A folyosón haladva egy szépen kidolgozott tölgyfaajtócskába botlunk. Külsőleg semmit nem árul el magáról a szoba, aki pedig nem ismerős errefelé, annak elképzelése sem lehet, mi is van odabent. Azonban abban a percben, hogy benyitunk, egyből magunkénak érezhetjük a szobát. A szoba alapvető kinézete a négy ház színeit hordozza magán, a bent lévő bútorzat pedig kényelmet és nyugalmat sugároz. Belépve azt látjuk, hogy körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el. A párnák eltérő árnyalatokban pompáznak, van köztük sárga, bézs, fehér és szürke színű egyaránt. Középen egy nagyobb dohányzóasztal található, ami alatt kis rekeszek, azok régebbi Edictum számokat, pennát és pergament rejtenek magukban. A tetőtéri ablakon át beszűrődő fény bevilágítja a teret, de ez sem állandó, mint ahogy itt semmi. Különleges és hívogató szobácskáról beszélhetünk.

A falak színei a belépő ember hangulatát követve váltanak árnyalatot, ahogy a szobán belüli környezet is ehhez alkalmazkodva alakítja magát. Érzelmeinkhez igazodik a bent szóló dallam, vagy esetlegesen a csend, mindamellett, hogy kellemes illatokat is érzünk, ami szintén a mi javunkra válik. Lesz olyan, aki a csoki illatától örömittasan ír meg egy-egy szorgalmit, de lesznek keserűbb napjukon éppen ide menekülő diákok is, akiket valami más, szomorúságuk elillanására létrejövő érzetet kapnak. Szinte minden érzékszervünket megnyugtató kényeztetés veszi kezdetét. A látvány kápráztatja a szemet, az illat az orrunkat még a zene vagy éppen a csend a hallásunkat.

Ám a szoba egyszerre lehet áldás és átok is, hiszen, ha nem egyedül vagyunk bent, akkor azzal mások előtt titkunk is felfedődhet ízlésünkről, de másokat meg megismerhetünk. Ilyenkor valami olyan elegyét kaphatjuk a bent lévő személyeknek, amire még mi sem számítunk, de a szobán ülő varázslatnak köszönhetően ez a keverék olyan lesz, hogy a bent lévők egyikét se kergesse azért őrületbe, mégis megfeleljen mind a kettőjüknek.

Ez az a hely ahová menekülhet bárki, nem túl nagy, mégis tökéletes a léleknek.

Annyira nem hatott meg, amit délután a fejemhez vágtak. Az ütőm is meglett, most meg már a hasam is teli, így jegyzeteimmel együtt indulok el valami nyugis helyet keresni, még van pár vizsgám, amit rövid úton le kéne tudni, hogy élvezhessek valamennyit a szünetből. Azért némivel nehezebbnek hittem őket, így nem is tudom mire vélni mások parázását. Jó, én egész évben tanultam mellette, és nem csak az utolsó pillanatban jutott mindez eszembe.
Az északi torony felé veszem az irányt, a csillagvizsgálót élből kerülöm, azt a helyet ugyanis már Kolosnak felfedtem, a végén meg már nem lesz hol elbújnom. A kezemben egy papírpohár, kortyolok is a kávéból, pedig ha ezt Zója látná... de kell, szerintem biztos, hogy ezt tőlük vettem át, az egész család függő, csak engem nem hagynak még inni.
Azt se mondjuk, hogy mi ez a kihaltság, alig kószál valaki a folyosókon, bár... vasárnap van, meg ha jól sejtem, hazautazós hétvége is. Vállat vonok, aztán befordulok egy újabb folyosóra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=662878#post662878][b]Kaisch Ráhel - 2017.02.26. 16:09[/b][/url]

Annyira nem hatott meg, amit délután a fejemhez vágtak. Az ütőm is meglett, most meg már a hasam is teli, így jegyzeteimmel együtt indulok el valami nyugis helyet keresni, még van pár vizsgám, amit rövid úton le kéne tudni, hogy élvezhessek valamennyit a szünetből. Azért némivel nehezebbnek hittem őket, így nem is tudom mire vélni mások parázását. Jó, én egész évben tanultam mellette, és nem csak az utolsó pillanatban jutott mindez eszembe.
Az északi torony felé veszem az irányt, a csillagvizsgálót élből kerülöm, azt a helyet ugyanis már Kolosnak felfedtem, a végén meg már nem lesz hol elbújnom. A kezemben egy papírpohár, kortyolok is a kávéból, pedig ha ezt Zója látná... de kell, szerintem biztos, hogy ezt tőlük vettem át, az egész család függő, csak engem nem hagynak még inni.
Azt se mondjuk, hogy mi ez a kihaltság, alig kószál valaki a folyosókon, bár... vasárnap van, meg ha jól sejtem, hazautazós hétvége is. Vállat vonok, aztán befordulok egy újabb folyosóra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=662883#post662883][b]Choi Min Jong - 2017.02.26. 16:28[/b][/url]

Sokáig agyaltam, hogy hova is menjek, mert nem sok kedvem volt senkivel sem találkozni azok után, amit Ráhel levágott a szertárban. Persze a legegyszerűbb az lett volna, ha hazamegyek, de valahogy unom a saját négy falam, a jelenlegi hangulatom pedig nem lett volna jó ahhoz, hogy elkezdjem átfesteni a helyiségeket. Egyébként sem értem, hogy tud egy ilyen kislány, ilyen rövid idő alatt kizökkenteni a boldogságból, amit a teli hasam idézett elő. Mindenesetre, hosszas gondolkodás után ebbe a szobába jöttem, tudva, hogy itt majd megnyugszom. Amint beléptem kicsit sötétebb lett, amit örömmel konstatáltam és kényelmesen elhelyezkedtem a párnákkal borított kanapén, hogy lehunyva a szemeimet átgondoljam mit kéne csinálni.
Nem beszéltem az új igazgatóval, valahogy természetesnek vettem, hogy Merki bá továbbította rólam az infókat, de most ennek a lánykának hála, lehet mégis jobb ha magam keresem majd fel az igazgatót és kérdezem meg, hogy mi a helyzet, főleg, hogy szeretnék maradni a mesterképzésre is.
Észre sem veszem, mikor kezd el szólni a halk zongora szó, de kifejezetten illik a jelenlegi hangulatomhoz, s mikor tudatosul az ujjaim automatikusan kezdik el ütni a ritmust a combomon. Lerúgom a cipőt a lábamról és felhúzom a térdeimet, így verve ki minden hülyeséget a fejemből. Elvégre én tudom, hogy jó ember vagyok. Ezen nem változtat egy kis lány butasága sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=662892#post662892][b]Kaisch Ráhel - 2017.02.26. 16:41[/b][/url]

Pedig nem szoktak ám rólam így leperegni a dolgok, most is csak azért, mert tudtam, hogy azt én idéztem elő. Bocsánatot akkor sem fogok kérni, mert ha ő nem néz hülyének, ez az egész meg se történik.
De túllépek rajta, vagyis nagyon igyekszem, és most csak a következő vizsgámra gondolok, vagyis előbb arra, hogy találjak magamnak egy nyugis helyet.  Ma még járőröznöm se kell, ami külön öröm, mert az utóbbi időben már egyre fárasztóbb volt.
- Ezt nem hiszem el - nyögök fel, mikor benyitva az ajtón, pontosan vele találom szembe magam. Mégsem vágok egyből hátraarcot, mereven tekintek rá, s most önként csukom be magam mögött. Nem félek, dühös vagyok rá, de úgy gondolom, ha akkor ott nem bántott, most sem fog már.
A szoba pedig valami miatt ugyanolyan marad, még a zongoraszó is nagyon tetszik.
Megunva aztán a téblábolást a szoba másik felébe költözök be, szétszórva gyorsan magam körül a dolgaim - mintha el tudnám barikádozni magam -, lehuppanva a padlóra, mert valamiért tanulni ott szeretek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=662906#post662906][b]Choi Min Jong - 2017.02.26. 16:54[/b][/url]

A kellemes hangulatból az zökkent ki, hogy nyílik az ajtó, de igyekszem nem tudomást venni róla, egészen addig, amíg meghallom a hangot, meg amit mond, mert attól kipattannak a szemeim. Egy hosszú pillanatig nézem, valahol remélve, hogy a tény, hogy itt vagyok elég neki, hogy elmenjen, de nem ezt teszi. Figyelem, ahogy végig vonul a szobán és a lehető legtávolabb ül le tőlem a könyveivel. Ciccegek egyet, megcsóválom a fejem, aztán csak sóhajtok egy nagyot és elfordulok nem is foglalkozva vele tovább. A plafont nézem inkább, majd lehunyom újra a szemem, hogy pihenjek kicsit. Csak jó néhány perc után eszmélek rá, hogy a zene nem változott és ahogy újra kinyitom a pilláimat, hogy köbre nézzek meg kell állapítanom, hogy a szoba színei is azok maradtak, amiket akkor öltött magára, amikor bejöttem. Ez egy érdekes dolog, hasonlóval még nem nagyon találkoztam. Felkönyökölök, oldalra fordulok és úgy nézek a lányra. Nyilván nem kéne zavarnom, de érdekel, hogy miért nem változott a szoba...
- Mit tanulsz? - kérdezem meg egészen nyugodtan, bár valamennyire azért tartok a választól vagy inkább annak a hangsúlyától

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=662916#post662916][b]Kaisch Ráhel - 2017.02.26. 17:09[/b][/url]

Nem akartam vele találkozni, főleg azért sem lovagoltam annyira témán, mert valahol mélyen reménykedtem abban, hogy megint felszívódik a közelemből. Viszont ha a sors nem akar lezárni valamit, nem is fog, ami még inkább dühítő, tényleg mintha egy rajtam túlnövő erő akarna rendelkezni az életemről. Akárhányszor akarom kijátszani, mindig csak baj van belőle.
Mindenesetre nem szólok hozzá, a saját dolgaim közé menekülök, mert nincs szükségem még egy veszekedésre, én azokat nem viselem túl jól, mindig letörik belőlem egy darab. A zene meg még meg is nyugtat, valamiért tényleg nagyon tetszik, egy pillanatra még a szemem is lehunyom.
A kérdést hallva pedig kisebb tucat gúnyosabbnál, gúnyosabb válasz jut eszembe.
- Számmisztika... én ezt nem értem... - halkan beszélek, leküzdve mindent, amivel a makacsságom, meg a gyerekességem csillogtathatnám meg újfent.
- Sajnálom... semmi közöm hozzád - az ajkamba harapva pislogok rá, persze csak pár perc néma csend után, mert annyi idő nekem kell, hogy legyőzzem a dacot, és beismerjem magamnak is, hogy nekem kell bocsánatot kérni.
- Igazából, akkor se rohantam volna ám sehová, sose teregetem ki mások szennyeseit, de nehezen viselem, ha hülyének néznek - ez pedig még igaz is. Megszoktam már, hogy a körülöttem lévők képesek nagyjából felnőttként kezelni, de itt a suliban... itt még mindig csak egy gólya vagyok. Van, mikor örülök ennek, de sokszor nagyon utálom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=662924#post662924][b]Choi Min Jong - 2017.02.26. 17:36[/b][/url]

Így lehunyt szemekkel teljesen más benyomást kelt, a válasza pedig meglepően kellemes. Vagyis, a hangzása. A számmisztika, sehogy sem lehet kellemes.
- Abban nem tudok segíteni. - Ezzel pedig vissza is fordulok a plafonhoz, mert ugye ha nem érti, akkor nem segít, ha én beszélek hozzá, azt pedig nem szeretném, ha miattam nem tudna koncentrálni a tanulmányaira. Nekem amúgy is csak a VAV van hátra, de valamiért nem tartok tőle, azt hiszem van elég tapasztalatom, hogy különösebb tanulás nélkül is könnyedén megoldjam majd, legalább elfogadhatóra. Jobb meg nem kell. A gondolataimból aztán a hangja zökkent ki, ahogy bocsánatot kér. Ismét felé fordulok, még fel is ülök, mert úgy gondolom, eléggé illetlen lenne fekve válaszolni neki.
- Valóban - állapítom meg, és biccentek egyet ezzel részemről a dolog letudva. Nem haragszom rá. Már feküdnék is vissza, de félúton megállok a mozdulatban mert újra beszélni kezd és ez megakaszt. Veszek egy nagy levegőt, hogy lenyeljem az első gondolatomat, aztán válaszolok neki.
- Van egy kis különbség a hülyének nézés és az irritáló, beleütöm az orrom mások dolgába között... - mondom, ahogy a lábaim ismét talajt érnek és komolyan pillantok rá. - Tegyük fel, hogy van egy titkom - nézek rá komolyan - nem fogom mindenkinek elmondani, akivel úton-útfélen összefutok. Főleg akkor nem, ha az illető megfenyeget, hogy világgá kürtöli. Még akkor sem, ha amúgy nagyon megbízhatónak tűnik. - Remélhetőleg észreveszi, hogy rettentően gyerekesen viselkedett és megérti, hogy egyszerűen nem olyasmiről van szó, amit vele vagy bárkivel meg akarok osztani. Mert azt hiszem, most már felesleges lenne tagani, hogy valamelyest igaza van. De bízom benne, hogy most beéri ennyivel, nem szeretnék pár héttel az előtt, hogy befejezem a sulit botrányt, meg ijedt arcokat. És azt sem venném túl jó néven, ha a boltomba betérők száma megcsappanna, mert elterjeszt valami pletykát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=662932#post662932][b]Kaisch Ráhel - 2017.02.26. 18:14[/b][/url]

Ennyi tellett tőlem, bocsánatot kértem, még igazat is adtam neki valamilyen szinten. Erre még ő tetézi, és ezen már a szoba nyugalma se segít. Tudja egyáltalán, már csak az mennyire nehéz, hogy be kell ismerni, elcsesztem valamit? Miért, miért kell még tetézni, mikor simán le lehetne tudni egy okéval, és tovább lépni.
- Erre gondolhattál volna azelőtt is, mielőtt megcsillogtattad, mire vagy képes. Pont az ijedt tekintetektől félsz. Mit gondolsz, én mit érzek? Félek tőled, tartok attól, hogy azzal az erővel, amivel megmentettél, kárt is tudsz bennem tenni. Ennek tetejében pedig most vallottad be, hogy valami tényleg nem okés veled. Tudod, mi van? Ha lebuktatod magad, vállald a következményeket, vagy legközelebb csináld okosan, és ne másokat hibáztass azért, mert elcseszted. Azt az ajtót, ki is lehetett volna robbantani, ami max egy hét bünti, a doboz miatt meg jöhettél volna hozzám a gyengélkedőre, akkor még kedveltelek is volna. Ha már van valami sötét titkod, légy annyira önző, hogy valóban tartsd meg magadnak, akkor megspórolod ezeket a köröket - végig a szemébe nézve osztom meg a személyes véleményem, aztán elhasalva a padlón szentelem újra figyelmem annak, maiért itt vagyok. Részemről befejezettnek tekintem ezt, mert félő, még jobban elharapózódna. Láttam rajta is az előbb, hogy nehezen tartja magában, belőlem meg ki is hozza, én meg képtelen vagyok uralkodni magamon.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=662945#post662945][b]Choi Min Jong - 2017.02.26. 18:57[/b][/url]

Beauty

Oh wow! Vajon én is ilyen borzasztó kamasz voltam? Mert akkor értem, hogy miért nem bírtak elviselni otthon. De azt hiszem nem voltam ennyire szörnyű... Vagy csak én lettem túl öreg az elmúlt években, és nem tudom hogyan kell ezt kezelni. Persze igaza van, gondolhattam volna rá, utólag eszembe is jutott, hogy jobb lett volna felszaladni vele a gyenguszra, amikor eszméletlen, de mit csináljak, ha egyszerűen reflexből, ösztönösen arrébb húztam. Az ajtós dolgot meg amúgy elmondtam volna, ha nem úgy reagál, ahogy. De így... Rettentően felhúz, bár ez igazán csak akkor tudatosul benne, amikor a szoba színei sötétből inkább zöldesre váltanak, mintha azt akarná közölni, hogy chillex nincs itt semmi gond. Ha tudnék elszámolnék most vagy ezerig, csak az a baj, hogy magamban is belezavarodok tizenöt körül.
- Nem értem továbbra sem, hogy mi ijesztő van egy zárnyitó bűbájban. De ha ez megnyugtat a zárnyitáson-záráson kívül semmi máshoz nincs tehetségem. - Egy pillanatra megállok a beszédben. Eszembe jut pár dolog gyerekkoromból, amit akár ürügynek is felhozhatok, hogy miért nem akarom, hogy tudják. Persze ez csak rész igazság, de ezt ő nem fogja tudni. Max akkor ha legilimentor vagy valami hasonló szuper képessége van. De nem hiszem. Sóhajtok egy nagyot, és úgy döntök ezt az "apróságot" elmondom. - Koreában, miután kiderült, hogy szinte minden zárat ki tudok nyitni, komolyabb nehézség nélkül, mindig engem vettek elő, ha eltűnt valami, amit zárt ajtók mögött tartottak. És nem tagadom, egy-két csínyben benne voltam, de az esetek többségében azt sem tudtam miről beszélnek... Semmi kedvem itt is eljátszani ezt. Így visszagondolva jobb lett volna felrobbantani. Gondolta a fene, hogy ennyire félős vagy!
Legyintek egyet. Várom a nagyszerű gondolatait, bár nem hiszem, hogy megérti a helyzetet. Egyszerűen vannak olyan képességek, amik hiába hasznosak mindenkiben gyanút keltenek. És tényleg mindenkiben hiszen ő is összeparázta magát, pedig én csak hülyéskedtem, ha elmondta volna bárkinek is, simán letagadom, vagy azt mondom, hogy vicc volt és kint álltak a barátaim, hogy kinyissák az ajtót. Igazán nem lett volna nehéz kimagyarázni. De nagyon túl reagálta. Csak azt tudnám, most mi a fenének próbálom neki megmagyarázni... Tökre érthetetlen, magát nagynak képzelő, kis csitri.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=662962#post662962][b]Kaisch Ráhel - 2017.02.26. 19:17[/b][/url]

Nos igen, bármennyire is érett vagyok, a kamaszkorral egyszerűen nem tudok mit kezdeni, sem a vele járó hangulatingadozásokkal. Zója megnyugtatott, hogy ezen felesleges tépelődnöm, mert biológiai alapú bigyó, csak imádkozhatok, hogy hamar túlesek ezen, meg hogy ez mindenkivel megtörténik, az a nem normális, hogy nem. A felnőttek viszont ezt már elfelejtik, így nem csoda, ha kiakadnak, mikor szembekerülnek egy hormontúltengéses tinivel, vagy épp velem.
- Ne mondd, hogy nincs, képes vagy úgy felhúzni, ahogy még apám se tud - közlöm vele a vitathatatlan tényt.
- Pedig tőle most kaptam pisilős babát a szülinapomra... megjegyzem, hat évesen hisztiztem érte - forgatom meg a szemem, mert igen, minden alkalommal el fogom ezt mesélni, csak, hogy megtudják, Bercel apaként megbukott. Ja hát ez még a legkisebb gond vele igazából, de nem hiszem, hogy most van itt az ideje, csak úgy kivesézni. Igen, a szoba színének változását is a magaménak tudom be, hisz legalább annyira dühös vagyok, mint ő.
- És a gyorsaság? Nem vagy élsportoló, de még ha az lennél sem tudnál ilyen reflexekkel előállni... - szegezem neki a második kérdést, kihívóan emelve meg a szemöldököm. Láthatóan most van vallatható állapotban, de a nyakam ráteszem, ha Alec, vagy Farkas itt lenne, nekik ez sokkal jobban menne. Még csak napszemcsi sincs nálam, hogy NCIS-est játszak.
- Egyébként a feléről se tudsz. Aszociális személyiségzavarom van. És belöktek egy csomó ember közé, a félelem mellé került egy csomó komplexus, amit  a nagy számmal, vagy az érthetetlen távolságtartásommal kompenzálok. Kamasz vagyok, ezért tök labilis is... de Zója szerint ez még mindig kezelhető, és idővel elmúlik. Ja igen, egyébként nálam a pszichológus 0-24-ben játszik, mert nála lakom, hamarosan meg már a lánya is leszek, mert apám nem tud jó apa lenni, sőt apa se... - ha már ő elmondott valamit, én is vallhatok színt, mert ez így fair. A vállam persze megvonom, mert ezek mégsem eget rengető problémák, nem olyasmik, amiket sajnálni kell, az életemre viszont rendesen rányomják a bélyeget.
- Ha van nálad gumicukor, lehetünk jóban - teszem hozzá, halkan motyogva, mert az mégis mennyire gáz lenne, hogy kezdjük tiszta lappal, vagy hasonló szövegek? Azok sablonosak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=662973#post662973][b]Choi Min Jong - 2017.02.26. 19:39[/b][/url]

Felnevetek. Ez életem legjobb képessége. Felhúzni őt. Akármennyire is komolyan gondolja, nekem ez most nagyon szórakoztató. Egy pillanatra el is felejtem, hogy mennyire nem szívlelem. Természetesen csak egy pillanatra, mert nem mondja, hogy nem beszél róla, de még azt sem, hogy így már érti. Helyette ugrik az apjára, mintha az, hogy a férfi elkésett egy ajándékkal indok lehetne, hogy idegesítő.
- Jobb később, mint soha... Az én apámnak még az sem jutott soha eszébe, hogy rám nézzen - megvonom a vállam. Nem nagy dolog, felnevelt helyette más. Bár néha elgondolkozom, mi lett volna ha, végül mindig a kukába dobom az elképzelést.
Az, hogy nem tart élsportolónak enyhén fájdalmasan érint. Jó, igaz, hogy így felöltözve nem látni, hogy sportolok, de azért mégis.
- Honnan veszed, hogy nem vagyok? - kérdezek vissza, mert mégis csak. Persze nem vagyok, nem úgy, ahogy gondolja. De rengeteget edzem és gyakorlok, meg a kondíció miatt futok és felülésezem meg ilyenek... Szóval egyáltalán nem gondolom, hogy messze lennék, egy mugli sportolótól.
A kifakadása pedig... Nos, valamennyit megmagyaráz abból, hogy miért ilyen idegesítő, de őszintén nem érdekelt. Most sem különösebben, de nem vagyok olyan érzéketlen, hogy ne vegyek róla tudomást. Elhúzom a számat, mert mondjuk, hogy megértem, hogy nem könnyű neki. Ettől persze még nincs joga semmit sem számon kérni rajtam. Főleg nem azt, hogy mitől jobbak a reflexeim. Még akkor sem, ha valahol talán ez a normális reakció és nem az, hogy Rachel egyszerűen elfogadta ezt, mint tényt. Lehet neki el kéne mondanom...
- Gumicukor? - kérdezek vissza, mert nem vagyok biztos benne, hogy jól hallottam. Meg egyébként is honnan a francból lenne nálam, pont most gumicukor. Nem mintha nem tudnék szerezni fél perc alatt... csak ugye akkor megint kérdezősködni kezdene.
- Most épp nincs, de hozhatok... - mondom végül, és már fel is állok. Talán ha csak az ajtón kívül kezdek el futni... vagy csak a folyosó végén, akkor nem érek olyan gyorsan vissza. Na jó. Inkább ne akarjon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=663066#post663066][b]Mácsai Ráhel - 2017.02.26. 22:10[/b][/url]

- Az ilyen, nem szülő - rázom meg a fejem, mert ha valamit, akkor ezt teljesen át tudom érezni. De én tettem azért, hogy ne nyomódjon rám teljesen bélyeg emiatt, és még most is életem egyik legjobb döntésének tartom.
- Mert nem viselkedsz úgy... ezt bonyi lenne megmagyarázni, ne is kérd, a lényeg, hogy tudom - sóhajtok fel, mert tényleg nem tudnám szavakba önteni azok viselkedését.
És kifakadok, vagy olyasmi. Jobbára csak választ adok a ki nem mondott kérdésekre. Nem várok sem szánakozást, sem hasonlót, sőt szerintem ki is akadnék, ha így lenne. Egyedül azt szeretném, hogy értse meg, nem feltétlenül szólt ellene minden, a kapcsolataim többsége is hasonló nehézségekkel indul, épp csak nem mindenki orrára kötöm, hogy miért. Amit tett, az viszont akkor sem hagy nyugodni, ismerem magam annyira, hogy tudjam, nem is fogok leállni, míg ki nem derítem, az pedig neki nem biztos, hogy kellemes lesz.
- Akkor légyszi hozz - ártatlan mosolyt küldök felé, egyedül szemeim villannak meg kihívóan, még a fejem is oldalra döntöm, és igazából felettébb ártatlannak hatok. A Zójával együtt töltött idő alkalmával, azért akarva- akaratlan ellestem tőle egyesmást, sőt... ha nem lennék biztos abban, hogy nem, simán azt hinném, hogy ténylegesen ő az anyám, sokszor annyira hasonlítunk már. Cseppet sem bánom egyébként, ha valakire hasonlítani kell, akkor az legyen ő, vagy Franci.
- A békásat nem szeretem, meg a gilisztásat se, azon kívül bármi jöhet - kezeimmel megtámaszkodok a hátam mögött, magamon hagyva azt a mosolyt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=663084#post663084][b]Choi Min Jong - 2017.02.26. 22:26[/b][/url]

Beauty

- Valóban nem. - De csak megvonom a vállamat. Elvégre nem is tudtam, amíg nem lettem felnőtt és így hogy tudom sem érdekel különösebben. Ha neki nem kellettem, hát nekem sem kell ő. Eddig is megvoltam nélküle, ezután sem fog hiányozni. Bár a könyvei érdekesek voltak... Az érdekelne, van-e neki több. De mindegy. Ennyi is elég.
- Ezek szerint ismersz sportolókat? - kérdezem, mert honnan máshonnan tudhatná? Közben meg elgondolkodom én ismerek-e valakit, de nem igazán. Vagy ha igen... hát sosem figyeltem komolyan oda rá, hiszen sosem érdekelt a téma. Ráhel viszont beszélni kezd, mintha ezzel próbálná megmagyarázni a fura viselkedését. Valamelyest mondjuk meg is magyarázza, de ettől még nem fogom kevésbé úgy érezni, hogy a magánéletemben vájkál. Mert nekem igen is, a magánéletemhez tartozik, hogy nem vagyok teljesen ember. Szeretem ezt a tényt elfelejteni, és nem foglalkozni a vámpírsággal, amíg nem muszáj. Persze ha kimegyek a napra, vagy ha hiányozni kezd a vér az más. De idebent tökéletesen elfelejthetem az egészet és hálás lennék neki, ha nem próbálna meg folyamatosan emlékeztetni rá.
A gumicukor dolog meglep, de ha erre vágyik... Legalább nem mondhatja, hogy nem vagyok jó fej. Pedig amúgy nem biztos, hogy megérdemelné, de én még reménykedem, hogy majd a gumicuki miatt elfelejti, hogy mit is akar megtudni rólam. Valószínűleg hiú ábránd, de ugye a remény hal meg utoljára.
- Pizzás? - kérdezek vissza még az ajtóból, miután felsorolja mit nem szeret, mert nekem az a kedvencem. - Persze nem pizza ízű... bár egy-kettő olyan is van a csomagban... - toldom még hozzá, és ha rábólint el is indulok. Csak szépen nyugodtan, semmi rohanás. Elvégre ha türelmetlen és elmegy közben, akkor több jut nekem. Igaz? Igaz. Nem kell nekem még jobban felhívni magamra a figyelmet. A levitába megyek, magamhoz veszek egy csomagot az ottani készletből, aztán kicsit megszaporázva a lépteimet - de teljesen emberi tempóban - visszaszaladok.
- Tessék! - Teszem le elé az asztalra, aztán lerúgom újra a cipőimet és visszaülök a kanapéra, felhúzott lábakkal. Közben pedig azt figyelem, változott-e a szoba, amíg elmentem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=663223#post663223][b]Mácsai Ráhel - 2017.02.27. 16:51[/b][/url]

- Szinte csak azokat ismerek. Apám kviddicstehetség kutató, amíg nem lett balesete pedig az egyik bajnok csapatban játszott, nagyon sokáig, és lett egy csomó haverja... jobbára mellettük nőttem fel - vonok vállat, nem tartom ezt akkora nagy dolognak.
- Például Sebastian Sieger... azt az ütőt, amit kerestem, tőle kaptam - nem hiszem, hogy sokat mondana neki a név, bár Sebi szekere rendesen beindult, manapság mindenhol ott a neve, aminek én egyébként nagyon örülök, és büszke is vagyok rá.
A tény viszont még mindig nem hagy nyugodni, bár már kezd egyre inkább alábbhagyni az érdeklődésem, mikor egyre jobban látom rajta, hogy úgyse húzok ki belőle igazából semmit.
Gumicukorért már csak azért is elküldöm, mert azt szeretem. Meglepődök picit, mikor tényleg elmegy érte, nekem jöhet a pizzás is, azzal is elvagyok, noha nem tartozik az imádom kategóriába.
- Köszönöm - veszem el tőle hálás mosollyal, aztán gondolva egyet, odaülök mellé, közénk helyezve a zacsit, elvégre, ha már hozott, akkor egyen belőle ő is.
- Miért vagy kedves? Én nem tudnék így viselkedni valakivel, akitől a falra mászok... - pislogok rá, mert a cselekedetei, meg a tény, hogy nem vagyok a szíve csücske, nem függ épp össze. Még a homlokom is ráncolom, de ezt sehogy nem sikerül megfejtenem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=674720#post674720][b]Choi Min Jong - 2017.04.16. 12:34[/b][/url]

- Értem. - Bár a név nekem semmit sem mond, elvégre a kviddicshez se konyítok semennyit sem. Emiatt sokszor néznek rám furán, de mit lehet tenni, ha sosem vonzott ez a sportág? Más viszont sokkal inkább.
- Amúgy Pakua chang-ozom, meg táncolok... Nem kviddics, de a reflexeknek nagyon jót tesz - mondom csak úgy mellékesen, bár tény és való, hogy nem ezek miatt vagyok olyan gyors, amilyen. De mielőtt félvámpír lettem is elég gyors voltam, így nem igazán érzem, hogy különösebben magyarázni kéne a dolgokat. Inkább elmegyek gumicukorért, ami mintha valamennyit enyhítene az ő beteges kíváncsiságán. Vagy egyszerűen csak elfogadta, hogy nem szed ki belőlem semmit. Nem tudom. Mindenesetre sietek, de csak annyira, hogy ne legyen túl feltűnő a dolog, nem szeretnék még több okot adni neki a kérdésekre, meg a gyanakvásra.
Amikor visszaérek, elé teszem a zacskót, majd kényelmesen elhelyezkedem. A szoba nem tűnik másnak, ami kicsit fura, de nem sokáig tudok ezen elmélkedni, mert meglepetésemre mellém ül. A pizzás-gumicukis zacsit kettőnk közé helyezi, és egy teljesen más jellegű kérdést tesz fel. De csak megvonom a vállam.
- Nem tudom. Talán, ha kedves vagyok, akkor azok, akik nem kedvesek rájönnek, hogy lehetnének kedvesek is. - Elveszek egy pizzát, és a számba dobom. Fogalmam sincs milyen választ vár, de sosem voltam másmilyen. Valószínűleg genetikailag belém van kódolva vagy nem tudom. Mindenesetre nekem ez a természetes.
- Jobban érzed magad, ha valakivel mondjuk bunkó vagy? - kérdezek vissza, csak mert próbálom megérteni. Igen, nekem is vannak rosszabb napjaim. De azért az nem túl gyakori. Utólag pedig mindig rosszul érzem magam, és agyalok, hogy nem lett volna jobb, ha mégis kedves vagyok az illetővel... Ördögi kör.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=676801#post676801][b]Mácsai Ráhel - 2017.04.23. 16:29[/b][/url]

- Pakuami? - pislogok rá lassan, lévén én ezt a szót még kiejteni sem tudom, nem hogy fogalmam lenne arról, mi is az.
De aztán hamar megtörik a jég, mikor még gumicukrot is hoz nekem. Igen, pontosan azok után, hogy úgy viselkedtem vele, így megint bezsebelek némi bűntudatot, és megpróbálom jóvá tenni a történteket. Elvégre nem vagyok olyan, vagyis nagyon szeretnék nem olyan lenni, egyszerűen néha csak úgy jön magától. És megijesztett, de már ott tartok, hogy a míg nem bánt, addig nem érdekel.
- Bárcsak ilyen egyszerű lenne - sóhajtok mosolyogva, mert az még rendben van, hogy én belátom a dolgokat, de a kastélyban rengetegen vannak, akik erre nem képesek.
- Abban a pillanatban igen. Valami megmagyarázhatatlan bizé lekerül rólam... - biccentek komolyan, elvégre miért hazudjak neki? Be is kapok még egy cukrot, mielőtt folytatnám.
- ... de aztán hamar megbánom, és bűntudatom lesz, mert mást okolok valamiért, amiről még én magam se tudom, mi az - mert igen, ez is hozzátartozik. Én nem is tudom elképzelni, más hogy bír el a lelkiismeretével, nekem nem megy... mindig az győz.
Még beszélgetünk kicsit, míg ki nem ürül a zacskó, aztán mindenki megy a saját dolgára.