Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Most nem ennek a bizonyos emberrétegnek az egyik képviselőjével van dolga. Ez nem verseny. Mindenki teszi, ami tennie kell. Az a fontos, hogy értsen ahhoz, amit csinál és törekedjen a legjobbra, foglalkozzon bármivel is. Úgyhogy kicsit furcsálom, hogy mindenképpen beleszövi a mondatába a diplomájának meglétét, ám inkább ezt hagyom elsiklani a gondolataim mellett és figyelek a lényegre, még pedig, hogy nem gond neki a nyitott ajtó. Remek, remek.
Csak békésen bólogatok, ahogy nekiállnak áradni belőle a szavak. Felötlik bennem, hogy rákérdezek, ki a kedves barátja, mert valahogy olyan felhanggal mondja ezt az egészet, mintha én is ismerném. Egyenesen, mintha tanodabeli lenne. Azonban már halad tovább a szófűzéssel, így el is terelődik a figyelmem. Mire pedig mondatai végére ér, már csak arra összpontosítok, hogy szeretné inkább most átbeszélni a feladatait, ha lehet. Részemről semmi akadálya. Ahogy a csacsogásnak sem. Nem ígérhetem, hogy csatlakozom, de szívesen hallgatom, aztán még talán észrevételeim is akadnak. Szeretem az eleven embereket.
- Nos... - kezdek akkor a kifejtésnek, megsimogatva kicsit a borostámat, miközben ellököm vállamat az ajtófélfától és közelebb lépek.
- Egy részt arra szeretném kérni, hogy fogadja azokat, akik bejönnek az irodába. Mivel nyitva az ajtó, így persze én is látom majd, ki érkezett. Már ha éppen nem merültem bele nagyon valamibe - teszem hozzá elmosolyodva.
- De lehet, hogy olyasmi miatt térnek be, amiben Ön is tud nekik segíteni - magyarázásom közben finoman intek a szobákban ide-oda. Éppen arra mutatva vagy nézve, amiről beszélek.
- A pakolás közben, gondolom, már nagyjából képbe került, milyen anyagok állnak majd a rendelkezésére. Ha bármiben elakadna, szóljon! - buzdítom rá, hogy ne habozzon a segítségemet kérni. Bár nem egy elveszett lány, nem tartok tőle, hogy félne hozzám fordulni, vagy ne oldana meg egyből bármilyen problémát.
- Ha éppen zárt ajtók mögött beszélgetek valakivel és jönnének hozzám, az Ön ítéletére bízom, bekopog-e szólni az illetőről vagy megkéri, hogy várjon - térek ki ezekre a részletekre is. Fontosnak tartom ezeket tisztázni a gördülékeny munkamenethez. Elég sok mindent hozok fel és sok mindent mondok el, de úgy látom a kolleginán, hogy bőven képes tartani a tempót.
- Úgy rendszerezi az iratokat, ahogy a áttekinthetőnek és praktikusnak találja - lépek oda a szekrényhez, amiben a dokumentumok vannak.
- Ha valami kell nekem, Önnek fogok szólni érte, ahogy mások is - biztosítom róla, hogy ez az ő birodalma és tegyen vele belátása szerint.
- Kezeli az érkező papírokat. Ha valami olyan, amiről Ön szerint jó tudnom, hívja fel rá a figyelmem! Amennyiben aláírandót kapok, azt vagy gyűjtse egybe, vagy hozhatja egyenként is, de azzal számoljon, kérem, hogy mindig átolvasom, amit aláírok. Úgyhogy nem csak egy firkantásnyi idő. Formadokumentumoknál persze kicsit gyorsabb - teszem karba a kezem, visszatámasztva vállam a félfának, miközben elgondolkozom rajta, mik azok, amiket még mindenképpen el szeretnék mondani így az elején.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Mikor visszatér, figyelmemet már neki szentelem. Az a legtisztább, ha először elmondja, hogy mit szeretne, majd reflektálok rá, végül pedig új témákat dobok fel annak köszönhetően, hogy mit találtam a hatalmas kupacban, ami szerintem fontos. Mindenre bólintok, de nem felelek semmit, egyelőre csak figyelek, és gyűjtöm magamban a válaszokat.
- Nos…
Mondom én is, de csak viccnek szánva, remélem érti a poént, mert volt már pár ember, akivel meggyűlt a bajom, mert állítólag megsértettem, mert ő azt hitte, hogy gúnyolódom. Vigyáznom kellene arra, hogy néha miként reagálok, de hát az a helyzet, hogy az ilyen embereket élből ignorálom, mert nem tartom oknak a sértődöttségüket, hogy lemondjak más, értelmesebb dolgokról. Tudom, fejlődnöm kellene.
- Körülbelül öt napra van szükségem, hogy megismerjem az önhöz járó embereket, a következő hétre már magabiztosan fel tudom ismerni a helyzeteket. A korábbi munkahelyeimen fontos volt, hogy az arcokhoz neveket és tulajdonságokat, szokásokat kapcsoljak. Ha lenne egy fényképes lista a tanárokról, dolgozókról, akkor még könnyebben menne a dolog. Önre is emlékszem, még diákkoromból, három évig háztársak voltunk.
Most, hogy már nem ver úgy a kicsit szívem a perverz sorozatgyilkos elméletem miatt, meg leginkább a tény miatt, hogy valaki áll a hátam mögött, így azért könnyebb. Meg hát persze elteltek hosszú évek azóta, hogy utoljára láttam, és persze amúgy sem voltunk olyan nagyon beszélő viszonyba. Háztársak voltunk, én még kislány, ő pedig a nagyobb fiúk egy tagja, akikre abban az időben mi csak pirulva pillantottunk.
- Arra gondoltam, hogy készíthetnék egy iratrendezőt. Szeretek ilyenekkel bíbelődni. Abba helyezném bele az aláírandó papírokat. Előre a fontosakat, utána a formanyomtatványokat, aztán azokat, amiket átolvasna, de mindegyikhez készíthetnék jegyzetet, hogy ha nincs ideje, de fontos, akkor is átlássa, hogy miről van szó benne. Hasznos lenne, mert így a későbbiekben én is tudnám, hogy mi hova tartozik.
Ez szintén családi betegség nálunk, mint a kettő. A nővéreim mindig jegyzeteltek, pár szó, egy érdekesebb gondolat, rájöttem, hogy sokkal hasznosabb, mint órákon át olvasni és próbálni bemagolni az anyagot. A rendszerezés szintén tőlük ered. A bátyám nem ilyen körültekintő, de neki meg mindig szívesen csináltuk meg. Ő élvezte, mi élveztük, később, amikor okosabbak lettünk ismertük csak fel, hogy amit mi játéknak hiszünk, neki inkább házimanó – képző. Eléggé uralkodó típus, de ez már nem az én gondom.
- Persze a halaszthatatlanokkal zaklatnám napközben is. Mindig itt lenne az asztalon, így bármikor elvihetné, ha napközben éppen úgy érzi, hogy van ideje az aláírásokra.
Megérintem az asztalt, jelezve a tervezett helyét, amennyiben rábólint a kezdeményezésemre.
- Pakolás közben találtam pár iratot, amik bár elévült dátummal rendelkeznek, de szerintem az ügyek még nem évültek el.
Megkerülöm a széket és felemelem az egymásra merőlegesen fektetett iratokat, és átnyújtom neki.
- Javaslat az iskolai manók fizetésének emelésére, jutalmazási rendszer bevezetésére. Ha szabad megjegyeznem, az emelés nem rossz gondolat, de a jutalmazás igen. Ha egy manó nem kap jutalmat, úgy vélem büntetni kezdi magát, mint amikor úgy érzik, rosszat tettek. Lehet, hogy egy ilyen megosztott díjazás is ezt váltaná ki.
Nem tudom, mennyire tehetek javaslatot, de majd most elválik, hogy mennyire vevő rá az igazgató, ha a titkárnője beleártja magát.
- A második az erdő újrafelosztásának és a határok élesebb kijelölésének kérelme, a kentaurok kezdeményezése, ugyanis több iskolai diák is háborgatja a területüket, a legtöbben heccből, bátorságpróbából. Ez egy jó éves kérvény, március közepén íródott, de talán még lehet velük egyezkedni. Ez az utolsó pedig a prefektusok éjszakai járőrözésének maximalizálása. Egyesek túl sokat járnak ki éjjel, míg társaik inkább alszanak, javasolják, hogy egy prefektus egy héten csak egy napot járőrözzön és ne háztársával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Egyértelmű a számomra, hogy nem gúnyolódik velem. Úgyhogy el is mosolyodok, amikor megismétli a kis felvezető szavamat, aztán hallgatom véleményét, mondandóját, igényeit. Az első ilyet pedig rögvest teljesítem is. Felemelem mutatóujjam, így kérve egy pillanatot. Éppen csak belépek az irodámba, pálcámmal intek az egyik könyv felé, amit magamhoz lebegtetek és végül átadom a hölgynek. Ebben megtalálja az iskolai dolgozók legfőbb adatait és fényképeiket. Minden eddigi alkalmazottat és a jelenlegieket is.
- Én is Önre - bólintok neki. Előttem van az arca a diákéveinkből.
- Rendben. Pompás - kezdem meg aztán helyeseléseim és figyelmes hallgatásaim sorát, miközben belelendül ő is mindannak a taglalásába, amit a munkamenetével kapcsolatban elképzelt. Nagyon tetszik a céltudatossága és a szervezettsége. Karbafont kézzel bólogatok szorgosan, aztán ugyanezt folytatom, átvéve az előkerülő papírokat és átfutva őket, csak ehhez még a szemöldököm is összevonom.
- Köszönöm, átnézem őket - lebegtetem is be az irodámba a dokumentumokat.
- Ami a munkaidőt illeti... - térek rá erre, visszafordulva felé.
- Nem várom el, hogy reggeltől délutánig itt üljön az asztalnál. Ahogy eddig tapasztaltam, általában az órák közti szünetekben indul meg az élet. Úgyhogy olyankor mondjuk érdemes itt lenni, de különben nyugodtan jöjjön-menjen, intézze az ügyeit, tartson egy kis pihenőt - legyintgetek lazán a kezemmel. Valószínűleg furcsa az, amit mondok, hiszen a tanodánkhoz hasonló intézmenyekben meg úgy általában a legtöbb munkahelyen szeretik, ha a munkaerők oda vannak szögezve a helyükre, mint egy jó öreg bútordarab. Szerintem viszont ez nem embernek való. Ha valaki elvégzi a feladatát és hamar elérhető, amikor szükség van rá, akkor hadd ne gönyedjen órákon át egy asztal fölött, hanem igazából csinálja nyugodtan azt, amit szeretne és amit hasznosnak vél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

- Ennek örülök, legalább valakiben nyomot hagytam. Illetve már három valakiben, bár Felagund professzort igyekszem kerülni, mert egyszer véletlenül lyukat égettem a nadrágjába, és hát a bőrébe is.
Nem volt szándékos, billegett az asztal, kitámasztottam hát a tankönyvemmel, ő észrevette az óra vége előtt, leordította a fejem, hogy mit képzelek magamról, azonnal szedjem ki. Én próbáltam elmagyarázni, ő ordított tovább, így hát kihúztam. Na jó, szólhattam volna neki, hogy akkor borul a bájitalom, de nem tettem. A lötty meg a keverés hirtelen megváltozásától megszilárdult és egy az egyben ráugrott a férfi jobb térdére, kimarva az anyagot. Én meg csak néztem, hogy ez mégis hogyan történhetett. Nekem tetszett, neki nem, érthető okokból.
- A vezetéknevemre is emlékszik? Nem használom, csak azért. Nem szeretném, ha mások tudnák, Bárciánnak is meg fogom tiltani, hogy kimondja.
Na nem mintha annyira számítana, de nem tartom magam oda valónak, az anyám meg úgy csinál, mintha nem is léteznék, ráadásul defektes is vagyok, így hát eleve nem kezelt túl jól, túléltem, megerősödtem, felnőtt lettem, és van családom, amibe ők nem tartoznak bele, a volt férj 4.0 pedig megengedte, hogy a vezetéknevét megtarthassam, elvégre ő dobbantott.
- Biztos benne?
Nem, ez valóban nem a megszokott, viszont igazán örülök, hogy ennyire nyitott. Muszáj sétálnom, meg intézkednem közben, mert ha egész nap csak ülnék, akkor valószínűleg felrobbannék.
- Ennek nagyon örülök, mert szívesen, ha kell, elmegyek bármerre, akár a kentaurokkal is tárgyalok. Nem tudok ugyanis egy helyben ülni, haladnom kell, de egészen estig tudok maradni, sőt, késő estig is ha kell, mert a gyermekemre az unokahúgaim valamelyike vigyáz délután jó pénzért, így tényleg addig maradok, ameddig csak szüksége van rám. És a diplomámnak hála, helyettesíthetek is tanárokat, ha arról van szó, csak ne bájitaltanra kelljen bemennem. Óóó és tudom, hogy miként kell felöltöznöm, csak gondoltam takarításhoz jó lesz.
Vigyorodom el a mondandóm végeztével, egy kicsit ki is húzom magam, mintha olyan nagyon eminens lennék, pedig az nem az én szakterületem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Együttérzően szorítom össze a fogaimat a bájitaltanos történetre. Mármint gondolom, ott történt a baleset. Ez nem lehetett kellemes. Viszont nem nagyon fogja tudni sokáig kerülni őt. De szerintem nem is kell.
- Nem, arra nem - rázom meg a fejem bevalló mosollyal. Elég nagy ez az iskola ahhoz, hogy az ember az évfolyamába járókon kívül csak olyanok nevét tudja, akik valami miatt előtérbe vagy a figyelem középpontjába kerülnek. Esetleg olyanokét, akikkel rendezvényeken hozza össze a sors. Ezzel még én is így voltam, pedig én aztán kivettem a részem a közösségi életből.
- Úgyhogy noha egyébként sem kötném mások orrára, így végképp nem fogom - biztosítom efelől derűsen és természetesen nem faggatom, mi is ez a titkolt vezetéknév. Ha nem akarja nyilvánosságra hozni, tiszteletben tartom.
- Jóban vannak? - csillan fel a szemem Bárcián említésére. Közben pedig szöget üt a fejemben, hogy talán ő az a bizonyos barát, akit a korábbiakban említett.
- Egészen biztos - bólintok határozottan. Van, aki szívesen ül egész nap egy helyben, mert így adja át magát a munkájának. Ha ilyen alkat lenne, ebben sem akadályoznám meg, de úgy sejtem, hogy ő nem ilyen. Ezt tudtomra is hozza.
- Talán majd szaván fogom, ha úgy adódik, de nem szeretném általánossá tenni a túlórázást - mondom a késő estig bennmaradást illetően. De igazából szeretném majd inkább hamarabb hazaengedni őt, amikor lehetséges. Már csak a gyereke miatt is. Ha csak nem az a fajta, akinek a munka kikapcsolódás a családi életből, mert akkor szívesen találok persze tennivalót. Akad mindig.
- Nekem tetszik - viccelek az öltözékét illetően. Mármint komolyan gondolom, hogy tetszik, hiszen jól áll nek és takarításhoz tényleg ideális, ráadásul a házunk színeiben pompázik. Azonban nyilván más ruházkodást követel meg a beosztása.
- Most nem tartom fel tovább. Én is elvonulok - fogom búcsúzóra.
- Az irodából nyílik a lakrészem egyébként - mutatok el arrafelé, felfedve ezt előtte, hogy tudja, hol talál és azt is, hogy hogy lehet, hogy ilyenkor itt lófrálok.
- Akkor... holnap - biccentek az első közös munkanapunkra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Csak nem a szerénység a legfőbb erényem - jelentem ki, megvonva a vállam. - Mondták már mások is, hogy nagy az egóm, pedig nem is állítom, hogy én lennék a világ legjóképűbb pasija, hogy még a vélamágián is túlteszek. Ilyen ferde állal például aligha. Még jó, hogy nagy eséllyel sose lesz gyerekem, aki örökölje - jegyzem meg az államat dörzsölgetve, mintha ettől aztán menten helyrealakulna, pedig már kamaszkoromban is látszott, hogy ilyen furán áll. Ez már csak ilyen. Nem vagyok tökéletes én sem, messze nem. Megkönnyebbülten szusszanok aztán, amikor igazat ad nekem.
- Ha mindent túlgondolnék, nem én lennék a túlélés oktató. Az első kanyarban kimúlnék, addig vacillálnék, hogy ehető-e vagy sem a bogyó, amit találtam. Meg aztán egyébként is biztosra veszem, hogy a túlgondolás csak bonyolítja a dolgokat, ezért sem szeretek töprengeni túl sokáig. Nem nekem való, látod most is hol tartok - szusszanok ismét. Ha megoldást kerestem volna az első perctől kezdve, talán már rég nem is lenne probléma. Mindegy. Nem fogok még ezen is rágódni, inkább Zójára figyelek, meg főként arra, amit még mond, avagy inkább mivel fenyeget.
- Nem vagy te véletlenül egy egész kicsit rellonos? - kérdezem meg elmosolyodva, miközben a hajamat simogatja. Jólesik a mozdulat, anya is így szokta, amikor épp otthon vagyok, bár ő nem fél összeborzolni sem a tincseimet, hogy aztán gondosan megigazgathassa ismét. Remélem, hogy azért az ezer pontot nem gondolta túl komolyan, bár egy ilyen fenyegetés mellett tényleg írok én naponta is.
- Na hallod, most le akarsz venni a lábamról, hogy aztán lecsábíthass a kínzókamrába, vagy mégis mit tervezel? - Kérdőn pislogok rá, elvigyorodva azért, amint puszit nyom az arcomra, majd még inkább meglepődöm a vélamágia említésére. Egy hosszú pillanatig fontolgatom, aztán megrázom a fejem.
- Inkább ne, mert még ráfüggök. Hajlamos vagyok rá, hidd el nekem, és aztán nem bírnál megszabadulni tőlem. Szorgosan írogatok inkább leveleket - utasítom el az ajánlatát, és mielőtt bármit is mondhatna, megölelem. - Kösz a segítséget. A suliban gyűlöltem a pszichológust, bár ehhez nagyban hozzásegített az is, hogy megzsaroltak, hogy kitesznek a csapatból, ha nem megyek el... de amúgy is mindenre csak hümmögött. Rém idegesítő volt - tör ki belőlem a régi emlék, amint elengedem, hát el is mesélem hirtelenjében, hogy miféle tapasztalatot überelt itt pár év alatt, végtére is vele egész szívesen beszélek, és erről nem a vélamágiája tehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

- Ez rendes magától, köszönöm.
Tényleg hálás vagyok neki, mert nem szeretem ha tudják. Én nem tartozom oda, és ettől nagyon boldog vagyok. Ahogy felnőtt lettem, férjhez mentem, hátrahagyva a családnevemet és ezzel együtt egy hatalmas terhet is a vállamról, mert igenis teher tud lenni az, ha nem vagy olyan, mint a többiek. Tény, hogy én kifejezetten örültem neki, hogy nem vagyok olyan, mégis a nyomás kellemetlenül hatott rám.
- Az nem kifejezés, ő a legjobb barátom azóta, hogy beléptem a kastélyba.
Azóta persze hosszabb – rövidebb időkre mindig elszakadtunk egymástól, de a baglyok szerencsére akkor is megtaláltak minket. A válásomról viszont csak annyit írtam neki, hogy elválok és hogy a nővéremhez költözök, pedig bőven van még mit mondani, de ezt majd akkor, ha már egy helyen leszünk, mert vannak olyan dolgok, amiket jobb úgy megbeszélni, hogy tudom, átkarol vigasztalón, ha kell, és nem csak értetlenkedve nézi a könnyektől szétfolyt tintát.
- Rendben, csak gondoltam jobb, ha tudja, hogy attól még, hogy Eszti van, én elég rugalmas vagyok, és szerencsére elég sok segítségem van itt.
Nem is gondoltam volna, hogy a fél családom a faluban lakik, szerencsére a normálisabb fele, azok az emberek, akiket tényleg szeretek a családomnak tekinteni, úgyhogy ha kell, akkor nagyon szívesen beugrok bármikor és bárminek. Szeretek pörögni, és most az a legjobb terápia a számomra, ha dolgozhatok, mert ez legalább eltereli a gondolataimat.
- Akkor ön általában mindig elérhető itt.
Azt hittem a faluban lakik, de így akkor szerencsére közelebb van, ha ég a ház. Mondjuk nem szeretném a lakrészében zaklatni, de tudom, hogy ez egy megnyugtató pont számomra. Be is kukkantok az irányba, ahova mutat, és biccentek hozzá. Megjegyezve.
- Szép estét!
Köszönök el én is, és egy jó fél óra múlva távozóra veszem Az én dolgom elvégeztetett, holnap már kezdhetem is a munkát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Nem félsz attól, hogy ha megkapod a válaszokat, inkább csalódottabb leszel, mintha csak továbblendülnél a miérteken?
Sosem jó a múltat bolygatni, mert nagyobb esélye van arra az embernek, hogy mindenféle kínos és kellemetlen választ kap, mint arra, hogy boldog és felszabadult lesz, ha az út végére ér. A múlt nem véletlenül múlt el és a sok kis kérdés nem véletlenül maradt megválaszolatlan. Persze van, aki bevállalja, hogy felkutatja a miérteket, de ő maga nem tanácsolja. Jobb a jelenre koncentrálni, ahhoz, hogy az ember a jövőt építhesse, különösen, ha olyan szerencse éri, hogy a kilátástalan és szomorú élethelyzetében megmentik. A lánynak is ez volt a nő, aki más volt, mint a többi, aki kedvesen és szeretettel fordult felé, és aki sajátjaként nevelte fel.
- Sokan vannak így, jó részük nem is találja meg a helyét itt, és visszatér a muglik közé, leadva a pálcáját, vagy épp csak eltéve. Az én húgom is éveken át élt a muglik között, sőt mielőtt idejöttem volna, én is ott éltem. Debrecenben tanultam, ott kezdtem meg a munkásságomat, majd Pestre költöztem. Nem vágytam ide vissza, pedig ebbe születtem bele. Érdemes kipróbálni, hogy mi a kényelmesebb, ha végzel itt, élj három hónapot vagy fél évet a mágia nélkül. A legjobb a teljes megvonás, mint egy leszokás, nagyon sok mindent megtudhatsz a hónapok alatt magadról és a mágiához fűződő viszonyodról.
Ő maga is ez idő alatt, különösen az első nagyobb sokk után ismerte fel azt, hogy mi az, amit hátrahagyott, és hogy hiányzik – e neki ez a világ. Nem hiányzott, ő maga nem akart ide visszatérni, nem akarta feleleveníteni a múltját, mely ösztönösen előjött azzal, hogy idejött. Mindenhonnan az anyja és a nővére tekintenek vissza rá, ők vannak a magazinok belső borítóján vagy éppen menet közben akad rájuk, ahogy mágikus parfümöket kínálnak vagy éppen a legújabb talártrendekben feszítenek, esetlen Valentinnapi különleges és csábító ruhaneműkben.
- A sablonos dolgokat mindenki reméli, de nem szabad, hogy elvakítsák az embert, mert azok mind olyan dolgok, melyek érzelmileg demotiválóak tudnak lenni. A negatív időszak pedig könnyen letéríti az embert az útról, amit választott magának. A jós vonal tetszetős, nem sokan lépnek erre a pályára, csak akik úgy érzik, igazán jók benne. Tanítanád vagy inkább kutatnád?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Soha ne mondd, hogy soha. Én azt hittem, hogy sosem lesz második gyerekem, és bakker, négy éves a kis ördögfiókám.
Szó szerint ördögfióka, néha tündéri, ha kell neki valami, de amúgy annyira Warren, hogy az már ijesztő. Négy éve édesíti és keseríti meg a mindennapjait, emellett nem lehet csak úgy elmenni. Hihetetlen, hogy ennyi idő eltelt már.
- Na és ha ferde az állad? Minden önbizalom kérdése, nem tudtad?
Kívül például ő is nagyon vagánynak hat, határozottnak és odamondósnak, de belül egy olyan érzékeny lelkű nő, hogy az már művészet. Olyan, mintha két személyisége lenne, de nincs, ez csak egy védekező mechanizmus nála, így próbálja elejét venni a pletykáknak és a kikezdésnek. A fellépés, az a titka mindennek, és ez igaz is, a siker hatvan százalékát, ha nem nyolcvanat ez adja.
- Tény, elég furcsán nézne ki az a túlélés oktatás, amit egy vacilláló előadó tart, meg aztán éles helyzetben is. Stop, stop, álljunk meg fiúk egy picit Viktor papa gondolkozik. Nem, azt hiszem már réges-rég kinyírtak volna, vagy ezt ellövöd és kinyírod őket, mert halálba röhögik magukat.
Nem, bármennyire is csábító a dolog, nem éri meg kockáztatni a csinos kis pofiját azért, hogy megtudják vajon ez vagy az lenne-e.
- Egy egészen kicsit? Nem. Baromira? Óóó igen. Fogalmam sincs, hogy mit kerestem a kékeknél, annyira piszok mód gonoszkodó és érdekember tudok lenni. Hatalmas karriert futottam volna be rellonosként, de hát, látod milyen lapot osztott nekem a sors. Bezzeg amikor a házat vezettem, muhahaha.
Túl jól sikerült a nevetés, és nagyon jól összepasszolt a tenyérdörzsöléssel. Elég ijesztőnek hat ilyenkor, de legalább nem béna, amit csinál.
- Utálom, ha embereket kényszerítenek, hogy pszichológushoz járjanak. Oké, vannak extrém esetek, de alapvetően nagyon rossz, ha rákényszerítik, mert a szerencsétlen gyerekben így azt tudatosítják, hogy defektes és kell valami „ellenszer” a dilijére, hogy kezeltetnie kell magát, mert nem normális, pedig erről szó sincs. Borzalmasak tudnak lenni az emberek. Egyből levágom, hogy ki az, aki kényszerből és ki az, aki önként jön el hozzám, és a haladás is más, mert a küldött szorong, feszeng és a pokolra kíván. Pedig nem azért vagyok, hogy a dilijét kezeljem.
A szemét is megforgatja közben, tényleg nem érti, hogy miért hiszik a kollégák, hogy ha valakivel nem tudnak bánni, akkor a gyerekben van a hiba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Ó, dehogynem... biztos vagyok benne, hogy rendkívül csalódott lennék. Csak ugye az emberben ott motoszkál a kíváncsiság és az a "mi lett volna ha" nevű tipikus kérdés. De úgy vélem, hogy nem érdemes jobban beleásni magam ebbe a dologba. Egyrészt nem biztos, hogy meg tudnék birkózni most egy újabb csalódással, másrészt nem érdemlik meg - válaszoltam neki az ajkaimat harapdálva, ettől a témától pedig megintcsak a béka feneke alá kúszott az amúgy sem rózsás hangulatom. Persze tudtam, hogy nem azért jövök ide, hogy jobb kedvem legyen, hanem hogy megbeszéljük a problémákat. Az igazság csúf és, ha szembenéz vele az ember, akkor nem ússza meg a dolgot "sérülés" nélkül. Mindenesetre szükséges ahhoz, hogy tovább tudjon lépni az ember.
- Nem szeretnék vissza menni - tördeltem a kezeim, majd ittam egy kicsit az üdítőmből, mert úgy éreztem, hogy totál kiszáradt a torkom. Nem az a fajta ember voltam, aki a problémákat a szőnyeg alá söpri, úgyhogy nem tereltem el a témát másra, pedig megtehettem volna, de tudtam, hogy azzal nem oldódna meg semmi és bizonyára Zója nem véletlenül vetette fel ezt a témát. Sokat segített az is, hogy ő is mesélt az életéről, mert így könnyebben megnyíltam neki. Tisztában voltam vele, hogy amit itt beszélünk, az köztünk is marad, nagyrészt ez is megkönnyítette számomra a vele való kommunikációt.
- Ne érts félre, nincs különösebb bajom a muglikkal és Timit is nagyon szeretem, de rajta kívül úgy érzem, hogy nem köt oda semmi. Talán még a mugli szokások és az, hogy sokszor még mindig mugli fejjel gondolkozom, de nem szeretnék ott maradni huzamosabb ideig. A sok szokatlan dolog, újdonság ellenére itt jobban érzem magam, a környezetváltás pedig nem oldja meg a problémákat. Hiába vonul el az ember máshova, a problémái mindig ott lesznek vele. Inkább annak örülnék, ha Timi is ide költözne, bár ő még nem tudja, hogy mik a terveim, vagyis, hogy inkább itt maradnék. Szeretném jobban megismerni ezt a világot, igaz, hogy még idegenkedem tőle, de valamiért úgy érzem, hogy nekem itt a helyem - vázoltam fel a helyzetet Zójának. Újra nyugodtabbá váltam, hogy kivesézhettem neki ezt a témát is.
- Tudom, hogy a múltamon már nem tudok változtatni, de remélhetőleg idővel sikerül feldolgoznom ezt magamban. Mindenkinek megvan a maga keresztje. Egyszerűbb lenne az életem, ha időnként nem fejjel mennék a falnak mit sem törődve a következményekkel, de akkor az már nem is én lennék. Pedig sokszor hallom másoktól, hogy nem ártana némi önuralmat tanulnom - sóhajtottam egy nagyot, majd előredőltem a kényelmes ülőalkalmatosságból és karjaimmal a térdemre könyököltem a fejemet fogva.
- A kiszámíthatóság egyébként is unalmas.
Ezután a jóslásra terelődött a téma, avagy arra, hogy mik az ezzel kapcsolatos jövőbeli terveim. Extra gyorsan hátradőlve válaszoltam Zója kérdésére.
- Magamhoz képest jó vagyok benne, de nem olyan jó, mint amilyen lenni szeretnék. Sokat kell még fejlődnöm ahhoz, hogy igazán jó legyek benne, de rajta vagyok a dolgon, szerencsére segítségem is van hozzá. Még nem gondolkodtam el azon, hogy pontosan mit szeretnék majd csinálni, de az első célom mások segítése, illetve a tanítással is szimpatizálok. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem szeretnék monoton, taposómalom szerű életet élni - tettem hozzá komoly arccal miközben Zója szemébe néztem és a mondandóm végén megjutalmaztam magam egy kis nasival.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

– Hát... - húzom ferde vigyorra a szám, megvakargatva közben az állam. – Ahhoz, hogy az összejöjjön... nem is tudom... csoda kéne, legalább. Biológiailag eléggé lehetetlennek tűnik, tekintve hogy... tudod - közlöm a szememet forgatva, továbbra is vigyorogva a gondolaton, hogy én meg egy gyerek. Hacsak egy véla nem erre használja egyszer szándékosan a mágiáját, én nem sok esélyt látok rá, hogy apa legyek. – Elég nekem a keresztlányom is... de saját gyereket nem is igazán szeretnék. Meglehetősen szerencsés vagyok, hogy rendes családom van, akik mindenben támogatnak, meg mellettem állnak, de olyan sok ismerősöm van, akin látom, milyen, ha ez nincs meg, és nem vagyok benne biztos, hogy én is meg tudnám adni egy gyereknek azt, amire szüksége van. Nagyon nem... aurornak készülök, meg már csak az is, hogy most is mennyi mindent csinálok, és Flórával az az egy-két délután még rendben van, amúgy is kis napsugár az a leányzó, de ezt teljes időben... el se tudom képzelni. Legalább apa végtelen nyugalma meglenne hozzá, vagy valami - részletezem hirtelen minden gondomat a témát illetően, pedig nem is erről volt szó eredetileg, nem is lenne fontos, de mégis úgy érzem, meg kell indokolnom, miért mondom azt, hogy ha lehet, akkor inkább soha. Vajon mindenki így van ezzel? Nem vennék rá mérget. A vigyorom közben el is tűnik teljesen, és az ujjaim csavargatásával foglalom le magam, hosszasan fürkészve közben az arcát. Vajon ő mit gondol erről?
– Áh, azzal nincs gondom azért... szerintem kétszer is sorba állhattam érte, amikor osztogatták, miközben kihagytam a művészi érzéket... - szusszanok nevetősen a végére azért, és ártatlan képet vágva vakargatom meg a tarkómat. Na igen, ebben azért tényleg nem szenvedek hiányt. Igazán nevetést aztán az csal elő belőlem, amit a túlélési alapismeretek kapcsán mond.
– Az lenne csak érdekes... náhh, pályát tévesztettem volna akkor. Terepen sokszor az élete múlhat az embernek azon, hogy mennyire gyorsan méri fel a helyzetet és dönt - dünnyögöm, bele-belekuncogva a mondatba, bármennyire is komolyan mondom, hogy ha túl sokat gondolkodnék mindenen, inkább filozófusnak kellett volna jelentkeznem valamelyik egyetemre vagy legalább valami elméleti tárgyra szakosodni, politikai nyavalyákra, tudomisén.
– Nem is tudtam, hogy levitás voltál. A Rellonra fogadtam volna, főleg ezzel az ördögi nevetéssel - válaszolom rácsodálkozva a közölt információra. Meglepett most rendesen. Megvonogatom aztán a vállam a kényszer-látogatások témája kapcsán.
– Az edzőm úgy gondolta, hogy a dühömmel dolgozni kellene, csak túl dühös voltam az egész világra, amennyire emlékszem. Akkor se lettem volna hajlandó együttműködni, ha... végülis a jövőm múlt rajta terelőként, de már késő bánat, és különben is a terelők is kiöregednek egy idő után, annyi edző meg játékvezető pedig nem kell, ahány játékos van - győzködöm félig magam, hogy nem is akkora baj ez visszanézve. Aurornak lenni sem utolsó mulatság, még ha hiányolom is néha a kviddicset. – És most, hogy ennyit szövegeltem, ne segítsek esetleg valamit? - Nézek körül az irodájában. Azért ez a renoválás sem kis vállalkozás, meg kell hagyni. Ha igen a válasz,
 szívesen segítek, akár pakolni, akár cipekedni, ettől lesz az embernek karizma, ami a lebegtető bűbájoktól nem igazán marad formában. Ha meg nem, akkor találok az eridonos irattárban is pakolnivalót, ha minden igaz.
 Csak előbb még megejtem azt a beszélgetést, amit jóval korábban kellett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Aliz

- Milyen módszert javasolnál valakinek, aki egy hasonló vagy akár ugyanilyen helyzetben jön hozzád?
Egy kicsit bajban van a lánnyal, mert olyan mintha egyszerre akarná és nem is ezt a találkozást. A csalódás persze az élet velejárója, ám természetes, hogy az ember szeretné a lehető legjobban elkerülni azt. Ugyanakkor ott van a kíváncsiság is, amit olyan nagyon nehéz legyűrni, na meg persze a mi lenne, ha kérdéskör. Viszont lehet, hogy a megoldás már régen megfogalmazódott a lányban, ám nem meri elhatározni magát, mert ő találta ki, és nem egy hivatalos szerv adta parancsba. Mondjuk a parancsba adás egy kicsit morbid megfogalmazás.
- Szerinted Timi hogy fog reagálni a döntésedre? Gondolom neki is megvolt az oka rá, hogy végül a mugli világot választotta.
Sokan vannak, akik így tesznek, olykor kiugróan magas számban fordulnak elő, mintha valami vissza-visszatérő hullám lenne. A múltkor több tanulmányt is olvasott ezzel a témával kapcsolatban. Néha jobb lenne, ha inkább romantikus regényekkel töltené a kis szabadidejét, sem mint tanulmányokkal a varázsvilág változását illetően. Bár tény, így legalább hozzá tud szokni.
- Habár, ha azt nézzük, egyre elterjedtebbé válnak az előkészítők, itt is lenne munkája.
Bár nem tudja, hogy Aliz mennyire gondolkozik Bogolyfalvában, de ha már így felmerült az átköltöztetés, akkor nem árt ezt a lehetőséget is megvizslatni.
- Viszont arra is gondolnod kell, hogy ő esetleg nemet mond a költözésre. Hogyan reagálnád le?
Persze más az adott helyzet és egy felmerülő gondolat szituációja, ám érdemes már előre elgondolkozni azon, hogy van más lehetőség is azon túl, hogy a dolgok úgy haladnak, ahogy azt ő kitalálta.
- Persze, jó, ha az ember spontán, ezzel nincs is baj, de viszont lehet, hogy hosszú távon komolyabban is megüti a bokáját. Te még fiatal vagy, ami nem jelenti azt, hogy tapasztalatlan, és nem jövök a hegyi beszéddel majd, hogy bezzeg az én koromban majd megtapasztalod, de pont, mert fiatal vagy, könnyebben tudsz változtatni. Egy kis átgondolás még nem teszi az embert kiszámíthatóvá, azonban ad neki egy utat, melyen elindulhat. Ettől lehetsz te mész kincsvadász mágiatörténet tanár ifjúságsegítő munkatársa az iskolának, de lassan meg kell vizsgálnod a döntéseidet, hogy vajon tényleg jó – e az állandó spontaneitás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Ezt tőlem kérdezi? Nem én vagyok a pszichológus - jegyeztem meg mosolyogva, hiszen pont azért jöttem ide, hogy választ kapjak a kétségeimet illetően, de úgy tűnt, hogy ez nem fog megvalósulni, mert Zója is tanácstalannak tűnt ez ügyben. Ez egy rendkívül nehéz kérdéskör volt, igazából nem is lehetett erre hasznos tanácsot adni, de azért reménykedtem, hátha kicsit segít rajtam, ha kibeszélhetem magamból azt, ami nyomaszt. Részben ez sikerült is, mivel végre kicsit könnyítettem a lelkemen, de nehéz volt megválaszolni azt, amit most a pszichológus tőlem kérdezett.
- Erre nincs semmiféle javaslatom. Nincs olyan, hogy jó vagy rossz válasz, ezt magában kell tisztáznia az embernek. Aki nem érez haragot a valódi szülei iránt és érdekli a múltja, akkor kutassa fel őket, aki viszont úgy érzi, hogy nem érdemesek rá, az hagyja inkább annyiban a dolgot. Sérülés nélkül ezen viszont nem lehet túllépni, hiszen legbelül mégiscsak kíváncsi az ember rájuk, de talán jobb, ha nem bolygatja a múltat és valahogyan továbblép a dolgon - fejeztem ki az álláspontomat, miközben a hajamat babráltam, kissé kényelmetlenül éreztem magam, de mégiscsak kifejezésre juttattam a véleményemet.
- Aki nem került ilyen helyzetbe, az sose fogja tudni átérezni ezt - tettem hozzá komoran, miközben a földet bámultam. A szobácska rendezett volt, sehol egy porszem, minden szépen a helyére volt téve, valószínűleg Zója nagy hangsúlyt fektetett a rendre és tisztaságra, ami igazán dicséretes volt. Ha már fele ennyire rendezett lettem volna, mint ez a szoba, akkor valószínűleg nem lettem volna ennyire elfuserált ember, de elfogadtam, hogy ilyen vagyok és dolgoztam a fejlődésemet, ami egyáltalán nem volt "kis munkának" mondható.
- Fogalmam sincs, hogy hogyan reagálna. Eléggé rugalmas embernek ismerem, szerintem ezzel nem lenne gond, feltalálja ő magát mindenhol. Nagyon kedvelem, de el kell fogadnia, hogy a saját életemet élem és tiszteletben kell tartania a döntésemet, ehhez pedig foggal-körömmel ragaszkodom - feleltem magabiztosan, mivel már elterveztem magamban, hogy eszem ágában sincs visszatérni a muglivilágba, maximum látogatóba, és úgy gondoltam, hogy Timi sem lenne ellenére az ideköltözés ötletének.
- Szóval, ha nemet mondana nyilván nem örülnék neki, de megbeszélném vele a terveimet és hogy miért szeretnék itt maradni. Nem olyan önző, hogy ellene legyen a dolognak, ráadásul sűrűn meglátogatnám, de jobban örülnék azért neki, ha ő is velem tartana.
Kicsit elhúztam a számat a spontaneitással kapcsolatos megjegyzésére, persze neki is megvolt a maga véleménye erről, de nekem is a sajátom.
- Én jól érzem így magam, egyébként nem mindig vagyok spontán. Inkább az a gondom, hogy sokszor mérlegelés nélkül megyek fejjel a falnak és teszek olyan dolgokat, amiket talán nem kéne, de ilyen temperamentumú vagyok. A számoljunk el 10-ig módszert már hallottam, az nálam nem vált be - fűztem hozzá mosolyogva, majd kíváncsian vártam, hogy milyen tanáccsal áll elő Zója.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Az lenne a legjobb, ha pihennék. Ezt mondták, amikor kiengedtek, de ugyan, hogy pihenhetnék? Pár nap múlva itt az évnyitó, és Viktor egy hatalmas áldás a számomra, nem akarok lemaradni a házammal kapcsolatos ügyek intézéséről. Így hát itt vagyok és nézem azokat, amik a kór előtt félbemaradtak, illetve amiket Viktor még menet közben felírt. Pár nap múlva a tűzugrásunk is lesz, szóval mindenképpen be kell hoznom a lemaradásom.
Egy órát bírok egyhuzamban ülni, utána fel kell kelnem, egy kicsit sétálnom. Nem célszerű buborékos folyadékot magamhoz vennem, mert a gyomrom még nem pihente ki a hólyagokat. Emellett forró vagy jeges italt sem. Gyakorlatilag langyos teán és pirítóson élek, de legalább már rendes étel, nem az a pépes izé. Most is épp sétálok, két kézzel fogva a bögrémet, mert a kezem még remeg.
Elgyengültem, fogytam vagy tíz kilót, minden ruhám lóg rajtam, a bőröm még szürkés - fakó, látszik, hogy régen nem jártam már a friss levegőn. Ez a szünet számomra egy nagy szívás volt.
Sikerült két kicseppenő cseppel megúsznom a kalandot, így mielőtt leülnék, még szereznem kell egy papírtörlőt is. Megfontolt léptekkel sétálok vissza a kis pulthoz és tépek le egy kocka törlőt, majd sétálok vissza, hogy feltöröljem. Mintha száz éves lennék, szusszanok, mert elfáradtam. Talán jobb lenne, ha tényleg inkább pihennék és nem szenvedtetném itt magamat, mert ennek semmi értelme. Mégsem tudok elszabadulni, mert ha most hazamennék, akkor mardosna a bűntudat. Abi iskolában van, otthon nagy eséllyel senki sincs, vagy ha Rózsa néni mégis, akkor ő csak aggódva pillantgatna rám, és minden percben kitalálna valami gyógymódot, ami fárasztó lenne. Mármint nagyon rendes lenne tőle, de fárasztana. Most nagyon kellene a korábbi tűz, mert egyelőre olyan vagyok, mintha a hamvazó napját váró főnix. Fénytelen, kedvetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Múlt heti levélváltásunk nyomán négy órára várok valakit az irodámba, személyes találkozóra. Az AMS pedagógia szakos hallgatója az illető, aki éves gyakorlatát nálunk szeretné tölteni. Mivel közeledik ez a bizonyos időpont, félrerakom egy megkezdett munkámat, hiszen az ráér. Magamhoz veszem a levelezésünket, valamint a mellékelt önéletrajzát. Átolvasom újra, de nem jegyzek fel kérdéseket. Nem azért kértem a találkozást, hogy további adatokat nyerjek ki belőle, hanem egyszerűen csak azért, hogy személyesen is megismerjem. Tudom, a legtöbbeknek a papírra vetett tények számítanak. Nekem inkább az emberek. A döntéseimben sokkal többet nyom a latba, amit velük kapcsolatban tapasztalok egy ilyen beszélgetés során.
Oravecz kisasszony tartja számon a találkozóimat, egyéb teendőimet, így természetesen tud róla, hogy várunk valakit. Kint ül éppen az asztalánál az előtérben és papírokat rendezget. Mind a folyosóról nyíló ajtó, mind az irodám ajtaja tárva nyitva. Aki belép, azt a hölgy fogadja és ha nem vagyok épp túl elfoglalt, arra bíztatja, jöjjön csak be hozzám. Viszont ha nem kolléga, tanuló vagy más ismerős az illető, akkor előbb megtudakolja tőle, mi járatban van és ezután bejelenteni nekem. Nyilvánvalóan most is ez utóbbi fog történni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Felkészült. Betéve tudta az elküldött önéletrajza részleteit, és az abban nem foglaltakat is. Mindent tudott Sólyom Mátéról, és érezte, ahogyan Sólyom Mátévá lényegül, ahogyan felvette egyszerű, üveges szemüvegét és begombolta a kockás inget.
Mégis ideges volt. Nem szokott sosem ugyanarra a helyre visszamenni. És biztos volt benne, hogy a Bagolykő falai között még valahol emlékeznek South Westre.
Határozott, rugalmas léptekkel indult el végig a folyosón, néha szándékosan az ellenkező irányba kanyarodva. Hisz első látogatáskor mindig eltéved az ember egy ilyen helyen. Persze Sólyom Máté felkészült pedagógustanonc, úgyhogy előre átnézte az iskola térképét.
Már megbeszélték az időpontot, úgyhogy várniuk kellett őt. A titkárságra lépve egészen meglepődött, ahogyan felmérte a terepet. Nyitva volt az ajtó. Emlékeiben pedig valamiért mindig zárt ajtók mögött folyt a fejtágítás. Kissé félszegen, de tudatosan előadta, hogy miért érkezett, majd bevezették az irodába.
- Sólyom Máté, jó napot! - Az igazgató fel nyújtotta a kezét. Máté esetében pedig gondosan ügyelt rá, hogy kézfogása ne legyen túl erős, de ne is legyen gyenge. Fontos volt az első benyomás.
Nem ült le, amíg hellyel nem kínálták, és nem bámulta a berendezést. Egy gyors pillantással mérte fel a terepet. Jócskán megváltozott, mióta idejárt.
- Köszönöm, hogy időt szakított rám!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Miután átnéztem az anyagokat, hamarosan azon kapom magam, hogy arcomon ábrándos mosollyal pislogok irodám azon sarkába, ahová a kutyám fekhelyét tervezem. Még néhány nap és hazahozom a menhelyről. Sejtettem, hogy kellemes élmény lesz magamhoz venni egy állatot, azonban arra nem gondoltam, hogy ennyire izgatott leszek emiatt.
Amint felfigyelek az érkezőre, agyam átkapcsol. Félreteszem a papírokat és érdeklődve nézem az előtér történéseit, majd felemelkedem székemből és kilépek, hogy köszöntsem a fiatal férfit.
- Üdvözlöm! Hercegh Kriszpin - fogunk kezet.
- Kérem - intek az asztalom előtti űlóhely felé, miközben ismét elfoglalom saját székemet, taláromat magam alá simítva.
- A levelében azt mondta, hogy felutazik ide. Vonattal jött? - idézem saját kifejezését, amit már az elolvasáskor furcsálltam kissé. Hiszen arra enged következtetni, hogy hosszan tart idefelé, méghozzá valamilyen járművön. Pedig mi sem könnyebb egy hoppanálásnál, vagy a hopp-hálózat használatánál. Lehet, az egyiket értette ez alatt? Ha igen, akkor csak érdekes szót használt rá.
- Szóval az Academia Magicae Sopianaeiensis hallgatója... - bólintok mosolyogva.
- Mit remél a nálunk eltöltendő gyakorlattól? - kérdezem, hátradőlve a székemben. Kezeimet összekulcsolva engedem ölembe. Szavaim talán hivatalosak, azonban beszédstílusom és kisugárzásom nagyon közvetlen. Nem éreztetem, hogy bármi súlya lenne ennek a találkozónak. Hiszen igazából nincs is neki nagy. Csak szeretek találkozni azokkal, akik sorainkat fogják gyarapítani. Persze, ha valami kirívót tapasztalnék a beszélgetés alatt, nyilván nem engedném a sorainkba. Mivel azonban ezeknek az eseteknek a száma elenyésző, ez a találkozó inkább csak formalitás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Az ismerős hang irányába fordultam kábán és farkasszemet néztem lengyelünkkel, aki aztán fogalmam sincs, hogy mit keresett itt a tanáriban, és, hogy mégis miért nem zavar ez senkit. A legtöbb tanár és portré húzza a száját, ha például diák jön be és időzik a tanáriba. Felhúzzák az orrukat, és olyan pillantást vetnek a tanár – diák páros felé, mintha legalább is vértől csöpögő ruhában beszélgetnének a véráldozat hasznosságáról, de persze, amikor hozzájuk jön diák, akkor rendben van. Olyan ez a hely, mint valami flancos titokterem, ahova kívülálló, ha belép, hát a lelkével fizet. Erre itt van Lewy, sőt mi több, ül éppen egy asztalnál és tolja magába a D-vitamint, ami bevallom, nekem is hiányzott már jó ideje. Meg ezek szerint az életről is eléggé rendesen lemaradtam. Egy hónap karantén, te jó Merlin gatyája, belegondolni is rossz.
- Arra törekszem, hogy vékonyabb legyek, mint az asszony.
Mindig is mackós voltam, erre tessék, most meg kilátszik mindenem. Persze a kviddics miatt a testem jó része átalakult, a zsír helyett izom lett, de mégiscsak méretes voltam, most meg lám, lóg minden ruhám. Remélem, hogy az új tanévre ez már nem lesz jellemző rám, küzdeni fogok érte.
- Egy hónap karantén, sárkányhimlő. Ocsmány egy betegség. A kelések, kiütések, pikkelyek és az állandó viszketés. De tényleg, állandóan viszkettem. És ha valahol megvakartam, hát elfertőződött. Gusztustalan.
A mellkasomon van egy átívelő rózsaszín heg, ami nem is biztos, hogy el fog múlni, persze csodák még lehetnek, de hát tudjuk, hogy nincs nekem olyan szerencsém. Idővel majd persze hőstetté fogom nyilvánítani, mondjuk megmentettem egy lányt a sárkánytól egy karddal, de a kard közben az én mellkasomat felszabta, sőt, mondok jobbat, a sárkánynál is volt egy kard, igen, egészen biztos, hogy így lesz.
- Ugye tudod, hogy külsősként nem jöhetsz be ide. Ha valaki meglát, akkor értesíteni fogja az igazgatót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Helyet foglalt a vendégeknek előkészített széken, majd kényelembe helyezte magát. Persze csak annyira, amennyire egy ilyen szituáció megkívánta.
- Igen, vonattal. Tudja, muglik között nevelkedtem, és nem bírja a gyomrom a hoppanálást. És szeretem nézni az elmenő tájat - mosolyodott el. Ismét volt némi igazságtartalma a mondandójának. Tényleg szerette nézni, ahogyan tovasiklanak mellette a fák meg az erdők. És tapasztalata szerint akkor jó egy hazugság, ha tartalmaz minimális igazságot is.
Nyugodt volt. Az egész úgy működött, mint a színészeknél. Lámpaláz érzése, mikor elindulnak, de mikor a színpadon vannak és meg kell szólalniuk, már minden megy, mint a karikacsapás. South is. Amint betette a lábát az igazgatóhoz, és bemutatkozott, már a profi szólt belőle.
- Az ország legmodernebb felfogású tanintézménye az Önöké. Hihetetlen megtiszteltetés lenne, ha itt tölthetném a gyakorlati éveimet. És... ne haragudjon, de titkos vágyam, hogy az egyetem után esetleg itt találhatnék munkát. - kissé félszegen lesütötte a szemét, majd izgatottan folytatta. - Az egyik órán tanulmányoztuk a módszereiket, ahogyan a diákokkal bánnak. Igazán inspiráló, hogy mennyi tanulmányi kirándulást szerveztek eddig, és milyen jól ápolják külföldi kapcsolataikat!
Nem feltétlen hízelgésnek szánta a mondandóját, de tisztában volt az ember, hogy bármennyire is szerény, a dicséret határozottan jól esett a lelkének. Mindenkinek. Ez alól remélte, hogy az igazgató sem kivétel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Nem, nem diétáztam, egyszerűen csak az történt, hogy amikor enni próbáltam, akkor mindig valahogy felfordult a gyomrom, és ahelyett, hogy megehettem volna, elégettem.
Bizony, ugyanis mindig sikerült tüzet okádnom, ezzel pedig nem egyszer gyújtottam fel a takarómat is, az elém rakott ételt pedig szó szerint hamuvá változtattam. Így hát nem kevés kiló ugrott le rólam.
- Ne haragudj, tudom, hogy elég hangulatrombolóan festek. Abigél majdnem elsírta magát, amikor meglátott.
Életem nagy belépését terveztem, ő pedig könnyekben tört ki, hát egyszerűen nem értettem, hogy mi van, aztán hetek óta először volt lehetőségem belenézni a tükörbe, és akkor megértettem. Úgy néztem ki, mint aki egy varázslóháborúból tért haza, megannyi átok és közelharc után, évekig minimális ételen tartva.
- Van egy olyan érzésem, kedves barátom, hogy te nem félsz emiatt.
Pedig az itt üldögélő tanárok alapvetően nem szeretik, ha külsős emberkék jönnek be, most mégis olyan nyugodtan üldögél itt, mintha felhatalmazták volna rá, mintha...
- Na ne idegesíts fel!
Érzem, hogy elkerekedik a szemem, miközben rápillantok, húzódik a bőröm a szemem körül. Egyszerűen nem hiszem el, annyira képtelen ötlet és mégis egészen valószínűnek tűnik. De nem, az ki van zárva, hogy Bojarski már ott tart, hogy tanárnak áll.
- Mondd, van neked még szabadidőd?
Nem, nem fogok rákérdezni arra, hogy tanár-e, mert ha nem, hanem mondjuk valaki meghívta, hogy legyen a vendége, mondjuk az Edictum egy interjú erejéig, akkor tutira kiröhögne, ahhoz pedig nem szeretnék alapot adni neki, majd ő kimondja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Hallottam a pletykákat, Lewy, hallottam. Egy Czettner lány, mi?
Nincs ám olyan messze innen az Edictum szerkesztősége, hallottam hát ezt-azt. Régebben én magam is szerkesztettem az újságot, most már a fiatalabb generációé a terep. Na, nem mintha én annyira öreg lennék, szó sincs róla, de például a kezdeni kviddicsszenvedélyem is valahogy alább hagyott az iskola befejeztével. Most csak meccsekre járok ki, olykor fogadok, persze Lewyékre, és ha úgy alakul, hogy egy kis haszonra teszek szert, akkor abból az asszony kap valami szépet. Teljesen jó ez így, amúgy is imádom Abigélt meglepni, mert én nem az a fajta ember vagyok, aki nem kényezteti a feleségét. Sokan vallják azt, hogy kifogott halat már nem kell etetni, de szerintem ez bődületesen nagy baromság. Én szeretem, ha az asszonykám érzi, hogy törődök vele.
- Tudod, hogy csak egy kicsin múlt, hogy nem lettünk mind a ketten Czettner asszony díjasok? Komolyan. Emlékszel Lucára? Teljesen szerelmes voltam belé, ő volt a második lány, aki iránt nagy szerelmet éreztem. Elmondtam neki, de ennyi, nem lett több sosem belőle. Utána felhagytam a nőkkel, csak a kviddics érdekelt, aztán jött Abigél. Ezek után mondja valaki, hogy nincs sors.
Tény, hogy én mindig kicsit szerelmes voltam minden lányba, a női nem csodálatos, és hiszem, hogy a legnagyobb kincs, amit nekünk, férfiaknak adtak, de igazán szerelmes életemben csak háromszor voltam. Leonieba, aki a plátói igaz szerelmem volt, Lucába, akinek meg is mertem mondani, és végül Abigélbe, aki megtisztelt azzal, hogy a nevemet viseli. Szép kis pályafutás ez.
- Jogos, és fogalmam sincs.
Bár ez nem teljesen valós, hiszen mostanában igyekszem minden olyan alkalmat szabaddá tenni, amikor tudom, hogy Abigél is szabad. Újra és újra szerelmes leszek, most éppen ezt az időszakot éljük. Vannak, akik azt mondják, hogy még az elején vagyunk, és azért, de szerintem én harminc év múlva is itt fogok tartani, és vele akarok majd lenni.
- Szóval, kedves L. Van egy tippem, hogy mit keresel itt.
Nagy gonddal simítok végig borostásnak érzett arcomon – valószínűleg csak érdes a sok kiszáradástól – és elmélkedő tekintettel meredek a távolba, majd szépen lassan rá.
- Úgy vélem, kedves Watson, hogy ön intézményünk alkalmazottjává lépett elő, ügyelve rá, hogy gyermekeink a legkörültekintőbben sajátíthassák el a repülés művészetét. Nos?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Ez igaz, azonban ilyenkor az is fontos, hogy mit felelsz egy kérdésre. A pszichológus maga amúgy se mondhatja, hogy ezt csináld, vagy azt csináld, csupán rávezethet az irányra, amit keresel, csak magad sem gondolod.
Nem szokta ezt elmondani, most azonban valahogy úgy érzi, jó, ha ez is előkerül. Sokan gondolják azt, hogy bejönnek ide, elmondják mi a bajuk, és akkor egy csillanás alatt meg is kapják a megoldást, és mennek is tovább. Pedig nem. Nem mutathat rá a megoldásra, ami szerinte jó, hiszen pont az alapvető hibába ütközne ezzel, vagyis, hogy minden ember más. Már az is necces, amikor példát hoz, mert a példák többsége a családja vagy a közeli baráti társasága egy tagját emelik ki. Ezt azonban a mai napig nem tudta levetkőzni, és akinek ennyi éven át berögzült valami, az már nem is biztos, hogy javítható.
- Ez igaz. A titkok mindig ezzel járnak. Az pedig, hogy egy szülő lemond a gyermekéről sosem könnyű. Eleve van egy sérülés, maga a tény miatt, amit hiába dolgoz fel mindenki a személyisége szerint máshogy, mégis benne marad. Ha nem is beszél róla, gondol rá, ha nem is sokat, de a cselekedeteiben, döntéseiben visszaköszön. A múltat megbolygatni sokszor nem tanácsos, néha a titok nem véletlenül az. Nem biztos, hogy amit a másik talál, az építő jellegű lenne.
Ez a beszélgetés, fél is tőle, de hamarosan a saját családjában is vissza fog köszönni. Abban a pillanatban, hogy Ráhel megszagolja a dolgot a szülőanyjával, egész biztosan elé fog állni, és akkor ő lesz majd a rossz ember. Persze, mondani könnyű, hogy nem célszerű megbolygatni, de valójában ez nem könnyű.
- Azt érdemes ilyenkor végiggondolni, hogy amit találunk, változtat-e valamit a jelenen. Kell-e tudnunk ezt az információt azért, hogy az életünk menjen tovább. Illetve azt, hogy képesek vagyunk-e az információt kellőképp kezelni, legyen az bármilyen, mert a nagy egymásra találás leginkább csak a filmekben van, a valóság ennél jóval kegyetlenebb.
Kicsit a szavai mögött már most egy védőbeszédet érez, holott még nincs oka rá, hogy reflektáljon, hiszen maga a veszekedés sem történt meg. Talán soha nem is fog, de ez is egy olyan álomkép csak sajnos, mint az, hogy a családegyesítések mindig örömmel történnek.
- A kíváncsiság nem olyan dolog, ami miatt az embernek rosszul kell éreznie magát. Hiszen a tudásszomj mindenkiben megvan és minél több mindent tud az ember, annál biztosabban mozog a mindennapokban. De mérlegelni kell.
Ez a helyzet nem könnyű, és határozottan bólint arra, hogy aki nem élt még át ilyen helyzetet, az nem tudja átérezni. Ő sem tudja átérezni mindazt, amit Ráhel érezhet az anyja ügyével kapcsolatban, vagy amit érezni fog egy nap, ha megtudja. Ő maga most úgy véli, hogy védi a lányt egy komoly csalódástól és talán egy még nagyobb lelki összeomlástól, hiszen amúgy is van elég baja, nem kell még tetézni, de máskor meg azt gondolja, hogy pont azzal lépnének túl a dolgot, ha felfedné. Ez egy olyan helyzet, aminél egyszerűen nincs jó válasz.
- Nincs valaki, aki feltételezhetően ismerhette őket? Iskolatársak, tanárok, szomszédok, akik legalább annyit tudnának mondani, hogy érdemes-e tovább keresned vagy sem.
Tudja, hogy nem lenne szabad javasolnia, azonban egy kis terelés senkinek sem árthat. Hogy ezzel mit kezd, az már rajta áll. Inkább a másik témára helyezi át a figyelmét.
- Ha rugalmas, akkor megérti majd, de fontos, hogy te is rugalmas légy vele. Az egy dolog, hogy valaki feltalálja magát, és az egy másik, hogy be tud-e illeszkedni. Ha igent mondana, a falu jó kiindulási pont lehetne, hiszen itt rutinosan mozogsz, és ahogy én látom, eléggé összetartó a közösség, szívesen fogadják az új lakókat. A húgom is feltalálta magát egyből, pedig ő az iskola után a mugli világban élt és tisztán a varázsvilágba csak pár hónapja költözött vissza.
Ismét csak bólogatni tud, hiszen a lány, amit mond, az nagyon alaposan megfontoltnak és körültekintőnek tűnik, ő maga sem hiszi, hogy ezzel a helyzettel baj lenne a későbbiekben.
- A nyílt, egyenjogú kommunikáció fontos elmondod az érveidet, meghallgatod az övéit és levonsz egy végkövetkeztetést a kettőből. Így simán működik a dolog. Szerintem jól fogod kezelni ezt a helyzetet.
A másikra – arra, hogy fejjel megy a falnak – elmosolyodik, felkelve az asztalához sétál, és a táskájából elővesz egy határidőnaplót. Visszasétálva a lányhoz kivesz belőle két összehajtott lapot, és szétteríti.
- Érdemes listát vezetni. Ez itt egy pozitív lista. Mi az, amit érdemes csinálnod. Apróságok, de segítik jobbá tenni a napod. Láthatod itt is, hogy nekem sincsenek úgymond nagy tetteim. Vízbe tettem egy letört virágot, segítettem vinni egy nehéz kosarat. És ennek van egy ellentéte, amin azt sorolom fel, hogy mit nem kellene többet csinálnom, és igen, melléhúzok minden alkalmat, amikor hibázok, így van, ahol már egész sor vonalka van.
„Ne igyál sprite-ot egész nap”, „Maximum három kávé egy nap”, „Mosolyogj az utcán, mert pletykálni fognak” és ehhez hasonló szépségek vezetik a listát. A legtöbbet a „Dwayne Warren” felirat kapta, ami nincs igazából kifejtve, de pontosan leírható. Van még olyan, hogy ne káromkodjon, vagy ne hozzon egészségre káros példákat a diákoknak, de ezeknél úgy tűnik javuló tendenciát mutat.
- Ha rendesen vezeted a listát, a sok vonal miatt egyre kellemetlenebbül érzed magad. A másik megoldás a napló írás és heti egyszer a kötelező visszaolvasás. Ebben az a necces, hogy ha érzékeny ember vagy, akkor egyszerre olvasva nagyon kellemetlenül érezheted magad utána. De az se rossz módszer. Az önsanyargató, például befőttes gumit a csuklóra dolgot nem támogatom, rövidtávon megoldás, de visszatérhet a probléma. Mi lenne,
 ha megpróbálnánk ezt a listás vagy a naplós módszert, és egy hónap múlva megnéznénk, hogy segített-e valamit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

- Óóó annyira okos vagyok!
Húzódik széles mosolyra a szám, de egyből meg is bánom, mert hiába kezdek megint szép lenni, azért a betegség okán olyan vagyok, mint aki mindjárt levedli a bőrét. Mindenhol feszül és húzódik és reped és blee, undorító. Most még mindenhol fáj, főleg a lelkemnek. Hiú vagyok ugyanis, és valószínűleg azóta, hogy már nem vagyok olyan kis puffancs - köszönjük kviddics - csak emelkedett ez a dolog. Persze nem egészségtelenül, de például voltam olyan bátor, hogy megmondjam Abigélnek, hogy mit érzek, mert ő hiába gyönyörű és kedves, éreztem, hogy én csak így merek elé állni. Most már úgy nézek ki, ahogy ki akarok nézni. A nővéreim se azok a klasszikus értelemben vett vékony nők, formásak, ahogy anya is, és apa se vékony, szóval nagyon drukkolni fogok annak, hogy az egy tucat gyerekünk majd olyan géneket örököljön, amivel elkerülhetik a küzdést. Nem mintha úgy ne imádnám őket, de tudom, hogy mennyire nehéz ez az egész.
- Remélem mellettem ülsz majd ebédnél.
Terelem vissza a gondolataimat a gyerektémáról. Gyereket akarok, nagyon vágyom rá, de nem akarom, hogy a párom nyomásnak és kényszernek érezze, úgy, hogy ő még előtte iskolába járna, dolgozna. Egy biztos hátteret akarunk kialakítani, ez teljesen normális, ahogy az is, hogy én szangvinikusként mindent akarok azonnal, de rögtön. Tudom, hogy éppen ezért nincs könnyű dolga az asszonynak se velem.
- Olyan furcsa, hogy felnőttünk, nem? Mármint ez most tényleg komoly, nem fogjuk a következő sarkon a tanárokat megviccelni, mert a kollégáink lettek. Ez furcsa. Na meg aztán nekem még egy házat is adtak, hogy irányítsam csak, ez így egyenesen ijesztő.
Eddig nem gondoltam bele, mert imádom csinálni, de a tény, hogy felnőttünk, most egyszeriben letaglózott. Milyen gyorsan elrepült minden.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Egy hét se telik el, és nekem máris a papírmunkával kell foglalkozni. Hát hogy én ezt mennyire, de mennyire utálni fogom, arra nincsenek szavak. Soha, ismétlem, soha többet nem fogok semmi felesleges tesztet, bármit íratni senkivel, még felméréscéljából sem, főleg, ha nem számít bele semmibe sem.
Ezeket viszont még javítanom kell, dokumentálni, és minden egyéb marhaság, szóval gratulálok, szereztem magamnak még három lekötött délutánt magamnak, ahelyett, hogy azt az időt lófrálásra, és kiruccanásra szántam volna. Ekkora marhát, mint én, még tuti nem látott a föld, legalábbis az elmúlt jó pár évben biztos nem. De hát kalandor volnék, és stréber, vagy mifene....
Magamat szidom elég csúnyán, na meg néhány csúnya választ is, mert már a hatodik lapon találkozom ugyanazzal a hülyeséggel. Mióta egyszikű a kamilla, és mióta van hupilila virága a mákonybabnak???
A gondolataim összevissza járnak, néha még hangosan is kimondom, amit gondolok, de aztán vége, egyszer elszakad nálam a cérna, és ahogy van, az összes tesztet feldobom a magasba, hadd vigye őket a szél, sőt, még össze is szabdalom őket, apró vetlikre egy niszantó bűbájjal.
Most pedig, hogy jól végeztem a dolgom, leborulok arccal előre az asztalra, és mormogok az orrom alatt.
Egy kis nyugalmat és önuralmat kéne tanulnom. Pf. Ez a nagy következtetésem...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Az az átkozott munkaköri leírás! Azt hittem már, hogy széttépem a hatodik példányt is. Erre még nincsen rendes, másolható példány, pedig azt hittem, hogy már minden hibás formanyomtatványt kijavítottam. Ezek szerint azonban nem. Persze adhattam volna az általános formátumot is, azonban akkor valószínűleg, ha valami valakivel történik, akkor a fejemet veszik. És hogy mi történhet egy gyógynövénytan órán? Technikailag elég sok minden. Például egy növény megfojthat egy gyereket vagy mérgeződhet vagy megtámadhatja. Sosem lehet tudni. Ennek biztosítása érdekében történik pár óvintézkedés és ezeket papíron is rögzíteni kell. Fő a biztonság. Meg aztán gondolom az iskola se bír el több kellemetlenséget, főleg miután nemrég még felügyelők is voltak itt.
Mikor végre minden megvan, amit alá kell íratnom a Daniel Graham nevet viselő új tanárral - akivel még nem is találkoztam, mert éppen szabadságon voltam -, akkor felkelve, összetűzve, felcímkézve, egymásra merőlegesen téve a paksaméta különböző elemeit indulok el határozottan a tanári felé.
Ma is a minion méretemmel "hódítok", ugyanis csak egy balerina cipőt vettem fel. Kellemetlen, általában szeretek legalább egy felnőtt emberhez hasonló lenni. Fogalmam sincs például, hogy ez a Daniel milyen arc, lehet, hogy olyan, aki például cikizi az embert a méretei miatt. Nem bírom, ha valaki beszól a méretemre. Mielőtt belépek a tanáriba veszek még egy nagy levegőt, és annak a kifújásával ki is fújok minden feltételezettséget. Nem bírom, ha az embereket csak új beskatulyázzák, főleg, ha nem is látták még.
Bent nem sok mozgás van, sőt, csak egyetlen fejtetőt látok, ami éppen a padon pihen. Na ezért nem mentem el soha tanárnak, mert mindegyik ilyen depissé válik egy idő után. Nekem elég volt a diploma megszerzése, már a gyakorlatnál sejtettem, hogy ez nem az én pályám, így inkább maradtam pincérnő. Odalépve elé gondolkozom, hogy mit csináljak. Rákiabálni meg böködni nem lenne célszerű, így a fejbúbjához érek, nem simogatom, csak határozottan jelzem, hogy itt állok előtte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Már majdnem ordítok, amikor hallom nyílni az ajtót, ami most nem érdekel. Ha valakit meg zavarnak a kis cetlik, majd felveszik. Ha meg nem, akkor majd én eltakarítom. Vagyis hát most kéne, főleg mert egyre közelebbről hallom a lépteket, amik szinte némák. Látás nélkül viszont a kiélesedett hallás tökéletesen a segítségemre van, hogy tudjam, megállt mellettem. Valahol.
Nem emelem fel a fejem, csak két jó nagy lélegzet után, mikor sikerül megnyugodnom, de szinte rögtön elábbhagy a lelkesedés...
- Még több papírmunka?
Igazából remélem, hogy nem, de mivel látom a hátsó oldalon a nevem, felette egy vonallal, így sanszos, hogy az bizony ott rám vár...
Megint leborulok az asztalra, egyszerűen inkbb ez, mint a hangos káromkodás, mert fogalmam sincs, hogy ki ő, és ha véletlen olyan személy, akkor nekem végem. A jó megítélésemnek mindenképp, ha az imént nem hullt porba még.
Talán emiatt is, de főként a gépi viselkedés miatt, máris nyújtom a kezem, hogy gyorsan aláírjam, aztán már végezek is az utolsó aláírással.
- Mondja, hogy csak ez az egy papír van. Amint láthatja, kicsit elegem van a papírlapokból.
Mondom még mindig fejjel lefeleé nézve, és csak ezután nézek fel teljesen, hogy megtámasszam az asztalra könyökölve a fejem, és a lehető legsemlegesebb arcot vágjam, miközben a fecniket szemlélem, amik az előbb az én jóvoltomból lettek többen, és kisebben, mint ahogy az eredetileg volt...