A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

Vége az Eridon-Levita meccsnek.
A hótól nem sok mindent láttam, de annál még valamennyire képben voltam, hogy Dasha lezuhant.  A fogónk és a kedves mestertanoncunk pedig úgy döntött, hogy ők most ölelkezni fognak a pályán és szépen egymásba rohantak, aztán nevetve az egyik lelátóra zuhantak. Jó, mondjuk lehet, hogy nem ez volt a céluk, mindenesetre a csapat negyede a gyengélkedőn van… De Nedra végül is elkapta a cikeszt, szóval nyertünk, ami jó hír, a sok törés viszont nem. Aucs. Én szerencsére a seprűn maradtam a meccs végéig, ezért is értem fel olyan gyorsan a kastélyba. A sípszó után meg sem vártam, amíg Ákos mondott valamit, rögtön rohantam fel a kastélyba. Még azzal sem vesződtem, hogy átöltözzek, vagy ilyesmi. Kit érdekel az most ilyenkor?
A tömeg még a pályánál lehetett, amikor én már a második emeletre vezető lépcsősor aljához értem, szóval senki sem gátolt meg abban, hogy felérjek a gyengélkedőre. Az ajtót pedig gyakorlatilag berúgtam – de azért még sem. Na jó, csak berontottam és azt is kézzel tettem, de nem volt olyan hangos… Meg szerintem a lányok sem aludtak már, bár ki tudja… elég nagyot eshettek, Nedráék meg ugye összeölelkeztek a levegőben… Na de a gyengélkedő. Fújtatva masíroztam oda a szobatársam ágyához, akinek már ugyan nyitva volt a szeme, de nem voltam biztos abban, hogy hall-e engem. Nem tudom miért ne hallana, de pontosan nem láttam, hogy  hogyan zuhant le, bármi megtörténhetett.
- Da…sha? -
Nagyon kellett ügyelnem arra, hogy ne essek itt össze helyben én is, jól néznénk ki, ha már fél Levita kviddicscsapat a gyengélkedőn maradna. A hangom még is elcsuklott a neve közepén, az ágya melletti székre roskadtam és ujjaimat összefonva a két combom közé csúsztattam kezeimet. A jobb lábam még mindig remegett, kipirosodtam a futástól és azt sem tudtam pontosan, hogy a csapat többi tagja mikor fut be. Majd csak jönnek…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=456458#post456458][b]Nemes L. Izabella - 2015.01.23. 19:14[/b][/url]

Vége az Eridon-Levita meccsnek.
A hótól nem sok mindent láttam, de annál még valamennyire képben voltam, hogy Dasha lezuhant.  A fogónk és a kedves mestertanoncunk pedig úgy döntött, hogy ők most ölelkezni fognak a pályán és szépen egymásba rohantak, aztán nevetve az egyik lelátóra zuhantak. Jó, mondjuk lehet, hogy nem ez volt a céluk, mindenesetre a csapat negyede a gyengélkedőn van… De Nedra végül is elkapta a cikeszt, szóval nyertünk, ami jó hír, a sok törés viszont nem. Aucs. Én szerencsére a seprűn maradtam a meccs végéig, ezért is értem fel olyan gyorsan a kastélyba. A sípszó után meg sem vártam, amíg Ákos mondott valamit, rögtön rohantam fel a kastélyba. Még azzal sem vesződtem, hogy átöltözzek, vagy ilyesmi. Kit érdekel az most ilyenkor?
A tömeg még a pályánál lehetett, amikor én már a második emeletre vezető lépcsősor aljához értem, szóval senki sem gátolt meg abban, hogy felérjek a gyengélkedőre. Az ajtót pedig gyakorlatilag berúgtam – de azért még sem. Na jó, csak berontottam és azt is kézzel tettem, de nem volt olyan hangos… Meg szerintem a lányok sem aludtak már, bár ki tudja… elég nagyot eshettek, Nedráék meg ugye összeölelkeztek a levegőben… Na de a gyengélkedő. Fújtatva masíroztam oda a szobatársam ágyához, akinek már ugyan nyitva volt a szeme, de nem voltam biztos abban, hogy hall-e engem. Nem tudom miért ne hallana, de pontosan nem láttam, hogy  hogyan zuhant le, bármi megtörténhetett.
- Da…sha? -
Nagyon kellett ügyelnem arra, hogy ne essek itt össze helyben én is, jól néznénk ki, ha már fél Levita kviddicscsapat a gyengélkedőn maradna. A hangom még is elcsuklott a neve közepén, az ágya melletti székre roskadtam és ujjaimat összefonva a két combom közé csúsztattam kezeimet. A jobb lábam még mindig remegett, kipirosodtam a futástól és azt sem tudtam pontosan, hogy a csapat többi tagja mikor fut be. Majd csak jönnek…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=456471#post456471][b]Dasha Fresmoon - 2015.01.23. 19:35[/b][/url]

Kissé nehezen tudtam kinyitni szemeimet, de bár ne tettem volna. A sötétségből először a hófehér plafont pillantottam meg, majd a szoba többi része is szépen fokozatosan feltárult előttem. Pár másodpercig nem fogtam fel, hogy mit látok, eléggé kómás állapotban voltam, de aztán visszatértek emlékeim. Riadtan rezzenek egyet az ágyban, gondolkodás nélkül pattantam volna ki ideiglenes fekvőhelyemből, de a fájdalom belenyilallt a hátamba, ami visszavonulásra kényszerített. Azért küszködtem egy kicsit, amíg sikerült legalább felülnöm. Kétségbeesetten hajamba túrtam és próbáltam megfejteni, hogy mi az isten történhetett. Nekem a kviddicspályán kellett volna lennem, nem egy ilyen helyen. Kénytelen voltam elfogadni, hogy nagy valószínűséggel ütköztem, minek következtében elvesztettem eszméletem és itt kötöttem ki. Utolsó emlékem csupán az, hogy repültem az eridonos karikák felé, majd egy hatalmas ütést éreztem a tarkómon. Valaki agyonvert, vagy mi?
A gyógyítók ezúttal is kitettek magukért. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy még nem jártam a gyengélkedőn, mert a taekwondo miatt már látogattam el párszor ide, de mindig józanon. Most viszont kénytelen voltam megtapasztalni, hogy milyen itt ébredni. Kaptam kötést a hátamra és a fejemre is, szinte már úgy néztem ki, mint egy múmia. Mivel fel tudtam ülni, ezért szerencsére nem tört el a lapockám és mivel még tudok gondolkozni, így nem hiszem, hogy megrepedt volna a koponyám. Még csak az kéne!
Legszívesebben lerohantam volna a csapatomhoz majd azonnal visszaszálltam volna seprűmre és folytattam volna a mérkőzést. Nyújtózkodtam kicsit, - amennyire bírtam üvöltés nélkül – hátha látok valami ablakon keresztül a  meccsből, de magam sem hittem, hogy elérem célom, nem is értem. Még mindig bennem volt a küzdés, a tudat, hogy cserbenhagytam a csapatot pedig méregként emésztette szívem, jobban fájt, mint a sérüléseim. Próbálkoztam a felállással is, de amint lábaimra helyeztem a testsúlyom rögtön elszédültem, úgyhogy inkább visszafeküdtem az ágyba. Ez így nem fog menni. Ha csillagokat látok, akkor a repülésről is lemondhatok, a héten biztosan. Visszahelyezkedtem abba a pozícióba, amiben felébredtem, az volt a legkényelmesebb a hátamnak, bár egyáltalán nem volt kényelmesnek mondható. A fejemmel nem tudtam mit kezdeni, fájt, bizony nagyon fájt az a pont, ahol a legnagyobb ütést kaptam. Könnyektől nedves szemeimet is becsuktam, igyekeztem lenyugtatni magam, amikor a gyengélkedő ajtaja szinte robbanásszerűen kinyitódott. Nem fókuszáltam be azonnal Izát, de ahogy közelebb jött felismertem. Barátnőm a nevemet kimondva leült az ágyam mellett lévő székre, miközben a fejemet felé fordítottam.
- Mi a sz*r történt? – Kérdeztem mérges és felháborodott hangon. Nem szoktam magyarul sokat csúnyán beszélni, de most kitört belőlem és nem bírtam visszafogni magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=456529#post456529][b]Nemes L. Izabella - 2015.01.23. 20:59[/b][/url]

Fokozatosan kellene beavatni a dolgokba a lányt, viszont azon, hogy nyertünk, talán nincs is mit titkolni, egyszerűen csak kibököm, hogy „héé Dasha, amúgy tudom, hogy leestél, de jól vagy? Ja és nyertünk, de ne állj fel és kezd el táncolni, oké?”. Talán hallgat is rám és tényleg nem fog felpattanni, hogy felhúzva engem tangózzunk, vagy bármi olyan táncot járjunk, amit én nem ismerek, de ő Koreában igen. Azért ez kicsit furcsa lenne. Kicsit nagyon.
Aztán berobbantottam az ajtót – nem bombardával – és egyenesen a lányhoz mentem, aki közben már felfigyelt rám. Oké, lehet, hogy az ajtó volt az oka, elvégre elég rendesen kicsapódott, aztán meg be… de reméltem, hogy a gyógyító nem orrol meg rám – nagyon -, elvégre még is csak sürgős eset, a barátnőmről van szó, na meg ha már eddig is rohantam felfelé, nem itt fogom vissza magam.
Kíváncsian, meglepődötten és eléggé szomorú arcot felöltve pislogtam a lányra, pedig nem is volt szomorú a dolog, hiszen nyertünk! Juhhú, meg minden, de még is itt fekszik három csapat- és háztársam, szóval annyira nem rózsás a helyzet. Mindenesetre Dashával minél előbb közölni kell a hírt. Viszont a kérdésre egyelőre nem terveztem válaszolni, így csak megvontam a vállam és az ajkamba haraptam. Ajaj, ott van Nedra…
- Hogy vagy? -
Most akkor az a legfontosabb az, hogy meggyógyuljon és ha kell, minden nap feljövök hozzá, akár éjszaka is benézhetek hozzá, járőrözés közben… csak egy pár percre, úgy is aludni fog. Vagy felhozom hozzá Kiarát, vagy azt a furcsanevű hangszert, amit anno nem tudtam kiejteni – mondjuk ez most sincs máshogy. Vagy majd nem tudom, remélem gyorsan meggyógyul.
- Mire emlékszel? -
Szinte alig hagytam időt a válaszra, de az is jó, ha a kettő kérdést egynek veszi és akkor talán nem is kellene annyit beszélnie, ha összesűríti a válaszát. Lassan abbahagytam az ajkam rágcsálását, amit addig jó befejezni, amíg nem buggyan elő a vérem és talán nem fogok kétségbeesni annyira, hogy elájuljak itt. Dashának csak nincs komolyabb baja, ugye nincs…?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=456590#post456590][b]Dasha Fresmoon - 2015.01.23. 21:48[/b][/url]

Nem akartam elfogadni, hogy beleset ért, ott akartam maradni és végigküzdeni a mérkőzést a csapattal, hiszen ez a dolgom és annyira szeretem csinálni. Persze tudtam, hogy előbb-utóbb engem is elér meccs közben az isten nyila, mint ahogy előttem sok mást is. De akkor is, miért pont az utolsó meccsünkön?
Megfordult a fejemben, hogy itt hagyjam a gyengélkedőt és azonnal a pályára siessek, csak hogy sebeim túlságosan is fájtak, ha az ápolók hagytak volna – biztosan nem – akkor sem lett volna erőm kibicegni a kastélyból, szóval visszafeküdtem. Már éppen kezdtem elveszni a tudatlanságban, amikor megjelent Iza az ajtónál. Nem ismertem fel azonnal, viszont határozottan felém közeledett, majd megállt és leült az ágyam mellett. Örültem barátnőmnek, hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondjak, annyi minden eszembe jutott. Végül kitört belőlem az érzelem, nem valami tündérin, de megkérdeztem, hogy mi történt. Válaszként csupán szomorú arckifejezést kaptam, ami még jobban megemelte a pulzusom.
- Izaa! Mi a fészkes fene történt? Vége a meccsnek? – Kérdeztem meg megint, ezúttal hangosabban, már-már üvöltve. Biztos voltam, hogy Iza hallotta elsőre is, de nem úgy tűnt, mintha repdesne az örömtől. Ez még inkább megrémisztett. Tényleg aggódtam, tudni szerettem volna, hogy mi lett a csapattal és a meccsel. Mikor megkérdezte, hogy vagyok, meg hogy mire emlékszem, nyeltem egyet és próbáltam visszanyerni a nyugalmam. Kis idő után, viszonylag normális hangon válaszoltam neki.
- Fáj nagyon a lapockámnál és a tarkóm sem rózsás. – Mutattam a kötésekre. – Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, ti szerintem jobban láttátok, mint én. Csak arra emlékszem, hogy haladtam előre és hirtelen hatalmas ütést kaptam felülről a sérült testrészeimbe. Aztán elsötétült minden, elment az adás. – Próbáltam visszaemlékezni. Bágyadtan néztem ki a fejemből, szomorú voltam, hogy így alakult. Még mindig szédültem kissé, de úgy döntöttem, hogy ismét felülök az ágyon. Alkaromra támaszkodva próbáltam előre dőlni, viszont a hátamba nyilallt ugyan csak a fejdalom. Ez arcomon is szépen tükröződött. Izához közelebb lévő karomat kinyújtottam felé, ezzel is segítséget kérve, ha már a szavakkal nem tudtam. Nem akartam kinyitni a számat, mert akkor lehet sikítottam volna, azt viszont nem szeretek, nem az én műfajom. Amennyiben Iza segített felhúzni, ülő helyzetben megigazítottam hasamig erő hajam, tincseimet kiszedtem a szemeimtől és hátratereltem őket.
- Mi lett a meccs eredménye? A többiek hogy vannak? Nem tudod, hogy mi történt velem? – Kérdeztem, miután megköszöntem, hogy segített felülni. Tudni akartam, hogy mi történt, amíg én kómában voltam. És hát az is érdekelt, hogy mi történt velem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=456733#post456733][b]Nemes L. Izabella - 2015.01.24. 11:53[/b][/url]

Hogy közlöd a csapatkapitányoddal, hogy miután lezuhant a seprűjéről, bekaptak három gólt és még a cikeszt sem az ő fogójuk kapta el? Hát sehogy. De hogy mondod meg a barátnődnek, hogy ugyan lezuhant, de még is ők nyertek, mert a fogójuk elkapta az aranylabdácskát. Aztán összeölelkezett az egyik terelőjükkel… Hát az elejét csak úgy kibököd. De még nem éreztem úgy, hogy eljött az ideje annak, hogy kibökjem, így mint Wolginál, itt is próbáltam húzni az időt. Majd örömködik később, előbb az állapota.
A fájdalmas arcom látva, Dasha konkrétan leüvöltötte a fejem és ezt most nem is bántam, de a gyengélkedőn voltak még páran, szóval őket jó lett volna nem megzavarni. Ijedten az ajkamba haraptam és kicsit hátra is dőlhettem a széken, de csak megráztam a fejem. Nyugi Dasha… Lélegezz mélyeket, ne izgasd fel magad, a nagy erőlködésben még megfájdul valamid.
- Igen, vége a meccsnek. Különben hogy lennék itt? -
Egy halvány mosolyt varázsoltam az arcomra és próbáltam nem arra gondolni, hogy Nedra ott fekszik, szinte szemben velem. A lábam tovább remegett, miközben a szám is harapdáltam, szóval ez most egy kívülállónak – jelen esetben Dashának – azt jelenthette, hogy valami nagy baj van. Pedig nincs is, azon kívül, hogy a gyengélkedőre kerültek a lányok. Így belegondolva ebbe, a kviddics tökre veszélyes sport, a csapat több, mint fele pedig lány. Jézusom…
- Nagyon én sem láttam, a zóna azért elég messze van tőlem, meg hát ugye az a hülye hó is esik még mindig… Nem tudom pontosan, de azt hiszem Ashley ment neked. Miközben zuhantál, megpróbált elkapni, de ühm… ja igen, a végén Ákos segítségével értél le a földre. -
Azt már direkt nem említettem meg, hogy amikor lezuhant, a kvaff még az eridonosok kezében volt, de majd mindent a maga idejében ugyebár. Tovább rágcsáltam az ajkam, amikor viszont Dasha fel szeretett volna ülni, megemelkedtem és óvatosan felhúztam. Aggódva pislogtam a szobatársamra, nagyon nem voltam boldog, pedig az, hogy nyertünk, felvidíthatott volna. De nem, Izának mindig a legrosszabb dolgokkal kell törődnie és cseppet sem tudott úgy bejönni a terembe, hogy boldog mosoly van az arcán és lelkendezve ugrál oda a barátnőjéhez, hogy elújságolja a hírt: nyertek. Nem, Izának fájdalmas fejjel kellett bejönnie, ráhozva ezzel a kapitányra a frászt. Hát, ez van.
- A többiek… szerintem még a pályán vannak, vagy öltöznek. Tudod, ők sokkal többet mozogtak, mint én, lehet, hogy csak kell nekik néhány perc, amíg kifújják magukat. Aztán szerintem jönnek fel ide. Amúgy… Nedra és Grace összementek. Nem tudom mi történt, itt vannak ők is, de csak Nedrát láttam. Ott fekszik, de remélhetőleg rendbe jön. Grace-szel nem találkoztam, valamelyik paraván mögött lehet, ha jól láttam, akkor rázuhantak az egyik lelátóra. -
Elhúztam a szám és a lány első kérdését újra figyelmen kívül hagyva kinéztem az ablakon, ami hát persze, hogy nem nézett a pálya irányába. Lesütöttem a szemem, smaragdjaim a cipőmet bámulták, ami már nem fehérlett a hótól, hiszen eléggé régóta a kastélyban tartózkodtam már ahhoz, hogy leolvadjon róla. A kviddicstalárom is már csak vizes volt, de ez most cseppet sem tudott érdekelni.
- Figyelj, a meccs… -
 Hatásszünet igen, mert ilyen is kell ide.
- Megnyertük. Nedra elkapta a cikeszt, utána pedig ugye Grace-szel… -
Sóhajtva előrébb dőltem és felkészültem arra, hogy Dasha felpattan-e, vagy nem. Tényleg nem lett volna jó, ha most elkezd itt táncolni, mert akkor még jobban összetöri magát. De annak tényleg örülni lehet, hogy nyertünk. Azonban ennek ellenére én még mindig nem mosolyogtam. Majd…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=456999#post456999][b]Dasha Fresmoon - 2015.01.24. 21:48[/b][/url]

Szegény Izát jól leordítottam, pedig nem voltam rá mérges, imádtam a csajt, de akkor olyannyira ideges lettem, hogy robbanni tudtam volna. Magamra haragudtam, hogy miért nem figyeltem jobban, mert akkor végigélvezhettem volna az utolsó meccsünket az idényben. Nagyon nem volt mindegy, hogy nyertünk-e vagy sem, de a többiek állapota is érdekelt.
Közben rájöttem, hogy ha Iza itt van, akkor vége a meccsnek, elképzelhetetlen volt számomra, hogy a lány nem védi a karikákat miközben folyik a meccs. Ezt ő maga is megerősítette, de mégsem mondta el az eredményt. Láttam, hogy lába remegett, az ajkát rágcsálta és még rövidke mosolya sem tudott megnyugtatni. Éreztem, hogy nem valami tündéri a helyzet. Már elkönyveltem magamnak, hogy veszítettünk.
Kíváncsi voltam, hogy velem mi történhetett, elmondtam barátnőmnek amire még emlékeztem, mire ő hozzátette azt, amit ő tudott. Pont Ashley-re nem számítottam, egyszerűen nem néztem ki a lányból, hogy szándékosan belém jönne. – Gondolom véletlen baleset volt. – Jegyeztem meg halkan, magamba roskadva már a szomorúságtól. Lehangolt lettem, nem nyertük meg a meccset és még a csapatot is cserbenhagytam. Legszívesebben kitöröltem volna ezt a napot.
Ismét felültem, hála Izának, hiszen a segítségét kellett kérnem, a hátamban, illetve a tarkómon érzett fájdalomtól képtelen voltam egyedül megtenni a mozdulatot. Miközben hajamba túrtam és küszködtem a könnyeimmel, barátnőm helyzetjelentést adott. A többiek még öltöztek, gondoltam, hogy jól lefáradtak, hiszen egy kviddicsmeccs durva tud lenni. Azon gondolkoztam, hogy miként merjek a szemükbe nézni ezután, de Iza folytatta a tudósítást. Szemeim kikerekedtek és a szomorú, nyúzott arcom ijedté változott. – Hogy mi? Nedra és Grace összementek? – Kérdeztem volna, hogy jól vannak-e, de követtem szobatársam tekintetét és megláttam a másik ágyon fekvő Nedrát. Kellett pár perc, mire felfogtam, hogy baj van és nem csak lazán lekoccolták egymást. Nem értettem, hogy eddig miért nem vettem észre, hiszen nem volt messze tőlem. Talán mert magam sem akartam bevallani, hogy Nedra az. Térdemet felhúzva átkulcsoltam alatta a kezeimet és homlokomat lábamhoz nyomtam. Szentségeltem, végül megjelentek könnyeim is, de nem engedtem, hogy elhagyják szemgödrömet.
- És Grace? Ő hol van? - Ijedten kérdeztem, miután közbenéztem és sehol sem találtam a lányt. Mélyeket lélegeztem és próbáltam elfogadni, hogy a csapat majdnem fele a gyengélkedőn végezte. A csöndet Iza törte meg. Nem mondott sokat, de hangja lágynak tűnt, amit annyira szeretek. Barátnőm mindig sokat jelentett nekem, valahogy megnyugtat a jelenléte. Kis hatásszünet után felkaptam a fejem a fülemben visszhangzó egyetlen szóra, amit mindig olyan jó hallani. Szemem felcsillant és az eddigi szomorúságom foszlani kezdett. – Miiiii? – Mosoly még nem jelent meg arcomon, értettem a szót, de a tudatomig még nem ért el. Már annyira beleéltem magam, hogy vesztettünk. Nedra előbb kapta el a cikeszt és azután ütközött Grace-szel? Csodálkozva fordultam másik oldalamra a fogónk felé. Büszkeség töltött el, kimondhatatlanul hálás voltam a lánynak és ha tehettem volna, akkor azonnal futottam volna megölelni. De mivel erre képtelen voltam, ezért még mindig csodálkozva visszafordultam Izához.
- Most komolyan nyertünk, vagy csak szívatsz? – Kétszer is megkérdeztem, mert nem hittem fülemnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=457017#post457017][b]Nemes L. Izabella - 2015.01.24. 22:25[/b][/url]

Türüp, türüp, tücsökciripelés, minden ami kell egy ilyen helyzethez, az most bezzeg nem jön ám ide. Dasha feszült volt és valamennyire én is, ha ránéztem. A kötéseket a takaró és a ruhája valamennyire eltakarta, de tudtam, hogy rajta vannak és ez inkább megrémisztett. Ismertem már őt annyira, hogy tudjam: addig, amíg nem kell komolyabban foglalkozni vele, nem fog törődni a sérüléseivel. Most sem hangoztatta sokáig, hogy mennyire fáj a háta, vagy mit tudom én, hanem az első és legfontosabb neki már rögtön a meccs volt és a csapat. A csapat, amelynek ő is a része és a csapat, amely nem tudom hol időzik ennyi ideig.
- Biztos. -
Elgondolkodva meredtem magam elé és még mindig arra gondoltam, hogy a lány itt fekszik, kint pedig valószínűleg már ünneplik a csapatot. Akkor ez is lehet az oka, hogy nem értek még fel. A tömeg, ami engem nem akadályozott meg abban, hogy felérjek ide. Semmi kedvem sem volt a háztársaimmal hangosan éljenezni, meg amúgy sem az a természet voltam. Sosem kedveltem a tömeget - évnyitó, khm ugye -, azt meg különösen nem viseltem el, ha valaki nem pont külön engem, de úgy összességében - megemlítve ugye engem is - ünnepel minket. A csapat örülhet, nagyon ügyesek voltak és szerintem Dasha is örül ennek, de én különösen nem szerettem. Szóval inkább üldögélek a gyengélkedőn és beszélgetek a lánnyal, mint hogy hagyjam, hogy a tömeg magával sodorjon. És szerintem ezt Dasha is tudja.
- Ühüm. Azt sem láttam pontosan, de majd őket kérdezd, hogy mi történt. Azt tudom, hogy a lelátóra zuhantak. -
Eléggé nehéz volt ezt elmesélni, még is, olyan könnyen ejtettem ki a szavakat, hogy az még engem is meglepett. Nem kellett volna ilyen gyorsan mesélni a dolgokat, még nekem is gyors volt a tempó, de Dashát elnézve tudtam, hogy neki nem gyors, sőt, tulajdonképpen neki ez épp megfelelő.
- Valahol itt van ő is. -
Az ajkamba haraptam és ezt most már kicsit lassabban ejtettem ki. Vigyáztam arra is, hogy ne parázzak rá nagyon a dologra, mert annak tudjuk mi a vége. Nem lett volna jó, ha belegondolok Graceék esetébe és elájulok. Jesszus. Végig figyeltem Dashát és közben próbáltam nem a lányok összeütközésére gondolni. Vattacukor, felhők, kutya, zongora, satöbbi. Csak nyugodjak már meg. Mélyeket lélegeztem, miközben a barátnőm a lábát átkarolva ült az ágyon és feltehetőleg ő is gondolkozott valamin. Hajaj, ez mindkettőnknek egy szörnyen nehéz meccs volt. Tudom.
Annyira nem szerettem az ilyen helyzeteket. Wolgihoz is ugyan feljöttem, de nem volt valami könnyű, sokáig győzködtem magam. Nem szerettem a gyengélkedőre járni, mindig összeszorul a gyomrom és megszédülök. Nem is tudom hányszor kerültem már fel ide, mert vagy elájultam, vagy Vasváry prof felhozott, mert éppen idegbajos lettem a szobájában. Hát az felejthetetlen élmény volt. Szóval, visszatérve a gyengélkedőre, ma éppen szintén eléggé idegbajosan törtem be ide, de azt hiszem ettől el lehet tekinteni.
- Szoktalak én szívatni? -
Vigyorogtam a lányra, miközben végig gondoltam, hogy hányszor vágtam át. Talán egyszer sem. Vagy csak nem emlékszem rá? Nem tudom, maradjunk abban, hogy nem szoktam átverni és akkor ez így mindenkinek jó, az én lelkem is megnyugszik.
- De figyelj, tényleg nyertünk. Viszont ne kezdj el táncolni, jó? Vigyáznod kell most magadra, gyógyulj meg minél előbb, mert el fog puhulni a csapat. -
Továbbra is a lányra mosolyogtam és most éreztem igazán azt, hogy kezd lassan jó kedvem lenni. Ahhoz képest, ahogy még húsz perce bejöttem ide, most már eléggé felvidultam, hát nyertünk!
- Viki nagyon ügyes volt. Miután leestél és a kvaff még a pirosaknál volt, ő szerezte meg és vitte is az ellenfél karikái felé. Aztán a hóesésben elvesztettem őket, nem tudom rádobott-e. -
Azt hiszem Dashának elég volt ennyi információ ahhoz, hogy büszke legyen a húgára - vagy a nővére? Na, anno úgy voltam Misiékkel is, fogalmam sem volt arról, hogy akkor most Misi Michelle öccse, vagy bátyja. Na mindegy is.
- Kiarát felhozzam? -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=457468#post457468][b]Dasha Fresmoon - 2015.01.25. 18:41[/b][/url]

Azt viszonylag könnyen elfogadtam, hogy ütköztem Ashley-vel, de azt, hogy veszítettünk és, hogy Grace és Nedra is a gyengélkedőn kötöttek ki, azt már nem sikerült valami gyorsan. Aggódtam értük, melyik csapatkapitány nézni lazán, hogy a csapattagjai kómásan feküdnek körülötte? Én biztosan nem. Nedra nem volt messze tőlem, viszont Grace-t nem láttam sehol. Kétségbeestem, tartottam attól, hogy súlyos baja lehet a lánynak, akivel már annyi mindent túléltem. Teljesen lesokkoltak a történések, szomorú voltam és a könnyeim is megjelentek a szemem sarkában. Mélyeket lélegeztem, mert úgy éreztem, mintha fulladoznék és összeesnék a levegőhiánytól. Még éppen időben mondta ki Iza azt, hogy nyertünk, különben talán rosszabb lett volna az állapotom. Összezavarodtam az eddigi rossz hírek után kiejtett jó szó után. Izabella hangulata sem arról árulkodott, hogy győztünk és mindenki most ünnepel, nem tűnt boldognak, igaz, ennyi sebesülttel nem is csoda.
Nem szívatott, a továbbiakban is megerősítette, hogy bizony a cikesz Nedra kezében landolt, nem Ashley-ében. Ismert már, ezért előre figyelmeztetett, hogy ebben a fizikai állapotban nem kéne ugrándozni. Szépen megsejtette a gondolataimat, pont le akartam volna reagálni valahogy az örömöt, de igaza van, jobb, ha most nem erőltetem meg magam. Parancsot adtam magamnak, hogy ezúttal ne kezdjek el ugrálni, meg kell hagyni, eléggé nehéz volt megállni, de sikerült. Mosoly és derű azért megmutatkozott az arcomon és Iza felé dőltem, hogy megöleljem.
- Mert el fog puhulni a csapat? Ne aggódj, azt nem hagyom! – Súgtam a fülébe miközben átkaroltam. Biztos voltam benne, hogy ez nem fog bekövetkezni, ha más nem, Iza gondoskodni fog róla. Az ölelés után visszadőltem az ágy háttámlájának, közömbös fejjel figyelve továbbra is őt. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon túl kemény edzéseket csinálnék. Lehet, nem kéne ennyire szigorúnak lennem, hiszen nem mindenki sportoló kiskora óta. De mindig figyeltem a tagokat, és ha valaki nem bírta, akkor szólhatott volna, hogy tartsunk szünetet. Remélem nem mérgesek rám emiatt. Ez a gondolat bántotta a szívem, majdnem meg is kérdeztem Izát, hogy mit gondol, de nem volt hozzá bátorságom. Vagyis inkább tartottam, hogy nem fogja beismerni most, hiszen összetörve itt fekszek előtte.
- Igen? – Ezek szerint a húgom szállt fel utánam. – Ő jól van? – Ennyi sebesült után ez volt az első kérdésem, már ami Vikit illeti. Ha neki is baja esett, akkor már rombolni kezdtem volna. – Ugye nem esett semmi baja? - Örültem, hogy a testvérem is seprűt ragadhatott és kviddicsezhetett, elvégre tudtam, hogy imádja. És ha ő elszántja magát és 100%-ot teljesít, akkor ott fű nem nő. Nagyon büszke voltam rá.
- Kiarát? Hát, nem kell miattam szaladgálnod. De jobb lenne, ha átöltöznél, mert csurom víz vagy és könnyen megfázhatsz. És ha már a szobánknál vagy, akkor felkaphatnád a szőrmókomat. – Nevettem el a végét. Burkolt formában mondtam igent, szokásom. Mindazonáltal tényleg nem kéne megbetegednie Izának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=457472#post457472][b]Nemes L. Izabella - 2015.01.25. 19:13[/b][/url]

- Hát nem tudom, lehet. Elvégre Te voltál az, aki meghajtott minket. -
Bólogattam mosolyogva, de ez az állapot nem tartott sokáig, ugyanis Dasha maga elé bámulva nagyon szomorú képet vágott, amitől megijedtem. Nyeltem egyet, hátradőltem és én is elgondolkozva meredtem a cipőmre. Pedig az előbb még olyan vidám volt és olyan jó volt, hogy megölelt.
- Dasha... nem úgy értettem. Az jó, hogy kemény vagy, meg így legalább edződik a csapat. Ne értsd félre, szeretünk meg minden, nem úgy értettem, hogy utáljuk, hogy ilyen kemény vagy. -
A végére már egy kínos nevetés is hozzájárult ahhoz, amit én most itt mind elregéltem. Talán úgy tűnt, hogy magamnak is be akarom magyarázni, hogy Dasha nem olyan szigorú, hogy utálni kéne őt, de ezt volt az igazság. Tényleg nem utáltuk, legalább is én nem és akiről kiderül, hogy más véleményen van, komolyan nem tudom mit csinálok vele. Mugli módszerekkel fogom kifárasztani? Leviszem a kínzókamrába? Jézus, na azért azt nem...
- Igen, és mondom, nagyon ügyes volt. De nyugi, nem esett semmi baja, maximum annyi, hogy látott lezuhanni. -
Az ajkamba haraptam és akarva-akaratlanul is visszagondoltam arra az esetre, amikor Vivien karját szétmarcangolta az a farkaskutya. Szörnyű volt azt végignézni, még is csak a testvéremről volt szó, de hát az meg amúgy sem egy kellemes látvány, ha valakit éppen szétszed egy kutya. Na jó, inkább ugorjunk...
- Oké, felhozom. Még valamit? Ruha, könyv, hangszer, kabala, akármi, amit könnyen megtalálok? -
Nem, nem azt akartam mondani, hogy kupis a szobája, de ha valamit például titkos helyre rakott el, akkor azt nem fogom keresgetni, mert széttúrnám a szobáját. Azt pedig nem akarom. Amint megkaptam a választ, még egyszer megkértem a lányt, hogy ne ugráljon, meg semmi, aztán lassan kilépdeltem a gyengélkedőről. Az ajtó előtt még körbenéztem, hátha találkozom egy csapattaggal, de nem, még nem értek fel. Kénytelen voltam magára hagyni Dashát, de amilyen gyorsan csak tudtam, átöltöztem és megkerestem az esetlegesen felsorolt dolgokat. Na meg Kiarát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=457574#post457574][b]Kilt Zoltán - 2015.01.25. 22:07[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=457890#post457890][b]Dasha Fresmoon - 2015.01.26. 19:21[/b][/url]

Miután megtudtam, hogy valójában nyertünk, sokkal jobb lett a kedvem, igaz, továbbra is aggódtam a két sebesült lány miatt. Nem mintha én nem lettem volna sebesült és még lány is, de sajnos van egy rossz tulajdonságom: magammal egyáltalán nem foglalkozok. Ezúttal viszont, Izának hála nem kezdtem el ugrándozni örömömben, habár képes lettem volna rá. Csupán megöleltem barátnőmet elismerésként. Büszke voltam a csapat munkájára és hogy még ilyen rossz körülmények között is meg tudták verni az ellenfelet, történetesen az Eridont.
Igaza volt Izának, tényleg rendesen meghajtottam a csapatot, viszont eddig nem gondoltam bele, hogy vajon ők ezt mennyire utálhatják. Néha túl szigorú tudok lenni és időnként, főleg meccsek előtt sokat várok el. Ezen elgondolkoztam az ölelés után, már visszadőlve eredeti pozíciómba. Kicsit magamba roskadtam és ezt a mellettem ülő lány is megérezte, mert megmagyarázta, hogy nem negatívan értette. Elképesztő, hogy mennyire figyelmes, de hát szerintetek miért szeretem ennyire? Na, nem úgy!
- De ha tényleg túl kemény az edzés, akkor szóljatok! – Mondtam mosolyogva, kedves hangon.
Még szerencse, hogy az ikertestvéremnek nem esett semmi baja, különben most a gyengélkedő sem lenne ennyire ép. Emlékszem, egyszer dühömben belevertem ököllel otthon a falba. Magam sem gondoltam, de durván meglátszott, végig megrepedt a szobám fala. A szüleim rögtön felszaladtak hozzám, kérdezték, hogy mi a baj, mire én nevetve megvakartam a fejem és csak annyit tudtam kinyögni, hogy „upszi”. Szépen leszidtak és eltiltottak a taekwondótól, amiért meg a Mesterem üvöltött le. Szép emlékek.
- Esetleg még a sportkrémemet hozhatnád el. Ott van közvetlenül az ajtóm melletti asztalon. – Megköszönöm, majd kacsintok a kifelé induló lányra. Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy Kiara bejöjjön ide hozzám, minden idegsejtemet a kviddics foglalta le, nem is csoda. Az ajtó nemsokára becsukódott és a szoba ismét rezzenéstelen csöndes helyiséggé alakult. Fejemet hátradöntöttem és újra végiggondoltam mindazt, amit az őrző mondott. Kicsit sok információ pumpálódót belém rövid időtartam alatt és most volt alkalmam ízlelgetni. Levontam a következtetéseket és magamban megfogalmaztam a következő edzések programjait. Majd behunytam a szemem és meditálni kezdtem mozdulatlanul. Muszáj volt már ennyi őrület után.
Annyira befelé fordultam, hogy egyáltalán nem foglalkoztam a külvilággal, így azt sem vettem észre, hogy Zoli benyitott, csupán a hangjára eszméltem fel. Azonnal felismertem, de még csukva tartottam pilláimat, addig amikor már éreztem, hogy közelebb ért, pont oda, ahol Iza volt. Ekkor nyitottam ki szemeimet és fordultam a fiú irányába.
- Szia Zoli! Már jobban vagyok. Nem zavarsz. – Kis szünet - Nincs szükségem semmire, de azért köszi. Gondolom, hogy Iza minden fontosat elmondott, de ha van kedved megosztani a meccs fontosabb eseményeit a te szemszögedből, akkor szívesen meghallgatom. – Válaszoltam a kérdéseire. Örültem, hogy látok egy másik csapattagot is és hála istennek semmi baja. A kómás állapotot nem mondanám pihenésnek, de biztatóan bólogattam, nem akartam, hogy még jobban aggódjon miattam. Inkább gyorsan témát váltottam.
- Hogy ment a terelgetés, Zoli?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=457930#post457930][b]Victoria Fresmoon - 2015.01.26. 20:11[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=458546#post458546][b]Kilt Zoltán - 2015.01.27. 17:35[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=458619#post458619][b]Dasha Fresmoon - 2015.01.27. 20:13[/b][/url]

Ahogy Iza kilépett az ajtón, a szobát hirtelen nyugalom lepte el. De lehet, hogy csak én éreztem így, mert ekkor időt kaptam, hogy feldolgozzam a történteket. Nagyon zavaró volt többek között az is, hogy nem láthattam végig a meccset és nem tudtam elraktározni az agyam megfelelő pontjában a fejleszteni és változtatni valókat, márpedig csapatkapitányként ez az egyik legfontosabb dolgom. Még szerencse, hogy van több képzett csapattársam. Hátradöntöttem a fejem és igyekeztem megnyugodni, relaxálni. Ez sikerült is, hiszen Zolit csak akkor vettem észre, amikor megszólalt. Elkezdtünk beszélgetni, megkértem, hogy meséljen a meccsről, mert kíváncsi voltam a szerzett tapasztalataira. Válaszként nem kaptam újdonságot talán nem kellett volna megemlítenem, hogy Iza már közölte a fontos mozzanatokat. Büszke pillantással reagáltam le, hogy mindent megtett, ami tőle telt.
Egy újabb ajtónyitódásra lettem figyelmes, először azt hittem, hogy Iza tért vissza, de nem. Egyszerre mosolyodtam el és könnyeztem be, amikor megláttam, hogy testvérem szemei környéke sem száraz teljesen. Nagyon megörültem az ikremnek, nagyon jól esett, hogy feljött ide. Már saját magam is láttam, hogy nincs nagy baja, ez megnyugtatott, nem mintha nem hittem volna Iza szavainak.
- Többször láttalak sírni, mint gondolnád. És nem kell szégyenkezned miatta. - Nagyon jól állt neki a kviddicses mez, bevallom, már régóta vártam arra, hogy így lássam a másik felem. Közös csapat, közös szülők, közös anyaméh, közös gének, közös múlt. Nélküle én csak fél embernek érzem magam. Bár néha veszekszünk, nagyon szeretjük egymást és szükségünk is van a másikra, nekem legalábbis Vikire egészen biztos.
Leült az ágy szélére, közben én automatikusan felé hajoltam, hogy megölelhessem. Nem érdekelt, hogy ő akarja-e vagy nem, ahogy az sem, hogy vizes leszek tőle, muszáj volt magamhoz szorítanom, kellett, hogy megnyugodjak. Tisztában voltam vele, hogy Zoli talán meglepődik, amiért ennyire lágy szívem is tud lenni, hiszen az edzéseken és a napok nagyobbik részében határozott és erős személyiségem van. Valójában viszont a lágyabbik oldalam is megbújik bennem, éppen ezért könnyű engem megbántani. De próbálom az érzékeny énemet elrejteni mélyen magamba.
Kis idő után engedtem az ölelésen és hagytam, hogy megfogja a kezem. Hideg volt, de nem érdekelt.
- Ne aggódj, semmi bajom. Tudod, hamar rendbe jövök. – Volt már jó pár sérülésem a sportok miatt és ezt Viki is tudta. Igaz, általában nem látta, ahogy lesérülök, pláne nem ilyen durván. - Sokat zuhantam? – Bátorkodtam megkérdezni, mert reméltem, hogy nem fogja nehezen viselni, elvégre már itt vagyok vele, tudja, hogy nem haltam meg.
Zoli kedvesen megjegyezte, hogy milyen jó tesók vagyunk, erre én csak felnevettem. – Tudod, nem mindig vagyunk ám ilyenek. – Kis humort is belevittem a hangsúlyba és ismét Vikire pillantottam, meggyőződve, hogy értette amire gondoltam. Kezem átvette az ő keze hidegét, de ezzel együtt fel is melegítettem az övét, legalábbis egy kicsit. Ekkor váltottam a fogáson és olyan pozícióba tettem a kezem, mintha szkanderoznánk. Tervem viszont teljesen már volt. Boldogan, erősen, már-már szinte szúrós szemekkel néztem a lányra és kicsit megszorítottam a tenyeremmel az övét. – Győztünk! – Mondtam elismerően, amolyan „hip hip hurrá” helyett. Aztán Zoli felé fordultam, hogy vele is megcsináljam az előbbi mozdulatsort, de a fiú éppen felállt és elindult kifelé.
- Nana! – Kaptam utána és megfogtam a fiú kaját, hogy nehogy elszaladjon. – Ne szökj el. – Húztam visszafelé. – De ha átöltözni akartál menni, akkor persze nem tartalak vissza, de miattunk ne menj el. – Egy újabb fájdalomhullám söpört végig a lapockámnál, minek hatására egyik szemem kicsit összeszűkült, de próbáltam nem éreztetni ezt a többiekkel. Továbbra is kedves és vidám arccal húztam visszafelé Zolit, bár belül ordítani tudtam volna. Reméltem, hogy nem vették észre, de lehet, hogy Vikinek feltűnt, neki már nyitott könyv vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=459704#post459704][b]Nemes L. Izabella - 2015.01.30. 18:51[/b][/url]

- Te most komolyan nem hiszel nekem? -
Csodálkozva meredtem rá, egy pillanatig tágra nyílt szemekkel pislogtam reakcióra várva, aztán elnevettem magam. Nem hangosan, olyan - „mégmindigfélénkvagyokdeazértnevetek” - Izásan. Igen, mert úgy csak én tudok nevetni. Mire viszont visszanéztem, Dasha újra magába roskadt, vagy fogalmam sincs, hogy mi zajlott le a fejében, mindenesetre hátradőltem és sóhajtva nyugtáztam, hogy sikerült megbántanom. Szuper… pedig én tényleg nem azért mondtam, szeretjük őt meg minden, és az is jó, hogy szigorú. De akkor mit csináltam rosszul…?
- Hozom. -
Még egyszer utoljára visszanéztem rá, bólintva tudomásul vettem, hogy ágyban maradt és nem kezdett el ugrálni csak azért mert nyertünk, vagy mert rajta és Graceéken kívül nem esett másnak baja. Hát ugye a sokkon kívül, amit a szobatársam lezuhanása okozott, én nem tudtam másról…
Amint felértem, átöltöztem és folyamatosan az ajkamat harapdálva összedobáltam néhány ruhát a lánynak, megkerestem a krémét, aztán miután kellően kiaggódtam magam - pár előre-hátra dülöngélés után az ágyon - felálltam, a vállamra dobtam a sporttáska pántját, óvatosan felvettem a lábam körül sündörgő macskát és természetesen Vattával a nyomomban igyekeztem vissza a gyengélkedőre. Sejtettem, hogy a többiek már felérhettek, de nem voltam benne biztos.
- … ott fordulj balra és meg is érkeztél a portréhoz. -
Más esetben cukibbnak tartanám a kis eltévedt elsősöket, most viszont csak elhadartam az útvonalat a Levita portréjához, aztán a kislány válaszát meg sem várva tovább robogtam a folyosón. Jaj, ugye odatalál? Idegesen visszafordultam, de a lány már eltűnt, így csak rántottam egyet a táskám pántján és tovább lépdeltem a nemigazánszeretem helyiség felé. Közben folyamatosan simogattam Dasha macskáját, mielőtt még átragadt volna rá az ingerlékenységem és ő is megvadult volna. Épp elég bosszankodás volt most már a mai napon az, hogy Nedráék ölelkezni akartak a levegőben, hogy Dasha lezuhant és hogy még a collie is a megszeppent kis elsősre vetette magát az előbb.
Folyamatosan nyugtatva magam lassan elértem a gyengélkedő ajtaját és mielőtt még a juhászkutya nekirohant volna az ajtónak, belöktem és a fekete macskát ölelve kicsit nyugodtabban léptem be. Viki és Zoli is felértek már, aminek roppantul örültem, Vatta meg annak, hogy ismerősöket láthat, így rögtön a csapatkapitány ágyához rohant, leült mellé és a lány ujjait böködte.
- Sziasztok. -
Megkönnyebbültem azt látva, hogy itt vannak és minden rendben velük. Többé-kevésbé minden rendben. Hagytam, hogy Kiara az ölemből az ágyra ugorjon, aztán a táskát, amiben a cuccokat hoztam le, Dasha ágyának a végébe csaptam, vigyázva, hogy ne a lány lábára dobjam.
- Figyelj, összedobáltam neked néhány ruhát, itt a krémed is és ha jól emlékszem, még a fogkeféd és a fésűd is bekerült. -
Kínosan az ajakamba haraptam, összefontam a karjaimat és az ágy végébe sétáltam. Vatta közben még mindig az ágy mellett ült, most viszont rám nézett, én viszont Vikit bámultam.
- Minden rendben? -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=462252#post462252][b]Dasha Fresmoon - 2015.02.07. 14:40[/b][/url]

Annyira jól esett, hogy meglátogattak a többiek és bár nagyon aggódtam Grace és Nedra állapota miatt, tudtam, hogy mindketten erősek és rendbe fognak jönni. Muszáj nekik! Jobb lett volna, ha végig részese lehettem volna a mérkőzésnek és nem vesztettem volna el az eszméletem, de valószínűleg az ellenfél nem nagyon vette észre a cserét, Viki eléggé hasonlít rám, mozgásilag is, külsőleg meg végképp. Megnyertük a meccset, ez is biztató volt számomra és segített, hogy jó kedvem legyen. Megérte az a sok edzés és fáradozás, persze nem a győzelem a lényeg, hanem a részvétel és az igyekvés. Teljes mértékben büszke voltam a csapat össze tagjára és bármelyik helyen végzünk a tabellán, én elégedetten hagyom magam mögött ezt az idényt.
Amíg Iza elment átöltözni, valamint elhozni a cuccaimat, Zoli és Viki megérkeztek a gyengélkedőre. Mindketten jól voltak, ennek kifejezetten örültem, ahogy annak is, hogy a húgomnak lehetősége volt pályára lépni. Mindkettőjükkel beszélgettem, Zoliból próbáltam kihúzni valamit, de nem sikerült, mint mindig, most sem akart magáról beszélni. Ami pedig a húgomat illeti: agyonölelgettem az én kis génmásolatomat. Aztán megérkezett Iza, immáron már tiszta ruhában és táskával, na meg persze Kiarával a kezében.
- Nagyon köszönöm Izus! – Hálás voltam a lánynak, sokat segített azzal, hogy néhány holmimat idehozta nekem. Kiara az ágyra ugrott és a kezeimhez lépkedett. Felkaptam a szőrmókot és puszilgatni, simogatni kezdtem. A feketeség is nyaldosta a bőrömet, bizonyára nagyon hiányoztam már neki, mert az elmúlt napokban minden szabadidőmet a csapatnak szenteltem és legfeljebb esténként tudtam játszani vele egy kicsit. De ő is tudja, hogy szeretem.
- De édes vagy! – Iza olyanokat is berakott nekem, amiket nem is kértem, de majdhogynem életfeltételek. Legalábbis egy nőnek. Igen, nő vagyok, annak ellenére, hogy inkább sportos a stílusom, mint nőies. Vatta is eljött, minek szintén örültem. Egyik kezemet lelógattam és megsimítottam a fejét.
- Minden rendben van, még egyszer köszönöm skacok, hogy meglátogattatok, ez sokat segített a felépülésben! Remélem Grace és Nedra is hamarosan rendbe jönnek.