Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák
RPG hsz: 920
Összes hsz: 3395
|
Ruru- Ujjheggyel is lehet mintákat létrehozni, és ha előbb színes festékbe nyomom az ujjaid, aztán meg a papírra a megfelelő mintázatban, akkor nagyon érdekes dolgok jöhetnek ki belőle - magyarázta, mikor észrevette a fiú bizonytalanságát. Még nem volt benne biztos, hogy mit akar, de fákat, különféle növényeket, absztrakt mintákat remekül lehetett ezzel a módszerrel is papírra vinni. Az ujjlenyomat pedig egyedi, megismételhetetlen, sajátos különlegesség, még ha ő lenne az egyetlen, aki tudja, hogy kiét használta festéshez. A masszírozást nem forszírozta, tulajdonképpen jólesett volna neki úgy is, ha aztán nem kell felkelnie az ágyról jó darabig, hogy viszonozza a szívességet, hanem ellazultan heverhetne egy fél éjszakát. A tea viszont felkeltette az érdeklődését, bár sajnos nem akarta megkockáztatni, hogy akkor igyon belőle, mikor Ru is itt marad vele kivételesen, hiszen nem akart hamar elaludni. Jó lett volna hosszasan beszélgetni, egymásra figyelni, de az nem ment neki, ha elnyomta az álmosság. - Jól hangzik. Lehet a gyógyszereim mellé, vagy meg kell mutatnom Riley-nak előbb? - kérdezte, lévén most nem érzékelte a fiú gondolatait. Mikor a kis doboz került sorra, Sebastiant jócskán elgondolkodtatta a benne rejlő ékszer. Csendesen figyelte, ahogy Ru ujjai végigfutnak a dobozon, majd mikor a karjához ért, akkor tekintetével követte a mozdulatot, és odafordította csuklóját a fiúnak. Attól, hogy Ru a szemmel alig-alig észrevehető, de még mindig tapintható vonalakat érintette, kiszolgáltatottnak érezte magát, de ebben az esetben nem a rossz értelemben. Nem volt benne semmi szörnyű, hogy a fiú pontosan ismerte a hibáit, a rossz döntéseit és azok következményét, mert maradéktalanul megbízott benne, és az ajándékát is ezzel a bizalommal fogadta végül, nem akadva fenn a jelentésén. - Hogy azt lássam, ami éltet, és ne azt, ahogy kiolthatom az életem - foglalta össze a saját szavaival, miközben felcsatolta a karkötőt. Jól illett a csukójára, valószínűleg jobban, mintha látó vette volna, hiszen Ru csalhatatlan tapintása ügyesebben adta meg számára azt, hogy mi is érheti majd körbe Sebastian kezét. Már nem esett nehezére az öngyilkosságról beszélni, szavakba önteni, amit tett, ami történt, legalábbis bizonyos emberek előtt könnyebb volt a helyén kezelni a dolgot, hála Riley munkájának. Egy pillanatra felrémlett lelki szemei előtt a kép, amit még egy madártól csent, amikor Ru próbálta meg annak idején, de végül hagyta elúszni az egészet, még ha pillantása meg is pihent egy időre a szemben ülőn. - Te milyen jelkép lennél, ha választhatnál? - kérdezte végül kíváncsian.
|
|
|
|
|
Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák
Kvibli melodimágus
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
|
SebbyHümmög, ezzel jelezve, hogy megértette, bár elképzelni továbbra sem tudja igazán, de nem is töri magát. Pusztán elfogadja, hogy a világ egy része rejtve marad előle, ahogy mindig is elillant. Amíg Sebastian nem akarja levágni és a szó szoros értelmében ecsetként használni az ujjait, nincs oka tiltakozni, így hát elengedi az egészet.
- Ő ajánlotta,-*oszlatja el a kételyeket, a szőke gondolatai nyomán félretéve a zacskót - nem mintha bánná, ha esetleg csak összebújva aludni vágyna, de határozottan szívesebben töltené a kapott időt mással most, hogy Sebastian elég erős hozzá.
Nem helyesel, de nem is tiltakozik, mert a szavak olyan bizonytalanok és illékonyak. Ezt is akarja, ám ennél többet is; mert míg kívülről nézve hasonlónak tűnhetnek a bőrüket szabdaló nyomok, senki sem érzi nála jobban, mennyire másak is. Az ő szemében nem harci sérülések a vonalak - annak látta őket, ami valójában voltak. Sebastian ölébe mászik, könnyű csókot lopva, majd ajkaihoz emeli a másik csuklóját, hogy ugyanolyan gyöngéden cirógasson végig rajta. Végül a szőke tenyerébe simul arcával, egészen közel hajolva és kinyitja a szemét.*
- Hogy sose legyél egyedül. Hogy elkísérjenek a pillanatok, amikre emlékezni akarsz. Akikre emlékezni akarsz,-*suttogásig halkul a hangja, ahogy egészen körülfonja a fiú nyakát karjaival. Nem adhatott neki patrónust, ami távol tartja tőle a fájdalmat és a sötétséget, de talán segíthet szikránként összegyűjteni az erőt, ami a megidézéséhez kell. A kérdésre tekintete megrezzen, s szemhéjai mögé rejtőzik, mint aki ott keresi a választ.*
- Nem tudom. Dallam vagyok, sosem kép, ha magamra gondolok.-*Mindig, mindenki hang és zene, ami néha testet és formát ölt ugyan fejében, de ritka az ilyen.*
- Válassz te,-*javasolja aztán, kicsit talán kíváncsian is, mert néha oly' furcsának és követhetetlennek tűnik az emberek gondolkodása.
|
|
|
|
|
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák
RPG hsz: 920
Összes hsz: 3395
|
RuruBeleremegett a szíve a mozdulatba, ahogy Ru a csuklóját csókolta. Képtelen lett volna szavakba önteni azt, amit érzett, és most még hálásabb volt azért, hogy már nem feszülnek köztük a beszéd korlátai, mert így talán a másik is érthette, hogy miből fakad az a halk, reszketeg sóhaj, ami elhagyta ajkait. Ru törődése és érintései többet jelentettek neki, mint bármilyen gyógytea vagy könyv, mert ha meg nem is gyógyíthatta, azt érezte tőle, hogy tényleg számít, hogy létezik vagy sem. Lehunyt szemmel ölelte hát magához, egyesével bontogatva a szavai mögött rejlő indokokat és igazságokat, míg úgy nem érezte, hogy egészen átszűrte lelkén az ajándék lényegét. Örült neki, és jó volt látnia a karján az ajándékot, de bár nem tehetett róla, mégis ott motozott egy gondolat hátul, amit végül nem öntött szavakba, hiszen a másik így is érthette, kikutathatta a gyökerét, ha akarta. Sebastian félt, attól, hogy mi lesz, ha egyszer ezek az apró mementók is fájdalmassá válnak, ha elveszít valakit, ha csalódni fog, ha végül csak az ezüstös ékszer marad a kezében, ahogy Ruruval is történt. Belefúrta arcát Ru nyakába, mélyen magába szívva az illatát, apránként küzdve le a kellemetlen gondolatokat, ahogy Riley-tól tanulta, míg végül továbbsiklott egy következő kérdésre. - Nem tudom... rengeteg dolog lehetne, de... egyik sem tökéletes - töprengett el, miközben homlokát ráncolta és megpróbálta megtalálni azt a jelképet, ami teljes mértékben Ruru lenne számára. - A Hold, egy égen pislákoló apró csillag, lidércfény, hangjegy... - sorolta azokat, amik hirtelen az eszébe jutottak. Sajnos csak eddig jutott, mielőtt eljutott volna hozzá a nyíló ajtó hangja, ahogy a javasasszony belépett a kórterembe, és elindult feléjük. Elérkezett az esti gyógyszerek ideje. Sebastian némileg kibontakozott Ru öleléséből, amíg gyors diskurzust folytatott a hölggyel, mivel most nem szerette volna, ha olyan bájitalokat kap, amiktől elpilled, illetve röviden megmagyarázta a másik fiú jelenlétének az okát is, és továbbadta orvosának engedélyét. Jó pár perc eltelt ezzel a kis közjátékkal, mire Sebastian visszatérhetett ahhoz, hogy Rurura figyeljen, de ekkorra már szétgurultak az előző témához tartozó gondolatai, így inkább félrerakta őket későbbre. - Hasra feküdjek akkor..? - vetette fel, ha már a másik masszázst ajánlgatott.
|
|
|
|
|
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 213
Összes hsz: 844
|
K.A.N.- A baleset után néhány órával -Az ébredés egyáltalán nem filmbeillően fokozatos vagy lassú. Sehol a kamerákkal érzékletesen megmutatott egyenletes pislogás, amellyel a feleszmélő rácsodálkozik a felette terülő plafonra. Az ő szemei egyszerűen csak kipattantak, mintha még az eszméletvesztés előtt felhalmozódó adrenalin maradéka enyészne el ezzel az utolsó energialökettel. Pedig ez már a képzelet játéka, ez már nem a mágia kavargó, irányíthatatlan vihara, csak a rémület visszhangja. Először még arra sem csodálkozik rá, hogy hogy van, csak felül. Ezután futnak be az érzékelésből származó információk, illetve a dolgozott adatok, minthogy: puha matrac van alatta; a berendezés nem az üres terem képét mutatja, melyre utoljára emlékezett; nincs egyedül.
Rögtön az az első, hogy lenéz a kezeire, részlegesen meg is nyugszik, miután nem lát semmi változást.
Legalább ennyi, de az arcoddal még mindig lehet valami - szólal meg benne a pesszimista hang, amely lehetne a sajátja is, de csak szokásos utasa kommentálja az eseményeket elméjének anyósüléséről. Ujjbegyeivel kitapintja az állkapocs vonalát, a járomcsontot, a szeme alatti ívet. Nincs természetellenes tapintása, a szokásos enyhén kiszáradt bőr fogadja - és ugyanazok a vonalak, amelyek minden arcmosás alkalmával. A látása is úgy tűnik, visszatért.
|
|
|
|
|
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 213
Összes hsz: 844
|
Reissner ElizaPedig nem szokott olvasni, csak nagyon ritkán, mikor egy könyv bájitaltanról szól például - vagy olyan mágikus témáról, ami érdekli. Akkor is csupán annyit szemezgetett ki belőle, amire gyakorlatban szüksége volt. Ezen kívül viszont mindig volt más dolga is, mint könyvekbe temetkezni. Most mégis egy átváltoztatással, azon belül is animágiával kapcsolatos fóliánst lapozgat. Nem mintha a legutóbbi nagy kudarca óta egyáltalán megpróbált volna _bármit_ varázsolni. Poszttraumatikus stressz - mondják mások; elővigyázatosság - mondja Dante. Tudja ő is, hogy nem zárkózhat el teljesen valamitől, ami a részér képezi, de miután a saját félresikerült varázslata támadt ellene, nem akaródzik előhívni ismét. Abszolút új tapasztalat volt számára mindez, és nem kellemes. Más diákokkal előfordult már korábban, valami kisebb varázslattal, hogy elrontották azt, félresiklott valami és visszasült. Ami azt illeti, teljesen átlagos baleset egy varázslóiskolában. Csakhogy neki szerencse vagy sem, legfeljebb egyszerűen nem jött létre a varázslat, ha nem ment. Nem volt precedens arra, hogy bármilyen kár származott volna számára egy elrontott mágiából. Nem úgy, mint most.
Új oldalra lapoz. Mióta történt, ami történt, jó pár esetet olvasott ahhoz, hogy tudja, sokkal rosszabbul is járhatott volna ennél. Bár kellemetlen érzése azóta is van, hogy valami maradandót ő is visel az elrontott átváltozás nyomán, csak épp nehéz megállapítania, mi az pontosan. Mindössze annyit érzékel halványan, hogy rosszabb a közérzete, a szokásosnál is rosszabb hangulattal kel és fekszik, mintha konstans kialvatlan lenne. Hátradől a kanapén, lábait felpakolja az asztalra.
|
|
|
|
|
Reissner Eliza
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Weiler Dante Eliza nem egy tétlenkedő leányzó, nem is akart sokáig a babérjain üldögélni a kipakolás után. Kapott egy gyors körbevezetést, mikor megérkezett, és szerencsére sosem volt az az eltévedős fajta, így konkrétan megcélozta a társalgót. Csak a helység nevéből kiindulva biztosra vette, hogy ide nem azok jönnek, akik csak úgy lézengeni szeretnének, vagyis bízott abban, hogy lesz olyan egyed, akivel képes beszélgetésbe elegyedni. Még ha kicsit úgy is érezte magát, mintha a Sims nevű mugli játékba került volna, kiszúrta a kanapén olvasó srácot, majd gondolatban megjelölte a feje feletti panelon a csevegés funkciót.
Lehuppant mellé, könnyed mosollyal az arcán nyújtotta oda a kezét.
- Szia, Reissner Liza vagyok, egészen új. És te?
Nem igazán az ittlétének időtartama érdekelte, de Liza már rászokott, hogy csak akkor válogatja meg a szavait - de akkor nagyon -, amikor cikket ír. Kevesen tudják követni, bár nem mintha annyira foglalkoztatná, hogy pár mondattal többet mondjon magyarázatképp.
|
|
|
|
|
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 213
Összes hsz: 844
|
Reissner ElizaA következő két lap összeragadt, azzal vacakol most, és már éppen sikerülne a körme hegyével a kettő közé nyúlni és lapozni, mikor a periférikus látóterébe betolakodik egy vékonyka kéz. Félbehagyja a mozdulatot, és felpillant az érdeklődés és passzívan lappangó fáradt-mogorvaság egyvelegével. Úgy tervezte - tudat alatt -, hogy elmerül még legalább fél óráig a mágikus értelemben vett hipochondria mocsarában. Ezeket a nagyratörő, kecsegtető kilátásokat húzza keresztbe Eliza érkezése.
- Weiler Dante és nem egészen új.
Valahonnan ismerősnek hangzik neki a lány neve. Vajon honnan? Nem nagyon valószínű, hogy találkoztak volna - viszont így hirtelen, a könyvből kiszakítva nem kapcsol azonnal. Pedig ízig-vérig mágus neveltetést kapott, ráadásul minisztériumközeli gyámság alatt. Illene, hogy azonnal megszólaljanak azok a bizonyos vészcsengők, ez azonban némi fáziskéséssel még várat magára.
- És ... ? - Lógva hagyja a mondat végét, feltételezi, hogy valamilyen céllal szólították meg.
|
|
|
|
|
Reissner Eliza
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Weiler Dante Ahogy a fiú pillantását elkapja, azonnal rájön, hogy nem a számára legtökéletesebb embert szólította meg. Vagyis nem látja a módot, hogy vele könnyedén elcsevegjen az iskoláról, vagy bármi másról. Ami azt illeti, még abban is kételkedett, hogy akár újabb szavakat képes lenne kicsalni belőle a "húzz innen"-en kívül.
De nem adja fel, koránt sem abból a fából faragták.
- Örülök, hogy te nem vagy új. Mármint nem kell akkor kínos köröket lefutni, mint például, hogy jajj, mekkora ez a kastély, vagy hogy ú, de izgulok, milyen tanáraim lesznek. - Szemeit forgatva tette idézőjelbe a mondatokat. Hiába volt kiélezve a részletekre, a picsogásnál semmit sem utált jobban.
Vannak azok a lányok, akik túlbonyolítanak mindent, órákig gondolkoznak a válaszokon, főleg, ha hímnemű egyeddel társalognak. Később még fel is idézik a szituációkat, kínosnak érzik talán, még bele is pirulnak, hiába tudják, hogy mit sem ér, nem változtat semmit. Na, Liza ennek pont ez ellentéte.
- Csak beszélgetni szeretnék - felelt egy vállvonás kíséretében.
Vet egy gyors pillantást a Dante kezében tartott könyvre, elég csak pár szót látnia, hogy rájöjjön, a fiú nem egyszerű mugli könyvet olvas. Egyáltalán nem tűnt olyan stréber típusnak, így egyetlen következtetést tudott levonni abban a pillanatban.
- Te is muglik között nőttél fel?
Liza sosem volt olvasós típus, viszont a mágus világról imádta falni a sorokat. Az anyukája tudott róla, viszont egyszer sem mesélt, így rájött, hogy az apukája talán varázsló lehetett. Néha kicsit vágyott rá, hogy rábukkanjon a Reissner névre a könyvekben és valami csoda folytán kiderüljön, hogy az apai családja nem átlagos, valamiben kiemelkedő volt abban a társadalomban.
|
|
|
|
|
Kedves Antal Nimród
KARANTÉN
KAN | mindig "kedves"
RPG hsz: 179
Összes hsz: 422
|
Dante
Pff, nem alakulhatok át, pedig mennyivel kellemesebb lenne az ablakpárkányon heverészve megvárni, amíg felébred ez a szerencsétlen kölyök, mint ebben a kényelmetlen székben. Chh. Számat húzva mozgolódok kicsit, hátha jobb lesz kicsit, de ez sem változtat semmin. Beletörődő szusszanással egybekötve nyújtom előre a lábaimat, hogy a bokáimat egymáson keresztülvessem, az ujjaimat pedig összefonom a gyomrom magaslatában. Kissé lejjebb csúszok a széken mindehhez. Egyelőre elmegy így, amíg Csipkejózsika az igazak álmát alussza. Még szerencse, hogy a gyógyító szerint semmi baja, csak kimerült. Rendesen hazavágta a kísérlet az átalakulásra, már ami az energiatartalékait illeti, azért csuklott úgy össze, mint valami instabil kártyavár. Szerencse, hogy nem sikerült valami extra mellékhatást is kifognia és nem ébred majd agyarakkal példának okáért vagy, tudom is én, pikkelyekkel az arcán, hogy aztán kuriózumként lehessen mutogatni egy üvegfal mögött. Egy örökkévalóságnak tűnő várakozást követően kipattannak végre a szemei és fel is ül. Hagyom, hadd realizálja, hol is van, és hogy is van. Már az arcát tapogatja, amikor végre megmozdulok rendesen felülve a székben és megköszörülöm a torkomat.
- Hát ez egy kicsit korai próbálkozásnak bizonyult, de megnyugodhat. Azt mondta a gyógyító, hogy nem maradt vissza semmi a szerencsétlen átalakulási kísérlet után. Vagy legalábbis semmi látványos. Az még kiderülhet, hogy elkezd extra színeket látni vagy jobb lesz a hallása vagy a szaglása, nem tudom. Szóval, hogy ha bármi furát tapasztal, akkor első dolga lesz szólni nekem, vagy nem lesz következő próbálkozás. Különben az ereje figyelemre méltó, ezt el kell ismernem, csak ez most nem bizonyult elegendőnek - közlöm vele, bár nem vagyok benne biztos, hogy mindent felfog még belőle.
- Ami pedig az új rituálét illeti, mostantól minden egyes alkalommal ellenőrizni fogom. Nem vállalom, hogy aztán csökött denevérszárnyakkal vagy szamárfülekkel masírozzon itt fel-alá a végén. Még az engedélyem is rámenne. Értve vagyok?
|
|
|
|
|
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 213
Összes hsz: 844
|
K.A.N.- A baleset után néhány órával -Nem úgy ébred, mint aki egy jóleső, kiadás alvás után tér magához, lassan fokozatosan. Nem csoda, hogy majdhogynem rögtön éberen (bár még mindig a kimerültség jeleit érezve a testében) hallgatja a megszólaló tanárt. Nem túl meglepő, hogy itt van, tulajdonképpen kötelessége ügyelni rá ebben az esetben. Mondjuk nem sok tanárral találkozott eddig az iskolában, akik kizárólag a kötelességeikkel foglalkoztak volna, szóval... talán egy kicsit mégis meglepő. Kár, hogy pillanatnyilag a figyelmét teljesen más téma köti le.
- Elvileg nem kellett volna, hogy korai legyen. - Kapar a torka, pedig biztos benne, hogy nem kiáltozott. Vagy csak nem fogta fel? Remélhetőleg nem hozta magát olyan kínos helyzetbe, minthogy valaki előtt hangot adjon az akkor érzett kétségbeesésnek. Remélhetőleg a pánik csak belső mentális területekre korlátozódott. A megjegyzést leszámítva viszont nem vitatkozik. Valójában még ezt sem dacos módon jelentette ki, hanem olyan tényként, ami felől ő maga egész biztos. Dante tudja a legjobban, hogy nem lógta el az előkészületeket.
- Egy pillanatra azt hittem, hogy a saját varázserőm fog összepréselni. - Furcsa szóhasználat, nem is biztos benne, hogy ez a legjobb kifejezés rá, de hasonló érzés volt. Meglepettség, keveredve egyfajta természetes félelemmel, meglepettséggel és enyhe dühvel. Elvégre ez az erő az övé, hogyan merészel ellene fordulni? Az utolsó kérdésre csak komor arccal bólint.
- Értve.
|
|
|
|
|
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 213
Összes hsz: 844
|
Reissner ElizaSzerencsére azért annyira nem tuskó, hogy automatikusan csak úgy útjára bocsásson valakit egy húzz innen el. Annál sokkal rosszabb, mert ha valóban nem kíván kommunikálni, egyszerűen levegőnek nézve a másikat nem is foglalkozik vele. Ilyen szempontból Elizának már nyert ügye van.
- Ez azt jelenti, hogy nekem sem kell végighallgatnom ezeket? Good. - Épp csak annyi ad tanúbizonyságot a figyelem mértékének egy leheletnyi növekedéséről, hogy behajtja a könyvet (bár a mutatóujját a lapok közt hagyja, hogy tudja később, hol járt. Nem hal bele talán egy kis beszélgetésbe. Egyelőre Eliza sem mutatta a túlbuzgásnak azon jeleit, amelyek triggerelnék. Bár, hogy máris a családi háttere után kérdezősködjenek? Furcsa, de mind észrevette, nem olyan ritka témaválasztás.
- Nem igazán, inkább az ellentéte. Viszont ezek szerint te igen. - Voltak pillanatok, mikor arra gondolt, nem lett volna rossz egy mugli, de rendesen funkciónáló családba születni. Százszor lecserélte volna azt a két egybites lényt, akik a biológiai szülei. Egyszerűbb lenne az élete, az biztos.
- Jár ide testvéred vagy ilyesmi? - Viszonylag tartósabb csend után, hirtelen böki oda a kérdést. Mióta Eliza bemutatkozott, azóta az az idegesítő érzése van, hogy nem jut eszébe valami, aminek eszébe kéne.
|
|
|
|
|
Reissner Eliza
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Weiler Dante Röviden felnevetett Dante válaszán. Ha ideges lett volna, ekkora biztosan elpárolgott volna belőle a bizalmatlanság. Az előző iskolájában könnyebben indultak a dolgok, de amikor mind a száz egyed, akivel egy légtérben volt elsőéves, egyszerűbb puhatolózni. Nem is értette honnan jön ez a kíváncsiság, csak érezte, hogy minél hamarabb, minél több dologról tudnia kell.
Voltak már aranyvérű családból származó ismerősei, ezért az sem jutott eszébe, hogy olyan kérdésekkel bombázza a fiút, amik egyértelműek lennének amúgy. Nem is akarta felbosszantani, így egyszerűen csak bólintott. Kis ideig csendben is maradt, azon gondolkozott, hogy mekkora különbségek alakulnak ki a varázsló és mugli családokban felnőtt gyerkőcök között.
Már épp azon gondolkozott, merre vigye el a beszélgetés fonalát, mikor Dante előbb döntött erről. Azonnal felkapta a fejét, egy pillanatra még reménykedett is, hogy akár testvérekre találhat.
- Nem, legalábbis nem tudok róla. Anyám mellett nőttem fel, Teóról semmit nem tudok - felelte egy vállvonás kíséretében. Már fel sem tűnt neki, hogy sosem apának hívja, de a Teodort kiskorában nem szerette, így a saját maga által kitalált néven hívja magában azóta is. - Esetleg ismersz más Reissnert?
Talán túláradó volt a lelkesedése, de akkor is hihetetlennek tűnt számára, hogy már az első ember választ adhat - még ha nem is teljesen - a kérdéseire.
|
|
|
|
|
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 213
Összes hsz: 844
|
Reissner ElizaDante nagyon demokratikus ember, nem különbözteti meg az egyéneket származás alapján: mindenki egyformán tud irritáló lenni számára, ha arra kerül a sor. Másrészt szerencsés módon közel sem annyira socially awkward alkat, mint amilyen lehetne - egyszerűen csak nem az a társaság középpontjában izgő-mozgó kölyök. Van pár ilyen helyette, nincs belőle hiány.
- A kiről? - Ki a 'szom az a Teo? - Lengvidzs! - Az, lengvidzs, nincs is rosszabb annál, mint mikor a rajtad élősködő és gondolataidban veled kommunikáló entitás elkezdi azt gondolni magáról, hogy humoros.
Hallottam. Persze, hogy hallotta. A rövid párbeszéd kívülről szerencsére nem látszódik egyáltalán, legfeljebb abban nyilvánul meg, hogy megmasszírozza az orrnyergét - ez viszont a fáradtság egyszerű gesztusa is lehet.
Aztán a mozdulat akkor akad meg teljesen, amikor végre beugrik, mire fel volt az a kellemetlen érzése, hogy valamit elfelejtett. Anélkül horgad fel benne az előítélet, hogy arról ténylegesen tudomást venne, egyszerűen csak teljesen más szemmel nézi így a csajt.
- Elég gusztustalan becézgetni az ilyet, bár megértem, ha a rokonod. - Nyilván nem az a jó fajta megértés ez, sőt. Csak azért, mert nem egy kedves,
szociális diák, sőt, nem is a jámborság és szelídség mintaképe, de elítéli az olyan sorozatgyilkosokat, mint amilyen a hírhedt Reissner Teodor volt.
|
|
|
|
|
Kedves Antal Nimród
KARANTÉN
KAN | mindig "kedves"
RPG hsz: 179
Összes hsz: 422
|
Weiler Dante
- Elvileg - mondom enyhe éllel a hangomban, azzal a szándékkal, hogy ezzel a szóval le is zárom ezt a kérdést, eldöntve, hogy gyakorlatilag bizony nagyon is korainak bizonyult ez a próbálkozás. Szétnyitom az ujjaimat közben, hogy aztán ujjbegyeimet összeérintve pislogjak magam elé elgondolkodva. Fuh, most érzem csak én is azért, hogyan oldódik tagjaimban a feszültség, ahogy tudatosul bennem is, hogy hála Merlinnek semmi komoly baja. Hiába jelentette ki már a gyógyító korábban, meglehetősen rémes volt ez az idő, amíg arra vártam, hogy magához térjen és ne nyihogni kezdjen vagy ugatni vagy tudom is én, akarjon két pofára zabálni nyers húst.
- Bizonyára a saját különlegesnek tekinthető helyzete is közrejátszott. Azaz biztos vagyok benne, hogy az is oka legalább részben annak, hogy így alakult ez a próbálkozás. Jelenteni fogom a minisztériumnak, és elölről kezdjük a rituálét. Egyelőre még megfigyelés alatt marad az elkövetkező tizenkét órára, pihenjen csak, az órák alól tőlem kap felmentést és beszélek a házvezetőjével is, csak hogy elkerüljünk minden lehetséges kellemetlenséget. Mint mondtam, bármi furcsát észlel vagy érez, szóljon nekem vagy a gyógyítónak, amíg itt van - közlöm vele, és felemelkedek a székről, hogy aztán zsebre dugva a kezemet közelebb lépjek.
- Azért már majdnem büszke vagyok magára, Dante, de ne szálljon el túlságosan ettől, mert csak majdnem - közlöm megnyomva az utolsó szót, és kihúzom a zsebemből a balkezem, hogy egy pillanat erejéig amolyan atyaian megveregessem a vállát.
- Bármi kérdés, óhaj, sóhaj, mielőtt még itt hagyom a gyógyító karmai között? Habáááár... benézek még a délután folyamán, és ha kiengedték, keressen meg, elbeszélgetünk, aztán kap új mandragóra levelet - mondom, ismét zsebe, mélyére süllyesztve a kezemet, hogy az ott lapuló apróságok rengeteg között kotorászhassak kényelmesen. Megnyugtató érzés valahogy, tudva, hogy a saját kacatjaimat hurcolom magammal mindenfelé.
|
|
|
|
|
Reissner Eliza
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
Weiler Dante Nem először szólta el magát, mivel az egyetlen személy, aki előtt figyel a megszólításokra, az anyja. Tőle is csak ritkán kérdezte, de annak is már jó pár éve. Megszokásból válaszolt, hangja érzelemmentes volt.
- Teó az apám, csak hát nem ismerem, szóval nem is akartam apának hívni, vagy ilyesmi.
Szíve szerint le is zárta volna a témát, egyrészt nem is akarta ilyen semmiségekkel untatni a fiút, ráadásul ezer más dolog volt, ami jobban érdekelte.
Legalábbis ezt hitte egészen addig, míg nem hallotta Dante reagálását. Először azt hitte, fel fogja idegesíteni, hogy ilyen hamar elítélték, de ehelyett olyan rideg maradt, mint a jég.
Elmosolyodott, enyhén oldalra döntötte a fejét.
- Úgy mondod ezt, mintha gyilkos lett volna. Még csak nem is ismered, le merem fogadni.
Általában beválik, hogy hidegen gondolkozik, még csak nem is sejtette, mennyire betalált most.
Lizának sosem voltak olyan tévképzetei, hogy az apja valami herceg, akinek azért kellett elmennie, mert a titkos birodalmának szüksége volt rá. Tudta jól, hogy valamilyen szinten undorító férfi lehet, de még a legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy mennyire.
Mindenesetre nem tartotta jogosnak, hogy egy sehonnai faluból pottyantott ismeretlen kis fennhéjázó ítélkezzen felette. Ahhoz csak magának tartotta fent a jogot.
|
|
|
|
|
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
|
Szalai Franciska Vizsgaidőszakban vagyok, és ilyenkor az egésznapos tanulás után kell tartanom egy kis pihenést. Emberek közé kell mennem, nem bírom, ha nem szólhatok máshoz, beszélgethetek valakivel. Úgy vagyok vele, most kimozdulok a házam falai közül, hátha egy új arcot ismerhetek meg, vagy egy régivel futok össze. Így döntöttem a társalgó mellett, itt mindig sűrűn megfordulnak az emberek mind a négy házból. Belépek, nem sokat változott. Fiatalosabb lett, mindig is a napi divathoz rendezik be ezt a helyiséget, megtartva persze az ízlésesség határait. Öntök magamnak egy pohár üdítőt, és néhány sütit teszek egy tányérra. Letelepedek az egyik kanapéra, milyen kényelmes. Persze tele van a fal mindenféle portréval, amikben járkálnak az alakok. Mókás, pedig nehezen szoktam meg őket, de most viccesnek hatnak a számomra. Eléggé estében van az idő, de azért reménykedek abban, hogy valaki erre jár, és tudunk beszélgetni. Ebben a vizsgaidőszaki hajtásban kell a kikapcsolódás. Mindig is nehezen vettem ezt, az időszakot, de most úgy érzem, könnyebben megy. Biztos a tapasztalat teszi, és a rutin. Bár ismerek olyat, aki nehezen viseli még akkor is, mikor magasabb évfolyamban van. Remélem, nem vagyok ezzel egyedül, és betoppan egy pajtás, kivel elcseveghetek egy jót. Várok egy darabig, és meglátom, mi lesz, ha még sem jönne össze a dolog.
|
|
|
|
|
Szalai Franciska
Nyugodjék békében!
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
BenedekTúl sokat tanultam már, s arra ébredtem, hogy a könyvtáros áll felettem és szigorúan bök pálcájával az óratorony irányába, jelezve felém, hogy már igen csak lejárt a nyitvatartási idő, és nem ártana, ha lelépnék. A könyvekkel azonban még nem végeztem, de mivel kölcsönözhető darabok voltak, így még kikönyörögtem, hogy néhányat magammal vihessek, és felmarkolva azokat az asztalról, magamhoz szorítva haladtam velük, hogy keressek egy nyugis helyet, ahol tovább folytathatom a tanulást, és a vizsgákra való felkészülést. A társalgóra esett a választásom, hisz úgy gondoltam, hogy késő este már nem sokan lóghatnak ott, s lesz egy nyugodt sarok, ahol áttanulmányozhatom a gyógynövénytanos könyveket. Belépve a helyiségbe, egyáltalán nem láttam senkit, ugyanis toronymagasan álltak kezemben a könyvek, s előre haladva csupán csak annyit láttam, hogy merre is kell haladnom. Így történhetett meg az, hogy óvatlanul nem vettem észre az ott ücsörgő Benedeket, és megbotolva a lábában, sikeresen elterültem előtte a padlón, miközben kezeimből szanaszét repültek a könyvek. - Áúúcs - nyögtem fel, amint a padlóra estem, mert pechemre sikerült beütnöm a fejemet, és a könyökömet is a kanapé lábában. Csak ezt követően vettem észre a srácot, így a földről felfelé pillantva, alaposabban is szemügyre vettem a srácot. - Benedek, te vagy? Bocsi, nem vettelek észre. - Közben felültem, s fejemet dörzsöltem meg a tenyeremmel, ami még mindig sajgott. - Mit csinálsz te itt ilyen későn? - Azt gondoltam, hogy vár valakire, körbe pillantva azonban senki mást nem láttam a szobában.
|
|
|
|
|
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
|
FranciskaMerengésemből egy fájdalmas érzés húzott ki. Franciska esett át a lábamon, nem értem miért nem figyel. Persze, mivel megint temérdek könyvvel mászkál, ki sem lát belőle. Jobban vigyázhatna magára, hiszen így bármiféle nagyobb baleset érheti, még szerencse, hogy csak rajtam esett át.
- Jobban vigyázhatnál magadra leányzó. Gyere, segítek, de le kel ülnöd mellém egy kicsit beszélgetni. Látom téged is elfogott a tanulási vágy, így a vizsgaidőszak kezdetén. -
Mondom neki mosolyogva, örülök annak, hogy összefutottunk. Azért nem gondoltam volna róla, hogy ennyire bele fog merülni a tanulásba, de inkább ezt az utat válassza, minthogy link legyen, és ne tanuljon. Segítek felszedni a könyveit a földről, és az előttünk lévő asztalra teszem. Jelezve neki, hogy maradjon, jó lenne beszélgetni a kemény tanulás után.
- Tanultam a mai nap, így kell nekem a kikapcsolódás. Pont egy társra vártam, akivel beszélgethetek egy keveset még takarodó előtt. Remélem, neked van kedved hozzá, nem kell sokáig, csak egy kicsit. Szeretném, ha maradnál. -
Kezét megfogom, így jelezve, maradjon egy kicsit. Tényleg örülnék neki, jó lenne. Főleg egy olyan személlyel, akit ismerek, nem kell a kötelező ismerkedő köröket lefutni. Szeretek megismerni új embereket, de most ehhez nincs kedvem.
|
|
|
|
|
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 213
Összes hsz: 844
|
ElizaTalán még ki is váltott volna valami indulatot belőle az általános viszolygáson túl Eliza reakciója, de ahhoz érdekes kéne, hogy legyen számára a lány véleménye. Nem személyes, csak már megszokta, hogy a világon, főleg az ő korosztályában, mindenkinek van valami véleménye a másikról. Ha folyton magára venné, már rég kikészült volna a stressztől. Míg a lány arcjátéka a maga módján nagyon is színes - a ridegtől kezdve a szenvtelen mosolygáson át, Dante nem jár be ilyen széles skálát, megmarad szilárdan azon a (nem is olyan) mérsékelten kelletlen és tartózkodó szinten, amelyet az új információ váltott ki belőle.
Egy hosszú másodpercig visszabámul a másik rellonosra, és bár az ég világon semmi sem utal a megjelenésében erre, a lánynak egy pillanatig olyan érzése lehet, mint mikor egy hüllő belefagy a mozdulatba, mielőtt lecsapja. Aztán ez a fenyegető él azonnal el is tűnik, mintha nem lett volna - még mielőtt tényleg tudatosulna: minden, ami valószínűleg utána marad, csak egyszerű antipátia a fiú irányába.
- Mindenki ismeri, aki nem csak az elején csapta fel a történelemkönyvet vagy nem egy kő alatt él. Na nehogymár el akard játszani, hogy nem tudsz róla.
Rögtön ítélkezik, meg sem fontol más lehetőséget, csak hogy Eliza a bolondját járatja vele és színészkedik.
|
|
|
|
|
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV
dadogós angyal
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
|
Wittner DávidlookEgy ideje gondolkozik azon, hogy tetoválást szeretne. Bár biztos benne, hogy édesapja nagyon nem díjazná a dolgot, úgy véli, kell valami ami emlékezteti arra, ami akkor, aznap történt, és gyökeresen megváltoztatta az életét. Valamire, ami emlékezteti, amikor fel akarja adni, hogy az elemi mágia, még ha egy rossz esemény miatt is jelent meg, egy nagyon is jó dolog tudna lenni az életében. Sokáig agyalt, hogy mit is szeretne, meg hogyan is szeretné, rengeteg rajzot készített, és annak is utána nézett, hogy kik azok, akik szóba jöhetnek a tetoválás elkészítésében. Fannira gondolt először, mert a lány a kezdetek óta a barátja, de végül pont ez volt az, ami miatt úgy döntött, inkább mégsem a lányt kéri meg. Fél attól, hogy Fanni esetlegesen változtatna az elképzelésein és olyan dolgokkal befolyásolná, amit ők ketten tudnak egyedül. Ezt pedig nem szeretné. Aztán hallott egy másik eridonosról is, és bár nem ismeri a fiút, úgy döntött egy próbát mindenképp megér, hogy megkérdezze. Az elhatározás persze önmagában kevés, ezért végül egy baglyot küldött a fiúnak, hogy szeretne egy tetoválást és ha a fiút érdekli a dolog, akkor jöjjön el ma délután a társalgóba, hogy egyeztetni tudjanak. Most pedig ül az egyik kényelmesebb fotelben felhúzott lábakkal a pergament gyűrögetve, amire az iránytűt rajzolta, ami emlékezteti majd, hogy követnie kell az utat, amit választott magának, akkor is, ha az időnként ijesztő, vagy nehéz. Mert abban teljesen biztos, hogy az ő választása volt akkor éjjel, hogy elemi mágiát használjon, és az is az ő döntése most már, hogy kerüljön bármibe is, megtanulja rendesen használni a képességet, és minden előnyével és hátrányával együtt elfogadja. Akkor is ha ez egy nehéz lecke lesz.
|
|
|
|
|
Wittner Dávid
INAKTÍV
Sudden | Tattoo-boy
RPG hsz: 105
Összes hsz: 175
|
NyesteLookNem sokkal ezelőtt tértem csak vissza az iskolába, mondhatjuk, hogy nem a legboldogabb idegállapotban. A lelkibékém egyszerűen kizökkent az egyensúlyából, miután a Mugliismeret vizsgámat jószerével végigtippeltem, csak azért, hogy tizenöt perc után beadjam. A maradék másfél órát mindenki használja, amire szeretné, nekem látnom kellett a szalonomat... amit nem éppen úgy és olyan állapotban találtam, mint szerettem volna.
Szóval zajlott az élet, neki kellett állnom mindennek az elejéről, pár dologból újat is kellett beszereznem, az obszcén szavak nagy része pedig még mindig fent díszelgett a falon. Ha nem nézem meg előre a naptáromat, lehetséges, hogy eszembe sem jutott volna, hogy ma délutánra találkozóm van megbeszélve.
Pár festék foltot letöröltem az arcomról - elkentem? Ez sem lenne egy túlságosan meglepő fordulat -, majd megigazítottam a pulóveremet és végigsiettem a folyosón. Még volt pár percem, hogy odaérjek, szóval nem akartam futni sem, mert a lihegés és fulladás sok minden, csak éppen nem meggyőző. Én pedig nem voltam a futás bajnoka.
Végül belöktem az ajtót egy laza mozdulattal, majd óvatosan be is csuktam magam mögött, hogy annyira ne kavarjak nagy zajt, ameddig azt nem muszáj. Tekintetemmel közben a vörös után kutattam, aki egy fotelen kuporogva figyelt valamilyen papírt.
- Halihó - emeltem a kezem kissé esetlen intésre, majd visszaejtettem magam mellé. - Sokat kellett várnod?
|
|
|
|
|
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV
dadogós angyal
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
|
DávidAmíg gondolataiba merülve várakozik, időnként el-elengedi a papírt, és az bal keze mutatóujjának segítségével, kisebb szelet keltve mozgatja a levegőben. Észre sem veszi, hogy tulajdonképpen elemi mágiát használ. Nagyon szórakozott. Aztán persze abbahagyja, ismét elkapja a papírt és megnézni újra az ábrát. Nem elégedett vele, de talán a fiú, akivel találkozik, tud majd neki segíteni, hogy tökéletesítse. Azon is agyal, hogy hova lenne jobb magára varratni a képet. Vacillál, de majd eldönti még. Ha mást nem, ezt is egyeztetik. Persze előbb a másiknak meg kell érkeznie és igent kell mondania a lány elképzeléseire. Újra elengedni a papírt, megpörgeti, mintha kisebb tornádóba keveredne. Persze csak ez az egy apró papír, kicsi szelecske, talán megemeli kissé a haját, de aztán megint elkapja a lapot és nagyot sóhajtva pislog az ajtó felé. Órát nem hozott, bár tisztában van vele, hogy idegessége miatt korábban érkezett. Átfut a fején, hogy kellett volna hoznia egy csésze teát. Az most nagyon jól jönne. Azonban ezt a gondolatot az ajtó nyílása és egy kissé esetlen köszönés szakítja meg. Elmosolyodik, mert ha minden igaz, ez Dávid, akire várt. Visszaint és megrázza a fejét a kérdésre, aztán illedelmesen feláll, és kezet is nyújt az eridonosnak. - Sz..sz...szia! - megakad. Természetesen. Egy pillanatra le is hunyja a szemeit.- Ezzel kellett volna foglalkoznia, hogy begyakorolja, hogyan is fogja elmondani azt a sok mindent, amit szeretne. Bár lehet nem lesz rá szükség, de mégis csak jobb lett volna felkészülni, nehogy a másik elküldje melegebb éghajlatra, hogy még egy mondatot sem képes egyben elmondani. Igaz, ha ez történne az is sokat elárulna Nyestének - például, hogy rossz emberrel próbálkozott -, de erre egyáltalán nem is gondol. - Nyeste - mondja ki végül a nevét, saját meglepetésére is, mindenféle nehézség nélkül. - Öhm... nnnnem tu...tu...tudom, h...hogy szokás ezt cs...cs...csinálni... - mondja végül zavartan, és miközben a füle mögé tűr egy hajtincset, visszaül a korábbi helyére, és a másiknak is int, hogy dobja le magát valahova. Aztán jobb ötlet híján odanyújtja a pergament rajta az elképzelésével.
|
|
|
|
|
Wittner Dávid
INAKTÍV
Sudden | Tattoo-boy
RPG hsz: 105
Összes hsz: 175
|
NyesteLook
Ugyan a hangulatom nem volt a legrózsásabb, de ezt nem engedtem, hogy különösebben kiüljön rám. Nem szerettem, mikor az történik, mert akkor csak idegeskedés van és a beszélgetés is szerencsétlenkedésből áll, arról nem beszélve, mennyire kínos.
Legalább annyira, mint a köszönésem a vörös felé, akiről már tudtam, hogy Nyeste. Korábban láttam őt játszani a Navinében, tehát tudtam, kire számítsak. Azért, persze ez nem mindenre készíti fel az embert, arra sem, hogy esetleg az adott személy majd igencsak akadozva mondja el a magáét.
- Dávid vagyok, bár, azt hiszem, hogy ezt már tudod. - Igyekeztem a legmegnyugtatóbb hangsúlyomat megütni, ami nem volt egyszerű, de volt már benne gyakorlatom. A munkám sokszor megkövetelte, hogy akkor is semlegesnek, vagy nyugodtnak tűnjek, mikor éppen nem voltam az.
- Igazából, nem kell ezen izgulnod, senkit nem bántottam még - jegyeztem meg, majd átvettem tőle a kis lapot, egyelőre nem sok figyelmet szentelve neki. Sokkal inkább a lányt figyeltem, de nem lépve át a zavarba ejtő bámulás határát. Intett, hogy üljek le, de nem fáradtam a plusz hely keresésével, a fotel alatt lévő szőnyeg miatt a föld is teljesen megfelelt nekem.
- Igazából úgy szoktuk, hogy elmondod, nagyjából mit szeretnél, én pedig ehhez tudok javaslatokat tenni, esetleg rajzolni egy vázlatot, aztán, ha sikerül megegyezésre jutni, akkor esetleg egy időpontot is megbeszélhetünk. - Azzal a kapott ábra tanulmányozásába kezdtem bele nagy lelkesen. A kis pergamenen egy iránytű szerepelt.
|
|
|
|
|
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV
dadogós angyal
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
|
Dávid
Kissé zavarban jön. Először azért, mert hülyén érzi magát, hogy bemutatkozott, amikor egyértelműen tudta a másik, hogy kicsoda - bár abban nem biztos, hogy honnan, de végül is többször volt iskola és évfolyamelső is, meg hát kviddicsben is ott van, de sosem lehet tudni - másrészt, mert igen, ő hívta ide a fiút, nyilván tudta a nevét. De az illem az illem. Igyekszik továbbra is tartani magát hozzá. Csakhogy ismét zavarba jön a dadogása miatt. Ritka az ilyesmi. Bár igaz nincs a homlokára tetoválva, hogy milyen beszédhibával rendelkezik, azért a legtöbben, ha hallottak róla, ezt is hallották.
Apró pír ül ki az arcára, ahogy megrázza a fejét.
- Ne...ne...nem izgulok, mámá...má...mármint nem úgy - Nagy levegő, nagy nyelés. Egy pillanatra lehunyja a szemét. Ez egy sokszor használt jól bevált technika. Végig gondolja az egyszerű mondatot, aztán egyenesen a másik szemébe néz, úgy mondja el - Beszédhib...hib...hiba. Dadogok. Majdnem mindig.
Elhúzza egy kicsit a száját, aztán megforgatja a szemeit, ezzel fejezve ki a véleményét, hogy bár már megszokta, azért őt is zavarja. Kit ne zavarna? Amikor valamit olyan jól kitalál fejben, de képtelen elmondani? Mindenkit zavarna. De gyakorol, és határozottan könnyebben beszél, mint néhány évvel ezelőtt. Ezt persze a másik nem tudhatja. De talán nem fogja kigúnyolni vagy sajnálni. Sajnálni ugyanis egyáltalán nem kell.
Követi a szemével Dávidot, aki a földre ül és figyelmesen hallgatja, amit mond, hogyan működnek a dolgok. Egy pillanatra átfut a fején, hogy ha az elmondása alapján akar a fiú alkotni, akkor visszaveszi a lapot. Még a kezét is kinyújtja, de aztán rájön, hogy ez butaság.
- Rendben - feleli, miután végighallgatta a másikat, aztán egy hosszabb szünetet tart, hogy kicsit átgondolhassa, amit ezután tervez mondani. Egy újabb nagy levegő után pedig bele is kezd - Egy iránytűt gondoltam. Vvv..vvv...vízzel és és és széll..lllel. Meg...meg ho..ho..holddal és nappal. Olyasmit, mint...mint a...a...a rajzomon. De...de...de nem pont olyanra... ez...ez csak ne...ne...nekem se..se...segítség. Szeretném ha szín...szín..színes lenne... és...és... mozogna...
Nem tudja utóbbi lehetséges-e. Tudja, hogy vannak mágikus tetoválások, és azok mozognak, de hogy Dávid ebben tud-e neki segíteni azt nem tudhatja. Bár az is megfordult a fejében, hogy talán elemi mágiával tudná ő maga is mozgatni a festéket a bőre alatt, de valószínűleg még nincs azon a szinten. Na meg, miért is tenné, ha egyszer megoldható a dolog egyszerűbben? Igaz, ez a tetoválás pont azért kerül majd rá, hogy tudja, nem mindig az egyszerűbb őt a jó. De egyelőre még nincs rajta, szóval... halogatja.
|
|
|
|
|
Wittner Dávid
INAKTÍV
Sudden | Tattoo-boy
RPG hsz: 105
Összes hsz: 175
|
NyesteLookUgyan mind a ketten tudtuk, hogy ki a másik, de bemutatkoztunk, nem hiszem, hogy ez gond lenne. Az illem, ugye, fontos, legalábbis a családom folyton ezt mondja, én meg hol hiszek nekik, hol nem. Van, hogy hinnék, aztán megunom és inkább elengedem az egészet, hogy ne kelljen vele foglalkozni, mert éppen túl fárasztó.
- Iiiigen, csak a plusz stressz sem hiszem, hogy majd pont segít - rántottam egyet a vállamon, mert ha beszédhiba, akkor az. Nem fogok emiatt másképp tekinteni rá, ugyanolyan teljes értékű ember, mint bárki más, egy kis plusz nehézséggel az életében. Rajta pedig látszott, hogy nem is éli meg valami jól ezt a bizonyos pluszt, mert a szemét is forgatta.
Leültem a földre a fotel mellé, mert a szőnyeg miatt nem volt hideg és így közelebb is voltam, könnyebb volt a dolgokat elmagyarázni, egyeztetni, nagyjából mindent.
- Ha arról van szó, nagyon szívesen megcsinálom pontosan ezt is, azon ne múljon, csak nem tudom. Már hogy vonalról vonalra ezt szeretnéd, vagy egy hasonlót. Színesben gondolkodsz? - kérdeztem felpillantva rá, elszakítva a tekintetemet a papírról. Kicsit jobban szemügyre is vettem a lányt, hogy milyen a stílusa, mit várjak tőle ez ügyben. - Mennyire színesben? Már hogy élénk, pasztell, az egész olyan lenne, vagy csak részei? Melyik része mozogna?
A tekintetemet ismét az ábrára szegeztem, az nem lenne rossz, ha a mutató mozogna, mondjuk és esetleg a szél mellé.
|
|
|
|
|
Lóránt Bence
INAKTÍV
MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
|
Dobai LédaAz egyik este 22:00 környékénTuti elkések a nyamvadt takarodóról. Azt sem tudom, hogy éppen merre járok, de talán az irány megvan az Eridon felé. A következő nehézség a jelszó lesz, nem emlékszem rá és annyit már tudok, hogy nem enged be az őr. Úgyhogy most kommandózok a folyosókon, be-bepillantva a sarkoknál, és ha nincs senki, akkor tovarohanok. A festmények jól szórakoznak és már továbbadták egymásnak az egészet, ugyanis sokan biztatnak. Persze nem árulják el, hogy merre kell menni, mert „így tanul az ember”, „mindenkinek saját magán kell felfedeznie a kastélyt” és ehhez hasonló bölcs tanácsok. Hogy égetné el őket az Ombozi! Mérges vagyok, de lépteket hallok, így nincs más választásom, mint berongyolni a legközelebbi ajtón. Hirtelen önt el a nagy kék terem, meg a kandalló, nagyon sok diáknak kanapék és ülőhelyek, kaja-pia! Hirtelen állok meg, zihálva, becsukom magam mögött az ajtót, majd gyorsan elbújok az egyik fotel mögé. Várakozom egy pár percet, de a korábbi hangok is elhalnak és senki sem zavar többé. Eléggé megszomjaztam, öntök magamnak egy kis vizet és bekapok egy pogácsát. Ha már elkapnak, legyen valami a hasamban, hisz ki tudja, lehet, hogy bezárnak valahova és éhes leszek. Lezuttyanok az egyik hatalmas párnázott székre és elnyúlok kicsit.
- Most pedig ki kell találnod, hogy merre van az Eridon – adom ki magamnak az instrukciómat. Nagyon jó ez a hely, de vissza kell menni a hálókörletembe. Mondjuk így a vizsgák miatt, talán a prefektusok sem annyira aktívak, nekem meg még nem kell tanulnom. Szóval üldögélek és próbálom felidézni, hogy merről is jöttem, és hol tévedhettem el.
|
|
|
|
|
Dobai Léda
INAKTÍV
~A macskáslány~
RPG hsz: 24
Összes hsz: 24
|
Lóránt BenceSosem csináltam még ilyet. Egy új érzés járja át a testem. Ijesztő, de élvezem. Óvatosan haladok a kastély ódon falai között. A kinti táj már az este sötét feketéjébe bugyolálta be magát. Jóval takarodó után járhat már. Tudom, hogy ha elkapnak, az ront a tanulmányaimon, de egyszerűen nem bírtam. Ki kellett jönnöm megnézni, milyen este a Bagolykő. Nem is bánom, a látvány elképesztő. Hirtelen lépteket hallok. Halkan, akár egy macska osonok tovább és bebújok az első ajtón amit kitapintok. Ahogy betoppanok, a terem kékje vakítja el sötéthez szokott szemeimet. Nem törődök vele és elrejtőzöm az első adandó tárgyba amit meglátok. A választott rejtekhelyem egy ósdi szekrény, tele evőeszközökkel és tányérokkal. Hevesen lélegzem, miközben fülemet a gardrób ajtajának nyomva hallgatózom. A csend kicsit megnyugtat és megkönnyebbülve hunyom be a szemem. Az agyam kattog. Vajon meddig maradhatok itt? Nem akarok egy egész éjszakát egy rozoga szekrényben tölteni! Az összes bátorságomat összeszedem és résnyire nyitom a szekrényajtót. Ekkor látom, hogy egy fiú nyúlik el az egyik fotelon, s mint ki jól végezte dolgát nyugodtan falatozik. Bár nem vagyok egy nagy emberszerető, de ebben a pillanatban még is vágyom a társaságra. Frusztráló egyedül a nagy kastélyban éjszaka. Ha már bajba kerülök érte, legyen kivel. Hosszas mérlegelés után, eldöntöm, hogy felhívjam magamra a figyelmét, megijesztem. Csendesen kinyitom a szekrényt és ninja módjára a szőkeség mögé osonok, majd némán, de ördögien mosolyogva a vállára teszem a kezem.
|
|
|
|
|
Lóránt Bence
INAKTÍV
MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
|
Dobai LédaAz egyik este 22:00 környékénA mai nap egyébként is katasztrófa volt. A papírjaimmal kellett fel alá rohangálnom a kastélyban, meg orvosi vizsgálat is volt a gyengélkedőn. Oda nagyon nem szeretnék többet menni, olyan izé szag volt, amiket nem szeretek, és a javas is fura volt. Mintha át akart volna rajtam látni, állandóan figyelt és hülye kérdésekkel zaklatott. Mit tudom én, hogy gyerekkoromban mik voltak velem? Még most is annak számítok, habár határozottan fejlődtem: jóval magasabb és okosabb vagyok, mint előtte. Viszont ez a nagy okosság mégsem végtelen, mert most itt kell üldögélnem egy hatalmas teremben bujkálva és eltévedve. Legalább a pogácsa jó, úgyhogy automatikusan nyúlok egy újabb felé, amit az ölembe raktároztam el jobb híján. Igaz, hogy tiszta morzsa leszek, de talán kibírom ezt a nagy katasztrófát. Épp a lángokat bámulom, amikor a vállamhoz ér valami. Egy nyikkanással ugrok fel és remegve, pálcát húzva fordulok a lény felé, aki meg akar enni! Hát mi mást szeretne bárki is ilyenkor?
A szerencsém mégsem fogyott el teljesen, mert egy szőke leányzó áll előttem, egy jó tíz centivel alacsonyabb, és elég fiatalnak látszik.
- Basszus! – nem mondom tovább, hogy „megijesztettél”, mert ez elég szánalmas lenne. Lejjebb engedem a pálcám, nem mintha bármit is tudnék pár nagyon alap varázslaton kívül csinálni,és azokat sem igen próbáltam még.
- Prefektus vagy? – nézek rá és keresem a jelvényt a ruháján.
|
|
|
|
|
Dobai Léda
INAKTÍV
~A macskáslány~
RPG hsz: 24
Összes hsz: 24
|
Lóránt BenceA trükköm elérte a megfelelő hatást. A fiú ijedten ugrik fel és a pálcáját nekem szegi, majd miután észreveszi, hogy ember vagyok (valami olyasmi), akkor lejjebb engedi. - Nem prefektus vagyok, csak gondoltam eljövök egyet sétálni - nézek rá és közben alig bírom visszatartani a nevetést. Ez az éjszakai kirándulás kellően feldob és nyitottá tesz. Talán nem leszek szörnyeteg addig, amíg nem kérdez a családomról. Remélem nem fogja megtenni, szimpatikusnak tűnik. - Ismerős vagy...Melyik házba tartozol? - érdeklődöm, majd leülök az egyik kanapéra és egy pogácsáért nyúlok. Csendesen majszolgatom, miközben próbálom felidézni, hol láttam már a fiút. Sokat ülök a folyosón egyedül a sarokban, figyelve az embereket, szóval lehet, hogy egyszer-egyszer elment előttem. Szórakozottan körbenézek a szobán. Most látom csak, mennyire hatalmas ez a hely. A falakat mindenféle színű és mintázatú festmények borítják. Ami embert vagy állatot ábrázol, mozog. Egy puccosan felöltözött, molett hölgyet veszek észre, aki épp a lehető legtöbb megvetést sugározza felém. Arca fehér a sok púdertól és roppant magabiztos kisugárzással rendelkezik. Elmosolyodok, majd a fiúra nézek. Azt már észre vettem, hogy szőke a haja, de azt még nem tanulmányoztam milyen rikító kék szemekkel rendelkezik. Az övéihez képest az én szürkéskékes árnyalatú íriszeim roppant csúnyák.
|
|
|
|
|
Lóránt Bence
INAKTÍV
MT (marha tehetséges)
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
|
Dobai LédaAz egyik este 22:00 környékénHát ha ez így fog folytatódni, ilyen fiatalon fogok szívinfarktust kapni. Ez a lány nem normális, hogy éjjel ijesztgeti az óvatlan Eridonost. De legalább nem átkoztam le... mondjuk nem is nagyon tudtam volna mivel. Ha egy virág kinő a fülén, még lehet, hogy tetszene is neki. Nagyjából ennyi a tudásom és az is csak véletlenül sikerülhet.
- És közben ijesztgeted az arra rászorulókat, mi? - fordítom oldalra a fejem és felmérem a szöszit. Ő sem sokkal idősebb nálam, gondolom. De azért elvigyorodom én is, semmi jónak nem vagyok az elrontója, és egyébként is vicces lehetettem, ahogy halálra rémülök.
- Tényleg? Az Eridonba osztottak be. Egyébként Bence - a szemeim emelésével jelzem, hogy nem bánnám, ha ő is bemutatkozna. Mivel ezután otthagy, leülök mellé a kanapéra, nem túl közel, de nem is túl távol. Nem akarok nyomulósnak tűnni, azt nem szeretik a csajok, meg amúgy is jobban érdekel, hogy hogyan jutok vissza a szállásomra.
- Kinézett magának - pillantok a lányra, látvány, hogy a dölyfös nő mennyire nem szimpatizál vele. - Na, most mi lesz? Te tudod, hogy mi merre van? - érdeklődöm.
|
|
|
|
|
