Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Havas Krisztián

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Havas Krisztián

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Egy újabb unalmas nap volt, éppen csak sikerült visszapaterolnom a hálókörletébe az összes színlelőt. Néhány paranoiddal is volt ma dolgom, kicsit sajnálom őket ilyenkor, a megfázás szezonban. Hosszan, türelmesen magyaráztam nekik, hogy nem, egy-két köhintéstől még nincs tüdőgyulladásuk és a harminchat és fél celsiusos testhő még nem láz, sőt, még csak hőemelkedés sem. Azt is pontosan ecseteltem, hogy valószínűleg a pániktól szédülnek, és semmi baj nincs az agyuk vérellátásával. Meglepő, komolyan meglepő, az ember lánya mennyi ilyennel találkozik, ha gyógyítónak áll. Ezért nem erőt kérek a munkámhoz, inkább sok-sok türelmet, hogy újra és újra el tudjam magyarázni ezeket, hiszen ez a dolgom.
Éppen a számomra kijelölt szobában ücsörgök, a délutáni teámat kortyolgatva. Jól esik egy kis lazítás, amikor bejöttem, még senki nem volt. Viszont biztos vagyok benne, hogy egyhamar megjelenik egy-két cukorfalat, akikről első ránézésre megmondom, hogy súlyos, kétoldalú iskolaundorban szenvednek. Egyik kezemben a teám, a másikban egy szendvics, amit ebédre hoztam be. A csípőmmel lököm ki az ajtót, fordulok meg. Akkor látom, hogy valaki ül az ágyon, de ahogy a lány vékony alakjára pillantok, máris végigfut a hideg a hátamon. Elég sok beteg embert láttam már, és ő határozottan az volt. Egy éppen nem használatos tálcára gyorsan ledobtam az ebédem és már mentem is oda hozzá.
Amint odaérek az ágyon ücsörgő lányhoz, hűvös nyugalommal pillantok rá. Nem, nem kell látnia rajtam, hogy sajnálom, sem azt, hogy rosszul néz ki. Minden felesleges pánik elkerülendő.
 - Szia, hogy érzed magad? - Kérdezem tőle, mert ez amolyan kötelező kérdés. Azért, mert felmérhetem én az állapotát rosszul is, az a fontos, ő hogy érzi magát. A füllentést, ferdítést viszont könnyedén kiszagolom.
- Miért jöttél ide? - Kérdem végül azt is, végigpillantva rajta. Látom, hogy kifáradt, lehet, hogy sietett idáig? Vagy csak nagyon megfázott és könnyen fárad, esetleg sokat lépcsőzött, nem tud aludni... már megint kombinálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

 - Ühüm. - Bólintok egyetértően egy aprót, amikor azt mondja, nem érzi magát a legjobban. Szegény lányka, tényleg nem néz ki valami jól. Megkérdem, mik a panaszai, ő pedig meglepően pontosan sorolja fel a tüneteit. A legtöbben ilyenkor csak hadoválni tudnak, ő viszont szép leírást ad, bólogatok, jegyzetelek egy mindig tintás pennával a lapjára, mert ispotályban dolgozom és erre úgy rászoktam, itt a gyengélkedőn is mindent leírok, nehogy elfelejtsek valamit.
- Rendben... hogy is hívnak? - Kérdem, mert a nevét még nem tudakoltam meg. - Lorelai Riviera vagyok, gyógyító, jó kezekben vagy. - Mosolygok rá, hogy megnyugtassam kicsit, de a megfázási tünetek lassan átcsapnak egyre aggasztóbbakba. Ahogy rápillantok, látom, ahogy remegő kezével felhúzza felsőjét, a kiütések csak úgy világítanak pirosodó bőrén.
Abban a pillanatban egy kicsit megáll a penna a kezemben. Eszembe jut, a bagoly amit nemrég kaptunk az ispotályban, egy különös fertőzésről. Nem tudják, hogyan terjed, csak a kezelési módját írták le és azt, hogy igen agresszív és veszélyes. A lehetséges fertőzést minél előbb el kell fojtani... és itt van az iskolában.
- Semmi baj, biztos csak egy kis fertőzés. Mindjárt jövök. - Mosolygok rá még egyszer biztatóan, eszem ágában sincs, hogy lássa rajtam a pánikot. Ahogy lerakom a lapot az ágy szélére, és elindulok a szoba felé, ahonnan a kellékeket hozom majd. Erőlködnöm kell, figyelmeztetni magam, hogy lassan lépkedjek, nem szaladhatok, nem kapkodhatok, nem tűnhetek idegesnek. Semmi szükség rá, hogy bárkiben pánikot keltsen a dolog, rajtam kívül.
Gyorsan összeszedem egy kiskocsira a dolgokat, amik kellenek majd és már a lány mellett is vagyok. Előveszem a pálcám, lehunyom a szemem és egy hosszabb varázsigét elmormolva egy buborékszerű gömböt húzok magunk köré.
- Emiatt ne aggódj, csak véletlen se fertőzöl meg mást. De levegőnk lesz. - Mondom, de aztán muszáj maszkot húznom az arcomra. Fogalmam sincs, hogy levegő terjeszti-e, de szegény lány egyre rosszabbul néz ki. Gyorsan lefektetem, a mellkasához érintem a pálcát, ezzel szabaddá téve a légutakat, remélhetőleg most fellélegezhet egy nagyot.
- Mutasd az oldalad még egyszer. - Kérem tőle, majd nagyot nyelve kesztyűt húzok a kezemre. Nem érhetek hozzá, nem érintkezhetek vele, mert ha én megfertőződöm... ez a lány, hány emberrel érintkezhetett már? Mi van az ágyneműjével? A ruháival? A zuhanyzójával? Jézusom, mindent át kell néznem majd. Miközben finom, hűsítő kenőccsel kenem a kiütéseit, oldalára fordítva őt, biztosan arra gondol, végre feloldozom. De csak az dübörög a fejemben, hogy az egész házat, amelyiknek tagja, át kell vizsgálnom.
- Melyik házba jársz? - Kérdem, de igyekszem úgy tenni, mintha csak csevegnék és nem létfontosságú kérdés lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Szervusz, Jenny. - Köszönök neki jó kedélyűen, mintha most találkoztunk volna össze a piacon. Az ilyen bánásmód tapasztalataim szerint mindig jót tesznek a páciens lelki állapotának. Főleg, ha ilyen bajról van szó.
Amikor azonban nekem szegezi a milyen fertőzés kérdést, én pedig reménykedtem benne, hogy egy kicsit halogathatom. De most úgy döntök, nem mondom el a teljes igazságot, inkább kíméletes leszek, az ő érdekében. Nem szabad pánikolnia, pedig látom rajta, hogy riadt. Én is az lennék az ő helyében.
- Nemrég ütötte fel a fejét, de még időben jöttél ide. - Biztosítom róla. Valószínűleg nem levegőn át terjed, különben már rég Jenny szobatársai is itt lennének és valószínűleg a fél iskola, akkor sokkal megállíthatatlanabb lenne. Nem is az az igazán fontos, hogy Jenny hogyan kapta el, hanem, hogy kitől. Nem értem, mások nem jelentkeztek mostanában ilyen tünetekkel. Mindig van egy első fertőzött. De hogyan? És miért?
Csillapítom a gondolataimat, ahogy azért felhúzom a maszkot és kesztyűket. A legfontosabb most, hogy Jennyn segítsek, mert elég veszélyes fertőzés. Szakújságban olvastam olyasmit, hogy akár halálos is lehet, ha nem kezelik időben, főleg a légutakra kell figyelni, hogy tiszták maradjanak.
- Ó, igen, Navinés diák voltam. De tegezz csak nyugodtan. - Mondom kellemes, csevegő hangon, miközben feljebb húzom a lány pólóját és látom, hogy a kiütések tovaterjedtek a hátára. Remélem nem tud róla, hogy itt van és terjed, nem szabad megijeszteni őt. Épp elég, ha nekem kell visszafognom minden aggodalmam és rettegésem.
- Bár nem mindig szerettem tanulni, te milyen tanuló vagy? - Kérdezem, de nem kell tudnia, hogy az itteni emlékeimet elvették tőlem. Inkább hantázom neki valamit, hogy könnyed beszélgetés felé tereljem a hangnemet, igen, az lesz a legjobb ötlet.
- Csináltál mostanában valami különlegeset, szereztél sérülést? - Kérdezem csak úgy mellesleg, mintha nem lenne olyan égetően fontos információ. Pedig az. Közben ahogy bekentem a lány oldalát, figyelem, hogy lélegzik-e rendesen, szépen. Fél szemmel pedig nekiállok a tálcára összehordott cuccokból egy bájitalt keverni. Mit is olvastam, mi a legcélszerűbb ilyenkor? Ó igen, igen... remélem behoztam mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Michelle, a mindig kiegyensúlyozott Michelle kissé pánikba esett. Most épp a gyengélkedőn csücsül Vasil ágya mellett, akit már elláttak a gyógyítók, vagyis pontosabban egy, Lorelai. A korcsolyapályás baleset pillanatok tört része alatt sikerült és bár a rellonosnak is fáj egy picit a térde és könyöke, azért közel sem olyan vészes a helyzete, mint a fiúnak. Amikor landoltak, sajnos nem álltak meg a jég közepén, hanem iszonyat sebességgel kezdtek száguldani a fal felé és bár kapálózhattak volna a megállásért, felesleges volt. Vasil nagyon csúnyán beverte a fejét, mondhatni teljes lendülettel csapódott neki a pálya szélének, ezzel egyidejűleg pedig megszabadult az eszméletétől is. Az mondjuk vigasztaló lehet, hogy a korábbinál hülyébbé nem igen válhat, de szőkeségünk humorérzéke valahol elfogyott félúton a kastély felé. Fellebegtette az eszméletlen fiút és fájó láb ide vagy oda, futott. Soha, senkiért nem aggódik, de mivel a navinés konkrétan felfogta a Venant lány zuhanását és még karakteres bika módjára neki is rontott a falnak, így Michelle minden erejével a kastélyba jutáson dolgozott. Kissé bicegve, de felkocogott és most is arra vár, hogy Vasil magához térjen. Rémes volt az a hisztis gyerek, az anyjáról nem is beszélve. Hiába a sok bocsánatkérés, a rellonos elküldte őket melegebb éghajlatra.
Felpillant az órára és konstatálja, hogy lassan este tíz, takarodó van. Mindegy, akkor itt alszik, nem megy haza. A hirtelen feléledt aggodalom kissé megijeszti. Viszont annyi pozitívum van, hogy jól megnézi magának a navinést, ezt ugyanis eddig nem tette meg. Amúgy, ez titok, de egy gyengébb pillanatában, valamikor kilenc körül megpuszilta Vasil feje búbját és elmormolt egy köszönömöt. Na de ez hétpecsétes. Senki sem tudhatja meg, főleg a bolgár nem. Keresztbe veti lábát és finoman a fiú kezébe csúsztatja sajátját. Csak annyit akar, hogy felébredjen, aztán már itt sincs, de meg kell győződnie arról, hogy nem lett komolyabb baja. Addig márpedig nem mozdul innen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Az a helyzet, hogy fogalmam sincs, honnan kaphattad el, de nem is ez a lényeg most. - Vallom meg őszintén. - Hanem az, hogy jobban leszel nemsokára, jó kezekben vagy. - Mondom el neki, hogy mire kell most mindenképpen koncentrálnia. A felépülés gyakran az emberi lélek erősségén is múlik, az akaráson. Sőt, talán javában azon múlik. Jenny nem tűnik egy hirtelen lánynak, nem úgy látszik, mint aki pánikol és borúlátó, hála istennek. Ez jó, főleg, mert gyógyítóként a testet általában könnyedén, vagy sok munkával, de helyre tudjuk rakni. Az ember lelket viszont nagyon nehéz közben ápolnunk, de minden erőmmel azon vagyok, hogy ne rémisszem halálra ezt a lányt.
 - Hát, a mestertanonci éveim javát egy különleges, gyógyítókra szakosodott intézetben végeztem, Japánban. - Magyarázom, mert ennél többet nem tudok, pontosan mikor jöttem el onnan, de így legalább tudok mesélni, ha akar kérdezhet Japánról, gyógyításról. A csevegés fontos eleme a gyógyításnak. Elvonja a figyelmet az egészről, máshova kell koncentrálnia, így talán nem is fáj annyira, könnyebb csak úgy lélegezni, hogy oda se figyel.
- Mit szeretnél csinálni az iskola után? - Kérdezem tőle a szokásost, amit minden diáktól rendszeresen megkérdeznek. Mi leszel, ha nagy leszel? Én olyan hivatást választottam, amire feltettem az életem is. És nem lennék már teljes nélküle, nem lennék ugyanaz a személy nélküle.
A következő válaszra kihagy a szívem egy ütemet, de ugyanazzal az arckifejezéssel rázom a bájitalos üveget, aminek élénk lila színe van, a szimata nem a legjobb, de kapott bele pár csepp erdei gyümölcsös ízesítőt, az talán elnyomja majd kicsit a borzasztó ízét.
- Úgy érted, összevéreztél valamit? - Nagyot nyelek, és nem tudok nem különösen érdeklődő lenni a dologgal kapcsolatban. De nekem is vannak határaim és hiába tűnök rendíthetetlennek kívülről, belül remegek. Remélem semmi komoly. Nem szabad komolynak lennie.
- Igen, tudom mi a baj és tudom kezelni is, szóval emiatt nem kell aggódnod. Ülj fel, kérlek és idd meg ezt. - Nyújtom az egyik kezem, hogy felsegíthessem őt, ha szüksége van rá, és ha ül, odanyújtom neki a poharat. - Nem lesz a leginkább kellemes, kicsit égető érzés lesz, de le kell húzni az egészet. Ha lent van, nem fog visszajönni, elvileg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Fura szagokat érez és csendet. A feje elég keményen fáj, pedig érzi, hogy kissé le vannak tompítva az érzékei. A szemei még nem nyílnak ki, előbb elgondolkodik, hogy mi is van most vele és hol lehet. ~ Mi is volt az előbb? Tél, hideg, korcsolya, Michelle. Áhh, a szőke francia fruska! Majd megtanítom korizni rendesen, mert ez nem az igazi, hehe. Milyen kis jó fej volt és… Áhhhá! Elestünk. ~ Emlékszik már vissza, ezek szerint beüthette a fejét, különben miért is fájna. Na meg a háta és a keze sem épp fájdalommentes, a dereka is beütődhetett… szóval a félig oldalt és hátra eshetett. Még mondott is valamit neki, mielőtt elájult, mit is? Mindegy, most valami puhábban és melegebb dolgon fekszik, mint a jég, ideje megtudni, hogy hol van. Kinyitja a szemét és meglátja a szőkét, éppen elgondolkodva néz másfelé. Vajon miért van vele, talán történt valami más is? Vagy esetleg ő hozta ide, vagy épp a szőkénél vannak, és azt várja, hogy elküldhesse? Talán nem így van, hiszen Vasil úgy gondolja, hogy jóban vannak. Emellett azt érzi, hogy valami van a kezében, de csak azt tudja, hogy puha valami, egyelőre nem nézi meg mi az. Körbepillant amennyire csak lehetséges, valami szobában lehetnek, de gőze sincs hol. Az illatok a gyengélkedőt sugallják, de még sosem járt a Bagolykő elfekvőjében.
- Helló Michelle – szól, de ennek a két szónak a 70%-a hallatszik csak szétszabdalva. Kissé kiszáradt a torka, meg is köszörüli, és közben automatikusan szorítja össze a kezeit. A bal kezében viszont még mindig ott van valami, ami Michelle keze lehet, jön rá hirtelen, így gyorsan elengedi a szorításból a másik kezét.
- Miért nem a koripályán vagyunk? Ennyire súlyos? – néz a lányra, majd hirtelen remek ötlettől vezérelve megpróbál felülni, ezzel együtt pedig jó nagy fájdalom-szőnyegbombázás éri a testét, amire hangosan felszisszen, de a mozdulatot nem kívánja abbahagyni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A szőke kissé nyúzott a baleset miatt, főleg, mivel már két órája eszméletlen Vasil. Semmi jót nem jelent, bár Lori mondta, hogy egy ideig aludni fog, na de az "egy ideig" nem említette, hogy órákat jelent. Félidőben Michelle elvesztette az önkontrollját, de mivel senki sem volt tanúja, így nem kell gyilkolnia. Még szerencse. Most azonban a navinés kezét finoman fogva ül és gondolkodik. Vagy inkább bambul. Aztán hirtelen, illetve annyira nem hirtelen, de a fiú felébred. A Venant lány megkönnyebbülten sóhajt fel, most már minden rendben lesz. Az ébredező Vasilra pillantva viszont picit elmosolyodik.
- Helló, te bolgár bika - a név találó, tök fejjel ment a falnak. A torokköszörülésnél úgy gondolja, illene vizet adni a szerencsétlen szomjazónak, de mikor erre gondol, Vasil megszorítja a kezét. Aztán lazít is rajta, ekkor pedig Michelle is ráeszmél, hogy még mindig fogja. Nos, ezzel érkezik el a pont, amikor el is engedi, ennyi elég is volt az aggodalmas anyuci szerepből. Minden oké, a navis meggyógyul, soha jobban nem lesz, kötelességét elvégezte, ennyi volt.
- Elvesztetted az eszméleted, de megmaradsz - közli egyszerűen, majd a pohár vízért nyúl, pont akkor, mikor Vasil felülni készül. Naná, hogy fáj neki, mégis mit gondolt? Kinyitja a szemét és kutya baja, kipattan az ágyból? Szőkeségünk a poharat visszateszi a helyére és felkel, hogy visszanyomja a fiút az ágyra, majd azzal a lendülettel le is csüccsen a szélére. Lemondóan sóhajt egyet és megrázza a fejét. Ejnye.
- Mi lenne, ha nem próbálnál meg akrobatizálni? Nem vagy még jól, muszáj az éjszakát a gyengélkedő töltened - kezeit az ölébe ejti és úgy néz a bolgárra, mint egy kisgyerekre, aki otthon fekszik betegen, de mindenáron játszani akar. A Venant menne már haza, de ameddig a fiú vissza nem alszik, addig muszáj szóval tartania, mert különben képes és felkel, hogy visszamenjen a Navinébe. Pedig most nem arra van szüksége. Ejj, ejj.
- Egyébként köszönöm - mellékesen még hozzáteszi, mert hát hozzá kell tennie. Ha Vasil nem fordul alulra, Michelle is úgy jár, mint ő. Az lett volna csak szép...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Bolgár bika? Bár azok is elvesztik a fejüket, ha olyat látnak… - vigyorog a szőkére egy pillanatig, de a mindenféle fájdalom sajnos nyugalomra inti és koncentrációra. Arra kell összpontosítania, hogy ne fájjon az egész teste, nem jó elesni a koripályán, főleg úgy, ahogy arra is figyelsz, hogy a fejedet is jól bevágd. Michelle elengedi a kezét, ezek szerint valami Chi-t áramoltathatott belé, ezért van jobban. Minden más csak kitaláció.
- Az előbbire rájöttem, a másodikban még nem vagyok biztos - fintorodik el, nem szeret gyengének látszani, főleg egy lány előtt. Bulgáriában ezt nem tehette volna meg büntetlenül, de látszik, hogy lazul a gyeplő, és itt kimutathatja azt is, ha fáj valamije. Ezért meg is próbálkozik egy felkeléssel, de nem a Birodalom ellen, csak úgy, az ágyból. Michelle ezt nem hagyja, Vasil pedig annyira nem ellenkezik, hiszen mindene belesajdul az okos mozdulatára.
- Jól van anyu! Maradok, ha már ilyen szépen kérsz – rázza meg a fejét áldühösen, belül meg örül, hogy Michelle ilyen figyelmes vele. Miért is örül neki? Nem tudná megmondani, csak, ha mélyen magába nézne, az meg ugye gusztustalan. Szóval egyelőre nem gondol nagyon másra, csak magára, a fájdalmára és arra, hogy itt kell maradnia. Bár, ha Michelle is marad, akkor annyira nem is gond. Kezdi megszokni a lány közelségét, valahogy mindig összeakadnak az útjaik. Azt nem tudja, hogy ez mennyire idegesítő lehet a másiknak, de őt feldobja a szőke lány jelenléte. Szerencsére csak a kedvét, különben elég fájdalmas zuhanása lenne, ma már másodjára.
- Nagyon szívesen! Mit is? – néz rá értetlenül, most nem forognak olyan jól a fogaskerekek. – Egyébként gondolom te hoztál be, szóval én köszönöm neked. Remélem megérte a fáradságot – egy hálás, kedvesebb mosolyt küld most Michelle felé, tényleg hálás mindenért. Biztosan behozta volna más is, és ha így is történt már itt hagyta volna. Látja, hogy a gyertyák égnek, tehát már este van, sokat lehetett ájult. Viszont nem akar visszaélni a másik jóindulatával sem.
- Egy kis vizet kaphatnék, kérlek?! – kérleli a rellonost, reméli, hogy gyorsan meg is kapja, és egy kicsit enyhítheti a száraz torkát.
- Amúgy menj csak, megleszek már, biztosan dolgod van. Én meg elfeküdgetek itt még egy darabig. Így is sokkal tartozom már neked – mondja mosolyogva, majd behunyja a szemeit egy kicsit. Úgy érzi, hogy így azért jobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Vasil még csak most ébredezik, de máris vicces kedvében érzi magát, ez jellemző. Most viszont Michelle hajlandó eltekinteni a szigorúságtól, inkább csak megforgatja szemeit. Mit tehetne, de tényleg? Ez a szerencsétlen már egyszer elvesztette ma az eszméletét, elég az neki. Így is eszméletlen élmény volt.
- Nagyon vicces. Tovább fogsz minket boldogítani, előre tudom - teátrálisan dramatizálja túl a dolgot, szinte meg is sajnálná az ember, ha nem tudná, hogy végtelenül humoros hangulatában van. A felkelés ötletét egyből elveti, már csak azért is, mert nem szereti, ha egy fiú sziszeg. Ne sziszegjen, fájjon csendben magának, és ha már ilyen jól elvan, talán gondolkozzon is, mielőtt cselekszik. Bár jelenleg a fejét ért sérülések miatt ez ideiglenesen kivitelezhetetlen, a rellonos tart tőle, hogy ez a helyzet később sem fog változni.
- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál - meleg mosoly költözik arcára, de továbbra is csak ül az ágy szélén, nem mozdul, pedig mehetne. Hihetetlen, hogy ez a fickó ott van, ahol nem kéne lennie, most meg még hőst is csinál magából. Illetve mártír hőst. Lovagiasan mentette meg Michelle-t a fal csókjától, ez pedig valahol bosszantja a lányt. Nem szorul ő segítségre, nehezen viseli, ha vigyáznak rá. Eddig se tették, fura lenne, ha most kezdenék el.
- Hogy vállaltad helyettem a hülyülés egy fájdalmasabb formáját - azzal biccent a fiú feje felé. - Hogy megérte-e, az majd később kiderül - legyint egyet, a kijelentésére. Nyilván megérte. Bár még csak most kezdődött el az új év, a jótétlélek csupor ki is ürült, szóval nagy bajban lesz, ha megint valaki segítségére kell majd sietnie. Mondhatni Vasil másfél hét leforgása alatt elfogyasztotta az egész éves segítségnyújtási hajlandóságot, s mivel Michelle jogilag nem kötelezett a rászorulók megsegítésére, így valószínűleg egy ideig hanyagolni fogja az efféle tevékenységet.
A kérésre az éjjeli szekrényhez nyúl, hogy levegye róla a poharat és odaadja a bolgárnak. Hát azért már megitatni nem fogja, kérem alássan, csak nem olyan szerencsétlen, hogy magára öntse... Ha meg igen, ez csak víz, megszárad. De azért reménykedjünk a legjobbakban.
- Itt kell valószínűleg éjszakáznom, ha nem szeretnék egy zaftos büntetőmunkát, elmúlt este tíz, hemzseg a prefektusoktól a suli - egy újabb lemondó sóhaj hagyja el ajkait és megint az órára pillant. Esélytelen. Viszont a listájára feljegyzi az illúziómágia tanulást. Bárcsak elrejtőzhetne mindenki elől... De nincs így, úgyhogy ez az éjszaka egy kényelmetlen széken fog telni. Ezután viszont egy masszázskupont behajt Vasilon, az fix.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A humorérzéke, az a kevés, ami van, nem veszett el teljesen. Így is tud simán hülyeségeket mondani, főleg, ha a fejében is megkavarodott a húslé. Biztosan tudja, hogy ma nem szabadul innen el, bár egy gyógyító sincs itt, hacsak nem nevezhetjük Michelle mosolyát annak.
Nem tud nyugton maradni, de a szőke lány nem hagy neki más lehetőséget, így visszafeküdvén a kényelmes ágyba csak egy kicsit szájkaratézni tud. A rellonos nem veszi zokon neki, még egy kicsit viccelődik is, Vasil elmosolyodik azonnal.
- Bélpoklos öreganyám van, ezt kell megélnem – kacag egy kicsit, de minden mozdulat apró fájdalomingert indít el a testében, így a nevetése is igen gyorsan „aú”-ba fordul. Elesett valamiért, de még mindig nem tudja, hogy mi lehetett a hiba, hiszen nem tűnt semmi szokatlannak. Talán egy manó kihúzta a lábát bosszúból a múltkori miatt.
- Á, értem. Azért nem fogom sűrűn bevállalni, eléggé gyorsan megszabadulhatnál tőlem. Az meg milyen rossz lenne már neked, nem? - széles vigyor, de most figyel arra, hogy csak az arca mozogjon, ő maga mozdulatlan maradjon. tulajdonképpen ez is elég hülyén néz ki, így a mai nap újabb lebőgés a szőke lány előtt. valahogy nem tud normális lenni mellette, mindig kihozza belőle a szerencsétlen énjét.
A pohár vizet elveszi és egy kissé ügyetlenül, de próbálkozik meginni fekve, nagyrészt sikerül is, csak pár csepp folyik az arcára, azt meg rövid időn belül letörli.
- Köszi, mindjárt jobb így beszélni, mint a sivatagszáraz torokkal – visszaadja a poharat, és a pálcája után kutakodik. Nyilván nincs most nála, de ilyenkor hova tehetik? Kissé bepánikol és közben megkérdezi a lányt, hogy hol éjszakázik.
- Csak nem büntetnek meg, ha a gyenguszról mész, nem? A mestertanoncoknak meg lehet közlekedni, vagy ezt rosszul olvastam? A pálcámat láttad valahol? – kérdezi kényelmetlenül, hiányzik neki. Hozzá nőtt már a mindennapjaihoz, hogy a közelében van. Már arra is gondolt, hogy wasserral fogja a vizet a szájába locsolni, akkor nem szorul más segítségére.
- Persze, ha szeretnél maradhatsz. Van itt üres ágy is, idetolhatnád és… - huncut mosoly villant. - … marha jót aludnánk egymás mellett – kacag egyet szívből, majd az újabb fájdalom hatására lenyugszik egy kicsit. Ez nem megy ma és nem kéne erőltetnie az egészet.
- Nem akarok itt izé lenni… de szívesen meghálálom ám, tényleg. Mondjuk megtanítalak korizni, hogy máskor jobban figyelhess – mosolyog, majd újra behunyja a szemeit. Most az egyszer nem kíváncsi rá, hogy milyen fejet vág a szőke szépség. Azért mégiscsak meggondolja magát, és kinyitja a szemeit, hogy lássa…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Csak jöjjön haza Đomcsi bátyó, és megmondom neki, hogy nevelje meg Spyke-t, vagy többet nem vigyázok rá. Egyszer veszem ki a kis nyavalyást a helyéről, és hozom be a suliba, akkor is elrepül a vállamról, és rohangálhatok utána… Jó, persze én vállaltam a pesztrálását, de tagadhatatlan, hogy az unokabátyámé. Ugyanolyan neveletlen, mint Đomcsi bátyó. Ráadásul nehezebb dolgom van, mert nem kiabálhatok rá Spyke-ra, ezt pedig tökéletesen ki is használja. Már nem tudom, hogy hány folyosón kergettem végig, és azt sem tudom, hogy melyik szárny melyik emeletén rontottam be egy szobába, mert az előttem belépett személy ajtónyitása láttán, Spyke is bereppent. Egy lányt kis híján felborítottam, de a terem –vagy inkább szoba?– közepéig meg sem álltam. Körbenéztem, mert szem elől veszítettem a mini magyar mennydörgőt. Mérgelődtem magamban, de rájöttem, hogy eltévedtem… A falak színe olyan, mintha a Levitában lennék, de… az képtelenség. Tuti, hogy ezt az egészet álmodom, és hamarosan fel fogok kelni… vagy nem. Jobban szétnéztem, aztán tudatosult bennem, hogy ez mégsem a kékek háza, mert nem hinném, hogy mások címerállatait is kitennék. Na, de akkor hol vagyok, viszont a fontosabb kérdés az az, hogy Spyke merre kóricál. Nagyon ajánlom neki, hogy ne szökjön meg, mert akkor hivatalosan is elbukik, mint sárkányfelvigyázó. Forgolódtam, szinte már el is szédültem, mikor az egyik ablakban ülő fiú felé láttam szállni a kiskrapekot. Na már csak ez kellett… Hogy fogom én őt visszakérni, anélkül, hogy megszólalnék? Spyke, az őrületbe kergetsz. Sóhajtva lépkedtem oda az ismeretlen fiúhoz, és hevesen kezdtem el mutogatni a kis lényre –aki a vállára telepedett–, hogy szeretném visszakapni, lehetőleg egy darabban, és most azonnal. Még a kacsóimat is kinyújtottam, hogy tegye bele, feltéve ha meg tudja fogni, és a kiskutyaszemeket is bevetettem, biztos, ami biztos alapon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagoly? Ezek szórakoznak velem. Komolyan egy igazi élő huhogó tollcsomót kellett kerítenem, hogy értekezni tudjak valakivel. Nem hiszem el, hogy van ilyesmi még. Nem hallottak emailről? Telefonról? Bármiről, amitől nem fog el először a röhögés, mert nem hiszem el, hogy ez komoly, aztán meg a sírógörcs, mert szó szerint szenvedek vele. Fontolgatom, hogy visszavonjam ama kijelentésem, miszerint ez történetesen Alíz Csodaországa lenne, vagy ha az, hát nem a jó részébe csöppentem. Lényegtelen. Az számít, hogy sikerült dűlőre jutni azzal a tollassal, és a harci sérüléseim ellenére is én nyertem, kénytelen volt elvinni a levelet. Jó ötletnek bizonyult kiraknom azt a hirdetést. Lehet, hogy csak a jelige miatt volt érdekes, de akkor is jelentkezett valaki, aki meg állítólag azzal a világgal nincs tisztában, ahonnan én jövök és "éljen a cserealapú kereskedelem" felkiáltással belementem az információcserébe. Megfordult a fejemben, hogy a kérdéseimmel Gergőt is nyúzhatnám, de lesz még arra elég időm, úgy érzem, tekintve, hogy a bátyámról van szó. Erikkel a társalgóban sikerült megegyezni, mint helyszínben, és azt ígértem, hogy majd úgyis felismer. Tudniillik, a fura vörös valamelyik sarokban egyedül. Tele ragtapasszal. Utóbbit éppen e percben aggatom magamra egyébként, nem annyira az összkép miatt, hanem mert tényleg szépen összekarmolt az a madár. Vajon erősen szorítottam volna meg? Tudja a fene, Gergő ért az állatokhoz, nem én. Az is tökéletesen bizonyítja, hogy szép vöröslő csíkok éktelenkednek a kézfejemen, a hüvelyk és mutatóujjam között meg abba a véletlenül meglehetősen fájdalmas részbe meg bele is csípett a csörével az az átokfajzat. Teszek is rá egy szép kis ragtapaszt, aminek persze folyton hol az egyik, hol a másik oldala kunkorodik fel, ahányszor csak megmozdítom a kezem. Idegesen fújok egyet felfele, valószínűleg a lehető leghülyébb képet vágva, mert lustaságom határtalan, és ki nem húznám a szememből az arcomba csúszó tincsemet, aztán feladva a harcot azzal is, meg a ragtapasszal is, hátradőlök elfolyva ültömben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Vége az Eridon-Levita meccsnek.
A hótól nem sok mindent láttam, de annál még valamennyire képben voltam, hogy Dasha lezuhant.  A fogónk és a kedves mestertanoncunk pedig úgy döntött, hogy ők most ölelkezni fognak a pályán és szépen egymásba rohantak, aztán nevetve az egyik lelátóra zuhantak. Jó, mondjuk lehet, hogy nem ez volt a céluk, mindenesetre a csapat negyede a gyengélkedőn van… De Nedra végül is elkapta a cikeszt, szóval nyertünk, ami jó hír, a sok törés viszont nem. Aucs. Én szerencsére a seprűn maradtam a meccs végéig, ezért is értem fel olyan gyorsan a kastélyba. A sípszó után meg sem vártam, amíg Ákos mondott valamit, rögtön rohantam fel a kastélyba. Még azzal sem vesződtem, hogy átöltözzek, vagy ilyesmi. Kit érdekel az most ilyenkor?
A tömeg még a pályánál lehetett, amikor én már a második emeletre vezető lépcsősor aljához értem, szóval senki sem gátolt meg abban, hogy felérjek a gyengélkedőre. Az ajtót pedig gyakorlatilag berúgtam – de azért még sem. Na jó, csak berontottam és azt is kézzel tettem, de nem volt olyan hangos… Meg szerintem a lányok sem aludtak már, bár ki tudja… elég nagyot eshettek, Nedráék meg ugye összeölelkeztek a levegőben… Na de a gyengélkedő. Fújtatva masíroztam oda a szobatársam ágyához, akinek már ugyan nyitva volt a szeme, de nem voltam biztos abban, hogy hall-e engem. Nem tudom miért ne hallana, de pontosan nem láttam, hogy  hogyan zuhant le, bármi megtörténhetett.
- Da…sha? -
Nagyon kellett ügyelnem arra, hogy ne essek itt össze helyben én is, jól néznénk ki, ha már fél Levita kviddicscsapat a gyengélkedőn maradna. A hangom még is elcsuklott a neve közepén, az ágya melletti székre roskadtam és ujjaimat összefonva a két combom közé csúsztattam kezeimet. A jobb lábam még mindig remegett, kipirosodtam a futástól és azt sem tudtam pontosan, hogy a csapat többi tagja mikor fut be. Majd csak jönnek…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Kissé nehezen tudtam kinyitni szemeimet, de bár ne tettem volna. A sötétségből először a hófehér plafont pillantottam meg, majd a szoba többi része is szépen fokozatosan feltárult előttem. Pár másodpercig nem fogtam fel, hogy mit látok, eléggé kómás állapotban voltam, de aztán visszatértek emlékeim. Riadtan rezzenek egyet az ágyban, gondolkodás nélkül pattantam volna ki ideiglenes fekvőhelyemből, de a fájdalom belenyilallt a hátamba, ami visszavonulásra kényszerített. Azért küszködtem egy kicsit, amíg sikerült legalább felülnöm. Kétségbeesetten hajamba túrtam és próbáltam megfejteni, hogy mi az isten történhetett. Nekem a kviddicspályán kellett volna lennem, nem egy ilyen helyen. Kénytelen voltam elfogadni, hogy nagy valószínűséggel ütköztem, minek következtében elvesztettem eszméletem és itt kötöttem ki. Utolsó emlékem csupán az, hogy repültem az eridonos karikák felé, majd egy hatalmas ütést éreztem a tarkómon. Valaki agyonvert, vagy mi?
A gyógyítók ezúttal is kitettek magukért. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy még nem jártam a gyengélkedőn, mert a taekwondo miatt már látogattam el párszor ide, de mindig józanon. Most viszont kénytelen voltam megtapasztalni, hogy milyen itt ébredni. Kaptam kötést a hátamra és a fejemre is, szinte már úgy néztem ki, mint egy múmia. Mivel fel tudtam ülni, ezért szerencsére nem tört el a lapockám és mivel még tudok gondolkozni, így nem hiszem, hogy megrepedt volna a koponyám. Még csak az kéne!
Legszívesebben lerohantam volna a csapatomhoz majd azonnal visszaszálltam volna seprűmre és folytattam volna a mérkőzést. Nyújtózkodtam kicsit, - amennyire bírtam üvöltés nélkül – hátha látok valami ablakon keresztül a  meccsből, de magam sem hittem, hogy elérem célom, nem is értem. Még mindig bennem volt a küzdés, a tudat, hogy cserbenhagytam a csapatot pedig méregként emésztette szívem, jobban fájt, mint a sérüléseim. Próbálkoztam a felállással is, de amint lábaimra helyeztem a testsúlyom rögtön elszédültem, úgyhogy inkább visszafeküdtem az ágyba. Ez így nem fog menni. Ha csillagokat látok, akkor a repülésről is lemondhatok, a héten biztosan. Visszahelyezkedtem abba a pozícióba, amiben felébredtem, az volt a legkényelmesebb a hátamnak, bár egyáltalán nem volt kényelmesnek mondható. A fejemmel nem tudtam mit kezdeni, fájt, bizony nagyon fájt az a pont, ahol a legnagyobb ütést kaptam. Könnyektől nedves szemeimet is becsuktam, igyekeztem lenyugtatni magam, amikor a gyengélkedő ajtaja szinte robbanásszerűen kinyitódott. Nem fókuszáltam be azonnal Izát, de ahogy közelebb jött felismertem. Barátnőm a nevemet kimondva leült az ágyam mellett lévő székre, miközben a fejemet felé fordítottam.
- Mi a sz*r történt? – Kérdeztem mérges és felháborodott hangon. Nem szoktam magyarul sokat csúnyán beszélni, de most kitört belőlem és nem bírtam visszafogni magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Fokozatosan kellene beavatni a dolgokba a lányt, viszont azon, hogy nyertünk, talán nincs is mit titkolni, egyszerűen csak kibököm, hogy „héé Dasha, amúgy tudom, hogy leestél, de jól vagy? Ja és nyertünk, de ne állj fel és kezd el táncolni, oké?”. Talán hallgat is rám és tényleg nem fog felpattanni, hogy felhúzva engem tangózzunk, vagy bármi olyan táncot járjunk, amit én nem ismerek, de ő Koreában igen. Azért ez kicsit furcsa lenne. Kicsit nagyon.
Aztán berobbantottam az ajtót – nem bombardával – és egyenesen a lányhoz mentem, aki közben már felfigyelt rám. Oké, lehet, hogy az ajtó volt az oka, elvégre elég rendesen kicsapódott, aztán meg be… de reméltem, hogy a gyógyító nem orrol meg rám – nagyon -, elvégre még is csak sürgős eset, a barátnőmről van szó, na meg ha már eddig is rohantam felfelé, nem itt fogom vissza magam.
Kíváncsian, meglepődötten és eléggé szomorú arcot felöltve pislogtam a lányra, pedig nem is volt szomorú a dolog, hiszen nyertünk! Juhhú, meg minden, de még is itt fekszik három csapat- és háztársam, szóval annyira nem rózsás a helyzet. Mindenesetre Dashával minél előbb közölni kell a hírt. Viszont a kérdésre egyelőre nem terveztem válaszolni, így csak megvontam a vállam és az ajkamba haraptam. Ajaj, ott van Nedra…
- Hogy vagy? -
Most akkor az a legfontosabb az, hogy meggyógyuljon és ha kell, minden nap feljövök hozzá, akár éjszaka is benézhetek hozzá, járőrözés közben… csak egy pár percre, úgy is aludni fog. Vagy felhozom hozzá Kiarát, vagy azt a furcsanevű hangszert, amit anno nem tudtam kiejteni – mondjuk ez most sincs máshogy. Vagy majd nem tudom, remélem gyorsan meggyógyul.
- Mire emlékszel? -
Szinte alig hagytam időt a válaszra, de az is jó, ha a kettő kérdést egynek veszi és akkor talán nem is kellene annyit beszélnie, ha összesűríti a válaszát. Lassan abbahagytam az ajkam rágcsálását, amit addig jó befejezni, amíg nem buggyan elő a vérem és talán nem fogok kétségbeesni annyira, hogy elájuljak itt. Dashának csak nincs komolyabb baja, ugye nincs…?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem akartam elfogadni, hogy beleset ért, ott akartam maradni és végigküzdeni a mérkőzést a csapattal, hiszen ez a dolgom és annyira szeretem csinálni. Persze tudtam, hogy előbb-utóbb engem is elér meccs közben az isten nyila, mint ahogy előttem sok mást is. De akkor is, miért pont az utolsó meccsünkön?
Megfordult a fejemben, hogy itt hagyjam a gyengélkedőt és azonnal a pályára siessek, csak hogy sebeim túlságosan is fájtak, ha az ápolók hagytak volna – biztosan nem – akkor sem lett volna erőm kibicegni a kastélyból, szóval visszafeküdtem. Már éppen kezdtem elveszni a tudatlanságban, amikor megjelent Iza az ajtónál. Nem ismertem fel azonnal, viszont határozottan felém közeledett, majd megállt és leült az ágyam mellett. Örültem barátnőmnek, hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondjak, annyi minden eszembe jutott. Végül kitört belőlem az érzelem, nem valami tündérin, de megkérdeztem, hogy mi történt. Válaszként csupán szomorú arckifejezést kaptam, ami még jobban megemelte a pulzusom.
- Izaa! Mi a fészkes fene történt? Vége a meccsnek? – Kérdeztem meg megint, ezúttal hangosabban, már-már üvöltve. Biztos voltam, hogy Iza hallotta elsőre is, de nem úgy tűnt, mintha repdesne az örömtől. Ez még inkább megrémisztett. Tényleg aggódtam, tudni szerettem volna, hogy mi lett a csapattal és a meccsel. Mikor megkérdezte, hogy vagyok, meg hogy mire emlékszem, nyeltem egyet és próbáltam visszanyerni a nyugalmam. Kis idő után, viszonylag normális hangon válaszoltam neki.
- Fáj nagyon a lapockámnál és a tarkóm sem rózsás. – Mutattam a kötésekre. – Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, ti szerintem jobban láttátok, mint én. Csak arra emlékszem, hogy haladtam előre és hirtelen hatalmas ütést kaptam felülről a sérült testrészeimbe. Aztán elsötétült minden, elment az adás. – Próbáltam visszaemlékezni. Bágyadtan néztem ki a fejemből, szomorú voltam, hogy így alakult. Még mindig szédültem kissé, de úgy döntöttem, hogy ismét felülök az ágyon. Alkaromra támaszkodva próbáltam előre dőlni, viszont a hátamba nyilallt ugyan csak a fejdalom. Ez arcomon is szépen tükröződött. Izához közelebb lévő karomat kinyújtottam felé, ezzel is segítséget kérve, ha már a szavakkal nem tudtam. Nem akartam kinyitni a számat, mert akkor lehet sikítottam volna, azt viszont nem szeretek, nem az én műfajom. Amennyiben Iza segített felhúzni, ülő helyzetben megigazítottam hasamig erő hajam, tincseimet kiszedtem a szemeimtől és hátratereltem őket.
- Mi lett a meccs eredménye? A többiek hogy vannak? Nem tudod, hogy mi történt velem? – Kérdeztem, miután megköszöntem, hogy segített felülni. Tudni akartam, hogy mi történt, amíg én kómában voltam. És hát az is érdekelt, hogy mi történt velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Hogy közlöd a csapatkapitányoddal, hogy miután lezuhant a seprűjéről, bekaptak három gólt és még a cikeszt sem az ő fogójuk kapta el? Hát sehogy. De hogy mondod meg a barátnődnek, hogy ugyan lezuhant, de még is ők nyertek, mert a fogójuk elkapta az aranylabdácskát. Aztán összeölelkezett az egyik terelőjükkel… Hát az elejét csak úgy kibököd. De még nem éreztem úgy, hogy eljött az ideje annak, hogy kibökjem, így mint Wolginál, itt is próbáltam húzni az időt. Majd örömködik később, előbb az állapota.
A fájdalmas arcom látva, Dasha konkrétan leüvöltötte a fejem és ezt most nem is bántam, de a gyengélkedőn voltak még páran, szóval őket jó lett volna nem megzavarni. Ijedten az ajkamba haraptam és kicsit hátra is dőlhettem a széken, de csak megráztam a fejem. Nyugi Dasha… Lélegezz mélyeket, ne izgasd fel magad, a nagy erőlködésben még megfájdul valamid.
- Igen, vége a meccsnek. Különben hogy lennék itt? -
Egy halvány mosolyt varázsoltam az arcomra és próbáltam nem arra gondolni, hogy Nedra ott fekszik, szinte szemben velem. A lábam tovább remegett, miközben a szám is harapdáltam, szóval ez most egy kívülállónak – jelen esetben Dashának – azt jelenthette, hogy valami nagy baj van. Pedig nincs is, azon kívül, hogy a gyengélkedőre kerültek a lányok. Így belegondolva ebbe, a kviddics tökre veszélyes sport, a csapat több, mint fele pedig lány. Jézusom…
- Nagyon én sem láttam, a zóna azért elég messze van tőlem, meg hát ugye az a hülye hó is esik még mindig… Nem tudom pontosan, de azt hiszem Ashley ment neked. Miközben zuhantál, megpróbált elkapni, de ühm… ja igen, a végén Ákos segítségével értél le a földre. -
Azt már direkt nem említettem meg, hogy amikor lezuhant, a kvaff még az eridonosok kezében volt, de majd mindent a maga idejében ugyebár. Tovább rágcsáltam az ajkam, amikor viszont Dasha fel szeretett volna ülni, megemelkedtem és óvatosan felhúztam. Aggódva pislogtam a szobatársamra, nagyon nem voltam boldog, pedig az, hogy nyertünk, felvidíthatott volna. De nem, Izának mindig a legrosszabb dolgokkal kell törődnie és cseppet sem tudott úgy bejönni a terembe, hogy boldog mosoly van az arcán és lelkendezve ugrál oda a barátnőjéhez, hogy elújságolja a hírt: nyertek. Nem, Izának fájdalmas fejjel kellett bejönnie, ráhozva ezzel a kapitányra a frászt. Hát, ez van.
- A többiek… szerintem még a pályán vannak, vagy öltöznek. Tudod, ők sokkal többet mozogtak, mint én, lehet, hogy csak kell nekik néhány perc, amíg kifújják magukat. Aztán szerintem jönnek fel ide. Amúgy… Nedra és Grace összementek. Nem tudom mi történt, itt vannak ők is, de csak Nedrát láttam. Ott fekszik, de remélhetőleg rendbe jön. Grace-szel nem találkoztam, valamelyik paraván mögött lehet, ha jól láttam, akkor rázuhantak az egyik lelátóra. -
Elhúztam a szám és a lány első kérdését újra figyelmen kívül hagyva kinéztem az ablakon, ami hát persze, hogy nem nézett a pálya irányába. Lesütöttem a szemem, smaragdjaim a cipőmet bámulták, ami már nem fehérlett a hótól, hiszen eléggé régóta a kastélyban tartózkodtam már ahhoz, hogy leolvadjon róla. A kviddicstalárom is már csak vizes volt, de ez most cseppet sem tudott érdekelni.
- Figyelj, a meccs… -
 Hatásszünet igen, mert ilyen is kell ide.
- Megnyertük. Nedra elkapta a cikeszt, utána pedig ugye Grace-szel… -
Sóhajtva előrébb dőltem és felkészültem arra, hogy Dasha felpattan-e, vagy nem. Tényleg nem lett volna jó, ha most elkezd itt táncolni, mert akkor még jobban összetöri magát. De annak tényleg örülni lehet, hogy nyertünk. Azonban ennek ellenére én még mindig nem mosolyogtam. Majd…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Szegény Izát jól leordítottam, pedig nem voltam rá mérges, imádtam a csajt, de akkor olyannyira ideges lettem, hogy robbanni tudtam volna. Magamra haragudtam, hogy miért nem figyeltem jobban, mert akkor végigélvezhettem volna az utolsó meccsünket az idényben. Nagyon nem volt mindegy, hogy nyertünk-e vagy sem, de a többiek állapota is érdekelt.
Közben rájöttem, hogy ha Iza itt van, akkor vége a meccsnek, elképzelhetetlen volt számomra, hogy a lány nem védi a karikákat miközben folyik a meccs. Ezt ő maga is megerősítette, de mégsem mondta el az eredményt. Láttam, hogy lába remegett, az ajkát rágcsálta és még rövidke mosolya sem tudott megnyugtatni. Éreztem, hogy nem valami tündéri a helyzet. Már elkönyveltem magamnak, hogy veszítettünk.
Kíváncsi voltam, hogy velem mi történhetett, elmondtam barátnőmnek amire még emlékeztem, mire ő hozzátette azt, amit ő tudott. Pont Ashley-re nem számítottam, egyszerűen nem néztem ki a lányból, hogy szándékosan belém jönne. – Gondolom véletlen baleset volt. – Jegyeztem meg halkan, magamba roskadva már a szomorúságtól. Lehangolt lettem, nem nyertük meg a meccset és még a csapatot is cserbenhagytam. Legszívesebben kitöröltem volna ezt a napot.
Ismét felültem, hála Izának, hiszen a segítségét kellett kérnem, a hátamban, illetve a tarkómon érzett fájdalomtól képtelen voltam egyedül megtenni a mozdulatot. Miközben hajamba túrtam és küszködtem a könnyeimmel, barátnőm helyzetjelentést adott. A többiek még öltöztek, gondoltam, hogy jól lefáradtak, hiszen egy kviddicsmeccs durva tud lenni. Azon gondolkoztam, hogy miként merjek a szemükbe nézni ezután, de Iza folytatta a tudósítást. Szemeim kikerekedtek és a szomorú, nyúzott arcom ijedté változott. – Hogy mi? Nedra és Grace összementek? – Kérdeztem volna, hogy jól vannak-e, de követtem szobatársam tekintetét és megláttam a másik ágyon fekvő Nedrát. Kellett pár perc, mire felfogtam, hogy baj van és nem csak lazán lekoccolták egymást. Nem értettem, hogy eddig miért nem vettem észre, hiszen nem volt messze tőlem. Talán mert magam sem akartam bevallani, hogy Nedra az. Térdemet felhúzva átkulcsoltam alatta a kezeimet és homlokomat lábamhoz nyomtam. Szentségeltem, végül megjelentek könnyeim is, de nem engedtem, hogy elhagyják szemgödrömet.
- És Grace? Ő hol van? - Ijedten kérdeztem, miután közbenéztem és sehol sem találtam a lányt. Mélyeket lélegeztem és próbáltam elfogadni, hogy a csapat majdnem fele a gyengélkedőn végezte. A csöndet Iza törte meg. Nem mondott sokat, de hangja lágynak tűnt, amit annyira szeretek. Barátnőm mindig sokat jelentett nekem, valahogy megnyugtat a jelenléte. Kis hatásszünet után felkaptam a fejem a fülemben visszhangzó egyetlen szóra, amit mindig olyan jó hallani. Szemem felcsillant és az eddigi szomorúságom foszlani kezdett. – Miiiii? – Mosoly még nem jelent meg arcomon, értettem a szót, de a tudatomig még nem ért el. Már annyira beleéltem magam, hogy vesztettünk. Nedra előbb kapta el a cikeszt és azután ütközött Grace-szel? Csodálkozva fordultam másik oldalamra a fogónk felé. Büszkeség töltött el, kimondhatatlanul hálás voltam a lánynak és ha tehettem volna, akkor azonnal futottam volna megölelni. De mivel erre képtelen voltam, ezért még mindig csodálkozva visszafordultam Izához.
- Most komolyan nyertünk, vagy csak szívatsz? – Kétszer is megkérdeztem, mert nem hittem fülemnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Türüp, türüp, tücsökciripelés, minden ami kell egy ilyen helyzethez, az most bezzeg nem jön ám ide. Dasha feszült volt és valamennyire én is, ha ránéztem. A kötéseket a takaró és a ruhája valamennyire eltakarta, de tudtam, hogy rajta vannak és ez inkább megrémisztett. Ismertem már őt annyira, hogy tudjam: addig, amíg nem kell komolyabban foglalkozni vele, nem fog törődni a sérüléseivel. Most sem hangoztatta sokáig, hogy mennyire fáj a háta, vagy mit tudom én, hanem az első és legfontosabb neki már rögtön a meccs volt és a csapat. A csapat, amelynek ő is a része és a csapat, amely nem tudom hol időzik ennyi ideig.
- Biztos. -
Elgondolkodva meredtem magam elé és még mindig arra gondoltam, hogy a lány itt fekszik, kint pedig valószínűleg már ünneplik a csapatot. Akkor ez is lehet az oka, hogy nem értek még fel. A tömeg, ami engem nem akadályozott meg abban, hogy felérjek ide. Semmi kedvem sem volt a háztársaimmal hangosan éljenezni, meg amúgy sem az a természet voltam. Sosem kedveltem a tömeget - évnyitó, khm ugye -, azt meg különösen nem viseltem el, ha valaki nem pont külön engem, de úgy összességében - megemlítve ugye engem is - ünnepel minket. A csapat örülhet, nagyon ügyesek voltak és szerintem Dasha is örül ennek, de én különösen nem szerettem. Szóval inkább üldögélek a gyengélkedőn és beszélgetek a lánnyal, mint hogy hagyjam, hogy a tömeg magával sodorjon. És szerintem ezt Dasha is tudja.
- Ühüm. Azt sem láttam pontosan, de majd őket kérdezd, hogy mi történt. Azt tudom, hogy a lelátóra zuhantak. -
Eléggé nehéz volt ezt elmesélni, még is, olyan könnyen ejtettem ki a szavakat, hogy az még engem is meglepett. Nem kellett volna ilyen gyorsan mesélni a dolgokat, még nekem is gyors volt a tempó, de Dashát elnézve tudtam, hogy neki nem gyors, sőt, tulajdonképpen neki ez épp megfelelő.
- Valahol itt van ő is. -
Az ajkamba haraptam és ezt most már kicsit lassabban ejtettem ki. Vigyáztam arra is, hogy ne parázzak rá nagyon a dologra, mert annak tudjuk mi a vége. Nem lett volna jó, ha belegondolok Graceék esetébe és elájulok. Jesszus. Végig figyeltem Dashát és közben próbáltam nem a lányok összeütközésére gondolni. Vattacukor, felhők, kutya, zongora, satöbbi. Csak nyugodjak már meg. Mélyeket lélegeztem, miközben a barátnőm a lábát átkarolva ült az ágyon és feltehetőleg ő is gondolkozott valamin. Hajaj, ez mindkettőnknek egy szörnyen nehéz meccs volt. Tudom.
Annyira nem szerettem az ilyen helyzeteket. Wolgihoz is ugyan feljöttem, de nem volt valami könnyű, sokáig győzködtem magam. Nem szerettem a gyengélkedőre járni, mindig összeszorul a gyomrom és megszédülök. Nem is tudom hányszor kerültem már fel ide, mert vagy elájultam, vagy Vasváry prof felhozott, mert éppen idegbajos lettem a szobájában. Hát az felejthetetlen élmény volt. Szóval, visszatérve a gyengélkedőre, ma éppen szintén eléggé idegbajosan törtem be ide, de azt hiszem ettől el lehet tekinteni.
- Szoktalak én szívatni? -
Vigyorogtam a lányra, miközben végig gondoltam, hogy hányszor vágtam át. Talán egyszer sem. Vagy csak nem emlékszem rá? Nem tudom, maradjunk abban, hogy nem szoktam átverni és akkor ez így mindenkinek jó, az én lelkem is megnyugszik.
- De figyelj, tényleg nyertünk. Viszont ne kezdj el táncolni, jó? Vigyáznod kell most magadra, gyógyulj meg minél előbb, mert el fog puhulni a csapat. -
Továbbra is a lányra mosolyogtam és most éreztem igazán azt, hogy kezd lassan jó kedvem lenni. Ahhoz képest, ahogy még húsz perce bejöttem ide, most már eléggé felvidultam, hát nyertünk!
- Viki nagyon ügyes volt. Miután leestél és a kvaff még a pirosaknál volt, ő szerezte meg és vitte is az ellenfél karikái felé. Aztán a hóesésben elvesztettem őket, nem tudom rádobott-e. -
Azt hiszem Dashának elég volt ennyi információ ahhoz, hogy büszke legyen a húgára - vagy a nővére? Na, anno úgy voltam Misiékkel is, fogalmam sem volt arról, hogy akkor most Misi Michelle öccse, vagy bátyja. Na mindegy is.
- Kiarát felhozzam? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Azt viszonylag könnyen elfogadtam, hogy ütköztem Ashley-vel, de azt, hogy veszítettünk és, hogy Grace és Nedra is a gyengélkedőn kötöttek ki, azt már nem sikerült valami gyorsan. Aggódtam értük, melyik csapatkapitány nézni lazán, hogy a csapattagjai kómásan feküdnek körülötte? Én biztosan nem. Nedra nem volt messze tőlem, viszont Grace-t nem láttam sehol. Kétségbeestem, tartottam attól, hogy súlyos baja lehet a lánynak, akivel már annyi mindent túléltem. Teljesen lesokkoltak a történések, szomorú voltam és a könnyeim is megjelentek a szemem sarkában. Mélyeket lélegeztem, mert úgy éreztem, mintha fulladoznék és összeesnék a levegőhiánytól. Még éppen időben mondta ki Iza azt, hogy nyertünk, különben talán rosszabb lett volna az állapotom. Összezavarodtam az eddigi rossz hírek után kiejtett jó szó után. Izabella hangulata sem arról árulkodott, hogy győztünk és mindenki most ünnepel, nem tűnt boldognak, igaz, ennyi sebesülttel nem is csoda.
Nem szívatott, a továbbiakban is megerősítette, hogy bizony a cikesz Nedra kezében landolt, nem Ashley-ében. Ismert már, ezért előre figyelmeztetett, hogy ebben a fizikai állapotban nem kéne ugrándozni. Szépen megsejtette a gondolataimat, pont le akartam volna reagálni valahogy az örömöt, de igaza van, jobb, ha most nem erőltetem meg magam. Parancsot adtam magamnak, hogy ezúttal ne kezdjek el ugrálni, meg kell hagyni, eléggé nehéz volt megállni, de sikerült. Mosoly és derű azért megmutatkozott az arcomon és Iza felé dőltem, hogy megöleljem.
- Mert el fog puhulni a csapat? Ne aggódj, azt nem hagyom! – Súgtam a fülébe miközben átkaroltam. Biztos voltam benne, hogy ez nem fog bekövetkezni, ha más nem, Iza gondoskodni fog róla. Az ölelés után visszadőltem az ágy háttámlájának, közömbös fejjel figyelve továbbra is őt. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon túl kemény edzéseket csinálnék. Lehet, nem kéne ennyire szigorúnak lennem, hiszen nem mindenki sportoló kiskora óta. De mindig figyeltem a tagokat, és ha valaki nem bírta, akkor szólhatott volna, hogy tartsunk szünetet. Remélem nem mérgesek rám emiatt. Ez a gondolat bántotta a szívem, majdnem meg is kérdeztem Izát, hogy mit gondol, de nem volt hozzá bátorságom. Vagyis inkább tartottam, hogy nem fogja beismerni most, hiszen összetörve itt fekszek előtte.
- Igen? – Ezek szerint a húgom szállt fel utánam. – Ő jól van? – Ennyi sebesült után ez volt az első kérdésem, már ami Vikit illeti. Ha neki is baja esett, akkor már rombolni kezdtem volna. – Ugye nem esett semmi baja? - Örültem, hogy a testvérem is seprűt ragadhatott és kviddicsezhetett, elvégre tudtam, hogy imádja. És ha ő elszántja magát és 100%-ot teljesít, akkor ott fű nem nő. Nagyon büszke voltam rá.
- Kiarát? Hát, nem kell miattam szaladgálnod. De jobb lenne, ha átöltöznél, mert csurom víz vagy és könnyen megfázhatsz. És ha már a szobánknál vagy, akkor felkaphatnád a szőrmókomat. – Nevettem el a végét. Burkolt formában mondtam igent, szokásom. Mindazonáltal tényleg nem kéne megbetegednie Izának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Hát nem tudom, lehet. Elvégre Te voltál az, aki meghajtott minket. -
Bólogattam mosolyogva, de ez az állapot nem tartott sokáig, ugyanis Dasha maga elé bámulva nagyon szomorú képet vágott, amitől megijedtem. Nyeltem egyet, hátradőltem és én is elgondolkozva meredtem a cipőmre. Pedig az előbb még olyan vidám volt és olyan jó volt, hogy megölelt.
- Dasha... nem úgy értettem. Az jó, hogy kemény vagy, meg így legalább edződik a csapat. Ne értsd félre, szeretünk meg minden, nem úgy értettem, hogy utáljuk, hogy ilyen kemény vagy. -
A végére már egy kínos nevetés is hozzájárult ahhoz, amit én most itt mind elregéltem. Talán úgy tűnt, hogy magamnak is be akarom magyarázni, hogy Dasha nem olyan szigorú, hogy utálni kéne őt, de ezt volt az igazság. Tényleg nem utáltuk, legalább is én nem és akiről kiderül, hogy más véleményen van, komolyan nem tudom mit csinálok vele. Mugli módszerekkel fogom kifárasztani? Leviszem a kínzókamrába? Jézus, na azért azt nem...
- Igen, és mondom, nagyon ügyes volt. De nyugi, nem esett semmi baja, maximum annyi, hogy látott lezuhanni. -
Az ajkamba haraptam és akarva-akaratlanul is visszagondoltam arra az esetre, amikor Vivien karját szétmarcangolta az a farkaskutya. Szörnyű volt azt végignézni, még is csak a testvéremről volt szó, de hát az meg amúgy sem egy kellemes látvány, ha valakit éppen szétszed egy kutya. Na jó, inkább ugorjunk...
- Oké, felhozom. Még valamit? Ruha, könyv, hangszer, kabala, akármi, amit könnyen megtalálok? -
Nem, nem azt akartam mondani, hogy kupis a szobája, de ha valamit például titkos helyre rakott el, akkor azt nem fogom keresgetni, mert széttúrnám a szobáját. Azt pedig nem akarom. Amint megkaptam a választ, még egyszer megkértem a lányt, hogy ne ugráljon, meg semmi, aztán lassan kilépdeltem a gyengélkedőről. Az ajtó előtt még körbenéztem, hátha találkozom egy csapattaggal, de nem, még nem értek fel. Kénytelen voltam magára hagyni Dashát, de amilyen gyorsan csak tudtam, átöltöztem és megkerestem az esetlegesen felsorolt dolgokat. Na meg Kiarát.