Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Elvesztettem őt amikor kimentem a mosdóba - megint csak vonok vállaimon. - Gondolom talált magának egy lányt, bár egészen megcsalva érzem magam ha tényleg így van, és engem kihagy a buliból - véletlenül sem egy szuszra mondom ki ezt a hosszú monológot, minden szó megkapja a maga szükséges idejét és nyomatékát. Az alkohol-coke páros pont annyira ütött be mostanra, hogy ne nagyon legyen kedvem hirtelen gondolatokat hasonló hirtelenséggel kimondani. Elég vicces. - Különben pedig oroszok vagyunk, és még túl korán van ahhoz, hogy - elgondolkodva vonom össze szemöldökeim, míg felidézem magamban az előbbi kifejezését - világunkról ne tudjunk.
Igen, valami hasonló volt.
Még ha személy szerint kezdek is közel kerülni ehhez az állapothoz, még pont tudatos vagyok annyira, hogy ezzel a közhellyel ki is üthessem az álnok rágalmazását. Hogy én, a bulikirály még éjfél előtt kiüssem magam egy szilveszteri bulin? Elpazarolt idő.
- Oh - újra ujjaim közé varázsolom a gyújtót, majd egész egyszerűen elengedem. Úgyis híresen jók a reflexei. - Na és te? Túl józannak tűnsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

-Circle-

Híresen jó reflexekről mondjuk nem tesz tanúbizonyságot, ahogy elkapja, inkább csak arról, hogy számított valami hasonló mozdulatra. Arra meg, hogy azok ketten mit alakítanak.. tulajdonképpen nem is tudja, mégis minek hozta fel a témát, teljesen felesleges volt és tudni sem akart igazán róla.
- Azt hittem, ez csak sztereotípia az oroszokkal. - Erről biztos tudna más mesélni, aki mondjuk már töltött akár egy percet is az említett országban, ellentétben Dantéval. Meggyújtja ő is a szájában fityegő szál végét.
- Még alig ittam valamit.. és ez.. - a kezében nyugvó poharat megemeli jelzésértékűen. - Egyébként sem alkalmas ilyesmire.
Vállat von, akkor ha már így szóba is hozták, akár bele is ihat. Másfél centet hajt le belőle nagyjából, nem úgy, ahogy a pálinkát szokás itt magyarhonban, hogy csak minél gyorsabban, íztelenebbül fusson keresztül. Az ilyen whiskynek azért már íze van és aromája, nem érdemes csak úgy lehúzni.
- Nem tervezek amúgy sem komolyabban lerészegedni. - Mostanában mondhatni.. nem egészen bízik a kontrollvesztett önmagában ahhoz. Ha nem lennének a közelében olyanok, akik könnyedén kihozzák a sodrából, nem is nagyon érdekelné, így viszont..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Nnnem az - megnyomva az elején intek nemlegesen fejemmel, szívok a cigarettából, majd ki is engedem a füstöt, mielőtt még jobban szédülni kezdenék, vagy az oxigén hiánya feldobná az amúgy is heves pulzusom. Nem volt túl okos döntés egyébként rágyújtani, az alkohol-dohány önmagában is veszélyes kombináció, hát még némi... kísérettel.
- Miért iszol alkoholt, ha igazából... Mégsem egészen alkohol? - nincs benne semmi logika, és úgy érzem magam tőle, mintha ezzel a burzsuj szokással kitaszítana a saját sznob... köreimből? Túlzás lenne az enyémnek nevezni őket, inkább csak elviselem a létezésük, és valahol egész kényelmetlen ez a visszakacsintás. Főleg tőle. Főleg itt. Most rosszul kellene éreznem magam? Kettőnk közül mégis ő lett az igényesebb? Túlságosan be vagyok állva?
- Akkor mit tervezel? Ez az év utolsó napja, Dante, nem mondhatod, hogy ennyire... Dantés akarsz maradni! - ki ez a motivációs Nber?
Különben pedig tényleg ki kell őt billenteni a saját állapotából. Azt mondják, az ember úgy fogja eltölteni az egész évet, ahogy azt az első napon teszi - az egy dolog, hogy én ezek szerint szét fogom bulizni magam, de neki is ezt kéne tennie.
Vagy valami ilyet.
De nem itt ülnie és sznobkodnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Az hogy alvás közben a fülembe súgod nem számít! - Morranok rá Marisra, mert a "mondtam, de nem figyeltél" az körülbelül ezt jelenti nála. Mondta, egy olyan helyzetben, amikor tudta, hogy nem hallom. De mindegy. Az, hogy Bence kijavít a névmást illetően, hidegen hagy. Vele most nem akarok foglalkozni. Persze ha Karola nem lenne itt, csak ezzel foglalkoznék, de így kicsit bonyolultabb a helyzet. Főleg, hogy a lány úgy reagál, ahogy egyértelművé téve, hogy legrosszabb gyanúm áll fent, és nem emlékszik semmire.
- Hoppanáltunk. Megmosattam veled a fogad aztán könyörögtem, hogy aludj - közlöm tömören, hogy mi történt. Épp csak annyit, ami még nem kellemetlen. A többi részletet szerintem nem szeretné ő sem a többiek orrára kötni. Ha úgy alakul kettesben megbeszélem vele, bár az is kellemetlen lesz. De legalább akkor csak előttem kell pironkodnia, én meg már eldöntöttem tegnap éjjel, hogy senkinek nem fogom elmondani, hogyan viselkedett.
Kimegyek a szobából, mert én már előre gondolkodom, na meg mert a hirtelen tömeg után kell egy kis levegő változás. Még ha csak pár perc is az egész, örülök, hogy ennyire is egyedül lehetek. A lépcsőn le fel, nagyokat sóhajtok de azért kapkodom a lábaimat.
Egy pohár vízzel és a doboz aszpirinnal érek fel az emeltre, de a szobám ajtaja előtt, megtorpanok. Na ez is egy fura szitu... De mi van ha épp öltözik? Kénytelen vagyok kopogni és a gondolatra elhúzom a számat. Végül aztán persze megteszem, amit kell.
- Bejöhetek? Van mindenkin ruha? - kérdezem, mert sosem lehet tudni. Bencén amúgy nem volt, de úgy tűnt őt nem zavarja. Ha kapok választ és az pozitív, akkor bemegyek, ha még öltözés folyna akkor várok. De  azért reménykedem, hogy hamar bejutok, mert mégis csak az ÉN szobám. Ha pedig bejutok, akkor Karolának adok egy pirulát meg egy pohár vizet.
- Tessék. Ettől jobban leszel - közlöm a lánnyal, aztán mivel látom, hogy Bence már kakaózik morcosan én is felkapok egy bögre kakaót. Aztán lelkesen beleiszok. - Répa... - állapítom meg kissé szomorúan, de aztán megvonom a vállam, és újra kortyolok a meleg italból. Még a szemem is lehunyom. Akkor legalább kicsit olyan, mintha egyedül lennék. Na persze csak akkor ha mindenki csöndben marad, legalább két másodpercre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

-Circle-

- Ez is alkohol, de nem ver annyira fejbe, mint valami rosszabb minőségű.. - Nem kifejezetten arra szokott menni, hogy drága legyen, amit iszik, ismeri a különböző árkategóriákban mi a jobb, mi a minőségibb, egyszerűen mondhatni, szakmai ártalom. Bájitalkészítőként és leendő mesterként maguk a párlatok nem állnak nagyon messze tőle, legalábbis az elmélet. Készíteni nem tudna, nyilván. Ahogy elnézi Ábel arcát, nem fogja érteni csak így.
- Kóstold meg, de lassan, ne húzd le gyorsan, hanem az ízére is figyelj - nyújtja a fiú felé a poharát, amiben van még valamennyi füstös japán whisky. Karakteres íze van, mégsem az az arcot összehúzó, kellemetlenül tolakodó, ami ordítja magáról a magas alkoholszázalékot. Ha elfogadják, odaadja a poharat, ha nem visszahúzza maga elé egy vállvonással. Nem a legdrágább, de még csak nem is az igazán drága fajta, mindössze erről tudja, hogy igényesen készítik. Habár életmódjában, alapvető felfogásában túlzás lenne sznobnak hívni, de ami már-már szakmai téma, abban viszont messze a legrosszabb kategória.
- Miért, ez a nap miben más, mint a többi az évben? Már a nyilvánvalón túl.. - már nem teszi hozzá, hogy amit az emberek bebeszélnek maguknak az ünnepekkel kapcsolatban. Nem hisz a fogadalmakban, sem abban, hogy a naptár szerinti év utolsó napja ténylegesen különlegesebb lenne számukra. Nyilván azért valami lehet, ehhez a naphoz kötődően is vannak bájitalok, amelyeket csak ma lehet elkészíteni vagy befejezni, de az csak mágiaelmélet, neki semmi köze hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Azt hiszem, hogy jogomban állt, hogy tudjam, mégis mi történt előző este, s hogyan keveredtünk Márk szobájába, meg úgy egyáltalán egy ágyba. A fejem sajgott, még mindig szédelegtem, soha korábban nem éreztem magam ennyire szörnyen, s nem is tudtam, hogy mi lehet ez, csak tippelhettem, hogy talán valamiféle másnaposság ez. Az emlékeimben haloványan annyi még derengett, hogy kiszolgáltam két rellonos fiút whiskeyvel, amit meg is kóstoltam, de hogy azt követően mi történt a jégbárban, s a báron, az teljesen homályba veszett. Márknak viszont tudnia kellett mindenről, hisz mégis csak az ő házukban voltunk. De akkor miért hagyott engem így magamra, s miért nem volt hajlandó elárulni azt, hogy mégis mi történt?
Fogmosás, meg alvás. Persze. És a kettő között?
Nagyon dühös voltam rá, emiatt is pattantam ki az ágyból, hogy utána szaladjak, aztán később meg is bántam. Nem éppen voltam toppon ahhoz, hogy utolérjem, ráadásul zavart az aulöltözöttségem. Még szerencse, hogy ezúttal segítségemre volt a takaró, de már kezdtem magam egyre kínosabban érezni a Zippzhar testvérek társaságában, mert valami oknál fogva előttük mindig lekerült rólam egy vagy több ruhadarab. Ez a végzet lenne?
Nagyon ideges voltam, ezt talán nem is tudtam palástolni, még szerencse, hogy Masa most is a segítségemre volt, és elrohant ruhákért. Pechemre azonban ott ácsorgott továbbra is a kuzin, akire először rá sem mertem nézni, mert szégyelltem ezt a szituációt.
- Gondolod? - végül csak felpillantottam Bencére, nagyon nyugodtnak tűnt, s úgy beszélt a családról, mintha nagyon is jól ismerné őket. Lehet, hogy nem kellett volna ennyire pánikolnom, és talán neki volt igaza.
- Bence...kérlek, erről ne beszélj..a rokonságnak - nem gondoltam azt, hogy a kuzin bármit is mondana rólam, mégis úgy éreztem, hogy erre meg kell kérnem, biztos, ami biztos alapon. Masa ekkor tért vissza a ruhákkal, aminek nagyon örültem.
- Nagyon köszi Masa, életet mentettél - kedvesen mosolyogtam rá, bár még mindig zavarban voltam előttük a történtek miatt, amire csak rátett egy lapáttal a lány kérdése.
- Hidd el, hogy nem tudom. Talán valaki megátkozott minket, csak nem tudunk róla - sóhajtottam, mert belegondolva, tényleg mindig ilyen kellemetlen helyzetbe kerültünk.
- Megtartanád? - ha Masa segített és tartotta előttem a nagy takarót, akkor amögött át tudtam úgy öltözni, hogy se Bence, se Márk ne lásson. Sietve kaptam magamra a ruhadarabokat, bugyi az nem volt, de nem is kellett, mert rájöttem, hogy van rajtam. Ez azért megnyugtatott, bár még így is ideges voltam azért, hogy Márkkal ölelkezve aludtam. Miért nem emlékeztem semmire?
Ekkor hallatszott a kopogás, egy pillanatra összerezzentem, mintha még a gyomrom is görcsbe rándult volna, amikor meghallottam Márk hangját. Sietve húztam még magamra az utolsó ruhadarabot, a pulcsit, majd eligazgattam a hajamat, de amikor közelebb lépett hozzám, ideges lettem, így felpattantam, s gyorsan szaladtam át a fürdőszobába, majd fellökve Márkot, s az ajtóban álló Bencét, hogy magamra zárjam az ajtót.
- Nyugalom...csak nyugalom...csak hoppanálj el - az ajtó lapjának dőlve motyogtam magam elé, kedvem lett volna eltűnni előlük, aztán rájöttem arra, hogy nincs nálam a pálcám. De még így is jobb volt a fürdőszobában lenni, mint ott ücsörögni, miközben ki tudja, hogy miféléket gondolhattak rólam. Rosszul éreztem magam, s bepánikoltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ő is csendben ül. Én is csendben ülök. Mint a körülöttünk lévő táj. Csendben van minden, kint repkednek a mínuszok, csak néha-néha hallom, ahogy a közeli istállóból a lovak prüszkölnek egyet-egyet. Az ablakban állok jó ideje, ajtóm résnyire nyitva van, hogy anélkül mehessek ki, hogy nyikorogna. Mert még mindig nyikorog. Ugyanabba a szobába költöztünk, amikor megérkeztünk, automatikusan indultam az emeletre, Lorin pedig a saját lakrészébe, de ugye már mindenki tudja, hogy él, így megkapta azt a szobát, ahol akkor élt volna, ha velem nő fel. Csak erre nem került sor. Mélyet sóhajtva hunyom le szemeimet, amikor meghallom a jellegzetes ajtónyikorgást. Pontosan ugyanolyan a hangja, mint az enyémnek. A csikket elpöckölöm, még a levegőben foszlik semmivé, miközben elfordulok az ablaktól és az ajtóhoz indulok. Rendesen kinyitom azt, majd ki is lépek, figyelve arra, hogy a nyikorgó deszkára ne lépjek rá. Mosolyogva követem végig, ahogy a folyosó végére megy a telefonja fényének segítségével. Egész végig ott volt. Pár lépésre tőlem rejtegették előlem a húgomat. Anyámmal és apámmal a mai napig nem vagyok hajlandó beszélni a dologról, lehet mondani gyerekesnek ezt a viselkedést, de az ő érdekükben. Tudom, hogyha nagyon mélyen belemennénk a témába, ha ki lennének mondva az okok ismét, csak most az arcomba, nem bírnám türtőztetni magam. Hangtalan lépkedek húgom után, majd az ajtóban megállva, csendben nézem végig, ahogy elhelyezkedik, majd az ajtótól pár méterre direkt lépek rá egy recsegő deszkára. Arcát nyugalom szállja meg, így az én szívem sem ver olyan hevesen, pedig nagyon tiltakozott, hogy eljöjjünk. De nem volt rossz ötlet. Ez kellett neki. Elutaztunk.
- Tényleg nincs vattacukor illat – mosolyodom el halványan bajszom alatt, miközben beljebb lépek a szobába. – Megbántad? – csak remélhetem, hogy a kérdés nem szorul magyarázatra. Kellemetlenül érzem magam. Életidegen, mégis, mintha én is itt éltem volna éveket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Nem.
Felelem csendesen, a szemem még sokáig legeltetve a növekvő holdon. Olykor egész közel van, szinte fényessé téve a helyet, máskor fohászkodok, hogy csak egy kicsit kapjak belőle. Ahogy Denisből is. Néha azt érzem, olyan, mintha ő meg én egyek lennénk, máskor meg azt, hogy egy kis szelet is jó, Aztán beárnyékolja a sötétség. Fáradt vagyok, de nem álmos. Kedvetlen és szótlan. Mégis tudom, hogy nem akarom, hogy mindent a fejemből szedjen ki, és tudom, hogy ő sem ezt akarja.
- Gyere, ülj le.
Nyújtom ki felé a hűvös, nyirkos kezem, hogy érezze, valóban szeretném, ha csatlakozna hozzám, hogy megosztom vele a kiülőt, a takarómat, a párnákat, melyeket anya készített. Minden születésnapomra egyet. Minden párna egy-egy túlélt év, így bármennyire is vigyáztam rájuk, vannak elnyűttebbek is. Szeretem a párnáimat, és remélem, hogy ha eljön a végtisztesség napja, akkor párnáim is elkísérnek majd az utolsó utamra. Anya tudja, hogy így szeretném, már megbeszéltem vele, régebben egy rohamom után.
- Itt szoktam veled beszélgetni. Vagyis, régebben itt beszélgettem. Mikor még nem tudtam, hogy milyen a hangod, milyen az illatod, amikor még csak minden a képzeletemben létezett. Mindent elmeséltem neked, nem voltak titkaim előtted. Te hallgattál, többnyire. De néha meséltél, arról, hogy milyen lovagolni, hogy mennyire nehéz egy-egy nap. Hogy szerelmes vagy, de a lány nem képes felvállalni titeket, mert a barátnői nem szívlelnek. A tetoválásaid miatt.
Rámosolygok, halványan, de biztatóan.
- Mesélnél nekem? A dolgokról, amik most benned vannak. Az iskoláról, a lányokról, hogy reggel mész-e lovagolni?
Nem gondoltam volna, hogy egyszer itt kötünk ki, hogy tényleg itt van, a szobámban, az életemben, és mégis. Most itt van, a hús és vér testvérem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Halványan elmosolyodom a válaszra. Ezek szerint mégsem rontok el mindent, ami a körülöttem lévőekkel kapcsolatos. Melegség jár át, behunyom a szemeimet pár pillanat erejéig csak, mert folyamatosan ide-oda jár a tekintetem, hogy mindent lássak, ami itt van. Itt élt éveken át, a tudtom nélkül. Pár lépésre volt csak tőlem, egyetlen egy szoba választott el minket egymástól, és nekem még csak sejtésem sem volt róla. Kékjeim a felém nyújtott kézre vándorolnak, óvatosan fogom meg a kezet, de nem ülök le mellé, csak mögé állok, kezét egy pillanatra sem engedve el. Kifelé bámulok, és ahogy az én szobámból is, úgy Lorinéból is - mert ez az ő szobája - csak a semmi látszik. Mert semmi nincs kint. Nincs szél, mozgás, hangok. Csak a semmi, amit a majdnem kiteljesedett hold fénye világít be.
Kikerekednek a szemeim, ahogy beszélni kezd, de végül csak a féloldalas mosoly marad meg ajkaimon. Emlékszem a lányra. Mennyi is lehettem? Tizennégy? És akkor még bőven kevesebb tetoválásom volt, mint most van, a lány barátnői meg állandóan frászt kaptak tőlem, pedig akkor egy gyerek voltam még. Mit gondolnának most rólam? Mintha érdekelne egyáltalán, mert a csaj tényleg a barátnői miatt dobott. Mélyet sóhajtok, ahogy jön a kérés. Meséljek. Mit mesélhetnék? Hogy milyen az egyetem? Hogy szívem szakadt meg, amikor elrohant a bálról? Hogy nincs senki az életemben rajta, Cath-en és Beliánon kívül? Hogy majdnem Olaszországba mentem? Hogy bármit megadnék azért, hogy normális bátyja legyen? Olyan, akit megérdemel, aki mindennap hercegnőként kezeli, sőt! Királynőként. Királynőként kezeli mindennap, mert annál kevesebbet nem is érdemel.
- Nem tudom mit mesélhetnék - felelem halkan kifelé bámulva az ablakon. - Nem megyek reggel lovagolni, mert... - mosolyodom el szélesen, ahogy kicsit rászorítok a kezére. - Mert arra gondoltam, hogy most mehetnénk - végül is, majdnem reggel van. Hajnali három, az valakinek már reggel, nemde?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Bármit.
Éppen ez a mese lényege, hogy bármit elmondhatsz, ami a szívedben van, hogy mindent, ami neked lényeges, egy másik ember tudtára adhatod, hogy minden tökéletessé válik, csak mert ő apró dolgokat is megoszt. Mivel nem ül le, homlokomat továbbra is a hideg üvegnek nyomom, és nem tudom, hogy lehet egyetlen test ennyi féle hővel. A fejem forró, szinte ég, a nyakammal együtt, onnantól lefelé azonban minden hűvös, minden fázik. Mintha nem is egyetlen ember lennék.
- Te és én?
Kérdezem csendesen, még ha ez egy teljesen felesleges kérdés is volna, hiszen valljuk be, pont erről van szó, és én tudom is. Javasolták már a lovakat, terápiás célzattal, de nem mertem sosem belekezdeni. a terápiás célzat is csak valami, ami hitet ad, reményt, de igazából nem azért mert javulna az állapotom. Az én állapotom olyat már nem tud.
- Ha nem zavar, hogy én csak hátráltató erő vagyok, akkor rendben.
Velem nem haladhat a saját tempójában, velem nem mehet akárhogy, és én nem akarok teher lenni. Senki sem érezteti velem, hogy teher lennék, az elején úgy bántak velem a Payne-ek is, mint a hímes tojással, aztán idővel az én dolgaim miatt is fel-felemelték a hangjukat, pont annyira, mint egymás felé. Kellett, mert így ismertem meg a határaimat. Nem karok tehet lenni. Egyszerűen nem. ÉS ha nem is kezelnek úgy, ha nem is mondja senki, mégis azt érzem, hogy az vagyok. Hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy egy átlagos lánynál lehetne, és a környezetem is elfárad, nem csak én.
- Idefelé nem beszélgettünk Cath-tel. Egy szót se. Egy napon át, teljesen csendben jöttünk. Jobb vagyok, mint te, én el tudom hallgattatni.
Nem mintha ez most olyan jó háttérrel rendelkező tény lenne, de gondoltam, ha ő nem, akkor én mesélek valamit. Valamit, ami talán mosolyt csal az arcára, talán nem. Fogalmam sincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Megvonom vállamat, tekintetemben tudatlanság villan, mert tényleg nem tudom mit mondhatnék. Túl sok minden van bennem ahhoz, hogy azt valahol elkezdhessem, még akkor is, ha tudom, most lenne itt a lehetőség, hogy megbeszéljük azt, ami a bálon történt. Vagy előtte. Utána. Ez a lehetőségünk arra, hogy mint testvér a testvérrel kommunikáljunk egymással mindenről, ami bennünk van, amit érzünk, ami történt velünk, valamiért mégis képtelen vagyok szavakba önteni azt, így csak mélyet sóhajtok, miközben rászorítok jéghideg kezére és letérdelek mögé. Államat vállán pihentetem.
- Te és én - felelem a kérdésre, mert mégis ki más? Tökéletes idő van ahhoz, hogy egy kis éjszakai kiruccanást tegyünk a lovakkal, még akkor is, ha egyáltalán nem volt tervben. De mintha feketém megérezte volna, és erre fel a hangoskodása. - Nem vagy hátráltató erő. Egy lóval menjünk, vagy külön szeretnél? - másik kezem is mozdul, hogy átöleljem hátulról, miközben a szavak elhagyják ajkaimat. Mindkettőt bemerem vállalni, mert bár évek óta nem ültem lovon, így is biztos vagyok magamban, ha pedig külön szeretne menni, akkor is tökéletesen biztos vagyok a döntésemben. És ebben senki nem tántoríthat el.
Megemelkedik szemöldököm, ahogy hallgatom, kékjeim Lorin tükörképéről az ablakban tovább vándorolnak a holdra. Ismét. Cath csendben volt. Meglepő fordulat, ámbár ennek most cseppet sem tudok örülni, mégis elmosolyodom. Halványan, de ha nagyon jól megnézzük, akkor látszik az a mosoly. Oka van annak, amiért Payne csöndben volt, és én éppen az okot ölelgetem. Vagy kapaszkodom belé. Arcon csókolom, óvatosan megszorongatom, majd felpattanok.
- Öltözz fel melegen, lent várlak - csókolom még egyszer arcon, majd mutatóujjammal simítom végig arcát, hogy végül hátráljak pár lépést, végül hátat fordítva húgomnak lépjek ki a szobából, le a lépcsőn az előtérbe. Ott kapom magamra bőrdzsekimet, ami nem elég jó egy ilyen túrához, de most megfelel. Farmerem meg csak túlél egy alkalmat a lovon.
Ujjamból tör fel a láng, cigarettám vége felizzik. Az első füstfelhő a hold felé távozik, miközben várok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egy kicsit azért elbizonytalanodom abban, hogy Denis érti-e, hogy mit is jelent az, hogy hátráltató erő, mert ha valaki, akkor én, aki sosem ültem lovon, és sokszor még az egyensúlyom se teljesen biztos, éjjel lovagoljak ki vele. Végül is, a birtokhatár és vissza se egy rövid táv, de azért remélem, hogy tovább is megy, ha már ezt szeretné. Irigylem a tettvágyát, bennem ez nincs meg. Én inkább csak ülök és figyelem a világot. Csak nézem mindazt, ami körülöttem van, és kortyolom a teámat.
- Legyen.
Egyezek bele végül, és fogalmam sincs, hogy miért kérdezi meg, hogy külön lóval szeretnék-e menni, hiszen az lenne a logikus lépés, ha egy lovon mennénk, a tapasztalt meg a tudatlan. Mégis, valahogy ez szöget üt a fejemben, és összehúzom kicsit a szemöldökeimet.
- Külön.
Talán így akar elhagyni az erdőben? Azt mondani, hogy ő próbált meggyőzni, de én makacs voltam? Mondjuk nem rossz ötlet, az erdőig úgyis megfagyok kétszer. Mindenesetre bólogatok, hogy rendben, legyen így, és amikor kilép, még mindig zavartan nézek utána, mivel nem értem a helyzetet. A párnát - ő volt a hatodik - megsimogatom, és ahogy felkelek, a helyemre ültetem. Lassan lépek ki, majd visszapillantva még egyszer, fogadalmat teszek.
- Visszajövök.
Pedig ha valamit, akkor jövőbeli dolgokat nem fogadok meg, mégis, még van itt dolgom. Ez a szoba az itteni otthonom, és nekem itt kell laknom, tudom, mert a másikban képtelen vagyok. Annyira idegen ott minden. Ezek itt az én holmijaim, az én emlékeim. A ruháim azonban a másikban vannak, így visszasétálok oda, és próbálok minél gyorsabban és praktikusabban öltözködni, noha nem tudom, hogy egy lovagláshoz mi kell. Egy fekete nadrágot húzok végül, ami bűbájjal van kezelve, így a derekam  és a medencém védve van, az egész nadrág meleg, mintha egy kandalló mellett ülnék. Húzok hozzá egy fehér ujjatlant, arra egy zöld hosszú ujjút, és egy nagy zöld pulóvert is. Talán ez elég lesz. Lent felhúzom a csizmám, a sálat, sapkát és kesztyűt, meg a hófehér kabátom, és abban lépek ki, hogy végül odasétáljak Denishez, és kicsit megrökönyödve nézzek rá.
- A dohányzás öli a spermákat. Csak szólok. Veszélyes.
Olvastam nyugi, nem ilyen jól tájékozott vagyok, csak egy dobozon láttam. Szörnyű milyen képek vannak egy-egy olyan dobozon. A tüdő meg a halott férfi. Nem értem, hogy ezeket hogyan engedhetik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Biccentek egy aprót arra, hogy külön, majd lerobogok, felöltözök és rágyújtok. Meglepően hamar ér ki húgom, a mondatára csak felnevetek, szám szegletébe tolom cigarettámat, ahogy vállánál fogva vonom magamhoz közelebb, és lassan indulok el az istálló felé. Mázli, hogy nincs messze, szinte már az ajtóban éreztem a szalma és széna megnyugtató illatát, de ahogy közeledünk csak erősödik, engem pedig megszáll a mérhetetlen nyugalom. Ahogy mindig is. Ahogy gyerekkoromban. A csikket az istálló előtt égetem el, majd elengedve Lorint feszülök az ajtónak, hogy elhúzzam azt, hogy végül a meleg megcsaphassa arcomat, beljebb terelem húgomat, végül behúzom magunk után az ajtót.
- Nem úszod meg, segítened kell – mosolyodom el, ahogy elhúzom az állás reteszeit, majd kitárom az ajtót. Frederick prüszkölve lépked kijjebb, fejét rázva lép oda hozzám, fejét vállamnak nyomja, míg én megcirógatom fülének tövét. Halványan elmosolyodom, majd Lorinhoz fordulok. – Gyere – indulok el a nyerges felé. Az ajtó még mindig szorul, egy nagyobb rántással nyitom azt ki, hogy bemehessünk, és mélyen beszívhassam az igazi bőr illatát. Mélyet szívok belőle, majd két kantárt lekapva nyomom azokat Lorin kezébe, végül a nyergek felé fordulok és kettőt egymásra pakolva emelem meg őket. Lovam felé lépkedek, aki türelmesen várja, hogy végre elinduljunk, fekete szemeiből süt az őszinte öröm, ahogy az enyémből is. Megbabonáz, nyugalma átragad rám is, attól függetlenül, hogy van bennem félsz amiatt, hogy Lorinnal lovagolok ki a sötétben, bármennyire is bízok benne. És most nem Lorinban. Az alsó nyerget a földre teszem, a felsőt dobom rá lovam hátára, és mielőtt bárki megijedne van alatta pokróc. Az összes nyereghez tartozik egy, automatikusan emeled fel a nyereggel. Eligazgatom, a hevedert meghúzom, majd húgom felé fordulok.
- Felteszed rá a kantárt? – mosolyodom el felé, majd magam elé terelem. Frederick érdeklődő pillantással pillant húgomra, lehajol hozzá, orrával böködi meg arcát, majd visszaegyenesedik. A szárat füle mögé teszem, majd óvatosan, de határozottan kezdem el lefelé húzni, hogy Lorin elérhesse. Mögé lépek, majd megfogva jéghideg ujjait segítem beleigazítani a zablát a ló szájába, végül a fejére húzni a szíjakat. Beállítok mindent, visszalépek a nyereghez és még egyet húzok a hevederen. Hah, meg vagy te kis fasz! Nem baszol át megint, hogy laza legyen a heveder, és essünk-keljünk ismét. Túl jól ismerlek.
- Jó lesz – pillantok Lorin felé mosolyogva, odalépve hozzá simítom meg arcát. – Készen állsz? – ha nem, akkor sincs baj, Frederick éppen türelmes hangulatában van, én sehova nem sietek, így jelenleg a világ összes ideje a mienk. És amennyire Lorinnak szüksége van, addig fogunk itt állni, mert ha nem érzi magát késznek, akkor nem megyünk. Ez ilyen egyszerű.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A rellonos kifejezetten érdekes legilimencia-tanulmányként szolgálhat mágiája által elfojtott érzelmei apropóján. Semmi nehézségbe nem ütközik az, aki bármilyen elvont ötlettől vezérelve úgy határoz, tesz egy rövid kiruccanást elméjében. Azonban hogy mit kezd abban a szokatlanul üres, csupán gyenge impulzusokkal tarkított sivatagban, amihez hasonlítani lehetne tudata küszöbét… Nos, az ugye már más kérdés.
Nem kizárt, hogy a normálistól merőben eltérő közeg elsőre kifejezetten elrettentő lehet. Általánosságban elmondható, hogy nem azzal kezdi a bemutatkozást, hogy „helló, klinikai értelemben tulajdonképpen pszichopata vagyok, wanna hook up?”, sőt, orvosain túl elég ritka, hogy ez a téma kerüljön terítékre, így Eszter számára is mindenképp váratlan tapasztalat volt első alkalommal.
És talán sokadikra sem kellemesebb.

Tudja, hogy állítanak róla egyet s mást; a Bagolykő igazából egy iskolának csúfolt pletykafészek, ahová csúnya embereket nem vesznek fel, egy rakás szélsőségesen családcentrikus és helyenként apakomplexusos tinilánnyal, és egyéb stikkel küszködők kompániája. Lásd, prefektusi jelvényt adtak a kezébe. És azóta sem vették el…
Egészen szórakoztatónak találja egyébként a szóbeszédeket, és ha nagyon unatkozik, előszeretettel adja is mások alá a lovat. Nyilván ezért szeretik annyian. Oh. Mindegy.
 - Mit is mondhatnék, feláldozom magam a szent cél érdekében – bólint, lubickolva további két pillanat erejéig a mártír szerepkörben. Helyet foglal a bárszékek egyikén, míg elkészül a kért koktél. Ha tartják magukat a tervezethez és úgyis továbbállnak, felesleges elkényelmesedni és az alkoholellátó ponttól túl messzire húzódni sem lenne bölcs döntés. Felespoharát koccintja Eszter koktéljához lusta mozdulattal és le is húzza annak tartalmát. Felrezzen felsőajka a szesz maró íze nyomán; nem fintorog kirívóan, de azért ez nem is a legenyhébb indítás.
 - Mindent bele akkor hát! – Nagy az egyetértés, szóval baj már nem lehet. Talán egy kissé el is puhult, túl könnyen hagyja magát belerángatni mindenféle balhéba.
Mint például a kviddics volt. Cinikusan nevet fel. – Kviddics? Az éppenséggel nincs, úgy fest, elég volt velünk egy idény. Úgy általában véve is csak a szokásos, emberek jönnek-mennek, és mindenki a karácsonyi bálra nyáladzik már most.
Égnek emeli tekintetét olyan becsmérlőn, ahogy csak tőle telik. Bár pár percig megfeledkezett az ünnepek létezéséről is, most megint teljes erőbedobással utálja.
 -  Az aurortanonci valahogy sokkal izgalmasabban hangzik… - félmosollyal arcán les fel, át is adva a stafétabotot valamikori csapatkapitányának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Bólintok párat, mert arra a bukásra én is emlékszem, a WoMen is hozott le róla egy igen csak terjedelmes cikket. Azok után, simán megértem és el is hiszem, hogyha a kaszinó fel is sül Bagolyfalván, akkor azt valóban aprópénznek titulálja el, és nem érinti majd olyan mélyen, mint a pár éve elbukott milliók. Bólintok még egyet, utoljára, csak megerősítésképpen, hogy felfogtam a dolgot és meg is értem, de a téma részemről itt lezártnak tekintendő, mert bár érdekelne az akkori bukása is mélyebbe menőbben, ám nem köthető a mostani témánkhoz, én pedig utálok eltérni a tárgytól.
- Gyakran hagyatkozol a megérzéseidre? – emelkedik meg szemöldököm kérdőn. Furcsa, hogy egy ember a megérzéseire hagyatkozva dönt ekkora mértékű dolgokról, de nem az én tisztem ezt eldönteni igazából. Egyszerűen meglepő. – Mert ha igen, akkor általában bejönnek gondolom – ismét megengedek magamnak egy félmosolyt, a csésze fülébe csúsztatom ujjamat, hogy ajkaimhoz emeljem azt, aprót kortyoljak, végül visszahelyezzem a kis tányérra. Érdeklődve figyelem, ahogy ajkai közé biggyeszti a cigarettát, majd a kezébe veszi a fémet és a gyufát. Szemöldököm enyhén megemelkedik, ahogy figyelem a mozdulatot, majd amikor beszélni kezd, egy pillanatra arcára tekintek, végül vissza a kezére. Kissé szkeptikusan emésztem a hallottakat, de végül határozottat bólintok.
- De, valószínűleg meglépném, főleg így, hogy már értem is miről beszélsz – bökök mutatóujjammal a cigarettatartóra és tartozékaira, majd szélesen elmosolyodom a férfi felé. Csészémet veszem kezembe, hogy határozottabban döntsem a poharat ajkaim közé, hogy kiigyam az utolsó kortyot, majd az üreset letegyem és eltoljam kissé magamtól. – Ha jól értelmeztem az eddigieket, akkor igazából fifty-fifty alapon mentél bele ebbe az egészbe, de egyelőre úgy tűnik, hogy felfelé vezet az út, igaz? – tekintetem az óra számlapjára csúszik a csészéről, majd vissza Eugén arcára, kinek válaszát türelmesen várom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kellemest a hasznossal alapon beutaztam Budapestre a faluból. Nem ismerem jól a helyet, így merőben új élmény volt, de legalább itt minden egy helyen van. Beszerző körútnak indult, hiszen várok pár különlegesen értékes növényt, amiknek a megfelelő tápláláshoz különleges dolgok kellenek. ezeket a mágikus piacon és a muglin egyaránt beszerezhetem, de be kell térnem pár bio boltba is, hogy biztos legyek magamban. Listát vezetek nem csak arról, mire van szükségem a boltba, de arról is, hogy mi várható, így vagyok kellően felkészült.
Az idő ellenére nem öltöztem túl, egy viszonylag vékony kabátot vettem a pulóverem fölé, de a sál nem hiányozhatott. Nem érzem úgy, hogy különösen aggódnom kell majd azon, eltévedek-e, de ha mégis így lenne, hát vállalom a felelősséget és állok elébe. Térképem ugyan nincs, de mikor arról van szó úgyis leszólíthatok valakit. Bárkit.
Ilyenkor el szoktam tűnődni azon, hogy vajon azok, akiket megismertem az évek alatt, részei lennének-e az életemnek, ha tudnám igazából ki vagyok. És azon is, hogy az idegenek valójában ismernek-e. Egy tél végi időszak hozta el azt a nagy eseményt az életemben, ami mindent megváltoztatott, azóta ilyenkor gyakran kap el ez és a bőröm alatt érzem a libabőrt folyamatosan.
Talán sosem fogom igazán feldolgozni a velem történteket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szerencsém van. Ezt teljes lelki nyugalommal ki merem jelenteni. A férfi, aki nekem jött nem rendezett jelenetet és kezdett bele heves bocsánatkérés áradatba, hogy azzal minden a környékünkön lévő figyelmét kettőnkre irányítsa. Talán tovább is sétált volna miután látta nem okozott bennem és a ruhámban sem maradandó kárt, de kérdésemmel visszatartottam. - Nekem kicsit talán erősek az alak vonalai. Jobban kedvelem a női test klasszikusabb ábrázolási módját - pillantok az eddig nézett szobor felől a férfira - De a maga nemében megkapó alkotás - egészítem ki azért szavaimat. Nem szeretném, ha sznobnak tűnnék. Nincs bajom a modern művészettel, a művészekkel pláne nincs. Egyszerűen csak tényleg az tetszik, ha nem feltétlenül az alkotás címéből tűik ki, hogy "mire is gondolt a költő" pontosan. - Bocsásson meg az őszinteségemért - mondom és ajkamon halvány mosoly árnyéka fut keresztül - Éjféli Veréna - nyújtom kezem beszélgetőtársam felé, hogy ha már karamboloztunk, akkor megkönnyítsem a betétlap kitöltését számára. Közben körülöttünk haladnak az emberek. Épülnek a nagyon hasznos, ám minden tekintetben felületes kapcsolatok, és csak úgy ragyognak az ilyen eseményeken megszokott műmosolyok. Mellettünk egy fényképezőgép villan. Ijedten rezzenek össze. Nem tudtam megakadályozni ezt a reakciót. Zsigeri volt, ahogy a gerincemen és a tagjaimon végigfutó kellemetlen érzés egyaránt. Régen a kép miatt, hogy rajta ne legyek, még véletlenül sem. Most pedig a fény és a hang miatt. Átoktól tartok, fegyver ropogástól. Károly kollégáinak bosszújától és bár a kiérkező aurorok egyike kihallgatott, mégis az ő megjelenésüktől is félek azóta a délután óta még mindig. A Sors büntetését tudom úgysem kerülhetem el, még ha tettemnek valóban komoly oka is volt. Mégis próbálom élni az életemet, és felejteni. Mindenáron.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kétkedve pillantok rá, amikor azt mondja, hogy segítenem kell neki. Az igazság az, hogy fogalmam sincs, hogyan kell ezt csinálni, és valahogy sosem terveztem úgy, hogy megtanulom, mert hát lovagolni sem terveztem. Mégsem szólok semmit. Mindent el kell valahol kezdeni, ezt is. Viszont nem szorosan követem, egyelőre csak nézem, ahogy a viszontlátás pillanata megtörténik kettejük között, sőt, a nézés csak egy pillanatig tart, utána lehajtom a fejem. Nem szeretek intim pillanatokba beletaposni, és most ez is olyan. Tiszteletben tartom a kettejük közötti kapcsolatot, és csak akkor indulok tovább, amikor Denis mozdul, jelez, hogy menjek.
Elhaladva mellette, biccentek egyet Fredricknek, mert nem nagyon tudom, hogyan másként kellene kezelnem. Kicsit a hippogriffek oldaláról közelítem meg a dolgot, és gondolom ezzel rosszat nem csinálok. Az állatokkal többnyire megértem magam, gondolom, mert érzik, hogy nem vagyok veszélyes rájuk, hiszen nem vagyok egészséges. Azt olvastam, hogy az ilyet megérzik, sőt, ki lehet őket képezni arra is, hogy a különböző daganatokat megtalálják, ami nem semmi, valljuk be.
- Nem tudom, hogyan kell.
Szólalok meg végül csendesen, mikor már terel maga és a lova közé, én pedig szörnyen zavarban vagyok ettől, mert olyan, mintha közéjük állnék, pedig, ha valaki, én biztosan nem ogok. Kivált belőlem némi mosolyt az, ahogy az arcomhoz ér, és biztos vagyok benne, hogy ő is érzi. Az állatokkal nehezebb, mint az emberekkel, utóbbiak simán csak azt hiszik egy-egy rosszabb napomon, hogy nem volt időm összerakni magam, bele se gondolva, hogy az volt a maximum, amit aznap kihozhattam a dologból.
- Furcsa ez. Ennyi mindent rápakolni, mintha béklyóba kötnénk. Akadályoznánk a szabadságában.
Próbálok minél óvatosabban bánni vele, hogy ne érezzen fájdalmat, bár nem nagyon tudom, hogy egyáltalán jó-e, amit csinálok, mert tényleg csak próbálok nem útban lenni, miközben inkább Denis dolgozik helyettem is. De legalább csökken  az esélye annak, hogy amiatt töröm ki a nyakam, amiért valamit nem jól raktam fel.
- Persze, de ez egy ló. Nem kellene még egyet összerakni?
Elvégre mindenből kettőt hoztunk és külön megyünk, még ha nem is tudok lovagolni, szóval nyilván kelleni fog még egy ló és felnyergelés az elinduláshoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Karola & Márk & Bence

Feljegyzem magamban, hogy hamarosan valami kaja után is kell majd néznünk a jelek szerint, bár azt nem tudom megjósolni, hogy meddig marad még az infó a fejemben. Egy vagy két percig esetleg? Mire odérek a szekrényekhez és elkezdem keresni mit akarok vinni Karolának valószínűleg már hatszor elfelejtem a témát... ööö, jah. Mire is akartam emlékezni? Na hátha szóba kerül még, vagy beugrik.
- Nem tudom mi történt, de bízhatsz benne - bólintok egyetértően Bence szavaira, ahogy visszalépek a szobába. A kezemben tartott holmikat Karolához viszem, s mellé telepedek. Karola hálálkodására csak vállat vonok, elvégre nem tesz semmit.
- És kényelmes is - vigyorgok Bencére, miközben a sárga, vigyorgó napocskákkal telenyomott pólót szemléli. Ahogy Karola a takarót felém emeli, értően biccentek, és már tartom is elé. Még én is elfordítom a fejem, Bence irányába, na nem mintha a múltkor ne láttam volna a lányt sokkal kínosabb öltözetben (=semmiben), de most már ígyis mindene tele lehet velünk. Jó, mondjuk ha úgy ébredsz fel valahol hogy fogalmad isncs mit keresel ott, és valaki rádordít, kakaóval a kezében akkor ha ismered, ha nem, meg fogsz kicsit illetődni. Óóóh, lehet én is túl durva voltam? Hm, majd legközelebb akkor suttogva osonok közelebb és... nem, ha a füledbe suttognak alvás közben az lehet még rosszabb.

- Gyere - szólok ki Márknak, amint Karcsi elrendezgeti magán a ruhákat, és a feltartott takarót is leengedem. Épp azt hajtom össze, mert gondoltam jófej leszek, amikor a lány elsuhan mellettem, és jó szokásához híven beveti magát a fürdőszobába. - Karcsi nemár, megint? - nyöszörgök az ég felé pillantva, s a répás kakaók fölött pislogó fiúkra pillantok. - Most nem én megyek utána! - emelem fel karjaimat azonnal, s jelentőségteljesen Márkra pillantok, hogy érezze - itt lenne az ideje, hogy a kezébe vegye a dolgokat. És a dolgok alatt most nem Karolát, hanem kettejük kis akár átok akár nem problémáját értem.
- Megfogom neked - nyúlok ki bátyám kakaója után, remélve, hogy átadja, és amíg a lányt próbálja majd kibékíteni, én sunyiban megihatom az ital végét. Tudom, hogy van egy harmadik bögre is, de azt majd hátha kéri még a lány... Maximum csinálunk még. Úúú, CÉKLÁSAT! Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Bencére pillantok, s igyekszem sugallni neki, hogy győzködje Márkot, ha eddig nem ment volna bele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A vélemény hallatán újra végigfuttatja tekintetét a szobron, bólogat néhányat egészen elmélyülten, látszólag igyekszik az eltérő nézőpontból is megszemlélni.
- Manapság már nehéz klasszikus ábrázolással felkeltenie magukra a figyelmet a fiatal művészeknek, nem gondolja? – kedves, egyáltalán nem számonkérő, csupán a másik meglátására kíváncsi. A maga részéről egyaránt kedveli az elvontabb, modern alkotásokat is és szeret a jelentéseken vagy épp az ihletként szolgáló tényezőkön töprengni, azonban a vászonra löttyintett fél festékesdoboznyi színanyag például határozottan kiesik a művészet általa megfogalmazott definíciójából.
 - Ugyan, ezért aztán ne szabadkozzon… - tudja, hogy csak udvariassági köröket futnak, ahogy ezen az eseményen az szinte már kötelező. Legalábbis addig, míg elegendő alkohol nem csúszik le a torkokon. Hisz miért bántódna meg, épp az előbb mondta, hogy nem fűzi túl komoly ismeretség az alkotóhoz. Remélhetőleg ezzel a finom utalással sikerült valamelyest lazítani a kettejük közt várt illedelmességi szintet, és ha mégsem… annyi baj legyen, végtére is, érthető. Mosolyogva fog kezet a nővel, és egy aprót biccent. – Mester Dominik, üdv.
Az egybegyűltek körül lézengő, gépeiket szorgosan kattintgató fényképészek időnként csakugyan megragadják a figyelmét, ahogy perifériájában elsietnek megörökíteni egy-egy fergeteges találkozót vagy párosítást, most sem éri váratlanul az effektus. Azt viszont nyilván nem tudja nem észrevenni, hogy Verénát kifejezetten megrettenti. Tényleg nem szeret másokat analizálni a munkáján kívül, szakmai ártalom, hogy akaratlanul is következtetéseket von le, pláne ilyen kirívó reakciók láttán – azonban még véletlenül sem azért van itt, hogy terapeuta feladatait ellássa.
 - Mi szél hozta erre? – les érdeklődve a nőre, tapintatosan nem tesz szóvá semmit, hisz ki tudja, talán nem is történt semmi. – Úgy értem, ki által keveredett ebbe a nemes társaságba? - pontosít halvány mosollyal.
Nem éles a jelző és nem is kritikus; valóban akadnak itt olyan személyek, akikkel azért nem mindennap van lehetősége az embernek összefutni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elmosolyodom a kakaóm mögött, amikor Márk megjegyzi, hogy nem számít minden, amit Masa, ha nem hallja. Tipikus Masa és biztos vagyok benne, hogy így, vagy valami hasonló módon történhetett, ahogy „elmondta”, hogy itt fogok aludni. Nem tudom, miért védi ennyire a tesóját, hiszen nem tegnap óta járunk, és bárhol is csinálhattunk volna már bármit, ha úgy van. Igaz, itt még nem voltam, és örülök, hogy eljutottam a Masa főhadiszállására. Pont olyan, mint ő, el sem lehetne téveszteni. Amit Márk elmond, az logikus, bármennyire is nem szimpatizál velem, amennyire én ismerem, kizárt dolog, hogy egy gólyával elbánjon úgy, hogy az nem tud magáról, vagy éppen elég befolyásolható hangulatban van.
- Persze – próbálom nyugtatni, még kedvesebbik mosolyomból is küldök felé. – Jaj, ugyan, eszembe se jutott. De legalább tudlak majd zsarolni valamivel, kösz, hogy szóltál – kacsintok, de látszik, hogy csak szívom a vérét picit. Szerencsére mindenki nyugtatni szeretné Karolát, Masa pedig megjön a ruhával, majd eltakarja a lányt. Elfordulok, oldalra és nézem Márk falát, amíg tart az öltözködés, így nem látom, hogy a barátnőm engem néz. Mire vége a rituálénak, visszajön Márk, aki kopog. A saját szobájába. Ebből is látszik, hogy nem olyan, aki kihasználna másokat. Ha ez nem győzi meg Karolát, akkor mi? Közben Masa odaül a lány mellé, de feltűnik, hogy ez nem az első eset. talán a karma? Én már őket nézve kakaózom, miközben a pároshoz odaér Márk a gyógyszerrel, de Karola felpattan és elrohan a fürdőbe. Hmm, ez váratlan volt. Rövid időm beül, ketten akarnak fellökni, de semmi probléma. Masa – a Karcsit most nem kommentálom – kész lesz, és megmakacsolja magát, ő marad, mi menjünk. Nem tudom nekem, miért kéne mennem, de segítek Márknak, mégiscsak a barátnőm bátya, Karola pedig távoli uncsim. Ma nem uncsi. Sóhajtva kukkantok be Karola fejébe, hogy milyen gondolatai vannak, majd Márkhoz fordulok.
- El akar hoppanálni, de nincs nála a pálcája, gondolom a nélkül nem menne. Pánikban van – nézek a Zippzhar tesókra. A nekem kedvesebbik finoman szól, hogy küldjem Márkot, de nekem is ez volt a tervem. – Márk tiéd a pálya, szerintem le kéne nyugtatod valamivel. Elmenjünk Masával? Hátha, ha nem nézi 3 ember, nem lesz olyan nagy gond. Ja, és vidd a gyogyót – mutatok a fel nem használt fájdalomcsillapítóra. Aztán csak Masa mellé ülök és a kezébe nyomom a közben kiürült bögrét.
- Finom volt, köszi – nekidőlök, és Márk reakciójára várok, ha már az ágyán ülök. Jó lenne benézni a fejébe, de nem vagyok tapintatlan, ha nincs vészhelyzet. Kicsit félnék is, hogy mit gondol rólam, és az, ha tudom nem jobb, mintha magától fejezi ki. Masa közelsége megnyugtat, és jól esik, az illata elönti az orromat és megannyi emléket hoz fel bennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az az érzésem, hogy Karola nem hisz nekem, de tulajdonképpen ez nem meglepő. Korábban sem nagyon akart hinni, és hát számítottam is erre, csak arra nem, hogy Maris és Bence is itt lesz. Marisra még talán. De Bence?? Zavar a jelenléte, főleg hogy még az is kiderül Karolával is rokonok. Igaz, ennél sokkal rosszabb már nem lehet. Legalábbis és naiv ezt feltételezem, amikor jó szándékkal lemegyek gyógyszerért. Sikerül is megtalálni, így gyorsan vissza is sietek. Némi hezitálás és belső vívódás után aztán, bekopogok a saját szobámba, ami rettentően zavaró, de még zavaróbb lenne, ha Karola megint vádaskodni kezdene. Szerencsére engedélyt kapok belépni - na az durva lenne, ha nem kapnék - és ruha is van mindenkin. Na jó, Bence és Maris még mindig alul öltözöttek, de ők nem számítanak a jelenlegi helyzetben.
Karolához lépek, és már adnám is neki a gyógyszert de erre felpattan és elszelel. Tátott szájjal nézek utána, aztán csak megrázom a fejem és inkább a kakaó után nyúlok. A pillanatnyi csend, amit várnék elmarad. Maris és Bence túl sok dolgot közölnek.
- Eh? Hoppanálni? Nincs is jogosítványa! A ház meg le van védve - fakadok ki enyhe felháborodással, aztán rájövök, hogy Karola semmi ilyet nem mondott, de ha mondott is, Bencének sem lehet ennyire jó a hallása és egy pillanatra elborzadok, mi van ha az én fejembe is belenéz? Ő nyilván nem úgy fogja csinálni mint Maris, hogy szól, hiszen most Karolának sem szólt. Máris plusz egy ok, hogy utáljam. Nem is nézek rá többet. Bár ahogy látom, neki nem is kell ilyesmi. Vége az életemnek. Ha együtt marad a húgommal soha többet nem fogom látni. Már már belesüppednék a depresszióba, de persze emlékeztetnek rá, hogy Karola a fürdőbe zárkózott. Maris még a kakaómat is elveszi én meg annyira más világban járok, nem is fogom fel. Csak amikor Bence az ágyamra huppan, akkor kapcsolok.
- Maris, enyelegj a saját ágyadban! - csattanok fel, aztán az ajtómra mutatok, ezzel is jelezve, hogy igen, jobb ha mennek. - De... várj! inkább ott se. - Korrigálom magam gyorsan aztán a gyógyszerért nyúlok és ha hajlandóak felkelni és kimenni, akkor mögöttük lépkedve hagyom el a szobámat és lépek a fürdőszoba ajtóhoz és egy rövid kopogás után megszólalok:
- Karola, gyere ki, vagy bemegyek! - De rájövök, hogy ez talán megijeszti, így megköszörülöm a torkom és egy nagy levegő után, valamivel nyugodtabb hangon kezdek neki újra - Beszéljük meg, jó? Van nálam gyógyszer, ami elmulasztja a fejfájásod.
Ha pedig ez sem használ, akkor tényleg be fogok menni. Unom, hogy mindenki tőlem várja a megoldást, amikor én vagyok itt az áldozat. Már megint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A hatalmas fekete ló szemében megértés csillan, ahogy Lorin arcához érinti puha orrát, én pedig elmosolyodom. Megérti. Nagyon helyes, sok dolog vár még rájuk ma, így ez csak jól jöhet, ha kooperatívan szeretném, ha együtt dolgoznának. Csak pár másodpercig nézem őket, majd ahogy a zabla lovam szájába kerül és irányítom lovam kezét, meghúzom a szíjakat, végül a hevedert ismét, majd Lorinra emelem pillantásomat.
- Felőlem lovagolhatsz minden nélkül is – vonom meg vállaimat, de agyam már azon kattog, hogyha ezt szeretné, akkor hova az anyám kínjába tehették a voltizshevedert. Anélkül csak nem engedem el, nem vetemednék rá, kell egy biztos pont a lovon, amibe kapaszkodhat, ha az nem a sörénye. Szerencsére Fredericknek nem áll ki a gerince, hogy esetleg feltörje húgom fenekét, így emiatt sem kell aggódnom, de… hol az a kurva voltizs? Végül csak vállat vonok és ellépek húgomtól, hogy szabadon mozoghasson. Még egyszer leellenőrzöm a hevedert, elégedettet szusszanok, majd Lorinra pillantok.
- De – bólintok egyet. – De amíg én összerakom Stormot – lépek mögé, hogy hónalja alá nyúljak és fellendítsem a hatalmas feketére. – Addig ti sétálgattok kicsit – engedem el húgomat immár a lovon, majd innenső lábát a nyereg elé téve állítom be a kengyelt, hogy utána ugyanezt megtegyem a másik oldalon is. – Így jó? – pillantok fel rá, majd ha igen, kezébe adom a szárat, ha nem, akkor igazgatom még egy kicsit a kengyeleket, és csak utána nyújtom felé a vezető szárakat. Amint megfogja azokat, elindulok az istálló ajtaja felé, hogy kitárjam azt, és nem kell hátra néznem ahhoz, hogy tudjam, Frederick követ. Lassan mozog, óvatosan, mintha lábujjhegyen közlekedne ez a robosztus állat. Elhúzom az ajtót, a hideg levegő berobban az istálló melegségébe, majd lovam előtt állok meg, hogy kezemet orrára tegyem, és fejemet pár másodpercig az övének döntsem.
- Ha balra húzod a szárat, balra megy, ha jobbra, akkor jobbra – állok neki magyarázni húgomnak az alapokat, amik most kellenek csak neki. Nem fogom éppen most kioktatni lovaglásból, ráérünk még arra, hogy megtanulja rendesen, ha egyáltalán megszeretné. – Ha megütögeted a sarkaddal az oldalát, gyorsít; ügetés, majd vágta, de elég ha mondod neki, megérti – szemöldökömet ráncolva szólalok meg újra. – De inkább ne csinálj ilyesmit. Frederick nem hülye, valószínűleg amúgy sem engedelmeskedne, de ne kísértsd a sorsot – mosolyodom el halványan. – Indulhattok – intek nekik egyet, majd mint aki jól végezte dolgát indulok vissza az istállóba, hogy felnyergeljem a másik delikvenst. Storm szinte kirobban az állásból, izgatottan toporog, amíg rárakom a nyerget, majd a kantárt, hogy végül fellendüljek rá. Seggem még nem is éri a nyerget, amikor a ló már elrugaszkodva ront ki az istállóból. Na, már értitek a nevet, ugye? A szárat magam felé húzva igyekszem megálljt parancsolni neki, míg végül pár erőltetett ügetéses kör után sikerül megállnunk Lorinék mellett.
- Oké – szusszanok egyet megpaskolva a ló nyakát. – Mehetünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hiába volt velem jófej Bence és Masa, lehettek kedvesek, de ez nem segített az idegességemen. Rettentően zavart az, hogy nem emlékeztem semmire az előző estéből, hogy feltehetően butaságokat is csináltam, s hogy talán csalódást okoztam másoknak a viselkedésemmel. Még csak azt sem tudtam, hogyan kerültem ebbe a házba, s bár Bence is igyekezett azzal nyugtatni, hogy Márk nem tenne rosszat, ettől függetlenül nem lettem jobban.
Az idegesség morzsolta belsőmet, s amikor visszatért Márk, nem is tudtam tovább ott maradni. Zavarban voltam miatta, meg azért, mert nem értettem, hogy miért is aludtam vele, sőt, saját magamat sem értettem vele kapcsolatban. Éppen ezért, a legegyszerűbbnek az tűnt, ha elmenekülök előlük, vissza a kastélyba, s ott magamra zárom a szobámat.
Sietve menekültem is előlük, ezzel majd fellökve a két fiút, s még Masa hangja sem késztetett maradásra. Az ő szemébe sem tudtam nézni, hisz ki tudja, hogy mit gondolhatott rólam.
A fürdőszoba jelenthette számomra az oltalmat, ott végre kiereszthettem magamból az érzéseimet, s nem kellett véka alá rejteni ijedt könnyeimet. Szörnyű volt és kínos minden belélegzett pillanat, vissza akartam tekerni az időt, hogy lebeszéljem magam arról a vacak ír italról. Miért is kellett nekem kóstolgatnom azokat a löttyöket.
Legjobb lett volna elhoppanálni a helyszínről, mindennél jobban vágytam vissza a kastélyba, távol ettől a családi háztól, ám csak a fürdőszobában döbbentem rá arra, hogy nincs nálam a pálcám, s amúgy sem tudnám kivitelezni ezt az egészet. Ahhoz még nem voltam eléggé gyakorlott varázsló.
- A francba...- csúszott ki számon a szó, s össze is rezzentem, amikor Márk bekopogtatott a fürdőszoba ajtaján. Nem akartam vele találkozni, sem pedig másokkal, de az igazságot csak ő tudhatta. Kicsit tartottam is tőle, s mintha talán még szégyelltem is volna magam a történtekért.
Először el akartam őt zavarni, de rájöttem arra, hogy annak semmi értelme sem lenne,mert ebből a házból máshogy úgy sem távozhatok, csak úgy, ha a bejárati ajtót használom. Az meg odalent volt, nem pedig idefent. Ráadásul még egy Márk is eltorlaszolta az ajtót.
Néhány másodpercig nem szólaltam meg, kellett egy kis idő , hogy rendezzem a gondolataimat, s eltöröljem arcomról a könnyeket. Nem akartam, hogy lássa azt, hogy sírtam, már így is szörnyen kínos volt ez az egész.
Mély levegőt véve, kicsit összekaptam magam, majd mégis csak kinyitottam Márk előtt az ajtót, de ahogy az kinyílt, hátrébb is húzódtam, s karjaimat védelmezően vontam a testem köré. Fájt a fejem, kicsit még szédültem és nem éreztem jól magam. Sem fizikailag, sem pedig lelkileg.
- Elmondod, hogy mi történt? Mit csináltam?..Mit csináltunk?-kérdeztem halkan, miközben pillantásom Márk tekintetébe fúrtam. Túl akartam lenni ezen az egész beszélgetésen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Miután Marisék elhagyják a szobám én is kénytelen vagyok a fürdőbe zárkózott Karolával foglalkozni. Pedig semmi kedvem nincs hozzá. Gondolom neki sincs sok, mert elég sokáig tart, mire motozást hallok bentről, de mivel nem akarok megint meztelenül rányitni, a fenyegetésem ellenére türelmesen várok.
Amikor végre kinyílik az ajtó megkönnyebbülten eresztem ki a levegőt, bár nem javít a hangulatomon a kérdés áradat, amit rögtön a nyakamba zúdít. Kinyitom a számat, hogy csöndre intsem, de meggondolom magam. Száj becsuk és csak bólintok. Aztán halkan teszem hozzá.
- De ne itt. - Fejemmel a szobám felé intek, és meg is indulok remélve, hogy követ. Ha igen, akkor leülök az ágyamra, és a párnákat közelebb húzom magamhoz. Az egyiket Karolának nyújtom. Bár nem tudom, hogy elfogadja-e vagy örül-e neki, nekem mindenesetre most úgy érzem szükségem van rá. Szóval magamhoz ölelem a sajátomat és ha Karola is elhelyezkedik, akkor a pálcámmal intve becsukom a ajtót, ezzel kivédve, hogy újra elszaladjon, vagy hogy Maris újból ránk törjön. Persze ahogy néztem Bence így is belenézhet mindkettőnk fejébe, de azt majd később rendezem le vele. Nem hiszem, hogy Karoláéban látna bármi értelmeset, amúgy sem.
- Vedd ezt be - nyomom a kezébe az aszpirint, aztán vizet varázsolok a tegnapi pohárba - Ööö... ismered a mugli gyógyszereket? - érdeklődöm még, mert nem is tudom Karoláról, hogy milyen származású, nem ám elkezdi nekem rágni vagy hasonló. A válasza alapján, ha szükséges elmagyarázom, hogyan működik a bogyó aztán kezdődhet a történet mesélés.
- Szóval... nem bírod az alkoholt - kezdem a történetet, a legfontosabb ténnyel, bár ezt nyilván ő is tudja. Aztán ha hagyja, akkor továbbra is csendesen a párnát gyömöszölve, tekergetve, csavargatva, és épp csak fel-felpillantva rá, egy-egy mondat között, megpróbálom elmesélni a tegnap este történteket. Azt a részt, hogy a bárpultban egyszer már azt hittem megcsókol, kihagyom. Ahogy azt is, hogy a szobám ajtajában meg is tette. A rellonosokat viszont megemlítem, mert velük még összefuthat va folyosókon és akkor nem árt, ha képben van. Elmesélem, hogy a könyvek miatt majdnem hagyta magát befűzni, hogy nem hagytam és emiatt haragudott rám amíg el nem magyaráztam. Hogy ezt követően rosszul lett és hányt. Azt hogy rám is, azt kihagyom, mert tudom, hogy nem direkt csinálta. Meg amúgy is. Kellemetlen egy helyzet volt. Elmondom, hogy bár először bealudt, a hányás miatt, jobbnak láttam ha fogat mos, utána viszont nagyon éber lett. A vetkőzést meg a zuhanyzós ötletét egyelőre kihagyom. De azt elmondom, hogy a szobában hátat fordítva vártam, amíg felöltözik, aztán a ruháit a székemre raktam és bár beletelt pár próbálkozásba, végül csak hajlandó volt csendben maradni és aludni. - És azért ide jöttünk, mert azt gondoltam, nem szeretnéd, ha az egész kastély tudná, hogy mit csináltál. Nyilván láttak így is páran... meg majd fecsegnek, de az más, mintha mindenki hozzá tud tenni egy darabot a történethez. Na meg... nem tudom. A szüleid sem örültek volna, ha az éjszaka közepén becsöngetek és te... hát olyan állapotban vagy, amilyenben voltál.
A történet végén felpillantok rá, de tovább gyűröm a párnámat miközben várom, hogy reagáljon valamit. Remélem tudja, hogy tényleg nem csináltam semmi olyat. Khm. Egy kicsit elpirulok. Gyorsan el is fordulok. Remélem betudja annak, hogy ez az egész nem álmaim karácsonya volt és kellemetlenül érzem magam a történtek miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Lovagolni se tudok.
Nem, hogy minden nélkül csináljam. Én nem nagyon vagyok az az amazon-típusú lány, aki aztán megy, mint az őrült, és az sem számít neki, hogy éppen nincs felszerszámozva a ló. Nem. Nekem biztonságot ad, csak nem pártolom, hogy ilyen létezik. Sosem terveztem egyetlen álltra se ráülni, mert nem értem, hogy mi benne a jó. De majd biztos lesz valami, mi miatt azt mondom, hogy hű meg ha, csak egyelőre még sajnálom őt, mert bármennyire is nyugodtan tűri, hogy éppen teleaggatják mindennel, nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb dolog az életében. Ennek hangot is adnék, ha lenne rá lehetőségem, de mire észbe kapok, már konkrétan Fredrick hátán ülök. Arra se volt időm, hogy riadalmamban sikítsak, most meg, mikor már a lábamnál matat, és valamit igazít, igazán nem lenne sok értelme annak, hogy elkezdjek sikonyálni, hogy mégis mit csinál, meg, hogy azonnal tegyen le. Nos a sétálgatást valahogy nagyon nem így értettem, és meg kell vallanom, most egy pillanatra nem tudom azt se, hogy mi a jó válasz, csak ülök meredten, és fentről kémlelem az istállót. Oké, ez így nagyon magasan van, de semmi vész, megoldjuk.
- Gondolom. Mármint, igen, jó.
Nem vagyok benne biztos, hogy jó, de nem rossz, szóval akkor lehet, hogy egészen rendben van, nem? Remélem, hogy igen, mert különben oltári nagy bajban leszek, ha ezen múlik az életem. Viszont azt ne kérje tőlem senki, hogy most hirtelen kiderül, hogy díjugrató bajnok vagyok, mert, ahogy haladunk kifelé, még mindig természetellenes merevséggel ülök a lovon, és úgy sejtem, ez újdonsült partneremnek is feltűnik, mert hihetetlen finomsággal halad velem. Azt viszont tudom, hogy többnyire ennél jobb tempóban indulnak el.
- Okos.
Állapítom meg csendesen, majd, ahogy magunkra maradunk és ketten próbálunk meg összecsiszolódni, nyitni próbálok, és bár kapaszkodom, mint akinek az élete múlik rajta - haha, és tényleg -, közben a bal kezemmel megpróbálom megsimogatni a nyakát.
- Menni fog ez, ne aggódj.
Oké, a legfontosabb, hogy ne legyek ennyire merev, érezzem át a ritmust. Mint mikor táncolni tanultam, át kell adnom magam az élvezetnek. Egészen lakul, lazulok, de aztán Denis és a lova gyakorlatilag kirobbannak az istállóból, én meg riadalmamban majdnem leesek. De csak kicsit gyorsabban kapkodom a levegőt. Minden rendben lesz. Csak nyugalom.
- Elég vad.
Talán jobb lett volna, ha mégis inkább együtt megyünk, egy nyugodt állton, mint Fredrick és nem külön, de azért bólintok.
- Persze.
Csak ne legyen baja, csak ne történjen semmi végzetes, mert sosem bocsátják meg nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem szívesen beszélgettem Márkkal, de nem tudtam megmagyarázni ennek az okát, egyszerűen csak kellemetlenül érintett az, hogy mellette feküdtem, ráadásul azt hiszem, hogy ez még jó is volt. Éppen ezért voltam összezavarodva, hisz vele kapcsolatban eddig mindig minden olyan bonyolult volt.
- Rendben - mondtam egész halkan, beleegyezően, hisz tényleg nem volt túl jó választás a fürdőszoba ahhoz, hogy beszélgessünk. Még csak leülni sem lehetett normálisan, én meg még mindig szédültem, nem beszélve a fejfájásról, ami még mindig hasogatta az elmémet.
Márkot követve visszasétáltam a hálószobájába, de ahogy az ágyára, s a könyveire futott a tekintetem, mintha bevillant volna egy kósza emlékkép. Létezik az, hogy könyvvel a kezemben táncoltam? Nem, kizárt.
A zavarodottság nem tett jót a lelkemnek, még mindig zaklatott voltam, de ha már hellyel kínált, elfogadtam azt, s tisztes távolságban foglaltam helyet, miközben a felém nyújtott párnát is elvettem. Jó volt a párnába kapaszkodni, kicsit olyan volt, mintha védelmi falat nyújtana a fiúval szemben.
Míg az ajtót bezárta, kínos csend telepedett kettősünkre, csöndben fürkésztem őt, de aztán gyorsan el is kaptam róla a pillantásom, s feszengve mocorogtam az ágyon, míg kényelmesen nem ültem.
- Ez..mi? - kérdően pillantottam a fiúra, nem igazán ismertem mugli gyógyszereket, így volt bennem némi félsz, s csak akkor mertem bevenni a tablettát, miután elmagyarázta Márk, hogy mire jó, és hogyan kell használni. Kíváncsi voltam, hogy vajon tényleg elmulasztja-e a fejfájásomat, ami abban a percben eléggé meggyötört.
Aztán Márk mesélni kezdett, mondta és mondta, s ahogy mesélte a történteket, úgy olykor mintha egy-két emlékfoszlány is felelevenedett előttem. Néha a döbbenettől szaladt feljebb a szemöldököm, s előfordult az is, hogy a kezemet a szám elé kaptam, mert szörnyülködtem attól, ami történt. S még, ha csak ittam volna...a sztori a rellonosokról, arról hogy majdnem bedőltem egy ostoba szövegnek, s hogy csak Márkon múlt az, hogy most jól vagyok, ledöbbentett. Ahogy az is, hogy milyen kellemetlen helyzetbe hozhattam őt a rosszullétemmel, emiatt nagyon szégyelltem magam, éreztem is, ahogy kínomban vörösödni kezd az arcom.
- Ajh Merlinre...amiket mondasz....- nem is tudtam, mit mondhatnék hirtelen, nagyon szégyelltem magam a fiú előtt, s ezt ő is észrevehette rajtam a testtartásomból, vagy abból, hogy kínomban gyűrögettem a párna széleit.
- Márk, én ezt rettentően sajnálom, főleg azt, hogy a DÖK-ben ennyire kellemetlen helyzetbe hoztalak. Te jó ég...Mihail biztos nagyon mérges lesz rám. Pedig én nem szoktam így viselkedni - már nem a fiúra voltam mérges, sokkal inkább magamra, rettentően szégyelltem előtte minden tettemet, így bocsánatot is kértem tőle.
- Köszönöm, hogy segítettél nekem, és ha bármi olyat tettem, akkor ne haragudj rám. Ez annyira kínos...mert így is volt köztünk már konfliktus, és nem akartam, hogy megutálj - csak nem tudtam magam tartani, így el is eredtek előtte a könnyeim, de el is fordítottam a fejem, hogy ne lássa, s talán ezért fel sem tűnt, hogy neki pír borította az arcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szerencsére követ és leülni is hajlandó. Látni az arcán, hogy sírt, de nem említem. Amúgy sem tudom mit kell síró lányokkal csinálni. Szóval csak a gyógyszert nyomom a kezébe, aztán kiderült, hogy nem tudja mi az.
- Ezt úgy hívják aspirin. Mugli orvosság. Beveszed, iszol vizet és lenyeled. Nem harapod, nem nyalogatod, mert szörnyű íze van. De elmulasztja a fej fájást. Kell neki egy kis idő... De fél órán belül jobban kéne lenned - magyarázom a lánynak, aztán figyelem, ahogy beveszi. Közben meg azon gondolkozom, hogy mit csinálok, ha véletlen allergiás, de csak nem. Nagyon remélem, hogy nem. Szóval ha túl vagyunk rajta, akkor elmesélem, nagy vonalakban az estét, a kínosabb részektől megkímélve őt. Biztos van olyasmi is, ami kimarad, pedig meg lehetne említeni de a fontosabb részek azért megvannak. Persze látom rajta, hogy nem örül annak, amit mondok, és emiatt kicsit örülök is, hogy kihagyom a még kellemetlenebb részeket, amikor arról kérdezett tetszik-e meg hasonlók. Mert azok annyira nem is fontosak. Tudom ám, hogy józanul eszébe sem jutna semmi ilyesmi. Sőt szerintem pofon is vágna.
- Semmi baj - motyogom halkan és beharapom a számat. - Te se haragudj, jobban kellett volna figyelnem rád - toldom még hozzá, de aztán megint az utálással jön és nem is tudom miért, de dühít, hogy így gondolja.
- Nem utállak. De ezt is mondtam má... - csöndben maradok. Nyelek egy nagyot - Szóval ööö.... ezt már tegnap megtárgyaltuk. Nem utállak. - bár a tárgyalás az túlzás, mert csak kijelentettem, amikor épp rájött a szomorkodás. De akkor hamar túl tette magát raja. Most nem tudom, hogy működik-e a dolog. Sírni kezd én pedig tanácstalanul ülök az ágyon. A párnát gyűröm és lázasan kattognak a kerekek, hogy mi ilyenkor a teendő. A filmekben, könyvekben ölelkezni szoktak, meg hasonlók, de az biztos nem olyasmi, amit most akar. Aztán a párnára nézek, meg a lányra, és akkor jön az ötlet. Párna felkap és puff. Nem ütök vele nagyot, épp csak meglegyintem. Aztán újra. Puff.
- Ne sírj - puff. Puff. - Nem mondom el senkinek - puff. - El is felejthetjük. - puff. - Tisztára mintha Alzheimerünk lenne - puff. Puff-puff. Az utolsó mondatra én elnevetem magam, mert nem tudom hányadszorra mondom neki, hogy felejtsük el. Pedig pontosan tudom, hogy soha nem fogom elfelejteni, egyik találkozásunkat sem. De közben mégis szeretnék úgy tenni, mintha csak egy normális lány és fiú lennénk, akik egy házba járnak. Remélem bele megy a játékba. A párnacsata az jó dolog. És biztos bele tudja ölni ő is a frusztráltságát. Szóval ha belemegy. Hagyom magam elgyepálni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Még mielőtt bele kezdett volna a mesélésbe, megkaptam tőle azt a mugli gyógyszert. Korábban soha nem hallottam Aspirinról, soha nem is szedtem ilyen gyógyszereket, így volt bennem némi félsz, hogy mi lesz majd, ha bekapom ezt a tablettát. Az alkoholnak is káros hatásai voltak rám nézve, nagyjából a teljes estémet elfelejtettem, s csak homályosan villantak fel dolgok. Nem akartam ismét emlékezetkiesésben szenvedni, ezért még egy ideig bizonytalanul méricskéltem a tablettát, meg Márkot, s csak akkor vettem be, ha már valóban megnyugtatott arról, hogy ettől nem lesz semmi bajom.
Végül lenyeltem a szert, s ezután következett az igazság. Márk nagyon sok mindent elmesélt, amitől kiborultam, mert soha életemben nem viselkedtem úgy, mint amit mesélt.
Olyannyira lehangolt az igazsággal, hogy nem tudtam tovább magamban tartani az érzéseimet, a feszültség utat tört magának, s bizony eltört a mécses. Sírtam, mert szégyelltem magam, s valamiért rettegtem attól, hogy Márk megutált engem. Nem tudtam magam sem magyarázatot adni ezekre az érzésekre, meg arra se, hogy miért éreztem magam olyan hülyén a társaságában.
- De nem, erről nem te tehetsz...ha te nem vagy, ki tudja, hogy mit műveltem volna. Nekem kellett volna, hogy több eszem legyen, és hallgassak rád...- mondtam lehajtott fejjel, mert tényleg szégyelltem magam előtte, ráadásul a meséjének hála elindultak a fogaskerekek, s ahogy ismételtem magamban a fiú szavait, úgy villantak fel előttem az emlékképek. A pofátlan rellonosok, az a hülye liba a cuba libréjével, a vodkás üveg, a rosszullétem...
- Ne.. - sírtam tovább, próbáltam a kezemmel kivédeni a fiú támadásait, egyáltalán nem volt hangulatom ehhez a párnacsatához, ő azonban ezt még csak észre sem vette. Míg én próbáltam felidézni elmémben a történéseket, ő csak püfölt, és püfölt, mire egyre feszültebb lettem.
- Hagyd már abba Márk - csattantam fel kicsit erélyesebben, miközben még mindig potyogtak a könnyeim, aztán fel is pattantam az ágyról, s zavartan fordítottam neki hátat, hogy egy kicsit megnyugodhassak, s eltörölhessem arcomról a könnycseppeket.
- És akkor..más nem történt? Akkor azt a csókot csak képzeltem..és véletlenül aludtunk összebújva? - kérdően fordultam felé, mert az emlékeimben felvillant egy csók, de már nem tudtam hová tenni. Lehet, hogy az egészet csak beképzeltem magamnak, mert ezt akartam képzelni? Mégis mi történt velem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Ha nem hagyom ott a poharat, vagy az üveget, ha nem mással foglalkozom - kezdem magyarázni, hogy miért érzem magam hibásnak, de elhallgatok. Beharapom a számat. Miért akarom én védeni őt? - Nyilván. De nem volt... - mármint több esze, de azért még mindig nem gondolom, hogy teljesen igaz ez a helyzet. -  és és... én vagyok az idősebb, felelősséggel tartozom - magyarázom, mert igen. Marisért is mindig felelősnek érzem magam, de ő azért ilyesmit nem csinál. Legalábbis remélem. Előttem még nem csinált. Meg is kötöztem volna.
Karola viszont sírni kezd, én meg jobb ötlet híján párnacsatába kezdek. A próbálkozásaim azonban semmit sem érnek. Pedig vicces vagyok. Biztosan tudom, hogy az vagyok. De nem. Az első nemet nem hallom. A másodikat már igen és le is állok, de addigra már fel is áll és eltávolodik. Tehetetlenségemben újra magamhoz ölelem a párnát.
- De legalább megpróbáltam - motyogom a puha anyagba, mikor felcsendül az újabb kérdés, melynek utolsó szavaira én is felpattannék. - Milyen csó...? - pattannék, mert a bal lábfejem beleakad a takarómban és sikeresen a földre zúgok. Ma már megint. Érzem, hogy vörös leszek és lázasan gondolkozom, hogy mit is mondhatnék erre. Egyáltalán melyikre emlékszik? Amikor én csókoltam meg, már aludt. Igaz? Csak álmában beszélt és... A másikra kell emlékezzen. De azt is letagadhatom.
- Öhm... khm... álmodtad? - pillantok rá, miközben megpróbálok felállni de azért nem zökkenő mentes  a dolog - Amúgy nem tudom... Gondolom fordultunk az éjjel és... - megvonom a vállam. Ha Marissal alszunk, akkor is össze vagyunk gabalyodva bár esélyesebb, hogy az ujjai az orrlyukaimban vannak, mint hogy ölelkezünk. De őszintén szólva az utóbbi kellemesebb volt - Én... én mondtam, hogy az ágy másik oldalán aludj - mondom még mindig zavartan, a párnát gyűrögetve, mert azt még mindig nem engedtem el. Ugyanakkor kerülöm is a lány pillantását. Nem akarok a csókról beszélni. Nem és nem. Ma biztos nem. - Nem történt semmi. - Erősítem meg újra és most én fordulok meg, hogy ne lássa, ahogy esetlegesen megint elvörösödöm.