Az iskolát körülvevő magas fal, mintegy biztonsági sávként szolgál a bent lakók nyugalmának érdekében. Ide érkeznek az új diákok, és kezdetben ezen a helyen tudnak ki is sétálni, miután az engedélyező nyilatkozatukat átadták a házvezetőjüknek vagy helyettesének. Ez a biztonságosabb, jobban ellenőrzött rész, ugyanis létezik a kapun egy másik, nagyobb rés is, mely közelebb van a faluhoz, de a megközelítése csak annak ajánlott, aki ismeri az oda vezető erdei ösvényt is, ugyanis könnyű letérni róla és a kentaurok területére tévedni.

A hatalmas fekete vaskapu rengeteg mágiát rejt, és egyből érzékeli, ha idegen lép a területre, még akkor is, ha a mágia magas fokú ágát is műveli(kivétel ez alól az Animágia és a metamorfmágia), ellentétben a réssel, ahol már alacsonyabb a mágia ereje. Oldalain a házállatok szobrai találhatóak meg, alulról felfelé haladva a sárkány, a szfinx, az unikornis valamint a főnix. Ennek az elrendezésnek több története is fellelhető a mágustanoda történetében, azonban pontosan nem lehet megmondani melyik a valós ok.

A faragott oszlopok, rúnákkal díszítettek, melyek a falon több felé is fellelhetőek. A kapu felett határozott betűkkel az iskola neve és himnuszának egy részlete látható:

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=686386#post686386][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2017.06.19. 20:10[/b][/url]

Ráhel

- Hülyeség - morogja a határozott léptekkel haladó nővére után. Pillanatokkal később már csak cipősarkának kopogása marad Zenkő után, ő pedig ott ücsörög a ládáján egymaga. Félhangosan szitkozódva rúg bele egy kőbe, aminek mindössze annyi a bűne, hogy éppen ott volt, ahol. Felpattan a bakancs orrára, aztán hangosan koccan egy másik kőnek, és gurul még pár métert. Végül egy utolsót pattanva tűnik el egy fűcsomó tövében. Idegesen szusszanva fogja meg a láda fogantyúját végre, amikor már nővére után a kopogás hangja is elhalt, és ránt egyet a ládán. Tulajdonképpen egyszerűbb lenne, ha csak a levegőbe emelné a megfelelő bűbájjal, de abban meg mi lenne az élvezet? A lányt észre sem veszi, miközben nagyot lendít a ládán még térdével is rásegítve kicsit, hogy aztán az hangosan ér földet recsegve-ropogva, azzal a lehetőséggel kecsegtetve, hogy mindjárt szétesik, ha a gazdája továbbra is ilyen kíméletesen bánik vele. Abbahagyja az erre irányuló kísérletet és végignéz a lányon.
- Nem - érkezik a tömör válasz egy fél pillanattal később, és annyi agresszivitást tuszkol abba a három hangba, hogy csak úgy tocsog benne a válasz. Felér egy útmutatással melegebb éghajlatú helyek felé, de legalább egy gebedj meg is lehetne. Vállán ránt egyet, aztán zsebéből előhalászva a pálcáját levegőbe emeli a ládát. Köszöni, boldogul.
- Nyilván - válaszolja, a csomagjára pillantva. - Te meg őskövület vagy. Minő meglepetés - folytatja továbbra is éppen olyan bunkón és kelletlenül, mint ahogy nekifogott, csak éppen már néhány lépést is tesz a kapu felé, félhangosan mormogva orra alá, ám mindebből csak annyit érteni, hogy Zenkő. A hangsúly alapján azonban éppen nem dicséri a nővérét.
- Nem vagyok kíváncsi az iskola történetére, se semmi hasonlóra. Ohridszki-Füst. Pipáld ki a nevem a kis listádon. Cső, Barbie - köszön el, kezét megemelve egy laza intésre, aztán elindul előre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=688966#post688966][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2017.07.08. 12:48[/b][/url]

Ráhel

Szemöldökét összevonva ráncolja a homlokát, rosszallóan méregetve a szőkét. Még a száját is elhúzza, ahogy kissé megrázza a fejét, majd egy kelletlen szusszanás hagyja el a száját. Mindegy. Kár az energiát is pazarolni az egészre, láthatóan eldöntötte a lány, hogy mosolyogni fog és kedves lesz.
- Te mindig ilyen idegesítő vagy? - kérdezi. Arca újra kifejezéstelen, amikor megszólal, csak szemében tükrözik némi fáradt, unott akármi, mintha csak azt kérdezné, "ez most komoly"? Mint akire rászórtak valami cuki bűbájt, ő meg még ezt a szót sem kedveli, nemhogy azokat a dolgokat, amiket ezzel a jelzővel illetni szokás. Undorról árulkodó grimaszba torzul a szája, ám ez éppen olyan hirtelen tűnik el, mint ahogyan megjelent az arcán, átadva helyét újra az életunt ábrázatnak.
- Ki nem sz*rja le? - teszi fel az újabb kérdést megvonva a vállát. Ha eltéved, hát legalább nem lesz olyan unalmas az egész iskolai séta, amihez az égvilágon semmi kedve. Felsője kapucnijához emeli a kezét, hogy aztán azt homlokába tolja, mintegy közölve a lánnyal, hogy le is kophatna nyugodtan. Kár, hogy biztos benne, szöszi ezt nem fogja érteni, de legalábbis nem akarja érteni. Hülye lányok.
- Ez valami kényszeres cucc nálad, hogy ennyit beszélsz? Fordulj gyógyítóhoz, b***** - közli. Hangszíne nem árulkodik semmiféle különösebb érzelemről, akárcsak az arca. Maga elé bámul a kapura, nem tudja, miért ácsorog még mindig ott, hallgatva a továbbra is vígan csacsogó lányt. Meg kell, hogy büntesse? Mi van? Azt hiszi, ettől most hirtelen remegni kezd a térde ijedtében és mégiscsak segítséget kér? Olyan kelletlen, pengeéles mosolyt villant rá, hogy bárki megijedne ettől, ha egy sikátorban találkozik vele sötétedés után.
- Büntess meg, ahh... ez minden vágyam. Hadd súroljam fel a folyosót fogkefével. Nyenyenyenye. Gebedjél meg, hallod. - Határtalanul kedves. Ha kicsit több beleéléssel mondaná, amit éppen közöl, talán még szórakoztató is lenne, viszont ilyesmire nem veszi a fáradtságot. Ismét megemeli a bőröndöt, kíméletlenül rángatva maga után szerencsétlent. Nem Barbie, hanem Ráhel? He? Két lépést tesz, és újfent megáll, hogy a lányra nézzen.
- Streeler - jelenti ki szinte már elégedetten. Remek becenév lesz ez a lánynak.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=883914#post883914][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.11.12. 20:05[/b][/url]

- Jééézusom... hülye vagy te, Androvics - közli felhorkanva, de azért csak vigyorog a kijelentésen, miközben a homlokát dörzsöli. Legalább egy pillanatra mégiscsak sikerül elfeledkezni a jelen helyzet kellemetlenségéről. Azt ugyan nem szeretné, hogy az eddig megosztott információknál többet is el kelljen mondania véletlen is Zakariásnak, de ez a veszély nem is annyira fenyegeti, ha sikerül megoldani a gondot. A képessége ennél is látványosabb fele úgyis a birtokra korlátozódik valami különös okból adódóan, aligha fog egyikük is valami szürreális tárggyal a kezében ébredni. Még az hiányozna. Így is elég, hogy itt szenved a másik, mintha a halálán lenne. Ő már számon se tartja, hány zúzódása van és hol. Igaz, hogy nem mindig kényelmes így létezni, de túléli.
- Annyira azért nem is fájdalmas - jegyzi meg a szemét forgatva, egy sóhaj kíséretében, de mégis megkíméli attól a másikat, hogy esetleg még vállon is veregesse. Bárki mondhatja, hogy most egyébként is könnyen beszél, hiszen éppen nem ő viseli az összes harci sérülését, még ha ő is szerezte őket az elmúlt napok során. Az iskola kapuján kilépve egyelőre nem válaszol a kérdésre, csak kezét szemöldökéig emelve szétnéz, hátha feltűnik valahol a kis zöld lény. Hiába keresi azonban, nem látja, pedig az őszi tájba a smaragdzöld mégse olvad be olyan könnyen már. - Nemt'om. Lehet, úgy többre jutnánk. Mindenesetre egy sóbálvány-átok tökéletes megoldás szerintem, élőlényeket begyűjteni képes bűbájt még nem ismerek. Egyébként is ki tudja, mire képes ezeknek is a sajátos mágiája... mint a manók meg a koboldok... ehh... szóval sóbálvány... Jobbra vagy balra?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=884040#post884040][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.11.16. 21:57[/b][/url]

- Biztos van rá bájital - jegyzi meg egy vállrándítással. Rémlik neki, hogy még a Durmstrangban kapott valamit, amikor ez az egész kezdődött. Éppen csak azóta is mellőzi az ilyesmit. Bármilyen értelmetlennek is tűnhet, a sebhelyeit többnyire emlékeztetőnek tartja. Szeretné megoldani, vagy még inkább leküzdeni ezt a valamit, amit néha még maga sem ért igazán. Lillával olyan könnyűnek tűnt egy évtizeddel ezelőtt, csak aztán megváltozott valami, és még életében nem félt még annyira attól, hogy valakinek ártani fog akaratán kívül is. Még az is felmerült benne az elmúlt évek során, hogy ha biztosan elveszítené ezzel az álmait, hagyná, hogy átváltoztassa egy vámpír. A bizonyosság hiányában és nővére kérésének köszönhetően azonban erről letett, most a varázslat- és manaelméleti kutatásokba vetette bele magát, közben pedig éppen ez a tompa fájdalom az, amitől képtelen elfelejteni, hogy ez megoldásra váró probléma, és érzi ugyanakkor, hogy nem álmodik. Vannak napok, amikor kifejezetten nehéz elhatárolnia, ébren van-e vagy sem. Mindezt azonban össze sem tudná foglalni szavakban talán, és akarni még kevésbé akarna időt szánni a lelkizés szerinte fölösleges, unalmas és értelmetlen rituáléjára. Sosem értette, mire jó az.
- Megkérdezheted Rudolfot... vagy a gyógyítót - teszi hozzá aztán, a maga részéről úgy érezve, ezzel tompítja is némileg korábbi kijelentése élét, de hogy arra mi okból lenne szükség, már nem tudná megmondani. Talán mert jelenleg mégiscsak Zakariás cipeli az ő képessége terhét, már amennyiben egyáltalán képességnek nevezhető ez.
- Nekem sem, de nem hiszem, hogy akarunk annál nagyobb feltűnést kelteni - válaszolja. Az átkokkal az a gond, hogy vonzzák a Minisztérium illetékeseit. Minél erősebbek, annál inkább. Nem tudja, Zakariás mennyire van ezekkel képben, de inkább bele sem kezd, csak tudomásul veszi a javaslatot és jobbra indul. Már menetközben húzza elő a pálcát, amin sikerül is meglepődnie. Ilyen girbe-görbe példányt eddig még nem is látott. Talán csak nem fog ki rajta, még ha nem is lehetne pálcasuttogónak nevezni, ugyanis főként a sajátjával van számottevő tapasztalata. Azt a vélahajas példányt sikerült megszelídíteni azonban, amire mégiscsak büszke, tekintve a mag nem éppen jó hírét. A baj ezzel talán éppen az, hogy nem tudni, Zakariás kezében mennyire makacsolja meg magát az ébenfa pálca. Meg is fordul, hogy inkább cseréljenek, és ekkor veszi észre a kis lényt.
- Ott a bokornál - juttatja társa tudomására elég hangosan. Ha már észrevették, innentől csak be tudják cserékszni. Rá is szegezi a pálcát a kis lényre, de a kis semmirekellőt nem sikerül eltalálni elsőre. A sóbálványátkot a bokor lombja nyeli el, Álmos pedig félhangosan káromkodva indul tovább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=884363#post884363][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.12.02. 19:55[/b][/url]

Egyetértő hümmögéssel válaszol a megállapításra. Ennél nagyobb feltűnést kelteni valóban nem lenne jobb. A maga részéről egyáltalán nem szeret a figyelem középpontjában lenni, ezért is könnyebbül meg attól is, hogy Zakariás úgy dönt, túléli bájital nélkül a zúzódásokat. Ha sikerül megtalálniuk azt a kis nyavalyást, akkor úgysem kell sokáig elviselnie már, ha jók a sejtései. Baj az lesz, ha kiderül, hogy nem is a leprikón a bűnös esetleg. A tervnek megfelelően ő az egyik irányba indul, Zakariás pedig a másikba, és csak azért fordul vissza, mert a másik pálcáját olyannyira idegennek érzi a kezében, hogy inkább cserélne. Még jó, hogy ez megfordult a fejében, mert észre is veszi a smaragdzöld foltot az egyik borokban, felhívva rá kollégája figyelmét is azzal a lendülettel. A pálca nem bizonyul a barátjának, a varázslat ugyanis nem ér célt. Egy fa törzse nyeli el. Zakariás azonban rosszabbul jár, a pálca ugyanis majdhogynem visszafele sül el, a vélahaj a legkevésbé sem működik együtt a férfival, hiába van az ő testében, és a bűbáj az arcába robban. Álmos hirtelen nem is tudja, hogyan reagáljon. Talán ha nem a galád lényt üldöznék, még akár hahotázna is, de még így is elvigyorodik, kurtán felhorkanva, ahogy elnyomja a nevetést, és Zakariás felé nyújtja a pálcáját. Kár erőltetni, ha az nem működik együtt vele, ahogy ez a másikra is igaz lenne, de úgy látszik, hogy a jóslástan tanár másképp gondolja. Álmos szemöldökét kérdőn megemelve, érdeklődve figyeli most már, hogy vajon ez mennyire hatja meg a pálcát, mert most éppen pont úgy néz ki, mint amikor a kísérleti stádiumban lévő bűbájal járt hasonlóképpen. Drukkolhatna is akár, de most leginkább kíváncsi. Nem túl hasznos társ így ebben a vállalkozásban, de ha más nem, majd a leprikón után veti magát szükség esetén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=885441#post885441][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2025.01.09. 19:01[/b][/url]

Egyre röhejesebb ez a helyzet, ez tagadhatatlan. A vélahaj eleve arról híres pálcamagként, hogy kifejezetten rakoncátlan, és ezt még szépen sikerült megfogalmazni. Álmosnak vannak kellemesnek cseppet sem mondható emlékei tanulmányai első éveiből, amikor még csak ismerkedett a pálca erejével és használatával. Kísérleti bűbájok esetén még a mai napig előfordul egyébként is, hogy a pálca megmakacsolja magát, vagy a várthoz képest teljesen más eredményt produkál, de mostanra azért mégis elmondhatja, hogy egészen remekül összeszoktak közel két évtized alatt. Ehhez képest Zakariás kezében a pálca azonban úgy viselkedik, ahogy az várható. Bizonyára nehezen megkerülhető összetevője a teljes képnek, hogy gazdája mégsem a gazdája a megszokott külső alatt, ahogy Zakariásnak is szokatlan az ébenfa pálca. Nem is működik a varázslat, bármit is próbált megidézni, a pálca inkább önkényesen idéz meg valamit, amitől még Álmos is majdnem elneveti magát. Egy kurta horkantásra azért mégis futja, széles vigyor kíséretében, azonban jobban leköti az a tényállás, hogy úgy véli, ha ő nem kapja el most a fránya kis flótást, akkor az vígan elszalad a bokrok alatt, és ki tudja meddig tart ez az állapot. Már így is annyit mesélt magáról a másiknak, mint az iskolai évek óta összesen sem. Persze, ebben benne van az is, hogy legalább tíz éve vagy még annál is több ideje nem találkoztak. Alapvetően azonban a titka egy részét mégiscsak a helyzet kényszeríti ki, és nem szeretné ebben Zakariást jobban belekavarni a szükségesnél. Nem kell különösebben biztatni, azonban a számára idegen fogású, görbe pálca használata helyett inkább csak nekilódul és míg a leprikón is a váratlan meglepetés hatása alatt van, már nagyjából másfél méternyire beérve elrugaszkodik - Zakariás testében valahogy nem annyira fürge, mint amúgy amennyire lenni tud - elkapva a töpörtyű lábát.
- Most megvagy, te kis dög - jelenti ki homlokát ráncolva, miközben még mindig a lény lábát markolva megemeli a sipákoló és küszködő kis teremtményt, fejjel lefelé, abban a reményben, hogy így esélye sem lesz esetleg megharapni. Még az hiányozna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=886286#post886286][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2025.01.31. 08:49[/b][/url]

- Vélahaj a magja, nekem is meg kellett szelídíteni - közli nem annyira tényszerűen, mint inkább azzal a mögöttes tartalommal, hogy ezt Zakariásnak egyáltalán nem kell magára venni. Akadnak pálcák, amelyek bárkivel remekül működnek együtt, némelyik gazdát is könnyedén vált, az övé azonban nem ezek közé tartozik, már csak a magja sajátosságai miatt sem. Nem igazán különleges már, még ha nem is a leggyakoribb magok egyike, ellenben megdolgoztatja az embert, mire sikerül vele megtalálni az összhangot. Eleinte gyakran fordult elő vele is, hogy vagy egyáltalán nem akart engedelmeskedni neki, vagy éppenséggel ugyanígy járt ő is, mint kollégája, hogy teljesen más varázslatot sikerült produkálni. Kísérleti bűbájokkal ezt kifejezetten meg is járta néhányszor, tudna érdekeseket mesélni. Most azonban leköti, hogy a leprikónt fejjel lefelé lógassa, ha már sikerült elkapni. Lassan még ő is elmosolyodik féloldalasan végül, amint tudatosul benne, mennyire röhejes is egyébként ez a helyzet valójában. A kis lény nem adja könnyen magát, de csak sikerül kicsikarni belőle végül, hogy mire lehetőséget kap elinalni, már ők is visszakapják a saját testüket. Most tör csak ki Álmosból a nevetés, ahogy a fűben elnyúlva újra érzi bőre alatt a megszokott tompa fájdalmat. Fejét rázva von vállat a kérdésre válaszul. Ez különösebben eddig sem érdekelte, de ezt nem is rejtette soha véka alá. Ő nem pedagógus, azt meghagyja mindenki másnak, pusztán szakbarbár, aki megosztja a tudását az osztályteremben, legfeljebb arra törekedve, hogy halálra senkit ne untasson. Neki ez is pont elég.