Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- You are just too good to be true...I can't take my eyes off of you
You'd be like heaven... - Lágyan dúdolva, behunyt szemmel libben végig a folyosókon, fodrozó lila ruhája pedig hűségesen suhan utána a levegőben - nem okoz neki gondot mikor megpördül-megfordul, felugrik, átugrik, épp hogy csak az ablakon ki nem.
- to...touch. - Leheli átszellemülten abban a pillanatban, mikor megtorpan egy folyosó szélén és óvatosan behúzódik a fal mögé. Nyúlánk ujjait a hideg kőre fonja, miközben olyan óvatosan húzza össze magát, ahogy egy szelíd, de végzetesen kíváncsi növényevő tenné, ha megijed - csak vörösesbarna, nagy fürtökben aláomló göndör haja és az amögött pislogó boldog, világos szemek látszanak. Alastair ekkor már szótlanul, kinyújtott kézzel áll - Lili pedig az évfolyamtársa legutóbbi mondatára figyelt fel.
- Mi?! - Sikkant fel rettentő halkan, meglepettségében formás szája elé kapva kezeit.
- There are no words left to speak... - Mikor újra felhangzik a fejében a harsona, az felhőtlen érzés még küzd benne és önkívületben folytatja a dalszöveget. Aztán tesz néhány tétova lépést a többiek háta mögött, mert a józan esze nem tudja hidegen hagyni a helyzetet. Túl egyértelmű.
Segítenem kell.
De Lili nemcsak a lányt ismeri (bár a nevét nem tudja), nála sokkal jobban a vele szemben álló férfit. Tagadhatatlan, hogy nem nézte jó szemmel a tanárváltást, nem kellett ugyanis illúziómágiát tanulnia ahhoz, hogy elvarázsolja őt Mr Magnus magas termete és férfias eleganciája.
Lilit tulajdonképpen a tanári kar férfiállományának döbbenetes része elvarázsolta.
Beleharap a dús ajkába, mely emiatt azonnal megtelik bő vérrel - mit tegyen? Még soha nem volt ilyen helyzetben. A gyomrából feltörekvő, buzgó kiáltás emeli a karját is, miközben merev lábakkal áll a földön.
Csak az jár a fejében, hogy nem lenne igazi bagolyköves diák, ha inába szállna a bátorsága. Itt ő most egy bűntény szemtanúja. Ha elszalasztja, hogy megpróbálja megakadályozni a dolgot, talán soha nem bocsátana meg magának.
- BŰNÖZŐ! KAPJÁK EL! - Sikítja őrületesen magas hangon, miközben remegő kezekkel Alastairra mutogat.
- AKADÁLYOZZÁK MEG! DEALER! DEALER! DROGOT ÁRUL! - Itt van annyi lélekjelenléte, hogy levegye a pillantását a tanárról, hogy a lányra nézzen, pánikszerűen kitágult szemeivel azt üvöltve: FUSS.
Ez olyannyira hatékony, hogy végül ő maga kezd futni a lépcsőn felfelé, célba véve egy közeli rejtekajtót.
Fut, fut, egyenesen az oltalmazó tanári szobába. Üvöltve.
'SEGÍTSÉG'

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bár kétségtelenül nem fogja fel a helyzetet főbenjáró bűnként, de ettől függetlenül nem tervezi visszaadni a dobozt. A laza hozzáállásnak is megvan a vége, valahol a józan ész határain belül. Ez alá nyugodtan oda lehet sorolni azt is, hogy pszichoaktív anyagok lényegi hozzávalóját nem szolgáltatja oda egy diáknak. Főleg nem egy diáknak, de amúgy sem, senkinek.
- Rendkívül fiatalos nagymamád lehet, valóban. - Vigyorog, ám közben meg sem próbálja kispórolni hangjából az iróniát. Azért lassan ideje lesz jobban rávezetni a lányt, hogy ezektől a magoktól egészen biztosan könnyes búcsút vehet. És ami lényegesebb, hogy az erre kidobott pénzének is. Jól felültették szegényt, de anyagi kártérítést nem kötelessége adni.
- Majdnem meghatottál, de nemcsak, hogy nem lenne etikus visszaadni - amennyiben mindössze ennyiről lenne szó, akkor Bori már boldogan dudorászva tartana vissza a hálókörlete felé, a dobozzal a hóna alatt - ... de még törvénytelen is. Ezzel gyakorlatilag bevihetnélek azon nyomban az itteni auror kirendeltséghez.
Egyelőre hiába mondja ezt, mivel az előadása nem hangsúlyosan komoly, nem is nagyon hangzik ez valódi fenyegetésnek, vagy olyasminek, ami valóban előfordulhatna. Nyitná is a száját a válaszra, egyfajta megerősítésre, ám lehetősége sincs nemhogy befejezni, még csak elkezdeni sem, mert a levegőt átszeli valami éktelen... zaj.
Aztán rá kell jönnie, hogy ez egy embertől származik, és történetesen még értelme is van. Bűnöző. Dealer. Ezeket a szavakat ki tudja venni az összefüggéstelen katyvaszból, amit kiáltozva elnyargal az ismeretlen leányzó. A tanári szoba minden bizonnyal egy ilyen késői órán úgyis legfeljebb csak felkenődni tud.
A férfi pedig csak áll néhány hosszúnak tűnő másodpercig, mint aki nem tudja hová tenni az eseményeket.
Aztán hangosan elneveti magát, de még a szabad kezét is a homlokához emeli, hogy valahogy tompítsa a hullámokban rátörő kacagást.
- Nem hiszem el ezt a helyet, méghogy a Hogwarts-nál nincs meredekebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Habár pontosan érzékeli a tanár szavaiban csendülő iróniát, ami nagymamájára vonatkozik, nem zavartatja magát, csak kitartóan bólogat vigyorogva. Határozottan állíthatjuk, hogy Boró megkedvelte az újdonsült tanárt. Van annyi esze, hogy felfogja, nem tehet másként a magokkal, de az a tény, hogy rendesen bánik az eridonossal, és még a viccet is érti egyértelműen nyerő pont a lány szemében. A főnixlány lelkesedését még az aurorfenyegetéssel sem lehet lelohasztani. Ismét felcsillanó szemekkel szólal meg.
- Hú, ott még úgysem jártam, majd egyszer meg tetszik mutatni? Vagy ahhoz ilyenekkel kell mászkálnom? - bök rá a dobozra – Csak úgy látogatni nem lehet? - Záporoznak a kérdések, mert tulajdonképpen a göndör fürtös barnát minden érdekli, amit még nem látott a varázsvilágból. Mugli rendőrségen már járt ugyan, de egy aruroriroda sokkal menőbben hangzik a lány fejében, és biztos benne, hogy sokkal érdekesebb dolgok vannak ott, mint mugli megfelelőjében. Vigyorgó fantáziáiból egy hang riasztja fel, kimeredő szemekkel, meglepetten néz Lilire. Ismerős neki, járnak együtt órára, de arról, hogy hogyan is hívhatják, fogalma sincsen. Nem túl tökéletes a névmemóriája, na.
- Mi a...?! - kezdene bele, miközben kővé meredten bámulja a jelenetet. Majd mikor tekintete találkozik a másik lányéval – aki szerinte meglehetősen furán viselkedik, totál kattant -, ő igyekszik nyugtatólag ránézni, nem sok eredménnyel.
- Nem, nem félreérted – próbál magyarázkodni neki, de nem hinné, hogy Lili meghallja, hiszen olyannyira kiabál, és nem is igazán figyel oda Borókára. Aztán mikor a lány megiramodik az eridonosnak egy perc sem kell, máris fut utána, csapot-papot, illetve doboz-tanárt otthagyva. - Hé!! Várj már, gyere vissza! - lihegve rohan utána, és ha elég közel ér hozzá, igyekszik elkapni a csuklóját, hogy megértesse vele, Alastair Magnus nem dealer és nem is bűnöző. Közben reménykedik, hogy nem nyílik ki a tanári ajtaja, és sikerül még időben utolérnie a másik diákot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- And I thank God I'm alive! - Kiáltja eszeveszetten kitágult szemekkel a Bogyólány szeme közé nézve, mikor az megragadja a csuklóját. Még a lépcsőn tetején állnak, három lépésnyire a rejtekajtótól. Az érintéstől úgy látszik kicsit megnyugszik - megáll. Tekintetét sebesen, majd fokozatosan lassulva váltogatja Alastair és az évfolyamtársa között, miközben az agya bootol. Hosszú másodpercek kérdése és lassan megpróbálja összerakni a fejleményeket; ajka enyhén kinyílik és lebiggyed a hihetetlen erőfeszítésben, aztán a sok göndör fürt ide-oda libben, ahogy lassan elkezdi megrázni a fejét. Hátrálni kezd.
- Mi? - Hangzik kurtán a következtetés, magas, elámult hangon, elhalkulva a meglepettségtől. Amilyen lassan hátrált, most olyan gyorsan ugrik újra Boróka elé és ezúttal ő ragadja meg, de nem a csuklóját, hanem az alkarját. Szemében féltő aggodalom ül.
- MI?! Ne higgy neki! Te is benne vagy?! - Ezt már egészen biztos, hogy Alastair is hallja a lépcső alján...a legközelebbi folyosón egy tilosban settenkedő diák ijedten ugrik egy páncél mögé. Lili ekkor valami furcsa, nyüszítő hangot hallat, majd újra a tanárra néz. Aztán a rejtekajtóra. Hiányzik neki Magnus. Vagy egy másik erős férfitanár, aki most biztos megvédené őket.
Következő szavait, mintha egy zavarodotthoz beszélne, olyan szépen, gondosan artikulálva, lassan formálja Borókának, hogy szent meggyőződése szerint ennek segítenie kell, hogy a dolgok újra az ő irányítása alá kerüljenek. Észhez kell térítenie a lányt. A harc még nem ért véget.
- A drog rossz. (Értem?) Te ennél többet érsz. Abba kell ezt hagynod. Gyere velem! - Ekkor finoman ráncigálni kezdi a lányt. Hogy a társának legyen elég ideje feldolgozni ezeket a számára nyilvánvalóan fantasztikus és újszerű, prófétai gondolatokat, melyek egy teljesen más, megvilágosult világot hoztak el neki, Lili nagyot nyelve, bátran odavakkant Alastairnak is.
- Meg se próbálja! Én nem az a fajta vagyok! Jelenteni fogjuk magát! Az apjának is! Ismerem! - Csak szeretné. Can't keep my eyes off of you...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A hang irányába fordulok - hirtelen fel sem ismerem, ugyanis elmerültem a fejemben -, s az, hogy Ethant pillantom meg, a lehető legjobb és legkevésbé kedvező fordulat. Azért kedvezőtlen, mert már most sejtem, hogy ismét a kevésbé nyilvános képgyűjteményem fog bővülni ezután a találkozás után, másrészt pedig mert felcsillan a remény, hogy értelmes dolgokkal fogok tudni foglalkozni ezen az éjszakán.
- Ugyan már, nézz rá, dilettáns munka. - Intek a hölgy felé, aki szemlátomást iszonyatosan felháborodik, de azért még mindig meg van rettenve, úgyhogy nem ébreszti fel a többi portrét. Hála a jó istennek.
A csuklóm viszont csapdába került (mint a múltkor... haha), úgyhogy sajnos nem tudok nekilátni a munkának. Ezt most megúszta a némber, na mindegy.
- Elhiheted, én is örülnék, ha lenne ihletem hozzá - sóhajtok rezignáltan. Tulajdonképp nincs sz*rabb dolog számomra, mint az ihlethiány; ennél borzalmasabb dolgot kb. elképzelni nem tudok. Ez az elmém megfeneklése, a gondolatstopp. Az ihlethiány azt jelenti, hogy ismét belesüllyedtem a teljes érzelemmentességbe, így nincs is mit lefestenem.
- Szegény te - nézek rá, ugyanazzal a visszafogottsággal, mint amivel a pubban köszöntöttük egymást. - Kellemetlen lehet, hogy lázadozó művészeket kell büntetned esténként. Bár lehet, hogy a kreativitásod miatt ez tartalmas szórakozás számodra.
Közben zsebre is vágom az ecsetet, úgy néz ki, azt ma nem használhatom. Igencsak szomorú tény ez.
- Ha nem járőrözni vagy, akkor hogyhogy ilyenkor erre jársz? - kérdem, s a kezemet is zsebre vágom közben. Micsoda balszerencsés véletlen, ugye, hogy Ethan pont erre járt. Fáj a pici szívem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Esze ágában sincs követni a hangoskodó leányzót eleinte. Tulajdonképpen teljesen megelégedett volna azzal, hogy az elnyargal, ő meg alaposan kineveti magát a helyzet abszurditásán. Nem foglalkoztatja különösebben, hogy mi terjed el róla a diákok körében, ha éppenséggel az, hogy drogot terít nekik, akkor az. Majd lecseng egy hónap alatt legrosszabb esetben - így ment ez mindig is az iskolákban, ebben valószínűleg nem különbözik nagyon Magyarország és Nagy-Britannia.
Boróka viszont nem így gondolhatja, mert szinte azonnal Lili után veti magát, és mire a kislány felér a lépcső tetejére, addigra az eridonos már nagyjából be is éri. Alastair ezzel egy időben jut el produktivitásának azon szintjére, hogy ismét ki tud egyenesedni a nevetésből. Jól jön, hogy odafenn Lili még előkészül egy kisebb (bár megintcsak annál összefüggéstelenebb) hegyi beszédre, mert addig kényelmesen ő is felkocoghat a lépcsőn, akkorra érve be a diákokat, amikor ezúttal a hangoskodó ragadja meg Boróka karját, és úgy kezdi ráncigálni.
- Na most már elég legyen. Vicces volt az elején, de a lépcső szélén egymást ráncigálni a legkevésbé sem mulattató. - Egyik kezével Lili karját, a másikkal pedig Boróka vállát fogja meg. Nem szorít rá egyikre sem erősen, épp csak annyira határozottan fog rá, hogy lefejtse őket egymásról. Ezalatt ugyan még kap némi megjegyzést, amire csak szórakozottan felciccen, és megint csak elmosolyodik - a gesztus apró gödröcskét gyűr az álla oldalán.
- Természetesen, csak nyugodtan jelents. Holnap, amint kipihented magad és letudtad a kötelező óráidat, semmi sem fog meggátolni ebben - akár az apámnak is.
Abszolút az ellenkezőjét csinálja annak, ami a normális vagy a várható lenne alapvető esetben. Jobban belegondolva az ő helyzetéből nézve ez a legtöbb és legjobb amit tenni tud. Kezdjen egy kamaszt győzködni az éjszaka közepén? Értelmetlen, és Lili amúgy is teljesen belelovalta magát.
- Igaz, én meghallgatnám a diáktársamat, mielőtt feljelenteném gyógynövénymag-birtoklásért, és kínossá válna számomra a helyzet. - Vigyorrá szélesedik a mosolya, ahogy elengedve a lányokat, a zakója alól kihúzza a dobozt, és megrázza kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Persze, nem is attól félek...
De, igazából attól is félek, hogy nagyon nehéz lesz, és kibukok. Akkor tényleg nem lesz hova mennem. Ha innen kitesznek, mert nem tudok úgy teljesíteni, ahogy szeretném, akkor bizony nekem annyi lesz, meg egy bambi. Nem tartom valószínűnek, hogy valaki örökbe fogad, vagy, hogy ha mégis igen, akkor meg is tart, ha nem vagyok képes elvégezni az iskolai feladataimat. Elég bonyolult ez a helyzet.
- ... csak félek, hogy mi lesz akkor, ha már fel kell nőnöm. Ijesztő a felnőttek világa.
Meg már a nagyobb gyerekeké, a tiniké. Az a sok szerelmi bánat, és feladat, amikkel meg kell birkózniuk. Annyira sok minden, hogy nem is értem, hogy bírják azok, akik legalább egyszer nem törnek össze teljesen. Biztos ők nagyon erősek lelkileg. Én most már attól is megremegek, ha csak eszembe jut, hogy már eltelt az év fele lassan, és hamarosan fejemre kerül a süveg, hogy aztán beosszon.
- Szívesen körbenéznék, de Saci néni kérte, hogy ne kóboroljak el, szóval itt kell várnom rá, amíg vissza nem jön. Az igazgatóhoz ment be, valami papírokat hozott neki. Én kint játszottam, és megkérdezte, hogy van - e kedvem eljönni vele, így eljöttem.
Ezzel megválaszolom azt is, hogy a szüleimmel jöttem - e. Kevés esélytelenebb dolgot tudok elképzelni, mint azt, hogy ők valaha is elfogadják ezt az egészet. Itt még az sem segít, hogy talán majd egy nap. Egyszerűen ki van zárva, és az, hogy nem emlékeztek rám, sem a varázsvilágra, csak azt erősíti meg, hogy ők ezt az egészet sosem lennének képesek megérteni. Eleve kiakadtak azon, hogy én hittem az unikornisokba. Annyira túlmentek ezek a dolgok a realista felfogásukon, hogy ha mellettük sétált volna el, akkor se hitték volna.
- Ilyenkor már nincs órád?
Kérdezek én is, hiszen nem árt felkészülni arra, hogy mi lesz, amikor ide kerülök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Fájdalmasan felsóhajt. Nehéz megállapítani, hogy Cole vissza-nem-fogott sértése váltja ki ezt belőle, vagy az ezt követően szinte azonnal felhangzó sápítozás, éles hangú átkozódás és egyéb hangi elemek, amiket nem kívánt magának így éjnek évadján.
- Jobb, ha elmegyünk innen, bántja a fülem ez a hangos zaj. - Nos, talán ez részéről sem volt a legudvariasabb, de még mindig mérföldekkel kevésbé szókimondóbb, mint a másik rellonos. Hogy szavainak nyomatékot adjon, megérinti Cole hátának közepét, illetve valamivel lejjebb, derékrésznél a gerinc mentén. Kívülről egyszerű mozdulat, mintha csak terelgetné a fiút.
- Bizony, szegény én. De nem kell aggódnod, valóban sokféle büntetési mód közül tudok válogatni, biztosan kitalálok valamit neked is. - Burkolt heccelődés, egyben műsor is a festményeknek, akik egy "festényként" mellé állva biztatják arra a sárkányok házának prefektusát, hogy "adja meg a vandálnak, ami jár neki". Magában rendkívül jól szórakozik ezen.
Ha tudnák, mihez szurkolnak.
Amennyiben Colton nem ellenkezik, akkor rendes sétatempóban el is indulnak, hogy kikerüljenek a festmények uralta folyosóról, és egyúttal átvonuljanak egy csendesebb szegletére a kastélynak. Nem olyan rossz, ha talál társaságot magának, még mielőtt leülne a faluban a pubban vagy valahol, valamelyik másik vendéglátóipari egységben.
- Ha tudok segíteni valamiben, hogy megjöjjön az ihlet, nyugodtan fordulj hozzám. Úgyis a faluba tartok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Eh - csak ennyit mondok. Igen, a legtöbb festmény gondolom nem viseli jól a kritikát. Még szerencse, hogy az enyéim nem mozognak, különben asszem' a legtöbb harakirit hajtana végre depressziójában, amennyit oltom őket, meg magamat.
Ethan érintése, hát, meglep, ez viszont nem látszik az arcomon; az enyhe "terelő" érintés (domináns kviddicsposzt, értitek... visszautalás), amikor a derekamra csúszik, egyszerűen oldalra döntöm a fejem, amolyan "ó, Ethan, ne már"-pillantással fűszerezve. Tény, nem hittem volna ezt róla. Hogy csak így... terelgeti az embert, értitek. A végén még megilletődök, haha.
- Bedobsz majd egy párduc elé. Persze, nem akarok ötleteket adni... - Csupán egy ártatlan megjegyzés, ugye. Képtelen ötlet, hogy szétszedjen egy párduc, nem? Milyen balga ötletek! - Nyilván ez csak akkor lehetséges, ha véletlenül találsz egy párducot a közelben.
Tekintetem egészen szolidan és mérhetetlenül finoman (tehát, csak Coleosan) veszi szemügyre Ethan inge színét, és csak és kizárólag azt. Festői elemzés, ugye.
El is indulunk végül, lassú tempóban haladunk, miközben a rellonos továbbfűzi a beszélgetést, apró félmosoly jelenik meg a szám szélén.
- Egy olyan kiállításanyagot próbálok összehozni, amiben nem anatómiai szempontú férfiábrázolásokat mutatok be. Ebben is tudnál segíteni? - Pillantásom ráemelem, szememben valami fény csillan; biztosan félek a büntetéstől, ugye.
- Mondjuk nem annyira ragaszkodom ahhoz, hogy elvessem ezt a tematikát. Talán egy nagyon kicsit szomorú lennék, de... azért ezt lehet orvosolni. - Szegény szomorú festőművész. Röhögnöm kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A feddő pillantásra csak egy félszeg bocsánatkérő vállvonással válaszol, de azért ott van az a mosoly a szája szegletében, ami inkább játékossá, semmint lemondóvá teszi magát a gesztust. Nem is tart az érintés sokáig egyelőre, ez főleg úgyis csak műsor a festmények számára. A lényeg, hogy úgy távozzanak innen, hogy a mázolmányok meg legyenek győződve a vandál kegyetlen büntetésének tényéről. Egy ideig szemsarokból még látja, hogy egy-egy figura lopakodik utánuk keretről keretre, de aztán vagy feladják, amikor nem történik semmi - vagy elvágja az útjukat a tény, hogy egy festménymentes folyosószakaszra érnek át a harsogó portrék fenségterületéről. Magában valósággal fellélegzik. Nem szereti, hogy a varázslóiskolákban gyakorlatilag a falnak is füle van.
- Gondolkodtam ezen is többet között, igen, nem rossz javaslat. Csakhát manapság nagyon trükkös ilyen nagymacskákat felhajtani, főleg ezen az éghajlaton - sóhajt fel gondterhelten. Aztán ahogy Cole tekintete elkalandozik (szigorúan művészeti szándékból, nyilván), a végén elkapja a pillantását.
- Ettől függetlenül teljesen biztos vagyok abban, hogy megoldom.
Nem mellesleg magát azt a szándékot, információt tényleg elraktározza, hogy Colton szeretne összehozni magának egy kiállítást, nem lehet rá azt mondani, hogy ne lenne figyelmes hallgatóság. Talán, ha majd hall valami hasznosat a faluban vagy a városban, amit előnyként fel lehetne használni ehhez, illetve hasznos lehet Cole-nak, akkor eszébe fog jutni a fiú.
- Sajnálom, abban nem tudok segíteni. - Ch. Hát, ennyit erről, mondja a kis hangocska, mikor csettint a nyelvével.
- De ha úgy döntenél, hogy megtartod ezt a témát... talán ellensúlyhatom a veszteségérzet feletti gyászt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Bizony, így legalább több marad nekem.
Nekem meg legalább nem kell olyan kellemetlenül éreznem magam, hogy nem fogadom el. Van az úgy, hogy az ember egyszerűen nem kíván valamilyen ízt, és hihetetlen, de nálam ez az édes. Nem vágyom utána, viszont a sós és csípős ízeket nagyon kedvelem. Az ásítást nem tudom nem figyelembe venni, sőt át is ragad, azonban én elfojtom, csak a vállam rándul össze tőle egy picit.
- Nem, nem igazán. Futok, de nem versenytávokat, csak napindítónak vagy naplevezetőnek. Elég rendszertelenül, amikor éppen sikerül beiktatnom. Nem igazán foglal le. Viszont úgy érzem, hogy jobban járok, ha nem packázom veled.
Nem igazán értem, hogy a lányokat miért érdeklik a durva sportok, de ugyanakkor nem is ítélkezem. Azt viszont fontosnak tartom, hogy meg tudják védeni magukat. Gondolom sokan ezért kezdik el őket. Vagy lehet, hogy azért, mert erősek akarnak lenni. Eddig bele se gondoltam, most mégis fürkészve nézek a törékeny lányra, az alakja nem olyan, mint akiből nagy erő jönne ki, de gondolom, pont ezért kell tartani tőle, mert okozhat meglepetéseket.
- Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha mennénk, későre jár, ettünk is.
Jegyzem meg, miután végez, és épp készülnek leragadni a szemei. Ha itt elalszik nekem, és kézben kell visszavinnem, és úgy kapnak el, akkor az biztos, hogy egy igazgatói túrával is megfejelt büntetés lenne, ahhoz pedig semmi, de semmi kedvem. Így hát szépen elküldöm a piszkos tányérokat és evőeszközöket a mosogató felé, ahol a többi tányér is "fürdik", majd a lány társaságában, egy alapos körbenézés után kilépek a folyosóra. Az alagutakat használva, együtt jutunk vissza a hálókörletünkbe, így egy sikeres, büntetőmunka nélküli utóvacsorát tudhatunk magunk mögött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kicsit kifújja magát, amint sikerül megállítania Lilit. Éppen megnyugodna, hogy akkor most szépen el tud neki mondani mindent. Akár bevallva, hogy igen, igazából az egész esetben ő a ludas, illetve bogyós. Meglepettségében felsikkant egy kicsit, amint a másik lány megragadja az alkarját. Igyekszik kiszabadítani magát, úgy, hogy közben Liliben se tegyen kárt.
- He? Hagyjál már, azt sem tudom miről beszélsz. Senki nincs benne semmiben! - morcosan próbál úrrá lenni azon a késztetésen, hogy jól megrúgja a másikat, hátha attól elengedi. Igazán büszke lenne rá édesanyja, ha tudná milyen szépen viselkedett. Mármint a magokra nem, de arra, hogy ilyen finoman bánik a másik lánnyal, az biztos melegséggel töltené el a szívét. Legalábbis Boró így gondolja. Amikor Lili elkezdi a beszédet Boróka pislogás nélkül hallgatja végig, rámeredő szemekkel. Aztán hangosan felkacag. Ugyan már, ő nem az a drogos fajta.
- Értem, értem – csak bólogat, mert jobbnak látja, ha most a másikra hagyja a dolgot. Bár azért reménykedik benne, hogy nem terjed el semmi hasonló pletyka, mert aztán a végén megtalálják azok is, akiknek komolyan cuccra lenne szükségük, ő meg nem tud majd mutatni nekik semmit, és a végén tényleg valami bajba keveredik. - Mi? Figyelj, én nem megyek sehova, majd inkább mutasd meg holnap, amit akarsz – próbálja javasolni Lilinek, hogy végre engedje el, de évfolyamtársa csak kitartóan ráncigálja. Szerencséjére Alastair pont jókor érkezik, és mikor megragadja az eridonost, az behúzott nyakkal pillog fel a tanárra.
- Senki nem jelentget fel senkit, ugye? - néz kissé kétkedve a másik lányra. Reménykedik benne, hogy észhez tér, és nem szól senkinek. - Ez csak egy apró kis félreértés volt – igyekszik menteni a menthetőt, megvonva a vállát. Persze elég nagy az esély rá – főleg Lili eddigi ámokfutását elnézve -, hogy ennek még nem itt lesz a vége. Tulajdonképpen még kíváncsi is rá, hogy vajon a lány hova akarta elráncigálni, azon kívül persze, hogy innen el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Nehéz a festők élete. Ezek az unalmas, unalmas péntek esték, ejj... sajnálatos, hogy e éjszakát a büntetésem lerovásával leszek kénytelen tölteni. És pont Ethan Saint-Venant, aki kétségtelenül valami irtózatosan megerőltető, izzasztó büntetőmunkát fog kiötölni, ő talált rám. Borzalom.
Tehát a prefektus oldalán indulok el ki tudja merre (valószínűleg a büntetőmunka színhelyére - mondjuk a faluba, esetleg), miközben folytatjuk a szóváltásunkat. Fel kell nevetnem.
- A globális felmelegedés előcsalja a nagymacskákat a legszokatlanabb helyekről is, azt hiszem. Igaz, Magyarországon így is páratlan példány a párduc... - "-od"... Szinte ki is csúszik a számon, de persze visszafogom magam, kultúrember módjára.
- Nos, úgy néz ki, te talán tapasztaltabb vagy ebben, mint én, Ethan. - Enyhén felvonom a szemöldököm, talán még egy apró mosoly is játszik az arcomon (amivel persze a borzalmas büntetőmunkától való félelmem igyekszem palástolni).
Végül persze a képekre terelődik a szó - meglepően jó átterelőtémának bizonyul ez egyébként -, Ethan lemondó mondatára pedig egy "dühöset" csapok a levegőbe. Hát, a fenébe, ma nem jártam sikerrel ebben a kiállítás-témában. Macska rúgja.
Elgondolkodva emelem meg a tekintetem, mérlegelve magamban az ajánlatot - mindezt nyilvánvalóan túljátszva, persze -, hogy akkor most hogy is legyen. Adjam fel szegényes művészi kis terveim ma éjszakára, és halasszam el az alkotást későbbre? Dilemmák, dilemmák.
- Na jó, talán ez esetben kivételt teszek - nézek rá végül - és könnyek közt elgyászolom a ma este meg nem festett képeim. Bár...
A szememben talán tényleg ihlet csillan, talán kissé elgondolkozva nézek Ethanre.
- ...bár talán nem feltétlenül kell veszteséget elszenvednie az alkotó énemnek. - Fejezem be végül a mondatot, ismét egy apró mosollyal megtoldva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Talán ezt egészen bátran elkönyvelheti egy hízelgő bóknak, már ami a párducokat és a páratlan példányokat illeti. Nem ő lesz az, aki szerénykedve elhessegeti ezeket a megjegyzéseket. Illetőleg de, van olyan szituáció, amikor a szerénység tünteti fel a legjobb képben mások előtt, olyankor gondolkodás nélkül fogadja a dicséreteket egy csendes, de udvarias mosollyal megtűzött hárítással.
- Vegyem ezt úgy, hogy igényt tartasz arra a példányra? - sandít oldalra séta közben Coltonra, ugyanakkor nincs kétsége a valódi válasz felől. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy erős megérzései vannak, de az sosem baj, ha kap egyfajta megerősítést. Mint ahogy másnak, neki sincs kedve fejjel nekifutni a falnak, aztán megszégyenülten hoppon maradni.
- Tapasztalatot nehéz szerezni, ha nincs hozzá partner. Viszont mikor akad, meglepően gördülékenyen megy. - Már ami a büntetőmunkákat illeti, minél több diákot kap rajta valami szabályszegésen, annál könnyebben és gyorsabban jönnek az ötletek a szankciót illetően. Ugye.
- Természetesen nincs sok választásod, minek után épp prefektusi felügyelet alatt állsz, ami már a szankció része. Nevezzük előkészítésnek. - Ez már annyira szemtelen megjegyzés, hogy ő sem bírja ki komoly arccal, a mondat lezárásához érve, szélesen elvigyorodva néz Cole-ra, még talán halkan és röviden fel is nevet. A testtartásban és gesztusokban nehéz bármi árulkodót találni, csak a tekintete marad végig a fiú arcán, kérlelhetetlenül. Már ez a tény is önmagában felér egy mozdulatsorral.
- Nocsak, az alkotásra kiéhezett művész mégiscsak feltalálja magát valahogy? - Ha már úgyis megszabadultak az idegesítő festményektől, futólag tesz magukra csendesen és gyorsan egy jelentéktelenség bűbájt, nehogy egy éjszaka császkáló diákon bukjon el a jó híre. Így viszont már sokkal kényelmesebben és bátrabban csúsztathatja a kezét Cole derekára, hüvelyujjával egy kis kört leírva rajra a póló anyagán keresztül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Apró, de annál sokat sejtetőbb mosoly szökik az arcomra Ethan kérdésére. Kissé felemelem az állam, úgy viszonozom a pillantását.
- Hát, így is mondhatjuk. - Sőt, tulajdonképpen pontosan ez a helyzet, de talán az előbbi (tőlem egyébként szokatlan) bókom asszem' már épp eleget sejtetett, sőt, a hangsúlyom is elárulja a választ; persze, nyilván a kreativitásáról van szó a büntetőmunkát illetően. Ugyan, volt valaki, aki másra gondolt?
- Sőt, kellő felügyelet mellett nagymértékű lehet a tapasztalatszerzésből származó mentális kielégülés. - Egy pár pillanatig még képes vagyok teljesen komoly arcot vágni, hiszen bólogatva mondtam ezt a mondatot, de aztán majdnem elvigyorodok - de csak majdnem. Ennél szebben szerintem még sosem foglaltam szavakba az ilyesmi üzeneteim - hogy milyen szép dolog a másiktól tanulni, ugyebár...
Aztán felszalad a szemöldököm, ahogy Ethanre pillantok, ugyanis meglepő mértékben lojális a házirendhez, hogy előkészít a büntetőmunkára egy olyan szabályszegő diákot, mint én. Mindenesetre látni az enyhe meglepettséget az arcomon, amit egy pillanat múlva felvált a viszonzott vigyor.
- Milyen rendes prefektus vagy, Ethan! Köszönöm, hogy felkészítesz rá - egy halk nevetést is hallatok, amiben benne van az is, hogy érzem a helyzet komolyságát, de egy adag... hát, megilletődöttség is van a hangomban, meglep ugyanis, hogy a másik ilyen nyíltan fogalmaz nyilvános helyen (a borzalmas magatartásomat illető szankciókkal kapcsolatban oc). A helyzetet 'kellemetlenségét' fokozza, hogy a férfi tekintete egy pillanatra sem vándorol el az arcomról - meglepettségemben hallgatok el, miközben eszembe jut, hogy utoljára mikor viselkedtem így.
- Muszáj. Nem mindig van lehetőség a vászonhasználatra, sajnos. - Az utolsó szócskánál már Ethan kezére terelődik a tekintetem, ahogy varázsol.
Tulajdonképpen a férfi ennél jobban nem is tudott volna meglepni. Ahogy keze a derekamra csúszik, arcomon ismét csak a pillanatnyi meglepettség látszik (és szerencse, hogy amúgy sem túl kifejezőek a mimikáim), ahogy rá pillantok és megtorpanok. Hát, ezzel a helyzettel nehéz hirtelen mit kezdeni. Alapból az ilyen nem lep meg, de azért, érted, ez mégis más.
- Hát, most megleptél - mondom ki a nyilvánvalót - de végül is, örülök neki.
Néha elgondolkozom azon, hogy normális vagyok-e - aztán, amikor rájövök, hogy ezen tök felesleges gondolkodnom (úgysem), abba is hagyom. Talán az az egyetlen szerencsém, hogy az arcom nem olyan kifejező, nem közvetíti hűen a dolgaimat, mert ha így lenne, baromi hülyén néznék most ki. Jó, gondolom így is szórakoztató...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Igyekszem eleget tenni a prefektusi teendőknek, mint például, hogy a büntetés legyen tanulságos és egyben maradandó élmény.
Mihael mindig mondja neki, hogy visszavehetne az arcából, mert még a végén nem fog beférni valahová, de nagyon nehéz egy ilyen kérésnek eleget tenni, amikor a most hallottakhoz hasonló visszajelzések érkeznek. Legyen magával szemben is álszerény? Kérdőjelezze meg a saját karizmáját?
Szívesebben használja ki inkább.
Kifejezetten könnyed a hangulat közöttük, nincs ott az első találkozás túlzottan feszült puhatolózása, és bár nem is olyan élénk az adok-kapok, mint két közeli barát között, mégis az ismerős közeg fesztelensége jellemzi mindkét oldal szavait. Szereti ezt az állapotot. Kényelmes, könnyű. Ilyen kiindulási alapból számtalan irányba elindulhat, és a választásnak ez a színes skálája szemet gyönyörködtető. Colton érdekes, mert már a pubos találkozásuk óta látszik rajta, hogy sokmindent elfojt, nem ordító módon, de a figyelmes szemnek feltűnik; még ha megfejteni nem is tudja. De pont ez a játék az egészben. Jó érzés látni egy kicsit kibillenni azokból a középre határolt reakciókból, amiket hajlamos adni.
Ahogy Cole megtorpan, ő sem lép tovább, és csak egy futó pillantással méri fel, hogy melyik szakaszán is lehetnek a kastélynak. Bőven sötét van már, vagy nevezzük inkább félhomálynak, pont azért, hogy a járőröző prefektusok se bukjanak fel valami elöl hagyott tereptárgyban.
- Már épp kérdezni akartam, hogy kényelmetlen-e. - Nem dísznek hozza fel, meglepő módon. Nem híve a kérdés vagy a bizonyosság nélküli rohamoknak, túl sok is a kockázat benne, és mindkét fél részéről zavaró élményekkel zárulhat. Az "örülök neki" megnyilatkozást hallván viszont ismét kiül arcára a halvány, de annál magabiztosabb és árulkodóbb mosoly. Ezt akár engedélyként is elkönyvelheti.
- Csak mert legutóbb nem láttam - Ellép, ám csupán azért, hogy szembe kerülhessen a másikkal. A márkás cipő sarka tompa koppanással érkezik le a lépés végén a folyosó kövein. - hogy túlzottan zavart volna.
Jó érzékkel egyensúlyoz az intim szféra határán, már be-bekíváncsiskodik, próbálgatva Cole reakcióit, de még pont megmarad azon a határvonalon, ahonnan egyetlen udvarias és diszkrét utalás visszabillentheti anélkül, hogy kínossá válna a szituáció.
Amennyiben ilyen nem történik, továbbviszi a korábban (alig néhány másodperce) eltervezett mozdulatsort, és a másfél méterre tőlük magasodó fal árnyékába vonja magával a fiatalabb mestertanoncot. Nem szorítja le, nem taszigálja, nincs egyetlen igazán erőszakos mozdulata sem az általános határozottságon túl, és a másiknak is meglehet az a kényelmes és biztonságos érzése, hogy "igen, ebből a mozdulatból könnyedén ki tudnék lépni". Nem is támaszkodik meg a falnál Colton két oldalán a kezével, amivel azt a benyomást keltené, hogy elzárta az útját mindkét irányban - helyette az egyikkel visszatér a derekához, a másik kézfejének külső élével pedig a póló által szabadon hagyott íven szalad végig, ahol a nyak és váll találkozik.
Határozottan szándékában áll megcsókolni a fiút, meg is fogja, hacsak nem tapasztal különösebb ellenállást, mégis húzza még egy kicsit, csak egy picit a pillanatot, hogy megnézhesse magának a reakcióit. Az az előbbi zavartság kifejezetten látványos volt (legalábbis Colehoz képest), kíváncsi, ezúttal milyen változást idéz elő a szavaival.. de főleg a mozdulataival.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Az emeber azt hinné, hogy nekem (személyes okokból) a "büntetés" szó ebben a kontextusban zavaró lehet, esetleg megijedek tőle, vagy legalábbis feszélyez, hogy alá-fölérendeltség, meg ilyenek. Nos, azt kell mondjam, hogy ha egy 120 kilós nigga állat szájából hallom ezeket a szavakat, egy pislogás múlva már ott sem vagyok, akármilyen prefektus vagy anyámkínja, engem az életben többet nem fog látni; sőt, ha esetleg neadjisten egy nő mondja ezt, vagy ha csak felmerül a gondolat, hogy komolyan lekötözni és megkorbácsolni terveznek (mivelhogy borzalmas házirendkihágást tettem), az fix, hogy "itt-van-Colton-hol-van-Coltont" játszok. Ethan azonban annyira karizmatikus és valahogy biztonságos, hogy teljesen egyértelmű, hogy ez csak egy játék. Kissé elb***ott, és más esetben nagyon is kockázatos játék; de mint mondtam, Ethanről beszélünk, így bár felmerül bennem a távozás halvány gondolata, el is felejtem, mire válaszolnom kell.
- Azt hiszem, kénytelen leszek letesztelni ezt. De ne aggódj, majd jelentem a házveztőnek, hogy eleget teszel a... kötelességeidnek. - Kedvelem megfordítani a szituációkat. Mert nézzetek csak ránk; eddig csak Ethan becsületessége jött szóba, és hogy nem bújhatok ki ez alól, de így már mindjárt másként hangzik, hogy "kötelesség", hiszen egy leheletnyivel nagyobb is volt rajta a hangsúly. Kettős a mérce, kedves Ethan.
Egyébként pedig, baromi érdekes látni, hogyan nyiladozik a másik; ugyanis ha ő nem mondja el, fogalmam sem lett volna róla, hogy, nos, szereti a kviddicset, és ő pont attól lesz különleges, hogy az ember sosem tudja, meddig mehet el. Ő nem az a mentálisan sérült, vagy legalábbis nem ép standard, akik általában körbevesznek, hanem egy abszolút normális valaki, akitől szinte megtiszteltetés, ha beenged a személyes terébe, az életének egy olyan szegletébe, amiről konkrétan senki sem tud az iskolában (kábé). Van egy olyan hülye "titkos" érzésem, mint mondjuk a gyerekeknek karácsonykor, és ez nem megszokott nálam.
És persze sikerül meglepnie, látom is rajta az óvatosságot, ami nagyjából ismét megnyugtat - na, nem mintha egy kósza derékéintéstől megrémültem volna (lol, ugyan már), mindenesetre a megilletődöttségem kvázi felét sikerül eltüntetnie ezzel. Figyelmes, úgymond, szal' let's move on, nem zavartatom magam. Érdekes, hogy tényleg viszonylag hamar el tudok siklani gondolatban afölött, hogy Ethan mennyire meglepett most, de nem kell aggódni, az élményt elraktároztam. Az alkotó sosem pihen, mg minden, és van is egy olyan halvány megérzésem, hogy hamarosan eléggé ki leszek fulladva.
Az apró mosolyra még nem változik meg az arcom, ki tudja, mi fog következni; a másik belép elém, mindezt persze a legkevésbé sem tolakodóan teszi, aztán folytatja mondandóját. Elvigyorodok, és a megilletődöttség maradéka rögtön feloldódik bennem. Hazai a terep. Ha tudnátok, hány vizsgálódó pasival találkoztam (magamban őket egyébként csak a "pszichomókus" kategóriába sorolom - a mókus egy szapora állat ugye), asszem' még el is szégyellném magam. Az enyhe - mondjuk ki - flört, amit Ethan csinál, annyiban különbözik az átlagos pszichomókusi magatartástól, hogy ő nem bizonytalanságból óvatoskodik, hanem mert ilyen a természete. Sokan szinte megrémülnek attól, aki vagyok, a dominanciájuk illúziója marad csak meg, és átveszem az irányítást, ők viszont gyakran azt hiszik, a helyzet magaslatán állnak, pedig nem, haha. De Ethan, úgy tűnik, nem egy ezek közül - na, majd mindjárt meglátjuk. Őszintén szólva nem is annyira kedvelem a passzív-domináns szerepkört, de hát, mindenkinek megvan a maga keresztje. Azért bízom Ethanben.
Na de térjünk vissza a jelenbe; tehát oldalra von, vigyorgok, aztán megérint. Vigyorom még szélesebbre nyúlik, izgalmas, jó, tetszik - amíg nem talál rá arra a bizonyos teljesen indokolatlan gyenge pontomra, addig minden rendben van, tudok koncentrálni. És hát, ha már nyiladozik, engem mi tart vissza?
- Sok mindent nem láttál még, kedves Ethan - mondom, ahogy felemelem a kezem, és ujjaim hegyét a nyakán futtatom lefelé, lassan az ingéhez érve, mintha csak a párducot keresném a bőrén, így nézek a szemébe. - És abban is biztos vagyok, hogy néhány dolgot nehezen fogsz meglátni.
A szemébe nézek; nem vagyok vak, látom a szolidan és abszolút visszafogottan vizsgálódó tekintetet, s ő is érezheti, mire gondolok, amikor kimondom ezeket a szavakat. Éles váltás, de az ajkamon lévő enyhe mosoly elveszi a szavak igazi komolyságát, egy enyhe játszadozó árnyalatot adva nekik - komoly, de mégsem hangulatromboló, igaz, de mégsem elutasító. Tényközlés ez csupán, és nem utolsósorban teszt; mert nem csak Ethan figyelheti, hogyan reagálok, én is megtehetem ugyanezt vele. Ettől lesz érdekes.
A levegőben van már a csók, az a tipikus pillanat; de húzza, természetesen, amire csak a szájszélem apró rándulása ad reakciót - aztán enyhébb közelebb húzódok, de ajkaink még mindig nem érnek össze. Úgy döntök, meghagyom neki a lehetőséget, hogy ő tegye meg ezt a lépést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Szeret vizsgálódni, tény és való, bár fájdalommal kell belátnia, hogy közel sem olyan jó, mint mondjuk egy hivatásos pszichológus vagy akár olyasvalaki, aki tényleg rengeteget foglalkozik a témával. Nem is voltak soha tévképzetei azzal kapcsolatban, hogy az átlagosnál jobb lenne az emberek megfejtésében. Mivel pontosan tudja, hogy ezekben a feladványokban nem olyan jó, mert hiányzik belőle az a deduktív zsenialitás, ezért inkább a saját rábeszélő adottságait használja arra, hogy ne is kelljen találgatnia - majd elmondja a másik fél neki saját maga, saját akaratából. Az úgyis jobban megy neki, minek erőltesse, amiben mások amúgy is ügyesebbek? Colton is biztosan találkozott már nála nagyobb agyturkásszal, nem is erre a pozícióra akar törni. Megelégszik "azzal az emberrel, akinek el akarja mondani a titkait" - alább sosem ad.
Gondolatban - és majdnem a mozdulatban is, de csak majdnem - megtorpan egy rövid időre, ugyanis a magának sem bevallott előzetes várakozásokhoz képest teljesen máshogyan reagál Colton. Akármennyire nem szeret fejben megjósolni előre dolgokat, akaratlanul is elképzeli, jelen pillanatban mondjuk azt, hogy a fiú erre majd még jobban megilletődik, lát majd valami szemlesütést, egy picit szorosabban összepréselt szájt, egy zavart oldalra nézést. Nem lenne ez különösebben indokolt, elvégre nem először találkoznak, tudja ám jól, hogy Colton egy ponton túl nem annyira gátlásos, mégis az előbbi reakciója alapján tudatalatt ilyesmire számított.
Ez legyen a "legrosszabb" meglepetése az elkövetkező időkben.
Ethan vizsgálódása inkább hajaz az egyszerű szemlélődésre, főleg ilyen szituációkban, gyönyörködtetni tudják a különféle reakciók, és most sincs másképp. Például, ahogy a vártakkal ellentétben mintha még több magabiztosságot merítene a helyzetükből, úgy vigyorog a vele szemben álló, már-már provokálva őt. Legkevésbé sem veszi rossz visszajelzésnek Colton szavait, csak kimondott olyan dolgokat, amelyekről már mindketten tudtak, ám így legalább feldobott egy labdát vele. A háttérben lapuló realitásból egyfajta lehetőséget kovácsolt; valamit, aminek a jelenlétét nem csak tudomásul venni, hanem használni is lehet. Legalábbis Ethan készen áll felhasználni.
Érzi a másik bőrének odőrjét, hallja a lélegzetvételeit, soha ilyenkor nincs jobban tudatában egy ember jelenlétének, mint amikor kitölti minden érzékszervét. Colton közelebb hajol hozzá, valódi, kézzel fogható felhívás, ennél egyértelműbb nem is lehetne, hogy igen, most kell lépnie. Ez egy tökéletes pillanat, egy tökéletes momentum, és tökéletesen... kiszámítható. Lassan lélegzi ki a levegőt, kivárja azt, amikor a legideálisabb lenne pontot tenni a kis játékuk végére.
Aztán egyetlen sima, és majdhogynem természetes mozdulattal Cole nyakához hajolva ajkaival épphogy rásimít a fedetlen bőrre.
- Ebben az esetben a segítségedet kell kérnem abban, hogy megmutasd nekem azt a néhány dolgot.
Ahogy lassan előrevándorol a szavakban, úgy halad felfelé a fiatalabb férfi nyakán, rövid, épp csak kóstolónak elég érintésekkel, mígnem a mondat végéhez érve már a fülébe duruzsolja azt, s az egészet egy szemtelen mozdulattal pecsételi meg, amivel játékosan a foga közé veszi a cimpáját. Aztán elengedi, és visszahajol az arcához, mosolya még mindig megingathatatlanul magabiztos, van benne valami alattomosan bizalmat keltő, melyet most elszínez a helyzetükhöz illő pajzán él.
- Hm? - Mintha csak tényleg Cole beleegyezését kérné, azonban a választ mégsem várja meg, ugyanis most törleszti azt az előbb kihagyott csókot. Ajkaikat összesimítva gyűri le a maradék távolságot maguk közt, ujjaival közben végigzongorázik a fiú gerincének ívén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Mikor Alastair hozzáér, megdermed, majd kivörösödött arccal úgy néz fel rá, mintha egy óriási pofont kapott volna. Szemeiben nyomban könnyek gyűlnek...majd a karján lévő hatalmas, idegen kézre néz és nyomban elengedi Borit, hogy ijedtségét teljes felháborodássá alakítva pánikszerűen ráordítson a férfira.
- ÁÁÁÁ! - Á. Ezután megint nyüszít egyet és miközben mellkasa hevesen mozog fel-le, tágra nyílt szemekkel próbál kibújni a kéz alól - mindez ugrálással és forgással jár, még akkor is, ha Alastair készségesen hajlandó elengedi őt. Sokáig érzi még az érintését. Először úgy tűnik, hogy a többiek következő mondatainak nem is nagyon sikerül áthatolniuk Lili csodálatosan fel-le táncoló barna fürtjeinek védővonalán, hogy elérjék az agyát.
Megtört. Nem számított ilyen durva, lehengerlő támadásra. Leteperték. Minden ellenállását megszüntették egyetlen egy erős, határozott érintéssel. Még túl nagy a sokk, hogy Lili mindennek meglássa a mélyebb értelmét, a szövődő érzelmeket, Alastair nyilvánvaló szimpátiáját, így egyelőre csak próbál nem csak a sértettségére gondolni, mert akkor bizony elsírja magát. És emellett rettentően mérges, természetesen.
- Ne nyúljon hozzám többet...! - Mondja dobbantva egyet egy 19. századi kishölgy tökéletesen élethű, ártatlan mozdulataival.
- Megengedi, hogy feljelentsem...? - Miféle ármány ez? Ámítás? Trükk? Mindenesetre a gondolat, hogy találkozhat Magnussal, méghozzá egy ilyen fontos ügyben, mosolyt csal dühödt arcára. Merev arcizmai ellágyulnak.
- Fogom is. - Mondja fontoskodva, felhúzott orral. Most aztán megleckéztette.
- Miféle félreértés? Mesélj el mindent... - Egy pletykára éhes kamaszlány lelkesedésével Borihoz fordul. Izgatottan össze is húzza a vállait, hogy tapsoljon pár picit. A dobozra, amit Alastair mutat felé, gyanakodva és undorodva néz.
- Elmondhatod akkor is, mikor ő nem hallja. - Suttogja bizalmasan, fényesen csillogó szemekkel Bogyó felé, miközben fejével Junior Magnus felé biccent. Nyilvánvalóan nem fogadta még el a tényt, hogy egyesek nem árulnak rosszaságokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nem várta volna, hogy a tulajdonképpen teljesen átlagos, és legkevésbé sem szoros fogása ilyen végtelen sokkot fog kiváltani valakiből. Mondjuk várhatta volna, mert akármennyire nem szép ilyesmit gondolni felnőtt varázslóként egy fiatal boszorkányról, de ez a kislány teljesen kattant. Más magyarázat nincs erre. Mintha minimum az antikrisztus égette volna meg a bőrét, úgy ugrik hátra előle, Alastair pedig akaratlanul is ránéz a tulajdon tenyerére, hogy tudat alatt használt-e valami érintéssel irányítható átkot, mielőtt szétválasztotta őket. Betenné az ajtót, ha aurorként ilyeneket csinálna akaratán kívül, de Lili ijedelme olyan hiteles és őszinte, hogy egy pillanatra valóban elgondolkodott. Hát-ezt-nem-hiszem-el mosollyal emeli fel a kezét védekezően, felmutatva a leányzó felé.
- Ahogy a kisnagysága gondolja.
Boróka aggodalmas kérdésére, hogy ugye nem jelentik fel őket, csak diszkréten és szó nélkül, nemlegesen megrázza a fejét. Addig Lili úgyis a saját pánikrohamával van elfoglalva. Nincs rá sok esély, hogy bármilyen eljárás is induljon, még ha a leányzó a saját két lábán is sétál be a hivatalba. Az első dolog, amit megnéznek majd, az a vonatkozó emlék lesz, ami alapján megteszi a feljelentést, abban pedig nem valószínű, hogy találnának bármi komolyat. A lány távol is volt, és a beszélgetésnek is a végére érkezhetett. Az abban elhangzottak alapján pedig talán kap egy nyalókát, ha rendes az ügyeletes auror tiszt, és kedvesen visszahajtják a kastélyba, valami olyan jóindulatú szöveggel, minthogy "de azért maradj továbbra is ilyen példás állampolgár".
- Felőlem akármit csinálhattok, de mindent csak a holnapi naptól. Ugyanis bőven túlhaladtuk már a kijárási tilalmat, ami mindkettőtökre vonatkozik. Örüljetek, hogy pontot nem vonok az éjszakai ramazuriért, viszont a többit hagyjátok máskorra, lányok, most irány vissza a házatok hálókörletébe.
Még mindig nem csattan a hangja, ám valamivel kevesebb derű csendül benne, és ez már valódi utasításnak hangzik. Szerette volna még kiszedni Borókából, hogy honnan szerezte a magokat, ez máskorra fog maradni. Bogolyfalva nem egy nagyváros, valószínűleg a helyi kirendeltség már így is tisztában van azzal - vagy legalábbis sejti, ki(k) árul(nak) ilyesfajta illegális mágikus növényeket. Megkönnyítené a dolgát nyilván egyenesen hallani, mégis.. mára túl sok agysejtje pusztult el erőszakos halállal valahol két kétségbeesett lánysikkantás és összefüggéstelen pánikroham között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Nos, Ethan hirtelen közelsége, annak ellenére, hogy először meglepett, majd kissé elbizonytalanított, hatással van rám, egyértelműen. Ez látszik is a furcsa ingadozásaimból, a hirtelen változásokból - elvégre egy olyan ember mellett, akiben senki sem érdekel, konstans bunkó köcsög vagyok, meg érzelemmentes f**z, és egyáltalán annyira sem erőltetem meg magam, hogy bármilyen változást erőltessek az arcomra. (Emiatt már kaptam panaszt is, hogy furcsa volt az arcom este, na akkor kiröhögtem az illetőt.)
Tehát, a lélegzete a bőrömön, a tekintete, az illata - a jelenléte kitölti az érzékelési skálám. A hátam közel van a falhoz, ez az, aminek e infók mellett még jelentőséget tulajdonítok némileg, de ez nem zavar. Főleg, hogy most én nézek rá magabiztos mosollyal, amivel biztosan megleptem legalább egy kicsit. Tulajdonképpen nincs is célom az ilyen furcsa megszólalásaimmal, nem azért csinálom, hogy mondjuk egyedi legyek (pff), vagy mert szándékomban áll mondjuk kísérleti nyúlként használni Ethant - nem, ez csak úgy jön, és sajna nem tudok tenni ellene. Milyen kár.
A pillanat, ahogy közelebb hajolok egy hajszálnyival, feszült - mintha vibrálna valami úgymond (ja, tom', közhelyes); és az a tudat, hogy a folyosón vagyok éppen Ethan Saint-Venant-tal, a Rellon perfektusával, sötétedés után, és ráadásul még ilyen izgalmas szituációban is, hát... sokat dob a dolgon.
Tudjátok, van az, amikor a tested már felkészül arra, mi fog vele történni; az ilyen csókoknál pl., egészen kicsit előrehajolsz, a szemed már majdnem le is csukódik, és valahogy benne van a mozdulat az emberben, amikor így húzzák, hogy bekövetkezzen.
Kissé meglepődök, amikor Ethan ajka a nyakamhoz ér; csak nagyra nyílik a szemem (a fene se számított rá), és egy kicsit felemelem az állam, hogy könnyebben odaférjen, ez meg már reflex. Persze beszélni is kezd, ajkai enyhén súrolják a bőrömet, így felvonom a szemöldököm és olyan zavarodott-megilletődött-csodálkozó arcot vágok. Azért az meglep, hogy ilyen gyorsan helyrevágott a srác, mármint pikk-pakk és máris eltűnt az előnyöm. El is pirulok, lol, hát, kellett nekem arcoskodni. Mindegy, legalább bebizonyosodott Ethanről, hogy egyáltalán nem olyan, mint a körülöttem megforduló srácok 80%-a. Igaz, abban a maradék húszban sem pirultam még el zavaromban, de hát, izé.
Főleg akkor lesz piros az arcom (addig csak tényleg egy nagyon enyhe árnyalat volt), amikor Ethan a fülemnél kezd babrálni, s a fogai súrolják a bőrömet.
- Hah, aha... - Ugyan már, Allan, azért ennél csak többre vagy képes. - Vannak dolgok, amiket ki kell érdemelni.
Kár, hogy piros vagyok közben amúgy, mert kissé illúzióromboló lehet, na mindegy. Azért próbálok valami félmosolyt rakni az arcomra (nem megy, még mindig ugyanúgy nézek ki), zavarom viszont csak akkor múlik el, mikor Ethan bepótolja az előbb elmulasztott csókot - akkor viszont már kissé magabiztosabban csúsztatom egyik kezem a derekára. Másik tenyerem a lapockáját tapintja ki, ahogy az ő tempójához igazodok. Végül is, mindegy. Amúgy sem akartam vezető lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Majdnem elejt egy doromboló dicséretet - "ügyes" - Colton felé, amikor a fiú megemeli az állát, könnyebb hozzáférést biztosítva neki. Ám értelemszerűen teljesen mással van elfoglalva, minthogy ilyen apróságokkal húzza el az időt. Minek, mikor vannak másféle apróságok, amelyekkel húzhatja? Kár, hogy abból a szögből nem láthatja a másik rellonos megilletődött, kipirult arcát, pedig biztosan élvezné a látványt. Helyette másféle érzékszerveit kell jóllakatni, mint például az ízlelést.
Szép fogadtatás - fut át a fején a gondolat, amikor visszatérve Colton arcához a teljes zavarral és megilletődöttséggel kerül szembe. Sokan gondolják úgy, hogy ilyenkor nevetségesen festenek; furcsa fintorokba torzul az arc, a szem szarkában van, akinél még apró könnycseppek is gyűlnek a túlcsorduló érzelmek miatt, megint más összeszorítja a szemeit, vagy ráncolja a homlokát, szemöldökét. Aki ezt nevetségesnek tartja, az csak gyerek, és semmit sem tud a valódi közelségről, az csak mímeli a felnőtt létet, ahogy a kislány felveszi az anyja cipőjét, vagy ahogy a kisfiú ráül a motort imitáló zörgős műanyag játékra. Kinevetni valakit, aki ilyenkor zavarban van olyan, mint visszaélni a bizalmával és a ténnyel, hogy hajlandó volt érzelmileg kiszolgáltatni magát. Ethan mindig figyelt rá, hogy az ő partnerei ne ismerjék meg az ilyesfajta megalázottságot. Legalábbis ne általa.
Nem sieti és nem kapkodja el a csókot, nem rohannak sehova, és nem fogja a varázslatnak hála észrevenni őket senki sem. Időt és figyelmet áldoz arra, hogy kitapasztalja Colton habitusát, egy kicsit alkalmazkodik is hozzá, de inkább van itt szó arról, hogy annak ismeretében kezdi inkább diktálni ő a saját tempóját. Épp ezért nem is túl nehéz igazodnia Cole-nak sem. Egyik lábával előrébb lép, egész a fal mellé, a térdének a fal, combjának a fiú teste jelent végül akadályt; tétlen kezének Cole tarkóján talál helyet, ujjainak végével a göndör, barna fürtök közé kíváncsiskodva.
Végül lassan elválik, de nem hagy maguk közt túl sok helyet, épp csak egy-két centiméterrel húzódik el.
- Tehát ki kell érdemelnem. - Mély hümmentéssel veszi tudomásul a feltételeket, folytatva az előbbi gondolatmenetet, már-már azt hinné az ember, hogy szemtelenül úgy tesz, mintha nem történt volna semmi, de a hangszíne árulkodó tónusokkal mélyebb.
- Elment a kedvem a falutól, vajon van esélyem megpályázni a jóindulatodat a szobámban is?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Ethan tulajdonképpen sehogy sem reagálja le a piros arcomat, pedig valamennyire látom rajta, hogy észrevette - ez valamennyire könnyebbség am', mert legalább nem szül ennél kínosabb szituációkat a cucc. Asszem', még ha büszkeséggel is tölti el, vagy valami ilyesmi (mondjuk fogalmam sincs, mi játszódhat le benne), felül tud emelkedni ezen; ilyenkor pedig biztos vagyok benne, hogy ő az egyik legjobb választás ebből a szempontból. És neki amúgy sincs szüksége arra, hogy minimum egy hatalmas vigyorral erősítse meg a saját helyzetét, tudja ő ezt anélkül is, meg én is tudom, nincs miről beszélni. Korrekt.
Na persze, ezen nincs időm túl sokat filózni, mert ajka az enyémre tapad. A tempó hamar harmóniába is jön, valami mindkettőnknek kényelmes egyveleg, de azért mégis egyértelmű, hogy ki követ kit; szépen lassan, sokáig, elvégre nem sietünk sehova. Az előbbi pírnek már csak halvány emléke látszhat az arcomon, pont olyan halvány, mint az érintésem a férfi derekán és lapockáján; szinte alig érezni, hogy ott van. Fordíthatnánk ezt úgy is, hogy a művész kezek, és valahol... hát, fogjuk rá, valahol talán erről is lehet szó.
Mondjuk úgy, hogy nem számítok Ethan hirtelen testhelyzetváltására, és hogy ennél nagyobb meglepetés az elmúlt egy-két hétben szinte nem is történt (pangás van amúgy is). Kissé a falhoz lapulok a hirtelen jött közelség miatt, még a fejem is hátrabicsaklik egy kissé, s így a kőfalhoz ér (de gondolom, ez Monsieur Saint-Venant-nak nem okoz fennakadást), mindenesetre, mivel amúgy is elég hosszúra nyúlt az ajkaink párharca, veszek egy nagyobbacska levegőt a pár pillanatra talán megszakadt csókunk holtidejében. Persze, mivel a mestertanonc közelebb került hozzám, hátán más irányt vesznek ujjaim, s kicsit talán határozottabban is siklanak végig ujjbegyeim az ingén, mint annak előtte.
Amikor kissé hátrahajtja a fejét, nem követem a mozgását, még mindig a kőfalnak támasztom a loboncos fejemet. Szemeimet szinte csak résnyire nyitom ki, majd egészen, amint megszólal.
- Ethan! - Félig játék fenyegetés hallható egyébként jelentősen fojtott hangomban; valami indulatszerű tónus is csillan benne, de semmiképpen sem vagyok agresszív, ugyan már. Csak játszunk. (Speciel ő most a türelmemmel.)
- Esetleg... megengedem - felelek kissé szaggatottan, még mindig a hátán pihentetve ujjbegyeim. - De ha... nincs szűkös távolságon belül egy Ethan feliratú ajtó... - sóhajtok.
Nehéz az élet.
Végül pedig Ethan oldalán indulok el a Rellon körlete felé, hogy odabent betérjünk a szobájába, s kellemes ihletszerző eszmecserével folytassuk az est hátralévő részét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Boróka elsőre észre sem veszi, hogy Lili elengedi, olyannyira lefoglalja a másik lány reakciója. Az este folyamán már ki tudja hanyadszorra mered döbbenten valakire. Az ő fejében nem tudja összerakni, hogy mi boríthatta ki ennyire a lányt. Illetve sejti, hogy Alastair érintése lehetett ilyesféle hatással a másik lányra, de képtelen felfogni, hogy miért vált ki ilyen erős érzelmeket belőle.
- Psszt, semmi baj. Nem bánt, ígérem! - nyugtatólag fordul oda Lilihez, egy mosolyt is megereszt, de valószínűleg hatástalan lesz. Nem lép hozzá közelebb, és nem is érinti, fél, hogy csak még jobban felzaklatná. Nem is tudja, hogy miért védi Magnus professzort, hiszen végül is elvette az újonnan szerzett magokat. Alaistair fejrázása megnyugtatja, azért nem szívesen keveredne valami bonyolult ügybe, ami soksoksok hercehurcával jár. Az ilyenektől borsódzik a háta.
A felcsillanó szemű Lili tekintetére hasonlóval válaszol. Milyen szép kis történetet kerekíthetne. De alapjáraton szeret igazat mondani, még ha ezt a korábbiak nem is bizonyítják.
- Hát úgy kezdődött az egész, hogy az a doboz tulajdonképpen az enyém – vonja meg a vállát rávigyorogva a másik lányra. - De igazából mit szólnál ha – itt egy ásítást ékel közbe, gyorsan kitátott szája elé kapva a kezét – ezt inkább holnap mesélném el? - Laposakat pislogva tör rá hirtelen az álmosság, nem is érti, igazából jól szokta bírni a strapát, nem alszik el hamar, de valószínűleg már igen későre járhat az idő, és a sok izgalom sokat vett ki belőle.
- Na gyere, nem akarom megrövidíteni az Eridont néhány ponttal – egy vigyorra azért még futja, miközben a háló felé vezető irányba int. Persze nem bírja ki, hogy még egy tétova pillantása a dobozára ne tévedjen.
- Esetleg.. biztos, hogy nem..? - kérdése befejezetlen marad, még egy erőtlen próbálkozással tekint a tanárra, hátha vajszívű lesz, és kitartó kérésére visszaadja a dobozt. Ehhez nem fűz túl sok reményt, ám addig nem mozdul, míg biztos megerősítést nem kap arról, hogy a magok visszaszerzésének semmi esélye. Kicsi kis szíve fájón sajdul meg, még mindig nem képes elfogadni a tényt, hogy ilyen gyors búcsút kell vegyen apró fekete barátaitól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha