Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Értetlen arccal nézek vissza a bácsira, aki látszólag tökre nem látta a Harisnyás Pippit, hiszen akkor tudná, hogy...
- De hát neki vörös a haja - de tényleg, ezek tök fontos kis részletek Dimi bácsi! Elvigyorodom a másik megjegyzésén, és szökdécselve megindulok a csapattal, hogy aztán szófogadóan a végére maradjak kedvenc HVH-mal. Elképzelem ahogy Elle néni egy szép, megterített asztalhoz leül fejeket vacsorázni, miközben olyan régi, nem papír szalvétát köt a nyakába, és hat féle evőeszköz közül tippeli meg melyik a legmegfelelőbb az adott fogáshoz. A háttérben piros tapéta, az étterem elegáns, az étel ezüsttálcákon érkezik... Az egyik pincér pedig leteszi a tányért az asztalra, majd a sültkrumplikra hajtja a fejét, és megszólal, hogy "jó étvágyat Hölgyem". Felnevetek a groteszk képen, majd engedelmesen slisszolok be a kapun és igyekszem elfoglalni magam amíg újra rám nem figyelnek.

Odalépek az előtérben kialakított üzenőfal szerűséghez, és olvasgatni kezdem a kirakott dolgokat. Programajánlók, apró "keresem a zoknim, 36-39 fekete - Pityu" jellegű hirdetések, versek, és miegymás. Eltelik vele az idő, és így arról is lemaradok amikor Dimi bácsi beveti bűbájait a recis boszin. Egy tényleg megható búcsúvers közepénél vagyok kénytelen elfordulni, és figyelni a tájékoztatóra. Bólintok, hogy megértettem (csoportnyomás), és indulok a bácsi felé, hogy jó akkor uzsgyi, amikor két srác elkap, hogy hát én most akkor menjek velük. Rájuk kamillázok, majd bátortalanul bökök a rám váró férfira, jelezvén, hogy vele kell ezt lemeccselniük.

Azonnal meghunyászkodva lépnek el tőlem, és le is lépnek a nappali felé. Na, nem mintha félnék tőlük, de Dimi bácsival jöttem, úgyhogy vele is fogok menni. Aztán persze ki tudja, lehet végül ugyanabban fogunk részt venni. Ettől felvidámulva szökdellek vissza, majd röviden összecsapva a bokámat biztosítom menetkészségemről.
- A speciális küldetés sem hangzik rosszul, nagyon nem, sőt, de mi lenne ha előbb megnéznénk a többit? - magam előtt ütögetem össze a mutatóujjaimat, ártatlan "de én nem tudom" arckifejezéssel pislogva felfelé. - Társasjáték esetleg? A thai-chi soká lesz, addig még belefér egy kör ki nevet a végén, ellenben a virágok már csak az aurámtól is kiszáradnak, festeni meg csak pacákat tudok, szóvaaal...

Hát igen. Egyelőre a társasjáték a legbíztatóbb, aztán ráleshetünk a thai-chira, és utána még mindig tudunk speckót kérni, ha esetleg megunnánk a banánt. Felvilanyozódva figyelem, hogy ő mit szól az ötlethez, hiszen olyat nem szeretnék amit nem szeretne, de ha már megkérdezte, én válaszoltam, nehogy rám lehessen aggatni hogy döntésképtelen lennék. De úú, egy jó monopolyban is benne lennék! Mondjuk az nem fél óra... Mindegy, király ez a hely!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Igazából eszem ágában sincs kedvenc HVH-mat hátrahagyva csapódni a félig vadidegen emberkékhez. Nem azt mondom, aranyosak hogy foglalkoznak velem, meg így most már legalább a hazaúton nem fogja össze-vissza csapkodni a hajam a menetszél, de nem azért vagyok itt, hogy barátkozzak. A nyuszifüles opciót meg felejtsük is el. Örömmel veszem tehát a hozzám csatlakozó Dimi bácsit, és nekiállhatunk kitalálni mit szeretnénk csinálni. Kicsit meg vagyok illetődve, hiszen nem volt még részem ilyesmiben, de igyekszem sodródni az árral, semmit sem tönkretenni/elveszteni, és nem csinálni hülyeséget se. Huhh, mire végiggondolom mit ne csináljak a lista elejét el is felejtem, nem lesz ez így jó.
- Áh, akkor tényleg a társas - bólintok ahogy meghallom a festés sem úgy festés ahogy én azt elképzeltem. Jó, jobban belegondolva furi is lett volna ha csak úgy hozzánk vágnak vásznat meg festéket... De ki lennék én ha nem érteném félre a dolgokat?

Menet közben folyamatosan bólogatok, hogy veszem az adást, és mentségemre legyen mondva egy kisebb kuncogással megállom az ÖTyE lereagálását. Pedig nem egyszerű, ezt azért el kell ismerni. Akkor azért meglepődök, és a mosoly is egy pillanatra lecsúszik az arcomról, amikor nem ismerem fel a játékot ami az asztalokra van kirakva. Öhm. Pardon? Ez meg mégis mi a kockás fülű teknősbéka?
- Akkor oda? - biccentek (hiszen mutogatni milyen dolog már, ugye) fejemmel egy asztal felé, ahol még csak ketten ülnek körben, látszólag játékostársakra várakozva. Körbepillantok, és ha jól veszem le négyen játszanak egy asztalnál, így az jó lehet, de... Mi ez a játék? És miért csak ez van? Az ott a polcon komolyan egy Activity és senki nem játszik vele?! Továbbra is megrendülve veszem az irányt két fiatalabb asztala felé, ha Dimi bácsi megindul, akkor picit mögé húzódva, őt követve. Öhm, jah, lehet kicsit berezeltem? Neem, nem, nagy levegő, menni fog ez, nem baj, majd menet közben kitalálom, csak nem lehet olyan bonyolult, ugye. Híres utolsó szavak.

Az asztalhoz érve lefutjuk a kötelező udvariassági köröket, majd helyünket elfoglalva játékhoz is kezdünk. Annyira jól adhatom a magabiztost (nem), hogy "fiatalabb kezd" alapján mindenki az én lépésemre vár. Nézem az asztalon gúnyosan terpeszkedő játéktáblát, ami amúgy tök cuki, hogy ilyen kis felépíthető mezőkből áll, remélem a végén megengedik hogy építsek belőle egy tornyot. Szóval csak nézem, és várok. Ők is néznek, és ők is várnak.
- Izé, kaphatok bábut és dobókockát? - nyújtom ki végül a tenyeremet, hátha csak elfelejtettek adni, mert arról fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem az építhető játéktáblával, ha nem tudok rajta lépkedni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Adrian
Éééééén

Ahogy azt az Edictum is megírta, a Zippzhar család bezsuppolta a cuccokat a kocsiba, majd miután hatszor minimum átrakosgattuk a bőröndöket, hogy beférjek Márk mellé, nekiindultunk a Balaton felé. Gondolom senki nem lepődik meg nagyon, ha azt mondom nem ez volt életem utazása, és nem túlzok ha azt mondom, hogy félpercenként kezdtük el meggyilkolni egymást a bátyámmal. Anya már pár kilométer után a halántékát masszírozta, Apa feltekerte a Rock FM-et, mi pedig felváltva jajgattunk és vagdalkoztunk. Nem, nem késsel, nem kell hívni a gyámügyet, szavakkal kérem, szavakkal.

Boldogan esek ki a kocsi ajtaján, mikor végre engedélyt kapok a kiszállásra. Élvezettel pakolászom vissza ízületeimet a helyükre, és kiélvezem a pár másodpercnyi csendet amikor már sem a zene, sem a többiek nem üvöltöznek a fülembe, majd beállva málhás szamárnak segítek felcipekedni a szobáinkba. Fogjuk fel edzésnek, és akkor kevésbé fáj a dolog.
Minő meglepetés, rajtam kívül mindenkinek tespedni van kedve, szóval egy tíz perces pattogás után inkább otthagyom őket, és egyedül indulok meg felfedezni a környéket. Nem figyeltem hová jöttünk, így a várost sem mondanám meg senkinek, de az egyik szabadstrandra sikeresen bekóricálok mindenféle helyismeret nélkül is. Masa, Balatonizé 1:0. Vállamon csüngő szatyromat lengetve előre-hátra szlalomozok át a futkorászó gyerekek között, majd megkorduló gyomromva pillantva célirányosan indulok meg a bódék felé, beállva a palacsinta-sorba. Kikérek egy szép nagy adagot, egy olyan alkohomentes citromos sörrel (hiába a varázsvilág, ha a mugliknak a 17 még nem mond semmit), és felcsillanó szemmel telepszem le egy üres helyre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Adrian
Éééééén

Elképzelhető, hogy úgy döntöttem költőpénzemből kihozva a maximumot, végigeszem a menü palacsina-részét. Épp egy lekvárosnak érek a végére, amikor egy megzólítás felpillantásra késztet. Strandreflexként tekintetem rögtön az arcára ugrik, hiszen hemzsegnek körülöttem a a félmeztelen emberek, és nem akarok én itt konfliktusokba keveredni. Két asztallal odébb is volt valami vita az előbb arról, hogy valaki túlságosan megbámult valakit, nekem meg az ilyenhez... áh, nem is értem.
- Óh, persze, szia - veszem észre Adriant, és meg is látszik a felismerés pillanata, mivel azzal a lendülettel terül el egy széles mosoly arcomon. Tudom, tudom, az egészségesnél több tanáromat tegezem, de valahogy mindig kicsúszik a számon a forma, és ha az illető éppen nem javít ki, hát akkor úgy maradunk. Felnyalábolok egy nutellás darabot, de mielőtt beleharaphatnék, jólnevelten bólintok felé.

- Neked is - csak egy pillantást vetek a lángosaira, hümmögve kezdve elgondolkodni azon, én miért nem hoztam magamnak olyat is. Végül azért elégedetten harapok egyet, úgy próbálva végiggondolni mire értette a második mondatát. Sokat segít, amikor elkapom tekintetét, és immár mindent értve nyelem le nyugodtan a falatot mielőtt válaszolnék. Jobb kezemmel megfogom a dobozt, és úgy fordítom, hogy a 0,0% felirat jól látható legyen.
- Ah, ez csak ilyen mentes citromos. Egyrészt személyi sincs nálam, szóval nem is próbálkoztam, másrészt nekik úgysem mondana sokat a tizenhét évem.
Ez van, szerintem még egy jó tíz évig nem kapnék személyi nélkül semmit, tekintve magasságomat és gyerekes arcomat. No, annyira azért nem bánom, nem mintha annyira hiányozna nekem az ivászat. Lóbálni kezdem lábaimat, fellelkesülve a társaságtól, izgatottabban tekintve a másikra, mint ma egyáltalán bármire is. Beleértve a palacsintákat. Ami azért nagy szó.
- Mi újság? Ha azt mondod valamilyen tanári kirándulás van, akkor mondjuk lehet megijedek - nézek fel érdeklődően a nutellásomtól, majd fájdalmas rövid búcsút véve a papírtálcámon sorakozó finomságoktól, az italom felé fordítom figyelmem, hogy megpróbáljam kinyitni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Kibírtam volna én azt a két három órát, de eszem ágában sincs ellenkezni, amikor Dimi bácsi felveti, hogy rövidítsünk. Mármint na. Kéét-háárom óóraa? Az azért durva, ennyire nincs itt mit csinálni, hogy ezzel foglalkoztatják magukat? Igazából elég rossz lehet... Bólintok tehát, amikor mindenki beleegyezik, és hátradőlve adom át a kezdés lehetőségét a mellettem ülőnek, még mindig próbálva megemészteni a szabályokat.
Egyre izgatottabb leszek, ahogy egymás után letudják a köreiket, ki gyorsabban, ki lassabban. Megpróbálok beletúrni a hajamba, elfelejtve, hogy épp ez előbb fonták össze, így felemelt kezemet végül céltalanul ejtem vissza az ölembe. összeszorul a gyomrom a pillanatban, amikor mindhárman rám emelik tekintetüket. Tétován közelítem ujjaimat a játéktérhez, majd találomra (és remélhetőleg szabályosan) cselekszem. Nem tudom nem észrevenni a szemben ülő lány arcán felbukkanó apró mosolyt, de nem szól rám senki, szóval gondolom nem rosszat, csak hülyeséget csináltam, az meg elfér.

- Itt is olyan rossz a kaja mint a mugli sulikban, meg ilyesmikben? - az utolsó pillanatban kikerülöm a kórház szót, pedig majdnem az ugrik a nyelvemre. Megtöröm a csendet, és a koncentrálást is (bocsi Dimi bácsi), de valahogy fura csendben ülni és köveket pakolászni. Nos, asszem a mahjong nem lesz a kedvenc játékom, de sebaj, egy új tapasztalat is sokat jelent. Újabb kör indul, és ugyanúgy feszült figyelemmel kísérem a többiek lépését, hátha ráérzek még időben a játék lényegére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Adrian
Éééééén

Elgondolkodtam pedig a csókolomon, valahol nagyon mélyen nagyon belül. Vicces lett volna, de nem akarok én most itt sokkolni senkit szóval örülünk, hogy nem tettem. Csillogó szemekkel csípek le egy darabot a lángos széléből, majd adom vissza, miközben hangosan nyammogni kezdek a zsákmányomon.
- Hát, most imádlak - közlöm, miközben lenyalom az utolsó darabka reszelt sajtot az ujjamról, és visszatérek a palikhoz. Mármint... a palacsintákhoz, css Fraud, css. - Köszönetképpen egy kis palacsintát? - nézek vissza, majd gyorsan elmutogatva felsorolom melyik melyik az étlapról. Igen, ennél a mennyiségnél nem is azt mondom, hogy melyik milyen, mert minden is van. Ha választ, szívesen adok belőle, elvégre ha egyszer valaki megkezdi az étel-megosztást, onnantól szíves örömest állok én is bele a dologba. A gyomrom pedig olyan mint egy féktelen gödör, sosem telik meg, szóval eggyel több vagy kevesebb, nem számít.
- Üh-üm - rázom meg a fejem az ajánlatra, mert nem is igazán kívánom az ilyet. A múltkor úgyis kicsit túlzásba estem, meg is lett a böjtje, és tudooom, a kortyolj bele a sörömbe nem azt jelenti, hogy húzz le fél liter tátrateát, de nem nehéz tiltakoznom az ajánlat ellen. - Nem köszönöm - teszem azért hozzá egy apró fintorral az arcomon, és a mondat végére picit meg is rázkódok. Bwá, rossz emlékek, rossz emlékek, hess hess hess. Ilyenkor jönnek a fogadalmak? De nem vagyok azokhoz még fiatal?

Elvigyorodok reakcióján, a jelek szerint ő sem örülne annyira, ha a tanári kar további tagjai kezdenének el beszállingózni. Néma óra keredkedik a szám a legénybúcsú hallatán, lelki szemeim előtt azonnal a filmes bulizós látvány elevenedik meg. - De hát még késő este sincs - vonom össze szemöldökömet értetlenül. Mondjuk, nem az én dolgom, ezért is csak motyogva fűzöm hozzá a kommentet, két mondata között. Felhorkanok ahogy visszakérdez, közben szisszen is a kezemben lévő doboz. Akaratlanul húzom kicsit hátrébb a fejem, szemeim enyhén összeszorítom, de no para, nem ráztam fel, meg semmi, szépen kinyílik, csak... fő az elővigyázatosság.
- Családi nyaralás - mondom olyan hangsúllyal amiből rögtön lejön, hogy épp nekem sem a szívem csücske a program. Amúgy imádom, tényleg, de az utazás... bwah, na az kiakasztott. - Élvezet volt végigszenvedni az utat a kocsiban nyomorogva, ráadásul mindenki belustult ahogy beértünk a klímás szobába, úgyhogy eljöttem egyedül - vállat vonva kortyolok italomból, majd egy picit hátrébb dőlve könyökölök fel az asztalra, picit szünetetltetve a palacsintaevést.
- De így is akadt társaságom, szóval teljesen megérte - billentem felé fejem egy mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Mikor nem érkezik helytelenítés, igazából nyugodtabban pakolászom a köveket, és úszom az árral. Észre se vettem, hogy mennyire befeszült a vállam, ezt most leengedem, ahogy társalgás alakul ki. Elvigyorodok Dimi bácsi mondatán, és helyeslően hümmögök egy sort.
- Kivéve ha velem szemben eszik valaki, onnan mindig hamar felállnak, mert elmegy az étvágyuk. Lehet a baracklekváros tejfölös tészta, vagy a pirosarannyal megkent mákos bejgli lehet az oka. - Úgy teszek mint aki eltöpreng a miérteken, és a két fiatal (mármint bocsánat Dimi bácsi, természetesen szintén nagyon fiatalnak tetszik lenni, de most na ők jobban) elkerekedő szemmel néz össze. Csak bólintok, hogy nem viccelek, tényleg ilyeneket szoktam enni, mire hitetlenkedve nevetik el magukat. Szépen megköszönöm a limonádét és a poharat is, és olyan szinten elkényelmesedek a helyzetben, hogy lassan lábaim is kalimpálni kezdenek alattam. Ez valami olyasmi lehet mint kutyáknál a farokcsóválás, ha megnyugszanak, csinálják, és mindenki tudja, hogy minden rendben van.

Kifejtem, hogy mennyire sajnálom, hogy a bagolykőben nem tanítanak több olyat amit a mugli sulikban szokás. Magyart, irodalmat, matekot, fizikát... de kijelentésem nem arat osztatlan sikert, azt mondják nekik még az is sok volt amit akkor kellett. Így csendben sajnálkodok tovább, majd kijátszom a köröm.
Felmerülnek a házak, a számon pedig meggondolatlanul rögtön kiszalad, hogy egy fában élünk. Illetve nem, már ugye nem, helyesbítek, most már csak olyan mintha az lenne. Nem is kell bőven kifejtenem, a tornnyal történtekről hallottak ők is. Vidámabb témákra terelődik a szó, elmesélem hogyan néz ki a lombok közötti rész, már csak hallásra is nagyon tetszik nekik. Szorgalmasan igyekszem a játékban, meg is lepődök amikor egyikük kijelenti, hogy ő akkor most igazából nyert. Öööh, meg nem mondom honnan gondolja, mert továbbra sem igazán látom a játék értelmét.
- Köszönöm a játékot - mosolyodok el azért, hiába nem tudom még mégis mit csináltam. Valószínűleg becsúszott nálam pár szabálytalanság is, de lehet látszott hogy semmi közöm a témához, és nem szúrtam el olyan nagyon, szóval nem szóltak rám.
- Nagy gond lenne ha hoznék valamilyen kártyát most? - nézek körbe bociszemekkel. Ha beleegyeznek kerítek két pakli franciát, majd csak az egyiket emelem fel, felajánlva az egyetlen kedvenc játékomat. - Kent-kupé?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Adrian
Éééééén

Egy pillanatig habozok, mielőtt végleg kinevezném a lángost tulajdonomnak. Mármint persze, nem tervezek semmiféle drasztikus hódítást, nem akarom körbepisilni mint a kutyák, se hasonlók, de tekintetemben megcsillan a "biztos?" kérdés. Aztán úgy vagyok vele, hogy hiszek a mondásnak, ami nem véletlenül nem úgy szól, hogy szaladjunk el ha adnak (vagy valami ilyesmi), szóval végül csak elmosolyodok, és biccentek. Rögtön le is csípek még egy falatot, most egy hangyányit nagyobbat, amivel picit össze is tejfölözöm az orromat. - Köszönöm akkor - hálálkodok újra, majd "észrevétlenül" letörlöm nózim hegyét.
Csak bólintok egy újjabbat, hogy nem kér a palacsintákból, így eszegetek tovább, szépen, kultúráltan. Najó, itt-ott kicsit összekenem magam mindennel, szóval csak olyan énesen.
Igyekszem gyorsan túlesni a kínos sztorin, így belepirulok amikor visszakérdez. Mármint... számíthattam volna rá, de hümm. Ez egy övön aluli ütés volt.
- Hát - kezdek bele egy elnyújtott sóhajjal - nem igazán, de - de egy kicsit azért mégis - mondjuk úgy, hogy nehezen tudok nemet mondani, ha játékokra invitálnak, legyen az ivós, vagy sem. - Azzal köhintek egy aprót, és Adrian példáját követve én is meghúzom italomat. AMI NEM ALKOHOLOS UGYE.

Nem firtatom tovább én sem a témát, elvégre minek is hánytorgatni miért nem megy a parti, ha egyszer nem megy hát nem megy. Van ilyen, nem kell erőltetni. Hű, hát ez elmehetne viagra-ellenes reklámnak.
Számat elhúzom, és egy "nem egészen úgy van az" féle eee-t hallatok (esküszöm van ilyen!!), mert nem arról van szó, hogy ne szeretném, csak... idegesít, hogy kidőltek és nem jöttek velem felfedezősdit játszani. Szóval végül csak megrántom a vállam, megrázom a fejem, majd bólintok is, számat pedig betömöm egy falat lángossal. Öh, lehet ezzel nem adtam túl egyértelmű választ, de elhangzik következő kérdése, és inkább nem fejtem ki jobban az elsőre adott reakcióimat.
- Apa az - jegyzem meg még félig rágás közben, így miután észreveszem magam, gyorsan le is nyelem a falatot, és egy rövidke bocsi után folytatom amit elkezdtem. - Szóval Apa varázsló, csak anya varázstalan, és ezért általában olyan megoldásokat választunk, ami neki is kényelmes. Meg mellette Apa is tökre jól megtanulta kezelni a mugli kütyüket, szóval...
Vállat vonok a témára, igazából oda sem figyeltem rá, hogy vissza kéne fogni magamat, hátha valaki meghallja miről beszélünk. Lehet, hogy még át kell majd néznem a dolgokat mugliismeret vizsga előtt. Whoops.

- Ez most épp lángos - vágom rá somolyogva, ahogy bekapok egy újabb falatot.  Csak hogy kipróbáljam milyen érzés lehet, feltartom (az egyébként tejfölös) mutatóujjam, és egy diós palacsintába harapok bele, nagyon elgondolkodó arcot vágva.
- Hmm, nem tudom, továbbra sem érzem cikinek - vigyorgok rá, majd igazából tökre elengedve a tanár-diák szerepeket húzni kezdem - bár lehet ez ilyen tudod, ilyen generációs szakadék? Nem tudom, hogy tetszik ezzel lenni Tanár Úr? - még egy apró nyelvöltést is kap, pedig igazán igyekeztem visszafogni magam (fenét), hogy ne legyek túl szemtelen. Felpörögtem, sajnálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Ártatlan angyali pislogásommal kamillázok Dimi bácsi felé, és a színjáték látszólag olyan jól sikerül, hogy asztaltársaságunk teljesen belezavarodik a témába.

A felhozott témákba lelkesen vonódok bele, nem vagyok rest saját magammal példálózni, van pár jó kis sztorim alkalmakról amikor valami - muglik számára egyébként triviális - dolgot rontottam el. Nem felejtem el azért hozzátenni, hogy a sok beadandó, szorgalmi és vizsga sokat segít a fogalmazásunkon, de azért nem tehetek mindenki kedvére. Összességében nem válik túl komollyá a hangulat, könnyed marad a kis csevej, ha egyet nem is ért mindenki mindenkivel. No meg azért meg kell valljam, hogy az egyik történetem nagy sikert arat. Miközben lepakolok egy követ magam elé bevallom, hogy egyszer egy egész hónapig dobálódott a szobám közepén egy fél pár zokni. Maja megfenyegetett hogy ha nem viszem el kimosni, vagy rakom át a tiszták közé, akkor bizony ő teszi meg, és abban nekem nem lesz köszönet. Ollllyan szívhezszóló levelet írtam neki, hogy az megszólalt, én mondom, az megszólalt! Na meg egy tanár is feljajdult volna ha látja a helyesírási hibáimat... Hupszikácska? Jót nevetek a saját bolondságomon (Maja végül elvitte a zoknimat, szip-szip), majd a véget érő játék után felpattanva rukkolok elő a mentőötlettel.

Mikor mindannyian bólintanak majdnem felzokogok megkönnyebbülésemben, MERLINRE, hát végre egy játék amit érteni fogok! Szerencsére mindenki tudja mi is ez, így miután eldöntjük a párokat - Zsombor, velem szemben egy Zsombor ül, így őt kaptam - nekiállunk kitalálni a jelünket is.

Felpattanva húzódunk kicsit arrébb, és egyezünk meg, hogy a könyökvakargatás lesz az egyezményes mozdulat, majd ha Dimi bácsiék is végeznek, visszamasírozunk az asztalhoz. Kézbe veszem a helyzetet (nagyon látszik rajtam, hogy élvezem, hogy olyat játszunk amihez értek), keverek, osztok, fordítok, és kezdetét is veheti a játszma. Van már két hármasom, így gyűjteni kezdem őket, de csak nehezen bukkannak fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Olyan tágra nyílt szemek még nem meredtek Dimi bácsira, mint amilyenek most az enyémek.
- Ké-ké-ké-kézzel?! - akad meg a nyelvem akaratlanul is, hiába nem vagyok az a dadogós fajta, már a gondolattól is halálosan kimerülök, hogy nekem tornyot kellett volna építenem. Homokozóban, maximum! - Ne máár - hőkölök még hátrébb, egészen furcsállva, már-már ijedten pislogva. Elképzelem én is a felvázolt helyzetet, és valahogy megragad a képzeletemben az "úgyis újra összedőlt volna" rész.
- Senki ne akarjon olyan épületben tartózkodni, amiben az én kezem munkája is benne van - nevetek fel végül hitetlenkedve, miközben gondolataim már egy lyukacsos, ferdére dőlő, huzatos, billegő kőhalom körül forognak. Hát, építész nem leszek. Végülis, ha jobban belegondolok részben azért is keveredtem ma ide, hogy megtudjam mivel szeretnék majd foglalkozni... Ha pedig így találok olyanokat amiket ki tudok zárni, az is valami nem?

Még akkor is azon gondolkodom milyen könnyen jött felfedezés volt az előbbi, amikor visszatérek a játékkártyákkal. Belekezdünk, megy a csere-bere, nekem fel sem tűnik egyre nagyobbra duzzadó közönségünk, annyira belemerülök a kártyák fixírozásába. Nem is veszem észre amikor Zsombor - ugye így hívták? - a jelünket mutogatja, ellentétben kis csoportunk negyedik tagjával. Dimi bácsiék gyorsan szereznek hát így egy pontot, és csak ekkor pillantok fel a többiekre. Biztosítom a páromat arról, hogy a kövi körben jobban fogok figyelni, majd mire észbekapok, már két másik duó is csatlakozik a játékhoz, ki ki a maga kis jelével előre felkészülten. Izgalmasabbá válik a meccs, nehezedik odafigyelni mindenkire, egészen izgatottan várom a lapokat. Na majd a következő - dőlök kicsit előrébb, lélekben felkészülve rá, hogy majd jól bevetem magam.

Nos, bárhogy is (nem tudom hogy történhetett, én ártatlan vagyok), de csúnyán kikaptunk...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Karola & Márk & Bence

Halkan szusszanva sodródok az ébrenlétbe, fülemig húzott takaróm alól, összegömbölyödve pislogva ki a fényre. Beletelik jópár pillanatba mire úgy nagyjából magamhoz térek, és realizálom melyik végtagom a szélrózsa melyik irányába áll, de miután ez megtörténik, már elég éber vagyok ahhoz, hogy anélkül pakoljam le karjaim-lábaim Bencéről, hogy ő ebből bármit észrevehetne. Nagyon igyekszem ám nem felkelteni, hiszen én sem szeretem ha felzavarnak (erre a mondatra gondoljatok vissza a hsz végén). Elpirult fülekkel simítok ki egy tincset az arcából, majd úgy döntök kihasználom, hogy ilyen korán még senki sincs ébren rajtam kívül. Kelletlenül mászom ki a takaró alól, felszisszenve a hideg padló tapintására, s úgy igyekszem odalopakodni a szekrényemhez, hogy ne reccsenjen meg a parketta. Folyamatosan Bencén tartva a szemem nyitom ki a nyikorgó szekrényajtót, hogy kilophassak magamak egy pulcsit és egy puha zoknit pizsim fölé. Hajamat a pulcsinyak alatt hagyva surranok ki a szobából, figyelmetlenségemben résnyire nyitva felejtve az ajtót. Odalent aztán a lehető legkevesebb zajjal ügyködök össze három bögre répás kakaót (igen), bár határozottan... csalogat kipróbálni milyen is lenne ha a savanyú káposztából is raknék bele... Hmm, na ezt talán majd máskor. Miért a három? Hát Márk volt olyan drága és az este során egyszer sem nyitott ránk őrjöngve, szóval ez mindenképp jutalmat érdemel nem?
Magam után kupit hagyva (még reggel van, nincs kedvem elpakolni na) ügyeskedem vissza magam az emeletre, a bögréket kezemben egyensúlyozva. Ahogy felérek a felső szintre, és átlépem a csendharang vonalát, már nyugodtabb vagyok, hiszen így legalább szüleinket nem keltem fel. A fiúk meg úgyis kiengesztelődnek ha kapnak kakaót... szóval...
- JÓ REGGEEEELT - kurjantom el magam, ahogy lábujjaimmal benyitok Márkhoz. Az ajtó gyorsan csapódik ki, de megfogja a mögé tett plüssállat (nem ez volt az első ilyen mutatványom, na), így nem koccan neki semminek. Azonban a látvány ami a szemem elé tárul eléggé megdöbbent, így egy pillanatra csak nézem ahogy Márk nem is egyedül ébredezik az ágyban. - Miiiiiiiiiii?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Karola & Márk & Bence

- Nem te mi, én mi mi - folytatom a döbbent sápítozást, és hirtelen naaagyon boldog vagyok, hogy Anyáékkal feltettettük a csendharangot a szobáinkra IS és az elmeletre IS. Nem azt mondom, hogy gyakori ebben a házban az, hogy Márkkal visítva nyúzzuk egymást, mert ezt leginkább már a Bagolykőben tesszük, de most ismét bebizonyosodott, hogy magunkról teljesen megfeletkezve tudunk mi sápítozni ha valami nem tetszik. Azaz nem is úgy fogalmaznék, hogy nem tetszik... egyelőre szimplán nem tudom hová tenni a bátyám mellől kimászó Karolát. Karo-mi? - Miiiiiii? - és jön egy újabb hitetlenkedés, ahogy a lány arcának is kiveszem vonásait. Mindeközben Márk annyira megijed tőlem(?), hogy egészen ágyának végéig hátrál, és puffanva földet is ér. Behúzom a nyakam a hangra, de valahol hízeleg az egómnak a dolog, ezek szerint egy nagy, félelmetes és tekintélyt parancsoló nővére van. Raaawwwwwwrrrrr. Húga, akarom mondani húga. Tuti rituálisan halálra csikizne ha rájönne, hogy az öcsémként gondoltam rá egy pillanatra.

Mi az hogy azt mondta, hogy a másik oldalon aludjon? Ó te jó ég? Csak kapkodom a fejem ide-oda köztük, miközben kezemben már remegni kezdenek a bögrék a heves fejforgatástól. Mint ahogy a macskák nézik a ping-pong meccset ide-oda-ide-oda, huhh, szédülök. A kakaókat inkább elővigyázatosan Márk asztalához viszem, és az esetleges kupit lelkifurdi nélkül arrébb tuszkolva helyezem biztonságba az italokat.
- Mi az hogy mi történt, mi történt a ruháival, miért van rajta a te pólód, miért van Karola a házban, egyáltalán hogyan került ide, és miért alszotok ti összebújva - kezdem el sorolni én is a saját kérdéseimet, beszállva ezzel a hangzavarba. Mint egy naaagy, boldog, lármás olasz család csapjuk a perpatvart már itt korán reggel, csak éppen jelenleg egyikünk sem boldog, olasz, vagy család... illetve nyilván, különböző mértékig deee... de. Nem ez a lényeg na!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Karola & Márk & Bence

Oké, lehet, hogy túlreagálom a dolgot, és valaki másnak tök normális lenne, hogy ha felébred és átslattyog a szemben lévő szobában alvó bátyjához, akkor az éppen egy lányt ölelget, de... nekem nem az. Mármint csak gondoljunk bele még egyszer kiről, kikről is van szó. Itt van Márk, aki szerintem akkor mert utoljára lányhoz közeledni amikor főzőpartnert kellett választani Bájitaltanon, egyébknt meg bezárta magát a könyvek-szorgalmik-kviddics háromszögébe, és azt hittem, hogy legalább egy évig nem tör még ki onnan; aztán Karola, aki már csak az én tudomásom szerint kétszer keveredett meztelen (vagy majdnem meztelen) helyzetbe a bátyámmal, és... Ez itt most két egymásnak tök ellentmondó információ, amit csak tetőz, amikor mindketten meglepődnek egymáson, sőt, talán meg is rémülnek. Főleg Karola. Hogy kerül két ember egy ágyba úgy, hogy egyikük sem emlékszik rá? Ez itt az ötmillió dolláros kérdés. Csak azért, hogy meglepettségemek és értetlenségemnek hangot adjak utánozom (egyébként tök élethűen, büszke is vagyok magamra) egy légvédelmi sziréna monoton sípolását (tudod, MIII), majd ahogy már kezd egyre zavarosabbá válni  a helyzet, kérdéseim is kiszakadnak belőlem. Áradatuknak végül Bence érkezése vet véget, fél szemmel követem ahogy mellém sétál, majd beledőlök az ölelésébe. Immár üres mancsaimat az övéire simítom, majd behunyt szemmel egyszerűen csak próbálom túltenni magam azon az érzésen, hogy fogalmam sincs ki vagyok, hol, miért, és mióta. Király, mindenkinek ezt kívánom reggeli ébresztő gyanánt.
- Öhm, biztos, izé, egyelőre csak kakaót hoztam fel, de azt neked is ha kérsz - próbálom fejben lerendezni, hogy Bence - talán a szobában egyedül normális emberként - épp tök hétköznapi dolgot kérdezett, nem azt hogy mit keres ott ahol van, vagy miért nincs ott ahol nincs.
- Itt aludt. Mondtam, csak nem figyeltél - nyújtom ki a nyelvem testvérem ideges kérdéseire, s talán még enyhén vállat is vonok. Oké, kezdem érteni miért könyörgött Márk a múltkor exmemoriamért. - Naa - szólok halkan a fiú után ahogy nekünk jön, bár valahol megértem azt is, hogy ez így egyszerre túl sok lehet neki. Kérésére csak bólintok, persze, ruha, de az értelme csak akkor realizálódik bennem amikor Karola is rám szól. Mi? Ja! Ruha! Igen, bocsi, nagyon reggel van még, Merlin szent bokacsizmájára. Finoman kibontakozok Bence öleléséből, egy puszit nyomok a szájára, majd egy kis mosollyal a szám sarkában sietek át a szobámba. Nadrág, póló, pulcsi, zokni (zsenília!), öö mi kell még... bugyit nem adok, az fura lenne, bocsi Karcsi. Nagyjából egy fél percig vagyok távol, hiszen csak szembe kell átmennem, s már sietek is vissza a kettesben hagyott Bencéhez és Karolához. Remélem meg tudja nyugtatni valamennyire... legalább, hogy ne idegeskedjen ennyire. Mesélték már az uncsitesós sztorit, szóval engem nem igazán lepett meg, azok után meg pláne nem, hogy úgy egyáltalán milyen helyzet közepén találtam magam.
- Itt vagyok - jelentem be magam, hamár ajtónállónk nincs, s leszórom a kért ruhadarabokat a lány mellé az ágyra. - Mond, hogy kerültök ti mindig ilyen fura helyzetekbe? - nevetek fel hitetlenkedve, miközben lecsüccsenek az ágy szélére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Karola & Márk & Bence

Feljegyzem magamban, hogy hamarosan valami kaja után is kell majd néznünk a jelek szerint, bár azt nem tudom megjósolni, hogy meddig marad még az infó a fejemben. Egy vagy két percig esetleg? Mire odérek a szekrényekhez és elkezdem keresni mit akarok vinni Karolának valószínűleg már hatszor elfelejtem a témát... ööö, jah. Mire is akartam emlékezni? Na hátha szóba kerül még, vagy beugrik.
- Nem tudom mi történt, de bízhatsz benne - bólintok egyetértően Bence szavaira, ahogy visszalépek a szobába. A kezemben tartott holmikat Karolához viszem, s mellé telepedek. Karola hálálkodására csak vállat vonok, elvégre nem tesz semmit.
- És kényelmes is - vigyorgok Bencére, miközben a sárga, vigyorgó napocskákkal telenyomott pólót szemléli. Ahogy Karola a takarót felém emeli, értően biccentek, és már tartom is elé. Még én is elfordítom a fejem, Bence irányába, na nem mintha a múltkor ne láttam volna a lányt sokkal kínosabb öltözetben (=semmiben), de most már ígyis mindene tele lehet velünk. Jó, mondjuk ha úgy ébredsz fel valahol hogy fogalmad isncs mit keresel ott, és valaki rádordít, kakaóval a kezében akkor ha ismered, ha nem, meg fogsz kicsit illetődni. Óóóh, lehet én is túl durva voltam? Hm, majd legközelebb akkor suttogva osonok közelebb és... nem, ha a füledbe suttognak alvás közben az lehet még rosszabb.

- Gyere - szólok ki Márknak, amint Karcsi elrendezgeti magán a ruhákat, és a feltartott takarót is leengedem. Épp azt hajtom össze, mert gondoltam jófej leszek, amikor a lány elsuhan mellettem, és jó szokásához híven beveti magát a fürdőszobába. - Karcsi nemár, megint? - nyöszörgök az ég felé pillantva, s a répás kakaók fölött pislogó fiúkra pillantok. - Most nem én megyek utána! - emelem fel karjaimat azonnal, s jelentőségteljesen Márkra pillantok, hogy érezze - itt lenne az ideje, hogy a kezébe vegye a dolgokat. És a dolgok alatt most nem Karolát, hanem kettejük kis akár átok akár nem problémáját értem.
- Megfogom neked - nyúlok ki bátyám kakaója után, remélve, hogy átadja, és amíg a lányt próbálja majd kibékíteni, én sunyiban megihatom az ital végét. Tudom, hogy van egy harmadik bögre is, de azt majd hátha kéri még a lány... Maximum csinálunk még. Úúú, CÉKLÁSAT! Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Bencére pillantok, s igyekszem sugallni neki, hogy győzködje Márkot, ha eddig nem ment volna bele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Karola & Márk & Bence
de most leginkább Bence :3

Halkan hümmögve figyelem a kibontakozó jelenetet, bajszom alatt somolyogva. Jó, persze, valószínűleg a többiek nem szórakoznak ezen ilyen jól, hiszen Karola ideges, Márk mérges, Bence meg éhes, de egészen kezdem egy dráma kellős közepén érezni magam. Vagy még csak félig álmodom? Az is lehet. Ott a két főhős, akik épp a tetőponton állnak vagy hol (nem, nem bővítettem ki a filmes ismereteimet a téli kiránduás óta), a nyugodt külső szemlélő aki lendíti előre a helyzetet, és én, a néző, aki közbe-közbe szól, de igazából kivonja magát a forgalomból, és csak hátradől.
A hoppanálásra csak elhúzom a szám, hiszen tudom ám, hogy nekem is időszerű lenne végre megtanulnom, a tanfolyamig el is jutottam, de a vizsga... na nem, előbb kapok E-t LLG-ből, mint hogy addig koncentráljak, hogy beleérkezzek abba a körbe. Persze hirtelen tök furán érint, hogy "nahát, Karolának is előbb meglett a jogosítványa mint nekem", de Márk szavai az én fejemben is világosságot gyűjtanak. Halkan dúdolgatva veszem át a kiürült bögrét a teli helyett, és miközben eldöntöm magamban, hogy oké, akkor mindjárt szépen lemegyünk és csinálunk még, ellentartok Bence dőlésének. - Nincs mit, nincs mit. - Hallhatja ahogy nagyon halkan, valami lassú, könnyed dallamot dudorászok, de nem vonom el vele a messzebb álló Márk figyelmét. A dallam megszakad, ahogy kedvenc bátyám megjegyzésére felhorkantok. Na a történtek után engem ne nézzen madárnak, többet egy szava se lehet ha összebújunk Bencével! Kéne fényképes bizonyíték.
- Lemegyünk reggelit csinálni? - intézem inkább jókedvű szavaimat a mellettem ülőnek, majd ha helyesel, magukra is hagyjuk a másik kettőt... de jó, hogy most nem én vagyok bajban, vagy nem velem van dráma, hihi.

- Csak csendben - lépek előre a lépcsőfokon, suttogva lopakodva lefelé - csak halkan - újabb lépcsőfok - hogy senki meg ne hallja - és így tovább egészen amíg le nem érek. Nagyon reggel van még, mondjuk ez lehet nálam nem igazán működő egy kifogás.
- Mit szólsz eeegy - nyitom ki a hűtőt, megfogva az ajtóban tárolt üvegeket (egy üveg fehérbor, málnaszörp, tökmagolaj, bodzaszörp), hogy ne csilingeljenek nagyon. Bekukkantok, tekintetem gyorsan végigsiklik a hétköznai hozzávalókon, hogy aztán felcsillanjon bennem az értelem... - nutellás pillecukros rántottához?
Mintha atomfizikus lennék, aki épp feltalálta az időgépet, olyan büszkén és izgatottan várom a helyeslést, hiszen milyen király ötlet ez máááár!! Összekutyuljuk és olyan lesz mint a palacsinta, csak kevesebb vele a macera. Vajon odafönt kiabálnak már? Semmit sem hallani. Na mindegy, ha nagyon eldurvulnak a dolgok azt úgyis észrevesszük, bejárati ajtó csak egy van a házban, éspedig nem az emeleten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Karola & Márk & Bence
de most leginkább Bence :3

Cinkos vigyor szalad az arcomra, de ahelyett, hogy csendben megvárnám míg kileskelődi az eseményeket, mert olyan nagyon büszke vagyok a produkciómra (na, azért mégiscsak a lábujjaimmal nyitottam azt az ajtót), nem várok türelmesen, hanem én magam szambázok be gondolatai közé. De tényleg, hogy jelezzem, hogy érkezek, még azokat a rumbatököket vagy miket is lengetem, mintha azokkal akarnék kopogni az elméjén. Hallod már, hallod már? Itt jövök. Ha engedi, finoman bekukucsolok, de mielőtt igazán körbenéznék, szépen befűzöm az emlékképeimet közénk, így nem lesem meg az ő gondolatait. Elképzelem, hogy leülök vele szemben, kezemben egy képeskönyvet emelek fejmagasságba, aminek oldalain pörögnek le a történtek. Még halkan kommentálom is, hogy fülre vigyázz, mielőtt berontok ajtóstul a szobába. Márk arca, Karola kócos feje, aztán előbbi produkciója, ahogy sikeresen lezuttyan az ágyról, zseniális, én mondom! Hamár a táncoknál tartunk, ugye samba meg minden, elég szerencsétlenkén sikerült moonwalkkal köszönök el Bencétől, majd az odaképzelt – táncikáló – Masa csettintve hagy maga mögött ködfelhőt, és mint egy ügyes okos tökéletes ninja, én is kihátrálok gondolatai közül. Kész produkció!
Vigyorogva várom a reakcióját, nem régóta próbálkozhatok varázsige nélkül az efféle kirándulásokkal, szóval még nem megy minden a legbiztosabban, de egyre csak gyakorlottabb leszek.

Szívesen mondanám, hogy megfenyegettem mindenkimet, hogy csakis kizárólag kedvesek lehetnek Bencével, különben megismerik a haragomat és nem szólok hozzájuk és nem mosogatok többet, de még a szemetet sem viszem ki, de erre nem volt szükség, mert mindenki tündérbogár. Illetve Márk nem tündérbogár, de nála meg már nem használt volna a fenyegetés, mert ők ismerik egymást.
- Hát mi az, hogy mit eszünk, hát ezt, higyj nekem, imádni fogod – kampányolok csodás ötletem mellett, és tényleg amúgy, addig örüljön amíg nem jut eszembe belesütni már kockázott koviubit is. - Szerintem már amúgy annyira tönkretettem az ízlelőbimbóit, hogy válogatás nélkül mindent megeszik – mélázok el a kedvenc kaja kérdésen. Ha én is főzök neki valamit, már egy szó nélkül eszik, kérései sem szoktak lenni… vagy csak lehet, hogy nem meri rám bízni a kajáit, hogy ne tegyem tönkre az emléküket? Elmélázásomnak karjai vetnek véget, amik kiragnak a hűtő elől, hogy aztán meg is pörgessen. Így akarod velem elfelejtetni az ötletemet mi? Tudom ám, le akarsz kenyerezni, hogy normálisat reggelizzünk, mert nem hiszel te nekem, hogy ez finom lesz! Nevetve fogadom a csókot, ami aztán gyorsan véget is ér, hiszen se a hűtő nem csukja be saját magát, se a reggeli nem süti. Egy széles mosoly után fordulok vissza, és kezdem el kipakolni a szükséges dolgokat Bence kezébe. Tojástartó, ketchup, nutella, ketchup vissza, ööö, ja, egyszerre ennyi. Becsukom a hűtőt, mielőtt sípolni kezdene (idegesítő hangon pittyeg ha túl sokáig maradna nyitva az ajtaja, és még nem jöttünk rá hogyan lehet kikapcsolni, mert Lábatlan véletlenül szétrágta a user manualt), és neki is fogok a reggelinek. Senki se hinné el aki most lát, de na, az a cukrásztanfolyam azért nem hazudtolja meg önmagát, így bénázás nélkül kotyvasztok. Hát, legalább ez megy, torta is ment már, nem pont ez fog kifogni rajtam.
- Ööö ide tudod adni a pillecukrokat? - pislogok szépen Bencére, s fejemmel az egyik felső szekrény felé intek. Nos, olyan jól hangzik, hogy épp keverem ki a nutellás tojásokat, de igazából nem véletlenül van a ki sámli a konyha sarkában - jah, nem érem fel a pillecukor polcát. Jah, nem akarok felmászni. Jah, inkább alibizek. Ha megkapom amit kértem egy lábujjhegyes puszival köszönöm meg, és már pörgök is tovább, hiszen azért lassan kezdek aggódni a föntiekért is. Na persze nem a lábujjammal adok puszit, mert bár lehet (sőt, valószínű), hogy meg tudnám tenni azért az mégis bizarr lenne. Kinek a lábujján nőnek szájak? Egyszer ki kell próbálnom, hogy arcon tudok-e lábalni valakit...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bencus
abszolút az Abszol út

- Jóóó - csapok le az ötletre hirtelen, de aztán még fordultamban visszapillantok, megpillantva a kis cetlit ami addig elkerülte a figyelmemet. - Azaz nem, ne engedj a seprűbolt közelébe visszafelé, megláttam az árát - nyöszörgöm rögtön keservesen, szomorúan drámai sóhajtozások közepette véve fel Bence lépteinek ritmusát. Inkább tényleg nem nézelődök, vagy lehetek a leghíresebb kviddicsjátékos se tudok összekuncsorogni annyi pénzt, amennyiből mindent megvehetnék. Lehet be kéne kopognom a Szentmihályikhoz, nem adnának-e egy kis zsebpénzt fűnyírásért. Vaaaagyis minek oda fűnyíró... ott a kecske.
És ekkor, mint derült égből a tetanuszinjekció ugrik be, hogyhát ezért dolgoznak a többiek is itt-ott. Pénz. Wow, ha dolgozok, lesz pénzem! Zseniális összefüggésekre döbbenek rá, pedig még nincs is dél, aztán máskor ilyenkor még lila szarvasokat számolgatok álmomban. Agancsosakat, mielőtt bárki félreértené.
- Úristen úristen úristen - kamillázok nagyokat a kirakatra, picit meg is rázom Bence kezét, meg megszorongatom, nem fájdalmasan, csak olyan atyamerlingatya izgatottan. Arrébb mozdulok én is, hogy kiengedjem a nénit, de igazából fel sem fogom, hogy itt volt, annyira lekötnek már a madarak.
- Mindet, mindet nézzük meg, mindet - suttogom áhitatosan, és már toporgunk is beljebb, sorra véve az állatokat. Bence is kommentel, én sem maradok hát el tőle, egymás szavába vágva mutogatunk egyikre-másikra, miközben összefüggéstelen kifejezéseket hadarunk (de én biztosan).
- Ennek pillangós a bundája, tudod olyan szemüveges, annak ott van egy mandarinalakú foltja, jajj egyemmeg hát ennek itt piros a szeme, fhúúú az a fekete ott felül milyen félelmetes, o-o ez itt milyen furcsa képet vág, u-u-u látod azt ott fent amelyik olyan kis bozontos?
Nem akaródzik elengedni Bence kezét, úgyhogy egyszerűen azzal együtt hadonászok tovább, picit előre lépek, picit hátra, néha ha eszembe jut halkítok a hangomon, egyébként hangos vagyok. Utólag pótlom az üdvözlést a bagolyszakértő felé, aki látva izgatottságomat azt hiszem meg is bocsát... Vagy csak mosolyog, hogy ne harapja le a fejem, mert udvariasabb mint én.
- Te hallod, szerinted átszínezhetjük őket varázslatokkal? Mert akkor ne a színt nézzük - próbálok valamin elindulni. - Melyik csipog a legszebben? Vagyis huhog, huhog. Jesszum pepito, hogy fogunk így egyet választani? - esem teljesen kétségből kétségbe, és már húzom is elő a pénztárscámat, hogymegszámoljam amúgy hányra lenne pénzem...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Karola & Márk & Bence
de most leginkább a fiúk :3

Na azért nem vagyok én boloooond, hát ki rakna ketchupot... jó igazából, én semmibe nem raknék, mert nem szeretem, de ezt úgyis tudja rólam mindenki. Szóval ahogy a megszentségtelenített paradicsompüré szépen visszakerül a hűtőbe, a lelkibékém is helyreáll.
Ügyesen készítem elő a kaját, és a kis segítségkérés jutalomköre után már a serpenyő is a láng fölé kerül melegedni. Váratlanul ér a pillecukor, reflexszerűen húzom hátra a fejem, kancsítva próbálva meglesni mit is akar velem megetetni. Ahogy felismerem az alakot, kinyitom a szám, hogy nyammoghassak a pillecukron. Elhümmögök egy köszönömöt a cukorért, nekem nincs olyan, hogy túl korán túl édes, sőt, nyálcsorgatva várom, hogy a reggelink is elkészüljön. Halkan visítva húzom be a nyakam a puszikra, az érzéstől ami egyszerre csikis és hoz zavarba, de mivel az az egyszerűbb, inkább a csikisségére koncentrálok.
- Hééé - igyekszem halkan tiltakozni, vörös arccal lépegetve ide-oda, nem tudva egyhelyben maradni. Ugrálnék is, de félek, hogy megütném valahogy, így inkább moderálom magam, de teljesen így sem sikerül.
- Pe- persze, hogy nem, ez a mesterművem - dadogom neki, megkóstolva a kutyulmányunkat, miközben próbálom egyszerre feldolgozni, hogy kész a massza, hogy meleg a serpenyő, hogy puszilgat, hogy kóstoltat, és... öö na azért a multitasking zavarba hozna akkor is, ha a fenti felsorolásból kettő már nem tette volna ezt egyébként is.

Most vagy soha alapon öntöm a serpenyőbe a nutellás pillacukros tojást, de megkeverése már elmarad, ugyanis megugorva pillantok magam mögé, az elpuffanó Bencére. Nem tudom megállni, hogy ki ne törjön belőlem a nevetés, de nem sokáig lehetek ilyen vidor, már nyúl is fel a kezemért, és ránt magára. A lépcsőn dobogó lépteket meg sem hallva tapasztom be a saját számat, ne röhögjek fel hangosan, és ebben a pillanatban nagyon sajnálom, hogy a csendharang bűbájt nem tetettük fel a ház minden részre. Mondjuk oké, akkor nem hallanánk azt sem, ha valaki kiabál, hogy kész a kaja... Oké, átgondoltam, tényleg nem kell a csendharang. Már épp nyomnék egy puszit a homlokára, hogy JÓ, CSAK ODABENT LEHET A HIBA, de ekkor megzavarodik a gravitációm, ahogy a mozdulat közepén emelnek fel Bencéről.
- Mi a - pillantok fel a tajtékzó Márkra, de arca láttán rögtön bennem is rekednek a szavak. Piros a szeme. Mi történt...? Már megint mit műveltek egymással? Megnémulva figyelem, ahogy megkéri Bencét, hogy vigye haza Karolát, de ahelyett, hogy rászólnék, inkább a háta mögül pislogok bocsánatkérőn Bencére, eltátogva felé egy légyszit. Fogalmam sincs mi történt odafent, de nem tetszik, hogy ez a bármi ennyire kibrította a tesómat. Később majd számonkérem rajta a durva bánásmódot, de most azt hiszem csak rontanék a helyzeten. Ami már így is elég rossz... Így hát ha Bence végül enged könyörgő tekintetemnek, szorosan megölelem ahogy elmegy mellettem, szavak nélkül kérve bocsánatot tőle. Márk helyett is.
- Várlak vissza - motyogom pólójába, majd elengedem mielőtt megint kényszerítenének rá. Igyekszem olyna halkan beszélni, hogy azt a bátyám ne érthesse, de... eh, nem tudom, nem tudok én már itt semmit. Míg én épp békefenntartót játszok, Márk bebúrja a reggelinket, és mintha csak tudná, hogy ha meglátom vissza akarnám szerezni, rögtön tele is nyomja ketchuppal.
- Fúj, nemár, hogy lehetsz ilyen, fúúúúúj, nem hiszlek el - akadok ki, hogy csak így elsétál, és ráadásul tönkreteszi amivel eddig itt mi dolgoztunk... KETCHUP?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bencus
abszolút az Abszol út

- Nem baj, úgysem használhatnánk, úgysem használhatnánk - nyugtatom magam nyüsszögős hangon. Nem is az a baj, hogy nincs rá pénzem igazából... Mármint oké, persze, az is gátat szab annak, hogy megvegyem, de igazából szimplán csak nem akarnék kiadni érte ennyi pénzt. Sőt, ajándékba se kérném senkitől, mert annyi sok jobb és viccesebb és kellemesebb és olcsóbb dolog van, hogy nem érné meg, ennyire nem szeretném. De lehet érdekességből majd kiszámolom, hogy az árából hány szelet gesztenyés pufit lehet venni, és hogy ha minden nap ennék egyet akkor hány évig reggelizhetnék olyat mielőtt a hasnyálmirigyem beadja a felmondását... Tuti el fogom számolni, de legalább onnantól kezdve minden süti tök olcsónak tűnne. Megéri.
A boltban szokás szerint hipergyorsan egymásra hangolódunk Bencével, és mielőtt észrevehetném magam, már körbe-körbe pattogunk az üzletben ketrecről ketrecre. Csillogó szemekkel hallgatom amit mond, s én is rákontrázok, minden megszólalással egyre vadabb és vadabb képzetek alakulnak ki bennünk. Még jó, hogy itt az emberek nem tudnak magyarul, így is elég furán figyelhet minket a néni (nem is fordulok oda, nehogy tudomást kelljen vegyek esetleges megrovó pillantásáról). Elnevetem magam a macskakörmökre, és játékosan odahajolok, állkapcsomat összecsattintva, mintha rá akarnék nyammogni a mancsaira. Persze csak játszom, jóval az ujjai előtt megtorpanok a mozdulatban. - Ha kutyaharapást szőrivel, akkor macskakarmolást fogakkal?
Nem. Ne akarja tudni senki miért tűnik ez most az én fejemben jó kis párhuzamnak.
- Min den képp ppen - kerekednek el szemeim az ajánlatra, és már látom is magam előtt, ahogy egy nagy tükör előtt (csak hogy ő is jól szórakozzon) mahinálom a frizuráját, kétpercenként variálva a színnel, itt-ott megnövesztve, meg befonva, lehet megpróbálom összetűzni úgy mintha kalap lenne... ÚRISTEN el kell kapnom Nimródot vagy Lilit, hogy csináljak nekik süveget a fejükre.
Követem a mellettem álló példáját, szorosan mellé állok, oldalunk összesimul ahogy a pultra támaszkodok, és tőlem is érkezik egy adag érme. Nyalóka nem. Most nevezzetek irigynek, de az almás savanyúm nem adom... Kivéve, ha Bence kér belőle, vele megosztom, hamár ő elajándékozta az övét a közös baglyainkért. Jóóó, persze, az állatokat nem tervezem nyalogatni, csigalom nyugavér.

Olyan sebesen bólogatok a néni szavaira, hogy hajam csak úgy repked mögöttem, én pedig érzem is azt a szédülős fura érzést, de nem zavar, mert bőrömből kibújva nyannyaranyennyerenyürünyerenyézhetem meg Bencét, hogy aztán engedjem magam a baglyok felé kormányozni. Először elvétem az irányt, kicsi korrekcióra szorulok, de ha ez megtörténik, pikk pakk az alkuképes baglyok előtt találhatjuk magunkat!
- Nagyot, nagyokat vegyünk, kössük őket össze, és vitessük velük haza magunkat! Vajon kilenc óriásbagoly már elbír minket? Vagy ó legyen az ott az a tündéri kis apróság, nézd nézd nézd nééézd! - még szinte meg sem fogalmazódik bennem mit szeretnék, már ugrok is a következő gondolatra. Aki a figyelmem megragadja, nem más mint egy apró, hihetetlen sárga szemű töpszli, aki a legkevésbé sem nagy, de ahogy rátekintünk, fejét lassan körbe fordítja... Majd vissza. Majd jobbra... És vissza. Balra. És megint vissza. Nem, ezek nem könnyek, csak a bagolyalom. Hogy lehet valami ilyen cuki?? Hát olyan cuki, hogy belehalok!!
- Hogy vihetjük őket haza? Köthetnénk a lábukra madzagot és akkor mint a héliumos lufik lebegnének felettünk! Vagy ültessük őket a vállainkra? Karra? A ketrec az olyan hnnnnnnn. - Kivételesen praktikus dolgok jutnak eszembe, még ki se választottuk kiket akarunk már a szállításon jár az agyam. Illetve egészen pontosan én már tudom, hogy az a kis töpszli velünk jön, csak azt nem, hogy ki lesz a többi. Remélem ő sem utálja meg a kis tollast. ISTENEM, a szárnya alatt kotor a csőrével! Apró nyüsszögő visító hangokat adok ki ahogy a hipercuki állatot nézem, komolyan, ellennék itt egész nap.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

ruha
Ha emlékeim nem csalnak utaztam már zsupsz-kulccsal, és - talán ez meglepő lesz - de kimondottan élvezem is ezt az utazási formát! Mármint oké, igazából mindegyiket, a kandallózáson kívül, mert olyankor mindig tiszta hamu leszek és egész nap tüsszögök mint aki lefejelt egy liszteszsákot, de na. Izgatottan, fél kézzel még egy pogácsát majszolva csatlakozom a körhöz, hogy aztán kivigyorogva magamból a lábamba költöző bugit a gyomrom is felfordulhasson a világgal együtt. Naa, még az utolsó falatom sem engedik lenyelni!
Nincs időm morcogni, helyette inkább fejemet már-már bagolymód tekerem ki, hogy minél több mindent lássak, s amikor érkezést kiáltunk, végül bátran engedhessem el a kulcsot. Ne mint a versenybiciklisták, ne mint a versenybiciklisták, emlékeztetem magam újra és újra, és egy szép, egyenletes tempót másolok le Vivi néniről, amit igyekszek tartani is. Ah föld, közeledsz már! Igazából meglepően simán fogok talajt, egészen gyakorlott módon, bár a végén a dobbantásnál a kviddics során szerzett reflexeim segítenek csak igazán a talpon maradásban. No meg persze a tény, hogy kicsiként sokat szórakoztunk azzal, hogy hintából ugráltunk ki... ez is valami hasonló érzés. Rugózok párat a talpamon még, körbenézelődök, egy mellettem kicsit durvábban megérkezett lányt óvatosan fel is segítek. Nincs baja, a térde bepirosodott ugyan de le nem horzsolta, így már tér is vissza a mező végében vergődő barátnőihez, én meg csak vigyorogva somfordálok körbe felfedezve a helyszínt.
- Adooom - sóhajtok fel a ház láttán, elvégre természetesen jó levitásként érdeklődően előre jövök, hogy halljam a tanárnő szavait. Régi ablakok, elkanászodott kert, pontosan olyan hangulata van a helynek amitől kedvem támadna belopózni és feltérképezni kicsit jobban. Esetleg este? Hihi.
Elfoglaljuk a szállást, és ebédkészítésbe kezdünk, bár ott sok hasznomat nem veszik - azt hiszem ki is borulnának, ha én kezdeném el a mindenféléket beleszórni a lábosba. Azért van már egy hírnevem, na. Segítség helyett tehát vicceket mesélek pár negyedévesnek, akik még bírják és nem rohannak el, sőt, be is szállnak a poénkodásba. Csak akkor csendesedünk el, amikor megjelenik a kérdés, és elhangzik a feladat is, így a többiektől pillanyalatot kérve közelítem meg Vivi nénit, hogy válaszolhassak. Egy régi blokkot szedek elő a nadrágomból, annak hátoldalára firkantom fel a zsebméretűnyire összehajtható ananász-illatú golyóstollal, hogy: "huhogás (nem a bagolyfajta), elmozduló tárgyak, no meg maga a szellem". A papírt átadom somolyogva, s visszaszökdécselek bandázni...
Ugye milyen... Ugye milyen szellemes vagyok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bristol; április első hétvégéje
🌪️ Tutshill Tornados 🌪️ × 🐠 Lechia Gdańsk 🐠
Minél több kék sál, felfestett szélörvény vagy kócosra borzolt frizura mellett haladunk el, annál durcásabb kifejezés költözik az arcomra. Még a hátizsákom elejére bűvölt aranyhalacska is egyre kisebbre húzza magát össze, attól tartok, hogy ha a varrás nem szabna neki gátat, már valahol a hátamhoz lenne lapulva, távol a másik csapat szurkolóitól. A recepción viaskodik bennem a levitás és a lechia-drukker, előbbi énem miatt szívesen zsebre vágnék egy marék kék zsírpapírba csomagolt cukorkát, utóbbi kikéri magának, hogy nincs egy narancssárga tál is kirakva az egyenlőség jegyében. Egészen sokáig tudom magam türtőztetni, de végül az édesszáj a levita felé billenti a mérleg nyelvét, így amikor a kedves mosolyú - de kékre festett bajuszú(!) - bácsi elfordul, hogy leakassza a kulcsainkat, elcsenek pár szemet a tálkából.
Majd átbűbájolom őket narancssárgára, hah.
- De hát tök igazuk van! Miért várjon a karikáknál, ha támadhat ő is a többi hajtóval? - használom ki, hogy úgy ajnározhatom a vendégcsapatot, hogy azt a körülöttünk lévők nem értik. - Ez egy csel - bólogatok határozottan - egy csodacsel. Ha nem lenne megtiltva, hogy a többi poszton játszó hozzáérjen a kvaffhoz, akkor mehetne mindenki, de hát meg van tiltva, és hát biztosan nem véletlenül van megtiltva, mert azért tiltották meg, mert tudták, milyen jó kis előnyük lenne belőle. Ezért megtiltották.
Talpam alatt besüpped a szőnyeg, ahogy a lépcsőről felérünk az emelet folyosójára, így bár cikcakkozok előre pár hosszabb lépést, végül visszafordulok, hogy bevárjam Henriket. Szerintem nem túlzás azt mondani, hogy hetek óta vudubabákat és gyertyákat éget- nem, vudu babákat szurkálok, és gyertyákat égetek azért, hogy az aranyhalak nyerhessenek ma, de nem igazán találok magamon kívül olyanokat, akik osztanák rajongásomat. Ami szomorú. És bár egy szomorú aranyhal még cukibb, mint egy vidám, ma este vidám aranyhalakkal kéne megtelnie a kviddicsstadionnak, én mondom. Az ajtó elé érve pánikban keresem zsebeimben a kulcsot, mire rájövök, hogy nem is én tettem el őket, így azonban az ujjaim közé akadó cukorkák új kérdést vetnek fel bennem. - Vajon, ha- úúúúúúúúúúú - oké. A kérdés marad kérdés, ahogy figyelmem már a szobára összpontosulhat, a felfedezés izgalma pedig hirtelen elfeledteti a galádan ördögi gonoszan démoni botrányos muhaha tervemet, ami nyilván ismét eszembe fog jutni, csak előtte mindent meg kell csodálni legalább öt oldalról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bristol; április első hétvégéje
🌪️ Tutshill Tornados 🌪️ × 🐠 Lechia Gdańsk 🐠
Ez galádság. Igaz, hogy technikailag valahonnan nézve igaz, de akkor is csúnya dolog felemlegetni a régi, ifjú és felelőtlen énem balgaságának következményeit. Ciccenek, s magamat felszívva emelem előre karjaimat, demonstrálóan. - Oké, de vannak a jó fajta cselek, - legyintgetek balommal - meg a cseles fajta cselek, - majd jobbommal - amik jónak indultak, csak... csak aztán végül nem csak az ellenfél csapatát zavarták meg, hanem a izé saját oldalt is. Khm. - Szép mentés? Én szép mentésnek mondanám.
- Jó, de mindegy, hogy hány gólt dob a csapat, ha mellette a másik csapat is tud ugyanannyit dobni. Átívelhetnek a pályán húsz dobást is, ha mellette - és itt vesz jobb karom furcsán kígyózó mozdulatot, kísértetiesen hasonlítva arra, amikor hínárok lebegnek a patak alján - emberfölényben ugyanúgy be tudnak dobni huszat. Illetve persze, ötöt is elég, ha mellette a fogó elkapja a cikeszt. Nem. Hatot. Hagyj. - Vagy négyet? Bip, bip, ha nem látom magam előtt a tabellát, nem megy csípőből a számolás.
Minden bosszúságomat elfelejtve lejtek körbe a szobában, csípőmmel megzörgetve a komódot, kislábujjammal fájdalmasan megsimogatva az ágy vártnál kijjebb kezdődő sarkát. Az ablakhoz lépnék oda, hogy a függönyt behúzva eltüntessem a szemközti ház ablakából lógó óriási horgolt(?) tornádót, ám a provokáló szólamra kénytelen vagyok megfordulni, orcáimat duzzogva összehúzni, szemeimet csíkká sunyítani. - Nem fogunk veszteni, nem mondhatod, hogy veszteni fogunk, amikor még el se kezdtük, még az is lehet, hogy a tornádók nem érnek oda a stadionba időben, mert... viharba... kerülnek. - A Tutshill és Bristol közti 29 km-en. Mielőtt túlságosan valószínűtlenné tenném az érvelésem, inkább a cukorkákat rángatom elő, hogy aztán diadalittas tekintettel, toppantva prezentálhassam az évszázad ötletét. - Átszínezem őket, és megdobá- visszateszem a tálba a kékek tetejére. - Büszke. Angyali. Masa.
Megkérdezném, hogy teljesen véletlenül nem ismer-e olyan bűbájt, amitől minden benarancsárgul, amihez csak utána hozzáérnek, de attól tartok, lebeszélne. Kár, hogy varázsigéket nem lehet guglizni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bristol; április első hétvégéje
🌪️ Tutshill Tornados 🌪️ × 🐠 Lechia Gdańsk 🐠
Hatalmas küzdelmek árán sikerül annyira megzaboláznom a büszkeségemet, hogy kidünnyöghessek egy megerősítést a visszakérdezésre, de azért arckifejezésem kétséget sem hagy afelől, hogy ez még mindig nem életem ötlete. Mondjuk tény, hogy a gurkótutujgatás sem volt az, de késő eb, bánat gondolat. Nem csoda, hogy összekavarodok, hiszen nehéz egy csapat ellen beszélni, ha igazából az égvilágon semmi bajom nincs a tornádókkal. Csak éppen... csak éppen annyi, hogy a halacskákat próbálják lesöpörni a porondról. Úgyhogy menjenek már haza, naaa.
Nevetés csillan meg a szemem sarkában, és bazsalyogva bölcsen hallgatok arról, hogy eredetileg a vudubaba párhuzamig kívántam visszanyúlni. - Awwww - húzódik a szám mosolyra, csak hogy egy pillanatnyi zazera törje meg az ellágyzlt kifejezést. - Várj - kezd leesni mit is mondott, de visszatör az öröm, így nem tudom megállni az újabb mosolyt. A vigyort eltüntetve ismét szigorú vonásokat biggyesztek magamra, de ezek sem tartanak sokkal tovább, így nevető tekintettel, de kényszerűen, remegve összeszorított ajkakkal préselem ki a tiltakozásomat. - Az aranyhalak nem gyengébbek a tornádóknál - ahogy rájövök ez hogy hangzott már visszakozás nélkül nevetek fel, és túrok a hajamba, feladva. - Hát ez még rosszabbul hangzik, miért nem tudtak legalább gömbhalcápák lenni?! - Költői kérdés volt Henrik, költői. - Nem lesz itt semmiféle vereség, amit viselnem kéne! - emelem fel kicsit a hangerőt, de a mögötte megbújó nevetés nem támadást sugall. - Nem-e? - pislogok nagyon szépen kedvesen, és egy fél lépést hátrálva pálcám után kezdek nyújtózkodni. A hátizsákom oldalsó pántjából kibújtatva kihívó tekintettel szegezem azt a pár darab cukorkára, és ugrásra kész testtartásban intek feléjük egy-egy egyszerű trullussal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bristol; április első hétvégéje
🌪️ Tutshill Tornados 🌪️ × 🐠 Lechia Gdańsk 🐠
Engedjétek meg, hogy bemutassam életem cselét. Hiszen elvégre ez az egész helyzet tökéletesen meg volt komponálva, a szavak úgy és akkor hangzottak el, ahogy és amikor én azt szerettem volna, a mozdulatok pedig mind úgy játszódtak le, ahogyan én azt terveztem. - Az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy gyengébbek - motyogom csapatom nevében is sértetten, és még a kabalájukon is kénytelen vagyok kissé kiakadni... na nem mintha egyébként ne találnám halálcukinak, és ne pont emiatt akadt volna meg rajtuk a tekintetem először. Khm. - Henrik - mordulok fel fenyegetően, és még az ujjam is felemelem, mint ahogy a tanító szidja le a gyerekeket. Furcsa helyzet mi? - Ugyanannyira létezik, mint az, hogy ma este a tornádók veszítsenek - hümmögök fel elégedetten az elmés, pompás, intellektuális potenciáltól dagadó, a visszavágások között büszke csillagként ragyogó riposzton. Mármint természetesen a sajátomon, mielőtt bárki félreértené.
Szóval a csel. Elkalandoztam. Ám a szám szegeltében megbújó mosoly nagyon is sokat sejtet, ahogy visszakérdezek kihívó hangon - mert különben mi lesz?
Nem is kell sokat várnom a válaszra, még szinte ideje sincs átváltani a cukorkáknak kékből narancssárgába, már rögtön KÉT vereséget akarnak a nyakamba varrni az egy helyett. Elakad a szavam, ahogy tátogva (mint egy aranyhal - érzed a párhuzamot?) próbálom túltenni magam ezen a húzáson, majd mielőtt meggondolhatnám magam, elhajítom felé az egyik cukorkát. Narancssárga cukorkát. - Mert különben mi lesz? - oldalazok közelebb önkéntelenül vigyorodva el újra, és útjára indítok még pár szemet a legkülönbözőbb testhelyzetekből. Ja, hogy mi volt a csel? Hát, minél közelebb megyek, annál kevesebb ideje van kitérni, szóval közelebb megyek, és úgy dobálózok. Csel. Csel ez a javából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bristol; április első hétvégéje
🌪️ Tutshill Tornados 🌪️ × 🐠 Lechia Gdańsk 🐠
Csúnyán nézek. Nagyon, nagyon csúnyán. Nem jelenthető ki, hogy nem él... mit is mondtam, rókahalgömb? Mindegy, szóval nem jelenthető ki, hogy nem él ilyen állat sehol a világon, amíg nem jártunk mindenhol! Arról nem is beszélve, hogy a muglik számára a mi világunk lényei sem léteznek, mi van akkor, ha van egy olyan plusz világ, amelyikről meg a varázsvilág nem tud? Lehet, hogy pont a gömbnaphalak élnek ott. Lehet. Ugyanannyira valószínű, mint bármi más. Na persze, a halak mai győzelme még mindig sokkal esélyesebb, és meg is fog valósulni.
- Bajba? - pislogok ártatlanul, ismerkedve a cukorkákkal, mielőtt gyors búcsút veszek tőlük. Táskámat elővigyázatosságból az ablak alá hajítom - koppan is a kulacs -, majd szinte rögtön veszem is a következő cukorkát, és most bizony már nincs megállás. - Ne csalj! - szólom meg a pálcahasználatért jóízűen nevetve, de én akkor sem használom a magamét. Mindannyian jobban járunk, ha nem tudjuk meg, mi rossz történhetne, nem igaz?
Közelebb szökkenek, de ahelyett, hogy a helyzet nekem kedvezne, hirtelen a világ fejjel lefelé találja magát. Reflexből próbálom magam összehúzni (még ennél is kisebbre hová?), hogy ne legyen olyan egyszerű dolga, de hiába, a kapálózás sem billenti ki a mozdulat egyszerűségéből. - Héé - rándulok össze, vinnyogva tiltakozva, lábaim magasba emelkedve kalimpálnak tovább, hátha elrúghatom a fenyegetést beváltani tervező kezet. - Követelem, hogy tegyél le - nevetek, de igazából azonnal taktikát is váltok - kérlek tegyél le? - a vérszegény diktátorutánzatot is bevetném, de nem szolgálná érdekeimet az erőltetett kiáltás helyett torkomon kiszökő csipogás és visítás határán álló gyönge hang. Ehelyett visszatérhetünk a cselhez.
Hátbadobom.
Két vagy három szem cukorka ha maradt a markomban, most ezt az egészet elszórom rá, közvetlen közelről. - Győztem - hangzik a diadalittas kinyilatkozatás, és helyzetemmel immár egészen kibékülve ernyedek el. Elvégre... Győztem. Kuncogok - kérdés meddig. - Na ez a csel, ez, EZ, EZ CSEL HENRIK, EZ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bristol; április első hétvégéje
Azt hiszem kezdek nőiesebben viselkedni: - Tudnod kellett volna! - nevetem el magam, ezzel egyúttal jelezve is, hogy túlkarikaturizált alakításom nem sértődöttségem jele, csupán megelőzi az incselkedő nyelvöltést, és a következő támadássorozatot. Hánykolódva fogadom a paskolásokat, hatásukra össze-összehúzódva ficergek, de megfelelő memóriakártya hiányában csak az egyik rendszerparancs fut le: diadalittasan kezdem ünnepelni magam szóban, és csupán fizikailag van érkezésem reagálni a hátsó felemet ért méltatlan abuzálásra. Oké, ez nagyon rosszul hangzott.
- Igen - szakítom meg mámoros szólamomat hamisítatlan tejbetök-hanggal, majd pillanatokon belül már ismét skandálásra adnám a fejem. AdNÁM, igen. Így inkább tiltakozásomat adom végre tudtára megugrásommal egy felvikkantó - hééé - kíséretében. Rövid kacajomat érezheti megremegni vállán mielőtt helyzetemet elfogadva (hah, nevah evah) nekiállnék mutatóujjaimmal derekát bökdösni. Bőven nem fájdalmasan, inkább csak azért, hogy megnyugtathassam magam, hogy nem hagytam magam. Ami igazából nem igaz, mert hagyom, de ez megteremti azt az illúziót, hogy nem hagyom. Hahhh.
- Hova megyünk? - kerít sejtelmébe a kíváncsiság, de hiába próbálom gyanakodva elforgatni magam, még épp csak felfogom, hogy magunk mögött marad egy ajtófélfa, már odébb is vagyok helyezve. Artikulálatlan, bizonytalan hangok szöknek ki belőlem, ahogy ismét megfordul körülöttem a világ, és bizony egy eltúlzott, drámai nyöszörgés sem maradhat el, amint padl- akarom mondani paplant fogok. Mivel a felém kerülő Kedves habozás nélkül folyamodik galád módszerekhez, légvédelmi sziréna mintájára lassan erősödő visítás tör fel belőlem szinte azonnal. - HENRIK - vinnyogom két nyüszítés között, magamat minél jobban összehúzva próbálok elficánkolni balja elől. Mindkét kezemmel odakapok, hogy próbáljak ráfogni ujjaira, kócosra rendeződött tincseim alól nevetéstől könnyes szemmel, kipirultan pihegek rá. - Mit szólnál egy döntetlenhez? - kérek kegyelmet alkudozva, s bár a nevetés ráz, számat csücsörítve hajtom fejem felfelé, felajánlva a békítést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bristol; április első hétvégéje
Elgondolkodom, szinte látni lehet a homlokomra kiülő izzadtságcseppeket, amik nélkül manapság már igazán már nem is érdemes töprengeni. Lázasan tekeregnek a kerekek, csikorgó nyikorgó hangjuk légvédelmi szirénaként figyelmeztet rá, hogy valami csodálatosan tökéletes dologgal kéne előállnom, amivel magam előnyére fordíthatom a helyzetet. Izé, gumipók! Öt alkalmas masszázskupon! Tíz? Kétséges - ööö - zés hallatiszik csupán, ahogy próbálok előrukkolni a megfelelő válasszal, miért is érdemelném meg én a győzelmet, de tovább nem is jutok, hiszen kirántják alólam a nem létező talajt is. Szégyen gyalázat, hogy gerincre lett- nem. Nem Masa, az más.
Olyan gyászos az a fehér zászló, de olyan... csoda, hogy nem rögtön szürkének könyveli el az ember. Hírnevemhez híven cselem ismét valamiképp ellenem fordult, a tökéletes tervezésből a könyörgésig juttatva engem. Most mégsem kapom fel úgy a vizet, mint egy kviddicsmeccsen tenném, részben azért, mert sikerélményem igenis volt, mielőtt hátast dobott volna a kocka, részben pedig azért, mert... el kell ismerni, azért így sem jártam rosszul. Békítési technikám is ezért egyedülálló - más esetben nem hiszem, hogy puszival csókkal próbálnám megvesztegetni a másik felet, maximum ha egy tizenhárom kívánságot teljesítő hupilila pöttyös aranyhalról van szó. De ehhh, akkor sem biztos.
Végigkövetem pillantásommal, ahogy tekintete végigvándorol arcomon, csücsörítésem pedig folyamatosan változva meg-megremeg, ahogy ezt látva különböző mértékig vagyok képes visszafogni mosolyom. Végül még egy pirinyót döntök államon, hogy ajkaink találkozhassanak, s csábító(nak szánt)ra kényszerített izmaim ellazulhassanak. Ujjaim finoman elhúzódnak Henrik kézfejétől, bízva abban, hogy most már nem lendül majd támadásba, s kettőnk közül húzom ki őket oldalra, menet közben végigsimítva velük a férfi oldalán. Tenyereim végül hátán, lapockái magasságában állapodnak meg, és bár tenyerének első mozdulatára még túlérzékenyen rezzenek meg, már egészen máshogy reagálok finom szorítására. Hasam önkéntelenül húzom be, míg mellkasom a hirtelen levegővétellel megemelkedik, a lassan terjedő kába bizsergés pedig lassan végigfut idegeimen. Hümmögök pár hangot, miközben elnyílnak ajkaim, habozás nélkül viszonzom az elmélyülő csókot, ösztönösen mozdulva úgy, ahogy korábban hasonlóan máskor. Tenyereim lassan siklanak le Henrik derekához és vissza, közel a gerinchez - pontosan azért, hiszen tudom, hogy az milyen jó érzés tud lenni.
Ficergek kicsit - korábban védekezésképp szinte egymásra zárt lábaim most kényelmesebben csúsznak le egymás mellé, nem is csupán a kényelemnek, de a rám nehezedő test nyomásának is engedve. Gondolataim között csupán elégedettség, puha, könnyű boldogság és odaadás dorombol, élvezem, ahogy légvételeink összehangolódnak, szívdobogásom pedig begyorsul, mintha remegve szeretne kiszabadulni bordáim közül. A legjobb helyen vagyok, és élvezem - sugallja minden porcikám, de a fel-felkapó vágyat egyelőre megpróbálom magam előtt is elmismásolni - szégyen-nemszégyen: elárul a saját testem, ahogy alsó ajkára szívva nyújtózok ki alatta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bristol; április első hétvégéje
Most nem állok le magammal vitatkozni, hogy "ezt talán mégsem kéne", most nem húzom be nyakam rögtön és legfőképpen nem félemlítem meg saját magamat szemenszedett képtelen gondolatokkal - de vajon rosszul kéne éreznem magam amiért nem érzem rosszul magam? Nem. Válaszol rögtön belső hangom, és ez a bizonyos hang gyanúsan ismerős baritonon zeng. Nem - ismétlem meg magamban ezúttal úgy, mint akinek válláról nem csupán sziklát, de sziklákat köpködő vulkánokat söpörtek le, és hirtelen olyan egyszerűnek tűnik ez a felfogás. Oké, mindenki megmondta, hogy az a természetes, ha az ember kíván másokat, de ezt nehéz és zavarbaejtő elfogadni. Igaz ami igaz, zavarbaejtőnek most is zavarbaejtő, de ahogy Henrik ajkai nyomán szapora libabőr fut végig nyakam ívén, hirtelen nagyon egyszerűvé válik az értékítélet: hogy ami ilyen jó, az egyszerűen nem lehet rossz.
Egy megremegés és sóhaj az, amivel végül zöld utat engedek a dolgok további alakulásának. Kétségeimet (jobban mondva csupán azt az egyet) elengedve végül úgy mozdulok, ahogy érintéseivel kéri, térdem zavarba ejtő lassúsággal emelkedik el az ágyneműtől. Idegenül zsibongó karjaim felhúzom, pirosas színt kapott ujjaim puhán fúrják be magukat a barna tincsek közé, hogy eljátszhassanak a tarkónál fodrozódó selymes szálakkal. A plafon lassan elhomályosul, hála annak, hogy szemhéjaim félárbócra ereszkednek. Aztán lassan már nem is igen fogom fel merre nézek, csak érzek: fejem lazán hátrabukik, ezzel az enyhén szakadozott mozdulattal szolgáltatva ki nyakam Henrik minden kényének-kedvének. Elakadó lélegzetemmel önkéntelenül is jelzem: megéreztem, és bizony nincsenek ellenemre a bőröm felszínén játszó fogak, sőt... Bár a fülem tövéig fut le izgatottságom színpompás bizonyítéka, lábaimat immár magamtól vonom feljebb, és könyökeimet is kissé oldalasra húzom feljebb sikló ujjai elől, hogy tenyere akadálytalanul érhesse el mellemet. Henrik. A mellemet. Henrikamellemet. Ajkamba harapva (lehetséges meglepődni azon, hogy még a kényszercselekvésem is mennyire durván kéjes érzés lett hirtelen?) hunyom le pilláimat egy hosszú, szusszanással kísért pislogásra, telítődve a rengeteg mámoros érintéssel. Rövid körmeim cirógatják a fejbőrt, és pár tincset finoman elfelé is húzok-simítok... Bocsánat, azt mondtam, telítődve? Nem-nem-nem-nem, kérlek folytasd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa