hm...április elsejére kéne valami jóóó  

madár...hát szerintem inkább kukac.

nem akarod. >.<

szerintem is  

ma-ma-dár, a madár az ász XD

deeeeee

prefi-balhé

ah-ah-ah, ez az, táncolj is, yeah! xD

jó *-*

mmm az kéne, mi?

*Peter Griffin féle surfin-bird-tánc ONxD*

nya de most először a háesz

Az kéne *-*

*visít, rajong* xD

gyerünk, gyerünk *-* várom ám már.

szép is lesz lenne XD

*celeb  *

mér csomó megvan

Szép, mint én.

te egoista, te.

hajcsomó?

egoistaaa XD

én soha :O

nem, már csomó megvan a hsz-ből

Hellóbelló!

Leo örülsz, hogy már nincs reptanod, mi?  

Mira: ez az új avi, izé... fura  

Yar, ez az avid eléggé...izé...nyárias.

te soha, perszeee. xD

Szééép jó estét mindenkinek! Gondoltam én is társulok. ^^

Mi újság errefelé?

Norina

A falu, és a cigi. Ez a két dolog volt ami már hiányzott a feketeségnek, és éppen ezt a hiányt akarta enyhíteni, amikor elindult az iskola kapuja felé, hogy az erdőn keresztül lerövidítse az utat.
Zacharyvel volt utoljára a faluban, mindkétszer. Amikor visszajött otthonról, de akkor nem töltöttek sok időt ott, és amikor egyik nap elutazott a barátjához a szünidőben. Na az az este mindig megfog maradni a fejében, már csak a fényképalbum miatt is, amit ott kapott tőle. Na meg a tüdőgyulladást is ott szedte össze, amit szerencsére az anyukája szépen kiiktatott.
Nagyon nem szereti, amikor megzavarják valamiben, főleg nem este, főleg nem akkor, ha valaki tök ismeretlen kerül a képbe. Kivéve persze, ha ebből még jól is jön ki, hisz ilyenkor előveheti a prefijelvényt.
A lány, akivel ezen az estén összefutott, tényleg megijedt tőle. Persze nem sokan vannak, akik nem ijednek meg egy hirtelen felbukkanó idegentől a sötétben. Egyből kérdőre vonta, hogy mégis hogy képzeli, hogy takarodó után kint mászkál. Hiszen ezt csak ő teheti meg... Vagyis ő mindig is megtette, eléggé ügyesen ki is játszotta az akkori prefektusokat.
-Hm, nagyon örülök, hogy ennyire tisztában vagy vele, hogy mennyi idő lehet. És azzal mennyire vagy tisztában, hogy már takarodó volt? -felvont szemöldökkel pár lépést közeledett a lány felé, és szemügyre vette. Nem leplezte, hogy tetőtől talpig végigmérte, és bár nem hangosan, de megállapította, hogy fele annyira sem csinos, mint ő maga. Belegondolni sem szeret, hogy egyszer volt ő is olyan kis semmitmondó szürke egér, mint ez a vöröske, akivel szemben állt. Elfintorodott, de félretette ezt a felreppenő gondolatot, és inkább komolyabb irányba terelte a témát.
-Évfolyam, ház, és elsősorban név -sorolta fel azokat a pontokat, amiket tudnia kell. Még ha akarná sem tudná felidézni a csaj kilétét.
Amíg az információkat hallgatta, már azon kezdett gondolkodni, hogy milyen kellemes kis büntetést adjon neki. Bár erre még egyelőre nem kerül sor, szóval ráér még a büntetés kiosztásával. -Gyerünk.

Yar: hello én, örülni? ugyaan uhh, jövőre végzős leszek, jeeej XD

Amira: mondom, soha!

AlizA: szia megint, itt is semmi különös, veled?

Elmész ám Mirike... aludni  

Semmi különös, mint már mondtam.

Én is végzős leszek jövőre. O.O Na neeee, milyen fura.

naa együtt ballagunk, nyuhuuu

Bezony. Tyúúúúúú, de jó lesz. *-*

Én már rádöbbentem, hogy végzős vagyok... ajajaj, milyen öreg vagyok   ^^

van valami gondod?

Lori, te egy vénanyó vagy. Nem ám, csak vicceltem. ^^ <3

Nem, nincs gondom... végül is már a pályaválasztás is be van tervezve, csak túl kell élni az évet  

Bubim

Egy kicsit észrevehető az utóbbi egy-két napban, hogy Amira viselkedése kissé zavaros. Nem véletlenül van kiakadva. Próbálja titkolni, hogy valami nincs rendben, de nem tudja igazán. Egyszerre ideges és szomorú, semmire nem tud odafigyelni, mert csak egy dolog jár az agyában. Kivételesen nem egy személy, hanem valami olyan dolog, amivel múlt hónapban nem foglalkozott, és az egész akaratán kívül volt.
Vasárnap mindenképpen leakart menni a faluba, hogy kiszellőztesse a fejét, és józanul tudjon gondolkodni. Az nem lehet, hogy ez pont vele, pont most történjen...
Ezen a hűvös, kicsit sem nyárias napon korán felkelt. A barátnői még aludtak, könnyen kitudott osonni. Még a készülődéssel sem foglalatoskodott túl sokat. Szempillaspirálon és egy kis szájfényen kívül mást nem kent a pofijára, a haját is kócosan hagyta. Csak fogat mosott, és felöltözött. Cicanadrágban, vastag kötött pulcsiban, és bokacsizmában hagyta el a körletét olyan halkan, mint még soha. Szinte lábujjhegyen járt, hogy ne tűnjön fel senkinek a jelenléte, még köszönni sem volt kedve senkinek.
Lassan baktatott át a kastélyon, majd a hosszabbik úton elindult a falu felé. Talpa alatt ropogtak a lehullott falevelek. Olyan volt a természet, mint az ő hangulata. Szomorkás, keserű, és a szél olyan idegesen süvített a fák között, mint amilyen Mira belül volt.
Leo csendben sétált a gazdija mellett, viszont Ecset a szobában maradt. Aludt tovább a kisasszony, nem tartott a feketeséggel és az oroszlánjával.
Nem siettek sehova, lassan mentek, és végül a kis tónál kötöttek ki. Nem egyszer sétáltak körbe, aztán a lány hirtelen egy pad felé vette az irányt, és lehuppant. Kezeit az ölébe helyezte, és csak bámult a víztükörre.

Kedvesem, Yaristának szólt.

Ugyan, túl fogod élni te azt.

Francoskrumpli a szálakba, bocsi Mira  

Amúgy végzősök fórumtémája is LOL, Lori megjött, egyből: TABLÓT AKAROK. XDD

Most sem kellett csalódnom a kis elméletemben, mert nemsokára beigazolódott, hogy tényleg egy ébenfekete hajú prefivel állok szemben. De volt benne valami, ami miatt mégsem sikerült tökéletesen elhinnem, hogy Ő egy feddhetetlen jellem. Talán pont emiatt nem is izgultam, a büntetésemet illetően. Sosem csináltam magamnak lelkiismereti problémát egy-egy kisebb stikli miatt. Nem először sétálgatok éjszaka a kastély parkjában, így furcsa, hogy pont most kaptak el először. Kora ősszel, amikor másról sem szólt a nap mint tanulásról, sokat jártam ki pálcafénynél levelet írni Dave-nek és a Húgomnak, s mégsem buktam le, de egyszer mindent ki kell próbálni!
-Köszönöm!-
Húzódik ismét mosolyra a szám a gúnyos bók hallatán. Furcsa egy szokás ez, hogy a gunyoros és ideges emberekre tudok majdnem a legszebben mosolyogni. Valakit ez őrületbe kerget, valaki pedig komplett idiótának néz, így fogalmam sincs mit fog szólni a lány, de szeretem feszegetni a húrt mindenkinél.
-Igen, azzal is tökéletesen tisztában vagyok, megnyugodhatsz, nem kell sokat magyarázni.-
A lenéző tekintet, amivel végigmért, nem túlzottan tudta befolyásolni a rejtett egoizmusom, de azért mégsem esett jól. Tudom, alig múltam 15, és sosem voltam az egyből kicsattanó személyiségemről híres, de nem kell azért ránézésre ítélni. S mégis micsoda álszentség ez az érzés, hiszen én is pont ugyan ilyen vagyok. Ugyan úgy végigmértem a lányt, és az agyamban ugyan úgy elkönyveltem a szimpatikus, unszimpatikus és közömbös kategóriák közül az egyikbe, csak ezeket szinte tudat alatt, reflexből.
-Pongrácz Norina Vanessza, Navine, 2. évfolyam!-
Mondtam még mindig tartva a kedves hangsúlyt, s közben Ebit ismét letettem a földre.
-Oké, szívesen megyek, csak mondd merre? Mert a büntetés, szerintem ráér, és a falu izgalmasabb!-
Hirtelen jött ötlet, néha beválik. Ugyan nem tudom, szemtelenségért lehet-e büntetni, de ha már lúd, legyen kövér, ha pedig mégiscsak benne lenne a csajszi a "mindketten megyünk dolgunkra, és később majd számolunk kamatostul" dologba, lesz egy jó esténk.

majd jövőre én is ezt fogom művelni xD

Balázs

A mai nap a tökéletes semmittevésé. Délben épphogy felkelt, egy órán át mosta a haját, majd még egy órán át ápolgatta, fésülgette, fonogatta. Természetesen mindebből semmi nem látszik, csak egy nagy vörös madárfészek hölgyünk fejecskéjén. Pedig tényleg nagy erőfeszítésébe került, mire hajkoronája úgy lett gubancos, ahogy ő akarta. A következő óra azzal ment el, hogy összeválogatta mai ruházatát. Végül megfésülgette Trillian nyuszi bundáját, írt a hazaiaknak, bátyjának küldött egy marék nyúlszőrt, mivel az allergiás rá, majd elérkezett arra a pontra, hogy ideje lenne megejteni a nap első étkezését így az este eljöttével. Hát csoda, hogy csont és bőr ez a lány? Édesanyja is minden levelébe beleírja, hogy biztos sokat fogyott, és egyen rendesen. Ezek a szülők azt hiszik, nélkülük megáll a világ. Ömm.. ebben azért van igazság, mert Leonie anyuci nélkül tényleg igen sok mindent elfelejt. Enni, inni, rendet rakni, vigyázni magára… de azért még él. Itt a lényeg! Még sok-sok embert kikergethet a világból, és így is fog ez történni. Talán már ma este. Vajon Balázs felkészült erre?
Még Leonie sem. Egyelőre azzal van elfoglalva, hogy leosonjon a konyhába, amiről csak hallott, de nem járt arra. Fogalma sincs róla, hogy ez most tiltott dolog vagy sem. De hát miért tiltanák meg, hogy az ember lánya szétnézzen egy kicsit, illetve beszerezzen némi nassolnivalót? Vörös törpénknek is ez a szándéka. Vagyis… ha jobban megfigyeljük, már van a kezében egy tányér, és séta közben arról falatozik. Nutellás kenyeret. Ha figyelembe vesszük az arányokat, akkor kenyeres nutellát. Azon kívül, hogy fülig csokis, valószínűleg még a kislábujja is olyan. Így mikor háborítatlanul eléri a az ajtót, könyökkel nyitja ki azt.
Hazaért! Nem az, hogy nem látott már manót életében, de ennyit egy helyen! Egyszerűen csodálatos. Egyrészt végre nem ő a legkisebb, másrészt olyan kis aranyosak ezek a lények! Persze Leonie mindent imád, ami él és mozog, meg azt is, ami nem.
Mire lábbal berakja maga mögött az ajtót, már ott is terem előtte egy manó, hogy segíthet-e neki valamiben.
-Jajj, nagyon kedves vagy! – Ámuldozik hatalmas vigyorral a fogadtatáson – Én csak… egyelőre… nem tudom – Nevetve beljebb tipeg, majd ujjait egyenként cuppogja körbe, hogy azért mégse legyen már tiszta ragacs, ha egy mód van rá. Pár lépés után feltűnik neki, hogy itt bizony nincs egyedül. Mármint a manókon kívül. Hoppá! Először megijed, mert hátha mégiscsak tilosban jár, aztán hamar rájön, hogy ha valaki, akkor most valószínűleg a másik fél szeg szabályt. Hacsak nem szimplán füstölög a feje.
-Szia! – Köszön rá vidáman, miközben tányérral a kezében odaugrándozik hozzá, és mindenféle bevezető nélkül letelepedik elé a padlóra törökülésben.
-Tudtad, hogy ez káros az egészségre? – Kérdezi nagy szemet meresztve a cigire. – És büdös is leszel tőle. Meg sárga fogaid lesznek. És úgy amúgy is szörnyen nézel ki. – Utal itt a hatalmas karikákra újdonsült ismerőse szemei alatt. De milyen kis kedves, nem? Igazából nem rosszindulatból mondta, csak hát, ami a szívén, az a száján is.
-Kérsz nutellás kenyeret? – Balázs felé nyújtja készségesen a tányért, amin egy félig megrágott vacsora található. De azért ő szívesen osztozik ám rajta.
-Miért ücsörögsz itt egyedül? – Kérdezi rendíthetetlen mosollyal. Örök jókedvét most sem felejtette otthon. – Vacsorára vársz? Mit eszel? Iszol velem kakaót? Az mindig jól esik lefekvés előtt. – Újabb szófo… szóáradattal örvendeztet meg egy tökéletesen ismeretlen embert.

Amira

 Néha igencsak fura dolgok történnek, nem a világban, hanem velem. Fura, és megmagyarázhatatlan. Ködös, kérdésekkel teli emlékek, amik.. nekem igencsak ismeretlenek, és idegenek. Egy ideje kattog rajta az agyam, ha épp ott kötök ki, hogy ezeket elemezgessem, de szerencsére, eddig nagyon jól sikerült lefoglalni a gondolataimat mással, nem sokszor törtek rám a képek, így, nem is idegeskedtem halálra magam. Lehet, hogy kicsivel komolyabban kellene vennem a dolgot, de nem ment, és nem is akarom. Egy ideje odabent nem működnek jól a dolgok, katyvasz és káosz uralkodik, amin változtatni nem akarok. Marad ez a felállás, az óvatosság, és a gondolatmenetek kuszasága, egyszer biztos elmúlik mind, és arra ébredek, hogy minden olyan, mint régen.
Ennek örömére egy nagy bögre kávé, és egy hasonlóan nagy adag reggeli mellett kiagyaltam, hogy ma séta nap van, hogy amíg még nem havazik, és nem táncolnak odakint a pingvinek a jegesmedvékkel, ki kell merészkedni. A rövidnadrág persze már tabu, ahogy a trikó is, előkerült a szekrényből a kopott, térdénél szakadt farmer, egy egyszerű zöld póló, és egy szürke pulóver. Ezeket húztam magamra evés után, pakoltam a zsebembe a pálcám, és némi cukrot, ha nagyon unnám a babérokat, és megindultam kifelé. A tömeg még nem jelentkezett, nyilván még csak most törlik ki a csipát a szemükből, amivel semmi gond, hisz én sem szeretek korán felkelve kukorékolni. Egy kisebb ásítással léptem ki a bejárati ajtón, tekintettem körbe az őszies tájon, és megindultam egyenest a birtok vége felé, a faluba vezető út felé. Nem volt konkrét tervem, csak pár, kósza ötletféleségem, amik, úgy-ahogy, de megfelelő volt ahhoz, hogy elmenjenek valaminek. Lassan elértem a Tisztásig, ami pont nem volt tervben, de pont megfelelt az amúgy nem válogatós fejemnek. Újabb ásítással léptem a tisztás gyepére,elmélázva tekintettem körbe, amikor ismerős hajkorona villant meg az egyik, tőlem nem messzire eső padon. Szusszanva egy aprót, mindenféle elfutással, bujdosással mentes gondolattal indultam meg felé, miután kellően hezitáltam, és csendben, minden szó nélkül leültem mellé, mintha csak engem várt volna.
- Most egész kellemes az idő - nyögtem be pár pillanat múlva az amúgy teljesen ide nem illő kezdésemet, megtörve a csendet, jelezve, hogy nem vitte el a cica a nyelvem, és hajlandó vagyok vele szóba elegyedni. Mert hát, mi okom is lehetne a nemre? Arra sosincs.

Bubi

Nem férnek ezek a dolgok a lány fejébe. Mindig azt hitte, hogy oké amit csinál, semmi baj nem lehet belőle. Aztán egyszer csak egy váratlan pillanatban valami közbeszól. És a vicc az egészben, hogy még csak nem is önszántából követte el. Senki nem tehet róla. Csak az a hülye fiola, amire nem volt ráírva, hogy te hülye, ne idd meg, mert durva szerelmi bájital. Úgy kell neked Amira, kell neked mindig hülyeséget csinálni.
Csak ült ott egymagában, teljesen elfeledkezett mindenről. Képzeletében olyan képek jelentek meg, amire egyébként sosem gondolt. Csak egy-két napig tapasztalta, amikor Benji a nyakába varrta a gyerekét. Na jó, igazából ő vállalta be, hogy segít a srácnak. Életében nem nyúlt még korábban kisbabához, arra sem volt túlságosan felkészülve. Daniel járt a fejében, és hogy szereti nagyon, de azért nem szeretne magának is egy olyat. Még csak tizenhat éves...
Furcsa módon nem vette észre, hogy valaki leült mellé. Bámult egy pontot, és valószínűleg ha valaki más l le mellé, észre sem veszi. De az ő hangja észhez térítette. Lefagyott. Felkapta a fejét, és zavartan pillantott felé. Mint egy őrülté, úgy járt a szeme a srác, és a környezet között. Száját szólásra nyitotta, de egy hang sem jött ki a torkán. Könnybe lábadtak a szemei, a másik irányba kezdett pillantgatni.
Száját összeszorította, majd megmakacsolta magát, és halkan kifújta a levegőt, amit egészen idáig visszatartott. Nem nézett rá, csak válaszolt.
-Igen -hangja bizalmatlan volt, olyan, mintha félne. Nem volt önmaga, sehol nem látszott benne a magabiztosság, ami mindig jellemző rá. Egyszerűen nem tudott többet hozzáfűzni. Csak csendben ült, és behunyta a szemét. Érezte, ahogy pár könnycsepp végiggördül az arcán. Haragudott magára, és félt.
-Hogy vagy? -kérdezte megtörve a csendet, még mindig az ellenkező irányba bámulva.