Stephen Zimmermann
Érdekes fordulat - Outfite

Fekete Nonó

Azt hiszem csak azért olyan hihetetlen, hogy Nonó előttem áll, mert még egy olyan számomra tök természetes, szinte jelentéktelennek tűnő mozdulatot megmosolyog, mint esetlen próbálkozásom kósza hajtincsem rendezésére. Abból én kerülök ki diadalmasan és senki - még ő sem - állít meg az elcsattanó csók örömétől. Felkelt bennem bizonyos dolgokat. Eldugott üvegek kupakja pattan ki és különös érzelmek narancsa és kékje kavarog bennem. Boldogság. Szomorúság. Bele sem gondolok, hogy őt még nem csókolta meg senki sem. Nekem ez a többedik. Nem tartom már számon, hanyadiknál is járok éppen. A legelső viszont nem eperízű volt. Ott a szag maradt meg és hogy azt a nőt el kellett lökjem magamtól. Hányingerkeltő füstszag áradt belőle, mely gyönyörű oroszlándús fürtjeibe is beleivódott. Ahogy esni kezd, őszintén remélem, hogy követ és nem elhajt, mint a legtöbb csaj. Szerencsére azonban máshogy alakul. Bólintására széles vigyorra húzódik a szám. Tekintetem mindvégig az úton tartom, elvégre itt a stég közelében könnyen latyakossá válhat. Nem veszem észre, hogy a hajamat nézi, viszont elmondhatom, magamon érzem a tekintetét, ami kicsit helyreállítja a sikertelen randik során sérült egómat. Nem engedem el egy pillanatra sem, viszont futásra váltok és meglep, hogy követ. Hátranézek rá, csekkolom, hogy azért a lány megvan-e még és sétára váltok, amikor a kastély közelébe érünk.
- Na, célba értünk! - mondom vicceskedve. Persze a kérdés, hogy hol, jogosan vetülhetne fel. Azzal előreengedem a lányt és hacsak nem akar miről trécselni, akkor búcsút intve megindulok a Levita zuhanyblokkja felé mert én viszont ázott kruppnak érzem magam. Most az egyetlen különbség, amit idáig kevésszer tapasztaltam, az a pillanat varázsa okozta letörölhetetlen vigyor, hogy mégis mi a franc volt ez. És talán az a számomra mindig furcsa, kibogozhatatlan érzés, hogy nem éreztem magam valaki mellett egyedül.

//Köszönöm szépen a játékot.   //