27. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 14 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Mácsai Ráhel
INAKTÍV


100% Mácsai
offline
RPG hsz: 240
Összes hsz: 2164
Írta: 2017. június 19. 20:27 | Link

Morcos Álmos

Rellonos.
Igen, ezt így, három betű után megállapítom. Persze foghatnám arra is a dolgot, hogy éhes, vagy rossz napja van, vagy... a fiúknak meg szokott jönni? Valami hasonló biztos, hogy van nekik, mindegy is.
Igazából be nem vallanám, de így kicsit rosszul esik, hogy csak így rám förmed, pedig én tényleg csak segíteni akartam, de ez meg nem látszik rajtam. Továbbra is kellemesen mosolygok, még annak ellenére se tágítva mellőle, hogy tudom, szinte kiabál róla, hová kíván. Talán hagynom kéne, de akkor meg el fog tévedni, vagy még rosszabb. Ez egyébként mindig így van. Idejönnek, azt hiszik, hogy rajtuk nem fognak ki a falak, aztán meg mégis.
- Azért annyira nem - nevetek fel, bár lehet nem kellene, lehet, hogy még ez is idegesíti, mármint a tény, hogy még ez is lágy, csilingelő, nem az fülsértő, de őt biztos, irritálni fogja. Ez ellen pedig sajnos nem nagyon tudok mit tenni.
- El fogsz tévedni... komolyan - nem hagyom magam lerázni, hamar beérem, mit sem törődve azzal, hogy nem kívánja a társaságom.
- A lépcsők mozognak, a falon lévők portréknak meg nem szabad hinni, mert úgy elnavigálnak, hogy tyűha. Tudom, ezen én is átestem, én is utáltam, hogy a nyakamon lógott valaki, aki segíteni akart, de hidd el, hasznom fogod venni, és megköszönnöd sem kell - pislogok rá nagy szemekkel, a vállamon lévő táskát szorongatva, mert mégsem kellene elhagynom.
- Nem untatlak olyasmivel, amit nem akarsz hallani, de szívesen mesélek olyan helyekről, amiket jobb kerülni. Nem mellesleg, ha tíz után se találod meg a házad, meg kell, hogy büntesselek... még sose büntettem meg senkit - szontyolodok el, mert tényleg nem szeretném, ha ő lenne az első.
- Egyébként nem barbi... Ráhel - megvonom a vállam, kezet nem nyújtok, még a végén letépné tőből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2017. július 8. 12:48 | Link

Ráhel

Szemöldökét összevonva ráncolja a homlokát, rosszallóan méregetve a szőkét. Még a száját is elhúzza, ahogy kissé megrázza a fejét, majd egy kelletlen szusszanás hagyja el a száját. Mindegy. Kár az energiát is pazarolni az egészre, láthatóan eldöntötte a lány, hogy mosolyogni fog és kedves lesz.
- Te mindig ilyen idegesítő vagy? - kérdezi. Arca újra kifejezéstelen, amikor megszólal, csak szemében tükrözik némi fáradt, unott akármi, mintha csak azt kérdezné, "ez most komoly"? Mint akire rászórtak valami cuki bűbájt, ő meg még ezt a szót sem kedveli, nemhogy azokat a dolgokat, amiket ezzel a jelzővel illetni szokás. Undorról árulkodó grimaszba torzul a szája, ám ez éppen olyan hirtelen tűnik el, mint ahogyan megjelent az arcán, átadva helyét újra az életunt ábrázatnak.
- Ki nem sz*rja le? - teszi fel az újabb kérdést megvonva a vállát. Ha eltéved, hát legalább nem lesz olyan unalmas az egész iskolai séta, amihez az égvilágon semmi kedve. Felsője kapucnijához emeli a kezét, hogy aztán azt homlokába tolja, mintegy közölve a lánnyal, hogy le is kophatna nyugodtan. Kár, hogy biztos benne, szöszi ezt nem fogja érteni, de legalábbis nem akarja érteni. Hülye lányok.
- Ez valami kényszeres cucc nálad, hogy ennyit beszélsz? Fordulj gyógyítóhoz, b***** - közli. Hangszíne nem árulkodik semmiféle különösebb érzelemről, akárcsak az arca. Maga elé bámul a kapura, nem tudja, miért ácsorog még mindig ott, hallgatva a továbbra is vígan csacsogó lányt. Meg kell, hogy büntesse? Mi van? Azt hiszi, ettől most hirtelen remegni kezd a térde ijedtében és mégiscsak segítséget kér? Olyan kelletlen, pengeéles mosolyt villant rá, hogy bárki megijedne ettől, ha egy sikátorban találkozik vele sötétedés után.
- Büntess meg, ahh... ez minden vágyam. Hadd súroljam fel a folyosót fogkefével. Nyenyenyenye. Gebedjél meg, hallod. - Határtalanul kedves. Ha kicsit több beleéléssel mondaná, amit éppen közöl, talán még szórakoztató is lenne, viszont ilyesmire nem veszi a fáradtságot. Ismét megemeli a bőröndöt, kíméletlenül rángatva maga után szerencsétlent. Nem Barbie, hanem Ráhel? He? Két lépést tesz, és újfent megáll, hogy a lányra nézzen.
- Streeler - jelenti ki szinte már elégedetten. Remek becenév lesz ez a lánynak.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Melissa Von
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 992
Írta: 2017. július 17. 19:17 | Link

Petheő-Gönczy Liliróza
Outfit

Ez egy balszerencsés hét kezdés. Nem elég, hogy kiöntöttem az egyik üveg tintám, de ezzel együtt majd nem az összes üres pergamenemnek is vége lett és minden kékben úszott. Mire sikerült varázslattal és kézzel feltakarítanom már azt hittem én is kék leszek. Most pedig siethetek le a faluba pótolni a kárt. Igazán bosszantó, jobb dolgom is lett volna...
Gyors léptekkel szelem át a kastélyt, nincs kedvem csevegni senkivel, csak túl akarok lenni ezen a be nem tervezet vásárláson. Szóval, ha el is megyek egy ismerős mellett, amiből mellesleg nincs sok egyelőre, akkor is max köszönök és már megyek is tovább.
Kiérve az iskolából picit lassítok, a jó idő, valamint a napsütés javít a kedvemen. Mióta itt vagyok mondhatni beleszerettem az idő, Angliában sokkal hűvösebb van általában, ezért ez külön pozitívuma az ide kerülésemnek. Még mindig sietve elindulok a falu felé, de most már majdhogy nem séta tempóban. Közben elkalandoznak a gondolataim, fejben haza megyek. Nem mintha annyira honvágyam lenne, csak sok a változás... Rossz bele gondolni mennyire mindenre nem volt eddig időm ami otthon a minden napjaimhoz tartozott. Például még egyik hangszeremre se tudtam időt szánni, pedig már illene. A végén még kiesek a gyakorlatból...
Ez a kissé furcsa gondolat mosolyt csal az arcomra, ezért tőlem furcsa módon rá köszönök a lányra akivel a kapuban futok össze.
-Hello!
Majd megyek is tovább, mintha mi sem történt volna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Petheő-Gönczy Liliróza
INAKTÍV


Bibliofil Szfinxkölyök
offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 19
Írta: 2017. július 17. 19:53 | Link

Melissa Von - az érkezés másnapja

Az előző éjszakai érkezés miatt kicsit még kótyagosnak érzi magát a kapu bejáratánál ásítozó lány. Egyelőre nincsenek ismerősök. Testvére az egyedüli biztos pont, azonban ő még órán van, és tegnap este sem tudtak találkozni. Takarodó után sikerült megérkeznie Lilirózának, így nem csoda, hogy nem tudott összefutni ikernővérével. Hosszú történet, hogy a fiatalabb iker miért csak most, egy hónappal később érkezett meg a kastélyba, de talán egyszer kiváncsi lesz rá valaki, és elmeséli. A kapuban ácsorog, miközben egy szőke hajú lány szalad el mellette, aki még köszön is neki. Ez nem vörös hajú nővére, ezért nem nagyon tudja hova tenni őt. Először megfordul a fejében, hogy érte küldték, de a szőkeség tovább szalad, így gyorsan elfelejti az ötletet. De az illem, az illem, szóval a lány után köszön.
- Szia - hallatja vékony hangját. - Ne haragudj, tudnál segíteni egy kicsit?
Utoljára módosította:Petheő-Gönczy Liliróza, 2017. július 18. 08:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Melissa Von
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 992
Írta: 2017. július 17. 20:16 | Link

Petheő-Gönczy Liliróza

Amint kikerül a lány a látóteremből már el is felejtem, túlságosan lekötnek a gondoltaim. Fejben otthon vagyok, ülök a szobámban a zongorám előtt és játszom nem sokkal az indulásom előtt.. Boldog mosoly jelenik meg az arcomon az emlék hatására, milyen jó is volt. Aztán elindultam ide...
Nem tudom tovább szőni a gondolatot, mert hallom, hogy valaki utánam szól. Eltűnik a mosoly az arcomról, helyette enyhe bosszússág jelenik meg. Mi az már? Az ember békében vásárolni sem mehet?
Az előbbi lánnyal kerülök szembe, korombelinek tűnik. Elnézve a nyúzott arcát sokat utazhatott. Enyhe kíváncsiság jelenik meg a tekintetemben, talán még érdekes is lehet a csaj. Mivel nem hallottam mit kérdezett, csak azt, hogy beszél, ezért vissza kérdezek. Bár elnézve az elveszett képét, valószínűleg segítséget szeretne. Arra, pedig én nem leszek alkalmas. Mivel se kedvem, se időm. De azért biztos ami biztos alapon nem árt vissza kérdezni. A végén még kiderül, hogy tévedtem. Az rém kellemetlen lenne.
-Mit szeretnél?
amíg a választ várom teljesen felé fordulok és összefonom a karjaim a mellkasom előtt finom célzásként, éppen nem a legjobb pillanatot választotta a megszólításomra.
Utoljára módosította:Melissa Von, 2017. július 17. 20:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Petheő-Gönczy Liliróza
INAKTÍV


Bibliofil Szfinxkölyök
offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 19
Írta: 2017. július 18. 07:29 | Link

Melissa Von - az érkezés másnapja

Arcberendezése egy pillanat alatt megváltozik. A nyúzott segélykérésből hamar nyúzott értetlenség ül ki Lili arcára. Onnan az értetlenség, hogy egy perc sem telt el a szőke lány köszönése óta, és most mégis bosszantó várakozással tekint rá.
- Csak annyit kérdeztem, hogy tudsz-e segíteni - ismétli meg kimérten.  Marad az értetlenségben, azonban ez nem egy olyan jellegű érzés, amit arcán hagyhat. Így visszavált a normálisra, és bólint egyet a siető lánynak.
- Tudnál, de az Istenért sem szeretnélek feltartani - mutat körkörös mozdulattal iskolatársa karba tett kezére. Nem is érti, hogy akkor miért kellett ráköszönni. De el is űzi gyorsan ezt a gondolatot, hiszen ha nem, akkor nem. Ő aztán biztosan nem erőlteti magát senki fia, lányára.
Utoljára módosította:Petheő-Gönczy Liliróza, 2017. július 18. 08:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kovács Panka
INAKTÍV


next door girl sindrome
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 26
Írta: 2017. július 19. 20:45 | Link

Me gustas tu
ruci
Én is azt hittem, hogy pár év után csak úgy újra látni valakit egyáltalán nem nehéz dolog, de a mai találkozás erre teljesen rácáfolt. Jó, az igaz, hogy léteznek örömteli pillanatok is egy ilyen helyzetben, de a mai pont nem olyan, ez nagyon egyértelmű. Ő nem a nagybátyám, akinek a karjaiba vethetném magam, és boldogan nevethetnék a nyakába, szívhatnám be azt az erős, kissé orrfacsaró, de mégis annyira kellemes, fás-fűszeres parfümillatot. Ő a szerelmem. A volt barátom, aki úgy csúszott ki az ujjaim közül, mintha az együtt töltött másfél év semmi lenne. Mintha az élet szembeköpött volna minket mondván, hogy gyerekek vagyunk, egymás nélkül kell élnünk. Mindezzel semmi baj nem lett volna, ha békés szakításban lesz részünk, nem pedig egy hirtelen baleset miatt összetörik az eddigi életem, és elveszítem a számomra talán egyik legfontosabb embert. Mindig csak ugyanaz tud járni a fejemben. Miért most? Miért nem kaptunk egy kicsivel több időt? Miért ilyen kegyetlenül történek a dolgok? Miért nem tudtam megvédeni Zalit a szenvedéstől? Mert nem tudtam. Ahogy velem szemben áll, ahogy némán figyel azzal a nyugodt maszkkal, amit felöltött, egyértelműen látszik, hogy nem tudtam. Ismerem már őt annyira, hogy átlássam rajta, megpillantsam a szemében tükröződő, szörnyű vihart, amit a visszatérésem okozott benne. Egyáltalán nem voltunk készek erre a találkozásra, ez egyértelműen átjön abból, amit érzek és abból, amit rajta látok. Nincsen szüksége szavakra ahhoz, hogy megértsem az egész helyzetet. Tudom, hogy jelen pillanatban társak vagyunk a bajban, és ugyanaz megy végben benne, mint bennem.
Ettől függetlenül mégis szóba elegyedünk, holott egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy el kéne futnom. Sokkal egyszerűbb lenne, mint szembenézni vele, azzal, hogy már nem vagyunk ugyan olyanok. Mert akármennyire eltelt az idő az utóbbi találkozásunk során, akármennyire lett volna időnk megfeledkezni erről az egész mizériáról... Nem olyan könnyű az, ha az ember elveszíti az első szerelmét. Pontosan tudom, hogy mennyire ragaszkodnak még a bugyuta tinirománcok főszereplői az adott fiúhoz vagy lányhoz, akkor én miért ne ragaszkodhatnék Zalán emlékéhez? Mármint ahhoz, ami megmaradt belőle. Az arca, az illata, a borostája, ami bökte a bőrömet a felébredésemkor... Az a végtelen szomorúság a pillantásában, ahogyan minden nap rám nézett, ha nem emlékeztem valamire, ha idegen emberként viselkedtem. Mégis, most itt áll velem szemben, én pedig pillanatokkal később a karjaiban találom magam. Szinte azonnal meg is indulnak a könnyeim, és úgy fúrom az arcomat a mellkasába, mintha ő lenne az utolsó életben maradt, általam szeretett ember. Annyira hiányzott! Lehet, hogy nem emlékszem sok mindenre, de az érzés ettől függetlenül megmaradt. Hirtelen ismét megrohantak az emlékeim, ahogyan a puha ruhájába markolva szorongattam, és a szemem elé tárult egy kép, ahogy futok vele, ő a karjaiba kap és úgy ölel. Ezzel együtt jött az ismerős fejfájás is, de elég erősen tartottam magam, nehogy a lábam bánja a dolgot, és a megbicsaklott bokám miatt még jobban megijedjen. Ahogy kimondta a nevem, hirtelen fel akartam nézni rá, de annyira biztos kézzel tartotta a fejem, hogy nem tudtam megmozdítani. Pontosan tudtam, hogy most valószínűleg őt el eltemették az érzései, és nem szeretné, hogy mindezt lássam, ezért egy halk sóhaj kíséretében nem néztem rá. Pár pillanat után be is igazolódott az egész helyzet, és mindannak komolysága, amikor meghallottam a sírásba fúló hangját. Ennek hatására csak erősebben kezdtem el szorítani a testét magamhoz. Meg akartam vígasztalni. Nem akartam, hogy még többet sírjon miattam. Éreztem a testének remegését az enyémen, ezért simogatni kezdtem a hátát, hátha attól egy picit megnyugszik, holott az enyém legalább ugyanannyira rázkódott, mint az övé. A könnyeim folyamárként törtek utat a száraz bőrömön minden egyes szavától, de folyamatosan elöntött egyfajta békés elégedettség, hiszen nem gyűlölt meg. Az egyetlen dolog, amibe belehalnék, ha meggyűlölne, és az összes emlékünk egy keserű, szurokszerű ragacsos valamivé változna. Azt szeretném, hogy legalább az emlékek nap illatú, vattacukorba burkolt, élettel fűszerezett dolgok maradnának, ha már őt soha többé nem kaphatom vissza. Hogy jó kép éljen rólam benne. Jelenleg nekem ez a legfontosabb.
- Köszönöm – sóhajtottam halkan a vállába, amikor mindent kimondott, ami közöttünk ennyi év alatt kimondatlanul maradt – Köszönöm, hogy te voltál az első. Annak, hogy vége lett... Az nem a mi hibánk volt. Ne okold magad érte.
Sosem haragudtam rá a tette miatt. Talán pár hétig, de amint beleképzeltem magam az ő helyzetébe, egyből csak az járt a fejemben, hogy nem várhattam el, hogy mellettem legyen. Egyszerűen nem tehettem meg, mert ő nem volt a férjem, és neki is egy élete van, amit nem nyomoríthat meg senkiért sem.
Amint megpillantottam a könnyes arcát, rögtön az ajkamba haraptam, és a szavait hallva éreztem, ahogyan az enyémbe megint összegyűlnek a sajátjaim. Annyira fájt így látni, hallani a múlt időt. Mintha már mi magunk is feledésbe merültünk volna, mintha a kapcsolatunk egy régen lezárt doboz lenne, ami most véletlenül felnyílt, aminek következtében mindenki sebei felszakadtak.
- Majd el akarok menni néhány helyre – motyogtam halkan miközben megéreztem az ujjait az arcomon, ahogyan eltávolítják az ott ragadt könnycseppeket. Amikor elhúzta a kezét én is lábujjhegyre emelkedtem, és gondos mozdulatokkal töröltem meg az arcát a saját kezemmel.
- Nem akarok eltávolodni többé – mondtam neki végül, a földet fixírozva – De egy kis időre van szükségem. Csak nem rég tértem haza a nagybátyámtól, és még az is furcsa, hogy a saját cuccaimmal meglegyek. Olyan, mintha egy idegen lány dolgait tulajdonítottam volna el.
Egy picit tényleg így éreztem magam. Pontosan tudtam, hogy már nem vagyok ugyanaz a személy, és megvan rá az esély, hogy soha többé nem is leszek az. Egy picit az van bennem, hogy fájdalmat okoznék azzal Zalinak, hogy ha így lennék mellette, ezért hajlok az felé, hogy többé ne találkozzunk... Na nem mintha el tudnám kerülni hosszútávon, de meg fogom próbálni, ha úgy látom, hogy az neki jobb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Melissa Von
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 992
Írta: 2017. július 20. 12:33 | Link

Petheő-Gönczy Liliróza

A kérdésre kimérten biccentek. Hát persze, nincs is más dolgom, mint ismeretlen új diákokat pátyolgatni. Őszintén minek nézek én ki? Fogadó bizottságnak? Unottan végig mérem miközben durcásan reagál a sietségem. Szép, még ő van megsértve.
Az érdeklődés teljes hiányával az arcomon fordítom a tekintetem az arcára. Majd egy pillanatra lefagyok, nagyon ismerős ez az arc. Ősszeszükül a szemem egy pillanatra, aztán finoman megrázom a fejem. Mindegy, nem érek rá.
Semleges arccal válaszolok neki.
-Remek, ezt örömmel hallom.
Aztán rövid mérlegelés után sarkon fordulok.
-Viszlát vöröske.
Ezzel már sietek is tovább, nincs nekem erre időm... Kisétálok a kapun és gyors léptekkel elindulok a faluba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Petheő-Gönczy Liliróza
INAKTÍV


Bibliofil Szfinxkölyök
offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 19
Írta: 2017. július 20. 15:02 | Link

Melissa Von - az érkezés másnapja

Úgy néz ki, hogy mindketten értetlenül állnak a helyzet előtt. Liliróza azért nem érti a helyzetet, mert a szőke lány köszönt neki, aztán mégis ő az, aki türelmetlenkedik. Összeszűkíti zöldes szemeit, majd megvonja a vállait egy összeszorított ajkú mosoly kíséretében. Saját magát sem érti, hogy mire fel ez a durca, de most ez így alakult, és a másik leány sem a legkedvesebb diák a környéken. Különösebben nem tud mit kezdeni a helyzettel, így belenyugszik, hogy ebből nem lesz barátkozás. Barátkozás. A gondolat egy kicsit szíven találja, és magába száll, hogy talán nem kellene azonnal bekapcsolni a védekező mechanizmust. És még azon is elkezd agyalni, hogy most ő-e a hibás vagy a másik. Ezt egy arcába levegőt tartva, hörcsög szerű fejjel csóválja meg a vöröses barna buksiját.
- Csak annyi érdekelt volna, hogy merre a Navine - mondja halkan, kicsit elkeseredetten.
Nagyon meg szerette volna ma keresni a nővérét, mert eddig úgy érezte, hogy esetlenül mozgolódik a kastélyban. És Bíboranna nélkül úgy érzi magát, mint aki nem egész. Sőt, darabjaira tud esni, hogyha nem látja sokáig ikrét. Igaz, hogy ezt nem mutatja ki az irányába, hiszen ő az érzelemmentesebb testvér, de biztosan tudja Annus is, hogy azért szereti őt a húga.
- Szia Szöszi - int a távozó lány irányába, majd tovább ácsorog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Takács Márton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 2
Összes hsz: 2
Írta: 2017. július 22. 23:26 | Link

Melissa Von

Végre itthon!
Ez volt Marci első gondolata, ahogy belépett az iskola kapuján. Olyan régóta várta már ezt a pillanatot, hogy most alig tudja elhinni, hogy végre elérkezett. Az elmúlt másfél évben semmi más nem tartotta benne a lelket, csak az a tudat, hogy hamarosan eljöhet otthonról, és nem kell tovább hallgatnia az állandó vitázást.
Azt még nem tudta pontosan, hogy itt mi vár rá, de abban az egyben biztos volt, hogy minden percét ki fogja élvezni az itt töltött időnek. Bár sose volt egy abszolút életvidám, csupaöröm, "majdkicsattanaboldogságtól" alkat, de az igénye neki is meg van a nyugalomra és kiegyensúlyozottságra, ahogy mindenki másnak.
A hosszú utazás ellenére a fiú csillogó szemmel nézett körbe újdonsult lakhelyén (legalábbis annak udvarán). A csomagjait ledobta maga mellé a földre, és érdeklődve vette szemügyre az őt körülvevő mágikus világot. Már kicsi kora óta tudja, hogy ő más, mint a többiek. Az iskolában eleinte kigúnyolták ezért, de Marci hamar lefektette a szabályokat, és kivívta magának a többiek tiszteletét. Talán pont ez a tulajdonsága az, ami miatt a Rellon házba került. Azonban otthon, a muglik között sosem nyílt lehetősége arra, hogy valóban felfedezhesse ezt a különleges adottságát. Az édesanyja esténként sokat mesélt neki egy varázslatos világról, amiben ő is élt, és ahova majd egyszer Marci is el fog jutni, de ez a mai napig csak az álmaiban jelenhetett meg.
Utoljára módosította:Takács Márton, 2017. július 22. 23:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Melissa Von
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 992
Írta: 2017. július 22. 23:43 | Link

Takács Márton
Outfit

Ah, fárasztó volt a mai nap, ebben e melegben még repülni is kínzás. Fáradtan sétálok fel a szobámba egy gyors átöltözésre, elterveztem, hogy lemegyek a faluba megvenni még néhány sulis cuccot amire eddig nem jutott időm, de már nincs sok kedvem hozzá. Megállok az álló tükrömmel szemben, hosszú másodpercekig csak nézem magam, aztán egy sóhajjal az ágyon lévő táskám ért megyek. Így is túl sokáig halogattam azt a vásárlást ideje túl esnem rajta...
Lassan elindulok, közben próbálom megtalálni a vásárlás pozitív oldalát. Valamilyen szinte végül is szeretek vásárolni, csak nem egy ilyen kimerítő nap után, talán ha benéznék a cukrászdába az segítene..
Elmosolyodom, ezzel meg is van a terv, beszerzem amire szükségem van és megyek szerzek magamnak valami finomságot. Kicsit sietősebbre veszem a lépteim, de még így is úgy tűnhetek egy külső szemlélőnek, mintha céltalanul sétálgatnék.
Maga a kastély elég kihalt ebben az időpontban, a diákok vagy pihennek vagy órán vannak még. Azt hiszem szerencsésnek mondhatom az órarendem.
Kiérve az iskolából ruganyos léptekkel átkellek az udvaron, ahogy a kapuhoz közeledem feltűnik egy alak bőröndökkel körül pakolva. Egy pillanatra árny suhan át az arcomon, csak ne még egy olyan szerencsétlen lányt, mint legutóbb. Majd ahogy jött ez el is tűnik, mosolyogva haladok az ismeretlen felé. Miután megközelítem annyira, hogy lássam az arcát. Hm...talán még is segítenem kellene, egész helyes a srác. Ez kb el is dőlt, mellé érve rámosolygok.
-Hello.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Takács Márton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 2
Összes hsz: 2
Írta: 2017. július 26. 22:33 | Link

Melissa Von

Marci néhány perce álldogált már tátott szájjal az iskola kapujában, amikor egyszer csak egy hang kizökkentette őt a gondolatmenetéből. Felkapta a fejét, és megpillantott egy csinos szöszi lányt, aki egyesen rá nézett. Nem egészen értette a dolgot, hisz még sosem látta a lányt, de azért egy pillanatra elgondolkozott rajta, hogy hátha... De nem! Biztosan emlákezne rá, ha egy ilyen teremtéssel találkozott volna korábban.
-Ó.. helló!-
Marci egy félmosolyt is küld a hölgy felé, majd közelebb lép hozzá, hogy jelezze: ő nyitott a társaságára.
- Marci vagyok, nagyon örülök! Te ide jársz suliba?-
A kérdés már abban a pillanatban értelmetlennek tűnt, hogy feltette, hisz nyilván azért van itt, mert ő is a Bagolykőben tanul. Ilyenkor Marci hajlamos egy picit összezavarodni, és akkor bődületes marhaságokat képes mondani, kérdezni, mesélni. Általában jól szokott rajta szórakozni az épp aktuális beszélgetőpartnere, már ha nem hagyja őt rögtön ott, azt gondolva, hogy biztos nem normális. Bár ez Marcit teljesen hidegen szokta hagyni. Ha valaki nem akarja őt megismerni, akkor minek erőltetni?
- Öhm...az az igazság, hogy nagyjából 10 perce érkeztem, ezért most egy kicsit tanácstalan vagyok, hogy merre is kéne mennem... Tudnál segíteni? Annyit tudok, hogy a rellont kell megkeresnem. -
Marci erősen reménykedik benne, hogy a lány rábólint az ajánlatára, és akkor lesz lehetőségük kicsit beszélgetni. Micsoda mázli, hogy már az első napján megszólította valaki!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Melissa Von
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 992
Írta: 2017. július 26. 23:17 | Link

Takács Márton

Úgy tűnik ma sem veszem meg azt a néhány hiányzó apróságot, amit kellene. Ah, pedig nem kellene tovább húzni...na, majd holnap. Egy nap ide vagy oda olyan mindegy.
Végig futtatom a tekintem a srácon amíg a reakciót várom, kevésbé helyes fiú miatt is hagytam már fel a terveimmel. Már csak az a kérdés melyik ház új üdvöskéje, ha navinés, akkor át kell gondolnom, hogy akarok-e tőle bármit. A sárgák érdekes lelkek, nem feltétlen lenne jó kikezdeni egyel.  
Amikor vissza mosolyog némiképp csökkennek a kételyeim, de egyelőre nem mondok semmi. Kíváncsian várom mivel nyit. Remélem nem egy béna csajozós dumával.
Meglepetésemre megkérdezi ide járok-e, egy pillanatig csak nézek rá. Ez most komoly? Aztán elnevetem magam, ez biztos csak egy vicc.
-Melissa vagyok. Ezt mindenkitől megakarod kérdezni akivel össze futsz itt?
Megnéznék egy-két ilyen beszélgetést, lenne köztük érdekes. Marci elég lazának tűnik, szóval kétlem, hogy sokan komolyan vennék, de az eddig ismeretem alapján találna olyan diákot, aki elkezdené kifejteni neki, mért hülyeség a kérdése. Sőt gyanítom nem egy ember elküldené melegebb éghajlatra, ha rosszabb pillanatában kapná el...
Az elkalandozásomból a folytatása zökkent ki. A rellonos kijelentésre újabb nevetési inger fog el, de ezt elnyomom. Mosolyogva bólintok, végül is visszamehetek, ma már úgy sem megyek vásárolni.  
-Szerencséd van, egy másik sárkányba botlottál.
Újra végig nézek a srácon, most, hogy tudom egy házban vagyunk kicsit más szemmel nézek rá. Eddig csak érdekes zöldekkel találkoztam, ő is ilyennek tűnik. Tényleg megérte elhalasztanom a kiruccanásom. Még mindig vigyorogva megszólalok.
-Mehetünk?
Kétlem, hogy bármelyikünknek lenne oka tovább itt maradni, szóval be is mehetnénk
Utoljára módosította:Melissa Von, 2017. július 28. 21:18 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2017. július 28. 18:19 | Link

bajo el mismo sol...

Amikor békésen repülünk seprűnkön és egyszer csak egy hatalmas vihar közepén találjuk magunkat, s kettőt pislogunk, mire a társunk halálos zuhanásba kezd égő varázseszközén... Amikor nagy álomban alszunk, s egyszer csak arra ébredünk fel, hogy ég a ház és rohannunk kell... Amikor Panka mosolyogva álldogál a part szélén, szinte látom, ahogy visszanéz rám angyali tekintetével, majd a sors kibillenti egyensúlyából és egy apró másodperc után megtörténik a baj... Amikor unottan hallgatom a zenét fülemben elhelyezett hangszórón keresztül, és jön egy hívás, miszerint Panka kórházba került. Az élet miért ennyire kiszámíthatatlan és hogyan lehetne felkészülni az ilyen meglepetésekre, ami most is ért engem? Panka a semmiből bukkant fel előttem itt az iskola kapujában, ahol eddig azt hittem, sohasem fogom őt errefelé látni. Nem azért, mivel nem szeretnék találkozni vele, hanem mert erős érzelmek társulnak hozzá. Tényleg igyekeztem megbocsátani magamnak, amit tettem Pankával, de sosem voltam erre képes. A lány örök seb marad bennem, ami ha felszakad, mint jelen pillanatban is, akkor igen erőteljesen tud vérezni.
Lelkének tükre oly gyönyörű, oly becses, ugyanakkor szomorú is, csak reménykedhetnék, hogy saját szemem tekintetét látom tükröződni benne, noha felesleges tévedésbe ringatnom magamat, a lányt összetörtem. És vele együtt magamat is. Bíztam benne, hogyha továbblépek, megbocsát nekem az élet és én is kedvesebben tudok magamra nézni a tükörben. Elhittem, hogy ez sikerült, erre jön Panka, felbukkan és minden törik bennem. Hogyan kellene beszélgetést folytatnom azok után? Mit mondhatnék és azzal milyen érzéseket keltenék szívében?
Egy biztos: éretten kell megoldanom ezt a helyzetet, mert nem engedem meg, hogy újból fájdalmat okozzak első szerelmemnek. A mi szerelmünk nem elmúlt, hanem megszakadt. Messze kerültünk egymástól és hamar kellett hozzászoknunk az új helyzetünkhöz. Nem akarok odarohanni hozzá, de végül szolidabb módon fonhatom karjaim közé, amikor is végleg eltör bennünk valami.

Panka sötét haja szinte barnává változik a lenyugvó Nap sugarai alatt. Ahogy ott áll a tó mellett és eteti a kacsákat, szemeim nem tudnak eltekinteni meseszép bőréről. Ezer kacsánál és hattyúnál szebb ő nekem! Először nem hiszem el, hogy tényleg fürdeni szeretne így alkonyatkor, noha hatalmas mosollyal és emberfeletti vidámsággal küldi felém a vizet és ösztönöz, hogy menjek vele be a vízbe. Persze, hogy nem tudok neki sokáig ellenállni. Megiramodok utána, s futás közben felkapom karjaimba. Mindketten nevetünk. Annyira boldogok voltunk...

Az emlékek engem is elhavaznak, nehezen tudok a jelenben maradni, csakis Panka hangja az, aki felébreszt. Valóban ő az, itt áll mellettem és nem csak emlékeimben úszok, tényleg egy pillanatra úgy tűnik, mintha az égiek visszaadták volna nekem Pankát és adnak egy esélyt, hogy jóvá tegyem hibámat. Meglehet, a lány megbocsátott már nekem, azonban ennél nekem több kell. Szeretném, ha boldog lenne, akár a társaságomban, akár - nehezen is mondom ki, de - nélkülem. Szorosan ölelem magamhoz, de érzem rajta, hogy küzd könnyeivel és ez rám is hatással van. Egymást nyugtatjuk, vigasztaljuk, holott egyikőnknek sem könnyű. Hiába múlt el több év, hiába van most is barátnőm, a Pankával való újbóli találkozásom mélyen megérint és ezért senki sem hibáztathat. Senki sem veheti el tőlem azokat az időket, amiket Pankával éltem át. Boldog, de utólag mégis fájú pont a szívemben.
- Aranyos vagy, hogy így gondolod. Nekem is te voltál az első, de ezt szerintem még amnéziásan is tudod. Nagyon szép éveink voltak, Panka! Nem akarlak elveszíteni - válaszolom és reménykedek, hogy a találkozó után sem fog kerülni hosszasan, igaz, megérdemelném. Sőt mi több, az lenne a normális, elvégre ki akarna azzal együtt lenni, aki megbántotta és aki egykor az övé volt, de már nem az. Az exek csak ritkán maradnak barátok, nekem mégis ez a kívánságom. Jó lenne, ha csak egyszer kérnék olyat, ami lehetséges is...
- Bárhova elviszlek, és persze, megértem, ha időre van szükséged nem csak a cuccaid miatt, hanem miattam is - felelem némileg összeszedve magam, majd kicsit elbambulok a pólóján. Nem szép dolog a múlttal ábrándoznom pont a lány előtt, ám nem tudom megállni, hogy ne elevenítsek fel hangosan egy közös sztorit. Nem hiszem, hogy emlékszik rá Panka.
- Tudod, ez a ruha volt rajtad, amikor utoljára randiztunk. Moziban voltunk és neked nagyon nem tetszett a film, ezért elvittelek utána vacsorázni egy kínai étterembe - mesélek egy aprócska élményt, amire valószűnő, hogy nem emlékszik, noha számomra a mosolya, a durcis arca, amikor kijöttünk a filmről és a pólója is teljesen tisztán a szemem előtt lebeg. Valóban ez a ruha volt, pedig a női holmik terén csapnivaló vagyok. Sokszor piszkált ezzel Panka anno. Semmi érzékem nem volt a ruhadarabokhoz. Akkor még a Duna nem volt egyikünk félelme sem.
- Ha bármi kérdésed van, szólj bátran, rendben? - teszem hozzá, mert félek, hogy kerülni fog. Szomorú lennék. Újra megölelem, majd eltávolodok tőle enyhén leszegett fejjel. Félek, ha most elengedem, soha nem lesz a karjaimban, közelemben többet. Mégsem lehet a rabom, úgyhogy veszek egy mély levegőt, érzékien megsimogatom két oldalt felkarját, majd egy mosoly keretében tovább engedem.
- Addig is vigyázz magadra! - Mert nem nyugszom, amíg vissza nem kapom az igazi Pankát - teszem hozzá magamban, de erről a lány már nem sejt semmit. Most türelmesnek kell lennem, hiszen nem erőltethetem rá, hogy találkozgassunk, azonban imádkozok, hogy ne örökké kerüljön majd ezentúl itt a kastélyban. Nálam jobban senki sem ismeri őt, még saját maga sem. Ha meg akar tudni valamit a múltjáról, bizonyára keresni fog. Még hogyha nem is akar velem, mint exével találkozni, azt teljesen meg tudom érteni, én is utálom magamat, de az eddigi élete, az emlékei nálam vannak és nem egy széfben.


Köszönöm a játékot!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Angyalföldi Boróka
KARANTÉN


Rókatündér
offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 45
Csak csodálkozni tudtam
Írta: 2017. augusztus 4. 09:11
| Link

Kirill

-Te jó isten! Mennyien járunk ide... Csak ennyit tudtam kinyögni, mikor az iskola kapuja előtt álltam. Látszott rajta, hogy már sok tanévet kibírt és valószínűleg mindegyikről sokat tudna mesélni. Nagyon élveztem, hogy végre hazamehetek, de kissé elveszettnek éreztem magam. Olyan emberáradat indult meg kifelé, hogy alig kaptam levegőt.

Egy fiú szintén kissé kellemetlenül nézett a tömegre. Nagyon irritálhatta őt. Hozzám szólt, de nem hallottam, mit. Túl sokan voltak körülöttünk és kénytelen voltam tovább menni...



Utoljára módosította:Angyalföldi Boróka, 2017. szeptember 23. 17:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A jóság messziről látszik, mint a Himalája hegye. De a gonoszság rejtve oson, mint a sötétben kilőtt nyíl.
Leon Tim Wolf
Független varázsló, Elemi mágus


100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
offline
RPG hsz: 95
Összes hsz: 277
Írta: 2017. szeptember 8. 04:01 | Link



Fontos lapszéli jegyzet a világnak, arra az esetre, ha Wolffal szeretnének megismerkedni: fáradt, illetve retardált állatokat nem toleráló személyek az aurájához se érjenek hozzá! Lehet, hogy fertőző.
A beiratkozás könnyen ment a számára, még annál is egyszerűbb volt, mint ahogy gondolta. Lehetséges, hogy a munkaügyi hivatal edzette kötél szerűre az idegeit, az is lehet, hogy csak szívott előtte egy kis friss levegőt, már sosem tudjuk meg. Annyi biztos, hogy életében először közelítette meg a tanodát, lassú, kimért lépésekkel, mintha attól tartana, hogy a kapu bármelyik pillanatban ráomolhat. Pedig egy porszem sem rezzent a makulátlan, narancssárga öltöny közelében, ahogyan a napfény aranyos-rezes ragyogásba foglalta a német okos fejét. Ha egy kicsit körültekintőbb, megkérhetett volna egy itteni diákot a faluban, hogy segítsen neki bejutni, meg esetleg eligazodni, de akkor ez nem jutott eszébe. Helyette felrángatta a kastélyhoz a bűnnehéz ládáját, út közben többször is bíztató rúgásokat mérve rá, ám ez nem sokat segített neki.
Most pedig itt állt a kapu előtt, úgy nézett ki, mint egy rocksztár, úgy is érezte magát, aztán a kezét lassan a kilincsre csúsztatta, hogy lenyomja azt... és nem történt semmi. Először csak maga mellé ejtette hosszú karjait, majd csodálkozva billentette oldalra a fejét. Töprengve nézte a vasszerkezetet, hogyan is kéne beoperálnia magát. Sanszos volt, hogy a rudak között még átférne, de mi van, ha a ládája kint marad? A szobanövénye magányos és elhagyatott lenne, az arca pedig pattanásos, mintha most tört volna ki rajta a serdülőkor. Kellettek neki a holmijai!
Így bátor lépésre szánta el magát, miután a nyakán lévő furcsa anyajegy vakargatása, és a határozott bambulás nem vezetett eredményre. Először is körbepillantott, hogy felmérje a terepet, nem próbálja-e épp valami becserkészni.
- Hallo! - hangzott a köszöntés a kastély udvara felé, amely nyugtalan gombócot csalt a fiú gyomrába. Teljesen egyedül volt. Ennél csak egy gondolat rémisztette meg jobban: mi van, ha mégsem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 249
Írta: 2017. szeptember 8. 05:21 | Link



Nagyjából húsz perce kétségbeesetten kiabálom minden irányba T-rex nevét, de még egy árva hápogást sem hallottam, sem odakint, sem a kastély falai között. Lebiggyesztett ajkakkal, a sok kapott prospektust a táskámba gyűrtem, majd felvettem a hátizsákom és elindultam kifelé. Ez a nyílt nap dolog eddig nem volt a legkedvencebb elfoglaltságom, hogy őszinte legyek, az a szag és azok az idős... múmiák nem igazán diákvonzóak. Mintha azt mondták volna, az a tanár az épülettel együtt alakult át. Tök jó, és mivé? Egy romhalmazzá? Mindegy is. Bizarr módon kirázott a hideg az ügyintézőtől is, pedig én vagyok az utolsó, akinél ez elő szokott fordulni, lehet csak az iskola teszi. Nem is tudom mire gondoltam, lehet el kéne ereszteni már tényleg, ide a szülői nyomással, vagy oda.
Felsóhajtva léptem ki az ajtón, hogy a kapu felé induljak, de továbbra sem adtam fel a keresést, hiszen én bizony a lábam nem teszem ki azon a nagy vasbizergán a kacsám nélkül. A póráz a kezemben fityegett, miközben törpejárással közlekedtem előre, hol hápogva, hol szólongatva a kis drágámat a nevén. Ekkor hallottam meg azt a köszönést is. A fejem arra fordítottam, a copfom nagyot lendült a túloldalra én meg bután néztem a sárga öltönyös alakra, és nem a ruhája miatt.
- Te miért állsz ott? - Azonban mire felegyenesedek, és esetleg választ kaphatnék, már mondom is tovább. - Nem láttad T-rexet? Úgy ekkora, fél egyedül, szépen énekel, van két topogója, meg kettő felül, ami ilyen kis csökött, de ha lesz több borítása, szép lesz.
A leírásom szerintem nagyon pontos volt, főleg, hogy a felkarjaim magam mellé szorítva el is mutogattam a kis szárnyait. Bár lehet azt kihagytam a dologból, hogy sárga és mondja, hogy háp, de az miért lenne fontos? Attól még nem kerül elő egyből!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leon Tim Wolf
Független varázsló, Elemi mágus


100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
offline
RPG hsz: 95
Összes hsz: 277
Írta: 2017. szeptember 8. 14:25 | Link



A nap legalább sütött, erre nem lehetett panasza. Akkor még zabosabb lett volna, ha még a kint ragadás mellé esetleg el is ázik az öltönye. Így csak kirekesztve érezte magát, arról nem is beszélve, hogy egyedül volt hagyva, a táj közel s távol semmi életet nem mutatott a növényeken kívül és ez a frászt hozta rá. A bokrok közül bármi leselkedhetett volna rá, így többször is hátra pillantott, mielőtt a kezei a rácsra csúsztak volna, hogy megszólítsa a semmit.
A hosszú ujjak kétségbeesetten fonódtak a vas rácsra, lemondva a gondolatról, hogy besettenkedjen a résen. Nem azért, mert fizikai képtelenség, vagy mert védőbűbájok ülhetnek a kapun. Pusztán azért, mert nem tudott volna lemondani a kofferjéről.
Elkeseredésében még arra is rávette magát, hogy esetlegesen egy kacsának is köszön, aki a közelben ólálkodva tartja őt szemmel. A gondolatra kirázta a hideg és inkább egy határozott mozdulattal megrázta a kaput, hátha változik valami. Ekkor érkezett a kérdés, ő pedig rögtön két lépést ugrott hátra, a kapura meredve, mintha maga az ördög szállta volna meg. Egy mozdulattal helyreigazította az öltönyét, még azelőtt, hogy végigmérte volna az objektumot. Mióta beszél ez?
- Miért állnék itt? Mert nem jutok be! - fakadt ki már majdnem elkeseredetten, a kezét ismét a kapu felé nyújtva, de még épp időben húzta vissza. Meggondolta magát. Az ilyesmivel nem szórakozunk. - A micsodácskát? Azok nem kihaltak?
Persze, őt ez nem lepte meg, manapság annyi furcsa dolog történik, hogy akár már dínók is rohangálhatnak. Úgysem sokban különböznek a sárkányoktól. Nagyjából  mutogatás közben konstatálta, hogy a beszélő nem a kapu, még csak nem is része annak, hanem egy lány, mire ismét bután oldalra döntötte a fejét, hatalmas, kitágult pupillákkal figyelve a lányt.
- Te mit csinálsz?
Utoljára módosította:Leon Tim Wolf, 2017. szeptember 9. 00:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 249
Írta: 2017. szeptember 8. 17:12 | Link



Bár nem az ősz a kedvenc évszakom, kifejezetten kellemes volt ma az idő és fel is ötlött bennem, hogy a faluba menet a kis tavacskát is megnézzük T-rex életemmel. De ugye ehhez két dolog is kellene, tudni, hol az a tó, meg azt, hol van a kacsám. Kicsit borúsan láttam a jövőm így egyedül, magányosan. Végre volt valaki, aki elől nem akartam elszaladni hosszabb idő után se, mert nem volt rossz ember vagy unalmas, erre nem meglépett? Nagyon nem leszek boldog, ha csak bújócskázik velem, és közben jót nevet. Szoktunk, de általában ő a hunyó, mert én nem akarok, mondjuk elgondolkodtató tényleg elszámol-e százig. Vajon tud egy kacsa számolni? Biztos, T-rex tökre okos.
Mivel a szólongatásom nem ért célba és a figyelmem is átirányult az idegen srácra, kicsit meg is torpantam guggolva. Aztán mikor válaszokat hallottam, aminek semmi értelme nem volt csak felvont szemöldökkel sétáltam a kapuhoz, mondva a magamét a kicsikémről.
- A T-rexem. Dehogy, ne mondj ilyeneket! Teljesen jól van, még csak nemrég pottyant le az utolsó tojáshéj a popójáról, ne temesd! Még csak kis pihés, fiatal, előtte az egész élet.
Nem nagyon értettem a problémáját, nekem túl egyértelmű volt, hogy a kicsikém él és virul, meg az is, hogy egy kacsa, de éreztem, hogy neki mintha nem.
- Ahj, te mindig ilyen lassú vagy? - kérdezte elég furán bambulva szembe a ládás fiúval. - Keresem a kisállatom, még beszéltem a fura tanárokkal, meglépett. Pedig haza kéne mennünk. De te, miért bántod a kaput? Ártott ő neked? Szegény vas lelke… Miért nem jössz be?
Nem igazán értettem azt se, miért rossz irányba húzza folyamatosan, mikor a másikba nyílik, azt sem, miért van csukva, mikor jöttem, akkor nyitva volt. Illetve olyan volt, mint a bevásárlóközpontban az a vicces, ami elé odalépdelsz, majd vissza, majd oda és vissza. Jó, hazafelé ezzel is akartam csinálni, de lehet elromlott. Ide nem kéne kihívni egy karbantartót? Van olyan itt? A régi iskolámban volt, egyszer úgy megolajozta a fáklyás folyosón az egyik ajtót, hogy belobbant az egész és leégett a szemöldöke. Vicces volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leon Tim Wolf
Független varázsló, Elemi mágus


100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
offline
RPG hsz: 95
Összes hsz: 277
Írta: 2017. szeptember 9. 00:30 | Link



Ugyan egy darabig komolyan abban a hitben élt, hogy a kapu beszél hozzá, talán ez nem volt annyira átlagos cselekedet Timtől. Tudott ő normális is lenni, de olyankor mindig rosszabb kedve volt és kissé fakóbban állt neki a szürke hétköznapoknak. Lényeg, ami lényeg, a majdnem kommunikációra képes vasdarab megrémítette a srácot, de nem is kicsit.
Ahogyan a leírás érkezett a t-rexről, egyre gyanúsabban hangzott neki az egész, rosszallóan is nézett az udvar felé, azaz, hogy most már, mint kiderült, a beszélgetőpartnerére, aki láthatóan szeretett furcsa közelekedési módokat választani. Ő nem számított rá, hogy majd itt törpében mászkáló lányokkal fut össze. Vajon az volt az álma, hogy olyan kicsi? Leon csak megkopogtatta kicsit a halántékát, hogy kiűzze a gondolatot a fejéből.
- Akkor nem dínó? Ha nem dínó, akkor micsoda? - hangzott a kérdés, miközben összevonta a szemöldökeit, jelezve így is az értetlenségét. T-rex, tojásból kel ki, de pelyhes...
Szinte izzott közöttük a levegő, ilyen intenzív bambulás is ritkán esik meg két ember közt, ezt pedig Leon... hát, érezte volna, ha nem lett volna ekkora fáziskésésben.
- Legtöbbször. De honnan kellett volna tudnom, mit keresel? - tanácstalanul széttárta a karjait, már csak az egyik szemöldökét vonta fel, majd csípőre vágta a kezeit. Ő nem volt itt, sejtelme sem volt a lányról. - Ez a kapu érez? Húha... ez... szomorú. Öizé, nem akartam. Én csak nem jutok be, meg egyedül vagyok éshát... Nem segítenél kinyitni?
Egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát, egyre kellemetlenebb érzés kerítette hatalmába a nyílt tértől, csak szerette volna az új házát, meg a szobáját.
- Azért nem megyek be, mert nem nyílt ki! - közölte immár sokadszor, kétségbeesetten méregetve a vasrácsokat és indíttatást érzett, hogy leüljön és sírjon. De nem tette. Nagy már ehhez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 249
Írta: 2017. szeptember 9. 01:08 | Link



Nem igazán voltam már túl lelkes és a reményeim is kezdtek elveszni, mert hiába beszélt valaki a közelben, az bizony nem a keresésem tárgya volt. Pillanatnyilag fogalmam sem volt hogyan is legyen tovább, és a legszomorúbb az volt, hogy hiába kérdeztem és magyaráztam el a dolgot, tudtam, hogy biztos nem látta, mert akkor már hazajött volna a kacsácskám. Nem mert megijed, biztos nem fél a csini, sárga öltönyös fiúktól, még megy is hozzá a szín, hanem mert akkor már engem is látott volna.
- Csoda? Igen, egy igazi csoda, de még nagyon kis baba - jegyezte meg el is mutogatva a kezeivel, hogy éppen mekkora. Fura volt így a kapu két oldalán beszélgetni, mikor szimplán elég lett volna a másik kilincsrészbe kapaszkodnia és maga felé kitárnia az idegennek. Akit feltűnően bámult tovább, még csak nem is zavartatta magát, de azért egy szomorkás mosolyra futotta. - Az előbb mondtam, vagyis, mindegy, gondolom a kapu belebeszélt és nem hallottad. És igen, mindennek van lelke, nem tudtad? - pislogtam rá kérdően, aztán bólintottam is párat, hogy de, én aztán szívesen, csak nem értem a problémát, még, de biztos van. Lehet nehéz a ládája, mondjuk, ha ő nem bírta el, akkor én sem fogom. A tőle távolabbi kapuajtó fogókájába kapaszkodtam, aztán magam felé húzva nyikorogva elnyílt a rácsos ajtó, majd ennek ritmusára a másik is megadta magát. Medzsiiiik.
- De…de…most nyílt ki - kicsit leszúrva és sértve éreztem magam, de aztán lévén már elég nagylány vagyok, mellé sétáltam, persze látványosan mögé, mellé és oldalra lesegettem, de közben gyanús sárga foltot láttam meg a ládája mögött. - Te itteni diák vagy? Vagy most engedtem be egy szökött rabot? Mondjuk én nem járok ide, akkor most foszd ki őket, bár hagyj valamit nekem is, kérlek.
Közben elindultam kikerülve őt nagy bambulással, majd a csomagja mellé guggolva megtaláltam a szökdösősömet. A pórázt a nyakán lévő hámhoz kattintottam és felegyenesedtem hatalmas örömteli vigyorral az arcomon.
- Nem mondtad, hogy te rejtegeted T-rexet!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leon Tim Wolf
Független varázsló, Elemi mágus


100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
offline
RPG hsz: 95
Összes hsz: 277
Írta: 2017. szeptember 9. 23:49 | Link



Ahogy hallgatta a női hangot, Leon egyre inkább elbizonytalanodott, jó helyen jár-e egyáltalán. Még tett is egy fél lépést hátra, elérve ezzel, hogy majdnem hanyatt essen a saját bőröndjében. A kofferre nézett és szigorú pillantással büntette, a mutatóujját is megrázva a súlyos bőrláda felé. Rajta nem fog ki egy ilyen kis izéke!
- Pont akkora? Az nagyon pici - jegyezte meg furcsállva az esetet, hogy mégis mi az, ami akkor, pihés és elengedi egyedül a nagyvilágba. Ő Buksit soha nem engedi sehova, bár ő már sokkal nagyobb, terebélyesebb.
A mindennek van lelke teória őt rendesen megijesztette. Az még rendben, hogy az állatoknak van, a bogaraknak, a pókoknak, sőt, még a kapunak is. Na de... - De akkor a vécécsésze miért nem sír folyton?
Aztán, a lány rövid bambizás után csak beengedte szerencsétlen, kint dekkoló, narancsba öltöztetett hajléktalant. Még ha nem is ez volt az első gondolata, de kinyitotta az ajtót, mire a német elővette a belsőzsebből a medzsikes pálcát és repülésre bírta a ládát - mint utóbb ráébredt, ő varázsló.
A lány kissé sértetten jegyezte meg, hogy hát pedig most kinyílt, mire Timi hangosan és kissé zabosan felsóhajtott, hagyva a méregetést.
- Leszek, most költözöm be, mert idén kezdek mesterképzésen - közölte nagyon informatívan, mert ő ugyan nem szökött rab és nem is akart senkit kirabolni. Legalábbis, eddig nem. - Eddig még soha nem loptam senkitől semmit. De van olyan maszkizém, tele van rakva felvarrókkal, tök szexi.
Az a Schianzug, az az izé, ami ilyen fekete és harisnya helyett használják a hardcore betörők.
A lány közben megkerülte a srácot és a hám kattant a szökevény kacsa pórázán. Leon a hangra pillantott hátra, pár pillanatig nézte az állatot, majd kidülledtek hatalmasra a szemei és még talán fel is kiáltott ijedtében, hogy a ládáján átvetve magát berohanjon a kastély udvarára, csak ott forduljon vissza.
- Az egy KACSA?! - kérdezte remegő kézzel mutatva a póráz végén tipegő kisállatról.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 249
Írta: 2017. szeptember 10. 19:58 | Link



A megjegyzésre, miszerint T-rex nagyon pici kicsit felhúztam az orromat, mert hát milyen megjegyzés ez. Még jó hogy nincs itt és nem hallja, most biztos elkeseredne. Különben is, a társai között egész magasnak számít már, meg kis ügyes, felegyenesedve topogó, vagyis pontosabban futó. Azért nem egy Usain Bolt, de gyakoroljuk együtt, mikor kergetem, ő meg próbál megszökni leginkább.
- Mi az, hogy nagyon pici? Pont jó. Talán lenézed a kicsi méreteket? - érdeklődtem most már egész kíváncsian, még a karjaim is összefontam magam előtt. Ezután persze kifejtettem az elméletem a kapu lelkéről és hogy talán nem kéne így beszélni vele, persze ezt nem is tettem rossz szándékkal. Viszont a visszakérdésére nagyon kellett nevetnem. A kezeim a számhoz kaptam, aztán a mutatóujjammal jeleztem, hogy egy kis időt kérek, mert most nem fogok tudni beszélni.
- Lehet, hogy sír, csak másnak panaszkodik. Erre nem gondoltam még én sem...
Ahogy az ajtóba kapaszkodva kinyitottam azt egy picit értetlenül meredtem a fiúra, mert se nem vagyok nagyobb, se nem erősebb, meg még itteni se, aztán mégis sikerült. De elengedtem a dolgot elég hamar. A mestertanonc kifejezés már ismerősen csengett, ilyesmiről beszéltem én is odabent nem olyan régen, de valahogy a döntés még nem szülte meg a fejemben magát.
- Ó, biztos nagyon menő. Én maximum a harisnyám húzhatom a fejemre. Az viszont nagyon helyes… a lopkodás rossz - azonnal helyesbítettem is, mert ugye azt én sem szoktam. Kölcsön venni, azt igen, elég sűrűn, és általában vissza is adom a dolgokat csak kell egy kis idő hozzá. Mások ezt is gyakran eltulajdonításnak veszik, szomorú. - Egyébként a nevem…
Én esküszöm be akartam mutatkozni, de a kis sárga életem elődugta a fejét a belebegő láda mögül én meg rástartoltam mielőtt megint elcsászkál, a fejét simizgetve kicsit leszidtam, mire meghallottam azt a felkiáltást. El is felejtettem, hol hagytam abba.
- Shhhh. Nem, nem egy kacsa, ő itt T-rex. Mi a baj? Ennyire kócos vagyok hátulról? Vagy van valami folt a hátsómon?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leon Tim Wolf
Független varázsló, Elemi mágus


100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
offline
RPG hsz: 95
Összes hsz: 277
Írta: 2017. szeptember 20. 21:10 | Link



A lány egyből megmakacsolta magát, felhúzta az orrát, de ez Timnek nem szúrt szemet, mert mégiscsak róla beszélünk, ahogyan a kapu előtt feszít, rajta a pont megfelelő helyeken passzos narancssárga öltöny. Fessen nézett ki, jól érezte magát, a lány bosszankodás nem jutott el a csöppnyi agyáig, ami még nem kövült meg.
- Hát azt mondtam, hogy nagyon kicsi. Mi van, ha elüti valami? - nézett körbe, még le is árnyékolta a szemeit, hogy jobban lássa, merről jön a forgalom, de sehol nem volt senki. Ő elég sok mindent lenézett, többek között a kicsi embereket is, de természetes volt a számára. Ilyen magasról, ahová ő nőtt, már csak lefelé lehetett pillantani.
A lányból kitört a nevetés, nem is egészen sikerült feldolgoznia, hogy miért, de ő is kuncogott egy kicsit. Ez az egész nagyon ragadós volt. Nem tudta elképzelni, hogy ki lehet az, aki szegény wckagylót megérti, annak minden gondjával és bajával együtt, anélkül, hogy kinevetné. Talán egy bidé.
- Igazán érdekfeszítő csevej lehet - jegyezte meg Leon, de a hangszíne egészen mélyre sikerült, így csak megköszörülte a torkát, hogy helyrepasszintsa azt. Kevés sikerrel.
Szó esett Tim maszkjáról is, ami ugyan nagyon szép volt, ritkán hordta, mert nem sűrűn síelt, meg boltokból sem lopott még semmit. Bár, egyszer felírta a cipőlistájára, hogy neki bizony el kell hoznia egy Capri Sonnét fizetés nélkül. A lány arra jutott, hogy a neve SHHHH, Leon pedig értetlenül döntötte oldalra a fejét, de csak miután elmenekült kellő távolságba. Az adrenalin végiglüktetett az erein, a szervezete pedig azt kiabálta, fuss innen, rohanj, ha kedves az életed! Ő csak reszketett ott, az udvaron, remegtek a kezei, mint a nyárfalevél.
- Nem... semmi, jól nézel ki... de az... egy kacsa? - mutogatott, továbbra is reszketve, a kis sárga pihés kacsogányra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kirill Nowakovskij
KARANTÉN


Yesli vy boites' volkov, ne khodite v les!
offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 9
Írta: 2017. szeptember 23. 16:57 | Link

Boróka

Nagyon kicsinyesnek éreztem, hogy ilyet teszek, de muszáj bolt szóba elegyednem a lánnyal. Annyira elveszett volt így év végén. Idősebbnek tűnt,
 de nem zavart.
-Ne aggódj. Csak olyan, mintha az állatkertbe érkeztél volna. Szerintem minden évben ez van. Vagy szólj, ha tévedek!-pislogtam rá nagyokat. Szerintem meghallotta, de mintha nem vett volna tudomást erről. Elsétált mellettem a tömeggel. Azt hittem, sosem látom.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ha félsz a Farkastól, ne menj az erdőbe!
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 249
Írta: 2017. szeptember 29. 18:40 | Link



- Elüti? T-rexet? Nem, nem, nem, nem, nem… - ráztam a fejem hevesen tiltakozva. Ilyen rémségeket kigondolni sem szabad, nem még kimondani! Teljes kétségbeeséssel játszódtak le a fejemben csúnya forgatókönyvek kacsavadászokról, kacsatepertős különlegességet készítő szakácsokról, farkasokról és rókákról, amint eszeveszetten kergetik az én kisállatom. Milyen torz, korcs világban élünk, ahol megtörténhet ez? Ám szerencsére a tragédiáról hamar elterelődött a figyelmem.
Ha minden beszélni tudna, ami körülöttünk van, sok embernek nem lenne se titka, se magánélete, se még ép házassága. Ebben olyan kilencvenkilenc százalékig vagyok biztos, de az az egy százalék csak azokra vonatkozik, akik tojni szoktak magasról a problémákra. Nekik is tudnának még kavarni a kis berendezések. Vicces sztorikat tudhat szerintem a bár mosdókagylója is, majd egyszer megkérdezem egy hosszú este után, hátha velem is szóba áll! Szeretem az izgi sztorikat.
- Hát, engem érdekelne pár bútordarab miket tud, tuti vannak hatalmas sztorijaik. Gondolj csak bele, előttük senki nem figyel magára igazán - elgondolkodva simiztem a pofim, de aztán csak rájöttem, hogy ehelyett tényleg meg kéne találnom a kis sárga totyogóm. Szóval egy gondterhes sóhajjal nézelődtem a kapunyitás után, meg be is akartam mutatkozni, mire meglett a rosszaság. De úgy meredt ránk a fiú, hogy én is kénytelen voltam őt jól visszabámulni, meg még elég buta fejet is vágni. Már tényleg azt hittem rágóba ültem, de az egész fenekemre ugye nincs rálátásom, gyárilag lehetetlen tükör nélkül.
- Ő T-rex, az elcsoszogott rosszaság. Köszönj szépen a csini inges fiúnak - mondtam, közben a kis szárnya alá nyúltam, mert tudtam, hogy egy ponton igen ingerelhető rá, hogy megemelgesse, mintha integetne. Sikerült is én meg elégedetten vigyorodtam el. - Örül, hogy megismerhet. Meg én is, ja igen. Daisy Blue Berry. Már a nevem. De te rendesen lesápadtál, minden oké? Ugye nem fogsz hányni? Egyszer… mindegy is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leon Tim Wolf
Független varázsló, Elemi mágus


100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
offline
RPG hsz: 95
Összes hsz: 277
Írta: 2017. október 4. 01:12 | Link



A bútoros dologban lassan, de biztosan elvesztette a fonalat. Nem volt elég, hogy retteg a nyílt terekben, ahol védtelen préda, bármi elejtheti, míg nem figyel, mert a zippoja nem gyullad. Nem elég, hogy a magas helyeken enyhíthetetlen émelygés tör rá, a repüléstan óráin feszt, kötelező jelleggel rókázott a tanárra. Talán ennek némi köze lehetett ahhoz is, hogy hétfő reggel voltak és Tim nem viselte jól olyankor a megerőltetést, de a lényegen ez nem változtat. Akkor még meg sem említette az ember a kacsákat, amelyek bármelyik sarkon ott leselkedhettek rá, neki pedig a gondolattól megdobogósodott a kicsi szíve. Akkor jön a nő a gondolattal, hogy a bútorok is megfigyelés alatt tartják, őt pedig kirázta a hideg.
- Ez nem vicces, ez ijesztő - rázta meg a fejét a ficsúr elborzadt ábrázattal. A lány gondterhelt sóhaját még az ő földimogyoró méretű agyával is sikerült értelmeznie, meg is kérdezte volna, hogy mi a gond, ha nem kerül elő a legnagyobb félelme, maga, a törpe, sárga anti-Krisztus. Minden porcikájában reszketett, akár a nyárra emlékeztető utolsó. megsárgult falevél, talán még a víz is leverte.
- T-rex? Akkor ő nem egy kacsa? - Ha egészen őszinte akart volna lenni, mélységes zavarodottság költözött a lelkébe. Ott volt a furcsa, de csinos lány, a sárga pelyhes döggel a kezében. Nem is volt egészen biztos benne már, hogy az egy kacsa. Sosem látta őket fejletlen állapotban, amúgy is leginkább a vadkacsák rémisztették meg. Nem lehet ok nélkül ez a nevük. A kis tollas még integetett is neki, ő pedig még mindig bizalmatlanul méregette. - Nem harapja le a karod? Ö... ja. Timmy... aza... Leon. Tim. Wolf. Örülök. Talán most már nem, de nem ígérek semmit.
Kissé előrehajolva vett mély levegőket, de a szervezete szinte sikítva tiltakozott. ~Ne vedd le róla a szemed! Veszélyes!~ Mély levegő után kapott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 249
Írta: 2017. október 10. 01:45 | Link



A nagy gondolkodás közepén valahogy elkerültem attól a ténytől, hogy miként is értem el oda, hogy a komód majd elmeséli ki szokta belőle kilopni az aprót. Mondjuk tutira hasznos dolog lenne, de miért is merült ez fel? Nem is olyan lényeges már. Leginkább azért sem, mert ahogy nézem a szokott módon - mert más is tette már ezt velem - igencsak furácskán reagált a sárga zakós fiúka.
- Talán egy kicsit - de érdekes is. Ezt a véget már csak magamban tettem hozzá és inkább T-rex további kutatásába fordítottam át a fölös energiáim, ami kamatozott is elég hamar. Még jó, hogy nem a svájci frank alapú hitel jár így. Oh, wait. Mindegy is, ezeket rábízom az okosokra, főleg, mert egy megkönnyebbült sóhaj és vigyor kíséretében ráleltem a kicsikémre, akit már úgy hiányoltam.
- Ő a kis társam, T-rex - mutattam be újra, mert olyan volt, mint aki nem fogta fel a dolgot. A kérdését pedig el is engedtem, hát mit számít milyen állat? Ha kecske lenne és én Némónak hívnám azzal is bajuk lenne az embereknek? Diszkriminálják az állatokat. Mert nagyon kreatív a macskákat Cirminek hívni. Minden másodikat. Közben megsimiztem eleresztve a szárnyast a pelyhecskéin át, aki erre elégedetten nyomta a fejét a tenyeremhez.
- Nem - ráztam meg a fejem - miért tenné? Nem is tud harapni rendesen.
Persze azt nem kötöttem a fiú orrára, hogy csipkedni szereti a rosszfiúkat és rosszlányokat. De azok megérdemlik, Tim meg nem tűnt olyannak, akit T-rex bántana, sőt, a ládájánál bujdokolt, biztos szimpatikus volt neki vagy hasonló.
- Biztos rendben leszel? Van nálam egy csoki, kéred? Lehet a vércukrod… - billentettem oldalra a fejem, ahogy megemelkedtem már a kis nyakörves kacsával a karjaim között. Ő a pulcsimnak simulva mintha sípolt volna egyet, aztán csak a madzagom piszkálásával foglalkozott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leon Tim Wolf
Független varázsló, Elemi mágus


100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
offline
RPG hsz: 95
Összes hsz: 277
Írta: 2017. október 10. 21:18 | Link



Ugyan elsőre Timen eluralkodott a pánik, biztosra akart menni, megkérdezte hát a lánytól, hogy T-rex akkor most a kacsafélék osztályába tartozik-e? Nem érezte kellően megnyugtatónak a választ, mert nem tudta eldönteni, hogy a lány vajon csak sumákol, vagy tényleg T-rex az állat. Talán utoljára gyerekkorában hallott ilyenről, éppen ezért nem is volt meglepő, hogy a kicsi, pihés kacsát nem ismeri fel biztosan. Az emlékei közt a rettegett állat nagy, kifejlett példány volt, fehér tollakkal és masszív testtel. Vagy éppen barna és zöld tollakkal, attól függően, melyik rémálmára hagyatkozott.
-  Mi az, hogy nem tud harapni? Akkor lehet, hogy nem is kacsa - állapította meg, mert tisztán élt még az emlékei között, mikor gyerek volt és Owen bácsikája hangosan üvöltött a szomszéd Magdival, hogy fogja vissza a Kacsát, mert majdnem letépte a kecskéje lábát.
Persze, ez a bizonytalanság nem mentette meg, nem lett tőle jobban, csak állt ott, remegtek a lábai és a ládájában pihenő nagy doboznyi süteményen járt az esze. Volt benne csokis piskóta, linzer, meg minden csoda, egy ismerősétől kapta és menten jobban érezte magát tőle.
- Én? Kedves tőled, hogy felajánlod a csokidat, de nem. Köszönöm, szerintem innen már én is megoldom. - A pálcája egy mozdulatával a láda lassan felé araszolt, majd leesett, ő pedig felpattintotta a tetejét, hogy a nagy ország-világ szeme láttára kezdjen benne kotorászni. - Sütim van, megkínálnálak, de nem tudom, eszel-e ilyeneket.
Már az is nagyon előzékeny volt tőle, hogy kiemelte a bozontos fejét a poggyászból, arról már nem is beszélve, hogy tartotta a szemkontatkust két teljes másodpercig, mielőtt ismét a kacsára sasolt. Az az állat figyelte őt!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 249
Írta: 2017. október 11. 22:33 | Link



Én esküszöm próbáltam követni a fiút, de elég hamar elvesztem, és nem, nem a bútorok hibája. Igazából kicsit T-rex is lekötött, mert elég erősen lökögette a csőrével a vádlim, hogy akkor, ha már bizerálom a szárnyait, igazán fel is vehetném, vagy elengedhetném. Nyilván a másodikról ma már nem álmodozhat, rosszaság volt és meglépett itt nekem az infarktust hozva rám. Még rendesen a bácsival se tudtam megbeszélni a dolgokat a beiratkozásról.
- Nem láttam még soha, hogy harapna - rántottam meg a vállam, aztán kicsit a földet bámulva elfojtottam egy vigyort. Nem értettem, ha itt tolladzik, miért a harapásból következik a kacsálansága. Mondjuk amilyen sokat van velem, meg tárgyal az albérleti szomszéd néni papagájaival, simán lehet, hogy ő már igazából az. Érteném miért próbál repülni futás közben. Tudjátok, így tárogatja a kacsóit, aztán nem történik semmi, csak furán előre billen a feje és azt hiszed fejre esik.
- Biztosan? Azért vigyázz, nem vicces, ha az ember ilyen rémülten remeg. Egyszer láttam valakit összecsuklani, mint egy harmonika - döntöttem meg a fejem fintorogva. A pubokban fura dolgok történnek. - Ó, és az a másik nagy ajtó, a kastélyba, na az se befelé, hanem kifelé nyílik - jutott eszembe ezt megosztani vele, lévén ez a bejárat is eléggé meg akarta tréfálni, amit nem is értek. A mondata végén csak felnevettem kicsit, közben T-rexet simizve tettem pár lépést a ládája felé, aztán néztem rá lefelé, ahogy matatott. Igazából talán kicsit túl kíváncsi voltam, szóval mikor észrevehette volna, inkább elnéztem a zöldes bokrok felé.
- Eszem, vagy nem úgy nézek ki? De köszönöm szépen, nem kérek, van még otthon két barackos fánkom, amik csak rám várnak. Ha gondolod egyszer hozok neked is, naaagyon jók. A lakás alatt van egy minipékség ott csinálják, és minden reggel arra az illatra kelünk, igaz T-rex?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 14 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék