A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=443950#post443950][b]Adam Kensington - 2014.12.29. 00:47[/b][/url]

Ez a második alkalom, hogy minősíthetetlen állapotban találok rá Dwaynere az erdő mélyén, hogy aztán ölbe kapjam és hazahozzam magamhoz. Csakhogy míg a múltkor részegen fetrengett az avarban, addig per pillanat rozsomák képében szenved felvett alakjától. Hiszen nem gyakorlott animágus. Egyáltalán. Mindez igazából csak rém kellemetlen volna, ha mindebből nem következne logikusan, hogy nem képes szabályozni, meddig marad így. Márpedig olyan testbe került most, amely nyilvánvalóan szokatlan és rémisztő lehet a számára. Ki tudja, mi történne Vele így odakint a vadonban. Nem hagyhattam ott. Szóval hazahoztam magamhoz. Ismét.
Könyökömmel nyomom le a kilincset és lököm be az ajtót, hogy aztán bakancsom sarkával csapjam be magam mögött, miközben a zaklatott, méretes állatot karjaimban fogom. Nagyon bizarr az egész. Több okból is. De ezeken most egyelőre nem töprengek. A legfontosabb, hogy találjak neki valami jó helyet. Nem tudom, hogy mennyire beszámítható, mennyire van eszénél és mennyire uralja a tetteit, ezért egyelőre befordulok vele a folyosón az egyik kisszobába, amiben csak lomok vannak. Lerakom ott a szőnyegre és leguggolva maradok nála, alaposan megfigyelve Őt magamnak. Tanulmányozón méregetem, szívverését hallgatva és ráhangolódva érzelmeire a vére nyújtotta köteléken át.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=444864#post444864][b]Dwayne Warren - 2014.12.30. 21:03[/b][/url]

Csak lógatja a fejét, laposakat pislogva figyeli a füvet maguk alatt, majd azt, ahogy mindez ódon parkettára és szőnyegre vált. A bundája szálai közé a csípős hideg jócskán beette magát, így elsőre az orrán kívül más nem is érzékeli, hogy idebenn mennyivel melegebb van. Apró fülei egészen elhűltek, a bőr fájdalmasan sajogni kezd, ahogy a meleg vér ismét átjárja az ereket. Ez minden, amit a zsibbadáson kívül érez vagy gondol.
Nina jelenléte - pech. Hatalmas gubanc és nem árt vele a leghamarabb tisztázni a dolgot, ám most mégsem izgatja magát rajta különösebben. Kényelmes álmosság járja át, olyasféle, ami bármikor elnyomhatja és biztos, hogy hosszú órákon át fel sem ébredne. Mindig úgy képzelte, az első átváltozás olyan... más lesz. Izgalmas, kielégítő.
Ez inkább veszettül kényelmetlen. Mintha a tudata egy olyan testben próbálna elhelyezkedni, ami bő négy-öt mérettel szorosabb a kelleténél, különben pedig egyáltalán nem áll jól rajta.
Az oldala a szőnyeget érinti, ahogy a férfi elengedi, a tagjai elernyednek a padlón. Mélyről jövőt szusszan, a szemeit a vámpírra fordítja, majd anélkül, hogy megmozdítaná a fejét, furcsa nyüsszenést hallat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=445055#post445055][b]Adam Kensington - 2014.12.30. 23:54[/b][/url]

Egyszerűen elfekszik a szőnyegen, ahogy lerakom és éppen csak felnéz rám, egy nyüsszenést hallatva. Nem tudok rozsomákul, így nem értem, ez mit jelent, azonban teste minden más jelzéséből azt veszem ki, hogy egyszerűen csak kimerült. Odavan. Meg azt, hogy valószínűleg eszénél van. Hiszen egészen békés. Fásult, de békés. Lehet, hogy tudnék Vele beszélni az elméjén át, ám nem hiszem, hogy annak örülne. Ráadásul vannak neki valamilyen rúna tetoválásai, amik védik Őt a delejezéstől. Bár én nem delejezni akarnám. Mindegy, a lényeg, hogy ezt inkább hanyagolom.
- Szerintem legjobb lesz, ha itt maradsz nálam, amíg vissza nem alakulsz. - közlöm vele véleményemet csöndesen, egyenletes hangomon, miközben lazán guggolok mellette, szemlélve Őt. Olyan bizarr, hogy ez a helyes kis vadállat itt Dwayne. Meg... valami más különös érzésem is van Vele kapcsolatban, ahogy figyelem Őt. De arra még nem jöttem rá, mi lehet.
- Elkészítem a helyedet a kanapén. - bólintok, azzal felemelkedem Tőle és kisétálok az apró szobából. Ha gondolja, addig nyugodtan pihenhet ott a szőnyegen, vagy akár utánam jöhet a nappaliba. Szerzek egy pokrócot, amivel lefedem a kanapét, majd teszek rá egy tiszta, de elnyűtt párnát meg egy takarót. Nagyon valószínű, hogy rozsomák formájában koránt sem igényel ilyen luxust, azonban ha visszaváltozik, jól fog esni neki ebben ébredni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=446139#post446139][b]Dwayne Warren - 2015.01.01. 14:41[/b][/url]

Ismét mormog valamit, végül egy erőltetett szusszanással az oldaláról a hasára fordul. A test idegen és nehezen mozgatható, mintha egy nagyon rossz áttétes autót vezetne, vagy épp oltárian be lenne rúgva. Esetleg a kettőt egyszerre - akármelyik is, a helyzet egyáltalán nem egyszerű.
A férfi végül halk léptekkel távozik a szobából, ő is akkor kezd mocorogni ismét. Bármennyire fáradt, vagy épp nyomott, neki aztán esze ágában sincs aludni. Részben ugyanis attól tart, hogy ha borzként álomra hajtja a fejét, ki tudja, hogy emberi tudattal felébred-e valaha. A szakirodalom már számolt be ilyesmiről, eszüket vesztett mágusokról, akik egy ketrecben nyáladzva voltak kénytelenek eltölteni a hátralévő életüket, teljesen elfeledkezve arról, hogy valójában emberek. Nem túl szép jövő, de nem ám.
Tömzsi lábait óvatosan hozza maga alá, majd erőt véve végül felemelkedik. A teste izmai fejlettek és egészségesek, így valójában nem esik nehezére felállni, mindössze rémesen furcsa és groteszk érzés. A dohos szőnyeg, aminek savanykás szagát most jóval erősebben érzi, kényelmesen közel marad, míg minden más olyannyira távoli. Utoljára tipegő korában nézte ebből a szögből a világot. Nem árt hozzászokni.
Megfontoltan lép, megáll, majd lép tovább ismét. Az ízületei néha megroppannak, ahogy még minden tagja keresi a helyét, ám más rendellenes vagy rémisztő dolgot nem vesz észre. Kutya- méretű alakja puha léptekkel hagyja el a szobát, majd ballag ki a nappaliba, ahol a vámpír már nagyban a vackát készíti elő.
Szólni kell a Szőkének Rekedt, vinnyogó hangot hallat, mi még csak nem is hasonlít beszédre. És Lénának. És nem tudom.
Hogy is kell visszaváltozni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=446172#post446172][b]Adam Kensington - 2015.01.01. 15:57[/b][/url]

Hallom, ahogy utánam cammog és megérkezik a nappaliba, ám csak akkor fordulok felé és tekintek le rá, amikor kiadja azt a vinnyogó hangot. Mondani akar valamit. Csak pislogok lefelé a dohányzóasztalom mögött állva a helyes, bundás állatra a szobám közepén, majd lemondóan szusszanok egyet, lesütve szememet. Meg kell próbálnom mentális síkon beszélni Vele. Hiszen egyértelműen közölni akar valamit. Sejtem, mik járhatnak a fejében, azonban ostobaság volna nekiállnom magyarázni neki, ha nem tudom pontosan, mit akar.
- Gyere... - biccentek neki a kanapé felé, ugyanúgy, mintha emberi alakjában szólnék hozzá, egyszerűen invitálva. Nem akarnám Őt még kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy állatként kezelem. Noha az a bizonyos különös érzés egyre erősödik és még mindig nem tudom beazonosítani. De inkább most nem foglalkozok vele. Van más dolgom. Leülök a takaróra és várom, hogy csatlakozzon.
- Sajnos nem fogok rájönni, mit szeretnél. Beszéljünk gondolati úton! - bólintok határozottat, és nem állok neki taglalni, hogy nem kell tartania tőlem. Az akaratomat a rúnái miatt úgyse kényszeríthetem rá, az elméjébe pedig bár valószínűleg belenézhetnék simán, azonban egy részről szerintem már bízik bennem annyira, hogy tudja, nem élek ilyen kicsinyes eszközökkel, és azzal is tisztában van, ha esetleg mégis megtenném és akármit is meglátnék, az végtelenül nem izgatna, ráadásul el sem mondanám a világon senkinek. De erre tényleg nem fog sor kerülni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=446299#post446299][b]Dwayne Warren - 2015.01.01. 20:48[/b][/url]

Látható hirtelen ingerültséggel prüszköl egyet. Nem valami beszédes alkat, ám most az egyszer sok mindent megadna azért, hogy képes legyen kinyögni néhány eszeveszett, nyomorult szót. Hiába azonban az emberi tudat, a borz állkapcsa és hangképző szervei alkalmatlanok arra, hogy emberi szavakat formáljanak. Marad a morgás.
Hosszan pislog, kissé mintha megforgatná mézszínű szemeit, végül közelebb döcög a vámpírhoz. A mozgása darabos és nehézkes, cseppet sem életszerű és ösztönös, mint amilyennek lennie kellene. Ez azonban mind-mind már csak gyakorlás kérdése, ahogy Alexa magyarázta neki annak idején. Hozzá kell még szoknia ezekhez az új dimenziókhoz, mint egy kamasz srácnak, aki egy nyár alatt harminc centit nőtt, ezáltal kezdetben mindenhová beveri langaléta végtagjait.
A kanapéhoz érve egy szusszanással pislog fel, majd bólint egy aprót. Jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy ellenkezzen a telepátiával kapcsolatban, bár ő maga akár egy papírt és egy borzszájba-vehető tollat is szívesen elfogadna, hogy lekörmölje a gondolatait. Amiből sokkal több van, mint általában.
Elrugaszkodik, majd mellső két mancsát felhelyezi rá - többre azonban önerőből egyelőre nem képes. Két kínosan hosszú másodpercet követően végül felnéz a vámpírra... egy apró, ám most egészen emberinek ható mordulással pedig jelzi: örömmel venné, ha felsegítené azt a termetes hátsó fertályát maga mellé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=446319#post446319][b]Adam Kensington - 2015.01.01. 21:16[/b][/url]

Az állattest kajla mozgását látva megfordul a fejemben, hogy talán nem fog tudni csak úgy felugrani a kanapéra mellém, és miután mellső mancsait feldobta rá, ez be is igazolódik. Dwayne rám emelt tekintetéből úgy veszem ki, segítséget óhajt tőlem. Odanyúlok és a túloldalát, valamint a feneke környékét támasztom meg, könnyen feltolva a rökamiéra, utána azonban nem veszem el egyből a kezem. Mármint a hátsójáról igen, ám ahogy visszaegyenesedem, felsimítok oldalára tenyeremmel és így maradok. Igazán selymes a bundája és meleg a teste. Szinte mozdulatlanul pislogok rajta pihentetett kezemre és ekkor ráébredek, mi volt az az érzés...
Idejét sem tudom, mikor érintettem így állatot utoljára. Hiszen mind fél tőlem és messze elkerül. Jó, néhány macskaféle van elég szemtelen és merész ahhoz, hogy közelebb húzódjon, azonban általában ők is hamar ott hagynak, hiszen rájönnek, hogy nem ajánlatos sokat kekeckedni egy csúcsragadozóval és ráadásul még hideg is vagyok. Semmi hasznom a számukra. Szóval még azok az állatok sem túl kedvesek velem, amelyek elég bátrak a hozzám merészkedéshez. Úgyhogy tényleg fogalmam sincs, mikor voltam így egy négylábúval, mint most a rozsomákkal. Mit mondjak? Nagy dolog ez most nekem. Olyasmi, ami nem megszokott a számomra.
Szórakozottan megsimogatom hát oldalát, és vonásaim, tekintetem egészen ellágyulnak. Mindössze azonban pár pillanat az egész, aztán észbe kapok, hogy mit művelek. Ráébredek, hogy éppen Dwaynet cirógatom. Azért meg Ő valószínűleg nincs oda. Szóval helyes pofájára kapom a tekintetem és elhúzom róla a kezem, lesütve szemem és torkot köszörülve.
- Bocsánat. - suttogom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=446576#post446576][b]Dwayne Warren - 2015.01.02. 12:20[/b][/url]

Egy rekedt nyüsszentéssel (hogy nevezzük ezt a hangot vajon..?) nyugtázza a vámpír hideg érintését, majd azt, ahogy megemeli és végül a kárpitra pakolja eléggé magatehetetlen testét. Ha ember lenne, kínjában most biztosan elröhögné magát ezen a már-már giccsesen idilli képen, ahogy a kanapén romantikáznak, mint egy falusi parasztember és a hűséges kutyája. Apropó kutya...
Állat tekintete még talán sosem tükrözött ilyen megütközést, mint az övé akkor, amikor Kensington végigsimított a különben meglepően puha bundáján. Állati test ide vagy oda, mindentől függetlenül egyszerre kirázza a hideg, szerencsére pedig a vámpír is ideje korán észbe kap. Csak semmi simi vagy tapi, férfiak vagyunk, az istenért, még ha most nem is tűnök annak... Ám a bocsánatkérésre mindössze lazán megrázza a fejét, majd egész emberien megemeli a vállait. Hagyjuk már. Ne beszéljünk erről.
Leülve kényelmetlenül fészkelődik, nem tud mit kezdeni a bozontos farokkal (az álmodó röhögve csapkodja a billentyűzetet), végül egy szusszanással hátradől a kanapén - már egész emberien. Talán csak a hideg sör hiányzik tömzsi kis mancsaiból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=446589#post446589][b]Adam Kensington - 2015.01.02. 12:53[/b][/url]

Elmondhatatlan vágyat érzek rá, hogy tovább simogassam a rozsomák Dwaynet, azonban ha valamivel rendelkezem, az bizony az önfegyelem. Veszek pár mélyebb levegőt és megállom, hogy ismét hozzáérjek. Egész barátságos, éppen csak pár fura hanggal meg egy egészen emberi vállvonással jelzi, hogy hagyjuk, nem érdekes. Szóval nem kéne feszegetnem a határokat. Hosszú, fehér kezeimet masszírozón húzom végig le-fel vékony combomon, amolyan pótcselekvésként, szórakozottan, aztán ahogy visszanézek az állatra, lassan abbahagyom ezt. Felsőtestemmel jobban felé fordulok és közelebb húzódom. Lehajolok hozzá és a szemébe nézek. Kiűzök a fejemből minden más gondolatot. A feladatra koncentrálok. Igen, hihetetlenül puha a rozsomák bundája, legszívesebben azon nyomban magamhoz vonnám Dwaynet és csak simogatnám és simogatnám, de nem, ezt nem szabad.
~ Hallgatlak... - üzenem a tudatunkon át a férfinak, ahogy mélyen a szemébe nézek. Egészen olyan ez, mintha beszélnék, csak éppen nem mozog hozzá a szám. De baritonom ugyanolyan nemes egyszerűséggel szólal fel a fejében, mintha a fülein át érkezett volna oda. Szelíd tekintettel figyelem az állat értelmes szemeit, várva, képes-e Dwayne ráhangolódni erre a fajta társalgásra. Képes-e közölni velem így, amit szeretne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=446959#post446959][b]Dwayne Warren - 2015.01.03. 13:27[/b][/url]

Ahogy Adam közelebb hajol és mélyen a szemébe néz, ő ösztönösen húzza arrébb és fordítja félre a fejét. A személyes szféra szent és sérthetetlen, a vámpírtól pedig egyáltalán nem szokta meg, hogy megsértené ezt az aranyszabályt. apró fülei zaklatottan lapulnak a koponyájára, szaporán pislog párat, mire végül hunyorogva visszaemeli a tekintetét és belenéz azokba a furcsa, bizarrul csillogó szemekbe.
A hang, ami a fejében cseng, láthatóan meghökkenti őt. Riadtan rezzen össze, megenged egy furcsa vinnyogást, a fejét rázza párszor, mintha víz ment volna a fülébe. Jártak már a fejében, ez nyilvánvaló, ám úgy, hogy közben beszéljenek hozzá, még soha. Nehéz feldolgozni az érzést, hiszen eredendően retteg tőle hogy valaki az agyában vájkál, ne adj' isten mókol is valamit, ám a vámpírba vetett, egyelőre megingathatatlan bizalom végül túllendíti ezen a megrökönyödésen. Szusszan hát egyet, sárgás szemeit visszaemeli rá.
Hallasz engem vagy mi?
A borz gondolatai Dwayne jellegzetes akcentusával szólalnak meg, ami, nos, merőben szokatlan egy borztól. Jobban kihúzza magát, kételkedve fürkészi a vámpír szemeit.
Nem tudod, hogy lehet ezt visszacsinálni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=446996#post446996][b]Adam Kensington - 2015.01.03. 14:23[/b][/url]

Figyelem az állat bizonytalan, tartózkodó reakcióit, ám nem húzódom el, nem szakítom meg a kapcsolatot. Hiszen tudom, csak szoknia kell. Elfogadnia. Átadni magát neki. Előnyünkre válik most is, hogy mennyi mindenen mentünk már keresztül a férfival. Így nem telik bele túl sok, pár nyüsszenés után némileg megnyugszik és érkezik a válasza egy kérdés formájában.
~ Hallak. Ahogy Te engem. - bólintok.
~ Sajnos nem. - kezdem lehangoló feleletemet a reménykedő kérdésre.
~ Mármint... az biztos segítene, ha innál a véremből, de gondolom, azt nem akarsz. - szólok tovább gondolatainkon át, nyugodt hangon szólva. Felvetésem nem mindennapi, de nem meglepő. Nagyon-nagyon ritkán osztogatom a vérem, ám mivel Dwayne pár hónapja a halálos ágyán fekve már kapott belőle egy jó adagot, nem látom akadályát, hogy olykor ismét kapjon. Csak éppen a mellékhatások a múltkor eléggé kiborították. Valószínűleg a mai napig megjelenek az álmaiban. Nem hiszem, hogy pont akkor akarna ismét kóstolót belőlem, amikor végre megszűnőben vannak a lidércnyomások. Bár lehet, már megszokta, vagy talán egyenesen kezdi megkedvelni őket... Nem ez lenne az első eset.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=447163#post447163][b]Dwayne Warren - 2015.01.03. 18:17[/b][/url]

Felhúzza a vállait, majd megborzolja a szőrét. Ha ember lenne, most biztosan zavartan legyintene, horkantana egyet és a fejét rázná, ám jelenleg ez a gesztus is tökéletesen tükrözi az érzéseit.
'Oszt mit segítene az nekem? Kössz nem vagyok éhes meg semmi-
Elsőre is nehezen ment, akkor is meg kellett győznie magát róla, hogy nincs más választása, mint meginni a vámpír vérét... na de most? Köszöni szépen, szinte jól érzi magát, legalább is életveszélyben egyáltalán nincs. Egyelőre. Szemében azonban némi bizonytalanság csillan, az a kényelmetlen, gyomorforgató- féle, ami még messze áll a tényleges ijedtségtől. Azért mégsem szeretne örökre így maradni.
Ismét szusszan egyet, felmordulva megdörzsöli a jobb mancsával az orrát, úgy, ahogy a mosakodó macskák szokták.
Léna sem tudja. Mármint semmit. Eddig. De ha most Nina rohan hozzá, akkor nem t'o, hogy magyarázom ki a dolgot. Asszem könnyebb lenne, ha így maradnék és inkább letelepednék az erdőben, vagy a kastélyban, mint elvadult háziborz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=447269#post447269][b]Adam Kensington - 2015.01.03. 20:38[/b][/url]

Sejtettem, hogy nem kér majd a véremből. Pedig valószínűleg segítene rajta. Ha inna pár cseppet, jobban tudna koncentrálni, összpontosítani az energiáit, hiszen a szervezete egészségesen működne, teljes mértékben engedelmeskedve az elme akaratának. De remélhetőleg, ez magától is sikerülni fog Dwaynenek. Szóval nem erőltetem a dolgot. Nem mintha különben tenném.
~ Ugyan... - rázom meg finoman a fejemet, hallva elmémben a férfi amerikai akcentusú, keserű szavait. Közben pedig máris agyalok a megoldáson, és ezt az örökké borz maradok felvetést még csak válaszra sem méltatom. Bár nem lenne rossz egy ilyen pihe-puha bundájú házirozsomák...
~ Szerintem Nina nem fog hozzá rohanni. Ne félj ettől! - nyugtatom Őt, szemeit figyelve, és szinte reflexszerűen nyúlnék hozzá, hogy megsimogassam, de hamar észbe kapok és még csak meg sem mozdítom a kezemet.
Felmerül bennem, hogy elugorjak a megrémített lányhoz vagy esetleg küldjek neki egy baglyot, megkérve, hogy mielőtt bármit tesz, beszéljen majd Dwaynenel, de komolyan nem hinném, hogy a rellonost ilyesmire külön kérni kéne. Úgyhogy nem forszírozom ezt, nem ajánlgatok ilyesmit.
~ Kérsz valamit? Vizet, ételt? - váltok is témát, hogy eltereljem a figyelmét ezekről a nyomasztó gondolatokról. Ráadásul talán ha inna vagy enne valamit, az jót tenne a testének. Megnyugodna mind fizikailag, mind mentálisan, és több esélye volna, hogy mielőtt visszaalakuljon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=448965#post448965][b]Evelin Ordassy - 2015.01.05. 23:50[/b][/url]

A mai napom érdekesnek ígérkezik. A kezdete most az egyszer merőben eltért a megszokottól. Megengedtem magamnak, hogy kicsivel korábban keljek. Istenem, de szép is volt az a körül-belül tíz perc reggeli lusti a pihe-puha ágyamban. Amikor elég erőt merítettem, felkeltem, majd a megszokott rituálém szerint ráncba szedtem magam. Raktam masnit a hajamba és megetettem a macskám, nehogy éhenhaljon. Majd a cicussal karöltve útnakindultam az iskola könyvtárába. Volt ott egy picurka elintéznivalom, mert megint elhatároztam, hogy szorgalmizni akarok. Kellett pár darab könyvecske az egyik kutatós feladathoz. Amint odaértem helyet foglaltam a megszokott helyemen és elkacsmartam pár könyvecskét, amelyekből megszereztem a szükséges információkat. Ezzel fejeztem be a napi feladatom, leírtam a megoldásokat, majd leadtam a tanárnál a feladatot. Innentől kezdődött meg a napi idill. Végre volt időm hódolni az egyik kedvenc elfoglaltságomnak. Szokásomhoz híven sétáltam a kastélyban. Hoztam a megszokott formám, ami annyit tesz, hogy egy pici kislány masnival a hajában, macskával a kezében ugrándozik a folyosón. Csak akadt egy kis bökkenő, a cselekményszálamat félbeszakították... Az aktuális folyosó csendjét egy csattanás zavarta fel, amelynek a következtében az eddig teljesen nyugodt macska kiugrott a kezeim közül és iszonytatos gyors rohanásba kezdett. Nekem sem kellett több... utána szaladtam. Fogalmam sem volt merre igyekszünk, csak akkor kaptam észbe, amikor már kiléptem a kastély falai közül. Viszont akkor sem fordult meg a fejemben, hogy itt meg kéne állni és kitalálni valamit. Inkább rohantam tovább a jószág után. Csak futottam és meg sem álltam addig a pillanatig, ameddig rá nem eszméltem, hogy a cica eltűnt a szemeim elől. Itt álltam meg egy pillanatra és sikeresen rájöttem egy tényre. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Meg arra, is rájöttem, hogy nemsokára besötétedik. Ha kinnmaradok estére, akkor megesz a sötétség. Éppen mikor már kezdtem kétségbeesni akkor pillantottam meg egy házikót a fák között. Bevallom szép épület volt, amolyan régi fajta. A gondolataimban megfordult, hogy menjek közelebb és vizsgálódjak egy kicsit. Így is tettem, közelebb mentem a házhoz, egész a verendáig. Akkor hallottam meg egy zajt az ablak felől. Amikor odapillantottam megláttam egy résnyire nyitott ablakot és egy azon becsusszanó fekete cicafarkat. Kizárásos alapon az az én cicám volt. Nagy levegőt vettem és fellépkedtem a lépcsőfokokon és egy halk kopogást követve nyitottam ki az ajtót, amelyen beléptem a házba.
- Szépséges estét, vagyis délutánt! Van itthon valaki?
Igazság szerint úgy mentem a házba befelé, mint a szemellenzős ló. Szétnézni nem igazán néztem, úgy voltam vele, hogy csak kapjam vissza azt az állatkát és megyek vissza a házamba, a kékekhez és szorgalmizhatok tovább...  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=449037#post449037][b]Adam Kensington - 2015.01.06. 10:12[/b][/url]

Mélyen alszom hatalmas, baldachinos ágyamban az emeleten. Szokásomhoz híven meztelenül heverek a rám tekeredett, sötét paplanban, most éppen srégen fekve. Jó ideig tartózkodnék még ebben a jóleső nyugalmi állapotban, ha fel nem figyelnék a házam felé siető léptekre...
Félálomban felmordulok arcomba lógó hajam alól. Valami bejött a házamba. Egy kis állat. Ó, tudom már... Mivel a hideg úgysem zavar, résnyire nyitva hagytam odalent egy ablakot, hogy átszellőzzenek kicsit a szobák. A betolakodó tehát valószínűleg egy macska. Erre következtetek a leleményességből, amellyel rálelt a bejutás módjára, valamint a puha kis léptekből, a surranó hangokból és az illatából. Ami súlyosbítja a körülményeket, az az, hogy a gazdája utána eredt. Közeledik a házamhoz. Nyögök hát egy újabbat, kikecmergek az ágyamból és magamra húzom köntösömet. Mezítlábasan indulok ki a hálómból, övemet kötve éppen, mikor meghallom odalent a lányt. Felismerem. Találkoztunk már.
Leballagok a lépcsőn és a levitás felé tekintek, akinek most éppen a hátát, masnis haját látom. Eléggé merészen beengedte magát és csaknem a konyhám bejáratáig sétált a folyosón. Nem köszönök rá, nem szólalok meg. Csak odasétálok és megállok a nagyjából mellkasomig érő kislány mellett egy szál köntösös valómban, lenézve rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=449220#post449220][b]Evelin Ordassy - 2015.01.06. 17:29[/b][/url]

A tényállás a következő... A cicám beszökött egy idegen házba, ahova sok sikerrel én is könnyedén bejutottam. Semmi sem állt az utamban, csak pár darab lépcső és egy nyitva felejtett ajtó, ahol csak a kilincset kellett lenyomnom. A házikóba bejutván csak sétáltam egyre beljebb, a tekintetem viszont kizárólag a macskámat kereste. Nem néztem szét, nem figyeltem a bútorokat, sem azt, hogy merre megyek. Kiabáltam párat, érdeklődtem az esetlegesen itt tartózkodóktól, hogy itt leledzenek-e. Választ viszont nem kaptam. Egy ajtóig jutottam, amelyről azonnal megállapítottam, hogy ez bizonyára a konyhaajtó lehet. Annál a küszöbnél álltam meg gondolkodni. Lehet, hogy nem is volt olyan jó ötlet ide bejönni... Ki tudja ki lakik itt, az is megeshet, hogy valami szadista tömeggyilkos lakhelyére kecmeregtem. És ha ez a variáció az igaz, akkor egy hozzám hasonló leányzóknak veszélyes itt járni-kelni ezen vityilló falai között. Ezeken elgondolkodva döntést hoztam. Kit érdekel az a gonosz cica, majd visszajön, ha akar. Ha pedig nem, akkor meg éhenhal, mivel egeret fogni nem tud. Vettem egy mély levegőt, majd sarkonperdültem és megfordultam. Viszont a hátam mögött egy érdekes meglepetés várt. Amikor megtettem a száznyolcvan fokos fordulatom megpillantottam egy fölém magasló fekete köpenyes alakot. Először csak a mellkasával találkoztam, majd leengedtem a fejem és fokozatosan emelve, a lábaitól felfelé haladva igyekeztem beazonosítani a személyazonosságát. Síri csöndben álltam előtte. Elsőre csak annyit állapítottam meg, hogy egy fekete köpenyes, mezitlábas, magas alak állott előttem hosszú hajjal és ismerős arcal. Megijedni nem ijedtem meg, volt egy olyan érzésem, hogy nincs okom félni. Pár pillanatra rá jutott eszembe néhány apróság. Már láttam ezt a furcsa alakot, ismerem az arcát és a jellegzetes hosszú haját. Egyenesen az általam már végre valahára megismert kilétű bácsira mosolyogtam. Emlékek voltak a fejemben vele kapcsolatban. Egyszer már találkoztam férfivel, megismerem... tudom, hogy ő mi és azt is, hogy ki. Meg azt is, hogy nem bánt engem, szóval nem kell félnem. Meg persze azt is, hogy ért a csillagjegyekhez, mivel ő tanított meg megkülönböztetni őket. A furcsa meglepi valami nagyon szépre sikeredett, mert iszonyatosan örültem neki, hogy ha már bejöttem valami vadidegen házba, akkor legalább a Bácsi vityillóját sikerült kiválasztania a sorsnak és nem egy sorozatgyilkosét. A rövidke mosolyom egy ölelés követte, két puszival karöltve, egyenesen a Bácsi felé intézve. Majd mikor kellő képpen üdvözöltem a drágát, hátraléptem egy lépést és megszólaltattam a hangocskám.
- Istenem, de örülök, hogy maga az... Olyan régen láttam már a Bácsit. Hová tudott így eltűnni? Talán sok dolga volt? Amúgymeg... sajnálom, hogy csak így natúr berontottam ide, de hidje el volt rá megfelelő indokom. Beszökött ide a cicám. Tudja, kicsi fekete és macskaalakú. Látta valahol? Az egyik nyitott ablakon csusszant be. Apropó, az ablak miért van nyitva? Maga így nem fázik? Szerintem így kicsit hideg van...
Ha ezt nem így egyszuszra, elhadarva mondom el a férfinak rendezetlen gondolatok és kérdések random összeválogatásaként, akkor nem is én lettem volna. Remélem sikerül majd megbirkóznia a feldolgozásával.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=449515#post449515][b]Adam Kensington - 2015.01.07. 15:12[/b][/url]

Mikor a lányka attól tart, hogy valami szadista tömeggyilkos házába keveredett, sajnos azt kell mondjam, nem lő túlságosan mellé. Szadista nem annyira vagyok, mint lehetnék, tömeggyilkos viszont igen. Noha nem aktív, az tény. Ezt, valamint önfegyelmemet és szelíd természetemet figyelembe véve tehát félnivalója tényleg nincs több, mintha akárki más otthonába tévedt volna be.
Csak álldogálok tovább, és nyugodtan kémlelem Őt, mikor az szembefordul velem. Miután alaposan végigmért, megfigyelhetem, hogyan ül ki arcára a fokozatos felismerés. Ráébred, hogy én vagyok az, akivel a kastély birtokán csillagokat kémlelt. A felismerést követő meleg üdvözlésre mondjuk nem számítottam, bár nem lep meg. Fogadom az ölelést, aztán a lábujjhegyen állva arcomra ügyeskedett puszikat, amikhez azért lehajolok kicsit, hadd ne kelljen annyira küzdenie. Rezzenéstelen ábrázattal hallgatom aztán végig mindazt, amit csaknem egy szusszra hadar el.
- Többször jártam azóta a tanodában, csak nem futottunk össze. Hallottam, hogy bejött egy macska. Látni nem láttam, de érzem, hogy a nappaliban bújik valahol. Azért hagytam résnyire nyitva az ablakot, hogy átszellőztessek kicsit. Engem nem zavar a hideg. - felelem meg az összes kérdést szép sorjában, fele olyan gyorsan se beszélve, mint az imént a lány. Színtelen baritonom teljes nyugalommal zeng. Viszont közben az átlagosnál laposabbakat pislogok. Hiszen csak most ébredtem és nem éppen magamtól.
- De mostmár bezárom őket. - bólintok és elvonulok mindezt végrehajtani a folyosóról nyíló egyik, majd másik kisebb szobába, ahol eddig bukóra vagy épp résnyire nyitva volt az ablak. Hamarosan visszatérek Evelinhez.
- Próbáld meg magadhoz hívni a nappaliban! - bökök fejemmel abba az irányba.
- Nekem... most innom kell. - jelentem be csöndesen és azzal ellépek a lányka mellett, a konyhába indulva. Ha felkelek, mindennél fontosabb, hogy legelőször is felhajtsak egy pohárka vért. Különösen, ha emberi látogatóm van...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=449949#post449949][b]Evelin Ordassy - 2015.01.08. 19:17[/b][/url]

Mostmár pontosan tudom merre csatangoltam el. Itt vagyok egy számomra oly kedves illető házában. Megint furcsa helyzetbe keveredtem. Egy vadidegen vityillóban állok és az előbb ölelgettem meg egy vámpírt. Istenem, ha ezt valaki hallaná... kicsit sem néznének bolondnak. A halálfélelmem a férfi iránt semleges, tőle nem rettegek. Halál nyugott szívverés övez engem. Az elhadart kis monológomra hamarosan megkapom a megfelelő válaszokat. Fele olyan gyorsan és türelemmel telve ad mindenre magyarázatot az előttem leledző Bácsi. A hangja mélysége cseppnyit furcsa, de élvezettel hallgattam. Csak álltam a férfi előtt és figyeltem őt, amint mondja a magáét. Majd pár pillanatra rá jobb ötlete támadt... Egy gyors bólintást követve elvonult becsukni az ablakokat, amit persze zavartalanul végignéztem. A férfi lassacskán eltaláltatott tűnni a folyosót tarkító megannyi szoba útvesztői között. Jobb dolgom nem akadt, szépen csendben álldogálva vártam vissza a Bácsit. Persze a csend az erőltetett fogalom, csettintgettem, egyenletes ritmust doboltam a lábaimmal és megbökdöstem pár bútort is, amelyek a közelemben voltak. Amikor végre visszajött a férfi útbaigazított a nappali felé azzal az utasítással, hogy fogjam meg a macskát. Először szó nélkül megindultam az imént említett szoba felé, de amint a Bácsi meglódult a konyhába én is iránytváltottam. A konyha érdekesebben hangzik, mint a nappali.
- Elkísérhetem inni a Bácsit? A macska az ráér. El lesz ő odabenn, ha meg vissza akar jönni, akkor úgyis visszajön magától. Úgy szokta a drága...
A nyitókérdésem nem is kérdés volt, inkább tény. Mindegy mit válaszol a férfi, akkor is a nyomában maradok... szerintem ezt ő is tudja.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=450012#post450012][b]Adam Kensington - 2015.01.08. 20:30[/b][/url]

Úgy veszem észre, a lánykának immáron másodlagos lett az, amiért eredetileg besétált hozzám. Nem nagyon izgatja most már a macskája, hogy kiderült, az én otthonom az, ahová bekeveredett. Egy percig sem titkolja, hogy sokkal érdekfeszítőbbnek talál, mint az elkószált állatkát. Ahogy azt sem, hogy már vendégként tekint magára a házamban, semmint a cicája után rohant betolakodóként. Részemről még nem döntöttem el, minek tekintem. Azonban a kijelentésnek is beillő kérdése arra késztet, hogy megálljak a konyha felé menet és visszaforduljak hozzá.
- Menj a nappaliba! - utasítom lágy hangon, egy ráérős bólintással, tekintetem határozottsága viszont azt üzeni, ez egyáltalán nem kérés. Nem akarom, hogy velem jöjjön a konyhába. Éppen elég, hogy miatta nem fogyaszthatom most el a nappaliban a pohárka vért, ahogy szoktam, megadva a módját. Azt már végképp nem szeretném, hogy ott lebzseljen körülöttem, amikor elfogyasztom az italomat.
- Nem fog csak úgy visszajönni hozzád. Meg van zavarodva a helytől és főleg tőlem. Nem hiszem, hogy képes volna úgy viselkedni, mint máskor. - fejtem ki neki, állva tovább előtte köntösös valómban, várva, hogy meggondolja magát és szépen a nappaliba menjen. A macskák vannak elég szemtelenek és önelégültek ahhoz, hogy a közelembe merészkedjenek olykor, azonban mivel okos állatok, végül hamar rájönnek, hogy nem az a csúcsragadozó vagyok, akivel játékból kikezdhetnek, és végül rájuk talál a félsz. A házamban pedig mindenütt ott az illatom, így képzelem, mennyire megkavarodhat és megijedhet idebenn egy ilyen kis lény. Vagyis igazából érzem is. Érzem a rémületét, hallom a kicsi szív szapora lüktetését a nappaliban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=450365#post450365][b]Dwayne Warren - 2015.01.09. 16:12[/b][/url]

Nyúzott tekintetében a kételkedés fénye csillan, gondolatban fel is horkan kissé. Nina kisebb hírrel is Indonéziáig rohant a legutóbb, most pedig elképzelése sincs, mi járhat a rellonos jómadár fejében. Eleve sok olyasmit gondol róla, amt nem szeretne - erőszakosságot, megbízhatatlanságot, kétszínűséget -, azok pedig, legynek akár igazak is, nem örülne, ha kiegészülnének a "gyapjas kis állat"- jelzővel.
Csak aludni akarok asszem, hallatszik a férfi réveteg dünnyögése a ragadozó állat koponyájának mélyéről. De elmegyek, ha azt akarod. Csak nem jutok be a lakásomba, mert nincs hüvelykujjam... azt hiszem.
Az apró feje a mancsai felé fordul, hogy megszemlélje ezt a megbotránkoztató tényt. Ha nincs hüvelykujja, akkor bizony a mobilját sem tudja használni meg semmi... meg semmi. Még egy ok, ami miatt igazán nem kellene rozsomáknak maradnia.
A feje végül a vaskos mancsokra hullik. Milyen... puha és kényelmes.
Te Adam, csak fölhunyorít rá, te egy jó haver vagy. Kössz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=450925#post450925][b]Adam Kensington - 2015.01.09. 23:44[/b][/url]

Az alvás kiváló gondolat. Bólintok rá, közben viszont jön a felvetés, hogy hazamegy ám, ha akarom. Nem, nem akarom. Finoman megrázom hát a fejem. Ezt felejtse csak el! Kimerült és csüggedt. A kanapémnál nincsen jobb hely arra, hogy ezt orvosoljuk. Főleg most nincs. Ezt Ő is pontosan tudja.
Fejét mancsaira hajtja, készen az alvásra. Előtte azonban hozzám szól még gondolatainkon át. Amit mond, az egy halvány -ám az én máskor kifejezéstelen arcomon igen jelentős- mosolyra késztet. Pislogok csak egyet, áthatóan figyelve még pár hosszú másodpercig Őt, majd felkelek mellőle és kicsit köré rendezem a párnát meg a pokrócot. Nem takarom be vele, hiszen úgy megsülne most ebben a bundájában, viszont az biztos kellemes lehet a számára, ha belevackolhat kicsit.
Változatlanul nagy vágyat érzek arra, hogy megsimogassam, főleg, amikor helyezgetem körülötte az ágyneműt, azonban nem akarom kihasználni az elpilledtségét. Úgyhogy amint megvagyok, felegyenesedem Tőle. Végignézek még  a rozsomákon, ahogy mélyen szuszogva alszik a kanapémon, aztán megyek a dolgomra. Elkódorgok a házamban, már megint ügyködve valamin. Időről-időre felbukkanok a folyosón valami újabb tárggyal, fura mugli ketyerével a kezemben, és minden áldott alkalommal, mikor elhaladok a nappali előtt, vetek egy pillantást a szunyókáló Dwaynere.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451082#post451082][b]Adam Kensington - 2015.01.10. 17:30[/b][/url]

Fogalmam sincs, mire ébredek. Furcsa érzésem van. Kikászálódok az ágyamból és kinézek az ablakon. Besötétedett már. Egy kelletlen mordulással veszem ezt tudomásul, hiszem még egyáltalán nem érzem kipihentnek magam. Még kevésbé, mint máskor. Erőt veszek magamon, lebotorkálok a konyhába, iszom egy fél pohárka vért, aztán félig a mámortól, félig a felkelés nyűgétől kábán kapok magamra inget, farmert. Elmondhatatlanul nyomottnak érzem magam. Nem értem, mi van velem.
Éppen egy szerelésre váró modemmel a kezemben lépek ki a raktárszobámból, amikor ismerős illatra leszek figyelmes odakintről. Fejem az ajtó felé kapom. Mindössze egyetlen másodperc kell, mire rájövök, hogy utoljára a boltban éreztem ezt. Méghozzá a betörést követően. Itt vannak hát. Idekint ólálkodnak azok, akik kirabolták a Kins&Kenst. Nem gondolkodom. Elkövetem azt a súlyos hibát, hogy alábecsülöm az ellenemet. Igazából eszembe sem jut, hogy nem véletlen járnak erre. Csak az zakatol a fejemben, hogy a karjaimba sétálnak. Fel sem merül bennem, hogy ez most pont fordítva történik. Nem gondolom végig, hogy ez összefügghet azzal, hogy fáradt vagyok. Fel sem ötlik bennem, hogy odakint talán... még sincs sötét, mint azt varázslattal elhitették velem. Villámgyorsan félreteszem a modemet a komódra, a kijárathoz sietek, kitárom az ajtót és...
Napfény. A lemenő nap ragyogó, forró sugarai egyenesen rám vetülnek metszően, égetőn. Nem csak bőrömet sütve át, hanem egész testem és teljes valómat. Mindenem megfeszül, torkomból éteri, durva kiáltás szakad fel, amely bezengi az erdőt. Mindez egyetlen hosszú pillanat csupán. Egy pillanat a Pokolban.
Amilyen lendülettel csak tudok, visszafordulok a házba és gyengén becsapom magam mögött az ajtót, éppen csak a második szoba bejáratáig vánszorogva, ahol hátam a félfának vetem és lecsúszok a küszöbre. Máskor márványra emlékeztető, kifogástalanul fehér, szoborszerű bőrömet most borzalmas égések tarkítják, több helyütt kilátszanak csontjaim. Testem persze elkezdi regenerálni magát, nekiáll gyógyulni, ám a folyamat ez esetben fájdalmasan lassú. Reszketve, üres tekintettel meredek a másik ajtófélfára magammal szemben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451165#post451165][b]Dwayne Warren - 2015.01.10. 21:32[/b][/url]

A pohár kiesik a kezéből, majd pedig darabokra robban a konyha csempéjén, ahogy az egész teste összerándul a különös, ismeretlen érzésre. Leginkább mintha közvetlen közelről a fülébe sikítottak volna, miközben ráznák, mint az almafát. Riadtan támaszkodik a konyhapultra, a szemeit a karjaira kapja, melyeken az égető bizsergés ellenére semmi rendelleneset nem lát. Az egyik tenyerét eztán mély levegővételek közben csúsztatja a homlokára. Nem érzi magát rosszul vagy betegnek, mégis mintha... az érzés valahogy groteszk módon kívülről jönne.
Zoknis lábával óvatosan átlépi a szilánkokat, a pultra támaszkodva elhagyja apró lakása konyháját. Zaklatottan siet beljebb a nappaliban, a kezeit a tarkójára kulcsolva, ilyekezve leküzdeni ezt a furcsa, zavarodott pánikot. Bárcsak értené, bárcsak... hacsak...
A fürdőszoba felől hallja a kiszűrődő csobogást, érzi Léna tusfürdőjének egzotikus illatát, a gondolatai már azonban egészen máshol járnak. Csak egy megérzés, egy furcsa kis gondolat... de le kell ellenőriznie.
Komolytalan kifogással szól be a fürdőbe a nőhöz, ne aggódjon, mindjárt visszajön, de el kell rohannia pár percre. Cipőt és kabátot húz, az ajtóban csörren a kulcs mögötte...
... pillanatokkal később pedig a viktoriánus ház lépcsője előtt áll.
Eleve különös gondolat, hogy a vámpír egyáltalán ébren legyen ebben az időpontban. Az udvariasság nem Dwayne erőssége, azt mégis megtanulta már, hogy ne zavarja az alvót addig, amíg maga a nap is nyugovóra nem tér. A házat azonban most az alkony fényei aranyozzák, akár egy giccses képeslapon, mégis...
A zaklatott érzés nyomása végül ráveszi, hogy feballagjon a lépcsőn. A válla fölött hátrafordulva utoljára belenéz a lenyugvó napkorong fényébe, aztán nyomja le a rézkilincset.
A napfény vékony sávban vetül a parkettára, majd eltűnik, ahogy a férfi besukja az ajtót maga mögött. Szaporán pislog, hogy foltokban elvakult szeme világát kitisztítsa, beljebb ballag, épp csak pár lépést, amíg meglátja.
Bőr. Égett bőr. És csontok.
-Holy f*ck... Adam...?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451369#post451369][b]Adam Kensington - 2015.01.11. 11:41[/b][/url]

Észlelem, hogy valaki közeleg és azt is, hogy ki az. A kötelék idehozta hozzám. Hát persze. Azonban most minden túl tompa és idegen ahhoz, hogy felfogjam, érkezik a segítség. Örülni pedig most úgyse lennék képes. Ülök csak tovább a küszöbre roskadva, hátam támasztva, térdeim enyhén behajlítva, kezeim ölembe ejtve. Zaklatottan szuszogva pislogok egyenesen előre. Pilláim olykor megrezzennek.
Mire Dwayne mellém lép, még éppen mutatkoznak csontjaim, de egy bő pillanat múlva már beforr fölöttük a seb, ahogy szervezetem rétegeiben építi újra a felületet, míg bőrömig nem jut. Ez még bele fog telni akár egy bő percbe is. Nem kéne ennek ilyen lassan zajlania, csak éppen jelenleg nincs meg részemről a lelki támaszték, ami elősegítené a gyorsabb regenerálódást. Magára hagytam a testem most ebben. Oldja meg egyedül! Én most nem érek rá.
Nem nézek barátomra. Meg sem mozdulok. Valamiféle sokkos állapotban üldögélek a raktárszoba bejáratában a padlón, várva, hogy eltűnjenek az égési sérülések. Vagyis... nem, nem arra várok. Hiszen a kínzó fájdalom a legkevesebb. Nem várok én most semmire. Furcsa lehet egy vámpírt így látni. Furcsa lehet engem így látni. Nem csoda, hisz ez minden, csak nem gyakori. Talán már bő száz év is eltelt a legutóbbi ilyen óta, ám akkor nem volt senki, aki tanúja lett volna. Most viszont nem vagyok egyedül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451412#post451412][b]Dwayne Warren - 2015.01.11. 13:16[/b][/url]

A szája kissé elnyílik, ahogy egy tétova lépést tesz közelebb. A parketta megreccsen a bakancsa talpa alatt, mielőtt leguggol az ajtófélfa védelmében kuporgó, összeégett vámpír mellé. Hiszen nem hülye, pontosan tisztában van vele, mi okozhat ilyen sebeket egy lényegében elpusztíthatatlan éjszakai ragadozónak. A napfény, az, ami a lépcsőn felsétálva annyira elvakította őt.
   -  De mi az isten...
A torkában érzi szapora szívverése lüktetését, vissza kell nyelnie a hányingert, hogy a szeme akaratlanul is a rétegeikben beforró sebekre téved. Ocsmány egy látvány, annyi szent. Ösztönösen mozdítja a kezét felé, a beléivódott megszokástól vezérelve, hiszen tudja, hogy segítenie kell. Erre nevelték, ez a dolga, ezért él... végül a jobbja mégis megáll a mozdulatban.
   -  Adam, hé, itt vagy?
A kezét bizonytalanul húzza el a vámpír ürességgel elt tekintete előtt, hogy felrázza ebből az érthetetlen állapotból. Látta már ezt a pofát, sok emberen, sok sérült, vérét vesztett emberen, most hozzányúlni azonban mégsem mer.
A legszelídebb kutya is megmarja a gazdáját ugyanis, ha sérült - hát miért nem pont egy vérszívó ne kattanna be?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451547#post451547][b]Adam Kensington - 2015.01.11. 16:36[/b][/url]

Sokan nem pusztán egyszerűnek, de butának is tartják az aurort. Egy sötét parasztnak. Részemről azonban bármi ilyen beszólás szimpla szurkálódás. Tartom ugyanis, hogy bár nyilvánvalóan nem egy túl művelt vagy intelligens  ember, a magához való esze viszont megvan. Annyi mindenképp, ami az életben maradáshoz szükséges. Sokak megirigyelhetnék. Míg ugyanis belőlük egy idő után kiveszik a tőlem való tartás és egészséges félelem, addig ez Dwayneben megmarad. És neki van igaza. Bármikor bármi kitelik tőlem, akármilyen fegyelmezett vagyok. Ha pedig ilyen helyzetbe kerülök, már végképp kiszámíthatatlanná válok. A férfi szerencséje az, hogy ez a mostani esemény pont hogy nem tettekre, hanem rezignált cselekvésnélküliségre késztet.
- Nézz ki az ablakon... - mormolom barátomnak csöndesen. Agyaraim a zaklatottságtól előbújva, számat alig nyitom ki szavaimhoz. Továbbra sem nézek Dwaynere, csak üveges tekintettel meredek az ajtófélfára velem szemben. Ha a férfi eleget tesz a kérésemnek, megszemlélheti a kinti éjszakai sötétséget. Vagyis hát az éjszakai sötétség látszatát. Hiszen odakint igazából még festőien vöröslik az ég alja és a tájon késődélutáni szürkület uralkodik.
- Gondolom, valami bűbáj. Azok csinálták, akik betörtek a boltunkba. Megéreztem az illatukat és utána akartam járni. - adok magyarázatot réveteg hangon arra, hogyan is kerültem ebbe a rém kellemetlen helyzetbe. Közben sebeim végre beforrtak. Testemen már nyoma sincs az iméntieknek. De csak üldögélek tovább, mint akit ottfelejtettek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451588#post451588][b]Dwayne Warren - 2015.01.11. 17:39[/b][/url]

Hosszú másodpercekig az ajkába harapva figyeli a gyorsan gyógyuló vámpírt, a szeme el-elkalandozik a kivillanó agyarak felé. Legyenek bármilyen barátok, hiába bízik benne szinte vakon, az egészséges félelem sosem fog kihalni belőle. Elvégre ő mindig a vacsorája marad.
Adam parancsára felemelkedik mellőle, két hosszú, nehéz lépéssel sétál az ablakig. A függönyt óvatosan, résnyire húzva sandít ki rajta - ám ahogy a várttal ellentétben a nap éles sugarai nem vetülnek a szobába, meglepve húzza szét jobban.
   -  Woah... - a hangja egyszerre tükröz meglepettséget és, nos, lenyűgözöttséget is. Ha Adam nem kuporogna sokkba fagyva mögötte, bizonyára hangot adna az elismerésének. Így azonban mindössze előhúzza a pálcát a kabátja zsebéből.
   -  Ügyes kis illúzió. K*rva ügyes... - a pálca hegyét az ablaküveghez érinti, épp csak rákoppint egyet, a nyomán azonban fény villan. Az ablakon hályogként feszülő bűbáj, mintha kilyukasztotta volna, a ponttól kezdve tágulva szűnik meg, nyomában hagyva, hogy a fény a szobába toluljon. Dwayne hagyja, hogy a nehéz függöny kihulljon az ujjai közül, a rávetülő alkonyi fényt pedig ismét kiszorítja a textil.
   -  De figyelj már... nincsen neked órád vagy valami?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451638#post451638][b]Adam Kensington - 2015.01.11. 18:54[/b][/url]

Valóban ügyes. Ezt el kell ismerni. Csak most nem vagyok olyan kedvemben, hogy le tudjon nyűgözni az illúzió, ami ezt művelte velem. Majd talán pár hét múlva. Most viszont összerezzenek, ahogy nem messze mellettem szétterül a fény a szobában, mikor barátom feloldja a bűbájt. Persze, aztán ismét kellemes sötét uralkodik el a helyiségen vastag függönyömnek hála. Összeszorítom a szemem és zihálok kicsit. Kezeim ökölbe szorulnak.
- De van. Csak nem használom. - susogom ki válaszomat agyaraim közül, egészen halkan mormolva. A kinti fényviszonyokból könnyen megállapítom, mennyi az idő, szóval erre nem alkalmazok külön eszközt. Meg hát a belső órám már pár száz éve elég jól jelez nekem. Csak hát ezúttal előbbiben teljesen megkavartak, utóbbira pedig nem figyeltem annyira oda, mint kellett volna. Éreztem, hogy valami nincs rendben, dehát kinéztem az ablakon és éjszakát láttam. Nem tűnt úgy, hogy ezt meg kéne kérdőjeleznem. Ostobaság volt.
Lehunyt szemem alól egy könnycsepp gördül alá. Rendszertelenül szuszogok, ajkaim finoman reszketnek. Pedig olybá tűnik, már semmi bajom. Nem szenvedtem maradandó károsodást. Testileg nem. Az mindig regenerálódik. A lelkem már más kérdés. Már ha ugye van nekem olyan. Dehát valamilyen biztos kell legyen, különben most nem lennék ennyire elmondhatatlanul pocsékul.
- Dwayne... - szólítom a férfit elcsukló hangon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451652#post451652][b]Dwayne Warren - 2015.01.11. 19:14[/b][/url]

Leereszti a pálcáját, majd kisvártatva visszacsúsztatja a kabátja belső zsebébe. Összevont szemöldökkel nézi a függönyt, aminek szálai közt néhol mintha átszűrődne a lenyugvó nap fénye, még toljára hozzáér, pusztán magának biztosítva a takarását. Eztán fordul a férfi felé ismét.
- Hahh...? Jeez...
Ehhez még csak hasonló kifejezést sem látott a férfi arcán. De ilyen nyomorult szenvedést talán senkién sem. Ez pedig épp elég ahhoz, hogy bizonytalanul hátrébb lépjen egyet.
   -  Te Adam... minden oké?
ó, pontosan tudja, hogy semmi, még csak érintőleg sem oké, ennél értelmesebb azonban egyszerre nem furakodik az agyába. Látja a könycseppet, látja a reszketést, látja a tekintetet... és mint mindig, megfagy tőle. Ha valaki fontos számára, akár egy cseppet is annak nem tűri, hogy bántódása essen. Nem engedi, hogy sírjanak.
Óvatosan lép közelebb. Majd még egyet.
   -  Adam? - a hangja halk és bizonytalan - kell valami?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=451698#post451698][b]Adam Kensington - 2015.01.11. 19:59[/b][/url]

Kinyitom könnyáztatta szemeimet, gyámoltalan fásultsággal nézve magam elé a semmibe, majd egészen lassan felemelem tekintetem aggódó barátomra. Nyelek egy aprót és sűrűn pislogok. Kell még egy pillanat, míg megszólalok. Mély levegőt veszek. Jól van. Most már menni fog...
- Az ágyam alatt találsz egy fadobozt. - suttogom rekedten.
- Van benne egy fegyver. - bólintok.
- Kérlek, vedd magadhoz! Vagy legalább a golyót belőle... - lehelem ki gyengén, hegyes szemfogaim közül. Nem kezdem el taglalni Dwaynenek, milyen töltény az. Vagy már most tudja, vagy majd rájön, mikor a kezében tartja. Hiszen ért a fegyverekhez. Fel fog tűnni neki, hogy ez nem egy átlagos lőszer. Könnyebb annál, hiszen a belseje fa. Más golyó nem végezne velem...
Egyebet nem mondok, csak kérőn pislogok rá felfelé. Remélem érti, miért akarom, hogy ezt tegye! Most éppen tiszta pillanatomban vagyok, mert még nem öntötték el a fejem a sötét, világunt gondolatok. De ha majd megteszik és egyszer felkelek innen, nem kéne, hogy elérhető távolságban legyen egy ilyen fegyver, kínálva magát, hogy a mellkasomhoz nyomjam és meghúzzam a ravaszt.
Olyan kiszolgáltatottnak és elveszettnek tűnök most, ahogyan egészen ritkán látni engem. Nagyon-nagyon ritkán. Talán évszázadonként egyszer. Ám általában nincs ott velem senki. Nem is szoktam bánni. Hiszen úgysincs velem mit tenni ilyenkor. Azonban az, hogy a férfi idesietett most, és látom rajta, hogy érdeklem és hogy segíteni akar, ez... ez jó. Ez nagyon jó. Most valahogy úgy érzem, szükségem van legalább ennyire. Ha megint egyedül kellett volna átvészeljem, persze megtettem volna és nem gondoltam volna rá, hogy akárkit is hiányoljak magam mellől. De így, hogy itt van, másképp látom ezt.