Lorelai K. Riviera
INAKTÍV
bejegyzett hydromágus
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
|
Elemi mágia óra 1.Kicsit furának tűnt elsőnek, hogy pont a vízhez van érzékem, de jobban belegondolva, épp elég viharos életem volt és épp elég jéghidegnek érzem magam - pont testhezálló, hogy a vizet kaptam. Kaptam? Nem hiszem, hogy ez a jó kifejezés, inkább ő tűr meg maga mellett. A tűzre sosem tippeltem volna, a hevesség túlságosan is távol áll tőlem. A többi elem pedig nem volt olyan egyértelmű, úgy néz ki csak nekem, mert a tálak egyértelműen megmutatták, hogy melyik elemhez tartozom. Azt hiszem inkább én tartozom hozzá, mint ő hozzám, végül is víz már akkor is volt, amikor az élet még a legkezdetlegesebb, legprimitívebb formában volt jelen a Földön. Ja és azóta rohamosan fogy és koszolódik, amióta az ember "civilizált".
Nemsokára megtudom azt is, mit kell még tennem, mielőtt még tanulhatok, de valójában erre nem számítottam. Elhúztam a számat.
- Bah, ne már.
Mosolyogva forgattam meg a szemeimet. Remélhetőleg elég egyértelmű volt, hogy csak megjátszottan vagyok csalódott amiért ilyesmit alá kell írnom. Nem mintha nem írtam volna alá még ennél keményebbet is azért, hogy végre tanulhassak.
- Ez az önvédelemre is vonatkozik?
Igazából nem volt ennyire nagy gond, de mégis, jó tudni. Nagyon keménynek tűnhetek. Mármint, valami vérengző vadállatnak, pedig nem vagyok az. Nagyon is jó vagyok a higgadt gondolkodásban, amikor az érzelmeim nem ellenem dolgoznak... mikor dolgoztak a javamra? Na mindegy, szóval tényleg nem azt terveztem, hogy az elemi mágiát majd rosszra használom. Csak jobb tudni, hogy mit tehetek meg és mit nem, mielőtt még találgatásokba fognék és rossz eredményre jutnék.
Persze ennek ellenére elvettem a pergament és a pennával odafirkantottam a nevem és egy félmosoly kíséretében visszaadtam a tanárnőnek, majd követtem őt a megfelelő terembe - a víz birodalmába.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV
Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
|
~ Chuck, a megmentő ~ *Szeretek utazni, de be kell vallanom, hogy a varázslók jóval kényelmesebb járműveken utaznak, bár a tértágító bűbáj igen nagy segítség. Nyilvánvaló, hogy a mugliknak nincsenek efféle bűbájaik, maximum több járatot indítanak, de én úgy tudom, hogy nap közben Budapesten szinte minden tömegközlekedési jármű dugig van. Teljesen mindegy, hogy metró, villamos, busz... mindenki siet valahová és mindenkinek nagyon fontos dolga van. Nem szép dolog az előítélet, de én így jöttem ide, kissé ítélkezve felettük. Viszont azt álmomban sem gondoltam volna, hogy rögtön "bajba" kerülök, de ne szaladjunk ennyire előre. Miután leszálltunk a villamosról, Chuck finoman figyelmeztet arra, hogy lehet meg fognak úgymond támadni minket. Egyből meglátszik a félelem a tekintetemen. Igazából bízok a fiúban, szóval nem attól félek, hogy bajom lesz, hanem csak szimplán rettegek az ilyen helyzetektől, annak ellenére hogy még sohasem kerültem ilyesféle szituációba.* ~Kérlek...~*Már nem is tudok másra figyelni, csak a hátunk mögötti emberek lépteire. Szörnyű érzés. Már most utálom.* - Elhiszem, de*Már nem volt időm befejezni a mondatomat, mert Chucknak elhagyta a száját egy újabb szó. Egy szó, ami ebben a helyzetben még jobban megrémített. Nem akartam futni, egy pillanatra átfordult az agyamon, hogy maradok, de hamar rájöttem, hogy úgyse tudnék semmit csinálni, így olyan 10 méternyire szaladtam tőlük. Innen is tökélesen látom azt, amit soha nem szerettem volna látni. A srác verekszik, pontosabban csak ver, de ezt is csak a ringben szerettem volna látni. Na tessék, megismerkedem valakivel, aki boxol és szinte máris "bemutatja" nekem a tudását. Tudni tud, az biztos, de én akkor is félek. Ez valamiféle fóbia lehet nálam, ugyanis egyre nehezebben veszem a levegőt, ahogy nézem a verekedést. A lábam a földbe gyökerezett, s még a fejemet sem tudom elfordítani, nemhogy a tekintetemet. Apró, kis levegőket veszek, s szinte egyből kis is fújom, nem jut túl sok oxigén a fejembe, így szédülni is kezdek, ám a fesztiválon vége, s Chuck elindul felém.* - Nem is tudod mennyire örülök*Visszaölelek a srácnak, sőt még egy puszit is lenyomok neki. Most már minden rendben van, neki sincs semmi baja és nekem se, így hát fojtatjuk utunkat hozzájuk.* - Nem tehetek róla, nem szeretem az ilyen helyzeteket, pontosabban még sose kerültem ilyen szituációba...*Jelentem ki egyszerűen. Remélem nem vette észre az előbb velem történteket, mert nem szeretem, ha valaki gyengének lát. Nem kell sokat sétálnunk, megérkezünk az otthonához. Lerakja a cuccokat és becsenget.* - Ugye szóltál, hogy jövök?*A fiúk néha hajlamosak elsumákolni az ilyesmit, aztán a szülők meglepve nyitnak ajtót. Erről jut eszembe, hogy nem is tudok semmit a szüleiről, na sebaj, nemsokára elvileg meg is ismerem őket, feltéve ha itthon vannak.*
|
|
|
|
|
|
|
Yarista Palarn
INAKTÍV
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
|
Elemi mágia óraOktóber 15.
-- első óra --A beköszönése nevetést váltott ki a fiatal tanerőből - Yarista megítélése szerint csinos tanerőből -, ami őt is mosolygásra késztette. Azonnal megérkezett a viszont-kérdés is, amire csak lágyan feltette a két kezét oldalt és vállat vont. - Miért tenném tanárnő? - kontrázott rá, majd követte kissé izgatottan a tanárnőt, és nem fejtette el röviden és diszkréten végigmérni Erdős professzor alakját. Meg is érkeztek egy újabb terembe, ami meglepően furcsa volt, de mégis magával ragadta a fiút. Az igazi meglepetés pedig akkor érte, amikor a fiatal professzor lehuppant a fűbe, valami ülőalkalmatosság helyett. ~ Ejha, de laza. Tetszik. ~ állapítja meg röviden, majd a kérdésen töpreng egy rövidet. Aztán pedig lehuppan a nő mellé a fűbe. Aztán a tanárnő felteszi a kérdést, amire igazából nem tudja a pontos választ, de sok minden érdekli. - Hú, ritkán szoktak ilyen nehéz kérdést feltenni. Arra számítok, hogy jó diákja leszek és megtanulok a levegővel bánni, bármit is jelentsen ez. Van kérdésem persze. Ugye normális esetben pálcával varázslunk, ez így történik most is, vagy más technikája van, mint például a melodimágiának. Azt hiszem, hogy ott kell valami hangszer, vagy ilyesmi, nem tudom, csak Katkó sokat dumál róla, én meg hajlamos vagyok szelektálni a hallottakat, ha éppen nem teljesen érdekel a dolog. - finom vigyor, de itt sem árt az őszinteség. - Nos, hát nem tudom, hogy mi lesz, de nagyon izgalmasnak találom a dolgot. Az egyik ami miatt érdekel, hogy a kviddicsben segítségemre legyen. Már nem úgy értem, hogy csalnék vele, hanem, hogy jobban megértsem... a... izé... levegőt, vagy hogy mondjam... - érzi, hogy ez nem valami jó a megfogalmazás, de jobban nem tudja. Egyelőre ennyi jut az eszébe, kíváncsian mered a nőre, már nnagyon várja a válaszokat.
|
|
|
|
|
|
|
Grünwald Tamás
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Tomi igyekezett mindent bepakolni, mikor Bagolykőre készült; a kézfertőtlenítőjét, a mentolos kenőcsét, a gyógyszereket, amiket szedett és párat azok közül, amiket nem - hiszen soha nem lehet tudni. És persze nem maradtak otthon a szabályai sem, amik szerint az életét rendezte. Az első napokban néhány bepakolt holmiról kiderült, hogy jó eséllyel haszontalannak bizonyulnak majd Tomi számára a bagolykőn töltött évek alatt. Ilyen volt például a hetes szabály: örülj a kis dolgoknak. Úgy tűnt ugyanis, hogy ebben a kastélyban nincsenek kis dolgok. Bármerre ment ugyanis Tomi, mindenhol nagy és tágas terek, grandiózus megvalósítás fogadta. Persze lehet, hogy épp emiatt nem vette észre a mindenhol megbújó apró részleteket, de ez valahogy lényegtelennek tűnt, ahogy első alkalommal ott állt a Nagyterem bejáratánál, és kis híján hanyatt lökte a látvány. Ahogy elindult befelé, kicsit védtelennek is érezte magát a tér ekkora kiterjedése mellett. Nem csoda hát, ha tekintete a megbűvölt égboltról inkább az asztalok felé terelődött. Tisztában volt vele, hogy minden mozdulatáról süt, hogy most jár itt először. Gesztusaiból hiányzott az a rutin, amit az itt élők már bizonyára felszedtek, és ami miatt otthonosan érezték magukat itt. Tominak egyelőre minden új és szokatlan volt. Első körben ez ellen úgy próbál tenni, hogy elhagyja az asztalok közt kialakított, a terem másik vége felé vezető folyosót, mivel úgy érzi, itt túlzottan magára vonja a figyelmet. Az asztalokat illetően nem vesz észre semmi különleges ismertetőjegyet, így a bal szélső felé veszi az irányt némi hezitálást követve. Ott helyet is foglal úgy, hogy háttal legyen a terem falának. Tízes szabály: védd a hátad! Nem mintha ez jelen esetben indokolt lenne, arról nem is beszélve, hogy a védelem legjobb esetben is csak illúzió ekkor terem esetében, de sosem lehet tudni. Tomi újonnan elfoglalt pozícióját arra használja, hogy alaposabban szemügyre vegye a termet. Közben talárjának ujjával babrál.
|
|
|
|
|
