A zene kellemesen betöltötte a szobát, Avery pedig elmosolyodott a hallatán, mert ezt ő is ismerte és szerette. Úgy tűnt, mindketten eléggé a gondolataikba mélyedtek, egészen addig, amíg fel nem tűnt neki Seth roppant különös módszere.
- Biztos..? - nézett megütődve a válasz hallatán, aztán a doboz tetejéért nyúlt - Kérem egy kicsit! - mondta és ha megkapta, akkor sűrű pislogások közepette nézte meg, hogy valóban a helyükre tette-e a másik a darabokat, amik az asztalon úgy néztek ki, mintha csak véletlenszerűen lerakosgatta volna őket. Márpedig amennyire Avery egyáltalán meg tudta állapítani, mind jó helyen volt.
- Mi a fene - motyogta az orra alatt, miközben visszaadta a doboztetőt. - Még senkit sem láttam így rakni puzzle-t, de... egyébként jól csináltad. - Kicsit olyan volt a hangja, mint aki maga sem hiszi, hogy ezzel a módszerrel lehet haladni, márpedig az eredmények őt cáfolták.
Nem igazán tűnt fel neki, hogy Seth nem érti a menzás történetet miértjét, amit csak a beszéd kedvéért adott elő, mert amúgy sem volt valami szószátyár a másik, úgyhogy simán betudta ennek azt, hogy válasz nélkül maradt.
- A krumplit én is szeretem - mondta aztán, de közben már elterelte a figyelmét Seth kávéja. Kíváncsian hajolt közelebb, hogy jól látja-e, de úgy tűnt, hogy a másik tényleg teljesen feketén issza, igaz, azt nem láthatta a sötét folyadékon, hogy van-e benne cukor.
- Te üresen iszod a kávét? - érdeklődte aztán felpislogva a másikra. Fekete szemei a kávé árnyalatával vetekedtek, bár attól talán még sötétebbnek tetszettek.
Mennyi apró furcsaság, amit még nem tudtak a másikról és mind felfedezésre vár! Ezen töprengve kortyolt még egyet a teájából, mielőtt visszarakta volna a tálcára a bögrét és visszatért volna a képhez.
- Én úgy szoktam, hogy előbb kirakom a szélét körben, aztán a szélén lévő darabokhoz próbálom megkeresni, ami passzol - mondta, visszatérve az eredeti témához.

Seth összerezzent, ahogy közelebb hajolt, pedig ő azt hitte, hogy nem volt hirtelen a mozdulat, igaz, talán egy pillanatra el is feledkezett az óvatosságról.
- Ne haragudj - húzódott rögtön vissza, nyelve egy nagyot és próbálva figyelmen kívül hagyni, hogy összekoccantak a tárgyak a tálcán. Nem ijedt meg Seth-től, az viszont kellemetlenül érintette, hogy a másik így reagált rá, még ha pillanatokon belül meg is kapta a magyarázatot. Újra felnézett rá és bólintott egyet, hogy jelezze, megértette a kérést. Csak bár ne mosolygott volna a végén Seth! Látszott, hogy erőltettet, nem valódi, nem önmaga. Avery is próbált visszatérni a beszélgetéshez, de nem igazán ment, mert túlságosan tele volt gondolatokkal a feje. Szinte gépiesen rakott le pár darabot az asztalra, de egy ponton feladta és megtámasztotta csuklóját a lapon, egyre csak forgatva egy kékes színű apróságot az ujjai között.
- Nem igazán mertem hozzád érni, mert féltem, hogy zavarni fog, pedig nehéz így kommunikálnom - mondta végül halkan. - A folyamatos szövegeléssel próbálom palástolni, hogy fogalmam sincs, mit csináljak. Nem szoktam így... barátkozni. - Lehunyta egy pillanatra a szemét de következőben már újra nyitva volt és Seth-re nézett, mosolyogva. - Szerintem behozom a vacsorát. Te is kérsz? - kérdezte, aztán feltápászkodott, hogy legalább pár percet nyerjen magának, amíg kicsit rendezi a sorait és megmelegíti az ételt. Nem sokat szórakozott vele, dobozostul nyomta be a mikróba és a hozzá kapott pálcikákat hozta magával evőeszközgyanánt. Nehéz volt ez így, olyan terepen mozgott, amit nem igazán ismert és előbb kínos volt az ügy a kutya miatt, aztán meg ostoba hibát vétett figyelmetlenségből. Nem lesz ez így jó.
Mikor már meleg volt az étel, akkor elindult vele vissza a szobába és eddigre már elsimította az arcán a gondterhelt gondolatok nyomát, úgyhogy egyszerűen csak visszaült a helyére.

Hallotta, hogy valami csattant, de már csak a padlón guruló pálcát látta. Meg kellett támaszkodnia a konyhapulton, mert nyilvánvaló volt, hogy erről az egészről ő tehet és bár nem teljesen értette, hogy a másik miért lett dühös az ő szerencsétlenségétől, megsejtette, hogy félreérthette a szavait, ahogy neki is sajgott, hogy a közelségtől a másik összerezzent.
Kellett az a pár perc. Nem ment vissza hamarabb, még nem tudta, hogy mit kezdjen a helyzettel és ki kellett találnia, mielőtt visszacaplat a másik életébe, hogy akaratlan is tovább gyötörje. El kell neki mondania, hogy nem ő tehet róla.
Lassú léptekkel tért hát vissza a szobába és az étel végül az asztalon végezte, míg ő megállt a fiú mellett, aztán pedig letérdelt mellette, szomorú szemekkel nézve a megtört alakot.
- Seth... - Puhán, óvatosan érintette meg a másik vállát és ha nem lökték el a kezét, akkor kicsit közelebb húzódott. - Erről nem te tehetsz. Akkor sem tudnám, ha nem lenne... ez az egész. Már rég elfelejtettem, hogy kell úgy közeledni, hogy abban nem a testiség a lényeg. - A hangja halk volt és benne zengett valami abból, ami odabent egyre marta, felőrölve lassan a színeket. Ha Seth nem húzódott el, akkor még közelebb húzódott hozzá és ha engedte, akkor a vállára hajtotta a homlokát.
- Azt hittem könnyebb lesz ha kimondom, ahogy te is figyelmeztettél engem. - Majdnem suttogott. Úgy érezte, hogy valamit végleg elrontott és minden újabb másodperc egyre szorosabb marokra fogta a torkát. - Megjátszani tudnék. Színészkedve elhitetni hogy mindent kézben tartok és minden rendben.  De nem akarom. Neked nem, mert akkor nem lenne ez sem különb, mint... - Elakadt a szava, nem akarta kimondani. Csak pár együtt töltött óra kötötte őket össze, de ez több volt számára, mint amit bárkitől kapott. De miért kell ennyire tehetetlennek lennie? Miért nem tud úgy közeledni, mint mások, miért csak a színészkedés és a manipuláció menne? Abban sem volt biztos, hogy Seth hallotta-e a mondatai végét, miközben meglepően kicsire húzta össze magát mellette.

Szavaira először csak csend volt a válasz, mély, feszült, miközben Seth válla meg-megrázkódott. Sírt, biztos volt benne, még ha nem is látta, de egy pillanattal később már zúdult is az egész, valami elszakadt a másikban, és Averynek nagyon kellett figyelnie, hogy értse, mit mond. Márpedig minden figyelmét felé fordította, igyekezett kihámozni a sírástól érthetetlen szavakat is és ahogy hallgatta, ahogy nézte, lassú simogatással csitította, neki is fájt az egész. Nem szólt közbe még egy árva hanggal sem, mert megérezte, hogy talán jót fog tenni, ha kimondja, ő pedig nem akart az útjába állni, főleg nem úgy, hogy valamiért éppen ő lett az, aki hallotta.
Mikor Seth elhallgatott és már csak kicsit rázta a vállát a sírás, csak akkor szólalt meg újra, éppen olyan halkan, mint ahogy annak előtte beszélt.
- Jobb lesz. Minden nappal könnyebb lesz és nézd, itt a kezem, kapaszkodj belé - suttogta, miközben megfogta Seth balját. A tette és szavai mögött most, még ha tőle hihetetlen is, nem az mozgott, hogy magához akarta volna kötni, hanem az, hogy őszintén segíteni akart neki. Ő nem félt tőle, nem volt miért és kívülről lépett az egészbe. Talán könnyebb lenne ha ott lenne mellette, mint egy esély. Vagy nem?
De most nem volt mód ezen gondolkodni, mert látszott, hogy Seth ha állna, akkor lassan összeesne a fáradtságtól.
- Gyere - hívta magával a kanapéra, nem eresztve el a kezét. Közben csak annyira volt érkezése, hogy az ételt átrakja gyorsan egy magasabb polcra, hogy a kutya ne érje el és legyen tőle rosszul esetleg, mert ők most aludni fognak, ebben biztos volt.
Ha Seth hajlandó volt elfeküdni a kanapén, akkor még megfogta a kockás pokrócot, ami összehajtva hevert a közelben, majd egy pálcaintéssel lekapcsolta a lámpát és a hirtelen megülő félhomályban pár pillanatig csak a kanapé szélén ülve nézte a fiút. Mi legyen?
Végül úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha mellé heveredik, úgyhogy bebújt ő is a takaró alá és odabújt Seth-hez, magához ölelve. Pillantása még egy darabig a falakon időzött, mielőtt ő is lecsukta volna a szemét.

Arra ébredt, hogy fázik a dereka és valami nagyon hideg és nedves ér hozzá pár másodpercenként. Elsőre fogalma sem volt, hogy hol van vagy mi lehet ez a kellemetlen érzés, de aztán ahogy kapcsolt, hogy ki mellett fekszik rájött, hogy ez a kutya lesz.
Össze is rezzent.
A következő pillanatban már ledermedve figyelte, hogy felkeltette-e Sethet, de úgy tűnt, hogy alszik tovább, úgyhogy megnyugodva fújta ki a levegőt, amit eddig bent tartott. Oké.
A kutya viszont csak nem hagyta békén, sőt, egy idő után halk nyüsszentésekkel próbált valamit a tudtára adni, amitől Avery minden volt, csak boldog nem. Nem akart kibújni Seth mellől, akit úgy tűnik, töretlenül ölelgetett, de egy ponton már úgy tűnt, hogy ha nem nézi meg mi baja a hülye dögnek, akkor Sethet fogja felébreszteni, azt pedig nem akarta. Óvatosan mászott hát ki a fiú mellől és elindult a konyha felé, remélve, hogy a kutya követi. Ez is micsoda fordulat, még hogy szeretné, hogy utána menjen... Heh. Az asztal mellett megállva aztán tök értelmetlenül kérdezte a kutyától, hogy mit akar, mert úgysem hallotta, de ebben a pillanatban neki ez végképp nem jutott eszébe, viszont Feather a bejárati ajtó felé ügetett, úgyhogy nem volt nehéz kitalálni, hogy mi baja.
Avery fájdalmas sóhajt hallatott, ahogy rájött, hogy kénytelen lesz levinni, különben még takaríthat is utána. Vetett még egy aggódó pillantást Seth irányába, mielőtt kiosont, hogy bakancsot és kabátot húzzon, de a fiú mozdulatlan volt és nyugodt. Hát jó, akkor legyen.
A kutya nyakára csatolta a pórázt és elindult vele, kívülről zárva be a bejárati ajtót a közben megszerzett kulccsal, biztos, ami biztos alapon, bár nem kívánt sokáig időzni lent a kutyával. Gyakorlatilag két métert tett meg vele odakint, aztán megállt, és morcosan figyelte az állatot, aki rögtön elvégezte a dolgát, bár Avery így sem tudta megállni, hogy fennhangon sürgesse. Ami persze megint csak felesleges volt. Viszont amint végzett, már fordult is vissza vele, és amilyen halkan lejöttek, épp olyan halkan lopóztak vissza a lakásba.

Nem volt kellemes kint az idő, az tény és való, főleg nem egy ennyire hajnali órán (ami most kivételesen nem csak az ő mércéjével volt az), úgyhogy erősen vágyott vissza a takaró alá. Miután úgy tűnt, hogy az eb megnyugodott és egyenesen a helyére trappolt, Avery is újra megközelítette a kanapét, pár pillanatig csak csendesen nézve a fiú most nyugodt vonásait, ahogy pihent. Annyira szép volt. Világos színei, amik teljesen elütöttek Avery karamelljétől ebben az alig fényben kicsit mintha kísértetiesnek tűntek volna, de mindezt ellensúlyozta a szép vonású arc, a szemöldök, az orr finom vonala, az ajkak... Avery most kivételesen örült neki, hogy túl álmos volt még ahhoz, hogy hosszan töprengjen a dolgokon, így csak töredék gondolat volt az emlék, hogy milyen volt csókolni.
Miután visszamászott a pokróc alá, újra odabújt Seth-hez, de ez úttal nem az ő fejét vonta a mellkasára, hanem fordítva. A fiú mocorogni kezdett, aztán valami kérdő hangsúlyú megnyilvánulás után beleszusszant a hajába, ami Averyt egyértelműen megborzongatta. Jó volt és olyan... meghitt?
- Levittem Feathert mert már nem bírta tovább tartani - felelte halkan, abban reménykedve, hogy eltalálta a kérdést, avagy hogy hol járt és miért hozta magával a kinti hideget.
Igazából csak most realizálta, hogy mennyire kínos is lehetne majd az, ha tényleg felébred a másik is, de éppen ez a gondolat sarkallta arra, hogy addig is kiélvezze a múló perceket. Arcát a fiú mellkasába fúrta, lassan lélegezve be az illatát. Annyira jó lenne még így maradni...

Nem tartott sokáig, hogy visszaaludjon, mégpedig mosollyal az arcán, mert az, ahogy Seth szavak nélkül próbált beszélni, egyszerre volt nagyon aranyos és vicces is. Érdekes volt számára megismerni ilyen apróságokat, és bár nem mondta volna, egyre csak gyűjtögette őket, mint bizonyítékát annak, hogy tényleg jó ember mellett szeretne lenni. Mit számítottak a dührohamok? Hiszen tudta, hogy miért történik, és még ha nehéz is volt ezek, vagy a tompaság mögött meglátni az embert, villanásokra mégis megmutatkozott, ahogy időnként találkoztak. Csak egy fél gondolattal adózott annak, hogy Seth illata még mindig ugyanolyan, még ha ölelni kicsit más is, de hát legutóbb még csak tizenhat volt, természetes, hogy változott. A közelsége neki is nyugtató volt, az utolsó cseppjéig kiélvezte, és még jobban esett neki, hogy a másik is átkarolta. Nem emlékezett rá, mikor aludt utoljára így valakivel, hogy nem volt semmi más és mégis összebújtak. Talán valamikor gyerekkorában, a testvéreivel.
Nem igazán tudta, hogy mennyi idő telt el, mire felébredt, de odakintről már beszűrődött a nappali fény. Pár másodpercig még nem mozdult, legalábbis addig, amíg újra tudatosította, hogy hol van és kivel, aztán meg már azért nem, mert akart még lopni magának pár perc nyugalmat vele. Csak csendesen figyelte, hogy ahogy a mellkasa emelkedik és süllyed, ilyen közelről még a szívverését is hallotta és majdnem vissza is aludt az ütemtől, de aztán inkább egy kis helyezkedés árán felnézett, hogy lássa, Seth felébredt-e már. Mikor összetalálkozott a tekintetük, Avery elmosolyodott.
- Jó reggelt – köszöntötte halkan, és most még azt sem bánta, hogy valószínűleg csupa fekete maszat a szeme, mert sminkben aludt el, hajnalban meg eszébe sem jutott ilyesmi. Tök mindegy.
- Fel akarsz kelni? - érdeklődte aztán és a választól függően feküdt tovább vagy mászott ki a takaró alól és hagyta a másikat is felülni.

Neki egyelőre tökéletesen megfelelt ez a helyzet. Meleg is volt, kényelmes is és nyugodt, ráadásul végre nem úgy ébredt, hogy egymaga lesi a plafont a lakásában. Seth tekintete megült rajta ő pedig nem bánta, bár az ezt követő kijelentéstől felnevetett, arcát egy pillanatra újra a fiú pulcsijába fúrva.
- Nem baj, a pandák aranyosak - jegyezte meg, aztán újra felfelé kukucskált, mígnem megkapta a választ arra is, hogy mi legyen. Seth szavait hallva önkényesen úgy döntött, hogy ezt úgy veszi, hogy még maradhatnak összebújva kicsit, úgyhogy vissza is helyezkedett és szusszant egy nagyot.
- Utálok felkelni - mormolta az orra alatt csak úgy mert jólesett, ráadásul rájött, hogy Seth valószínűleg nem is igazán bánja, hogy ölelik egymást, ez pedig melengette a lelkét.
Eltelt pár perc, mire képes volt rá, hogy elengedje a fiút és nyújtózzon egy nagyot. Régen aludt már úgy, hogy az ennyire jólesett neki, szóval most igazán kipihentnek érezte magát, hajnali kutyasétáltatás ide vagy oda.
- Lefőzöm a kávét - tette aztán hozzá, hogy mi az úticélja, mikor felkelt a kanapéról és elindult. Alig tett meg pár lépést, amikor meglátta Seth pálcáját, aminek volt annyi szerencséje, hogy nem gurult teljesen az út közepére, mert akkor lehet, hogy rátaposott volna, mikor a kutyával szerencsétlenkedett. Megfogta hát az eszközt és lerakta szépen a dohányzóasztalra a puzzle mellé, Sethre bízva, hogy most mi lesz, majd ment is tovább a konyha felé.
Odakint könnyen feltalálta magát, és amíg a kávé főtt, tett egy rövid kitérőt a mosdóba is arcmosás céljából, és csak akkor vette észre, hogy Seth a konyhaajtóban áll és figyeli őt, mikor már visszajött.
- Most már nem vagyok panda - mosolygott rá, miközben keresett két bögrét. Az asztalra téve nem sokára beléjük töltötte a kész kávét is, de szinte bizsergette a hátát Seth pillantása, ahogy nézte. - Nem vagyok egy konyhatündér, de azért remélem tűrhető lesz - fűzte a mozdulat mellé, amivel a saját italát megcukrozta, mert úgy érezte, hogy a másik talán nem bízik a képességeiben. Még egy fordulat, csak amíg megnézte, hogy nem volt a hűtőben tej, aztán visszatért a bögrékhez, és a két egyforma közül az egyiket Seth kezébe adta.
- Egészségedre! - adott mellé reggelinek egy újabb mosolyt is, majd belekortyolt sajátjába és...
A keserű szörnyűség grimaszba húzta az arcát. Összecserélte a bögréket.

Nem sűrűn volt szokása zavarba jönni, de most akaratlanul is ezt hozta ki belőle a figyelő szempár. Kicsit mintha kezdtek volna apró kis gátlások tűnni fel az eddig sima és akadályok nélküli cselekedetek sorában, ahogy elkezdte őt érdekelni, hogy Seth mit lát belőle és hogyan ítéli meg. Ennek lett az eredménye az is, hogy összecserélte a kávéjukat.
Az első korty után már képtelen lett volna megpróbálkozni egy újjal, egyszerűen csak lerakta a bögrét az asztalra és levegőért kapkodott.
- Cseréljünk. - Szinte hörögte a kérést, aztán ha sikerült megszereznie a saját bögréjét, akkor gyorsan ivott belőle, hogy elfeledtesse az ízlelőbimbóival az előbbi traumát. - Iszonyú, amit iszol. De komolyan - csóválta a fejét nem kicsit hitetlenül, mikor képes volt újra normális beszédre.
A fiú arcára nézve viszont végül ő is elmosolyodott, egy pillanattal később pedig már elnevette magát, mert azért megvolt a helyzetnek a maga humora.
- Na ha ettől a sokktól nem ébredtél fel, akkor semmitől - mondta még, majd újra belesett a hűtőbe, ez úttal már valamilyen reggelinek való élelmiszer után kutatva. Egy adag kínai még volt, de az nem éppen az a kategória, ami jólesne ilyenkor, úgyhogy kérdő tekintettel fordult vissza a fiúhoz.
- Reggelit akarunk? - érdeklődte. Nem volt benne teljesen biztos, hogy a másik hogyan tervezi a továbbiakban a napját, ráadásul a vendégszeretetével sem kellett volna visszaélnie, de ha őszinték akarunk lenni, akkor Averynek nem igazán akaródzott még hazamenni.

Egyetértett a felvetéssel és amíg Avery szinte rávetette magát a pulton hagyott bögrére, ő addig az asztalra lecsapott kávé után nyúlt, hogy fintora végre feloldódhasson az arcán. Néhány korty elég volt, hogy világa ismét kicsit egyensúlyba kerüljön, bár még jó negyed óra, mire a koffein hatni is fog. A vádakra megvonta a vállát.*
- Bagoly mondja...-*A másik ugyan egyáltalán nincs egyedül a véleményével, számos ismerőse tartja bűncselekménynek, amit kávé gyanánt iszik (sőt, néhányan meggyanúsították, hogy reggeli itókája Dr. Frankenstein laborjából szokott elősétálni). Ő így szerette, feketén és erősen, mint egy gurkóütés. Ha Sebby fűszerekkel meg tejszínnel kísérletezett, általában elnézte neki, a saját szórakoztatására azonban sosem próbálkozott semmi ilyennel. Avery végül elnevette magát és nem tudta egy pillanatra nem rajta felejteni a tekintetét, mielőtt a fiú a hűtő fosztogatásához látott volna, ő pedig kávéja felszínét nézegetve párbeszédet kezdeményezett saját magával - szigorúan fejben. Gödröcskék, huh? A világ egy igen furcsa hely.
- Az egyetlen probléma, hogy az adrenalin hamarabb lecseng, mint ahogy a koffein beüt.-*Jegyezte meg, bögréjébe mélyedve, a fidzsider ürességének tökéletes tudatában, nem akarta azonban elrontani a másik szórakozását. Vadásszon csak kedvére.*
- Leginkább egy zuhanyt szeretnék. Nincs kedvem bemenni az órákra, úgyhogy utána felőlem reggelizhetünk, de fél tizenegy van.-*Bökött állával a legközelebbi óra irányába. Nem mintha őt zavarta volna, bár ritkán tért el ennyire megszokott ritmusától és főleg attól, amihez a baleset óta tartotta magát. Most mégsem érezte, hogy a napja menthetetlenül üressé és értelmetlenné válna, bár sejtette, hogy ez leginkább egyedül fenyegetné - most viszont, ahogy arra egy lábát böködő orr és vidám csóválás emlékeztette, semmiképp sincs egyedül. Homályos emlékek derengtek fel.*
- Te levitted sétálni hajnalban?-*Nézett fel Averyre, kissé csodálkozva-hitetlenül, miközben szabad kezével megsimogatta a szőrös kobakot.*- Köszönöm.

- Azt hiszem az nekem is jól jönne - állapította meg Avery a zuhany kapcsán. - Már ha nem gond. De haza is hoppanálhatok akár - ajánlotta fel, mert kezdte úgy érezni, hogy első látogatáshoz képest visszaél a másik vendégszeretetével.
Az órára pislogva kicsit felvonta a szemöldökét, aztán megállapította magában, hogy tulajdonképpen nem is kelt annyira sokkal később, mint ami számára a kényelmes szokott lenni, de inkább nem tette szóvá, mert a másiknak nyilvánvalóan ki kell vakarnia magát reggel az ágyból ha órákat is akar látogatni. Igaz, amit eddig látott, abból úgy tűnt, hogy néha a fiú talán le sem fekszik éjjelente, de ezt csak tippelte.
- Akkor inkább ebéd lesz - döntött végül. - Még van egy adag kínai, de a másik szerintem megromlott a polcon, úgyhogy ha szeretnél, elmehetnénk bevásárolni - mondta, miközben gyorsan számba vette fejben a lehetőségeket. Mint legutóbb kiderült, egyikük sem egy főzőzseni, úgyhogy talán a legjobb lenne beülni valahova és megkajálni, vagy esetleg választani valamit, ami mindkettejüknek ínyére van.
- Nem sokat lehettek ebben a lakásban - zárta vissza a hűtőt, ami egyébként tényleg vészesen kongott.
Közben az ő kávéja el is fogyott, mert tej nélkül nem volt annyira oda érte, hogy sokáig szórakozzon vele, úgyhogy odalépett a mosogatóhoz, hogy gyorsan elöblítse a bögréjét. Úgy szokta meg, hogy lehetőség szerint azonnal mosogasson, mert nem is volt otthon sok edénye, ráadásul vakarni sem szerette róluk a rájuk száradt dolgokat. Ennek köszönhetően éppen nem szemben állt Seth-tel, mikor a kérdés jött, azonban ennek most tulajdonképpen örült.
- Fel akart téged kelteni - felelte könnyed hangon, mintha nem is most ismerte volna el, hogy igenis odafigyelt arra, hogy a másik jól aludjon és eleget. Egyebet nem is igen fűzött hozzá, mert volt egy olyan sanda gyanúja, hogy talán nem kellene egyből reggelről piszkálni az este történteket, már ha egyáltalán szóba kerül még valamikor.
- Megittad? - kérdezte aztán a fiúra nézve, és ha igenlő választ kapott, akkor elkérte tőle a bögrét, hogy ha már úgyis belenyúlt a vízbe, akkor azt is elmossa. Igen, meg lehetett volna ezt oldani egy egyszerű bűbájjal is, de ő a lelke mélyén még most is abszolút muglinak érezte magát, meg úgy őszintén, eszébe sem jutott, hogy ezt tegye.
Miután végzett, megtörölte a kezét és megállt Seth előtt.
- Na, hogy legyen?

Anya

O u t f i t

Lassan már egy hónapja tengődök össze-vissza  nagyvilágban. Vagyis egészen pontosan Magyarországon. A fő terv az volt, hogy minél távolabb innen, hogy senki ne találjon rám. De rá kellett jönnöm, hogy az nehezebb, mint gondoltam. Így végül egy budapesti klubban kötöttem ki, ahol munkát vállaltam. Jelenleg mint pultos, esetenként pincér dolgozom. De megismerkedtem Erikkel, aki lassan de biztosan belevezet a nagybetűs életbe és a DJ pult rejtelmeibe. Élvezem! Nagyon jó dolog ez a "zenecsinálás", pláne ha az ember lányát ilyen alakok tanítják, mint Ő. Szuper volt a vele töltött közel három hét. Azt hiszem szerelmes vagyok, sőt időközben nagylány is lettem. De ez mellékes széljegyzet. Immár eszem ágába sincs külföldre menni. Most pénzt próbálok kuporgatni, hogy amit elszórtam, az visszatérjen. Szerencsére Erik felajánlotta, hogy lakhatok nála, és majd később beszállok a rezsibe, ha összeszedtem magam. Nagyon rendes tőle, így már egy hete vele élek.
A mai nap eléggé unalmasan kezdődik. A klub maga napközben kávézóként is üzemel, csak hétvégente este csapnak fel a fények és dübörög a house. Ma én vagyok a délelőttös és a reggeli hajrá után senki nem nyitotta rám az ajtót. Azóta csak támasztom a fejem a pultnál és unott tekintettel meredek a semmibe. Erik ma ügyeket intéz, így ő sem boldogít. A főnök pedig naponta egyszer beles, iszik egy kávét és megy is tovább. Már éppen csukódnának le a szemeim, amikor nyílik az ajtó és egy fiatal pár lép be. A pulthoz jönnek és kikérnek két hosszú kávét sok tejjel. Felveszem a rendelést, majd neki is állok az italok elkészítésének. Ők pedig eközben egy asztalhoz lépnek és helyet foglalnak. Hátra fordulok a tejért, és figyelem őket. Nagy lehet a szerelem, mert szinte felfalják egymást a tekintetükkel. Egy széles mosoly terül el arcomon és Erikre gondolok. Egy sóhaj kíséretében fordulok vissza a kávégéphez.

Mezőssy Eliza
Lányom

  

Anya

O u t f i t

A kávé illata lassan belengi körülöttem a helyiséget. Legalábbis a pult mögött kellemes, friss illat száll. Emlékszem, hogy az első nap a délelőtt végére már rosszul voltam ettől az illattól. Lehet ennek az oka volt az is, hogy aznap kávé akciót tartottunk és boldog-boldogtalan betalált ide. Szerintem azóta se főztem le annyi kávét, mint akkor. Kemény kezdés volt. Talán az ilyet nevezhetjük mély vízbe dobásnak.
Egy olló után nyúlok és levágom a tejes doboz sarkát, és ekkor hallom meg azt az ismerős hangot. Hirtelen szédülni kezdek és olyan erősen szorítom a dobozt, hogy nem kevés folyik ki belőle. Mintha abba akartam volna megkapaszkodni, hogy ne essek hátra. Lassan, reménykedve benne, hogy csak képzelődtem, felemelem a fejem, és tekintetemet a hang irányába fordítom. Anya áll ott velem szemben teljes pompájában. Vagyis hát eléggé megviselt a fejem. Ő nem így szokott kinézni! Csapzott haj, karikás szem és a tekintetéből is az sugárzik, hogy egy kicsit meg van fáradva. Őszintén meg se fordul a fejembe, hogy miattam néz ki így. Ugyan már! Sose aggódott értem igazán, az mindig megjátszott valami volt csak azért, hogy veszekedhessen velem. Sose fogom megérteni, hogy miért Regi a kedvenc, én pedig az utált gyerek. De az elmúlt 19 évemben már hozzászoktam. Apát is tökre megértem, hogy kinn maradt inkább Delhibe, mintsem, hogy vele lakjon. El nem váltak, de külön élnek. Talán így a legegyszerűbb mindenkinek.
Hirtelen megszólalni sem tudok. Hallom és értem, hogy mit mond anya, de lefagytam. Csak nagyot nyelek és nagyokat pislogok, de végül csak megszülök valamit...
-Öhmmm kávét főzök?! - teszem fel a költői kérdést. Tudom én, hogy Ő nem erre kíváncsi, csak hát na. Leblokkoltam.
- Te mit keresel itt? - Meredten nézek rá és várom, hogy robbanjon az a bizonyos bomba. Őszintén megvallva kicsit félek, hogy mi lesz ebből. Tudom, hogy jól nem fogok járni. Szinte már látom magam előtt újra az iskola falait. De én nem akarok visszamenni! Nem, nem és nem!

Nagyjából sikerült megbeszélniük, hogy mit is szeretnének, miközben lassan peregtek a percek. Avery jól érezte itt magát, még akkor is, ha az történt este, ami, mert mindent összevetve kicsit kezdett lazábbá válni az egész légkör.
- Pékség, remek! - vidult fel. - Lángosos nincs véletlenül? - érdeklődött Seth-re nézve, mert még azóta sem jutott hozzá, hogy vegyen magának. Kicsit aztán elgondolkodott közben, aztán rájött, hogy az egésszel lesz egy apró probléma. - Megfelel, ha varázspénzben odaadom neked az összeget, amivel jövök majd? Nincs forintom. - Jó régen volt rá szüksége utoljára, úgyhogy nem volt neki kéznél magyar valuta, de ezek után valószínűleg váltani fog az első adandó alkalommal.
- Nem mentünk két méternél távolabb az ajtótól, szóval módja sem volt rossznak lenni - ingatta meg a fejét kicsivel később a mosogató mellett állva. Részben a hajnali időpont volt az, ami miatt esze ágában sem volt rendesen megsétáltatni az ebet, részben pedig a kutyáktól való ódzkodása, de igazából senkinek nem lehetett egy szava sem az eljárás ellen, mert Feather pisilhetett, Seth alhatott, ő meg tíz percen belül visszakerült mellé a kanapéra. Bár tény, ami tény, ettől az akciótól nem nőtt jobban a szívéhez a négylábú jószág, de ezt nem állt szándékában közölni a másikkal.
Miután végzett, megérdeklődte, hogy mi legyen a következő programpont, Seth pedig hamar döntött.
- Tökéletes! - nyújtózott egyet, aztán vetett egy pillantást az előszoba felé, azon gondolkodva, hogy kell-e neki bakancs most egyáltalán. - Honnan tudok a legközelebbről hoppanálni? Nincs kedvem felöltözni - fordult aztán Seth-hez, aztán ha megkapta az instrukciókat, akkor hamarosan már a saját lakásában állt neki a reggeli tisztálkodás teendőinek.
Ezúttal nem szenvedett sokáig a tükör előtt, és inkább kényelmesen, semmint divatosan öltözött. A fekete farmer maradt, hozzá egy sötét, kötött pulcsit húzott fel, haját pedig egyszerűen szabadon hagyta szállni. Gyorsan végzett, úgyhogy vissza is hoppanált a kiindulópontra, a bejárati ajtó elé, reménykedve benne, hogy nem pont egy mugli család elé fog megérkezni.
Mivel kapott egy kölcsön kulcsot, hogy ne kelljen az ajtó előtt álldogálnia, ha Seth még a zuhany alatt lenne, mikor visszaér, így könnyedén be tudott menni a lakásba.
- Megjöttem! - jelezte hangosan, hogy ki érkezett, mert a tegnap este után úgy érezte, hogy ez a minimum, hogy ne hozza a frászt a másikra és ne torkolljon megint katasztrófába valami. Nem tudta volna egyébként a szemére vetni, teljesen érthető volt, hogy a fiú miért ingadozik ennyire, egyszerűen csak jobbnak látta akkor már alkalmazkodni hozzá.
Nem hallott mozgást a fürdőből, úgyhogy el is indult a szoba felé, közben végig magyarázva.
- Hoztam neked könyvet. Számítógépes alapismeretek - mondta, miközben lerakta a kötetet a konyhaasztalra. - Kicsit bonyolítja a helyzetet, hogy angolul van, szóval ha magyar programjaid vannak a gépen, akkor lehet, hogy itt-ott fordítgatni kell majd, de csak ez van nekem a témában, még akkor találtam a lakásban, amikor odaköltöztem - csevegte, miközben bekukkantott a szobaajtón, aztán azzal a lendülettel be is fogta a száját.
Seth még nem vette fel pulóvert, csak ing volt rajta, ez viszont látni engedte, hogy mennyire le van soványodva. Tényleg nagyon. Meg merte volna kockáztatni, hogy ha levenné a ruháját akkor ki lenne a bordája, és úgy egyébként is, ez így nagyon nem tűnt jó helyzetnek. Csendesen lépett oda a fiúhoz, aztán megállt előtte, finoman futtatva végig az ujjait a mellkasán és az oldalán, szigorúan csak a saját ujjaira nézve és nem Seth szemébe.
- Jobban oda kellene figyelned, hogy eleget egyél, még ha nem is esik jól - mondta halkan. - És nem szép dolog kétszer akkora pulcsit venni fel, csak hogy ne látszódjon, hogy mennyire lefogytál.
Csak tippelt ugyan, hogy ez történt, de hasonló esetben valószínűleg ő is ezt tette volna, úgyhogy meg merte kockáztatni, hogy Seth-nél is ez a helyzet. Homlokát egy pillanatra a fiú vállának döntötte, azon gondolkodva, hogy vajon nem mondott-e a kelleténél többet és hogy most mi legyen a következő lépés, de aztán elengedte, és rámosolygott. Ő maga sem tudott róla, hogy mennyi gyengédség bujkált abban az egyetlen görbében.
- Egyezzünk meg. Mostantól ha én eszek, amikor együtt vagyunk valahol, akkor neked is kell, legalább pár falatot. Rendben? - Csak remélni merte, hogy nem hajtják el a fenébe azzal a lendülettel, hogy ezt kimondta. Talán még jogos is lett volna, mert igazából semmi köze hozzá, mit csinál a másik.

Zétény

Mezőssy Eliza
Lányom

Anya

O u t f i t
Anya viselkedése meglephetne, de nem lepett. Várható volt, hogy hisztérikus magatartást fog felvenni, és várom azt a percet, amikor szívéhez kap és levegő után kapkod. Eddig egyszer láttam ennyire dühösnek, és annak ez lett a vége. Olyan szinte felpöckölte magát, hogy rosszul lett. Hát ha neki ez jó, akkor csinálja. A kezdeti rémületet lassan unalom váltja fel bennem, mikor nem hagy szóhoz jutni, hanem csak mondja és mondja és mondja. Esküszöm, hogy nem vett közben levegőt! Nem tudom, hogy bírja ezt így, de meg kell tanulnom. Ha egyszer véletlen lesz egy pasi, aki rávesz arra, hogy gyereket szüljek neki, akkor lehet olykor jól fog jönni az a tudás, mellyel anya rendelkezik: fejhangon, hisztérikusan visítani egy levegővel. Tanítania kéne.
Mivel tényleg nem hagyja, hogy megmukkanjak, így a pultra könyökölök és államat a jobb tenyerembe fektetem. Mama erre mindig azt mondja, hogy "Mi van kislányom, karózni kell a tököt?". Aztán lök egyet a kezemen, a fejem pedig így bicsaklik egyet. Sose fogom elfelejteni. Csak ő tudja ezt úgy mondani, ahogy kell.
Anyának azonnal feltűnnek a tetoválások, és természetesen nem tetszését fejezi ki. Ez is várható volt. Az elsőnél is kiakadt, pedig akkor már 17 éves voltam. Az már majdnem nagykorú! Nem tudom mit kell ebből ekkora ügyet csinálni. Egy-két újabb van csak rajtam, de mindegyik szolid a magam módján. Nem esik túl jól, mikor elhord mindennek, de már ezt is megszoktam tőle. Szar gyerekkorom volt? Igen. Sose voltunk jóba és ez ezután nem fog változni.
- Anya hallgass már el! Nem unod a saját hangod? - kérdem egy cseppen pofátlanul. Na jó, nem cseppet, hanem nagyon. Tudom, hogy ez újabb kirohanást fog kiváltani belőle, de sebaj.
- Utálok ott lenni! Utálok tanulni, ezt pedig szeretem csinálni. Nem mellesleg pénzt is keresek vele, ami jól jön. Mivel amit tőletek kapok az körülbelül semmire se elég. Ha pedig nem akarod fizetni a tandíjat, hát legyen. Nekem teszel vele szívességet! Vedd már észre miket beszélsz, ha egyszer kőkeménynek akarod mutatni magad! - egy sóhaj, szemforgatás, majd folytatom - Azt pedig felejtsd el, hogy visszamegyek! Szó sem lehet róla. Ha pedig befejezted amiért jöttél, kitomboltad magad, ahol bejöttél, ott ki is lehet menni! -
Nem kicsit vagyok dühös. Legbelül forrongok, de kifelé semmit nem mutatok ebből. Arcom és hangom nyugodt, bár utóbbi kicsit olykor-olykor beremeg. Nem szabad érzelmet sugároznom felé, mert akkor tudja, hogy elérte amit akart: Ideges vagyok! Félő, hogy ezt is ő észre fogja venni, mert hát azért 19 éve ismer... Mégiscsak az anyám.