Emma McNeilly leírása

Nati
zene

A helyzet az, hogy nem nekem való már az iskolás élet. Akárhogy is nézem, öreg vagyok hozzá. Vagy a bioritmusom a nem jó, amióta félvámpír vagyok... A fene sem tudja, de olyan fáradt vagyok mindennap, nem tudom mennyi ideig fogom én ezt bírni. Most is az van, hogy végeztem, mehetnék haza, de arra sincs erőm, hogy lemásszak az északi toronyból. Ezért is döntök úgy, hogy az egyik itteni helyiséget veszem igénybe.
Korábban már benéztem és nagyon szimpatikus volt a sok-sok puha párna a kanapészerűségen. Szóval most nem hezitálok egy percig sem. Belépek és szinte rögtön halk zongora szó is felhangzik. Mosolyra húzom a számat, hiszen pont erre van most szükségem. Egy nyugodt kis dallamra megy egy kis pihenésre.
A szoba színe is egy általam kedvelt halványzöldes árnyalatba vált. Meg is lep, egy pillanatig bámulom, a pálcámért kezdek kutatni, de aztán megrázom a fejem. Egészen biztos nem én csináltam. Nem vagyok már képes ilyesmire. Vagy ha igen, akkor nagyon mélyen el van bennem rejtve a képesség, de nem hiszem, hogy így van.
A gondolataimból az térít magamhoz, hogy a zene abbamarad, s a szoba színe is megváltozik. Ahogy pedig körbe nézek, hogy megkeressem az okokat, meglátom az újonnan érkező lánykát is. Emlékszem rá, abból a buliból, ahova Scar rángatott fel. Nem volt olyan régen, de akkor még nem voltam iskolás. Ez a lány viszont határozottan igen. Ő valószínűleg nem tudja, hogy én alig egy hete koptatom a padokat. Kedvesen köszön, én meg a nevére próbálok rájönni. S ahogy jobban megnézem az arcát - nem mintha ez segítene - a szemeiben csillogó könnyeket is észreveszem.
- Szia! - köszönök neki halkan, és kedvesen. Legutóbb azt hiszem nem ilyen voltam, de nem igazán volt kedvem ahhoz a bulihoz - Valami baj van?
Kérdezem oldalra döntött fejjel. Közben meg azon agyalok, hogy hogy lehet valaki ilyen fiatalon ilyen magas?

Nati

- Akarsz róla beszélni? - kérdezem, az utóbbi időben úgyis lelkiszemetesládaként üzemelek. S engem is megnyugtat valahogy, hogy másoknak is vannak problémái nem csak nekem.
- Ah. De a Choi a vezeték nevem. Jobb szeretem ha Min Jongnak hívnak - felelem, s valahol örülök, hogy ő elmondja újra a nevét, mert nekem nem megy olyan jól az emlékezés, mint neki. Biccentek köszönös képpen, aztán ha már ilyen kedvesen arrébb húzódik akkor leülök a kanapéra. Lerúgom a cipőimet és a lábaimat is felhúzom. Elhelyezkedem nagyon kényelmesen, hátra döntve a fejemet. Határozottan érzem, hogy el tudnék aludni akár itt és most. Aztán persze eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül. No hát igen... Nem, nincs baj a memóriámmal, csak a fáradtság.
- Bocsi, kicsit álmos vagyok mostanában... - ülök fel, s fordulok a lányka felé, aztán a kanapéra könyökölök és megtámasztom a fejem. Így kicsit könnyebb.
- Szóval... Mi a baj? - kérdezem meg újra, mert a nagy újra bemutatkozás közben nem igazán jutott el odáig, hogy elmondhassa. A szoba változó színei pedig nem nyugtatnak meg. S bár nem tudhatom biztosan, mégis csak sejtem, hogy valamiféle hangulatérzékelő mágiáról van szó, amit az ő feje felett összecsapó hullámok megzavarnak. Az én belépésemkor a zöld egy pillanatig teljesen nyugodt volt.

Nati

Lelkiszemetesnek lenni egyáltalán nem rossz dolog. Legfeljebb akkor, ha elfelejtem, hogy nem azért vagyok negyedikes mert 17 éves vagyok, mint a többség, hanem mert 17 évesen kicsaptak a sulimból... Szóval nem gondolok bele, hogy az esetleges problémák, amikkel itt a többség szembenéz, nekem túl komolytalanok. Most is ebbe a hibába esek. Meggyőződéssel közlöm, hogy "nem zavar" és már figyelek is a lányra velem szemben.
Valahol talán a magassága is megtévesztett, de ahogy beszélni kezd már egyértelműen tudom, hogy az élete nagy problémái apró kis semmiségek. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy ezt ő még nem így látja, ezért próbálok nagyon de nagyon megértően pislogni rá és nem elaludni. Mert amúgy tényleg fáradt vagyok. Bocsánat.
- Engem speciel nem zavart sosem, ha magasabb volt a barátnőm - közlöm vele a szimpla tényt teljesen őszintén. Szerintem ez csak a lányoknak valami parája, hogy legyen a fiú magasabb, meg hogy néz az ki? Hát hogy? Nem lehet minden srác 180+ cm. De azért persze meghallgatom a többit is. Mosolygok rajta. Édes, ahogy az óriás származékot említi, de csak megrázom a fejem.
- Határozottan nem hasonlítasz egyetlen óriásra sem - azok ugyanis, szinte mindig rondák. Szerintem. Aztán lehet csak én találkoztam rossz óriásokkal, de hát lényegtelen. Épp egy nagyra nőtt kislányt próbálok megvigasztalni. Abban mondjuk nem vagyok biztos, hogy eljut hozzá, amit mondok.
- Szerintem, ha egy fiú szeret, és te is szereted, akkor pont úgy néznétek ki, mint egy szerelmespár. És senkit nem érdekel, hogy melyikőtök milyen magas. Sőt! A srácnak még az önbizalmát is megdobná, feltéve, hogy az ő fejét is teleültették sztereotípiákkal arról, hogy a férfinek kell magasabbnak lennie.
Felelem neki kedvesen, de érzem, hogy ehhez egyébként nem lesz ma annyi türelmem, mint szeretném.
- Tudod, téged a magasságod zavar, az osztálytársaid, meg azon szenvednek, hogy van egy pattanás az arcukon, vagy hogy van rajtuk pár kiló felesleg. De az igazság az, hogy ha valakinek komoly szándékai vannak, túl lát ilyen apróságokon. Senki sem tökéletes - Fűzöm még hozzá, aztán megvonom a vállam.
- Szóval ne aggódj ezen. Egyébként is vannak nálad magasabb fiúk... - én persze nem tartozom közéjük, de én mindig is alacsony voltam. - Ha szeretnéd bemutatlak az öcsémnek, ő már majdnem két méter...
Toldom meg vigyorogva, ha tényleg ez a legnagyobb problémája ezen nem múlik. Kwonnak amúgy sem ártana egy nő az életébe, bár nem tudom mennyire jönnének ki. De legalább a magasság nem lenne probléma. Az öcsém ugyanis azon nyavalyog, hogy minden lány olyan alacsony... Bár ez lenne a legnagyobb problémám! Boldogabb lennék. De most valahogy ingerült kezdek lenni. Veszek egy nagy levegőt. Lehunyom a szemeimet.
- Csak 5 percig hadd aludjak! - motyogom magam elé, aztán újra Natira nézek, remélem nem bántottam meg. Nyűgös vagyok, és próbálok is kedves lenni vele. Csak nem tudom mennyire sikerül ebben az állapotban.

Örülök, hogy megnyugtatja egy kicsit, amit mondok neki. Persze van más problémája is, ami érthető.
- Megjegyzések akkor is lennének, ha alacsonyabb lennél, vagy épp teljesen normális. Aki beléd akar kötni, az mindig talál majd megfelelő okot - felelem őszintén, aztán mint egy jó tanácsot hozzáfűzöm: - A kérdés az, te hogy reagálsz ezekre. Ha ügyes vagy, még a javadra is fordíthatod.
S bíztatásul kap még egy mosolyt is. Aztán pedig figyelek rá, hogy mi mondanivalója van még. A csk említésére enyhén eltátom a számat. 260??? Hát ő sem ember, az tök tuti. Tátogok kicsit, aztán összeszedem magam.
- Nos, így nézve, nem is olyan magas... csak 191 centi... - de hozzám képest ő is égimeszelőnek tűnik. Elvégre az már két fej különbség... Ah, utálom. De hát ez van. És ez nem változtat a tényen, hogy Kwon az én kis öcsém. Ha nő is még. Akkor is kicsi marad, hiába gondolja ezt ő másképp. De nem is agyalok ezen sokat. Túl nehéz a fejem hozzá. Rettentően lefáraszt az egész heti ébrenlét, figyelés, és próbálkozás. Öregnek érzem magam ahhoz, hogy ilyen szinten tanuljak. Valószínűleg nem is fogom sokáig hajtani magam, csak legyen meg az első jó benyomás a tanároknál, utána lehetek lazább is. Remélem.
A fáradtságom ki is bukik belőlem, s Nati szerencsére nem tűnik mérgesnek emiatt. Még a függönyt is behúzza nekem.
- Kösz - küldök felé egy hálás mosolyt. Nem is tudja, mennyivel jobb így nekem. Veszek egy mély levegőt, aztán lehunyom a szemeimet. De ezt követően arra is rájövök, hogy nem túl szép dolog ez részemről.
- Tényleg csak 5 perc kell... - győzködöm, bár inkább magamat, mint Natit, mindenesetre, nem szeretnék illetlennek tűnni.

Nati

- Nem hiszem, hogy ezt hiszik. Bár tény és való, hogy lenézel rájuk - felelem könnyedén, aztán ásítok egyet. Kezem a szám elé kapom. Nem akarok ám érdektelennek tűnni, de fáradt vagyok, pislogok is gyorsan párat, hátha felébredek, de igazából a fény sem szimpi a szobában.
Egyébként szeretném átérezni a problémát, de lássuk be, én alacsonynak számítok a férfiak között... A legtöbb lány magassarkúban jóval felettem pislog... Nincs sok választási lehetőségem. Sokáig zavart, ahogy őt is zavarja, de megtanultam vele élni, s mint említettem, én nem bánom, ha a lány a magasabb. A lányokról ez többnyire nem elmondható, de na.
A családi magasság-kor dolgot, nem teljesen tudom követni. Ha ő a legkisebb, hogy nőhetett túl valakiket? Megrázom a fejem. Nem értem.
- Nem azt mondtad, hogy te vagy a legkisebb? - kérdezek vissza, mert tényleg nem világos, hogy akkor most ki mekkora. - Vagy akkor az ikrek kisebbek? - egyébként nem tudom kikről beszél, mert hát nem is ismerem a családját, de hát mindegy is. Remélhetőleg sikerül elmagyaráznia, hogy értsem, akkor pedig az öcsém is szóba kerülhet. Az ő magassága...Nos igen, az szép nagy szám. Nálam vagy két fejjel több. Bólogatok hát, mert bár az ő háztársa jóval magasabb, mégis csak igaz, hogy Kwon sem alacsony. Aztán az álmosság csak erősebb lesz rajtam, így elnézést és időt kérve, lehunyom a szemeimet, hogy egy keveset pihenjek.
Meglep, hogy behúzza a függönyt, az meg még jobban, hogy észrevette, hogy kerülöm a fényt. Ki is pattannak a szemeim hirtelen, aztán nyelek egy nagyot.
- Öhm... Igen... Persze... Voltam... - kezdem el kissé nehézkesen, de nem igazán tudom, mivel kéne kivágni magam egy ilyen helyzetben. Soha senki nem kérdezett még rá, azt hiszem a többség túl diszkrét ahhoz, hogy szóvá tegye - Nem tudnak vele mit csinálni - mondom végül és megvon a vállam. Ez végül is teljesen igaz. - Meg lehet szokni... - motyogom és le is csukom újra a szemem, miközben ásítok egy újabbat. - Lehetne rosszabb is... - toldom még hozzá, aztán csöndben maradok. Vagy ha kérdez, akkor majd válaszolok. De az is lehet, hogy szimplán elalszom.

Nati

Megmagyarázza, hogy is van ez, és bár még mindig vannak számomra homályos foltok, azért kezdek képbe kerülni. Remélhetőleg azért ne várja, hogy rögtön megjegyezzem az összes testvérét, meg a neveiket, vagy hogy éppen milyen magasak. Arra ugyanis nincs kapacitásom és nem csak a fáradtság miatt, de az is nagyban közre játszik. Bólogatok inkább, mintha világos lenne s mikor befejezi a mondandóját még szóban is kifejezem, hogy értettem ám - már amit.
- Világos. De akkor most utol akarod érni a bátyád vagy nem? - mert igen, a végére megint megkavar, hogy őt nem fogja lehagyni magasságban, mintha ez cél lenne. De eddig meg azt mondta, hogy zavarja a magassága... Nehéz rajta kiigazodni. Persze nincs ebben semmi fura. Lány. A lányok mind nehezen érthetőek. Egy ideig azt hittem, tudom mikor mire gondolnak, de már nem. A kérdésére meg megvonom a vállam.
- Semmi különös... - felelem, hiszen sosem gondolkoztam rajta igazán. - Jó, hogy van valaki, akit lehet piszkálni és akivel lehet beszélgetni. De nem tudom, hogy mennyire lenne más, ha lenne egy bátyám vagy egy nővérem...
Tényleg nem tudom és már nem is fogom sosem megtudni. Persze van egy halvány emlékem Min Ji-ről, az unokanővéremről, de ő nem volt annyival idősebb és 4 évesen nem is tudja az ember a kort úgy értékelni, mint felnőttként.
Lehet, ha nem lennék ennyire fáradt, akkor beszédesebb kedvemben lennék, de egy újabb ásítást nyomok el és le-leragad a szemem. Ezt pedig Nati is észre veszi, mert kedveseb behúzza a sötétítőt, de azért még kérdezget, ahelyett, hogy hagyna. Igaz nincs jogom panaszkodni, elküldeni vagy csak szimplán megkérni, hogy maradjon már csendben, de azért örülnék, ha lassan megtenné valamelyiket.
- Eszem - motyogom halkan, és helyezkedem kicsit, hogy kényelmesebb, pihenőbb pózba tornázzam magam. A szemem épp csak egy pillanatra nyitom ki, amíg válaszolok neki, de aztán újra becsukom.
- Köszi... Elég ha csöndben maradsz egy picit - mondom immár becsukott szemmel és hogy ne érezze gonosznak a megjegyzésem egy halvány mosoly is megjelenik az arcomon. Gyorsabban ér utol a fáradtság, mint várnám, már-már félig aludva kérem még meg.
- Maradj itt velem, jó? - aztán ha tényleg kibírja és csöndben marad akkor el is nyom az álom. A szobában pedig az ő dala nélkül is, kellemes nyugtató zene csendül. A légzésem lelassul és egyenletessé válik, az arcom is kisimul. Az ajkaim kissé szétnyílnak. Alszom. Kellemesen, nyugodtan, ahogy napok - talán hetek - óta nem.

Beauty  
zene

Beauty

.

Beauty

  

Beauty

Beauty