28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 33 34 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. június 3. 10:58 | Link

Robi

A nézeteik nyilvánvalóan gyökeresen különbözőek. Számára nem is a karcolások a lényegesek, sokkal inkább a megrovás, amit utána kapott, noha azt valóban el kell ismernie, varázslattal seperc alatt helyrehozható volt a "kár". Ennek sokkal inkább szellemi töltete van, presztízsről szól most az egész akció, s ezt nem óhajtja túlságosan nyilvánvalóan Robi orra alá dugni. Valószínűleg lenne a fiúnak elég logikája hozzá, hogy magától is ráérezzen, ha úgy akarja ő is. Az már Robi privát döntése, hogy a saját véleményén túl miket vesz még figyelembe és következtet ki. A Nikit ért vádakat elintézi viszonylag gyorsan és diplomatikusan. Még mindig vallja, hogy egy adott helyzetben két félt terhel mindenkor a felelősség, nem csak az egyiket, így hát nem vitatja, hogy senkinek nem lett volna kötelező sem rókázni, sem rongálni.
De ím, rátérnek a dolgok érdekesebb felére. Csendben és pontosan lejátszott mindent maga előtt, szinte látta a szobájukban ücsörögve lelki szemei előtt, miféle kimenetelekre számíthat: sorra vette az elutasítást, a kiröhögést, a gúnyolódást, s megpróbált arra is felkészülni, mi történik, ha kap egy igent. Nos persze a valóság ennél sokkalta összetettebb, rétegesebb, ahogy az a helyzetből kitűnik, elvégre Robi rögtön egy olyan kérdést dob neki, amire nem volt felkészülve. Egy pillanatra tágra nyílnak azok az íriszek a meglepettségtől, tán még el is pirul egy csöppet, melynek oka, hogy nem készült válasszal. Ezt a fiú bizonyára saját gondolatmenete megerősítéseként fogja értelmezni, de nem is baj. Ebben a percben ez bőven rendben is van, s a kislánynak valóban alkalma sincs megfelelni a fogós kérdésre, jobb is, hogy nem kap választ Robi, mert csak még jobban növelné az elképzelésébe vetett magabiztosságot a tény, hogy hebeg-habog egy kicsi lány előtte.
Tovább gurul a beszélgetés fonala az ismeretlenbe, kezd minden eltérni mindegyik helyzettől, melyet elképzelt, de történik egy pozitívum is: bekapcsol az improvizációs érzéke. Érzékel valamiféle sunyiságot, valami rejtettséget a (vélhetően) kedvesnek szánt szavak mögött. Ennek a tudatos oka valószínűleg az, hogy látta Robi reakcióját a Maid Cafén, meg most az első megnyilvánulását, amivel rögtön Nikit kereste volna, s ki tudja, mit művelne a szobatársnőjével, ha valóban Niki állna a dolgok mögött. Ez az egész bizalmatlanságot ébreszt benne, az agya innen származtatja a sunyiság sugallatát, a tudatalattijában pedig működik az a bizonyos női megérzés faktor, hogy jobb lesz óvatosnak lenni.
A kéznyújtásra pislog egy sort, de ha már működik az az improvizáció a fejében, elmosolyodik újból és belehelyezi kicsiny kacsóját Robi méretesebb tenyerébe. Furcsa, még sosem sétált senkivel az édesanyján kívül kézen fogva, de nem mondhatná, hogy kiváltott benne bármiféle reakciót. Az érzékei kezdenek élesedni most, hogy nagyjából kiszakadt az előre megtervezett szituációk világából, pontosabban Robi válaszai és reakciói kiszakították onnan.
-Részletek.... Hát persze, a részletek!- csettint egyet jobb két keze ujjával, mint aki nagy felismerést követett el út közben. Nos, ha már játék, kezd belerázódni ő is a dologba- mert ő a részéről az egészet játéknak könyveli el a balsejtelmei és előérzetei alapján. Mindegyik azt suttogja, legyen óvatos, ne vegyen semmit készpénznek, amit hall vagy lát.
-Arra célzol, meddig menjünk el, ugye?- a hozzáállása meglehetősen lazává fakul pár pillanat alatt, s a padhoz érve egyszerűen lehuppan rá, mintha egy szélfúvás pakolta volna őt oda. Egészen sima mozdulat. Ezt még Claire-től látta a közös nyaralásuk alatt. Nem is gondolta volna, hogy Claire laza, könnyed, de ugyanakkor idegesítő stílusa ennyire megragad a tudatalattijában és most talán pont ez lesz segítségére, ez a "félvállról veszek mindent" stílus.
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2013. június 3. 11:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Amira Loveguard
INAKTÍV


sokgyerekes
offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. június 14. 17:59 | Link

Ágoston és Dan

A lány halkan kuncogni kezdett azon, ahogy a "támadójuk" újságolta, milyen jól ért a gyerekekhez. Mivel Mira nem az a fajta anyuka, aki mindentől félti a gyerekét, nem volt kérdés, hogy engedje-e a közeledését Daniel felé. Úgy van vele, hogy valamikor meg kell tanulnia vigyázni magára a gyereknek, és mikor jobb ha nem piciként.
-A nevelt fiam -válaszolta mintha ez természetes dolog lenne, hogy még tizennyolc sincs, de már gyereket nevel. -Másfél éves és egyébként Daniel a neve.
Nem volt hozzászokva, hogy egy idegen csak úgy a semmiből odamegy hozzájuk. Illetve ez még inkább, hiszen vannak nénik, akik szeretik letámadni a kicsit, a lányra meg csúnya szemmel néznek, mert "lehetett volna több esze is". Az viszont még nem fordult elő, hogy egy kisebb gyerek ment volna oda, hogy pár perc elteltével elkezdjen magáról, meg a tesóiról beszélni egy kisregény felolvasására hajazóan. Kicsit csodálkozva is nézett rá, a felét nem értette meg annak amit összehablatyolt, de most próbált jó fejnek mutatkozni.
-Egyszer muszáj felnőni -vonta meg a vállát. Hát Mira bizony nagyon keveset foglalkozik azzal, hogy közeledik a nagybetűs élet, tisztában van vele, hogy amilyen talpraesettnek sikerült összehozni, megállja a helyét a nagyvilágban, vagy így, vagy úgy.
-Értem. Örülök Ágoston, én Amira vagyok. És negyedikes rellonos -mondta el magáról az infókat. Eközben a fiú az ölébe vette Mirus fiát, amit ő figyelemmel kísért, nehogy valami történjen.
-Nem vagy szomjas kis manó? -kérdezte Danieltől a feketeség, és megsimogatta a buksiját miután felállt, hogy a babakocsira pakolt táskához menjen. Elővett belőle két kis dobozos gyümölcslevet. -Ágoston, te kérsz? -felvont szemöldökkel pillantott a nagyobbacskára, és ha kérte, akkor neki oda is adta, ha nem, akkor visszatette a táskába. Danielébe beleszúrta a kis szívószálat, és átvette a fiútól, hogy megitassa.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fandler Ágoston
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 2644
Írta: 2013. június 14. 21:05 | Link

Amira és a pöttöm

- Őh, ne haragudj, hogy illetlenül rákérdezek, de hogyhogy csak a nevelt? Mi van az apukájával és az anyukájával? - kérdeztem tapintatosan, utóbbi kérdésem már egészen elharapva és halkan, mintha azt sem akarnám, hogy a kisbaba hallja. Ugyan tudtam, hogy az egészből egy szót sem ért, és minden bizonnyal örökre elfelejti majd ezt a játszótéri kalandot, mégis tekintettel voltam rá, ki tudja miért.
Ha a lány nem szedi le a fejem, én vidáman gyerkőcözöm tovább. Szerintem ilyenkor mindenki a kis csöppség hatása alá kerül. Megnyugszik, elgondolkodik, elvarázsolja valami megmagyarázhatatlan. Ennek következtében megáll az idő, te pedig egy új világba kerülsz, mondhatni. Különös érzés.
- Tényleg sajnálom, hogy csak úgy idejöttem. Egyedül voltál, ez az oka. Bizonyára idegesítő lehet mindenkitől az a sok dicséret és az a sok kérés, hogy hadd fogja meg, meg ilyenek. Mondjuk én csak büszke lennék, ha megbámulnák a fiam... - vontam meg a vállaimat, egy mosolyt biggyesztve.
- Amira? Furcsa egy név. Tudod, furcsa nekem ez a sok idegennyelvű diák. De legalább henceghetek, hogy én mennyi furcsa emberrel találkoztam - vigyorodtam el - Te Rellonos vagy? Hú, azok nem gonoszak? Lehet, hogy egy rossz sztereotípia, na de mégis... Eddig nem sok olyan zölddel találkoztam, mint mondjuk Te! - jegyeztem meg úgy, hogy ezen kijelentés hatására még véletlenül se kapja fel a vizet. Remélem nem fogja bizonygatni, hogy már pedig ő tényleg az a fajta, akivel nem árt vigyázni.
Épp elkezdtem volna egy kicsit jobban babusgatni a picikét, Danielt. Hülye arcokat vágtam neki, hogy megnevettessem, s közben magam is remekül szórakoztam.
- Miért nem a magyar megfelelőjét kapta? - érdeklődtem - Jah, hát... Nagyon kedves, de igazán nem innám meg Daniel innivalóját. Nyugodtan tartsd meg neki, én majd iszom máskor.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 18. 22:25 | Link

Apu

Még ha a mágusok között élek is, sőt magam is annak vallom magam, akkor is megdöbbentő, hogy az élet miket produkál, még nevelő apám ép elméjében is kételkedtem, mikor legutóbbi levelét elolvastam. Megírtam neki, hogy miket tanulok, hogyan haladok és okosodom, szerintem, erre semmi reakció a részéről, sőt olyat írt, hogy egy darabig csak bámultam magam elé, az ágyamon ülve. Szokás szerint, szerencsére egedül voltam, ezért nem akart senki egy stimulával feléleszteni, bár lehet, hogy kellett volna. Azt írta apám, hogy felbukkant a homályból az igazi apám, a nemző apám, nevezzük csak így, és látni szeretne. Mindenesetre nem akar ajtóstól rontani a házba, vagyis a lelkembe, szeretné tudni, hogy akarom-e én is látni őt. Várja a válaszomat. A bagoly valóban még ott ült a párkányom, elzavarni sem tudtam volna, de a gondolkozás, most akadályokba ütközött.~ Eltelt 17 év, a legszebb 17 évem, és eddig hol a fenében volt? Látni akar? Mi vagyok én? Múzeumi tárgy? ~ Feldúltan kezdtem járkálni a szobában, de aztán, mikor kissé lenyugodtam, feltört belőlem a kíváncsiság, no meg más is. Dühös voltam rá, hogy nem érdekeltem idáig, most pedig itt van, döngeti a mellkasát, hogy megjöttem, én vagyok az apád.~ Remek. Lásson csak meg! majd megmondom neki, hogy mit gondolok róla. Nem lesz kedve többé errefelé dugni a orcáját. ~ Levelet fogalmaztam az igenlő válasszal, és a napok a találkáig gyorsan teltek, ám haragom semmivel sem csökkent, sőt talán nőtt is. A "nagy" napon, "kicsinosítottam" magamat, felvettem a legszakadtabb cuccomat, a legócskább cipőmet, egy óriási pólót, ami úgy lógott rajtam, mint tehénen a gatya, összeborzoltam a hajamat, és a tükörbe nézve, elégedett voltam a látvánnyal. Még egy-két kosz foltot mázoltam az arcomra, és utamat a Játszótér felé vettem, idehívtam ugyanis családnézőbe az öreget. ~ Remélem, hogy ha meglát ilyen slamposan, és koszosan, kimenekül a világból. ~ Fokozandó a hangulatomat, még néhány arra szaladgáló kiskölyköt is elijesztettem, aztán beleültem az egyik hintába, és vártam. ~ Ajánlom neki, hogy ne késsen egy percet sem, mert nem várok rá, az fix. Vártam eleget. ~
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. június 18. 23:16 | Link

Kicsi lányom <3

Nem vagyok gyáva. Legalábbis életem eddigi 34 évében még soha senki nem vetette ezt a szememre. A meggondolatlanságomat, felelőtlenségemet és megbízhatatlanságomat sokszor felemlegetik családtagjaim, de a bátorságom vagy inkább vakmerőségem soha nem kérdőjeleződött meg. Akkor mégis hogy lehet, hogy jelenleg beijedve kuporgok egy bokor alatt? Nem kell meglepődni azon, hogy egy felnőtt férfi mit keres a jól rejtő, zöld növényzet hűs árnyékában, ugyanis kutyalakban fekszem a játszótér mellett. Jól elbújtam, így most sehonnan nem lehet megpillantani, én azonban jól belátom az előttem elterülő teret és a játékokat.
Na, persze a kérdés még mindig adott. Miért is rejtőzködöm, ha nem vagyok gyáva? Természetesen azért, mert félek, egy kicsit, de tényleg csak egy cseppet. Épp csak annyira, hogy tegnap nem bírtam elaludni, mert egész este ez a találkozás járt a fejemben. Vajon milyen lesz? Mit fog szólni hozzám? Mond egyáltalán valamit, vagy csak szimplán leköp és odébb áll? Hajlandó lesz meghallgatni? Különben is, mit mondhatnék neki? Az, hogy eddig nem is tudtam róla, az igazság, de nem hiszem, hogy felmentő erejű. Sokat gondolkoztam azon, hogy, ha tudtam volna róla, akkor mit csinálok, így már rengeteg különböző válaszom van rá, de persze ezek csak utólagos spekulációk és már sosem fogjuk megtudni, hogyan reagáltam volna rá.
Saját magam élve elemésztését a lányom – nagyon furcsa még kimondani, sőt gondolni is ezt a szót – megjelenése szakítja félbe. A nevelőapjától kaptam egy képet róla, nehogy összekeverjem valakivel, mert az nem lett volna egy szerencsés kezdés. A képpel ellentétben, a valóságban a lány eléggé slamposan öltözködött fel és nagyon dühösnek is tűnik, amit megpróbál néhány gyereken levezetni, láthatóan eredménytelenül. Ahogy az arcára nézek, egy pillanatra elszégyellem magam: miért kellett ezt tennem? Nem lett volna jobb mindenkinek, ha békén hagyom? Persze ez is a meggondolatlanságom miatt van, sosem bírok semmit alaposan végiggondolni.
Azonban most már mindegy. Niki itt van, nekem pedig minden tőlem telhetőt meg kell tennem. Nem azért, hogy szeressen, hanem, hogy jobban érezze magát. Ismerem azt az érzést, hogy nem kellesz valamelyik szülődnek. Édesanyám bár bizonyára kedvelt, de sosem volt igazán velem és nagyon könnyen lemondott rólam apám javára. Öt éves koromig, amíg apám újra nem nősült, sokszor éreztem rosszul magam amiatt, hogy talán én vagyok a rossz és egyedül az én hibám, hogy anyám elment. Ma már persze ostobaságnak tűnik a dolog, de akkor nagyon fájt.
Ezen tapasztalat ellenére sem fogom soha megtudni, hogy milyen árvaházban élni és, hogy neki miket kellett átélnie az elmúlt 17 évben. Ezért tehát itt az idő, hogy a lányom elé álljak és felfogjam a haragját, hagyjam, hogy kiélje rajtam a dühét, mert akkor hátha megkönnyebbül és én végül is ezért akartam vele találkozni. Látni akartam, elvégre mégiscsak az én lányom, illetve segíteni akartam neki és még most is akarok. Akaratomat és szívemet ily módon megacélozva visszaváltozom emberi formámba és elindulok a lányom felé. Nem tud elijeszteni a dühös arckifejezése, és a csak az én tiszteletemre öltött „harci” öltözéke sem.
- Szia, Merkovszky Ádám vagyok, az apád – megállok előtte és egy pillanatra elbizonytalanodok, hogy most hogyan tovább, de aztán folytatom, elvégre magabiztosságért sosem kellett a szomszédba mennem – Bocsáss meg, amiért csak így hirtelen feltűntem, de szeretnélek megismerni. Anyád csak a múlt hónapban hozta tudomásomra, hogy létezel – ennek kicsit magyarázkodás szaga van, így azonnal visszakozok – Persze ez nem ment fel semmi alól. Egyértelműen felelőtlen, meggondolatlan és megbízhatatlan vagyok.
Az utolsó pár szóval szinte a szájába adom a szitkokat, amivel eláraszthat és, amit én tűrni fogok. Mindegy mit mond vagy tesz, ki kell bírnom, elvégre megérdemlem a megvetését.
Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2013. június 18. 23:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 19. 00:36 | Link

APU < egy fél szívet már kaptál.

~ Mekkora ökör vagyok, hogy belementem ebbe az őrültségbe. - szidtam magamat, magamban, már megbántam ezt az egészet, és nem is rá voltam olyan dühös, inkább a saját hülyeségemre. Most már inkább azt kívántam, bárcsak ne is jönne el, pedig belül tudtam, hogy ha nem tenné meg, végleg összetörne bennem valamit. Nem tudtam, hogy mi az, csak éreztem, hogy jóvátehetetlen dolog lenne. Semmi nem mozdult, és a játszótér lassan kihaltnak számított, áldásos közreműködésemnek is hála, csak a szél mozgatott meg itt-ott egy-egy bokrot.  ~ Mit fogok majd érezni, ha előttem fog állni? Más lesz, mint amikor a nevelő apám állt előttem? Milyen lesz? Honnan tudom, hogy tényleg ő az? Nem kaptam róla képet sem. "Hegyi" apu, akit mindig is az igazinak fogok tekinteni, elmulasztotta, direkt vagy véletlenül? Nem tudom.~ Csomó kérdés motoszkált bennem, kétségek, indulatok hullámzottak feldúlt lelkemben, és félelem is. Nem tudtam, hogy ebben az állapotomban mit fogok neki mondani, mivel fogok nekiesni, mit fogok reagálni, és ő mit fog rám, ebben az öltözékben? ~ Lehet, rossz ötlet volt...de nem, mégsem. Lásson meg így! Ha rondán, koszosan is kellek neki, akkor ...nem, azért ilyen egyszerűen nem ússza meg. Nem menekülhet meg könnyen, 17 év után. Milyen lelke van egy olyan embernek, aki elhagyja a gyerekét? És most akar egy találkozás alatt mindent, az elmaradt 17 évet pótolni. Letörölni az elsírt könnyeimet? Neeem, ő biztosan nem ejtett értem egyetlen könnycseppet sem. Most is késik, tessék...nem volt elég 17 év. ~ Teljesen belemerültem az önsajnálat mocsarába, ahogy szoktam, és észre sem vettem, hogy egy férfi állt egyszeriben előttem. A meglepetéstől teljesen lefagytam, csak ültem mereven, azon a hülye hintán, szinte azt sem hallottam, hogy mit mond. A nevét sem értettem, elkerülte a figyelmemet, csak egy szó volt, ami megmaradt, és visszhangzott bennem, ide-oda pattogva kábult tudatomban: apád...apád...apád...Szinte rátapadtam az arcvonásaira, kerestem magamat benne, magamban, pedig érzéseket, amit éreznem kellene, szeretet, vagy ilyesmi...de nincs találat. Tovább beszélt közben, szemeim összeszűkültek, haragos pillantásaimtól sem tántorodott el. Persze, mitől is félne? Ha másban nem is, de biztosan jobb mágus, mint én. Ebben fölényben van, de semmi másban...
- Hogy képzelted, hogy ennyi év után, csak megjelensz, és közlöd, hogy te vagy az apám? Tudod, egyáltalán, hogy mit takar ez a szó? Ismersz te egyáltalán engem, úgy ahogyan csak egy apa ismerheti a lányát? Majdnem felnőtt vagyok már. Mit akarsz? Azért jöttél, hogy újra elmenj? Hát tessék! Szabad az út! Láttál, most már elmehetsz! - Ömlöttek belőlem a szavak, megállíthatatlanul. Nem a düh dolgozott bennem, hanem a csalódottság, és a keserűség. Nem érdekelt, hogy mivel bántom meg, csak meg akartam bántani, ahogy ő is bántott engem, azzal, hogy 17 év után csak az arcomba vágja, hogy ő az apám. Nem tudtam parancsolni az érzéseimnek, és csak ontottam rá a bántó szavakat.
- Hol voltál, amikor egyedül voltam? Hol voltál, amikor szomorú voltam? Hol voltál, amikor szükségem lett volna rád? Csak rád? Egy igazi apára, akinek a vére az ereimben csordogál? - Nem bírtam tovább a könnyeket visszafogni, és zokogni kezdtem. Már nem szóltam, nem  is jött volna ki hang a torkomon, csak rázkódtam a zokogástól, közben éreztem, hogy remegek. A várakozás, és az elmúlt napok feszültsége tört ki most rajtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. június 19. 01:11 | Link

Kicsi lányom <3

Miközben beszélek, lányom arcát nézem és várom, hogy történjen… valami. Valami, amitől Niki több lesz, mint a többi ezer kislány, akikkel eddigi életem során találkoztam. Valami, amitől apának érezném magam, az ő apjának. Persze semmi ilyesmi nem történik, helyette megkapom lányom teljesen jogos dühét és keserűségét. Én pedig kiállom, elvégre ezért vagyok itt, végre a szemembe vághatja azt a rengeteg szomorúságot és haragot, ami az évek során felgyűlt benne. Kérdéseket intéz felém, melyekre nem tudok, de nincs is lehetőségem válaszolni.
Mit jelent apának lenni? Fogalmam sincs, tudomásom szerint sosem voltam az és, ha a múlt hónapban az anyja nem jön el hozzám, ma is abban a hitben élnék, hogy nekem még nincs gyerekem. Abban a pillanatban mikor megtudtam nem éreztem semmit, csak hatalmas üresség töltötte be a szívem és homály lepte el az elmém. Később a düh ezeket elsöpörte, iszonyatosan mérges voltam arra a nőre, aki megfosztott attól, hogy apa lehessek, jobban mondva, hogy Niki apja lehessek. Nem volt joga ahhoz, hogy eldöntse, nem tudnám felnevelni a gyereket. Lehet, hogy ma nem lennék híres kviddicsjátékos, de ismerném az előttem álló lányt.
Mit akarok? Őszintén nem tudom. Talán szeretnék visszakapni valamit abból a 17 évből, amit úgy vesztettem el, hogy nem is tudtam róla. Meg akarom ismerni a lányomat, szeretnék neki olyan dolgokat tanítani, amiket csak én mutathatok meg neki. Büszkén ki akarom jelenteni, hogy ő az én lányom és azt is szeretném, ha egy nap apjának szólítana.
Hol voltam? Egy álomban talán, egy rózsaszín ködfelhőben lebegtem, de káprázatom színes buborékát a „Van egy lányod” mondat kipukkasztotta. Végre felébredtem abból az álomból és most itt vagyok, végre láthatom őt és nem tudom, hogy mit csináljak. A kérdései fájnak, de a múlton már nem változtathatok, viszont tenni akarok valamit itt és most, a jelenben. Valamit, amitől Niki több lesz, mint a többi ezer kislány, akikkel eddigi életem során találkoztam. Valamit, amitől apának érezném magam, az ő apjának. De nem tudom, hogyan reagálna rá, ha hozzá érnék. Szeretném elapasztani a könnyeit, de nem tudom, hogy fogjak hozzá. Nem tudom, mivel lehetne megnyugtatni, nem tudom, minek örülne, nem tudom, mi az, ami csillapíthatná a fájdalmát. Nem tudok róla semmit.
Jobb ötlet híján előveszek egy zsebkendőt és felé nyújtom. Másik kezemmel óvatosan, szinte csak ujjheggyel megsimogatom a feje búbját, persze csak, ha hagyja, és nem rántja el azonnal a fejét. Végül mégis megpróbálok válaszolni a kérdéseire, bár tudom, hogy ezekre a kérdésekre nincs helyes válasz:
- Apának lenni felelősséget jelent, felelős vagy egy ember életéért, te alakítod a múltját és jelenének fontos tényezője vagy. Vigyázol rá és óvod, ugyanakkor hagyod, hogy maga is tapasztalatot szerezhessen. Ha kell szigorú vagy, de ha szükség van rá a gyengéd oldalad is képes vagy megmutatni. Az apaság a közös játékról, a nevetésekről, a könnyekről, a megosztott bánatról, a mesékről és az álmokról szól – egy pillanatra abbahagyom a beszédet, mert magabiztosnak akarok látszani, de ez a torkomat fojtogató gombóctól nehezen megy. Nyelek egyet és mélyen a lány szemébe nézek: - Nem te vagy az egyetlen, akit megfosztottak valami fontostól, de te szenvedtél a legtöbbet ez alatt a 17 év alatt. Engedd meg kérlek, hogy mostantól én vigyem helyetted ezt a terhet, vagy legalább cipeljük együtt. Szeretném kiérdemelni, hogy egyszer majd lányomnak szólíthassalak.
Érzem a könnyeket a szememben, de addig pislogok, amíg az érzés el nem múlik. Nekem, mint annak az embernek, aki a szenvedéseit okozta, nincs jogom elsírni magam. Egyedül ahhoz van jogom, hogy a földre hullva a bocsánatáért esedezzek. Viszont azt is a tudomására akartam hozni a kis beszédemmel, hogy nem ő az egyetlen, akinek fáj ez az egész. Szeretném megölelni, de biztos vagyok benne, hogy ő nem így érez, szóval csak állok és várom az újabb szidalmakat, a kérdéseket és a vádakat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 19. 02:38 | Link

APU <3 Itt az egész. Smiley

~ Kemény a szívem? Igen. Miért? Mit kellett volna tennem? Volt mitől megkeményednie, bár szerettek, és én is viszont, nem is szenvedtem hiányt semmiben, de most érzem csak, hogy mégis mi az, ami járt volna nekem, de nem adatott meg. Miért vagyok más? Miért nem kellettem a saját szüleimnek? De legfőképpen, ha eddig elvoltam nélkülük, most miért kellett NEKI idejönnie? ~ Folytatódtak a kérdések és vádak, de már csak a könnyek görcsös patakja mögött, csendben, hallhatatlanul, mégis ott voltak minden könnycseppben, szavak nélkül, hangok nélkül, néma vádakként sorakoztak minden porcikámból. A szónoklatát is így hallgattam végig azt, amikor arról beszélt, hogy mi az, hogy apa. A levegővételnél azonban megjött a hangom, régi énem visszatért, a sírást újra a düh váltotta fel. A felém nyújtott zsebkendőjét, viszont elfogadtam, legalább valami tőle, hacsak egy darab rongy, akkor is. Viseli a teste melegét, az illatát, a keze érintését. A keze érintését, amit a fejemen is éreztem. Nem húzódtam el, de szavaim ellentétei voltak a test reakcióinak. Záporoztak újra a gúnyos szavak.
- Gratulálok! Ezt jól betanultad! Elméletből ötös. A gyakorlat meg nulla. Ne nevezd magad így apának, és engem sem a lányodnak! Nincs hozzá semmi jogod. Ha ott lettél volna, amikor lázasan feküdtem az ágyamban, vagy írtál volna egy képeslapot legalább a születésnapomra...Persze, értem én...nem tudtál rólam. Jó kis indok...így, hogy kérhetem rajtad számon az elmúlt 17 évet? Ne válaszolj! Nem érdekelnek a válaszaid, sem a magyarázkodásod. Megvagyok nélküled. - Láttam, vagy talán csak érzékeltem, hogy hangja ködösebbé vált, a szemébe is könnyek gyűltek, de nem érdekelt. Csak egy idegen volt. Még csak az, semmi több. Miközben a zsebkendőjével a saját könnyeimet törölgettem, mélyen az orromba szívtam illatát, amennyire bedugult szaglószervem ezt engedte. Automatikus cselekvés volt, valahol bent a mélyben repedezett a páncél, de ettől csak még jobban megijedtem. Nem akartam közel engedni magamhoz, megszeretni pedig semmiképpen nem. Egyszer már megéltem az elvesztése fájdalmát, egyszer már itt hagyott, még ha olyan kicsi is voltam, hogy nem emlékszem rá, de a zsigereimben megőrződtek az emlékek, azt is tudtam, persze nem tudatosan, hogy tényleg ő az. Most itt van, de ki garantálja, hogy nem megy el újra? Tekintetét az enyémbe fonta, és folytatta. ~ Mily megható, de nem inoghatok meg. ~ Ha ledől a barikád, amit magam köré építettem, védtelen maradok. Nem szabad. Gonosz húzás, és kegyetlen tőrdöfés, mikor e szavakkal nyújttam felé a zsebkendőjét.
- Tessék a könnyeim! Viheted - aztán magamban tettem hozzá: Apa. Nem sírtam már olyan keservesen, mint az előbb. Az érzelmek zápora elcsendesült, csak egy-egy cseppje gördült végig az arcomon vékony, tiszta csíkot mosva összemázolt ábrázatomra. Lábaim nem bírtak tartani, nem is erőltettem, leroskadtam a földre, szinte előtte térdelve.
- Nem tartóztatlak - mondták ajkaim, de közben belül valaki azt kiáltotta: Ne menj el!
- Majd értesítelek, ha kiérdemelted, hogy annak szólíthass. - mondták a szavak és odabent valaki hozzátette: Apa!
- Mégis, hogy akarod elkezdeni az apaságot? - kérdezték mindketten egyszerre.
Utoljára módosította:Hegyi Nikoletta, 2013. június 19. 02:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. június 19. 08:58 | Link

Kicsi lányom <3 Nagyon örülök Kiss

Nem vártam, hogy pár, bár teljesen komolyan gondolt és átérzett szótól majd hirtelen minden megváltozik és mosolyogva omlunk egymás karjaiba. Sőt azt is tudtam, hogy ez a találkozás mindkettőnknek nagyon fájdalmas lesz, de most, hogy itt állok vele szemben és érzem azt a bánatot és látom, hogy milyen messze van az a mosoly, egy pillanatra görcsbe rándul a gyomrom.
Lehet, hogy már sosem fog megbocsátani nekem. Az ő helyében én se lennék velem megértő vagy szolidáris, elvégre én léptem le és nem számít, hogy tudtom nélkül vagy szándékosan. Sőt talán így még rosszabb is, elvégre most kit utáljon, ebben a helyzetben most ki a rossz? Mondhatnám, hogy az anyja, de nem akarok minden felelősséget rá hárítani, én sem voltam és most sem vagyok egy olyan ember, akire nyugodt szívvel bármit rá lehet bízni.
A lányom szavaiból csöpögő gúny kevésbé zavart, mint az arcán végigfolyó könnyek. Mit csinálok? Már megint bántom őt. Mondhatom, szép kis apa vagyok. Mikor Niki felém nyújtja a zsebkendőt, szinte reflexszerűen veszem el tőle és teszem zsebre. Persze nem azért, hogy megőrizzem a könnyeit, hiszen a síró lány látványa és a tehetetlenség érzése már örökre belém ivódott, sokkal inkább az motivál, hogy úgy érzem, ezt kell tennem. Nem dobhatom el csak úgy a „könnyeit”, mert az majdnem olyan lenne, mintha őt utasítanám el. Mikor lányom a földre roskad, először mellé térdelek, majd le is ülök. Kartávolságon belül maradok, de azért úgy, hogy a közelségem ne zavarja őt.
- Ezt úgy veszem, hogy egyelőre nem is küldesz el – válaszolok neki, miközben megpróbálom visszafojtani az érzést, hogy szeretném megsimogatni a fejét.
Az apává válásomról szóló értesítésre csak bólintok, de valahol mélyen belül végre megnyugszom. Ebben a mondatban benne van a lehetősége annak, hogy egyszer majd apának fog szólítani. Nem küldött el a fenébe, mint ahogy vártam, sőt talán egyszer majd barátságosabb is lesz velem. Persze addig még rengeteg idő el fog telni, de én tudok várni, mostantól én fogok várni helyette.
- Szeretnélek megismerni – válaszolom magától értetődően – Jelenleg semmit nem tudunk egymásról és én ezen változtatni szeretnék. Néhány napja ide költöztem a faluba, ennek több oka is volt és az egyikkel majd szeretnélek megismertetni.
Itt természetesen Runára gondolok, a két lánynak egyelőre fogalma sincs egymásról. Úgy gondoltam, hogy ha Niki nem hajlandó beszélni velem, akkor nem fogom magam ráerőltetni, ezért Runának sem akartam addig bemutatni, amíg nem tisztázunk egy-két dolgot. Viszont azt sem szeretném, ha a két lány kölcsönösen azt hinné, hogy a másik miatt jöttem ide. Mind a ketten szerepet játszottak a döntésemben, meg persze maga a hely eldugott volta is fontos szempont volt. Persze azért ezt sem gondolkoztam túl, hiszen maga a költözés is hirtelen ötletként jött. Csupán felírogattam az előnyeit és a hátrányait a dolognak és mind a két lány az előbbi kategória legfontosabb pontjaként szerepelt a listán.
- Talán, ha van kedved, mesélhetnél magadról, de persze semmi sem kötelező. Én már annak is örülök, hogy most itt lehetek veled.
Bár a lány már kifulladtnak tűnik, azért biztos van még benne annyi szufla, hogy elzavarjon, ha valamivel megbántottam. De azért remélem, hogy most már megpróbálhatunk beszélgetni is, az eddigi félig-meddig egyoldalú kommunikáció helyett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 19. 12:44 | Link

Apu imádlak  Kiss

Egy nyugodtabb pillanatomban rájönnék arra, hogy tulajdonképpen mennyire önző is vagyok, és olyat várok el tőle, és olyanért vádolom, amit nem tehetett meg eddig, hiszen nem tudott rólam semmit. Már azért is hálás lehetnék, hogy vette a fáradtságot, hogy eljött ide, megkeresett, elém állt, és bevallotta, hogy ki ő. Nagy bátorság kellett ehhez, mert hagyhatta volna annyiban az egészet. Sokan így tettek volna a helyében. Minek bonyolítani az életet, önmagában is tele van nem kevés nehézséggel, de ő még tetézte a gondjait velem. Az sem lehetett kellemes, mikor megtudta, hogy van egy nem is olyan kicsi lánya, akit nem látott felnőni, nem látta az első esetlen lépéseit, lemaradt az legelső kimondott szaváról, ami talán az volt, hogy "apa". Nem fogta soha a kezét, nem simogathatta, nem ültethette az ölébe, ezek már elmúltak, soha vissza nem hozhatók. És felmerülhetne bennem az is, hogy igen, ő itt van, de az anyám? Még mindig sehol. Ő nem volt képes megkeresni, pedig éveken keresztül tudhatta, hogy hol vagyok. Persze vele szemben sem lehetek hálátlan, hiszen megszült, nélküle nem lennék, de ez édes kevés, azt gondolom. Szóval gondolhatnám ezeket is, és talán majd nem sokára el is jutok idáig, de túl nagy még a sokkhatás, ami ért, ahhoz, hogy az önsajnálat, és az önzés helyét átvegye az empátia, de valahol mélyen már készülődött a megváltás, mindkettőnk megváltása. Jól esett a közelsége, de ezt magamnak sem vallottam volna be, és az is, hogy mellém ült. Akartam volna, hogy megérintsen, hiszen annyi mindent kihagytunk, sok a pótolnivaló, de makacsságom nem engedte meg, hogy közeledjek. Tegye meg ő az első lépést. És aztán a másodikat, meg a harmadikat, aztán lehet, hogy egyszer majd busásan fogom viszonozni a fáradtságát, az áldozatát, amiről még nem is tudtam, hogy mekkora.
- Vedd, ahogy akarod! - vontam meg a vállaim, de már éreztem belül azt a fájdalmat, amit ő is érezhetett a szavaim hallatán. Ráemeltem a tekintetemet, és az arcát fürkésztem. Nem láttam mást, csak fájdalmat, és szeretetet. Nem sírtam már, a harag is elszállt, meg akartam őt érteni, és igen, ismerni is. Meghaltam volna, ha most felállt volna, és elmegy, pedig ezt joggal gondolhatta volna a viselkedésemből.
- Rendben. - nyugtáztam a közeledését, ezzel zöld utat adva úgy, hogy közben ne érezze túl biztosnak a helyzetét. Még nem történt semmi, ennyi egy idegennek is kijár, és bevallom, amennyit eddig láttam belőle, kíváncsivá tett. Sót, egyre inkább azt éreztem, hogy van közöm hozzá, és fordítva, és nem akartam véget vetni a még ki sem alakult kapcsolatunknak.
- Megérdemelsz egy esélyt, beszélgethetünk...apu. - Ebben az utolsó szóban nem volt sem gúny, sem cinikus felhang, csak egy próba, hogy milyen ezt kimondanom neki. Izgatott az érzés, ami ezzel járt, és persze az is, hogy hogyan fogadja majd. Ettől függött, hogy hogyan tovább, és talán még egy ölelést is engedek neki, ha akarja. Ha ennyire kedves, és megértő, nem lehetek én sem sokáig tapló, nekem is van szívem, nem sokáig bírom már tartani az álarcot, amiről azt gondoltam, hogy megvéd, de mitől is?
- Negyedikes vagyok, hírhedten híresek a csínyjeim, és a szemtelenségem. Rám férne a nevelés, mert nevelőapám, elég szabadon hagyott. Meg is látszik. Nem akarok nagy terheket rakni a vállaidra, hiszen hirtelen szakadtam a nyakadba...apa. - Elmondtam a rosszakat magamról, szembesüljön előbb azzal, a többi már könnyebb lesz.
- Örülök, hogy itt laksz. Te? Mivel töltöd a napjaidat? -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. június 19. 13:34 | Link

Kicsi lányom <3 ezt is megértem \o/ Kiss

Már nem érződik olyan puskaporosnak a helyzet, mint a beszélgetés kezdetekor, így kezdek visszatalálni a megszokott hangomhoz, de egyelőre hagyom őt beszélni. Kíváncsi vagyok rá és tudni akarom, hogy mi minden történt vele eddig, hogy miket szeret és miket nem. Vannak-e barátai, esetleg ellenségei. Valójában mindent tudni akarok róla, meg akarom ismerni, amennyire csak engedi.
Aztán megtörténik… egyszerűen csak kimondja azt a számomra oly fontos szót. Némán mozdulok és közben hallom, hogy beszél hozzám és nevetni szeretnék, mert az alapján, amit mond, nagyon hasonlít rám, de most csak be akarom fejezni azt a mozdulatot. Kinyújtom felé a kezeim és óvatosan, de gyorsan magamhoz húzom, aztán csak ölelem szorosan az én kicsi lányom. Kimondta és ezért én most végtelenül hálás vagyok. Még, ha nem is gondol még rám úgy, de talán képes lesz megbocsátani, és egyszer talán tényleg az apja lehetek. A szám közvetlenül a füle mellett van, ezért nagyon halkan szólalok meg:
- Én is hírhedten rossz gyerek voltam a felnőttek szempontjából, imádtam olyasmit csinálni, amiért büntetést kaphattam. Bár a legtöbbször nem kaptak el. Örülök neked – az utolsó két szót csak suttogom, aztán elengedem Nikit, ha eddig eltűrte a közelségem és nem lökött bele a legközelebbi bokorba.
Gyengéden kisimítok egy tincset az arcából és hitem szerint gyengéden mosolygok rá, de fogalmam sincs, hogy ő milyennek láthatja az arckifejezésem. Csak abban vagyok biztos, hogy most hihetetlenül boldog vagyok: 34 éves koromban végre családom született. Nem akarom túl hosszúra nyújtani a beszédszünetet, így válaszolok a kérdésére, de én most már annak is nagyon örülnék, ha csak nézhetném őt.
- Jelenleg futással, főzéssel és ihletkereséssel. Otthagytam a fővárosi csapatot és a válogatottat is, szóval most már nem a kviddics teszi ki az életemet, bár a repülés hiányzik – szívesen mesélek még magamról majd, ha kérdez, de én is kíváncsi vagyok rá, ezért én is felteszek párat – A sulival hogy állsz? Hallottam idén itt rendezik meg a tusát. Jelentkeztél rá?

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 19. 15:51 | Link

Apu!  Kiss Kiss Kiss Kiss Kiss


Lassan olvad  jég, ami csak bennem létezett, őbenne az elejétől fogva csak az őszinte kíváncsiság volt, hogy ki is lehet az ő kicsi lánya? Mennyire hasonlít rá, és mennyire ütött az anyjára? Biztosan van bennem belőle is, de egyelőre ezt a részem inkább titkolnám, bár hozzám tartozik, mint fához az árnyéka, és nem ítélhetem el, hiszen róla sem tudok semmit. Váratlan a várt ölelés, számítani nem számítottam rá, pedig mindennél jobban vágytam. Teljesen felengedtem a karjaiban, megszűnt létezni minden más, karom lassan csúszott a dereka köré, és egy mély sóhaj is elhagyta az ajkaimat. Ezzel együtt dőlt le talán az összes gát, ami még volt bennem vele szemben. Örültem neki, hogy itt lehetek. Megdobbant a szívem, amikor rádöbbentem, hogy mennyire hasonlítunk. Ezt Hegyi apuval nem éreztem, hiszen nem húsa és vére voltam. Hiányzott a közösség érzése, hogy a szereteten túl más is összekapcsol minket, valami óriási kozmikus erő, amibe ha belegondoltam, már megborzongtam. Mindig is vonzott a világ misztikuma, ami egyben a teremtés misztikumát is magában foglalta.
Jó volt a karjában, nem akartam idő előtt kibontakozni belőle, de aztán nagy nehezen elengedtem. Ha minden igaz, és tényleg a faluba költözött, sokat láthatom. Igen, talán naiv vagyok, és idealista, könnyen hittem neki, ki is használhatná ezt a tulajdonságomat, de most nem gondolkoztam ezen. Akartam vele lenni, addig amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik, mármint, hogy nem bízhatom meg benne. Hallgatom, ahogy mesél magáról, és a kviddics említésekor, kétféle érzés kúszik a gyomromba. Az első, hogy mindig is éreztem, hogy apámnak köze lehetett ehhez a sportághoz, bár ez nem örökölhető, de mégis. Máskülönben megmagyarázhatatlan volt, a bennem támadt rajongás. A másik pedig a kellemetlen élmény, mely még most is kíséri a mindennapjaimat, ahányszor csak reptan órám van Markovits tanár úrral, és tudtam, hogy apa nem lesz ezért büszke rám. Ezért sem.
- Te is kviddicseztél?! Akkor ebben is hasonlítunk, mert én is. - mosolyodtam halványan el. Úgy látszik ez a nagy felfedezések napja lesz, és a többi azonosság is ki fog derülni, ami még közelebb visz minket majd egymáshoz.
- De már abbahagytam.- toldottam meg a mondatot. Örültem volna, ha nem kérdez rá az okára, nem akartam még vele beszélni erről.
- Egyre több a közös bennünk, remélem, hogy nem bánod?! - Mind jobban felszabadultabban mosolyogtam, amikor eszembe villant az öltözékem, magyarázattal tartoztam neki.
- Ja! És ne hidd, hogy így szoktam öltözködni, csak miattad volt minden, neked akartam tetszeni. Remélem sikerem volt nálad. - nevettem, aztán folytattam - Van szebb ruhám is, legközelebb abban látsz majd, jó lesz, apa? - Ezzel az ártatlan kérdéssel egyben a jövőt is felvázoltam, hogy lesz még folytatás, fogunk még találkozni, ha ő is úgy akarja, és reméltem, hogy így akarja. Nem bírtam volna ki egy újabb csalódást, hogy elmegy, és megint nem látom.
- Csak mentor vagyok a tusán, nem jelentkeztem, tudod, olyan vagyok, mint a hangyaboly, nyüzsgök, ha kell, ha nem. Nem kell mindenhol ott lennem.  Azt mondtad a faluba költöztél. Hol? Merre és mióta? Milyen a házad? Megnézhetem majd egyszer? - záporoztak belőlem a kérdések.Míg válaszolt, ha válaszolt, egy ötlettől vezérelve papírt halásztam elő a zsebemből, és ceruza is volt nálam, hála Istennek! A következő irományt kanyarítottam a lapra:

Értesítés
!
Kedves Merkovszky Ádám, a mai nappal engedélyezem, hogy az ön mellett ülő tüneményes barnaságot, lányának szólíthatja. Az engedély visszavonásig szól.


Aztán a mai dátum, és az aláírásom. Majd átadtam NEKI, és izgatottan vártam, hogy mit szól majd hozzá.
Utoljára módosította:Hegyi Nikoletta, 2013. június 19. 16:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. június 19. 21:52 | Link

Kicsi lányom <333 Kiss Kiss Kiss

Úgy érzem, boldogságomat nem lehet hova fokozni, de lányomnak még mindig sikerül meglepnie. Niki ugyanis nemcsak, hogy nem lök el magától, de hozzám is bújik, és először érzem a találkozásuk óta, hogy örül annak, hogy itt vagyok. Ezután, ha akarnám, se tudnám levakarni az arcomról a boldogságtól oda kiülő vigyort.
Azon viszont kicsit csodálkozom, hogy nem ismer fel, nem mint apját, hanem mint kviddics bajnokot. Nem mintha zavarna, csak furcsa, elvégre saját bevallása szerint ő is űzte ezt a sportot. Persze lehet, hogy csak hobbiszinten, vagy ő éppen a külföldi csapatokat jobban bírja. Ezért nem is hibáztathatom, elvégre bár a magyarok is jók, de azért messze nem tartozunk az élvonalba. Most, hogy eljöttem még kevesebb esélyük lesz a feljebbjutásra, úgyhogy most bizonyára nagyon utálnak.
Elkalandozásom közben azért figyelek Nikire és feltűnik az arckifejezése, amit akkor vág, amikor a kviddics abbahagyásáról beszél. Szeretnék rákérdezni, de még nem érzem úgy, hogy olyan bizalmas viszonyban lennénk, hogy nekem öntse ki a lelkét. Majd szépen lassan, apránként mindent meg fogok tudni róla, már ha rajtam múlik.
- Igen, kviddicseztem, a múlt hónapban vonultam vissza. A pesti csapatban játszottam, fogó vagyok. Egyre több hasonlóságra derül fény – mosolygok rá és kicsit megborzolom a haját, bár egy pillanatra tétovázom, elvégre az a tapasztalatom, hogy a tinilányok nem szeretik, ha összekócolják a hajuk. Niki azonban már eleve kócosan érkezett, valószínűleg az én elijesztésem céljából, szóval remélem, nem veszi zokon, hogy kicsit káoszosabbá alakítom a frizuráját.
Nem szólok neki, hogy már kaptam róla képet és az alapján sejtettem, hogy nem éppen ilyen az ízlése, helyette inkább vele nevetek:
- Szerintem elsöprő sikert arattál, ez lesz a legújabb divat – rákacsintok, majd eláll a szavam, attól, amit hallok, illetve inkább attól, amit sejtek a szavak mögött. „Legközelebb.” Ezek szerint nem ijesztettem el végleg és még később is látni akar. Vigyorom tovább szélesül, már-már félek, hogy körbeéri a fejemet.
- Ha szép ruhában jössz, akkor otthon látogass meg, abban nem lehet csak úgy leülni a játszótéren a földre – burkolt invitálás a házamba, és talán sikerül egy ilyen alkalommal összeismertetnem Runával is. Csak remélni merem, hogy kedvelni fogják egymást, bár az is lehet, hogy már ismerik is.
- Büszke vagyok rád, biztosan nagyon jó mentor leszel – simogatom meg a kezét. Magam sem tudom, hogy miért érek hozzá, talán azért, mert egyfolytában oldhatatlan vágyat érzek arra, hogy magamhoz öleljem és többet el se engedjem. Ezt a késztetést vezetem le a kisebb érintésekkel.
- A Macskabagoly utczában lakom és még csak pár napja utaztam ide. A házat lakberendezőkre bíztam, egyedül a konyha az én „munkám”. Egyébként modern, barna és eléggé agglegényes atmoszférája van – beszéd közben a zsebembe nyúlok és előhúzok onnan egy apró tárgyat, amit Niki kezébe helyezek – Bármikor meglátogathatsz, amikor kedved tartja. Ha netán nem lennék otthon, ezzel a kulccsal be tudsz jutni, így nem kell a küszöbön várnod rám.
Remélem, nem gondolja elsietett lépésnek a kulcsot, engem egyedül a praktikum vezérelt az elkészítésekor. Nem gondoltam volna, hogy az én meglepetésemnél lehet jobb még ezen a napon, de természetesen Niki ebben is legyőz. Könnyeimmel küszködve olvasom végig az üzenetét és ebben a pillanatban nem kelthetek túl férfias benyomást, de jelenleg ez nem is célom. Az egyetlen, amit szeretnék az, az, hogy kibírjam sírás nélkül. Teljesen meghatott a lányom kedvessége, aranyossága.
Niki arcát eléggé homályosan látom, mikor kinyújtom felé a kezem. Megsimogatom a feje búbját és halkan köszöntöm:
- Örülök, hogy találkoztunk, kicsi lányom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 20. 01:21 | Link

Apu  Kiss Kiss Kiss Kiss

El sem hiszem, ilyen a mesében sincs, szinte a föld felett lebegek. Mi ez? Ekkora örömet még soha életemben nem éreztem, mintha az összes születés és -névnapom, na meg az összes karácsony is ma lenne. Az ajándék különleges, nem sokan kapnak egy apát a 17. születésnapjukra. A csomagolás is rendben van, ahogy végig néztem rajta feltűnés nélkül, jól néz ki. A blokkot is eldobom, nem fogom visszacserélni ünnepek után. Nagyon reméltem, hogy nem kell csalódnom benne. Éreztem, hogy örömet okozott neki az ölelésem, meg hogy hozzábújtam, ez az érzés bennem is ott volt. Nem tudtam, hogy mi ez az egész, és hogyan csinálta, de teljesen elvarázsolt a személyisége.  Ebben viszont nem hasonlítottunk. A kviddics közös pont volt, mindkettőnk életében szerepet játszott, bár az övében inkább, mint az enyémben
- Te is abbahagytad?! Biztosan jó játékos voltál. Miért hagytál fel vele? Nem kell ám válaszolnod, ha kellemetlen a kérdés. Én hajtó voltam, és az év újonca, már azt sem tudom, hogy melyik évben. - Örültem, hogy nem kérdezett rá, én miért nem játszom már, és nem akartam fájó emlékeket feszegetni esetleg. Észre sem vettem, és utálatom egy pillanat alatt fordult át, egy mély szeretetbe. Sokan különösnek gondolhatnák, sőt lehet, hogy tényleg az, de megkedveltem. Apa csak egy van, s bár nekem kettő, őt is közeledni éreztem a szívemhez. Együtt nevettünk az öltözékemen, pedig biztos furcsa lehetett neki az elején. Egy perc sem telt bele szinte, és a kezemben volt egy kulcs. A házának a kulcsa.
- Bármikor mehetek hozzád? - csillant fel a szemem a lehetőségre. - Köszönöm, hogy annak ellenére, hogy nem is ismersz, és ahogy az elején beszéltem veled, így megbízol bennem, és ne haragudj a bántó szavakért! - Most rajtam volt a sor, hogy megöleljem. Megérdemelt egy kis extra bónuszt, olyan sok szitok után. Sőt még egy meglepetéssel is készültem, igaz hirtelen ötletként, de ez már csak így működik nálam. Átnyújtottam az engedélyt, hogy lányának tekinthet, amire teljesen elérzékenyült. Zavarba is jöttem. Nem akartam ennyire felzaklatni, de azért jólesett neki, és így nekem is.
- Nekem van mit köszönni apu! - mondtam, és ezúttal a kezét simogattam meg. Majd el akarván terelni kicsit a szót az érzelmek túláradásáról, újabb kérdéssel bombáztam.
- Itt végeztél te is a Bagolykőben? Mi volt a kedvenc tantárgyad? - Érdekelt minden, ami kapcsolatos volt vele, és izgalmas volt az is, hogy belegondoltam, talán ugyanazokat a folyosó köveket koptatta ő is, mint most én. Hallgattam, ahogy mesélt, és csak egyre több fontos kérdés motoszkált a fejemben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. június 20. 21:30 | Link

Kicsi lányom <3

- Jah, mondhatjuk, hogy jó voltam, de inkább pontosítsuk arra, hogy jó vagyok – nevetek fel – Nem tervezem, hogy nagyon hosszú ideig távol maradnék a kviddics világától, csak kellett egy kis szünet. A rajongók, a meccsek és az edzések kezdtek kicsit az idegeimre menni és úgy éreztem, hogy egyfolytában csak a kötelességem teljesítem és magamért soha nem teszek semmit. Nem akartam megutálni a játékot, ezért inkább tartok egy kis pihenőt. Hm… hajtó? Néha egy-egy edzésen én is megtapasztalhattam azt a posztot, de nekem nagyon nem fekszik. Egészen más képességek kellenek hozzá, de ezek szerint te tehetséges vagy ezen a téren, ha megkaptad az év újonca címet.
Elég kimerítően válaszolok a kérdéseire, ami egy kicsit aggaszt, mert hát nem azért vagyok itt, hogy csak rólam folyjon a szó. Másrészről viszont szeretném, ha megismerhetne, teljes mértékben ki akarom elégíteni a kíváncsiságát.
- Persze, bármikor, amikor kedved tartja. Később majd esetleg a barátaidat is elhozhatnád, szívesen megismerném őket. De persze, ha nem akarsz felvállalni előttük azt is megértem – emelem fel a kezeim magam elé szinte védekezőül egy pillanatra. Nem igazán jön be a gondolat, hogy esetleg szégyellni fog, de azért ezzel az eshetőséggel is számolnom kell, és eddig nem voltam olyan apa, akivel dicsekedni lehetne.
- Nincs semmi gond. Megérdemeltem és számítottam is rá, hogy nem fogsz egyből a nyakamba ugrani – mosolygok rá megnyugtatóan. A szavai fájtak, de igaza volt, ráadásul már nem vagyok kisgyerek, a helyén tudom kezelni a dolgokat és különben sem vagyok az a sértődős fajta.
- A lányom vagy, még szép, hogy megbízom benned – nézek rá, talán kicsit hökkenten, mert nekem ez teljesen egyértelmű volt. Na, igen: felelőtlenség, meggondolatlanság, megbízhatatlanság triumvirátusa, bár ebben az esetben csupán az első kettőről van szó. Nem igazán gondoltam bele a dologba, mert nekem magától értetődőnek tűnt.
Az ajándéka nagyon meghat, a simogatása pedig jól esik, de azért megkönnyebbülök, mikor nyugodtabb vizekre evezünk és a téma inkább a múltamra terelődik.
- Nem, én Roxfortos voltam – rázom meg a fejem tagadólag – Szüleim úgy gondolták, hogy az lesz nekem a megfelelő hely. Talán azt is remélték, hogy egy külföldi iskolában, majd megnevelnek. Nem igazán sikerült nekik – nevetek fel kicsit gonoszkásan – A kedvencem? Azt hiszem az átváltoztatástan, a tanár kitüntető figyelmének hála rengeteget tanultam, még az animágiát is elsajátítottam. Te melyiket szereted? Milyenek a tanáraid? Van, akit különösen kedvelsz?

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 22. 11:55 | Link

Apu drága  Kiss Kiss Kiss Kiss

"Apu" Sokszor kimondtam már ezt a szót, de most mégis más, sokkal közelibb, még akkor is az, ha akinek mondom, semmit nem tud rólam, és én még annyit sem róla. Az idő mindent megold, és egyelőre csak a felületi témákat feszegetjük, lassú, de izgalmas feladat egymás megismerése. Hálás vagyok neki a szeretetéért, amiért még semmit nem adtam cserébe, a figyelméért, hogy eljött ide, még ha nem is csak miattam. Érdekelt, hogy ki lehet az, akit meg kell ismernem, de nem sok kedvem volt hozzá, most Őt akartam megismerni, elég feladat volt ez most nekem, és gondolom, hogy neki is én.
- Az én tehetségem a kviddicsben, nem is nevezhető annak. Csak játszottam, semmi extra. Jó akartam lenni, de nem ment. Rajongók? Akkor híres lehetsz, és én meg semmit sem hallottam rólad. - Elszomorított, hogy volt olyan, aki sokkalta többet tudott róla, mint én, pedig az én apám, és már nem adom senkinek, még a rajongóknak sem. Sportolói múltjáról, jelenéről, ha ilyen híres, csak van valami a könyvtárban, majd felkészülök belőle a következő órára.
- Új tantárgyat veszek fel - kacsintottam apára - az a neve, hogy "Apa, mint sztár". Hamarosan ebből is lesz egy K-m, mint általában, ha valami érdekel. Azt a sok rajongódat pedig most felcserélted egyre? Nem szeretném, ha csalódnál benne. Szorgalmas diákod leszek, apu.- bújtam hozzá kicsit. Élveztem a közelségét, ki akartam használni minden percet, amit vele tölthetek. Lehet, lesz majd olyan időszak is, amikor a hátam közepére nem kívánom, ha előveszi az apai szigort, nem tudom, hogy hogy fogok reagálni rá.
A faluba nem nagyon szoktam lejárni, de most új dimenziók nyíltak meg a lehetőséggel, hogy ott is lesz egy otthonom, ahová mehetek, és ami többet jelenthet nekem sok minden másnál, nevezetesen, az Ő háza, amire nagyon kíváncsi voltam már.
- Komolyan bármikor? És esetleg lesz ott külön szobám is, hogy néha ott alhassak? Nem leszek a terhedre, csak a közeledben szeretnék lenni. Hallani a szöszölésed, veled reggelizni, vagy csak ott lenni veled. És ne gondold, hogy szégyellnélek, nagyon büszke vagyok rád, mert te vagy a Világ legtökéletesebb apája. Kicsit késtél, de majd behozod. - nevettem el magam, éreztetve vele a dolog froclizós oldalát is. Bizalmat szavaztam neki, mint ahogy ő is nekem, és innentől már csak az van hátra, hogy mindketten megdolgozzunk érte. Erre elsőnek szép gesztus, otthonának a kulcsa, amit kicsit meghatódottan, de határtalan örömmel vettem át tőle, és süllyesztettem a legmélyebb zsebembe, hogy nehogy elhagyjam. Apa szemében is látom csillogni a könnycseppeket, de bennem valahol már motoszkál egy kellemetlen kérdés, amit fel kell tennem, de nincs még itt az ideje, ezért a múltra terelem a szót. Meg voltam róla győződve, hogy ő is idejárt, ebbe a suliba, ahova én is, de tévedtem.
- Roxfort?! Pedig az nagyon jó suli, a szüleid helyében, én is azt választottam volna, ha legalább olyan rossz kisfiú voltál, mint én, kislány. Te is tudod akkor, hogy unalmas jónak lenni, és megértéssel fogadod majd, ha hetente más-más tanár rendel be, hogy a viselt dolgaimról értesítsen. - eresztettem meg e legbájosabb mosolyomat. Igen, ebbe még nemigen gondoltam bele, hogy egy apa közelsége nem csak habos torta. Ajaj!
- A tanár kitüntető figyelmét is a rosszaságodnak köszönhetted? Ááá, és animágus is vagy?! egyre inkább büszke vagyok rád. Nincs másnak ilyen remek apukája. - tekintettem fel rá, csillogó szemekkel. - Na, és mesélj! Milyen érzés az átalakulás, és mi az állatalakod? - Ez az új téma, feledtette velem egy időre a kényes kérdéseket, de biztosan sor kerül azokra is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. június 25. 16:00 | Link

Kicsi lányom <3

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd boldog leszek attól, hogy egy kis falucska játszóterének földjén üldögélhetek és beszélgethetek egy lánnyal. Persze akkor még nem tudtam, hogy van egy lányom, akivel ezt az örömöt jelenleg átélhetem. A kviddicses múltja láthatóan nem egyszerű, ennek ellenére azért én megpróbálom biztatni egy kicsit.
- Szerintem elég, ha élvezted, én mindig a játék öröméért játszottam, és mikor az utóbbi időben már csak az lebegett a szemem előtt, hogy minden áron nyernünk kell, akkor úgy éreztem ideje pihenni egy kicsit. Ha később újra akarod kezdeni, akkor én melletted állok, ha akarod, gyakorolhatok is veled. Rajongók… Nem igazán sikerült megkedvelnem őket, illetve a legtöbbel nincs bajom, csak a házamhoz jövő, becsöngető és a rám fényképezőgéppel leső típusokat nem bírom. Nem is vagyok kötelező tananyag – borzolom meg kicsit a haját – Most majd hallhatsz rólam, amennyit szeretnél.
- Nagyon jól jártam. Kicsit sem érdekel a többi rajongóm, elég vagy nekem te. Viszont a vizsga piszok nehéz lesz ám – kacsintok rá – sosem lettem volna jó tanár.
Niki hozzám bújik, én pedig átkarolom addig. Megfordul a fejemben, hogy szeretnék egy puszit nyomni a homlokára, de még tétovázom.
- Komolyan bármikor – bólogatok, de további kérdéseire csak titokzatosan mosolygok. Nevelőapjával kicsit szövetkeztem a háta mögött, így a szoba és a fürdő már rég készen van, elméletileg olyan, aminek Niki örülni fog, de egyelőre nem akarom lelőni a meglepetést. Ha elküldött volna és nem fogad el apjának, akkor egyszerűen bezártam volna a szobát és elfelejtem. Örülök, hogy nem így történt.
- Inkább én vagyok rád büszke és koránt sem gondolom magam a tökéletes apának, főleg nem a legtökéletesebbnek, ahhoz túl sokat késtem, viszont boldoggá tesz, hogy te így gondolod – összeszedem a bátorságomat, azt a legendásat, és nyomok végre egy puszit a kislányom homlokára. A következő mondatai azonban nem árasztanak el határtalan örömmel.
- A rosszasággal nincs baj és nem is hiszem, hogy nekem kéne papolnom, úgyhogy csak annyiban egyezzünk ki, hogy a heti rendszeresség helyett legyen kétheti, az igazgató urat pedig egyelőre nem szeretném személyesen megismerni – húzom össze a szemöldököm és vágok hozzá komoly fejet, majd hirtelen felnevetek és rákacsintok – De a lényeg az, hogy ne kapjanak el és akkor nincs gond.
Az animágiához kapcsolódó kérdéseknek örülök, bár nem mindegyikre tudok kimerítő választ adni.
- Háát igen – vakarom meg szabad kezemmel a fejem – Eléggé rossz gyerek voltam, és a tanárom úgy gondolta, hogy az energiáimat fordíthatnám a tanulásra. Csak éppen az anyagot már betéve tudtam, így az nem is tudott motiválni, az órák meg irtó unalmasak voltak, így hát feldobtam őket – elég sok emlék eszembe jut, aminek hatására egy csibészes vigyor terül el az arcomon – Aztán kitalálta, hogy legyek animágus. Kezdetben nem érdekelt, de aztán megláttam benne a lehetőséget: még több csínyt követhetnék el büntetlenül. Így aztán nekiálltunk gyakorolni és ma már bármikor képes vagyok állatalakot ölteni. A végére kicsit meg is komolyodtam, nehéz volt megtanulni, még nekem is, pedig akkoriban én voltam az egyik legjobb diák a Roxfortban. Az átalakulás… mivel olyan gyorsan történik… meg hát nem is szoktam ezzel foglalkozni, nem igazán tudom.
Az alakomat úgy döntök, megmutatom neki, mert így legalább már fel fog ismerni úgy is és nem megy el mellettem, ha a faluban esetleg összefutnánk. Ez előfordulhat, mert szeretek kutyaként mászkálni a környéken, könnyebb így felfedezni, mint emberként. Pár pillanat múlva már, mint husky szemezek a lányommal, fejemet az arcához dörgölöm és hagyom, hogy ha akar, megsimogathasson. Megvárom, hogy kigyönyörködje magát bennem, majd visszaváltozom és várom a véleményét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 28. 02:15 | Link

Legdrágább Apu   Kiss Kiss Kiss Kiss Kiss

Miközben az öreg, akarom mondani apu dumáját hallgattam, a kviddicsről papolt, savanyú képpel meredtem magam elé. ~ Mennyiszer hallottam már ezt a süket szöveget?! Hát nem azért sztár valaki, mert nyerni akar?! Ha valaki nem akar nyerni, az nem is fog, ez pszichológia, és ezek szerint apu sem ért mindenhez...sőt. ~ A gyakorlási lehetőség sem dobott fel, csak kényszeredetten mosolyogtam. Nem akartam mindjárt megbántani az elején, lesz még arra rengeteg idő, ez is egy keserű gondolat volt a fejemben, de  az igazság azért mindig előbuggyant belőlem, hisz nem is én lennék, ha nem így lenne.
- Kedves vagy apu, de ketten nem olyan mulatságos, különben is azt hiszem, hogy nem fogok már kviddicsezni ebben a büd...izé...életben soha. És biztosan jó tanár vagy, ha engem érdekel a tantárgy. - Végre egy kicsit más vizekre eveztünk. Kerülnöm kell a kviddics témát, de sajnos egyszer rá fog kérdezni, de én a jobb soha, mint azonnal elvét vallottam erről. Hozzábújtam, jó volt élvezni a közelségét. Már úgy éreztem, hogy senki nem választhat el tőle, és mintha ezer éve mellettem lenne, bár még a vonásai sem rögzültek bennem. Kételkedve tapogattam a kulcsot a zsebemben, az ő házának kulcsát, ahova, mint mondta bármikor mehetek. Nem is hittem el. Majd, ha tényleg ott fogok állni a ház előtt, a kulcsot a zárba illesztem, és nyílni fog a a kapu, akkor majd talán elhiszem, hogy mindez nem álom, hanem valóság, és valóság az a puszi is a homlokomon.
- Jó, tényleg sokat késtél, rendben, akkor nem is vagy olyan tökéletes, tévedtem.- közöltem vele kicsit álnok mosollyal az arcomon, kezdett kiütközni belőlem rosszabbik énem, pláne, hogy a rosszalkodásról esett szó. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni már az elején, de csak jó, ha hamar megszokja, később nem lesz gond belőle.
- Miért ódzkodsz ennyire az igazgató úrtól? Nagyon aranyos kis emberke, olyan, mint a nyári Mikulás. - nevettem teli szájjal. Nem volt ez a legudvariasabb viselkedés tőlem, de tényleg olyannak láttam.
- Egyezzünk ki apu a másfél hétben, és igyekszem, hogy ne kapjanak el, de jónak lenni unalmas. - húztam el a számat. Ő aztán tudhatná, hisz nem volt jó gyerek, akkor tőlem miért várja e?! De azért elhatároztam, hogy jobban fogok vigyázni magamra. Aztán el is mondta, hogy nem volt egy angyal, bár most az. Aztán mikor az animágiára kerül a szó, meg is lep azzal, hogy a szemem előtt átalakul. Még soha nem láttam ilyet. Az egyik pillanatban még az apám ült mellettem, a földön, a következőben pedig egy kutya, csodás zöld szemmel. Épp olyan csodással, mint amilyen az ő zöld szeme is. Mélyen belenéztem, mintha az emberi értelem szikráját keresném benne, de csak a kutyaszemek tekintettek vissza. Hozzám dörzsölte a fejét, én pedig megvakargattam a füle tövét, közben úgy beszéltem hozzá, mint egy kutyához szoktam.
- Ugye szereted, ha vakargatják a fülecskédet?! Csodásak a szemeid, és nagyon édes vagy. - Belefúrtam az arcomat a szőrébe. Furcsa érzés volt, hogy az a szőrmók itt előttem, akinek a fülét vakargattam, az apám.  Aztán egyszer csak visszaalakult, és újra emberi alakban ült mellettem.  
- Hát ez csoda volt apu. - lelkesedtem.
- Tényleg te voltál? - Hitetlenkedve simogattam meg a füle tövét neki is, ugyanúgy, ahogy az előbb a kutyának, és közben széles vigyor terült szét az arcomon. Elképzeltem, ahogy együtt sétálunk a faluban, és pórázon vezetem az apámat. Ördögi gondolataim biztosan kiültek az arcomra is. Vajon rájön, hogy mi járhat a fejemben?
- Van nyakörved is? -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emma McNeilly
FELFÜGGESZTETT


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 258
Összes hsz: 15046
Írta: 2013. július 4. 01:35 | Link

Cicám *.*


Hű, ma nagyon elfáradt a hölgyemény. Délelőtt órán volt - és tartott is Véda néni mellett - utána pedig, ahogy végzett rohant is az előkészítő suliba a kicsikhez. Tartott nekik két órát, majd elment besegíteni az ovisokhoz. Ott sokat mókáztak. Leült velük rajzolgatni, egy picit labdáztak, elmentek ki, az iskolaudvarára sétálni egyet. Az uzsonna után pedig meglepetéssel készült nekik. Hozott le különlegesen szép színű temperát, jó sokat, mert az egyik kisfiúnak, Alexa néni fiának, megígérte, hogy festenek együtt egy szép sárkányt. Ez meg is történt, de mindenki csupa festék lett. Jókat nevettek, de elérkezett a nap vége. Összepakolt, majd lecsutakolta a gyerekeket és a padokat.  
Az illetékes átvette tőle őket, majd fáradtan, de jókedvűen indult el az előkészítőből, táskájában a maradék festékkel, aminek egy része talán még rajta is helyet kap, de ezen csak jót mosolyog. Imádj ezeket a kis törpéket. Ahogy nevetnek, élvezik a játékokat, felkacagnak egy-egy apró viccen. Egyre jobban elhiszi magáról, hogy egyszer jó tanár néni válhat belőle. Mondjuk a néni kicsit túlzás, még mindig nagyon-nagyon fiatalnak érzi magát. Ezt mutatja a következő cselekedet is.
Ahelyett, hogy a téren átbandukolva menne a megbeszélt hely felé, a lakósor felé veszi az irányt, ahonnét elkanyarodva a játszótérre ér. Boti is valószínűleg hamarosan meg fog érkezni, Emmus pedig nagyon fog neki örülni. Mondjuk, minden alkalommal annyira megszeretgeti, mint azt, akit évek óta nem látott. Már csak a gondolattól kiül a mosoly az arcára, amin némi piros meg kék festékcsík is van, na, nem baj, most ez a legkevesebb.
A játszótérre érve, a hinta lábához ledobja a cuccát és beleül az egyikbe, majd már el is kezdi hajtani magát. Kisebb szerencse, hogy 19 évesen sem túl nagy termetű, mint egy átlagon felüli 15 éves igazából, simán kisgyereknek nézné bárki. Már kezd alkonyodni lassan, de még világos van, szóval távolról is kiszúrja az érkezőt majd, már ha szemből érkezik. Közben boldogan mélázott a körülötte zajló események sokaságán, volt min. Zajlik a Tusa, amin ott van Mary, Kati, Gergő és Farkas, nemrég interjút készített velük, mindegyikükért nagyon szorít. Meg elkezdődött a nyár is, szóval szervezkednek az emberek, sok háztársától hallotta a folyosókon, hogy merre akarnak majd elutazni egy szabad hétvégén, hmm, neki még nincsenek nagy tervei, spontán ember, meg hisz benne, hogy minden időben ki fog alakulni. Mondjuk jelenleg semmit sem tart túl fontosnak. Mióta az állatkertben járt, fordult vele egyet a világ. Jött Boticicu és hopp…  
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2013. július 4. 19:03
Hozzászólásai ebben a témában
Merkovszky Ádám
INAKTÍV


Mindenki apukája :3 | Berci férje <3
offline
RPG hsz: 353
Összes hsz: 1475
Írta: 2013. július 6. 22:44 | Link

Kicsi lányom <3 Kiss Kiss

Beszélgetés közben nagyon figyelek Niki minden rezdülésére, így sikerül elkapnom a fintorát is, amit a kviddiccsel kapcsolatos meggyőződésem vált ki belőle. El is határozom, hogy mostantól hanyagolom a témát és csak akkor beszélek róla, ha ő maga felhozza. A gyakorlási lehetőséget is visszautasítja, amivel nem sért meg, de elgondolkodtat: Vajon mi történt, ami miatt ennyire húzódozik ettől a sporttól? Persze ezt a kérdést még nem találom időszerűnek feltenni, helyette inkább élvezem, hogy a közelemben van.
El is csodálkozom rajta, elvégre néhány hónapja még nem is tudtam róla, és amikor az anyja elmondta, hogy van egy lányom, úgy éreztem, hogy nekem hozzá nincs is semmi közöm. Azt gondoltam, hogy ő mindig egy idegen marad számomra, hiszen nem én neveltem fel, és bizonyára kényelmetlenül éreznénk magunkat egymás társaságában.
Ezzel szemben szinte már másnap felvettem a kapcsolatot a családjával, ami nagyon is rám és a meggondolatlanságomra vall. Meg akartam ismerni és most, hogy itt ülök mellette, úgy érzem, hogy az első gondolatom helytelen volt. Lehet, hogy nem én neveltem fel és nem voltam mellette, mikor szüksége volt rám, de mindennek ellenére én vagyok az apja és egy láthatatlan kötelék összeköt minket. Máris úgy érzem, hogy szeretnék mindig a közelében lenni és nem akarom elengedni. Vigyázni akarok rá.
- Hé, hé! Jó gyorsan visszakoztál – nézek rá szemrehányóan, majd összeborzolom a haját és felnevetve hozzáteszem – Tényleg nem vagyok tökéletes, de majd törekszem rá.
- Hmm… Mikulás? Jó, hogy nem Húsvéti Nyuszi… De, nem, akkor sem szeretném látni, sőt, a rózsaszín nyúljelmezes látványáról is lemondok, bár ezt már fájó szívvel teszem. – nevetek fel én is, a fantáziám mindig is jól működött – Valahogy nem szeretem az igazgatókat, eleget álltam a Roxfortban előttük. Ritkán buktam le, de akkor aztán nagyon – kicsit nosztalgiázom, felmerül bennem, hogy talán fel kéne vennem a kapcsolatot a régi bandával. Kíváncsi vagyok, hogy mi lett velük. Közben szinte észre se veszem, annyira természetesen jön, hogy átkaroljam lányom vállát és simogassam a karját. Persze csak, ha nem húzódik el, de remélem, hogy már nem esik neki rosszul az érintésem.
- Igazad van, a jóság unalmas, de ha valaki rossz akar lenni, akkor azt profi szinten kell űzni. Mindig kell valami jó kifogás, meg pár haver, akik bármi történjék, kiállnak melletted, és egy emberként tanúsítják, hogy nem te robbantottál fel fél kiló békapetét az egyik második emeleti lányvécében, mert akkor éppen egy házi dolgozatot írtál velük a klubhelyiségben – az emléktől boldog vigyor terül el az arcomon. Kicsit hiányoznak azok az idők, bár az igaz, hogy pont ezt az esetet nem sikerült megúsznom, mert addigra már átlátott rajtam és ártatlanságom álcáján a diri.
- Mesélj kicsit! Te milyen „bűntettekkel” szoktad kihúzni a tanároknál a gyufát? Csak, hogy fel tudjak készülni, majd minden eshetőségre kitalálok egy védőbeszédet – kacsintok a lányra és őszintén kíváncsi vagyok, hogy miféle rosszaságokat szokott elkövetni.
Ez után egy kis animágia bemutató következik és én élvezettel figyelem Niki csodálkozó arcát. Magamban nevettek azon, hogy édesnek tart, bár azt el kell ismernem, hogy imádom, ha kutyaalakban a fülem tövét vakargatják. Hozzásimulok egy kicsit, majd visszaalakulok és rávigyorgok. Kapok egy simogatást így is, majd az ő arcán is megjelenik egy vigyor, tükörképe az enyémnek. Aztán az ő mosolya kissé gonosznak kezd hatni, kérdése után azt is megértem, miért.
Sajna ez a dolog egy régebbi incidensre emlékeztet, amire elég keserű szájízzel gondolok vissza még ma is. Az eset már vagy 15 éve történt meg, de nekem ez még mindig egy fájó pont. Szerencsére az újságírók erről a dologról nem szereztek tudomást, én pedig eddig még senkinek sem említettem. Ő sem mondta még el, valószínűleg egyik legbecsesebb emlékeként őrzi az én megszégyenítésemet. A rossz élményre való visszaemlékezéstől elmegy a jókedvem, de Nikit nem akarom megsérteni, ezért kényszeredetten elmosolyodok.
- Nincs, de ha sétálni szeretnél, csak szólj, megyek én melletted póráz és nyakörv nélkül is. Sőt még szájkosárra sem lesz szükséged – megsimogatom az arcát, hogy lássa, nem haragszom rá a kérdés miatt. Jobban mondva nem rá haragszom, hanem arra az illetőre, aki most úgy látszik tökreteszi ezt a pillanatot is. Valószínűleg kacagna a gyönyörűségtől, ha ezt tudná.
- Mit szólnál hozzá, ha visszakísérnélek a kastélyba? Elég kényelmetlen lehet ez a koszos viselet. Viszont, ha maradni akarsz, akkor át is sétálhatnánk a házamba. Ott kényelmesebben beszélgethetnénk.

Utoljára módosította:Merkovszky Ádám, 2013. július 6. 22:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kérdezz.. // Év tanára 4 tanéve (Köszönöm nektek. Love Pirul Q_Q *teljesen meghatódott*)
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. július 7. 21:07 | Link

Leocska

Lassan szelte át a sötét utcákat a hétvége utolsó napján, pusztán azon okból kifolyólag, hogy a mai estét ne egy szobában bezárva kelljen töltenie. Egy egyszerű, fehér pólót viselt, mely alatt egészen elrejtve az ezüst lánca izzott a bőrén. Egy fakó bézses-szürke színű térd alá érő nadrág az elvásott szövetű marihuánás övvel tarkítva és egy strandpapucs. Kezei zsebében lapultak egészen addig, míg el nem érte a célját. Az esti lágy szellő gyakorta meglengette a felsőjét, mely valami furcsa hangot kiadva próbált megszabadulni viselőjétől. Ritkán nézett csak fel a földről, leginkább mikor kanyarodni kellett, és végül fél kilencre le is ért a csárdába. Az egyik ismerős pincérlánynak vette a fáradtságot, kivette egyik kezét a zsebéből, és egy hanyag mosoly keretében intett neki, mire az már sietett is elébe. Gátlástalanul levágott a rellonosnak két puszit az arcára, majd vezette a pulthoz míg nagy élvezettel mesélt valamit. A mestertanonc időnként egyetértően hümmögött vagy bólintott, esetleg megsimította a lány hátát, majd végül elküldte egy üveg sörért a leányzót. Alig nézett körül a fiú, a kért ital már ott is landolt mellette csacsogó kihordója kíséretében. Mialatt megitta ezt az innivalót, a szőke vékony lány már végzett is. Átölelte Davidet, aki kissé meglepve viszonozta - egyik kezével finoman meglapogatta a lapocskáját - , majd még két sört rendelve vette is elő a tárcáját. A lány mindössze 2 sört engedett kifizetni, és mielőtt a fiú kilépett volna az ajtón, még egyszer 2 puszit kapott, egy nagyobb ölelést, majd invitálva, hogy gyakrabban nézzen be, már el is libbent a felháborodott vendégek felé. Davidnek sem kellett több, kilökte az ajtót, elővett egy Djarum Black cigarettát a tartójából, meggyújtotta, majd indult is a randevú helyére. Sétálgatott egy darabig, mire sikeresen beért a játszótérre, ami valahogy nem teljesen így élt az emlékezetében. De hát hol máshol lehet ilyen jó dolgot művelni, mint egy játszótéren? Kissé muglis, de..Ez legyen a legkisebb gond. Keresett valami padot, maga mellé rakta a két szerzeményt, végül az egyiket megbontva várta a társát.
Hozzászólásai ebben a témában

Juhász V. Máté
INAKTÍV


ketten egy testben
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 84
Írta: 2013. július 8. 12:22 | Link


,,Amikor a lélek fázik, az emlékeivel takarózik."

Borbála ismét kitessékelt otthonról. Szerinte azért jöttem ide, a faluba, hogy egy kicsit sétálgassak, élvezzem az életet, meg ilyesmik. Nem hiszem, hogy belegondolt, hiszen elég nehéz úgy élvezni, hogy bármikor elveszhetsz a semmibe, hogy aztán napok essenek ki az emlékezetedből.
Ma jegyzeteket találtam a zsebemben; Viktor írta őket. Furcsa, hogy rászánta magát. Nem indokolta meg, hogy miért készített nekem feljegyzéseket arról, mit csinált, de semmi különös nem volt. Elment ide, oda, kissé megbántotta a nevelőinket, és majdnem összetűzésbe került valakivel. A következő pont közepén volt váltás, ahogy hívni szoktuk, úgyhogy nem tudom, mit akart leírni. Nem szerettem volna a tükörrel zargatni, hiszen mostanában sokszor próbáltam meg vele ilyenformán beszélgetni.
Ahogy sétáltam lefelé, a játszótér felé véve az utamat, megláttam egy hosszú, barna hajú nőt, aki szakasztott Zója mása volt.
Még nem voltam nála. Pedig értelemszerűen el kell mennem. Lehet, hogy azt sem tudja, hogy itt vagyok a közelében. De egy kicsit félek elmenni. Lehet, hogy nagyon örült, hogy megszabadulhatott tőlem. Elvégre nem voltam a legkönnyebb eset, én sem, és Viktor sem a folyamatos illetlenségeivel. Valószínűleg örül, hogy nem lát.
De pont ezért jöttem a faluba! Hogy továbbra is hozzá járhassak. Úgyhogy nincs vita, holnap elmegyek. Holnap látom. Erre a gondolatra megremegett kissé a gyomrom.
Mikor odaértem a játszótér felé, körülnéztem; senki sem volt itt szerencsére. Csak az utcán sétálgattak páran, és érdeklődő, vagy épp semmitmondó tekintettel illettek engem. Így hát bemenekültem a hinták biztonságába, és leültem az egyikre. Nem hintáztam, hiszen alig tudtam, hogy kell, meg valószínűleg rosszul is lettem volna tőle - inkább néztem az embereket, és tőlem szokatlanul nyugodtan, csak egy kissé megfeszülve merengtem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mindannyiunknak megvan a magunk saját pokla.
Merkovszky Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 8. 14:15 | Link

Édes Apu! Kiss Kiss Kiss Kiss /zárás/

A kvidics témát, talán most már tényleg altatni fogjuk egy időre, bár ilyen apa mellett, akinek arról szól az élete... Először jutott az az szembe, hogy ugyan eddig még nem tudok negatívat mondani róla, de a kviddicses jelene, számomra nem a legjobb. Nem is jó a megfogalmazás, inkább csak nekem juttat eszembe olyan dolgokat, amit elfelejtenék. Önvizsgálatra késztet, valamint arra, hogy átgondoljam, az ő rivaldafényben álló alakja mellett, hogyan festene egy olyan ivadék, mint én, aki immáron egy rossz emlék miatt, az egész játékot megutálta. Átgondolva a dolgot, semmi késztetést nem érzek, hogy folytassam, legalábbis ezidáig. Nem is töltött el miatta lelkiismeret furdalás, de az apám megjelenésével, már kezdi felütni a fejét. Bűntudatos teintettel néztem fel rá, de nem kérdez - szavakkal - ám a szemeiben ott vannak a fel nem tett kérdések. Inkább lehajtottam a fejem, hogy ne lássam, amit nem látok, az legalább nem fáj. A rosszalkodás sem szokott soha, legfeljebb utána, így a téma érintése elterelte a szomorúság felhőit a fejem fölül. A dirit rózsaszín jelmezben elképzelve, meg egyenesen gurultam a nevetéstől. Értékeltem, ha valakinek van humora, az egy fontos szempont, és örültem neki, hogy az apámnak van. Az is azt bizonyítja, hogy kinek jutna eszébe felrobbantani fél kiló békapetét?!
- Jó az ötlet, megfontolom, csak én sajnálom a békákat- mondtam. - Ilyen nagy akciókat nem szoktam csinálni, én csak simán szemtelen vagyok, amit lemosni sem tudnék magamról. Úgyhogy a védőbeszéd felesleges. Meg Yaristával szoktam párbajozni, kifejezetten szórakoztató elfoglaltság. Azt tudnod kell viszont, hogy kimaradtál 17 évnyi rosszaságomból is, azt is be kell hoznod. - ezúttal a gonosz vigyorom került az arcomra, és kellemes érzésekkel töltött el, látva a reakciót az arcán.
Apu animágusi képességei lenyűgöztek, és ígéretes lehetőségeket láttam benne, egyet fel is vázoltam, aminek láthatóan nem örült, pedig ki sem mondtam, amire gondoltam, de érzékenyen érinthette a dolog, mert láttam elsötétülni a tekintetét, még sem éreztem, hogy rám haragudna, viszont egyből sietősre vette a figurát, és a távozás ötletét pendítette meg.
- Alighanem igazad van, sötétedik is, meg vissza kell érnem, mert még atyai tevékenységedet azzal kezdhetnéd rögtön, hogy kimosol egy büntiből, amiért takarodó után kint csellengtem VELED. - megnyomtam a veled szót, de szomorú voltam. Szép volt ez az este, és lehet, hogy reggel a semmire fogok ébredni, mert azt álmodtam, hogy megtalált az édesapám, és félek felébredni, mert mi van, ha ez az egész csak álom volt?!

/Köszi Apu!  Kiss/
Utoljára módosította:Merkovszky Nikoletta, 2013. július 8. 14:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Újvári Adria
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 5025
Írta: 2013. július 8. 23:25 | Link

Máté

ruha

* Nagyon sokáig esett az eső az utóbbi időben a környéken. Mintha valami mágikus időjárás-manipulátor szívózna a környéken lakó népekkel. Az Evapores már a reggeli készülődés része volt, hogy ha kviddics edzésre ment, arcmosás, fogmosás, fésülködés, és védelem a vihar elől. Rendesen megedződtek az erős széllökésektől és az arcukba csapó hidegvíztől. A múlt héten kicsit meg is volt fázva, az immunrendszere nem fogadta kitörő lelkesedéssel ezt a fajta  fejlesztési módszert.
Hogy most végre előbújt az első napsugár, boldogan tódul ki a faluba. Egyébként nem túlzottan rajong a napfényért, mert bántja a bőrét és szeplős meg anyajegyes lesz tőle, de most egyszerűen már hiányzott neki. Kihozott egy általa golyóstollal átmásolt füzetet, amiben a pergamenekről rótta át, hogy könnyebb legyen tanulnia. Sokkal jobban szereti a hagyományos mugli íróeszközöket, noha minden vágya volt már, hogy a saját „fajtája” között tanulhasson. Ide valamivel könnyebben tudott beilleszkedni, elvégre nem kellett attól félnie, hogy ha felhúzzák, akkor felrobbant valamit a közelükben, meg itt a szívproblémáját sem sokan tudják. Igaz, volt pár kellemetlen fejmosása, de igazában Keitht leszámítva senki nem látta összerogyni, ő meg szerencsére tartja a száját, így lényegében senki nem tudja szekálni vele. Az alsós tanítónője akaratlanul is ezt tette, hiszen agyonféltette mindentől a kicsi lányt, amivel még inkább elmélyítette a bezárkózást.  
Tehát felkapta a legkényelmesebb farmerját és pólóját meg a táskáját, benne a szokásos dolgaival is a nyakába vette a falut. A cukrászdába sietett és vett egy jól megérdemelt hatalmas marcipános fagylaltot. Az utóbbi időben rengetget görnyedt a könyvek felett, ráadásul a tusaszervezés is nagyon leköti az erejét, úgyhogy most ennie kell a kedvenc édességéből. Az eddigi hűvös időben nem túlzottan kívánta a hideg ételeket, úgyhogy most annál inkább belevetette magát a jeges finomságba. Nem szeret evés közben nyugton ülni, úgyhogy nekiállt sétálgatni a falu utcáin. Amikor már majdnem elnyalta a fagylaltját a játszótérhez ért, ahol mindössze csak egy fiú ücsörgött a hintán. Az egyik padra ül le, ami nem fekszik túlzottan messzire a hintától: ez az egyetlen árnyékos pontja a játszótérnek, mert azért azt mégsem szeretné, hogy tanulás közben a nap a szemébe vágjon. Kinyitja a táskáját, amiben lapulnak a szövegkiemelői meg kiderült, hogy üres pincérblokk is van nála, úgyhogy azokra is ki tudja írni a fontosabb fogalmakat, úgy sokkal könnyebb lesz készülnie. Nekikezd a legfontosabb adatok másolásának, s a padra helyezi a már kész alkotásokat. Megeszi az utolsó falat jeges csodát, majd halkan morog egyet. Hát nem lefújta a cetijeit a szél a földre? A szőke sem rest, egyből a lapok nyomába ered, a legtöbbet el is kapja, hiszen csak a pad elé kerültek, ám pár valami 1-2 méterre állt meg a fiútól. Gyorsan felkapja a táskáját- nem hiába, magyar gyerek: azt hiszi, hogy ami nincs lebetonozva, azt ellopják- és a lapok irányába megy. Miután eléri és a többi közé fogja ránéz a fiúra. * - Aj, ez a széllökés. Legközelebb bent írom ezeket a vackokat. * Motyogja, majd mit sem törődve az esetleges gyűrődéssel betuszkolja a fecniket táskájába, és inkább a füzetét veszi elő. Lehuppan a fiú melletti hintára, majd kinyitja az aktuális tananyagnál.* - Néhány tanár őrület, hogy mennyit ad fel. * Dohog félig magának, félig a srácnak. Még szerencse, hogy nem másnap írnak, mert biztos, hogy csúnya vége lenne.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász V. Máté
INAKTÍV


ketten egy testben
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 84
Írta: 2013. július 9. 20:13 | Link


Ahogy egy szőke lány belépett a játszótérre, idegesen kaptam a táskámhoz, amiben a tükör rejlett. Persze, nem vettem elő, nem akartam Viktort folyamatosan zaklatni, csak biztonsággal töltött el a tudat, hogy hívni tudom, ha baj van. Nem tudom, miért próbáltam rá támaszkodni, ha ő zsigerből elutasított engem. Azt hiszem, nem volt más, akivel rögtön kapcsolatba tudtam volna lépni, és közel áll hozzám. Talán ez a magyarázat.
Hátam még jobban megfeszült, ahogy táskámat az ölembe vontam, és kezeimmel idegesen matatni kezdtem a csatját. Szerencsére az idegességnek csak kisebb jelei mutatkoztak (például nem kezdtem el izzadni és remegni), hiszen nem jött ide hozzám, csupán leült a kőpadra, amit a szülőknek tettek ki. Füzetet, tollat vett elő, csupa mugli eszközöket. Kicsit csodálkoztam ezen, de rögtön el is kaptam a tekintetem, nehogy véletlenül találkozzon az övével. Akkor aztán biztos, hogy botrány lett volna belőle. Persze, miatta nem, miattam. Bepánikoltam volna. Végérvényesen.
Ő azonban nem szólt hozzám. Valamit matatott a táskájában - ezt csak a szemem sarkából láttam -, de kisvártatva mozgást érzékeltem. Rögtön felkaptam a fejem; láttam, hogy a cetlijeit, amire jegyzetelt, felém fújja a szél. Erre persze kisebb idegkisülést produkáltam; kissé megdermedtem, ahogy a lány táskástul elindult felém. Ekkor még mindig bennem volt a remény halovány szikrája, hogy nem kell majd hozzá szólnom. Miért akarna beszélgetni egy szemlátomást idegroncs fiúval?
Azonban ahogy közeledett, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy beszélgetni fog velem. Lépéseivel párhuzamosan a remegésem is kezdett előjönni. Nem mintha annyira félelmetes külseje lett volna a lánynak, vagy mintha gyilkos kedvűnek tűnt volna. De szinte sosem beszélgettem még emberekkel a családomon és a pszichológusaimon kívül. Nem tudtam, hogyan kell.
Akkor pedig megszólalt. Magam elé meredtem, ahogy hallottam könnyed hangját, ami egyenesen felém repült. A reakciómat várta a megjegyzésre, én azonban féltem felnézni, sőt, megmozdulni. Ismét Viktor jutott eszembe - mit mondana rólam, ha látna...! "Szerencsétlen, paranoid barom".
Nagyot nyeltem, és egy aprót bólintottam, majd kisajtoltam magamból egy "ühü"-t. Másra nem voltam képes. Annyira rosszul éreztem magam emiatt. A lány azt hiheti, vele van a bajom, és nekem sem túl jó, hogy nem tudok értelmesen válaszolni, ha kérdeznek.
Lassan felemeltem a tekintetem a lányra, aki a hintából nézett vissza rám.
- Én... nem tudom. Magántanuló vagyok. - préseltem ki magamból a szavakat. A torkom egészen kiszáradt, miközben próbáltam a kidülledt szemeimet normál méretűre stabilizálni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mindannyiunknak megvan a magunk saját pokla.
Újvári Adria
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 5025
Írta: 2013. július 10. 15:42 | Link

Máté

*Ezeket a francos magolós tárgyakat jövőre egész biztosan le fogja adni, mert folyamatosan megkeserítik az életét-de legalábbis a délutánjait, amikor legalább félóra-óra pluszmunkát rónak rá. És ez még csak a tanulókártya készítés meg a különféle jegyzetek kiírása, az után jön a fekete leves: a memorizálás. Már megbánta, hogy olyanokat is felvett, amihez semmi kedve nincs, de hátha hasznos lesz a későbbi munkája során. A jelenlegi állás szerint legszívesebben mugliviselkedéselemzőnek menne, de azokból elég sok van, hiszen sok mugli felmenőkkel rendelkező fiatal választja magának ezt a hívatást. A mai viszonyok között ki tudja, hogy az anyja elég protekciót nyújtana-e neki, hogy ha esetlegesen erre szakosodna, úgyhogy úgy tűnik, nem a szíve fog dönteni leendő munkahelyét és szakterületét illetően.
Na, tehát ez a szél még tovább mérgesítette a szőkeség tanuláshoz fűződő viszonyát, ráadásul itt van ez a fene nagy jó idő a sok vihar után. Az utóbbi időben nem is mozdult ki a faluba, mindene megvolt a kastélyban, úgyhogy nem is hiányzott különösebben a hely, de most inkább fedezné fel újra a vidéket, mint okosodna.
Ahogy a lapokat hajkurászta nem is nagyon nézett az ismeretlen srácra, így nem is vehette észre, hogy az valamitől nagyon fél. Amikor az utolsó fecni becserkészésén is sikeresen átesett, csak akkor pillantott rá, szemmel láthatóan nem örül a társaságának, sőt mi több reszket. Ilyen melegben?* - Te fázol? Nem tán lázas vagy? * Kérdi meglepve, majd újra visszafordul a füzetéhez, de ettől függetlenül várja a fiú válaszát. A múlt héten rajta is kifogott az a nyálkás idő, de kiheverhetr. Van a környéken pár gyógyító, ha mégis komolyabb lenne a gond. Az iskolában az ijesztő, a faluban meg a muglimániás, aki megszurkál. Mondjuk inkább ott vett a múltkor valami édes cukros torokgyógyszert, mint hogy keserű bájitalokat szürcsölgessen. Újra felnéz a jegyzeteiből, lényegében csak az ismeretlenre pislog egyet, majd úgy csinál, mintha tovább olvasna. Valami aranyvérű lehet, aki kinézi a mugli cuccai miatt. Pedig ő köszöni szépen, varázsló szülőkkel rendelkezik, ez a megszokás, vagy mi a szösz. Egy kicsit megdöbben azon, hogy újdonsült ismerőse magántanuló. Hallotta, hogy vannak ilyenek, elvégre elég sokan kapcsolódnak be később, de hogy ilyen közellakó is az legyen? Vagy csak most jött valaminek és itt szálltak meg? Nem áll neki kérdezősködni a miértjéről, őt sokkal inkább a hogyan érdekli.* - S segítenek valamit a tanárok, vagy akkor egyedül készülsz? * A mugliknál bizonyos esetekben adnak pár órát a diákoknak a pedagógusok, bár ott azért könnyebben kivitelezhető, elvégre egy átlagos iskolában a környékbeliek tanulnak, és nem külföldi a nebulók kb. fele. * - Egy ideig én is voltam az régen. * Amikor nem tudták megregulázni még a szívét, akkor pár hónapig iskolába sem engedték, mert féltek, hogy megárt. Azokban az időkben otthon sem nagyon volt, nem még suliban: hetekig csak a kórház falát bámulta.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász V. Máté
INAKTÍV


ketten egy testben
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 84
Írta: 2013. július 10. 21:37 | Link


A lány kissé bosszúsan meredt az ölében fekvő jegyzetekre, én pedig az ujjaimat kezdtem morzsolgatni; tekintetem a kezeimre irányítottam, és nem néztem a lányra. Nagy levegő, semmi para. Nem ette meg a fejem. Nem is tudom, mitől féltem ennyire, hiszen láthatóan az emberek semmit sem vettek észre a tudathasadásomból. Én azonban mégis féltem - pont emiatt tűntem abnormálisnak.
A lány meglepetten érdeklődött a szemmel láthatóan elég beteg viselkedésemről. Megpróbáltam lecsitítani a reszketésem, ami több-kevesebb sikerrel járt.
- Nem, nekem... semmi bajom sincsen. - Természetesen tudtam, hogy nem fogja bevenni, hiszen a vak is láthatta, hogy valami nagyon nincs rendben velem. Relaxálni próbáltam, úgy, ahogy Zója tanította, és ez hatott: bár még mindig féltem, remegésem jócskán alábbhagyott, már csak alig észrevehető volt. Egy kis idő elteltével kinyitottam a koncentrációtól automatikusan lecsukódott szemem, de inkább nem kockáztattam meg az oldalpillantást a szőke lányra.
Szavai nyomán most rajtam volt a meglepődés sora. Azt hittem, hogy ezek után arról fog kérdezni, miért vagyok magántanuló, de ehelyett arról érdeklődött, hogy hogyan űzöm a dolgot. Megvakartam a fejemet, majd kezem lecsúszott a nyakamra, önkéntelenül piszkálva azt. Nekem mindig is ez volt a rigolyám - a nyakpiszkálás.
- Hát... én most nevelőszülőknél vagyok. Ők segítenek. Az egyikük régebben tanár volt. Bűbájtant tanított. - motyogtam, és nyeltem egyet. Kicsit ismét megnyugtatgattam a lelkemet, majd megkockáztattam egy pillantást a szomszédomra. Csak szépen, apránként. Nem kell elsietni a dolgot.
Ahogy hozzátette, hogy szintén magántanuló volt, megkönnyebbültem egy kicsit. Lehet, hogy tudja, milyen ez a dolog - hogy nem tudsz menni az iskolába, akár akartál volna, akár sem. Hogy a szüleid otthon tartanak, és szinte ki sem engednek. Bár, kétlem, hogy az ő helyzete hasonló lenne az enyémhez, de talán neki is van valami halvány dolog az életében, ami miatt nem néz ki nagyon a többiek közül. Kicsit megnyugodtam erre a gondolatra, de még mindig feszélyezve éreztem magamat.
- És... te? Hogy voltál magántanuló? - Saját magamat is megleptem azzal, hogy visszakérdeztem, de az információ adott nekem egy parányi biztonságérzetet. Pont ennyi kellett, hogy tudjak ésszerűen és logikusan viselkedni, bár ez általában nem az én asztalom. Még mindig féltem, de ha hozzá akartam szoktatni magam az emberekhez, tennem kellett érte.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mindannyiunknak megvan a magunk saját pokla.
Újvári Adria
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 5025
Írta: 2013. július 12. 16:48 | Link

Máté

* Adri sem szereti, ha túlzottan megbámulják –az általában annak az előjele, hogy ügyesen belekössenek az emberek- így ezt ő maga sem teszi azt túlzottan, sőt soha. Általában kifejezetten kerülni szokta a szemkontaktust, főleg a fiúkkal, mert az olyan izé. Az olyan lányok szemezgetnek velük, neki pedig nincs szüksége arra, hogy ő legyen az iskola dívája, mert bepasizott. Különben sem szeret olyan dolgokkal foglalkozni, amik szerinte értelmetlenek, és az ilyen korban való fiúzás bizony az értékrendje szerint kifejezetten ebbe a kategóriába esik. Ráadásul ez a srác elég távolságtartónak tűnt, úgyhogy ő sem állt neki különösebben a kapcsolatépítésnek, mint ahogy Keithszel tette anno.
Ám amikor az ismeretlen fiú kijelenti, hogy nincs baja felhúzott szemöldökkel fordul oda felé és egy pillanatra meredt tekintettel méri végig a reszkető srácot, aki behunyt szemmel ül mellette. Egy halk hümmögéssel nyugtázza a választ, és egykedvűen visszapillant a jegyzeteibe. Nem igazán tudja, hogy mit mondjon, nem ért az orvosláshoz, de szemmel láthatóan valami gond van az újdonsült ismerősével.* - Azért ha rosszabb lenne, nézesd meg magad! * Böki ki végül fél szemmel a fiúra pillantva. Hangja lágy volt, igazán nem akart dirigálni, de ő maga is tudja milyen az elhanyagolt betegség, nem kívánja senkinek a súlyosbodást. A barna legény minden bizonnyal ismeri a környéken fellelhető gyógyítókat, vagy legalábbis egy részüket. Egészen sokan gyülekeznek ezen a vidéken ahhoz képest, hogy egy falu meg egy iskola van az egész környéken.  Ja, és fák. Igen, azok is élnek az erdőben, szokásuk. De ezek közül egyik sem növénydoktor, amiről már hallott a mugli világban, bár meg nem mondaná, hogy ennek a furanevű szakembernek pontosan mit kell csinálnia. Visszatérve a furcsa szőke gondolatok világából a leányzó csak maga elé pislog, már meg sem kísérli még a kamuolvasást sem. Meglepődik azon, hogy a fiú nevelőszülőknél él, ez lehet az oka annak, hogy nem jár iskolába. Vagy nem is lázas, és talán azért magántanuló, mert valami komolyabb dolog lapul a dolgok hátterében? Nem fogja faggatni, mivel ő is kifejezetten utál erről beszélni. Finoman ringatózni kezd a hintával, ahogy bólintva válaszol a hallottakra.* - Értem, az nagy segítség. Velem is a szüleim tanultak. * Mondja csendesen hozzátéve a végét. Igazából járt volna az, hogy a tanító nénije kijárjon hozzá, de nem volt hajlandó időt szánni rá, szóval maradt a családi tanulás, ami első sorban az anyukájára korlátozódott, elvégre mugliszármazásúként  ő pontosabban tudta, hogy mégis mit várnak el az átlag 7 évestől. Az első osztálya majdnem odalett emiatt a tanulási módszer miatt, vagyis amiatt, hogy volt, hogy hetedik elő sem tudták venni a leckét, mert a kicsi lány kórházban töltötte azokat az időket. Korán meg kellet tapasztalnia a vizsgázás izgalmait, annyi szent. Ahogy a fiú visszakérdez, kicsit gyorsabb ringatózásba kezd, talán így vezetve le a kínos téma miatt gerjedő feszültségét. Nem igazán tudja, mit mondjon, ritkán közli a betegségét.* - Öhm… még kicsi voltam, a szívem miatt. Nehezen tudták beállítani a gyógyszert.  Aztán végül a varázslók segítettek Bécsben. * Motyogja monoton hangon, majd ahogy kimondja bizonytalanul a fiúra pillant, érdekli a reakciója.* - A muglik fel akarták vágni a mellkasom. * Teszi hozzá legalább olyan bizonytalan hangon, mint ahogy az előbb rátekintett a mellette ülőre.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 14. 22:14 | Link

Eirian


Egy újabb kiruccanás a faluba. Ma olyan kellemesnek találtam az időjárást, hogy úgy döntöttem kivételesen hanyagolom kicsit a könyveimet és a hétvégi örömöknek hódolva lenézek Bogolyfalvára. Még élénken él bennem a temetői kalandom emléke, így ezúttal elkerülöm az ahhoz hasonló helyeket és inkább maradok a fényes nappali időpontnál. Vicces varázslatokkal futhat össze az ember éjszaka... Néha annyira viccesek, hogy nevetni se tudunk rajtuk.
Egy egyszerű piros pólóban és egy barna rövidnadrágban ballagok zsebre tett kézzel a falu felé, hisz ma semmi se kötelez az egyenruha hordására. Nem mintha bajom volna vele, igazából meglehetősen kényelmes, hogy megvan szabva mit hordjak, de azért néha jóérzés normális mugli öltözékbe vedleni, ahogy a régi szép időkben. Nem esett nehezemre megszokni a talárt az orvosi köpenyek után, amiket a laborokban hordtam, de azért olykor még mindig furcsa érzés, mikor ráeszmélek mi van rajtam. Bár... igazából az egész varázsvilág egy hatalmas furcsa érzés, minden velejárójával, szóval nincs min fennakadni.
Az úton csak néha-néha futok össze másokkal, hisz mostanra aki akart az már nagyrészt leért a faluba, aki pedig ott van, hülye volna ilyenkor visszaindulni. Az ebéd már mögöttünk van, de a délután még hosszú, bőven lesz időm csatangolni sötétedés előtt. Miközben ezt megállapítom, egyszer csak mozgásra leszek figyelmes, egy út menti bokorban. Megállok és összehúzott szemmel nézek oda, óvatosan a pálcám után nyúlva, ám azonnal leeresztem kezem, mikor egy halk nyávogást követően egy barna cirmos kiscicát látok előbújni és rám bámulni. Kölyöknek tűnik még, de már elérte azt a kort, hogy az anyja nélkül csatangoljon, vagy legalábbis most én itt nem látok másik példányt. Egy darabig farkasszemet nézünk, majd megvonom a vállam és tovább megyek.
Pár percnyi séta után gyanússá válik a füvek zizegése mellettem, így odapillantok és újra a szőrgombóc tekintetével találom szembe magam. Megállok, ő is megáll, engem néz. Felé legyintek a kezemmel és egy "sicc" kíséretében igyekszem távozásra bírni, de nincs sok eredmény, nem igen akar megmozdulni. Sóhajtok egyet, majd fejemet rázva tovább megyek, úgyis mindjárt itt a falu, a nyüzsgő tömegben már nem fog követni ez a kis dög.
Az utcákat járva el is feledkezem az iménti apró követőmről és teljesen belemerülök a nézelődésbe. Egy idő után megunom a boltok kirakatának bámulását és inkább valami pihenő hely után nézek, ahonnan figyelhetem az embereket és mulathatok rajtuk anélkül, hogy kiszúrnának. Végül a játszótér mellett döntök, mert a gyerekek igazán viccesek tudnak lenni, hogy a szülőkről ne is beszéljünk. A zsivaj letagadhatatlan és egy kicsit megmosolyogtat az az önfeledt jókedv, ami a kis lurkókra jellemző. Vicces belegondolni, hogy egyszer én is közéjük tartoztam, sőt nem is olyan rég. Lábaim az épp üresen árválkodó hintákhoz visznek, leülök az egyikre, de épp csak ringatom magam, közben a többieket lesem.
Egyszer csak ismét neszezés üti meg a fülemet a hátam mögül, egy bokorból. Gyanakodva fordulok oda, majd mikor meglátom újra a rám szegeződő macskaszempárt, tagadhatatlan meglepődéssel bámulok vissza rá. Még a ringatózással is leállok, csak értetlenül pislogok. Ez meg hogyan került már megint ide? Vagy most egy másik?
- Te most szórakozol velem?
Intézem a kérdést az állathoz, bár tudom, hogy nem fog válaszolni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eirian Keith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 10
Összes hsz: 38
Írta: 2013. július 14. 22:49 | Link

Jeremy

Alexával jöttek ki a játszótérre, lévén nagybátyját valahogy nagyon nehezen lehetett hasonlóra rávenni, és ha néha-néha mégis sikerült, látszott rajta, hogy nincs kifejezetten elragadtatva az ötlettől, hogy órákon keresztül üljön egy padon és anyukákkal meg apukákkal beszélgessen. Eiri rendszeresen felajánlotta neki, hogy akkor hintázhatnának vagy libikókázhatnának együtt, és mindjárt jól érezné magát, de valamiért a férfi erre az ötletre sem volt vevő, úgyhogy általában Alexával, vagy az osztállyal járnak ki ide, nevelőapjával meg inkább társasoznak. Eirinak így is jó, nem is panaszkodik miatta, de nagyon eltökélt volt abban a tekintetben, hogy megmutassa Serennek is, hogy bizony a játszótér jó hely. Egyszer sikerülni is fog neki, bizony.
Épp az egyik mászókán lóg fejjel lefelé, amikor kiszúrja a hinták környékén csámborgó kiscicát - Seren szerint macskadetektor van a lányba építve, az összes kóbor állatot képes volt felszedni az utcáról és hazahordani -, és ennek örömére le is száll a korlátról, hogy megközelítse a négylábút. Mielőtt azonban simogatóhadjáratba kezdene, meghallja a hintában ülő fiú kelletlen kérdését, és a hangnem nem igazán tetszik neki, úgyhogy oda is fordul hozzá, hogy ezt kifejezze.
 - Ne legyél ilyen zord - jegyzi meg, és mivel nagyon öntudatos nyolcévesről van itt szó, rögtön felkapja a kis cirmost és a srác ölébe rakja.
 - Kérj tőle bocsánatot, ő is érző lény - jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon, arcán meglepő határozottsággal, attól az egyértelmű gondolattól vezérelve, hogy itt bizony most az lesz, amit ő mond, és punktum. Máskülönben..máskülönben? Azt még nem tudja, de biztos kitalál valami "szörnyűséget" - például megmondja a fiú anyukájának -, hiszen nem szabad így viselkedni, főleg nem egy kiscicával.
A jelenetet követően leül a srác melletti hintába, a láncot fogva egy ugrással húzva fel magát, ugyanis nem ér le a lába, de okleveles hintahasználó lévén nem okoz neki problémát a manőver, csak legfeljebb kicsit nagyot szól a csörgés ahhoz képest, milyen pöttöm a lányka.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] 6 7 ... 15 ... 33 34 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér