31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 59 60 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Írta: 2015. október 6. 10:52 | Link

Kensimensi<3

Csupa talány. Mi lesz majd, ha, hogyan fog reagálni, amikor, megérti-e. Kírával lenni néha valóban olyan érzés lehet, mintha taposóaknákkal teleszórt gyönyörű virágos réten sétálgatna az ember. Noha többnyire Kíra részéről nem sok szándékoltság van ebben.
Ha Adam nem akarna megállni, a lány valószínűleg egyszerűen kénytelen lenne gyorsan elengedni az ágat, annyira azért nem jelent nagy örömforrást számára, hogy foggal-körömmel ragaszkodjon hozzá. Csak olyan hívogatónak, csábítónak találta a feje fölött elnyúló gallyat, ami épp csak egy kicsit vastagabb annál, mint amit még kényelmesen tudna átfogni a kezével. Így is bele tud kapaszkodni, bár annyira nem stabil a fogása. Megpróbálja rajta felhúzni magát, de hiába erőlködik, épp csak egy csöppet emelkedik el Adam vállairól.
- Na, jó, mindegy, gyenge vagyok - vonja le a fájó következtetést hangosan, csak hogy Adamn is képben legyen a helyzettel.
- Lehet, hogy sportolnom kéne valamit. Igazából soha nem is mozogtam rendesen. Lehet ott kezdődtek a bajok, hogy már például az első alkalommal majdnem leájultam a seprűről. - de azért még nem engedte el a fát, ismét megpróbálja, hátha a puszta megállapítástól csoda történt, és sikerül felhúzódzkodnia.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1255
Összes hsz: 8087
Írta: 2015. október 6. 22:30 | Link

Kírakedves
in the middle of nowhere

Felmerül bennem, hogy emeljek kicsit a lányon a sikerélményért, dehát úgyis hamar rájönne, hogy az én segítségemmel tudott feljebb férkőzni. Szóval lemondok erről. Hagyom még próbálkozni egy jó ideig és hallgatom az ezzel kapcsolatos ecsetelgetését. Nem sokat tudok hozzászólni ehhez a seprűlovaglás témához, bár mint az ismeretes, ha tudnék se ereszteném bő lére a mondandómat. Másfajta testmozgásokban inkább jártas vagyok. Viszont azt meg nem kell magyarázzam neki.
Elkóborlunk még egy ideig ezen a kísérteties, mégis különösen megnyugtató vidéken, mígnem a kedves elüli magát az én kemény vállaimon és lekéredzkedik odaföntről. Kéz a kézben bandukolunk tovább a kora hajnali, szürke erdőben, aztán pedig hagyom, hogy elhoppanáljon minket haza, a házamba.
Mozgalmas este volt ez a mai is a diák megmentésével, az átkok bekapásával és mindennel. Nem mondom, szeretem az izgalmakat, az érdekességeket, azonban ha lehet, inkább másfajtára szomjazom. Hazudnék persze, ha azt állítanám, soha többé nem akarnék veszélyes helyzetekbe keveredni. De az ilyen és ehhez hasonló éjjeleket azért a jövőben talán hanyagolnám. Még ha ilyen bizarrul romantikusan végződnek is. Bár...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. október 11. 13:03 | Link



 - Néha tökéletes ellentétben van az, amit mondasz, azzal, ahogy viselkedsz - állapítom meg a könnyed kis csók után, türelmesen megvárva, hogy tudjon rám figyelni. Elég az arcát néznem, elég sok rezdülését ismerem már és még ha nem is fedi a valóságot, én hitekbe ringatom magam mellette mindig. Most éppen abba, hogy tudok olvasni a gesztusaiból, el tudom képzelni, mi jár a fejében, mindenféle legillimencia nélkül is. Saját magam nyugtatására tökéletes technika.
Ahogy azonban hallgatom a szavait, összetörnek a reményeim arról, hogy felnőtt nők vagyunk, el tudunk vonatkoztatni mások véleményétől és úgy élni, ahogy szeretnénk. Attól a hittől, hogy bárki befolyásolhatja a dolgokat közöttünk, mert csak ránk tartoznak. Kissé összevonom szemöldökeimet ahogy nézek rá, megrebbennek a szempilláim. Kivételesen csak csendben hallgatom amit mond, nyelek egyet. Érzem, hogy egy ütemmel gyorsabban ver a szívem. Nem akar kiugrani a mellkasomból, de mégsem értem igazán.
Én még mindig ugyanúgy gondolkodok, ahogy eddig tettem. De ez Tildának fontos. Számít. Szeretné. Én pedig ettől az aprócska gondolattól ideges leszek. És nem értem, hogyan és miért, mert ez neki fontos, és ebből nem kéne következnie, hogy nekem is. Mégis így van.
A gondolataimból az zökkentett ki, ahogy közelebb húzódik hozzám, gondolkodás nélkül simítottam oldalához egyik kezem. Mint valami egyedi, szerelmes pavlovi reflex, aztán ahogy elváltak ajkaink, újra rápillantottam, nem tudtam mást nézni, csak az arcát, ahogy azt mondja, bármi is legyen, szeret. Igen. Szeretni egymást bármi áron, hihetetlenül szép és romantikus gondolat. De nem mindig elég, önmagában nem.
A keze szorítását érezve megyek az ajtóhoz, a gondolataim okozta keserű íz terjeng a számban. Amikor kinyílik az ajtó és megpillantom az édesanyját, egy kissé ideges mosollyal pillantok rá, elengedem Tildát, hagyom, hogy megölelje és ahogy egy pillantást vetek rájuk, a mosolyom őszintévé válik. Elfogadom a felém nyújtott finom kezet és megrázom.
- Jó estét Rella, Lorelai Riviera vagyok - mutatkozok be a szokásos módon. Valamiért azon jár az eszem, hogy utálom a középső nevem és soha, senkinek nem szoktam elmondani, úgy teszek, mintha nem is létezne. Talán ezzel tüntetem el az idegesség maradékát, ahogy beljebb invitálnak minket, követem Tildát, figyelem a kedves kis lakást. Bár a miénk is ilyen otthonos volna, szinte melegség árad a lakásból, olyan hely, ahol bárki szívesen felnőne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. október 11. 15:46 | Link

Drága Lori
És ahogy a csengő hangja elhalt odabent, nagy levegőt vettem, és lassan, egyenletesen engedtem ki, miközben Anya ajtót nyitott. Szoknyámat igazgatva álltam ott egy röpke pillanatig, majd megölelt, és mintha csak ez lett volna az utolsó dolog, amire szükségem lett volna, hálásan mosolyogva viszonoztam köszöntését.
Sokat beszéltünk, de csak bagolyban főleg, ő is most először találkozott Lorival, ezért aztán néhány pillanatig tartottam tőle, hogy talán neki sem lesz olyan egyszerű megemésztenie a dolgot, de boldogan láttam, hogy ennek nyomát nem láttam. Kicsit persze tartózkodó, de kedves volt azonnal Lorival, és a formalitás után máris sokkal jobban éreztem magam. Ahogy beljebb sétáltunk Lorival, Anya finoman meg is érintette a vállam, és egyfelől a megkönnyebbülés egy kisebb sziklája esett le a szívemről, másrészt pedig egy nagyobbacska gombóc kúszott fel a torkomon. Nem tudom, Anya mit remélt a mozdulattól, de bennem egyszerre keltett megnyugvást, és aggodalmat. Utóbbit azért, mert mintha ezzel az apró gesztussal akart volna az est további részére felkészíteni.
- Te jó ég, ez még mindig megvan? - kérdeztem, a nappali felé haladva, a lépcsővel szemben álló, rettenetesen régi, de tökéletes állapotban lévő hatalmas ruhásszekrényen végigsimítva kezemmel.
Loriék felé fordultam, és nem is tudom, miért, de megrohantak az emlékek, és ahelyett, hogy elfojtottam volna őket, engedtem, hogy magukkal ragadjanak, eltereljék gondolataim a jelenről.
- Folyton elbújtam benne, és az ágyneműkön fekve olvastam, miközben égre-földre kerestetek - mondtam aprót sóhajtva. Még most is könnyedén elfértem volna benne, akár kinyújtott lábakkal is.
De persze nem tudtam magam becsapni, hiába próbáltam. Tudtam jól, hogy a mai este nem a múltról fog szólni, hanem a jelenről és a jövőről, és minél előbb elfogadom ezt, annál jobb.
Kissé esetlenül, félve nyúltam újból párom keze után, mintha attól tartanék, hogy megráz, vagy valami szörnyű balsors ér, ha megérintem. De a kezét fogva akartam Apa elé állni. Másként egyszerűen nem lehetett. Nem húzhattam be fülem-farkam, és hagyhattam, hogy egy pillanatra is azt higgye, én magam is azt gondolom, hogy helytelen dolog egy nővel lennem.
- Apa? - kérdeztem anyámra pillantva, noha sejtettem, hogy hol lehet a család feje. Ahol az elmúlt évtizedekben is rendszerint találtam, ha épp nem dolgozott.
Lori felé fordultam, és bár annyira merész nem voltam, hogy újból megcsókoljam (a szüleim előtt vélhetően soha nem leszek annyira merész), őszinte mosolyt azért adagolni tudtam a finom kézszorongatás mellé.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. október 11. 15:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 722
Összes hsz: 1174
Írta: 2015. október 14. 23:33 | Link

Matilda és Lorelai

Rella mosolyogva hallgatja Matilda anekdotáját Lorelai-nak, és csak diszkréten siklik néha vissza a tekintete az ismeretlen nőre. Nem elítélő, de hiába, még az elfogadó szülők is kíváncsiak arra, hogy kit választott szeretett gyermekük.
- A velünk élne, biztos vagyok benne, hogy még most is itt találnánk meg néha.
Fűzi hozzá szelíd derűvel, aztán fejével a nappali felé fordul a kérdés hallatán. Épp csak kicsit tűnik nem is aggodalmasnak, inkább elgondolkodónak. Még Medárdot ismerve, a helyzet kínosságát nézve is úgy érzi, hogy kezelni tudja majd a helyzetet.
- Bent van, biztos vagyok benne, hogy ő is vár téged, amilyen rég látott.
Azzal a nappali felé terelgeti a két leányzót, ahol a családfő az egyetlen nagyobb, terebélyesebb fotelben ülve épp lapoz az újságban. Minden háztartásban megvannak azok a tipikus férfi dolgok, amikről az ember nem gondolná először, hogy azok, aztán valahogy mégis a figyelem középpontjába tülekednek. Onnan tudni, hogy egy férfi otthonához tartozik például egy nappali, hogy egészen biztosan látni benne egy ehhez hasonló fotelt. Nem igazán feltűnő, nem hivalkodó, lehet, még a színe sem tér el a  berendezéstől, mégis tudni, ez a fotel valakié. Ezekbe a fotelekbe, még ha üresek is, az ember ösztönösen nem ül bele, mint egy szent, szakrális hely - amit természetesen a tulajdonosa váltig tagadna, hogy az. Medárd pontosan egy ilyenből néz fel a belépő három nőre. Először Rellára, aztán Matildára.. majd végül csak nagyon lassan Lorelaira. Visszafogott mosolya, amit az első kettő jelenléte vált ki belőle, el is tűnik a mozdulatsor végére, habár a látványos fintorok egyelőre teljesen elmaradnak. Összehajtja az újságot és oldalra rakja, a fotel melletti kis asztalra, s aztán már kelne is fel, célirányosan Matilda felé indulva, de a két lány összefont kezére nézve bizonnyal meggondolja magát, visszadől a fotelbe. Bár próbálja ezt vaskos tartózkodással leplezni, de láthatóan nem tud mit kezdeni a helyzettel így sem.
- Hm, megjöttél, örülök, hogy látlak, kislányom.
Lorelait egyelőre kitartóan ignorálja, már ami a köszöntést illeti. Ha már idehoztak a házba egy.. ilyet, akkor természetes, hogy nem neki kell először üdvözölni; elvégre ő van itthon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. október 18. 18:48 | Link

A t t u
Szeged, Dóm tér, tanévközi szünet vége, vasárnap délután

-Olyan szép idő van, üljünk le kicsit. Tudom, hogy kávézóba indultunk, de majd mindjárt. Ismerek egy nagyon jót a közelben, és még Reginek is vihetünk sütit - állok meg a hittudományi fősuli előtt elszórt padok egyikénél. Még egészen kellemes a délutáni napsütés ahhoz, hogy egy kávézóba húzódjunk be. Később. Igaz, így vasárnap délutánra valamivel többnek tűnik a járókelő, mint amennyire emlékszem, a galamb meg valamivel kevesebbnek, de egyik sem zavar különösebben. Nagy a tér, elférünk. Az ötletem inkább elhatározás, semmint kósza javaslat, leülök. Lábaimat előre nyújtva kényelemesen keresztül rakom a jobb bokámat a balon, jelezve, hogy egyelőre nem szándékszom tovább rohanni egy szabad asztalra vadászva valamelyik kávézóban, és hátradőlök a padon, intve, hogy üljön csak le ő is. Kezeimet zsebre dugom és a járókelőket bámulva várom meg, hogy helyet foglaljon ő is a padon.
- Egyébként... még Regi is észrevette, hogy valami nincs rendben, pedig ő aztán alig lát téged, szóval ki vele, Attu, mi a gond? - kérdezem gond nélkül térve rá a meglehetősen kényes témára, futólag pillantok felé, majd jobb kezemmel elgondolkodva vakargatom meg a tarkómat. Nem is tudom, merjem-e mondani, hogy búval bélelt, mert talán nem teljesen lenne igaz, az viszont biztos, hogy különös az aurája.
- Gréta van a dolgok mögött? Azaz... a szakítás? - kérdezem pár pillanatnyi csend után végképp a közepébe vágva az egésznek, ugyanis pletykákat hallottam a szakításukról, de ő maga nem igazán beszél róla, ami azért kissé árulkodó. Nem is annyira a kíváncsiság vezérel, nem szokásom beleártani magam mindenki magánéletébe, egyszerűen csak határozottan furcsa, látszik, hogy nincs minden a helyén éppen, bármennyire is szeretné netán ezt a látszatot kelteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szikszai Attila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
Írta: 2015. október 28. 18:42 | Link

Viktor
Szeged, Dóm tér

Vele együtt torpant meg. Unokatestvérének légből kapott ötletét nem igazán értette, már a megfogalmazásának módjában is turpisságot sejtett. Éppen egy családi összejövetelen voltak túl, ami szerencsére a szokásos hangulatban telt. Tartott attól, hogy a vele kapcsolatos múltbéli események kihatással lesznek a nagy találkozásra, de ez egészen idáig úgy tűnt, nem szúrt szemet senkinek. Persze lehet, hogy Viktor még az iskolában hallott meg valamit. Ilyenkor sajnálta azért, hogy a Bagolykő egy közös nevező az ő életükben, még ha ennek megvannak a maga előnyei is.
- Ahogy gondolod... - vonta meg a vállát, majd leült mellé a padra. Már nem tűzött úgy a nap, de az emberek létszáma hozta az ilyenkor elvárható átlagot. Vasárnap délután, szeptember havának kapujában. Mindenki szeretné pánikszerűen kihasználni az időt, míg be nem köszönt az ősz, s el nem kezdődik az új tanév.
Nem kapott túl sok gondolkodási időt. Viktor hatásosan indított. Tudta, hogy mit akart hallani Attilától. Már csak az volt a kérdés, hogy a tanár úr is készen állt-e arra, hogy beszéljen. Egy családtagnak persze más, ezúttal kettesben voltak, távol a kíváncsi fülektől, akik továbbadták volna a hallottakat. Bízott a fiúban, így kérdését se tudta támadóan értelmezni. Kénytelen volt megbocsátani neki kíváncsiságáért, még ha el is sápadt, amikor megtudta, miről fognak beszélgetni. De elhatározta, hogy őszinte lesz vele.
- Tényleg? Nem szerettem volna a magánéletemmel traktálni benneteket, sajnálom, ha a hangulatom nem volt éppen a legjobb. Nehéz időszak után próbálom összeszedni magam - sóhajtott fel gondterhelten, beszédének megkönnyítésére pedig a szembeni épületeken időzött. Szereti ezt a várost.
- Nem tudom. Valahogy nem vagyok a régi. Azt hiszem csalódtam benne, vagy talán önmagamban. Úgy érzem, hogy valami helyreállíthatatlanul megváltozott. Te éreztél már ilyet? - fordította felé a tekintetét. Arca kifejezéstelen volt, de szeméből a düh és a félelem sugárzott. Ritkán engedte, hogy így lássák az emberek.
- Naiv voltam, vak voltam... Sebezhető voltam. Elárulva éreztem magamat, de szeretném, ha ez még egyszer nem fordulhatna elő. - folytatta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. október 30. 03:08 | Link

A t t u
Szeged, Dóm tér

Mindig is könnyedén kimondtam, amit megfordult a fejemben, még kényes témák kapcsán is, ez pedig most sem változik. Bele sem gondolok, mielőtt megszólalnék, hogy vajon ez Attunak mennyire kellemetlen, elvégre még Regi is felvetette, hogy talán megkérdezhetném tőle, mi a gond. Unokatestvérem gondterhelt sóhaja nem arról árulkodik, hogy különösen jó ötlet volt ezt a témát felhozni, de már nem visszakozom. Válasza hallatán barátságosan veregetem vállon.
- Héé, családtag vagy és igazán nem vagy senkinek a terhére, mindenki örül, hogy láthat. Regi egyébként nagyon empatikus, minden feltűnik neki, anyáékban nem vagyok biztos, de nem hiszem, hogy kérdezősködésre kellene számítanod, én meg... én hallottam ezt-azt, és őszintén sajnálom, hogy így alakult - válaszolom. Hirtelen nem is tudom eldönteni, vajon jót fog-e tenni neki, ha beszél róla. Nekem például nem volt elég, különösen a bennem tomboló düh miatt, viszont még szeretném hinni, hogy Attunak segíthet, még ha nem is teljes mértékben, de legalább egy kicsit.
- Igen - válaszolom egy sóhajjal, és lehajtom a fejem egy percre. Ismerős az érzés, amin aztán évekig nem bírtam túllépni, még akkor sem, amikor már kitomboltam magam. Nem akarok erre emlékezni és nincs is itt most helye a töprengésnek egy olyan időszak történései fölött, amit már régen magam mögött hagytam. Visszatérek a felmerült kérdéshez és figyelmesen hallgatom az unokatestvérem mondanivalóját. Sajnálom, hogy ezen megy keresztül, és bár úgy éreztem, könnyedén megbirkózom ezzel a beszélgetéssel, mégis úgy érzem, nem tudok mit mondani. A saját tapasztalataimba belemenni nem jó ötlet, az övéit boncolgatni szintén nem. Tanácsot adni... ki vagyok én, hogy úgy gondoljam, tudnék egyáltalán tanácsot adni, és csak azt szajkózni, hogy idővel jobb lesz ez is, fölöslegesnek érzem. Tanácstalanul bámulok magam előtt a galambokra, megdörzsölöm a halántékom, majd sóhajként engedem ki a visszatartott levegőt.
- Nem tudom, mit mondhatnék - szólalok meg nemsokára, hosszúnak tűnő csend után, bár az órám tanúsága szerint ez mindössze egyetlen percig tartott.
- Ismersz. Sose láttam értelmét még a kegyes hazugságnak sem. Idővel talán jobb lesz, nem tudom. Én hagytam, hogy a düh uraljon, és tönkretettem szinte mindent, ami csak fontos volt akkoriban. Nem volt jó ötlet, még csak jobb sem lett tőle. Csak még nyomorultabbul éreztem magam a végére és már jogosnak tűnt, hogy elhagyott - vallom be, közben pedig előre dőlök és térdemre könyökölve tenyerembe támasztom az államat.
- Talán... talán nem ő volt a megfelelő, abban meg biztos vagyok, hogy nem tudja, miről mondott le. Nagyszerű ember vagy, és akkor is ezt mondanám, ha nem az unokabátyám lennél. Az igazat megvallva még irigykedem is néha rád, hogy mennyire tehetséges vagy és akkor ne is beszéljünk róla, hogy valószínűleg az én részemet is te kaptad nyelvérzékből a családban. Mit nem adnák érte, ha csak feleannyira is tudnék angolul például - pillantok fel, miközben azon vagyok, hogy további negatívumok helyett inkább valami jót, pozitívat mondjak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lorelai K. Riviera
INAKTÍV


bejegyzett hydromágus
offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 2490
Írta: 2015. október 31. 21:56 | Link



Egy feszült pillantás, se több, se kevesebb, ennyi, amit megengedek magamnak, mielőtt még bemennénk. Az édesanyját megismerve torokszorongató érzés fog el és fogalmam sincs, ez miért fojtogat engem ennyire. Hogy mi ez. A saját elvárásaim, az ő elvárásai, vagy Tilda elvárásai. Ennél furcsább és frusztrálóbb már nem is lehetne a helyzet, de az édesanyja elsőre nagyon gyengédnek tűnik. Gondoskodó, őszintén szereti Tildát, és ha rájuk pillantok, egyből egy lopott, leheletnyi érintésre asszociálok.
Furcsa Matildát így látni. Egy szekrény, egyszerű bútordarab, neki mégis kicsit többet jelent. Akaratlanul is meleg mosoly ül ajkaimra, amikor hallom a régi történetet. Ez annyira jellemző rá, pedig nem most lehetett, de nagyon könnyen el tudom képzelni őt ebben a helyzetben. Néha még én is úgy érzem, hogy versenyeznem kell a könyvekkel. Ajkaimat összeszorítva elfojtok csírájában egy kuncogást. Szöget ütött a fejemben a gondolat, hogy ha azt szeretné, hogy bezárjam a gardróbomba olvasni, szólhatott volna nyugodtan előbb is.
Mégis kissé furcsa a kötődés, a szép emlékek, a nosztalgia melegsége, amit itt érzek. Még én is érzem, pedig nem voltam része, de könnyedén felfogom a dolgokat. Kívülállónak számítok, de valahogy a része leszek már attól, hogy jelen vagyok. A mi házunkban semmi ilyesmi nincs. Nincsenek szívmelengető, nosztalgikus emlékek. Tárgyak, bútorok, helyek, amikhez kötődök és a viszontlátása megigéz. Semmi. Ha visszagondolok az otthonomra, nincs más, csak feszültség, keménység és hideg, visszagondolni hideg érzés. Valószínűleg a Riviera-ház az egyetlen, ahol a kályha körül is fagyos a hangulat.
Azonban ahogy meglátom az édesapját, már egészen más kép alakul ki bennem a helyről. Picit kihagy a szívem, ahogy látom a tekintetét a kezünkre siklani és megtorpanni. Eddig fel sem tűnt, hogy Tildába kapaszkodok, mert valahogy olyan természetes, hogy az ő keze az enyémben, mindegy, hol vagyunk. Az úr mégis a lányának köszön csupán, én pedig szelíden engedem el Tildát. Nagylány vagyok és feltalálom magam, nem akarom, hogy miattam ne ölelhesse át az édesapját. Felszabadult kezemmel idegesen morzsolgatom az ujjaimat.
- Jó estét, örülök, hogy megismerhetem. Lorelai Riviera vagyok - mutatkozok be egy halvány mosollyal az arcomon. Nem megy. Én nem tudok műmosollyal az arcomon bájologni, inkább csak jó szándékúan, visszafogottan. És abban a pillanatban, hogy tekintetemmel az övét megtalálom, elkezdek félni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. november 1. 12:23 | Link


Természetesen ott volt, ahol számítottam rá, hogy lesz. A fotelben ülve, az újságját olvasva. Mintha csak egy réges-régi emléket elevenítettem volna fel, és azt nézném lelki szemeimmel, és azért állnék elé, hogy lelkesen beszámoljak neki legutóbbi könyvélményemről, vagy épp elkérjem tőle a napilap egy oldalát. Nem azért, mert annyira érdekeltek a világ hírei, hanem mert ez egyike volt azoknak az apa-lánya pillanatoknak, melyekben osztoztunk. Csendben, kettesben olvasgatni Apával, mennyire is szerettem!
Most azonban nem ezért voltam itt, kezemben se könyv, se újságlap, hanem Lori finom, meleg keze, arcomon pedig mosoly, mely az ember rég nem látott édesapját köszönti, és mellyel próbáltam én is oldani a várható feszültséget. Mert már előre tudtam, hogy lesz, mielőtt eljöttünk, és mielőtt beléptünk volna az ajtón. Mikor megláttam Anya arcát, melyen bár nagyon úgy látszott, aggodalomnak semmi helye, azért ott bujkált mégis. És ahogy apám arcát figyeltem, ahogy anyáról rám, majd Lorira fordítja pillantását, és ezzel párhuzamosan egyre fogyatkozik az ő visszafogott mosolya, tudtam, hogy okkal aggódunk.
Összeszorult a torkom, arcomra fagyott a mosoly Apa Lorira vetett futó, hűvös pillantását látva, és az érzés csak tovább erősödött, miután láthatóan nem volt hajlandó tudomást venni róla ezek után. Ijedten kaptam Lori keze után, mikor megéreztem, hogy ujjai kiszöknek az enyémek közül, de már nem volt mit tenni. Egy pillanatra kétségbeesetten pillantottam rá, aztán azonnal felöltöttem mosolyomat újból, ahogy apámhoz lépve, és lehajolva hozzá egy öleléssel köszöntöttem. Esetlen, és furcsa volt az egész, mintha egy színdarabot próbáltunk volna épp el először, és még nagyon nem tudtuk volna, hogyan kell játszani.
- Szia, Apa, én is örülök neked! - mondtam neki, ahogy kicsit hátrébb léptem.
Zavartan fordultam megint Lori felé, szerettem volna bemutatni, de apám nem nézett rá, szemernyi érdeklődést sem mutatott látszólag felé, és mire béna tátogásomat felhagyva meg tudtam volna szólalni, párom már megragadta maga az alkalmat helyettem.
Biztatóan rámosolyogtam, elvégre nagyon tisztelettudó és jól érthető volt, úgy mutatkozott be, ahogy az egy apámhoz hasonló embernek az ínyére lenne. De aztán megláttam kedvesem tekintetében is azt a félelmet, mely engem is környékezett egész idő alatt. Csak hát Loritól még nem láttam semmi hasonlót ezelőtt, és ez ha lehet, még jobban megrémített.
Anyámra néztem, kérlelően, aztán vissza Lorira, majd Apára. Mit tegyek?
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. november 1. 12:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Farkas Zétény
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2223
Írta: 2015. december 14. 20:29 | Link


Lyra bekötött szemekkel állt előttem. Nem volt egyszerű rábeszélnem, mert még nem bízik meg bennem annyira, hogy bármit megtegyen a kedvemért. Legalább egy fél óráig győzködtem, és mindenfélére esküdöztem, de így is majdnem nem állt kötélnek. Csak akkor, amikor megígértem neki, hogy abba a ruhába megyek a bálba, amit ő kiválaszt nekem, és tényleg bármi lehet. Nyilván maga miatt sem fog túl gáz ruhába bújtatni, de biztos vagyok benne, hogy valami olcsó rongyot vesz, amibe végig kényelmetlenül fogom érezni magam. Úgyis tudja mindenki, hogy nem járok akármibe, azt persze nem, hogy egyes szettek akár 1000 galleonos tételek. Ugyan honnan tudnák?
- Na, akkor hoppanálni fogunk. Vigyázok rád, tényleg, utána megmutatom a meglepetést – vigyorgok rá, bár már úgysem lát. Aztán koncentrálok, és megpördülök vele és máris megérkezünk Szedreshez, a rezervátum elé. Már mindent elintéztem, intetek is a beengedő embernek, miközben én a Lyra kezét fogom és húzom az úton a kijelölt helyünkhöz. Úgy tudom, hogy ez a legjobb idő, nyugi van, és lehet, hogy meg is tudja simogatni Lyrát. Hihihi, kíváncsi vagyok, hogy milyen képet fog majd rá vágni, amikor megtudja a nevét a Mennydörgőnek. Még pár kanyar és ott is vagyunk, én is elég régen láttam már a kis pikkelyest. Remélem, hogy etetik rendesen, mert elég pénzt adományoztam már a rezervátumnak ezért.
- Remélem, hogy már nagyon kíváncsi vagy – hallani a hangomon az elégettséget, és végül megérkezünk. Mákom van, mert az állatok most éppen nem üvöltöznek, egy morranás sincs. A kis Lyra pedig a kifutóján szaladgál és elmélyülten rágcsál valami állati véres maradékot.
- Itt az idő, készen állsz? – amikor igent mond, leveszem róla a szemkötőt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
offline
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2015. december 15. 00:43 | Link

Zétény

Maga sem hitte el teljesen, hogy belement ebbe. Bekötözött szemmel állt Zétény mellett, úgy, hogy fogalma sem volt, hogy hova mennek és hogy egyáltalán miért van szükség erre az egész felhajtásra. Bár azt meg kell hagyni, hogy ennyi titkolózás után már kezdte érdekelni, hogy mégis mire készül a rellonos, tippje ugyanis nem sok volt.
- Rendben, mehetünk részemről.
Igyekezett semleges hangon beszélni, pedig kicsit tartott az utazás módjától. Bátyja oldalán igaz már utazott társas hoppanálással, de ez mégis csak más, Zétény nem tehette le túl régen a jogosítványt és nem is gyakorolhatott túl sokat a kastélyban.
Gyomra görcsbe rándult, ahogy megérezte a szorítást maga körül, száját szorosan összepréselte, ahogy szemeit is, próbálta átvészelni a kellemetlen másodperceket. Aztán megérkeztek, lábai a talajnak ütköztek, amit persze nem látott, így egy pillanatra az egyensúlyát is elveszítette. Semmi gond, nem esett el, és ami még fontosabb, nem is hányt. Az végképp kínos lett volna.
Zétény se szó, se beszéd, elindult, maga mellett húzva a lányt, aki a szokásosnál lassabban haladt. Ugyanilyen hirtelenséggel is állt meg, úgyhogy a levitás immár másodszor esett majdnem hasra, ahogy nekiütközött a fiúnak, de ez nem zökkentette ki Zétényt.
- Miért is kéne kíváncsi lennem? Mert elraboltál vakon, anélkül, hogy egy szót is mondtál volna, hogy hova jövünk? Ugyan.
A tömény szarkazmus még mindig nem az ő terepe volt, de néha, mint például most is, azért kikívánkozott belőle.
- Igen-igen, essünk túl rajta.
Most először érződött ki hangjából a türelmetlenség és a kíváncsiság, így amikor visszakapta látását, azonnal meresztgetni is kezdte szemeit, hogy felmérje a terepet.
És ekkor meglátta Őt. Egy teljes percre leblokkolt, képtelen volt megmozdulni, megszólalni, de még pislogni is, csak meredten bámulta a szinte mellette lévő sárkányt.
- Ő... Ő meg... Zétény, kicsoda ő?
Sejtette, hogy nem véletlenül van elkerítve a mennydörgő, elvégre egy ilyen fiatal egyedet egyébként nem szoktak külön karánban tartani, így valószínűleg direkt nekik különítették el. De miért? És a fiú egyáltalán honnan tudta, hogy oda van a bestiákért? Vagy nem is tudta, csak véletlen az egész? Várakozóan nézett vőlegényére, válaszokat akart mihamarabb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 2223
Írta: 2015. december 15. 23:43 | Link


Egy kicsit tartottam attól, hogy Lyrának nem fog tetszeni. mondjuk, kinek nem tetszene egy sárkány, öcsém? A lényeg, hogy már nincs visszaút, most meg fogom neki mutatni a sárkánymását. Még nem döntöttem el, hogy melyikük a vadabb, de gondolom idővel a valódi sárkány lesz az, haha. Úgy tűnik, hogy nem viselte meg a hoppanálás, nagyon örülök neki, nem kell, hogy behányjon, vagy ilyesmi, főleg, ha mondjuk a ruhámra megy. Na, de Lyra igazi aranyvérű, méltósággal viseli, hogy rángatom, meg, hogy elviszem valahová.
- Imádom a szarkazmusod, olyan… mindegy – legyintek, amit természetesen nem lát, de igaza van, úgy nagyjából. Annyira rendes vagyok, hogy megkönyörülök rajta, és nem hagyom tovább gyötrődni, és leveszem róla a kötést.
Folyamatosan nézem a szöszkét, élvezem, ahogy meglepődik és leesik az álla. Az igazat megvallva nekem is tetszik a kiscsaj, olyan kis harcias, meg minden, ahogy a kis lábaival szaladgál, meg tüzet köpköd.
- Hát akkor bemutatlak egymásnak benneteket – és előbb Lyrára mutatok. – Lyra, ő itt Lyra. Lyra, ő is Lyra – mutogatok a menyasszonyomról a kis sárkányra, majd visszafelé is megteszem ugyanezt. Egy kicsit kivárok, hogy Ly meg tudja emészteni az információt, a kis hüllő pedig csak közelebbjön hozzánk és nézi az idegeneket.
- Örökbe fogadtam, és rólad neveztem el, remélem, tetszik. Gyakorlatilag a miénk, persze ez egy kicsit túlzás, mert nyilván nem fog minket úgy tekinteni, de azért – vonom meg a vállam, jó is ez az egész. Lyra oda van, meg vissza, látszott rajta az első pillanattól fogva.
- Meg szeretnéd simogatni? – kérdezem mindent tudó vigyorral a számon. A kis leányzó ugyan veszélyes, de nem annyira, hogy ne tudnánk kivédeni a támadásait. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire bátor a szöszke.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szikszai Attila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
Írta: 2016. január 1. 17:59 | Link

Viktor
Szeged, Dóm tér

Támadta magát és a világot, ennek akkor így kellett történnie. A téren ücsörögve úgy érezte, itt és most bármit megtehet. Nem jut el az Edictum fülébe, s egyéb más forrásból sem értesülnének a botrányról a kastély környékén élők. Azért szereti Szegedet, mert szinte teljesen az ország másik végében helyezkedik el. Nem ér el az Északi-középhegység szele erre az alföldi síkvidékre. Hasonlóan csendes és szép mesevilág ez, még ha az ő szülőföldje mégiscsak az a fenyveses, dimbes-dombos régió. Nagyon örült, hogy lehívták ide egy kicsit. Főleg az elmúlt események hatására. Csakhogy nem volt elég körültekintő. Mondhatni elfelejtette, hogy van egy szerető és figyelmes családja, aki villámsebességgel észreveszi, hogy valami nincs rendben otthon. Attiláról nem mondhatni el, hogy kellemesen csalódott volna unokatestvérében, de nagyot nőtt a szemében azzal, hogy oda mert elé állni és felhozni ezt a témát.
Annyit változtak az évek alatt. Még mindig sajnálja, hogy Viktor legkritikusabb korszakában nem lehetett ott mellette. Sajnos a családból nem mindenki reagált egyből úgy, ahogyan azt elvárta volna, a tanár úrnak pedig éppen akkor kezdődött el a nagybetűs élet. Kiköltözött Angliába, ahol átlagosan a fél napját kemény munkával töltötte, hogy megalapozza a soha nem sikerült kinti életét. Többek között emiatt is tűnhetett úgy, hogy akkor még ő sem kelt unokaöccse védelmére. Ezt a mai napig bánja. Talán ha egy kicsit jobban érezteti vele a törődést, akkor a múlt másképpen alakul, még ha összességében pozitív végkifejlete volt az ügynek. Attilából tanár lett, Viktor pedig idén végez. Olykor különös tud lenni, hogy rokonok, és egy olyan családból jöttek, ahol Attu szüleinek az esetét leszámítva nagy az összetartás. Sosem hagyná, hogy a munkája rámenjen a kapcsolataira, hogy a kialakult új helyzet bármin is változtasson. Ugyanakkor nem biztos abban, hogy ezt Viktor is érzi vagy érti. Az ő szemében a vöröske még mindig az ő gyerekkori játszótársa, a "kis" Regivel együtt. Azóta Kinsey is bejött a képbe, de természetesen vele sincs baja. Csak még nem ismeri annyira jól, mint kéne. Sebaj, ez is változni fog idővel.
- Örülök, hogy így látod - mondta megnyugodva - Nem engedhetem meg magamnak, hogy kikészüljek. Annyit különben sem ér ez az egész. Ne tévesszen meg a látszat, hamarosan összekaparom magamat a talajról. Tanultam a hibáimból, úgy érzem. Lehet, hogy a történtek hatására megváltoztam, de tudom, hogy Ti nem ítéltek el - jelentette ki eltökélten, nagy határozottsággal a hangjában. El is tűnt az arcáról a negatív érzelmek mindennemű jele, helyette inkább aggódóan unokatestvére arcára pillantott és átölelte őt a padon. Egyikük élete sem csupa jóról szólt eddig. Jól ismerték egymást.
- Ne irigyelj, Te is nagyon sikeres leszel. Tudod, hogy számíthatsz a támogatásomra, szóval ha kell valami, csak szólj... Most pedig döntsük el, hogy merre tovább, mert nem szeretném sokáig itt lógatni az orrom - nevetett fel kissé, egy ravasz kacsintással lezárva a búskomor perceket. A kedves emlékek egycsapásra felülírták a Grétán való elmélkedését, az összejövetelen valószínűleg csak egy gyengébb pillanatában juthatott eszébe, amikor egy pillanatra leült a családi program.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. március 13. 16:17 | Link

Vikicica
a vizsgák után, pizsiparty


Hosszú napnak a végére értek, ő pedig tök jól érezte magát. Az már más kérdés, hogy nincs jó kedve csúcsán, és nehezére esik bármihez is jó képet vágni éppen. Lefárasztotta az utazás, meg amúgy is, nem volt meg a kilenc órás szépítő alvása, ettől pedig karikás szemű bányarémnek érzi magát. Mellesleg legalább olyan tökéletesen fest, mint mindig, inkább csak a hangulatát mérgezi meg a gondolat.
Viszont Viktor, nos, ő tudja, mi kell a nőnek. Akármennyire is bizarr az állítás, ez így van, mert leült vele borozgatni, Sára lelke pedig egyből megnyugszik a gondolattól. Bár szokatlanul csendes, azért mégsem tűnik mélabúsnak. Inkább csak furcsán elgondolkozó, sokáig bámulja a poharát, lötyögteti a rohamosan fogyó, édes rozét. Valahogy tetszik neki, ahogy a rúzsa nyomot hagyott a poháron. Tompán dúdolgat közben egy dallamot, annak ritmusára ingatja kicsit a fejét is.
- Tudod, igazából egy gonosz nőszemély vagyok. Mindig csak akkor veszlek elő, amikor valami bajom van - mondja meg neki a tutit elgondolkozva és hümmögve. Jobban belegondolva csak félig szánta poénnak, így zöld tekintetét érdeklődőn villantja a másikra, vajon mit szól majd hozzá. Ki tudja, lehet, hogy a másik már rég rájött erre a felállásra és úgy gondolja, ez így rendben van.
- Te sosem jössz hozzám, ha bajod van. Nem is baj, nem szeretem a nyafogós embereket - teszi hozzá, egy laza legyintés kíséretében és iszik még egy korty bort. És pontosan tisztában van vele, hogy Viktornak minden oka meglenne most kipenderíteni. Mégsem fogja, mert... miért is nem? És akkor eszébe jut valami, hirtelen váltásként nevetésben tör ki.
- Emlékszel, amikor először találkoztunk Madagaszkáron? - kérdezi még mindig jót mulatva, fejét kicsit oldalra biccentve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. március 13. 21:37 | Link

Ö r i b a r i


Egy barátnő mindig is kötelességekkel járt. Na nem tértem jó útra, nehogy azt higgye valaki az első gondolatból, hogy fejre estem a hétvégén és most már teljesen normális kerékvágásban zajlik az életem. Nem, most kérem az örök barátról van szó, avagy kedvenc szöszimről, Sáriról, aki még vásárolni is el tud rángatni, ha elég szépen néz. Meg elég sokat nyafog. A kettő együtt az abszolút nyerő kombináció. Borozgatás közben van időm eltöprengeni ezen, de tulajdonképpen nem zavar, hogy ez így van. Valahol már meg is szoktam, lassan talán éppen, hogy hiányozna ez is, ha másként lenne.
- Tudom, de nem zavar - válaszolom a megállapítására megemelve a poharam, majd belekortyolok. Azt hiszem, ezután a fél üveg bor után, amit az elmúlt egy óra alatt megittam, kezdtem túlságosan is feloldódni. Nem az őszinteségről van szó, az egyébként is lételemem, egyszerűen csak szokásomtól eltérően lazán hátradőlve ücsörgök, és már majdnem bekapcsolódom a dúdolásba is. Ismerősen cseng a dal.
- Miről panaszkodnék? Hogy Matthew nincs itthon? Azt már úgyis tudod - vonok vállat, miután belekortyolok a poharam tartalmába, aztán bólintok a kérdésére válaszul.
- Persze, hogy emlékszem. Gyakorlatilag én lettem a szőke herceged. Vagy inkább vörös, de ez már részletkérdés. Az a fránya tériszony kifogott a bátorságodon, de tudod mit? Gyere táncolni - nyújtom felé a kezem. A poharamnak biztos helyet keresek, majd fel is kelek, és ha hajlandó jönni, ha nem, húzom magammal.
- Dúdolsz hangosabban, vagy kerítsek zenét? - kérdezem. Kicsit mintha köd ereszkedett volna a fejemre ettől az italtól, de a tánc majd csak kijózanít. Vagy nem. Legalább elszórakozunk addig is, már csak azért sem tartom rossz ötletnek.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. március 13. 23:03 | Link

Vikicica
a vizsgák után, pizsiparty


Csak sejtelmesen mosolyog Viktor válaszára, borospohara mögé rejtve jókedvét. Biztos benne, hogy ezt még nagyon meg fogja bánni a másik, de nem ijesztgeti már most ilyesmivel. Szokásos technikája szerint hagyja, hogy menjenek a dolgok a maguk módján. Ő majd csak csendesen mosolyog a háttérben és beavatkozik, ha úgy látja jónak.
- Nem tudom. Hogy megint homofóbok köpdöstek meg az utcán vagy mit tudom én - vonja meg a vállát, de tudja, hogy Viktor lelkét az ilyesmi biztosan nem bántja. Nem olyan kis törékeny hablelke van, mint neki. Nem, akárhonnan is nézi, és akármennyire próbál nem úgy gondolni rá, Viktor ízig-vérig férfi, ő pedig el is gondolkozik ezen egy picit, amíg hallgatja a másik válaszát.
- Nem tériszony, nem a magastól félek. A repüléstől - korrigálja azért a másikat, mert nem igaz. Ő nem fél a magasban, nem szédül, nincs berezelve, hogy leesik. Csak egyszerűen utálja, ha nem ura a helyzetnek, és ha a lábai elhagyják a biztonságos talajt, attól abszolút kitöri a frász.
- Én, én, én szeretnék zenét kapcsolni - neveti halkan, miközben lerakja a poharát, hagyja, hogy Viktor húzza magával, széles vigyor ül az ajkán. Bizony, ismer mugli bandákat is. Sőt, olyan zenét is, ami most illene ide, hozzá, szóval be is kapcsolja azt a bizonyos számot.
Ahogy megszólal, közelebb lép Viktorhoz, kezét a vállára simítja, felszegi állát, igéző tekintetét a másikéba fúrja. Énekelgeti a szöveget, közben csípőjét, izmait a dob nem túl gyors, mégis magával ragadó ritmusára.
- Close my eyes and cross my arms - énekli halkan, miközben elengedi Viktort, hogy lecsukja a szemeit, megfogja kezeit, keresztbe rakja mellkasán. - Put me in the dirt, let me dream with the stars... - folytatja a dalt, még halkabban, és egy abszolút hirtelen ötletnél fogva csak úgy utat enged magának. Nem gondolkozik, nem kontrollál, nem tervez, csak úgy, egy óvatos kis csókot lop Viktortól, amíg nem figyel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. március 14. 00:06 | Link

Ö r i b a r i (?)

A szobám rendje mellett a bor különösen jó, vagy helyzethez mérten inkább rossz hatással van rám. Nézőpont kérdése. Sári először jár itt, de a szüleimet sose zavarta Kinga jelenléte sem, és Sárit is barátságosan fogadták. A bor lassan fogy, és azt hiszem, ezzel együtt én is oldódom, mert valljuk be, más esetben nem fontolgatnám, hogy táncoljunk. Megjegyzésére vigyorogva rázom meg a fejem.
- Tudod, hogy magasról teszek rájuk, nem az én bajom, hogy nem tudnak megbékélni saját magukkal - vonok vállat, majd poharamat letéve már húzom is táncolni különösebb kérés nélkül. Elengedem azért, hadd tegyen zenét, ha nem szeretne dúdolni alapnak, aztán elismerően bólintok, amint felcsendül a dal. Azt hiszem, hallottam már rádióban talán, vagy ha ott is nem, valahol biztosan. Ismerősen cseng. Közelebb húzom közben átkarolva a derekát, de úgy tűnik, nincs kedve a megszokott dolgokhoz ma. Semmi vész, nem ragaszkodom én sem minden egyes szabályhoz, amit csak ismerem, hát elengedem, és átadom magam a zenének. Szememet lehunyva remekül elvagyok, amíg ismét közel nem jön és megcsókol futólag. Ez még mind nem lenne egyáltalán különös, főként, hogy tudom, hogy bejövök neki, nem beszélve körülöttünk a fél világról, de ugyanakkor azt is tudjuk, hogy nekem meg nem az esetem. Pechjére nem fiú. Innen kiindulva csakis az alkohol számlájára tudom írni, hogy visszacsókolok, de megteszem, és innen már nincs visszaút. Következetlen önmagamhoz mérten? Az. Rossz döntés, tekintve, hogy egyébként komoly kapcsolatban élek? Nagyon is. Mindez azonban elveszik most agyam sötét útvesztőiben, és csak az számít, hogy megvan, ami egyébként hiányzik, akkor is, ha nem nyafogok róla naphosszat. Mert tény és való, amióta csak ritkán látom Matthew-t, hiányzik az életem azon része, amibe ez is beletartozik. Rossz ötlet, nagyon-nagyon rossz ötlet, hogy még közelebb húzom Sárit. Meg fogom bánni, suttogja valahol mélyen egy hang, de most nem akarok figyelni rá. Elhúzódva tőle aztán a nyakába temetem az arcom.
- Nem tudom, mi ütött belém, ne haragudj - mondom, de attól még nehezemre esik elengedni. Van benne valami, amiről úgy érzem, hogy ebben a percben szükségem van rá, különben szét fogok esni. Talán nem kellett volna ide hozni, de már késő.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2016. március 14. 20:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. március 14. 10:52 | Link



- Persze, hogy tudom - sóhajtja a választ, mert szerinte ez teljesen egyértelmű. Kicsit irigység is bujkál benne, annyira jó lenne picit olyannak lenni, mint Viktor. Nem törődni mások véleményével, nem akarni folyamatosan mások szemében tökéletesnek tűnni. Inkább csak saját magának kéne megfelelni, de az túl könnyű, ő szeretné befolyásolni azt is, mások mit gondolnak róla.
De aztán a zene magával ragadja és hagyja, hogy az legyen, aki. Mindenféle manipuláció és hasonló nélkül. Előre sejti, hogy ennek rossz vége lesz, hogy táncol vele, hogy letakarja a szemeit, hogy megcsókolja. Azon gondolkozik, hogy mit fog majd mondani, talán annyit, hogy ne haragudjon, kicsit elragadtatta magát - ami tulajdonképpen igaz is és nem is olyan megalázkodó, hogy a büszkeségét sértse.
Az őt is meglepi egy pillanatra, hogy Viktor visszacsókol, hogy közelebb húzza magához, de nem viselkedik megszeppent tizenévesként. Nagyon is benne van a dologban, készségesen követi a másik mozdulatait. Átkarolja vöröskéje nyakát, és a másikkal ellentétben, egy pillanatra sem jut eszébe, mennyire rossz ötlet ez. Inkább csak hagyja, hogy sodorják magukkal az események és mindenféle aggodalmaskodás nélkül, őszintén élvezi.
Amikor Viktor a nyakához bújik és bocsánatot kér tőle, valahol, mélyen kicsit megremeg benne valami. Átöleli őt, és úgy szorítja magához, ahogy gyenge fizikumából kitelik. Hátha ezzel egyben tudja tartani, vagy ha más nem, közel magához, vagy talán csak erre van éppen szüksége.
- Nagyon elkeseredett lehetsz, ha rám fanyalodsz... - nevetgél, nem gondolja komolyan. Annál sokkal biztosabb magában. De mégis úgy érzi, hogy itt az ideje valamivel kicsit oldani a hangulatot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. március 14. 20:04 | Link

S á r i k á m
All I am is a man

Zűrzavar. Ezzel az egy szóval lehetne jellemezni a legpontosabban most mindazt, ami a fejemben van. Egész pontosan talán mindazt is, ami ebben a percben vagyok. Nem tudom, miért érzem azt, hogy kihullanak a kezemből a dolgok, és ha elengedem, széthullok én magam is darabjaimra.
- És ha az vagyok? Ha tényleg kezdem úgy érezni magam, mint aki a csodára vár, ami sose fog bekövetkezni? - sóhajtom, elengedve őt, hogy aztán az ágyra üljek, és térdemre támaszkodva két kezembe temetem az arcom egy hosszú perc erejéig. Sóhajtva pillantok fel végül.
- Van egy távkapcsolatom, és két macskám... három, ha egész pontos akarok lenni, és kezdem úgy érezni, hogy hatvanhat macskával fogok megvénülni, ha ez így folytatódik tovább - nevetem el magam egy egész árnyalatnyi keserűséggel a hangomban. Megértem, hogy fontos a kutatás, ahogy nekem is az aurori pálya, de ezt így mégsem teljesen érzem magaménak. Lassan hazugságnak kezd minősülni az a kijelentés, hogy minden rendben van, mert ahogy telik az idő, egyre kevésbé van rendben. Nagy levegőt veszek, kifújom, aztán felé nyújtom a kezem.
- De itt hagyom abba a panaszkodást, vagy reggelig hallgathatsz aztán te is, pedig nem sok értelmét látom az egésznek - vonok vállat, és meg is próbálok nem erre gondolni. Hátradőlök inkább az ágyon, közben húzva őt is, ha megfogta a kezem és felnézek a mennyezetre, ahová valamikor régen felkerült néhány csillagkép. Megkoptak kissé, de még mindig látszanak.
- Az Androméda az egyik kedvencem - emelem fel a kezem mutatva a képzeletbeli összekötő vonalakat a fénylő kis pontok között.
- Olyan szép volt, hogy legyőzte a Medúza legyőzőjét - teszem hozzá, aztán Sári felé pillantok szemem sarkából előbb, aztán a felé fordítom a fejem.
- Tudod, ha nem lennék... ha nem... szóval biztos te lennél az én Andromédám - úgy érzem, veszélyes ilyeneket mondani neki, de attól még őszinte vagyok, és az a fontos, nem? Vajon milyen lenne, ha ez tényleg így lenne? Átkarolom a derekát és magamhoz húzom ismét vállába fúrva a fejem. Jaj, ez a köd, ami belepi a józan eszem. Nem kellett volna innom, de már tényleg késő bánat.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. március 14. 21:00 | Link



Na jó, ebben a pillanatban, ahogy Viktor elengedi, összemegy, leül és magába roskad, kissé bűnösnek érzi magát. De csak azért, mert tudja, hogy gondolkodás nélkül ki fogja használni, hogy így érzi magát. Hiszen csak rá kell nézni, látszik rajta, hogy szüksége van némi törődésre. Az összetört szívű emberek a legkönnyebb prédák, szinte könyörögnek azért, hogy valaki segítsen nekik.
Nem kell sok dolgot tennie, csak egyetértő hümmögéssel hallgatja, ahogy a macskákról beszél, leguggol elé, egyik kezével átkarolja térdeit, másikkal gyengéden simít el egy-két vörös tincset Viktor arcából.
- Hát, ez egy biztos jel, hogy ideje változtatni - válaszolja aprókat bólogatva, majd elmosolyodik. - De ne aggódj, én szeretem a cicákat. Bár azért vannak dolgok, amit jobban - természetesen a friss, tökéletes manikűrre és pár új ruhára gondolt ez alatt. Tekintete is ezt sugározza, ahogy Viktort nézi, le sem tudja róla venni a szemét. Mosolyogva fogadja el a másik kezét és azzal együtt ki is szolgálja magát - Viktor egyik térdén foglal helyet. Azért örül neki, hogy nem kell tovább hallgatnia, mennyire szomorú a komoly kapcsolata miatt. A végén még neki is eszébe jut Cameron... áh, nem valószerű. Amúgy is, amiről nem tud, nem fáj neki, így emiatt sem kell aggódnia.
Elfekszik Viktorral együtt, a vállára dönti a fejét. Kezének helyet keresvén finoman végigsimít a mellkasán. Figyeli, ahogy megmutatja a csillagképet, felemeli állát és Viktort nézi, valahogy még a mosoly is leolvad közben az ajkairól, miközben hallgatja Viktor bókját.
- Ha nem...? - kérdez vissza halkan, de egyértelmű, hogy nem vár választ. Inkább csak kiereszti a tüdejében tartogatott levegőt. Végigsimít ujjaival Viktor állán, maga felé fordítja a fejét, hogy újabb csókot lophasson tőle.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. március 14. 22:12 | Link

S á r i k á m
All I am is a man

Arra ébredek, hogy haj csiklandozza az arcom. Először csak résnyire nyitom a szemem felpislogva a mennyezetre. A csillagok alapján könnyű megállapítani, hogy itthon vagyok a saját szobámban, Szegeden. A mellkasomra nehezedő súly hozzávetőlegesen közelíti azt, amihez már évek óta szokva vagyok, hát elmosolyodom. Az egyenletben a probléma akkor áll be, amikor szememet ismét kinyitva egy hosszú, világosszőke tinccsel találkozom szembe. Ez viszont nem túl jó. Ugye ez csak egy rossz álom. Jóságos ég, hol is voltam én tegnap este? Gyorsan igyekszem végigpörgetni eléggé homályos emlékeimet a történeteket illetően. Sárival boroztunk, jut eszembe. Tényleg. Lassan felrémlenek az este részletei. Androméda úgy döntött, hogy előveszi minden bátorságát, ami egyébként úgy általában szerintem a számos táskája mélyén megbúvó fél univerzumok valamelyikében rejtőzik. Ráadásul nekem sem kellett biztatás. Ez nagyszerű. Kifújom a bent tartott levegőt. Szóval ez akkor úgy van, hogy azt hiszem, sikerült a bornak köszönhetően tönkretenni egy barátságot. Vajon Sári mire emlékszik? Jó kérdés. Óvatosan rázom meg a vállát ébresztő gyanánt.
- Hé, királylány, kérsz kávét? - kérdezem, ha végre kinyitja a szemét és megmozdul. Nem mintha nem tudnék egyébként megmozdulni tőle, amekkora iszonyatos teherként nehezedik éppen rám alvás közben, csak... csak. Nem is tudom, miért ébresztem fel. Talán csak tudni akarom, hogy nem menekül visítva. A beszélnünk kell-részt egyelőre hanyagolom, majd csak ha már a kávé is itt van, mert azért jó lesz leszögezni, hogy ettől a gyenge pillanattól eltekintve én még mindig a régi önmagam maradok, semmi nem változott tulajdonképpen, csak kellőképpen sokat ittam az este ahhoz, hogy visszacsókoljak, és ahhoz is, hogy ahelyett, hogy átcipeljem a vendégszobába, inkább hagyjam itt aludni. Elnézem még egy fél percig. Gyakorlatilag jó érzés azért, hogy itt aludt. Nem világvége.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. március 14. 22:32 | Link



Halkan, ritmusosan szuszog, az igazak álmát alussza. Némi éjszakai forgolódás és helyezkedés után sikerült megtalálnia a tökéletes pozíciót is, amiben nagyon is kényelmesen érzi magát. Az ágynemű kellemes, puha, meleg és nagyon is jól érzi magát... egészen addig, amíg Viktor el nem kezdi rázogatni a vállát. Ő pedig nyafogósan morog, tekintve, hogy ő még aludni tervezett. El is fordul Viktortól azzal a mozdulattal, a takarót félig lehúzva róla és inkább magára bugyolálva. Amikor a kérdést hallja, morcos sóhajt hallat.
- Először is, nem vagyok királylány. Királynő vagyok, ideális esetben uralkodónő, ha nem tudnád - mondja, mint egy gőgös kislány, aki éppen kioktatja a osztálytársát a szorzótábláról. Hiszen ő tudja jobban. Mondjuk Sára speciel nagyon komolyan is gondola, ez a neve jelentése is. A királylány az ő esetében sértés, sőt, visszafokozás. Nem, őt nem kell megmenteni a sárkánytól, nincs a toronyba zárva és nem várja, hogy mindenki körülötte megoldja a gondjait. Ő inkább csak bölcs (na jó, ezt ő sem gondolja komolyan) és csendesen uralkodik a király mellett.
- Másodszor - emeli fel és mutatja Viktornak a mutató- és középső ujját - általában teázok és mézzel iszom.
És most, hogy Viktor ki van okítva, úgy érzi, a feladatait elvégezte, méghozzá tökéletesen, mint mindig. Most akár hagyhatja is pihenni még egy kicsit, mielőtt még újra zaklatná.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. március 14. 23:12 | Link

S á r i k á m
All I am is a man

Nem volt jó ötlet felébreszteni. Morogva fordít hátat nekem magára húzva közben a takarót is. Szavaira csak bólintok, túl korán van még nekem ahhoz, hogy már morgással kezdjük a napot. Lesétálok a konyhába, és ha már teát kért, magamnak is csak azt készítek. Igyekszem nem felverni közben mindenki mást a házban, bár a mézet megtalálni nem kis vállalkozás. Elszoktam anya rendszerétől. Néhány szekrényajtó kinyitása, majd becsukása után végül azért meglesz, úgyhogy panaszra remélhetőleg nem lesz oka. A két gőzölgő bögrével térek vissza a szobámba, majd az asztalra teszem őket. Becsukom az ajtót is magam után, csak úgy belökni ugyanis szintén felérne egy ébresztővel az egész család számára. Az ágy szélére ülve ezúttal csak végigsimítok a vállán.
- Hoztam teát, mézzel - mondom, majd a saját bögrémet kezembe véve kavargatni is kezdem jó szokásomhoz híven, pedig most sincs benne se tej, se méz, de még cukor se. Megszokás. A takaró után nyúlva magam felé húzom azért, elvégre mégiscsak a sajátom, kérek belőle.
- Mit szólnál hozzá, ha ma kihagynánk azt a manikűrt? Nagyon szépek a körmeid most is, és részemről én még tudnék még aludni bőven. Ahogy látom, te is - vetem fel, miközben hátamat az ágy támlájának támasztva még mindig a teámat kavargatom két korty között. Semmi kedvem kimozdulni, pedig nem szoktak egyébként ilyen gondjaim lenni. Általában idejében fekszem, kelek, és pontos napirendem van, de most mondhatjuk, hogy egész szépen kirúgtunk a hámból.
- Figyelj, az este... beszélnünk kellene róla, Androméda - kezdek bele aztán nagy levegőt véve, és még a bögrémet is leteszem, hogy közelebb hajolva puszit nyomjak az arcára. Elvileg elég felnőttek vagyunk. Remélhetőleg nem önti a nyakamba a teáját perceken belül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. március 14. 23:44 | Link



Na jó. Hagyott neki még pár percet pihenni, és még teát is kapott mézzel. Most már talán hajlandó tárgyalni. Ahogy érzi Viktor simítását a vállán, inkább a hasára fordul és hálás mosollyal veszi el a bögréjét. Annyira még nem békélt meg, hogy meg is köszönje, de hajlandó legalább tárgyalni a másikkal. Sőt, még van olyan kedves és közelebb is húzódik kicsit, hogy jusson a takaróból Viktornak és neki is. A kedvesség mintapéldája - főleg az előző állapotokhoz képest.
- Igen. Szerettem volna aludni - egyértelmű hangsúllyal nyomja meg a szavakat, hogy érezhető legyen, hogy Viktort hibáztatja, amiért már nem alszik. Miért, ki mást hibáztatna? Ő ébresztette fel, rázogatta a vállát, és még mindig nem heverte ki ezt a csúnya módot. Még ha legalább simogatta volna... most bezzeg tud kedves lenni és puszikat osztani meg simogatni a vállát.
- Aha... szóval beszélgetni szeretnél... - mosolyodik el, miközben szemöldökeit megemelve végigpillant Viktoron. Aztán iszik pár kortyot a teájából, kellemesen édes, mézes, elvarázsolja, elringatja. Elégedetten sóhajt egyet.
- Na jó, de csak ha kapok még egy puszit - ad ultimátumot végül, bájos mosollyal, remélhetőleg emlékeztetve Viktort, miért is olyan ellenállhatatlan. Mondjuk, mert ha éppen akarnok, zsarnok, és úgyis az lesz, amit ő akar... nos, ezt is cukin csinálja és úgy, hogy kedvesnek tűnjön.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. március 15. 00:18 | Link

S á r i k á m
All I am is a man

Odaadom a bögrét, ha már hajlandó elvenni, bár egy egyszerű "köszi" még távol áll tőle. Szóval még mindig morcos, mert ilyen korán reggel még aludt volna inkább. A takaróból szerencsére már nekem is jut, úgyhogy visszamászok a saját ágyamba, a saját takaróm alá, amit nemrégiben teljességgel kisajátított, mint aki otthon érzi magát.
- Bocs. Kiegyezhetünk abban, hogy mindjárt alszunk tovább - válaszolom egy félmosollyal arcomon, de azért előbb még felhoznám ezt a beszélgetést, aminek szükségét érzem.
- Ühümm, arról a... tudod... általában nem vagyok ennyire szétesve, hogy siránkozzak - válaszolom egy sóhaj kíséretében, mert hiszen tényleg nem szoktam ilyen gyámoltalan, nyafogó kiskölyök módjára viselkedni. Az ital hozta ki, azt hiszem. Végül egy újabb korty tea után leteszem az üres bögrém, kényelmesen elnyújtózom az ágyamon és felvont szemöldökkel pillantok rá az ajánlata hallatán, de végül is, ennek semmi akadályát nem látom. Mégse azt kérte éppen, hogy vegyem feleségül. Még arra is gondolok, hogy a teája ki ne ömöljön véletlenül, amennyiben még maradt, úgyhogy bögréjét önkényesen biztos helyre rakom, aztán derekát átkarolva húzom közelebb. Panaszra nem akarok okot adni, sem hagyni, így végeredményben a mellkasomon landol pillanatokon belül és kap puszit bőven.  
- Na de amilyen korán van, tényleg aludhatnánk még. Hány óra is kell neked, hogy kellőképpen szép legyél? - kérdezem végül vigyorogva, végtére is ez talán egyelőre jobb ötlet, mint arról beszélni, mennyire visel meg egy távkapcsolat, vagy egyáltalán mennyire viselkedtem szánalmasan az este egy kicsit ittas állapotban.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2016. március 15. 00:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. március 15. 11:44 | Link



Nem, ahogy az feltűnt, Sárát egyáltalán nem érdekli, hogy ez Viktor ágya és Viktor takarója és tulajdonképpen ő a vendég itt. Lehet, hogy ő kis előzékeny levitások között szocializálódott, Sára viszont először is az Ombozi családban, másodszor pedig a rellonosok között. Szóval ha ő mérges, akkor bizony nincs tekintettel semmire és senkire, még Viktorra sem. De azért a kedvesség és a tea kompenzálja kicsit a helyzetet. Az alvásra csak bólint egyet, aztán várja, hogy mit akar még a másik kinyögni. Amikor hallja, miről van szó, megemeli egyik szemöldökét.
- Nem hiszem, hogy emiatt magyarázkodnod kéne - jegyzi meg, egy apró vállvonás kíséretében. Tényleg nem szereti a nyafogó embereket, de Viktornak volt rá oka, ebben biztos. Amúgy sem beszélgettek órákat a nem túl felhőtlen párkapcsolatokról, pedig mindketten tudnának regélni. És igazából szorult belép empátia és tényleg megérti Viktort, azt is, hogy neki ez most sokkal nehezebb, mint neki. Csak valahogy nincs túlságosan lelkizős hangulatban, ahhoz még reggel van neki. Nagyon is.
Könnyedén és ösztönösen mozdul, ahogy Viktor magához húzza. Kényelmesen elhelyezkedik és vöröskéje mellkasát cirógatja. Na, hát amiatt nem panaszkodhat, hogy nem kap elég puszit, szóval már mosoly is játszik az ajkain és hajlandó lenne normálisan beszélgetni  is.
- Hát, minimum kilenc órát, nagyon fontos az arcbőröm rugalmassága miatt - tapogatja is meg az arcát, főleg a szeme alatti részt, vajon mennyire viselte meg, hogy ilyen korán felkeltették. De még nem érez visszafordíthatatlan károkat, és amúgy is sokkal jobban érzi magát így, Viktorhoz bújva, átkarolva őt.
- Nem kell aggódnod, minden rendben - teszi hozzá még azért, felnyújtózkodva és egy finom puszit adva Viktor arcára, mielőtt még visszahelyezkedne. Na jó, látjátok? Nem szívtelen ő, azért igyekszik megnyugtatni a másikat. Nem kell majréznia. Nem fogja egész életen át azért szívni a vérét, mert tegnap kicsit szétesett. Nem fog sírva menekülni sem előle, még akkor sem, ha nem akar többet tőle. Még ő maga sem tudja, mit akar, és ennél kétségbeejtőbb nincs. A különbség közöttük annyi, hogy ő nem gondolkozik ezen, főleg most nem. Szeretne pihenni. Szeretné még kicsit gondtalanul kiélvezni az egészet és azt kívánja, bárcsak Viktor is így gondolkozna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. május 28. 20:16 | Link



A lehetőségeihez képest remekül viseli a kialakult helyzetet. Igen, eleinte megőrjítette a bizonytalanság és a másoktól való függés és nehezen tette túl magát rajta. De egyhamar rájött, hogy kicsoda ő. Nem más, mint maga Ombozi Sára, aki nem elég, hogy Sára, de még igazi, vérbeli Ombozi is. Ez a csodás kombináció pedig bőven elég erőt adott hozzá, hogy visszataláljon magához.
Nem, így sem könnyű, mert egyedül érzi magát. Tudja, hogy Noel mindig ott van neki és bármikor, bármiben számíthat rá. De Noel nem olyan társa az életben, amilyen most nyugalmat hozna, elűzné a magányát. Ennek ellenére csodás megoldást talált a helyzetre, egyszerűen átlépett a problémán. Helyette sokkal hasznosabb, konstruktívabb dolgokra koncentrál. Mondjuk a saját vállalkozásának beindítására. Az építkezések már javában zajlanak, a háttérben futnak a jogi dolgok, engedélyek, ő pedig élvezi az ezzel járó pörgést. Lelkesedéssel, szívvel-lélekkel csinálja, csak úgy zsibog az ereiben a vér közben, és úgy érzi, visszatalált Sárához.
Sem fizikailag, sem lelkileg nem bírja ezt csinálni éjjel-nappal. Itthon vannak, hazalátogatott a testvéreivel Székesfehérvárra, itt pedig nincs pörgés, nincs pezsgés. Sokat változott a teste az elmúlt hónapokban, talán ezt a nehezebb megemésztenie. Tisztában van vele, hogy így is gyönyörű - mert mi más lehetne? -, de mégis sérti a hiúságát. Pedig annyit jár tornára, a combjai, popsija feszesebbek, mint valaha voltak. Mégis, ott kerekedik a pocakja, még nem nagy, de már pont elég, hogy ne lehessen eltüntetni. Sőt, hogy kezdjen útban lenni, beférkőzni az életébe. Ő pedig nem így tervezte ezt a dolgot. Úgy gondolta, ő lesz az elsődleges, a baba pedig csak valami mellékes gratis, ami ehhez a dologhoz jár. Azt hitte, ez róla fog szólni, a pocakja (és a lakója) viszont folyamatosan szorítja ki őt a képből és próbálja átvenni a főszerepet, már-már erőszakosan. És ez csak egyre rosszabb, ahogy az idő telik.
A kertben ücsörög, egy kényelmes kerti székben. Magába szívja a tavasz végi, nyár eleji illatok mámorító keverékét. Élvezi a napsütést, a nyár első, meleg fuvallatait és egy nagyot szusszant. Azon kapja magát, hogy a hasát simogatja, és mosolyogva pillant le.
- Ne aggódj, pici - mondja neki mosolyogva, halk, lágy hangon. Egészen máshogy, mint ahogyan valaha egy emberhez szólna. Még más gyermekkel sem tudna így beszélni. Furcsállja is magán, mert idáig nem érezte magát anyának, sőt. Még csak nem is akart hasonlítani egyre, most mégis ösztönösen cselekszik. Ha ő nyugodt, a pici is az lesz egyhamar, mindkettejüknek jó lesz.
- Mi mindig itt vagyunk egymásnak - motyogja egészen halkan, és a gondolatra még szélesebb lesz a mosolya. Nincs értelme, hogy magányosnak érezze magát... hiszen egy ideje már egy pillanatra sincs egyedül. Egy apró sóhaj hagyja el ajkait a gondolatra, a jeges teáért nyúl, koccannak a pohárban a jegek, ő pedig ajkai közé veszi a szívószálat, hogy felfrissítse magát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 710
Összes hsz: 6233
Otthon
Írta: 2016. május 29. 11:19
| Link

Sacamanó(cskák)
Székesfehérvár


A tűzhely melletti konyhapulton könyököl, és egy zöldalmával küzdve figyeli az abból az ablakból pont jól kivehető nővérét. A lány odakint, a kertben ücsörög és a napról napra terebélyesedő pocakjával beszélget. Édesanyjuk az ebédet készíti, közben az emeleti szobájában gubbasztó Nellivel vitatkozik valami Noel számára felfoghatatlan női dologról.
- Olyan szomorúnak tűnik – almadarabbal a szájában jegyzi meg, de úgy tűnik az ebédlőasztalnál tanuló legkisebb húgán kívül ezt senki sem hallja meg. Boróka bátyjára pillant, majd otthagyva a bájitaltan kisokost feláll, és a fiú mellé könyököl, hogy az ablakban álló virágosládán túl ő is figyelni kezdje várandós nővérüket.
- Úgy szeretném, ha boldog lenne! – suttogja a lányka, fejét testvére vállára döntve. Noel szíve összeszorul húga szavaira, homlokán összefut néhány mélyülő ránc, míg kiszáradt torkát nyelésre kényszeríti. Igen, ő is nagyon szeretné, ha nem kellene így látnia Sárát, és mást is nagyon, nagyon szeretne, csak ha eleget tenne vágyainak, akkor élete végéig az Azkabanban rohadhatna. Annyit meg nem ér az a szerencsétlen, eszetlen flótás. Semmit nem ér az ilyen ember.
- Én is, cuki – szólal meg kisvártatva, és baljával átkarolja Boróka törékeny kis vállait. Szája mosolyra húzódik, és bár próbál minél őszintébbnek tűnni, egész lényéből árad a kétely. Hiszen ő sem tudja mi lesz Sárával, mégis, nagytestvérként az a dolga, hogy húgának lefesse a lehető legszebb jövőképet. - De tudod, hogy az lesz. Nagyszerű tervei vannak, apáék meg mindenben segítenek neki. Meg egyébként is, van egy hihetetlenül okos, kedves és gyönyörű húga, és most nem Nellire gondolok..., minden adott a boldogságához. Ne szomorkodj, jó?
- Ühüm - bólogat a kész nővé érő legkisebb Ombozi, majd megölelve bátyját visszatér a bájitaltan házijához.
Noel tekintete végigköveti Bori útját, majd visszafordul az ablakhoz, és újabbat harapva az almába kiengedi a mellkasát feszítő fáradt sóhajt. A feszültségtől jár a lába, ujjai a márványpulton dobolnak.
- Kimentem - szólal meg néhány csendes perc után, és a bejárati ajtó felé menet egy bátorító mosolyt küld húgának, majd a kukába dobja az időközben megbarnult csutkát.
A tavaszvégi meleg szellő azonnal megsimítja meztelen karját. A Nap az égbolt közepén ragyog, a madarak a birtokot ölelő erdő fáin csivitelnek, a virágport gyűjtő méhek hangosan zsongnak. Noel óvatosan húzza be maga mögött az ajtót, mozdulatával némi reményt fűzve ahhoz, hogy sem a kert végében dolgozó apja, sem a babájával időző nővére nem hallja meg közeledtét. Nos, a remény hal meg utoljára.
- Sikerült felkelni? Jöhetsz segíteni! - mordul fel apja, és noha pillantását nem látja, a mestertanonc eltudja képzelni, milyen hangulatban van az őszülő férfi.
- Anya küldött Sárához! - kiáltja vissza, gond nélkül füllentve öregének. Most, hogy a jelenléte már nővérének is egyértelmű, gyorsít léptein és elhaladva mellette meghúzza egy szőke tincsét. Aztán bevágódik a vele szembeni székbe, és megvizslatva kerekedő pocakját, széles vigyorral köszön. - Na csókolom, hölgyeim. Vagy apró uram, bocsánat. Mi újság, hogy vagyunk ma?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. május 29. 12:19 | Link



Kicsit úgy érzi magát, mintha más időben járna. Csak úgy történnek körülötte az események, szaladnak mások, ő pedig nem éri utol őket. Talán most nem is kéne szaladnia sehova, inkább csak csendesen elücsörögni még kicsit idekint. Fogalma sincs arról, ami elhangzik a konyhában, de nem viselné jól, ha tudna róla. Jobb neki a tudatlanság, hiszen érte sosem kellett kifejezetten aggódni, mindig úgy intézte, hogy ne adjon rá okot. Most viszont nem ő irányít, ezt elfogadta és lassan megbékél a helyzettel is, hogy kicsit ki kell fordulnia magából és átengedni magát az állapotnak.
Arra kapja csak fel a fejét, amikor édesapja morranását hallja hátulról, ő pedig értetlenül pillog, mintha neki szólna. Nem nagyon rakja össze a képet, de ahogy háta mögül jön a válasz, már érti is, hogy természetesen nem neki szólt. Észre sem vette, hogy Noel közben kijött, azt viszont már nagyon is érzékeli, ahogy finoman meghúzza a haját, ahogy elmegy mellette. A gondolatra, hogy most már végképp nincs egyedül, pontosan hihető méretre szabott mosoly jelenik meg az arcán, úgy követi zöld tekintetével a másikat, ahogy ledobja magát.
- Hogy vagyunk? Remekül, reggel csuklott, én meg nem tudtam, mi baja van, mert iszonyú furcsa érzés volt. De aztán abbahagyta, hagyott pihenni még kicsit - mosolyogva meséli a történetet és közben akaratlanul is azon jár az agya, hogy milyen szívesen megmutatta volna Viktornak. Azonban esze ágában sincs ilyesmin szomorkodni. Annak, akit mostanában játszik a drága apuka, semmi köze ahhoz a Viktorhoz, akit ő megismert és úgy megszeretett. Az ő Viktora nem egy 12 éves kislány szintjén éli meg a szerelmi drámáit, főképp nem hagyja, hogy ez kihasson más kapcsolataira. A gondolatra egy pillanatra, csupán egy villanásnyi időre fintor ül ki az arcára.
Aztán összepréseli ajkait, a másikra pillant. Kardigánja zsebének mélyére nyúl, egy apró üvegcsét húz elő belőle.
- Tudod mi ez, Noel? - kérdezi halkan, mintha valaki meghallhatná őket. Megemeli az üveget, amit még sok-sok évvel ezelőtt nyert egy rellonos játékon. És tartogatta, mert úgy érezte, egyszer sokkal nagyobb szüksége lesz rá. Most pedig nem tudja, ez-e a megfelelő pillanat, mit tegyen. Mit tehetne? Használni nem volna etikus. Nem használni pedig egyenesen mazochista bűn volna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 8 ... 16 ... 59 60 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek