Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Jaj na ne mondd, ezzel mindenki tisztában van – forgattam a szemeimet. Hátradőlve figyeltem a prefektus minden mozdulatát, láttam, hogy nyerni akar és ez már annyira kikészíti, hogy azon csodálkoztam: még nem láttam az izzadságcseppeket legördülni a homlokán. Anya viszont mindig azt mondta, hogy ami késik, az nem múlik. Szóval akkor most minden vágyam lett Misit izzadva látni. Fantasztikus. Néha olyan idióta ötleteim támadnak, hogy az már szinte elviselhetetlen. És ha azokat valaki meg is valósítja, hát az már felér egy világvégével.
- Figyelj mindenre. Az oké, hogy csak a nőnemű egyedek képesek több mindenre figyelni, de neked most nem kell mindenfelé pislognod – csóváltam meg a fejem. Hát semmi újat nem mondtam, nem igaz? – Takarékbetétkönyv.
Smaragdjaim követték a rellonos ujját, ami végül erre a mezőcskére mutatott. Nem lehet könnyű neki magyarul beszélnie, néha még én sem értem a magyar nyelvet. Ehhez képest fel tudnék sorolni vagy hatot, ami könnyebb, mint az anyanyelvem. Vivi mondta mindig, hogy nehéz volt visszaszoknia, hiszen ő nem Magyarországon járt főiskolára, megszokta már, hogy angolul beszélgettek a csoporttársaival. Akkor persze nekem is angolul kellett vele kommunikálnom, akár hányszor jelentkezett. Most, hogy befejezte az iskolát és hazajött, nehéz neki magyarul beszélnie. Szóval akkor Mihaelnek sem lehet könnyű. Hm.
Az viszont – akár mennyire is gonosz dolog – roppant vicces, ahogy Morci Marci kiakadt. Ahogy a háztársamra nézem, láttam a kislány szemében a csillogást és a boldogságot. Vagy is már megérte leülni Misivel társasozni.
- Jézusom, kinek az elmebeteg ötlete is volt ez a büntetés? – pillantottam vissza Misire, aki éppen próbálta magát behozni. Újra megcsóváltam a fejem és az ablak felé pillantottam. Misi feje egyszerűen túl vicces volt ahhoz, hogy most a röhögéstől ne forduljak le a székről. A kint álló fákat néztem, amik lassan mozogtak a széltől, az ablak előtt pedig hirtelen felbukkant egy rigó, szárnyait verdesve csipoghatott egy kicsit, aztán tovasuhant.
- De jó lenne most kviddicsezni… – hangom halk volt, szinte suttogtam, szemeimet lehunytam és már csak a fiú hangjára nyitottam fel újra. Előredőltem a széken, hogy jobban lássam a táblát és a szabályzatot, amit Misi közben elém csúsztatott. A minikönyvet és a prefektus kérését figyelmen kívül hagyva a tizennyolcezerre koncentráltam. Végigpillantottam a táblán, a rellonos játékpénzére sandítottam és végül bólintottam. Hjaj, hosszú játék lesz ez. Karjaimat összefonva dőltem hátra újra a széken. Sáráék elhallgattak, ahogy Leen szóba került. Egy pillanatra én is lefagytam, az ablak felé pillantottam és sóhajtottam egyet. Levente pislogva felállt, házi feladatról motyogott és elsietett, Sára meg csak egyszerűen, magyarázat nélkül követte. Amint becsukódott az ajtó felálltam, az ablakhoz léptem és kinéztem rajta.
- Elment – és ezzel ki is fújt, fogalmam sincs, hogy hova. Nem álltam hozzá olyan közel, mint például Runa, valószínűleg ő tudja, hogy miért. – Nem tudom, hogy miért és, hogy hova. Ismered Runát? Őt kérdezd, szerintem ő tudja.
Vállaimat megvonva fordultam meg és bámultam rá a rellonosra. Tudom, hogy miért kérdezte, mindenki tudott róluk a Levitában. Viszont a kérdésére nem tudtam volna válaszolni még akkor sem, ha ott rögtön felkötött és megkínzott volna. Nem, tényleg nem.


// Misi drága emlékkari lett, befejezetlen játék :<< //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Annyira hülye vagyok! Hogy szökhettem ki az országból megint úgy, hogy anyáék nem is tudnak róla? Egyáltalán hogyan sikerült kijutnunk valami szülői beleegyezés nélkül? Nem kell ilyenkor valami papír, hogy oké, kimehetsz? Áhh mindegy is, ott álltam London utcáján és csak bámultam azt az ajtót. Csak bámultam, meg sem tudtam szólalni és még a rellonos csípésére sem reagáltam. Küldjenek rám egy gurkót, talán az majd felráz. Nagyot nyelve követtem a lány pár lépését, de megint nem jutottunk tovább. Tulajdonképpen kellene valami pont, vagy egy jel, hogy most mi az istent csináljunk, se ő, se én nem terveztünk tovább. Egyáltalán még abban sem voltam biztos - ott akkor, amikor megláttam a lány kezében a könyvvel, megállítottam, beszélgettünk és felvetette a ötletet -, hogy sikerülhetne kijutni Angliába. Még most sem hiszem el, de ezt már mondtam… azt hiszem.
- Öhm… menjünk be. Ez most ajándékbolt vagy valami, nem? – Pillantottam rá tanácstalanul a lányra. Fogalmam sem volt arról, hogy mi van odabent, elvégre sosem jártam még itt és az sem segített, hogy a rellonos valami Joli néniről beszélt. Nem tudom, hogy az kicsoda, de mindegy. A táskám a vállamra vetve elindultam az ajtó felé, az emberek között szlalomozva hamarosan el is értem azt. Ujjaim a kilincsre fonódtak, hátrafordultam és bevártam a lányt. Amint mellém lépett, sóhajtottam egyet, lenyomtam a kilincset és az ajtó lassan kinyílt…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem hittem volna, hogy egyszer még újra elhagyom az országot úgy, hogy anyáék tudnak róla. Ó igen, nagy teljesítmény tőlem, hogy most szóltam a szüleimnek és ők bele is egyeztek abba, hogy elmenjek a háztársaimmal valahová Ausztriába síelni. Igazából síelni nem tudok, snowboardozni meg még annyira sem, de hát ezek nem olyan fontos dolgok, nem igaz? A fontos az, hogy érezzük jól magunkat és mivel baráti körben leszünk, ez mellé tehetünk egy pipát. A másik fontos dolog a friss levegő, meg a sportolás. Na, nem mintha a kviddiccsel nem sportolnék olyan hű, de sokat. Meg Vatta is eléggé lefáraszt mostanában, talán kicsit megorrolt rám, hogy kevesebb időt töltök vele, mint mondjuk az Edictummal, pedig ez nem igaz. Próbálom még mindig úgy igazgatni ezeket a külsős óráimat, hogy maradjon sok időm a juhászkutyára is, de néha ez nem igazán sikerül. Szóval Vatta jogosan lehet rám mérges…
Amikor Dasha először említette, nem akartam belemenni a dologba, de végül sikerült elhatároznom magamban, hogy legalább anyámékat megkérdezem, hogy mit szólnak hozzá. Természetesen a kis kalandjaimat Michellel és Laviával nem említettem, bár jobb lett volna, ha megmondom nekik ott, akkor, mert ha utólag kiderül – és márpedig ki fog valamikor -, akkor nagyon nagy balhé lesz otthon. Szóval, miután igenlő választ kaptam, na meg egy kis buzdítást, hogy igenis menjek már el a barátaimmal valahová, pár éve még abban sem voltam biztosak – a saját szüleim! -, hogy lesznek barátaim. Hát milyen szülők az ilyenek? Mondjuk pár éve még én is jól kiröhögtem volna az illetőt, de hát végül igaza lett. Tényleg lettek barátaim, akár mennyire is furcsa ez a tény. Még Michellel is úgy-ahogy jóba vagyunk, már ha mondhatok ilyet. Nem szedte le a fejem, a szerveim még megvannak és bár a házában anno eléggé leharapta a fejem, még is azt mondhatom, hogy a lelke legeslegmélyebb kis apró, pinduri csücskében kedvel engem.
A vonatút Dashával kellemesen telt, próbáltam nem arra gondolni, hogy mennyit és mekkorákat fogok esni. Anya szerint gyorsan tanulok, lovagolni, járni és zongorázni is a többieknél gyorsabban tanultam meg, de még sem vagyok szupergyerek, biztos, hogy hazafelé több kék-zöld foltom lesz, mint azt most itt elképzelném. Viszont az is lehet, hogy kiderül, anyámnak a vérében van a síelés és én is egy őstehetség vagyok. Csakhogy ezt kétlem, ilyen még a filmekben sincs. Legközelebb majd lovagolni viszem el a társaságot, főleg, hogy ezt a síutat nem is én szerveztem. Abban viszont jó vagyok, nem is tudom, hogy a mostani síelők közül ki tud lovagolni és ki nem. Majd megkérdezem őket, lesz rá egy csomó időm.
Amint kiléptem a szálloda ajtaján, rögtön megcsapott a hűvös, csípős szél. Egyenesen az arcomba fújta szőke tincseimet, holott a szállodai szobában eléggé fájdalmasan a sál, kabát egy, kabát kettő és a sapka alá gyűrtem. De mindig volt egy olyan tincs – még a kviddicsmeccseknél is -, amelyik folyton folyvást kiszabadult mindenhonnan és élvezte, hogy a szél az arcomba fújja. Na, én azt már kevésbé élveztem. Miután szépen kisimítottam a tincset az arcomból, követtem Dashat, fel a hegyre. A hasam nem görcsölt az izgalomtól, pedig görcsölhetett volna, eléggé veszélyes sport ez is. Anyáék akkor miért is engedtek el ide…?
Egész eddig csak bólogattam a kérdésekre, most viszont, amikor már a nevem is felmerült, felkaptam a fejem és az ajkamba harapva álltam meg a csapatkapitány mellett, aki közben a kezembe nyomta a bérletem, aztán tovább állt, hogy mindenki megkapja a sajátját. Már jó előre bejelentettem a lánynak, hogy talán, ha egyszer síeltem, de akkor is lehettem vagy öt éves és ennyi. Nagyon nem tanítottak semmit, biztos, hogy bénázni fogok. Igen, ezt így mind rázúdítottam a lányra, méghozzá a vonaton. Ajaj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Hideg van.
Ez volt az első gondolat, ami átfutott az agyamon, mikor kiléptem a kastély ajtaján és elindultam a falu felé. Kellett egy kis nyugi még az ünnepek előtt, hogy át tudjam gondolni a dolgokat. Anya azt ígérte, hogy Vivien itthon lesz, mire én hazaérek az iskolából, a legutóbbi levélben még is azt írta, hogy nem biztos. Eléggé letörtem a levél olvasása közben, nem ezt vártam a nővéremtől. Beszéltem vele is, kifejezetten megígérte, hogy hazajön, erre most anya meg... Akkor most én is megcsinálhatnám azt, hogy nem megyek haza, bár nem tudom, hogy Dasháék közül ki marad itt karácsonyozni, de remélem, hogy mindenki hazamegy a családjához. Esetleg még lemehetnék Michellehez, hátha nem üvölti le megint a fejem, de hát ki tudja. Nem tudom kiismerni...
A falu határát elérve egészen átfagytam már, az első olyan vendéglő pedig, ami a legközelebb volt hozzám, a cukrászda volt. Sóhajtva elindultam és hamarosan el is értem a bolt ajtaját, de még mielőtt benyithattam volna, egy csapat elsős fiú masírozott ki rajta, kis híján nekem csapva az ajtót. Meglepetten hátráltam, hogy elkerüljem a becsapódást, de a kis csapat még csak rám sem nézett. Ezek is sokat ültek illemórán, az biztos... A kabátot jobban összehúzva magamon léptem be végül az ajtón, odabent pedig az utcán remélt kellemes meleg fogadott. Elégedetten néztem körül, aztán a pulthoz lépdelve rövid gondolkodás után kiválasztottam egy ígéretes süteményt, aztán az egyik távolabb eső asztalhoz igyekeztem. Szerencsére nem voltak olyan sokan a cukrászdában, hogy versengeni kelljen a helyekért, így már a kabátomtól megszabadulva ültem le a székre és egy sóhajtás után lepiszkáltam a süti tetejéről a marcipánt. Az a legfinomabb, azt majd később...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Jó döntés volt lejönni és nem a szobában poshadni, mint tegnap. Hiányzott viszont az, hogy Dasha se tegnapra, se már nem szervezett be kviddicsedzést, aminek inkább örülnöm kellett volna, hiszen akár mennyire is vagyok még mindig csak őrző, sok dolgom nincs, és valamennyire tudok pihenni. Még is, mostanában egyre többször jöttem ki a zónából és cseréltem valamelyik hajtóval. Na, az meg maga volt a borzalom, sosem szerettem a zónán kívül lenni, de egyszerűen nem voltam képes arra, hogy megmondjam Dashanak, hogy maradnék mindig a karikák előtt. Szóval inkább csendben maradtam és igyekeztem ügyeskedni a pályán.
Amikor reggel felébredtem, arra gondoltam, hogy beszélek Dashaval és elmegyünk valahová, vagy inkább csak leülök zongorázni és kész. De nem akartam még egy napot a szobámban tölteni, a klubhelyiségben viszont nem szívesen zongoráztam volna, ott, mindenki előtt. Még akkor is, ha csak kevesen voltak, még mindig nem szerettem a központban lenni, így ez kilőve. Szóval akkor maradt az, hogy megkeresem a csapatkapitányt, de a szobában nem volt, a klubhelyiségben megkérdezett elsősök közül pedig senki sem látta. Megkeresni meg nem indultam el, éppen elég hatalmas ez a kastély, bárhol lehet.
Szóval inkább a sütizésnél maradtam és lám, milyen jól tettem. Éppen el voltam foglalva a marcipán lepiszkálásával a sütemény tetejéről, amikor egy lány lépett mellém. Ha jól hallottam, akkor az előbb ő beszélt a pultnál, csak sokkal gyorsabban és hát... nem éppen angolul. Kíváncsian tekintettem fel rá, de nem tűnt épp ismerősnek, abból meg, hogy az előbb éppen olaszul hadart valamit a szerencsétlen pultosnak, csak még inkább megerősítettem magamban, hogy nem ismerem.
- Yes, i guess - mosolyogtam rá a lányra, miután természetesen azt válaszoltam neki, hogy segítek - ha tudok. Felállva úgy döntöttem, hogy közelebb kellene mennem a pulthoz, ha tényleg segíteni akarok a lánynak. Pár lépéssel átszeltem a pult és a köztem lévő távolságot, aztán kérdőn az eladóra pillantottam, aki egyelőre még nem hiszem, hogy meg tudta mondani, mennyibe kerül a lány sütije.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Úgy tűnt, hogy egész jól el fogunk szórakozni a hegyen, a hóban, a csípős levegőn, hiszen baráti körben vagyunk és bár a rellonos lányt nem ismerem, a többiekhez már volt szerencsém, ugye. Hiszen háztársaim, találkoztam már velük, szinte minden nap látom őket a Levitában. Vagy lent reggelinél, egyszóval minden nap.
Az út egész kellemesen telt, nem tűnt úgy, hogy Dasha aggódna amiatt, hogy nem tudok síelni, vagy valami, szóval én sem kezdtem el most azon parádézni, hogy mi lesz, ha elesek. Elvégre járni sem úgy tanultunk meg, hogy nem estünk el. Lovagolni sem tudtam rögtön, rengetegszer leestem a lóról, volt, hogy anya nem akarta, hogy visszaüljek. Sőt, olyan eset is volt, hogy én nem akartam lovak közelébe menni… de aztán megtanultam járni is és lovagolni is és most, ha minden jól megy, minimálisan síelni is meg fogok tanulni. Elvégre nem lehet olyan nehéz. Olyan, mint a görkori, nem?
Fent a hegyen éreztem meg leginkább azt, hogy mennyire hideg is van itt, de próbáltam nem éppen arra koncentrálni, hogy milyen az időjárás. Amíg nem fog havazni, addig el leszünk, azt hiszem. Amikor Dasha a kezembe nyomta a bérletet és tovább állt, Linus mellé lépdeltem és rámosolyogtam. Tudtam, hogy ő tud síelni, és mivel másnál nem igazán láttam lécet, ezért gondoltam, hogy ő lesz az, aki majd minimálisan ugye beavat a dologba és erre az alkalomra megtanít. Vagy, ha ez is olyan, mint a biciklizés és nem lehet elfelejteni, akkor tudni fogok majd három év múlva is… na, szuper.
Aztán megjelentek Tonyék, a srác kezében pedig ott ült Paloma, aki láttán rögtön felcsillant a szemem és amint a fiú is megkapta a kis cetlit, az enyémet a zsebembe süllyesztve a fiúhoz masíroztam, a célom viszont igazából a kutya volt.
- Sziasztok – mosolyogtam mindkettőjükre. – Megsimogathatom?
Bár már jártam náluk és valamennyire összehaverkodtam már az állataikkal, azért még mindig szükségesnek éreztem, hogy megkérdezzem a gazdáját. Amint igenlő választ kaptam, ujjaimat lefelé fordítva a kutya elég tartottam és, ha megszaglászta a kezem, végigsimítottam rajta. Amint a földre került és a fiú a hógolyóval szórakoztatta, addig én visszalépdeltem Lina mellé, aki közben már magára maradt révén, hogy Dasha és a rellonos már elkülönülve gyakorolni kezdtek.
Amint felkerült a lábamra a síléc, már rögtön éreztem, hogy ez nem fog olyan könnyen menni. Furcsa érzés volt egy léccel a lábamon közlekedni, hiszen öt éves koromban próbáltam utoljára, arra az időszakra meg nem igazán emlékszem, szóval arra nem tudok hivatkozni, mondván, tudok síelni, mert akkor tudtam. Pár lépés után meg kellett állnom, mielőtt orra estem volna a lécben, de visszapillantva tényleg kirajzolódott a halszálkaforma, amiről Lina beszélt. Halvány mosollyal az arcomon néztem vissza a lábnyomokra, aztán ügyetlenül megfordultam – karjaimmal kalimpálva, nehogy előreessek – és visszatotyogtam Lina mellé. Annyira nem is volt nehéz, de nem szeretnék öt perc múlva már hegytetőkről száguldozni lefelé. Ahogy visszaértem a lány mellé, ő már újra kiadta a feladatot, amit először be is mutatott nekem, ezt pedig nagyon értékeltem, úgy könnyebb megcsinálni a feladatot ugye, hogy tudod mi lesz a végeredmény. Megfordultam, a lejtő vagy mi akart az ott lenni felé és egy sóhajtás után ellöktem magam, hagytam, hogy a lábaim vezessenek és csak élveztem a siklást. Nem volt olyan hatalmas csúszás, hogy a szél szétvágja az arcom, még is élveztem. A másik oldalra dőltem, a botokat beengedtem a hóba és elmélyítve őket lassan megálltam. Lehunyt szemekkel vártam, amíg a léc teljesen megállt, ezután visszanéztem ideiglenes oktatómra és elmosolyodtam. Talán még is csak emlékszem valamire abból az ötéves síelésből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Vége az Eridon-Levita meccsnek.
A hótól nem sok mindent láttam, de annál még valamennyire képben voltam, hogy Dasha lezuhant.  A fogónk és a kedves mestertanoncunk pedig úgy döntött, hogy ők most ölelkezni fognak a pályán és szépen egymásba rohantak, aztán nevetve az egyik lelátóra zuhantak. Jó, mondjuk lehet, hogy nem ez volt a céluk, mindenesetre a csapat negyede a gyengélkedőn van… De Nedra végül is elkapta a cikeszt, szóval nyertünk, ami jó hír, a sok törés viszont nem. Aucs. Én szerencsére a seprűn maradtam a meccs végéig, ezért is értem fel olyan gyorsan a kastélyba. A sípszó után meg sem vártam, amíg Ákos mondott valamit, rögtön rohantam fel a kastélyba. Még azzal sem vesződtem, hogy átöltözzek, vagy ilyesmi. Kit érdekel az most ilyenkor?
A tömeg még a pályánál lehetett, amikor én már a második emeletre vezető lépcsősor aljához értem, szóval senki sem gátolt meg abban, hogy felérjek a gyengélkedőre. Az ajtót pedig gyakorlatilag berúgtam – de azért még sem. Na jó, csak berontottam és azt is kézzel tettem, de nem volt olyan hangos… Meg szerintem a lányok sem aludtak már, bár ki tudja… elég nagyot eshettek, Nedráék meg ugye összeölelkeztek a levegőben… Na de a gyengélkedő. Fújtatva masíroztam oda a szobatársam ágyához, akinek már ugyan nyitva volt a szeme, de nem voltam biztos abban, hogy hall-e engem. Nem tudom miért ne hallana, de pontosan nem láttam, hogy  hogyan zuhant le, bármi megtörténhetett.
- Da…sha? -
Nagyon kellett ügyelnem arra, hogy ne essek itt össze helyben én is, jól néznénk ki, ha már fél Levita kviddicscsapat a gyengélkedőn maradna. A hangom még is elcsuklott a neve közepén, az ágya melletti székre roskadtam és ujjaimat összefonva a két combom közé csúsztattam kezeimet. A jobb lábam még mindig remegett, kipirosodtam a futástól és azt sem tudtam pontosan, hogy a csapat többi tagja mikor fut be. Majd csak jönnek…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Fokozatosan kellene beavatni a dolgokba a lányt, viszont azon, hogy nyertünk, talán nincs is mit titkolni, egyszerűen csak kibököm, hogy „héé Dasha, amúgy tudom, hogy leestél, de jól vagy? Ja és nyertünk, de ne állj fel és kezd el táncolni, oké?”. Talán hallgat is rám és tényleg nem fog felpattanni, hogy felhúzva engem tangózzunk, vagy bármi olyan táncot járjunk, amit én nem ismerek, de ő Koreában igen. Azért ez kicsit furcsa lenne. Kicsit nagyon.
Aztán berobbantottam az ajtót – nem bombardával – és egyenesen a lányhoz mentem, aki közben már felfigyelt rám. Oké, lehet, hogy az ajtó volt az oka, elvégre elég rendesen kicsapódott, aztán meg be… de reméltem, hogy a gyógyító nem orrol meg rám – nagyon -, elvégre még is csak sürgős eset, a barátnőmről van szó, na meg ha már eddig is rohantam felfelé, nem itt fogom vissza magam.
Kíváncsian, meglepődötten és eléggé szomorú arcot felöltve pislogtam a lányra, pedig nem is volt szomorú a dolog, hiszen nyertünk! Juhhú, meg minden, de még is itt fekszik három csapat- és háztársam, szóval annyira nem rózsás a helyzet. Mindenesetre Dashával minél előbb közölni kell a hírt. Viszont a kérdésre egyelőre nem terveztem válaszolni, így csak megvontam a vállam és az ajkamba haraptam. Ajaj, ott van Nedra…
- Hogy vagy? -
Most akkor az a legfontosabb az, hogy meggyógyuljon és ha kell, minden nap feljövök hozzá, akár éjszaka is benézhetek hozzá, járőrözés közben… csak egy pár percre, úgy is aludni fog. Vagy felhozom hozzá Kiarát, vagy azt a furcsanevű hangszert, amit anno nem tudtam kiejteni – mondjuk ez most sincs máshogy. Vagy majd nem tudom, remélem gyorsan meggyógyul.
- Mire emlékszel? -
Szinte alig hagytam időt a válaszra, de az is jó, ha a kettő kérdést egynek veszi és akkor talán nem is kellene annyit beszélnie, ha összesűríti a válaszát. Lassan abbahagytam az ajkam rágcsálását, amit addig jó befejezni, amíg nem buggyan elő a vérem és talán nem fogok kétségbeesni annyira, hogy elájuljak itt. Dashának csak nincs komolyabb baja, ugye nincs…?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Hogy közlöd a csapatkapitányoddal, hogy miután lezuhant a seprűjéről, bekaptak három gólt és még a cikeszt sem az ő fogójuk kapta el? Hát sehogy. De hogy mondod meg a barátnődnek, hogy ugyan lezuhant, de még is ők nyertek, mert a fogójuk elkapta az aranylabdácskát. Aztán összeölelkezett az egyik terelőjükkel… Hát az elejét csak úgy kibököd. De még nem éreztem úgy, hogy eljött az ideje annak, hogy kibökjem, így mint Wolginál, itt is próbáltam húzni az időt. Majd örömködik később, előbb az állapota.
A fájdalmas arcom látva, Dasha konkrétan leüvöltötte a fejem és ezt most nem is bántam, de a gyengélkedőn voltak még páran, szóval őket jó lett volna nem megzavarni. Ijedten az ajkamba haraptam és kicsit hátra is dőlhettem a széken, de csak megráztam a fejem. Nyugi Dasha… Lélegezz mélyeket, ne izgasd fel magad, a nagy erőlködésben még megfájdul valamid.
- Igen, vége a meccsnek. Különben hogy lennék itt? -
Egy halvány mosolyt varázsoltam az arcomra és próbáltam nem arra gondolni, hogy Nedra ott fekszik, szinte szemben velem. A lábam tovább remegett, miközben a szám is harapdáltam, szóval ez most egy kívülállónak – jelen esetben Dashának – azt jelenthette, hogy valami nagy baj van. Pedig nincs is, azon kívül, hogy a gyengélkedőre kerültek a lányok. Így belegondolva ebbe, a kviddics tökre veszélyes sport, a csapat több, mint fele pedig lány. Jézusom…
- Nagyon én sem láttam, a zóna azért elég messze van tőlem, meg hát ugye az a hülye hó is esik még mindig… Nem tudom pontosan, de azt hiszem Ashley ment neked. Miközben zuhantál, megpróbált elkapni, de ühm… ja igen, a végén Ákos segítségével értél le a földre. -
Azt már direkt nem említettem meg, hogy amikor lezuhant, a kvaff még az eridonosok kezében volt, de majd mindent a maga idejében ugyebár. Tovább rágcsáltam az ajkam, amikor viszont Dasha fel szeretett volna ülni, megemelkedtem és óvatosan felhúztam. Aggódva pislogtam a szobatársamra, nagyon nem voltam boldog, pedig az, hogy nyertünk, felvidíthatott volna. De nem, Izának mindig a legrosszabb dolgokkal kell törődnie és cseppet sem tudott úgy bejönni a terembe, hogy boldog mosoly van az arcán és lelkendezve ugrál oda a barátnőjéhez, hogy elújságolja a hírt: nyertek. Nem, Izának fájdalmas fejjel kellett bejönnie, ráhozva ezzel a kapitányra a frászt. Hát, ez van.
- A többiek… szerintem még a pályán vannak, vagy öltöznek. Tudod, ők sokkal többet mozogtak, mint én, lehet, hogy csak kell nekik néhány perc, amíg kifújják magukat. Aztán szerintem jönnek fel ide. Amúgy… Nedra és Grace összementek. Nem tudom mi történt, itt vannak ők is, de csak Nedrát láttam. Ott fekszik, de remélhetőleg rendbe jön. Grace-szel nem találkoztam, valamelyik paraván mögött lehet, ha jól láttam, akkor rázuhantak az egyik lelátóra. -
Elhúztam a szám és a lány első kérdését újra figyelmen kívül hagyva kinéztem az ablakon, ami hát persze, hogy nem nézett a pálya irányába. Lesütöttem a szemem, smaragdjaim a cipőmet bámulták, ami már nem fehérlett a hótól, hiszen eléggé régóta a kastélyban tartózkodtam már ahhoz, hogy leolvadjon róla. A kviddicstalárom is már csak vizes volt, de ez most cseppet sem tudott érdekelni.
- Figyelj, a meccs… -
 Hatásszünet igen, mert ilyen is kell ide.
- Megnyertük. Nedra elkapta a cikeszt, utána pedig ugye Grace-szel… -
Sóhajtva előrébb dőltem és felkészültem arra, hogy Dasha felpattan-e, vagy nem. Tényleg nem lett volna jó, ha most elkezd itt táncolni, mert akkor még jobban összetöri magát. De annak tényleg örülni lehet, hogy nyertünk. Azonban ennek ellenére én még mindig nem mosolyogtam. Majd…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Istenem, annyira szép itt minden, hogy azt nem tudom elhinni! Nem gondoltam volna, hogy Angliában fogunk kilyukadni, mert amikor felvetette valamelyikünk – valószínűleg nem én voltam az – az ötletet, még nem is sejtettem, hogy mennyire meg fog valósulni. Istenem, komolyan itt állok a ház előtt! És éppen bámulom!
Megráztam a fejem, csak hogy felébredjek egy kicsit, de nem nagyon használt. Talán ha tényleg elcsapna egy gurkó, akkor felfigyelnék rá, vagy nem tudom. Mindenesetre addig ott álldogáltam, amíg az utazótársam előre nem lépett, hogy megérintse a házszámot. Gyönyörű volt, az aranyozott táblácska csak úgy csillogott a nagyfényben és ahh! Nem lehet szavakkal leírni, nem lehet elmesélni, ezt látni kell, mert különben senki sem hiszi el.
- Ühüm. -
Igazából nem figyeltem annyira a lányra, mint kellett volna, így a magyarázatára is csak bólintottam egyet, aztán jól van. Tudom, hogy ez illetlenség, meg ha beszélnek hozzád, akkor nézz rá az illetőre, de engem most éppen lefoglalt az ajtó bámulása - haladunk, már az ajtót bámulom. Nyeltem egyet és közelebb nyomódtam a kilincshez, mert hogy közben már fellépdeltünk a lépcsőn, én meg lenyomtam a kilincset és benyitottam. Illetve csak nyitottam volna, ugyanis belülről meg húzták az ajtót, hogy kijöhessenek. Én meg estem volna be a házba, hogy ha Lavia vissza nem húz. Hálásan pislogtam rá, miközben a kilépő csoport zsibongva követte a vezetőjüket az utcára. Én is utánuk mentem volna, ha nem Laviával lettem volna itt, de így csak követtem a lányt, aki a kezembe nyomta a kis papírfecnit, én pedig az ajkamba harapva egy bólintással köszöntem meg.
- Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyunk. -
Fújtattam egy aprót, aztán a pólókra és az ajándéktárgyakra bámultam, mintha azok segítenének abban, hogy túlessek a kezdeti sokkon és végre normálisan viselkedjek. Mert hát amit eddig produkáltam, az cseppet sem normális.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Türüp, türüp, tücsökciripelés, minden ami kell egy ilyen helyzethez, az most bezzeg nem jön ám ide. Dasha feszült volt és valamennyire én is, ha ránéztem. A kötéseket a takaró és a ruhája valamennyire eltakarta, de tudtam, hogy rajta vannak és ez inkább megrémisztett. Ismertem már őt annyira, hogy tudjam: addig, amíg nem kell komolyabban foglalkozni vele, nem fog törődni a sérüléseivel. Most sem hangoztatta sokáig, hogy mennyire fáj a háta, vagy mit tudom én, hanem az első és legfontosabb neki már rögtön a meccs volt és a csapat. A csapat, amelynek ő is a része és a csapat, amely nem tudom hol időzik ennyi ideig.
- Biztos. -
Elgondolkodva meredtem magam elé és még mindig arra gondoltam, hogy a lány itt fekszik, kint pedig valószínűleg már ünneplik a csapatot. Akkor ez is lehet az oka, hogy nem értek még fel. A tömeg, ami engem nem akadályozott meg abban, hogy felérjek ide. Semmi kedvem sem volt a háztársaimmal hangosan éljenezni, meg amúgy sem az a természet voltam. Sosem kedveltem a tömeget - évnyitó, khm ugye -, azt meg különösen nem viseltem el, ha valaki nem pont külön engem, de úgy összességében - megemlítve ugye engem is - ünnepel minket. A csapat örülhet, nagyon ügyesek voltak és szerintem Dasha is örül ennek, de én különösen nem szerettem. Szóval inkább üldögélek a gyengélkedőn és beszélgetek a lánnyal, mint hogy hagyjam, hogy a tömeg magával sodorjon. És szerintem ezt Dasha is tudja.
- Ühüm. Azt sem láttam pontosan, de majd őket kérdezd, hogy mi történt. Azt tudom, hogy a lelátóra zuhantak. -
Eléggé nehéz volt ezt elmesélni, még is, olyan könnyen ejtettem ki a szavakat, hogy az még engem is meglepett. Nem kellett volna ilyen gyorsan mesélni a dolgokat, még nekem is gyors volt a tempó, de Dashát elnézve tudtam, hogy neki nem gyors, sőt, tulajdonképpen neki ez épp megfelelő.
- Valahol itt van ő is. -
Az ajkamba haraptam és ezt most már kicsit lassabban ejtettem ki. Vigyáztam arra is, hogy ne parázzak rá nagyon a dologra, mert annak tudjuk mi a vége. Nem lett volna jó, ha belegondolok Graceék esetébe és elájulok. Jesszus. Végig figyeltem Dashát és közben próbáltam nem a lányok összeütközésére gondolni. Vattacukor, felhők, kutya, zongora, satöbbi. Csak nyugodjak már meg. Mélyeket lélegeztem, miközben a barátnőm a lábát átkarolva ült az ágyon és feltehetőleg ő is gondolkozott valamin. Hajaj, ez mindkettőnknek egy szörnyen nehéz meccs volt. Tudom.
Annyira nem szerettem az ilyen helyzeteket. Wolgihoz is ugyan feljöttem, de nem volt valami könnyű, sokáig győzködtem magam. Nem szerettem a gyengélkedőre járni, mindig összeszorul a gyomrom és megszédülök. Nem is tudom hányszor kerültem már fel ide, mert vagy elájultam, vagy Vasváry prof felhozott, mert éppen idegbajos lettem a szobájában. Hát az felejthetetlen élmény volt. Szóval, visszatérve a gyengélkedőre, ma éppen szintén eléggé idegbajosan törtem be ide, de azt hiszem ettől el lehet tekinteni.
- Szoktalak én szívatni? -
Vigyorogtam a lányra, miközben végig gondoltam, hogy hányszor vágtam át. Talán egyszer sem. Vagy csak nem emlékszem rá? Nem tudom, maradjunk abban, hogy nem szoktam átverni és akkor ez így mindenkinek jó, az én lelkem is megnyugszik.
- De figyelj, tényleg nyertünk. Viszont ne kezdj el táncolni, jó? Vigyáznod kell most magadra, gyógyulj meg minél előbb, mert el fog puhulni a csapat. -
Továbbra is a lányra mosolyogtam és most éreztem igazán azt, hogy kezd lassan jó kedvem lenni. Ahhoz képest, ahogy még húsz perce bejöttem ide, most már eléggé felvidultam, hát nyertünk!
- Viki nagyon ügyes volt. Miután leestél és a kvaff még a pirosaknál volt, ő szerezte meg és vitte is az ellenfél karikái felé. Aztán a hóesésben elvesztettem őket, nem tudom rádobott-e. -
Azt hiszem Dashának elég volt ennyi információ ahhoz, hogy büszke legyen a húgára - vagy a nővére? Na, anno úgy voltam Misiékkel is, fogalmam sem volt arról, hogy akkor most Misi Michelle öccse, vagy bátyja. Na mindegy is.
- Kiarát felhozzam? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Már itt álltunk tíz perce - ha nem több - az ajtó előtt, de még mindig nem hittem el a dolgot. Jó, mondjuk egy ilyen helyzetben nem hiszem, hogy más is olyan gyorsan fel tudta volna fogni a dolgot, hiszen még is csak Angliában voltunk, a Baker Street-en! Hát ez több, mint csoda, olyan szép volt az ajtó, a ház, a házszám. Minden. Jézusom, úgy viselkedtem, mintha egy vattacukorvilágba mentünk volna, pedig nem is. Csak Angliába. Csak...
Az események közben zajlottak ám mellettem, én viszont totál le voltam fagyva. Talán még akkor sem viselkedtem így, amikor megkaptam az első zongorám, vagy a lovam. Vagy Vattát. Sokkal "érettebben" viselkedtem, biztos, hogy nem fagytam le ennyire és biztos, hogy a környezetemben lévők is érzékelték, hogy mennyire izgatott vagyok, holott nem érzékeltettem velük. Komolyan csapjon már el egy gurkó...
- Öhm.. persze, menjünk. -
Lehet, hogy még nem ocsúdtam fel a döbbenetből, azonban ezeket a szavakat még sikerült úgy kinyögnöm, hogy értelmes mondat legyen belőle. Úgy követtem Laviát, mintha egy zombi lennék, vagy egy kiskacsa, aki éppen tanulgat járni és megy a mamája után. Jajdecuki! Ott egy Sherlockos póló! Sokáig viszont nem volt időm bámulni a ruhadarabot, ugyanis amikor Lavia az integetés után lelépett és egyedül maradtam, nagyon nem tudtam mit csinálni. A lányt már a másik csoport végében találtam meg, bár nem úgy tűnt, mintha a sor annyira haladni akart volna. Sóhajtva befurakodtam mellé és próbáltam nem észrevenni a rosszalló pillantásokat.
- Egyébként... mi újság veled? Hogy megy a suli? -
Anyuka üzenmód bekapcs, holott nem is ez volt a célom, csak szimplán érdeklődöm, ugye. Amióta átkerült a másik házba, nagyon nem hallottam róla, csak DÖK-ön találkoztunk néha, aztán ennyi. Nem kviddicsezik, így a meccseken sem találkozhattam vele, szóval csak így tudnék róla bármit is megtudni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Hát nem tudom, lehet. Elvégre Te voltál az, aki meghajtott minket. -
Bólogattam mosolyogva, de ez az állapot nem tartott sokáig, ugyanis Dasha maga elé bámulva nagyon szomorú képet vágott, amitől megijedtem. Nyeltem egyet, hátradőltem és én is elgondolkozva meredtem a cipőmre. Pedig az előbb még olyan vidám volt és olyan jó volt, hogy megölelt.
- Dasha... nem úgy értettem. Az jó, hogy kemény vagy, meg így legalább edződik a csapat. Ne értsd félre, szeretünk meg minden, nem úgy értettem, hogy utáljuk, hogy ilyen kemény vagy. -
A végére már egy kínos nevetés is hozzájárult ahhoz, amit én most itt mind elregéltem. Talán úgy tűnt, hogy magamnak is be akarom magyarázni, hogy Dasha nem olyan szigorú, hogy utálni kéne őt, de ezt volt az igazság. Tényleg nem utáltuk, legalább is én nem és akiről kiderül, hogy más véleményen van, komolyan nem tudom mit csinálok vele. Mugli módszerekkel fogom kifárasztani? Leviszem a kínzókamrába? Jézus, na azért azt nem...
- Igen, és mondom, nagyon ügyes volt. De nyugi, nem esett semmi baja, maximum annyi, hogy látott lezuhanni. -
Az ajkamba haraptam és akarva-akaratlanul is visszagondoltam arra az esetre, amikor Vivien karját szétmarcangolta az a farkaskutya. Szörnyű volt azt végignézni, még is csak a testvéremről volt szó, de hát az meg amúgy sem egy kellemes látvány, ha valakit éppen szétszed egy kutya. Na jó, inkább ugorjunk...
- Oké, felhozom. Még valamit? Ruha, könyv, hangszer, kabala, akármi, amit könnyen megtalálok? -
Nem, nem azt akartam mondani, hogy kupis a szobája, de ha valamit például titkos helyre rakott el, akkor azt nem fogom keresgetni, mert széttúrnám a szobáját. Azt pedig nem akarom. Amint megkaptam a választ, még egyszer megkértem a lányt, hogy ne ugráljon, meg semmi, aztán lassan kilépdeltem a gyengélkedőről. Az ajtó előtt még körbenéztem, hátha találkozom egy csapattaggal, de nem, még nem értek fel. Kénytelen voltam magára hagyni Dashát, de amilyen gyorsan csak tudtam, átöltöztem és megkerestem az esetlegesen felsorolt dolgokat. Na meg Kiarát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Te most komolyan nem hiszel nekem? -
Csodálkozva meredtem rá, egy pillanatig tágra nyílt szemekkel pislogtam reakcióra várva, aztán elnevettem magam. Nem hangosan, olyan - „mégmindigfélénkvagyokdeazértnevetek” - Izásan. Igen, mert úgy csak én tudok nevetni. Mire viszont visszanéztem, Dasha újra magába roskadt, vagy fogalmam sincs, hogy mi zajlott le a fejében, mindenesetre hátradőltem és sóhajtva nyugtáztam, hogy sikerült megbántanom. Szuper… pedig én tényleg nem azért mondtam, szeretjük őt meg minden, és az is jó, hogy szigorú. De akkor mit csináltam rosszul…?
- Hozom. -
Még egyszer utoljára visszanéztem rá, bólintva tudomásul vettem, hogy ágyban maradt és nem kezdett el ugrálni csak azért mert nyertünk, vagy mert rajta és Graceéken kívül nem esett másnak baja. Hát ugye a sokkon kívül, amit a szobatársam lezuhanása okozott, én nem tudtam másról…
Amint felértem, átöltöztem és folyamatosan az ajkamat harapdálva összedobáltam néhány ruhát a lánynak, megkerestem a krémét, aztán miután kellően kiaggódtam magam - pár előre-hátra dülöngélés után az ágyon - felálltam, a vállamra dobtam a sporttáska pántját, óvatosan felvettem a lábam körül sündörgő macskát és természetesen Vattával a nyomomban igyekeztem vissza a gyengélkedőre. Sejtettem, hogy a többiek már felérhettek, de nem voltam benne biztos.
- … ott fordulj balra és meg is érkeztél a portréhoz. -
Más esetben cukibbnak tartanám a kis eltévedt elsősöket, most viszont csak elhadartam az útvonalat a Levita portréjához, aztán a kislány válaszát meg sem várva tovább robogtam a folyosón. Jaj, ugye odatalál? Idegesen visszafordultam, de a lány már eltűnt, így csak rántottam egyet a táskám pántján és tovább lépdeltem a nemigazánszeretem helyiség felé. Közben folyamatosan simogattam Dasha macskáját, mielőtt még átragadt volna rá az ingerlékenységem és ő is megvadult volna. Épp elég bosszankodás volt most már a mai napon az, hogy Nedráék ölelkezni akartak a levegőben, hogy Dasha lezuhant és hogy még a collie is a megszeppent kis elsősre vetette magát az előbb.
Folyamatosan nyugtatva magam lassan elértem a gyengélkedő ajtaját és mielőtt még a juhászkutya nekirohant volna az ajtónak, belöktem és a fekete macskát ölelve kicsit nyugodtabban léptem be. Viki és Zoli is felértek már, aminek roppantul örültem, Vatta meg annak, hogy ismerősöket láthat, így rögtön a csapatkapitány ágyához rohant, leült mellé és a lány ujjait böködte.
- Sziasztok. -
Megkönnyebbültem azt látva, hogy itt vannak és minden rendben velük. Többé-kevésbé minden rendben. Hagytam, hogy Kiara az ölemből az ágyra ugorjon, aztán a táskát, amiben a cuccokat hoztam le, Dasha ágyának a végébe csaptam, vigyázva, hogy ne a lány lábára dobjam.
- Figyelj, összedobáltam neked néhány ruhát, itt a krémed is és ha jól emlékszem, még a fogkeféd és a fésűd is bekerült. -
Kínosan az ajakamba haraptam, összefontam a karjaimat és az ágy végébe sétáltam. Vatta közben még mindig az ágy mellett ült, most viszont rám nézett, én viszont Vikit bámultam.
- Minden rendben? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kezdtem komolyan úgy viselkedni, mint valami pszichopata, aki arra vár, hogy megtalálja a megfelelő célpontot és bumm, lecsaphasson rá. Jó, azért még is van némi különbség köztem és egy pszichopata között, sőt, nem is kicsi. Most komolyan úgy nézek ki, mint egy pszichopata? Nem. Na akkor meg. Lavia még is úgy tekintget rám, mintha az lennék, komolyan akkor ha nem a viselkedésem miatt gondolja ezt, akkor micsoda? Mert semmi olyasmit nem mondtam, nem is úgy néztem rá, akkor meg?
- Persze, persze, minden rendben. Csak tudod… ez London. -
Kicsit furán nézhettem a lányra, de csak megvontam a vállam, halványan elmosolyodtam és nem, nem olyan pszichopatásan. Szerettem volna viszont minél előrébb jutni, így amikor a mögöttem álló pár ember rám mordult, csak feléjük fordultam és mielőtt még bármit is gondolnának rólam, rájuk mosolyogtam. A két felnőtt csak morgolódva elkapták a tekintetüket, az újonnan előbukkant kislány viszont integetni kezdett. Nekem. Mosolyogva visszaintettem neki, azután visszafordultam a rellonoshoz.
- Hát velem egy csomó minden történt. Hol is kezdjem… büntetést kaptam az egyik tanártól, az egyik háztársad mondhatjuk úgy: zaklat, akár hányszor összefutunk, kviddicsezem és mily meglepő, eddig még nem csapott el gurkó, de hát ki tudja. Mondjuk a combommal már találkozott, sszz, az nem volt valami kellemes, de hát mikor az? Hm, ezen kívül… ja, Edictumozom, DÖK-re járok és végzem a prefektusi dolgokat, meg amiket a Levitában kell. Ja, és akkor még ott van a tanulás, a kutyám és néha még le szoktam ülni olvasni, meg zongorázni. Hajj, sok a dolgom. -
Sosem voltam az a panaszkodós fajta, de hát ő kérdezte, én meg válaszoltam neki. Mert hát ha kérdeznek, illik válaszolni. Vagy nem? Nem? De. Erről ennyit akkor. Közben sóhajtva vettem tudomásul, hogy az előttünk álló csoportból az egyik kisgyerek elesett és éppen hangosan kezdett el bőgni, úgyhogy még néhány percig biztos, hogy álldogálhattunk ott az utcán. Fantasztikus.
- Egyébként mi újság? Milyen a Rellon? Azért néha gondolsz a Levitára, ugye? -
Tűnődve néztem a kislányra, aki hangosan sírt előttünk a családja (?) pedig nem akart ám minket előreengedni, vagy esetleg bemenni. Nem, az anyja leguggolt mellé és valamit magyarázott neki angolul, de nem igazán figyeltem rá. Túlságosan is el voltam foglalva azzal, hogy elmerüljek a gondolataimban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért jelentkeztem én ide. Először is, nem szeretek szerepelni. Másodszor pedig: nem szeretek szerepelni. Nem is tudom már, hogy anyám vagy Vivien ötlete volt az, hogy lépjek be a színjátszóba, mert hogy ott majd barátokat szerzek, meg kinyílok meg ilyenek... hát nem hiszem, hogy ettől majd bárki jobban meg fog ismerni, de oké, ők tudják. Viszont nincs bajom a színjátszóval, csak kicsit - nagyon - utálok kiállni az emberek elé, mert akkor mindenki engem bámul és engem ne bámuljon senki, ha nem muszáj.
Ma még is fellépésem lesz, igen, fellépés, még ha csak ilyen kis picurka is, nekem már ez is épp elég fejfájást okoz. Már tegnap este, járőrözés közben is úgy voltam vele, hogy hagyom az egészet a fenébe, de ugye ezt ketten adjuk elő, Brant meg nem hagyhattam magára. Igen, az nem lett volna szép dolog tőlem, viszont emiatt meg rosszakat álmodtam és még kipihenni sem tudtam magam, szóval ma reggel elég nyúzottan ébredtem és tiszta nyűgös voltam egész nap és ami a legrosszabb ebben az egészben, hogy eljött az idő és nem léphettem vissza. Nem is tudtam volna, egész nap nem láttam Brandont, csak talán egyszer a fejét, de nem is vagyok benne biztos, hogy az az övé volt. Nem vagyok valami jó a hátul nézetből látott kobakok beazonosításában. Ezt meghagyom másnak, már ha van valaki, aki ilyennel foglalkozik.
Három, kettő, egy.
Brandon egy mosoly után kilépett a függöny mögül és amint az visszalibbent a helyére, abbahagytam a járkálást. Ideges voltam, méghozzá nagyon és az nem vezet semmi jóra, ha én ideges vagyok. Soha többé nem fogok szerepelni, de ezt az egyet kibírom, jól van - ezekkel a szavakkal nyugtattam magam, miközben követtem a fiút a sebtében össze-vissza dobált színpadra. Persze ezt a dobálást nem szó szerint kell érteni, valójában egész pofás kis helyszínt hoztak össze, de ebben a helyzetben nagyon nem tudtam másra koncentrálni a liften kívül. Hát itt van. Az a hííííres lift.
- Kérem, tartsa! - Hangom erőtlen és halk volt, még is tudtam, hogy a fiú meghallja. Meg kellett hallania, hiszen rajtunk kívül talán ha három diák ült távolabb tőlünk és minket nézett, más pedig nem tartózkodott a teremben. Ahogy beszálltam a liftbe, igyekeztem összehúzni magam és ennek az lett az eredménye, hogy nekipréselődtem a falnak. Mindegy is, addig jó, amíg nem ér hozzám senki.
Lift. Hogy miért kell nekünk ilyennel utaznunk, nem tudom. Mert nem lenne egyszerűbb csak simán felhopponálnunk arra az emeletre, amelyikre mennénk, igaz? Igaz.
- Melyik emelet? - Fordítottam nagy nehezen felé a fejem, rápislogtam, ő pedig kinyögte a választ. Szóval a nyolcas. A lift közben már rázkódni kezdett, illetve én ebből csak egy picit érzékeltem, de a mellettem álló nyilvánvalóan többet. Rápillantottam, ő pedig elkapta a tekintetét, én viszont nem. Ismerős volt a férfi, csak nem tudtam, hogy honnan. A minisztériumban sokan dolgoznak, még is úgy éreztem, hogy ismernem kéne a fickót, csak nem jut eszembe hirtelen a neve. Abban viszont biztos voltam, hogy a neve 'b' betűvel kezdődik. Bradley? Brandon? Bob? Vagy esetleg...
- Bruce, ugye? - Tippeltem, igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hát eljött ez is. Nem gondoltam volna, hogy ez az év ilyen gyorsan eltelik, hiszen talán mintha csak tegnap lett volna, hogy beléptünk ebbe a terembe lezárni az előző évet. Most pedig újra itt vagyunk. El sem tudom hinni. Nagyon sok - számomra - meghatározó esemény részese lehettem ebben az évben és igen, azt kívánom, hogy bárcsak ne zárnánk le. Persze egyszer minden jónak vége szakad és akármennyire is könnyű volt úgymond ez az év, visszasírom. De mennék is már haza, Vivienhez. Szóval ötven-ötven százalékban zárjuk le és ne zárjuk le.
Az hiszem bátran kijelenthetjük, hogy idén sem volt eseménytelen évem. A kviddics most már harmadik éve az iskolában töltött életemnek a része és semmi pénzért sem hagynám abba.  Megszerettem mind a játékot, mind a csapatot és magammal sem tudnám megtenni azt, hogy most így az alapszak befejezése előtt két évvel kilépek. Szóval ez marad. Aztán volt még Michelle látogatás – kétszer – a faluban, amit meg is bánhattam volna, elvégre nagyon kicsin múlott, hogy a lány egyik ökle nem barátkozott össze az arcommal. Jah. Mondjuk az utó-születésnapján már egész kedves volt, csak hát kicsit sikerült lesokkolnia. Utólag is köszi Mich! Ha már a rellonosoknál tartunk, fogalmazok úgy, hogy nagy megtiszteltetésben volt részem, ugyanis Várffy-Zoller Róbert segített nekem. Igen. Robival eddig még csak egyszer találkoztam közelebbről – az sem volt olyan közeli -, amikor az egyik Rellon-Levita meccsen lenyúlta a kvaffom. Hm.
Szóval egész jó kis évem volt és azt a furcsa rosszullétet leszámítva - na meg a büntetőmunkát Ricsi bácsival - szeretném, ha a következő is ilyen lenne. Csak sajnos nem vagyok jós, így fogalmam sincs, hogy milyen lesz a következő évem. Most viszont foglalkozzunk inkább azzal, hogy évnyitó van és le kéne már menni a nagyterembe. A ruhámat, amit még karácsonyra kaptam Vivientől, már felvettem, a taláromat is magamra kaptam és a kis jelvényem is a mellkasomra volt már erősítve. Mehetek. A gond csak az volt, hogy semmi kedvem sem volt lemenni a tömegbe. Igaz, idén már jobban viseltem az embereket - hála a meccseknek -, de akkor is. Nem lett volna jó még egy ájulás...
- Hahó! - Böktem meg Dasha vállát remélve, hogy a lányka megfordul. Végül rávettem magam arra, hogy lebotorkáljak a nagyterembe, ahol kit vettem észre? Hát a napok óta nem látott barátnőmet. Kicsit ijesztő is volt a fehér karjaival... A díszítést elnézve viszont az ezüst színhez még megy is a lány sápadtsága. Na jó inkább nem kombinálok... Mindenesetre kicsit jó volt látni, hogy nem a Levita színeiben úszik minden, hanem idén a sárkányok nyerték a kviddics- és a házkupát is. Gratulálok nekik. Tényleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Hahó, megismersz még engem? Mert én kicsit elfelejtettem már, hogy hogy is nézel ki - pislogtam a lányra, mikor hátrafordult a bökdösésre. - Csak viccelek ám, ne ijedj meg. Én mindig felismerlek, Dasha.
Valójában igazából tényleg elég régen láttam a lánykát ahhoz, hogy tudjam még milyen arcot kell nézni az évzárón, mert mostanra már szerintem szokásunkká vált, hogy mindig együtt megyünk az év búcsúztatóra. Csak ez valahogy idén most elmaradt, nem találkoztam Dashával, ő nem keresett és amikor én beszélni szerettem volna vele, nem volt a szobájában. Legalábbis nem reagált a kiabálásomra, meg a dörömbölésre - kopogás -, szóval annyiban is hagytam a dolgot. Egy órája még abban sem voltam biztos, hogy lejön egyáltalán vacsorázni, mert én megértem, ha az ünnepély nem érdekli, de ki tudja mikor evett utoljára. Már ha nem utazott haza, amit nagyon remélek, mert tőlem még el sem búcsúzott és nagyon meg fogok rá haragudni, ha tényleg búcsú nélkül megy el. De nem. Dasha nem utazott haza szó nélkül, sőt sehogyan sem, éppen előttem állt és a tekintetével helyet keresett a még nagyon üres Levita asztalnál. Kicsit furcsálltam a szótlanságát, kettőnk közül általában ő volt az, aki beszélt, én pedig csendben hallgattam és magamban imádkoztam, hogy ne zuhanjak ki a padok közti kis folyosóra. Nem éreztem nagy késztetést az elájulásra és igazából arra sem, hogy most itt elkezdjek mindenféléről csacsogni, mert nem ilyen voltam és talán soha sem leszek olyan. Nem leszek képes csak úgy elkezdeni a levegőbe beszélni és létrehozni egy témát, majd azt váltani és csak beszélni, beszélni.
- Hé, minden rendben? Történt valami? - Kezdtem aggódni a lányért, sosem viselkedett még így, legalábbis akkor nem, amikor én is a közelben voltam. Az ajkamba harapva néztem rá aggódó pillantással és kezdtem felkészülni arra, ha esetleg valami baj történik. Fogalmam sem volt arról, hogy mit kéne csinálnom és, hogy mi is a szomorúsága oka.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Utálom magam. Nagyon. Ha ez pedig még nem is lenne elég a mai napra, akkor most bejelenthetjük, hogy nem is ismerek magamra. Ellógni egy kviddicsedzést?! Hát álmomban sem hittem volna, hogy egyszer még ilyenre fogok vetemedni és se szó, se beszéd, egyszerűen a pálya helyett totál másfelé indulok el reggel fél kilenc körül. Dasha minden bizonnyal le fogja harapni a fejem emiatt, de jelen pillanatban még abban sem vagyok biztos, hogy kapok-e fejmosást a lógásért. Elvégre az utóbbi edzéseken nem nyújtottam valami fényes teljesítményt és valószínűleg ezt ők is észrevették. Mert azért egy majdnem pont felém száguldó labdát nem valami hű de nehéz elkapni, csak én még ahhoz is béna voltam, hogy az éppen felém tartó hajtó szeméből kikövetkeztessem, hogy merre is szeretne dobni, szóval teljesen másfelé lendültem és ahh. Lehet, hogy jót röhögtek rajtam és élvezték, hogy betaláltak, engem viszont nagyon idegesített a sikertelen védés. Hát nagyjából ezért utálom magam. Az ellógásért meg nem ismerek magamra. Körülbelül ez van. Épp emiatt is voltam mérges és hiába a mérgesség, ha egy prefektusi jelvény csücsül a mellkasodon és ha egy megszeppent elsős meglát és kérdez tőled valamit, akkor segítened kell neki. Mielőtt még komolyan bedühödtem volna, gyorsan elmagyaráztam a kislánynak az Eridonhoz vezető utat és amikor eltűnt az egyik folyosón, rögtön trappoltam is tovább. Szerettem volna minél előbb elbújni az emberek elől és kigondolni a védőbeszédem arra az esetre, ha a barátnőm mégis elkapná a grabancom a lógás miatt. Most viszont legalább lesz esélye másnak is megtapasztalni, hogy milyen az őrzői poszt, már ha ugye őrzős edzést tartanak, mert az se kizárt, hogy csak szimplán passzolgatnak egymásnak meg ilyesmi. Viszont nem is ezzel kellett volna törődnöm, hanem azzal, hogy a nagy ész nélküli trappolásban majdnem eltévedtem a kastélyban és csak akkor eszméltem fel, amikor megláttam egy lányt az asztalnál ülve reggelizni. Reggeli? Hát nevezzük annak. Tettem egy lépést felé, amikor ő elővette a könyvét, én meg szó nélkül a korláthoz léptem és egy mély sóhajtás után rákönyököltem arra. Nem vagyok bunkó, meg tiszteletlen sem, de a prefektuslányka most nem kívánja megkérdezni, hogy zavar-e. És a prefektuslányka most nem akar beszélgetni. A prefektuslányka egyedül szeretne lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Szia Dasha, nem éreztem jól magam és ezért nem mentem edzésre... Nem, ez nem elég meggyőző, ő nem tudott arról a furcsa betegségnek sem elmondható dologról. Mondjuk senkinek sem említettem, de ez most mindegy. Dasha ne haragudj, de elaludtam. Ez sem jó. A lány is tisztában van vele, hogy a juhászkutyám ébreszt és most mit mondanék, miért nem ébresztett? Hát erre nincs magyarázatom. Dasha, azért nem mentem edzésre, mert ki akarok szállni. Ez hülyeség. Miért akarnék kiszállni a csapatból? Hiszen nagyon jól tudja, hogy ez az egyetlen olyan sport, amit nagy lelkesedéssel űzök - már amikor űzöm. További kifogásokon kezdtem el gondolkozni, amikor mozgást érzékeltem a bal oldalam felől és az eddig csendben olvasó lány felállt és mellém somfordált. Ó nyugi, nem harapok én.
- Persze, minden rendben... nincs semmi gond, szép az élet... - nem kell nagy észkombájnnak lenni ahhoz, hogy fel lehessen ismerni a gúnyos hangnemet, vagyis azt, amit én éppen produkáltam. Továbbra is a korláton támaszkodtam és bámultam ki a fejemből, miközben visszatértem az alig öt perce kezdett egyszemélyes kis foglalkozásomhoz: jó kifogást találni. Dashát viszont nem könnyű átverni és nem is hazudtam neki soha - soha? - amióta ismerjük egymást, ami meg már van három éve. Még emlékszem az első edzésünkre és az első meccsünkre is, totál be voltunk parázva mindketten és a végén nem is tudom... azt hiszem nyertük is. Bár ki emlékszik már az eredményre?
- Igen - Szerintem én most megtapsolom magam. Ennyire azért mégsem lehettem elutasító és ez a szegény lány nem is adott okot arra, hogy én így viselkedjek vele, mégis ezt kapta. Bocsánatkérő arccal fordultam felé és egy biccentés után visszapillantottam a falura, bár ez sem lehetett valami hű de kedves gesztus. Mindenesetre én továbbra sem voltam hajlandó elárulni a bajom, helyette inkább tereltem a témát, biztos ami biztos. Ahogy ő is említette: nem egy idegen rellonosnak fogom elmesélni a dühöm okát.
- Izabella vagyok - biccentettem újra kicsi felé fordulva, majd a korlátra könyökölve próbáltam megkeresni Michelle házát a faluban. Hááát... valahol biztos ott állt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Ha bezárkózok egy hétre a szobámba és mikor kijövök, mennyi az esélye annak, hogy a legelső ember akivel találkozni fogok, rellonos lesz? Biztos van bennem valami rellonos mágnes vagy mit tudom én micsoda, de az már félelmetes, hogy én mennyi sárkánnyal vagyok képes összefutni... lassan már jobban fogom ismerni a zöld ház lakóit, mint a levitásokat. Komolyan félelmetes és a legrosszabb benne az, hogy folyton a rellonos fiúkat fogom ki. Vagy ők fognak ki engem, mintha valami kis hal lennék a tengerben. Meglehet, hogy valamiért nagyon tetszem nekik, de arról tudni akarok és meg fogom változtatni... nem érdekel, engem hagyjanak békén, nincs szükségem olyanfajta stresszre, mint amilyet ők okoznak nekem. Lányokkal meg nem is találkozok olyan sokat, talán Michelle-l még úgy, ahogy, de ennyi. Meg ugye most Clarissával. Clary. Oké, maradjunk a becenevénél, azt könnyebb kimondani és még rövidebb is.
- Negyedikes - Megint megfogom tapsolni magam. - Jó prefektusnak lenni, de fárasztó is. Nagyon fárasztó.
Örömtáncot fogok járni holnap, hogyha továbbra is ilyen elutasító leszek. A rellonos próbált velem normálisan beszélni, erre én meg úgy tettem, mintha nem is lett volna itt. Nagyrészt levegőnek néztem igen, azonban nem ilyen voltam igazából. Tehát tényleg csak a stressz hozhatta ezt ki belőlem, na meg az, hogy ellógtam a kviddicsedzést. Ez tényleg nagy bűn, mert eddig még egyszer sem hagytam ki a gyakorlást és emlékszem, még akkor is elmentem, amikor Dasha a gyengélkedőn feküdt. Mindenképpen javítani szerettem volna a teljesítményemen, viszont ma reggel úgy éreztem magam, hogy nem tudnék kimenni a pályára. Csak csalódást okoztam volna magamnak és a lányoknak is.
- Új vagy még itt? Vagy csak nem akartál a nagyteremben reggelizni? - Haladás emberek, ez már sokkal kedvesebb hangnem volt! Komolyan, egyszer még büszke is leszek saját magamra, ha ilyen szépeket tudtam produkálni. Továbbra is a korláton támaszkodtam és most már arra is hajlandó voltam, hogy kicsit a lányka felé fordultam. Talán pár perc múlva majd egy mosolyt is kap már... hát kitudja...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Gondolkoztam ezen az egész kifogás dolgon és egyre inkább azt éreztem, hogy nem fogok tudni hazudni a barátnőmnek. Odaállok majd elé és megmondom neki, hogy azért nem mentem edzésre, mert nem szerettem volna csalódást okozni és akkor ez még igaz is lenne. Egyre inkább kiborít, hogy nem tudom elkapni a labdát és hiába gyakorlok, úgy érzem, mintha nem használna semmit. Sőt, inkább csak fejlődnék vissza... A múltkori edzésen a csípőmről pattant be a karikába a kvaff, hát akkor most? Ezek után még meg is lehetne érteni, hogy kellett egy kis nyugi és magány, hogy normálisan átgondolhassam a dolgokat. Semmiképpen sem szerettem volna kiszállni a csapatból, mert ez volt az egyetlen olyan sport, amit élveztem és szerettem is. Semmiképpen sem hagynám ott.
- Eltévedtél? - Fordultam újra a falu felé és megpróbáltam megtalálni az ijesztő szőke házát. - Már megvolt.
Az étkezési szokásaimat senkivel sem osztottam meg még eddig az életemben és azt hiszem nem is most fogom elkezdeni, így kicsit talán furcsán nézhettem a lányra, amikor feltette a kérdést. De hát kérem szépen, ilyenről szerintem még az sem mesél, aki mindent kitereget magáról. Én pedig még csak meg sem közelítem azt a fajtát, szóval meg ne haragudjon senki, de erről hallgatok.
- Kviddicsezek. Bár az nem tartozik igazán a szakkörök közé - vontam meg a vállam, miközben tovább kerestem Mich házikóját a távolban. - Színjátszós vagyok és úgy egy éve Edictumozok is, na meg amit említettél, a repüléstan szakkörben is megtalálhatsz.
Plusz még a prefektusi, akartam hozzátenni, de ezt végül kihagytam, elvégre a jelvényt a mellkasomon mindenki kiszúrhatja már messziről. Valójában azt hiszem ezzel van a legtöbb munka és ez fáraszt le legjobban. Nem is a kviddicsedzések, hanem a prefektusi lét. Ettől eltekintve imádom csinálni a dolgom és hiába a kialvatlanság, ha a többi kárpótol mindenért. Szeretek másokon segíteni és - kivéve a mai napot - örülök, ha odajönnek hozzám és én el tudom igazítani őket.
- Lassan viszont megyek is...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Remek időpontot tudok kifogni a durcázásra és ezt Clarissa is tanúsíthatja. Ha majd megkérdezik tőlem, hogy miért is viselkedtem úgy mint egy három éves kislány, akinek elvették a nyalókáját, akkor majd megmondom, hogy csak rossz kedvem volt és elbeszélgettem egy kedves rellonossal, aki szegény nem tett semmit, mégis olyan pillanatban kapott el, amikor totál meghülyültem. Pedig arról én egyáltalán nem tehetek, hogy rossz napom van... mondjuk senki sem tehet róla, de sebaj. Kicsit megzizzentem ma, holnapra talán elmúlik és minden megy tovább úgy, ahogy szép az élet és ahogy Izának totál nem jó. De hát tehetek én róla, hogy mindig olyan embereket fogok ki, akikről csak rossz emlékeim vannak? Nem, nem tehetek róla. Vagy talán még is...? Áh nem, biztos nem bennem van a hiba. Egyszerűen csak egy levitás prefektust jobb/könnyebb/élvezhetőbb felbosszantani? Arról nem is beszélve, hogy a végén már totálisan a türelmemmel játszottak és bár anyu szerint birkatürelmű vagyok, azért az is elfogy nálam egyszer. Mindenesetre Clarissa nem tett semmit, hogy én így viselkedjek vele, mégsem voltam beszélgetős hangulatomban és ha nem vagyok olyan hangulatban, akkor nem fogok beszélgetni. Ez ilyen egyszerű, nem is kell túlbonyolítani.
- Attól tartok én mindig ilyen... bezárkózott vagyok - vontam meg a vállam és a korláttól ellépve egy biccentéssel elköszöntem tőle. Meg sem várva, hogy mond-e még valamit, kisiettem a folyosóra és megnyújtott léptekkel igyekeztem a lehető legrövidebb idő alatt visszajutni a Levita toronyba. A mai napra úgy érzem elég volt ennyi beszélgetés, így miután bejutottam a portrén, egyenesen a szobámba siettem, mielőtt még valamelyik háztársam megállított volna valami miatt. Egyébként néha nem értem az embereket...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az utolsó Madagaszkáron töltött egy hét alatt semmit se vártam jobban a hazatérésünknél, amikor is ez pedig bekövetkezett, csak becsaptam a szobaajtóm és bedőltem az ágyamba. Konkrétan átaludtam egy egész napot, és ez még nem is lett volna baj, hiszen szombat volt. Arra ébredni viszont szombat késő délután, hogy egy bagoly kopogtat az ablakodon és te a megérkezése után csak öt perccel később tudsz kikászálódni az ágyból, felébredni annyira, hogy eltudd olvasni, majd értelmezni a sorokat és rájönni, hogy van körülbelül tíz perced a elkészülésre és a lemenetelre a faluba, hát nem volt kellemes. Fél percig azt se tudtam ki az isten az a Michelle, meg hogy mit akar tőlem pont akkor amikor én alszom, aztán mikor leesett ki is az a Michelle, csak pislogtam a bagoly hűlt helyére - mert hogy az időközben megunta a buksimire való várakozást és tovább állt. Jól tette.
Másfél perces csúszásban voltam, de ez egy kicsit sem érdekelt. Hangulatom morcos volt az ébresztés miatt, nem is siettem annyira a készüléssel sem, ami egyébként csak abból állt, hogy a szekrényem legfelső darabjait magamra rángattam, aztán füttyentettem a kutyámnak, és szépen lassan elindultam a találkahely felé. Útközben ásítoztam is rendesen, még a naplemente sem tudta elvonni a figyelmem. Nagyon reméltem, Michelle-nek jó indoka lesz amiért felkeltett, jelen esetben semmi olyan dolog nem volt, amire azt mondanám, hogy oké, ezért érdemes volt felkelni. Tehát, körülbelül másfél perces késéssel érkeztem meg a falu széléhez, a szőke prefektus természetesen már a stég szélén üldögélt, és rám várt. Na jóó, talán kicsit sietni kellett volna.
- Felébresztettél - Közöltem vele durcásan összefont karokkal a mellette lévő helyre való letelepedést követően. A collie a másik oldalamra feküdt le, izgatottan figyelte a naplementét, amíg én Mich-re bámultam. - Nos, mi az a nagyon fontos dolog, ami miatt iderángattál?
Talán még egy kis szarkazmus is érződött a hangomban, de nem igazán törődtem vele. El voltam foglalva a világ és főleg Mich utálásával. Mert hát mi lehet fontosabb az alvásnál? Egyáltalán ki mer olyat tenni, hogy felébreszt... miközben alszom?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Fogalmam sincs mennyi idő telt el a bagoly elröppenése óta, de biztos voltam a késésemben. Ennek ellenére nem siettem, habár nem is szerettem késni sehonnan. Szörnyű vagyok, néha még én sem tudom pontosan mit akarok. Mindegy, végül csak odaértem a stéghez, és sikerült is bejelentem a durcásságom okát.
- Jól van na. Mesélj - Megijedtem a rám villanó kékjeitől, a végén még leszúr az övéből előrántott késével és bedob a vízbe, a kutyámat meg hát biztos nem viszi haza magával. Bár igazából nála sosem lehet tudni, nem ismertem még annyira, hogy bármit is elmondhassak róla - tudom a születésnapja időpontját, ha az egy kicsit számít. Nem terveztem viszont elhalálozást a mai napon, szóval inkább csak befogtam és a csillogó víztükörre emeltem pillantásom. Vártam, hogy végre kinyögje miért is kellett kimásznom a puha ágyikómból, miatta még a vattacukorról álmodást is megszakítottam. Michelle, dupla bűnt követtél el.
- Micsoda? - A francia iskola nevére, na meg a 'fele annyit leszek itt mint eddig' említésére felkaptam a fejem, és tágra nyílt szemekkel meredtem a lányra. - Izé... azt hiszem most gratulálnom kellene.
Oldalra döntött buksival, érdeklődő arckifejezést magamra öltve fókuszáltam a szemeire, még nem végzett. Már a fiú nevének elhangzásakor kíváncsian dőltem picit közelebb hozzá, de azért nem másztam bele az arcába, csak hát ugye a múltkor is halkan említette meg a csávót. Még a végén ezt is suttogni fogja, mi van, csak nem kinyírta és ezt nem hallhatja senki? Mert hát oké, hogy egy gyilkosság bevallását nem kéne szétkürtölni, de nem. Nem nyírta ki. Azonban a dolog említése ugyanannyira lesokkolt, mint az első alkalommal közölt csók.
- Hááát még mindig nem tudom ki az a Vasil - Elhúztam a szám szemeimet még mindig a lányon tartva, hátha van még más is. De nem volt, én pedig emészthettem meg a dolgot. - De gratulálok. Sok boldogságot, meg minden. És egyébként mióta tart a dolog? Egyáltalán hogy jött ez össze?
Hazudnék ha azt mondanám nem lepett meg, bár őszintén szólva fogalmam sem volt róla ki a pasi, de hát biztos rendes. Meg kicsit idióta, hogy kitartott a lány mellett, de akkor ennyi erővel én is nagy idióta lehetek. Elvégre én sem menekültem Mich elől mindjárt az első találkozásunk után, sőt... Na tessék, máris szimpatikusabb a csávó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Valahol a lelkem legsötétebb bugyraiban egy icipicit mindig is irigy voltam azokra az emberekre, akik irányítani tudtak egy elemet. Nem vagyok benne biztos, gondolom sokan nem örültek a képességük megmutatkozásának pillanataiban, de nem tudok helyettük nyilatkozni. Érdekeltek a tanoncok, érdekelt az elemi mágia is, szóval kifejezetten örültem a nyílt óra hírének. Izgatott voltam, ugyanakkor féltem is, mert hát mennyire lehet nehéz irányítani egy elemet? Úgy értem azért mégis a vízről, a tűzről, a földről és a levegőről van szó. Ezek mind veszélyesek a maguk módján.
Útközben elkaptam Gwent, és mivel ő is éppen az órára igyekezett, miért ne alapon csatlakoztam hozzá, közben pedig azt is sikerült lebeszélnem vele, hogy maradjunk együtt, bármi is történik. Mert azért na. Ez mégis csak elemi mágia. A terembe lépve már jó pár ember ott tartózkodott, de sajnos senkit sem ismertem fel közülük. Gwenre pillantva biccentettem a fejemmel a fal felé, és már el is indultam volna, mikor a diákok után a tanár úr is belépett az ajtón. Nos, ha eddig még nem lettem volna ideges, hát a férfi mondandójának kezdésére az lettem. Igazából nem nagyon ismertem, annak ellenére, hogy egyszer egy csapatban voltam vele egy kviddicsmeccs alkalmából - már ha az számít, hogy ő a cikeszt üldözte, én meg a karikákat védtem. Mindegy is, szóval amint beszélni kezdett, feszülten hallgattam a dolgokat. Még a sérülés szónál sem estem kétségbe, ezt is köszönjük szépen a kviddicsnek. Amint befejezte a mondandóját, és az első pár diák átment már a tükrön, Gwenre pillantottam csak amolyan utolsó bizalomlöket gyanánt. Ha ő is rám nézett, biccentettem egy aprót, és előrementem, hogy aztán barátságosan rámosolyogva Albira átlépjek a tükrön egyenesen a másik világba. Jézusom, kezdek félni. Remélve, hogy nem keveredtem el, az érkezés után rögtön megálltam és bevártam Gwent. Nos, és innen hova tovább?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Szerettem volna azt hinni, hogy ez a valóság és nem csak egy óra keretében kaphatunk elemi mágiát. Számomra ismerős lehetett a tükör, naponta többször is láttam a Levitában, nem féltem - a tárgytól. Attól már sokkal inkább tartottam, ami a tükrön túl várt ránk. Semmiféle hatalmas pókokkal és égimeszelő óriásokkal nem akartam megmérkőzni, de ha mégis ilyen helyzetbe keverednénk, Gwen ott lesz mellettem. Gwen ott lesz velem. Ezekkel a szavakkal nyugtatgattam magam, miközben átléptem a tükör peremét és beszippantott az egész. Nem tudom megmondani milyen illatokat éreztem, a ködnek látszó anyag eltakarta a lábam, bár ez utóbbit lehet csak beképzeltem magamnak. Láttam Albertet a testem mellett, mosolya valamennyire megnyugtatott, és kicsit kezdtem jobban érezni magam. Majd előrebuktam és egy idegen helyen találtam magam. Körülnézve inkább visszamentem volna a valós világba. Rémülettel töltött el a kopár síkság látványa, öntudatlanul is ökölbe szorultak az ujjaim. Köhögnöm kellett az orromba kerülő portól, a hamu a torkomat fojtogatta. Csak egy pillanatra nyitottam ki a szám, hogy az eridonos lány nevét kimondva megkeressem társamat, amikor kiszúrtam valamit a távolban, de megint csak a képzeletem játszadozott velem. Valójában alig néhány méterre voltam csak az illetőktől, tágra nyílt, ijedt szemekkel figyeltem fel a közeledésükre. Hátrálni kezdtem, és csak ekkor tudatosult bennem a tény, Gwen mindvégig mellettem állt. Csupán csak én kicsivel előrébb landoltam, már ha ezt lehetett annak nevezni, így nem láttam a lányt. Egyik lábam a másik mögé rakva próbáltam a lehető leggyorsabban eltűnni a helyszínről, de a figyelmemet egy pillanatra az elöl haladó, nagydarab férfi kötötte le. Csak egy másodpercre néztem a kezében lévő eszközre, máris megtorpantam.
- NE! - Sikoltásom jól hallatszott kiszáradt torkom ellenére is, de ez egy kicsit sem rendítette meg a felénk közeledőket. Még csak meg sem rezzentek, pedig azt hiszem Gwennek sem lehetett kellemes, ahogy majdnem a fülébe sikítottam. Volt egy vagy másfél méter távolság köztünk, de azért ő jóval közelebb tartózkodott, mint azok. A számszeríjas már készen állt arra, hogy megsebesítse valamelyikünket egy íjjal, én viszont nem hagyhattam, hogy az az izé belém szúródjon. Jól tudom magamról, az átlagosnál alacsonyabb a fájdalomküszöböm, fogalmam sincs hogy viseltem volna a találatot. A sikoltással egyetemben rántottam egyet a karomon, jobb kezemmel olyan mozdulatot tettem, mintha ki akartam volna lökni kezéből a számszeríjat. Szívem szaporán vert, éreztem ahogy egyre idegesebb és frusztráltabb leszek, de a mozdulat után nem engedtem le a karom. Furcsa vagy sem, de a földből eleinte csak egy aprócska, virágnak kinéző növény bújt ki, egyenesen a férfi előtt. Kicsit még növekedett, éppen úgy, ahogy az én idegességem is nőtt, majd ahogy a számszeríjas eléggé közel ért hozzá, megemelkedett - mármint az a gyökérszerű valami. Ijedt szemekkel meredtem a hapsira, aki figyelmetlenségéből adódóan elesett a kis nem is tudom mi a nevében, az íj kiesett a kezéből, és nem messze tőle a földön landolt. Én pedig csak ekkor engedtem le a kezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Zsebre vágott kézzel és lehajtott fejjel, tök némán sétáltam Bálint mellett. Nem néztem merre mentünk, csak fordultam és lépcsőztem, mikor ő is. Nagyon el voltam foglalva a gondolkodással, főleg az elkövetkezendő vizsgákról, na meg az utolsó kviddicsmeccsről agyaltam. Utóbbitól megint jól be is paráztam, de egy ideje ez már így volt. Gondolok rá, aztán félni kezdek tőle, Dashának sosem szólok, bla bla bla. Pedig nem kéne elásnom magam nemsokkal a meccs előtt, biztos számítanak rám vagy ilyesmi. Nem tudom. Én már semmit sem tudok.
Ahogy az északi szárnyba, pontosabban az északi toronyba érkeztünk, felemelt fejjel tettem meg az utolsó pár métert a bagolyházig. Irtó régen jártam itt, reggel, mikor küldtem a lányoknak a baglyokat a levelekkel. Igen, az irtó rég volt. Mindenesetre nem lepődtem meg a benyitást és a 'hahó' kiáltást követően, nem volt rajtunk, a baglyokon és egy elsős navinésen kívül itt senki sem. Utóbbi amint meglátott minket ijedten menekült is ki az ajtón, én meg csak pislogtam utána. Hát ne már, nem ártunk mi senkinek sem.
- Bálint, azt hiszem legközelebb kétszer kellene fésülködnöd. Látod, szegény is megijedt tőled. Tisztára úgy nézel ki, mint egy kómás vérfarkas... Vagy egy zombi. Hm - Vigyorogva fordultam a becsapódó ajtó után prefektustársamhoz, majd kidugtam picit a nyelvem - aztán rögtön vissza is húztam, és elfordultam a fiútól. Körülpillantva elégedetten konstatáltam, hogy a bagolyház ennél koszosabb már nem is lehetne, szinte már rossz lehetett látni az arcomon elterülő gúnyos vigyort. Hohó, vissza Iza. A végén még túl jól érzem magam, és kárörvendően vihogva leszédülök az egyik ablakból.
- Fél perc, és késésben lesznek - Állapítottam meg, miközben összekanalaztam (igen, kanalaztam) a hajam, és valami kontyot varázsoltam belőle. Iszonyú melegem volt, szerencsére hoztam magammal egy üveg hideg vizet, és tudtam inni.
- Ja, ha elájulnék - fordultam a fiú felé -, hagyd a büntetést, és vigyetek a szobámba. De ne a gyengélkedőre. Oda semmiképpen se.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Nem tudtam szó nélkül hagyni a kis navinés menekülését, és mivel nagy valószínűséggel nem a vállamra hulló szőke hajam rémisztette meg a lánykát, készségesen kentem is már rá a dolgot Bálintra. Aki azért még megigazította a séróját, mielőtt visszaszólt volna, szóval nem tudtam annyira komolyan venni. Mondjuk gondolom ő se engem.
- Semmiiiii - Hátat fordítva neki mosolyogtam magam elé, miközben felmértem a terepet és ülő alkalmatosságot kerestem magamnak az elkövetkezendő egy órára. Vagy kettő? Pontosan nem tudtam a lányok mennyire voltak hajlandóak sietni, mindenesetre ha én lettem volna büntetésben, mindent elkövettem volna a szabadulásom érdekében.
- Biztos, hogy jó házba kerültél? - Pördültem meg csodálkozó arckifejezéssel. - Ez nagyon rellonos megnyilvánulás volt. Haaaa, Te tényleg Bálint vagy? Vagy valaki százfűlé-főzettel felvette az alakod? Ajaj, kezdjek félni?
Felemelt kezekkel hátráltam egy lépést, de mivel sosem voltam jó színész, rövid időn belül abbahagytam eme csodás tevékenységet. Nekem igazából semmi szükségem nem volt arra, hogy egy hét múlva is visszajöjjek ide ücsörögni és nézni a lányok szenvedését, jézus, azért annyira nekem sincs sok időm.
- Hm, egyik sem. Talán megijedek majd a zombi-vérfarkas-kómás Bálint fejedtől, és puff, már el is ájultam - Tűnődve megrántottam a vállam és az egyik tisztább polcra/állványra/szekrény féleségre felcsücsülve lógázni kezdtem a lábam. Természetesen nem állt szándékomban összecsuklani sem a melegtől, sem pedig háztársam egyáltalán nem ijesztő hajától.
- Aha, neked is szia - Az ajtó közben kinyílt és belépett rajta az első számú gyanúsított, akit összeszűkített szemekkel mértem végig. Már az sem tetszett, ahogy kivágódott az ajtó és besétált rajta, de nem, ma nem ítélkezünk. Nem bizony.
- Hacsak nem szeretnél visszajönni egy hét múlva - itt Bálintra pillantottam -, akkor azt ajánlom vigyázz a szádra.
Alig fejeztem be a szentbeszédet, megérkezett Állia is, akit már volt alkalmam közelebbről is megismerni a kviddicsmeccsek alkalmából. Ő már sokkal finomabban nyitotta ki azt a szerencsétlen ajtót, igazából nem is értettem mit ártott az a göndör hajúnak. Nos, mindegy is. Bálintra pillantottam, hogy fejezze be ő a szentbeszédemet, meg adja oda nekik az elméletileg a táskában található tisztítószereket. Én ezzel a sok beszéddel kimerítettem az éves készletem, köszöntem csókolom, jövőre lehet velem majd társalogni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Igen, tudtam, tisztában voltam vele, hogy kedvesebben is viselkedhettem volna, de hát kérem szépen, én alvás után mindig holdkóros állapotba kerültem, és ezen sajnálatos módon semmi sem tudott segíteni. Az ugyanolyan kómásan kinéző bagoly sem segített az állapotomon, ahogy a szintén morgós Michelle sem. De nem hibáztattam, igazából még örültem is, hogy nem ugrott a nyakamba és ölelte belőlem ki a szuszt. Mert akkor csak néztem volna rá amolyan "ki a fene vagy és mit tettél Michelle-l?" arccal. Talán még rá is kiabáltam volna amilyen állapotban megérkeztem, de ez utóbbiban nem voltam biztos.
- De...De hát Franciaország elég messze van, és.. - Az érdeklődés eltűnt az arcomról, helyette csak pislogtam magam elé meredve, közben pedig próbáltam a lehető leggyorsabban feldolgozni az előbb kapott információt, hogy aztán valami értelmeset is hozzá tudjak érdemben szólni a dolgokhoz. Mert azért gondoljunk bele, az előbbi dadogásom nem volt valami értelmes.
- Biztos láttam már, csak nem tudtam arcot párosítani a névhez, de ha ez így folytatódik tovább, kénytelen leszel bemutatnod nekem. Vagy engem neki, igazából mindegy - csak tudjam, ki a csóka. De nem, ez utóbbit természetesen nem tettem hozzá, így is eléggé lesokkolódtam, nem volt szükségem egy mérges Michelle-re. Akkor aztán tényleg nem tudtam volna mást tenni a dadogáson kívül, az meg, mint tudjuk, nem igazán a barátom.
- Szóval még Madagaszkáron - Biccentettem halvány mosollyal az arcomon, aztán végül leesett, ez mit is jelentett. - Még Madagaszkáron és csak most szóltál?! - Kiborulhattam volna jobban is a szemforgatásnál, de egyrészt álmos voltam, másrészt az előbb már rájöttem, hogy semmi értelme sem lett volna. De azért kicsit csalódtam, hogy ilyen későn tudtam meg a hírt, közben meg mégis örültem, hogy elárulta, mert ezzel még közelebb kerültünk ahhoz, hogy a barátomnak nevezhessem a lányt. Igazából fogalmam sem volt róla, mégis minek nevezzem. Egyszer üvölt velem, egyszer nem, aztán majdnem megint kiabál, aztán mégsem. Fene abba, aki ki tud rajta igazodni.
- Hát, látod, még élek. Az elkövetkezendő kviddics meccsig ez még így is lesz, aztán utána nem tudom. Lehet, legközelebb már a temetésemen fogsz állni, és a koporsómat bámulod - Ciccegve megráztam a fejem, hogy utána rögtön elmosolyodjak és a lányra pillantsak. Nos, ez volt az a pillanat, mikor valami nagy butaságra gondoltam. Aztán ki is mondtam. - Nem lenne kedved kiülni a következőre? Az Eridon ellen fogunk játszani, ez lesz az idény utolsó meccse, és talán nem kell majd sírnod a temetésemen, ami tudom, nem fog bekövetkezni - Mármint, az, hogy Michelle sírjon, a temetésből igazából még bármi lehet.