Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=795278#post795278][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.02.22. 14:53[/b][/url]

Lili
ő itt a Tücsi

Bélát éppen fogalmam sincs hol kódorog, Lysander pedig szundizik, így lényegében kényelmes délutáni állatnyüstölési szándékom utolsó reménye Tücsök maradt. A klubhelyiségben szerencsére meg is találom a játékos kutyust, aki farokcsóválva ugrik fel amikor meglátja, hogy felé indulok. Oké, lehet, hogy egy hangos TÜCSÖÖÖÖÖÖK felkiáltás is benne van a dologban, és azért vesz észre. Nem biztos, de lehetséges. Póráza a vállamra fektetve libeg utánam, ahogy lehajolok hozzá, megdögönyözve cuki foltos kis bundáját.
- Na ki jön ki velem a rétre sétálni, na ki? Na ki? - simítok végig újra és újra buksiján, ő pedig mintha csak érezné, hogy bizony játékidő következik, izgatottan vakkant párat, hogy csak úgy belezendül a klubhelyiség. Hát, így akkor már nekem sem kell csendben maradnom nem? - Még valaki? Séta? Lili? - tekintek körbe, majd tekintetem megállapodik az elsős lányon. Kérdőn mosolyogva nézek felé, a pórázt is kinyújtva, csalogatóan. Na? Cicc, gyere kicsilány, tudom, hogy vizsgaidőszak van, de kimozdulni fontos.
Kapucnis pulcsim zsebében egy labda is lapul, kabátot azonban nem húztam, minek az, hát majdnem tíz fok van! Jó idő, itt a tavasz, az üvegházban már virágzanak a növények... Az most mindegy, hogy annak pont az a lényege, hogy egész évben virágozhassanak benne a dolgok. Na jó, max ha fázni kezdenék majd futkározok kicsit Tücsivel.
Ha Lilit végül sikerülne meggyőzni, akkor együtt indulhatnánk el le a rétre, ki a gyönyörű februári napsütésbe. Persze tutibiztos, hogy hétfőre, a meccsünkre leesik majd a hó, mert végülis miért ne tenné, ha megteheti... De pont ezért szeretném most kiélvezni a napocska sugarait. Elvégre a D vitamin kell a csontoknak, hátha ha most sok D vitamint paszírozok beléjük nem törnek majd el olyan könnyen a gurkók alatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=795283#post795283][b]Süveges Lili - 2020.02.22. 16:03[/b][/url]

Nem tűnt kezdetben balszerencsés napnak ez a mai, Lili legalábbis a jobb lábát tette ki először az ágyból, direkt figyelt rá. És szoknyáját se fordítva húzta fel, noha az nem lett volna különösebben katasztrófális, legalábbis könnyebben orvosolhatónak számított, mintha ugyanezt egy nadrággal csinálja. A fürdővizét is sikerült kellemesen melegre beállítania, és a fogkrémét se nyúlta le senki - még véletlenül se. Sőt, üresen találta a mosdót, amire legnagyobb bánatára ritkán volt példa.
Más szóval minden a legnagyobb rendben volt ezen a reggelen, de már-már gyanúsan zavartalanul telt. És éppen ezért Lilike úgy érezte, valami leselkedik rá. Mintha valaki mindvégig a nyomában osont volna, várva, hogy lecsaphasson rá. Még hátra is nézegetett, de nem látott semmit, amitől gyanakvása csak erősödött, mígnem be nem igazolódott balsejtelme. Mindezt egy kisebb sikkantással nyugtázta, és majmokat megszégyenítő fürgeséggel egy szekrény tetején gubbasztva találta magát.
- Hess! Sicc! Valami! - próbálta elkergetni a fenevadat, mely a klubhelyiség közepén ücsörgött, és nagyon barátságosnak álcázta magát. Nyilván azért, hogy magához csalogasson ártatlan kislányokat és -fiúkat, és megegye őket. Vagy valami rosszabb.
Aztán szerencsére felbukkant Masa. Ő már negyedikes nagylány volt, biztosan tudott egy s mást, amivel legyőzhette a bestiát, és mikor megkötötte, Lili kicsit fel is lélegzett. De hogy aztán sétára menjenek vele?! Elég nagy őrültségnek hangzott, és később nem is igazán értette, hogy került ki ő is a rétre a kutyával. Persze nyilván a póráz másik vége Masa kezében volt, és Lili igyekezett végig úgy helyezkedni, hogy a lány mindig a Tücsök nevű lény és őközte legyen.
- Miért vagy olyan biztos benne, hogy nem fog megenni? - kérdezte aztán a napsütéstől kissé hunyorogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=795285#post795285][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.02.22. 16:17[/b][/url]

Lili
ő itt a Tücsi

Egészen futcsán érzem magam mindig mikor megijednek tőlem. Mármint itt vagyok a 156,1 kevéske kis centimmel - igen, az az egy miliméter nagyon fontos, tegnap mértem, vastag zokniban, de eskü nem pipiskedtem -, küzdök itt, hogy jó benyomást tegyek mindenkiben, kedves legyek, hát még a nutellámat is osztogatom, erre lesiccegnek itt. Jaa jaaa jaaa, hogy az Tücsinek szólt, nem nekem, vágom vágom.
Érdeklődve figyelem a szekrényen gubbasztó kislányt, s próbálok a lelkére hatni. Na, gyere le szépen, nézd, a kedvedért felrakom a blökire a pórázt, nem megy sehová, ahova nem akarom, nézd milyen jól nevelt! Igyekszem Lilcsók lelkére beszélni, már csak azért is, mert nem túl... hogy is mondjam, nem túl egészséges úgy együtt élni valakivel ha rettegsz tőle, márpedig jól láthatóan ez a helyzet közöttük. Én is macskás típus vagyok, bevallom őszintén, de azt hiszem eléggé rosszul érezném magam, ha minden nap úgy kéne átóvakodnom a klubhelyiségen, hogy egy kis kutyaszagú padlócirkáló bármelyik pillanatban rámvetheti magát, és én ezt nem szeretném. Jó lenne megmutatni az elsősnek, hogy nincs mitől tartania, a leggyerekbarátabb dolog a világon a mellettem lihegő szőrgombóc, és láss csodát! A kitartó rábeszélés végül eredményre vezet.
- Onnan, ahogy néz - vágom rá a félős kis kérdésre, kiélvezve a lanyha, ám mégis kicsit hűs szellőt. - Nézd, most például nem is figyel ránk - mutatok a kíváncsian bámészkodó, pórázát húzó Tüccsre.
- Szimatolja az illatokat, hallgatja a többiek játékát, szocializálódna. És nézd a farkát, hogy legyezi, nagyon örül neki, hogy végre kint lehet a szabadban. Mi az ami megijeszt rajta?
Egyelőre nem nyújtom át a pórázt a lánynak, még had szokja egyelőre, hogy sétálunk egymás mellett. Tücsök az elmúlt napokban úgyis olyan furán viselkedett a toronyban... most meg mintha megnyugodott volna ahogy átléptünk a portrélyukon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=795290#post795290][b]Süveges Lili - 2020.02.22. 17:22[/b][/url]

Ugyan még mindig eléggé aggodalmasan pislogott a bogárnevű kutyára, Lilinek jól esett a friss levegőn lenni, mert bár naptár szerint tél volt, tavaszias napsütésben sétálhattak, kiélvezve a se hideg, se meleg időt.
Masa érvelése azonban nem volt olyan meggyőző, mint az időjárás.
- Talán csak megjátssza magát - mondta. - Olvastam olyan növényekről, melyek nyugodtan várnak, és csalogató illatuk meg színük van, mígnem rájuk nem száll valami bogár és hamm, már végük is.
Tücsük mindenesetre látszólag tényleg nem velük foglalkozott, és csak annyiban voltak rá hatással, hogy a póráz miatt nem tudott eltávolodni tőlük. Ezt mondjuk Lili nehezményezte, de ugyanakkor annak se örült volna, ha nincs rajta.
- Leginkább a nagy, éles fogai - felelte a kérdésre. Azok valóban elég ijesztőek voltak, bár még látni nem látta őket túl jól, de ettől még tudta, hogy ott vannak, mert a kutyák szoktak olyanokat hordani a szájukban. - És az ugatásuk is olyan hangos. Akkor is megijedek tőle, ha számítok rá. JAJ!
Tücsük vakantott párat, Lili pedig kis híján kiugrott a cipőjéből.
Kicsit szégyellte magát, vagy inkább nagyon, mert szeretett volna jó képet kialakítani magáról, de lassan az itt töltött első éve végére ért, és még nem igazán voltak barátai, és ki sem tűnt semmivel. Erre most még nyuszinak is mutatkozik egy negyedikes előtt. Lesütötte szemét, és a cipője orrát kezdte nézni, ahogy sétáltak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=795292#post795292][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.02.22. 17:37[/b][/url]

Lili
ő itt a Tücsi

Épp mikor Lili a megjátszásról beszél, Tüccs egy pillanatra hátrafordul, hogy okos kis szemeivel ránk pillantson. Kinyújtom felé a másik kezem, így oda is jön egy gyors simire, majd mintha hallana valamit, ismét messze figyel, és kihasználva a póráz adta lehetőségeket, eltávolodik kicsit tőlünk. Hümmögve bólogatok a lány szavaira, hiszen ezt nem tudom cáfolni.
- Jó, hát nem tudhatod, hogy mit gondol igazából. Bíznod kell benne, hogy nincs rossz szándéka, ugyanúgy, ahogy minden nap bízol abban, hogy nem gyújtotta rád senki a kastélyt, vagy nem adtak-e előre minden vizsgádra trollt. - Vigyorgok, még ha szavaim nem is a legmegnyugtatóbbak. Oké, engem főleg a toronyfelgyújtós rész zavarna a felsorolásból, elvégre még most is van, hogy néha azzal a rosszul sikerült délutánnal álmodok. Ami azt illeti, mostanában egyre többször fordul elő, hogy eszembe jut, mintha a tudatalattim érzékelne valamit, ami amúgy elkerüli a figyelmemet.
- Ó a fogak - bólintok mindentudóan, de hagyom, hogy befejezze mondandóját, nem szakítom félbe. Nem úgy Tüccs. Talán gyorsabb sétára akar minket ösztökélni, talán valami szagnyom izgatja fel, de visszafordul hozzánk, s mellső lábait combomnak támasztva nyújtózkodik felfelé. - Semmi baj - szólok megnyugtatóan Lili felé, miközben a cukor kis kutyafej tenyerembe simul. Eszemben sincs nevetni rajta, hiszen komolyan veszem, hogy fél tőle, emiatt aztán nem kell aggódnia. Látna csak engem amikor a kaszáspókok elől menekülök sikoltozva! Tücsök élvezi a kis vakargászást, szemét lehunyva kényeztetteti magát, az idilli pillanatban pedig a lányra pillantok.
- Nézd - kezdem lágyan, halkan - tök békés. Biztos nem próbálod meg megsimogatni? Olyan selymes - biccentem félre a fejem. Ha nemet mond, természetesen azt is megértem, de ha összeszedné bátorságát, a négylábú csupán csóváló farokkal jelezné, hogy érzi a plusz simogat kezet, és bizony nagyon is tetszik az neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=795297#post795297][b]Süveges Lili - 2020.02.22. 18:24[/b][/url]

Míg Masa Tücsök fejét simogatta, Lili arcára néma rettegés ült ki, és még a levegőt is visszatartotta, nehogy egy rossz szusszanás vagy nesz kibillentse átmeneti nyugalmából a fenevadat, és leharapja a lány karját. Képzelgett ő rosszabbakat is amúgy.
De azok az eshetőségek, melyeket Masa aztán felvázolt, még neki se jutottak volna eszébe. Eltátotta a száját, és ezúttal nem tudatosan nem vett levegőt, hanem elfeledkezett róla.
- Hhhogymicsodaaa..!? - nyögte aztán halálra vált arccal. - Eddig eszembe se jutott, hogy bíznom kellene benne, hogy nem gyújtják ránk a tornyot! Ez tényleg olyasmi, ami megtörténhet? Mármint van rá biztos valami védelmi varázslat meg ilyesmi, nem? Meg amúgy is, ki akarná...? És... és ugye nem mondod komolyan, hogy van olyan tanár, aki direkt trollt ad, mindegy, milyen jól ment a vizsga!?
Látszott rajta, hogy totális pánikba esett, és eddigi magabiztossága a tanulmányait illetően úgy illant el, mint szellentés a tornádóban.
Annyira lesokkolta, amit hallott, hogy még arról is megfeledkezett, hogy egy nyálas, éles fogú bestia társaságában van. Sőt, a közelsége sem foglalkoztatta per pillanat, merthogy Tücsök épp Masának támaszkodva ágaskodott, és hagyta magát kényeztetni. És Lili csak bámult rá meg az őt simogató lányra, és a kérdést hallva csak bólogatott párat.
De aztán tudata lassan összerakta a hallottakat, és kis híján elszaladt. De bizonyára valaki sóbálvány átkot szórt rá, mert mégse tette.
- Megígéred, hogy nem harap meg? - kérdezte némi gondolkodás után. Tudta persze, hogy nem Masán múlik, hogy mit csinál a kutya, de bármilyen logikátlan is volt, megnyugtatta volna egy ilyen megalapozatlan bíztatás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=795300#post795300][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.02.22. 18:55[/b][/url]

Lili
ő itt a Tücsi

Oh. Lehet, hogy nem így kéne megpróbálnom megnyugtatni? Eltöprengek azon, hogy a módszerem nem biztos, hogy a legsikeresebb. Márpedig ha az ember jobban belegondol igazából napról napra a másokba vetett vak bizalma miatt él, hogy nem átkozzák meg, nem tesznek mérget a reggelijébe, egyáltalán kap reggelit... És persze, ez így most nagyon dramatikusan hangzik, mégis ez a helyzet. Talán furcsának hathat, hogy pont az én híres rózsaszín buborékom mögött vannak ilyen érdekes gondolatok, de az, hogy tisztában vagyok ezzel nem jelenti azt, hogy ettől én most depibe esnék. Igen, elég para néha belegondolni, hogy bármi elromolhat, de alapjáraton meg nem gondolok... csak bízok abban, hogy minden megy tovább, szokásosan. Ah, megártott nekem az a gyengélkedőn töltött pár nap, túl sok időm volt gondolkozni.
- Nem biztos, hogy gyújtják, de robbanni már robbant - vonok vállat, megnyugtatónak szánt közönyösséggel a hangomban, nem érzékelve milyen ijedtséget váltok ki ezzel a lányból. Végülis a sokkterápia is végeredményben terápia, nem igaz? Kérdésén eltöprengek, majd megrázom a fejem. - Nem, nem hiszem, hogy ilyesmitől félned kellene, az itteni tanárok elég korrektek - mosolygok rá, végre elszakítva pillantásomat Tüccsről, így észrevéve a halálsápadt arcot. Pedig azt nem is mondtam, hogy ha én lenne, Henriktől éppenséggel tényleg akadhatna félnivalója. Ööööö, eeeezt jól megcsináltad Masa, ügyes vagy, gratulálok.
Gondolván majd jó ötlet lesz akkor sebtiben gyorsan továbbterelni a témát, bedobom, hogy simogasson (mármint nem engem, hanem az ebet), s érdeklődve figyelem arcának változásait. Nem sápad, nem zöldül, határozottan bíztató.
- Nöömmm - bólintok bele a szóba, ismét eltalálva mi nem a jó válasz jelen esetben -, biztosan nem harap meg, de nem ígérgetünk ilyesmit. - Masa biztosra megy. - De ha meg mégis, egy két intéssel be tudom gyógyítani a sebet! - vigyorgok bíztató szándékkal a másikra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=795472#post795472][b]Süveges Lili - 2020.02.23. 16:36[/b][/url]

Lili nem tudta, hogy milyen pályára készült Masa, de abban biztos volt, hogy ha a lány a "mi leszel, ha nagy leszel?" kérdésre azt válaszolja, hogy pszichológus, vagy netán az öngyilkos segélyvonalon dolgozna, határozottan ellenezte volna. Mindent sikerült, épp csak megnyugtania nem az elsős lányt, aki ha amúgy nem vágta volna mindig rövidre a körmét, most biztosan nekiállt volna lerágni, ami csúnya és egészségtelen szokás.
- És gyakran robbantják fel szándékosan itt az épület egyes részeit? - kérdezte, és meg sem próbálta elrejteni aggályait melyek az iskola biztonságát kérdőjelezték meg.
Persze szerette ő az izgalmas, kalandos dolgokat, de nem tudta elképzelni, hogy élvezni tudná, ha több tonnányi kő és fa zúdulna a nyakába. Az se segített, hogy bizonyára lángokban is állt volna közben az egész.
De ennél is ijesztőbb volt belegondolni, hogy a kedvesnek tűnő tanár bácsik és nénik megnyugtató mosolya álca, és valójában alig várják, hogy érdemtelenül trollokat osztogassanak keserű, szomorú életük egyetlen mámorító, felüdülést jelentő tetteként.
- Remélem igazad van - sóhajtott aztán, árnyalatnyit feloldódva.
Masa elvégre már negyedikes volt, valahogy háromszor már megúszta, hogy megbukjon, szóval vagy nem volt minden tanár mesébe illően gonosz, vagy protekciós volt. De ha utóbbi, akkor sincs más tennivalója, mint nagyon jóban lennie Masával, hátha ráveszi neki a tanárokat, hogy ne húzzák meg az összes vizsgáján.
- Nem tértek ki rá specifikusan, de azt hiszem anyuék igen csalódottak lennének, ha megbuknék... vagy meghalnék.
Gondolatait aztán valamelyest elterelte a kutya kérdés, ami hasonlóan aggasztó volt, mint az előzőek, de azoknál sokkal aktuálisabb, mert Tücsök épp karnyújtásnyira volt, a végzetes, és felrobbanással fenyegető torony vagy a vizsgái pedig kicsivel arrébb, az iskola kapuján túl.
- Jó, de ha megesz, azt biztos nem gyógyítod meg! - jelentette ki kissé felpaprikázva magát.
Nagy levegőt vett, és lassan kinyújtotta kezét, centiről-centire közelítve az ártatlanul lihegő és várakozóan figyelő bogárnevű állatka feje felé. Aztán végül elérte azt, simított rajta egyet, és Lilkóból felszakadt egy megkönnyebbült sóhaj. Rávigyorgott Masára, majd simított még egyet a kutyafejen. Aztán még egyet, de többet már nem, mert Tücsök váratlanul fordított egyet a fején, és nyelve végigsiklott Lili tenyerén.
- Ááááá! MEGNYALT! MEGNYALT A KUTYAA! - sikította, és futásnak eredt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=795695#post795695][b]Radetzky Bercel - 2020.02.25. 10:24[/b][/url]

Azért tettem némi pénzt az okkamikra, de nem olyan sokat, hogy mondjuk hiányozzon a családi költségvetésből. Nem mintha lenne most nekünk olyan, hiszen Editnek is mondtam, hogy verjen el egy kis pénzt a valentin napi vacsorázóson, hát meg én is valahogy sikeresen elvertem egy keveset. Olyan háromszázhúszezer jó magyar forintot. Ja, hát, igen. Erről inkább azt hiszem, ne beszéljünk. Mondjuk úgy, hogy nem volt olyan rossz befektetés az, csak legközelebb inkább okosabban költsem a pénzt. Sőt, ha lehet, inkább ne is költsem.
De azért egy öt galleon az nem a világ, szóval ötöt feltettem az okkamikra, lesz, ami lesz. Lehet, hogy ez már szerencsejáték-függőség? Valószínű, mert hajnali hatkor nem sokan álltak sorba, hogy téteket játszanak meg. Még arra is tettem, hogy tiszta győzelem lesz, de arra csak harminc sarlót. Nem vagyok én őrült. Viszont most, hogy ilyen jól végeztem a dolgom, és a jobb szemem alá, az orcámra, ahogy a nők mondják felkentem a rúnakígyók színeit, míg a balra az okkamikét, és a kis nimbuszomon ülve - akárki akármit is mond a kétezres a legjobb modell belőle - suhanok vissza a faluba, hogy felvegyem az asszonyt. Csakhogy... ó igen, mindig van egy csakhogy, olyanba botlok, akitől azért kicsit jobban megdobog a szívem. Valljuk be, vannak nagy szerelmeim, akik sosem teljesültek be, mint Gerda, Layla, de azért valamilyen szinten örökké a szerelmeim maradnak.
- Azt hallottam, az okkamik ma történelmet írnak, Ms. Robillard.
Osonok egészen közel a lányhoz, aki már messziről vibrál a feszültség miatt. Tudom, hogy mi kell ide: Én.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=795696#post795696][b]Layla Robillard - 2020.02.25. 10:48[/b][/url]

Egyetlen versenye előtt sem volt még ennyire ideges. Na jó, de, akkor, amikor életében először kellett bemutatnia élesben, mire is képes a seprűn. De jó ég, nyolc éves volt, mikor először egy piti versengés okán belevágott a szereplésbe, most meg itt áll tizenhat évesen és teljesen szét van esve. Nagyon fél, egyenesen retteg attól, hogy valamit el fog szúrni, ami amúgy teljes mértékben benne van a pakliban. Elolvasta legalább tízszer az iskola kviddics szabályzatát, beszélt már a két csapatkapitánnyal és bár mind Maja, mind Henrik roppant kedvesek voltak, tudja jól, hogy nyerni jöttek. Ajkát harapdálva kezdi el ismét felmondani a vonatkozó részeket, miközben fel-alá járkál a réten. Fehérjeturmixát a kezében szorongatja, a reggeli edzésén extra korán túl van.
Már épp tenné meg a következő pár méteres távot, mikor valaki szinte már a frászt hozza rá: annyira elmerült ugyanis gondolataiban, hogy a rellonos egy aprócska sikkantást vált ki a lányból, amikor az végre észreveszi, hogy nincs egyedül. Pedig nem mondhatnánk, hogy a másik osont volna, vagy ilyesmi.
- Jaj Berci, én annyira ideges vagyok - gondolkodás nélkül vág is bele in medias res a dolgok közepébe, közben egyik lábáról a másikra áll, kulacsát szorongatja hűvös kezeivel, tekintetéből kiolvasható a rémület. Hatalmas, zöldesbarna szemei szinte már kétségbeesetten keresik Bercel íriszeit, hátha abban nyerhetnek némi megnyugvást. - Mi van, hogyha nem tudom elkapni a cikeszt? És... És... Ha egy gurkó eltalál? - arca lesápad, mert egyből elképzeli, ahogy a gyengélkedőn fekszik, szerez egy olyan sérülést, ami után soha többé nem jön helyre és befuccsol a seprűakrobata karrierje és mindenki csalódni fog benne, de leginkább a csapata és... Oké, Layla eddig bemelegített a parázásban, most már tényleg parázik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=795834#post795834][b]Radetzky Bercel - 2020.02.26. 08:01[/b][/url]

Megmosolyogtat az aggodalma, az első meccsemet juttatja eszembe, én is kint voltam, készítettem a testem a megmérettetésre. Akkor még nem tudtam, hogy jó vagyok, csak azt, hogy élvezem a repülést. Keserédes emlék, mert akkor még hittem benne, hogy minden apai szigor ellenére, minden tiltás ellenére, ha működik a dolog, lehetek nagyágyú a kvidddicspályán.
Mégis édes az emlék, így hosszú év távlatából, és édes, mert ha valaki, akkor Layla őszinte és tiszta érzelmeket áraszt, ami megmosolyogtat. Korábbi terveimmel ellentétben, mely szerint a navinésektől olyan távol tartom magam, mint a tűztől, mostanra egy navinés feleséggel és egy navinés plátói szerelemmel is rendelkezem. Rendben, az utóbbi előbb volt, minthogy navinéssé vált volna, de úgy érzem, a világ egyensúlya helyre van billenve. Egészen rendben vagyok én is lelkileg, és nem, ez nem olyan dolog, hogy akkor most itt a világ vége, és majd szegény Edit mit kap tőlem. Mivel hűséget fogadtam, hiszen így helyes. De attól még a múltamat nem tagadhatom meg.
- Egyetlen szerencséd van, hogy a világ tovább létezik akkor is, ha a cikesz Ábel kezében végzi.
Mosolyodom el, és bár nem olyan flancos seprűm van, amint amilyennel ők dolgoznak az aktobatika világában, de ő is, és én is ügyesen mozgunk, ezért merem meg meglépni azt, hogy kétlábra állva, felhúzom magamhoz, és a nyél két szélén állva kezét a kezemben tartva, nyugtatóan nézek zöldesszürkéimmel az ő zöldesbarnáiba.
- Egyensúly. Ez a titka mindennek Nyuszi. Mindig annyira légy ideges, amennyire nyugodt is tudsz lenni. Annyira légy vakmerő, amennyire óvod magad. Válj eggyé a seprűddel, és lehetőleg ne nyírd ki magad.
Hüvelykujjaimmal a kézfejeit simogatom, megnyugtatóan beszélek hozzá, nem, nem úgy, mint egy idiótával, hanem tényleg szépen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=796902#post796902][b]Layla Robillard - 2020.03.04. 15:29[/b][/url]

A nagy járkálásban és toporzékolásban, a tehetetlen energiák levezetésében megzavarja az a teljesen nyilvánvaló mondat, mely elhagyja Bercel ajkait. Mintha csak megakadna a logikus tényen, hogy nem a világ sorsa forog a cikeszen, egyszer csak ellazulnak vállai. Talán csak ennyi kellett: hogy valaki azt mondja neki, minden oké lesz akkor is, ha ugyan rajta múlik a meccs, de nem szerzi meg az aranylabdát.
- Erre még nem is gondoltam - enyhe pír borítja el arcát, ahogy a felismerés megkörnyékezi. Kissé zavarban érzi magát, hogy ennyire felfújja, főleg azért, mert a benne felgyűlt versenyszellem egy fikarcnyit sem lett kisebb. Most inkább csak átalakult, ami nem jelenti azt, hogy ne tudna összevissza rodeózni tovább, ha akarna. És miért is ne akarna? Mondjuk, mert a rellonos kinyújtja a kezeit Layla felé, aki meglepetten pislog rá hosszú szempillái alól, majd kissé megilletődve elfogadja azt és könnyedén lép fel a seprűre. Érdekes, hogy egy pillanatig sem inog meg, látszik rajta, hogy nem először csinál ilyesmit és nem ez a legnehezebb gyakorlat, amit valaha végrehajtott. Ettől függetlenül nem húzza el ujjait, hagyja, hogy a fiú finoman cirógassa őket.
- Nem tudom Berci, nagyon aggódom. Ha csak simán repülnöm kéne, ha csak én lennék és a labda, akkor nem lenne gond - igen, ebben biztos. Elvégre túl régóta repül, ismeri minden apró mozzanatát az akrobatikus elemeknek, könnyűszerrel bukfencezik, ugrik és szaltózik, neki ez teljesen normális. Jó, ezt talán nem egy kviddicsmeccsen kellene megcsillogtatnia, de ki tudja, talán lesz olyan szituáció, amikor hasznát veszi majd. - Ha már itt vagy, nyújtsunk. Én már nagyjából be vagyok melegedve, de csatlakozhatsz - hamis mosoly jelenik meg szája szegletében, ahogy enyhén rászorítva a rellonos kezeire egyszer csak mérlegállásba emelkedik lába, majd feljebb... És feljebb... És hopp, ott a spárga. Elnézést a bocsánatért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797151#post797151][b]Lóránt Bence - 2020.03.06. 10:50[/b][/url]

Fülembe bedugva szól valami mugli zene a mobilomból, jókedvűen, jobbra-balra dülöngélve sétálok a rét felé, néha még szökkenek is vidáman egyet. Randira hívtam az én drágámat, hogy nézzünk egy kis Holdfényt és próbáljuk szőni valamit a sugaraiból, na meg megjelent az Edictum is, kíváncsi vagyok, hogy most melyikünkről találtak ki valami vicces pletykát. A kviddicsmeccset is megúsztuk egyelőre úgy nagyjából, a mezcserés támadás mindent megért, azokat az arcokat soha nem fogom elfelejteni. Szóval már nagyon várom, hogy újra a karjaimba vehessem ezt az édes bolondot, mert a baglyokkal is kezdenünk kell majd valamit, meg kéne beszélni a részleteket. Hú, nagyon jó ez a szám, felvidulok tőle. Elkezdtem beleásni a magyar mugli zenébe magam, és nagyon jók is vannak, de tényleg, az utóbbi napokban szinte bedugott füllel jártam, és élveztem minden percét. De miért is ne élvezném? Minden vizsgám megvan, jön a szünet és rengeteg tervem van Masával kapcsolatban, meg Márkóval is. Azt hiszem a bátyó is megkedvelt már valamennyire, vagy legalábbis kevésbé mutat ellenszenvet irányomba, mint korábban, attól függetlenül, hogy a megbeszélésünk vége nem alakult túl… optimálisan. De most hagyjuk is őt, hiszen hamarosan odaérek, a kavicsos talaj megropog a talpam alatt, ahogy a szürkületben a rét a látótávolságomban ér. A kedvenc padunkat már messziről próbálom kiszúrni, és Masa már ott is üldögél rajta. Olyan gyönyörű és én olyan szerelmes vagyok belé, hogy el nem tudom mondani. Aki nem látja meg benne a szépséget a zizisége mellett, az eléggé vak, pedig valójában tényleg csodás teremtés, felhőtlen – mások szerint felelőtlen – viselkedése pedig mindig mosolyt csal az arcokra, ahogy nekem is most. Kicsit meggyorsítom a lépteimet, de aztán mégis lopózni kezdek és megpróbálok mögé osonni. Előtte még kihúzom a fülemből a dugókat, hogy ne zavarjon és kikapcsolom a zenét is. Remélem, nem ma küld valamit félre megint Karola, amit Márknak szánt, az a múltkor vicces volt. Lassan közelítek Masa felé, majd hirtelen karolom át.
- Én vagyok a vérnyenyec és most elfogtalak. Halljam az utolsó kívánságod! – fejem bebújtatom a válla mellett, hogy csókot lophassak tőle, mosolyom nem is lehetne szélesebb, szemem pedig csillogóbb. Az biztos, hogy a boldogságom hónapok óta csúcsra van járatva, és ha Masa nem is mindig vevő erre, engem az nem zavar. Talán én egy kicsit jobban bele vagyok esve, mint maci a málnásba, ahogy a muglik mondják. De őt sem kell félteni, kimutatja ő az érzéseit, és érezteti, hogy számít rám mindig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797153#post797153][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.06. 10:53[/b][/url]

Nade. Ez így nem jó. Nem úgy nem jó, ahogy lehetne jó de mellette rossz, hanem úgy igazából teljesen kicsit se nem oké, az a fajta amit már nem tudok figyelmen kívül hagyni, és muszáj csinálnom valamit, mert ez már nem csak nekem rossz, idebent, rejtetten, de biztosan Bence is érzi, hogy valami nem klappol. És... És... Hogy csinálják az emberek, hogy felnőnek a problémáikhoz? Normálisak? És még van aki halhatatlansági cucclötyit meg öregítőszérumot akar csinálni meg inni, hát én inkább kérek szépen olyat ami visszaalakít kisbabává és csak annyi a dolgom újra, hogy gőgicséljek és kalapálózzak. De mégis, tudom, hogy nem nekem lesz a legrosszabb ez az egész. Számtalan forgatókönyvem van már, innen indítva onnan indítva, megbeszélve, nem beszélve, feláll és itthagy, kinevet, mert viccnek hiszi... Mérges lesz, csalódott, szomorú, elkeseredett... Számat rágcsálva ülök a padon, ahol oly sokszor ültem már, lábaimat pedig felhúzva, bő pulcsim alá bújtatom, így csupán valami kis halványszürke gömböcnek nézek ki. Leheletem nyomán apró felhőcske szökik tovább az éjszakába, s szöknék kicsit vele én is, menekülnék a beszélgetés elől. De elhatároztam magam, most tényleg el. Túléltem a tegnapi meccset, és mivel ennek az előmenetelem alapján annyi esélye volt, minthogy egy erdőben pingvin teremjen a csipkebokron, én hülye megfogadtam, hogy bizony ha így lesz, beszélek... S mit ad ég most bezzeg amikor ilyen felelőtlen ígéreteket teszek, így lett.

Egyébként (!!!) ha tudtam volna, hogy létezik olyan út le a pályáról ami után klubhelyiséges ugrálós ünneplés vár a fertőtlenítőszagú gyengélkedős suttogós üvöltve hányás helyett, lehet sokkal korábban meggondolom, hogy esetleg egyben jöjjek le a pályáról... Tiszta égő, reflexből megindultam volna a gyenguszra a meccs után aztán végül kh lett belőle. Jobb buli, el kell ismernem.
Már épp elterelném a figyelmem kicsit a múlt estéről, egy hajtincsem simítom végig újra és újra ujjaimmal. Bence, beszélnünk kell. Bence, beszélnünk kell. Hajtogatom magamban, hiszen mindig ezt láttam eddig, minden filmben így kezdik a... Nem tudom kimondani. A kavicsok zaját dúdolgatásomtól nem hallom, csak a karokat érzem meg, a váratlan öleléstől pedig azonnal megugrok.
- Hőőő - rdülök fel, s bújtatom ki lábaim a pulcsi alól, reflexből simítva rá a karjaira. Felnevetek, de amikor meg akar csókolni, elhúzódok. Nem. Nem hagyjuk, hogy eltérítsenek a szándékunktól (miért a többes szám, kezdünk megbolondulni? o-ó). Ez most komoly dolog lesz. Bátorságom azon nyomban száll is inába, így mielőtt furcsállhatná a dolgot emelem szám elé a kezem, hogy picit elfordulva-előredőlve köhögjek párat. Nem mondom, a kviddicshuzat nem a legegészségesebb, de amúgy nem fáztam meg ennyire... - Csüccs a kívánság - fordulok végül felé, s megveregetem magam mellett a padot, jelezve, tegye le magát. Nem megyek bele a viccelődésbe, talán látszik rajtam, hogy valami nyomja a buksim, de egyelőre nem mondok semmit. Tekintetem az Edictumra siklik, és már csillannak fel kékjeim, jezésértékűen szugerálva a lapokat. Egy kis idő még... belefér... nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797154#post797154][b]Lóránt Bence - 2020.03.06. 10:55[/b][/url]

Hűha, tényleg megvan a ninjutsu mestere cím - vajon érdemes belekezdenem Masának a magyarázatba később, vagy nem érdekli a dolog? - simán átkarolom, és érzem, ahogy rázkódik a meglepetéstől. Háhá, egy null ide szívecském, én vagyok a jobb kém! A csók megint nem jön, ez kissé elszomorít, de azért a mosolyomból marad egy halvánnyi. Aztán meglátom mi a baj, talán megfázott, de tudhatná, hogy nem érdekel, ráadásul az arcán zavart vélek felfedezni. Hmm, látom, hogy az újságra siklik a szép szemének tekintete, talán abban lehet valami? A múltkoriban is összehozták Ambrózyval, de az azért szerintem nevetséges. Én jót röhögtem rajta, bár nem kérdeztem rá, minek? Engem szeret. A kívánság az kívánság viszont, szóval mellé ülök. Tényleg van valami... talán, megbántottam valamivel? A meccseket nem bírja elviselni?
- Oké, itt ülök, kívánság pipa - kedvesen elmosolyodom, mert hiába na, szeretek vele kettesben lenni. Annyi barátunk van, hogy az ilyen pillanatok azért nem olyan sűrűk ám. Magam mellé teszem az újságot és nézem őt. Valami. Nem. Stimmel. A kezemmel közelítek, mint egy pók felé, el akarom érni az övét.
- Hallgatag vagy ma, valamit elrontottam? - próbálok belátni a fejébe, de mivel a gondolatolvasásig sosem jutok el, és egyébként sem néznék bele,így marad a szuggerálás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797157#post797157][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.06. 10:57[/b][/url]

Látom az arcán, hogy rosszul esik neki, nem érti mi történik, de ahelyett, hogy ezért lefújnám az egészet, csak megerősítem magam. Most, hogy rájöttem, már nem tudnám titkolni, ha akarnám se. És milyen dolog is lenne az? Mondjuk nem rosszabb mint az eddigiek... Féloldalas mosoly kúszik az arcomra, ahogy keze közelebb araszol, mire habozás nélkül nyúlok közelebb, hogy az én ujjaim szaladhassanak végig kézfején. Na itt a gond, hogy ezt szeretem. Ezt.
- Köszönöm - kulcsolom át végül ujjait, ahogy felé eső lábam felhajtogatom magam mellé a padra, s felé fordulok. A kérdésre lesütöm tekintetem, az újságos figyelemelterelés úgy néz ki nem vált be. - Te? Dehogy - felelem halkan, és egy apró pillanat alatt ezer variáció fut keresztül az agyamon. Mielőtt még bármit is mondhatna, belekezdek a kímételes felvezetőbe... De hogyan is kéne egy ilyet mondani? Túl jó vagy hozzám; jobbat érdemelsz; most nem tudok bevállalni egy komoly kapcsolatot; nem veled van a baj, én vagyok a rossz; olyat tettem amit nem kellett volna; ne haragudj rám de; nem fogsz örülni ennek; talán már sejtetted... A gugli hasznos, most mégsem tűnik elégnek, hiszen az egyetlen ami hirtelen kiszökik a számon, mielőtt feleszmélhetnék, az a - szakítsunk. - MONDOM KÍMÉLETES FELVEZETŐBE, MASA NEM HISZLEK EL.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797158#post797158][b]Lóránt Bence - 2020.03.06. 10:59[/b][/url]

- Köszönöd? - szép lassan hervad ám az a mosoly az ilyen dumákra. Fura, meglehetősen fura és valami a gyomromban jeges fuvallatként kezdi összeszorítani ott azt a valamit. Nem volt még sosem ilyen. Tuti elrontottam valamit, ki kell javítanom, vagy.. nem? De mit? Valaminek lennie kell a háttérben. Mégis Ambrózy? Ne légy nevetséges Bence! Az az ember egy állat, és Masát is kiklopfolta, meg Márkót is az előző meccsen. Jó, Masát nem akarta, de nem láttam, hogy annyira bánkódott volna miatta...
- Huhh - bár őszintén hangzott, a gyomorgörcsöm nem nagyon akar elmúlni, mert a mozdulatai egy kicsit mást mutatnak. Igaz a keze összefűződik az enyémmel, szóval tényleg nem lehet nagy baj. Egészen a következő mondatáig ezt hiszem. Aztán megállok minden mozdulatban, talán a kezét is megszorítom véletlenül erősebben, mint kéne.
- Hogy mi? - nyögöm ki nagyon halkan, mert a szám kiszárad, a szívem vadul ver, a kezem elernyed végre az övén, és lever a víz. - Mi... - a szavak nem érkeznek meg, a szemeim nedvesedni kezdenek. TUDOM, hogy komolyan mondja, nem, nem viccel! Mit csinálhattam? Mit csinálhatott? Mi történt? - Miért? - a kérdés ott döngeti a szívem, a lelkembe éles karmokkal mar az az egyetlen szó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797160#post797160][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.06. 11:00[/b][/url]

Nem kellett volna. Abban a pillanatban megbánom az egész nagy számat, meggondolatlan természetemet amint kibököm azt az egy szót. Azt az egy hülye szót, ami mindemellett semmikép sem hibás semmiben, nem kenhetem rá, hiszen az én saram a helyzet amibe keveredtünk. Egy szó nélkül szorítok vissza a kezére, ahogy megérzem a rándulást, talán ő nyúl kapaszkodó után, talán én, de leginkább mindketten. Csak míg én fel tudtam rá készülni, ő nem. Beharapom a szám, ahogy visszakérdez, és nem tudom állni megcsillanó tekintetét, nem akarom elviselni, nem tudom elviselni, hogy én teszem ezt vele. Kényszerítem magam, hogy felnézzek, tekintetem talán ugyanolyan űzött, mint amilyennek ő érzi a sajátját, és tudom, hogy magyarázatra vár... Amit én nem fogok tudni őszintén megadni neki. Nem tehetem. Idegemben kiszáradt számat megnyalom, egy reszketeg levegővétel után nyitom ki, majd csukom be, és miközben annyi minden kiszökne belőlem, semmi sem bukik felszínre. Csak tátikázok, nincs egy indok, nincs egy érv, csak ő van és én, körülöttünk a hirtelen túl hangos, túl zavaró éjszaka.
- Mert... - szinte csak suttogom, és ennyi, nem jutok tovább, levegőt kell vennem, szünet kell, nekem ez nem megy. Remegve kapaszkodok ujjaiba, szorítom, nem merem. Nem tudom. Hogyan kell ezt csinálni? Miért kezdtem bele? De már így is túl sokáig húztam...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797161#post797161][b]Lóránt Bence - 2020.03.06. 11:02[/b][/url]

"Szakítsunk". Ezernyi gondolat száguld át a fejemen, érzem, ahogy visszaszorít a kezemre. Olyan, mintha erre készült volna, olyan, mintha tudná, hogy mit reagálok és... elárulva érzem magam, megszégyenítve és irtózatosan fáj! Fájt, amikor én mondtam ki Nórinak, de nem fájt ennyire semmi, soha-soha. Igaz, az más volt, ott eltűntem és volt idő kiszeretni belőlem, vagy őbelőle. Igaz, az nem ilyen volt, Masa más, őt szeretem teljes szívemből! De ő nem, ha ilyet mond, akkor nem. Nem tudom mennyi idő telik el, hogy visszakérdezek, de tudnom kell. Érzem, hogy feszülök és remegek, nem tudom, hogy a könnyeimet férfiként képes vagyok e visszatartani. Most volt a huszadik szülinapom is, akkor még... nem, akkor sem volt olyan. Talán sosem volt, csak én szerettem volna? Nem, ez lehetetlen, ez egy olyan előadás, amire nem kellene hivatalosaknak lennünk! A válasz pedig nem jön tőle, látom, ahogy tátog, látom, ahogy az arca eltorzul egy olyan helyzetbe, ahogy még sosem láttam. Nem bírom tovább, érzem, ahogy a könnycseppem elindul lefelé, de hé! Én férfi vagyok! Ki kell bírnom! Lassan megpróbálom kihúzni a kezem az övéből, de nem fordítom el a tekintetem.
- Nem értem - a hangok nem evilágiak, nekem nincs ilyen nyüszögő, félig kiszívott hangom, de nem tehetek róla. Talán még meg lehet beszélni, igaz? Talán még van remény! Lehunyom a szemeimet egy pillantra, és megpróbálok erőt meríteni valahonnan, lehet, hogy a Holdfényből, vagy a bennem lévő szeretetből. Mert...
- Masa, sze... - próbálom kinyögni, de nem megy, ő nem szerethet, ha azzal kezdi, hogy ne legyünk együtt többé. -... retlek - mégis elsusogom, és kezdem érezni, hogy a gyomrom szorításából más is fakad már. Düh, tehetetlen düh. - Mondd el! - nem, nem kérem már, tudni akarom! Akarom, hogy miért tépi ki a szívemet és forgat meg benne egy kést!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797162#post797162][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.06. 11:04[/b][/url]

Remegő szájjal figyelem az arcán legördülő cseppet, de az én arcom még száraz. Egyszer elhomályosodik a látásom, de most én nem sírhatok, elvileg nekem nem kéne, hogy fájjon. Kinek hazudom én ezt? Jobb kezem felemelem, arcához, bőréhez, szeme alá akarnám simítani, de megtorpan kettőnk közt a levegőben, ujjaim remegnek, mutatóm kinyúlik, visszahajlik, mintha intenék, de csak egy izom rándul meg bőröm alatt önkéntelenül. Letörölhetem? A könnyeket amiket én festettem a bőrére a saját szavaimmal?
- Én - szakad fel belőlem hangosan, fület bántó magasságban a kezdemény, talán a mentgetőzésé, magyarázkodásé, de ahogy kimondom, a hideg végigfut a hátamon, görcsbe rándít, nyelvem is majdnem egészen elharapom. A pulcsim alatt szinte látom a tiszta libabőrt, tudom, hogy szinte minden izmom feszes, egyszerre félek attól, amit mondanom kell, és attól amit ő fog majd.
- Szeretlek - bólintok én is, valamivel kevésbé kellemetlen hangszínen, de vele ellentétben az én vallomásom először halk, és végére lesz egyre magabiztosabb. - Szeretlek, de - kezdek bele újból, megismételve azt a szót amit talán egyszer ha hallhatott tőlem, rögtön itt, rögtön most, ezután a felvezetés után... A különbség, hogy már értem, hogy hol a különbség két ugyanolyan szó között. Tudok mélyebbre süllyedni? - Szeretlek, de nem úgy, mint te engem - jutok el végre a végéig az első mondatomnak, túl harsány vagyok, nem illek sem az éjszakába, sem a pillanatba. Groteszk kontrasztba állnak szavaim a helyzettel, hiszen passzolnak is, meg nem is, mondok is velük valamit, és el is rejtek rengeteg minden mást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797163#post797163][b]Lóránt Bence - 2020.03.06. 11:05[/b][/url]

Te? Kérdezném, de a hangom ma cserben hagy. Valahogy érzem, hogy ma nem fogunk az Edictumon röhögni, nem fogunk Holdfényből állatokat szőni, sőt... semmit sem fogunk együtt csinálni. A keze elindul felém, az én fejem pedig automatikusan a kezei felé, hiszen ez a természetes. Egyszerre állunk le és húzódunk vissza, mintha valaki fentről marionettbábúként rángatná csendes kompozíciónkat. Hogy rohadna ketté! Nem, nem Masa, ő szép és jó és vicces és szeret és... szeret?
- Szeretsz? - nézek rá olyan zavartan, amilyenre csak Lóránt Bence képes lehet. Most mi lesz, szakítani akarsz, vagy szeretsz? És mi lenne, ah megosztanám vele ezeket, nem csak magamban mondogatnám? Ohh, ott az a de. A de egy nem jó szó, utálom! Viszont kezdem elveszíteni a türelmemet is, mert ezt nem szabadna velem csinálnia! Merlin segíts, mit rontottam el?
- Aha - hátradőlök és érzem a hideg pad támláját. Az összes könnycseppet kitörlöm a szemeimből. Dacosan pillantok vissza rá. Aztán magam elé... aztán csak... elkezdek hangtalanul sírni.
- Miért? - fordulok felé, rohadtul nem érdekel, hogy könnyezek. - Tetszik valaki más? Mondd azt, akkor, megértem - pedig ez hazugság. Ő is tudja, mindenki tudja, hogy ez nem igaz. Most nem értek meg semmit, sem őt, sem a helyzetet.
- És most, hogy kimondtad, jobb neked? - felpattanok és elé megyek. Fel-alá járkálok, és eszembe jutnak apró jelek. Csókok, elhúzódások, figyelmen kívül hagyott dolgok. - Mióta nem szeretsz? És miért nem szóltál? - hangom vádlón csattan és túl hangosan csattan, nem tudom máshogy csinálni, a lány akit szerettem, elárult, elárulta a szerelmünket. Megint letörlöm a könnyeim, dacosan, energikus mozdulatokkal. Várom a magyarázatot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797164#post797164][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.06. 11:06[/b][/url]

Nem szabadna félrenéznem, mégis megteszem. Ha tehetném levegő után kapnék, ahogy Henrikre céloz anélkül, hogy tudná, hogy ezt teszi, de képtelen vagyok rá, némán meredek magam elé, mintha befagyott volna az egész pillanat, mintha eltűnt volna az idő, és mostantól csak szavai, egyre ingerültebbé váló szavai viszhangozhatnának fülemben. Nem tudom megrázni sem a fejem, nem tudom azt mondani, hogy igen, nem tudom azt hazudni, hogy nem, és... Hazudni. Szóval hazudni, mi?
Felkapom a fejem mozdulatával egyszerre, tekintetem őt követi, a hirtelen mozdulattól végre megtörik a sztázis, és levegő áramlik tüdőmbe. Pár apró szikra kezd táncolni szemeim előtt, amiket gyorsan kipislogok, észre sem vettem, hogy ilyen sokáig maradtam néma, hogy ennyire menekülnék. Mozdulatból könnyebben mozdulok már én is, megrázom a fejem, először darabosan, majd egyre hevesebben. Hogy mondhat ilyet? Mitől lenne jobb vagy könnyebb? Azt hiszi, hogy szórakozásból csinálom?! Aztán... Pillanatnyi ingerültségem onnan apad el ahonnan jött, egy pillanat alatt. Miért nem készültem fel arra, hogy kérdezősködhet is majd? Felpattannék, kikérni magamnak, de nem, ahogy megtenném, már nincs is mit. Volt egyáltalán? Az is lehet, hogy csak képzeltem.
- Miért akarod tudni ezekre a választ? - kérdezek inkább vissza, egyenes válasz helyett elpillantva mellette. Nem tudom, nem tudom kimondani az okokat, indokokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797166#post797166][b]Lóránt Bence - 2020.03.06. 11:11[/b][/url]

Érzem a fájdalmát, de valahogy eltörpül az enyém mellett. Elárult, elárult és kész! Miért nem mondta, hogy mit csináljak jobban, vagy miért kellett egyáltalán összejönnie velem, ha nem szeretett? Vagy mióta nem szeretett? Mi ez a sok kérdés, és miért van ez az egész? Nem ez már nem az. Ránézek és nem azt a Masát látom, akit szeretek, ez nem ő, valaki átver százfűlével, vagy tudom is én!
- Talán mert, megérdemlek válaszokat? Vagy mit vártál? Jó szakítsunk, szia? Bár... úgy látszik, a válaszok elől nagyon ügyesen ki tudsz térni, különben biztos észrevettem volna már valamit. Ja, hogy én szeretlek és bízom benned, és nem kérdezősködök - nem nem tudom kimondani, múltidőben. Vagy igen? Talán jobb lenne itt hagyni? Már úgyis mindegy? Megint elerednek a könnyeim, és megint kitörlöm őket. Nem láthat sírni!
- Legalább egy kis választ adj Masa! Ezzel nem tudok mit kezdeni, nem érted? - kezdek hisztérikus lenni, ami nem túl jó, a jobb kezem már ökölben, és érzem, ahogy a körmöm belevájódik a tenyerembe.
- Találj ki valamit, mit bánom én már - adom fel hirtelen. Talán jobb lenne, ha elmenne, és itt hagyna magamra. Visszaülök, de csak magam elé nézek, nem tudok ránézni. Legszívesebben megcsókolnám és megfojtanám egyszerre. De minek? Azzal jobb lesz? Nem semmi sem lesz jobb, minden más lesz ezután.
- Talán jobb lenne, ha... - nemtudom elengedni. Nem megy. Ránézek, és nézem őt, nézem azt, aki a világot jelenti nekem, aki nem akar többé. Nem tettem semmit, nem tettem semmit, miért?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797167#post797167][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.06. 11:12[/b][/url]

Nyelek, de az okozott és érzett fájdalmat nem tudom eltüntetni, mint holmi megakadt falatot. Választ, választ, választ akar, és én adjam meg neki. Annyira sajnálom. Rendben, megadom. Annyira sajnálom. Felállok, s egy pillanatig csupán zihálva meredek magam elé. Szemeim fókuszálatlanul pillantanak előre, agyam azt ordítja ne csináljam, hülyeség, és közben meg JÖN A KÉSZTETÉS, és tudom, egyszerűen már most tudom, hogy meg fogom próbálni, és utálni fog érte. Mégsem tudom nem. Azt hiszem, ebből meg fogja érteni.
Mielőtt azt hihetné, hogy elviharzok, felé fordulok. Elé lépek, tenyerem határozottan simít az arcára, majd közelebb hajolok. Arca előtt egy pillanatra megtorpanok, majd hacsak nem üt odébb, ajkaimat az övéire simítom. Szemeim lehunyom, a vizes barlang jut eszembe, ahogy elmélyítem a csókot, kezdeményezéseim oly ritka darabját. Ritka, és talán egyben utolsó darabját. Talán? Talán ez még? Nyelvem finoman végigcirógatja alsó ajkát, majd ha nem húzódik el, ujjaimmal végigsimítva arcán mélyítem el a csókot, azonban immár nem rá gondolva. Biztos vagyok benne, hogy ő is érzi a különbséget, hogy hallja, ahogy némán sikítom felé, hogy ez valami más, valaki más, valami nem olyan mint volt, ujjaim hajába túrnak, húzoom magamhoz, húzódok közelebb. Aztán a pillanat megszakad, kényszerítem rá magam, hogy kinyissam a szemem, látom őt, őt látom, az a hév pedig, ami az előbb talán megjelent, eltűnik, mintha nem is lett volna. Talán nem is volt igazán. Talán pont ez a lényeg. Hagyom, hogy őt érje a felismerés, óvatosan, lassan, cirógatva, bocsánatkérőn adva szájára apró puszikat, ameddig rá nem jön mit is akartam mutatni. Mit tettem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797170#post797170][b]Lóránt Bence - 2020.03.06. 11:18[/b][/url]

Kérdések, kérdések és kérdések. Válaszok nem. Csak kérdések! Meglepődnék, ha nem Masáról lenne szó, és látom őt, ahogy szenved, de akkor mit mondjak én? Azt sem tudom mit csináljak és azt csinálom, amiben a legjobb vagyok. Cselekszem, megértő akarok lenni, és mindent meg lehet beszélni, nem igaz?
Feláll, felkapom a fejem, máris itt hagy? Megint nem lesznek válaszok? Kész, ennyi volt, Bence? "Szeretlek, de nem úgy". Ez maradt mára neked?! Nem, mégsem megy, sőt jön. Az arcomhoz közelít, mit akar? Átvert volna, az egész színjáték? Nem, ennyire bolond még ő sem. Megcsókol. MIÉRT? De nem tudok ellenállni, érzem az ajkait, érzem a sós vizet, érzem a barlangot! Igen, akkor akarta! Igen, ez az, de mi ez az egész akkor? Mit csinál velem ez a lány? Elegem lesz és már húznám el a fejem, de megváltozik a csók. A nyelveink összesimulnak, szinte belecsodálkozom, de követem a ritmusát. Ez valami más, szenvedélyesebb, és erősebb vágyakkal teli. Érzem a hajamba markoló vad vágyakat, érzem, hogy fel akar falni és érzem, hogy ilyet sosem csináltunk még. Vége. Apró puszikat kapok lezárásként, de ezek a puszik keserűen hatnak. Sós könnyekkel telítődik, és most már hagyom, érzem, ez nem én vagyok. Nem rám vágyik, van valaki más, tessék Bence, itt a válaszod. Nagyon nagyot sóhajtok, a bal kezem ösztönösen nyúlik fel az arcomhoz. A mutató és hüvelykujjam egyszerre, két irányból simítják végig a keserű ajkaim. Nézek rá, majd egy pillanatra megvillannak a szemeim és keresem Őt, az Ő Ő-jét, amíg meg nem látok egy szempárt. Nem az enyém, de csak ismerős, de látom benne a szenvedélyt, amihez az előző csók köti. Gépiesen mozdulok, szomorúan pillantok rá. Nem látok könnyeket nála. Talán ez fáj a legjobban.
- Köszönöm, hogy megmutattad - suttogom, majd előveszem a fülhallgatóimat. Látom magamat ahogy nézem őt, látom, hogy idegennek érzem, látom, hogy csalódott vagyok. Mintha egy madár nézne engem, minden rezdülésem egy kép... haragszom-e? Igen! Utálom őt? Nem tudom! A fájdalom nem múlik, a megértésem elkopik, mint a vízben a kavics, de... tudom, hogy ennek itt vége, igen vége.
- Akkor szia - rezignált a hangom, elfordulok és bekapcsolom a fülhallgatón lévő gombbal a zenét. Nem, nem akarom többet őt látni, nem bírom látni őt. Masát, a szerelmemet, aki elvette tőlem a boldogságot. Valami megtört bennem, tudom, valami más lesz és azt is tudom, hogy egyelőre csak a szenvedélyes csókja vájja ki a szívem maradékát. Többé már nem a szerelmem, de mégsem tudom ezt teljesen elfogadni. Minden fáj, a lélegzet, a lépéseim, a gyomrom, a torkom az agyamban dübörgő vér. Talán egyszer rá tudok majd nézni, de most nem, és holnap sem. Most már sírhatok, a dallam pedig kísérőül szegődik mellé...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797171#post797171][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.06. 11:25[/b][/url]

Akaratlan mutatom meg neki a dolgokat, nem tudom, mit szeretnék, azt hogy értse, vagy pont azt, hogy ne? Érzem, ahogy húzódózna, és sajnálom, hogy nem hagyhatom. Nem hagyhatom, mert kérdéseket tenne fel, olyanokat amikre talán még én sem tudom a válaszokat, talán én sem jöttem rá, talán soha nem is fogok. Ajkaim alatt Bencéét érzem, majd rajta keresztül azt a bizonyos másik alakét is, akit még gondolatban sem merek nevén nevezni, csak pillantása ég belém, hangja zendül a fülemben. Nem tudom mi a különbség köztük, miért vagyok más vele és vele, miért vonzanak mindketten magukhoz, mégis teljesen különböző módokon. Nem tudom, hogy érti-e, haragszik-e, szomorú-e, könnyeit ízlelem, megtartom, s remélem sosem felejtem el, mert ilyet nem akarok még egyszer átélni.

Megremegek ahogy zsebéhez nyúl, könnyeim mégsem buggyannak ki, nem tudnak, elrejti őket a szégyen, a hitetlenség, a zavar. Kegyetlenség, ha nem is vágja a fejemhez, hát vágom én a sajátomhoz, de nem lesz tőle könnyebb, nem lesz tőle jobb. Ha üvöltene velem, ha kiabálna, ha úgy érezném megkaptam ami nekem jár, lehet megkönynebbülnék, de Bence... még mindig, mindezek ellenére Bence, és nem tesz ilyet. Nekem pedig meg sem fordul a fejemben, hogy erre kérjem. Hol lenne fair? Még csak nem is biccentek a köszönömre, nem tudok, hisz mit mondjak? MIT MONDJAK?! Szívesen? Nincs mit? Urammerlin, nem. Sajnálom? Mit? Mit a rengeteg minden közül? Némán figyelem, ahogy elbabrál a kütyüivel, karjaim mereven testem mellett tartom, ellenállva a késztetésnek, hogy átöleljem magam. Álvigasz lenne az csupán. Nem köszönök el tőle, nem tudok. Reszkető, apró madártollnyi levegőket kortyolva csupán figyelem, ahogy bedugja fülesét és hátat fordít, nekem pedig abban a pillanatban remegnek meg orrcimpáim, ajkaim. Egy szakadozott szusszanás szökik ki orromon, reszketeg, egész testemmel kísért hang, s ahogy egy végre beszívott mély lélegzetet beszívok, kifújáskor már könnyeim is elerednek. - Köszönöm - suttogom távolodó hátának, olyan halkan, még talán én sem hallom meg, csak képzelem.
Ráz a zokogás, vállaim hullámoznak mint valami fekete, feneketlen mély, ragacsos tenger, fejem előrebukik, hajam eltakar, de nem képzi körém a szokásos védőburkát. Leguggolok, térdeimet átölelve ringatózok csendesen előre-hátra, előre-hátra, majd oldalra, a padnak dőlök, támasztékot keresve. Ujjaim hajamba túrnak, ahogy valami halk nyöszörgés tör fel a torkomból, kapkodom a levegőt, s miközben zihálva várom, hogy valami csoda történjen, visszatekeredjen - magam sem tudom pontosan meddig - az idő vagy épp előre... Minden néma körülöttem. Egyedül vagyok a réten, teljesen egyedül, egyedül van Bence is valahol, úton... Valahová. Mennem kéne, de nem tudok, nem nekem kéne, hogy fájjon, mégis teszi. Ujjaim a földbe túrnak, belemarkolok, körmöm alá befúróik a sár, mint ahogy belém is beette magát a bűntudat. Bence...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797409#post797409][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.07. 22:22[/b][/url]

Lili
ő itt a Tücsi

- Hmm nem gyakran - töprengek el Lilcsók szavain, lépteim ütemére biccentgetve aprókat fejemmel. - Mióta én idejárok még csak egyszer robbant azt hiszem, vagy a többi csak apró volt és átaludtam.
Széles vigyorral tekintek magam mellé, tökre nem vágva, hogy elég rossz az irány amibe haladunk, és ez alatt most nem olyasmit értek, hogy mindjárt belehullunk egy tokáig érő pocsolyába, vagy egy láthatatlan kőfalba, lámpaoszlopba, egyéb komikus akadályba, csak... Khm, mintha nem venném észre mennyire megijesztem szavaimmal. Ami mondjuk abból a szempontból nem gáz, hiszen így nevelődnek életre a gyerekek, így legalább amikor megint robban kattan eltűnik leépül valami akkor nem áll ott, hogy miiii, hanem már tudja merre van a gyengélkedő, a mentőláda... Mentőláda, mentőláda, nyílj már ki nyílj már ki, mentőláda, mentő- ez most nem fontos.
- Ó hidd el a szülők nagyon könnyen megbocsátanak mindent - legyintek, majd ahogy átgondolom (hogy mit csinálok? ki vagyok és mit tettem magammal) hogy is hangozhatott ez, kifejtem bővebben. Inkább csendben kéne maradnom... - Mármint oké, ha meghalnál azon nem tudnának mit megbocsátani, de tuti nem rád lennének mérgesek, inkább a sulira. A bukás se olyan vészes, az első troll után a többi már nem mozgat meg annyira, én eddig fixen nulláztam minden LLG-met, aztán mégis élek, és itt vagyok. Ja meg nyilván, azért nem halsz meg.
Csodálatos sorrendben fejtem ki a gondolataimat, mi? Ennél már csak megnyugtatási skilljeim varázslatosabbak.
Kuncogva bíztatom, hogy hajoljon csak közelebb, nem fogja megenni, kapott már kajcsit a hónapban, és én bizisten kerekre pecekelt szemekkel figyelem, ahogy bátorságát siker koro... názza. - Ahhh, Tücsöööök - sóhajtok fel, majd ahogy felfogom, hogy Lili rohan, én is megindulok. - Állj meeg - kiáltok utána, ahogy rákapcsolok, Tüccs rendkívüli módon élvezi a tempóváltást, csak úgy szalad előre, már-már üldözi a kislányt, maga mögött húzva engem is. Gyors vagyok és kitartó, a kviddicsedzések jó formába hoznak. - Lili, ne fuss, elesel, ne fuss, Tücsi nem bánt! - kajabálok utána, így szaladunk a réten, mint valami rossz kabaré főszereplői.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797727#post797727][b]Süveges Lili - 2020.03.09. 16:35[/b][/url]

Egyáltalán nem sejtette Lili, hogy ilyen stresszesen fog alakulni ez a kis kellemesnek ígérkező séta, pedig még a kutyával is számolt, benne volt a pakliban, hogy borzalmas fordulatot vesznek az események.
De a torony robbantgatásának gondolata, és a kilátásba helyezett, eleve elrendeltetett trollok a vizsgáin kissé, hogy is mondják..? Idegállapotba hozták őt.
Aztán lassacskán csak kezdett megnyugodni, bár Masa alighanem ezt korábban is elérhette volna, ha jobban igyekszik, de hát kordában kellett tartania mindeközben egy fenevadat, így Lili nem nagyon hibáztathatta. Azért viszont már annál inkább, amikor aztán Tücsök belenyalt a kezébe. Jó, nem harapta le, nem csócsálta el, vagy szaggatta szét, nyálat és vért fröcskölve mindenfelé, miközben végigráncigálta a tehetetlen Lilit a réten, de.. még akár ez is lehetett volna a következő tette. Talán a tenyérnyalás volt a felvezetés. A kóstoló, hogy nem-e túl sós vagy érdes a bőre, biztos jó lesz-e szétmarcangolni. Lilkónak igen gazdag volt a képzelete, könnyűszerrel vizualizálni tudta a legborzalmasabb kínokat is, de általában cuki, puha dolgokra, és színes mindenfélére vesztegette ezt a tehetségét.
Masa utána kiáltott, megállásra próbálta késztetni, próbálta a kutyát is jobb belátásra bírni, de persze ha egyszer Lili futásnak eredet, akkor nehéz volt megállítani, pláne, ha azt hitte, nyilván kissé eltúlozva a helyzetet, hogy az élete függ attól, hogy vissza tud-e futni a kastélyba, mielőtt Tücsök utoléri.
Nyilván nem nézhette meg, hogy egyáltalán fut-e utána az említett kutya, mert azzal lelassította volna magát, szóval nem volt más, mint az ész nélküli suhanás a bejárai csarnok felé.
- EL AZ ÚÚÚTBÓÓÓÓL, KUTYANYALTA KEZEEM VAAAN! - ordította, és amilyen felbőszült állapotban volt, mindneki félre is ugrált az útjából, fel sem fogva, hogy amiről kiabál, az se nem fertőző, se nem bármi módon borzalmas. Legfeljebb kicsit, ha nagyon finnyás valaki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=798293#post798293][b]Radetzky Bercel - 2020.03.13. 22:21[/b][/url]

- Sejtettem.
Bujkáló mosollyal figyelem, ahogy egyetlen, apró tény olyan szinten megzavarja, mintha éppen most osztottam volna meg vele az öröklét titkát. Jaj kedvesem, bárcsak így volna. Igen, akkor veled megosztanám, de sajnos egyikünk sem él örökké, ráadásul, ha nem is én választottam a sorsom, sosem lennék képes megalázni Editet azzal, hogy megcsalom őt. Soha ezidáig nem voltam ilyen hosszú önmegtartóztatásban, mégis, azt hiszem, azt vágyom, hogy a feleségemmel működjön a dolog, és tisztán menjünk előre, elválva, hogy képesek vagyunk-e valaha, mint szerelmesek, aztán mint szerető hitvestársak tekinteni egymásra. Edit egy gyerek. A fejemben még mindig gyerekként él, hiába csak három év, akkor is nagyon ártatlannak hat, kicsit mint Layla. Az ártatlanokkal mindig csak a baj van, túl könnyen beléjük szerelmesedik az ember.
- Layla, csak repülnöd kell. Csak te vagy, és a labda. Meg Machay, de őt meg kell tanulnod kizárni. Semmi sem fog történni, ha nem sikerül azonnal, vagy nem lesz meg elsőre. Meg kell ismerned a határaidat. Ne csinálj hülyeséget, az első meccsen kiesni nem ciki, de úgyis izélni fogsz rajta, ha így történik.
Mert már most is izél, gyakorlatilag bevonzza magának, hogy ne legyen egyszerű. De itt vagyok, itt kellett lennem, annak érdekében, hogy egy kicsit megnyugtassam, értem az alapérzést, ami benne van, régebben én is éreztem, most már simán csak hiányzik az érzés, hogy meccsen játsszak. Tény, hogy játszhatnék most is, az iskolai csapatban, de valljuk meg, ha kviddicseznék, az egyenlő lenne az öngyűlölettel. Én pedig nem szeretném gyűlölni magam.
- A gurkókból kettő van, ahogy terelőkből is. Az egyik vigyáz a hajtókra, az akinek jobb az osztott figyelme, az erősebb, jobb reakcióidővel rendelkező pedig arra, aki a cikeszt üldözi. Esetetekben úgy tippelem, hogy Ambrózy tanár úr fog védeni téged. Vagyis teljes védelem alatt fogsz állni. Ő csodálatos, rátermett. Képes volt egy olyan embert visszavinni a pályára, akitől senki sem várta el a tavalyi év után. Bízd rá magad, engedd, hogy a félelmed az ő ütőjébe vezetődjön át, képzeld el, ahogy egy képzeletbeli fonálon minden átkúszik, eltűnik a fejedből.
Lehet, hogy coach-nak kellene elmennem, az állítólag mostanában egy nagyon népszerű dolog. Mondanék csomó okosságot, cserébe meg rengeteg pénzt fizetnének, és nyilván nagyon jó vagyok, ha egy spárga a jutalmam. Nyelek egyet, mert azért eléggé megnehezíti a cölibátusi létemet az ilyen mozdulatokkal.
- Ezt én sosem fogom tudni utánad csinálni, szóval valami Berciszerűt is építs a reggeledbe, és csatlakozom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=801342#post801342][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.28. 13:46[/b][/url]

A kelő Nap sugarai már ébren érték Sárát, lent az udvaron. Szörnyű éjszakája volt. Nehezen aludt el, fél óránként felébredt és alvásában semmi pihentető nem volt. Megvárta az öt órát, azért bajba kerülni nem akart már korán reggel és csak utána indult útnak. Sejtette, hogy odalent az idő csípősebb, mint amire számítana, így sebtében felkapott fehér garbóját egy vastag kötött pulóverrel egészítette ki. Alaposan belebugyolálta magát a pulcsiba, lábaira bakancsot húzott és nekivágott az udvarnak. Arra gondolt, hogy megnézi a napfelkeltét, ha már ilyen jó időben sikerült felébrednie.
Az egyik padra telepedett le, lábait felhúzta a mellkasáig és átkarolta őket. A vastag kötött holmi sem volt képes megvédeni a hajnal hidegétől. Csontjaiban érezte a kora reggeli jeges szellőt, de nem zavarta. Kifújta fejéből a zavaró gondolatokat, végre, egy hét után csendet és békét teremtve elméjében. Lelassult, elkezdte értékelni az apró dolgokat, ami mellett egy átlagos hétköznap csak úgy elsétált volna. Észrevette, hogy a fák nemsokára virágzásnak indulnak, hogy milyen szépen csillog a reggeli harmat a füvön és hogy valahol a közelben kismadarak énekelnek.
Már nem látta olyan borúsan a dolgokat, még a Zsombor téma sem nyomasztotta annyira. Mosolyogva gondolt vissza a kis kalandjukra és engedte, hogy felszínre törjön benne az eddig elnyomott vágyakozás. Vágyott arra, hogy újra hallja a hangját, hogy lássa a mosolyát és újra megérintse. És végre nem félt a vágytól. Nem akarta újra elnyomni, hagyta hogy agyában szétáradjon a rózsaszín köd, ajkaira bárgyú mosoly költözzön és egy pillanatra belegondoljon, mi lenne ha. Nem létezett az az opció, amelyben ők ketten nem találkoztak újra és nem történt valami világmegváltó. Előjött a végtelenül romantikus énje, aki hisz a csodákban és a szőkehercegben, és csak arra vár, hogy megmentsék. Túl hamar? Talán. De nem bánta.
Hátravetett fejjel, lehunyt szemmel hagyta, hogy a Nap első sugarai arcát simogassák. Eddig is csak erre volt szüksége és csodálatosan érezte magát.