A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.
|
|
|
ruhácska| hétvége | VarsóAnnyira jól sikerült az a hétvége Krisztával, hogy most meg itt vagyunk. Teljesen megértem, hogy nem akart egyedül jönni a lengyel sráchoz, akivel már egy hónapja tinderezett. Elsőre nekem nem tűnt pszichopatának, szóval mondtam is, hogy menjen nyugodtan. Attól függetlenül közöltem azt is, bármi gond, csörögjön, aztán megoldom én. Valahogy... Már tegnap eldöntöttem, hogy visszajövök a parkba mókusokat etetni, így ma már munícióval érkeztem, és nem is kell csalódnom. Az egyik kedvenc helyemmé vált, és egyszerűen imádom, hogy ennyire emberhez vannak szokva a mókusok. Az egyikkel még szelfizni is sikerül, amit nem is félek elküldeni a Flaviu fiúnak. Igen, pofátlan módon mondtam le a pénteket, de a képen rajta van a park neve a telefonnak köszönhetően, szóval, ha figyel talán rá is jön, annyira mégse mondtam le. Végtére is csak annyit mondtam, nem tudunk Bogolyfalván találkozni. Persze azért megkérdeztem, hogy a negyedéves mérleg készen van-e, pontosan, mint aki ért hozzá. A telefonom viszont hamar visszakerül a zsebembe, mert tényleg csodaországban érzem magam. Van tó. Vannak kacsák, mókusok, egy részen még kutyák is, hát mi másra vágyhatnék még?
|
|
|
Szentesi Lilla Kamilla Diák Navine (H), Könyvtáros, Ötödikes diák
the girl next door offline RPG hsz: 291 Összes hsz: 331
|
Írta: 2024. március 29. 21:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=875666#post875666][b]Szentesi Lilla Kamilla - 2024.03.29. 21:09[/b][/url] ruhácska| hétvége | VarsóIgazából nem akarok én erről beszélni, kényelmetlenül érzem magam, és az én dolgom. Bárhogy próbálnám vele megértetni, úgyse értené meg, mert ő nem olyan, mint én. Ahogy én se fogom soha megérteni az ő dolgait, amik nekem furák. Viszont túl tudok lendülni, és azzal foglalkozni, amit mind a ketten értünk, mert mint kiderült, van ilyen is. - Jól van, jól van.... hozzád megyek - még a kezeimet is felteszem, és elnevetem magam, mert ez azért kicsit zavar. Mármint, hogy nem értem, hogy mit mond. Közben nézem ahogy a víz csöpög, de mivel Damian se kommentálja, így én se kezdek faggatózásba, hogy ezt most miért. - Dehogynem. És próbáltam nem éreztetni is. Például a PUB-ban, sikerült? - döntöm oldalra a fejem, ahogy neki szegezem a kérdést, hisz konkrétan akkor aranyvérűnek adtam el magam, látszik, hogy mekkora sikerrel. - Az a helyzet, akárhogy is szeretném, nem tudom nem éreztetni - harapok bele az ajkamba, hogy megtaláljam a szavakat. - Van egy csomó dolgod, ami neked teljesen természetes, de nekem irtó furcsa. Neked fel sem tűnik, mert így neveltek. És itt most nem arra gondolok, hogy tartsd a kisujjad, miközben a teás csészét fogod. Hanem, hogy... várjál, megpróbálom elmagyarázni. Mikor először találkoztunk, más voltál. Kifinomult, úriember és a többi, mert ugye jó véleménnyel kell lenni rólad, most is az vagy, de láthatóan lazább, mert már nagyjából ismersz. Nyilván illedelmes vagy azzal is, akit szemközt tudnál köpni. Na én nem. Engem pont arra neveltek, hogy ne féljek kiállni magamért, hogy igenis mondjam ki, ha valami nem tetszik... érted? - veszek egy nagy levegőt, mielőtt még teljesen belelovalnám magam.
|
Év navinése - 2023. ősz-tél
|
|
|
Damian B. Krise-Flaviu Független varázsló
nepo baby | "ewww" offline RPG hsz: 369 Összes hsz: 371
|
Írta: 2024. március 29. 21:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=875668#post875668][b]Damian B. Krise-Flaviu - 2024.03.29. 21:19[/b][/url] Szentesi Lilla Kamilla A kanapé karfájára támasztja a kezét. A víz tovább csöpög az ujjai között a padlóra, ő közben nyugodtan és szótlanul issza tovább a pohara tartalmát, míg a lányt hallgatja. Míg az valami olyasmit mond, amin képtelen megállni és elneveti magát. Hagyja elernyedni az ujjait, hogy a jég a padlóra pottyanjon. Továbbra is nevetve törli a nadrágjába a kezét. Azt mondta, kifinomult úriember. Hogy a nagyanyja mennyire büszke lenne most rá! - Figyelj, Kamilla, szerintem fogalomzavarban vagy. Te összekevered azt, hogy valaki aranyvérű azzal, hogy valakit nem barlangban és farkasok neveltek. Mert megsúgom, nem kell származási bizonyítvány ahhoz, hogy ne úgy viselkedj, mint egy vadember.
|
i can tell i am being lied to all i ask is you put a little art into it
|
|
|
Szentesi Lilla Kamilla Diák Navine (H), Könyvtáros, Ötödikes diák
the girl next door offline RPG hsz: 291 Összes hsz: 331
|
Írta: 2024. március 29. 21:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=875670#post875670][b]Szentesi Lilla Kamilla - 2024.03.29. 21:30[/b][/url] ruhácska| hétvége | Varsó - Francokat. - jó kicsit most én is felfújom magam. - Tényleg ezt csináljátok, hát láttam. Szolgáltam fel egy Bánffy estélyen is - és amúgy élveztem, de többet nem ugranék be senki helyett. - Annyira törekedtek a tökéletes látszat keltésére, hogy most épp rólam is azt hiszed, hogy farkasok neveltek. Pedig nem. Csak nincs kedvem megjátszani magam előtted. Nem fontolom meg minden egyes lépésem, és nem a hátsó szándékot, vagy épp a hasznot keresem másokban. Igen, képzeld, mikor azt mondtam, hogy leszarom a családod meg a pénzed, úgy is gondoltam - dühös vagyok, fel is állok, leteszem a poharam az asztalra, pontosan, mint aki menni készül. Ennyit arról, hogy beszélünk. - Téged akartalak megismerni, te érdekelsz - vonom meg a vállam, az ajtóhoz sétálva, hogy én akkor most felveszem a cipőm, és tényleg megyek. - De láthatóan tényleg sok a dolgod, nem akarlak feltartani - ezt már csak halkan fűzöm hozzá.
|
Év navinése - 2023. ősz-tél
|
|
|
Damian B. Krise-Flaviu Független varázsló
nepo baby | "ewww" offline RPG hsz: 369 Összes hsz: 371
|
Írta: 2024. március 29. 21:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=875671#post875671][b]Damian B. Krise-Flaviu - 2024.03.29. 21:45[/b][/url] Szentesi Lilla Kamilla És ekkor az arcáról leolvad a nevetés. Eddig tényleg szórakoztató volt a lány feltételezése és valahol élvezte is, hogy olyasmiről beszélnek, amiről láthatóan mindkettejüknek van véleménye. Úgy érezte, hogy részéről nem mond semmi tiszteletlent, pedig egyszer-egyszer elhúzta volna a száját Kamilla logikai megbotlásain. Ekkor azonban a lány mindenféle figyelmeztetés nélkül úgy dönt, hogy feláll és elsétál? - Zamknij drzwi - mondja fenhangon a pohara fölött. A bejárati ajtó zárja pedig halk kattanással reagál a szavaira. Damian Flaviut senki sem hagyja ott. Senki. Legyen az családtag, barát, vahy egy bármilyen lány a faluból, aki a cipőjét veszi. - Ha szerinted a hasznot keresem mindenben, akkor mondd meg, milyen hasznom lenne belőled? - A poharát lazán megbillenti maga mellett, majd előrehajolva leteszi a alacsony gránit dohányzóasztalra. - Ne csak kerülgesd, hanem mondd ki. Ha valakin ki akarod tölteni a frusztrációdat, legyen, állok elébe. Tessék - tárja szét a karjait - senki sem játszik meg semmit.
|
i can tell i am being lied to all i ask is you put a little art into it
|
|
|
Szentesi Lilla Kamilla Diák Navine (H), Könyvtáros, Ötödikes diák
the girl next door offline RPG hsz: 291 Összes hsz: 331
|
Írta: 2024. március 29. 21:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=875673#post875673][b]Szentesi Lilla Kamilla - 2024.03.29. 21:58[/b][/url] ruhácska| hétvége | VarsóPersze, hogy most már az is felcsesz, hogy megint nem értem, mit beszél. Alapból ideges vagyok, és alapból tudom, hogy rossz ötlet volt idejönni, szóval mennék is. Mondjuk most. Tényleg. A kezem a kilincsen, de az ajtó meg csak nem nyílik ki, hiába feszegetem. - Te most komolyan rám zártad az ajtót? - döbbenten fordulok felé, teljesen hitetlenül tekintek rá, mert tényleg nem hiszem el. Na most. Most úgy megverném. Milyen gyorsan változik a hangulat, ugye? - Semmi Flaviu, az égadta világon semmi. Nem is értelek, de komolyan - belegondolva tényleg nem értem, miért vagyunk mi jóban. Láthatóan ez veszett fejsze nyele. - Nem vagyok frusztrált - természetesen sík idegben közlöm ezt vele. Nekem ő ne mondja meg, hogy mim van. - Kinevetsz, a szemed forgatod, a szád húzod, mert nem úgy viselkedek, ahogy az neked tetszik. Most épp beközlöd, hogy farkasok neveltek....bocsánat, hogy nem kacagok veled, én nem tartom annyira viccesnek. - forgatom meg a szemem dühömben. - De. Ha úgy viselkednék, ahogy szeretnéd, ha egy bólogatós kis kutya lennék, aki mindig akkor és ott van, ahol és amikor te akarod, és mindig, de mindiiiiiig igazat adna neked, mi lenne? Csak a pénzed miatt akarok veled lenni, nem? - megint összefonom a kezeim a mellkasom előtt, ahogy nekiszegezem a kérdést.
|
Év navinése - 2023. ősz-tél
|
|
|
Damian B. Krise-Flaviu Független varázsló
nepo baby | "ewww" offline RPG hsz: 369 Összes hsz: 371
|
Írta: 2024. március 29. 22:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=875675#post875675][b]Damian B. Krise-Flaviu - 2024.03.29. 22:11[/b][/url] Szentesi Lilla Kamilla Hitetlenkedve emeli az ujjait két oldalt a halántékához és ismét rövid, hüledező nevetés szakad fel belőle. Ne érti, tényleg nem érti, hogy jutott Kamilla pillanatok alatt a semmiből idáig. Talán a nyelvi korlátok, igen, csakis az lehet az oka, hogy ebben a pillanatban fogalma sincs már róla, miről van szó. A pénze miatt akar vele lenni? Ki beszélt itt arról, hogy ő egyáltalán szeretné, ha bárki, bármilyen módon vle lenne?! - Jó. Rendben van. Feláll a kanapéról. Más helyzetben így, hogy a lányra zárta az ajtót, a gesztus akár fenyegető is lehetne, hiszen tudja, hogy erőfölényben van. Lennének is rokonai és ismerősei, akiknek megfordulna az agyában az, hogy akár fizikailag megfordítsák és kihasználják a helyzetet. Damian azonban más. - Sajnálom, ha olyasmit mondtam, ami megbántott - még a mellkasára is teszi a kezét, hony nyomatékosítsa a szavait -. Azonban nem fogadom el ezt a személyeskedést sem tőled, sem pedig mástól. Nem vagyunk elég régi ismerősök hozzá, hogy így beszélj velem az otthonomban. Mehetsz - int az ajtó felé, mire az ismét kattan egyet jelezve, hogy szabad utat ad a távozónak - és legyen remek és aranyvérűektől mentes életed. Bitch.
|
i can tell i am being lied to all i ask is you put a little art into it
|
|
|
Szentesi Lilla Kamilla Diák Navine (H), Könyvtáros, Ötödikes diák
the girl next door offline RPG hsz: 291 Összes hsz: 331
|
Írta: 2024. március 29. 22:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=875676#post875676][b]Szentesi Lilla Kamilla - 2024.03.29. 22:21[/b][/url] ruhácska| hétvége | Varsó - Dehogy sajnálod - horkanok fel gúnyosan, még annak ellenére is, hogy egy pillanatra megfagy bennem a vér, ahogy felegyenesedik. Azonban hamar túljutok ezen, hisz az agyam viszont forr. Az idegtől. És még csak a megbánás apró jelét se látom rajta, vagy azt, hogy felfogná, igazából ugyanúgy a talpát törli bennem, csak épp nem a származásom miatt. Leszámítva a drámai mozdulatot, amiért már most megajánlok neki egy Jászait. Meg se próbálkozik azzal, hogy megértse, én meg nem fogom erőltetni. - Te meg maradj az aranyvérűek között. Mindenki jobban jár - ezt már csak a dühöm miatt sziszegem neki, személyeskedés ide vagy oda. Aztán kinyitom az ajtót, és olyan drámaian vágom be, hogy az szintén megérdemel egy másik díjat. - Még a mókus is jobb társaság nálad, te sznob köcsög - már csak a lift ajtajának dünnyögöm, és most kezdem csak igazán utálni, hogy a huszonkilencediken vagyok.
|
Év navinése - 2023. ősz-tél
|
|
|