Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed. A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe. Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak. Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is. Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent. A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!
A könyvtárosaink jelenleg Choi Min Jong és Mikhail Sergejevics Kazanov, akiket bármikor felkérhettek játszani a könyvtárban, akár 1-2 hsz erejéig is, azonban ha álmodóilag nincsenek itt, jelenlétüket akkor is állandónak kell tekinteni! Nyugodtan kijátszhatjátok, hogy váltotok velük néhány szót, segítenek nektek és figyelnek a könyvtárra.
|
|
|
Kaisch Ráhel INAKTÍV
Blondie - Cinderella offline RPG hsz: 283 Összes hsz: 2239
|
Írta: 2016. november 27. 14:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=642936#post642936][b]Kaisch Ráhel - 2016.11.27. 14:55[/b][/url] Csongi- Maradsz - erélyesen szólok Ronra, miközben felkapom a halmot, amit tanulás céljából viszek majd magammal. - Nem, a múltkor is csúnyán ráfáztunk - már nem tud meghatni a szemeivel, nem lágyulhatok meg, mert a kis szörnyeteg képes két pillanat hatalmas felfordulást okozni. Nem, mintha egyébként is annyira szót fogadna nekem, de most... most rácsukom a láda tetejét, és le is zárom azt, pusztán elővigyázatosságból. Persze megint kételkedni kezdek abban, hogy ez jó döntés-e, nem érzem igazán jól magam miatta, de... valahogy muszáj féken tartani, és ha másképp nem megy.. hát így. Még a könyvtár felé vezető úton is megfordul párszor a fejemben, hogy visszamegyek és csak nem zárom be szegényt, mert nekem se tetszene, ha lakatot szerelnének a szobám ajtajára, de aztán megmakacsolom magas, hisz csak pár órát kell kibírnia. - Ne haragudj, alig tudtam befogni Ront... megint - igen, késtem, és igen Csongi méltán lehet rám marha dühös, de talán az első volt, aki látta, milyen vérszomjas vadállatra tettem szert, és tapasztalta, mennyi gond is van vele. Persze, ő jól szórakozott, mindenki jól szórakozik, és valahol marha mélyen még én is élvezem a kergetőzést, már amikor nem vagyok oltári dühös. - Egyszer nagyon csúnyán meg fognak átkozni engem miatta - sóhajtva huppanok le a fiúval szembe, és helyezem el a könyveim, hogy azok ne legyenek útban. - Tök jó fej volt a prof, hogy minket rakott össze, nem? Mégse azzal kell lennem, akit nem is ismerek, vagy azzal a sráccal az utolsó padból, aki folyton tüsszög meg köhög, meg azt a furcsa hörgő hangot adja ki - ebből is látszik, hogy egyébként nem vagyok szociálisan analfabéta. Semmi gondom nincs a beszélgetéssel, ha már ismerem az illetőt, a gond csak akkor van, mikor egy holt idegennel kerülök egy légtérbe. - És milyen a Levita? Tényleg annyira okosak, ahogy azt mondták? - döntöm oldalra a fejem, kissé talán ki is hallatszik a féltékenység a hangomból, mert hát... szerintem én is vagyok annyira okos, hogy odakerüljek, bár a saját házam nem adnám semmiért, és ezt vélhetően a süveg előre tudta.
|
|
|
|
Kőszegi Heléna Viktória INAKTÍV
offline RPG hsz: 22 Összes hsz: 44
|
Írta: 2016. december 6. 17:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=645744#post645744][b]Kőszegi Heléna Viktória - 2016.12.06. 17:47[/b][/url] Mike?Jó, meglehet, egy egészen kicsikét, de tényleg csak egy nagyon picikét elkezd hadarni a magyarázkodása közben. Beszéd közben egész végig Wardot nézi, le sem bírja venni róla a szemét, ezúttal viszont nem amiatt, mert tetszik neki, vagy mert van valami a rellonos arcán. Kicsit fél a reakciójától, így képtelen máshova nézni, nehogy lemaradjon valami fontosról, amely átsuhanhat Ward arcán, miközben ő beszél. Csak mondja és mondja és mondja, be sem áll a szája, magyarázkodása ellenben egyre jobban halkul, ahogy fogy a levegője. Aztán végül csak befejezi, hisz oxigén nélkül nem igen tudja tovább mondani, így a száját befogva, halkan pihegve várja, hogy erre mit fog válaszolni a férfi - majd elneveti magát. Ajkai széles mosolyra húzódnak a szavak hallatán, meg is nyugszik egy kicsit. Örül, hogy Ward nem fújja fel ezt annyira, mégis bántja, hogy eltűnt. - Nem értem - megrázza a fejét, majd oldalra dönti azt, vállával nekidől a könyvespolcnak. - Hogy érted, hogy eleged van az ilyen eltűnésekből? Érdeklődve fürkészi a férfi arcát, még mindig árulkodó jeleket keresve arra, hogy esetleg mérges rá, vagy csak esetleg átsuhan majd egy érzelem az arcán, ami a mostani témájukhoz kapcsolódik. Vagy Ward egész egyszerűen csak megvonja a vállait és alpakka fejjel - amit kedves rellonosunk szeret alkalmazni - továbbáll. Férfiak. Sosem lehet őket igazán kiismerni. - Jól, köszönöm. Most már nem tervezek eltűnni - sajnálkozva hajtja le a fejét, körmeivel könyve már így is eléggé megtépázott szélét piszkálja. - És te? Mi történt veled, amíg nem találkoztunk? Sikerült már becserkészned valami lányt? Mosolyogva pillant vissza a férfira, visszautalva a jó régi beszélgetésükre még ott a padon, mikor a lányokat stírölték és viccelődtek egymással. Szép is volt az, meg jó régen, Heléna pedig ismét elkedvetlenedik kicsit, mikor ez eszébe jut. Ezt egy ideig még jó nehéz lesz elfelejtenie.
|
|
|
|
Samantha Carpetner INAKTÍV
Sam offline RPG hsz: 36 Összes hsz: 63
|
Írta: 2017. január 9. 18:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=654409#post654409][b]Samantha Carpetner - 2017.01.09. 18:46[/b][/url] Varga Nóra Megérkeztünk a könyvtárban, közben válaszoltam Nóra kérdéseire. - Én is mugli könyveket szeretem. Meg a varázsregényeket is szoktam olvasni.-mondtam és közben néztem a könyvtár sorait.- De a kedvenc könyvem, egy mugli könyv a neve: Hucleberry Finn kalandjai. Neked melyik a kedvenc könyved?- kérdeztem Nórát. Bementem az egyik sorba. Néztem a különböző könyveket. Közben végigsimítottam az ujjamat a könyvek gerincén. Olyan jó érzés volt. Beszippantottam az új könyvek illatát. Olyan érzés volt, minthogyha otthon lennék, és a könyvespolcomnál álltam volna.
|
|
|
|
Varga Nóra INAKTÍV
Főnixprefi offline RPG hsz: 137 Összes hsz: 714
|
Írta: 2017. január 9. 18:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=654410#post654410][b]Varga Nóra - 2017.01.09. 18:57[/b][/url] Samantha Carpetner Végre a könyvtárba értünk, rengeteg könyv van itt! Jó alaposan körbenéztem, közben válaszoltam is a kérdésre. - Nem nagyon van igazi kedvencem, esetleg Az Éhezők Viadala sorozat lehet. De szinte bármit elolvasok, csak jó legyen. - közben megnézem az előttünk lévő könyvek címét, az egyiket ki is húzom és a kezembe veszem. Olyan jó itt lenni, mintha egy álmom vált volna valóra. - Sok könyvetek van otthon? Nekünk rengeteg, de főleg varázslatokkal vannak tele, anyukám magizoológus, apa meg auror. Már mindegyikbe beleolvastam, de egyelőre csak pár egyszerű varázsigét tanítottak anyáék, azok jól mennek, a többihez még tanulnom kell.
|
Legaktívabb eridonos '17 ősz Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
|
|
|
Samantha Carpetner INAKTÍV
Sam offline RPG hsz: 36 Összes hsz: 63
|
Írta: 2017. január 9. 19:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=654420#post654420][b]Samantha Carpetner - 2017.01.09. 19:18[/b][/url] Varga Nóra Néztem a könyveket, hát hogyha találok valami érdekeset. - Nekünk is rengetek könyv van otthon. A fele több mint a varázslatokkal foglalkozik. Sok varázslatot tudok, de még nem próbáltam még ki őket. A szüleim szerint, még éretlen vagyok ahhoz, hogy kipróbáljam a varázslatokat.- mondtam. Levettem egy könyvet és beleolvastam. Egész érdekes volt. Visszatettem a könyvet és tovább néztem az érdekes könyveket.
|
|
|
|
Varga Nóra INAKTÍV
Főnixprefi offline RPG hsz: 137 Összes hsz: 714
|
Írta: 2017. január 9. 20:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=654432#post654432][b]Varga Nóra - 2017.01.09. 20:10[/b][/url] Samantha Carpetner - Na az jó, könyvből sose elég. - elmosolyodok, majd visszateszem a könyvet a helyére. Megint kordul egyet a gyomrom, már éhes vagyok. - Mit szólnál, ha megkeresnénk a konyhát? Én majd éhen halok. - remélem jön velem, de ha nem, akkor összedobok valamit. Egy spagetti mondjuk jól esne, nyalom meg a szám szélét az ételre gondolva. De még gyorsan körbesétálom a könyvtárat, hogy tudjam, mi merre van. Nagyon sok tudást felhalmozhattak itt. Sok szép órát fogok itt eltölteni.
|
Legaktívabb eridonos '17 ősz Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
|
|
|
Vitéz Rebeka INAKTÍV
Lakóbalfal offline RPG hsz: 304 Összes hsz: 1056
|
Írta: 2017. január 10. 16:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=654511#post654511][b]Vitéz Rebeka - 2017.01.10. 16:21[/b][/url] AlexEgy csodás januári péntek délutánon a könyvtár felé tartott. Most először nem a vizsgákra való készülődés vagy egy házi dolgozat miatt látogat el a könyvekkel megrakott helyiségbe. Sőt, nem is szórakozás céljából. Hanem hogy megkezdje első „munkanapját” mint könyvtáros segéd. Nagyon örült, mikor megtudta, hogy elfogadták a jelentkezését, hiszen a könyveket és az olvasást a valaha volt legjobb dolognak tartotta a zenével együtt. Rettenetesen izgult, hiszen még soha nem bíztak rá hasonló feladatot. Mielőtt belépett volna az ajtón, vett még egy nagy levegőt, majd lenyomta a kilincset, és besétált. Egyenesen a kiadópulthoz tartott, hogy köszönjön és megkapja a feladatát. Csak hamar ki is derült, hogy első teendője az lesz, hogy visszapakolja a visszahozott könyveket a helyükre. Magához is ragadott egy kisebb stóc olvasnivalót, hogy elhelyezhesse őket a polcokon társaik mellé. Épp egy felsőbb polcra (melyet csak lábujjhegyen állva ért fel) igyekezett felvarázsolni az egyik kötetet, mikor is egy kezet érzett a vállán. Ijedtében elejtette a bal kezében tartott könyveket, de szerencsére a jobbjában tartott művet még sikerült feltuszkolni a többi mellé. - Máskor inkább szólj – vigyorgott az első rémület után, majd neki állt, hogy összeszedje a leejtett köteteket. - Amúgy segíthetek valamiben?
|
|
|
|
Samantha Carpetner INAKTÍV
Sam offline RPG hsz: 36 Összes hsz: 63
|
Írta: 2017. január 10. 16:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=654512#post654512][b]Samantha Carpetner - 2017.01.10. 16:48[/b][/url] Varga Nóra - Megkereshetjük a konyhát. De óvatosan keressük meg, úgy hallottam nem nagyon szabad arra felé menni.- mondtam Nórának. Pár szóbeszédből úgy hallottam, hogy a manók meg a tanárok nem szeretik arra fele a diákokat. Nem szeretnék bajba kerülni. De hogyha óvatosak vagyunk, akkor talán nem bukunk le. Nézegettem a sorokat. Nagyon sok könyv volt itt. Sok percet fogok itt tölteni. Alig várom már, hogy itt írjam meg a házijaimat, és sokat olvassak.
|
|
|
|
Alexander Delacroix INAKTÍV
*yawns in french* offline RPG hsz: 24 Összes hsz: 82
|
Írta: 2017. január 10. 17:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=654514#post654514][b]Alexander Delacroix - 2017.01.10. 17:13[/b][/url] RebiMindig is gyűlöltem a telet, és minden velejáróját, a havat, a hideget, a jeget, a szelet. Az egyetlen dolog amit kedvelek ebben az évszakban, az a lehetőség, hogy felvehessem a kötött pulcsikat, a bakancsokat, a kabátokat. Ma is ilyen öltözetben sétáltam végig a kastély nyugati szárnyán, a könyvtárat megcélozva. Márpedig ha ebben az évben nem sajátítom el akár csak egy minimálisan is azt a nyomorult patrónusbűbájt, akkor jelenik meg az igazi Alexander-féle hisztéria. Befordultam, majd beléptem a helyiségbe, ahol megcsapott a könyveknek és a pergameneknek a kellemes illata. Elmosolyodtam volna, ha nem éppen kétségbeesetten fujtatva róttam volna a könyvespolcokat. A szemeim végigpásztázták a könyvcímeket, de nem akadtak meg semmin. - Ah, mon dieu - suttogtam idegesen, majd körbepillantottam a könyvtárban. Megláttam egy lányt ahogy aranyosan próbál pár könyvet feljuttatni a legfelső polcra. Odasétáltam, majd óvatosan megfogtam a vállát, bár az óvatosságom mit sem segített, a lány összerezzent és elejtette a könyveit. Elmosolyodtam, és egy kicsit felnevettem. Leguggoltam mellé, hogy segítsek összeszedni a maradék könyveket. - Pardon, nem akartalak megijeszteni. - néztem fel rá, odaadva a könyveket. - Ami azt illeti igen, tudnál segíteni, nem tudod hol találhatok pár könyvet a patrónusbűbájról? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet. - Cserébe kihasználhatod a magasságomat, és felpakolok oda helyetted. - vigyorodtam el.
|
|
|
|
Vitéz Rebeka INAKTÍV
Lakóbalfal offline RPG hsz: 304 Összes hsz: 1056
|
Írta: 2017. január 10. 17:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=654517#post654517][b]Vitéz Rebeka - 2017.01.10. 17:47[/b][/url] AlexNagyon hamar összeszedte magát, és igyekezett a könyvekkel is ezt tenni. Hálásan pislogott a fiúra a haja alól a segítségért, hiszen így sokkal gyorsabban végeztek. - Köszönöm szépen – fejezte ki immáron szóban is háláját. Gyorsan visszasöpörte rakoncátlan vörös tincseit háta mögé, melyek úgy érezték jobb helyük lenne a leányzó arcában. - Ha már felajánlottad segítséged, még egyszer, akkor ezt a két könyvet – nyomja gyorsan a srác kezébe a szóban forgó két kötetet – kéne oda felrakni a többi közé – mutat a legfelső polcra, amelyiknél az előbb is bénázott. Sajnos nem tartozott a kifejezetten magas lányok körébe, bár azért a 164 centijével olyan túl kicsinek sem lehet mondani. Pont közepes és átlagos magasság, ám egy két méter magas polccal szemben semmit nem ér. Megvárja, míg a fiú felügyeskedi az irományokat, majd elindul a megfelelő irányba, ahol esetleg a patrónus idézésről találhatnak egy-két könyvet. - Erre gyere! - szól még hátra, bár nem sok ember tartózkodik oda bent, így nem nagyon lehet szem elől téveszteni. - Itt vannak a bűbájtanról szóló, azt hiszem, itt találhatunk valamit. Aha, meg is vannak. - kap le a polcról három könyvet. - Ezek talán segítenek majd. De pontosan miben is kéne segíteniük? - érdeklődött, bár tudta, hogy nem az Ő dolga.
|
|
|
|
Alexander Delacroix INAKTÍV
*yawns in french* offline RPG hsz: 24 Összes hsz: 82
|
Írta: 2017. január 10. 18:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=654521#post654521][b]Alexander Delacroix - 2017.01.10. 18:21[/b][/url] RebiBólintottam, majd könnyeden felhelyeztem a maradék könyveket a kívánt polcra. Igazából mindig is szerettem magasnak lenni, jól jön az a 188 centi, kivéve akkor, amikor menetrendszerűen beverem a fejem mindenhova. - Megyek már! - sétáltam végig a polcok között, megpihentetve a tekintetemet néhány repkedő pergamenen és földön hagyott pennán. Mosolyogva léptem be az új szekcióba, kicsit izgatott voltam, hátha most végre meg tudom találni a megoldást. Odasétáltam, majd érdeklődve elvettem a könyveket. Végigpásztáztam a címeket, elolvastam az összefoglalóját, majd bólintottam. - Ezek szerintem jók lesznek. - néztem hálásan, közben eltéve a köteteket a táskámba, és előszedve egy darabot a kedvenc savanyú gumicukromból. - Általában jól mennek a bűbájok, de ez... egyszerűen nem... nem megy. Márpedig nekem fontos lenne mindenből felkészültnek és ügyesnek lennem. - pislogtam, sóhajtva egyet. - Kérsz? - nyújtottam a lány felé a gumicukrot. - Amúgy Alexander Delacroix, személyesen. Hivatásos könyvmoly, ételfüggő, szociopata... - felpillantottam - Non, csak vicceltem. Te ki vagy? - vontam fel a szemöldököm, mosolyogva.
|
|
|
|
Vitéz Rebeka INAKTÍV
Lakóbalfal offline RPG hsz: 304 Összes hsz: 1056
|
Írta: 2017. január 10. 18:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=654526#post654526][b]Vitéz Rebeka - 2017.01.10. 18:45[/b][/url] Alex
Örömmel nyugtázta magában, hogy a srác követi, és még véletlenül sem téved el. Megtörténhetett volna, hogy mondjuk másik irányba indul el, vagy rossz felé fordul, vagy valami ilyesmi. De szerencsére nem, oda talált. - Nem lehet, hogy nem megfelelő az emléked? Lehet valami erősebb kéne, valami boldogabb. Talán aurornak készülsz, hogy mindenből „felkészültnek és ügyesnek” kell lenned? - Hirtelen csak ez az egy szakma ugrott be, amihez nem árt, hogyha a lehető legtöbb tárgyból kiváló vagy. - Tudod, egy könyvtárban vagyunk. És egy könyvtárban nem igazán illendő enni, úgyhogy ha szépen kérlek és hozzá szépen pislogok, akkor elteszed? - kérdezte a zacskóra mutatva. Más helyzetben sem valószínű, hogy elfogadta volna az édességet, mert nem kifejezetten édesszájú, ez alól csak a csokoládé képez kivételt. - Csak nem francia vagy? Mármint a vezetéknevedből gondolom. Egyébként pedig Vitéz Rebeka, de inkább csak Rebi vagyok. Három szóban zenész, törpe és könyvmoly. - foglalta össze főbb tulajdonságait ugyanolyan tömören, mint ahogyan Alex is tette.
|
|
|
|
Alexander Delacroix INAKTÍV
*yawns in french* offline RPG hsz: 24 Összes hsz: 82
|
Írta: 2017. január 10. 19:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=654535#post654535][b]Alexander Delacroix - 2017.01.10. 19:09[/b][/url] Rebi- Csak ha szépen pislogsz. - forgattam meg a szemem mosolyogva, majd elpakoltam a gumicukrot. Elgondolkodtam azon, amit a lány mondott, hátha tényleg az emlékkel van a gond. De az lehetetlen, hiszen annál boldogabb emlékem egyáltalán nincs, talán az is gyenge egy patrónushoz? - Lehet igazad van.. - hagytam ennyiben a padlóra pillantva. - Eh, nem igazán tudom még, hogy milyen szakma felé menjek tovább. Csak.. ha mondjuk esélyes lenne, hogy valaki aki fontos neked, bajban van, akkor te is felkészült szeretnél lenni. - mondtam el dióhéjban. Összevontam a szemöldökömet, nem terveztem ennyire belemenni ebbe, de végülis szimpatikus volt a lány. - Igen amúgy, félig az lennék, de Franciaországban is nőttem fel. Örvendek, Rebeka. - kacsintottam - Itt segédkezel?
|
|
|
|
Vitéz Rebeka INAKTÍV
Lakóbalfal offline RPG hsz: 304 Összes hsz: 1056
|
Írta: 2017. január 10. 20:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=654546#post654546][b]Vitéz Rebeka - 2017.01.10. 20:03[/b][/url] AlexAngyali vigyorral igyekszik minél jobban rebegtetni a pilláit, majd örömmel látja, hogy kérése hatásosan célba ért, és a zacskó gumicukor újra a táskában pihent. - Lehet, de közel sem biztos. Ha semmi nem válik be, szerintem bátran fordulhatsz valamelyik tanárhoz, vagy esetleg idősebb diákhoz. Egyébként nem te vagy az egyetlen, akinek fogalma sincs, hogy mi is szeretne lenni. Rengeteg lehetőség jutott már eszembe, de eddig egyik sem volt az igaz – sóhajtott. Mert bár még van ideje, azért lassan csak ki kéne találni valami értelmes foglalkozást, ami minden szempontnak megfelel. - Valószínű, hogy így lenne – bele se mert gondolni, hogy mi történne, ha mondjuk a bátyja lenne bajban... Kő kövön nem maradna, hiszen Balázs a mindene. - Biztos szép hely, egyszer elmennék oda. És Franciaországnak melyik részén éltél? - érdeklődik, hiszen Franciaország az egyik kedvenc országa. - Tudod, attól, hogy pici vagyok, attól még nagyot tudok ám ütni. Úgyhogy leszel kedves nem Rebekának hívni. - villantotta rá a lehető legangyalibb mosolyát. - Igen, nem olyan régen nyertem felvételt erre a posztra, és igazán örülök, hogy megkaptam, hiszen a könyvek gyakorlatilag az éltető elemeim.
|
|
|
|
Alexander Delacroix INAKTÍV
*yawns in french* offline RPG hsz: 24 Összes hsz: 82
|
Írta: 2017. január 10. 20:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=654555#post654555][b]Alexander Delacroix - 2017.01.10. 20:37[/b][/url] RebiFigyelmesen hallgattam végig a lány mondandóját, majd kipillantottam az ablakon. - Ez sem rossz ötlet. Valahogy tuti összejön. Bien sûr, nem találkozom minden nap egy dementorral. - nevettem fel picit. Láttam, ahogyan Rebi picit elgondolkozik, ebből is feltételeztem, hogy azonnal eszébe jutott valaki akit még csak véletlenül sem szeretne bajban látni. Furcsa érzés, én még csak nem is láttam élőben az anyámat, mégis ragaszkodom a megtalálásához. - Lyonban születtem, ott is nőttem fel apukámmal. - válaszoltam a kérdésre, elmosolyodva a város gondolatától, de a mosolyom szinte azonnal kisebb nevetésbe fordult amikor megkaptam a fenyegetést. - Jól van, jól van, pardon, Rebi. - javítottam ki magam. - Na, gratulálok. Együtt tudok ezzel érezni, rengeteg könyvet faltam már fel jómagam is. - nézelődtem végig a polcokon még egyszer. - Mesélj még valamit magadról, hányadikos vagy egyáltalán? - kérdeztem, lassan visszasétálva a könyvtár bejáratához, ahol megijesztettem a lányt.
|
|
|
|
Vitéz Rebeka INAKTÍV
Lakóbalfal offline RPG hsz: 304 Összes hsz: 1056
|
Írta: 2017. január 10. 21:31
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=654571#post654571][b]Vitéz Rebeka - 2017.01.10. 21:31[/b][/url] Alex- Reméljük, hogy tényleg nem találkozol mindennap eggyel, de mint tudjuk, jobb félni, mint megijedni - Elvigyorodik a saját, igencsak közhelyes dumáján, majd körülnéz a teremben, hogy van-e szüksége bárkinek is segítségre. Meglátott egy lányt, aki segélykérően pillantott körbe. - Mindjárt jövök, el ne mozdulj! - szólt rá vigyorogva a srácra majd a leányzó segítségére sietett. Mint kiderült, csak egy könyvet keresett, így ezt a problémát igen csak hamar megoldotta. - Nah, itt is vagyok, de ezt muszáj volt elintéznem, hiszen mégis csak ez a feladatom vagy mi. De egyébként nem szabadulsz tőlem, egyenlőre. Olyan szívesen utaznám körbe egyszer Franciaországot. - ábrándozott kissé túl hangosan. - Ne nevess, egyáltalán nem vicces. - tetteti a duzzogós kislányt. - Köszönöm! - észre sem vette, hogy beszélgetés közben elindultak előre, ám ennek köszönhetően megtudta, hogy mára elmehet. Gyorsan eltelt ez az idő. - Nos én mára itt végeztem, de ha esetleg van kedved még beszélgetni, akkor beugorhatunk a társalgóba.
|
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2017. január 14. 18:43
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=655146#post655146][b]Kilt Zoltán - 2017.01.14. 18:43[/b][/url] Varga Nóra Ez a nap is arra jó, hogy kicsit éljek a hobbimnak. Sietek a könyvtárba, majd ott csendre fogva a hangom és a zajkeltési lehetőségeim letelepszek egy szabad helyre, ahol csak egyedül vagyok és az imént "becsempészett" könyvem elővéve olvasni kezdek. Érdekes bűnügyi rejtély tárul elém a lapokból. Agyam lázasan próbálja a megoldást megkeresni. Az apró részleteket vizsgálja a legtüzetesebben. Hisz köztudott: "Az apró részleteket nem lehet eltúlozni". Nem is tűnik fel, mennyi ideje nem lapozok a könyvben, de nem érdekel addig a megoldás míg magam rá nem jövök. Néha felnézek belőle, ekkor jövő-menő embereket pillantok meg. Újra belemélyedve a gondolataim egy pontra összpontosítása miatt a külvilág kizárul elmémből. Fel se tűnik, hogy rövid vagy éppen lehet hosszú idő után az üres helyek elfogynak. Tehát ha valaki most kíván beülni egy olvasásra akkor tuti, hogy valakivel szemben kellene helyet foglalnia. Vagy sem? Teljesen mindegy, minden porcikám arra kíván megoldást találni, hogy vajon a magányos biciklista esetében miért fordul vissza a hölgy után hajtó ismeretlen fazon. Vagy én ezt már korábbról ismerem? Agyam legmélyebb bugyrából elevenítem fel az emlékeket. Ekkor pont felnézek a polcokra és az emberek mozgása már nem is látszik számomra.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Varga Nóra INAKTÍV
Főnixprefi offline RPG hsz: 137 Összes hsz: 714
|
Írta: 2017. január 14. 18:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=655152#post655152][b]Varga Nóra - 2017.01.14. 18:58[/b][/url] Kilt Zoltán Végre beértem a könyvtárba, hosszú napom volt. Amint belépek, megint elámulok a könyvmennyiségen, majd elkezdem olvasni a témákat, körbejárom a könyvtárat. Majd az egyik szabad helyen megpillantok egy srácot, aki épp bele van merülve a könyvébe. Egye fene, odamegyek, kellenek itt barátok is. Amikor felnéz, odamegyek hozzá. - Szia! Mit olvasol? - kérdezem kíváncsian, majd a könyvére pillantok. Nem tűnik ismerősnek, de biztos jó sztori. - Ó, még be se mutatkoztam. Varga Nóra vagyok, elsős Eridonos. És te? - idősebbnek tűnik, körülbelül negyedikes vagy ötödikes lehet. Remélem nem fog elzavarni vagy ilyesmi, nem zavarni akartam, csak beszélgetni.
|
Legaktívabb eridonos '17 ősz Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2017. január 14. 19:07
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=655153#post655153][b]Kilt Zoltán - 2017.01.14. 19:07[/b][/url] Varga Nóra Áh megvan, mosolyodok el. Hisz a megoldás pofon egyszerű. Azért fordult vissza, mert bár álcázta magát, attól félt, hogy a hölgy felismeri. Ahogy ezen emlékképek leperegnek előttem, arra leszek figyelmes, hogy egy eddig ismeretlen lány áll az asztalom előtt és engem néz, meg még szól is hozzám. Legalábbis ez lehet, mert éppen becsukta a száját. Húha, ennyire elkalandozik az elmém? Ebben az esetben nagy baj. Mosolyogva szólok hozzá. - Öö, bocsi. Elkalandoztam. Foglalj helyet. Megismételnéd, hogy mit mondtál?Mutatok az előttem lévő székre. Zavaromban elvörösödve fejezem be a mondatot. Olyan pofátlannak érzem most magam. Minden rosszban van valami jó, de ebben a jóban most ez a rossz. - Ne haragudj, tudod elmerültem a könyvben és ilyenkor a külvilágot kikapcsolja az agyam.Nem győzők bűnbánóan rá és a könyvemre sandítani. Roppant kellemetlenül érzem magam, emiatt az incidens miatt. Bár ne így indítottam volna. Bár vissza forgathatnám az idő kerekét, akkor figyelmeztetném magam, hogy ebből baj lesz.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Varga Nóra INAKTÍV
Főnixprefi offline RPG hsz: 137 Összes hsz: 714
|
Írta: 2017. január 14. 19:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=655157#post655157][b]Varga Nóra - 2017.01.14. 19:19[/b][/url] Kilt Zoltán Leülök elé, közben mosolygok. - Velem is elő szokott fordulni, nyugi. Azt kérdeztem, hogy mi a neved és mit olvasol. Én Varga Nóra vagyok, elsős Eridonos. - közben leteszem a táskámat a szék mellé. Kicsit nehéz, jó pár órám volt ma. Még nem szoktam meg a napi ritmust, de szerintem idő kérdése csak. Még mindig egyenruhában vagyok, zavartan húzgálom a szoknyámat. Kicsit izgulok, nem szokásom ennyiszer kezdeményezni beszélgetést, mint mostanában.
|
Legaktívabb eridonos '17 ősz Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2017. január 14. 19:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=655161#post655161][b]Kilt Zoltán - 2017.01.14. 19:40[/b][/url] Varga Nóra Megkönnyíti a dolgom, hisz leül, így nem kell felfelé tartani a fejem, a nyakam nem fájdul meg. Kedves szavaira a zavartságom múlni kezd. Megismétli az előző mondatait. - Kilt Zolán vagyok, Levitás, negyedéves diák. Amit pedig Olvasok, az nem más, mint Sherlock Holmes és a magányos biciklista esete című novellát olvasom.Érdeklődve figyelem milyen könyveket vesz elő. Hogy elférjen a könyvem magamhoz közel húzom, remélhetőleg érthetően jelezve, hogy a térfelemből hajlandó vagyok áldozni azért, hogy a tanulását ne gátoljam. -Esetleg tanulnivalódban kell segítség?Lopva a könyvemre sandítok, majd újra a lányra. Ugyanis ha kell a segítség, akkor ezt félrerakom. Találok rá jobb időpontot is, hogy alvásidőmből például áldozzak rá. Körülbelül úgy tűnhet Nórának a testhelyzetem, mint az ugrásra kész vadmacskáé, aki elszánta magát, ha minden ideális, akkor beveti magát. Persze azt is elfogadom és megértem, ha esetleg egyedül kíván szembenézni az anyagokkal. Ő dönt.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Varga Nóra INAKTÍV
Főnixprefi offline RPG hsz: 137 Összes hsz: 714
|
Írta: 2017. január 14. 19:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=655168#post655168][b]Varga Nóra - 2017.01.14. 19:50[/b][/url] Kilit Zoltán - Én is szeretem a krimit, bár inkább Agatha Christiet szoktam olvasni. Amúgy nem tanulok, csak a tantárgyaimhoz keresek érdekes könyveket, hátha lesz kedvenc tárgyam. Még egyelőre nincs, de jó lenne minden tantárgyban találni olyan dolgot, ami miatt szívesen tanulok majd a vizsgákra. - mondom, közben pedig nézegetem itt a könyveket, de nem találok se ismerőst, se a témába vágót. Mondjuk sokat leszek itt, biztos fogok látni olyat, ami tetszik. Sokat olvasok, ezen nem kívánok változtatni a jövőben. A könyvek mutatnak meg olyan világokat, ahova jelenleg esélyem sincs eljutni.
|
Legaktívabb eridonos '17 ősz Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2017. január 14. 20:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=655172#post655172][b]Kilt Zoltán - 2017.01.14. 20:02[/b][/url] Varga Nóra Hm, a tanuláshoz keresni anyagokat és olyan információt, amitől előbb utóbb egy kedvenc tárgyunk legyen a legnehezebb. Átérzem a helyzetét. Lassan és gondosan becsukom az olvasmányom. Majd barátságos tekintettel nézek szemébe. - Nos, Nóri... Ha nem zavar, hogy így hívlak. Igazat megvallva Poirot történeteit szeretem még. Szívesen segítek anyagokat vadászni. Csak az az első kérdés, hol kezdjük?Teljes koncentrációmmal arra összpontosítok, hogy ilyenkor mi is a teendő. Behunyt szemmel agyam vadul kattogni kezd. Kicsit még fújtatok is, úgy festhetek, mint akinek rohama van. De tudom, hogy nincs, csak erősen koncentrálok és így igyekszem agyamba oxigént juttatni. Hirtelen megáll a lélegzetem, merev tartást veszek fel és hirtelen felpattannak szemeim. Oly rövid idő alatt, hogy attól félek a frászt hozom rá. Remélem nem így van.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Varga Nóra INAKTÍV
Főnixprefi offline RPG hsz: 137 Összes hsz: 714
|
Írta: 2017. január 14. 20:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=655180#post655180][b]Varga Nóra - 2017.01.14. 20:18[/b][/url] Kilt Zoltán - Nyugodtan hívhatsz Nórinak. Várj egy pillanatot, előkeresem az órarendem, még nem tudom fejből a tárgyaimat. - válaszolom, majd az ölembe veszem a táskám, bár ötletem sincs, hol az a nyavalyás tanterv. Egy könyv, még egy, füzet, még egy füzet, de nincs sehol. Kiszedek szép lassan mindent, tuti az alján van. Előkerülnek a könyvek, füzetek, tollak, egy fél literes víz, egy kis csomag zsebkendő, egy kézfertőtlenítő, pár keksz... De nem találom. Aztán belenyúlok a kis zsebbe, ahol a telefonom van, kiteszem az asztalra, és hát persze hogy mellette volt összegyűrve. Sóhajtok egyet, nem hiszem el, hogy mindenhol kerestem, csak itt nem. Szép lassan visszapakolok, majd leteszem a táskám a fldre és kisimítom a papírt, hogy kivehessem, ami rá van írva. - Na, meg is van, bocsi a kupiért. A következőket vettem fel, azt hiszem: átváltoztatástan, bűbájtan, repüléstan, varázslástani alapismertek vizsga, legendás lények gondozása, elfeledett varázslatok tana, asztrológia, sötét varázslatok kivédése. Hát igen, sok minden érdekel. - Nézek Zoli szemébe, majd elmosolyodok. - A legendás lények gondozásából és sötét varázslatok kivédéséből vagyok a legjobb, mert anya magizoológus, apa meg auror. - ezekből már vettem pár leckét a szüleimtől, persze csak a könnyebb varázslatokat.
|
Legaktívabb eridonos '17 ősz Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2017. január 14. 20:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=655184#post655184][b]Kilt Zoltán - 2017.01.14. 20:28[/b][/url] Varga Nóra A szokásos női retikül esete történik meg a szemem láttára. Magamban azt a következtetést vonom le, amit pár éve nyáron láttam, az Oscar című filmben a szereplő elmondja az egyik alkalmazottnak, hogy pakolja ki az összes fegyvert. Ő szépen sorban annyit rak le, hogy a főszereplő megjegyzi: "Mint a német fegyverletétel". Itten nem fegyverekről, hanem tanfelszerelésekről van szó. Türelemmel várok, míg megtalálja a keresett papírt. - Semmi baj, bár otthon látnád a szobám mikor ritkán nyaranta odahaza vagyok. Mintha hurrikán söpört volna végig. Ajaj, azt hiszem ezen tárgyaid listájából esetlegesen a bűbájtanban tudok segíteni. A többit nem vettem el.Mosolygok vissza rá. Hú, egy újabb aranyvérű útját sikerül kereszteznem. Ezen a megállapításon még jobban mosolygok, már majdhogynem elnevetem magam. Hát ha csak ez az egy tantárgy segítségem is elfogadja, akkor még örülök is ennek.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Varga Nóra INAKTÍV
Főnixprefi offline RPG hsz: 137 Összes hsz: 714
|
Írta: 2017. január 14. 20:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=655187#post655187][b]Varga Nóra - 2017.01.14. 20:38[/b][/url] Kilt Zoltán - Hú, megköszönném, ha segítenél, szeretek olvasgatni. Amúgy ne félj, az én szobám is szokott kupis lenni, bár ritkán, mert mindent rendszerezek, így nagyjából mindig mindenem megvan, csak azt felejtem el, hogy hova pakolom el a dolgaimat. Na akkor hol is van, amit mutatnál? - kérdezem türelmetlenül, mert már kíváncsi vagyok, hogy tud-e valami érdekes könyvet hozni. Legendás állatokból mondjuk van pár könyvem, de megnézem majd azért, hogy itt mi a felhozatal. - Amúgy te honnan jöttél ide? És milyen a családod? Van testvéred? érdeklődöm, mert jó lenne már valaki, aki tényleg ismer és meghallgatna. Otthon nem sok barátom volt, mindig anyának segítettem az állatok körül vagy apát kísértem az irodai napjaira.
|
Legaktívabb eridonos '17 ősz Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2017. január 14. 20:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=655195#post655195][b]Kilt Zoltán - 2017.01.14. 20:54[/b][/url] Varga Nóra Szóval még a végén egy sárvérű hasznára válik egy aranyvérű elsősnek. Bár tudjuk, hogy a történelemben nem ez az első alkalom és nem is az utolsó. De lássuk csak a bűbájtant. Ha jól tudom minden elsős kap egy könyvet, ami alapnak tekinthető. - Ugye te is kaptál egy alap könyvet bűbájtanból? Hisz ilyet mindenki kap.Akkor viszont másik könyvet kell keresni. Talán még ami hasznos lehet egy elsős számára, megvan! Mondhatnám, hogy Heuréka, vagy Merlin szakállára. Ez lesz az. -Régi és elfeledett bűvölések, bűbájok, szerintem ez kell neked, mert érdekes. Megkeresem neked!Felpattanok, majd kicsit szomorú szívvel hagyom magára Nórit, de a kötelesség mindennél előrébb való. Körülbelül egy öt perces kutakodás eredménytelensége miatt, egy kis bűbájt bevetve, megpróbálom magamhoz hívni. Elmormolok egy Invito-t a könyv címével és várok. Nemsokkal ezután a hónom alá csapott könyvvel megérkezek Nórihoz. -Bocsi, kicsit nehéz volt megtalálni, meg a diákokon átverekedni magam. Rengeteg érdekes információt tartalmaz, órán hasznos lehet.Nevetek, majd átadom a könyvet.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Varga Nóra INAKTÍV
Főnixprefi offline RPG hsz: 137 Összes hsz: 714
|
Írta: 2017. január 14. 21:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=655208#post655208][b]Varga Nóra - 2017.01.14. 21:06[/b][/url] Kilt Zoltán - Igen, megvan. - közben előhúzom a táskámból, és megmutatom neki. Ezután felpattan Zoli, és magamra hagy. Közben a bűbájtan könyvemet nézegetem, hogy miket fogunk még venni. Még bőven van tananyagunk, hogy fogok ebből levizsgázni? Közben ráncolom a szemöldököm, nem tűnik könnyűnek az anyag. Körülbelül 5 perc múlva meg is jelenik, kezében a könyvvel. - Köszönöm szépen! - veszem el tőle, és mosolyogva belelapozok. Nagyon érdekesnek tűnik, és mintha kicsit érthetőbb lenne a nyelvezete, mint a tankönyvünknek. - De nem válaszoltál a kérdéseimre még, de nem menekülsz. - nevetem el magam. - Szóval honnan jöttél, milyen a családod, van testvéred? - remélem végre válaszol, kissé szórakozottnak tűnik, vagy feledékenynek, nem is tudom pontosan.
|
Legaktívabb eridonos '17 ősz Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
|
|
|
Kilt Zoltán INAKTÍV
Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki offline RPG hsz: 250 Összes hsz: 8036
|
Írta: 2017. január 14. 21:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=655224#post655224][b]Kilt Zoltán - 2017.01.14. 21:28[/b][/url] Varga Nóra Úgy látszik a segítő szándékom alkalmi süketté tesz. Röstelkedek is miatta, közben próbálok mentőn a könyvbe pillantani. Nem jön össze, mert a kérdés ezek szerint újra felhangzik. Az előbb is feltűnhetett volna ez, de most van idő korrigálni. - Bocsi, annyira fellelkesültem, hogy segíthetek, hogy alkalmi süket lettem.Nevetem el magam, majd igyekszem összekapni amúgy szétszóródott gondolataim. Lássuk csak, honnan is származok? Hm, hiába mondanám meg, térképen senki emberfia nem talál rá. - Ez bonyolult, olyan faluból származok, ami nincs is a térképeken. A családom 7 éves koromban elvált, muglik. Meglepődtek, mikor megkaptam a levelet, de igazándiból egyik fél se vetett meg, vagy lett mérges emiatt. Sőt jobban örültek mint én. Én azt se tudtam mi fán terem a varázslat. Egyke vagyok. Nincs testvérem - Kissé elkomorulok a végére, majd azért visszatér a mosolyom. - Nálad mi a helyzet e téren?Igyekszem a szemébe nézve mondani mindezt, de nagyon nehéz nem mosolyogni. Kivéve mikor komor arcot vágok, akkor látható, hogy belül éppen nem vagyok emiatt happy.
|
"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság." Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár Kérdezz
|
|
|
Varga Nóra INAKTÍV
Főnixprefi offline RPG hsz: 137 Összes hsz: 714
|
Írta: 2017. január 14. 21:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=655229#post655229][b]Varga Nóra - 2017.01.14. 21:37[/b][/url] Kilt Zoltán - Ja értem. Én miskolci vagyok, szóval nem jöttem túl messziről. Én aranyvérű vagyok, anyáék szerencsére együtt vannak és én is egyke vagyok. Én már nagyon vártam, hogy felvegyenek ide, anya ide járt, apa pedig a Roxfortba. Egy cserekapcsolatos héten találkoztak. Na ha te nem kérdezel, majd én. Varázslás terén mi érdekel? Nekem a magizoológia tetszik, sokat segítettem anyának az állatoknál, de az önvédelmi varázslatok se rosszak. - Közben törökülésben helyezkedek el, a hátam a támlának támasztom. Olyan könnyű Zolival beszélgetni, megnyugtató aurája van. Nem tudom miért, de nem tudom abbahagyni a beszédet, ilyen pedig nem nagyon fordult elő még velem. Közben figyelmesen hallgatom a válaszait, érdekel, hogy neki milyen, mi érdekli, ilyesmi. Remélem sokszor összefutunk majd.
|
Legaktívabb eridonos '17 ősz Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
|
|
|