Mira *.* Asszony Jó látni téged

*Már alig vártam, hogy végre leszállhassak a vonatról. Milyen lassan megy az idő, ha nagyon vársz valamire, vagy éppen valakire. A szó szoros értelmében nem én vártam Chuckra, hanem a srác várt rám, hiszen ő már itt volt amikor megérkeztem. Viszont, ha picit elvonatkoztatunk, akkor én is vártam rá.*
- Ennek igazán örülök, legalább nem untad el magad*Mondom egy angyali mosollyal.*
- Persze*Szólalok meg ismét kedves hangomon, majd mivel a srác a bőröndömért nyúl, átadom neki a fogóját.*
- Köszönöm*Csak ennyit mondok, s elindulok vele a tömegben. Itt is sok az ember, de ugye már megszoktam, hiszen Londonban is mindig nagyon sokan vannak az utcákon. Igaz jobban szeretem azokat a helyeket, ahol kevesebben vannak, mert gyorsabb a séta, de most tulajdonképpen nem sietünk sehova.*
- Szuper! Régen voltam már otthon nagyon, hiányzott már és szerencsére a haverjaimmal is tudtam találkozni. Voltunk egy jó buliba is, bár mondjuk inkább beszélgettünk, mint táncoltunk, de nagyon jól éreztem magam*Mesélem el röviden az otthoni élményeket. Közben megérkezik a villamos is, s én felszállok rá. A gitáromat inkább a kezembe veszem, nehogy leüssek valakit, mert itt sincsenek túlzottan kevesen.*
~Jellemző~*Mindig azon a járművön vannak sokan, amin én akarok közlekedni. Szeretem az embereket, tényleg, de vannak olyan figyelmetlenek, hogy majd fellöknek, hogy fel vagy leszállhassanak, vagy éppen ülőhelyekért harcolnak. Borzalmasak. Én inkább állok, de fel nem lökök senkit, az biztos. Amikor Chuck elindul az ajtó felé, én is utána lépkedem. Gondolom nemsokára leszállunk. Aztán jelez is nekem, hogy készüljek, mire én ismét felveszem a gitártokot a hátamra. Olyan jó minden, én csak mosolygok és nézelődöm, de a leszállás után egy elég fura mondat hagyja el a fiú száját.*
- Jó*Csak ennyit tudok kinyögni. Még sohasem kerültem bajba. Nem akartak kirabolni, sem bántani, se semmi. Meghökkent a dolog, hogy az a három alak lehet ilyesmire készül. Egyelőre semmi gyanúsat nem csináltak, csak leszálltak ott, ahol mi. Remélem nem is lesz semmi probléma. Összetalálkozik Chuckkal a tekintetem, ahogy sétálunk az utcán, s ő láthat valamit a tekintetemben, valamit amit eddig még nem láthatott. A félelmet. Igen, félek. Nem vagyok még olyan régen itt és máris olyan dolgot tapasztalok, amit eddig még nem.*
~Csak ne legyen semmi.~*Kissé szorongva lépkedem. Tudom, hogy a fiú meg tud védeni, ha kell, de én akkor sem szeretem a balhét. Még a suliban sem párbajoztam soha, fel sem vettem a Sötét Varázslatok Kivédését, mert senkit sem tudnék bántani szándékosan.*

Oh, drága férjem.   Részemről az öröm.

A kis család egybegyűlt *-*

báátyus, láányom, Amiraaa *.*

ténylegkiscsalád^^ *___* <333

[ Markovits professzor ]


Ha a csábítás lenne a feketeség elsődleges célja, bizony mindenféle rendelkezésére álló eszközzel tenne a sikerért. Ezek jócskán vannak neki, elég csak csodálatos metamorf képességeire gondolni, akár a professzor vágyai netovábbjává is változhatna. Ha lenne ilyen célja. De minthogy Markovits személyében még csak egy rajongót sem köszönhet, de talán még szimpatizánst sem, így vajmi keveset érne mélyen dekoltált felsőkkel és egyéb apróságokkal. Az öltözékével is inkább azt igyekszik hangsúlyozni, hogy ő is tudja, miféle találkozó ez. Vagyis inkább azt, miféle nem.
Mert igazság szerint, ő maga sem érti, miért épp a különös Reptan professzor esett áldozatul a meghívásnak. Jó, persze, épp nem volt a legvirágosabb jókedvében, amikor a balsors még Legrát is a nyakába sózta néhány percre. De ez talán még nem elég indok egy ilyen lépésre. Reméli, nagyon reméli, a férfi nem fogja feszegetni a témát. Zavartan mosolyog, s hümment a válaszokat hallva. Mosolya elhúzódik, amikor Markovits közli, remekül van, ezt mindenképpen örömére szolgál hallani. A megkönnyebbülés akkor tetőzik, amikor a férfi közli, nem is várt rá sokat. Pedig a késések nagymestere ül most az asztalánál, aki akkor is képes elkésni valahonnan, ha már egy órája a bejáratnál ül.
~ Talán nem lesz vészes... ~ épp csak felsejlik fejében a gondolat, amikor a kíváncsiság erőt vesz a tanerőn -merthát férfiból van-, s mindenféle kecmec nélkül kérdez rá a meghívás apropójára. Egy pillanatra megdermed, tétován pillant a kékekbe, s mielőtt még megfontolná a választ, már szólásra is nyílnak ajkai.
- Azt hiszem, mindketten bal lábbal indítottunk legutóbb. Az oka számomra nem világos, ezért úgy gondoltam, adok egy esélyt a helyzet tisztázására. S talán, ha nem iskolai dolgokról van szó, kiderül, nem is látjuk olyan ellentétesen a dolgokat, mint tanár és diák. Szóval mondhatni kíváncsiság vezérelt... leginkább... ~ óh, ügyes!! ~ Ez egy csodásan rögtönzött beszéd volt, és tulajdonképpen teljesen hihető is. De az igazság nem egészen ez. Ez már inkább a "ha másra nem, erre jó lesz" belemagyarázás. Néhány ártatlan pillantást küld Markovits felé, szinte tányérnyira tágulnak szemei. Fel sem fogja, hogy egy picit remeg, s el is pirult. Egyértelműen látszik, hogy hazudik. Pedig a megtévesztés nagymestere, most mégis olyan sután csinálja. Ujjait tördelve végül is szusszan egyet.
- Miért egyezett bele? - úgy dönt, inkább nem adja elő a valódi okot, hogy tulajdonképpen a professzor csak jókor volt rossz helyen, és ő épp olyan pillanatát élte, hogy segíteni akart. Rejtély, miért gondolta, a professzor olyan szomorú, az meg már egyenesen érthetetlen, miért gondolta, ez a legjobb módja a vigasztalásnak. Ez még mindig nem megy neki. Az igazság helyett inkább fordít egyet a libikókán, s most ő kérdez. Pillantása mély, kíváncsi, kékjei gyémántként ragyognak, ahogy próbál a másik íriszek legmélyére látni.

Lori
október 22. valamikor délután

Yarista, és Ginnie már túl vannak az első órán, most pedig Lorelai következik. Az órájára, a tanárnőnek immáron a szokásos helyen van, ennek ellenére mégsem ő az, aki egy cseppet késik. Vagy mondhatjuk, hogy Lori érkezik korán? ...
Csak annyit hall a bejáratban, hogy ő az, és órára jött. Megkönnyebbül, azonban izgalom is elfogja. Még nem találkozott vele, így azt sem tudja pontosan, hogy mit is fog birtokolni, csak annyit, hogy bizony, fog. Odasétál a terem közepére, már a folyosó végén köszön, majd előveszi pálcáját, int vele, mire megjelenik az elementalistákat felismerő kapu. Egy gyönyörű, vékony íves, üvegből készült dolgot, mellette egy asztallal. Amikor már ott van Lorelai mellett, a lapockájára teszi a kezét, és arrafelé tessékeli.
- Jelenleg nincs más dolgod, mint ezen a kapun átsétálni. Ha ez megvan, akkor az asztal előtt megvárlak. Nyugi, nem fog fájni. Kis meleg bizsergést érezhetsz, de elég, ha csupán átsétálsz alatta. Nem gyorsan, csak kényelmes sétatempóban. Utána tudunk továbbhaladni.
Mosolyog rá, és biztatóan küldi arrafelé, ő maga pedig beáll az asztalhoz, kíváncsian várva, hogy milyen elemsorrend lesz a lánynál.

---

Futva, sőt rohanva igyekeztem a tanterem felé. Már nagyon nagy késésben voltam és az lesz a csoda, hogy ha a tanárnő egyáltalán még megtartja az órát. Késésem oka egyszerű, de mivel Madcap létezése titok, így valami frappáns választ kell kitalálnom. Sajna a kis drágával túl sokáig repkedtünk a hegyek között, felett, valamint túl sokáig cöcörögtem az ápolásával.
Vörös hajszerkezetem, ami jelenleg copfba van csak úgy lobog utánam. Átöltözni azért felszaladtam, de a talár alatt a "játszós" ruháim vannak. A cipőmet is azért gyorsan leváltottam, mert a lótrágyának igen erőteljes bukéja lett volna.
Szó szerint majdnem beesek az ajtón, itt már kissé visszafogom a rohanást és csak gyorsan sétálok a tanterem felé. Végigmegyek a kis folyosón, majd megérkezem a tanteremnek hívott valamibe. Még sose voltam itt ezelőtt, szóval kissé ámuldozva bámulok körbe, miközben egy monológ is elhagyja ajkaimat.
- Elnézést a késésért, de lefeküdtem aludni tanítás után és elfelejtettem időbe felkelni. -
A monológ után tekintetemmel a tanár nőt kezdem el keresni, hogy egyáltalán itt e van már és ha igen, akkor vajon mennyire dühös a késésemért.

---

VB karácsonyi ajándékkereső
2018. december 23.

Veronka;
http://www.youtube.com/watch?v=gH476CxJxfg

A sapka levevése után, nem csak a hajam kuszálódott össze, hanem az agyam is: hogy miért? Ahogy meghallom a mai ajánlatot, rögvest arra gondolok, hogy összekeverni! Összekeverni mindent mindennel, nehogy már kicsit is unalmas vagy szokványos legyen. Manapság a nem normális a normális. Egy művész ne is legyen szokványos, hiszen ha az, akkor a hitelességével játszik - tudat alatt legyen más, mint a többiek, és akkor sínen van.
- És egy erdei gyümölcsös banánnal a tetején frappuchinohoz meg mellé egy nagy adag somlóihoz mit szól a kedves Czukrászda? - mély hang, azt hiszem ez jellemezz engem. Bárki, akivel életem folyamán beszéltem már, mind-mind a hangomról jegyzet meg: és azzal, hogy nem vagyok normális. Ezt nem én mondom, ők mondták, kedves hölgyeim és uraim, ők mondták mind saját önszántukból, bizony! Már megint jöjjek Dr. Nádori Pállal? Nem. Nincs is itt... vagyis persze, hogy nincs itt, de nem is érzem a jelenlétét, nem érzem hogy mit tenne és mondana ha itt lenne, és amúgy is, kit érdekel?! Enni akarok és olvasni. Közben figyelem a lányt, aki beszél és beszél, és közben ügyesen arra is van ideje hogy felvegye a rendelést. Mintha a sors is erre szánta volna: jó dolog ilyen helyen dolgozni, mert rengeteg embert ismersz meg, rengeteg történetet és sosem unatkozol. Remek munka, kivétel nekem - én nem lennék jó felszolgáló-pszichológus. Isten mentse azt a helyet, ahol én felszolgáló lennék! De ez a lány passzol. Mármint a helyhez. Mestertanonc? Mesélni? Te jó ég.
- Mestertanonc, igen. A kapkodós vizsga eredménye, hogy már másodikos mestertanonc - mintha büszkeség töltené el a szívemet, de a hangomat biztos, ahogy kimondom. Pedig mire is vagyok büszke? A másodikosságomra? Vagy arra, hogy itt vagyok? Vagy hogy egyáltalán sikerült, pedig össze-visszakapkodtam halál nyugodtan? Nem érzem, hogy büszke lennék. Akkor sem éreztem, hogy büszke vagyok, amikor felálltam otthon, és idejöttem, és akkor sem voltam büszke amikor megvolt az első divattervezői munkám és abból megtudtam venni a bogolyfalvi házat. A sajátomat, az első házamat, az enyémet. Amondó vagyok, hogy belőlem a büszkeség mint jelző és mint tulajdonság meglehetősen hiányzik. Dr. Nádori Pál azt mondaná, hogy csak nem ismerem be. Szerintem meg marhaság, hiszen azért nem ismerem be mert nem létezik; én mindent beismerek, ami valós és van. Ez nincs. Nem vagyok büszke, hiányzik belőlem az érzés. - Szívesen mesélek róla. De mit is? Kérdezz, és válaszolok a tanoncságról - "szívesen?", és "szívesen mesélek róla"?, meg "kérdezz és válaszolok?". Tudjátok mi nem tetszik, hogy már második éve vagyok itt? Az, hogy kezdek emberi lenni...
A lány közben elmegy, és meg kell vallanom, hogy nekem nem ismerős. De tanulónak kell lennie, hiszen ebben a nyavalyás faluban minden fiatal Bagolykőre jár. Hova is járna?! A vonatozás túl luxus... Visszajön, leteszi a rendelésemet, és kérdezz. A Ház. Arcom fapofa, egy érzelem sem látszik rajta, és még a hangom is nyugodt. Nyugodt és mély, c'est Balint.
- Örülök, hogy tetszetős a ház. Nekem is nagyon...király - azt akartam volna mondani, hogy szerettem, de nem jött a számra. Még szeretem, csak már... csak már mi? Kinőttem. - Éppen eladom vagy kiadom, még nem tudom. Nem érdekel?

halihóóó ^^
gondolom nincs senki aki kommunikálna velem, de azért én üdvözlök mindenkit.

Bongyiiiiiii! *tarol, ölel, szeret*  

PiciBocim! *szeret, bújik* hogy vagy kedves?

PiciBoci?   Ez új, de tetszik.

Éldegélek. Éppen rajzolni próbálok. Kisebb-nagyobb sikerekkel.  

PiciMira piciBocija *-*
juj, rajzolj nekem valami szípet.

Tanárnő
Elemi mágia óra (1)
Okt. 15

Én, a megtestesült pontosság… vagy mégsem?  Hát valóban nem, ugyanis ha az lennék, akkor most nem kéne minden diákot félre löknöm az utamból, hogy megtaláljam a helyet, ahol életem első gyakorlati elemi mágia órája lesz. Igazából már belegondolni is ijesztő, hogy én elemi mágus lennék, de az vagyok… legalábbis azt hiszem.
Mindenesetre a főprobléma még ugyan az, nem tudom, hogy hol az a terem, ahol az óra lesz. Komolyan mondom életemben nem hallottam róla, pedig eltöltöttem már pár álmatlan éjszakát a kastély falain belül (és néha kívül is). Mindenesetre az, hogy nem találom a termet, gyakorlatilag nullára csökkenti annak az esélyét, hogy időben oda érjek. Igyekszem nem foglalkozni azzal, hogy ez milyen egy silány bemutatkozás lesz. Mindenesetre, amikor körülbelül ezredszerre fésülöm át a sulit, találok egy elég biztató feliratú ajtót. Igazából sok veszteni valóm nincs. Amikor belépek a terembe majdnem elfelejtek levegőt venni annyira gyönyörű. Idén már harmadikos vagyok, de néha - mint például most - még mindig el kell csodálkoznom a varázsvilág csodáin. Komolyan, ha ezt nem látnám a saját szememmel, lehet, hogy el se hinném. Amikor alaposabban körül nézek, észreveszek egy kis folyosót, ami felfelé vezet. Ugyan még soha nem voltam erre, de valami azt súgja, hogy nekem arra kell mennem, így el is indulok felfelé a lépcsőkön. Miközben felfelé haladok, viszonylag rendbe szedem magam, hogy ne nézzek ki annyira szakadtnak. A lépcső végén megállok egy pillanatra, veszek egy mély levegőt, végül belépek a koránt sem szokványos tanterembe.
- Jó napot! A nevem Ginnie Marrywather - mondom a tanárnőnek, aki természetesen már bent van a teremben. - Elnézést a késésért, nem találtam meg egyből a termet - teszem hozzá bűnbánóan, bár azt nem tudom, hogy tényleg késtem-e, vagy csak a tanárnő érkezett korán.

Odett
október 24. délután

Julianna most jóval előbb megérkezett, mint legutóbb. Már 10 perccel a kezdet előtt bent volt, de az a jó pár perc is iszonyatosan hamar eltelt. A tűz tengerében veszett el, ahova Odettet is várta. Vagy Zoét, még nem tudta pontosan, hogy melyiket is használja a sok név közül. Nem is vette észre, hogy már javában folyik az óra, mikor meghallotta a lány hangját. Rögtön felkelt, és kisétált az előtérbe, ami valójában az elméleti tanterem volt.
- Hagyd csak, a serdülő szervezetnek szüksége van a pihenésre.
Legyint kezével, megáll a bejáratban, majd arra tessékeli a lányt is. Mikor mindketten bent vannak, egy hatalmas dombtetőre vezeti a lányt, ahol egyelőre csak meleg van. Se tűz, se láva, semmi ilyesmi, csak meleg. A mostani alkalomnak úgysem több a lényege, mint egy picit elbeszélgetni az idei tanévről, és kikísérletezni, hogy most mennyire képes a lány.
A kényelmes elhelyezkedés után pedig jöhetnek a kérdések, és majd válaszok.
- Először is az Odettet, vagy a Zoét szereted, mint nevet?
Fura kérdés, és nem szerves része az órának, de az egyik legfontosabb momentum.
- Második kérdés. Hogyan képzeled el magad, mint elementalista. Harmadik kérdés. Mit gondolsz, miket fogsz tudni tenni ha végzel. Negyedik kérdés. Van kérdés?
Pici szünet, de csak egy annyi, hogy levegőt tudjon venni.
- Nem kell sietned, gondold át előbb a kérdéseket, és utána válaszolj. Hossz mindegy, inkább a tartalma legyen meg. Adok egy kis időt.
Mosolyodik el, és török ülésbe helyezkedik. Ha ez is megvan, akkor innentől áttér csendes, figyelő üzemmódba, és nem töri meg a csendet. Csak, ha kérdése lesz a lánynak.

Ginnie

A kora érkezés nem teljesen igaz, de azért a haláli pontosság sem. Igen, a tanerő már egy ideje bent van a kellő helyen, azonban nem késik túl sokat az első órai diák. Ginnie, merthogy így hívják, lihegve köszön, és mutatkozik be. Nem is emlékezett rá, hogy ő lenne az, de hát ilyen az élet. Csak mosolyog rajt, és int a kezével, hogy kövesse.
- Gyere, akkor rögtön a tárgyra térünk. Nem lesz túl hosszú az óra, így nem gond a pár perc csúszás.
Elindul a víz földjére, reméli, hogy követi őt a lány is, majd ha beért, egy kicsit túl hangosnak ítéli meg a vízesés csobogását, így egy erőteljes szemkontaktus miközben sétál, és máris alábbhagy a hangzavar. A kis patak partján ül le, ahol a fű gyönyörű élénkzöld, mellettük alig egy fél méterre már víz van, de ők még szárazak. És szárazak is fognak maradni. Miután leültek, máris belekezd.
- Azt hiszem te vagy az egyik legfiatalabb a mostani tanulókon belül. De ez nem probléma. Több időd lesz a tanulásra, és alaposabb is lehetsz. De ez rajtad is múlik. Néztelek a teszt során. Szinte kérdés sem volt, melyik lesz az elemed. Mesélj, mit érzel jelenleg? Mi az, amire szerinted képes leszel, és mit vársz a tárgytól?
Ginnie az egyik diák, akivel nem kell sietnie. Bőven van idő mindenre, így előbb az alaposabb kérdések, aztán majd nekilátnak a feladatoknak. Most azonban még nem érkezett el ennek az ideje.

Elemi mágia óra 1.

Lorelai

Lori láthatóan kicsit tart a dologtól, de a merészség benne van. Amint átlép a mágikus kapun, nem rögtön, de kis idő múlva máris ott terem az asztalon a négy elem. Sorrendben: levegő - víz - tűz - föld
Nincs túl sok feladata jelenleg a lánynak, csupán annyi, hogy megpróbálkozik valamelyiket megmozdítani.
- Ha itt vagy, akkor látod a négy fa tálkát, bennük egy- egy elemmel. A feladatod roppant egyszerű. Egyenként menj oda hozzájuk, ahogy sorba jönnek, és próbálj meg vele valamit kezdeni. Nem segítek, felesleges.
Von vállat, és csak figyel, hogy mi is fog történni. Nem gyakran van olyan, hogy tévedne a kapu, de most mégis ez az érzése van. A tálakban található elemek még a szokásosnál is mágikusabbak, hiszen ha bármely halvány esély van bármelyik elemre, az az elem megmozdul, direkt eme indokok miatt.
- Ne ijedj meg, ha elsőre nem jön össze a dolog. Akkor haladj tovább, és menj sorba. Egyébként is sorba kéne menned, mindegyiken, de az eső esetleges kudarcnál általában feladják. Te ne tégy így!
Mosolyodik el, majd odaáll az asztal mellé, és érdeklődve figyeli majd az eseményeket.

Elemi mágia óra 1.

Loise
Nyugati pályaudvar, aztán meg a Welch ház.


Chuck egy ideje már csak erre várt; Loise-szal lenni, és most végre megadatik számára. Jobban megismerheti, beszélgethet vele korlátlanul, ilyesmi...
- Értem, ennek örülök. - reagál a londoni beszámolóra.
Zökkenőmentesen érnek el a villamoshoz, ahol egy kicsit többen utaznak a megszokottnál. Biztos szezon van, vagy csak rossz napot választottak. Ilyenkor bizonyára a vezetőknek is nehezebb dolguk van. Az emberek hangoskodnak, "rosszul" viselkednek, na meg ilyenkor több is a lopás. Fel sem tűnik az embernek ilyen tömegben. Hamarosan elérkeznek ahhoz a megállóhoz, ahol Chuck-éknak le kell szállniuk, ha csak nem akarnak visszafelé gyalogolni totál fölöslegesen.
Igen ám, de a villamosról leszáll a fiatalok után 3 idősebb szerzet, ami önmagában nem is baj; viszont a tinik után mennek. Chuck ismeri a szomszédait, de őket még nem látta soha sem. Nem jó rögtön a legrosszabbra gondolni, hogy rossz szándékkal jönnek, de hát manapság mit feltételezhet az ember ebben a világban? A srác tudatja az infót Loise-szal, akinek elég erősen látszik a félelem az arcán, nem ártana megnyugtatni.
- Nyugi, nem lesz gáz. Találkoztam már ezeknél nagyobb ellenfelekkel is, és itt vagyok.- csak ennyire futotta. Viszont lehet, hogy lehetett volna ezt egy kicsit halkabban is mondani, mert miután kimondja, közeledni kezd a 3 alak; most már biztosan nem jó szándékkal érkeztek.
- Fuss! - adja ki a parancsot, nem árt, ha Loise biztonságos távolságban van.
Chuck-ban nincs félelem, jól felszívja magát és megfordul. Az egyik ismeretlen a zsebébe nyúl, de úgy néz ki, hogy ez lesz a veszte. Chuck megfogja a kezét -amivel a zsebébe nyúlt volna-, kicsavarja hátrafelé és élő pajzsként maga elé rántja, nagyon gyorsan felméri az erőviszonyokat. Meg is van a gyilkos ötlet, nem kellett sokat várni. A foglyul ejtett fickót egy precízen irányzott rúgással mozgásképtelenné teszi; a rúgás a térdét éri. Amikor összeesne, mert nem bírja a testsúlyát, odalöki a másik férfihez és most arra jön egy rövid kínzás, aki üresben maradt; Chuck-nak gyorsan kell cselekednie, hiszen ott van mellette a két másik ember. Szerencsére van egy kis ideje, mert összezavarodtak, és már csak az egyik mozgásképes. Mondjuk, a másik is, de ő már csak kúszásban, és úgy is nehézkesen... Maradjunk a tárgynál: Chuck hármat lép előre -gyorsan- és lendületből felkapja a sípcsontjánál a férfit, másik kezével a vállát fogja, majd kibillenti az egyensúlyából és a földre borítja. Már ütné is, de a másik oldalról gyorsan meg is érkezik, akihez Chuck még hozzá sem ért; na majd most. Lépne egyet felé, de a földön fekvő belekapaszkodik a lábába, ezért nem tud. Inkább kitér az első ütés elől, de megfogja az erővel meghajtott kezet és a férfi saját ereje által töri ki a csuklóját egy apró mozdulattal, aki lehajol, mert fáj neki. A végső kiütés érdekében arcon rúgja oldalról... Nincs ideje ünnepelni, mert az egyik még a lábát fogta az előbb, ebből már sikerült kiszabadulni. Beáll bokszállásba, most már minden erejét egy emberen tudja kitölteni. A másik bátortalanul botorkál Chuck felé és üt párat, de hősünk nem adja könnyen magát. Kitér az ütések elől, de a legutolsó után, amikor a másik féloldalasan áll, mert erőt fejtett ki, akkor Chuck könyökkel megelőlegez egy orrtörést, aminek következtében a másik mindkét kezét az orrához rakja- mert attól jobb lesz. Ezzel védtelenül hagyva egész testét. Chuck már nem akar sokat bajlódni, ezért kirúgja a bokáját és még mielőtt a másik eleshetne, a fiú teljes erőbevitellel, ökölbe szorított kézzel kiüti, melynek következménye enyhe eszméletvesztés.
- Mehetünk - mondja lágy hangon, ezt már Loise-nak címezve. Nem tudja, hogy Loise lelkében most mi történhet. Fel fogta-e már? Vagy azt hiszi, hogy Chuck egy utolsó, agresszív állat és otthagyja. Szerencsére az utóbbit még nem teszi meg és lehet, hogy nem is fogja már. Ezért csak megöleli a lányt, hogy érezze, nem is olyan agresszív, na meg jól is esik, nem szokott ölelkezni.
- Mondtam, hogy nem lesz baj. - az ölelés után felveszi a bőröndöket és indulásra biztatja Loise-t. Nem sokat mennek, kb. 100m-t és el is érik a Welch család házát. Chuck nem hozott az iskolába kulcsot, úgyis csak elhagyta volna. Lerakja a cuccokat a földre és megnyomja a csengőt. Most pedig várunk...

Lori

Lorelai elindult a tálak felé, jobban mondva odafordult az elsőhöz. Lehetett érezni, hogy próbálkozik, azonban semmi nem történt. Semmi gond, ahogy az várható volt, lesz olyan, akinek nem a legjobb a sorrend. A másodiknál azonban megtört a jég. A tanerő is felsóhajtott, igazából végig izgulta a dolgot, a lánnyal együtt, így most ő is fellélegezhetett. Amint végzett, az asztal, és a kapu semmivé lett, a tálakkal együtt, azonban nem mindennel együtt. A víz, egy gömbben, immáron cseppet sem nyugodva lebegett a lány előtt, addig, míg Julianna el nem tüntette. Persze csak azután, hogy mindent végigpróbált.
- Jelenleg nincs már hátra, mint aláírnod egy papírt, miszerint az iskola falai között, amit majd már használhatsz varázslatokat, csakis úgy használod, hogy abból kára senkinek ne származzon. Ha ezzel megvagyunk, akkor mehetünk is a teremrészhez.
Vesz elő egy pergament a semmiből, amin csak egy aláírás hiányzott. Ha ez is megvan, akkor elteszi a papírost, és máris vonul a vízesés felé, remélhetőleg Lori társaságában.

Elemi mágia óra
Október 15.
-- első óra --

A Non-verbális órán már megismerhette a tanárnő módszereit, és nagyjából képet kapott róla, hogy milyen. Ő a jó tanítók közé tartozik, bár Elemi Mágia tanoncnak nem ezért jelentkezett. Mondhatni, hogy a kviddics miatt, de ebben benne van a repülés, az egész közeg tisztelete. nagyon reméli, hogy az ő eleme majd a levegő lesz, de miért is lenne más? Izgatottan közeledett a teraszhoz, ami két év alatt neki fel sem tűnt, hogy van ilyen, csak amikor a tanárnő a baglyot küldte neki. Egészséges izgalommal lépett be a "terembe", majd vigyorogva nézett a tanerőre. Pontosan érkezett, mint mindig, ma nem volt hátráltató tényező ebben.
- Szép napot tanárnő. Tettre kész vagyok, mivel kezdjük? - szemei kíváncsian kutatták a környezetét, miközben kérdez. Odalép a tanerőhöz és várja, hogy elkezdődjön az óra. Normál esetben leülne, de nem tudja, hogy most is azt kéne-e tennie.

Jade

Elmélyülten olvasgattam, amikor hirtelen egy betoppanó lány hangjára lettem figyelmes. Rendkívül magas hangja volt, legalábbis különbözött azoktól a női hangoktól, amiket az én fülem már megszokott. Biztos voltam benne, hogy elsőssel van dolgom. Meg is lepődtem, hogy felkeres valaki ilyenkor, ezen a helyen. Becsuktam a könyvet és szemügyre vettem a lányt, közben pedig elmosolyodtam. Talán tőlem akar segítséget kérni, vagy valami hasonlót gondolhattam. Aztán átfutott agyamon újból a mondat, amiből már tudtam a szándékát. Segítségkérésről itt szó sincs, nem tévedt ő el, csupán beszélgetni szeretne! Az pedig nem rossz dolog, én is szoktam csinálni. Az ember társas lény...
-Szia, én meg Woodarn. Persze, ülj nyugodtan -húzódtam kicsit arrébb a kanapén, hogy ő is kényelmesen odadobhassa magát mellém- Mi újság veled? Milyen az iskola és a tanév eddig? - érdeklődtem meg, hiszen még nagyon a tanév elején járunk. Mennyi ideje is vagyok már a kastélyban... Szörnyű, hogy milyen furcsa a sors. De hát ez van. Örültem, hogy társaságom akadt, de azt a könyvet sajnos épp egy érdekes résznél hagytam abba. A legrosszabb pedig, hogy elfelejtettem a lapszámot, így kotorászhatok egy csomót. Legközelebb... Legalább elfoglalom magam valamivel, ha legközelebb unatkozni kezdek. Lapok keresése felettébb izgalmas, vagy mégsem?
-Melyik házba jársz? Eridon?

Woodarn

Idegesen várok mindaddig amíg nem válaszol. Ez szerencsére hamar bekövetkezett.
A kedvességére közönyösen reagálok, hiszen itt mindenki kedves ártatlan és kedves elsősnek hisz. Sajnálatos módon ezt az elején elfojtom.
-Woodarn. Hmmm.
Elég ritka neve van,legalábbis én még nem találkoztam ilyen nevű emberrel.  legalább ezzel is okosabb lettem. Hamar válaszolt hogy szabad hely van mellette. Igazából már nem tudom miért is akartam mellé ülni. Ha valaki igazat szólva mindenki kérdéseket tesz fel hogy hogyan érzed magad. Vele sincs másként és legszívesebben elhúznék de szükségem van beszélgetésre nehogy különcnek vegyenek.
Velem semmi újság nincs. Én mindig is Jade Mortin voltam és tudomásom szerint még mindig az vagyok. Az iskola és a tanév pedig olyan mint mindeddig bármely más iskola. Legalábbis szerintem. Ha ennyire kíváncsi vagy rá nem Eridon. Levita de te gondolom csalódott vagy hogy nem találtad el.
Fejezem be a szóáradatot. Az én sajátos különlegességem hogy a legdurvább mondatot olyan hidegen és kifejezéstelenül mondom el. Ezzel kiküszöbölhetem a hűtlen barátokat mint például volt osztálytársam Monica Rissem. Vele is tök jól elvoltam az első két éveben utána meg minden titkom kitálalta. Azóta vagyok enyhén szólva elővigyázatos. Ha utána kiderül hogy ez a Woodarn srác jó fej akkor én is az leszek. Ha meg nem nem vesztettem semmit. Szóval inkább megvárom mit szól és utána állapítom meg hova kerül a barát és ellenség listámon.

Nekem tetszik, így nem ellenzem.  

Most nem éppen neked rajzolok, életem egyetlen értelme. >_< Szombatig be kell fejeznem különben bajok lesznek.  

Hasonlót kéne csinálnom. O.O

Nyuff

Még ha meg is tudnám nézni...

Majd rajzolok neked egy szép pingalót.  

Hát elküldeném postán.   Legyél kreatív! xD

Te okos, a linkedet nem látom xD
Amúgy meg küldjed postán, de ne pingalót

Yar

Már rég a teremben, furcsa módon túlságosan korán is. Most jelenleg csak egy helyben áll a tanárnő, ott, ahol majd, és már az elmúlt két hétben, a tanórákat tartotta. Csak körbenéz, hol a kupolát, hol magukat a termeket vizslatja. Nem sokáig, mert egy hang üti meg a fülét hamarosan, pontosan kezdéskor. Gyors fordulatot tesz a tengelye körül, és kénytelen magát elnevetni.
- Te sosem állsz le, ugye?
Csóválja meg a fejét, és máris a terem felé indulnak. Miközben a levegő részlege felé tartanak, csak mosolyog, és be kell látnia, nem csalódott Yaristában, amikor az volt az első benyomása, hogy tudásszomjas, és elég, hogy is tudná leírni, ebből a szempontból stréber. A kis ösvényen odasétál a középső kerthez, de nem ott, hanem egy picit távolabb, a füvön ül le. Egyértelmű, hogy most mi Yar dolga, valószínűleg magától is rájön.
- Biztos foglalkoztál már a kérdéssel, hogy mit fogunk ezeken az órákon csinálni, és mivel fogunk foglalkozni. Van tipped, vagy megérzésed, hogy pontosan miket fogunk tanulni, vagy valami kérésed, hogy mit szeretnél tanulni, esetleg kérdés, ami mindig jó. Elvégre nincs rossz kérdés, csak fel nem tett kérdés.
Ezt mindenkinél jó előre tisztázni, mármint, hogy ki mire számít, vagy nem számít ezzel az ággal kapcsolatban, hiszen jó előre tisztázni a tananyagot.