Mi ez a csend, emberek? *lefújja a port a csevegőről*

Lehet, mindenki adventol

Ja... ja. van, akinek élete is van, mindig elfelejtem, hej hej  

Én nem is értem azokat az embereket... szociális élet... fúj

Kinek kell az, érthetetlen

Cath
csónakház | megjöttaMiki -  FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

Fejemet a padlónak támasztom, kezeim ökölbe szorulnak. Érzem, ahogy végtagjaim lassan elengednek, mintha rongyból lenne mindenem. Tekintetem zavart, ahogy az elmém is. Anyám hangját hallom, majd apámét, végül Salvatorét, aki drukkol nekem az utolsó olaszországi bunyónkban. Kicsit megrázom a fejem, kétségbeesett pillantásom Cath-re emelem, aki mondd valamit, majd rohangál fel s alá. Látom tekintetében a riadalom és kétségbeesés egyvelegét, amit jól palástol, mivel sokk alatt van a lány. Mindezek ellenére gyorsabban, mint amire számítottam, kerít nekem valami folyadék szerűt.
Szuszogok, mint egy vadállat, próbálom nem elengedni magam, egy eszméletvesztés nem jönne jól, ahogy egy kóma sem. Miért pont most? Miért nem az iskolában? Cath érintésére először összerezzenek. Félek, hogy ez az egész mást is kivált, például meglátogat a legjobb barátom, a pánik is. De mire az agyam a gondolatok végére érne, Cath az ölébe húz és itatni kezd. Mohón nyelek minden kortyot, mintha az életem múlna rajta... ja, várj.
Pár korty után összegörnyedek a földön, remélve, hogy a tünetek hamarosan enyhülnek. Felveszem a - mindig - jól bevált magzatpózt, úgy kapkodo tovább a levegőt.
Nem merek Cath-re nézni. Nem akarok Cath-re nézni, így hátat fordítva neki teszem mindezt.

Az is lehet, hogy valaki annyira antiszociális, hogy ide SE jön.  

Tovább a hsz-hez...



Vigyázz!
Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném

Will egy csomó mindenre megtanított. Mondjuk arra pont nem, hogy mit csináljak akkor, amikor a legjobb barátom szex közben nekiáll meghalni, úgyhogy fogalmam sincs, hogy mi a jó büdös francot csináljak. Itatom, de vajon az segít, vajon jól csinálom, nem megy félre, és tudom is én, hal bele abba, hogy az egészet letüdőzi? És akkor, ha ez még nem lenne elég, akkor még el is fordul tőlem.
- Kurvára nem vagyok vevő a férfias önérzetedre!
Kiabálok vele, bár nem tudom, hogy miért teszem, de annyira felidegesít hirtelen, hogy nem tudom, mit kéne csinálnom. Nem mosolyogni, az biztos. Egy másik takarót terítek rá, hogy ne fázzon, bár nem tudom, hogy csinál-e ilyesmit, mert a múltkor is elég jól tűrte a hógolyózást, de ez azért más helyzet. Odatérdelek elé, és a halántékát simogatom.
- Denis, muszáj szólnom Willnek, nem hallhatsz meg előttem. Nem hagyhatsz itt.
Fogalmam sincs, hogy mit tudnék még tenni, de valamit akarok. Valahogy muszáj helyrehoznom ezt. Érzem, hogy a könnyeim folynak, ahogy patrónust idézek, és még akkor is, amikor felhúzom a ballonkabátom, amit magam köré csavarok. Nem mintha ne tudná Will egyből, hogy mit csináltunk, de nem akarom, hogy meztelenül lásson.

Kenőkés

Szó nélkül követem a többieket. Elmerengek a gondolataimban, nemigen figyelem a körülöttünk zajló dolgokat, amik amúgy sem érdekelnek különösebben. A legközelebbi szemetesbe, ami az utamba kerül, kidobom a kávés papírpoharat, visszasorolok Cath elé, mintha el sem tűntem volna. Zsebemből előkotrom a cigimet, meggyújtva azt nézek körbe. Nem nehéz észrevenni a mindent tudó és sanda pillantásokat, amiket kapunk. Így ne legyen feltűnő az ember, amikor mindenki mindent tud ebben a mocskos városkában.
West mondata jár a fejemben, amióta elindultunk az apátság elől. Holnap reggelig hagyjuk el a helyet. És ha nem tesszük meg? Hanem megvárjuk a dolog végét, mert szeretünk határokat feszegetni, akkor mi történik? Elmerengve érek ki a többiekkel a pusztába, mire feleszmélek már öntudatlanul is megálltam. West utasított minket, hogy keressünk valami lejáratot, én meg pár pillanatig csak álltam, mint egy hülye. Hogy a tökömbe kerültünk ide ilyen gyorsan? Megilletődve nézek körbe, majd rágyújtok még egy cigire.
- Conroy - kiáltok neki, ha rám figyel, akkor felé dobom a doboz cigit. - Rád fér - mosolyodom el, ujjammal meggyújtva a számból kilógó blázt. Hátat fordítva neki kezdem el a földet vizslatni, akár egy elmebeteg, de ha lejáratot kell keresni, mert azt az ukászt kaptuk, akkor hajrá. Nem vagyok semminek az elrontója. Remélem ez is hasonló lesz, minthogy a kriptába van Ginevra szíve, aztán hopp-hopp, kiderül, hogy mégsem, mert már rég elvitték onnan. Aztán szépen hoppon maradunk és innen is lehajtott, szomorú kiskutya fejjel távozunk, mint az apátságból. Az lenne a nap fénypontja, eskü. Már csak tényleg egy városkányi dühös ember kéne vasvillákkal meg fáklyákkal, akik elűznek minket innen. Végül is... nálam minden cuccom itt van, úgyhogy felőlem jöhetnek én elsétálok a legközelebbi hopponálási pontra és itt sem vagyok.
Pillantásom megakad pár fűcsomón, amik meglepően négyzetalakban helyezkednek el. Megállok előtte, leguggolok, a blázt a számba rakom, végül csalódottan állapítom meg, hogy ez sajnos nem ajtó, hiába tapogatom mindenhol.
- Te West - egyenesedem ki, tekintettemmel Westet keresem, majd megállapodik rajta a pillantásom. - Mit is keresünk pontosan?

Cath
csónakház | megjöttaMiki -  FONTOS:

18-as, csak saját felelősségre | játék:

Szemeimet összeszorítom, úgy próbálok úrrá lenni mindenen, ami éppen zajlik a testemben és a fejemben. Cath mondandóját szinte meg sem hallom, csak érzem, ahogy rám terít egy pokrócot. Keze után nyúlok, amit sikerül is elkapnom, ajkaimhoz téve, lágy csókot nyomok rá. Nem engedem el, annál sokkal megnyugtatóbb kezének melegsége.
Lassan felé fordulok, közben felülök, amennyire gyorsan csak megy. Felkapom a sportitalt és nagyot húzok belőle. Willt? Ő a testvére, ez oké, de miért hívná ide?
- Ne - suttogom, egyelőre csak ennyire telik, mint most kiderült. - Ne hívd ide! Jól vagyok, látod? - tárom szét karom, mintha ez akármennyit is számítana. Avval a lendülettel, hogy kezeim teljesen kinyúlnak el is engednek, mintha gumiból lennének. Próbálom valamennyire tompítani, de az ideiglenes jóllét semmit nem számít és ezt Cath is tudja. Már csak a patrónus körvonalát látom, amikor szemeim lecsukódnak és érzem, ahogy dőlök oldalra.

Denis
Willéknél
Hajnali három

Excalibur
"That cross is an important artifact. It belongs in a museum!"

  A kávé úgy tűnt mindenkinek ugyanolyan életmentő volt. Jólesően szürcsölgették, miközben több furcsa részlet is kibontakozott a szőke előtt. Először is tudta, hogy figyelik őket, de természetesnek vette ezt egy kis faluban. Egész eddig. Másodszor, North mondata után végre felfedezte, hogy Cat karjáról eltűnt a jel, és hogy - harmadszor - valamit ezzel kapcsolatban takargat a lány. Mivelhogy csak ketten voltak nőneműek a csapatból, így szinte biztos volt, hogy a kis jeleket csak ő vette észre, de egyelőre nem akarta szóvá tenni. Semmiképen nem a többiek előtt. Negyedszer, vagyis legvégül pedig a levelet, ami valami olyan dolgot rejtett, amit még ő maga sem tudhat. Talán benne volt, hogy mi lesz velük, ha nem hagyják el a helyet x időn belül. Talán olyan kegyetlen dolgokat sorolnak fel benne, hogy North ki se akarja mondani, pláne nem akarja őket megijeszteni.
  Ahogy a sziget felé haladnak, mindenki csöndbe burkolódzik, ki-ki a maga belső mumusaival viaskodik. A sok kérdés, ami tíz perc alatt szakadt a nyakukba egyszerűen elviselhetetlennek tűnt hirtelen.
  A nevére felkapta a fejét, és szerencsére a kviddics jótékony hatásainak, azonnal elkapta a felé repülő dobozt. Elmosolyodott a fiú felé, és kihúzott egy szálat, hogy aztán visszapasszolja. Igazából a táskájában még volt egy félig elfogyasztott doboz, de nem akarta, hogy North is tudjon róla. Épp elég, hogy előtte szívja el a szálat, nem kellett neki a kis mise arról, hogy ha két évig kibírta nélküle, akkor most minek kellett vennie. Pláne, hogy már a szálak felét elfüstölte. Meggyújtotta és mélyen letüdőzte. Mintha a füst nem ellepte volna a tüdejét, hanem megszabadította volna valami megfoghatatlan szellemtől, ami egyre csak vákuumot gerjesztett benne.
  Denis kérdése tökéletesen visszhangozta az ő kérdését is. Ha lefeküdne a fűbe, és végiggurulva rajta, akkor sem találna semmilyen csapóajtót vagy olyan nagy piros gombot, mint a filmekben. Elég feleslegesnek érezte most a cselekvését, és nem csak azért mert minden fűszál ugyanúgy nézett ki, de azért is, mert az agya mindenfelé járt közben.

Cath

Ébren vagyok. Szememet lassan kinyitom, pislognom kell párat, hogy megtudjam hol vagyok és, hogy a szemem hozzászokjon a sötéthez. Az egyiknek segít, a másiknak nemigen. Körbe pillantok, de semmi nem ismerős. Hirtelen pattanok fel, levegő után kapkodva fektemből, ahogy eszembe jut mi történt. Ismét körbe nézek, Cath fekszik mellettem, mélyen alszik, kezemet szorítja. Mosolygásra késztet. Jobb kezemben egy tű, amin keresztül kapom az infúziót. Mi a f*sz történt igazából? Egy ideig meg vannak a dolgok, de utána semmi. Kezemet a halántékomnak nyomom, úgy próbálok koncentrálni.
Elengedem Cath kezét, lábamat lelógatva az ágy szélén, felülök. A mellettem lévő éjjeli szekrényen egy pohár víz áll, amit szó nélkül lehúzok. Soha többet nem akarok ilyet átélni, főleg nem Cath mellett.
Az infúziós állvánnyal együtt az ablakhoz sétálok azon bámészkodom kifelé, mint akinek nincs jobb dolga, amikor pár órája majdnem meghalt. Végtagjaim még gyengék, érzem, de kezdek helyreállni.

Jelöljetek november legjobb játékát   *beinteget, majd visszaszalad a szobájába*

Denis

Cath

Homlokomat egy pillanat erejéig a hideg üveglapnak támasztom, jól esik. Feltekintek az égre. Csillagos, mintha minden rendben lenne és nem akartam volna meghalni pár órája. Elmosolyodom. Ha az ember fiatalon hal meg vajon ugyanolyan értékes lehet, mintha öregkorában? Ha az ember megízleli a halálcsókját akár pár percre is, akkor átértékeli az életet? Nos... f*szság. Nem.
Cath mocorog mögöttem, kapok egy puszit, elmosolyodom. Tekintetem még mindig az eget pásztázza, ahogy befurakodik elém.
- Az attól függ, honnan nézzük - felelem suttogva. Nem pillantok rá. Ismételten nem akarok rápillantani. Ez nem az önérzetességről szól vagy a férfias becsületemről. Ez egyszerűen megijeszt.
- Kicsit még imbolygok, mint a papák a kórházban, de már kezdek jobban lenni. A végtagjaim még elég gyengék - végszóra roggyanok meg egy pillanatra, de most rögtön helyre is tudom állítani a rendet.

Denis

- Jólvan, te nagy hős. Tudom, hogy mindent túlélsz.
Nem akarom, hogy lássa, hogy aggódom, de amikor megrogy, akkor átölelem a derekát. Nem néz rám, és nagyon bosszant, de igyekszem nem kimutatni.
- Aludjunk egy kicsit még? Hozok inni.
Látom, hogy elfogyott a vize, és azt is, hogy nem igazán kíváncsi rám, így kicsusszanva lelépek a pohárért, majd kisétálok a konyhába.

Cath

Hümmögök egyet arra, amit Cath mond. Nem hiszem, hogy mindent túlélnék. Most is csak szerencsém volt, hogy ott volt mellettem. Ha egyedül lettem volna? Valószínűleg nem néznék most ki a csillagos égre, Cath-et egyedül hagynám. Borzasztó.
- Azt megköszönöm - fordulok felé, ahogy kilép az ajtón. Imbolyogva ugyan, de elindulok utána. Bár nem tudom merre kell menni, de az egyetlen fénypont van a konyhába, úgyhogy nem lesz olyan nehéz. A poharat már megtöltötte, amikor lassan, de biztosan mögé érek. Megállok közvetlen mögötte, bal karommal átölelem, hogy közelebb húzzam magamhoz, jobbommal az infúziós állványon támaszkodok még mindig.
- Cath - suttogom nevét, ahogy ráhajtom homlokom a vállára. - Köszönöm.

Charlotte Elisabeth Felagund

Végre van pár szabad órám, így arra az elhatározásra jutottam, hogy ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy kicsit Niamey-jel legyek. Kibattyogtam a rétre, gyorsan körbe néztem, hogy rajtam kívül nem tartózkodik-e itt senki, és szerencsémre valóban nem. Leültem a fűbe, rágyújtottam, arcomat a téli napsütésbe tartva.
Amióta majdnem meghaltam, próbáltam mindig elterelni a gondolataimat, hogy még véletlenül se gondoljak rá. De ez nem ilyen egyszerű. A csend, ami majdnem mindig körbevesz, nem könnyíti meg a helyzetet. Mélyet szívok a cigarettámba, kifújom a füstöt és a semmibe fütyülök két rövidet, és várok.
Így hogy nem hoztam könyvet, kicsit magányosnak érzem magam, de ha ideér életem Királynője, akkor nem hiszem, hogy ez gond lenne. Lefekszem. A zacskó, amit gondosan őrzök magam mellett a lábamnál hever. Pár órája még fagyasztott nyúl volt benne, most már félig-meddig kiolvadtak - innen is köszi a kastély fagyasztójának-, ami elég jó, mert ismervén Niamey-t levágna egy hisztit, ha nem olvad ki rendesen és úgy szeretném neki adni.
A rét széléről hangos szárnysuhogásra leszek figyelmes, felülök, hogyha egy mód van rá, akkor még viccből se szálljon rám, különben tuti kijön az ebédem. Mosolygásra késztet, ahogy hatalmas madaram felém repül. Olyan gyönyörű, olyan fenséges, hogy a  mai napig képes vagyok tátott szájjal bámulni. Minden héten írok a rezervátum vezetőjének a hogyléte felől. Ahogy nézem jó húsban van a kislány. Pár csapkodást követően, ami remek módon tönkre teszi a hajam, leszáll mellém vijjogva.
- Regina - üdvözlöm őt latinul, amit megért. Párat csapkod a szárnyával köszönésképpen, végül nyugodtan odaoldalog mellém. Lábán ellenőrzöm a felügyelőrendszert, majd nyugodt szívvel pillantok fel rá. Tenyeremet nyakára simítom, amit behunyt szemmel köszön meg.

Albert

  

Charlotte Elisabeth Felagund

A királynőm elvileg már felnőtt. Na most, akárhányszor csak a szemem elé kerül, mindig nagyobbnak tűnik. Nem tudom, hogy ez annak köszönhető-e, hogy mostanában egyre ritkábban látom, de akkor is így van. Nem szeretném bekorlátozni, ha már megkaptam az engedélyt a polgármestertől és az igazgatótól is, hogy szabad tartásban legyen a kastély és a falu környékén, akkor hadd élvezze ki. Ismerem, nem fog kárt csinálni, eddig nem is jelzett a karkötő, hogy gond lenne vele. Intelligens, okos és magabiztos. Mindene meg van, amire egy nő csak vágyhat és a legrosszabb az egészben, hogy ki is használja.
- Hoztam neked valamit - nyúlok a szatyor felé, amikor Niamey felkapja a fejét, szárnyát kitárja, rikolt - amitől nem mellesleg a mai napig is képes vagyok megsüketülni -, majd védelmezően a másik oldalamra szökken. Abba az irányba kapom a fejem, ahonnan a hang szól, és amerre Niamey figyel. A lány csak úgy ontja magából az okosságokat, minden kérdés nélkül.
- Niamey - simítom végig a hátát. - Aequanimitas - ami annyit tesz latinul, hogy "nyugalom". Felpillantok a lányra, lassan felemelkedek a földről, miközben beszél.
- Mint látod lehet és köszöni a Királynő - lehajolok a szatyorért, majd megkerülöm a madarat, aki adta a jó ég, már kicsit lehiggadt, de tekintetét nem veszi le az újonnan érkezőről.
- Nos - kezdek bele értelmesen a mondandómba, ahogy közelebb lépek a lányhoz. - Ez egy hosszú történet - sóhajtok egy hosszút, mert valóban az.

Cath

Halkan felnevetek, ahogy megkér, ne haljak meg. Nem állt szándékomban. Másik kezemmel elengedem az állványt, úgy ölelem még szorosabban. Valószínűleg, ha Cath nem lenne, most anyámék szervezhetnék a temetésen, de mellettem szóljon, hogy nem kellene sok embernek szólni.
- Igen, az miatt - bólintok egy aprót, ahogy felemelem a fejem Cath válláról. Engedek a szorításon, ismét megmarkolom az állványt, nehogy összeessek itt is, végül eltávolodom tőle.
- Nem ittam eleget és az elemek miatt hajlamos vagyok a kiszáradásra, hidegérzékeny vagyok és klausztrofóbiás - sorolom fel neki a bajaimat, majd haloványan elmosolyodom. - Mindezek mellé jön a dühkitörés és a pánikbetegség. F*sza legjobb barátot szereztél - fordulok lassan el, még mindig mosolyogva, komótosan elindulok vissza a szobába. Nem hiszem, hogy sokáig talpon tudok még maradni.

// - D.B. //

Albert

Charlotte Elisabeth Felagund

Megszeppenve nézek a nőre, aki mindenfelé kalimpálva kezd el nekem és a lánynak magyarázni. A tipikus "leszarom" mosolyom kerül fel az arcomra, akiről mindenki tudja, hogy mit jelent. Nem is nehéz rájönni, elég egyértelmű a dolog. A Felagund névre ugyanúgy semleges marad az arcom, mert akármilyen hihetetlen nekem szimpatikus volt az öreg. Igaz, soha nem találkoztunk és nem mindig jókat hallottam róla, de attól még jó fej lehetett. Karizmatikus, intelligens, amit egyáltalán nem rejtett véka alá. Miért tette volna?
- Bírtam volna a... hm - hagyom félbe a mondatot, mert fogalmam sincs milyen rokoni szálak fűzhetik az öreg Felagundhoz. - Nagyapádat? Apádat? - tekintek a lányra kérdőn. Nem érdekel különösebben, hogy Felagund a lány. Az öreg Felát is tuti bírtam volna, ráadásul arról megítélni egy embert, hogy a felmenője ki és milyen volt, parasztság. Nem ismered, ne ítélkezz, ne legyél gyökér, ha egy mód van rá.
- Akkor csüccs - mutatok a földre, hogy parancsoljon, nyugodtan csatlakozhat hozzám. Niamey rendületlen a lányt figyeli, amíg meg nem csörgetem neki megint a zacskót. Pálcámat elővéve lebegtetem ki az egyik nyulat a szatyorból, majd lerakom Niamey elé.
- Jó étvágyat édesem - mosolyodom el, ahogy neki is áll enni. Én is lehuppanok a fűbe, a másik nyulat, csak kiborítom a helyéről, végül a lány felé fordulok. Zsebemből előkotrom a cigit, ujjammal meggyújtom, szívok belőle egy mélyet, végül neki kezdek.
- Niamey-t fióka korában találta egy madárrezervátumi dolgozó Angliában. Nem kellett sokat várni, hogy kiderüljön köze van a varázslathoz, valahogy kapcsolatba került vele, de ez még elég tisztázatlan, ha olyanja van kék lángokkal borítja el a testét. Amint bekerült oda, én foglalkoztam vele, önkénteskedtem a rezervátumban. Rögtön elkezdtünk kötődni egymáshoz, titokban kiengedtem a helyéről, de mindig visszajött. Felnőtt, így a rezervátum igazgatója nekem szánta, mert kinőtte az ottani összes körbe kerített területet. Szóval hozzám került. Megszenvedtem érte, de teljes mértékben megérte - szívok bele a cigimbe, tekintetem megállapodik a madáron, aki vígan eszegeti a nyulat, ami már teljesen felolvadt. Hátra dőlök a fűben, Niamey felemeli a fejét, de ahogy látja, hogy nem megyek sehova, nyugodtan eszik tovább. Ami mellesleg gusztustalan, de ha elég sokáig érzed a nyers hús szagát, megszokod. Kösz, rezervátum!

Charlotte Elisabeth Felagund  - 2018.12.09. 20:35


Minek az!

Ez az éjjeles műszak tök kiábrándító... Látom, hogy vannak normális emberek, akik inkább alszanak

Na ezt mondtam én is neked XDD

*idekukkant tételkidolgozás közben*