Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

Cyanne North
A sikeres vizsgák után, de még a nyári szünet előtt

Semmilyen tekintetben sem érezte különlegesnek a mai napot. A levél óta valahol mindig is remélte, de egyszer sem fordult meg fejében komolyan, hogy eljöhet a pillanat, és tényleg el kell hagynia a birtokot, méghozzá kötelező jelleggel. Órák óta játszott már szobájában a tenyerében megszülető lángocskákkal, melyeket nézve egészen mámoros, bódult állapotba került. Önmagát, legjobb barátját és szerelmét látta a tűzben, élete értelmét, urát és parancsolóját, amelyet mégis, mindig ő irányított. Formálta az apró, kezében táncoló fényt, s először arra sem figyelt fel, hogy ajtaján kopogtatnak, majd benyitnak rajta.
- Mit akarsz? - nézett fel végül Ciánkára, akivel Kowai eltűnése óta lett igazán jóban. Hasonlított szövetségesére, és úgy tűnt, a fiú számára képes enyhíteni a keresztes arcú lány hiányát. Cyanne éles eszű, a fekete mágiát kedvelő leányka volt, akinek legdrágább tulajdonságai közé tartozott az is, hogy csak akkor beszélt, amikor arra valóban szükség volt. Noel kezében kialudt a láng, miután háztársnője elárulta mit tervez. A fiú arcára széles vigyor ült ki, majd felállt ágyáról, és kért pár pillanatot a lánytól, hogy átöltözhessen, és minden szükséges dologgal felszerelkezhessen. Amíg North a folyosón várakozott, a lassan már harmadévébe lépő sárkány mélyzöld inget keresett, hozzá szövetnadrágot, és márkás cipőt. Csuklójára órát csatolt, illatot fújt magára, majd pálcáját tokba csukva, ládája mélyére zárta. Nem kellett a szőlőfa eszköz, és nem is akarta használni, hiszen saját kezeit erősebbnek hitte, mint göcsörtös pálcáját. A szoba elhagyása előtt még belepillantott a falon lógó tükörbe, végignézett mélyedő arcvonásain, és a sercegő borostán, amit már napokkal ezelőtt le kellett volna borotválnia.
Az alagsort, a folyosókat, majd a bejárati csarnokot elhagyva, az erdő felé veszik az irányt. Csendben haladnak, nincs semmi, amit egyelőre mondhatnának egymásnak. Gyakorolni mennek, rossz fát tenni a tűzre, egy kicsit eltérni a megszokottól, elhagyni az olykor unalmas hétköznapokat, hogy ha csak egy órácskára is, de önmaguk teljes valójában létezhessenek távol veszélyben lévő társaiktól.
- Itt jó lesz? - kérdezi az elegánsan öltözött fél háztársnőjét az erdő szélének egy pontján, ahol már nem látni a kastélyt, és ők is takarásban vannak a kéretlen szemek elől. Megfordul tengelye körül, karjait széttárja, és mint aki először érzi a szabadság ízét nevet fel. - Mondd csak, pontosan milyen erősségű villámokat is tudsz előidézni? Ha belém csapnád, mennyire érezném meg?
Nem titkolt szándéka, hogy a lány villámainak megérzése felidegesítse, s felébressze a benne alvó sárkányt, hogy aztán tüzet okádhasson, és élete legnagyobb tüzét kelthesse életre. Kacér izgatottsággal vonja fel szemöldökét, és széles vigyorral néz társára.
- Örülnék, ha én lehetnék az első, akibe beleeresztesz egy kis áramot - úriemberként hajol meg, de a huncutsággal teli szemkontaktust mindvégig tartja Ciánkával. Aztán kiegyenesedik, párbajtávolságot vesz fel a lánnyal, és megadóan széttárt karokkal várja, hogy elkezdődjön a félelmetesnek ható menet. - Hölgyeké az elsőbbség, hát kezdjen North kisasszony!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=370441#post370441][b]Ombozi Noel - 2014.08.27. 16:28[/b][/url]

Cyanne North
A sikeres vizsgák után, de még a nyári szünet előtt

Semmilyen tekintetben sem érezte különlegesnek a mai napot. A levél óta valahol mindig is remélte, de egyszer sem fordult meg fejében komolyan, hogy eljöhet a pillanat, és tényleg el kell hagynia a birtokot, méghozzá kötelező jelleggel. Órák óta játszott már szobájában a tenyerében megszülető lángocskákkal, melyeket nézve egészen mámoros, bódult állapotba került. Önmagát, legjobb barátját és szerelmét látta a tűzben, élete értelmét, urát és parancsolóját, amelyet mégis, mindig ő irányított. Formálta az apró, kezében táncoló fényt, s először arra sem figyelt fel, hogy ajtaján kopogtatnak, majd benyitnak rajta.
- Mit akarsz? - nézett fel végül Ciánkára, akivel Kowai eltűnése óta lett igazán jóban. Hasonlított szövetségesére, és úgy tűnt, a fiú számára képes enyhíteni a keresztes arcú lány hiányát. Cyanne éles eszű, a fekete mágiát kedvelő leányka volt, akinek legdrágább tulajdonságai közé tartozott az is, hogy csak akkor beszélt, amikor arra valóban szükség volt. Noel kezében kialudt a láng, miután háztársnője elárulta mit tervez. A fiú arcára széles vigyor ült ki, majd felállt ágyáról, és kért pár pillanatot a lánytól, hogy átöltözhessen, és minden szükséges dologgal felszerelkezhessen. Amíg North a folyosón várakozott, a lassan már harmadévébe lépő sárkány mélyzöld inget keresett, hozzá szövetnadrágot, és márkás cipőt. Csuklójára órát csatolt, illatot fújt magára, majd pálcáját tokba csukva, ládája mélyére zárta. Nem kellett a szőlőfa eszköz, és nem is akarta használni, hiszen saját kezeit erősebbnek hitte, mint göcsörtös pálcáját. A szoba elhagyása előtt még belepillantott a falon lógó tükörbe, végignézett mélyedő arcvonásain, és a sercegő borostán, amit már napokkal ezelőtt le kellett volna borotválnia.
Az alagsort, a folyosókat, majd a bejárati csarnokot elhagyva, az erdő felé veszik az irányt. Csendben haladnak, nincs semmi, amit egyelőre mondhatnának egymásnak. Gyakorolni mennek, rossz fát tenni a tűzre, egy kicsit eltérni a megszokottól, elhagyni az olykor unalmas hétköznapokat, hogy ha csak egy órácskára is, de önmaguk teljes valójában létezhessenek távol veszélyben lévő társaiktól.
- Itt jó lesz? - kérdezi az elegánsan öltözött fél háztársnőjét az erdő szélének egy pontján, ahol már nem látni a kastélyt, és ők is takarásban vannak a kéretlen szemek elől. Megfordul tengelye körül, karjait széttárja, és mint aki először érzi a szabadság ízét nevet fel. - Mondd csak, pontosan milyen erősségű villámokat is tudsz előidézni? Ha belém csapnád, mennyire érezném meg?
Nem titkolt szándéka, hogy a lány villámainak megérzése felidegesítse, s felébressze a benne alvó sárkányt, hogy aztán tüzet okádhasson, és élete legnagyobb tüzét kelthesse életre. Kacér izgatottsággal vonja fel szemöldökét, és széles vigyorral néz társára.
- Örülnék, ha én lehetnék az első, akibe beleeresztesz egy kis áramot - úriemberként hajol meg, de a huncutsággal teli szemkontaktust mindvégig tartja Ciánkával. Aztán kiegyenesedik, párbajtávolságot vesz fel a lánnyal, és megadóan széttárt karokkal várja, hogy elkezdődjön a félelmetesnek ható menet. - Hölgyeké az elsőbbség, hát kezdjen North kisasszony!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=370513#post370513][b]Cyanne North - 2014.08.27. 17:31[/b][/url]

Valószínűleg harmadikos leszek. A nyári szünet tikkasztó meleggel kecsegtet, otthon pedig marhára fogok unatkozni. Semmi különös. Már nincsen több teszt, ami megírásra vár, már nem kell tanulni, meg ilyenek, csak egyszerűen... lenni.
De ezt az üres időszakot is gyakorlással töltöttem. Én, Cyanne North, gyakoroltam? Úgy bizony; felfedeztem, hogy ha nagyon sokáig nem villámlok (ha-ha), a feszültség kitör belőlem. A vizsgák ideje alatt nem volt rá időm, csak egyetlen egyszer - így hát egy csomó ideig visszafojtottam képességem. És hát, amikor kiengedtem, akkor egyszerre törtek elő villámok az ujjaimból és a tenyeremből, és egészen véletlenül valami olyan dolgot csináltak, amit sosem hittem volna; összefonódtak. Nem elég, hogy fantasztikusan nézett ki, még meg is lökte az íróasztalom - bár, csak pár miliméternyit -, így hát újult erővel vetettem bele magam ennek a gyakorlásába. Bár ehhez hatalmas koncentráció kell, és ritkán sikerül, irányítani pedig ultra nehéz, pár napja csak ezzel foglalkozom, és egész jól megtanultam. Szinte egész nap gyakoroltam, s emiatt este mindig bedőltem az ágyba, annyira lefáradtam.
De már el is terveztem, hogy mit akarok csinálni. Előbb-utóbb muszáj lesz kipróbálni a villámokat emberen is - s bár kisebb bosszantásokra eddig is alkalmaztam, minden energiámat sosem vetettem bele egy ember legyőzéséhez, például. És erre Noel lenne a tökéletes alany, aki egyébként is nagyon érdekes elmével rendelkezik.
Így hát nadrágom kantárjait lazán lóbálva indultam el a fiúhoz, s léptem be a szobájába; a sajátomban amúgy sem tudtam volna ott maradni. Túl nagy volt a kosz.
Köszönésre még csak lehetőségem sem lett volna Noel gyors reakciója miatt. Arcomon megjelent a tipikus adrenailnt-akarok mosolyom.
- Emlékszel ezekre? - kérdeztem, s prezentálásképpen feltartottam mutatóujjam, amiből egy kis villám szaladt ki, csak amolyan látvány módjára. - Kifejlesztettem egy újat, és még nem próbáltam ki senkin. Na meg, nem tetszik az erdő mostani kinézete. Túl sok a fa. Szerinted nem?
Már most éreztem karjaimban az erőt, ahogy a tett gondolatára elkezd bennem szikrázni valami. Noel vigyorogva küldött ki, hogy átöltözhessen; készségesen megvártam a folyosón, majd útnak indultunk.
Mikor a faházhoz értünk, vigyorogva bólintottam, miszerint; igen, itt tökéletes.
- Hát, eddig olyat tudtam, ami eléggé fájt, de ki lehetett bírni. Ez az új nem tudom, milyen, szerintem ez lesz az, amikor úgy fogod érezni, hogy megvág az áram.
Meghajlására felvontam egy pillanatra a szemöldököm. Távolabb megy, én meg pár lépéssel közelebb állok, hogy a spéci kis villámom biztos elérjen a céljáig, és ne veszítse el önmagát út közben.
Kezdődhet a show.
Nagy levegőt vettem, lehunytam a szemem, és már éreztem is, ahogy a mellkasomban ott van az adrenailnnal vegyes energia, ahogy egyre jobban töltődik; éreztem, hogy szét akar áradni a testemben, de nem hagytam neki. Még érnie kell, még lehet ez erősebb is...
A feszültség olyan nagy lett bennem, hogy éreztem, alkaromon végig fut egy kis villám, amitől bizsereg a bőröm. Aztán az orromon egy.
Felemeltem a jobb kezemet, a szememet pedig kinyitottam, hogy Ombozi lábára tudjak célozni. Ujjaimat behajlítottam, mintha karmolni akartam volna... és akkor...
BUMMM! Könyököm kissé behajlítottam, majd ismét kinyújtottam a kezem: szinte kilöktem magamból a villámot. Éreztem, ahogy a másodperc törtrésze alatt kiszabadul a tenyeremből s mind az öt ujjamból egy-egy; ujjaimat így kinyújtottam, s a villám köré odafonódtak a picikék. Sosem hittem volna, hogy sikerül. Azt hiszem, szerencsém volt.
A teremtményem Ombozi térde alatt ért célba, s éreztem, hogy még futkos rajtam pár kis villám, főként a karjaimon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=370594#post370594][b]Ombozi Noel - 2014.08.27. 18:54[/b][/url]

Cyanne North
A sikeres vizsgák után, de még a nyári szünet előtt

Habozás, mi több kérdezés nélkül egyezik bele Cyanne abba, hogy villámaival sújtsa háztársát. A fiú bár sejtette, hogy a lányt nem lesz nehéz rávenni arra, hogy megpróbálja belőle - s talán önmagából is - kihozni az állatot, azért azt elvárta volna tőle, hogy legalább annyit megkérdezzen: biztos vagy benne? Lehet, hogy fájni fog. Nos, nem így történik, North kisasszonyt egyáltalán nem érdekli a fiú lelke, vagy az indíték, amiért furcsának ható döntését meghozta. Szemeiből aggodalom helyett az öröm tűnik ki, miként előtte áll egy ember, aki önmaga igába hajtja fejét, s vállalja a tesztalany nem mindig kifizetődő szerepét. A rellonos bár kacér, mindenre felkészült tekintetével nézi társát, testében hirtelen felüti fejét a félelem, és a tévedés lehetősége a dologgal kapcsolatban. Csak remélni tudja, hogy Ciánka villámai nem ütik azonnal agyon, és játékuk eredménye a szívében ébredő bosszúvágy lesz, s nem az idő előtti halál beállta.
- Sok a duma, küldjed már! - morogja idegesen, miután kiegyenesedik meghajlásából, és mély levegőket véve nézi a másik mozdulatait. Gyönyörű látvány, ugyanakkor adrenalinnövelő is, hiszen megindul ereiben a félelemmel vegyes várakozás is, érzi, hogy homloka és háta izzadni kezd, másodperceken belül már testének összes porcikája bizsereg. A lány kezei táncot járnak, ujjai karmoló pozíciót öltenek magukra, s a következő pillanatban már rázza is lábait az áram.
- Ó, édes Istenem, ez marhára csíp! - ordít fel, szemeit egészen addig csukva tartva, míg a fájdalom érzete teljes egészében ki nem alszik. Aztán lehajol, megmasszírozza forró lábszárát, s mikor végez, ismét kiegyenesedik, elegánsan felhajtja ingujjait, majd féloldalas mosollyal tekint fel villámlányra. - Még egyszer!
Az adrenalin nagy segítség, mint ahogy a fájdalom is, de több kell ennél ahhoz, hogy kirobbanjon belőle az irányíthatatlanná növekedő tűz. Noel szívében már ébredezik a hő, egész valójában érzi az erőt, de azzal is tisztában van, hogy el kell veszítenie a sokat gyakorolt kontrollt, amit még Merkovszky tanár úr tanított neki. Hívogató kézmozdulattal próbálja siettetni a háztársnőt, majd kezeit ökölbe szorítja, és csukott szemekkel várja a támadást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=371061#post371061][b]Cyanne North - 2014.08.27. 22:59[/b][/url]

Ó, minő naiv feltételezés is lenne az, ha azt hinném, Noel nem tud meglepni! De igen; szinte kacérkodik villámaimmal és erőmmel, ami nem csak jóleső érzéssel tölt el, nem csak szinte hízelgésnek hat, de még jobban felkorbácsolja bennem az energiát. Kilövök, s villámom annyira gyönyörű, annyira észvesztően tökéletes! Fantasztikus, ahogy látom becsapódni áldozatom lábába, s - talán kissé morbid - örömmel tölt el, hogy elérte hatását a dolog.
Aztán rájövök, hogy Noel mazochista.
- Ööö, biztos? - kérdeztem némi meglepettséggel a hangomban. Szemöldökeim összevontam, de a határozatlanság szikrányi jelét sem mutattam, annak ellenére, hogy ott volt bennem.
A fiú sürgető válaszára tekintettel lévén azonban nem kérdeztem. Sejtettem, hogy ez valami olyan célt szolgálhat, amit egyelőre még nem értek, ami olyan tökéletes káoszt fog teremteni, hogy el se tudom képzelni.
Akkor hát rendben - kék hajamat a vállam mögé dobtam, s a még bennem szikrázó feszültségre összpontosítottam. Biztos voltam benne, hogy ezt a bravúrt nem fogom tudni megismételni, hisz a művelet önmagában is elég kimerítő, de azért egy középen szétnyíló villámot talán meg tudok fogni, hisz azt kiskorom óta gyakorlom.
Szemeimet lehunytam egy pillanatra, tenyerem pedig mellkasom előtt olyan pózba helyeztem, mintha egy bonyolult karaterúgásra készülnék elő. Igazság szerint nem lett volna szükség ezekre a dolgokra, de ezeknek a villámoknak igazán át kellett menniük a mércén, nem lehettek csak amolyan mezei villámok, hiszen közönségem is volt. Tehát; tenyereimet egymásnak támasztottam, majd kinyitottam szemeim, s egy pontot fixíroztam a talajon, ahogy kezeimet dörzsölgetni kezdtem.
Már alapból furcsán kezdődött. Az adrenalin most nem úgy áradt szét bennem, mint egy izgatott kislányban; valahonnan mélyről jött minden. A feszültség a bal tüdőmre koncentrálódott, s éreztem benne azt a mély, megfoghatatlan szúró érzést. Ezt az erőt, mint egy fehér energiagömböt, formáltam a mellkasomban; a kezeimbe lassan erő áramlott, átjárta mindenemet ez a félelmetes feszültség.
Hirtelen Noelre emeltem a tekintetem, kezeim villámgyorsan mozdultak. Tenyeremből valami olyan hihetetlen tört elő, amit még sosem láttam. Olyan vastag villám volt! S mikor kitört belőlem, éreztem, hogy ez az előzőhöz képest más, ez valahonnan mélyről jött, s ez pokolian fog fájni a fiúnak. Nem lesz semmi komolyabb baja, de nagyon fog fájni neki.
Próbáltam elhúzni a kezem, hogy a villám célt tévesszen; megijedtem, vagy inkább megilletődtem tőle, de nem tévedtem sokat; a villám a bal térde fölötti rész helyett a lábszárcsontja közepébe talált.
Tudtam, hogy mi idézte elő ezt bennem:  valahol a tudatalattimban felsejlett egy arc emléke. Ezt neki szántam volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=381022#post381022][b]Ombozi Noel - 2014.09.09. 12:15[/b][/url]

A rellonos szívében valami apró, de igazán fontos, egyébként szilárd, ám a napokban törékeny kapcsoló valóban félrebillent. Mióta Michelle édes ajkai megformálták a szót, mióta tudja, hogy a lány tényleg szereti, azóta minden csak még nehezebb lett. Nem élet az élet, és nem Nap a Nap. Nem úgy fúj a szél, mások lettek a színek, és mások lettek az ételek ízei, már semmi sem olyan, mint annak előtte volt. Azóta tudja csak igazán, hogy ő is így érez iránta, lelke és teste is bolondul háztársnője iránt, akit elhagyni csak a világ legostobább embere volna képes. A szerelemre gyújtott szív elvakítja a halandót, pezsgést, életet csepegtet ereibe. Az áldozat mozogni érzi minden picinyke sejtjét, mintha előtte nem is létezett volna. Mintha egész addigi valója a sötétségben született volna, mintha csupán attól a naptól dobogna szíve, hogy meglátta azt a lányt, azt az egyetlent. Noel képzelete, vágyai és álmai egybeforrtak, tiszta pillanatai lecsökkentek, s csak arra tudott gondolni, hogy most boldog lehetne. Most kellene megragadni a pillanatot, most kellene elhagyni ezt a világot. A perc, amikor Michelle megajándékozta szerelmével, tökéletes lett volna a halál bekövetkeztére. Mi értelme tovább élni, ha minden amire vágytunk a miénk lett? Mi következik azután, hogy elértünk mindent, teljesítettük elménk összes zord képzetét, sikerre vittünk mindent, amibe belekezdtünk? Mi van akkor, ha ez az összes dolog, az összes célunk összeér egy ponton? Ha a mozgatórugó egy és ugyanaz? Ha a rellonos minden tette egy valamire vezethető vissza? Ha minden mögött, miért érdemes létezni, Michelle álomképe áll? A fiú behunyt szemekkel várja, hogy Ciánka újabb villámával hasítson testébe, és ő általa elérjen egy újabb állomáshoz. Míg a párbajtárs felkészül, ő tiszta gondolataiban merül el, melyek még inkább elősegítik a testében folyamatosan körbe-körbe áramló adrenalincseppek gyorsulását. Ökölbe szorult öklei felforrósodva várják a becsapódó villámot, hogy ő azonnal tudjon reagálni. Hallása bár kristálytiszta, mégsem jut el tudatáig Cyanne aggodalommal átitatott kérdése. Természetesen, tökéletesen biztos kérésében - hiszen, ha bárminemű kétsége is volna ezzel kapcsolatban, már visszalépett volna -, és azt is felfogja, hogy nem egészen normális, amit tesznek. A lányt nem avatta be gondolatainak sűrűjébe, s ha a teljes igazságot tartjuk szem előtt, akkor azt kell mondani, hogy Cyanne valójában csak az eszköz a nagyság eléréséhez. Akkor is, ha erről ő semmit sem tud. Akkor is, ha ezért ő is bűnhődni fog. Noel felemeli fejét, kinyitja szemeit, de mindez már késő, a vaskos villám becsapódik lábszárába, ő pedig felordít fájdalmában. Az áram végighalad testében, öklei azonnal felgyulladnak. Tekintete fátyolos, s elméje is elveszíti a valósággal való kapcsolatot. Minden, ami fontos volt, jelentett valamit, vagy további célt adott, most a mélybe süllyed, és a fiú képtelen utánuk nyúlni. Lelki szemei előtt apját látja, ahogy bántja őt, és anyját, aki végül sírva öleli át. Maga elé emeli lángoló kezeit, közben le sem veszi mérgezett zöldjeit a kékes hajú párbajtársról. Legyen a lány segítség, eszköz vagy bűntárs, most már nincs menekvés. Noel lángoló szíve erőszakosan pumpálja testének összes szegletébe a tüzet, mintegy sárkánynak képzelve magát. Hangosan fújtat, apja képe közben átalakul, a szőke mezőt engedi láttatni vele, majd a kék folyót, és védelmező karokat. Olyan sok minden történt vele, sok érzés és ígéret követte már egymást nyomorult életében, hogy el kell következnie a végnek. A növekvő gömb éledni látszik jobbjában, s ő csak arra koncentrál, hogy az elég erős és teljes legyen. Igaz, hogy minden jó mostanra ért el hozzá, de önmagának is meg kell érnie arra, hogy képes legyen befogadni mindezt. Hogy egyszer jó ember, jó férj és jó apa legyen, ahhoz most kell kiadnia magából minden sötétséget. A gömb színeiben a vörös dominál, de itt-ott megfesti azt a fekete is. A fiú hangosan zihálva emeli fel jobbját, és bár először a lányt célozza meg, zöldjeit engedve annak tekintetébe mélyülni, a dobás előtti utolsó pillanatban karja irányt változtat, és a mellettük meghúzódó faház felé dobja. A lendítésbe, a lángokba, a pillanatba zsúfolva minden fájdalmát, örömét és élete összes eddigi emlékét. Mindent. Kiengedi magából a gyűlöletet, amit mások és önmaga iránt érzett, csókok halvány képét, beszélgetéseket, illatokat, hangokat. Aztán elkerekednek a dobás alatt kitisztult szemei, ahogy a kigyulladt faházat bámulja. A lány felé fordul, közelebb lép hozzá, majd nem tudván, hogy most mi következik, ordítani kezd vele.
- Tűnj innen! - sétál hozzá, kezeivel meg-meglökve a köztük lévő láthatatlan teret. - Indíts!
Hangjában félelem cseng, olyasfajta, amit ezelőtt csak otthoni gyújtogatása alatt érzett. El kell mennie a lánynak, mielőtt őt is komoly bajba sodorja. Fejében kusza gondolatok, testében remegés fut át. Nem tudja, hogy most mi várja őt, de abban biztos, hogy szíve felszabadult a rablánc alól, s szája szegletében mosoly jelenik meg, ahogy az égő, ropogó faházra pillant.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=389050#post389050][b]Dwayne Warren - 2014.09.21. 15:43[/b][/url]

Mintha... mennydörögne, majd valaki fölkiált.
Fölemeli a fejét a keskeny ösvényről, a léptei lassulnak, kutya módjára fülel a levegőbe, majd fölsandít az égre. Ó, hogy azok a kis nyavalyások... A legkényelmesebb az lenne, ha kategorikusan süketnek tettetné magát és folytatná a járőrözést a birtok peremvidékén, mintha semmit sem hallott volna. Ezek a hibbant, hormonzavaros kölykök minden másnap felrobbantanak valamit a birtokon, az első két- három hónap eszeveszett rohangálása után azonban megtanulta, hogy ezeknek a felét sem kell komolyan vennie. Amíg nem sérül meg valaki, vagy omlik le egy emelet, felőle  aztán azt csinálnak, amit akarnak. Egyszerűen ennél jobban le se tudná sz...
Újabb durranás, egy még nagyobb ordítás, majd valamilyen, számára a visszhangtól artikulálatlannak tűnő bömbölés.
Magában csalódottan konstatálja, hogy az eset átlépte a három kiáltásos küszöböt. Tehát hivatalosan is az ő asztala.
Letér az ösvényről, a hangok irányába csörtet tovább a ritkásan növő cserjék és apró bogyókat termő bozótosok között. Valami mintha roppanna, vagy inkább... ez egészen olyan, mint a füst.
   -  Óhogyaza...
Az apró tisztásféle, ahol az egyébként is omladozó faház áll, feketén kavargó füsttel telik meg, közepén groteszk máglyaként pedig fényesen lobog az építmény. A tetejéről egy nagyobb deszka szakad le, fényes pernyét szórva a levegőbe. Dwayne sűrűn pislogva torpan meg, a szája kissé elnyílik, a  jobbja a pálcája után nyúl. Ekkor azonban meglátja őket.
A kék hajú és Ombozi. A füst és az általános riadalom ellenére pillanatokon belül azonosítja mindkét jómadarat, hiszen talán méterekre ácsorognak tőle. Némán formál egy ismeretlen, valószínűsíthetően szitokszót, a tekintetében azonban bőven benne van minden.
Na most oltári bajban vannak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=391335#post391335][b]Cyanne North - 2014.09.24. 20:36[/b][/url]

Noel tekintete az enyémbe fúródott, s tudtam, mi fog következni; elvesztette a kontrollt, ilyenkor pedig szinte lehetetlen oda irányítani az erőnket, ahova akarjuk. Láttam a szemeiben azt az őrült perzselést, szinte éreztem a benne keletkező hőt; s pont mikor megmozdult, guggoltam le gyorsan - óvintézkedésem azonban feleslegesnek bizonyult. Noel el tudta kapni azt az utolsó utáni pillanatot, mikor egy minutumra kitisztul az agy, s még van esély a célpontváltoztatásra.
Mögöttem ropogni kezdett a fa, én pedig hátrafordultam; a házikó, mint valamiféle groteszk csontváz, látszott ki a lángok közül. Elbűvölve néztem az építményt; ahogy nyaldosták a lángok, s fokozatosan kezdett megsemmisülni, az valami gyönyörű volt.
Kábulatomból Ombozi rángatott ki. A fiú üvöltözni kezdett velem, mintha nem is ezt akarta volna elérni; felvont szemöldökkel ránéztem, majd fél pillanattal később kapcsoltam, hogy mindjárt jön valaki a kastélyból a nagy füst miatt.
Hát, nem fognak örülni otthon, ha kiraknak innen. - gondoltam egykedvűen, de igazság szerint megremegtem a gondolatra, hogy itt kell hagynom az iskolát.
Azonban tudtam, hogy már késő menekülni; zsigereimben éreztem a figyelő tekintetet, így hát hátrafordultam.
És amott állt Warren prof, én pedig Noelre néztem, és elröhögtem magam. Jobb kezemet felemeltem, s egy elenyésző kis díszvillámot pöcköltem felé, ami félútra már el is tűnt erőtlensége miatt. Ez afféle beismerő vallomás is lehetett volna, de ki tudom magam dumálni az ilyenekből, főleg, hogy a tűzhöz magához nincsen direkt közöm. Csupán felidegesítettem Noelt, ahogy kérte.
Ahogy visszanéztem a profra, bájosan rámosolyogtam, ami az én arcomon nagyon is ijesztőnek hatott.
- Jó napot, tanár úr. Hogy van?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=395766#post395766][b]Ombozi Noel - 2014.09.30. 15:29[/b][/url]

Cyanne North és Dwayne Warren

A közelükben álló faház gyönyörű, pompázatos tűzben ég. Noel büszkén figyeli művét, az elégedettség diadalittas táncot jár szívében. Valahol mélyen tudja, hogy ha most elkapják, azzal betelik a pohár és ha ez jelentve lesz a minisztérium felé, akkor a hatóság pontot tesz az i-re, ő pedig eléri célját, bármi legyen is az. Ösztönösen emeli fel hangját, hogy ráijesztve Cyanne-ra, az menekülni kezdjen, egyedül hagyva aprócskának induló, ám hamar hatalmassá növő tüzes gondjával háztársát. A fiú némán hápog, s kezei elindulnak a levegőben, hogy nyakon fogja a lányt, és egészen közelről ordítsa artikulátlan véleményét annak arcába. Hosszú karjai éppen a hófehér, vékonyka bőr felé tartanak, amikor egy ismerős hangot vél kiszűrődni az erdő szélén növekvő fák közül. Reszkető tagjai megállnak a levegőben, fejét idegesen fordítja oldalra, de az érkezőnek most egyáltalán nem örül. Szemei összehúzódnak, szívverése ütemtelenné gyorsul, halántékáról nyomban lefolyik egy csepp izzadtság.
- A fészkes francba! - köpi többek között ezt a gondolatát is méregtől eltorzult arccal, majd bűntársa felé pillant, aki hangosan kacagva küld felé egy élettelen villámot. Noel meredt tekintettel figyeli jó kedélyű rellonos társát, és annak bizonyítékul szolgálható picinyke istennyilát. Kérdőn néz a kék hajjal keretezett mosolygós arcra, vállait megrántva vonja kérdőre: Magadnál vagy? Ajkai némán formálják kérdését, amire jobb, ha nem is érkezik válasz. Aztán, jobb ötlet híján, loboncát idegesen a férfi irányába fordítja, és egyenes, magabiztos tartással mutat a háta mögé.
- Asszem el kéne oltani, mer' még átterjed az egész erdőre... - hangja a végére teljesen elhalkul, bár nem a szégyen, sokkal inkább az elkövetkezendők miatti félelemtől. Eddig soha nem gondolt bele abba, hogy mi lesz, ha elzárják a külvilágtól, sem abba, hogy kirúghatják az iskolából, de látva Warren arcát, nem kell évfolyamelsőnek lennie ahhoz, hogy rájöjjön, ebből fegyelmi tárgyalás lesz.
- Szóval... - kezd bele, de nem tudja befejezni. Le kell hajolnia, hogy ne lássák: egész testében remeg. Görnyedten támasztja térdeit, oxigénért kapkod, és irtózatos erővel keresi a szavakat, amiket ki kell mondania. Akkor most mi lesz? Megszólalna, de nem képes rá. Arcába szökött a vér, eltompítva ezzel agyát, és zsibbadásra kényszerítve testét.
- Én csináltam - közli a tényt, ha esetleg nem lenne minden jelenlevő számára tiszta. Baljával közben maga mögé mutat, végül erőt vesz magán és kiegyenesedik. - Akkor most...?
Egy félszeg pillantást küld háztársnője felé, akit nem állt szándékában bűnre csábítani, most mégis itt állnak egymás mellett, életveszélyes játékuk porában. Noel kezét állára tapasztva lép egyik lábáról a másikra, várva, hogy a szemben álló férfi ítéletet mondjon felettük. Kár volt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=395773#post395773][b]Dwayne Warren - 2014.09.30. 15:48[/b][/url]

Egy deszka nyikorogni kezd, majd fényes pernyét szórva lehullik a többi közé. A mágikus tűz meglepő hévvel és hővel emészti a kis ház szárazfáját. Érzi az arcán, a maró füsttől pedig szaporán pislognia és köhögnie kell.
A szeme sokára fordul el a kölykökről, a pálcát már-már higgadt megfontoltsággal húzza elő a nadrágja zsebéből. Némán formálja a szavakat, hátrébb lép egyet. A vaddisznót formáló patrónus ezüstös villanással tör elő, egyszer körbeloholja a máglyát, majd ködszerű masszává összeolvadva siklik tovább a kastély felé.
   -  Ti ott ketten!
A pálcával mutat először egyik, majd másik jómadárra. A kis zöldségfejű csak vigyorog, ezen már meg sem ütközik, hisz' tudja, milyen félék ezek a Rellonos kölykök. A pincepenész szép lassan pudinggá változtatja az agyukat. A srác reakciója már sokkal emberibb és valójában igencsak pánikzavarra hajaz.
Hosszú idő múlva ereszti le a pálcáját, a másik kezével mutat a kastély felé.
   -  Na takarodjatok befelé, vagy úgy felrúglak, hogy a taknyotokon csúsztok az irodámig!