mert egyszer még ott voltál mellette, aztán a következő nap… - egyre halkuló hangom most elcsuklik, rögtön elfordulok tőle, hogy előrehulló hajam takarja előle az arcom. Szipogva törlöm meg a szemem, arcomon patakzó könnyeim idegesen dörzsölöm le. Tapasztalatból beszélek. Persze, hogy tapasztalatból beszélek. Pontosan tudom, Nadia mit élt át azon a napon.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. március 25. 19:01 Ugrás a poszthoz

Zétény

- Ezek szerint egész sok. De most már teljesen mindegy, nem tudsz vele mit tenni. Itt van és kész, innentől kezdve rajtatok áll, hogy hogyan fogjátok kezelni ezt az egészet. Remélhetőleg nem úgy, hogy szétvertek egy iskolát - vetek még rá egy jelentőségteljes pillantást, mert a feszültségének levezetésére ezer meg egy másik lehetőséget fel tudnék sorolni, amiben senki nem sérül és nekem sem kell felesleges köröket futnom, míg elsimítok ilyen ügyeket a vezetőséggel, amennyiben bevonásra kerülnek. Hiába mestertanonc, rá is vonatkoznak szabályok és nagy szerencséjére, ám ezt lehet ő másképp gondolja, én találtam rá először. Velem mégis lehet egyezkedni, ha úgy alakulna a helyzet, neki meg pláne. Különleges helye van a szívemben, még akkor is, ha volt egy kisebb kiesésünk. - Gyakorlok. Csak a kedvedért - végül is a Levita tornyot is felhúztuk anno egy darab magból, mit nekem egy egész iskola. Odáig egyébként sem fajulhatnának a dolgok, bárki is érkezne vissza az életébe az elmúlt hat évből, aki esetlegesen hasonlóképp hat majd rá és ismét késztetést érez valamit tenni, amit át sem gondol.
Nem áll szándékomban elkezdeni sírni a folyosó közepén. Nem szeretek sírni, és tessék, Zétény állandóan előhozza belőlem, előhozza a rosszat, felerősíti, még talán bátorított is rá a múltban. Sok olyan dolgot tettem életemben, amit nélküle talán soha nem tettem volna, na a sírás pont nem egy ilyen, mégsem tudom kontrollálni magam. Elfordulok tőle, tudom, hogy nem szeret sírni látni, pláne nem akkor, ha miatta teszem. Sirattam én épp eleget, mégsem tudok ilyen könnyen túlesni rajta. Hiába van most itt, hiába érzem karját a hátamon, ahogy magához húz és átölel, nem tudom csak így elengedni. Nem tudom a terhességre és a hormonokra fogni, de talán már nem is akarom. Tudja, hogy sírtam utána. Rengeteget. Tudja, hogy szenvedtem miatta. Tudja, hogy önző módon itthon akartam tudni, és azt is tudja, hogy a végén megértettem mindent. Nadia esete túlságosan is hasonló az enyémhez, át sem kell gondolnom a kiejtett szavakat, jönnek azok maguktól is. Abban is biztos vagyok, hogy ha találkoznék ezzel a bizonyos nővel, nem esne nehezemre azonosulni a helyzetével. Én is utáltam egyszer a férfit, ő is volt mellettem, támogatott, szeretett, én is szerettem; csak épp nem úgy, ahogy talán Nadia tette.
- Nem mindig tudsz megvédeni úgy másokat, hogy közben ne okozz nekik fájdalmat - arcom a nyaka és a válla találkozásába fúrom, kettőnk közé suttogom a szavakat. - Nem vagy rossz ember. Nem hibáztatunk azért, mert meg akartál védeni valakit. Nem értünk vele egyet, de ezen már aligha tudunk változtatni. Én már kezdem elfogadni, Nadia is be fogja látni. Adj neki időt, beszélj vele - hasamhoz szorult kezeim összefonom az ölemben és a folyosó kövét bámulva hagyom, hogy egy kis ideig beálljon közénk a csend. Kell ez most nekem. Kell most ez a nyugalom, mindentől távol, némán, csak lassan fellélegezve napok óta először. Érzem lassan lecsukódni a szemem, lélegzésem egyre egyenletesebb lesz. Csak még egy kicsit maradjunk itt. Csak öt percig.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. április 2. 22:26 Ugrás a poszthoz

Nadia
[zárt] || kinézet

Azt hinné az ember, hogy egy tizennyolc évesnek van legalább annyi esze, hogy egy lezárt területre, ahova szigorúan meg van tiltva mindenfajta belépés, nem akar majd beszökni, mert „ott maradt… valamim”. Még annyira sem futotta neki, hogy valami hazugságot kitaláljon arra az esetre, ha esetleg valamelyik tanár vagy házvezető elkapja. Ráadásul higgyem el, hogy ami egész nyáron és az első héten sem hiányzott neki, most hirtelen majd igen. Annyira a végén járunk már a Levita renoválásának, igazán ki lehetne bírni ezt a maradék pár napot és legalább nekem sem kellene továbbra is minden nap felnézni a körletbe, hogy tudnak-e viselkedni a diákjaim vagy sem. Mondhatnám, hogy nem néztem volna ki belőlük a szabálytalanságot, mert levitások meg minden, de hát én is voltam diák. Csak engem nem kaptak el, ami nem mondható el az előttem épp minden bűnét megbánó Ákosról. Mellkasom előtt összefont karokkal hallgatom csendes bocsánatkérését, de persze egy elfogadható indokkal még mindig nem tud nekem előhozakodni, pedig én már mennék. Visszaküldöm az Eridonba, ahol voltak olyan kedvesek és befogadták a veszélyes helyzetre való tekintettel – amit Ákosnak is elmagyarázok -, ő pedig fittyet hányva minden szabályra csak úgy megpróbál visszaszökni a Levitába. Teljesen megértem, ha hiányzik neki a körlet és már szeretne végre a saját szobájában aludni a saját háztársaival, de pár napot muszáj még várnia. Garantáltan meg lesz elégedve az eredménnyel, még ha ezt most nem is tudja felfogni. Vetek egy pillantást a portré elé rakott hordozóra, amiben Kristóf alszik és épp megakadályozza, hogy bárki belépjen a körletbe, majd egy legyintéssel útjára engedem Ákost. Nem is akarom látni a Levita újranyitásáig, és ezt szerintem ő is érzi. Fáradtan dörzsölöm meg szemeim, lelkileg felkészülve a vizitre, amit megejtek még mielőtt hazamennék, amikor mögöttem valaki ledob valamit, ami hangos csattanással ér földet. Ijedtemben ugrok egyet, kezeimet mellkasomra szorítom, mielőtt a szívem még kiugrik onnan, és hirtelen fordulok meg, teljesen készen állva arra, hogy leteremtsek egy újabb diákot; ám csalódnom kell, egy felnőtt nő van a folyosó másik végén.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. április 3. 00:58 Ugrás a poszthoz

Nadia

Én egyetlen drága Klaudióm... Ki más hangját hallanám a folyosón, ha nem az övét, ahogy lelkesen nyújtja segítőkészen mancsait a nő irányába, hogy megszabadítsa némi tehertől. Nem feltétlenül a térképekre gondolok, de igen. A frászt ettől még rám hozzák a zajongással, meg is pördülök ijedtemben, de szerencsére legalább Kristóf nem ébred fel. Az kéne nekem még. Összeszűkült szemekkel nézem végig kettejük szerencsétlenkedését a földön, Klaudió szája közben be nem áll, de tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy miről hadovál itt össze-vissza. Valami rézvásárlást hallok meg, de azt is a nő szájából, és mire lepillantok a fiamra, majd vissza fel a kettősre, addigra Klaudiónak már hűlt helye. Meg az egyik könyvnek is, ha jól láttam. Az ismeretlenre pillantva elmosolyodom a bocsánatkérést meghallva, kezeim azonnal mozdulnak a térképek irányába, hogy segítsek nekitámasztani őket a falnak, Kristóf mellé.
- Ugyan, semmiség. Ismerem a fiatalembert, mint a rossz pénzt. Nagyon segítőkész tud lenni, főleg, ha jutalmat is kap utána – bökök a nő jobb füle felé, ami hát… üres. A másikban meg ott himbálózik a karika, és nem kell zseninek lenni, hogy összerakja valaki a kettőt. - Attól tartok egy könyve is eltűnt – szám óvatos mosolyra húzódik, de hiába tekintenék a nő mögé, a könyve se a földön nem lenne, se a fiatalembert nem látnám már meg a folyosón. Ellene igazán nincs mit tenni, mondjuk azt se tudom hogy jár még ide iskolába, na meg kviddicsezni hogyan engedték, de ez már tényleg nem az én dolgom.
- Szentmihályi Izabella, Levita házvezető-helyettes – óvatosan rázom meg a nő kezét, ügyelve a kezében lévő holmira. - Segítsek esetleg? – ajánlom fel a könyvek felé bökve, bár nem tudom merre megy, vagy hogy most szeretne-e megállni itt velem társalogni, esetleg rögtön a segítőkész fiatalember után ered, hogy visszaszerezzen mindent, mégsem hagyhatom szó nélkül, hogy ő itt ácsorog tele kézzel. - Hogy tetszik eddig a kastély? Remélem jó élményed is volt már Klaudión kívül. Nem éppen ő a legjobb fogadóbizottság – nem, Nadia nála sokkal jobb fogadtatásban részesült Zétény személyében, kár, hogy erről nem pletyka által tudtam. Az első gyerek átka, elképesztő, hogy még a legjobb pletykákról sem értesülök, olyan keveset járok a kastélyban. Amikor meg mégis itt vagyok, holmi Klaudiók hozzák rám a frászt, mert egértől való ijedést szimulálnak, csakhogy vihessen a kedvesének ajándékot, Nadia fülének kis közreműködésével.
Utoljára módosította:Szentmihályi L. Izabella, 2020. április 3. 22:35
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. április 3. 23:13 Ugrás a poszthoz

Nadia

- Köszönöm - mosolyodom el a fiam említésére, de Nadia kérdése leguggolásával együtt veszik el az éterben, figyelmem ugyanis most az álmában mocogó kisfiú köti le. Mintha megérezné a nő jelenlétét, megmozgatja kicsit a lábait, aztán Merlinnek hála alszik is tovább. Mi meg ezen túllendülünk, és rátérünk egy valamivel kellemetlenebb témára, de hát nincs mit tenni, mégsem állhatok ott teljesen neutrális arccal azt tettetve, hogy én nem látok semmi változást. Elvégre most még utána is mehetne, talán valamelyik sarkon elcsípheti.
- Nem, nem jellemző - rázom meg a fejem halvány mosollyal az arcomon. - Klaudió... Fogalmazzunk úgy, hogy egy különleges eset. Meglehet, hogy valami esetleg eltűnik, mert egy kiskedvenc elcseni valahonnan, de nem jellemző a diákokra, hogy lopjanak - csak Klaudióra, de hát vele akárhányszor ül le az ember, hogy beszéljen a fejével, állandóan ígérget fűt-fát, megjavul ő, csak hát tudjuk, a testvérei. Persze, tud szerintem az egész tanári kar már mindent, csak épp azt nem tudjuk, mi az a minden.
Nadia. Rosales. Mosolyom megfeszül egy pillanatra, tényleg csak egy röpke tizedmásodpercre, majd vissza is tér abba a kedves kis formájába. Hallottam már ezt a nevet, ráadásul tanár is, nem nehéz az egy meg egy, így Klaudió távoztával. Annyi kérdésem lenne, annyi mindent rázúdíthatnék itt a folyosó közepén, mégsem teszem. Lopva végigmérem, csak amolyan udvarias formában, mintha egész egyszerűen a ruháját nézném, csupa női dolog meg minden. Vajon ő tud rólam? Nem valószínű. Talán jobb is úgy.
- Nagyon szívesen felajánlanék egy gyors körbevezetést, de sajnos nincs elég időm végigjárni az kastélyt - bocsánatkérően vonom meg vállaim, ahogy Kristófra pillantok, na meg ott a Levita is, bár arról kétlem, hogy tudna. Ha meg tényleg most érkezett csak, inkább nem terhelem le olyannal, ami nem is érinti, na meg kinek hiányzik egy lopás után az a nyakába, hogy ja amúgy az egyik körlet mágiája teljesen megbomlott, ki tudja, lehet legközelebb máshol is megtörténik. Senkinek. - Nem tanítok. Utolsó évemet végzem az egyetemen, a kastélyba csak a Levita miatt járok be - meg nagyon szívesen bejövök bármikor nem hivatalos büntetőmunkára fogni Zétényt, senki boldogsága nem fog rajtam múlni. Nosztalgiázzunk csak, miközben felmosatom vele az egész nagytermet. Szerintem ő is élvezné, mert hát ugye nosztalgiázunk. - Kristófnak - Nadia tekintetét követem le a kisfiúra, viszont már nem pillantok vissza fel rá. Elkalandozva figyelem a kis mocorgását, amit a nagy alvás közepette csinál, elképesztő, hogy erre a hangzavarra nem ébred fel, de ha Norbi mellettem a másik oldalára fordul az ágyban, arra egyből elkezd sírni. - A tanáriba tartasz? - eltűnődve fürkészem Kristóf arcát, aztán ahogy észreveszem magam, felpillantok a nő arcára, ismét egy kedves mosollyal.  
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. április 4. 00:24 Ugrás a poszthoz

Nadia

- Lehet megszokás, lehet egy idő után megkerülnek a holmik, ebbe már igazán nem szoktam beleavatkozni. Nekem szerencsére még nem tűnt el semmim, pedig már több, mint tíz éve vagyok ebben a kastélyban - na jó, most iszonyatosan öregnek érzem magam. Amikor tizennégy évesen bekerültem ebbe az iskolába, álmomban sem gondoltam volna, hogy mennyi minden fog velem történni. Nagyon hosszú ideig féltem emberek közé menni, egy beszélgetés kezdeményezéséről nem is beszélve, most meg úgy társalgok itt Nadiával, mintha ezer éve ismernénk egymást. Hiába, változik az ember, na meg változtatja a környezete, nekem meg ha akartam, ha nem, elég gazdag volt. Tele rellonossal, ők meg aztán rendesen hatással vannak az emberre. Lásd, Zétény. Lásd, mindkettőnkre.
- Fogalmazhatunk úgy is, igen. Ingázok az egyetem, az iskola, meg az otthonom között, ráadásul itt van most Ő is - fejemmel a hordozó felé bökök, picit megvonom a vállam, diákkoromban is állandóan túlvállaltam magam, most miért ne tenném. Tekintetem Nadián tartom, zöldjeim kedvesen csillognak, pedig van valami a nőben, amit nem tudok hova tenni. Meg nem tudom mondani, hogy mi az, még csak köztünk lévő feszültségnek sem nevezhetném, egész egyszerűen ráfoghatom az évkezdésre és az azzal járó idegességre, vagy akár Klaudió is megzavarhatta ennyire. Fogalmam sincs, melyik igaz most.
- Persze, nagyon szívesen segítek - biccentek a kérésre, továbbra is mosolyogva. A tizennégy éves énem már rég kaparná a falat, ha meglátná mit mosolygok itt össze ennek az idegen nőnek, hiába hallottam róla már többet is, mint szerettem volna. Köszi Zétény. A szerelmi életéről csak bizonyos mértékig akarok tudni, azért nálam vannak határok, ha már nála nincsenek is. Nadia eközben összeszedi a térképeit, amiket segítek elrendezni a kezeiben, de csak pár lépést haladok vele, a portréig jutok, egyrészt a Levitát kell ellenőriznem, másrészt... Zétény. A mosoly először ráfagy, majd lassan eltűnik arcomról, és hiába sütöm le szemeim, majd hajtom lejjebb a fejem, hogy a hasam előtt összefont ujjaimra pillantsak, arcomba hulló hajam már korántsem takar annyit, mint szeretném. Kellett nekem levágni.
- Aligha van olyan ember, aki ne ismerné Farkas Zétényt, vagy legalább ne hallott volna - kimért mosollyal válaszolok, tekintetem lassan siklik vissza a nő arcára. Látni akarom a reakcióját, szája rángását, arca minden egyes rezzenését. Ismerősnek tűntél. - A képről csak erre lehet következtetni, nem igaz? Találkozol egy jóképű, fiatal férfival, aki a kedvességed úgy hálálja meg, hogy egy másik nőről őrizget emlékeket - hangom kedvesen csendül, zöldjeim mégis különös élénkséggel csillannak. Gyere Nadia, táncolj velem. Kíváncsi vagyok arra a spanyol véredre. Mennyire érdekel a történetem Zéténnyel?
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. április 5. 22:50 Ugrás a poszthoz

Nadia

Kezeimet magam előtt összefonva, sztoikus nyugalommal fürkészem az előttem pár lépésre megtorpanó nő szinte sápadó arcát. Sajátom ugyan érzelemmentes marad, még azt is sikerül megállnom, hogy a szemöldökeim táncra keljenek, csak szemeim villannak élénken a nő irányába, ahogy összekapcsolom tekintetünk. Érdekel a válasza. Érdekel a reakciója, testének rezzenése, hogy arca eltorzul-e ettől a kijelentésemtől, vagy sem. Ismerlek, Nadia. Tudok rólad. Türelmesen várakozom a folyosó közepén ácsorogva, Kristófot így kitakarva előle. Vajon azt hitte ő Zétény gyereke? Nem tudom én mit hinnék az ő helyében; semmi jót. Elhagy egy férfi, aki velem élt hosszú ideig, feltételezhetően egy olyan nőért, akinek emlékét egy szeretett kép őrzi. Erre tessék, megtalálom azt a bizonyos nőt, egy alig pár hónapos gyerekkel. Kombinálsz már? És igen, Nadia kombinál. Kiejti a száján azokat a szavakat, amiket még a legcsodásabb álmomban sem mertem volna beképzelni, amikbe nem mertem éveken keresztül kapaszkodni, mert tudtam, úgysem lesz igaz. Érzékeny pont, Nadia. Arcomról hirtelen tűnik el minden még ott maradt kicsiny kis kedvesség, helyére tőlem különösen szokatlan hűvösség költözik.
- Te mit gondolsz? – kíváncsi vagyok. Tudni akarom ő mit gondol. Tudni akarom egy sértett nő mit gondol, még ha annyi év után ejtjük is meg ezt a beszélgetést. Tudni akarom utálja-e a férfit, akit én szeretek, hogy neki is okozott-e álmatlan éjszakákat, törte össze a szívét, vesztette el minden bizalmát – még ha csak egy kis időre is. Annyi mindent mondhatnék most neki: hogy én megértem, pontosan tudom, mit érez, ugyanilyen helyzetben voltam én is, engem is elhagyott, engem is megbántott. Hogy vitatkozhattam volna vele, kiborulhattam volna, mint ahogy ő tette a férfival, hogy a viszontlátás örömteli helyett keserű lehetett volna. Nagyon sok mindent mondhatnék neki, és egy nap talán meg is teszem, de ez nem az a nap. Arcomon halálos nyugalommal nézem végig, ahogy Nadia magával vívódik, és azt is, ahogy valamelyik része végül győz. Mész, vagy maradsz? Mennyire érdekel az a történet?
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. április 6. 00:46 Ugrás a poszthoz

Nadia

Elégedett mosoly kúszhatna arcomra Nadia vívódását látva, ahogy esze és kíváncsisága, talán kétségbeesése nyeri ezt a csatát és itt marad velem a folyosón, de ezt a késztetést könnyedén legyőzöm, és tovább vizslatom arcát. Tudom, hogy szabadulna már tőlem. Menne, menekülne, talán minél messzebb tőlem, a kastélytól, Zéténytől, pedig még csak most jött. Nem könnyítem meg a helyzetét, ezzel tisztában vagyok, viszont lehet, hogy nem is akarom. Ha őt érdekli az én történetem, hát el kell mesélnie a sajátját. Cseréljünk. Nadia arcát fürkészem, miközben ő szépen lassan beszélni kezd és annyit oszt meg velem, amennyit jónak gondol. Nem akarok ráerőltetni semmit, ahogy Zétényre sem akartam, hiába öl meg a kíváncsiság, hogy megtudjam mi történt vele abban a pár évben. Nadia viszont megteszi, amire a férfi nem volt képes, én pedig szinte iszom a szavait, majd keserűen felnevetek, ahogy bebizonyosodik az igazam. Ugyanolyan, mint én.
- Ha eléggé szereted, hinni fogsz neki – halkan szólalok meg, Nadia talán rögtön meg sem hallja a szavaim. - Hat évvel ezelőtt csak úgy lelépett, egyetlen levelet hagyva maga után. Nem mondott semmit, nem keresett és ott hagyott. Nem voltunk együtt és a gyerek sem az övé. Nem tudom úgy szeretni, ahogy ő szeretett engem, de hidd el Nadia, amikor azt mondom, hogy átérzem a helyzeted. Pontosan tudom, hogy mit éreztél aznap, mikor ő csak úgy eltűnt az életedből, mintha sosem lett volna a részese, mert velem is ugyanezt tette – ha hangom nem is, ujjaim megremegnek egy pillanatra, ahogy továbbra is Nadia arcát vizslatom. - Nem miattam jött vissza – keserű mosollyal pillantok a nőre, a levegőt élesen szívom be, ahogy befejezem a beszélést. Bármit megadtam volna azért, hogy visszajöjjön, és tudom, ha csak a szíve legmélyén is, de Nadia hasonlóképp érez.
- Mert? – szemöldököm megemelkedik, ahogy a nő elharapja a mondatot. Mindegyik be nem fejezett mondat felkelti az érdeklődésem, hisz ilyenkor mindig van valami, amit a másik takargatni akar, ahogy most Nadia teszi. Mondd csak, velem igazán megoszthatod. - Mit szeretnél tudni, Nadia? – szinte dorombolom a nevét, ahogy teszek felé egy lépést, óvatosan, mintha csak attól félnék, hogy elijesztem. - Hogy azt mondjam volt köztünk valami? Csupán ellopott csókok. Hogy szeret engem? Igen, szeret. Hogy miattam jött vissza? Nem érdemlem meg. Elbuktam, mikor a legnagyobb szüksége lett volna rám, és az én hibám miatt kellett elmennie. Nem tudtam megvédeni. Nem tudtam mellette állni, mert nem hagyta. Tudod miért, Nadia? – egyre közelebb lépek hozzá, hangom minden lépéssel egyre jobban halkul, szinte sziszegésbe vált át, ahogy egészen az arcáig jutok, ha hagyja. - Pontosan azért, amiért téged is elhagyott. Azt hitte ha nem csinál belőle nagy ügyet, majd elfelejted, és csak egy múló kaland lesz neked. Azt hitte azzal majd mindent megold. Azt hitte sebezhetetlen lesz, hogy az apja majd nem tudja kihez forduljon, ha valakiből ki kell verni az információt. Azt hitte megvéd azzal, hogy megszakít veled minden kapcsolatot – Nadia szemei között jár tekintetem, hangom fokozatosan halkul el. Lassan teszek hátra egy lépést, teret hagyva a nőnek. - Szerettem és ő is szeretett engem. Te szeretted és ő is szeretett téged. Szeretetből tette, tudod. Nehéz elfogadni, de így van. Egy nap talán majd sikerül neki megbocsátanod, ahogy nekem is sikerült. A szerelem fellángolhat újra, ha elég erős volt, hisz csak ti voltatok egymásnak, és most is csak ti vagytok egymásnak. Megérted majd, biztos vagyok benne. De kérlek… - szemeim ismét villannak, hangom élesen csendül. - Soha többé ne nevezd hazugnak.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. április 6. 20:13 Ugrás a poszthoz

Nadia

- Ugyanazt – bólintok is szavaim mellé, majd elhallgatok egy kis időre, hogy hagyjam Nadiának feldolgozni a hallottakat. Türelmesen várakozom egy ideig, hiszen egyrészt ő akarta tudni a velünk történteket, másrészt engem is egész biztosan felkavarna egy ehhez hasonló élmény. Nem vagyunk mi olyan különbözőek, Nadia. Talán túlságosan is egyformák vagyunk. Talán volt benne valami, ami Zétényt vonzotta, amit bennem megtalált, vagy épp nem talált. Talán történt valami a családján kívül is, ami miatt úgy gondolta jobb ötlet onnan is menekülnie. Mindenhonnan.
Nadia némán hagyja, hogy egyre közelebb kerüljek hozzá, nem távolodik, nem menekül, még csak el sem lök magától. Győzött az ész. Tudnia akarja. Tudni akar mindent, még akkor is, hogyha űzött vadként futna az ellenkező irányba és talán vissza sem nézne rám soha többé. A nőre, akit látott egy megkopott fényképen mosolyogni, egy fényképen, ami annál a férfinál volt, aki szerette. Legszívesebben képen verném Zétényt, amiért nem csak velem művelte azt, amit, de jelenleg nem ő a lényeg. Nadia a fontos, és az a spanyol vére, amit nem hajlandó megmutatni.
- Lehetetlen helyzetbe került – könnyedén vonom meg a vállam, mintha mindezek után Zétény oka már semmiség lenne, pedig egyáltalán nem az. - Nem tudta mit csináljon, hát ment a feje után és tette, amit jónak látott. Tette, ami a legjobb lehetősége volt akkor – nem tudom Nadia megérti-e. Egy nap talán biztosan, de most, ahogy idegesen belenéz a szemeimbe, ahol nem lát az ürességen kívül semmit és védelmezőn fonja össze karjait maga előtt, még nem fogja. Én pedig nem azért vagyok itt, hogy segítsek neki túljutni a múlton. Az arcon csapás is onnan érkezik. A múltból. Nadia szavai visszhangzanak a fülemben, amit lassan átvesz a hangosan doboló szívem zaja, a pulzusom azonnal az egekbe szökik. Lefagyva állok a nő előtt, ajkaim lassan elnyílnak egymástól, mellkasom hirtelen kezd emelkedni, majd süllyedni. Úgy érzem magam, mint akit tényleg arcon vágtak volna, de jó erősen, majd ezt az érzést elnyomja a mellkasom szorítása. Nem kapok levegőt. Gyomrom görcsbe rándul, ahogy agyamig eljut ez a tény, csuklóim hirtelen tépem ki a nő kezei közül, könyörgését meg sem hallva tántorodok hátrébb. Meg fogok fulladni. Tudom, hogy lélegzem. Tudom, az agyam tudja, érzi, csinálja, mégsem kapok levegőt. Nem kapok levegőt. Némán lépek még hátrébb a nőtől, reszketve próbálok lélegezni orromon keresztül, nem zilálok.
- Nem – nyögöm ki hirtelen, hangom erősebben csendül, mint ahogy azt vártam volna magamtól. Ujjaim ökölbe szorulnak testem mellett, körmeim a tenyerembe vájnak. - Nem. Nem, ezt… Nem várhatod el tőlem, hogy ezt elhiggyem – pedig el kéne, igaz? Ezt meg kellene éreznem, hisz most mint anya is áll előttem, aki kétségbe volt esve nemcsak a saját, de a gyereke jövőjét illetően is. El kéne hinnem. Tudom, mégsem teszem. Az agyam egyik fele hevesen tiltakozik a hallottak ellen, még ha a másik fél tudja is, hogy akár még igaz lehet. Zétény elment volna. Egy gyerek még nagyobb kockázattal jár, két embert sokkal nehezebb megvédeni, mint egyet. Ráadásul a saját gyerekét… Igazat mond, súgja a szívem.- Hazudsz - mondja az eszem.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. április 6. 22:56 Ugrás a poszthoz

Nadia

Őszintén nem tudom mi történik jelenleg kettőnk között. Forog velem a világ, alig kapok levegőt, Nadia szavai az emlékezetembe égnek, ahogy hátrálok tőle. Tudtam, tudtam, éreztem, hát persze, hogy igazat mond. Tudom, hogy nem hazudik, még ha ezt hevesen próbálom tagadni előtte, és legfőképp saját magam előtt. Hinnem kellett volna neki, de itt most az ő szava áll Zétényével szemben, aki nem mondott semmit, nem említette meg ezt az aprócska információt, még csak véletlenül sem szólta el magát, mint most Nadia. Fogalmam sincs, hogy mit gondoljak ezek után róla. Fogalmam sincs mi igaz ezek után abból, amit elmondott és ez megrémít. Megrémít annak már csak a gondolata is, hogy valamit nem mond el nekem, hisz hogy is mondhatna… Nem bízik bennem. Annyira biztos nem, hogy megosszon ilyesmit velem, és most Nadiától kell megtudnom. Vajon mi mást tud még a nő, amit én nem?
Nem hallom a szavait. Nem érzékelem, hogy egyre dühösebb lesz, hogy végre megláthatnám azt a Nadiát, akiről Zétény beszélt, hogy elmondja a saját történetét. Egyszerűen semmit nem hallok. Lefagyva állok előtte a folyosó közepén, nyöszörögve küszködök a levegővétellel. Nem látom a könnyeit, sem tekintetét, amely az enyémet keresi. Összezavarodott, szomorú és végtelenül csalódott vagyok. Csalódtam a férfiban, aki mindent tud rólam, aki mellettem állt és éveken keresztül támogatott, és én hülye el is hittem, hogy ez fordítva is igaz. Hiszen máskor is titkolózott már előlem, nem igaz? Az végül is nem hazugság… Ha azt sem tudom miről kellene tudnom.
- Nem, én… - elakadok. Erre most mi a francot kéne válaszolnom? Hogy megértem? Hogy persze, Zétény egy rossz ember, amiért ezt tette és jogosan haragszol rá még akár évekig is? Hogy nekem is ugyanezt kéne tennem, mert elhagyott egy terhes nőt? De hisz nem tudta… Reszketeg sóhajjal hunyom le szemeimet, majd temetem arcom kezeimbe. Legszívesebben sikítanék. El kell mennem, el kell tűnnöm innen, beszélnem kell vele, tisztáznunk kell mindent. Testem indulásra, futásra készen feszül meg, hirtelen pillantok fel, de ahogy szembe találom magam Nadia arcával, vállaim elernyednek. Hiszen nem mondta el. Milyen jogon vonom kérdőre? Hiszen nem is tudja. - Nem mondod el neki? – hangom halk, szinte belesuttogom a köztünk lévő távolságba. Lehajtom fejem és a saját lélegzetvételem hallgatom, karjaim összefonom magam előtt, ahogy az előbb Nadia tette. Teljesen elveszettnek érzem magam. Van egy gyereke, akiről nem is tud, meglehet soha nem is fog, én pedig nézzek legközelebb úgy a férfi szemébe, hogy ezt tudom. Miért kellett, Nadia… - El kell mondanod neki. Muszáj tudnia róla, ő az apja. Ennyit még azok után is megérdemel, hogy lelépett, még ha nem is akarod, hogy a lányod élete részese legyen – még most is őt védem. Még most is neki akarok jót, még most is, még most is. Nem tudom valóban beletörődtem-e ebbe a dologba, vagy csak túl fáradt vagyok folytatni ezt a beszélgetést. Én már semmit sem tudok. Se Nadiáról, se Zétényről, se rólunk.  
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. április 7. 19:58 Ugrás a poszthoz

Nadia
zárás

Nadiával nagyon sok mindenben hasonlítunk, ami a Zéténnyel való kapcsolatunkat illeti, ezt eddig is tudtam, de a beszélgetésünk alatt rá kellett jönnöm, hogy valóban mennyire is. Talán tényleg ezért találtak egymásra Zéténnyel, talán nem, mindenesetre ahogy állok előtte és épp kerülöm vagy épp keresem tekintetét, rá kell jönnöm, hogy külsőre kiköpött ellentétem. Sötét szem- és hajszíne, kerekebb az arca és egy egészen kicsit kisebb is nálam. Nem tudom belsőre mennyire van meg ez a hasonlóság, de ahogy most könyörgését hallgatva belenézek szemeibe, egy kicsit felismerem benne magam, és megszakad a szívem. Látom bennük a fájdalmat, a kétségbeesést, a félelmet, hogy mi lesz, ha a férfi tudomást szerez a lányáról. Látom rajta, hogy minden porcikája tiltakozik a felfedezés ellen, és minden erejével azon van most, hogy erről engem is meggyőzzön.
- Nadia, az évekkel ezelőtt volt – súgom kettőnk közé, zöldjeim szemei között ugrálnak. - Hiszen nem is tudott róla, úgy ment el. De talán… Talán ha most tudna, vagy ha… Ha tudott volna, akkor lehet, hogy kitalált volna valamit – nem tudom azt mondani, hogy talán nem ment volna el. Nem akarok még hazudni is a nőnek. Tisztában vagyok vele, Zétény milyen helyzetben volt, és az lett volna a legokosabb, ha senkihez nem kerül közel, ennyire közel meg pláne. Egyedül könnyebb túlélni. - És a lányod? Inkább apa nélkül nőjön fel, minthogy most megismerkedjen vele? Nadia, Zétény nem rossz ember. Ismerem már több, mint tíz éve. Még nem késő. Öt éves a kislányod, még nem késtetek le olyan sok mindenről, még megpróbálhatjátok – halkan könyörgöm neki, de már nem tudom kinek az érdekében. Zétény? Nathalie? Magam sem tudom. - Nem… Nem fogom neki elmondani. Megígérem, csak… Kérlek beszélj vele. Kérlek beszéljétek meg ezt a dolgot – nincs több mondanivalóm. Innentől már nem rajtam múlik, és ezt azt hiszem Nadia is érzi. Egy halvány mosollyal az arcomon biccentek a nő felé, amolyan „azért jó volt megismerni” -ként, majd Kristóf hordozóját megragadva Nadiára vissza sem nézve lépek be a szfinx portréján, hogy végre megejtsem az ellenőrzésem.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. április 9. 18:04 Ugrás a poszthoz

Zétény
[zárt] || kinézet

Nem tudom, mióta győzköd Zétény, hogy menjek el hozzá, de azt talán még ő is megértette, hogy az elmúlt pár hétben magamra se volt időm, nemhogy rá. Természetesen mindig jó látni és bármikor elmegyek vele bárhova, de egyszerűen nem volt alkalmas időpont, hogy én most bármit is csináljak vele, akár csak egy este. Na de majd ma. Kristófot fájó szívvel hagyom otthon Norbival, az kéne még csak, hogy velem jöjjön, mert bár nagyon jól kijönnek Zéténnyel, most mégis maradnia kell. A Nadiával való találkozásom óta nem láttam a nőt, ami talán most mindkettőnk számára a legjobb, mert nekem minden alkalommal megszakad a szívem, amikor Zétényt meglátom a kisfiammal és tudom, hogy Nadia még mindig nem beszélt vele. Nem tudom meddig fogom tudni tartani a titkát, de egyelőre azt hiszem elég jó vagyok, mert Zétény vagy nem vett belőle észre semmit, vagy már mindent tud és csak nekem nem akarja az orromra kötni. Nem tudom melyik a rosszabb.
A csárda előtt ácsorgok már legalább öt perce, még bőven a megbeszélt időpont előtt járva, a vállamon lógó táska pántját szorongatom idegesen, amiben az üveg vodka mellett ott lapul az a bizonyos bájital is, amire minden bizonnyal szükségem lesz ma. Idegesen harapdálom az ajkam, és csak nem sikerül bejutnom. Kellett neki pont ide költöznie. Szerintem a vele való legelső találkozás óta nem jártam itt és ez most iszonyatosan fura érzés. Ráadásul megint miatta jövök. Ideges sóhajt követően abbahagyom az ajkam marcangolását és belépek végre az épületbe. Körül se nézek igazán, csak gyors útbaigazítást kérek, majd felsurranok a lépcsőn és a szobáját megkeresve még egyszer az ajtó előtt is megtorpanok. Nem tudom meddig bírom még. Mély levegő, kifúj, egyik kezem pedig lendül is, hogy kopogtatással jelezzem: megérkeztem.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. április 12. 14:51 Ugrás a poszthoz

Zétény

Idegességem leküzdve mosolyt erőltetek arcomra, amely arcvonásaimmal együtt lágyul el abban a pillanatban, hogy meglátom a férfit. Elismerően biccentek a szobába lépve annak dekorját látva, a cipőm az ajtónál hagyva utam rögtön a kanapéhoz vezet, hogy konkrétan levágva magam a bútorra kinyújtózzak rajta.
- Aha, a vodka – halászom elő tértágított táskámból az említett üveget, amit a levegőben lóbálva mutatok meg neki. Egyébként nem szoktam inni, nem is bírom az alkoholt, soha életemben nem éreztem késztetést fogyasztani, de egyszerűen nem bírom már máshogy ki. Zétény meg nyilván nem fogja azt mondani a megtört külsőmre – már nem most, most egész jól nézek ki – vetett pillantás után, hogy ezt inkább ne. - Majd eszünk később, most gyere – az üveget a kanapé mellé a földre teszem és kinyújtom a karom felé, hogy lehúzzam mellém, majd egész egyszerűen rápakoljam a lábaim és ismét kinyújtózzak, mint valami macska. Eddig remek ez az este.
- Remekül – mosolyodom el azonnal az említésükre, miközben a fejem mögé pakolok egy párnát, csak hogy fokozzuk a kényelmet. - Norbi hatalmas örömére Kristóf megismerkedett a kvaffal. Készül a következő nemzedék legendás hajtója – persze ezt így elég meredek lenne kijelenteni, az is lehet a gyerek majd benyögi tizenhárom évesen, hogy ő, nem tudom, bájitaltan tanár akar lenni és ezt fogadjuk el, addig viszont innentől kezdve kviddiccsel kel és fekszik.
- Ühüm – jézusom erre innom kell. - Én is találkoztam vele. Nagyon... kedves nő, beszélgettem vele – gratulálok magamnak. Ez aztán a beszélgetés. Ezzel együtt pedig lendül is a kezem a kanapé mellett álló üvegért, hogy megbontsam. Ezt az estét nem fogom kibírni józanul.  - Hogy haladsz a fotózással? – igen, csak ilyen könnyed témák, amiről soha az életben nem beszélünk, mert mindig van valami más megbeszélnivalónk. Nem tudom miért érzem ennyire kínosan magam, Zétényt ismerem már több, mint egy évtizede, nyilván észre fog rajtam venni mindent, amit csak lehet, tulajdonképp feleslegesen próbálkozom, előtte nem vagyok jó színésznő. Meg más előtt se, de ezt hagyjuk. Nyilván nem fogom túlélni ezt az estét alkohol nélkül, szóval, természetesen, amint levarázsolom az üvegem tetejét, meg is húzom. Alapozzunk.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. május 16. 00:09 Ugrás a poszthoz

Zétény

Egyáltalán nem vagyok felkészülve erre az estére. Azt hinné az ember, hogy minden rendben lesz, iszunk, eszünk, beszélgetünk olyan dolgokról, amiknek semmi köze hozzá, a nőhöz és a gyerekükhöz, amiről nekem ugye feltétlen tudnom kellett, de úgy esett meg a dolog, hogy engem Merlin mindenképp büntetni szeretne és csak azért is a nyakamba zúdít mindent, hogy én azzal majd valahogy bírjak el. Most is, ahogy Zétényt hallgatom Nadiáról beszélni, csak az jár a fejemben, hogy vajon a kislánya mennyire hasonlíthat rá. Vajon neki is olyan áthatóan kék a szeme, vagy esetleg az anyja után örökölt? Vajon örülne, ha megtudná, hogy van egy apukája? Vajon tudnának egy rendes családot alkotni? Állkapcsom megfeszül, ahogy rászorítok a palack nyakára, ujjaim szinte elfehérednek. Nem szabad ilyenen gondolkoznom. Nem szabad rájuk gondolnom, mert a végén még elszólom magam. Nem szabad, nem szabad…
- Mi? – zavarodottan kapom fel a fejem, Zétény kinyújtott kezére meredek értetlenül, aztán a sajátomban lévő üvegre. - Ja, persze, igen… – a kanapéról felemelkedve nyújtom át neki az üveget, ülve maradva fürkészem az arcát. A háttámlának könyökölve döntöm tenyerembe fejem, és már esküszöm érzem is az alkoholt a szervezetemben, pedig alig ittam. Ez valóban nem lesz egy könnyű este.
- Nem, nincs semmi baj, csak… – lesütöm a szemem. Csak? Most erre mit mondjak. Csak van egy ötéves lányod, akiről nem tudsz és nekem sem kéne, de felidegesítettem az ex-barátnőd, akinek kicsúszott a száján és most mindketten bánjuk, hogy találkoztunk aznap? Igen, valami ilyesmivel kellene folytatnom. - Csak egy kicsit fáradt vagyok. Tudod, a Levita meg minden… – ezzel pedig el is intéztem az egész dolgot. Bármilyen hangulatom rá lehet fogni a házra, meg a gyerekekre, úgyis mindenki elhiszi. - Hallottam hírét. Először el sem akartam hinni. Te, mint prefektus – arcvonásaim ellágyulnak és fel is nevetek, ahogy kezem nyújtva kérem vissza az üveget tőle. Nem kerülöm a tekintetét, talán nem is tudnám, hiszen ismer. Tudja, ha baj van és tudja azt is, hogyan szedje ki belőlem.
- Gondolkodtam valamelyik nap – wow. Én és a jó kezdések. - Ismerjük egymást mióta is… 11 éve? 12? Egyszer megkérdeztem, hogy mi barátunk vagyunk-e, emlékszel? Mostanában elég sokat gondolok arra a beszélgetésünkre. Azt mondtad az a fontos, neked csak az számít, ha a barátodra lehet számítani. És én… Szeretném ha tudnád, hogy rám bármikor számíthatsz. Melletted állok, bármi történjen – hagyok neki egy kis időt, hogy ezt feldolgozza, tekintetem ide-oda ugrál szemei között, aztán szabad kezem már siklik is a nyakára, a kibontott üveg kettőnk közé szorul remegő ujjaimmal együtt, ahogy magamhoz húzom egy ölelésre. Sóhajtva fúrom arcom a nyakába, majd hunyom le szemeim, körmeim nyakát karcolják. Érzem az ital jótékony hatását. Érzem, csak fel nem fogom.
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. május 18. 23:52 Ugrás a poszthoz

Zétény

Eléggé meglepő döntés a vezetőség részéről prefektusnak kinevezni, ám valahol ésszerű is, hisz ő elég idős ahhoz, hogy egyengesse a kisebbek útját és mestertanoncként, kevesebb órával, jobban rá is ér. Mégis… Zétény, mint prefektus. Még egy dolog, amit fel kellett dolgoznom, miután meghallottam. Egészen elszoktam attól, hogy egyáltalán a kastélyban van és újra iskolába jár, most pedig ott fog csillogni a prefektusi jelvény a mellkasán. Ha diák lennék még talán direkt ki is szöknék hozzá, hogy feldobjam az unalmas járőrözéssel töltött éjszakáit, de ugye nem vagyok. Elmúltak azok az idők, mikor különböző helyeken bukkanhattam rá, amik először nem is kicsi bosszúságot okoztak, elvégre nem is kedveltem a srácot, másrészt rellonosként tartottam tőle. Egyikünk sem gondolta volna, hogy tíz év után majd együtt fogunk vodkázni és mindkettőnknek gyereke lesz. Ja igen, merthogy ezt a témát próbálom nagyon keservesen bénán elkerülni.
- Semmit nem akarok mondani. Nem történt semmi, csak nem szeretném, ha megismétlődne, ami hat éve történt – nem nézek rá. A nadrágomon lévő gyűrődéseket kezdem el piszkálni, egyik kezemben pedig még mindig szorongatom az üveget. - Lehet, hogy akkor nem tudtad, de most elmondom megint, hogy megértsd, bármiben melléd állok. De ha még egyszer el mersz tűnni, szó nélkül, akkor rajtad Merlin se fog segíteni. Azt is megbánod majd, hogy megismertél – csak az utolsó szavaknál pillantok fel rá, tekintetét keresem, hogy lássa komolyan gondolok mindent, hiába mondtam már el neki, hiába tudja. Nem akarom, hogy megint ez történjen. Szükségem van rá és neki is rám. Nem fogom hagyni, hogy még egyszer ilyen mélypontra kerüljön a kapcsolatunk. - Csak… Csak szólj róla legalább – ezzel pedig meghúzom az eddig szorongatott üveget és visszadőlök a kanapé karfájának. Tekintetem a plafonra siklik, szabad kezem egyre forrósodó homlokomra csúsztatom, ajkaim felfelé görbülnek, ahogy eszembe jut egy emlék. - Emlékszel, mikor Madagaszkáron voltunk? És akkor is valami bajom volt… Őszintén, te emlékszel bármilyen alkalomra, amikor nem az én lelkem ápoltuk? Merlinre, mindig valami bajom volt. Szinte már rossz visszagondolni rá. Tudod mi nem rossz viszont? Ez a vodka. De tényleg – témáról témára ugrálok, fel sem fogom teljesen a számon kiejtett szavakat, csak mondom a magamét. A plafonra szegezett szemeim időközben lecsukódnak, az üveget tartó kezemmel gesztikulálok a mondandóm mellé. Testem átjárja a melegség, amihez nem vagyok hozzászokva, hiszen az alkoholhoz sem vagyok hozzászokva. Kezd beütni az alkohol, ami az egymásba mosódó szavaimon is hallatszik. - Egyébként most így… Mihez akarsz kezdeni? Fotózásból fogsz megélni?  
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Gyógyító, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
RPG hsz: 813
Összes hsz: 21616
Írta: 2020. május 23. 23:27 Ugrás a poszthoz

Zétény

Egyértelműen kijelenthető, hogy nem vagyok már teljes mértékben magamnál, még akkor is, ha szinte alig ittam az ujjaim között szorongatott üvegből, de tekintve, hogy egyrészt nem szoktam, na meg nagyon hosszú ideje nem is ittam, ez a hatás várható volt. Alapból nem bírja a szervezetem az alkoholt és nem szeretem, ezért is a táskám mélyén lapuló főzet, amit remélhetőleg nem felejtek majd el meginni az este végén. Zéténynek is említettem, hogy azért emlékeztessen majd rá, ha módjában áll, de elsősorban ez az én felelősségem és nem várom el tőle sem, hogy fejben tartsa.
- Persze, hogy mérges voltam. Csak élveztem az estémet egyedül, erre megjelentél és elrontottál mindent, ráadásul vizes is lettem – rosszallóan csóválom a fejem, pedig biztos akkor is épp valami roppant fontos problémámon gondolkoztam, ami akkor olyan hatalmas dolog volt számomra, ő pedig épp csak elterelte róla a figyelmem. Viszont én tényleg nem emlékszem, hogy neki lett volna valami különösebb baja, amiben tudhattam volna segíteni, leszámítva azt az egy esetet, amiben ki se kérte a véleményem, és itt is hagyott több évre, na de ezen meg próbálunk ugye túllendülni. - Aham – biccentek az ajánlatára, aztán közelebb helyezkedem hozzá, hogy rendesen belelássak a fotóalbumába. Őszintén szólva soha életemben nem gondoltam volna, hogy majd fotósnak áll, bennem nagyon sok ideig úgy élt, mint a Farkas örökös, aki megkap mindent az apjától, ha akarja, ha nem. Tudtam, hogy nem akarja a házasságot, és csak így örökölhetne, mégis ez az információ nálam mindig valahogy eltűnt. Most pedig itt ül mellettem, az albumot lapozgatva, amiben az ő saját készítésű képei vannak és csak arra tudok gondolni, ahogy tekintetem a képekről arcára siklik, hogy mennyire büszke vagyok rá. Mielőtt a meghatottság könnyeket csalna arcomba, feltesz egy újabb kérdését, mire hatalmas mosollyal dőlök vissza. - Imádom minden percét. Persze, fárasztó, de… Az is velejár és… Norbi olyan jó apa, azonnal megtanult mindent, olyan jól bánik Kristóffal, és annyira jó együtt látni őket. Merlinre, bármit megtennék értük. Nagyon szeretem őket – a plafont bámulva suttogom magam elé az utolsó pár szót, kezem a mellkasomra szorítva, aztán mosolyogva pillantok vissza a férfira. Az alkohol teljesen eltompít, meg sem fordul most a fejemben, hogy ez neki hogyan eshet. - El kell jönnöd. Muszáj, kérlek. Annyira jó lenne, ha meg tudnál vele ismerkedni és több időt együtt tölteni – Kristóf is biztosan örülne neki, ha egy új emberrel találkozhatna, én meg aztán pláne. Mindenképp szeretném, ha valamikor össze tudnám őket hozni, de azért ha nem muszáj, nem hoznám a gyerekem egy csárdába.
- Tudod, milyen ez? – hirtelen állok fel a kanapéról, egyensúlyomat vesztve kissé megingok, majd megindulva lassan fel s alá kezdek járkálni a szobában, kezeimmel hevesen gesztikulálok szavaim mellé. - Gondoltad volna, hogy egyszer majd itt fogunk tartani? Gondoltad volna, amikor idejöttél? Még nem is ismertél, csak Lyra volt belekényszerítve az életedbe, én pedig minden egyes porcikámmal utáltalak, mert elloptad az első csókom. Ráadásul azt sem hagytad, hogy kerüljük egymást… Vagy az lehet én voltam. Mindegy, sok mindenre nem emlékszem, amit már csináltam. Olyan zavarodott, naiv, gondtalan gyerekek voltunk, sokszor gondolok azokra az évekre, mikor még az volt az egyetlen gondom, hogy hazamenjek-e a szüleimhez a szünetre, erre most itt vagyunk, mindketten gyerekkel, és úgy iszogatunk, mintha ismételten nem lenne semmi gondunk. Annyira szeretnék egy tökéletes életet. Talán beleunnék, talán megutálnám, de gondolj bele, egy élet zéró problémával? Ahh, ne mondd, hogy te nem érzel így néha. Vagy ne ismételnél meg pár emléket, vagy ne csinálnál valamit másképp. Biztos minden rosszat ki akarnál venni a múltadból, a múltunkból, de akkor talán nem is lennénk ma azok, akik. Vagy nem tudom. Talán… Nem tudom. De ha belegondolsz… - és itt belekezdek egy nagyon értelmetlen, érthetetlen és főképp unalmas monológba arról, hogy a rossz döntéseink is meghatároznak minket, és ezt addig fogom folytatni, míg egyszer engem megunva félbe nem szakít.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Nemes L. Izabella összes RPG hozzászólása (337 darab)

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 » Fel