Jimnie Meccoy
INAKTÍV
a Bagolykő metsző szele
RPG hsz: 31
Összes hsz: 1891
|
A tanári szoba rögtön az első ajtó jobb kéz felől, amit az ember ér. Mögötte a falakon végig szekrények sorakoznak, az asztalok pedig középen összetolva alkotnak egy kört. Mivel a legtöbb tanár csak óraadó, valószínűleg kevesen tartózkodnak csak egyszerre itt, ám ennek ellenére mindenkinek biztosított, névre szóló asztala van, ahol a személyes anyagait tudja tárolni. A terem világos, nyitott barátságos. Az ajtóval szemben egy másik ajtó található, mely mögött az igazgatói szoba van. A szoba bútoraiban keveredik a múlt és a jelen, ugyanis az igazgatóváltás utáni káosz most látszik rendeződni.  A bölcsisek számára két szoba van kialakítva. Az egyikben alszanak, míg a másikban játszanak. A helyiségekben rengeteg szín van, és sokféle játék, mely ebben a picike korban segíti a fejlődést. Ők közvetlenül a tanári szoba után következnek. A folyosó végén pedig az ovisok két szobája található. A felosztás hasonló, az egyik arra szolgál, hogy pihenjenek a lurkók, míg a másik arra, hogy a rengeteg játékkal játszani tudjanak. Ebben a korban elkezdődik már az iskolára való nevelés is, így hetente négy alkalommal különféle foglalkoztatók vannak számukra.  Az épület jobb szárnyának első emeletén találhatóak a tantermek, melyekből négy van, a négy osztálynak. A diákok mindig a saját osztálytermükben vannak órán, azonban nyáron az is gyakran elő szokott fordulni, hogy a tanárok az árnyékos udvarra viszik őket. A tantermeket minden évben a diákok és osztályfőnökük maguk díszítik, sőt az ünnepek közeledtével a díszítés is megváltozik. Minden osztályban a korosztályi sajátosságnak megfelelő méretűek és elrendezésűek az asztalok és a székek. Az első két osztályban még a körbeülés, míg a második két osztályban már a padtárs megoldást alkalmazzák, így szoktatva a kicsiket a magasabb tanulmányoknál elvártakhoz.  A leírás Thomas Alexander Everett munkája.
|
|
|
|
|
Lyra Aurora Black
INAKTÍV
kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
|
A tanodához alacsony kerítés tartozik csak, senki sem gondolná, hogy rossz szándékkal közelítené meg bárki is. A kerítés inkább csak azt szolgálja, hogy a kisebbek ne kószáljanak el. Elől nem sok hely van, ezt tavasszal önkéntesek és tanulók virágokkal ültetik be. Hátul azonban nagy kert van, gyümölcsfákkal, és rengeteg fajátékkal. Van hinta, mászóka, csúszda, homokozó, annyi, hogy mindenki kényelmesen tud játszani. Tudnak labdázni is, de van lehetőség arra is, hogy pokrócot hozzanak ki magukkal, és azon olvassanak, kártyázzanak vagy beszélgessenek.  Thomas Alexander Everett munkája
|
|
|
|
|
Jimnie Meccoy
INAKTÍV
a Bagolykő metsző szele
RPG hsz: 31
Összes hsz: 1891
|
Bal oldalon, szinte rögtön egy nagy, kétszárnyú ajtó nyílik, mely mögül finom illatok bírják korgásra a pocakot. Bizony, bizony, itt található az ebédlő. Kerek asztalok vannak, a társaságok, akik egy asztalnál ülnek eltérő korúak és neműek, van, aki például egy héten át mindig másokkal eszik. Persze, ha a barátaiddal szeretnél ülni, annak sincs akadálya, csak gyorsaság kérdése az egész. Az ebédlőben mindig általános a hangzavar, a tanárok és nevelők sokszor a diákokkal együtt esznek, holott nekik külön asztalt biztosított az iskola vezetősége.
Az étel a mágustanodából érkezik, azonban tartozik hozzá egy kis konyha, ahol leginkább kávét főzni tudnak a felnőttek, vagy éppen valami meglepetést készíteni a gyerekeknek.  Az ebédlő mellett van egy vele közel azonos méretű terem, melyet „Kuckó”-nak neveztek el. A kuckó egy közös tér, melyet ünnepeken vagy születésnapokon használnak. Itt a falak szivacsból vannak, a padló puha, így a gyerekek kedvükre tombolhatnak. Sokszor szerveznek ide a nevelők esti mesét vagy kalandot, hogy a gyerekek részesei tudjanak lenni az előadásoknak.
A folyosón a harmadik helyiség a tornaterem. Ez a helyiség a legnagyobb itt, függönnyel akár két részre is lehet választani. Napközben tornaórák vannak, délután sportkörök (mugli sportok) és tánc. Tartozik hozzá két öltöző, egy a fiúknak, egy a lányoknak.  Az emelet bal oldali szárnyán találhatók a hálószobák, a tanulószoba, a nevelők szobái. A hálók négy ágyasak, fiú és lány szobák külön találhatóak. A szobákon kis tábla jelzi a lakók nevét és életkorát. A szobákba való beköltözéskor a kicsik döntik el, melyikbe szeretnének lakni. Régebben úgy volt, hogy minden osztályból egy diák, hogy segítsék egymást az évfolyamok, de mostanra már nagyon megváltozott a fiú – lány arány. A hálókban mindenkinek van egy ágya, egy ruhásszekrénye és egy íróasztala.  Thomas Alexander Everett munkája
|
|
|
|
|
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV
Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
|
Mr. Kensington
A levél végére végre pontot tehetek, majd aláírásommal igazolhatom, hogy valóban vége van. Nem volt egyszerű menet, hiszen nagyon sok kérdés volt abban, amire most választ kaptam. Egyrészt ez még mindig egy új iskola, másrészt az első tanévem itt, harmadrészt meg az első tanévem igazgatóként, szóval van még pár katyvasz a fejemben. Kezd persze szépen lassan helyre rázódni a dolog. Sok mindenen töröm a fejem, többek között nagy reformokon is, ám nem akarok az lenni, aki bevonul ide, és felrúg minden korábbi szabályt. Nem lenne illő. Meg aztán most az első az, hogy egyáltalán az alap helyzeteket megismerjem.
Aztán itt van ez a felügyelős dolog. Ez sem könnyű, hiszen sok mindenkinek megbonyolítja az életét. Vannak még iskolás korú, de itt gyakorlatot teljesítő emberek, meg a tanároknak is kísérniük kell az osztályokat, és felügyelni is. Megértem, hogy nekik is bonyolult ez így. A múltkor én helyettesítettem például az egyik másodéves osztálynál. Jobb is, hogy igazgató lettem előbb, mert túl hosszú volt a kihagyás, amit az én drága szerelmem miatt tettem.
Elbambulok, ahogy eszembe jut egy emlék, az egyik első, amikor már elkezdtem figyelni a nőt, akivé vált. Idősebb volt mint én, férfi voltam, mégis a tekintetétől gyermek lettem megint. Nem élhette meg az ötvenedik születésnapját sem, szinte hihetetlen. A szívem a torkomban dobog, a szemem a pislogás hiányától kiszárad, pislogok, mely visszaránt a valóságba. Legalább három percig néztem csak magam elé, legalábbis az állóóra tanúsága szerint. Leteszem a tollam, az arcom a kezeimbe temetem, megdörzsölöm, ahogy igyekszem visszatérni.
Nincs már itt senki, pontosabban de, a másik szárnyban közel húsz gyerek hajtotta néhány perce álomra a fejét. Páran ugyan még zseblámpa fényénél olvasnak, de a többségük már alszik. Holnap reggel osztálykirándulásra indul az iskola, felkeressük a budanekeresdi művészeti iskolát, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a Bagolykő utáni lehetőségekkel is. Ezért vagyok én is itt. Egyszerűbb, ha itt alszom, mintha most hazaindulok, és holnap hajnalban visszatérek.
Felkelve nyújtózom, kezd a testem elfáradni, ellenben az elmémmel, mely még most is pörög. Sosem szerettem, hogy nincsenek szinkronban. Közelebb sétálok az ablakhoz, résnyire nyitom, hogy egy pár perc alatt cserélődjön a levegő. Odakint hűvös idő van, de most jól esik, valóban ébresztő a testemnek. Csendesen, óvatosan csukom vissza. Néhány pillanatig fürkészem a kihalt utcát, majd ellépve egy bögre meleg teát töltök magamnak, és a széles karosszékbe ereszkedve kortyolgatni kezdem.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
Thomas Alexander Everett
késő este | a bejáratnál | x
 A látogatásom esedékes már egy ideje. Igazából azóta, hogy kinevezték az új igazgatót, és azóta pedig különösképpen, hogy az Előkészítőről megjelent egy cikk az Edictumban. Ezzel ürügy is keletkezett a tisztelettételre. Jövetelem valódi oka azonban nem ez. Minden esetre a ketyerekereskedésbe térésemet követően észrevettem, hogy a férfi még az irodájában tartózkodik. Úgy döntöttem hát, mivel nincs most más sürgős tennivalóm, megragadom az alkalmat. Hazaugrottam valamiért, de egy pillanat múlva már itt is vagyok. Miközben az impozáns épület felé sétálok bakancsos lépteimmel, ráérősen kémlelem a csöndes utcát. A bejárathoz érve pislogok még párat az ajtóra, majd finoman bekopogok. Éppen csak annyira, hogy aki még ébren van a közelben -mint mondjuk az igazgató-, meghallja, de ne verjek fel senkit. Miután ezzel megvagyok, sóhajtok egy nagyot, a bebocsájtásra várva. Reményeim szerint minden simán fog menni. Hiszen bár bőségesen van ebben gyakorlatom, a borongós, szűkszavú, olykor kelletlenkedő természetem nem mindig engedi, hogy egyszerűen túllendüljünk a kötelező körökön. Talán ha egy kicsivel mézes-mázosabb lennék, már nyert ügyem lenne. Azonban akármennyire fontos a békém, saját magamat nem tagadnám meg érte. Hiszen pont hogy önmagamat akarom megőrizni a cselekedeteim legnagyobb részével. Ezzel a mostanival is.
|
|
|
|
|
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV
Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
|
Mr. Kensington Az ajtóm nyitva, de a ház csendes, olyannyira, hogy a hirtelen jött melegre megjelenő legyek is hallgatnak. Jobb is így. Hihetetlen, mennyi bosszús pillanatot okoznak a zümmögésükkel. Teremtette akárki vagy akármi a földet és teremtményeit, el kéne vele beszélgetni. Mondjuk leginkább az emberi pusztításról. Épp ezen merengek, amikor meghallom a kopogást. Kivárok, a bögrém pereme csak lassan emelkedik el az ajkaimtól. Csak a képzeletem játszott velem? Nem, határozottan kopogtak.
- Baj lenne?
Kérdezem magamtól, a csend néha arra késztet, hogy beszéljek. Azt hiszem, ilyenkor próbálom bepótolni azt az egy évet, amit némán töltöttem a temetés után. A fiam távol volt tőlem, az ajtót pedig nem nyitottam ki. Hiába reménykedtem, tudtam, hogy ő nem lépi már át a küszöböt. A bögre végül az asztalon köt ki, én pedig gyors léptekkel sietek végig az aprócska folyosórészen, hogy aztán kinyissam az ajtót. Mondjuk lehet, hogy pálcát nem lett volna rossz hoznom, bár ki akarna kirabolni egy iskolát? Az alapítványi pénz több száz kilométerre innen pihen, érték nem sok van itt.
- Jó estét. Segíthetek?
Ismerős, halványan, de lehet csak emlékeztet, lehet csak a képzeletem akarja hinni, hogy ismerem, és nem éppen megölni jött ide, hogy aztán leakassza a hamisítván Castriolli Magens képet a falról. Tényleg hamisítvány, van még egy tucat ilyen a padláson. Valahogy mindig történik vele valami. Borzalmas egy festmény, nem is tudom miért van belőle ennyi, és miért nem próbálják meg többször tönkretenni.
- Ne haragudjon, még új vagyok. Apuka?
A köszönés, és a kérdés között egy villanásnyi idő, ha eltelik, esélye sincs felelni arra, hogy segíthetek-e neki, máris kérdezek egy újat. Rokonszenves és ellenszenves egyszerre. Lehet ilyen egyáltalán? Talán az agyam is kezd lassan elálmosodni? Nem, mert még mindig simán fel tudom idézni az élő - halál esszenciájának hozzávalóit. Akkor pedig még ébren vagyok nagyon is.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
Thomas Alexander Everett
késő este | a bejáratnál | x
 Kopogásomat egy bentről érkező kérdés követi. Finoman összevonom a szemöldökömet ezt hallva. Mikor aztán nyílik az ajtó, békésen az igazgatóra tekintek. Üdvözletére egy biccentéssel felelek, az egyéb válaszadásokat pedig nem hamarkodom el. Lélegzetvételének ritmusából kiveszem, hogy van még mondandója. Nem is akármilyen. Hiszen bár jogos a feltételezése, mely szerint talán az egyik kölyök apja lehetek, ez mégis egy gyors pislogássorozatra ösztönöz. Ha valamit ritkán hisznek rólam, akkor az az, hogy gyerekem lenne. Azonban a körülményeket tekintve ez tényleg érthető.
- Adam Kensington vagyok. A tanoda iskolaújságjának főszerkesztője. - fedem fel kilétemet rekedtes baritonomon és már nyúlok is bőrkabátom belső zsebébe, elővéve a legfrissebb Edictumot, melyet át is nyújtok az úrnak.
- Talán hallott róla, nemrég megjelentettünk egy cikket az Előkészítőről. Szerettem volna adni egy tiszteletpéldányt. - magyarázom meg látogatásom okát. Arról persze fogalmam sincs, megvan-e már neki ez a szám, vagy esetleg már olvasta is az anyagot, azonban -őszintén szólva- nem is érdekel. Ezt így illik, ha van már neki az újságból, ha nincs. Mint arra azonban már utaltam, természetesen nem feltétlen ez a kései eljövetelem oka és célja. De erről most ennyit.
Nem tudom, így már tudja-e ki vagyok. Illetve hogy mi vagyok. elég változékony, ki mikor eszmél rám. Egyeseknél megelőz a hírem, mások maguktól jönnek rá a külső jegyeim, a kisugárzásom, a tekintetem és egyéb árulkodó tényezők alapján, míg vannak, akiknek elképzelésük sincs az egészről addig a pillanatig, míg eléjük nem tárom. Már ha megteszem. Hiszen erre nem mindig kell sort keríteni. Nem feltétlen befolyásolja a viszonyt. Ez a jelenlegi azonban most nem egy ilyen helyzet. Itt ez fontos elem. Igazából maga a lényeg...
|
|
|
|
|
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV
Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
|
Mr. Kensington - Óó, igen, Mr. Kensington, az igazgató úr már mesélt önről.
Elveszem a felém nyújtott újságot, ám elég furcsán érzem magam, hogy egyből újságot nyújt felém, de elveszem persze, hiszen nagyon kedves tőle, hogy fáradt vele, hogy elhozza idáig.
- Ez nagyon kedves önöktől, köszönöm.
Az újságot átveszem a másik kezembe, és most, hogy jobbom felszabadult, végre kinyújthatom felé, hogy üdvözöljem is. Azt hiszem ez egy kicsit furcsán sikerült, de csak sikerült.
- Nagyon örvendek, hogy megismerhetem, kérem, fáradjon beljebb.
Elállok az ajtóból, utat engedve a férfinek. Rabbot mesélt róla. Elmondta, hogy vámpír, és azt is, hogy nem az a fajta, amit a tankönyvekben leírnak, hogy teljesen az ellentéte. Gyerekek közé engedhető, sőt, szinte rajonganak érte. Érdekes világ ez, azonban láthatóan tényleg nem kell attól tartani, hogy itt most majd őrült mészárlásba kezd.
- Az gyermekek ilyenkor már alszanak, jó részt. Vannak, akik ilyenkor is még a nap eseményeit tárgyalják.
Szeretem a lányokat, főleg ebben a korban, hihetetlenül aranyosak, és őszinték. Végtelenül sajnálom, hogy nekem nem adatott meg, hogy apja legyek egy kislánynak. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretem a fiam, mert de. Ő az egyetlen, aki a feleségemből nekem maradt, csak amikor ezt az egész család dolgot elképzeltem, azt hittem tényleg egy tucat gyerekünk lesz, és idős korunkra annyi unokánk, hogy rá se férünk rendesen egy képre. A sors azonban nagyon makacs módon közbeszólt.
- Kérem, foglaljon helyet.
A szobámba vezetem vissza, itt mégiscsak kényelmesebb, van ott minden, bár tudom, hogy pont az nincs, amit ő szívesen fogyasztana. Lehetne, hiszen várható volt, hogy hozzám is ellátogat. Figyelmetlenség csupán. Izgatottan elkezdtem széthajtani a lapokat, de aztán észbe kaptam, hogy mégiscsak vendégem van, így aztán felpillantottam.
- Nem bánja, ha gyorsan átfutom a cikket? Nagy dolog, hogy írnak rólunk.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
Thomas Alexander Everett
késő este | az igazgató szobájában | x
 Pompás. Sok időt, energiát és kényelmetlenséget spórolunk meg azzal, hogy már hallott rólam, és hogy egy olyan személytől hallott rólam, aki tisztában van velem és teljes mértékben a helyemen kezel. Így eltekinthetünk további köröktől és ezzel el is értem látogatásom célját. Ugyanis ez volt a valós ok. Az újságot használtam ürügyként, hogy megmutathassam magam. Hiszen sok pletyka kering és egy jelentős hányaduk egyáltalán nem jó. A falubeliek egy része kifejezetten tart tőlem és nem rajong azért, hogy ennyi gyerek mellett élem mindennapjaimat. Ezek a bizonyos illetők persze egy ideje már nem annyira hangoztatják véleményüket, tekintve, hogy az eddig itt töltött évek alatt sokat tettem azért, hogy az itteniek elfogadják a jelenlétemet és gyakran kifejezetten elégedettek legyenek azzal. Nem értek soha semmilyen rémes tetten, nincsenek ellenem bizonyítékaik és így már az előítéletes érveik sem számítanak túl sokat. Tehát ki őszintén és boldogan, ki kissé fanyalogva, de megbékélt a helyzettel. Legalábbis nem látják értelmét hadakozni vele.
Ettől függetlenül viszont nem dőlhetek hátra. Tartanom kell ezt a szintet. Meg kell dolgozzak az emberek bizalmáért. Hiszen elég egyetlen félreértés, egy rosszindulatú szóbeszéd és mindennek vége. Ott van például az, ami néhány hónapja történt a Zelei lánnyal. Két bódés a karácsonyi vásárból észrevette a párosunkat a Boglyas téren késő éjjel és nyilvánvalóan nem tudtak másra gondolni, minthogy tisztességtelen szándékaim vannak a kisgyerekkel. Ilyenről persze szó sem volt. Riri egy kaland kedvéért szökött ki otthonról, én meg csak a társasáságul szegődtem. Igazából vigyáztam rá. Ez azonban nem túl hihető, tudom. Majdnem meg is lett a baj belőle, hiszen odáig fajult a dolog, hogy pálcát rántottak rám, a lányka meg csak sírt és sírt. De megoldottuk a helyzetet. Azonban ebből is látszik, milyen fontos a megítélés.
Szükséges tehát őrizni a rólam kialakított, kedvező képet. Ez pedig azt is magában foglalja, hogy ha példának okáért a helyi előkészítő iskolának új vezetője érkezik, elé kell járulni. Meg kell mutatnom magam, hogy ha aztán -ne adj Isten- szárnyra kap valami szörnyű pletyka, az illetőnek ne az legyen az első dolga, hogy lélekszakadva elzárja előlem a kölyköket és vasvillával vonul a házam elé, hanem esetleg megkérdőjelezze az állítások igazát. Ahogyan a férfi a nevem nyomán felismer, kezet nyújt nekem és intéz hozzám néhány kedves szót, megelégedéssel nyugtázom magamban, hogy ő minden bizonnyal meg fogja kérdőjelezni.
Hálásan bólintok, amikor behív és már sétálok is vele a folyosón a szobája felé. Igen, érzékelem, hogy a legtöbb gyerek már álomba szenderült, ahogy azt is hallom, amint páruk még fojtott hangon eszmét cserél kis életük hatalmas eseményeiről.
- Egészen nyugodtan. - biztatom a férfit, hogy ne zavartassa magát, böngéssze csak át a róluk megjelent cikket. Ráérünk. Én biztosan. Leülök, és igazítok egy keveset bőrdzsekimet, miközben nyugodtan szemlélődöm a szobában.
|
|
|
|
|
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV
Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
|
Mr. Kensington Kényelmesen elhelyezkedem, miután a férfi is, majd gyorsan végigbogarászom a címlapot, de lesz még időm erre, hiszen ez az én példányom. Azt hiszem már tudom is, hogy mi lesz a cikkel, szépen lemásoljuk, és mely ki a falra. Biztos nem írnak borzalmakat, ha az úriember éjjel még volt kedves, és elfáradt vele ide. A cikkel viszont elbíbelődök, hiszen tartalmas, szépen megfogalmazott, és pontos. Nem mond se sokat, se keveset, pont, ahogy én is szeretem. Félidőben akaratlanul is felpillantok, így látom, hogy a berendezést szemléli.
- Kicsit talán nőies. A nagynéném stílusa, semmit sem változtattam még rajta, csak a könyveket és a képeket az asztalon.
Nem is nagyon vitt el semmit, nem is nagyon akart. Az átváltoztatástan nem az én asztalom, inkább az irodalmi részleteket szerettem, így aztán most a falon verseskötetek, és novellák sorakoznak, regények, melyeket tucatszor olvastam, illetve olyan művek, melyeket szívesen adok oda gyermekeknek, hogy ők is olvassák el. Szép dolog a tanterv, de egy csomó olyan dolog van benne, melyet nem olvastatnak a gyerekekkel, pedig kellene. Nem tartom olyan nagy bűnnek eltérni a tantervtől, ha látom, hogy a kiskölyök éppenséggel más felé nyit inkább. Na meg aztán a Két Lotti példának okáért nem való annyira fiúknak, akik abban a korban inkább kalózok szeretnének lenni. Persze kivételek vannak, csak az általános nem ez.
Az asztalomon lévő képeken a fiam és a feleségem látható, hol együtt, hol külön. A legtöbb képen a fiam még egész fiatal, na nem mintha most nem lenne az, csak a nejem halála után valahogy nemn készültek képek. A szomorúságot nem sokan szeretik a családi albumba mutogatni.
- Nagyon jó kis cikk. Nagyon kedvesek, hogy írtak rólunk, én, igazából nem is találok szavakat, hogy ezt megháláljam. A világon szinte egyedülállóak vagyunk, Európában mindenképpen, és ez nagyon nagy dolog.
És nagyon nehéz is, hiszen a létezés jogosságát folyton újabb és újabb adatokkal kell igazolni, ami nem egy békés harc.
- Tudom, hogy nem fogyaszt ilyen dolgokat, de esetleg megkínálhatom valamivel?
Kérdezem összehajtva az újságot, tekintetemet végérvényesen a velem szembe ülőre emelve.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
Thomas Alexander Everett
késő este | az igazgató szobájában | x
Valahogy sejtettem, hogy ez a mostani szobabelső nem feltétlenül az ő ízléséről árulkodik, egyes elemektől eltekintve. Csak bólintok neki, mikor ezt megerősíti és ebben a szellemben nézelődöm tovább. Régi tekintetem a kötetek gerincén hosszabban időzik, aztán hamarosan az asztalon sorakozó képekre is lesiklik. Éppen ezeket a boldog, megörökített pillanatokat figyelem, amikor a férfi ismét hozzám szól. Csak bólintok neki egy rövidet a hálás szavakra, majd az érdeklődés nyomán megrázom a fejem kissé.
- Nem kérek semmit, köszönöm. - felelek lágy baritonommal. Ha tehetem, nem fogyasztok emberi ételeket és italokat. Csak alibiből teszem meg néha. Ha már nagyon kitűnnék azzal, hogy nem veszek magamhoz semmit. Azonban élvezeti értéke egyáltalán nincsen a számomra.
Pillantásom visszatéved a nő és a fiú fotóira, aztán az igazgatóra magára. Nem kérdezek rá, a felesége és a fia van-e a képen és nem állok neki érdeklődni se a nevükről, se arról, hol vannak most és mit csinálnak. Egy részről mert nem vagyok ez a fajta; más részről mert amúgy is mindig le tudom szűrni magamnak, amit le akarok; harmad részről pedig az emberek nyelve úgyis állandóan megered a társaságomban. Szívesen tárulkoznak ki előttem olyan könnyedén és olyan hamar, amivel még saját magukat is meglepik. Jut eszembe...
- Tudja, a bagolykövesekhez hasonlóan az előkészítősök is elég gyakran megtalálnak engem. - tárom elé a nagy igazságot a gyerekei szokásairól. Az okokat viszont nem taglalom. Egy ilyen művelt férfi számára szerintem magától értetődőek lehetnek. Míg az állatok zsigeri ösztönlények és ennél fogva messziről elkerülnek, mivel tartanak tőlem, mint csúcsragadozótól, addig a halandó kölykök érzékelői inkább csak azt fogják, hogy izgalmas és kortalan vagyok. Valaki, aki nem fogja untatni őket, még akkor sem, ha meg sem szólal. Legalább nem ripakodik rájuk, nem parancsolgat nekik, és nem akarja unalmas dolgokra kényszeríteni őket. Hanem csak létezik a maga régi, hallgatag valójában, mint egy hatalmas tölgy, aminek az ágai alatt megpihenhetnek, vagy éppen felcsimpaszkodhatnak rá és idétlenkedhetnek egy sort, hiszen azt sem bánja.
|
|
|
|
|
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV
Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
|
Mr. Kensington - Igazán jó cikk, büszke lehet a gyerekekre, akik az ön irányítása alatt ténykednek. Ki tudja, talán egy nap a fiam is csatlakozik az újsághoz.
Mondjuk nem biztos, hogy az a fajta. A szülei mind a ketten jegyeznek már kiadott művet, igaz a magam részéről csak egy álnevet tudok felmutatni, ráadásul egy női álnevet. A kiadó szerint így, hogy nő írja őket, sokkal kelendőbbek. Ha ők mondják, legyen. Nem akarom, hogy feltétlenül kiderüljön, hozzám tartoznak a könyvek. Ezek csak időtöltésként jelennek meg, ám ha mégis segítenek azért, hogy másoknak kicsit nyomja az önbizalmát, bevallom, az az igazi siker. Az újságot szépen összehajtogatva teszem le az asztalra, halvány mosoly fut át az arcomon.
- Igen, mesélték. Igazából így is jött az, hogy tudom, kicsoda ön.
Az emlék igen kellemes, nem telt bele egy hét, még ép csak elkezdtem sűrűbben Bogolyfalvára járni, amikor két kislány is Mr. Kensingtonról áradozott. Nem tudtam, hogy ki vagy mi az a Mr. Kensington, így hát felkerestem a másik iskola igazgatóját, és több kérdésem között ezt is feltettem neki. Innen tudtam meg, hogy vámpír, nem pedig valami cukrászremek, amit a gyerekek jutalmul kapnak.
- Az itteni diákok jó része szülőpótlékot keres. Bár többször van lehetőségük hazamenni, mint a Bagolykő diákjainak, mégis kevés ebben a korban. Nem feltétlenül jó, hogy sok szülő szinte meg sem látogatja a gyermekét, míg van, akihez kéthetente jönnek.
Emlékszem arra, milyen borzasztóan rossz volt minden alkalom, amikor Ash visszaindult a Roxfortba, és hogy milyen nehezen jött el a téli szünet, az egyetlen alkalom, amikor hazajött év közben. Persze akkor már egy idősebb gyerekről beszéltünk, nem olyan csöppségről, mint az itteni gyerekeim.
- Viszont tagadhatatlan, hogy ez az egyik legjobb kor az életben. Remélem nem bánja, hogy ennyire húznak önhöz.
Tudom, hogy néha nehéz velük, azonban egy pillanat alatt megszerettem az összeset. Imádom, hogy milyen könnyen túl tudnak lépni a sérelmeken, hogy milyen gyermekien egyszerűnek látják a világot. Ha megmaradna ez a mentalitás, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy nem tartana itt a világ.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
Thomas Alexander Everett
késő este | az igazgató szobájában | x
Egy mély bólintással adom a tudtára, hogy valóban nincs okom panaszra az iskolaújság szerkesztőségében ténykedő diákokat illetően. Lelkesek, ügyesek, leleményesek. Már el is képzeli köztük a fiát. A fia. Ő az a képeken. Le sem tagadhatná az apját. Viszont érzem a férfin, hogy a fotókon mosolygó nő valószínűleg már nincs vele. Így vagy úgy, de nincsen. Ösztöneim azt súgják, sajnos a lehető legrosszabb módon nincs. Sejtelmemet persze nem adom tudtára, még csak meg sem neszelheti. Tekintetem, vonásaim ugyanolyan békések, mint eddig.
Így van, ahogy mondja. Az itteni kölykök jó része szülőhiányban szenved. Ahogy egyébként a világ rémesen sok gyermeke. Nem feltétlen a saját szüleik hiányában, hanem olyasvalakiében, akire felnézhetnek. Aki idősebb, aki mellett biztonságban érezhetik magukat. Meglehetősen bizarr, hogy ezt ilyen előszeretettel keresik az én személyemben, azonban mivel rendszerint meg is találják, nincs igazán mit tenni.
- Csak attól tartok néha, mások mit szólnak ehhez. - vallom meg egyenletes hangon, nemes egyszerűséggel, hogy miközben a kölykök felém közeledése koránt sem jelent számomra terhet, addig ennek a nagy közvetlenségnek és az ebből adódó helyzeteknek a megítélése annál inkább. Vajmi kevesen hiszik el, hogy a szándékaim tisztességesek és hogy én mindent csak hagytam, semmit sem erőltettem, nem csaltam senkit tőrbe. Járt már nem egy kiskorú a házamban, üldögélt a verandámon, vagy éppen járta velem az éjjeli környéket kettecskén. Az viszont aligha érdekel bárkit, hogy ezen gyermekek egyike sem számol be róla, hogy én bántottam volna, és az sem, hogy egy karcolás nélkül térnek haza tőlem. Mindenre van elmélet. Hiszen képes vagyok a tudatukba férkőzni, törölhettem a borzalmas emlékeiket, a sebeket pedig képes vagyok begyógyítani. Képes vagyok. Megtehetném. Megtehetném mindezt, nem esne nehezemre. Csak nincsen miért. Mert nem jutunk oda, hogy legyen. Nem akarok odajutni.
|
|
|
|
|
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV
Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
|
Mr. Kensington Elgondolkoztató a mondat, melyet kiejt a száján, valóban nem is tudok azonnal felelni rá. Megdöbbentő és bámulatos, hogy egy vámpír, a világ legveszélyesebb ragadozója nem amiatt aggódik, hogy mi lesz, ha rákap a gyerekvérre, mert rákaphatna bármikor, hiszen a vér, az vér, hanem azért aggódik, hogy mit szólnak a jelenlétéhez mások. Mint egy megszeppent felnőt ember első napjai a munka világában. Egyszerűen hihetetlen, hogy én ennek részese lehetek. Most már egészen biztos, hogy nem éltem hiába.
- Az a baj a másokkal, hogy eléggé ítéletesek. Én is sokat agyaltam olyamin, hogy mit szólnak majd hozzám, vagy ahhoz, hogy csak nagyon lassan és megfontoltan tudok magyarul beszélni, és persze hibázni is. Szomorú, hogy a társadalmunk előbb ítél el, mint törekszik a megítélésre.
Örök hiba, mely nem csak kifejezetten mágus vagy mugli tulajdonság. Mégis mi vagyunk a megértőbbek a két fél közül. Mi vagyunk azok, akik inkább elbújtak, hogy ne legyen galiba a létezésükből.
- Persze az ön helyzete kellemetlenebb. Viszont van egy merész ötletem.
Ez most csak így hirtelen jött, és ki kell mondanom, még ha a másik fél őrültnek is gondol emiatt. Kicsit előrébb csúszok ültömben, ujjaimat összefonom magam előtt.
- Mit szólna hozzá, ha néhanapján eljönne, közel a takarodóhoz, és ön lenne az, aki estimesét olvas a srácoknak? Így, ahogy fejlődnek, nem biztos, hogy kialakul az elítélő képességük. Ha jól tudom fent a kastélyban is vannak olyan gyermekek, akik úgymond valamely kórságtól szenvednek.
|
|
|
|
|
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos
suicidally romantic scoundrel
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8150
|
Thomas Alexander Everett
késő este | az igazgató szobájában | x
Félreértett. Bár ennyi erővel mindig mindenki félreért. Pedig igazából csak arról van szó, hogy nagyon más mércékkel mérünk és így eléggé mást jelent számunkra minden. Erős kifejezésnek tartom ugyanis azt, hogy aggódom. Valamint azt, hogy tartok tőle, azt sem igazán úgy mondtam, ahogy ő gondolja. Nem is tudom, mikor aggódtam ténylegesen bármiért utoljára. Nem szokásom ez, ahogy más erős érzelmek sem. De ez részletkérdés. Azért nyilván sejti, mennyire vannak álmatlan nappalaim emiatt. Inkább csak szófordulat volt. Ettől eltekintve viszont osztom a véleményét. Annyi kiegészítéssel, hogy...
- És ez sosem volt másként. - teszem hozzá egy nyugodt bólintással, mikor a társadalmunk gondjairól beszél, ami az előítéleteket illeti. Persze, ő nem jött olyan monológgal, hogy a mai romlott világ, vagy hogy bezzeg a régi szép időkben. Hiszen talán nem is gondolja így, de szerettem volna elejét venni, hogy netalántán ide kanyarodjunk. Hiszen olyankor mindig le kell törnöm az emberek nagy, jelenszidó hevületét azzal az egyszerű ténnyel, hogy én ott voltam, átéltem és semmivel sem volt jobb. Természetesen ezt általában nem közlöm, inkább csak mély hallgatással elérem, hogy maguk eszméljenek rá, kinek beszélnek ilyeneket a múltról.
Felvezet egy ötletet. Végigpillantok rajta, ahogy közelebb helyezkedik és belevág. Rezzenéstelen arccal hallgatom végig mindazt, ami az eszébe villant az imént taglaltak nyomán. Kisvártatva lesütöm a szemem, pislogok kicsit térdeimre, majd szusszanok egyet és ismét az igazgatóra tekintek.
- Ezt erős túlzásnak tartanám. - felelem kimérten, csöndesen.
- Semmiképpen nem akarnám, hogy akár a gyerekek, akár bárki más abban a hitben ringassa magát, hogy a fajtám ennyire szelíd és barátságos. - indoklom meg az elutasítást őszintén, egyszerűen és talán kissé komoran. Az teljesen belefér és rendben van, ha néha napján összehoz a sors egy-egy kiskölyökkel, aki örömmel tapasztalja, hogy nem merítem a fogaimat a nyakába, vagy esetleg még segítőkész is vagyok vele. Azonban bármilyen kedvesen viselkedem, mindig a tartom a távolságot, ami nem is esik nehezemre. Noha való igaz, egy gyermek nem érzi annyira ezt és inkább azzal foglalkozik, mennyire vonzza a lényem, azért én mégsem akarnák olajat önteni a tűzre. Márpedig az estimese felolvasás az lenne.
Tudom, pont azért jöttem ide, hogy megmutassam, tőlem nem kell halálosan félteni az előkészítősöket. Ez pedig, amit a vámpírokról mondtam, nem ezt erősíti. Meglehet, magam alatt vágom tehát a fát, azonban tartom annyira a velem szemben ülő férfit, hogy átlátja, én a fajtám egy önmegtartóztató példánya vagyok. Ám nem ez az általános. Ha ezt mégsem tudja összerakni magában, akkor így jártam. Inkább soroljon be engem is azok közé, akikkel óvatosnak kell lenni, minthogy egy csapat gyereket arra neveljünk, hogy vámpírokkal olvastassanak mesét maguknak, aztán pedig én legyek a bűnbak, amikor egytől-egyig a vérüktől megfosztva találják magukat egy sötét sikátorban. Jó, ha valamilyen módon nyitottságra és elfogadásra nevelik őket, azonban a felvetett ötletet nem támogatom.
|
|
|
|
|
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV
Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
|
Valéria Ebédlő Mindenkit szívesen látunk a játékban. 
Itt az idő, hogy végre jól megtömjük a bendőnket. Szépen lassan érkeznek a tanárok, majd mikor már mindenki elfoglalta a helyét, a diákok is. Először az elősök foglalhatják el a helyeiket, majd a másodikosok, a harmadikosok és végül a negyedikesek. A köasztalok körül mindenhol vegyes a korosztály, a testvérek ilyenkor jellemzően még együtt esznek, hiszen a Bagolykő falai között már háztársaikkal ülnek, és nem feltétlenül biztos, hogy ugyanabba a házba kerülnek.
Miközben az utolsó gyerek is elfoglalja helyét, a tanárok is leülnek, vannak, akik a diákok közé, másik a tanári asztalnál foglalnak helyet.
- Hölgyem.
Magam részéről a mai napon Valéria társaságát választom, aki rajzot oktat intézményünkben. Idén számos újh tanár érkezett, így szerencsére nem érzem magam olyan egyedül. Mostanra már rutinosan mozgok a falak között és a faluban is, már nagyjából az arcokat is be tudom azonosítani, tudom, hogy kinek a gyermeke, unokája, dédunokája jár ide. Ez pedig nagyon sokat segít abban, hogy a rég elvesztett biztonságérzetemet visszanyerjem. Mostanra már elmondhatom, hogy jól vagyok, igazán jól, és hogy újra igazán embernek érezzem magam, aki képes megállni a saját lábán, egyedül. Leülök a nő mellé, és mikor az utolsó széket is elfoglalják, megjelennek a levesek. Magam részéről a krémes meggylevest választom kezdésként, szemben a csontlevessel. Most, ebben a melegben inkább a hűs levest tartom nyerő megoldásnak.
- Arra gondoltam, hogy ha van esetleg kedve és ötlete hozzá, akkor a gyermekekkel kidíszíthetnék a folyosókat, most olyan egysíkúak.
Barátságosak, de mégsem olyanok, mint amilyennek igazán szerettem volna, így hát elgondolkoztam, és ezt az ötletet tudtam kitalálni. Persze kellett hozzá az is, hogy megtaláljam Ash néhány gyerekkori rajzát. Ezeken jót mosolyogtam, és akkor pattant az isteni szikra.
- Mit gondol?
|
|
|
|
|
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV
A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
|
Atilla bácsiMa az utolsó óránk osztályfőnöki volt, és be kell vallanom, hogy nagyon elfáradtam, mert ma arról volt szó, hogy hova menjünk osztálykirándulásra. Sok ezer helyet mondtak a többiek, én meg csak kapkodtam a fejem, mert mire egy megtetszett, már tovább is lendültünk négy másikra. Egy időben aztán még a fonalat is elvesztettem – legalábbis a felnőttek így mondják, amikor kicsit nem figyelsz, a többiek meg sokat beszélnek –, de aztán sikerült újra bekapcsolódnom.
Végül a Kőszélfalvai Állat- és Növénykertnél állapodtunk meg, mert akik már jártak ott, nagyon jónak mondták. Igazán örülök a döntésnek, mert szeretem a növényeket és imádom az állatokat. Úgyhogy kétség sem fért hozzá, hogy el kell oda mennem. Már csak az a kérdés, hogy ki lesz a kísérőtanár, és hogy mikor megyünk pontosan. Három napunk van az osztálykirándulásra, de még meg kell nézni, hogy a többi osztály mikor akar menni.
Egy kicsit el is szomorodtam, de csak egy kicsit! Mert eszembe jutott, hogy régen az apuval mennyit jártunk állatkertbe. Ez volt a mi programunk. Leginkább Pesten voltunk, de azért elmentünk vidéki helyekre is. Most ez egy kicsit olyan, mintha elárulnám aput, aki viszont nem is emlékszik rám. Ettől pedig még szomorúbb lettem. De igyekeztem nem felfedni, mert nem akartam, hogy a többiek is szomorúak legyenek. Nekem is csak egy picit volt rossz.
Amikor kicsöngettek, felsorakoztunk ebédhez. Titi ma beteg, meg tegnap is az volt, és holnap sem jön. Iza pedig Bende mellett állt. Ők most állítólag szerelmeznek, és ilyenkor együtt kell átsétálniuk enni, meg mindig egymás párjainak kell lenni. Én nem értem ezt a szerelmezést, de az Iza mindig nagyon mosolyog, ha a Bende rá néz, szóval biztos jó dolog. Ma nekem nem volt párom, amikor menni kellett, így én Attila bácsi mellett álltam, akinek még a kezét is megfogtam. Olyan nagy keze van, mint az apunak, így biztonságban érzem magam mellette.
- Remélem ma aranygaluska lesz.
Nézek fel a bácsira reménykedve. Nagyon szeretem az aranygaluskát, és szerintem nagyon régen volt.
|
|
|
|
|
Huszthy Attila
INAKTÍV
Jóslástan tanár, Év tanára 2016. tavasz-nyár
RPG hsz: 94
Összes hsz: 265
|
Eszterházy Lili Athalie Új terület neki ez az osztályfőnök dolog, de szívesen vetette bele magát, amikor is úgy határozott, hogy megpróbálja. Ennél persze több a felelősségtudata, elvégre a gyerekek nem holmi plüss játék, amit ki lehet dobni vagy elajándékozni, ha mégsem működne Attilának a velük való munka. Igyekszik, mondjuk ki! Jól akarja csinálni, de egyénisége, a laza jó fej, szinte már idiótán szellemes vagy idegesítően együgyűnek ható férfi jelleme átsüt a dolog komolyságán. Nem tudja önmagát meghazudtolni, nem is akarja. Ha kell, akkor együtt játszik plüssmacisat az óvodában vagy valami felnőttesebbet az osztályával, ám a papírmunkáját sem hanyagolja el. Megkapta minden hozzá járó nebuló aktáját, el is olvasta gondosan, ám a tiszta tekintetek többet árulnak el számára a betűknél. A lélek rezgéseit nyilvánvalóbban olvassa az írott soroknál. A papírokból az ebédre hívó csengő szava riasztja fel, és siet is, hogy a gyerekeit lekísérje az étterembe, a közös kajáláshoz. Nem igazgatja hosszan a sorokat, nem rendezi a párokat, mindenki azzal lesz, akivel szeretne, de egy kicsit felszaladnak a szemöldökei, mikor Izát, Bende oldalán látja, egymással kezet fogva. Kicsit zavarba is jön ettől a ténytől, nem tudja, hogy ebben a helyzetben mi a teendő, majd megkérdezi alkalomadtán. Szerinte még túl kicsik ehhez, de nincs szíve elszakítani őket egymástól, ha nem muszáj. Ha tilt valamit egy felnőtt, az annál fontosabb lesz és még a tilosban járás adrenalin növelő öröme is bejátszik, beláthatatlan következményekkel. - Na, akkor elindulunk, figyeljetek egymásra, senki ne tűnjön el! - Elindul a kis csapat, mikor is érzi, hogy egy kicsi kacsó csusszan az ő nagy tenyerébe. Elmosolyodik, de nem néz le, csak gyengéden, de határozottan rászorít a gyerekmancsra. Megállnak a bejárat előtt, ahol is egy gyors létszám ellenőrzést tart. ~ Titi beteg, akkor oké, megvagyunk. ~ Bevonul velük a terembe, ahol már jócskán összegyűltek a diákok, a tanári asztalnál is jó páran ülnek. Odabiccent az igazgatónak és a kollégáknak, míg a gyerekeket a mosdókhoz viszi. - Hogy mondod, kicsim? Ja, igen, talán az lesz, de ha nem, akkor is biztosan valami finomat kaptok - feleli a kéz tulajdonosának. Rá is mosolyog. - Az aranygaluskát én is szeretem, de most menj te is kezet mosni! - Finoman a csaphoz terelgeti a kis csapatot, ellenőrzés alatt tartva őket. - Ha készen vagytok, üljetek az asztalunkhoz, ugye mindenki tudja, hogy hova kell ülni? - Ő is gyorsan kezet mos, aztán nyújtja is, szappanillatú pracliját Lili felé. Ha fogadtatásra talál, kéz a kézben, együtt sétálnak az asztalig és ha már ott vannak, oda is ül. Az ő kis életének momentumait is ismeri, szomorú, hogy már az ennyire apróknak is mennyi probléma van a sorsukban. - Tudod mit? Játszunk egy kicsit! - fordul oda a kislányhoz. - Mit gondolsz, milyen levest kapunk és mi lesz a főfogás? Majd utánad én is tippelek, aztán, aki eltalálja, az nyer valamit. Mit szólsz? -
|
|
|
|
|
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV
A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
|
Attila bácsi- Honnan jön az ebéd?
Itt nincs nagy konyha, és nincsenek konyhás nénik sem, de mindig van reggeli, ebéd és vacsora akkor, amikor kell. Sőt tízórai és uzsonna is. Biztos, hogy nem abban a pici konyhában csinálják, ahol a tanárok kávézni szoktak, mert jártam már ott, és az nagyon pici hely.
- A nagy kastélyból jön?
Ez az első tippem. Pár napja már megfogalmazódott bennem a kérdés, ami éveken át nem izgatott. Most viszont már elkezdtem odafigyelni az ilyesmikre. Először is, alaposan megfigyeltem a tányérokat, aztán azt, ahogy előbukkan az étel. Biztos, hogy valami turpisság van itt is.
- Rendben.
Nagyon örülök, hogy az osztályfőnök bácsim is szereti az aranygaluskát, így mosolyogva szaladok a többiek után, hogy én is megmossam a kezem. Jól megtörlöm, majd vigyorogva elfogadom a kezet, ami idáig vezetett. A bácsi keze is tiszta, meg az enyém is, így együtt sétálunk a helyemhez. Ma Titi nincs itt, de nem maradok beszélgetőpartner nélkül, mert Attila bácsi leül mellém.
- Mit nyer, aki eltalálja?
Kérdezem azonnal, de közben azért gondolkozok is. Orromat és számat kicsit balra húzva nézek komolyan a tányérba, majd magabiztosan fel a bácsira.
- Frankfurti leves és grízes tészta.
Most, hogy így ki is mondom, kordul a pocakom is egyet. Pedig délelőtt még egy csokit is megettem, de úgy tűnik, éhes maradtam, vagyis lettem, mert eddig nem éreztem. Elkezdek játszani a kanalammal, hátha előbb eljön az ebéd, pedig még csak most jönnek be a negyedikesek.
- És ön szerint?
|
|
|
|
|
Huszthy Attila
INAKTÍV
Jóslástan tanár, Év tanára 2016. tavasz-nyár
RPG hsz: 94
Összes hsz: 265
|
Eszterházy Lili Athalie A tanár úrnak nincs testvére, de mindig vágyott rá, hogy legyen. Sokszor álmodozott róla, mennyivel jobb lett volna, ha akad kivel játszania, viszont talán, felnőtt korára nem lett volna ennyire infantilis, hogy most pótolja be, amit elmulasztott. Saját korabeli társasága akadt ugyan mindig, de a kisebbekkel nincs tapasztalata. Csak mióta erre tudatosan figyel, azóta igyekszik elmélyülni a témában. Azt már tudja, hogy ebben a korban a csemeték nagyon kíváncsiak, sokat kérdeznek, amire válaszolni kell, így Lil egyre szaporodó zaklatásaira is készségesen reagál. - Igen, a manók főzik, odaát a nagy kastélyban. Szeretnél már odajárni? - Tipikus felnőttes kérdés. ~ Jaj, Attila bácsi! Romlik a színvonalad. Hát hova süllyedsz már? Ilyen fiatalon be akarsz savanyodni? Kérdezd meg, hogy mi akar lenni, ha nagy lesz? Vagy mi a kedvenc tantárgya. Hát rajta, ha azt akarod, hogy a többi öreggel egy lapra tegyen! Lassan beleveszel a nagy össznépi olvasztótégelybe, ahogy kell. ~ A napi szokásos önostorozás után, újra mosolyogva illeszkedik vissza a napfényes idill festett, papírsárkányos, szivárványos kék ege alá, amiről itt-ott már kopik a máz. Elhelyezkednek az asztalnál, mindenki, ahova szeretne. Itt annyira más minden, mintha a kastélyban enne. Ott nem kell folyton résen lennie, hogy mikor önti valaki magára a levest, vagy vesznek össze ketten a villán. Jobban szeretne nem ezen jojózni, de ezt is vállalta, mikor igent mondott. Nem adja fel, ahogy Lili sem a kíváncsiskodást, csak neki jobban megy és értelmesebbeket kérdez. - Mi is legyen...mi is legyen...- húzza az időt gondolkodással a bácsi, míg fények nem csillannak a szemeiben. - Ha nyerek, akkor te rajzolsz nekem valamit, ha te nyersz, akkor meg én. Mit szólsz? Sőt tudok egy sokkal jobbat. Mindegy mi lesz, mindketten rajzolunk egymásnak valamit. - Most, hogy már tétje is van a dolognak, izgisebb a játék, Attila bácsi is várja, mi lesz az ebéd. - Szerintem sárkánytojásleves lesz papírgaluskával, utána meg pattogó makaróni, hablaty szósszal - neveti el magát finoman, halkan. Inkább cinkos kacajjal, mint hülyéskedő vigyorral. Valahogy nem megy neki a felhőtlen lazaság, mikor itt ül mellette valaki, aki tiszteletre készteti. Aki mindennek ellenére még tud nevetni, tud pozitívan nézni a jövőbe, mikor a múlt sem volt fényes. Aki képes mindezt elfelejteni és adni egy újabb esélyt a sorsának, hogy rendbe hozzon mindent. Aki képes nyitott lenni, ami neki olyan sok munkájába került annak idején és amit még most is, időnként nehezen tud megélni. Olyan nehezen, mint ahogy az ebéd sem talál oda hozzájuk, pedig a gyerkőcök már türelmetlenek, neki is korog a gyomra. Csoda történne, ha az lenne a kaja, amire a tanár bácsi tippelt, így kinéz neki a rajzolás, de nem bánja, már ha Lili elfogadja a tétet.Persze lehet, hogy jobban örült volna valami extrább ajándéknak, játéknak, beszélő plüssnek...ki tudja, milyen vágyak élnek a lelkében. - Titivel látlak sokszor...barátok vagytok? Mi a baja? Meglátogattad? - A terem végében már látni a gőzölgő tálakat, ahogy a konyhások hordják ki az asztalokra a finomságokat. Merőkanalak loccsannak a lébe, koppannak a tányérokhoz. Nem sokára hozzájuk is odaér az ebéd.
|
|
|
|
|
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV
A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
|
Attu bácsi
A kérdésre, amit a tanárbácsi feltesz, csak megvonom a vállam, de arcomon megjelenik az elgondolkodás számos árulkodó jele. Van, ami miatt igen, és van, ami miatt nem. Tudom, hogy a legtöbben már alig várják, hogy ott legyenek, hogy megtudják, melyik házba fognak járni, hogy milyen érdekességeket fognak ott tanítani, és hogy legyen pálcájuk. Azt hiszem, ez utóbbi engem is nagyon foglalkoztat, főleg, amikor elsétálunk a pálcabolt kirakata mellett, de ez még nem elég indok.
- Nem, még szeretnék ide járni. Nagyon szeretem ezt az iskolát, és szeretem, hogy itt játszhatunk. Azt mondják, hogy fönt már csak tanulni lehet. Szóval köszönöm, de még nem érdekel.
Az utolsó mondatot nagyon komolyan mondom, ami nem biztos, hogy olyan nagyon komolynak hat, hiszen a hangom még csilingelőbb és magasabb, mint szokott lenni. Viszont nagylányosan kihúzom magam, és úgy ülök, mint ahogy ők szoktak, amikor a fiú barátaikkal vannak.
- Tetszik, szeretek rajzolni.
És milyen nagyon menő leszek, ha a tanárbácsi nekem rajzol! Már látom is az irigykedő pillantásokat, amiket a többiek rám vetnek majd, mert én kaptam rajzot Attila bácsitól. Ez annyira nagyon jó lenne, hogy nagyon. Remélem, hogy én nyerek, vagy, hogy mind a ketten vesztünk, és akkor kapok egy rajzot. Én már tudom is, hogy mit rajzolok kedvenc osztályfőnökömnek. A tavacskát fogom, ami itt van a faluban, azzal a sok színes virággal, melyek ilyenkor kinyílnak, és várják, hogy az emberek odamenjenek hozzájuk, mert szép színesek, és jó az illatuk.
- Szerintem a tanár bácsi vesztett.
Jegyzem meg hangosan, és nevetni kezdek. Én nem tudok olyan halk lenni, mint jó. Inkább az őszinte gyerekkacajt szeretem. Olyan jó, amikor mindenki boldog és felszabadult. Szeretek nevetni, és szerintem jól is áll. Olyankor a füleim is kisebbnek tűnnek.
- Igen, ő az egyik legjobb barátom, Iza pedig a másik. De Iza most Bendével szerelmezik, így nem játszik velünk annyit, mint korábban.
Ezt egy kicsit sajnálom is, mert Iza nagyon kreatív, és mindig olyan jó dolgokat talál ki. Szeretem, amikor együtt játszunk, sosem lesz unalmas, és mindig nagyon tudunk haragudni arra, aki közli, hogy vége a játékidőnek. Persze tanulni is szeretek, de nem annyira.
- Titi nagyon beteg. Náthás volt, de aztán megázott, amikor hazasietett óra után, és most anyukája szerint lázas és köhög is.
Szegény Titi, nagyon rosszul lehet, mert olyan nincs, hogy ő ne jöjjön iskolába, főleg most, hogy Iza szerelmezik. Ilyenkor mindig ketten maradunk, és olyankor sokat beszélgetünk. Iza inkább csak játszani szeret, beszélgetni ritkán. Most viszont, kicsit egyedül maradtam.
- Elmentem hozzá a házi feladattal. De az anyukája nem engedett be, nehogy én is beteg legyek. Pedig nagyon szerettem volna látni Titit.
Nagyon hiányzik, és nagyon lassan mennek így a napok, hogy egyedül vagyok. Viszont a gondolat el is illan, hiszen megjelenik az ebéd, ami nem éppen az, amire tippeltünk.
- Vesztettünk mind a ketten.
Nevetem el magam, belenézve a levesbe.
|
|
|
|
|
Huszthy Attila
INAKTÍV
Jóslástan tanár, Év tanára 2016. tavasz-nyár
RPG hsz: 94
Összes hsz: 265
|
Eszterházy Lili Athalie A kicsi lány elgondolkodik a kérdésen, nem vágja rá azonnal, csillogó szemekkel az igenlést. Attila csodálkozik is rajta, pláne a válaszon, bár teljesen logikus a kisiskolás érvelése. - Megértelek, én sem szeretek odajárni, unalmas a kártyázás, meg érméket dobálni, hogy mi jön ki, írás vagy fej, meg kristálygömb csalóka ködfoltjaiból kitalálni, hogy mit ábrázol...nem beszélve a teáról, ott is foltokból kell kitalálni, hogy mi lehet az. Brrr... - Kijelentése hangvétele inkább vicces, mint komoly, érezteti is, hogy tréfa az egész, bár ha jobban belegondol, nagyot nem is hazudott. Kiderül a végén, hogy a Jóslástan óra csupa móka és kacagás? A bácsinál semmi nincs kizárva, hisz az egész élet egy hatalmas társasjáték, mint ahogy egy része ennek, hogy itt ül, a pici asztal mögött, hosszú lábait idétlenül helyezgetve, térdeit hol széttárva, hol összezárva, ami megemeli a bútordarabot...aztán zavartan... - Ez az asztal meg mindjárt elszalad, ha nem fogjuk le gyorsan. - Nevetve könyököl erősen a lapjára, cinkos mosollyal biztatva Lilit is, hogy ő is tegyen úgy. Ha szerencséje van, talán együtt nevetnek a mocorgó faalkotáson. A varázsvilágban nagyon is lehetséges, hogy elfusson, na nem? Addig talán mégis marad, míg megérkezik az ebéd, viszont elég nehéz kivárni, főleg, hogy már a környező kisdiákok is feszülten figyelik kettejük játékát. Vajon frankfurti leves lesz vagy sárkánytojás leves? A kislány belemegy a játékba, a tétet is elfogadja, bár szinte már el is könyvelte a végeredményt, pedig Attila bácsit nem olyan fából faragták, hogy idő előtt feladja. - Jaj, vesztettem? Ne mondj ilyet, mert sírva fakadok! - Ennek ellenére hangosan felkacag. A tanári asztal felől komoly, karót nyelt tekintetek verik szemmel a renitens tanerőt, ám ez őt kicsit sem zaklatja fel. Egy határon belül, miért lenne baj, ha feldobja a napjukat mindkettőjüknek? Aztán komolyabb téma kerül terítékre még a leves előtt: Titi és a betegség. Tanerőnk arca elkomorodik egy pillanatra. - Szegény Titi, de remélhetőleg nincs nagy baj. A nátha kellemetlen ugyan, de biztosan jó kezekben van. Addig meg esetleg beszélgethetnél mással! Csak egy kicsit, hogy több barátod legyen! Mit szólsz hozzá? - Közben megérkezik a leves, vajon csalódás lesz vagy diadal? Előbbire nagyobb az esély, bár még a főfogás és a desszert is várat magára. Nagyvonalúan átengedi a csekkolást Lilinek, aki közli is a sejthető tényt. - Jaj, neee már! - kiált fel újra a zabolátlan tanerő, majd észbe kapva lehalkítja hangját és ő is belenéz a kondérba. Megkavarja néhányszor a hatalmas merőkanállal, de mielőtt szedne az apróságoknak, akik odanyújtott tányérjaikkal várják már a tápot, odasúgja random cimbijének. - Ez frankfurti leves, csak elvarázsolta valaki. Szerinted ki lehetett? Talán belopakodott ide valahogy a Nagy Grumluft Bumm? - Szúrós szemmel néz a tálalókonyha irányába, majd szed az éhenkórász csapatnak, végül saját magának is. Óvatosan el kell helyezkednie az evéshez, nehogy most a teli tányérok kilötyögjenek, ahogy lábait behajtogatja az asztal alá. Gyanakodva méregeti a levest, mintha azt várná, az mikor változik vissza frankfurtivá. - Pedig határozottan olyan az íze... - szól komolykodva. - Tudod mit? Rajzolhatnál Titinek valami gyógyító rajzot, attól hamarabb felgyógyulna, biztos vagyok benne. -
|
|
|
|
|
Eszterházy Lili Athalie
INAKTÍV
A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
|
Attila bácsi- Ilyeneket tanít?
Kérdezem nagy, tágra nyílt szemekkel. Amikor az osztályfőnökin ültünk először, biztos elmesélte, hogy mit tanít, de akkor még csak az volt bennem, hogy Katinka néni után, akinek kisbaba nőtt a hasába, most egy bácsi lesz az osztályfőnökünk. Mindig nénik vezették az osztályokat, melyekbe jártam, itt mégis több a bácsi. Ez olyan furcsa. Viszont van egy tanító néni, akit nagyon szeretek, ő pedig Sára néni. Olyan kedves és olyan jó az ölelése.
- Én már szeretnék varázslatosat tanulni, meg szeretném, ha lenne pálcám, de szeretnék itt tanulni továbbra is.
Van ugyan még három tanévem, mire a nagy iskolába kell mennem, de bár itt maradhatnék örökre. Itt olyan vidámak a falak, kedvesek a tanárok, és a nagylányok azt mondták, hogy fent ez véget ér. Sőt, azt is, hogy nem egyszer megkínozza a gyerekeket valami, amit úgy hívnak, hogy Rellon. Még a gondolatra is beleborzongok, hogy engem a rellonnal megfenyítenek. Anyukám meg apukám se ütött meg soha, még csak figyelmeztetőleg sem, fent viszont van egy eszköz, aminek még a neve is félelmetes. Állítólag nagyon csúnyán bánnak a diákokkal, amikor ez a bizonyos dolog is képbe kerül. Egy pillanatig elgondolkozom, hogy megkérdezzem a bácsitól, mi is az a rellon, de végül inkább csak belekanalazok a levesembe. Finom.
- Nem szabad neki, éhes vagyok!
Nevetek, miközben az asztalra csapok, olyan lendülettel, hogy egy ki leves ki is löttyen. Erre még jobban elnevetem magam, hiszen erre nem számítottam. Érzem, ahogy többen is ránk néznek, de most nem tudok vele mit kezdeni, ha az emberre rájön a nevetőgörcs, akkor bizony nem tud mást tenni, mint nevetni. Perceken át.
- Fáj az oldalam…
Jegyzem meg jó pár perc nevetés után lihegve. Nagyon szúr, de megérte, mert olyan sok minden kiszállt belőlem, ami már régen bennem volt, és ebben sok negatívosság is van. Nem szeretek sírni, így hát meg szoktam várni, hogy eljöjjön egy olyan pillanat, mint a mostani, amikor kinevethetem magam.
- Nem szabad sírni!
Sikítok fel úgy, mintha a bácsi tényleg sírni készülne, de erre mind a ketten csak még jobban elkezdünk nevetni. Viszont ez már nem tart olyan sokáig, hiszen Titi is szóba kerül. Nincs nagyobb baja, de azért tényleg nagyon rossz a nátha, így egy nagyot sóhajtok, amikor szóba kerül.
- Ez jó ötlet. Szeretek rajzolni.
Erre eddig nem is gondoltam, úgy igazán. Biztos nagyon örülne neki, ha rajzolnék neki valamit. Már van is vagy húsz ötletem, szóval csak ki kell találnom, hogy melyik legyen. Ez lesz a délutáni szabadfoglalkozáson a feladatom.
- A Nagy Grumluft Bumm már megint?! Annyira komisz!
Csattanok fel morcosan, és jó nagyot kanalazok a levesembe. Hát az íze nekem nem olyan, de a bácsi nagyon rendes.
- Akkor most versenyezzünk, hogy ki eszi meg gyorsabban. Rajt!
Hadarom el egy levegővel, és kettőt kanállal a számba nyomok, hogy előnnyel indulhassak a felnőtt ellen.
|
|
|
|
|
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV
Előkészítős igi bácsi
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
|
Mr. Kensington Köszönöm a játékot, a türelmet - Igaza van. Én ragadtattam el magam. Csak tudja, öröm számomra, ha új, pozitív irányba indul el egy korábban negatív szemlélet. A nejem formált ilyenné.
A szeretett asszony miatt képes voltam alább adni. Korábban talán nagyképűnek is nyugodtan nevezhetett volna bárki. Persze helyén volt az eszem meg a szívem is, csak aztán az is közre játszott, hogy egy kis taknyos voltam még, ha korban nem is, hát fejben mindenképpen. Ő azonban férfit nevelt belőlem, finoman, észrevétlenül tűnt el a kettőnk közötti korkülönbség, és lettünk egyenjogúak. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lettem volna gyerekes, hiszen sokáig haragudtam azért is, amiért nem születik még egy gyermekünk, és nem, sokáig minimálisan sem gondoltam bele abba, hogy benne mi játszódik le. Persze utólag mindenki okosabb.
- Valóban ostobaság lenne elhinteni, csak örültem volna, ha önnek is könnyebb.
De persze, nem lenne könnyebb. Hiszen bár itt védve vannak, és amúgy is a gyerekek sokkal elfogadóbbak, ha valaki másabb – érthetetlen, hogy ez sokakból miért hal ki –, mégis, az iskolába mást tanulnak, és a világban mást tapasztalnak majd. Ez egy érdekes gondolat, mely miatt kissé kilépek a jelenből, egy olyan síkra, mely csak a fejemben létezik.
- Jaj bocsánat, elbambultam.
Néha egyetlen megállapítás rengeteg kérdést szül a fejemben, melyek elgondolkoztatnak. Ilyenkor muszáj foglalkoznom velük, ám legtöbbször a kérdés felmerülésekor is egyedül vagyok, így nem zavar meg a tény, hogy oda kell figyelnem egy másik emberre. Még szoknom kell, hogy már nem otthon vagyok, a fiam által csak „kriptának” hívott otthonunkba. Visszarántom magam a valóságba, mert vissza kell, és kérdezek. Ismét beszélgetünk, itt vagyok, teljes valómban. Figyelek rá, és ő is rám, egészen, amíg le nem zárja beszélgetésünket az a fránya hajnal. Jó társaságban repül az idő. Azt hiszem, ez halmozottan igaz.
|
|
|
|
|
Huszthy Attila
INAKTÍV
Jóslástan tanár, Év tanára 2016. tavasz-nyár
RPG hsz: 94
Összes hsz: 265
|
Eszterházy Lili Athalie
Bocsánat a késésért, de külföldön nyaralt az ihletem, míg úgy nem döntött, hogy disszidál. Nem is érti, hogy lehet ez munka, amiért pénzt kap, amit néha szemlesütve vesz át, amit legszívesebben visszaadna, de így se tekintik normálisnak. Nem érti a rosszalló pillantásokat, amik a tanári asztal felől záporoznak rájuk, mikor asztalt táncoltat, a másodikosok vad kacagása közepette. Szerencsére az igazgatóig még nem jutott el az, amit ő már visszahallott, miszerint nem tud fegyelmet tartani, rosszra neveli a diákokat, negatív példát mutat, rongálja a komoly munka hatékonyságát infantilis viselkedésével, ezzel nehezítve kollégái munkáját. Attila ezt másképp gondolja, ő megtanítja nekik, hogyan maradjanak gyerekek minél tovább, hogyan ne a problémákat lássák, mint a besavanyodott felnőttek, hanem a megoldást keressék. Persze nem is ő lenne, ha emögött is nem a szaktárgya szeretete állna, hiszen a nagynevű jósoknak ez mind sajátja. Később már nem lehet a gyermeki lélek ártatlanságát visszahozni, azt itt és most kell megóvni, ezért is jött ide dolgozni. Nagyon elkapta a gépszíj, ahogy az eszébe jutott a jóslás, meg az iskola, ezért némi fáziskéséssel reagál a kislány elképedt kérdésére. - Igen, valami ilyesmit, bár nem is kell tanítanom, csak elmondom, hogy csinálják, és már mehet is a móka - mosolyog a mellette ülőre. A valóságban tényleg ez az álma, hogy kizárja tantárgyából a magolós részeket, mert ki a fenét érdekel a tenyérjóslás története, ellenben az mindenkit, hogy mit mutat az életvonala. Persze vannak dolgok, amit a tanmenet előír, de van mozgástere, és ki is használja. - Nem kell semmit elsietni, de ha okosodni akarsz, akkor bizony tanulni kell! - mondja kellő komolysággal, amit csak erre a pillanatra erőltet magára. Talán tényleg rossz folyton kiszakítani a kicsiket megszokott környezetükből, azonban a változás fejleszti az alkalmazkodás készséget, ami szintén nélkülözhetetlen a jóslástanhoz. Na tessék, már megint ide lyukad ki a tanerő, hova máshova? Agya ott jár, lelke azonban épp asztalt táncoltat, ellentmondva lábának, kezével próbálva megakadályozni azt. Láthatóan jól szórakozik, bár ha így haladnak, nem marad leves a tányérokban. Ezen aztán persze megint lehet nevetni és nevetni, és nevetni, hogy az oldaluk is megfájduljon. Csoda mókás ez az ebéd, sokkal inkább, mint a tanári asztalnál enni, ezért is ő mindig ide ül, valamelyik nebuló mellé, mindig mást tüntetve ki figyelmével, hogy ne keltsen rossz érzést a többiekben sem. Kiderül, ki nyerte eddig a tippelős versenyt, sajnos egyikük sem, így mindketten rajzolnak, ezen Attilánk, viccesen elsírja magát, mire Lili felsikkant, ez persze megint nevetésbe fullad. Az egész második hahotázik, eluralkodik a káosz. Több eszement tipp is érkezik a második fogás mibenlétére, mint például: rántott pacal, gumicukor palacsintatésztában, tarajos gőte blugyblugy szósszal vagy hámozott lufi, levegővel töltve. Ezen újra lehet kacagni, emellett pedig eltörpül ismét szegény Titi betegsége. Ha itt lenne és nagyokat nevethetne velük, talán meg is gyógyulna azonnal. - És mit rajzolnál neki? - töri át hangerejével a nevetés hullámait, érdeklődve Lilitől, milyen gyógyrajz ötletei vannak, közben kerít valahonnan egy főtt tojást - ki tudja, talán mindig hord a zsebében vészhelyzet esetén? - zölddé változtatja egy színváltó varázslat segítségével, majd tényárja közepére biggyeszti. Mielőtt az evési versennyel a végletekig fokoznák a rendbontást, megböki a kis lányt. - Nézd! Sárkánytojásleves. Nyerteeem! - Annyira el van foglalva saját, kétes dicsőségével, hogy lemarad a startról, a kis lány előnnyel indul, ő pedig sokkal lassabban tudja csak követni. Hát még ha nem beszélne evés közben, de megteszi. - Ne add fel, csak ha van rajta bélyeg! - Nevetve kanalazza magába a levest, de persze most már a tojást is meg kell ennie valahogyan, annak a sárgája pedig fojtós is tud lenni. Reméljük, hogy nem megy cigányútra a falat, mert a vereség mellé egy fulladás, nem tenne jót az egészségének. Lassan lenyugszanak a felkorbácsolt kedélyek, mindenki viszonylag csendben, rendben táplálkozik, majd befut a főétel is.
|
|
|
|
|
Tóth Alexandra
INAKTÍV
töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
|
Nemsokára jön egy kis szünet, hiszen jönnek az ünnepek, az előkészítő diákjai pedig egész héten, teljes mellbedobással a halloweeni előkészületekbe vetették magukat. Alexa azóta a közösség egyik jellegzetes alakja, amióta felvételt nyert ide. Egészen kicsi kora óta ide jár, ismer már itt szinte mindenkit. Tipikusan az a diák, aki sokat tesz az iskoláért a működését segíti. Na meg persze, kicsi kora óta mindig jelentkezik, mindenféle szakkörre, külön elfoglaltságra, versenyekre jár. Élsportoló, jó tanuló, kedves és bájos. Segédkezik a tanárainak, az összes elfoglaltságban részt vesz, így a halloweeni előkészületekben is. Negyedikes, végzős lévén a héten megtanultak gyertyákat reptetni, illetve tökfaragó varázslatokat is megpróbáltak elsajátítani, hogy az ügyesebb diákok már ilyen trükkökkel kápráztathassák el otthon a családot. Persze, nem mindenkinek sikerült elsajátítani, ő azonban egészen ügyes boszorkány-palántának tűnik, legalábbis eddig eredményei alapján. Most is éppen, a délutáni, beöltözős parti előkészületeivel van elfoglalva, amíg lyukasórája van, és a többiek éppen okosodnak, ő addig nem a többiekkel lógatja a lábát. Hanem sokkal inkább, nagy dobozban viszi a csokicsótányokat, amik majd egy fontos feladat részei lesznek, már annak, aki elég bátor megenni a rovarokat. Hallja is, ahogy ütemesen a doboz falának kopognak, zizegnek, próbálnak repkedni, kijutni, ő viszont gyorsan viszi őket, mert fél, hogy valami történik a dobozzal. Na abból lenne csak az igazi katasztrófa! Hogy bíznának rá legközelebb fontos feladatot? Éppen ezen gondolkozik, amikor nemes egyszerűséggel csúszik meg a tornacipője, a tantermek folyosóján. Valószínűleg némi kiöntött almalevet felejtett el valaki feltakarítani, Alexa pedig megcsúszik, elejti a dobozt. A papírdoboz az illesztésnél kicsit megszakad, a lyukon máris beáramlik a fény, a csokicsótányok pedig kiáramlanak belőle, legalább 15-20 darab, mielőtt a vöröske még ki nem egyenesítené a dobozt és el nem zárná a rést. - Jaj, jaj - nyöszörgi, amikor megnézi, mi történ a folyosóval, nyel egy nagyot. - Ajaj, ajaj - folytatja a siránkozást, miközben egy kis cellux segítségével lezárja a lyukat, mielőtt még több kiszökne, aztán pedig kétségbeesetten kezdi rágni a körmeit, miközben azon gondolkozik, hogyan fogdossa őket össze. Eszébe jut, hogy nála van még az uzsis zacskója, úgyhogy jobb híján, azt veszi elő. Nem is törődik a lehorzsolt térdével, hanem már ugrik is fel, hogy a zacskóval próbálja őket elkapdosni, befogni, kétségbeesetten. Helyre kell hoznia, amit eltolt, mindenképpen!
|
|
|
|
|
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
|
Tóth Alexa
délelőtt az egyik folyosónNagy örömmel tapasztaltam, hogy mennyi mindent pakoltak már az első hetekben a bagolykövesek az adománygyűjtő ládába, amit a bejárati csarnokban helyeztünk el. Kitettem róla egy hirdetményt is a faliújságra, hogy mindenki tisztában legyen vele, kiket támogat azokkal a holmikkal, amiket beletesz.
- Szerintem tényleg elég lenne mondjuk hetente üríteni és szétválogatni az adományokat. Nem szükséges naponta. - tárgyalom meg a ládával kapcsolatos teendőket azzal a házimanóval, aki elkísért most engem ide az előkészítőbe, hogy elhozzuk az első szállítmányt. A hozott csomagban főleg könyvek és néhány játék van. Jó helye lesz itt.
- De ez nekünk nem fáradtság, igazgató úr. - feleli a kis lény vékony hangon, miközben lépdel mellettem, a dobozt cipelve. Semmi esetre sem hagyta, hogy lebegtető bűbájjal oldjam meg a szállítását.
- Tudom, hogy nem az, csak... - magyaráznám el felvetésemet, amikor egy puffanásra tompa leszünk figyelmesek. Amint sietős léptekkel befordulunk a folyosóra, már látjuk is, mi történt.
- Segítsünk! - szólítom fel erre a manót, hiszen tudom, ha nem kérem meg rá, tőle akár tűz is kitörhetne az orra előtt, akkor is csak a csomagot szorongatná, hiszen ez a dolga. Míg én másra nem utasítom. Leteszi tehát a dobozt és a szökevény csokicsótányok nyomába ered. Részemről a pálcámat hívom segítségül. Egész hatékonyan tudom így összeszedegetni őket. De túl sokat nem lehet egyszerre. Ami megvan, azzal már megyek is a lányhoz.
- Mennyi hiányzik még szerinted? - kérdezem, miközben átadom neki a kezemben lévő példányokat és már pásztázom is a folyosót a többi után kutatva. Elég fürgék ezek az édességek.
|
|
|
|
|
Kaisch Ráhel
INAKTÍV
Blondie - Cinderella
RPG hsz: 283
Összes hsz: 2239
|
Ash *-*
Nem tudom, mennyire volt jó ötlet visszajönni ide. Lehet, ha valaki meglát, ki is paterol szépen, mert hogy nekem már semmi keresnivalóm nincs itt. Lehet a többiek is azért nem jöttek vissza soha, mert nem engedték be őket, bár... ezt azért annyira nem hiszem el, inkább gyanakszom a sok tanulnivalóra, ami jócskán megrövidíti a szabadidő mennyiségét. Most mégis visszatérek a gyökerekhez, hisz nekem nem megy a felejtés, nem tudom elfelejteni, mennyit köszönhetek az épületnek és az itt dolgozóknak. Na, meg jól esik kicsit nosztalgiázni, még ha nem érzem magam jól tőle akkor is. Kezdem elfogadni a tényt, hogy nem világmegrengető dolog történt velem, amikor Bagolykőre léptem, épp csak az, aminek kellett.
Viszont ha ragaszkodok valamihez, arról nehezen mondok le, ezt szerintem már bizonyítottam is, de most már.. azt hiszem, igazat tudok adni Zójának, és a hatalmas kastélyban is találok már pozitív dolgokat. Egyedül.
Ez az, ami nem változott, s nem is hiszem, hogy olyan gyorsan fog is. Egyszerűen nekem nem megy ez a kapcsolatépítősdi. Látom, nap mint nap, hogy a többiek azt hogy csinálják, néha el is fog az a rossz érzés, néha még érzem is, hogy na majd most... de nem megy. Félek, ami természetes, noha bizonyítottan bennem nagyobb mértékben lelhető fel, mint azt szabadna, de hát ez is csak az én problémám.
Lassan, zsebre vágott kézzel sétálok az udvaron. Bárhová nézek, eszembe jut egy emlék. És elönt a kellemetlen érzés, se Camillal, se Csongival nem találkozok már annyit, csak mert más házban kötöttek ki. Ez azért szomorú, de igyekszem túltenni magam rajta.
Leülök a kedvenc hintámba, ahogy mindig aztán csak bámulok a semmibe. Itt sose történt velem ilyen, mindig elfoglaltam magam valamivel, most mégis... annyira idegen ez az egész hely, hogy kénytelen vagyok feltenni magamnak a kérdést, mégis mi a fészkes fenét keresek itt?
VB karácsonyi ajándékkereső
2018. december 23.
|
|
|
|
|
Nathaniel Ash Everett
INAKTÍV
Enimöl
RPG hsz: 30
Összes hsz: 156
|
Ráhel  Nem mondhatnám, hogy apám munkahelye - és egyben második felesége - annyira a szívem csücske lett volna, de néha tettem ide kisebb kitérőket. Többek közt olyan alkalmakkor, mikor apa bejelentette, hogy sokáig dolgozik és nem vitt ebédet, esetleg csak meg akartam látogatni jó fiúhoz méltóan. Néhányszor azonban pofára estem a meglepetés találkákkal és nem találtam őt itt a környéken, mert már elment, vagy még bent sem volt. Ma azonban csak szerettem volna egy helyet, ami nem a házunk és semmi köze nincsen az iskolához. Le akartam tisztázni magamban, hogyan is fogok majd boldogulni az életben, mit tanulok majd, ha itt végeztem, esetleg dolgozni fogok-e. Ehhez pedig az egyik hinta tökéletesen megfelelő helyszínül szolgált. Szépen ledobtam magamat és a farmeros lábaimat a levegőben lógálva dudorásztam valami igen gyermeteg dallamot, miközben hanyatt dőltem a teknőc hátra emlékeztető hintában. Gyerekkoromban is ez volt a kedvencem és ez azóta sem változott semmit. Ez a hinta ugyanolyan baró maradt. Néha a gyerekek furán néztek, amiért ilyen idősen is képes vagyok ide mászkálni, de néhányukkal egészen jól el tudtam beszélgetni. Más volt a világképük, mint a legtöbb embernek. Rövidesen feleszméltem a kábulatból és rájöttem, hogy nem csak én hintázom, egy másik szintén ringatózik, hát arra sandítottam. - Hahó?
|
|
|
|
|
Iványi Lili Athalie
INAKTÍV
A halálosztó kiskedvence :3
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
|
LauraVégre esik a hó és itt a szünet is! Nem mentünk haza, mert valami közbejött anyának és apának. Az új anyukámnak és apukámnak. Olyan jó két kedves és szerető felnőttnek azt mondani, hogy anya és apa, hogy az hihetetlen. Az első pár nap nagyon furcsa volt. Ahogy lett egy saját szobám, aminek a falszínét én választhattam meg. Ruhákat, játékokat és könyveket kaptam, és a nővéremmel, mert bizony nővérem is lett nekem, együtt örömködhettem minden nap. Nagyokat sétáltunk, és nevettünk, és rájöttünk, hogy nagyon sok mindenben hasonlítunk. Most már a nagy iskolától se félek annyira, ami fent van a hegyen, tudom, hogy jövőre, amikor beosztanak, jó házba fogok kerülni, és hogy minden rendben lesz. Megtaláltam a helyem a mágusvilágban, és ez egyszerűen csodálatos.
Viszont a karácsony az most nagy szívás, mert anyáéknak el kellett utazniuk, így majd utólag fogunk karácsonyozni. Addig Polett a nagy iskolában van, én pedig az előkészítőben. De persze nincs okom panaszra, hiszen itt is kaptunk nagyon sok szép ajándékot Thomas bácsitól. Ma reggelre pedig egy hatalmas réteg friss hó hullott le, olyan nagyon sok, hogy szinte vakítóan világos volt a szobámban már korán reggel. Alig vártam, hogy végre túlessünk a reggelin, a délelőtti foglalkozásokon és az ebéden, hogy eljöjjön végre az egy óra, amikor vastagabb nadrágot, sálat, sapkát és kesztyűt húztam, és elindultam ki, ide, ahol most vagyok, hogy végre felépíthessem az idei év első hóemberét. A legtöbben, azok közül, akik itt vannak, hógolyóznak. Egy kicsit én is játszottam velük, de kiestem a csata elején, így ház ahelyett, hogy néztem volna a többieket, nekiálltam a hóemberemben. Az alja már megvan, a végén már nagyon nehezen tudtam venni a levegőt, olyan nagy lett a pocakja. a törzse már kisebb lesz, de félek, hogy egyedül nem tudom majd felemelni rá. Lassan kész, mindjárt odaérek az aljához.
|
|
|
|
|
