36. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony
Lélek szoba - Choi Min Jong hozzászólásai (13 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 6. 17:31 | Link

Nati
zene


A helyzet az, hogy nem nekem való már az iskolás élet. Akárhogy is nézem, öreg vagyok hozzá. Vagy a bioritmusom a nem jó, amióta félvámpír vagyok... A fene sem tudja, de olyan fáradt vagyok mindennap, nem tudom mennyi ideig fogom én ezt bírni. Most is az van, hogy végeztem, mehetnék haza, de arra sincs erőm, hogy lemásszak az északi toronyból. Ezért is döntök úgy, hogy az egyik itteni helyiséget veszem igénybe.
Korábban már benéztem és nagyon szimpatikus volt a sok-sok puha párna a kanapészerűségen. Szóval most nem hezitálok egy percig sem. Belépek és szinte rögtön halk zongora szó is felhangzik. Mosolyra húzom a számat, hiszen pont erre van most szükségem. Egy nyugodt kis dallamra megy egy kis pihenésre.
A szoba színe is egy általam kedvelt halványzöldes árnyalatba vált. Meg is lep, egy pillanatig bámulom, a pálcámért kezdek kutatni, de aztán megrázom a fejem. Egészen biztos nem én csináltam. Nem vagyok már képes ilyesmire. Vagy ha igen, akkor nagyon mélyen el van bennem rejtve a képesség, de nem hiszem, hogy így van.
A gondolataimból az térít magamhoz, hogy a zene abbamarad, s a szoba színe is megváltozik. Ahogy pedig körbe nézek, hogy megkeressem az okokat, meglátom az újonnan érkező lánykát is. Emlékszem rá, abból a buliból, ahova Scar rángatott fel. Nem volt olyan régen, de akkor még nem voltam iskolás. Ez a lány viszont határozottan igen. Ő valószínűleg nem tudja, hogy én alig egy hete koptatom a padokat. Kedvesen köszön, én meg a nevére próbálok rájönni. S ahogy jobban megnézem az arcát - nem mintha ez segítene - a szemeiben csillogó könnyeket is észreveszem.
- Szia! - köszönök neki halkan, és kedvesen. Legutóbb azt hiszem nem ilyen voltam, de nem igazán volt kedvem ahhoz a bulihoz - Valami baj van?
Kérdezem oldalra döntött fejjel. Közben meg azon agyalok, hogy hogy lehet valaki ilyen fiatalon ilyen magas?
Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 7. 13:16 | Link

Nati

- Akarsz róla beszélni? - kérdezem, az utóbbi időben úgyis lelkiszemetesládaként üzemelek. S engem is megnyugtat valahogy, hogy másoknak is vannak problémái nem csak nekem.
- Ah. De a Choi a vezeték nevem. Jobb szeretem ha Min Jongnak hívnak - felelem, s valahol örülök, hogy ő elmondja újra a nevét, mert nekem nem megy olyan jól az emlékezés, mint neki. Biccentek köszönös képpen, aztán ha már ilyen kedvesen arrébb húzódik akkor leülök a kanapéra. Lerúgom a cipőimet és a lábaimat is felhúzom. Elhelyezkedem nagyon kényelmesen, hátra döntve a fejemet. Határozottan érzem, hogy el tudnék aludni akár itt és most. Aztán persze eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül. No hát igen... Nem, nincs baj a memóriámmal, csak a fáradtság.
- Bocsi, kicsit álmos vagyok mostanában... - ülök fel, s fordulok a lányka felé, aztán a kanapéra könyökölök és megtámasztom a fejem. Így kicsit könnyebb.
- Szóval... Mi a baj? - kérdezem meg újra, mert a nagy újra bemutatkozás közben nem igazán jutott el odáig, hogy elmondhassa. A szoba változó színei pedig nem nyugtatnak meg. S bár nem tudhatom biztosan, mégis csak sejtem, hogy valamiféle hangulatérzékelő mágiáról van szó, amit az ő feje felett összecsapó hullámok megzavarnak. Az én belépésemkor a zöld egy pillanatig teljesen nyugodt volt.
Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 8. 22:04 | Link

Nati

Lelkiszemetesnek lenni egyáltalán nem rossz dolog. Legfeljebb akkor, ha elfelejtem, hogy nem azért vagyok negyedikes mert 17 éves vagyok, mint a többség, hanem mert 17 évesen kicsaptak a sulimból... Szóval nem gondolok bele, hogy az esetleges problémák, amikkel itt a többség szembenéz, nekem túl komolytalanok. Most is ebbe a hibába esek. Meggyőződéssel közlöm, hogy "nem zavar" és már figyelek is a lányra velem szemben.
Valahol talán a magassága is megtévesztett, de ahogy beszélni kezd már egyértelműen tudom, hogy az élete nagy problémái apró kis semmiségek. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy ezt ő még nem így látja, ezért próbálok nagyon de nagyon megértően pislogni rá és nem elaludni. Mert amúgy tényleg fáradt vagyok. Bocsánat.
- Engem speciel nem zavart sosem, ha magasabb volt a barátnőm - közlöm vele a szimpla tényt teljesen őszintén. Szerintem ez csak a lányoknak valami parája, hogy legyen a fiú magasabb, meg hogy néz az ki? Hát hogy? Nem lehet minden srác 180+ cm. De azért persze meghallgatom a többit is. Mosolygok rajta. Édes, ahogy az óriás származékot említi, de csak megrázom a fejem.
- Határozottan nem hasonlítasz egyetlen óriásra sem - azok ugyanis, szinte mindig rondák. Szerintem. Aztán lehet csak én találkoztam rossz óriásokkal, de hát lényegtelen. Épp egy nagyra nőtt kislányt próbálok megvigasztalni. Abban mondjuk nem vagyok biztos, hogy eljut hozzá, amit mondok.
- Szerintem, ha egy fiú szeret, és te is szereted, akkor pont úgy néznétek ki, mint egy szerelmespár. És senkit nem érdekel, hogy melyikőtök milyen magas. Sőt! A srácnak még az önbizalmát is megdobná, feltéve, hogy az ő fejét is teleültették sztereotípiákkal arról, hogy a férfinek kell magasabbnak lennie.
Felelem neki kedvesen, de érzem, hogy ehhez egyébként nem lesz ma annyi türelmem, mint szeretném.
- Tudod, téged a magasságod zavar, az osztálytársaid, meg azon szenvednek, hogy van egy pattanás az arcukon, vagy hogy van rajtuk pár kiló felesleg. De az igazság az, hogy ha valakinek komoly szándékai vannak, túl lát ilyen apróságokon. Senki sem tökéletes - Fűzöm még hozzá, aztán megvonom a vállam.
- Szóval ne aggódj ezen. Egyébként is vannak nálad magasabb fiúk... - én persze nem tartozom közéjük, de én mindig is alacsony voltam. - Ha szeretnéd bemutatlak az öcsémnek, ő már majdnem két méter...
Toldom meg vigyorogva, ha tényleg ez a legnagyobb problémája ezen nem múlik. Kwonnak amúgy sem ártana egy nő az életébe, bár nem tudom mennyire jönnének ki. De legalább a magasság nem lenne probléma. Az öcsém ugyanis azon nyavalyog, hogy minden lány olyan alacsony... Bár ez lenne a legnagyobb problémám! Boldogabb lennék. De most valahogy ingerült kezdek lenni. Veszek egy nagy levegőt. Lehunyom a szemeimet.
- Csak 5 percig hadd aludjak! - motyogom magam elé, aztán újra Natira nézek, remélem nem bántottam meg. Nyűgös vagyok, és próbálok is kedves lenni vele. Csak nem tudom mennyire sikerül ebben az állapotban.
Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 16. 23:21 | Link

Örülök, hogy megnyugtatja egy kicsit, amit mondok neki. Persze van más problémája is, ami érthető.
- Megjegyzések akkor is lennének, ha alacsonyabb lennél, vagy épp teljesen normális. Aki beléd akar kötni, az mindig talál majd megfelelő okot - felelem őszintén, aztán mint egy jó tanácsot hozzáfűzöm: - A kérdés az, te hogy reagálsz ezekre. Ha ügyes vagy, még a javadra is fordíthatod.
S bíztatásul kap még egy mosolyt is. Aztán pedig figyelek rá, hogy mi mondanivalója van még. A csk említésére enyhén eltátom a számat. 260??? Hát ő sem ember, az tök tuti. Tátogok kicsit, aztán összeszedem magam.
- Nos, így nézve, nem is olyan magas... csak 191 centi... - de hozzám képest ő is égimeszelőnek tűnik. Elvégre az már két fej különbség... Ah, utálom. De hát ez van. És ez nem változtat a tényen, hogy Kwon az én kis öcsém. Ha nő is még. Akkor is kicsi marad, hiába gondolja ezt ő másképp. De nem is agyalok ezen sokat. Túl nehéz a fejem hozzá. Rettentően lefáraszt az egész heti ébrenlét, figyelés, és próbálkozás. Öregnek érzem magam ahhoz, hogy ilyen szinten tanuljak. Valószínűleg nem is fogom sokáig hajtani magam, csak legyen meg az első jó benyomás a tanároknál, utána lehetek lazább is. Remélem.
A fáradtságom ki is bukik belőlem, s Nati szerencsére nem tűnik mérgesnek emiatt. Még a függönyt is behúzza nekem.
- Kösz - küldök felé egy hálás mosolyt. Nem is tudja, mennyivel jobb így nekem. Veszek egy mély levegőt, aztán lehunyom a szemeimet. De ezt követően arra is rájövök, hogy nem túl szép dolog ez részemről.
- Tényleg csak 5 perc kell... - győzködöm, bár inkább magamat, mint Natit, mindenesetre, nem szeretnék illetlennek tűnni.
Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. május 29. 20:27 | Link

Nati

- Nem hiszem, hogy ezt hiszik. Bár tény és való, hogy lenézel rájuk - felelem könnyedén, aztán ásítok egyet. Kezem a szám elé kapom. Nem akarok ám érdektelennek tűnni, de fáradt vagyok, pislogok is gyorsan párat, hátha felébredek, de igazából a fény sem szimpi a szobában.
Egyébként szeretném átérezni a problémát, de lássuk be, én alacsonynak számítok a férfiak között... A legtöbb lány magassarkúban jóval felettem pislog... Nincs sok választási lehetőségem. Sokáig zavart, ahogy őt is zavarja, de megtanultam vele élni, s mint említettem, én nem bánom, ha a lány a magasabb. A lányokról ez többnyire nem elmondható, de na.
A családi magasság-kor dolgot, nem teljesen tudom követni. Ha ő a legkisebb, hogy nőhetett túl valakiket? Megrázom a fejem. Nem értem.
- Nem azt mondtad, hogy te vagy a legkisebb? - kérdezek vissza, mert tényleg nem világos, hogy akkor most ki mekkora. - Vagy akkor az ikrek kisebbek? - egyébként nem tudom kikről beszél, mert hát nem is ismerem a családját, de hát mindegy is. Remélhetőleg sikerül elmagyaráznia, hogy értsem, akkor pedig az öcsém is szóba kerülhet. Az ő magassága...Nos igen, az szép nagy szám. Nálam vagy két fejjel több. Bólogatok hát, mert bár az ő háztársa jóval magasabb, mégis csak igaz, hogy Kwon sem alacsony. Aztán az álmosság csak erősebb lesz rajtam, így elnézést és időt kérve, lehunyom a szemeimet, hogy egy keveset pihenjek.
Meglep, hogy behúzza a függönyt, az meg még jobban, hogy észrevette, hogy kerülöm a fényt. Ki is pattannak a szemeim hirtelen, aztán nyelek egy nagyot.
- Öhm... Igen... Persze... Voltam... - kezdem el kissé nehézkesen, de nem igazán tudom, mivel kéne kivágni magam egy ilyen helyzetben. Soha senki nem kérdezett még rá, azt hiszem a többség túl diszkrét ahhoz, hogy szóvá tegye - Nem tudnak vele mit csinálni - mondom végül és megvon a vállam. Ez végül is teljesen igaz. - Meg lehet szokni... - motyogom és le is csukom újra a szemem, miközben ásítok egy újabbat. - Lehetne rosszabb is... - toldom még hozzá, aztán csöndben maradok. Vagy ha kérdez, akkor majd válaszolok. De az is lehet, hogy szimplán elalszom.
Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. június 27. 15:05 | Link

Nati

Megmagyarázza, hogy is van ez, és bár még mindig vannak számomra homályos foltok, azért kezdek képbe kerülni. Remélhetőleg azért ne várja, hogy rögtön megjegyezzem az összes testvérét, meg a neveiket, vagy hogy éppen milyen magasak. Arra ugyanis nincs kapacitásom és nem csak a fáradtság miatt, de az is nagyban közre játszik. Bólogatok inkább, mintha világos lenne s mikor befejezi a mondandóját még szóban is kifejezem, hogy értettem ám - már amit.
- Világos. De akkor most utol akarod érni a bátyád vagy nem? - mert igen, a végére megint megkavar, hogy őt nem fogja lehagyni magasságban, mintha ez cél lenne. De eddig meg azt mondta, hogy zavarja a magassága... Nehéz rajta kiigazodni. Persze nincs ebben semmi fura. Lány. A lányok mind nehezen érthetőek. Egy ideig azt hittem, tudom mikor mire gondolnak, de már nem. A kérdésére meg megvonom a vállam.
- Semmi különös... - felelem, hiszen sosem gondolkoztam rajta igazán. - Jó, hogy van valaki, akit lehet piszkálni és akivel lehet beszélgetni. De nem tudom, hogy mennyire lenne más, ha lenne egy bátyám vagy egy nővérem...
Tényleg nem tudom és már nem is fogom sosem megtudni. Persze van egy halvány emlékem Min Ji-ről, az unokanővéremről, de ő nem volt annyival idősebb és 4 évesen nem is tudja az ember a kort úgy értékelni, mint felnőttként.
Lehet, ha nem lennék ennyire fáradt, akkor beszédesebb kedvemben lennék, de egy újabb ásítást nyomok el és le-leragad a szemem. Ezt pedig Nati is észre veszi, mert kedveseb behúzza a sötétítőt, de azért még kérdezget, ahelyett, hogy hagyna. Igaz nincs jogom panaszkodni, elküldeni vagy csak szimplán megkérni, hogy maradjon már csendben, de azért örülnék, ha lassan megtenné valamelyiket.
- Eszem - motyogom halkan, és helyezkedem kicsit, hogy kényelmesebb, pihenőbb pózba tornázzam magam. A szemem épp csak egy pillanatra nyitom ki, amíg válaszolok neki, de aztán újra becsukom.
- Köszi... Elég ha csöndben maradsz egy picit - mondom immár becsukott szemmel és hogy ne érezze gonosznak a megjegyzésem egy halvány mosoly is megjelenik az arcomon. Gyorsabban ér utol a fáradtság, mint várnám, már-már félig aludva kérem még meg.
- Maradj itt velem, jó? - aztán ha tényleg kibírja és csöndben marad akkor el is nyom az álom. A szobában pedig az ő dala nélkül is, kellemes nyugtató zene csendül. A légzésem lelassul és egyenletessé válik, az arcom is kisimul. Az ajkaim kissé szétnyílnak. Alszom. Kellemesen, nyugodtan, ahogy napok - talán hetek - óta nem.
Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. február 26. 16:28 | Link

Beauty  Angel
zene

Sokáig agyaltam, hogy hova is menjek, mert nem sok kedvem volt senkivel sem találkozni azok után, amit Ráhel levágott a szertárban. Persze a legegyszerűbb az lett volna, ha hazamegyek, de valahogy unom a saját négy falam, a jelenlegi hangulatom pedig nem lett volna jó ahhoz, hogy elkezdjem átfesteni a helyiségeket. Egyébként sem értem, hogy tud egy ilyen kislány, ilyen rövid idő alatt kizökkenteni a boldogságból, amit a teli hasam idézett elő. Mindenesetre, hosszas gondolkodás után ebbe a szobába jöttem, tudva, hogy itt majd megnyugszom. Amint beléptem kicsit sötétebb lett, amit örömmel konstatáltam és kényelmesen elhelyezkedtem a párnákkal borított kanapén, hogy lehunyva a szemeimet átgondoljam mit kéne csinálni.
Nem beszéltem az új igazgatóval, valahogy természetesnek vettem, hogy Merki bá továbbította rólam az infókat, de most ennek a lánykának hála, lehet mégis jobb ha magam keresem majd fel az igazgatót és kérdezem meg, hogy mi a helyzet, főleg, hogy szeretnék maradni a mesterképzésre is.
Észre sem veszem, mikor kezd el szólni a halk zongora szó, de kifejezetten illik a jelenlegi hangulatomhoz, s mikor tudatosul az ujjaim automatikusan kezdik el ütni a ritmust a combomon. Lerúgom a cipőt a lábamról és felhúzom a térdeimet, így verve ki minden hülyeséget a fejemből. Elvégre én tudom, hogy jó ember vagyok. Ezen nem változtat egy kis lány butasága sem.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2017. február 26. 16:31 Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. február 26. 16:54 | Link

Beauty

A kellemes hangulatból az zökkent ki, hogy nyílik az ajtó, de igyekszem nem tudomást venni róla, egészen addig, amíg meghallom a hangot, meg amit mond, mert attól kipattannak a szemeim. Egy hosszú pillanatig nézem, valahol remélve, hogy a tény, hogy itt vagyok elég neki, hogy elmenjen, de nem ezt teszi. Figyelem, ahogy végig vonul a szobán és a lehető legtávolabb ül le tőlem a könyveivel. Ciccegek egyet, megcsóválom a fejem, aztán csak sóhajtok egy nagyot és elfordulok nem is foglalkozva vele tovább. A plafont nézem inkább, majd lehunyom újra a szemem, hogy pihenjek kicsit. Csak jó néhány perc után eszmélek rá, hogy a zene nem változott és ahogy újra kinyitom a pilláimat, hogy köbre nézzek meg kell állapítanom, hogy a szoba színei is azok maradtak, amiket akkor öltött magára, amikor bejöttem. Ez egy érdekes dolog, hasonlóval még nem nagyon találkoztam. Felkönyökölök, oldalra fordulok és úgy nézek a lányra. Nyilván nem kéne zavarnom, de érdekel, hogy miért nem változott a szoba...
- Mit tanulsz? - kérdezem meg egészen nyugodtan, bár valamennyire azért tartok a választól vagy inkább annak a hangsúlyától
.
Utoljára módosította:Choi Min Jong, 2017. február 26. 16:55 Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. február 26. 17:36 | Link

Beauty

Így lehunyt szemekkel teljesen más benyomást kelt, a válasza pedig meglepően kellemes. Vagyis, a hangzása. A számmisztika, sehogy sem lehet kellemes.
- Abban nem tudok segíteni. - Ezzel pedig vissza is fordulok a plafonhoz, mert ugye ha nem érti, akkor nem segít, ha én beszélek hozzá, azt pedig nem szeretném, ha miattam nem tudna koncentrálni a tanulmányaira. Nekem amúgy is csak a VAV van hátra, de valamiért nem tartok tőle, azt hiszem van elég tapasztalatom, hogy különösebb tanulás nélkül is könnyedén megoldjam majd, legalább elfogadhatóra. Jobb meg nem kell. A gondolataimból aztán a hangja zökkent ki, ahogy bocsánatot kér. Ismét felé fordulok, még fel is ülök, mert úgy gondolom, eléggé illetlen lenne fekve válaszolni neki.
- Valóban - állapítom meg, és biccentek egyet ezzel részemről a dolog letudva. Nem haragszom rá. Már feküdnék is vissza, de félúton megállok a mozdulatban mert újra beszélni kezd és ez megakaszt. Veszek egy nagy levegőt, hogy lenyeljem az első gondolatomat, aztán válaszolok neki.
- Van egy kis különbség a hülyének nézés és az irritáló, beleütöm az orrom mások dolgába között... - mondom, ahogy a lábaim ismét talajt érnek és komolyan pillantok rá. - Tegyük fel, hogy van egy titkom - nézek rá komolyan - nem fogom mindenkinek elmondani, akivel úton-útfélen összefutok. Főleg akkor nem, ha az illető megfenyeget, hogy világgá kürtöli. Még akkor sem, ha amúgy nagyon megbízhatónak tűnik. - Remélhetőleg észreveszi, hogy rettentően gyerekesen viselkedett és megérti, hogy egyszerűen nem olyasmiről van szó, amit vele vagy bárkivel meg akarok osztani. Mert azt hiszem, most már felesleges lenne tagani, hogy valamelyest igaza van. De bízom benne, hogy most beéri ennyivel, nem szeretnék pár héttel az előtt, hogy befejezem a sulit botrányt, meg ijedt arcokat. És azt sem venném túl jó néven, ha a boltomba betérők száma megcsappanna, mert elterjeszt valami pletykát.
Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. február 26. 18:57 | Link

Beauty

Oh wow! Vajon én is ilyen borzasztó kamasz voltam? Mert akkor értem, hogy miért nem bírtak elviselni otthon. De azt hiszem nem voltam ennyire szörnyű... Vagy csak én lettem túl öreg az elmúlt években, és nem tudom hogyan kell ezt kezelni. Persze igaza van, gondolhattam volna rá, utólag eszembe is jutott, hogy jobb lett volna felszaladni vele a gyenguszra, amikor eszméletlen, de mit csináljak, ha egyszerűen reflexből, ösztönösen arrébb húztam. Az ajtós dolgot meg amúgy elmondtam volna, ha nem úgy reagál, ahogy. De így... Rettentően felhúz, bár ez igazán csak akkor tudatosul benne, amikor a szoba színei sötétből inkább zöldesre váltanak, mintha azt akarná közölni, hogy chillex nincs itt semmi gond. Ha tudnék elszámolnék most vagy ezerig, csak az a baj, hogy magamban is belezavarodok tizenöt körül.
- Nem értem továbbra sem, hogy mi ijesztő van egy zárnyitó bűbájban. De ha ez megnyugtat a zárnyitáson-záráson kívül semmi máshoz nincs tehetségem. - Egy pillanatra megállok a beszédben. Eszembe jut pár dolog gyerekkoromból, amit akár ürügynek is felhozhatok, hogy miért nem akarom, hogy tudják. Persze ez csak rész igazság, de ezt ő nem fogja tudni. Max akkor ha legilimentor vagy valami hasonló szuper képessége van. De nem hiszem. Sóhajtok egy nagyot, és úgy döntök ezt az "apróságot" elmondom. - Koreában, miután kiderült, hogy szinte minden zárat ki tudok nyitni, komolyabb nehézség nélkül, mindig engem vettek elő, ha eltűnt valami, amit zárt ajtók mögött tartottak. És nem tagadom, egy-két csínyben benne voltam, de az esetek többségében azt sem tudtam miről beszélnek... Semmi kedvem itt is eljátszani ezt. Így visszagondolva jobb lett volna felrobbantani. Gondolta a fene, hogy ennyire félős vagy!
Legyintek egyet. Várom a nagyszerű gondolatait, bár nem hiszem, hogy megérti a helyzetet. Egyszerűen vannak olyan képességek, amik hiába hasznosak mindenkiben gyanút keltenek. És tényleg mindenkiben hiszen ő is összeparázta magát, pedig én csak hülyéskedtem, ha elmondta volna bárkinek is, simán letagadom, vagy azt mondom, hogy vicc volt és kint álltak a barátaim, hogy kinyissák az ajtót. Igazán nem lett volna nehéz kimagyarázni. De nagyon túl reagálta. Csak azt tudnám, most mi a fenének próbálom neki megmagyarázni... Tökre érthetetlen, magát nagynak képzelő, kis csitri.
  
Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. február 26. 19:39 | Link

Beauty

Felnevetek. Ez életem legjobb képessége. Felhúzni őt. Akármennyire is komolyan gondolja, nekem ez most nagyon szórakoztató. Egy pillanatra el is felejtem, hogy mennyire nem szívlelem. Természetesen csak egy pillanatra, mert nem mondja, hogy nem beszél róla, de még azt sem, hogy így már érti. Helyette ugrik az apjára, mintha az, hogy a férfi elkésett egy ajándékkal indok lehetne, hogy idegesítő.
- Jobb később, mint soha... Az én apámnak még az sem jutott soha eszébe, hogy rám nézzen - megvonom a vállam. Nem nagy dolog, felnevelt helyette más. Bár néha elgondolkozom, mi lett volna ha, végül mindig a kukába dobom az elképzelést.
Az, hogy nem tart élsportolónak enyhén fájdalmasan érint. Jó, igaz, hogy így felöltözve nem látni, hogy sportolok, de azért mégis.
- Honnan veszed, hogy nem vagyok? - kérdezek vissza, mert mégis csak. Persze nem vagyok, nem úgy, ahogy gondolja. De rengeteget edzem és gyakorlok, meg a kondíció miatt futok és felülésezem meg ilyenek... Szóval egyáltalán nem gondolom, hogy messze lennék, egy mugli sportolótól.
A kifakadása pedig... Nos, valamennyit megmagyaráz abból, hogy miért ilyen idegesítő, de őszintén nem érdekelt. Most sem különösebben, de nem vagyok olyan érzéketlen, hogy ne vegyek róla tudomást. Elhúzom a számat, mert mondjuk, hogy megértem, hogy nem könnyű neki. Ettől persze még nincs joga semmit sem számon kérni rajtam. Főleg nem azt, hogy mitől jobbak a reflexeim. Még akkor sem, ha valahol talán ez a normális reakció és nem az, hogy Rachel egyszerűen elfogadta ezt, mint tényt. Lehet neki el kéne mondanom...
- Gumicukor? - kérdezek vissza, mert nem vagyok biztos benne, hogy jól hallottam. Meg egyébként is honnan a francból lenne nálam, pont most gumicukor. Nem mintha nem tudnék szerezni fél perc alatt... csak ugye akkor megint kérdezősködni kezdene.
- Most épp nincs, de hozhatok... - mondom végül, és már fel is állok. Talán ha csak az ajtón kívül kezdek el futni... vagy csak a folyosó végén, akkor nem érek olyan gyorsan vissza. Na jó. Inkább ne akarjon.
Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. február 26. 22:26 | Link

Beauty

- Valóban nem. - De csak megvonom a vállamat. Elvégre nem is tudtam, amíg nem lettem felnőtt és így hogy tudom sem érdekel különösebben. Ha neki nem kellettem, hát nekem sem kell ő. Eddig is megvoltam nélküle, ezután sem fog hiányozni. Bár a könyvei érdekesek voltak... Az érdekelne, van-e neki több. De mindegy. Ennyi is elég.
- Ezek szerint ismersz sportolókat? - kérdezem, mert honnan máshonnan tudhatná? Közben meg elgondolkodom én ismerek-e valakit, de nem igazán. Vagy ha igen... hát sosem figyeltem komolyan oda rá, hiszen sosem érdekelt a téma. Ráhel viszont beszélni kezd, mintha ezzel próbálná megmagyarázni a fura viselkedését. Valamelyest mondjuk meg is magyarázza, de ettől még nem fogom kevésbé úgy érezni, hogy a magánéletemben vájkál. Mert nekem igen is, a magánéletemhez tartozik, hogy nem vagyok teljesen ember. Szeretem ezt a tényt elfelejteni, és nem foglalkozni a vámpírsággal, amíg nem muszáj. Persze ha kimegyek a napra, vagy ha hiányozni kezd a vér az más. De idebent tökéletesen elfelejthetem az egészet és hálás lennék neki, ha nem próbálna meg folyamatosan emlékeztetni rá.
A gumicukor dolog meglep, de ha erre vágyik... Legalább nem mondhatja, hogy nem vagyok jó fej. Pedig amúgy nem biztos, hogy megérdemelné, de én még reménykedem, hogy majd a gumicuki miatt elfelejti, hogy mit is akar megtudni rólam. Valószínűleg hiú ábránd, de ugye a remény hal meg utoljára.
- Pizzás? - kérdezek vissza még az ajtóból, miután felsorolja mit nem szeret, mert nekem az a kedvencem. - Persze nem pizza ízű... bár egy-kettő olyan is van a csomagban... - toldom még hozzá, és ha rábólint el is indulok. Csak szépen nyugodtan, semmi rohanás. Elvégre ha türelmetlen és elmegy közben, akkor több jut nekem. Igaz? Igaz. Nem kell nekem még jobban felhívni magamra a figyelmet. A levitába megyek, magamhoz veszek egy csomagot az ottani készletből, aztán kicsit megszaporázva a lépteimet - de teljesen emberi tempóban - visszaszaladok.
- Tessék! - Teszem le elé az asztalra, aztán lerúgom újra a cipőimet és visszaülök a kanapéra, felhúzott lábakkal. Közben pedig azt figyelem, változott-e a szoba, amíg elmentem.
Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2017. április 16. 12:34 | Link

Beauty

- Értem. - Bár a név nekem semmit sem mond, elvégre a kviddicshez se konyítok semennyit sem. Emiatt sokszor néznek rám furán, de mit lehet tenni, ha sosem vonzott ez a sportág? Más viszont sokkal inkább.
- Amúgy Pakua chang-ozom, meg táncolok... Nem kviddics, de a reflexeknek nagyon jót tesz - mondom csak úgy mellékesen, bár tény és való, hogy nem ezek miatt vagyok olyan gyors, amilyen. De mielőtt félvámpír lettem is elég gyors voltam, így nem igazán érzem, hogy különösebben magyarázni kéne a dolgokat. Inkább elmegyek gumicukorért, ami mintha valamennyit enyhítene az ő beteges kíváncsiságán. Vagy egyszerűen csak elfogadta, hogy nem szed ki belőlem semmit. Nem tudom. Mindenesetre sietek, de csak annyira, hogy ne legyen túl feltűnő a dolog, nem szeretnék még több okot adni neki a kérdésekre, meg a gyanakvásra.
Amikor visszaérek, elé teszem a zacskót, majd kényelmesen elhelyezkedem. A szoba nem tűnik másnak, ami kicsit fura, de nem sokáig tudok ezen elmélkedni, mert meglepetésemre mellém ül. A pizzás-gumicukis zacsit kettőnk közé helyezi, és egy teljesen más jellegű kérdést tesz fel. De csak megvonom a vállam.
- Nem tudom. Talán, ha kedves vagyok, akkor azok, akik nem kedvesek rájönnek, hogy lehetnének kedvesek is. - Elveszek egy pizzát, és a számba dobom. Fogalmam sincs milyen választ vár, de sosem voltam másmilyen. Valószínűleg genetikailag belém van kódolva vagy nem tudom. Mindenesetre nekem ez a természetes.
- Jobban érzed magad, ha valakivel mondjuk bunkó vagy? - kérdezek vissza, csak mert próbálom megérteni. Igen, nekem is vannak rosszabb napjaim. De azért az nem túl gyakori. Utólag pedig mindig rosszul érzem magam, és agyalok, hogy nem lett volna jobb, ha mégis kedves vagyok az illetővel... Ördögi kör.
Szál megtekintése

You only realize how much you know someone when they disappear.
Lélek szoba - Choi Min Jong hozzászólásai (13 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony