Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Azért egy pillanatra elgondolkoztam, hogy milyen lenne Frank mérgesen. Még nem volt hozzá szerencsém, és őszintén remélem, hogy nem is lesz. A harapásait meg szerintem az aktuális nőjének tartogatja, de persze én nem pletykálok.
- Köszi - vettem el tőle a pénzt. Szívem szerint visszaadtam volna a borravalót, ha nem lett volna illetlenség. Én csinos fizetést kapok önmagában, nem szeretem másoktól elvenni pluszba a pénzt.
- Elég komoly a mai nap, főleg egy dupla jóslástan után - megforgattam a szemeimet. - Mármint kedvelem Huszthyt, ne érts félre. De most komolyan, milyen "szimbólumot" kellene látnom abban, hogy egy kártyalapon a csöves tart egy lámpát? - apró sóhajjal dőlök hátra. Érdekes órák voltak, csak épp én nem voltam fogékony a jövőbelátás mágiájára.
- Na és veled mi újság? Hogyhogy pizza lett a mai menü?
A sportolók általában nem akarnak időt pazarolni arra, hogy felmenjenek a kastélyba enni, vagy épp túl fáradtak hozzá. Na meg valahogy szóval akartam tartani, hogy ne kelljen azonnal visszaindulnom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Egy icurka-picurkát fáradt voltam. Nehézkesen kecmeregtem ki az ágyból, mivel előző este alig aludtam valamennyit. Még szoktatnom kellett magam az új helyhez, az új helyzethez, ezek gondolatához. A megoldáson törtem a fejem, de újra és újra ott lyukadtam ki, hogy nem igazán van kedvem változtatni. Lesz, ami lesz.
Az egyetlen, ami némi megnyugvást jelentett, hogy ameddig én nem hőbörgök a helyzet miatt, addig a „drága” ─ nálam csak két perccel idősebb ─ bátyám idegbeteg miatta. Ő világ életében nehezen fogadta el, ha nem Ő lehet a középpontban. Most ott van, mivel fiú létére elég lányos, de emiatt is nyafog. Sosem fogom megérteni Theont, de szerencsére ez nem zárja ki azt, hogy szeressem Őt. Hiszen mégis csak a testvérem, és ezen a tényen nincs ember, aki változtatni tudna. Ami azt illeti, ha lehetne, kétszer is átgondoltam volna, jó-e nekem éppen Ő…
Szerencsére gyorsan összekaptam magam, és kellő rohanással odaértem az első órám kezdetére. Majd a másodikra is, de harmadik már váratott magára. Óra végén segítettem elpakolni, hogy jobb hírnevet szerezzek magamnak, de abból csak az lett, hogy valamivel elvágtam a kezem. Hogy mivel, az nem tudom, mert a vér jobban lekötött, de biztosan nem volt halálos, mert nem volt akkora a riadalom. Gyorsan átnavigáltak a gyengélkedőhöz, azonban az ajtaján már egyedül léptem át. Vagyis többedmagammal, mivel a kicsi kincsem, akit Theon nyárson akart megsütni, a zsebemben volt, de egyelőre még nem adott magáról különösebb életjelet.
─ Jó napot! Csak megsúgom, hogy először vagyok itt… ─ nézelődni kezdtem. Amerre csak elláttam, fehér falak és fény. Sokkal jobb volt, mint egy kórház, de a bent terjengő illat hasonlított hozzá. Szépen lecövekeltem az ajtó mellett, majd vártam. A kezem már nem vérzett annyira, de gondolom jobbnak látták, ha elnavigálnak vele ide, mint kiskoromban a volt tanáraim.
Hogy őszinte legyek, csak egy dolgot reméltem, hogy nem fog Theon fülébe jutni, hogy milyen szerencsétlen voltam. Most is. Mint mindig. De nem akartam ezt is egy életen át hallgatni, mint azt, amikor Delacroix nagyiék házában beszorultam egy ládába…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Amióta eldöntetett, hogy egy ideig Magyarországon fog dolgozni, szinte azonnal tudta, hogy a Bagolykőbe vissza szeretne térni. Elvégre tetemesen hosszú éveket töltött el az iskola falai között, ha pedig egyszer már gyógyító lett, valamit szeretne visszaadni ezekből az élményekből. Meg hát az sem elhanyagolható tény, hogy öccse is itt van, így végre együtt tölthetnek majd egy kis időt - ami az elmúlt időszakra nem volt jellemző. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a pár nappal ezelőtti pánikrohama. Will nem igazán értett egyet azzal, hogy rögtön munkába álljon a lány, de mivel Shayleen hajthatatlan volt, így nem volt más választása, engedett neki.
Így történhet meg, hogy az ex-levitás épp a Gyengélkedőben olvassa a Gyógyítás a modern korban új kiadványát - tényleg lektort kéne cserélniük, vagy egyáltalán szerezniük, mert kérdéses, hogy van-e nekik -, mikor valaki megérkezik és jöttének hangot is ad. Egy könnyed mozdulattal zárja össze az addig olvasott magazint és már indul is, hogy segédkezzen a kis be...
Hoppá. Konkrétan az érkező olyan fehér, mint a fal. És a haja is. Ha a lány most idős lenne, valószínűleg nem tudná kivenni Theory sziluettjét, mivel beleolvadna a falba. Hihetetlen. Leplezve megdöbbenését azonnal kedvesen elmosolyodik. - Szia, gyere csak be. Miben segíthetek? - őszintén szólva a lány első gondolata, hogy a rellonos minden bizonnyal rosszul van. Eszébe sem jut, hogy mondjuk megvágta magát, mert azért nem olyan feltűnő a seb és nem is folyik patakokban a vér, hogy ne lehessen elmenni mellette. Akármi IS lehet a baj, de leginkább bármi.
Az egyik ágyhoz vezeti és megkéri, hogy üljön le, csak akkor kezdi jobban szemügyre venni páciensét. Tulajdonképpen semmi rendelleneset nem lát rajta elsőre, teljesen egészségesnek tűnik, tehát minden bizonnyal ilyen az alap bőrszíne. Ami valahol megnyugtató tény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Álmaimban sem gondoltam volna, hogy a gyengélkedőn egy fiatal nőbe fogok botlani, és nem egy idősebbe. Síri csendben pislogtam rá, mint aki megszeppent, azonban korántsem erről volt szó, egyszerűen csak megdöbbentem. Pár másodperc múlva viszont arra jutottam, kit érdekel, mennyi idős, oka van annak, hogy itt van.
Az ágyhoz sétáltam, majd ügyesen és okosan leültem rá, és igyekeztem viszonozni a mosolyát, miközben felmért engem. Fogalmam sem volt, mi járhatott a fejében, de talán jobb is volt így.
─ Elvágtam. Nem emlékszem, mivel. ─ közöltem halálos higgadtsággal, majd megemeltem a jobbom, és kitártam az ujjaim, hogy a tenyeremen láthatóvá váljon az a kevésbé mély, de annál hosszabb seb, ami már alig vérzett. Egy kicsit szégyelltem is magam amiatt, hogy rögtön az első napjaimon ilyen történt velem. ─ De nem olyan vészes. Csak egy ici-picit fáj. Kicsit fáradt vagyok, mert az este nehezen tudtam elaludni.
Mint semmiből a villám, tért magához a hófehér golyó a zsebemben, és kezdett el mocorogni odabent, majd pottyant ki az erszényből, és landolt a matrac sarkán. Különösebben rá sem hederített a gyógyítóra, akinek a sziluettje csak pillanatokig tükröződött a kis vörös szemein, majd kacifántos útnak indult az ágyon. Néha két lábra állt, a levegőbe szagolt, majd trappolt lelkesen tovább. ─ Ő belőlem esett ki. ─ nyilvánítottam ki, ha látta ezt, ha nem. ─ És néha harap.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bár elsőre arra tippelt volna, hogy a lány le van gyengülve - elvégre nagyon sápadt és vékony -, végül a helyzet más fordulatot vesz. Maga elé tartja tenyerét és megmutatja az abban éktelenkedő vágást. Shayleen azért látott már csúnyábbat is, de nem ez a legszebb. Nem húzza el száját, sőt tulajdonképpen semmilyen reakciót nem mutat, ami nem meglepő, mert épp pár hete fekete, fekélyes kelésekkel kellett foglalkoznia. Azok után kevés dolog az, ami igazán meg tudja forgatni a gyomrát.
- Máris bekötözöm, csak lefertőtlenítem. Ki tudja, mi minden volt azon a nem tudjuk min - elmosolyodik és már veszi is elő a fertőtlenítéshez szükséges eszközöket. - Gyakran előfordul, hogy nem tudsz aludni? - természetesen kötelessége megkérdezni ezt is, hiszen nemcsak magára, de másokra nézve is veszélyes lehet, ha kialvatlanul kószál az iskolában. Erre itt a bizonyíték egy vágás formájában. Már épp bemutatkozna, mikor a perifériájában látni véli egy aprócska valami mozgását. Mi tagadás, nem túl ijedős fajta, ettől még reflexszerűen kapja oda fejét és csak azért nem sikít fel, mert a döbbenettől a szava is eláll. Mit keres egy patkány a gyengélkedőn?! Már épp nyúlna azonnal a pálcájáért, hogy kiiktassa, mikor harci sérültje által elhangzik a védőbeszéd.
- Meg kell kérjelek, hogy legközelebb, ha ide jössz, ne hozd magaddal. Ez mégis csak a gyengélkedő és akármilyen tiszta ez az állat, akkor is fertőzésveszélyes - feddőn csóválja meg fejét, míg tüdejéből kiszakad végre a levegő. Ezek a mai fiatalok... Ő annak idején kiskutyát és kiscicát szeretett volna, meg sok-sok aranyos nyulat, de hogy patkányt...? Már jó, hogy nem egy óriáspitont! Mi jöhet még? Arról nem beszélve, hogy neki aztán végképp nincs fogalma róla, mi szép vagy nem, egyáltalán mi egészséges, de azért egy albínó patkány valahogy ijesztőbbnek tűnik egy normál patkánynál. Olyan, mintha szellemet látna az ember.
Egy széket húz Theory elé és leül, majd elkezdi a seb kitisztítását. Hála istennek látszik, hogy nem vészes a helyzet, nem kezdett el begyulladni, tulajdonképpen tényleg csak rutinból kell megtisztítani a sérült területet. - Még be sem mutatkoztam. Shayleen vagyok. Új vagy még a Bagolykőben, igaz? - miközben kezdené bekötözni a sebet felpillant a rellonosra és egy biztató mosolyt küld felé. Ő is volt új és tudja, milyen ez. Neki százszor ilyenebb volt az anorexiája miatt, túl egy majdnem halálon. Senkinek sem kívánná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Síri csendben, kissé elpilledve, lomhán pislogtam fel a nőre, majd nyakamat kitekerve a patkányom irányába.
─ Edgar mindig ilyen. Egész nap tud aludni a zsebemben, de csak akkor kel fel, amikor azt egyáltalán nem kéne. Este pedig mindig zörög, de nem miatta nem alszom. Még szoktatom magam az új helyhez, az új helyzethez. Egy kicsit nehéz vadidegenekkel lenni, főleg ha egész eddigi életedben egyedül sem voltál. Van egy bátyám, aki két perccel idősebb nálam. Ikrek vagyunk, ami üvölt is rólunk. Szörnyen kibírhatatlan, de mivel a testvérem, szeretem Őt.
Mélyet lélegeztem. Leszaladt a torkomon a rendelőre, kórházra emlékeztető illat, és számtalan emlék jutott az eszembe. Mindig is szörnyen esetlen voltam. De Theon mindig mellettem volt, főleg olyankor, amikor szükségem volt rá. Egy kicsit hiányzott a bátyám, de ezt soha nem ismertem volna be. A legnagyobb közös vonásunk a büszkeségünk. A fertőtlenítő puszta gondolatától is sziszegni támadt kedvem, és a kisszékes-kézfogós jelenet pedig halálra rémített.
Hála Shayleen mosolyának, amit nekem szegezett, már nem is érdekelt annyira, mint ügyködik a mancsommal.
─ Theory. ─ mutatkoztam be én is, halkan, mosolyogva. ─ És igen, új vagyok. ─ a patkány idő közben megpróbált felkapaszkodni rám, de végül eltért az eredeti tervétől, és nem trappolt végig a szabad karomon, egyenesen a vállamig. Hogy mi miatt, nem tudom, de a csöpp érintése elég volt ahhoz, hogy azonnal ránézzek.
─ Nem kedveled a patkányokat, igaz? Pedig tüneményes állatok, és okosak is. Na, nem éppen Edgar, de a többi igen. Az emberek többsége nem kedveli őket. A bátyám sem. Edgar miatta szokott rá a harapásra, de engem nem bánt, mégiscsak én etetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Csendben és figyelmesen hallgatja a rellonost, néha biccent egyet, hogy jelezze, tényleg ott van fejben. Alapvetően egyébként semmi baja a patkányokkal, mint háziállatokkal, és noha ő sosem tartana, ez nem kell, hogy másokat is gátoljon.
- A bátyád is idejár? - mivel érzékeli, hogy azzal, hogy beszélteti, el tudja terelni a figyelmét a sebellátásról, egyből igyekszik szóval tartani a másikat. Tudniillik nem mindenki bírja a látványt, akinek meg esetleg nincs baja vele, rendelkezhet alacsony fájdalomküszöbbel, ami jelenthet komoly gondot az ellátás szempontjából. Az a lényeg, hogy a lánynak jó legyen.
- Igazán érdekes névválasztás, még nem találkoztam vele soha. Elmondták esetleg a szüleid, hogy miért ezt kaptad? - közben a fertőtlenítéssel elkészül és már veszi is elő a steril sebfedőt, hogy aztán kötésrögzítővel láthassa el a sérült kezet. Az a helyzet, hogy egy csomó dologra vannak már bájitalok és varázslatok, amik mondjuk el-eltüntetnek ilyen és ehhez hasonló sebeket és vágásokat, Shayleen valahogy mégis ragaszkodik ezekhez a földhöz ragadtabb dolgokhoz. Nyilván egy törött csontot nem fog hat hétig gipszben tartani, de egy közepesen mély vágás esetén, ami nem jelent életveszélyt, de még csak egyéb komoly következményt sem, nem látja értelmét, hogy bűbájokkal bíbelődjön.
- Szeretem az állatokat. Mármint minden állatot, még a patkányokat is alapvetően. Na jó, talán a hüllőket és a rovarokat nem, de azokat ki szereti? - kissé elhúzza száját, miközben felteszi ezt a kérdést, leginkább magának. Merthogy abszolút költői. Nem találkozott még olyan emberrel, aki szívesen feküdt volna össze egy pitonnal vagy simogatott volna pókot. Még engem is kiráz a hideg a gondolattól, nemhogy a lányt. - Egyébként nekem is van egy öcsém, úgyhogy tudom, milyen érzés az, ha testvére van az embernek. Néha borzasztóan fárasztó - kedvesen mosolyodik el és, bár szavai akár bántóak is lehetnének, tekintetéből kiolvasható, hogy milyen nagy szeretettel gondol Adrian-re. Hát igen, egy testvér mindig testvér marad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Látványosan nem arra koncentráltam, amit Shayleen csinált a kezemmel. A gyomrom sok dolgot elbírt már, de ha volt rá lehetőségem, inkább másra koncentráltam, így a fehér falak lettek a kiválasztottaim.
─ Igen, Ő is idejár. Ráadásul zöld, mint én. Nincs olyan nap, hogy ne szólnánk legalább egy szót egymáshoz. Bár az esetek kilencven százalékában csak valamit a másik fejéhez vágunk. ─ tisztáztam a tényállást. Theon és én egymásnak lettünk teremtve, ha nem lenne, nem tudnám, hogy kit szidhatnék állandóan. Sokkal szebb vele az életem…
─ Anyát egyszer megkérdeztem. Nem igazán tudta megindokolni. Szerintem hirtelen felindulás volt. ─ ami azt illeti, nem hogy a nevem kiválasztására nem fordított kellő időt, de ránk sem. ─ A bátyám neve Theon. Gondolom én azért lettem Theory, hogy passzoljanak egymáshoz a kezdőbetűink. ─ mosolyogtam a házamat megszégyenítő szelídséggel. ─ Ha már itt tartunk, a Shayleen is különleges név. Először hallom. Te esetleg tudod, miért pont ezt kaptad? ─ vetettem fel a kérdést kölcsön kenyér visszajár alapon. Hátha a nő érdekesebb válasszal tud majd szolgálni, mint amelyet én hirtelen össze tudtam kaparni.
─ Jogos… ─ szusszantam. ─ A hüllők talán nem is annyira vészesek, de a rovarokat én sem viselem el. Főleg a pókokat. ─ Theon nálam is jobban rettegett tőlük, én mentettem ki mindig a karmaik közül. ─ A fárasztó enyhe kifejezés a bátyámra. Ő egyenesen elviselhetetlen. Szörnyen hisztis, nem viseli el, ha nem az van, amit eltervezett, vagy nem Ő van a figyelem középpontjában. És szörnyen lányos is. Egy egész fodrászkellékest hozott magával otthonról. ─ kezdtem el hunyorogni, amikor a fivéremre gondoltam, de csak közel tíz másodpercig, utána az arcom kitisztult. ─ Azért egy kicsit szeretem. De csak egy kicsit. ─ jegyeztem meg halkan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Kicsit összevonja szemöldökét erre a kijelentésre. Érthető, ha testvérek között megy a húza-vona, hiszen ők is csinálták Adriannel - meg nagyjából mindenki, akinek csak egy percig is volt testvére -, de sosem mondta volna, hogy inkább csak piszkálják egymást. Felettébb különös.
- Ezek szerint a sérelmeitek valahol mélyebben gyökereznek? - milyen szakszerű megfogalmazás Dr. Black, miből gondolta? Tán csak nem saját magából tetszik kiindulni? Minő dráma, minő meglepetés. Elvégre ő meg a szüleivel csinálja ugyanezt. Amikor épp nem valami kedvességet vág a fejükhöz, akkor általában tüntető csendbe burkolózik. Illetve manapság már annyira nem, de közel sincs még rendben a kapcsolatuk.
- Még a nevetek is passzol, nem semmi - kedvesen rámosolyog, majd egy picit el kell töprengjen. Mert igen, melyik gyerek ne kérdezte volna meg, hogy miért az lett a neve, ami. Ennyi erővel Béla is lehetne (megint csak bocs Béla), miért pont Shayleen? Attól a ténytől eltekintve, hogy a Béla férfi név, ő meg lány. Mert ez mondjuk fontos szempont. - Édesapám nagyon hisz a nevek erejében. Állítólag, mikor megtudta, hogy lány leszek, hetekig kereste a tökéletes nevet. Egyébként eredetileg csak Shay lettem volna, ami vakot, vagy szem nélkülit jelent, bár gondolom apámat nem ez fogta meg benne - hozzáteszem, elnézve a lány eddigi életútját, valahol nagyon is találó a szem nélkül jelző. Az anorexia vakká és elszigeteltté tette, végig a sötétben járt, míg végül kiért a fényre. - Inkább a másik két jelentésére fókuszáltak, ami nem más, mint ajándék és fenséges, tanult, rejtett zseni. Egész jól hangzik így utólag - töprengőn hagyja félbe a cselekvést, aztán megvonja a vállát és folytatja ott, ahol abbahagyta. Rém érdekfeszítő lehetett a kis monológja.
A pókok említésére láthatóan kirázza a hideg. Soha, de soha a büdös életben nem akar többé megküzdeni egyetlen olyan nyolclábú szörnnyel sem. Egyesek azt állítják, hogy aranyos állatka. Elment az eszük? - Inkább hagyjuk is a témát - csak ráerősít a nyilvánvalóra, hogy amennyiben nem terelődik a beszélgetés más mederbe, valószínűleg itt fog idegsokkot kapni. Pókok, pfuj.
- Egy kicsit úgy érzem, hogy nem jöttök ki jól a tesóddal. Történt valami köztetek? Elvégre hibák és idegesítő szokások ide vagy oda, mégis csak az ikred - nagy barna szemeivel érdeklődőn vizslatja Theory arcát, talán még a fejét is oldalra billenti egy picit. Merthogy idő közben a kötés elkészült és a rellonos, ha menni akarna, mehetne is. De ha már itt vannak, miért ne beszélhetnének? Főleg, ha ez picit könnyít egy diák lelkén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Némán hallgattam Shayleent, miközben ügyeskedett a kötéssel. Nem siettem sehová, főleg nem órára. Ilyen szempontból átlagos gyerek voltam. De ha maradni akartam, az azt jelentette, hogy továbbra is beszélgetnem kell majd vele. Kedves és jó hallgatóság is, ráadásul a következtető képessége is példás, de nem igazán szoktam magamról beszélni. Helyesbítek, magunkról. ─ Édesapád végül nagyon jól választott. ─ mosolyogtam. Nem jutott eszembe jobb, így a gesztus mellé hozzácsaptam az első adandó gondolatom. Mivel gyógyító, és nagy sikerrel elemezget, valóban egy zseni.
─ Szerintem is. ─ szusszantam. Látszott rajta, hogy érzékenyen érintette a téma, így el kellett engednem. Ma olyan kedves voltam. Ez is lett a vesztem. Ezért vagyok most itt.
─ Amióta az eszemet tudom, Theon mellettem volt. És megkeserítette az életem. Ő nem igazán tudja elviselni, ha nem körülötte forog a világ. Emiatt neheztel rám még mindig, mert ugye anyunak és apunak nem csak Ő volt. Talán innen ered a csatabárdunk. Meg onnan, hogy Ő szörnyen lusta, és csak várja, hogy a szájába essen a sült galamb, ameddig én teszek is érte valamit, és így gyakran volt sikerem. Alapjaiba véve nem rossz testvér, de a hozzáállása az élethez valami szörnyű. Mostanság többet nyűglődik maga miatt, mert már nincsenek itt a szüleink, vagy a nagyszüleink, hogy istápolják Őt. Bármennyire is fáj elviselnie, csak én maradtam neki, de túl büszke hozzá, hogy ezt beismerje, így ha találkozunk, ezt elfedvén csak a vérem tudja szívni, én meg viszonzásul az övét. Ugyebár az évek meg a rutin. ─ egyszer van egy évben gyereknap, ahol málnás vattacukrot lehet kapni. ─ De ugye téged is köt az orvosi titoktartás? ─ Theon nem tudhatja meg, hogy a szívem legmélyén szeretem. Azzal csak két kilót hízna a mája… És nem férnénk el egy kastélyban az egójával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Igen, jól. Shayleen érzései e pillanatban nem leolvashatók arcáról. A pozitív és negatív emlékek elöntik elméjét, miközben igyekszik továbbra is Theory-ra koncentrálni. Talán apjára haragszik a legkevésbé, valahol mindig is papucs volt és nem feltétlenül arról volt szó, hogy nem akarta látni a problémát, inkább arról, hogy nem tudott vele mit kezdeni. De az anyja... Mielőtt a mélyről induló düh megint fekélyként lepné el bensőjét, visszanyomja oda, ahonnan jött. Így a jó.
- Értem - biccent egyet és igyekszik összeszedni a hallottakkal kapcsolatos gondolatait. - Furcsa, hogy a szüleitek sosem avatkoztak közbe. Elvégre, ha mindkettőtökre elegendő figyelmet fordítanak, akkor nem szabadna, hogy ebből baj legyen. Vagyis így érzem - igen. nem egyszerűen így érzi, így tapasztalta. Adrian volt mindig a tökéletes, legalábbis azután biztos, hogy a szülők egy tragikus estén felfedezték lányuk abnormalitását. Az élesen kirajzolódó bordák, a jól látható csontok, ahogy a bőr szinte már hús nélkül tapad a testére. Ha addig jó lehetett volna minden, hát azután biztos rosszra fordult. - Nem vagyok valami nagy pszichológus, szóval, ha beszélnétek is erről valakivel, vagyis leginkább Te, azt nem velem kellene tennetek. Szívesen meghallgatlak, de nem én vagyok a megfelelő ember, hogy okosat mondjak, bár szívesen tenném - olyan kedves és megnyugtató mosoly ül arcán, szemében némi csalódottsággal vegyítve, hogy nem lehet rá haragudni. Nem lehet nem szeretni a jóságát. Lehet, hogy nem tökéletes, lehet, hogy sok mindenben hibázott, de egy dolog biztos: mindig is másokért élt és sohasem magáért. Ez pedig minden rezdüléséből tisztán kiolvasható.
- Igen is, meg nem is. De mivel tudom, hogy azt szeretnéd, ne mondjam el senkinek, így ez a mi titkunk marad - rákacsint a rellonosra és feltápászkodik a székről. - Egyébként kész is vagy. Mindenképp vigyázz rá, hogy ne érje víz és szeretném, ha minden nap újrakötnéd. Ehhez persze adok segédeszközt. Nem nagy ördöngösség, de ha nem megy, gyere be nyugodtan bármikor, én itt leszek - gyorsan előszedi, amit adni akar a lánynak, aztán beleteszi egy kis zacskóba őket, hogy ne kelljen kézben vinnie. Már csak azért is, mert jelenleg "félkezű" a vágott tenyere miatt.
- Szeretnél még maradni vagy mész órára? - nem ejtették a fejére, nyilván nem olyan érdekfeszítő egyik tanóra sem, ami indokolná egy lógás kihagyását. Meg ugye az is lehet, hogy esetleg van még mondandója Theory-nak, valami nyomja a lelkét, vagy csak beszélgetne. Shayleen ezért is van itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

─ Igazad van. ─ jegyeztem meg halkan a szülőket érintő részre. Tény, hogy több időt voltunk a nagyszüleinknél, mint otthon. ─ Hhhh, akkor megnyugodtam… ─ túrtam bele az ép kezemmel a hófehér hajamba. Megkönnyebbültem, nem is akárhogy. Theon így is épp elég beképzelt volt, nem szabadott, hogy adjam alá a lovat. ─ Nem igazán szorulok tanácsra, legalábbis nem Theont illetőleg. Elég nagylány vagyok hozzá, hogy elbírjak a bátyámmal. Az eltelt évek alatt felvérteztem magam ellene, szóval nem kell félteni engem, legalábbis azt hiszem. Egy kis piszkálódásba, meg egy kis hajhúzásba eddig sem haltunk bele, szóval merem azt feltételezni, ezután sem fogunk. ─ mosolyodtam el, majd megdöntöttem a kobakom oldalra. ─ Viszont nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattál, és hogy ilyen kedves vagy velem. Szerencsés az iskola egy ilyen elhivatott gyógyítóval. ─ ezek csak a tények voltak, amik kicsúsztak a számon. Shayleen nem munkaként fogta fel, hogy itt kellett lennie, hanem láthatóan a szívét és a lelkét is beleadta a feladatába. Kevés az ilyen jóindulatú ember, bár Ő sem hibátlan. Nem fogom elfelejteni, ahogyan Edgarra nézett.
─ Értem. Víz. Jegyeztem. Ha pedig nem boldogulok el az újrakötéssel, akkor feltétlen visszanézek. ─ nézegettem meg a kötést, miközben a magasba emeltem a jobbom. Célnak megfelelt. ─ Az ellátást is nagyon szépen köszönöm. ─ szusszantam. Ezután elkaptam a zacskó és Edgar grabancát, aki persze, hogy nem koncentrált, és megleptem, amit egy tompa cincogással jutalmazott. Pillanatokkal később már a zsebemben tudtam a patkányt, mintha itt sem lett volna. ─ Igazán remek ajánlat, de nem akarok pótolni, szóval azt hiszem, visszasomfordálok órára. Ha valami gondom-bajom lesz, és ellátásra vagy beszélgetésre szorulok, még feltétlen visszanézek ide, hozzád. Addig is jó munkát kívánok, már ha az ilyen lehet jó. ─ reflexből a jobbom emeltem, hogy királynősen búcsút intsek, mert ugyebár nem az utca túloldalán voltam, hogy elnagyolt mozdulatokkal kapálóznom kelljen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Egy röpke pillantás, egy elkapott csukló, s Theon ajkai máris a másikén csattannak. Egyeseknek ez  talán maga a mennyország lehet, de a szerencsések közé nyilvánvalóan nem tartozik az az ártatlan fiúcska, ki most a Hóvihar fogságába  rekedt. Bizony, hősünk csak úgy a semmiből fogta magát és az első embert, aki erre a folyosó szakaszra tévedt, megcsókolta. Jogos a kérdés, hogy ezt pontosan miért is tette? Nos… erre talán még ő maga sem tudja a választ. Anno valamikor még kicsiként megfogadta, hogy szerez magának egy herceget, avagy hercegnőt, s noha a békák csókolgatása nem hozott a konyhára semmilyen eredményt, talán majd a random emberek fognak. Meg persze egy kicsit a húgával kötött fogadás is benne van a dologban. De csak egy leheletnyit.
- Hmm… - jegyezi meg elégedetten, mikor végre elválik a fiatalembertől, aki több mint valószínű, hogy most vagy sokkos, vagy esetleg rettentően dühös idegállapotban és összezavarodva állhat a helyzet magaslatán. Theont azonban cseppet sem zavarja partnere reakciója, hatalmas fennhéjázó mosolyt fakaszt arcára, majd a valaha tőle hallott legférfiasabb hangon újra megszólal:
- Esetleg még egyet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Ez meg mi a franc volt? Komolyan, a folyosón? Miért, meg ki ez a srác? Most komolyan, mi a jó Isten folyik itt? Pár másodpercig lefagyva állok, meg gondolkodok, hogy mit csináljak. A kérdésére a kezemben lévő jó vastag, nem tudom milyen könyvvel elkezdem csapkodni, és kiabálok.
- Mi a f.szt csinálsz te idióta, most ezt miért kellett, b.szd meg! - és a könyvemet magamhoz ölelve mérgesen nézem a srácot. Azért nem verem túl sokat, a végén még a gyengélkedőn köt ki. Majdnem kiköpöm azt a hülye mandragóralevelet, amit rágcsálok. Miért is kellett nekem elkezdeni ezt? Vörös vagyok az idegtől, és egy nagyon kicsi kell, hogy még egyszer elkezdjem csapkodni. Tudom hogy jól nézek ki, de engem, ne csókoljon meg senki, főleg ha nem ismerem! Egy zsepivel a számat kezdem törölgetni, így lekenem a szájfényemet. A szép, keksz ízű szájfényem! És otthagytam a szobámban, ne már.
- Egyáltalán ki az Isten vagy te? - vonom fel a szemöldökömet. Gondolom elsős, és tuti nem Levitás, akkor láttam volna már. Vagy lehet láttam, csak nem emlékszem rá. Miért is emlékeznék erre? Na jó, most már emlékezni fogok. De csak azért mert a hülye folyosó közepén lesmárolt. Remélem senki nem látta, a végén még az Edictumban köt ki. Azt meg nagyon nem akarom, mert nem is ismerem. És ez után nem is akarom ismerni. El fogom kerülni nagy ívben, már ahogy tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Kuncogva tűri, ahogy a másik erejét prezentálva próbálja péppé verni őt egy könyvvel. Két ütés közben még marad is valamennyi ideje arra, hogy egy röpke terepszemlét végezzen, s meg kell valni, egész szép darab ez a srác. Barna fürtökkel keretezett ázsiai vonások, bogárszerű, édesen fekete szemecskék… hmm… kimondottan szemrevaló préda. S ha a látvány még nem lenne elég, egyszerűen imádnivaló az ellenkezése. Körülbelül olyan, mint egy barna maci, akit megfosztottak a havi málna készletétől, s most durcásan elvonult, hogy búslakodjon egyet a barlangja mélyén, miközben sebeit nyalogatja. Jó, mondjuk nem medve, ahhoz ez a kölyök túl alacsony, de egy nyuszinak simán elmenne. Egy édes-béges nyulacskának, s mind jól tudjuk, mit szoktak csinálni az ilyen jószágokkal. Kiugrasztani őket abból a bizonyos bokorból.
- Álmaid fehér hajú hercege, szolgálatodra! – Hajol meg mélyen és kifejezetten dramatikusan a fiú előtt, majd lassan körbe sétálja őt, s a háta mögött megtelepedve, megveregeti annak vállát.
- Amúgy a húgommal fogadtunk, hogy nem merek csak úgy megpecsételni valakit egy csókkal. Szavahihető emberként én pedig mindig állom, amit egyszer megfogadok. Oh, Drágám! Ne vágj ilyen fájdalmas fejet, nem a világ vége ez – bár lehet neked az, fejezné be monológját, melyben már megint édes testvérére hárította a munka piszkosabb részét. No, de hát édeske ez a fiúcska, mégsem kéne azonnal elriasztani és különben is, ha van húga, vegye már hasznát. Tuti nem gondolatolvasó a kölyök és egy kis csókocskába még senki nem halt bele. Kivéve, ha ez a gyerek elsője, mert akkor gondok vannak. Hupsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ennyire hihetetlenül béna és szerencsétlen is csak én lehetek. Már régen el kellett volna indulnom, erre tessék! A pálcámat szerintem otthon hagytam, nem mintha meg merném kockáztatni, hogy varázsolok ilyen idegállapotban, de azért lehet, hogy most jól jönne, ha nálam lenne. Jó kicsit túldramatizálom a dolgot, mert három órám van még a kezdésig, csak úgy terveztem, hogy még gyakorolok egy keveset, de hát ennek most lehet, hogy fuccs.
Vérző jobb kezem - mert, hogy sikeresen és nem tudom, hogyan, de egy papírvágó késsel végighasítottam a jobb tenyeremet - kitartva oldalra, másik kezemmel a ruhámat felfogva szánkázok végig a hálistennek üres folyosón, miközben, természetesen, magamat szidom, amiért ennyi eszem van. Ráért volna az a levél később is.
- Basszus, basszus.
A levegő, miközben haladok, eléggé csípi a hosszú és mély vágást, és csak abban reménykedem, hogy a karomon is lefolyó vér, nem érintkezik a ruhámmal. Berobbanok a gyengélkedőre, ahol ketten alszanak, nem is lepődök meg rajtuk, ma dolgozatot kellett volna írniuk, de most nem is foglalkozom velük, csak továbbsuhanok az orvosi szoba felé.
- Will! Will! Will! Ments meg!
És bumm, bent vagyok. Will sehol, a kezemből még mindig ömlik a vér, az arcomon látható idegesség, és Shayleen, aki biztos nagyon érdekesnek találhat így. Nekünk valahogy sosem sikerül normális körülmények között találkozni. A ruhám leeresztem, az arcomból kisöpröm a hajam, csak méltóságteljesen, ugyebár, de a hangom elárulja, hogy kétségbe vagyok esve, mert olyan cérnavékony lesz, hogy a "sziát" csak suttogom.
- Will?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Shayleen már akkor megszokta a szimulánsokat, mikor még diák volt. Természetesen ezek a tanulók nem tűntek el minden nyom nélkül, ott vannak ők továbbra is. Előcsalogatásukra alkalmas a röpi, dolgozat, esszé és vizsga szavak, ezek automatikusan kiváltják azt a reflexszerű reakciót, hogy haldokolni kezdjenek. Ez a mai is egy ilyen nap, két diák váratlanul rosszul lett és azonnal le kellett dőlniük. A lány persze rögtön tudta, hogy kutya bajuk, de mivel mindig is jó fejnek tartotta magát, így egy "többet ne forduljon elő" pillantás kíséretében megengedte, hogy ledőljenek. Mondjuk az tény, hogy egyből el is aludtak, de mindegy.
Épp a naplóba akarta beírni a mai pácienseket, mikor kétségbeesetten berontott egy lány a gyengélkedőre és nagyon Willt akarta. Aztán amikor végre odaért elé, akkor lett csak igazán nagy a megdöbbenés. Merthogy Shayleen nem számított Emily-re, de Emily sem őrá. Egy pillanatra lefagy, aztán megpillantja a felvágott tenyeret és a csordogáló vért, majd Ems arcát és akkor végre valahára kapcsol.
- Nincs itt, de majd én segítek - mielőtt még a lány tiltakozhatna, megragadja kezét és egy közeli székre ülteti. A sebet elnézve nem vészesen mély vagy nagy, egy egyszerű vágás, amit rossz helyen ejtettek. A vér mennyiségéből persze ijesztőnek tűnhet, de közel sem olyan nagy a baj. Előveszi pálcáját, ezúttal nem szórakozik a mugli módszerekkel. - Valetudo - a megfelelő pálcamozdulattal kiegészítve a vágásra irányítja pálcáját, ami egy pillanat alatt összehúzza a sebet, mintha mi sem történt volna. Mikor végez, gyorsan elővesz egy tiszta törölközőt és némi vizet, hogy letörölgethesse Emily karjáról a vért.
- Mindjárt elkészülök és akkor rendben leszel - egy futó mosoly erejéig felpillant rá, azonban mélyen belül érzi, hogy nem engedheti így útjára a másikat. Merthogy tud róla, hogy ő és Adrian... Szóval tud róla. - Nézd, szörnyen sajnálom, ami történt. Szeretném, ha tudnád, hogy nem a Te hibád volt. És azt is sajnálom, hogy így alakult - utalva ezzel a szakításra. Szomorkás mosolya elárulja, hogy nem hazudik. Végre egy ember, akit igazán meg tudott volna kedvelni és rendes párja lehetett volna az öccsének, de ő elbaltázta. Ez az angyal pedig itt maradt szárnyaszegetten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék. Leginkább azt szeretném, hogy visszajövök később, vagy, hogy ne fáradjon, nem olyan vészes, de helyette csak állok ott, mint egy szerencsétlen, esélyiben, és remélem, hogy ez az egész nem velem történik. Pedig de. Éppen velem. Csak nézem, őt, engedelmeskedem neki, és kérdés nélkül ülök le. Valamit mondanom kellene neki, de mit? Meg leginkább mivel, mert egy hang sem jön ki a torkomon, csak nézem őt, elnyílt ajkakkal, ahogy gyönyörűen, légiesen és otthonosan mozog. Rosie jut róla eszembe, nem, most nem az anorexia miatt, hanem azért, mert ő is ennyire gyönyörűen tudott szinte lebegni a föld felett. Annyira szépen és kecsesen járnak, annyira bennük van a tökéletesség. Megbabonázva nézem, és csak egy pillanattal később reagálok a fájdalomra, ahogy kicsit összébb rándulnak az ujjaim. Más a fájdalomküszöböm, mint másoknak, és ez látszik is. Párszor játszottam meg fájdalmat, de nem az én terepem.
- Nem hittem volna, hogy egy levélvágó kés ennyire brutális tud lenni.
Eszemben sem volt megölni magam, vagy ilyesmi, csak el akartam olvasni, hogy mit írt az egyetem. Bevallom, titokban abban reménykedtem, hogy azért írnak, hogy tudassák, korrigálták a tévedésüket, és várnak Madridban vagy Lengyelországban, hogy ott folytassam tovább a gyakorlatom. Hogy mi van benne, azt nem tudom, mert, ahogy elvágtam a kezem, elkezdtem ide sietni.
- Ez nagyon kedves tőled.
Mosolyodom el kedvesen, mert tényleg, annyi oka lenne utálni, mert valahol én is hibás vagyok az egész történetben. Mást kellett volna mondanom, vagy nem kellett volna ennyire részletesnek lennem. Talán. Elég lett volna annyit mondanom, hogy a bátyám révén találkoztunk. Csak ennyit. Ez is igaz lett volna, néha nem kellene annyit beszélnem.
- Én is sajnálom, de már elsőre is hülyeség volt éppen Adrianbe beleszeretnem, nem értem, mit hittem, másodikra miért hittem, hogy más lesz.
Mert valljuk be, hittem, terveztem, álmodoztam. Magamban akaratlanul is jövőt építettem, és talán éppen ez vezetett ahhoz, hogy összeomlottam, amikor kiderült, hogy már nem vagyunk együtt. A jelek végig ott voltak... végig. De nem akartam látni, nem akartam egy pillanatig sem látni, hogy baj van.
- De ha téged nem zavar, szívesen beszélgetnék még veled, nagyon élveztem.
Jó a végét nem, de az eleje határozottan jó volt. Remélem, hogy nem utasít el, bár ha megteszi, azt is megértem. Adrian a testvére, és nem hiszem, hogy mi most emiatt rosszban leszünk, vagyis, nagyon reménykedem benne, hogy nem leszünk rosszba, mert én tényleg nem haragszom rá, és nagyon szeretem, mint embert, még ha ezt sokan nem is értik meg. De ők meg nem érdekelnek. Óvatosan Shayleen keze után nyúlok, és ha engedi, akkor megsimítom.
- Jobban vagy? Nagyon aggódtam érted, és sajnálom, hogy nem tudtam segíteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Erre a mondatra elmosolyodik és bennem meg felvillan a kép, ahogy egy levélvágó kés uralma alá hajtja az összes többi kést, és mint egy diktátor igazi beszédet mond és szónokol. Annyi bizonyos, hogy nem KÉSlekedik. Még jó, hogy Shayleen legalább egy fokkal normálisabb, mint én, így szimplán mulatságosnak tartja ezt a kijelentést.
- Legközelebb vigyázz magadra jobban. Ha gondolod, megmutatom a tökéletes technikát - próbálja nem elviccelni a dolgot, de nehezére esik. Elvégre tényleg kifejezett tehetségre vall, ha valaki még így is képes elvágni a saját tenyerét (!). Mindenesetre a seb ellátva, vér nagyjából eltüntetve és mázli, hogy nem folyt rá a csinos estélyire. Apropó, mire ez a felhajtás? Mielőtt megkérdezné, inkább másra terelődik a szó.
Nagyon lereagálni nem tudja, hogy a másik kedvesnek tartja. Sohasem biztos magában, hiszen nagyon sokszor mogorva, attól függetlenül is, hogy manapság már nem a betegsége határozza meg aktuális hangulatát. Egyébként, ha már itt tartanak, lehet, hogy érdemes lesz elárulnia egy s mást, hogy Emily tényleg elhiggye, hogy nem ő a hibás.
- Kérlek, ne ostorozd magad! - automatikusan nyúl a lány ép kezéért, hogy saját tenyerébe zárja. A vékony ujjak finoman fonódnak Emily kézfejére és egy apró szorítást is érezhet, ami biztatás akar lenni. - Adrian nincs jól. Ez valahol az én hibám is, mert miattam lettünk ilyen elcseszettek - ő, aki soha nem káromkodik, most megteszi, igaz ez valami egészen light-os verzió. Hatalmas barna szemei a lány íriszeibe fúródnak, úgy folytatja tovább. - A létező legjobb választás voltál neki, mert szelíd vagy és kedves. Gondoskodtál róla akkor is, mikor én nem tudtam és ezért soha nem lehetek elég hálás neked - ha valaki kérdezné, miért tartják jámbornak, naivnak, jólelkűnek és egy szentnek, akkor ezután már tudja a választ. Képtelen rosszat feltételezni másokról, az pedig őt viseli meg a legjobban, ha egy ártatlan, jó lélek esik áldozatul egy érzelmi viharban. Mert Adrian-ben az dúlt. És ezt most Emily sínylette meg.
- Ezer örömmel beszélgetek veled - hangja lágyan cseng és nyomatékosítva szavait egy széket magának is odahúz, hogy le tudjon ülni a lánnyal szemben. Épp csak keresztbe veti lábát, mikor felmerül a legutóbbi incidens. Összepréseli ajkait és hirtelen nem tudja, hol kezdje. - Jól vagyok, köszönöm - ezután lesüti a szemét és egy mély levegőt kell vennie, hogy képes legyen folytatni. - Tudod, én annak idején anorexiás voltam. Nagyon súlyos volt az állapotom, többször jósoltak az orvosok korai halált és túl sokáig voltam kórházi termekben és szobákban. Adrian az egész gyermekkorát és fiatal felnőttkorát úgy töltötte mellettem, hogy én tulajdonképpen haldokoltam. Nem tudom neked elmagyarázni, ami akkor zajlott bennem, nem is hiszem, hogy megértenéd - oldalra pillant az alvó fiúk felé, majd folytatja, ugyanolyan halkan, ahogy eddig beszélt. - Amikor azt mondtad, hogy éhezett és a húgodat is éheztették... Bennem csak egyszerűen elpattant valami. Tudom, ez teljesen más volt, mint az enyém, de a gondolattól egyszerűen pánikba estem. Nem tudtam... Kordában tartani az érzéseimet - nagyon ritkán beszél bármennyit is erről, bár hozzáteszem, ez csak a felszín kapargatása. A valóban lezajló érzéseiről senki sem tud. Sem Aiden, sem Adrian, sem egyetlen volt pszichiátere. A naplója az egyetlen tanú, aki tettestársként őrzi a benne rejlő végtelen sötétséget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Én... én nem nagyon... szóval én nem nagyon tudok varázsolni.
Nagyon régen nem esett erről szó, és úgy meg is feledkezik róla az ember, hacsak nem derül ki, hogy a másik fél, nagyon kedvesen felajánlja, hogy segít, de nem tud mihez nyúlni. Márpedig én nem nagyon tudok mihez nyúlni.
- Az alapok mennek, de most nagyon sok volt a vér, és megijedtem, pedig nem vagyok ám ijedős, csak lesz este az előkészítőben egy koncert, ahol a gyerekekkel lépünk fel, és nagyon megijedtem, hogy ki kell hagynom.
Ahogy egy szusszra kimondom, még a szívem is hevesebben kezd el dobogni. Ó, de még mennyire, hogy megijedtem. Sosem akarnám kihagyni. Imádok csellózni, minden egyes nap olyan szorgalommal gyakorolok, mintha az életem múlna rajta. A cselló az én egyetlen, örök szerelmem.
- Ugyan, az elcseszettségről van fogalmam, én maga vagyok az elcseszettség.
Nevetem el magam, mert tényleg így van, kérdezze csak meg anyámat. Órákig tudná ecsetelni, hogy miért is kellett megszülnie. Mert olyan hosszan vajúdott, mert én már akkor is megnehezítettem az életét, vagy megkeserítettem? Igen, azt hiszem ezt a szót szokta használni. Farfekvéses, húsos babaként születtem, fekete szemmel és barna hajjal, vége volt a dalnak. Viszont én vele ellenben tudok ezen nevetni, és hiszek benne, hogy a rossz dolgok igazából olyanok, mint a mumusok, ha kinevetjük őket, nem tudnak legyőzni minket. Minden egyes szavával, amit rólam mond, szélesedik a mosolyom, és nagyon jó érzés, nagyon meleg érzés járja át a testem, a szívem és a lelkem. Shayleen igazán aranyos.
- Azt mondják, a fiúk mindig úgy választanak párt, hogy az hasonlít az édesanyjukra. De szerintem Adrian úgy választott, hogy a nővérét látta bennem. Szerintem igazából a távolságból adódó hiányérzetét enyhítettem.
Mert Shayleen hasonlóan gondolkozik, mint én. Katicabogarak vagyunk. És mivel Shay egy idei nem volt itt, úgy vélem, Adrian amint meglátott, egyfajta hiányérzet csökkentőnek használt. Nem mondom, hogy szándékosan, egyáltalán nem. De mivel ismer, tudja, hogy milyen vagyok, engem tartott erre a legalkalmasabbnak, és még ha szomorú is lett a vége, büszke és boldog vagyok, én lettem az, akit erre a feladatra alkalmasnak talált. Ez azért nagyon nagy szó. Ha ilyen szintű bizalom kialakul, hiszen gyakorlatilag a kezembe adta a szívét, és én vigyáztam rá, amíg a nővére vissza nem jött.
- Mindannyiunkat. Csak akkor vagy szép, ha vékony vagy, és vörös a hajad. Én sosem voltam vékony, igazából anya csak megtűrt. De nem zavart, én nem is szerettem volna más lenni, mint aki lettem. Rosie, a nővérem viszont mindig is gyönyörű volt, már kisbabaként is. Olyan szépen járt mindig, mint te, olyan kecsesen. Nagyon sok fiú rajongott érte. És a húgom, Valery is ilyen szép, csak neki nem igazán jó a lelke. De nem az ő hibája így nevelték.
Nem hibáztatom Valery-t, amiért ilyen lett. Gyerekként mind nagyon befolyásolhatóak vagyunk, és természetes, hogy ki akarta vívni azt a szeretetet, amit anya kezdetben csak Rosie-nak adott meg.
- Rosie most egy klinikán fekszik, hogy megtanuljon egészségesen élni. Szerencsés, mert van egy fiú, aki nagyon szereti, és mellette van. Én nagyon remélem, hogy össze fogja tudni szedni magát, és megoldódik minden. A múltkor már nagyon szépen nézett ki.
Nagyon örülök neki, hogy így alakul, mert tényleg látom a változást, látom azt, hogy mennyire küzd önmagával és a démonjaival annak érdekében, hogy tényleg változás álljon be az életébe, és ez motivál engem is arra, hogy ne süppedjek le az aktuális bánatomba. Amúgy se szeretek szomorú lenni, próbálok mindenben pozitívumot keresni.
- Rosszul fogalmaztam. Igazából mivel senki se tudta, hogy ott van, nem is tudtak neki enni adni, de aztán szerencsére benyitottam, és megoldódott. Apa nagyon jól főz, én is tőle tanultam mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Shayleen meglepetten néz a lányra. Ezek szerint kvibli lenne? Vagy hogy érti? Mivel alapvetően tapintatlanságnak érezni feltenni a kérdést, így inkább csak némán bólint egy pár másodperc múlva. Félreértés ne essék, akár kvibli, akár a világ legnagyobb varázslója, mindez nem befolyásol semmit. Se jobb, se rosszabb ember nem lesz tőle. Aztán végül Emily magától fejti ki, mi a helyzet. Így már azért valamivel értelmesebben biccent, de nem firtatja a dolgot. Sejti, mennyi problémája lehetett ebből a lánynak, nem fogja bolygatni, ha nem muszáj.
- Hogy lennél már az? - szinte felháborodik a kijelentésen, látszik is arcán a hirtelen megjelenő feldúltság. Hogy gondolhatja, hogy nem szuper csajszi? - Aki ilyesmit mond, az nem normális. Nincs veled az ég világon semmi probléma. És, ha volna is, akkor sem volna joga senkinek ahhoz, hogy éreztesse veled - ez a fajta mélyről jövő indulat persze a saját sérelmeiből táplálkozik. Hányszor is érezte úgy, hogy nem elég? A család selejtje, akit rejtegetni kell, akit szégyellnek és, akin állandóan megy a vita, hogy ki miatt lett ilyen. Rémes. Ebben élt, ebben nőtt fel és azóta is azon dolgozik, hogy valamiképp a totális katasztrófát elviselhető abnormalitássá formálja.
- Ugyan, dehogy is - hitetlenül szakad fel belőle egyetlen nevetésfoszlány, miközben legyint egyet. Hogyisne! - Adrian miattam lett ilyen. Nem akarhat maga mellé olyan embert, mint én - a határozottsága már-már csodálatra méltó lenne, ha nem lenne ennyire pejoratív önmagára nézve. Mert egyébként hihetetlen, milyen könnyedén jelenti ki, hogy minden az ő hibája. Ezt annak idején a pszichiáterének is elmondta egyik komolyabb kirohanása alkalmával. A nő persze számított arra, hogy Shayleen mindenért IS magát hibáztatja majd, de ilyesfajta öngyűlöletet még ő sem tudott elképzelni. Ez persze azóta alakult, de a lányban továbbra is úgy él gyermekkoruk, mint a családcsonkítás iskolapéldája.
- Nagyon szerencsés, hogy mellette áll az, akit szeret - bár reagált volna a gondolatok első részére is, amikor a klinika szóba kerül, hirtelen ő is visszarepül évekkel korábbra. Ha nagyon erősen koncentrál, még mindig érzi a nyelőcsövét felsértő csövet, amivel etették, ahogyan kényszerítették. A folyamatos infúzió és felügyelet, a sürgő orvosok, akik az életéért küzdöttek. Nyel egyet és megkönnyebbül, hogy már csak az emlékeiből tudja felidézni e mozzanat fájdalmát. - Nagyon sokan nem jönnek ki onnan. Azok a szerencsések, akik mégis, pedig vagy megállnak a lábukon, vagy visszakerülnek oda. Kétszer jöttem ki, nem akarom harmadjára is átélni. Remélem, hogy hamarosan ő is felépül - szemei olyan őszintén csillognak, mint még tán soha, pedig ő sohasem hazudik. Íriszeiből erőt és kitartást sugároz, némi reménnyel vegyítve, mert ez az, amire igazán nagy szükség van ilyenkor. Ha van, aki fogja az ember kezét ezekben a nehéz időkben, a szó szerint sorsdöntő pillanatokban, akkor képes vagy újra felállni és tovább menni. De ehhez hit is kell. Kell, hogy ne add fel akkor sem, amikor hullámvölgybe kerülsz.
- Köszönöm, hogy gondoskodtál róla, mikor én nem tettem - megszorítja a lány kezeit és szemeibe könny gyűlik. - Talán az öcsém soha nem lesz képes megbocsájtani nekem mindezért, de igyekszem jóvá tenni, amit csak lehet. Minden nap ezen fogok dolgozni - elszántsága meglepő, hisz mindketten hibáztak testvéri kapcsolatukban. A fiú sem tökéletes, nem minden Shayleen hibája. Mily meglepő is lenne, ha végre egyszer elfogadná ezt...!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Elmosolyodom azon, ahogy azt mondja: nem normális. Hallaná csak Cole-t, hogy ő miket mond. Az biztos, hogy ott mindenki, a legsüketebb ember is elhalna teljesen. Mert Cole nem kíméli az anyámat, és valljuk be, azoknak van igaza, akik így tesznek, én csak nem szeretem a negatív gondolatokat és érzéseket. Anyát bánthatnám sok minden miatt, de úgy tekintek rá, mint egy beteg emberre, aki nem fogadja el a segítséget. Mert ő egy beteg ember. Beteg gondolatokkal.
- Köszönöm.
Mosolyodom el szívből, mert tényleg nagyon jól esik az, amit mond. Tényleg örülök, hogy van, aki így lát engem, és tény, hogy én nem tudok ilyen pozitív lenni velem szemben. Én - mint mindenki, aki magát igazán vizsgálja -, elsősorban a negatívumokat látom magamban. Naiv vagyok, gyenge mágiájú, túlságosan ragaszkodó. Kicsit olyannak hathatok néha, mint aki magára vállalta a világ összes fájdalmát, pedig erről szó sincs.
- Véleményem szerint az embert nagyon sok minden alakítja. Egyrészt nyilván ott vannak a magában hordozott, bekódolt és öröklött személyiségjegyek, azonban életesemények, helyzetek és személyek olyan szinten tudják formálni, hogy néha már rá sem ismerünk a másikra. Nem hiszem, hogy te felelnél ezért egyedül, hiszen Cole, Sárki, én, a mi kezünk ugyanúgy benne volt ebben. És összességében, ha megnézzük, Adrian egy jó ember.
Mindig jó embernek gondoltam, most is annak gondolom. A mi történetünkben a váratlan siker és a belátható bukás is benne volt. Az egész annyira két lábon állt, mint egy ember. Kibillent az egyensúlyából, és a gyengébbik láb miatt földre kényszerült. Jelenleg a mi kapcsolatunk volt a gyengébbik láb, ami megrogyott. Ez ilyen. De attól még egy pillanatig sem tartottam őt másabb embernek, mint amilyennek megismertem. Véleményem szerint pedig az, akivé Adrian vált, egy jó embert mutat.
- Nagyon törődő, humoros, figyelmes és rettenetesen jól szórakozik azon, ha zavarba hozhat. Nagyon sokszor éreztem magam kínosan, de tudtam nevetni, mert megtanított rá, hogy ne görcsösen lássam az életet. Ha vádolni szeretnéd magad, nyugodtan, de ne azzal, hogy rossz emberré vált miattad. Sokkal inkább nézd azt, hogy mennyire figyelmes, mennyire szenvedélyesen küzdő, alázatos és nagy teherbírású lett. Ő egész biztosan meg fogja állni a helyét a világban.
Nem szeretném, ha tovább vádolná magát. A betegsége olyan, amivel sokan nem tudtak megküzdeni, a nővérem is hullámzik, de ő kijött. Sosem lesz persze teljesen egészséges, mint ahogy Cole-ról se mondhatjuk el, hogy nem függő már, de erős és dolgozik azon, hogy jobb hellyé tegye a világot, hiszen az egyik legszebb hivatást választotta és gyógyít.
- Igen, örülök, hogy egy ilyen kitartó fiú van mellette.
Őszintén és nagyon. Szerencsés, és féltem, hogy nem lesz meg az a pont, aki fontosabb, aki miatt majd azt mondja Rosie, valóban normális, amit csinál. De végül meglett, és többet nem is kívánhatok. Vagyis de, azt, hogy maradjanak meg így, ahogy most vannak, ennyire magabiztosan ebben a kapcsolatban.
- Örömmel tettem, és hidd el, hogy ő nem haragszik rád. A világon mindennél jobban szeret, ezt tudom, láttam rajta, hogy mennyire aggódott azért, hogy elveszít majd, hogy mennyire félt. Felismertem a reakcióit, mert korábban láttam Cole-nál. És tudom, hogy ő is mindennél jobban szeret engem. Szerencsések vagyunk, mert ennyire szeretnek minket, és mi is, hogy van két ilyen fiú az életünkben, akiket ennyire nagyon szeretünk.
Észrevétlen nyúlok Shay keze után, és ha nem húzódik el, megsimogatom, bátorítóan megszorítom.
- Nem haragszik, az életemre esküszöm neked.
Mosolyogva pillantok le magunk közé, majd fel, és végül a lányra vissza, nevetve megrázva a fejem.
- Látod, se a föld nem nyílt meg, se az ég, hogy elvigyenek, tehát igazam van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Shayleent természetesen nyomasztják a történtek. Főleg azért, mert Emily-nek fogalma sincs, mi történt azután, hogy ő és Will kiléptek a szobából. Tulajdonképpen akkor szabadult el az igazi pokol, merthogy a lány egészen egyszerűen ideg összeroppanást kaphatott, még ha csak gyengébbet is. Olyasmiket vágott Adrian fejéhez, amit sohasem akart, egyszerűen csak az évek alatt felgyűlt fájdalom, elnyomás, düh és harag egyszerre szakadt ki belőle. Bár ne így történt volna, bár ne velük! De talán még mindig jobb, hogy Adrian volt vele abban a pillanatban.
- Tudom, de... Én nagyon goromba voltam vele. Nem voltál ott, nem értheted, fogalmad sincs, miket vágtam a fejéhez, de nem is gondolom úgy! Csak egyszerűen valami eltört bennem és én... Én... - a szája elé kapja a kezét, ahogy visszaemlékszik. Kimondta, mennyi mindent gyűlöl, kimondta, ami egész addig nyomasztotta és az utolsó pillanatban, amikor már tényleg minden összedőlni látszott, félbehagyta a gondolatot. Sírt, kétségbeesett, nem tudta mit tegyen, miközben a maró, igazságtalan és igaztalan mondat befejezése ott ült ajkain. És téged is. Libabőrös lesz a karja, ahogy eszébe jut Adrian elszörnyedt arca, ahogy eltorzul. Az események pedig olyan gyorsan történtek. A szike a kezében, hogy képes lett volna saját testvére előtt bántani magát fizikálisan... Az annyira vágyott támaszték nélküli életet végre megkapta. És fogalma sincs, hogy hova fog érkezni így, hogy ezzel együtt minden talaj kicsúszott a lábai alól. Még Aidennek sem merte megírni a történteket, bár ki tudja, Adrian beszélt-e róla neki.
- Tudom, hogy az. És annyira szeretem! De azt is tudom, hogy hogyan élte az életét mellettem és most hogyan éli. Ez így nincs jól... - bár megfogadta, hogy abbahagyja az önostorozást, könnyebb azt mondani, mint csinálni. Amikor minden nap érzi, hogy Adrian úgy lépked mellette, mintha üvegszilánkok lennének a padlón, minden nap azzal a tudattal közeledik felé, hogy újra beteg lesz és akkor... Nagyon nehéz ez neki. Persze, alapvetően tudja, hogy öccse egy remek ember, sőt még ezzel együtt is az, hogy Shayleen mellett szinte sohasem bontakozik ki. De talán majd egyszer...
- Mellettem is lett volna, ha nem lököm el magamtól. De szerencsére azóta már... - elmosolyodik és hirtelen melegség önti el testét. Ha Aidenre gondol, egyszerűen nem tud mást tenni, csak mosolyogni. Hihetetlen, milyen sokat kellett várniuk egymásra és aztán mennyire más és csodás volt az egész, mint ahogy azt a lány képzelte. És ennyi idő után ilyen szerelmes! No igen, ez párja érdeme. - Bocsánat, kicsit elkalandoztam - enyhe pír játszik arcán, ami egyértelműen elárulja, hogy az a személy, akiről beszél, nagyon fontos a számára. Ő maga sem hitte volna, hogy megtörténik, de megtörtént. Ő pedig úgy igyekszik, ahogy még soha.
Engedi, hogy Emily megszorítsa a kezét és viszonozza is a gesztust. A nő most neki egy kapaszkodó, és nem igen akaródzik elengednie. Hatalmas bűntudata van, rosszul érzi magát mindenért, amit tett és helyre akarja hozni. De szégyelli bevallani a másiknak, mi mindent mondott a legutóbb. - Akkor örülök - bár egy mosoly ül ki arcára, ez a mosoly valahol keserédes. Emily nem tudhatja, mi történt köztük és lehet, hogy Adrian nem mondta, hogy haragudna, viszont a helyében Shayleen biztos így tenne. De nem akarja elkeseríteni a lányt, nem szabad. Így lesz jó.
- Remélem, hogy barátok maradtok majd és... Talán mi is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Álmaim fehér hajú hercege? Most komolyan, mi a franc folyik itt? Ajánlom hogy valamelyik barátom röhögve jöjjön elő és közölje hogy csak egy vicc volt.
- Szerintem összekeversz valakivel. Még csak lány se vagyok, vagy úgy nézek ki? - oké, oké nem lehet mindenki heteró, én se vagyok, de... neki ezt nem kell tudnia. És remélem nem tudja. Egy seggfejnek se mondtam el, a barátaim akik tudják meg nem hiszem hogy elmondták volna bárkinek is.
És a magyarázat. Csodálatos, fogja csak a húgára akit nem ismerek valószínűleg.
- Miért nem abban fogadtatok, hogy bele mersz-e ugrani a dög melegben hirtelen hideg vízbe? - jó, ez gonosz volt. Tudom hogy gonosz vagyok. - És ne hívj drágámnak, mert esküszöm megfojtalak. - és ez is gonosz volt. De na, ne hívjon drágámnak, meg ne csókoljon meg, nem is ismer! Vagy lehet ismert egy előző életemben... vagy egy másik univerzumban.
Miért is ácsorgok itt? Van nekem jobb dolgom mint egy ősz hajú gyerekre pazarolni a drága időmet. Drága az idő, mindjárt vizsgaidőszak, azután szünet, és azután negyedik évfolyam. Nem, nem félek a negyediktől, de na, lassan már végzek. Oké, az még messze van. Nagyon messze, de alig várom. Igaz, azt még nem tudom hogy azután hogyan tovább. De valamit csak kitalálok majd. Van idő addig, de el fog repülni.
De tényleg, nem akarom az időmet pazarolni. Egyszerűen intek egyet, és megyek tovább. Remélem nem akar utánam jönni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- Elég könnyen azzá tehetlek – jegyzi meg a fiú válaszára, miszerint egyáltalán nem hasonlít egy hölgyre sem. Szerinte a nem csak egy elhanyagolható tényező. Ő sosem gondolta, hogy babázni túl lányos, vagy a kék színt csak a fiúk hordhatják. Nem, Theon mindig is liberálisan gondolkozott az ilyenekről, még akkor is, mikor apja különféle módszerekkel próbálta beleverni csökönyös kobakjába a „tökéletes”, maszkulin férfi receptjét. Bizonyára atyja szűrőjén az előtte viaskodó fiúcska sem menne át, lágy, majdnem lányokra hajazó vonásaival és az irányából szállingózó édeskés illattal.
A negédes odor olyannyira megbódítja, hogy simán elengedi a füle mellett a másik sértéseit. Azért jó ripacs lévén felráncolja púderes nóziját, majd egy elégedett hümmögést is megejt. Nehéz eset a kicsike, az biztos, de mindig is odavolt a kihívásokért. A játék úgy látszik, a befejezés felé közeledik, mikor partnere egy intéssel adja tudtára, hogy ó bizony most helyben fogja hagyni őt, ám Theonnak még korántsem ért véget. Oh, még csak most kezdődik!
Mint macska lépked a kopott köveken egyenes a fiú után, laza lófarokba fogott haja meg-meglibben a lépések nyomán. A kis ázsiai valószínűleg mit sem sejt ottlétéről, mígnem Theon egy jól irányzott mozdulattal megmarkolja annak fenekét. Ha meg is fordul a kicsike, nem sok ideje van gondolkozni a történeteken ugyanis főhősünk újabb csókcsatába kezd.
- Hmm… egész finom ez a szájfény. Kekszes? – Kérdi közönyösen, ám szemeiben a csintalanság lángja ég. Vállalja tettei következményét,  s ha a fiú meg is akarja esetleg verni, hát büszkén engedi. Ő már eldöntötte:  ha törik, ha szakad, ő megszerzi magának a kis kínait!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Kiadtad a feszültséget.
Velem nem küönnyű tudom, mert nem tudok haragudni, rosszat feltételezni a másikról. Nem látom, és sosem láttam sem Shay-t sem mást rossz embernek. Tudom, hogy pont azért, mert nem látom a rossz dolgokat igazán rossznak, bosszantó vagyok. Amit más bűntudatnak él meg, én jellemfejlesztésnek. Azt hiszem, tényleg nagyon bosszantó lehetek. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Adrian nem maradt mellettem. Talán senki sem fog, mert hiányzik belőlem az, ami a másik felet arra motiválja, hogy velem maradon. Én pedig ezért nem tudok haragudni. Akkor is, ha Adrian azt mondja, nem az én hibám, mégis magamban látom a okokat azért, amiért nem sikerült. Tudom, életem első szerelme, első kapcsolata, első csókja és első mindene volt az, ami Adriannel volt, és nem lenne szabad ennyire leírnom magam, de most, odabenn eléggé mélyen vagyok. Az első szakítást szerintem mindenki így éli meg.
- Ha beleszoksz egy szerepbe, nagyon nehéz kijönni belőle, de szerintem már vannak részeredményei. Tudom, hogy ez nem sok, de már valami. Viszont azzal, hogy ennyire odafigyelt rád, az élet minden területén nagyon türelmessé vált. Szerintem, ha szabad egy ilyen meglátással élnem, te vagy a legjobb példa arra, hogy ki lehet törni. Nem ismertelek, de beszélgettünk rólad, a nővérem miatt pedig tudom, hogy mit is jelent a betegséged. Ahhoz képest, amit vártam, amire felkészültem, egy teljesen másik ember lépett be a konyhába azon a reggelen.
Ehhez pedig tartom is magam. Shayleen tökéletes példakép Adriannek, és tudom, hogy Adrian alkalmas a változásra, hiszen a személyisége a megismerkedésünk óta is nagyon sokat változott, formálódott. Részben Cole miatt, részben Sárközi miatt, és tényleg szeretném hinni, hogy ahogy ő hatással volt rám, úgy én is hatással leszek rá. Elmosolyodok azon, ahogy elpirul, nagyon jól áll neki, én meg nem vagyok érzelmileg nulla, tudom, hogy ez mit jelent.
- Szerelmes vagy.
Felelem vidáman, és nagyon örülök neki. A szerelem motiváció, tudom, hiszen én is mindent megtettem, hogy a szerelmem büszke legyen rám, hogy lásson engem, hogy észrevegyen. Mindent megtettem érte, és pont ugyanígy néztem ki, amikor szóba került Adrian, sőt, azt hiszem, még most is van belőle valami az arcomon, a szemeimben, a szívemben, de nem bánom, nem fogom meghazdtolni magam. Sokkal előbb szerelmes voltam mint, hogy összejöttünk, és sokkal tovább az leszek, azt hiszem. Majd elmúlik egy nap, nem aggódom.
- Mindenképpen barátok maradunk, hiszen azok voltunk előtte is, és a kapcsolatunk alatt is. Nem tudom, hogy ő szerelmes volt-e belém valaha, de szeretném hinni, hogy igen, és azt is, hogy ha egyszer majd szóba kerül ez az időszak, boldogan tud róla nyilatkozni.
Én most is és ezután is szeretettel és boldogan nyilatkozom Adrianről. Boldog vagyok, hogy ő volt nekem az első, és tudom, hogy azt szerettem volna, hogy az utolsó is ő legyen, hogy örökre boldogok legyünk együtt, de nem minden történik úgy, ahogy az ember kitalálja, nekem pedig meg kell értenem, hogy a szívem egy darabja örökre az ő nevét viseli.
- Szeretnék a barátod maradni, nagyon örülnék neki. Köszönöm, Shayleen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Összepréseli ajkait és erre már nem mond semmit. Így is fogalmazhatunk, kiadta a feszültséget. Vajon, ha Adriant kérdeznék meg erről, ő is ezt gondolná? Ilyen egyszerűen? Erősen kétlem. Eközben Emily folyatja, ő pedig csendben próbálja megemészteni a hallottakat. A végén egy aprócska mosoly kúszik fel arcára, bár ő is tudja, hogy közel sem mindig olyan, mint azon a reggelen volt. Mi több, az utóbbi időben egyre kevésbé olyan. A rendelőben történtek óta hihetetlenül sokat rágódik és ez kihat az életstílusára is. Bár a benne fel-felsejlő tiltakozás, hogy újra beteg legyen, egyelőre elegendő tartóerő, már érzi a hullámokat. A fejét kényszeríti a felszínen maradásra, de a hullámok folyton magasabbra törnek és még csak pár, ártatlan kortyot nyelt le belőlük. Próbál Aidenre és Adrianre gondolni, ez adja az erőt, hogy ne akarjon inkább víz alá merülni. Fuldoklom. A gondolat torkára forrasztja a szót, csakhogy megacélozza magát. Nem engedem, hogy megint Te nyerj.
- Szeretném, ha végre normálisan élné az életét. Lehet, hogy nem vagyok annyira szörnyű, mint amilyennek látom magam, de az vitathatatlan tény, hogy nem csak pozitív hatással voltam az öcsémre - a lány, legyen bármily naiv és optimista, beláthatja, hogy Shayleennek igaza van. Bármennyire is igyekszünk jó példát mutatni, főleg testvérként, egyértelműen kimondható, hogy a sok jó mellett bizonyos mértékű rosszat is adunk. Az persze más kérdés, hogy az ex-levitás szerint lényegesen több negatívumot köszönhet az öccse, mint pozitívumot, de nincs kedve beleállni egy meddő vitába ezzel kapcsolatban.
A kijelentésre csak vörösebb színűre vált az arca. Ez egy tagadhatatlan tény, Shayleen még ennyi idő után is fülig szerelmes. Aiden valószínűleg a lány életének végéig ki fogja tudni hozni belőle a piros minden egyes árnyalatát, a lehetőség pedig nem csak szeme előtt fog lebegni, hanem valóban meg is teszi majd. - Tudod... Nekem ő az első. Csak ő félt egy komoly kapcsolattól, én pedig attól, hogy nem vagyok elég jó neki. Amikor másodjára kórházba kerültem, azon az estén... Amikor harminckét kiló voltam... - nyel egyet, ahogy ezt a számot kiejti ajkain. Emily csak sejtheti, mennyire volt csont sovány a lány. Bár nem verseny, feltételezhetően az ő testvére korántsem ment el idáig. - Akkor veszekedtünk és én a szeme láttára estem össze. Bevitt a kórházba, várt rám és velem volt. Befeküdt az ágyamba és nem engedett el. Azelőtt is tudtam, hogy szeretem, de azt hiszem, aznap jöttem csak rá, hogy valójában mennyire - hangja meglepően halk, mintha csak egy titkot mesélne el éppen a másiknak és tulajdonképpen ez így is van. Bár Adrian ott volt az események egy részében, erről sohasem mesélt neki Shayleen. Nem azért, mert titkolózott volna, hanem mert utána összeverekedett a két fiú és már mindegy lett volna. Így hát ez a kettejük titka maradt, ami most már nem csak az övék. Hiszen már Emily is tudja.
- Ennek nagyon örülök. És remélem, hogy sikerül majd megtalálnod azt, aki képes lesz értékelni és megbecsülni téged és a tenyerén hordoz majd - barna szemei melegséget sugároznak, ahogy íriszeit a másikéba fúrja. A kirohanása óta érzi, hogy a súly nagy része eltűnt mellkasáról, azonban egyetlen elrendezetlen dolga még akadt. Adrian.
A barátságuk hallatán megszorítja Emily kezét. Jól jönne valaki, akire számíthat. Talán a lánynál végre megtalálja a számításait. Ahogy mocorgást hall az egyik ágyról, rájön, milyen régóta is ülnek ott. - Akkor még mindenképp beszélünk. Megnézem, mit szimulálnak a gyerekek - rákacsint Emily-re és egy intés kíséretében már sétál az egyik ágyhoz, hogy megtudakolja, jobban van-e a szegény beteg...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

- És mégis hogyan? - nem hiszem, hogy valami orvos lenne, aki nővé operálhatna. Nálam tuti hogy nem idősebb, szerintem elsős lehet. De ki tudja, lehet kiderül hogy mestertanonc.
El is felejtettem hogy hova tartottam, csak megyek valamerre, talán lerázom. Nem hallom ha jön utánam, de hátrafordulni se akarok, még félre érti. Hátra kellett volna fordulnom! Mi a lösz, most komolyan... a fenekembe? És már megint, hát komolyan mit akar ez tőlem?
A kérdésével nem is foglalkozok, csak nézek. Mit csináljak, menjek el? De akkor mi van ha megint ezt csinálná?
- Mit akarsz te a fenekemmel hogy belemarkoltál? - de tényleg, mi olyan jó benne? Meg ha tényleg csak fogadott a húgával, akkor miért csókolt meg megint? Vagy ez is a fogadás része? De miért nem egy csajt vett célba? Oké, tuti nem heteró, de... de engem akkor is hagyjon békén! Tudom hogy jól nézek ki de nem is ismer! Vagy ki tudja, lehet hogy már találkoztunk, de én meg elfelejtettem. Jó, erre a gyerekre ki ne emlékezne?
- És igen, kekszes. De komolyan mindjárt elkezdelek fojtogatni. - már csak egy nagyon pici kell hozzá. Olyan pici, hogy az apró ujjaimmal meg se tudnám mutatni.
Megint intek egyet, és megyek tovább szinte futva. Remélem hogy most már hagy békében, és zaklat inkább valaki mást, bár erre nagyon kevés esélyt látok. Csak a fenekemet hagyja békén. Miért jó neki, hogy belemarkolt? Jó, legalább nem máshova nyúlt...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Lassan megkerüli a fiút, miközben jól alaposan végig nézi testének minden egyes apró részletét. Ravasz nevetés hagyja el fakó ajkait a másik ártatlan reakciójára, mire igaz szavakkal nem válaszol, de annál kifejezőbb dolgot tesz. Néhány lépés és máris az ázsiai személyes terében van, ám a másik megkönnyebbülésére most nem tervez semmi szórakoztatót. Azt majd meghagyja későbbre. Helyette oly’ közel hajol hozzá, hogy az fülcimpáin érezheti meleg leheletét.
- Szeretnéd, hogy megmutassam? – Ravaszul belemosolyog a mondatban, mely a fiú talán mindkét feltett kérdésére választ adhat. Ha most legilimentor lenne a kicsike, bizony kielégíthetné kíváncsiságát. Korához képest jó sok módszert tud szavának betartására.
- Ácsi, kiscica! – Kiált a rohanólépésbe kapcsoló fiúra. Nem eszik ám ilyen gyorsan a forró kását! Majd akkor elmehet, ha Theon azt mondta. Addig egy tapodtat se.  Persze a nyomulás, és kiabálás nem mindig meggyőző tényező. Ezzel tisztában van ő is, így inkább elharapja következő mondatát, s csendesen indul a fiúcska után. Lassan már átszlalomoznak az egész folyosón, elől a kis levitás, utána pedig a csábító démonként koslató Theon. Felőle játszhatnak így is, őt egy cseppet sem zavarja. Előbb vagy utóbb, de be fogja adni a kulcsot és végre megbékél a helyzetével. Azonban előtte még meg kell tennie valamit.
- Tudod mit? – Fut előre néhány métert, hogy a másik elé kerüljön - Meghívlak egy vacsorára, vagy aminek csak akarod neveznire – Azzal kitép a zsebében tartott noteszből egy lapot, s gyorsan felfirkantja az alábbit: „Rellon, ma este hat”. Végül megpördül sarkán, egyenesen bele a kis ázsiai karjaiba. Ügyesen elhelyezi a másik zsebében a cetlit, majd kezeit unottan a tarkójára kulcsolva, elindul.
- Oh, majd elfelejtettem, kis kínai! Lehet, most azt fontolgatod, hogy nem jössz el a találkára, ám ha ez elég fontos számodra – pörgeti meg ujjai között Jun anyukájának csicsás karperecét –, akkor úgy vélem nincs más választásod, mint megtisztelned jelenléteddel – azzal amilyen gyorsan megjelent, el is tűnik az útszakasz végén. Egyedül az a fullasztó pacsuli szag és utoljára dúdolt dallamának töredékei tanúskodnak arról, hogy ő valaha is itt járt.