Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

jaj nekem semmi bajom a kviddiccsel. tök klassz meg minden, csak én veszélyes vagyok a seprűn magamra is meg másokra is

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Néha csak az a vágyam, hogy következmények nélkül széttörhessem magam a seprűn - szaladt ki a számon az őszinte vallomás. A legtöbben őrültnek tartanának emiatt, és mivel a nő sem tudja, mire célzok, valószínűleg úgy szemléli, hogy félek a sérüléstől. Attól egyáltalán nem, a szüleim reakciójától félek. És szerintem az már elég beteg, hogy félek a saját szüleimtől. Ennek tényleg véget kellene vetni, mert így nagyon nem lesz jó vége.
- Én is hajtó vagyok. Legalábbis még. A házam csapatában kicsit kevesen lettünk hirtelen, a hajtó poszt pedig a legtetszetősebb az újak számára. Még nem tudom, hogy én megtarthatom-e a posztomat, de ha nem akkor azt hiszem fogó leszek - próbáltam elmagyarázni, de valahol út közben én is belekavarodtam. Undi ez a káosz, ami mostanában körülvesz. Majdnem mindent másokért teszek, még a kviddicsben is, pedig az igazán az én helyem. Az a hely, ahol úgy igazán kiadhatok mindent, és úgy érzem, egy kicsit legalább fontos vagyok, mégis annyian akarják ezt irányítani. Mintha a többiek nem is látnák, hogy nekem ez egyszerűen jó. Mindent jobban akarnak tudni, és ilyenkor én úgy szégyellem magam, mert mérges vagyok rájuk. Tudom, hogy csak védeni akarnak, de ez már pont az ellentéte. Annyira féltenek, hogy néha én félek tőlük, holott ők nem bántanak.
- A szüleim azóta el akarnak tiltani a sporttól, amióta elkezdtem. Akkor még elviselhető volt, hiszen csak hobbiként tekintettem rá, de már félek elmondani nekik bármit a kviddicsről. A terveimről sem tudnak, pedig olyan nehéz tartanom a szám - ráztam a fejem, kicsit kétségbeesetten. Erről csak Laura és Mei tud, miután utálok erről beszélni. A legtöbben nem is vennének komolyan, vagy apáéknak adnának igazat, arra meg nekem nincs szükségem. Lalának is csak azért mertem elmondani, mert ő is elmesélte, mi történt vele. Boldogabban fedeztem fel, hogy időközben a kvaffot vette kézbe.
- Időm, mint a tenger - mosolyodtam el halványan a felvetésére. - Elszaladok neked egy seprűért - ajánlottam fel, majd válaszát meg sem várva futottam az említett tárgyért. A seprűk egymásba gabalyodva álltak az egyik sarokban. Kicsit mérges is voltam azért, hogy ki képes így itt hagyni ezeket a csodákat, de egy gyors rendezés után elő is kerítettem egy egészen szép darabot. Visszamentem Lalához, akit expedícióm során a pályán hagytam és a kezébe nyomtam az eszközt. Minden készen állt egy jó játékra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Üstösd – bevásárlónegyed, a szünet utolsó napján

Kicsit meghökkenek a védekező mozdulaton, de szépen rájövök, hogy aggodalomra semmi ok. Senki nem értett félre semmit, nem mondtam semmi bántót. Azt hiszem. Dankának se tetszett az a ruha, legalábbis úgy tűnt.
- Meg elég ijesztő és veszélyes is tud lenni. Főleg ha elvesztem az irányítást. – avatom be a lányt az aggasztó dolgokba. Utóbbiról eddig egyedül a profnak beszéltem, ő ugyan mondott olyat, amivel tudom kezelni a dolgot, elvileg. De gyakorlatilag azért korántsem biztos, hogy sikerül is. Könnyebb lenne, ha tudnám, hogy pontosan mi is váltja ki a spontán elemi kirobbanást. A somolygó mosolygásból meg nem jöttem rá. Megkérdezni viszont nem mertem. Szóval most itt tartok, néha félek, hogy mit is fogok tenni.
- Oké, de nem hiszem, hogy tetszenének neked. Vagy legalábbis a legtöbb belőle nem tetszene. – rámosolygok Dankára, hiszen ismerem már annyira, hogy tudjam róla nagyjából milyen az ízlése. Nagyjából.  A nála nagyobb méretű ruhák biztos nem tetszenének neki, viszont az, ami az ő mérete, de mégis lengébb az viszont lehet. Azt sokkal egyszerűbb felvenni is, mint azokat, amiket mostanában hordok. Most gondolkodhatok azon, hogy mihez mi illik inkább, meg hogy ki is nézzen valahogy ugyebár. Régen hol volt ilyen gondom? Egy bő farmer, hozzá egy bő póló és ennyi. Az összes ruhám ugyanúgy állt rajtam, tök mindegy volt melyiket aggattam magamra.
Lassan bólogatok, ahogy ecseteli a strandos dolgokat, fejemben egy ezer éves sláger csendül fel, amitől kis híján felröhögök.
- Fagyi megvolt, fekvés megvolt. A többi nem. Bár igaz, hogy nem is igazi strand volt, inkább stég. Talán majd idén. – felelem neki mosolyogva. Ha a suli olyan tábort rendez, ahol lehet rendesen strandolni akkor biztos kipróbálom ezeket. Jó a homokvár építést talán nem. Abból már kinőttem szerintem. A hintázásból is, de az nem érdekel, akkor is hintázok és kész.
- A közhiedelemmel ellentétben a trónok kényelmetlenek ám. Hm, állva viszont nem nagyon lehet kviddicsezni. – hümmögök még párat, sajnos ötletem sincs, hogy akkor mégis hogyan lehetne könnyíteni a helyzeten. Az érdekes azonban az, hogy eddig nem igazán vettem észre, hogy nagy baja lenne Dankának az üléssel. Jó, ficereg órán, de a fél terem azt teszi, mert semmi kedve ott ülni és tanulni. Eddig fel se merült bennem, hogy neki nem az unalom a baja, hanem, hogy ülni kell. Lázasan kutatok a fejemben valami vidító gondolat után, majd hirtelen felragyog az arcom. Megvan! – Figyu, egyszer kimehetek megnézni, hogyan edzel vagy repülsz vagy ilyesmi?
Még soha nem jutott eszembe, hogy ezt megtehetném, vagy, hogy esetleg Danka szeretné. Mindig igyekszem messziről kerülni a seprűt és a kviddics pályát, de most tényleg szívesen kimennék és megnézném a lányt, abban, amiben a legjobb. Amit a legjobban szeret a világon.
- Most keresünk pizsit is, vagy először próbáljam fel a fürdőruhákat és majd utána? – kérdezek vissza gyorsan ahogy elhangzik pár kérdés. Nem terelni akarom a témát, csupán egy kis időt próbálok nyerni a normális válaszadáshoz.
- Ha beleegyezik a bácsikája, meg a házvezetőnk akkor igen, ott alszom nála. Náluk. Tudod, ő nem itt a kastélyban lakik, tök izgis lesz. – remek, a normális válasz nem jött össze. Danka is nagyon jól tudja, hogy a fiú nem bentlakásos … miért hangzik ez az egész magyarázkodásnak? Hiszen nem nagy ügy … nem olyan nagy ügy. De miért Thomasszal, miért nem Thomasnál? Nem vele alszom ott, csak nála.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- Nem is tudom elképzelni, milyen lehet az amikor elveszted az irányítást. Jaj, ezzel nem azt szeretném mondani, hogy főnökösködő vagy, csupán mindig összeszedett - feleltem, majd gyorsan kijavítottam az első mondatom, mert nem úgy hangzott, mint a fejemben volt. Emlékeim szerint neki sosem jutott még eszébe reggel, hogy aznapra van egy beadandója, amihez még hozzá sem kezdett. Velem már megtörtént, kétszer is.
- Egy próbát megér - mondtam, pedig abban egyetértettünk, hogy nem nagy eséllyel fognak nekem bejönni. Furi volt belegondolni, hogy Laurának sikerült megváltoztatnia az öltözködési stílusát. Mármint ha nagyon szeretném, akkor nekem is menne, de nem lehetett könnyű. Az elején biztosan voltak olyan gondolatai, hogy mennyivel könnyebb lenne most belebújni egy óriási ruhába, de nem tette meg. Én valószínűleg egy párszor visszaestem volna, mire véglegesen leszámolok a szokásaimmal. Itt van a példa arra, hogy a lánynak milyen nagy ereje van, így nem is igazán féltem az elemétől. Ha meg valami rossz kezdődne, akkor ott lenne Westwood prof a szakmai segítséggel, én pedig a lelkivel, mert az elemi mágiáról ugyan nem sokat, de Lauról annál többet tudok.  
- A fagyi és a víz a legjobb része. Idén lemehetnénk a Balatonra, ha addig nem borítom ki a bilit, anyáék biztos elengednek. Vagy megkérdezem őket most, és akkor majd tudok erre az engedélyre hagyatkozni - tervezgettem tovább, mint ahogy kellett volna. Már rögtön az engedélyemen gondolkodtam, miközben a barátnőm még azt sem mondta el, hogy egyáltalán kedve van-e hozzá. A Balatonról mindig nagyon jó emlékeim voltak, és ha Laura még csak stégen volt, akkor tök jó buli lenne megmutatni neki a magyar üdülőhelyet. Mondjuk ott sok ember van, de szerencsére nem tapogatnak, úgyhogy elvileg nagy gond nem lehet.
- Akkor még inkább nehéz lehetett - feleltem a trónos tényre. Én azt hittem, hogy minél jobbat akartak az uralkodónak, de ha ő mondja, akkor elhiszem. Még a végén kiderül, hogy a seprűn kényelmesebb létezni, mint egy trónon. Órákon is folyton mozgok, néha felhúzom a lábam törökülésbe, amit a tanárok nem igazán díjaznak, néha az egyik lábamat a másikra rakom, néha pedig hintázok a székeken, a lényeg, hogy öt-tíz percnél tovább képtelen vagyok ugyanúgy maradni. Ha szabad lenne, biztosan a nyakamba is feltenném a lábam, vagy spárgáznék, de az elég furán venné ki magát.
- Persze, amikor csak akarsz. Meccsre is kijöhetsz, ha beindul a szezon, csak olyankor picit sokan vannak, megértem ha az nem jön be. Ha lenne VIP páholy foglalnék neked helyet, de szerintem nincs ilyen. Majd kérvényezem - lendültem bele a témába. Nagyon jól esett, hogy Lau ki szeretne jönni az egyik edzésemre. A legtöbb ember nem szereti, ha nézik, de otthon senki nem lelkesedik azért, hogy ilyen helyzetben lássanak, így meglepetésként ért a kérdés. Vagyis az öcsémnek lenne kedve megnézni engem, de anyuék nem engedik, én pedig nem tudok egyszerre vigyázni rá és a játékra koncentrálni.
- Szerintem előbb próbálj, az fontosabb - bólintottam és lassan a próbafülkék felé vettem az irányt. Sok üres volt, de a választást nyilván a barátnőmre hagytam. Levágtam magam egy puffra és mosolyogva vártam, hogy Laura is elfoglalja a helyét.
- De jó, szurkolok, hogy mindenki beleegyezzen - mondtam, de nem kérdezősködtem tovább. Az ottalvósbulik viccesek, de az engedélyek már nem annyira. Még jó, hogy vásárolni a szünetben jöttünk, amúgy elég gyanús lett volna egy újabb baglyot küldenem Pestre, amiben megkérem a szüleimet, hogy az előző látogatásom után még egyszer engedjenek el Üstösdre. Bár azt nem tudják, hogy múltkor kviddicses dolgokért mentem, a vallatásban egészen ügyesek, én meg túl lelkiismeretes vagyok, ezért egyikünknek sem lett volna előnyös.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Azt mondja, hogy tetszik neki. Tetszik. Tehát biztos jól érzi magát. Vagy legalábbis nem nagyon rosszul. S ha jól értelmezem, őszintén mosolyog. Bár soha nem tudom ezt megsaccolni, annyi ál-mosoly van és annyira jók benne az emberek, ami igazán nem fair, mert akkor én hogy kéne rájöjjek, melyik az igazi? Bezzeg ha én próbálok meg álmosolyogni, akkor az olyan kellemetlenül béna lesz, hogy az emberek zavartan félrepillantanak - helyettem ég a pofájuk, olyan rémes az egész.

Gondolod, hogy megtudnád különböztetni a kettőt? Mióta?

A dícséretére önkéntelenül is újra elvigyorodok, de most csak a képernyőnek, aztán összehúzom az arcizmaim, rendbe szedem a frakkjukat.
- Mentsük meg! - visszhangzom hangosan, lelkesen és kifejezetten bénán, ahogy a zsetontól újra életre kel a játék. Két kölyök megáll féloldalt a hátunk mögött és hangos üdítő-szürcsölés közepette figyelni kezdik a második kört. Más esetben biztosan itt érne véget a játékkedvem, de most annyira benne vagyok az egészben és csak mi vagyunk ketten meg a brok meg a hószörnyek, hogy felőlem a fejemen is gubbaszthatnak, nem zavarna.

Ezúttal gyorsan végigfutunk a pályákon, már nem vagyunk noobie páros, hanem vérprofi hódobálók vagyunk. Féljetek, szörnyek!!! Néha kiabálni kezdek, de észre sem veszem, mert a fejemben mindig ezt csinálom, csak most ki-ki szalad a számon is.
- Itt jön, figyelj... - feljebb tolom a fenekem a széken, ahogy bekészülök a végső rossz elleni küzdelemhez. Most jött el a mi időnk!
Rezeg már a léc mindkettőnknél, de végül kifekszik és felvinnyog a játék, hogy trálálá, sikerült, megmenekült a hercegnő és nem mellékesen valami nyomi helyi rekordot is megdöntöttünk.
- Nem rossz - bólogatok elismerően s ide-oda nyújtogatom elzsibbadt nyakamat. Mögöttünk közben megszaporodtak a kölykök, már ötön állnak, s szeretnének ők is hógolyókat dobálni, meg főleg megnézni, hogy megtudják-e dönteni a rekordunkat. Esélyetek sincs, nudlifülek, mi vagyunk a királyok. Rájuk vigyorgok, ami nagyon ijesztő lehet igazából, aztán a lányra pillantok.
- S most?
Ha nem akar mást csinálni, én tényleg eltudok itt lenni, amíg ki nem dobnak. De tudom, hogy másoknak az sok szokott lenni, ami nekem a normális, meg néha igényelik, hogy egyenek vagy... nem tudom, pihenjenek? Fene tudja. Szóval teljesen ötlettelenül, de nagyjából bármire készen várom, hogy eldöntse, mi legyen.