Nagy bátorságról susognak a fák
 A főnix dala kíséri útját.
 A bölcsesség friss patakja csordogál
 Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
 Szerényen hajlik meg virág és az ág
 Egy unikornis mezőn vágtat át.
 Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
 S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.

Amira Loveguard
~ 2012. október 4. - 22:00 körül


Átmentem az összes vizsgámon!
Amint az utolsó eredmény is megjött, akkora kő esett le a szívemről, hogy szerintem még az épp mellettem álló lányka is hallhatta a csattanást, mellyel földet ért. Vagy ha azt nem is a hatalmas mosolyt, és a megkönnyebbült fellélegzést. Attól a pillanattól kezdve a tudatos Szeszi helyét átvette az önfeledt énem, és szerintem előreláthatólag a szünet végéig nem is fogja visszafoglalni a tudatosság és előregondolkodás.
Végre teljes egészében megismertem a kastélyt, felfedeztem minden kis zugát és még olvasgatni is bőven akadt időm. Egyetlen egy dolog hiányzott az életemből, az adrenalin. Imádom a csendet, a nyugalmat, de csak ha megfelelő mennyiségben keveredik az izgalmas és talán kicsit veszélyes időtöltéssel. Így október felé szoktak lenni a Ridehouse táborok, a legnagyobb születésnapi bulik, és ez most mind- mind hiányzik az életemből, így ezt a lyukat sürgősen pótolni kellene. De valószínűleg csak a téli szünetben utazhatok haza, tehát egyelőre a témát ejthetem, mert hiába is vágyódom most az Alpok havas lankáira, nem lehet, esélytelen.
De valamit muszáj volt csináljak, mert a fölös energiáim már nagyon kezdtek elszaporodni, így a mindig bevált módot választva elkezdtem rendet rakni a szekrényemben. Már vége a vénasszonyok nyarának is, így sortnadrágok ki, őszi kiskabátok és pulóverek be! Mire mindent átválogattam, és bepakoltam a szekrényembe, már bőven takarodó után járhatott az idő, de mégsem voltam fáradt.
Friss levegő kell, egy kis testmozgás! Tekintve, hogy úgyis régen vittem le Ebit sétálni, logikusnak tűnt, hogy egyből húztam a barna bokacsizmám és útnak is indultam a Navine körletéből a kastély parkja felé.
Amint kiértem a szabadba pórázra kötöttem a kis állatot, letettem a fűre és hagytam, hogy menjen, amerre szeretne. Furcsa páros lehettünk... egy vörös hajú kócos lány, hatalmas kötött pulóverben és farmernadrágban és egy fekete pórázra kötött sündisznó, éjjel háromnegyed 10 körül a kastély parkjában. Ha most valaki meglát, akkor azt hiszem, egyből mehetek is haza, és hiába volt minden magolás. De őszintén szólva, ennek nem teljesen voltam tudatában, valahogy apró kis részletnek tűnt.

Norina

Az első csütörtök a kastély falai között immár harmadikosként. Mira nem tud kinőni abból, hogy néha-néha lejárjon engedély nélkül a faluba, és ez így volt ezen a nem épp csodálatos őszi estén. Eleve utálja a feketeség a hideget, és még csak október eleje van... Mi lesz vele, ha bejön a hó? A csizmákon kívül semmit nem szeret az ilyen időkben, és hiába nézik lököttnek, amiért már korán csizmába bújik, ő ezzel nem foglalkozva most is az egyik telitalpú, hosszú szárúba bújtatta a lábát, ezzel védve a harisnya nélkül hagyott lábát. Fehér ruhát, felül pedig a hideg ellen egy kék kiskabátot viselt.
Nem hiányzott mellőle a két kis drágasága, a puffskein, és az oroszlán sem. Leo a fehér bundájával szinte világított a sötétben, de már megnőtt szinte a gazdija lábszárának közepéig, és így nem veszett el annyira a már haldokló fűben, mint amikor kicsike volt. Mint egy kölyökcica, olyan volt. Megszokott már, hogy Ecset meg az oroszlán hátán ücsörögve kihasználja, hogy nem kell végigpattognia az egész tisztáson.
A Sárkányfészekből indultak, és az egész kastélyon olyan halkan sétáltak át, mintha szellemként járnának. És hogy miért? Amira ilyenkor előveszi a nem túl rejtett prefektus énjét, és végzi a munkáját. Sajnos még nem volt alkalma megbüntetni senkit, szóval már nagyon szép kis dolgokat talált ki azoknak, akikkel ilyen időszakban összetalálkozik. Tudhatnák, hogy tilos... Igaz, ő is tudta, hogy tilos kijárni későn, mégis mindig ellenszegült. Csak a legtöbbször nem lett belőle kára.
A faluba a rövidebb úton akart menni, ami egy eléggé veszélyes szakasz. Főleg éjszaka. De hát mindegy, magával szúr ki, ha nem figyel eléggé.
Na de még mielőtt a kapu egy résén kimászott volna, hangot hallott a sötétből. Valaki mászkált arra. Leo és Ecset a fűbe lapultak egy intésre, Mira pedig fejét oldalra biccentve nézte a közeledőt. Valami mozgott a fűben. És valaki azt magával vitte. Ahogy közelebb ért, a rellonos pálcája hegyén a Lumosszal kis fényt jelenített meg, és fejét csóválva elvigyorodott. Az első fogása.
-Szép estét -köszöntötte gúnyosan. -Drágaságom, mikor néztél te rá az időre utoljára? Hm?
Közben végignézett a lányon, aki eléggé ismeretlennek tűnt, és első ránézésre elég esetlen volt, talán a meglepetéstől, hogy nincs egyedül.

ruha

Amira Loveguard
~ 2012. október 4. - 22:00 körül

Ahogy kint sétáltam a sötétségben, mélyen a tüdőmbe szívva az éjszakai levegőt, hogy eljusson minden porcikámba a szabadság érzete. A szabadságé, amiből az utóbbi időben nem sok jutott nekem. Halkan lépkedve követtem a kis albínó sündisznócskám, és eddig össze vissza csapongó gondolataim lenyugodtak. Pedig bár ne tették volna, bár csak az adrenalint hiányolnám, nem pedig azt a személyt, aki otthon elkísért az ilyen késői sétáimra. Sosem tudtam, hogy ilyen mély jelentősége van a kis életemben, de ez a pár hónap tökéletesen jó volt arra, hogy rájöjjek, kik is azok, akik igazán hiányoznak. Viszont most, ideje az ő hiányukat is legyűrni, s új kapcsolatokat keresni, merthogy egy ideig nem tervezem a hazamenetelt. Bele kell nőnöm ebbe a világba, meg kell ismerjem, meg kell szokjam, mert hiába küzdöttem eddig ellene, boszorkány vagyok.
Egy fehér alak vet véget melankolikus gondolataimnak, ami alig 20 méternyire tűnt fel tőlem balra. Eddig nem vettem észre, hogy lenne itt még valaki rajtam kívül, sőt, valószínű, hogy csak valamilyen állat lehetett, de a kíváncsiság erőt vesz rajtam, így inkább felkapom Ebit, és pár elindulok a vélt hely felé, de a következő pillanatban majdnem szívrohamot kaptam.
A hirtelen pálcavilág, és az előttem alig karnyújtásnyira álló valaki, túl hirtelen tűnt fel ahhoz, hogy természetesnek vegyem. A szívem hirtelen megduplázta a ritmusát, és megtorpantam. Kicsit hunyorítanom kellett a hirtelen világ miatt, de amikor beazonosítottam a lányt, és konstatáltam, hogy a gúnyos hangnemén kívül sok veszéllyel nem fenyeget, ismét visszatért testem a rendes kerékvágásba.
-Jó estét! Őszintén szólva fél kettőkor, de ha az időérzékem nem csal, most 10 óra körül lehet az idő.-
Felelem könnyed mosollyal, és hangom is egyenletes, csak a "Jó" sikerült kicsit furcsára, mert fél kettő óra nemhogy az időt nem néztem meg, de nem is beszéltem semmit, és a hangszálaim kicsit ellustultak. Közben lepörgött az agyamban az összes lehetséges variáció, hogy miért is van itt rajtam kívül valaki, és két lehetséges megoldást találtam. Vagy egy lány, aki szintén tilosban jár, vagy pedig egy prefektus, és járőrözik. Az utóbbi kicsit necces, mert akár komoly ára is lehet, de a lényeg, hogy nem életveszélyes.

Kristóf

Az igazság az, hogy már éppen itt volt az ideje kilépni ebből az egész őrületből, ami engem körül vett. Vissza akartam kapni a régi életemet, csak egy egyszerű lány akartam lenni, akinek az a legnagyobb problémája, hogy áll a haja –ezzel sohasem volt gondom–, mit vesz fel –ezzel még annyira sem– és kikkel barátkozik –ezzel már több. Valamiért sohasem sikerült megtalálnom a közegemet; azokat az embereket, akik hasonlóak, mint én. Azt hittem, Yar ilyen, de őt is sikerült elveszítem, csak, mint annyi embert már előtte. Beléjük akartam látni valamit, ami nem volt ott. Jess teljesen más téma, ahogyan Lanie is. Bennük megbízom.
De egy normális pasit már igazán kifoghatnék!
Olyan, mintha két táborra szakadtak volna a hímnemű egyedek. Az egyik felük teljesen nem normális, a másik pedig még csak a létezésemet sem hajlandó észrevenni. Eddig azt hittem, ennyire nem vagyok gázos, de megeshet, hogy tévedek; sőt több, mint valószínű, hogy én képzelek sokat magamról… ez nem is lenne annyira meglepő; tekintetbe véve a jellememet. Az énképem cseppet megváltozott, mióta betettem a lábamat ebbe az iskolába. Otthon én voltam a tökéletes, mindenki úgy táncolt, ahogyan fütyültem és soha senkinek eszébe sem jutott volna kérdőre vonni semmiért. Ellenben itt rájöttem, hogy ez az egész egy hatalmas álomvilág volt. Semmi köze a valósághoz. Nem tündérmesékben élek, ez a rideg valóság.
Az utóbbi idő egyetlen pozitívuma a beszélgetésem Krisivel. Őszintén, ettől valahogy hétköznapinak érzem magam és közben egy kicsit különlegesnek is. Talán rossz ötlet volt igent mondanom, mivel eléggé szeszélyes vagyok, de már megtettem és egyébként is, szeretnék egy kicsit önmagam lenni. Se több, se kevesebb. Csak egy normális lány; már ha engem bármilyen tekintetben normálisnak lehet nevezni.
A rétet kissé bizarr helyszínnek tartottam az éjszaka közepén, de ő az alkotó, én csak a kellék vagyok, tehát nem akadtam fenn ezen az apróságon. Bár megfordult a fejemben a felakasztás gondolata, miután eszembe jutott, hogy milyen szépen egymásnak estek annak idején Daviddel –mire nem jók a portrék? Gyorsan összekaptam magam, a hajamat kibontva hagytam és a kastélyon keresztül suhogva egészen hamar megérkeztem a kapuhoz. Halkan kilöktem és egy fához sétáltam, majd a fűbe csüccsenve vártam a csapatkapitányom érkezését, miközben a Jessie-től kapott lánccal babráltam.

Ruha

Könnyed hangulatom, ami az előző éjszaka közepi találkozásnál ragadt rám, azóta kísért. Mindent higgadtabban oldatott meg velem, és sokkal kellemesebb volt, mint mindenen túlstresszelni magamat. Valószínűleg azért lehettem ennyire nyugodt, mert az idegrendszerem felmondta a szolgálatot. Azt hiszem teljes mértékben besokallt... az ember nem hinné, hogy idegösszeroppanást kapni igen kellemes. A felesleges érzelmeket mostanában mellőztem, és nagyon jó volt.
Ismét hűvösebb estét köszönthettünk. Alex, a baglyom az ablakpárkányon ülve figyelte, ahogy összekészítem a lapokat, a ceruzákat. Néha huhogott egyet-egyet; ilyenkor bagolycsemegét adtam neki, és elhallgatott. A Hold már magasan járt az égen, fényével beborította a szobát, megcsillant a madár tollán, és a ceruzákon. Sietnem kellett. Gondoltam, hogy Katherinenek nincs kedve várni éjfélkor a réten még a késésem miatt is. Az is csoda hogy egyáltalán beleegyezett... mondjuk ha nem tette volna, akkor sem lett volna semmi. Maximum kimaradt volna életművemből egy rajz, vagy inkább festmény. Mostanában festeni van kedvem. Lehetséges, hogy ez azért is van, mert mestertanoncként kívánom folytatni a tanulmányaim, elsődlegesen festő szakon, másodlagosan kviddicsen.
A Kastélyra csend hullott, csak a lépteim vertek némi zajt a folyosókon, ahogy távgátam rajtuk. Ha most egy prefektus meglátott volna, biztosan elcsodálkozott volna - mit akar a Földesy fiú egy hatalmas mappával a kezében az éjszaka közepén a folyosón?...
Ahogy kiléptem a természetbe, ismét megcsapott a hideg, friss levegő. Ezek az esti séták jótékony hatással vannak rám. Felnéztem a Holdra; csakúgy, mint múltkor, most is fényesen ragyogott, és a csillagok ismét kirajzolódtak, mint megannyi reflektor. Reflektor... ha ezt Kathnek mondanám, nagyon tágra nyílna a szeme... meg is pillantottam a lányt, aki egy fa tövében ül. Fehér pólója, blúza szinte kirikít a fák sötétjéből; ez a fehérség kissé visszaverődik arcán; ezt is látom, ahogy közelebb érek.
- Szia. - üdvözöltem őt egy halovány mosollyal. - Régóta vársz?

Kristóf

Csak bámultam a Holdat. Minden tökéletesen békés, nyugodt és tiszta volt körülöttem, pont úgy, mint előző este, amikor arra vetemedtem, hogy előbújjak a csigaházamból. Csak egy kicsit. Megnyugtató volt tudni, hogy hétköznapi vagyok, vagy valami ahhoz egészen hasonló. Azt hiszem, nem sok embernek kell rettegnie attól, ami a következő napon rá várhat, de én ahhoz az igencsak kevéshez tartozom, akiknek minden nap áldás. Mégis itt ülök kint a csillagok fényénél. Nem menekülök. Felesleges lenne. Itt nem érhet baj. Egyszerűen csak tudom.
Emlékek ezrei jutottak hírtelen eszembe. Mikor gyermekként az udvarra tévedtem a sötétben mindig féltem egy kicsit valamitől, amit sohasem láttam, de tudtam, hogy ott van és bántani fog. A képzelő erőm határtalan volt és ezt a jó tulajdonságomat a mai napig megőriztem. A fantázia birodalma az egyetlen olyan hely, ahová menekülhet az ember, ha körülötte minden a darabjaira hullik. Velem ez megtörtént. Sokszor.
Rengetegszer szétestem és kapartam össze újra meg újra a maradványaimat, kitartóan, mintha erős lennék. Úgy tettem, mint akit nem lehet megbántani, aki mindenki felett áll, de legbelül éppen olyan törékeny voltam, mint bárki más. Csak egy egyszerű, tizennyolc éves lány, akit kicsivel többször tett próbára az élet, mint az feltétlenül szükséges lett volna.
Hallottam, hogy nyílik a kapu, de nem moccantam egészen addig, amíg Kristóf meg nem szólalt mellettem. Halvány mosollyal az ajkaimon pillantottam fel rá –ami ritka kincs. Úgy látszik kihozta belőlem a legjobbat. Mintha csak az ő nyugalma átragadt volna rám is.
-Szia! –futtattam végig rajta a tekintetemet. –Azt hiszem, olyan öt perce.
Valójában pontosan tudtam, hogy öt perce, mivel megtéveszthetetlen belső órával rendelkeztem, de ez most mellékes volt. Fel sem tűnt, mióta ücsörögtem ott magamban, de így legalább szabad utat engedhettem a gondolataimnak.
-Miket hoztál? –emelkedtem fel egy kicsit, hogy megleshessem a kezében tartott papírokat.
Szerettem volna látni a prefektusok arcát, amikor rajta kapnak minket, hogy az éjszaka kellős közepén a réten ülünk és Krisi portrét készít; rólam. Azt hiszem, az arcuk megérne egy misét.

Norina

A falu, és a cigi. Ez a két dolog volt ami már hiányzott a feketeségnek, és éppen ezt a hiányt akarta enyhíteni, amikor elindult az iskola kapuja felé, hogy az erdőn keresztül lerövidítse az utat.
Zacharyvel volt utoljára a faluban, mindkétszer. Amikor visszajött otthonról, de akkor nem töltöttek sok időt ott, és amikor egyik nap elutazott a barátjához a szünidőben. Na az az este mindig megfog maradni a fejében, már csak a fényképalbum miatt is, amit ott kapott tőle. Na meg a tüdőgyulladást is ott szedte össze, amit szerencsére az anyukája szépen kiiktatott.
Nagyon nem szereti, amikor megzavarják valamiben, főleg nem este, főleg nem akkor, ha valaki tök ismeretlen kerül a képbe. Kivéve persze, ha ebből még jól is jön ki, hisz ilyenkor előveheti a prefijelvényt.
A lány, akivel ezen az estén összefutott, tényleg megijedt tőle. Persze nem sokan vannak, akik nem ijednek meg egy hirtelen felbukkanó idegentől a sötétben. Egyből kérdőre vonta, hogy mégis hogy képzeli, hogy takarodó után kint mászkál. Hiszen ezt csak ő teheti meg... Vagyis ő mindig is megtette, eléggé ügyesen ki is játszotta az akkori prefektusokat.
-Hm, nagyon örülök, hogy ennyire tisztában vagy vele, hogy mennyi idő lehet. És azzal mennyire vagy tisztában, hogy már takarodó volt? -felvont szemöldökkel pár lépést közeledett a lány felé, és szemügyre vette. Nem leplezte, hogy tetőtől talpig végigmérte, és bár nem hangosan, de megállapította, hogy fele annyira sem csinos, mint ő maga. Belegondolni sem szeret, hogy egyszer volt ő is olyan kis semmitmondó szürke egér, mint ez a vöröske, akivel szemben állt. Elfintorodott, de félretette ezt a felreppenő gondolatot, és inkább komolyabb irányba terelte a témát.
-Évfolyam, ház, és elsősorban név -sorolta fel azokat a pontokat, amiket tudnia kell. Még ha akarná sem tudná felidézni a csaj kilétét.
Amíg az információkat hallgatta, már azon kezdett gondolkodni, hogy milyen kellemes kis büntetést adjon neki. Bár erre még egyelőre nem kerül sor, szóval ráér még a büntetés kiosztásával. -Gyerünk.

Most sem kellett csalódnom a kis elméletemben, mert nemsokára beigazolódott, hogy tényleg egy ébenfekete hajú prefivel állok szemben. De volt benne valami, ami miatt mégsem sikerült tökéletesen elhinnem, hogy Ő egy feddhetetlen jellem. Talán pont emiatt nem is izgultam, a büntetésemet illetően. Sosem csináltam magamnak lelkiismereti problémát egy-egy kisebb stikli miatt. Nem először sétálgatok éjszaka a kastély parkjában, így furcsa, hogy pont most kaptak el először. Kora ősszel, amikor másról sem szólt a nap mint tanulásról, sokat jártam ki pálcafénynél levelet írni Dave-nek és a Húgomnak, s mégsem buktam le, de egyszer mindent ki kell próbálni!
-Köszönöm!-
Húzódik ismét mosolyra a szám a gúnyos bók hallatán. Furcsa egy szokás ez, hogy a gunyoros és ideges emberekre tudok majdnem a legszebben mosolyogni. Valakit ez őrületbe kerget, valaki pedig komplett idiótának néz, így fogalmam sincs mit fog szólni a lány, de szeretem feszegetni a húrt mindenkinél.
-Igen, azzal is tökéletesen tisztában vagyok, megnyugodhatsz, nem kell sokat magyarázni.-
A lenéző tekintet, amivel végigmért, nem túlzottan tudta befolyásolni a rejtett egoizmusom, de azért mégsem esett jól. Tudom, alig múltam 15, és sosem voltam az egyből kicsattanó személyiségemről híres, de nem kell azért ránézésre ítélni. S mégis micsoda álszentség ez az érzés, hiszen én is pont ugyan ilyen vagyok. Ugyan úgy végigmértem a lányt, és az agyamban ugyan úgy elkönyveltem a szimpatikus, unszimpatikus és közömbös kategóriák közül az egyikbe, csak ezeket szinte tudat alatt, reflexből.
-Pongrácz Norina Vanessza, Navine, 2. évfolyam!-
Mondtam még mindig tartva a kedves hangsúlyt, s közben Ebit ismét letettem a földre.
-Oké, szívesen megyek, csak mondd merre? Mert a büntetés, szerintem ráér, és a falu izgalmasabb!-
Hirtelen jött ötlet, néha beválik. Ugyan nem tudom, szemtelenségért lehet-e büntetni, de ha már lúd, legyen kövér, ha pedig mégiscsak benne lenne a csajszi a "mindketten megyünk dolgunkra, és később majd számolunk kamatostul" dologba, lesz egy jó esténk.

Norina

Amira nem túlságosan szívlelte az esti portyázót, aki miatt kicsit késni fog a megbeszélt találkájáról. És hogy kivel? Hát csak úgy az éjszakával. Leonak sem tetszett a lány, aki kint kóborolt, ezt a gazdi tudtára adta egy nem túl hangos morgással. Persze amilyen kicsi, annyira lehet csak komolyan venni. Nem árt ő még a légynek sem, de ha arról lenne szó, biztosan megvédené Amirát, meg hát Ecsetet is. A puffskein, és a rellonos feketeség a két élőlény akiket nagyon szeret, rajtuk kívül meg még Benjamin az, akihez "vonzódik" az úrfi.
-Csodálatos -jegyezte meg epésen, bár legszívesebben elküldte volna már melegebb éghajlatra a lányt. Ahhoz képest, hogy sokszor mit gondol magában, egészen aranyos tud lenni, és csak a negyedét mutatja annak, amilyen valójában. Prefektusként nem lenne szép, ha máshogy reagálna az ilyenekre.
Sejtette, hogy a sárgákhoz van köze a szeplősnek. Egész jó emberismerő a drága. Unottan hallgatta a nevét, évfolyamát, és házát. Innentől számolni fogja, hogy hány "áldozat" esik még a csapdájába.
Valószínűleg hogyha egy srácról lett volna szó, akkor nem a normális opciót választotta volna, mint amit eltervezett. Inkább vállalta volna, amit Norina mondott, hogy menjenek a faluba. Na de ő aztán nem megy sehova egy ismeretlen új libával, főleg nem olyannal, akiből annyit néz ki, hogy bátortalanul átbotorkál a pub eldugott sarkába egy pohár vízzel a kezében.
-Te már csak tudod, mi az izgalmas -halkan nevetve csóválta a fejét, eltűnődött rajta, hogy vajon ilyenkor mit gondolnak magukban az ilyen emberek. Távol volt a rellonos már ettől az időszakától, az sem tartott túl sokáig. Annával volt életében először a falubeli csárdában, az is bőven elég volt neki akkoriban. Most éli fénykorát, és egyáltalán nem érdekli, hogy kik és mit beszélnek róla.
-A faluba te csak hétvégén mehetsz, hiába akarsz nagyzolni, ne játszd magad, kérlek. És egyébként is...én nem lógok magadfajtákkal. Na indulás, vár az ágy -bunkózott, igen. De miért ne tette volna meg? Fejével a kastély felé bökött, és hiába ne akarta a lány az indulást, visszakísérte a kastélyba. Egészen a Navine bejáratához kísérte, hogy még véletlenül se induljon másik irányba, és innen a feketeség már nyugodtan mehetett a dolgára.

Sok időm volt még a következő órámig, ezért úgy gondoltam körbenézek a Kastély környékén. Nem vagyok egy eltévedős típus, de azt nem tudom, hogyan jutottam ide.
Ahogy átléptem a kapun, a csodálatos zöld környezet magával ragadott. Lassan, mindent alaposan megfigyelve, sűrű csodálkozások között elértem az első padig. Leültem, de továbbra is vizsgáltam a természetet.
Mikor végül sikerült kilépnem a kábulatból, elővettem a könyvemet, és egy kicsit beleolvastam az anyagba.
Az az igazság, hogy egyáltalán nem tudtam arra figyelni, amit olvasok, mivel lefoglalt az, hogy a szememmel kövessem az arra járó diákokat. Néha fel-feltűnt egy-egy ismerős, de épp olyan gyorsan el is tűntek.
Végül eltettem a könyvemet, és tovább folytattam a csodálkozást. Erre még sosem jártam. Olyan selymes és élénk zöld volt a pázsit, hogy nem tudtam megállni, hogy belefeküdjek.
Csak néztem az eget és gondolkodtam. Nem tudom már min. Hirtelen annyi minden eszembe jutott.
Az időm sok volt, én szerettem a természetet. Nem akartam onnan elmenni.
Nem tudom, az arra járók mit gondoltak rólam...Több int egy órát, szinte mozdulatlanul feküdtem a fűben. Aztán rápillantottam az órámra. Még 15 perc az óra kezdetéig.
Hirtelen átfutott az agyamon, hogy innen milyen messze van a terem. Abban a pillanatban felpattantam és mentem, ahogy tudtam.
A kapunál még megálltam és vetettem egy pillantást a rétre. De nem az utolsót.

Bátyóka

Fruzsi teljes lelki nyugalommal, halkan hagyta el a hálókörletét. Nem mintha attól tartott volna, hogy bajba kerülhet, ha a szobatársai észreveszik, hogy lelép, de azért nem akarta felébreszteni őket, ha nem muszáj. Szakadt farmer, bokacsizma, egy lenge póló és afölött mindössze egy bőrdzseki volt rajta. Igaz, hogy ilyenkor már elég hidegek voltak az esték, de úgy volt vele, hogy csak nem fog halálra fagyni, mire a célállomására ér. Ott pedig majd úgyis kimelegszik a piától meg a tánctól, így inkább bevállalta, hogy egy darabig vacognia kell, csak hogy később minél kevesebb "felesleges" holmija legyen.
A kastélyban egy árva lélekkel sem találkozott, szerencsére. Miközben a néptelen folyosókon haladt, azért megállapította magában, hogy régebben sokkal izgisebb volt a takarodó megszegése. Az utóbbi időben, már nem igazán töltötte el bizsergető érzéssel a tudat, akárhányszor csak éjjeli sétára indult, hogy ő bizony most szabályt szeg.
Mikor elhagyta az épületet, már magában elkönyvelte a sikert. Sötét szerelésében könnyedén beleolvadt az éjszakába, s egyenesen az iskola kapuja felé vette az irányt. De még több száz méterrel a vaskapu előtt irányt váltott, és bevetette magát a közeli erdősávba. Rutinosan kerülgette ki az erdei ösvényre belógó ágakat, és egyéb természet adta akadályokat. Nem először készült már kiszökni a kastélyból, és előre láthatólag nem is utoljára. Sok mindenért kapták már el, és büntették meg, de eddig a kisurranásaira nem derült fény. Általában havonta egyszer-kétszer találkoztak a falubeli haverjaival, és együtt mentek bulizni, ha szabad hétvége volt, ha nem. A különbség csak az volt, hogy ha tilos volt a lejárás Fruzsinak a faluhoz közelebb eső, rejtett kijáratot kellett igénybe vennie, és másnap hajnalra visszaérnie a körletébe.

Húgom

Azt, hogy ismét belevetettem magam az iskolai életbe, kénytelen voltam megünnepelni. Mi erre a legjobb hely, ha nem a falu?! Kora este lementem már és megittam pár sört. Önmagamhoz hűen egyedül kezdtem meg az estét, de pár fél óra után már egy csinos fekete hajú lánnyal ütöttem el az időt. Mondta a nevét is, de az kevésbé érdekelt. Sokkal inkább a formás dekoltázsa volt, ami elbűvölt. Komoly erőfeszítésekbe került, hogy ne folyamatosan azt bámuljam, hanem csak le-lepillantsak rá. Mondjuk meg is szólt, hogy a szemei nem ott vannak. De én erre csak annyit mondtam, hogy ha azt akarja, hogy a szemeit nézzék a férfiak, akkor egy kevésbé dekoltált inget vegyen fel... vagy blúz, vagy mit értek én az ilyesmihez?! Néhány sör és pár kör feles után a leányzó úgy döntött, hogy leléphetnénk. Nos ki lenne az a balek, aki erre azt mondja, hogy boccs de nem. Hát nem én, az tuti. Fizettem, felkaptam a bórdzsekimet, majd a fekete hölgyeménnyel elhagytam a kocsmát.
Pár óra után kielégült arckifejezéssel lépkedtem a suli felé. Tudtam, hogy már el vagyok késve, és ha elkapnak akkor jön a büntetés. De megérte, nem kicsit! Széles, kaján mosollyal arcomon, zsebre dugott kezekkel, szinte fütyörészve sétálok az iskola kapuja felé. Nincs kedvem - meg erőm se - falakat meg fákat mászni. Inkább vállalom a lebukást, azonban a kapu zárva. Végül is mit vártam?! Egy lemondó sóhaj hagyja el számat, majd cipzár hangja töri meg a csendet. Leveszem a dzsekimet, átdobom félig a kapun, hogy ne essen le a földre, hanem fennmaradjon. Nemsokára pedig már félig a kapun lógok. Egy nagy huppanással landolok a másik oldalon. Leveszem a kabátom a kapuról és felhúzom, de be már nem cipzározom. Nem teszek meg pár lépést és egy ismerős alak jön velem szemben. Arcom komolyra vált, szinte mogorvára.
- Hova-hova hugica? -
Egyik szemöldököm kérdően felhúzom, majd egyik lábammal 'türelmetlenül' dobolni kezdek.
- Remélem nem a falut akarod meglátogatni ilyenkor, egyedül?! -
Lehet nem most kellene előjönni a testvéri aggódásnak, hanem már régen meg kellett volna történnie, de eddig nem sok esélyem volt rá.

Az aggódó bátyus

Miközben a fák között lépdelt, Fruzsi gondolatai már előreugrottak pár órával, azon filózott, vajon egy bizonyos személy ott lesz-e a bulin. Talán nem kellett volna így elmerülnie a gondolataiban, és óvatosság nélkül, az ösvény közepén menni a kapu felé. Ahogy ugyanis már a célegyenesben sétált, távolabbról is látta, hogy valaki éppen beugrik a kapun. Nem szeretett senkivel sem összefutni ilyen alkalmakkor, főleg, hogy a srác - mert az volt az illető, a sötétben egyelőre csak ennyit tudott kivenni - valamelyest visszafogottabb mint ő, hisz épp akkor jött vissza, mikor Fruzsina még csak indulni készült. Ettől függetlenül Fruzsi nem parázott be, hanem úgy döntött, nem is fog foglalkozni a sráccal, rá sem fog nézni. Egészen addig tartotta is magát ehhez, amíg a fiú közelebb nem ért, és megszólította a rellonos leányzót. A megszólításra nem is volt szükség, Fruzsi már a srác hangjából azonnal felismerte, hogy kit sodort ide a sors.
- Téged kerestelek, már úgy aggódtam érted! - ripacskodott egy sort, majd hirtelen ötlettől vezérelve Erik nyakába is ugrott, és röviden átölelte a bátyját. S a fiúból áradó szagokból nagyjából megállapította, hogy merre járhatott. Aztán hátrébb lépett tőle egy lépést, ajkai szegletében megjelent egy rosszkislányos mosoly, és hitetlenkedve hallgatta, ahogy Erik kérdőre vonta. Egy kezén meg tudta volna számolni, hányszor történt eddig ilyesmi vele. Azt ugyanis még túlzással sem lehetett mondani, hogy ők ketten mintatestvérek lettek volna. Főleg, hogy Eriktől az sem volt szokatlan, ha néha eltűnt.
- A remény hal meg utoljára - vonta meg Fruzsi a vállát vigyorogva, és nem is szándékozott több időt szakítani Erikre. Egyáltalán nem vette komolyan a srác szavait. Nem akart lemaradni a buliról, ahova a haverjaival együtt egy zsupszkulcs repítette őket ezúttal. Tisztes távolban megkerülte a bátyját, pár lépéssel már ott is volt a kapunál. A kis táskáját átdobta a kapun, és ő maga is elkezdett átmászni, hacsak Erik meg nem állította.

Tolland Clotan
19:30

A mai napom eddig nagyon jól telt. Igaz, hogy a tanulás része nem éppen volt jó, de amúgy szuperül éreztem magam. Ugyanis tanítás után csak feküdtem az ágyamon és csokit ettem. Hmm... nagyon finom volt. Aztán megetettem a kis baglyomat, akinek még nincs is neve, pedig már rég meg van. Szóval adtam neki egy kis kaját, aztán újra visszatértem a Monstersbe, ahol rajzolni kezdtem. Már egy ideje nem ragadtam a kezembe ceruzát, s rajzolgattam. Ám most volt időm rá, így megtettem. Nagy sokára egy lóherét sikerült a lapra varázsolnom, amit az éjjeliszekrényem egyik fiókjába süllyesztettem. Hamar eljött a vacsora idő, így hát elballagtam a nagyterembe, hogy egyek egy kis vacsit. Mikor helyet foglaltam az egyik széken, szememmel Bogárkát kerestem, azt a lányt, akivel tegnap ismerkedtem meg. Nagyon kedves volt, meg vidám. Jó volt találkozni egy olyan lánnyal, mint ő. Ezért remélem, hogy máskor is összefutok vele. Miután elfogyasztottam az ételem és megittam az italom, visszabaktattam a szobámba.
Most pedig itt állok farmernadrágban, ingben és a taláromban. Lábamon egy márkás tornacipő látható. Hajam megint égnek áll, barna szemeim pedig vidáman csillognak. Hogy miért vagyok így felöltözve? Erre a kérdésre roppant egyszerű a válasz. Arra gondoltam, hogy kerülök egyet az iskola körül, hátha látok egy diákot. Igaz, még nincs tíz óra, de azért ilyenkor illendő lenne benn lenniük a tanulóknak. Szóval kinyitom az ajtót, s elhagyom a Monsterst. A taláromon a csillogó prefektusi jelvény található. Tudják meg az emberek, hogy ki vagyok én. Gyors léptekkel haladok át a klubhelyiségen, aztán pedig a folyosókon. Néhány festménynek még köszönök is. Pár perc alatt kiérek az udvarra. Az iskola kapujához igyekszem, s mikor oda is érek, nem látok egy diákot sem. Egyelőre.

Zachary

Tolland céltudatosan, és viszonylag gyorsan haladt előre - már amennyire a hátán lévő hatalmas táska engedte. Közben futva azon gondolkozott, őneki miért elég az az egyetlen táska? Nincsen a birtokában kevesebb holmi mint másnak, mégis gyakran praktikusabban intézi a dolgokat mint társai.
Ahogy ezen merengett, kis híján felbotlott egy kőben. Egy pillanatra mérges lett, de nyugodt természetének köszönhetően, simán sóhajtott egyet és tovább sétált. "Hol is tartottam?" - tette fel magának a kérdést. "Ja, igen, a praktikusság..." - amint kigondolta, megpillantotta az iskola kapuját. Gyorsabbra fogta a tempó. Mikor odaért hosszasan bámult maga elé. Félre kellett tennie minden fölösleges eszmefuttatását, ahhoz, hogy felidézze mi lesz az első tennivalója mikor belép az iskolába. "Ja, igen... Jelezni a házvezető tanáromnak, hogy megérkeztem... Bár már nyilván tud róla."
Tolland előtt kitárult a kapu. Belépett rajta. Amint hátrafordult, hogy megnézze, miként csukódik be magától - bár aranyvérű családból származott, bármikor lelkesítette a mágia - azon gondolkozott, miért nem jött meg hamarabb az esze, és költözött be még szeptemberben az iskolába. Akkor nem kéne különcködnie; újként beilleszkednie, felzárkóznia, és eltévednie sem. (Miként hosszú útja során többször is megtette.)
A kapu becsukódott. Tolland számára ez egy kisebb katarzissal is felért. Mikor sikerült kihevernie, megfordult. Egy sötét alakot látott - ugyanis este volt már, és az a bizonyos alak nem is volt még akkor kellően közel.
A fáradtság nem engedett teret a félelemnek. Tolland megszólította fáradt hangon az egyre közeledő személyt, akin egyértelműen látta, hogy felsőbb éves.
-Szia! Tolland Clotan vagyok.

Halloween
2012.10.29.-2012.11.12.
 
A TÖKSÁTOR

Ha jobbra fordul a delikvens, akkor dönt okosan, a bálozás mellett. A kedvelt kis találkozóhely nagy részét egy hatalmas, tök alakú sátor foglalja el. Az örökéj miatt elég nehéz lenne látni, így pókhálós, régi lámpások lebegik körbe, néha forognak is egyet, minden esetre annyi fényt szolgáltatnak, hogy el lehessen találni a töksátorig. Belülről az is meg van világítva, kívülről nem tűnik olyan nagynak, belül viszont tértágító bűbájjal van ellátva. A fűben a mindenféle ijesztő arcot kapott faragott tökök nyugodtan csücsülnek, egészen addig, amíg valaki jelmez nélkül a közelükbe nem megy, vagy nem bántja őket. Ilyenkor ugyanis életre kelnek és "tökfogaikat" csattogtatva kergetik meg a delikvenseket.
A bálozni vágyók az ajtónál ütköznek az első akadályba. Két ajtó közül választhatnak. Az egyikben egy hóhérszobor áll, bárdját lerakva állja el az utat. Egy tál van előtte és egy felirat: "Áldozz fel valamit, ha szeretnél áthaladni. A tolvajok a fejükkel fizetnek." A diákok bármit feláldozhatnak, legyen az megszerzett csoki, vagy egy része a jelmezüknek, ha beraknak valamit a tálba, továbbhaladhatnak. Természetesen a szobor senkire nem támad rá, a fejvesztés csak fenyegetés... de én nem próbálkoznék. Ha nem hajlandók áldozni, a másik ajtót kell választaniuk, amit örök pókháló borít, át tudnak haladni rajta, de jelmezük fél óráig levakarhatatlan pókhálóval lesz díszítve, utána már megszabadulhatnak tőle, ha szeretnének.
Odabent rengeteg, eddig ismeretlen szellem járkál, mindenfelé repkednek, és elég rosszmájúak. Szeretettel ijesztgetik az embereket, bukkannak fel hirtelen pillanatokban. Ezen kívül az emberek között olyan pletyka terjeng, hogy nem minden vámpírjelmez csupán jelmez... és nem éppen Carnage tanár úrra gondolnak. De mint minden pletykának, ennek sincs sok igazságalapja, viszont az ember biztonságérzetét alaposan elveszi. Odabent a lámpások helyett gyertyák lebegnek, és ha az ember nem vigyáz, hamar beleakadhat egy-két pókhálóba. Természetesen faragott tököket ott is lehet találni, ezen kívül denevérek repkednek a sátorban, a legváratlanabb pillanatokban képesek az ember arcába repülni, majd tovaszállni. Élő zene szól, a banda igyekszik minél nyomasztóbb, kényelmetlenebb hangulatot kelteni a buli elején, majd rendesen megtáncoltatja a népet. Természetesen a töksátor közepén van egy tánctér, észrevehetjük, hogy a sátor teteje lyukas, éppen beengedi a tánctérre a telihold fényét, hogy abban táncolhassanak a diákok. Különböző ételek-italok is találhatóak az éhes-szomjas bálozók számára, előnyben részesülnek a tökös, illetve "véres" fogások.

A feladatok:

Különböző feladatok is várják a diákokat a töksátorban. Az első a szokásos tökfaragó verseny. Az asztalnál mindenki kiválaszthatja magának a legszimpatikusabb tököt és minden eszközt, hogy kifaraghassa olyanra, amilyenre ő szeretné. Pálcát használni tilos, semmi mágia!

A másik két feladat egy helyen van. A diákok kellékeket találnak sütőtök sütéshez, a legfinomabbak szintén díjazva lesznek. Emellett egy kis asztalnál találnak pergament, tintát és tollat, ezen kívül egy mágikus dobozt egy kis lyukkal a tetején. Mindenkinek le kell írnia a legegyedibb tökös receptjét, aki nevezni szeretne és berakni a dobozba. Az este végén a doboz kilöki magából a legjobb receptet. Mindent bele!

Az utolsó feladat pedig igazán különleges, a tudást teszteli. Bájital felismerés! Ki van téve pár asztal, mindegyiken egy bájital. Egy lapon fel vannak sorolva a hozzávalók, amiből rá kell jönni, hogy melyik ez a bájital. Hangosan ki kell mondani, és ha valaki eltalálja, az asztalon egy kis tök világítani kezd, és tovább lehet menni. Van három asztal, és akinek a legtöbbet sikerült eltalálnia a legrövidebb idő alatt, az kapja a legtöbb csokit. Megéri gondolkodni, bájitaltant tanulók előnyben!
1. BájitalHozzávalók:
-1 cm-es vastagságú kéreg, csak a piros vagy kék gumifáról
-levendula szirom, kb. 5db
-3 csepp a kaucsukfa nedvéből
-2 dl előre felforralt víz
-hagymagyökér (csak fehér)
-műanyag varázstál, napraforgónedvvel kikenve
2. BájitalHozzávalók:
-2db sikító gomba
-5db gyík farok
-1 cseppnyi só
-10db csendfenyő gyökér
-egy vízzel félig töltött üst
3. BájitalHozzávalók:
-2 l víz
-1 db szárszorszépgyökér
-2 dkg porított griffkarom
-1 db hippogrifftoll
-5 dkg szárított csalán
-0.5 kg hippokamposzhús
-20 db pióca
-maximum tíz csepp gránátalmalé

// Ha valamelyik feladatot meg szeretnéd oldani, kérlek emeld ki a hozzászólásodban! //

A leírást írta: Lorelai K. Riviera

Halloween
2012.10.29.-2012.11.12.

A SÖTÉTSÉG


Aki bátor... vagy inkább balga, az nem a töksátor felé veszi az irányt, hanem a különös, sötét rész felé, ahová már nem ér el a lámpák fénye. Hamarosan szembetalálja magát két beöltöztetett manóval, az egyik gonosz bohóc, a másik pedig inas. Mindketten meghajolnak, az egyik jobbra, a másik balra mutat. Mindegy melyiket választja a delikvens, egyikkel sem jár túl jól.

Aki a bohóc felé megy, az egy kisebb erdőben köt ki, ahol pálca nélkül kell haladniuk, vak sötétben. Bátorságpróba? Nevezhetjük annak, bár inkább vakmerőség erre mászkálni. Az összes fa kiszáradt, helyes ágaikat teleszőtték a pókok hálóval. Meglepő, ijesztő hangok hallatszanak mindenfelől, váratlan ágreccsenések, sikolyok a távolból. A manócska még indulás előtt elkéri a pálcákat és jótanácsokkal látja el a vállalkozókat: Maradjanak együtt és éljék túl. Persze senki nem fog odaveszni, de a feladat: kijutni az erdőből és megtalálni a másik oldalon lévő manót, aki egy csomó csokival várja őket ajándékként, amiért átértek. De út közben meglepő dolgokkal akadhatnak össze a diákok...

Aki az inas manót követi, egy labirintus bejáratánál találja magát. Lehetetlen látni, mekkora is valójában a sövényrengeteg, de szintén nem túl biztató. Nem túl ép elméjű, aki vállalja, hogy bemegy. Az utat néha ágak, illetve pókhálók állják el. Az ijesztő, félelmet keltő hangokat itt is lehet hallani. Az ide belépők megtarthatják a pálcájukat, de a komolyabb bűbájok blokkolva vannak, tulajdonképpen csak fényt tudnak csinálni maguknak, bár azzal sem jutnak sokkal előrébb. A manó őket is ellátja tanácsokkal: ha már nem bírják tovább és nem találnak ki a labirintusból, csak mutasson az ég felé pálcájával és villantsa fel a végén a fényt kétszer. Akkor a labirintus leereszkedik, minden ami benne van, eltűnik, a rémálomnak vége.

//Bátran keressétek a mesélőt, ha nem szeretnétek egyedül bolyongani!//

A leírást készítette: Lorelai K. Riviera

Halloween, már este, a temető után
Zawi

Amira nagyjából tudta, hogy mi lesz a halloween bálon, de leginkább azzal volt elfoglalva, hogy diákönkormányzatosként a lehető legjobban vezesse le a temetős játékot. Igazán élvezte, a légkör is jó volt, na meg jókat nevetett a diákok "balesetein". Önként vállalta, hogy nem csokit csal, hanem játékot vezet, ugyanis nem tartotta jó ötletnek, hogy egy csomó csokival térjen vissza a kastélyba, és megegye egy ültő helyében.
Szóval estefelé, amikor már lejárt az egész napon át tartó csokiszerző játék, a rellonos leányzó is a rét felé vette az irányt. Kíváncsi volt a bálra, és szívesen táncolt volna már egy jót azon kívül is, hogy Yaristával eltáncolgat a próbákon.
Leo lomhán ballagott mellette, ő nagyon elfáradt a gazdi mellett unalmasan eltöltött órákban. Amennyire Mira élvezte, annyira utálta a kis oroszlán a nagy hajcihőt, de legfőképpen azt, hogy nem volt játszótársa.
A helyszínre érve megpillantotta a nagy töksátrat, ami nem volt nagy meglepetés számára. Ezzel tisztában volt. Itt már csak az volt a fő szempont, hogy el is jusson odáig anélkül, hogy bármilyen szellem, vagy mumus az útjába állna. Magabiztosan lépkedett, de nem nézett le a földre, így amikor egy töklámpás a semmiből felbukkant előtte, Leoval együtt ijedten megtorpantak. Mira hangosan felnevetett, aztán a fejét csóválva haladt a bejáratok felé.
Úgy döntött, hogy annak érdekében, hogy ne legyen tiszta pókhálós a menyasszonyi ruhája. Elég rajta a sok vérfolt, na meg a vörös haj eléggé feldobja. A bejáratot őrző hóhér tálkájába beledobta a haját tartó kis hullámcsatot, így simán betudott lépni a sátorba.
Elégedetten nézett körbe, igazán jól össze lett hozva a bál helyszíne. Első körben nem nézett nagyon szét, hanem egy-két félelmetes kísértetet kikerülve az asztalhoz ment, ahol egy piros színű italt vett magához. Körülbelül öt másodperc alatt megitta a pohár tartalmát, ami után egy furcsa mentolos íz maradt a szájában.

Mira jelmeze

Halloween, Amira

Miután véget ér a temetőben lévő csokigyűjtés, úgy döntök, hogy visszamegyek a suliba és táncolok egyet a bálban. Kezemben csokoládék találhatóak és olyan cuccok, amelyeket a temetőben szereztem. Jó móka volt az a dolog. Ahogy láttam még Amira is élvezte.
Tehát a hosszú, lábamig érő köpenyben baktatok Bogolyfalva utcáin. Itt-ott elvétve látok egy-két diákot, bár a legtöbbjük - gondolom én - már a réten van. Álarcomat egy pillanatig sem veszem le. Nehogy megtudják, hogy mégis ki vagyok én. Még a csuklyámat is felrakom. Lassan baktatok a macskaköves utcán, hiszen nem sietek sehova. A holdfénye nagyon halványan világítja meg Bogolyfalvát. Mivel az orrom hegyéig sem látok, pálcámmal teremtek egy kis fényt. Már nem kell sokat sétálnom, hogy megérkezzek a helyszínre. Mikor odaérek, rögtön a rét felé veszem az irányt. Mikor megérkezek, a Töksátorhoz megyek, mert azt mondják, hogy ott van a bál. Ám mielőtt még beléphetnék magába a sátorba, szép kifaragott tököket pillantok meg. Aztán megérkezek az... ajtókhoz?! Azt hittem, hogy csak egy darab ajtó lesz, amelyen keresztül eljuthatok a táncparkettre. Az egyik előtt egy hóhér szobor áll, aki valami tárgyat szeretne tőlem. Inkább a másik ajtót választom. Ám mikor odamegyek az ajtóhoz, meglátok egy csomó pókhálót. Na jó, inkább odaadok valamit ennek a szobornak. Leveszem az egyik fehér kesztyűmet s beledobom a tálba. Ez pont jó lesz neki, gondolom. Úgy tűnik, hogy megelégszik ezzel a kis ajándékkal a szobor, ugyanis beenged a terembe. Mikor belépek, meghallom a zenét és meglátom a gyertyákat. A sátor néhány helyen lyukas, így a hold fénye is beszűrődik. Egész jó... Ekkor meglátom Amirát a menyasszonyi ruhájában. Az álarcom mögött elmosolyodom és odaszökkenek hozzá. Látom, hogy épp valami vörös italt iszik. Miután lenyelte a pohárka tartalmát, megszólalok:
 - Hú, valaki nagyon szomjas volt. Szabad egy táncra? - meghajolok, s a leányzó felé nyújtom a kezem.

Halloween, már este, a temető után
Zawi

Amira nagyon sajnálta a kis Leo-t, amiért már csak cammogni volt kedve. Próbált kedvesen beszélni hozzá, de hiába, az oroszlánka csak fújtatott párat, és követte a gazdáját.
A sátorhoz érve már mindketten megkönnyebbültek, Amira azért, mert végre enyhíthet a szomján, Leo pedig azért, mert lepihenhet a fűben.
Sikeresen átjutottak a bejáraton, és a tömegben elvegyülve elértek az asztalig, ahol elég sokfajta ital és étel volt. Mivel a rellonos nem szereti a töklét, egy ismeretlen eredetű löttyöt ivott.
Amint letette a poharat, és megfordult, szembetalálta magát egy eléggé csúnya maszkkal, na meg az alóla megszólaló hanggal. Nem csak erről, a fiú kezéről is megtudta állapítani a leányzó, hogy kivel van dolga.
-Porzott a nyelvem már -mondta nevetve, majd elfogadta a felé nyújtott kezet. -Akár többre is -bólintott illően mosolyogva, aztán Leora nézett.
-Maradj az asztal alatt, aludj csak, majd érted jövök -elhadarta neki az utasítást, de láthatóan Leo megértette, ugyanis engedelmesen az asztal alá bújt, és lefeküdt.
-Ügyes voltál a játékban -Amira már cseppet sem haragudott barátjára, így a kedves hangnem is a kisujjából jött. A táncparkett közepéhez sétáltak, ahol egyből átfonta karjaival a srác nyakát, hogy a banda által játszott dülöngélős dalra lépkedjenek.
-Ugye tudod, hogy borzalmas volt nélküled ez a pár nap? -hiába nézett zöld szemeivel rá, nem igazán látta a fiú arcát, mivel a maszk eltakarta. Rövidet sóhajtott csak.

Amira! Zach!

HALLOWEEN!
Ez Samu kedvenc ünnepe. A kedvence! Haha! Valaki meglepődött? Úgy érzi, ez legalább annyira az ő napja, mint az összes többi tisztességes kimúlté, és ilyenkor kétszeresen kötelességének érzi, hogy kifogástalanul (vagy éppen jó sok kifogással) teljesítsen kopogószellemi feladatkörében. A körülmények tökéletesek; ilyenkor sokkal nagyobb a tömeg, a tömeg pedig mágnesként vonzza Samut. Euforikus örömében visongva repdes a folyosókon, úton-útfélen káoszt és zűrzavart kelt; a mai napja például azzal kezdődött, hogy az este kirakott tököket rádobta a kába diákokra, akik megzavarodva császkáltak az elvarázsolt kastélyban, aztán gondos kutatómunka után elárasztotta pókkal az egyik lányvécét. Délután menetrendszerűen lement, és kiborította a leveseket, amiket a manók az ünnepi lakomára főztek, majd dolga végeztével úgy döntött, hogy a bálban is tiszteletét teszi. Egyébként is eljött volna, de most, hogy néhány szellempajtása csúnyán legorombította állítólagos szemtelenségéért, a bál már egyszerűen kihagyhatatlan eseménnyé lépett elő az életében, hiszen az említett kollégák is jelen lesznek. Majd meglátják, milyen is az, ha Samu igazán szemtelen!
Menet közben durcásan megzavart még két szerelmespárt egy sötét sarokban, és legalább négy lány, a bálra gondosan elrendezett hajkoronáját tette tönkre a töklével, amit a nagyteremből cipelt egy hatalmas bólés tálban. Aztán egyszerre kireppent a kastélyból, és a hatalmas, gonoszan vigyorgó töksátor felé vette az irányt. Még kevesen értek le a bálba; a legtöbben még a jelmezükkel bajlódnak, vagy az ünnepi vacsorát ülik örülve, hogy Samu végre továbbhaladt. No de azért akadnak játszópajtások; ilyen például az a szépséges menyasszonyruhába bújt lány, aki a jelek szerint nagyon szeretné elnyerni a bálkirálynői címet, meg a vele táncikáló úrfi.  
- HAHHÓ! Szépségem, hát ilyen rút férjecskét választottunk magunknak? Sok boldogságot az ifjú párnak! - Üvölti felettük, miközben egy nagy adag rizsszerű anyagot szór ki a zsákjából; a pici rizsszerű izék esés közben 5-6 centisre nőnek, és a diákokra érkezve életre nyomban kelnek, hogy megcsikizve őket vidáman bekússzanak a ruhájukba és a hajukba. Ezek egyébként elvarázsolt cukorkák, 5-10 perc múlva elmúlik a virgoncságuk, de utána meg egyenletes, kesernyés szagot kezdenek árasztani. Az ilyen nyalánkságok pont az olyanoknak valók, mint Samu! Nem árt, ha mielőbb eltüntetik őket, a szag nehezen múlik el.
- Táncoljatok, bolondgombák! - Visítja gonoszan nevetve a szellem, majd sietve átszáll a zenészek felé. Ma még rengeteg dolga lesz.

Halloween, Mira, egy kicsit Samu

Miután belépek az iskola területére, egyenesen a rét felé veszem az irányt, hiszen ott folytatódik a halloween parti és még nincs kedvem visszamenni a Monsters-be. Szóval ezért döntöttem úgy, hogy még folytatom a bulizást. Ám most nem a Sötétségbe megyek, mert már nincs kedvem újabb próbákhoz. Inkább a töksátrat látogatom meg, ugyanis onnan lehet hallani a zenét, ami azt jelenti, hogy ott lehet táncolni. Már régóta nem táncikáltam. Ha jól emlékszem Elwood tanár úr óráján táncoltam egyet, de azóta semmit nem csináltam.
Lassan belépek a helyszínre. Mindenhol töklámpásokat látok meg, amelyek megvilágítják az utat. Már meg is érkeznék a táncparkettre, ám két ajtót pillantok meg. Az egyik előtt egy hóhér szobor áll, s az van kiírva, hogy valami tárgyat kell beletenni a tálba. Mivel nincs olyan cuccom, amit szívesen odaadnék a szobornak, a másik ajtóhoz megyek, hátha azon keresztül "ingyen" eltudok jutni a többiekhez. Ám ahogy látom, ott minden pókhálós. Ezért lehúzom a kezemről a fehér kesztyűm s beledobom a tálba. Remélem ez megfelel a szobornak. Nos úgy tűnik, hogy igen, mert beenged. Amint átlépem a küszöböt, meglátom az élőzenét, a gyertyákat, az italokat és a táncparkettet. A DÖK-ösek tényleg kitettek magukért. Körbenézek a sátorban, hátha meglátok egy ismerős arcot. Épp feladnám a keresést, ám ekkor meglátom Amira Loveguardot, aki ott volt a temetőben is. Odamegyek hozzá, s megszólítom.
 - Azt elhiszem - nevetek. A lány biztos elfáradt egy kicsit, hiszen ő vezényelte le az egész temetős dolgot. Ami azt illeti, nagyon jól végezte a munkáját. Mikor Mira megfogja a kezem, megcsókolom a kézfejét, mert ezt így szokás. Vagy tévednék? Még mielőtt felsétálnánk a parkettre, Mira megbeszéli Leoval, hogy mit csináljon.
Végre belépünk a többi táncoló diák közé. Mira a nyakam köré fonta karjait, mire én megfogtam a derekát.
 - Köszönöm - mosolygok. Szerintem is szépen játszottam. Elvégre nyertem egy-két nyalánkságot. - Te pedig nagyon szépen levezetted az egészet - dicsérem a munkáját. Furcsa, hogy pár nappal, ezelőtt még nem is akart engem látni. Meg mérgesen beszélt hozzám, most pedig kedvesen csengett Mira hangja.
 - Nagyon rosszul éreztem magam, elhiheted. Még egyszer mondom, nagyon, de nagyon sajnálom azt, amit mondtam. -
Ám mielőtt még tovább beszélhetnék, valaki megzavar minket. Egy szellem. Elmondja, hogy milyen "szép" a jelmezem, aztán pedig gratulál nekünk. Ingerült hangon megszólalok:
 - Kotródj már innen!
Erre a szellem kiszór valami rózsaszín izét a zsákjából, ami egyenesen ránk esik. Mikor belehull a ruhámba ez a cucc, csikizni kezdi a testem. Megpróbálom kirázni ezeket a valamiket, kisebb nagyobb sikerrel. Pár perc múlva megint Mira felé fordulok, s megfogom a derekát, s jobbra, balra kezdek dőlöngészni, amit én táncnak nevezek.
 - Mesélj valamit, mi újság? Tényleg régen beszéltünk már. -
Leveszem a maszkom, hogy Mira láthassa az arcom. Meg amúgy is kezdett már izzadni a fejem.

Halloween, már este, a temető után
Zawi, és Samu barátom

Zachary nagyon udvariasan kérte fel Amirát táncolni, amit egyébként a lány pár nappal korábban még nem éppen úgy fogadott volna, ahogy a bálon. Leo-t biztonságba helyezte, ugyanis nem szereti, amikor nekiállnak a diákok körülötte lebzselni. Az övé, más ne is érjen hozzá, főleg ne nyúzza, mert attól a falra mászik.
Kedvesen mosolygott, és teljesen természetesen karolta át a srác nyakát. Kezdésnek, és hangulatindítónak tökéletes volt az a zene, amit játszottak, de a tánc közben a fiatalok beszélgetni is kezdtek.
-Köszönöm szépen, élveztem is -széles mosolyra húzódott a lány szája. Tényleg nagyon élvezte a temetőben való tartózkodást, na meg a játék levezénylését is. Az volt a kedvence, amikor rá voltak mérgesek amiért nem úgy sikerült egy feladat, ahogy szerették volna. Olyankor csak nevetett, és legyintett.
Aztán felhozza a témát, ami mellett nem lehet mégsem olyan könnyen elmenni. Mégiscsak nemrég üvöltötték le egymás fejét, és kaptak össze nagyon csúnyán...utána eléggé rossz passzban voltak mindketten.
Még mielőtt bármit mondott volna az ismétlődő bocsánatkérésre, egy hirtelen meglepetés érte. Megjelent felettük egy régi ismerős, akihez kellemetlen pillanatok fűződnek.
-Ne már, Samu! Megint?! -mérges hangnemre váltott, szemöldökét ráncolva pislogott a szellemre. Sikerült már kellemetlen perceket okoznia neki, és Viktornak, amit nem fog elfelejteni. Pont a Zacharyvel való szakításuk után volt az a kis jelenet a könyvtárban. A véletlenek, ugyebár...
-Meg ne próbáld... -alig, hogy kimondta a felesleges felszólítást, már repült is a nyakukba valami cucc, ami egyenesen a ruhájának dekoltázsrészébe esett. Úgy csiklandozta, hogy alig tudta kiszedni onnan a cukorkát. Mérgesen dobta az elrepülő szellem után, aztán kirázta a hajából is a maradékot.
-Hát...kibékültünk Kristóffal. Most együtt vagyunk. Remélem sokáig, hiszen...öhm... -pontosan tudta, mit akar tenni. Csak egy kicsit szerette volna megviccelni barátját, és ez így, a lassú, és szomorú dal közben éppen kapóra jött. A nyakát karolta, majd odabújt hozzá.
-Babánk lesz -szomorúan mondta ki a kis hazugságot, és még a szemei is könnyesek lettek. Zach szemébe nézve lepottyant egy könnycseppje is, és teljes átéléssel, ajkába harapva figyelte a reakcióját.

Egyelőre Emcy

Hát, eljött végre ez a nap is az évben, a Halloween napja. Őszintén szólva én nem tartom igazi ünnepnek, mert mégis mi a frászt ünnepelnek azzal, hogy egy csomó srác beöltözve szaladgál házról-házra és azt mondják, hogy csokit vagy csalunk. Na mindegy, ezt az én agyam nem tudja felérni sajnos, vagy lehet inkább szerencsére.
A szobáinkban magunkra cuccoltuk a jelmezeinket Emyvel, majd együtt szépen komótosan elindultunk lefelé a rétre, mert állítólag ott lesz valami érdemleges történés. Hát majd kiderül hogy érdemes volt e ezt a méhecske cuccot felvennem. Egyelőre kicsit viszolygok a dologtól, nem igazán szoktam magamat ennyire mutogatni, viszont van kis fullánkom, ami tökre szimpi, az nagyon bejön.
Menet közben beszélgetünk mindenféléről, főként én bombázom kérdésekkel a társnőmet, mivel ő már mestertanonc és végigmászta úgymond az osztályokat itt az iskolában, szóval van nem kevés kérdésem.
-De hogy a fenébe bírtad ki? Nem is mentél haza soha? Nem tudom, most már nekem is ildomos lenne kezdenem valamit magammal 19 évesen. Ciki hogy még mindig csak másodikos vagyok.
Megvakarom a tarkómat és kicsit felnevetek. Tényleg nagyon gáz a dolog, de megfogadtam magamnak hogy jövőre tényleg becsületesen levizsgázok.
Időközben elértük a célállomást, vagyis kiértünk a rétre. Vannak egy páran, de szerencsére fele akkora a tolongás, mint amire számítottam. Az Eridonban nagyobb partikat tartottunk anno...
-Merre tovább Emy? Sátor, vagy inkább szeretnél velem elveszni az erdőben?
Kérdezem egy méhecskéhez nem méltó ördögi vigyor kíséretében. Jó, persze, nem akarom kinyírni magunkat, de ezzel szerintem ő is tisztában van.

Halloween, Amira

Miután meglátom Amirát, odamegyek hozzá és felkérem táncolni. Igaz, hogy nem vagyok valami jó táncos, de hát úgyis mindenki csak jobbra-balra lépked. Akkor észre sem fogják venni, hogy milyen ügyetlen vagyok. Szóval fel is megyünk a táncparkettre. Ahogy felnézek, látom, hogy a sátor egy-két helyen ki van lyukasztva. Azon keresztül pedig beárad a holdfény. Nagyon hangulatos. Itt-ott egy denevért látok a sátorban repkedni, vagy egy szellemcsapatot. De szerencsére hozzánk még egy denevér, sem szellem nem jött. Miután megbeszéljük, hogy milyen volt a temetőben, megjelenik egy szellem. Amira a szellem nevét kimondja, ám Samu az nem hallgat rá, sőt, nem is foglalkozik a lánnyal. Mond valamit, aztán ránk szór rizsszerű rózsaszín izét. Ami beleesik a jelmezembe, meg igazából mindenhova, s csikizni kezdi az egész testem. Addig rázom magam, amíg ki nem jön az utolsó cukor. Miután a szellem elhúzza a csíkot, Mira válaszol arra kérdésemre, amit az előbb tettem fel.
 - Igen? Gratulálok nektek. -
Ám valójában mégsem annyira örülök Amirának meg Kristófnak. Hogy miért? Azt én magam sem tudom. Talán, mert... féltékeny vagyok? Ami azt jelentené... Nem! Már nem vagyok szerelmes a lányba. Régen túlléptem már rajta. Ám amit mond a lánya, az teljesen lesokkol.
 - Te-te-tessék? Terhes vagy? - mondom alig hallhatóan. Teljesen lefagyok, nem látok semmit. A "kép" vibrálni kezd. Lehunyom a szemem, jó erősen megfogom Mira kezét, aztán elengedem. Ugyanis érzem, hogy nem tudom megtartani magam és nem akarom, hogy Amira is elessen. Hátradőlök és elájulok.

Kivus - Halloween

A Halloween mindig is a kedvenc ünnepeim közé tartozott. Hogy miért? Milyen muris már, hogy a nép nagy része beöltözik valami idióta jelmezbe és a környéket járja csokit vagy csalunk-at ordítozva.
Pontosan erre készültünk mi is Kivával. Hallgattuk, ahogy jókat kuncogtak magukban a festménylakók, ahogy leszenvedtük magunkat a toronyból. Hozzátenném, hogy a sötétség, amit az egész napra kiterjesztettek, sem volt segítségünkre. Fekete barátosném méhecskének, jómagam pedig Piroskának öltözködve vágtunk neki az estének, na meg a skalpvadászatnak, csak mert miért ne alapon.
 - De, hazamentem. Egyszer. Azóta nem. Tudod, igazából nem is vágyom oda vissza… Csak a rosszat kaptam, meg szépen el is csesztem az életem azzal, hogy rohantam, amikor sikítottak értem.
Arra az egy évre nem szívesen emlékszem vissza. Mindenről lemondtam, amiről csak tudtam, azért, hogy olyanoknak segítsek, akiknek valójában nem kellett volna. Adam elment, Seren is keresztülnéz rajtam… Egyszer volt egy ilyen mese is, de véget ért, mindenkorra. Az új fejezet címe: Dorie újratöltve.
 - Még a végén beállítanak téged holmi pedofilnak, ha a másodikos fiúcskákkal mutatkozol, akár csak tanórákon is. Pedokiva. Igen, ez megfelelő – széles vigyorral a fejemen oldalba böktem, csak reménykedve, hogy nem szándékozik a farára erősített fullánkját belém mélyeszteni.
A rét nem bizonyult valami nagy durranásnak. Pár ember lézengett erre-arra, úgy tűnt, mintha nem igazán tudták volna, merre és mit is kellene keresniük. Mondjuk, nem mintha nekem valami halvány milkalila gőzöm is lett volna.
 - Szeretnék veled a sötét erdőbe keveredni, szóval lássuk a medvét – ha már Piroska, legyen erdő is. Csak farkas ne, vacsora nem szándékoztam lenni az éjszaka folyamán.

Zawi


Ez a lassúzás jónak indult, habár Samu, a kevésbé barátságos szellem elég rendesen megtréfálta a két rellonost. Amira kiakadt, utálja, ha megzavarják abban, amit csinál. És bár most nem volt túl nagy a beszélgetés, azért mégis szeretett volna inkább arra figyelni, mintsem a cukrokra, amik a ruhájába estek.
Aztán elővette a kis szemét énjét, meg a tökéletesre csiszolt színészi tehetségét, és miután elmondta Zacharynek, hogy Kristóffal végre tényleg egymásra találtak, jöhetett a feketeleves. Látta a srác szemében, hogy elevenem tud nagyon örülni a kapcsolatuknak, na de hát ha egyszer legjobb barátok, csak megérti.
Azonban lehet, hogy a terhesség bejelentése kicsit el lett túlozva. Teljesen más reakciót várt, várta, hogy kiabálni kezd, vagy otthagyja a fenébe, és inkább lelép, mert nincs hozzá pont halloweenkor türelme, sőt, azt is eltudta volna képzelni, hogy örülni fog a hírnek, hiszen szereti a kisgyerekeket. Na de az, hogy a hír hallatán megkapaszkodik benne, és pár másodperccel később a földön köt ki...hát álmában sem gondolta volna. Nagyra tágult szemekkel nézett le rá, nem tudta, mit kéne csinálni. Majd végül letérdelt hozzá. Ebben a menyasszonyi ruhában kissé nehézkesen ment csak, hiszen valamelyik része rá akart lógni egyfolytában vagy a srácra, vagy pedig a körülöttük futkározók lába alá akart kúszni.
-Zach! Basszuskulcs... Zach... -fogalma sem volt, hogy ilyen helyzetben mit kell tenni, csak annyira volt képes, hogy pofozhassa finoman, aztán felkelt a földről, és ijedten kifutott a sátorból.
A szívéhez kapta a kezét, majd eszébe jutott, hogy csak egy eldugottabb kis helyet kellene keresnie, és máris magához vehetné a ruhájába rejtett szál cigarettát.