Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Egy darabig nem tudta megállni, hogy ne mutasson némi érdeklődést, és nézzen érdeklődve a nőre, aki a saját különlegességéről mesélt. De végül vissza, elrántotta tekintetét, és csak megforgatta nagylányosan a szemét. Értette ő, hogy mire megy ki a dolog, csak ellentétben ővele, Zója néni gyönyörű volt, semmi nyoma nem volt annak, hogy bármi fura lenne rajta vagy benne.
- Magának könnyű, nem fog soha úgy kinézni, mint egy sellő, csak mert felhúzza valaki. Maga nem lesz csúnya és visszataszító a képességétől, bármi is az.
Úgy tett, mintha nem is érdekelné, miféle képessége lehet a nőnek, még saját magának is elhitte, hogy nem érdekli. Bármi is az, nem olyan, mint az ő baja, nem értheti őt meg, ez biztos. Őt senki sem érti meg. Legfeljebb...
- Vannak mások is itt? Olyanok, mint én? - pislogott nagyokat. Ez új volt neki. Mivel nem volt számon tartva, ki metamorf, hiszen az személyiségi jogokat sértett volna - ezt az apukája mondta -, nem lehetett tudni hányan, és kik rendelkeznek ezzel a képességgel. De aztán megrázta a fejét.
- De én nem akarom, hogy változzak! Ilyen akarok lenni, mint most! - vörösbe forduló, összekuszálódó haja persze nem azt jelezte, hogy erre a hajszínre vágyna, épp ellenkezőleg, csupán érzelmei csapódtak ki képességén keresztül.
Felsikoltott, mikor meglátta, hogy mi történt, és megragadta haját, húzkodta, hogy kisimuljon, és közben behunyta szemét, próbált valami másra gondolni. De úgy, hogy közben magyaráztak neki, nem volt könnyű.
- Én ezt nem kértem, nem akarom! Nem akarom, hogy valami szörnynek nézzenek!
Most már sírt, hiába próbálta meg visszatartani, és haja ahelyett, hogy eredeti formáját vette volna fel, most fakó kék színt öltött, és úgy lelapult, mintha vizes hínár lett volna a fején.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Kissé feszeng a kanapén ülve, nem igazán tudja, hogyan oldódjon fel. Beszélnie olyasmiről, amiről még senkinek sem tette, csupa olyan kérdés merül fel, amire még maga sem tudja a választ. Fél attól, hogy valóban rájön: beteg. A következő kérdésre felkapja a fejét.
- Ez a szabály, nem? - kérdőn pislog a pszichológusra. Ő úgy tudja, hogy kötelező nagyjából egyszerre menni, szóval állandóan ha nagy nem is, de kisebb csoportok ücsörögnek a nagyteremben. Bárki láthatja, ahogy nem eszik, neki ez pedig kínos. Megszokta az elmúlt években, hogy egyedül falatozik, már amikor hajlandó arra, hogy harapjon valamit. Csendben hallgatja a nőt. Ő ezt így nem tudta. Ha mehetne korábban is, vagy inkább később, az sokkal jobb lenne. Egyáltalán miért hitte, hogy elő van írva, hogy csordaként kell kajálni? Talán csak az ismételt megfelelési kényszer készteti arra, hogy a többiekkel vonuljon, hogy ne legyen megint egyedül. Hogy tartozzon valahová. Meg sem fordult a fejében ennek ellenkezője. A nő mondandójának vége pedig gombócot szorít a torkába.
- De nekem nincsen semmi bajom - makacsul néz Zója szemeibe, annyira konok öntudattal állítja az elhangzottak ellenkezőjét, ami már veszélyes. Ijesztő. - Mindenki azt hiszi, hogy bekattantam. Pszichiáterhez járatnak, hogy meggyógyítson. De a betegség csak az ő agyszüleményük, jól érzem magam, nem vagyok éhes! - hirtelen csattan fel és rögtön keresztbe is fonja a karját maga előtt. Rögtön elzárkózik az egésztől. Azért, mert odafigyel arra, hogy mit és mennyit eszik és edz? Ez az egészséges életmód! Ezt sulykolják beléjük egy életen át, hogy kevesebbet kell enni, többet mozogni, vigyázz, mit adsz a szervezetednek. Shayleen odafigyel, gondosan ügyel mindenre. És ezért betegnek bélyegzik meg.
- Ugyanazt várják ők is, a szüleim is és valószínűleg Ön is. Hogy egyek. Hogy normálisan egyek. De mi a normális? Mi számít elfogadottnak? - teszi fel a kérdéseit immáron higgadtabban. Sosem tudta igazán, mit kéne valóban tennie. Dobálózhatnak kilokalóriákkal, meg mindenféle betegségnevekkel, de akkor azt mondja meg valaki, mi a normális és mitől lesz az? Egyáltalán miért rossz Shayleen módszere? Csak szép és vékony akar lenni. Most is ott a felesleg az alhasán és combján. Ültében össze tudná csípni a bőrt odalent és ez dühíti. Gusztustalan. Épp ekkor érkezik a kérdés, Shay pedig kissé tétován feláll és oldalt fordul a nőnek.
- Látja ezt itt? - a combját összefogja és mutatja a "sok" zsírt rajta. Mondanom sem kell, bőrt fog a lány magán. - És ha ez nem lenne elég, a hasam is mekkora... - mormogja immáron csak maga elé és most ott csípi össze a bőrt. Nagyon vékony a navinés, de egyenesen úgy érzi, hogy hájas. Csalódottan ül vissza a helyére. Sokkal szebb volt, mielőtt elkezdték volna négy hónapja a kezelést. - Borzalmasan festek - ajka lejjebb görbül egy kissé, szégyelli a méreteit, amiket ő lát. Borzasztóan reménytelen az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Na hát szóval.
Nem olyan könnyű ezt elkezdeni, elvégre még most is, hetekkel később elég sok minden kavarog a fejében. Viszont nem akar komplett bolondot csinálni magából azzal, hogy itt hebeg-habog össze-vissza mindenfélét. Inkább leül Adammel szembe, az asztalra, elvégre most még megteheti, és a bent tartott levegőt hosszan kifújja. Bízik ebben a furcsa alakban, bár, ha végignézzük a hozzá közel álló emberek sorát, ez talán annyira nem is meglepő.
- Gondolom, az alapokat tudod. Léna itt van megint, én pedig azt hiszem egy kicsit összevesztem Dwayne-nel, amikor azt mondta nekem, hogy meg kell válogatnom, mit mondok neki, mert Nina is meg Léna is a fejében kutatnak. Undorító így használni egy képességet, legyen örökölt, vagy tanult.
Böki a csőrt a dolog, még mindig, noha azon az egy alkalmon kívül nemtetszésének nem adott hangot. Mondaná még most is a magáét, de nem akarja felhúzni magát, az ebben az állapotban különben sem egészséges.
- Mindegy.
Még a vállát is megvonja miközben sóhajt egyet. Azóta az eset óta normálisan, kicsit talán semlegesen viszonyul minden érintetthez, ami talán nem a legjobb hozzáállás, de azért jobb, mintha utálkozna.
- Volt előtte pár héttel egy terhes parám, amit Mina megtudott, így megtudta azt is, hogy az apjával volt valami, és tudja azt is, hogy most már nincs. Azt hiszem, ez az egész őt jobban megviseli, mint engem. Szegénykém.
Tényleg sajnálja a kislányt, hiszen nem akarta, hogy szomorú legyen, pont ezért igyekeztek mindent titokban tartani Dwyne-nel. Azonban kiderült, és ezt a férfi is tudja, azt persze közel sem, mennyit is tud valójában a kislány, akin a mai napig érződik a megbántottság.
- Amikor veszekedtünk, mármint Dwayne-nel, feltettem neki egy kérdést, hogy ha most terhes lennék, akkor mit tenne, ő meg faképnél hagyott azzal, hogy erről hallani sem akar. Ez azt hiszem egy felhatalmazás a részéről. Biztos utálná, ha terhes lennék.
Egy kicsit meg is áll a beszédben, eddig nem is nagyon nézett Adamre, érezhető, hogy zavarban van. A kezeit először az ölébe teszi, majd feljebb csúsztatja, és finoman lesimítja a csalóka anyagot, hogy láthatóvá váljon a pocakja, amit új ruhatárával takar.
- Én viszont – eltekintve a kis feszültségtől – nagyon jól érzem magam. Viszont nem tudom, hogy mit kéne tennem ezzel a helyzettel. Mármint, szólnom kéne neki nyílván, de akkor félek, hogy olyanra kényszerítene, amire nem is akarok gondolni. Nem akarom elszúrni az életét, de a sajátomat se. Csak félek, hogy a kettő nem haladna azonos gondolatmeneten. Mit csináljak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Békés érdeklődéssel hallgatom a nőt, olykor végigpillantva rajta. Mikor taglalni kezdi a magánéletük jelenlegi állását, csak szelíden bólogatok. Igen, nagyjából képben vagyok az ügyekről. Egy mély biccentés formájában azzal kapcsolatban is egyetértésemet fejezem ki, hogy baromi ronda dolog visszaélni egy ilyen képességgel, mellyel mások fejébe lehet látni. Mondom ezt úgy, hogy ugyebár jómagam is rendelkezem ilyen adottsággal. Nem szeretem használni. Egyenesen ódzkodom tőle. Hiszen megfosztok vele másokat a szabad akarattól.
Viszont most ráébredek menet közben valamire, amivel bár barátom elmondásai nyomán eddig is tisztában voltam, csak most esik le, mit is jelent mindez tulajdonképpen: ha Léna meg Nina rendszeresen Dwayne fejében kutakodik... nos... mi kettőnkről akadnak ott sokkal érdekesebb dolgok még annál is, hogy mondjuk az exével csalja a jelenlegi barátnőjét. Kicsit talán el is kerekedik a szemem, ahogy erre rájövök, de inkább gyorsan félreteszem a bennem felmerülteket, és összpontosítok tovább Zójára, aki az asztalon üldögél előttem.
Nem igazán néz rám és meglehetősen zavart. Mi több: zaklatott. Nem csoda, elég sok történés kavarog az családi életében. Ülök csak csöndesen a kanapén, hallgatva mindazokat, amelyek nagy részéről már tudomásom volt. A férfival sokat találkozunk és elég könnyen megered a nyelve a társaságomban. Jól esik neki véget nem érően panaszkodni, tudván, hogy én aztán nem fogom se kiosztani, se hülye tanácsokkal ellátni. Csak meghallgatom és néha teszek egy-két csöndes megjegyzést.
Mikor Zója felhozza a veszekedés kapcsán a terhesség témáját, máris kiderül, már megint mennyire jó ötlet volt egy szót sem szólnom az imént. Be kell lássam, a hallgatásom tényleg sokkal inkább előny, mint hátrány. Mennyivel jobb, hogy Ő mondhatja ezt el nekem, semmint hogy én kérdeztem volna rá, miután berántott magával. Igen, rögtön tudtam, mi a helyzet. Hiszen érzem. Érzem a nőben az új, növekvő életet és azt, hogy a magzatnak Dwayne vére kering az ereiben. Így hát egyáltalán nem lep meg, ahogy a nő a hasára simít, sem az, amit közöl.
- Ugyanúgy joga van tudni, mint Neked. - hangzik fel lágy baritonom, először az este folyamán. De természetesen most sem eresztem túl hosszúra a mondandómat. Megértően, ám határozottan fénylő szemekkel fürkészem a doktornő tekintetét. Nyilván könnyebb lenne nem elmondani a férfinak, helyesnek viszont egyáltalán nem volna helyes. Ő az apja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Nem akarom elveszíteni a babám.
Védekezőn, és némiképpen ösztönös védelemként a hasa elé teszi a kezét, mintha attól tartana, hogy most, hogy a titkát elmondta a vámpírnak azonnal el is veszíti a babáját. Pedig ez nem így működik. Zavartan néz rá, szégyentől és bánattól zavaros szemmel, majd a tekintetét elfordítva hajtja le a fejét és megrázza egy kicsit a szemét.
- Ez se számítana. Nem kellenék én neki, így se, hogy a gyermekét hordom a szívem alatt. Ő Lénával boldog, ha tetszik, ha nem. Őt választotta. Ha megtudná, hogy terhes vagyok, biztos el akarná vetetni, hogy más ne tudja meg. Hogy Léna vagy Nina ne tudja meg. Én pedig nem akarom ezt.
A ruhája szélét igazgatja, mint egy szerelmes tinilány, aki nem tudja, hogy mit is mondhatna a fiúnak, így csak ül, és zavartan játszik a ruhájával, mintha abba lenne írva a válasz.
- Boldog akarok lenni. Dwayne mellett boldog voltam. Elszúrtam, amikor elengedtem, tudom, annyiszor megbántam már, és annyi mindent tettem, hogy helyre hozzam, de az univerzum nem akar kegyes lenni hozzám azt hiszem. Vajon vannak bűnök, amiket sosem tehetünk jóvá, bármennyire is próbálkozunk? Azt hiszem ez ilyen. Bármit teszek is, sosem tudom visszacsinálni, hogy akkor elmenekültem előle. Annyira gáz vagyok.
Könyökei a térdeire nehezednek, arcát a tenyereibe temeti. Nem sír, csak szó szerint ég a képe, érzi, ahogy forróság járja át az egész arcát, ahogy a zavar egyre jobban előtör belőle.
- Nem is értem, mit hittem. Csak jó volt minden. Annyira hiányzik, hogy csak üljek mellette a kanapén, csak legyünk, kizárva a világot. Amikor erre a babára gondolok, úgy érezem, mint, egy második esélyt. Felnőttem, már nem vagyok csitri, tudom, hogy nem könnyű egyedül, Minával se volt az, de ez a kicsi, megérdemli, hogy megszülessen.
Végre felemeli a fejét, állát a tenyereibe csúsztatva néz a férfire.
- Ha Dwayne azon is kibukik, ha felmerül bármi, amit csináltunk együtt, akkor mit tenne, ha kiderülne a baba? Nem hiszem, hogy bántana, de mi van, ha mégis? Ha hirtelen történne valami? Rossz napon mondom el, összeveszünk, bármi. Én nem vagyok olyan jó már a varázslatokban, meg nincsenek olyan jó érzékeim. Mi lenne, ha az utolsó hónapokra csak betegszabadságra mennék, egy kicsit el innen. Nem lenne szabad menekülnöm, de megint itt van a késztetés, hogy elfussak. Nem akarom, hogy a gyerekem apa nélkül éljen, de azt se, hogy Dwayne meggyűlöljön, vagy kényszerítve érezze magát, vagy kényszerítsen engem. Bár ne lennék belé szerelmes, minden annyival egyszerűbb lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Senki nem fogja elvenni a babáját. Most legalábbis biztosan nem. Na jó, ez most nem volt túl biztató. A lényeg, hogy igazán felesleges ezen aggódnia. Tudom, ettől még teszi. Ahogyan ilyen érzelmi válságban sem kéne lennie, mégis benne van. Bánja a múltbeli tetteit és próbál ugyan feledni, ám közben ostorozza magát. Noha nem hiszem, hogy olyan bűnei lennének, amelyek miatt ne nyerhetné el az üdvösséget. Ami miatt el lenne átkozva és ne lehetne boldog. Nem erről van szó.
Némán figyelem, ahogy arcát kezeibe temeti, magába roskadva és folytatja az önmarcangolást. Szavai arra késztetnek, hogy lesüssem a szemem kissé. Combjaimon pihentetett kezeim felé pislogok. Így teszek akkor is, amikor felnéz rám és felteszi nagy kérdéseit. Csak ülök, kissé lehajtott fejjel, arcom mellé lógó hajjal.
Azt mondja, nem csitri. Már hogy ne volna az? A nők mind azzá válnak, ha bekerülünk a képbe. Ha meglátnak és megszeretnek, vagy ha éppen elveszítenek és akarnak minket vissza. Akármilyen erősnek és hidegnek mutatják magukat, ábrándokat szőnek kanapén üldögélésekről és babákról, és olyan szavakat használnak, mint a szerelmes. Kész tanulmányt lehetne írni róla, vajon mi van egy Dwayne Warrenhez hasonló halandóban, ami miatt egyik nőt képes az ujja köré csavarni a másik után. Meg hát nem csak őket...
- Nem fog bántani. - szólok mély hangon, felemelve végre a fejem és a szemébe nézve. Pár hosszú pillanatig csak tekintetébe merülve ülök, így erősítve meg magabiztos szavaimat.
- Egyedül az a helyes út, ha tudatod Vele, hogy a gyerekét várod. Tőlem persze nem fogja megtudni. - rázom meg finoman fejemet, és bár mondandóm véget ért, tekintetem és markáns vonásaim még beszélnek. Azt közlik a nővel, hogy bár mint mondtam, a titka nálam biztos helyen van, nem leszek jó véleménnyel róla, ha a két szülő eredendő jogát kisajátítja egymagának. Vannak persze különleges esetek, mikor ilyesmit lehet tenni, viszont ez most egyáltalán nem az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Tudom. Vagyis, tudni akarom, azt hiszem. El akarom hinni, hogy nem fogja, csak...
Felkelve az asztalról, idegesen indul el egyik, majd másik asztal felé. Szegény baba, az utóbbi időben próbált pillangókra meg virágokra gondolni, és a legőszintébben mosolyogni, érezni, hogy boldog, hogy neki is jót tegyen, de biztos érződött, hogy a lelkiismeret furdalás is ott van, nem hagyja nyugodni, és hogy valakivel egyszerűen meg kell beszélnie.
- Amikor találkoztam Dwayne-nel, tudtam, hogy ő az. Ő más volt. Sosem éreztem ilyet. Nem értettem, mi a frász van. Annyira egyszerű volt minden, annyira egyértelmű. Vele megyek, lesz egy farmunk, állataink, gyerekeink. Sok gyereket akartam, ő meg nem szólt semmit. Ki tudja, ha nem vagyok egy idióta barom, most lehet ez lenne. Lehet a legnagyobb problémám azzal lenne, hogy holnap minden gyerek reggelijét időben el tudjam készíteni, mielőtt iskolába indulnak. Bár ez lenne. Bár visszamehetnék oda.
Persze, hogy vádolja magát, hiszen minden erre épül. Az összes veszekedésük, hogy Dwayne nem bízik benne, hogy nem tudna vele kapcsolatban élni. Minden arra, hogy lelépett. Az már senkit sem érdekelt, hogy szinte még gyerekként azt hitte, olyan erős a dolog kettejük között, hogy Dwayne utána megy, hogy nem tud összecsomagolni se, és már ott áll az ajtóban, vizesen, és akkor odafut hozzá, és minden jó lesz. Nem így lett, befejezte a csomagolást, várt, órákat, aztán kisétált a szobából, leadta a kulcsokat, és hazautazott. Gyerekes ostobaság volt a részéről.
- Nem bízik bennem, nem tud velem lenni, nem tud felvállalni. Nem érek annyit, hogy ezeket a kiváltságokat megkapjam tőle. Csinálhatok akármit. És tudod mi a legszomorúbb? Hogy ő továbbléphet, szerethet mást, de a vérem miatt, nekem csak egy ilyen van az életemben, és az ő. Csinálhatok akármit, elhiheted. Kétszer váltam el, tudom, miről beszélek.
Most már szabályosan dühös, ahogy megáll végül megint középen, már ő szédül el benne. A fotelhez lép és bele huppanva néz a férfire szomorúan.
- Pedig annyival könnyebb lenne, ha elmondanád. Csak úgy, simán, határozottan. "Zója terhes, a tiéd a gyerek. Ne akadj ki, nem akar rákötelezni semmire, csak nem meri elmondani, mert tart tőle, hogy nem akarnád. Nem kell csinálnod semmit, csak tudj róla. Hagyd, hogy babázzon, elvégre annyira vágyott erre." Olyan könnyű ezt kimondani így. Olyan lazának tűnik, nem? Pedig nem az. Ha itt állna most, azt hiszem bőgnék. Nem tudom neki elmondani, nem megy. Előttem van az arca, ahogy azt mondta, hallani sem akar róla, hogy terhes vagyok. Nem akar. Akkor meg minek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Csöndben végighallgatom. Végighallgatok mindent, mint mindig. Szemlélem a háborgó, önátkozó fel-alá járkálást, és csak lustán pislogok olykor. A nő szíve csak úgy zakatol, a pulzusa az egekben, a légzése csaknem ziháló, ahogy feltörnek a sorsfordító emlékek, és magát okolja azért, hogy rossz irányba terelődött az élet. Pedig ehhez egy párkapcsolatban mindig két ember kell. Persze, ki ennyire, ki annyira veszi ki a részét, azonban ez a dolgokon mit sem változtat: ha egyedül önmagára dühös, azzal csak örök keserűségbe lovallja magát.
Ismét álomképeket taglal tömérdek gyerekről, egy farmról és hogy boldogan, amíg meg nem. Miért hiszik az emberek, hogy ha megkaptak volna valamit az élettől, ami most nem az övék, akkor minden rendben lenne? Hogyan hiheti egy percig is, hogy abban a helyzetben Dwayne nem olyan lenne, mint most?... Hogy milyen Dwayne? Makacs, lobbanékony, hisztis, gyerekes és nagyon egyszerű. Neki csak kell egy csinos nő, aki gondoskodik róla és odavan érte. Amíg ezeknek a feltételeknek Zója készségesen megfelel, minden szép és jó lenne, amíg valaki még odaadóbban nem fordul a férfi felé. Az auror pedig koránt sem elvetemültségből válik ilyenkor hűtlenné, hanem mert nem bír nem beleolvadni az érzésbe, hogy törődnek Vele. Még akár akkor se, ha rólam van szó. Ha nem egy égimeszelő férfi lennék, hanem egy helyes, bögyös lányka, akkor -a fajom miatti tettetett utálkozások és nagy jelenetek közt bár, de- képes volna végleg nálam ragadni. Persze, kínosan ügyelve rá, hogy senki ne tudjon arról, hogy egy éjlénynek adta magát.
Érdekes, amit Zója a vélavérről mond és arról, hogy általa egyetlen emberhez kötődik szerelemmel egész életében. Tudtam én ezt, csak mindig elfelejtem. Valahogy hátrább kerül a gondolataim közt. Na igen, ez jelentősen megnehezíti a nő helyzetét. Azonban semmi nincs kőbe vésve. Én már csak tudom...
- Te is tovább léphetsz. - jelentem ki lágy, rekedtes hangomon. Tekintetemből kiolvashatja, hallottam és értettem minden szavát. Nem annak mondok ellent. Csak rávilágítok, hogy magunk alakítjuk a sorsunkat, akármilyen hihetetlen. Ha én is a fajtámra hivatkoznék, most nem a kanapén üldögélnék ilyen békésen, hanem a doktornőcske vérében fürödnék jólesően. Úgyhogy mikor azt mondom, tovább lehet lépni, nem a levegőbe beszélek. Baromi nehéz felülemelkedni saját magunkon, ez tény. De nem lehetetlen. Persze, a késztetés, az érzés, a vágy mindig ott marad. Azonban csakis rajtunk áll, mit kezdünk vele.
- Rendben. - kapok könnyedén az alkalmon, mikor lehuppan mellém és bejelenti, mennyivel egyszerűbb volna, ha én közölném Dwaynenel a hírt. Bevallom, fogalmam sincs és őszintén szólva nem is érdekel, mennyire gondolta ezt most komolyan, mert olyannyira kedvemre való az ötlet, hogy mindenképpen szeretném végrehajtani. Főleg, hogy ennél jobb megoldás nincs. A végén még nem árulná el a férfinak, hogy a gyerekét várja, én meg úgy kéne barátom szemébe nézzek, hogy közben a tudásnak ezt a jelentős terhét hordozom magamban. Persze, lelkiismeret furdalást képtelen vagyok érezni és már rég megtanultam kezelni egy ilyen helyzetet. Egyáltalán nem jelentene gondot a számomra. Ahogy az sem, ha átmennének rajtam egy kocsival vagy ha ezüsttel megkorbácsolnának. De azért lássuk be, egyik se kellemes...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Ez _ nem_ így működik.
Az a nem, talán egy kicsit erősen lett megnyomva, és talán egy kicsit jogtalanul, hiszen ő is túllépett a saját lénységén, és itt cseveg vele, holott le is csapolhatná, talán fel se tűnne senkinek. Igazán kellemetlen a gondolat, ami átszalad az agyán és hirtelen kap oda a csuklójához. Rossz tulajdonsága, de igen alacsonyan van a fájdalomküszöbe ilyenekre, így aztán akarva - akaratlanul átérzi ezeket, és ilyenkor önkéntelenül is kifejezésre juttatja.
- Próbáltam, tényleg. Voltam férjnél Dwayne után. Próbáltam randizni, feloldódni, de elég pocsék, ha nem tudsz szabadulni az érintésétől, az ölelésétől, vagy ahogy dühösen megvillan a szeme. Komolyan, én lennék a legboldogabb, ha tovább tudnék lépni. Hiányzik, hogy valakinek én legyek az, akiért érdemes küzdeni.
De még mennyire, hogy hiányzik neki, így meg próbálkozni se mer, hiszen nem sz a fajta nő, aki becsapna bárkit is azzal, hogy elhiteti, viszonzottak az érzések, hát még azt, hogy rá vágyik. Nem képes erre, hiába nem látta akkor a férfit már vagy öt éve, amikor Tamást megismerte, mégsem tudott szabadulni tőle, és nem tud most sem, nem tudott tavaly sem, amikor elzárkózott az egész varázsvilágtól.
- Hm?
Kétkedve pillant a férfi felé, nem jó vicc, hogy azt mondja, elmondaná neki. Tényleg megtenné? Hiszen ezt Zójának kellene, de ő nem képes rá, nem mondaná el. Ha valaki, aki mondjuk éppen Adam, átvállalná tőle ezt a feladatot, valószínűleg bármit megtenne neki.
- Mit kérsz érte cserébe?
Semmi sincs ingyen, még barátoknál sem. Ezzel ő is tisztában van, és a hálálkodás helyett rögtön érdeklődni kezd, majd egy pillanattal később magyarázkodni is:
- Mármint hálás lennék, ha segítenél, de ez egy elég komoly dolog, nem kérhetem tőled csak úgy, ingyen, hogy megtedd. Hátha tudok adni valamit, amire neked van szükséged. Olyan ez, mintha az életemet mentenéd meg.
Bár valljuk be, most is átsuhan az agyán, hogy csak a beszélgetéstől lesz megmentve, attól nem, hogy Dwayne utána megkeresse és ugyanúgy negatívan jöjjön ki a játszmából.
- Félek attól, hogy mi lesz ha megtudja. Talán mégsem jó ötlet elmondani neki.
Idegességében fogait csattintja össze, majd a szájába harapva, zavartan lepillant a hasára és halvány mosoly szalad végig az arcán, ahogy megsimogatja. Ha csak a babára gondol, minden negatívuma elszáll, és csak a pozitívumokat látja.
- Már el is felejtettem, milyen jó érzéssel tölt el a terhesség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

De. Így működik. Persze, egyáltalán nem egyszerű, hanem pont hogy eszetlen nehéz. Viszont, amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. A saját érdekében. Nem tudom, belátja-e, vagy inkább még fürdőzik az önmarcangolásban meg a kínzó vágyódásban. Majdnem felsóhajtok, ahogy ismét mesélésbe és magyarázkodásba kezd. Hajlamos vagyok újra és újra elfelejteni, mennyit beszélnek a nők, meg úgy egyáltalán az emberek. Dehát jól esik nekik kiadni magukból. Érthető. Éppen ezért állom meg az ilyen bunkó megnyilvánulásokat. Hiszen belefér. Bele kell férjen. Hadd beszélje ki, ami benne van! Úgy könnyebben átlátja a helyzetet és talán rájön olyasmikre, amik eddig csak lappangtak benne.
Összevonom aztán szemöldökömet, amikor arról kérdez, mit szeretnék cserébe, ha én közlöm Dwaynenel a hírt. Mint mindig, ha felajánlásról van szó, a vér ugrik be elsőnek, azonban hamar elvetem ezt. Egy részről azért, mert abból csak botrány lenne, másrészt meg...
- Semmit nem kérek. - felelem, röpkén megrázva fejemet.
- Ha Te nem mondod el, számomra megkönnyebbülés volna, ha akkor legalább én elmondhatnám. Nem rajongok azért, hogy ezt titkoljam előle. - tisztázom a dolgot nyugodt, egyenletes hangon, le sem véve tekintetem Zójáról.
- Teljesen mindegy, hogy jó ötlet-e... - szólok aztán valamivel keményebben, mikor már megint itt tartunk. Ezt nem hiszem el...
- Te mit szólnál, ha a tudtod nélkül rendelkezne bárki a még meg nem született gyerekedről? - kérdezem Tőle, szemöldökömet erősen összevonva. Nem hittem, hogy egy felnőtt nőt, főleg egy pszichológust így kell győzködni ilyesmiről. Pont arról beszél, milyen jó érzés a terhessége. A gyerekáldás. Csak azért, mert nő, szerinte joga van ebben egyedül részesülni és döntéseket hozni? Csak mert a természet úgy döntött, az Ő hasában fejlődik ki a magzat?
- Komolyan szívesen közlöm vele, ha szeretnéd. Ha így könnyebb. - térek erre vissza, viszaszelidítve hangom a megszokottra. Közben előre dőlök, és combjaimra könyökölök, oldalvást tekintve a nőre magam mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

A kérdés jogos, érezhető némi bűntudat, ahogy lesüti a szemét, és ajkai pengevékonnyá változnak. Egy kicsit bánja már, hogy behúzta Adamet, és beavatta, de jogos, amit mond. Mina, mostani állapotában leginkább az apja ellen hangolja őt, sőt szabályosan ellenezte, hogy a férfi megtudja. Úgy tűnik az, amit az apjával tesznek, elég erősen kihatott a gyerekre is, annyira, hogy nekiállt tenni ellene, hogy az ő fejébe is kutassanak. Neki magának nem állt szándékában a gyereket az apja ellen hangolni, csak elmondta, hogy mi a baj, hogy Mina megértse, miért nincsenek együtt a szülei.
- Rendben.
A beleegyezését halkan, de határozottan mondja ki, hálásan pillantva Adam felé. Nem a férfinek kellene elmondania, hanem neki, de egyszerűen nincs mersze odaállni Dwayne elé, azok után, hogy a férfi azt mondta, olyanról, hogy ő terhes lenne, hallani sem akar. Ez a jelenet újra felvillan előtte, ajkai egy pillanat alatt lebiggyesztődnek, és érzi, ahogy könnyek szöknek a szemébe.
- Egész életemben menekültem. Nincs senkim, csak Mina és a baba a pocakomban. Kezd egyenesbe jönni minden, nem akarok elmenni innen, csak mert valakinek szúrom a szemét. Már majdnem jól alakult minden.
Az utolsó kérdést nem teszi fel, nevezetesen, hogy miért kellett Lénának visszajönnie, vagy a bónusz kérdést, miért kell Ninának döntő bírát játszani olyan dolgokban, amihez semmi köze. Inkább lenne élete annak a kis kotnyeleskedőnek. Hirtelen mozdulatokkal törli le a dühtől kicsorduló könnyeket, és inkább a szemközti falon lévő kép hosszú bámulásával zárja ki a lehetőséget, hogy Adamra nézzen.
- Ha nem mondom el, akkor is tudod, ugye? Megérzed, hogy bennem van. Mit tudsz még róla?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Lehet, hogy bánja már a nő, hogy berántott az irodájába, azonban akármennyire fáj neki és felzaklatja, akkor is ez a legjobb dolog, amit tehetett. És szerintem ezt Ő is érzi a lelke mélyén. Később talán be is vallja magának. Most nem várok el ilyesmit. Most bőven elég az, hogy elfogadja a felajánlásomat. Már ezzel túllépet saját magán. Ez elismerésre méltó. Mert persze, mondhatnánk, hogy a könnyebb utat választotta, azonban ez koránt sem ennyire egyszerű. Megtehette volna, hogy elutasítja a felé nyújtott kezet és letilt arról, hogy bármit mondjak Dwaynenek. Aztán szépen megszüli a gyereket, és azt hazudja, hogy nem a férfié. Valószínűleg vannak ismerősei gyógyítói körökben. Nem volna túl nehéz tesztek eredményeit meghamisítania arról, kié a baba. Viszont ez a legnagyobb gerinctelenség volna. Meg rizikós is. Ami becsülendő, hogy a nő nem félelemből dönt végül a segítségem mellett, hanem jóérzésből. Jó, meg egy kis félelemből.
Ellágyult, nyugodt szemekkel figyelem, csaknem együtt érzően, ahogy elrebegi könnyekkel átitatott, bús szavait. Szusszanok egy nehezet, és lesütöm pillantásom egy kicsit, hagyva neki egy kis teret ezzel. Egy ideig nem fürkészem Őt. Csak akkor tekintek rá ismét magam mellé, mikor kérdez. Ekkor bólintok egyet. Igen, megéreztem, hogy terhes. A vér áramlása, a test belső és külső tevékenysége, a gépezet kemény és feltűnő munkája révén az emberi szervezet nyitott könyv nekem. Csak rajtam áll, beleolvasok-e. A nő most azt kéri, tegyem meg.
-  Mire volnál kíváncsi? - kérdezek vissza békésen, felfedve ezzel Zója előtt, hogy igazából bármit elárulhatok neki a benne fejlődő gyermekről, amit csak szeretne. Egészség, nem, vértípus, kedély... Bármit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Amikor bólint akkor legalább az önmarcangolás "miért is mondtam el?" része egy kicsit lejjebb nyomódik, bár roppant mókás lett volna az a helyzet, ha nem szól semmit, Adam meg gratulál Dwayne-nek, a születendő gyerekéhez. Na akkor lenne cirkusz, bár valószínűleg így is lesz. De még mekkora. Zavartan pislog párat, arcán halvány mosoly jelenik meg.
- Nem is tudom. Egészséges?
Ez az egyik legfontosabb, ha egészséges, akkor minden rendben van. Bár nem mondott mást a doktornő sem, azonban Adam képességeihez nem tud felérni. Ő olyat is lát, amit a doktornő nem. Óvatos szeretettel simogatja a kis titkot, hiszen a férfi előtt már megteheti. Ezek a ruhák, a sok minta, és nem testhez simuló fazon most még jól elrejtik a születendő csöppséget, de tudja, hogy lesz olyan, amikor ezt már nem kell és nem is tudná senki elől rejtegetni.
- És a nemét. Minát fiúnak hittem, most tippelni se merek.
Akkor hajtotta az, hogy mind a ketten fiút szerettek volna, persze, ha újra visszamehetne vagy eldönthetné, akkor is Minát kérné vissza. Kicsit makacs és önfejű, kezd úgy tűnni, hogy Dwayne vére feléledt benne, de ettől függetlenül is imádja. Sőt, kifejezetten örül, hogy a lánya nyit a világra, így végre nem olyan kis mimóza, mint korábban. Mina miatt se akar elmenni. A lány végre megtalálta a helyét, boldog és nyitott, eltekintve attól, ami most zajlik, így hát nem teheti meg, hogy megfosztja mindettől.
- Annyira jó lenne, ha én is tudhatnám, amit te tudsz. Mesélj róla, olyan kíváncsi vagyok. Vajon kire fog hasonlítani? Mina gyerekként olyan volt, mint én, most meg egyre inkább az apja, nem csak belsőre, külsőre is. Az apja egyre több vonását kezdem észrevenni rajza. Ez például nagyon érdekes.
Fecseg, igen, most jutott el odáig, hogy ha Dwayne megtudja, az azt jelenti, hogy meg kell tudnia. Akkor is, ha nem akar hallani sem ilyesmit. Majd ha megtudja, akkor már okosabb lesz, hiszen akkor látja majd a valós reakcióit, nem csak az elképzelteket, ahogy hadakozik és kényszerít. Lehet, hogy nem is lesz ennyire vészes a dolog, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Dr. Adam Kensington. Egyáltalán nem hangzik rosszul. Akármilyen bizarrul hangzik, nagyon sokszor felmerült már bennem, hogy orvosnak álljak. Jobban mondva, hogy orvoslással is foglalkozzak az ezer más tevékenységem mellett. Hiszen könnyedén megállapítom bárkiről, milyen az állapota, szenved-e bármilyen betegségben. Ehhez mondjuk még csak az sem kéne, hogy ismerjem a különféle kórokat és rendellenességeket. Egyszerűen bejönne a páciens, elé állnék, vagy a gyorsaság kedvéért hozzáérnék, és közölném egy hivatásos doktorral, miket észleltem nála. Ő meg ezek alapján felállítja a diagnózist. Nem kellenek se kivizsgálások és semmilyen teszt. Csak én. Egy két lábon járó orvosi csodaeszköz. Persze, menőbb volna, ha kitanulnám a gyógyító szakmát, hogy meg tudjam nevezni a betegségeket és elváltozásokat, amikre rábukkanok. Valószínűleg nem is esne igazán nehezemre, hiszen magamra szedhettem már az effajta tudásból is bőven. Két bökkenő van: egy részről a vér, ami ezzel a munkával járhat, más részről pedig az, hogy mégis ki bízná magát egy vámpírdoktorra? Már persze a mellettem ülő nőn kívül...
- Egészséges, bár kissé gyenge. És fiú. - árulom el azokat, amikről kérdez. Oldalvást figyelem Őt, továbbra is combjaimon könyökölve, előre dőlt ültömben. Kezeimet magam előtt lelógatva kulcsolom.
- Még nem igazán lehet megállapítani, kire fog hasonlítani. Ez a későbbiekben dől el. Amit még tudok róla, az az, hogy negyedrészt véla és hogy megvan benne a varázslat. Most éppen viszonylag nyugodt, de az előbbi idegeskedéssel felzaklattad. - ecsetelem tovább kellemes baritonomon mindazt, amit elmondhatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Fiú?
Az első gondolata az, hogy akkor talán mégsem kellene elmondani Dwayne-nek. Az indok azonbna egyszerű, a vélavérrel rendelkező kisfiúk két generációval a tiszta vérű véla után még mindig negyed részben lények, vagyis sokkal nehezebben fér össze a vérük az emberével. Emlékszik rá, hogy az anyja kész csodának mondta mindig, hogy elsőe egy félvéla fiúgyermeket szült, de emlékszik arra is, hogy a közte és Bella között eltelt idő alatt igen sok vetélése volt az anyjának, amiket nehezen viselt el. Hol a stressz, hol csak szimplán az összeférhetetlenség miatt. Nem akar veszekedni, már annyira megszokta a kisbaba gondolatát, hogy egyszerűen nem akarja, hogy elveszítődjön, és fél, ha veszekednek, akkor baj lesz.
- Azért gyenge, mert fiú. Oda kell figyelnem rá jobban.
A mosolya szélesebbé válik, érződik, hogy a közérzete egyből megváltozik. Kisfiú. Annyira vágyott egy fiúra, és tessék, most megkapta a lehetőséget, és ha nem szúrja el, akkor egy csodás kisgyerek lesz az eredménye. Nem szeretné elszúrni.
- Persze, tudom, hogy azt csak később, de akkor is annyira jó lenne tudni. Amikor Minával voltam terhes, nem voltam rendesen orvosnál, sem vámpírdoktornál.
Itt elereszt egy apró kuncogást is, most már Adamre pillant, és rendesen hozzá beszél, elvégre úgy illik.
- A nagyapám fogadott házi orvosokat, ők láttak el engem is. Kitűnő orvosok, de semmit sem mondtak nekem, mindig csak vele beszéltek.
Nem szokott erről beszélni, sem a családjáról. Nem véletlenül. a szülei kitagadták, amiért teherbe esett, anélkül, hogy házas lenne, és nem is volt együtt a gyerek apjával, a nagyapja életéből ő lépett ki, amikor a férfi "vissza akarta fordítani a kellemetlen folyamatot", vagyis, hogy a vélák vére emberével keveredik. Kerüli a témát, és talán Dwayne az egyetlen, aki valamennyit tud ezekről a dolgokról. Kemény lenne, ha a szüleivel tartaná a kapcsolatot. Most megint kitagadhatnák.
- Varázstudó, és negyed véla is. Milyen szép fiú lesz. Aggódnom kell majd a kislányok miatt is, nem csak a fiúk miatt. Persze a fiúkkal is csak addig lesz baj, amíg Mina felnőtt nem lesz, akkor ugyebár vámpírrá válik. Ezt még valahogy nem nőtte ki. Nem mintha baj lenne, csak szülőként azért nem kéne nyíltan támogatnom az ilyen irányú törekvéseit, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Üldögélek csak tovább a doktornő kényelmes kanapéján, békésen hallgatva eszmefuttatásait, elmondásait. Szólni nem nagyon szólok hozzájuk. Mégis mit mondanék? Inkább csak türelemmel végighallgatom, figyelmesen kémlelve Őt. Hagyom, hogy kigördítse magából a gondolatárt, ami eddig benne tobzódott. Amikor a vámpírdoktor kifejezést használja és kuncog kicsit, vonásaim jobban ellágyulnak. Ez az ötlet újra és újra megtetszik nekem, mikor felmerül, csak végül mindig elvetem a már említett, érthető okokból. Lehet, egyszer azért megpróbálhatnám...
- Ha támogatni nem is feltétlen kell, de inkább, mint tiltani. - véleményezem a Mina vámpír lesz, ha nagy lesz ügyet. Persze, mondhatnánk, hogy egy fajtámbelinek nem feltétlen kéne tippeket adnia gyermekneveléssel kapcsolatban, azonban ez a világ hülyesége lenne. Attól még, mert én soha nem tapasztaltam, milyen szülőnek lenni és valószínűleg soha nem is fogom, attól még elég jelentős rálátásom lehet erre a témára és jóval több példát láthattam arra, ki hogyan szúrja el a kölyke életét, mint bárki más. A lényeg, hogy én nem aggódnék a Warren lány miatt, és nem hiszem, hogy Zója rosszul kezelné a helyzetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Persze, nem is akarnám, okos kislány ő.
Erre az egyre mindig támaszkodhatott. Most is, megvallja, inkább járjon ez a lányka fejében még pár évig, mint a fiúk, elvégre van ebben az iskolában pár példány, akiknek a stílusa bár megnyerő, de nem szeretné, ha Mina azzal állítana haza, hogy éppen közülük valaki lett a párja. A gondolat is ijesztő.
- Öhm. Éppen úton voltál, én meg közbe szóltam. Biztos céllal mész valamerre.
Nem is gondolt bele, hogy a férfinek éppenséggel dolga is lehet, és okkal jött az iskolába, és okkal haladt éppen kifelé. Biztos csak volt egy kis elintéznivalója. Igen, csak erről lehet szó. Ő pedig gonosz módon berángatta, és kiöntött ide neki mindent, ami a lelkét nyomja, sőt, ami azt illeti a férfi megtesz neki valami olyasmit, amit nem is kérhetne, méghozzá, hogy elmondja Dwayne-nek, gyermeket vár tőle. Ez az ő feladata lenne, de egyszerűen mire ráveszi magát, addigra az is lehet, hogy már a kisfiú is ide jár majd. Valahogy mindig így sikerül.
- Adok valamit.
Felkelve az asztalhoz lép, hogy felvegye a táskáját, kis kutatás után pedig elővegye a pénztárcáját, és abból egy képet, amit végül Adam kezébe nyom.
- Azt hiszem sorsszerű volt, hogy gyere. Eredetileg ezt akartam ott hagyni az asztalán. Lehet a másikat kéne adnom, amire nem írtam semmit.
A kép egy ultrahang felvétel, méghozzá a mágikus világnak köszönhetően, mozgó felvétel, bár szakavatatlan szemnek nem feltétlenül egyértelmű, hogy mit kell nézni. A kép hátán felirat van, a nő jellegzetes szépen kanyarított betűivel: "Tudom, hogy nem akarsz róla tudni, de nem akarok hazudni neked."
- Amúgy, ha a faluba mész, mehetnénk akár együtt is. Haza kéne mennem, hogy aludjak egyet, lehet Mina is otthon van, nem akarom, hogy egyedül legyen. Mostanában elég sok minden történt, ami miatt kicsit ki van akadva.
Persze nem biztos, elég sok időt tö9lt fent, azonban jobb, ha holnap reggel Botond nem itt fekve találja meg, nem lenne túl szép a magyarázkodás.
- Szerdától otthon vagyok, már ha Dwayne akar tudni róla. Nem feltétlenül kéne ezt az iskolában intézni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Megrázom a fejem, így jelezve neki, hogy ne aggódjon, nem tart fel. Ha sürgős dolgom lenne, vagy bármilyen oknál fogva nem akarnék itt lenni, nem lennék itt. Soha nem okozott gondot számomra, hogy közöljem valakivel, ha más tennivalóm van, vagy ha egyszerűen nem óhajtom rá fecsérelni az időmet.
Felállok a kanapéról, mikor a nő az asztalhoz megy valamiért, amit hamarosan átnyújt nekem. Átveszem Tőle a képet. Egy felvétel a babáról. Nézegetem a fotót, miközben Zóját hallgatom, meg persze az írást is elolvasom a másik oldalon. Bólintok neki, a szemébe tekintve, és dzsekim belső zsebébe csúsztatom a képet.
Tőlem mehetünk együtt, persze. Úgyhogy hamarosan édeskettesben hagyjuk el a rendelőjét. A festmények valószínűleg beszélni fognak erről. Az iskolai pszichológusnő berántotta a falu vámpírját a szobájába, ahonnan aztán később együtt távoztak. Egyenesen mehet az Edictum pletykarovatába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ella

Kicsit még szédülve fekszem a vastag jégrétegen a folyosó közepén, és az előző csúnya eséstől kótyagos fejjel bámulom a plafont. Majd mindjárt felkelek megint, tényleg, csak ki kell heverni a gravitáció páratlan élményét.
Hogy ez az egész hogyan kezdődött?
Én megmondtam, hogy nekem kell internet, egyszerűen lefoglal és levezethetem a fölös energiáimat a monitor előtt ülve, csapkodva a billentyűzetet és az aktuális játék chatjébe hevesen gépelve a rövidített angol káromkodásaimat. Ez az, amire pillanatnyilag nincs lehetőségem, cserébe azt a tanácsot kaptam, hogy "foglald el magad". Na és mivel? Számba vettem a lehetőségeimet, majd arra jutottam, hogy egészen kedvet kaptam korcsolyázni, ennek azonban több buktatója is van:
... először is, nem tudok korcsolyázni.
... másodszor pedig, minden gyermek életében vannak nagyon súlyos, traumatikus emlékek, vagy legalábbis olyan hiedelmek, amelyek mélyen beágyazódtak a világról alkotott elképzeléseibe. Ilyen a németeknél a Sandman, a holdon élő alak, aki a rossz gyerekekért eljön és kivájja a szemüket. Vagy az a tévhit, hogy ha lenyeled a dinnye magját, akkor az kikel a hasadban. - Vagy az, hogy korcsolyázás közben elesel és valaki korcsolyájának éles bigyója lenyisszantja az ujjaidat. Ez van, belegondolva ez tök jogos félelem, amekkora szerencsém nekem van.
Persze elmehettem volna így is, csak simán cipővel rámenni a jégre, de az olyanokat általában csúnyán kinézi a sznob, korcsolyázni tudó társaság, mert mi az, hogy nem piruettel és dupla csukafejes szaltóval (van egyáltalán ilyen?) érkezel a pályára. Tehát csináltam magamnak egy másik pályát, szerintem helyre kis jégplacsni lett, a kívánalmaknak megfelel, mellesleg pedig nagyon jó szórakozás nézni, ahogy néhányan elzakóznak, miközben megpróbálnak átvergődni a "támadás" áldozatául esett folyosószakasznak. Gyanítom, hasonlóan bénán nézhetett ki az előbbi manőverem is, így egy "hja, hát így terveztem, egyébként is le akartam pihenni" felkiáltással úgy maradtam, ahogy leérkeztem: hanyatt fekve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A pletykák olyan dolgok, melyekről vagy suttog az ember, és terjeszti őket véges-végtelen, vagy utánuk jár, hogy vajh' igazak-e, vagy pedig csak egy félnótás festmény fondorlatos füllentése.
És hát valljuk be, Ella sokkal izgalmasabbnak tartotta, ha megnézi magának a dolgokat, és belecsöppen esetleg egy-egy kínosabb szituációba ezáltal, mint csupán beszélni róluk valakivel. A száját bárki tudja jártatni, de keveseknek van mersze megnézni, mi a helyzet.
Ella pedig mindkettőt szerette csinálni, jobbára szimultán, így aztán, mikor hírét vette egy folyosószakasznak, amint nem lehet végigmenni anélkül, hogy valami váratlan ne történne, félredobta a könyveit, amiket csak azért rakott maga elé, hogy félredobhassa, és már suhant is az emlegetett irányba. Megpróbálta magával rángatni több évfolyamtársát is, ám azok úgy néztek rá, mint sült bolondra (tehát, mint általában), és a VAV-ra hivatkozva passzolták a kivételes lehetőséget, hogy a vöröslő hajú lánnyal szórakozzanak. Sebaj, úgy kell nekik, a lány biztos volt benne, hogy nem marad egyedül.
Az pedig nem nagyon jutott eszébe, hogy lehet neki sem ártana komolyabban vennie a vizsgát, mely a küszöbön állt, egyszerűen azért, mert mindenki azt várta tőle, hogy így tegyen. Helyette inkább arra fókuszált, hogy bizony ott fekszik valaki a folyosó közepén, kezét-lábát szétvetve, mint akinek egyszercsak egyébe jutott, hogy elfáradt, és ledőlt a kőre, ott, ahol épp állt.
Közelebb érve már gyanúsan fénylett a folyosó, de addigra a közelebb már annyira közel volt, hogy Ella mindkét karjával csapkodva próbálta megőrizni egyensúlyát, ahogy a jégre érve egyszerűen tovacsúszott.
- Hellóóó...! - integetett a srácnak, miközben elcsúszott mellette.
Aztán a hátsóján csattant, amit elfojtott jajdulás kísért. Persze kellett neki rázni a kacsóját, azzal nem őrizhette meg az egyensúlyát. Mindenesetre a hideg jégen ülve igazoltnak tekintette a pletykát. Itt valami tényleg történt.
- Szerintem eltört valamim. Szerinted eltört valamim? - úgy döntött, mozdulatlanul várja meg az eredményt, biztos, ami biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Nem minden nap sikerül a véletlen folytán az embernek összefutni az iskola pszichológus néniével, viszont ez a bizonyos ma más volt. A hölgyemény mérhetetlen kedvességről és gyermekbarátságáról is tanúbizonyságot tett a szememben, mert nagylelkű módon felsegített a földről, majd készségesen megmutatta, hogy hol is van az a bizonyos rendelő. Életemben nem voltam még pszichológusnál, de ha belegondolok biztosan kedvesek lehetnek, mivel Zója néni is kedves. Behívott, majd elmagyarázta az elém táruló dobozok és fóliák szerepét a szobában. Nekem amúgy fel sem tűntek volna, képes lettem volna lakberendezési tárgynak tekinteni őket. Amint beértünk a néni igyekezett kitenni magáért. Elmagyarázta, hogy az asztalon van a finom, még meleg pogácsa, amit az előbb hoztak. Nekem persze több sem kellett... megragadva az általa emlegetett tányérkát, szedtem magamnak egy pici pogácsát és komótosan rágódni kezdtem rajta. A rágódásom alatt a néni precíz mozdulatait követtem, amellyel a kakaót készítette. Hamar visszaért, majd adott egy bögre itókát és beszélgetést kezdeményezve feltett egy kérdést. Lenyeltem hát a falatot, megkóstoltam a kakaót, majd újult erővel csicseregni kezdtem.
- Nagyon finom lett a kakaó, meg persze a pogácsa is mennyei... Apropó... Nem, nem vettem fel gigantikus mennyiségű órát. Csak nyolcat... azt hiszem...
Igen, határozott kislány vagyok. Most hogy belegondolok azt hiszem tényleg nyolc órácskám van.
- Igen, ez egy amolyan kivételes alkalom. Most van egy kis szabadidőm, amit ez egyszer nem a könyvtárban szorgalmi írással, vagy tanulással akarok tölteni, hanem valami mással.
Például azzal, amit most csináltam, random iskolapszichológusokkal való beszélgetéssel. Ilyet is ritkán tehet az ember.
- Amúgy meg... Majd egyszer elmeséli ennek az isteni kakaónak a receptjét?
Áhh... mit is tehetnék. Én egyéniség vagyok, most a kakaó vonta el a figyelmem a dolgokról, minő meglepő.
   

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Szerintem az emberek nagyja mostanra talált másik útvonalat a lentebbi és a fentebbi emeletekhez, mert egyre kevesebben futnak neki az átjutásnak - nem baj, annál több hely marad nekem, ugye, csak rá kell venni magam arra, hogy felkeljek. Az előző húsz percben viszont aktívan rohangáltam és csúszkáltam a jégen, most pihenőidő van, a legnagyobb sportolóknak is szüksége van arra, hogy néha kifújják magukat. Csak ők nem húsz perc után fulladnak ki, na persze nem is olyan egészségtelenül élik az életüket, meg többször mozgatják át a tagjaikat. Mondhatnánk, hogy nyeszlett vagyok, de én jobb szeretem "mérsékelten izmosnak" mondani magam, sokkal jobban hangzik.
Hopp, valaki az esés után szétszórta a jegyzeteit is. Jegyzetek, vizsgák.
Nabasszus, tényleg, lesznek vizsgák is, vajon van értelme egyáltalán nekifutni? Nem igazán tudok rájuk készülni, tekintve, hogy semmi jegyzetem nincs az év közben leadott órákról, könyvet meg utálok olvasni, nem tudok rá koncentrálni elég ideig, olyankor valahogy minden sokkal, de sokkal érdekesebb. Esetleg abban bízhatok, hogy hasonló a tanrend itt, mint Angliában volt, abból, ami rám ragadt talán valahogy sikerülne átvergődni. Ha meg nem, akkor is mindegy, plusz egy év, jaj-de-rossz. Egy évvel később kerülök ki a nagybetűs életbe, egy évvek több időm van, mielőtt még nyakamba szakadna a felelősség, az önállóság, a kihívások, a döntéshelyzetek - már ha rá gondolok, akkor görcsbe rándul a gyomrom, és felbugyog bennem a "nemakarom" érzés. Az az igazi fanyalgó, kelletlen, húzódzkodó, cseppet sem felnőttes érzés. Nem, jobb nekem az iskolában, talán valamelyik évben bejátszom egy szándékos bukást. (Minden évben megbukni kicsit gyanús lenne, és ha jól sejti, akkor nem is igazán játszhatnám ezt meg anélkül, hogy ki ne tennék a szűrömet. Végzettség nélkül viszont mégsem lenne annyira jó lelépni innen.)
Hangos puffanásra kapom fel a fejemet, és az első, ami a látóterembe csúszik, az .. valami pirosasssnarancssárga... szóval piros. Én az alapszínekkel működöm.
- Ú, ez fájhatott. - Taps, taps, Kornél, egy lovag vagy. Kezdjük újra, először is ténylegesen felé fordítom a fejem, hogy felmérhessem, tényleg akkora-e a kár, mint a hang alapkán tűnt, de látszólag egyben van.
- Nemt'om, nem vagyok orvos. Fáj valahol?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Most persze korholta magát rendesen. Kellett neki idejönnie keresni a bajt. Persze, ha mondjuk kiváló lenne jóslástanból, és előre látta volna, hogy bizony le fogja teszteli a fenéktűrő képességét a folyosónak, akkor is jött volna, bízva benne, hogy talán nem jön be a saját jóslata, szóval igazából se tapasztalat, se előrelátás nem lett volna elég, ha egyszer egy olyan folyosóról hall pletykát Ella, amelyen biztosan történik valami.
Persze nem feltétlenül gondolt arra, hogy az a valami fájhat is, főleg nem annyira, mint most, ahogy a földön ülve, mozdulatlanságba merevedve latolgatta esélyeit, hogy vajon lesz-e valaki olyan aranyos, hogy felcipelje a gyenguszra, ha netán neki ez nem jön össze magától.
A srác, aki hasonló helyzetben lehetett, legalábbis a fekvését elnézve, nem bizonyult túl segítőkésznek. Bár azt nagyon ügyesen észrevette, hogy Ellának fájt a leérkezés.
- Azt hiszem... bár a jég kezdi kicsit elzsibbasztani. Vagy lehet, hogy az az eséstől van?
Még néhány pillanatig ült ott mozdulatlanul, aztán megtámaszkodott, és oldalra fordult, hogy felnyomja magát. Felszisszent, és fájdalmasan grimaszolt, majd rögtön utána jót kacagott saját magán és szerencsétlenségén.
Aztán elindult szép lassan visszafelé a földön fekvő felé, és óvatosan leereszkedett mellé. Ám mivel a hátsójára való ereszkedést "auauauau"-val kommentálta, inkább hasrafordult, és úgy feküdt le a jégre.
- Így se sokkal jobb - nevetgélt.
- És te? Megmaradsz? Ha fáj valahol, csak szólj, van kéznél némi jég. - Lelkes vigyorgás, mert az persze nem hiányozhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ella

Nem lenne túl jó, ha eltörne valamije, akkor végül is engem fognak felelősségre vonni vagy mi. Igaz, erre gondolhattam volna korábban is, mondjuk amikor kimondtam a nagy wasserrel készített vízplacsnira a halmazállapot-változtató varázsigét, de hát előre megfontolni nem szokásom a dolgokat.
Hát, legrosszabb esetben majd azt mondom, hogy nem én voltam, én csak így találtam itt ezt az egészet.. meg varázslóképzőben ez elég átlagos jelenség. agy legalábbis megtörténhet. A fejembe ilyesmi miatt nem fognak belemászni, az jobb helyeken törvénytelen. Csak jó lenne tudni, hogy Magyarország éppenséggel a "jobb helyek" egyik-e?
- Szerintem az nem eséstől van, ha meg tudsz mozdulni. Egy törött farcsonttal csak ordítanál, hidd el, tapasztalat.
Sok csonttörésem volt már, hála a gördeszkának, majdnem akkorát lehet zúgni ám vele, mint egy seprűvel kviddics közben. Na az a karrierem sem tartott sokáig, azzal raktak ki a csapatból, hogy "nem érezzük eléggé az elszántságot". Pffh, de hát az csak egy játék, mit legyek elszánt benne? Tök mindegy, hogy vesztünk vagy nyerünk, az ég világon semmi tétje nincs. Ahogy a pontversenynek is. Valahogy ezek sosem hoztak lázba, ami miatt eléggé utáltak is néhányan. Elismerem persze, idegesítő tulajdonság lehet, de ha nem érdekel, akkor nem érdekel, nem tehetek róla, nincs egy kapcsoló, ami egyszeriben beindítja bennem a versenyszellemet. Különben is, majd a valódi életben megoldja a problémáim? Mit tudom én, elkapnak az utcán, ki akarnak rabolni, én beállok a szuper harci állásomba és közlöm, hogy: "vigyázzanak uraim, suli alatt a házam három évben nyert házkupát, bármikor elbánok önökkel?"
- Csak rá kell pihenni pár percet, aztán jobb lesz. Én is.. stratégiai pihenőt tartok, előre megfontolt szándékkal. Pont így terveztem az egészet, nem simán elestem. - Szélesen visszavigyorgok rá, szerintem mindkettőnk tudja, hogy akkora hazugság ez, mint maga a kastély.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nem, nem ordított, az tény, és a fájdalom sem szúró volt, inkább tompa, sajgó, de még így is rettentően kellemetlen. Nem volt ugyan tapasztalata csonttöréssel, így a különbséget sem tudta volna megmondani még, ezért is kérdezte meg, hogy hátha más szemszögéből nézve egyértelműbb a dolog. Mondjuk, ha valamelyik tagja nem úgy áll, mint kéne, nem biztos, hogy ő észreveszi. Eddig csak össze-vissza ütötte magát (de azt gyakran), súlyosabb sérülést nem szenvedett, így minden alkalommal eszébe ötlött, hátha most épp súlyos, csak nem tűnik fel neki. Ki tudja?
- Ezek szerint neked sem tört el semmid - állapította meg nagy okosan.
Bár, ha így történt volna, és szerencsétlen ordítana, mint a fába szorult féreg, úgy Ella is hamarabb észlelte volna őt, és talán nem fut rá olyan lelkesen a jégre, hogy zakózzon egyet rajta. De persze nem kívánta, hogy a másiknak törött legyen valamilye, mert az gonosz dolog lett volna.
Ő pedig tartózkodott a gonosz dolgoktól, még le is feküdt a srác mellé, szolidaritásból, meg azért, mert még nem volt kedve továbbmenni. És hát, most, hogy megtapasztalta, tényleg olyan ez a folyosó, mint amilyennek leírták, már csak az érdekelte, vajon szegény másik áldozat mit kereshet itt.
- Most már ééértem - nevetett. - Tetszik a stratégiád, nagyon megtévesztő. Jól be is dőltem, mert egy pillanatig úgy tűnt, jól helyben hagytad magad. Amúgy ugye nem baj, ha csatlakozom?
Nem mintha igazi választási lehetőség elé állította volna, mert nem igazán érezte még késznek magát a távozásra, legfeljebb kicsit odébb szenved tovább. Nem gond, arrébb tudott csúszni-mászni, ha kell, a jég segít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ella

Ez még tök romantikus is lenne, mármint ő, én fekszünk egymás mellett és nézünk fölfelé. Lenne, ha ne sajogna még tompán néhány helyen a testem, és mondjuk az eget néznénk és nem a folyosó - no offense, kedves tervezők - meglehetősen egyhangú plafonját. Mármint csupa ismétlődő motívum, már a második pillantás után teljesen kiszámítható. De nekem sosem volt esztétikai érzékem.
- Ha el is tört volna, az ilyen rezignáltam tűrném. De.. nem, nem igazán. Egyben vagyok. Ahogy látom, végeredményben te is.
Megunva a heverészést, felülök a helyemen és törökülésbe rendezve magam leporolom a ruhámról a nemlétező koszt, és az esetlegesen ráragadj jégdarát, amit az esés súrlódása szedett fel. Mindjárt jobb. Kinyújtóztatom a tagjaimat, aztán lenézek oldalra.
- Látod, ez is csak azt bizonyítja, milyen jó vagyok. És...
Lenézek oldalra.. ha egy srác tolakodott volna ide, hogy jej, beszállhat-e, akkor tuti, hogy elküldöm, de azért ő mégiscsak lány. És nem tűnik sem karótnyeltnek, se különösebben idegesítőnek, szóval az első szűrőn átmegy. (Mintha egyébként olyan szigorú elvárásrendszer alá vetném azokat, akikkel napjában kommunikálok.)
- Naná, hogy maradhatsz. - Feltápászkodom, és az egyensúlyomat megtartva kinyújtóztatom a tagjaimat. Oké, tényleg nem tört el semmi és a szédülés is a múlté.
- Van kedved tesztelni, hogy épek-e még a csontjaid?
Azzal a kezemet nyújtva felé ajánlom fel a segítségemet a felkeléshez. Talán. ha nem nekifutással megyünk neki a jégfelületnek, akkor tovább bírjuk két lábon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A kiterült srác végül felhagyott az egyébként Ella által is preferált, rendkívül megtévesztő taktikájával, miszerint a földön fekve pihenjen egy kicsit, és felült, sőt, nem sokkal ezután odáig merészkedett, hogy fel is állt.
Ella egy rövid ideig még maradt, mert az ő természetesen szintén szándékos és előre megfontolt, valamint eltervezett borulása még kívánt némi pihenőt, és amúgy is jó volt kicsit még heverészni és lóbálni a lábait.
- Tanítanod kéne, komolyan. Mondjuk reptant. Megtaníthatnád, hogy essünk le kviddics közben úgy a seprűről direkte, hogy ne fájjon annyira, de úgy látszódjon, mintha az ellenfél lökött volna le, és taadaaa: büntető! Persze nekünk.
Miközben elméletét ecsetelte, egyedül maradt a földön fekve, de aztán egy segítő kéz került a látókörébe, amit a további lelkes vigyorgásával fogadott el.
- Auauau.. jól van, semmi baj, nem fáj ám! Direkt csinálok úgy, hátha megsajnálsz, és elhalmozol minden földi jóval.
Ő is talpon volt, először kicsit bizonytalanul, de aztán egész stabilan megállva a jégen. Természetesen tetszett neki az ötlet. Naná! Csak a normális emberek mennének egy ekkora taknyolás után a lehető legtávolabb a baleset helyszínéről, de Ella minden volt, csak normális nem. És szerette körülvenni magát olyanokkal, akik osztoztak a hülyeség ősi tudásában.
- És neked, hogy meddig maradnak még azok? - kérdezte széles vigyorral arcán, aztán persze belecsimpaszkodott az idegenbe (valahogy a nevek sosem kerülnek elő elsőre), és már rántotta is magával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ella

- Neem, nem vagyok biztonságos seprűlovas, mármint az egy dolog, hogy magamra nézve nem, de másokra sem.
Bár ez költői túlzás kissé, csak akkor közveszélyes a seprűkezelésem, ha felszállás előtt valamivel megpróbálom lenyugtatni a túlpörgő izgalmam meccs előtt. Mondom én, hogy nem véletlenül tettek ki a csapatból.
- Te kviddicsezel? - Nem mintha meglepne, láttam már meccseken terelőként is pöttöm, vékony lányokat, de a régi iskolában a csapatban inkább arra mentek, hogy masszívabb emberek legyenek, kivéve a fogót persze, akinél a leginkább számít a mozgékonyság.
- Milyen poszton?
Szélesedő mosollyal pillantok le rá. Vajon tudja, hogy ez olyan magas labda, hogy napszemüveget kell vennem ahhoz, hogy felnézve lássam? Felvont szemöldökkel húzom fel magam mellé, a derekánál megtartva, mielőtt elcsúszna. Az, hogy egyszer zakóztam egy nagyot, nem jelenti, hogy teljesen rossz az egyensúlyérzékem. Ha már erős nem vagyok, legalább ügyes legyek, gondolták azok, akik összerakták születésemkor az adottságaimat.
- Ssszóval szeretnéd, hogy elhalmozzalak minden földi jóval? - Ilyenkor szokott az jönni, hogy éles levegővételt követően megkapom, hogy milyen bunkó vagyok. A sokat sejtető kérdés és vigyor aztán meglepettbe fordul át, ahogy ránt magával tovább.
- Vááá, szólni ki fog?! - Sikerül megtartani az egyensúlyt és az egyik lábammal megkeresem a súlypontot, a másikkal pedig lököm magam én is tovább a jégen.
- Ki a szélére, aztán nekifutásból menjünk rá, mert itt túl nagy lendületet esés nélkül nem tudunk venni. - Előbb esünk pofára, ha a jégen kíséreljük meg a futást, nem lenne egy életbiztosítás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ella kuncogott egy sort, mert persze rögtön vizualizálta fejben a közveszélyes seprűs képét. Az alak cikcakkban repült, és mintha pinballt játszott volna, sorra nekiment a körülötte repkedőknek és azok úgy potyogtak az égből, mint alma éréskor.
- Azt nem is mondtam, hogy repkedj - rázta meg a fejét. - Csak azt, hogy tanítanod kéne az esést. A lovaglást bízd a profikra.
Nem tudta persze, hogy miben is áll az alkalmatlansága, elvégre nem látott bele a másik fejébe, és az előbbi képzelgése nyilván némi túlzással bírt, de nem is igazán számított. Egy percig sem gondolta komolyan, amit mondott.
- Aha - bólintott a kérdésre. - Hajtó vagyok!
Miután ő is felállt, Ella az oldalára kerülő kézre pillantott, és az az újabb idétlen gondolata támadt, hogy a piros bőrlabdát is valahogy így kell megfogni, ráadásul ő maga a hajával egész kvaffos árnyalatú volt. Szóval most a srác lesz a hajtó, ő meg a labdája, és nincs más, mint kilőni!
Persze más kérdés, hogy Ella meglehetősen gurkósra vette a figurát, mert nem szépen nyugton hagyta magát vezetni, hanem úgy rántotta maga után szerencsétlen srácot, hogy az ismét majdnem elzúgott. De legalábbis meglepte az indulás, amit szóvá is tett, Ella pedig jót kacagott rajta.
- Hát nem én, az biztos!
Persze hallgatott a jó szóra, mert feleslegesen bénázni nem akart. Ha egy jókora csúszás után mégis elzúgnak, hát legyen, de ne úgy, hogy még el sem indultak.
Szóval kicsúszkáltak óvatosan a jégfolt szélére, ahol Ella elengedte a srácot, hogy kicsit rákészüljön a nagy attrakcióra. Ez nagyjából kimerült néhány apró kis ugrálásban, és a mellé kötelező vigyorgásban.
- Na, egyszerre, vagy külön-külön? - kérdezte. - Ha egyszerre megyünk, és mindketten ott maradunk, az mondjuk nem jó, mert akkor nem tudsz elhalmozni a földi jókkal.
Ami ugye fontos szempont volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ella

- De ahhoz fel kéne szállni. Mint ahogy a küzdősportra tanítják az embert, akkor is A Mester megmutatja tudásának legjavát, hogy az ifjú padavanok lássák, hogy kell ezt tutin csinálni. Kell a vizuális input.
Arra meg, hogy a seprűlovaglást bízzam a profikra, csak egyetértően bólogatok, jobb is lesz, nem csinálnám megint végig azt, amit az előző iskolámban, inkább távol tartom magam a sportnak ettől a mágikus formájától. Majd izmozok a LoL-ban, ha sikerül majd heggeszteni valamit a gépre, mert nem létezik, hogy teljesen esélytelen a dolog. Majd spórolok mágikus mobilnetre, amit nem éget ki az iskola és környékének a védelme, rúnáztatok, akármi. Bár van egy olyan érzésem ezzel kapcsolatban, hogy a gatyám is rá fog menni.
- Na az tök jó, ahhoz tényleg jól jönne néha egy jól irányzott esés, persze csak akkor, ha vissza is tudsz ülni a seprűre aztán.
Egy fokkal hitelesebb lenne, mint amit a mugli fociban csinálnak, apámmal néha nézzük a VB-t, olyankor nem győzzük a strigulázni az átlátszóan és nevetségesen túljátszott, tragikus eséseket és "gáncsolásokat".
Nagy nehezen sikerül kivergődni a szilárd talajra, amit már csak ösztönösen is lemeózok a lábammal egy rövid toporgás erejéig. Miután megállapítottam, hogy igen, itt a talaj pontosan úgy viselkedik, ahogy kell neki, hátrébb sétálok, hogy meglegyen a hely a lendületvételhez.*
- Legyen érdekes, menjünk egyszerre, aztán csak lesz valami. Olyan nagy baj nem történhet, nem? Mármint...
Elnézek a jéggel borított szakasz végéig, próbálva nagyjából felmérni a távolságokat.
- Mire eljutunk a végéig, addigra le is lassulunk. Jobb esetben. Persze lehet, hogy nem, az elég nagy szívás lenne. Azon gondolkozom, ne tegyünk-e valami kipárnázó bűbájt a végére, akkor még a rosszabbik esetnek is vicces vége lenne.
Hatalmas láthatatlan párnákra leérkezni? Nanáhogy.
- Kviddicses vagy, tudsz ilyet, nem? Mármint az a varázslat megtenné, amivel a seprűket párnázzátok ki, hogy ne törje fel a feneketek. - Aztán vállat vonok, ez még mindig csak egy felvetés, én bevállalom párnák nélkül.
- De élhetünk veszélyesen is, kedves... - Összehúzott szemekkel nézek rá, és hirtelen rájövök, hogy mi volt eddig a hiányérzetem. A homlokomra csapok.
- Kedves... lány, akivel annyira bunkó voltam, hogy még meg sem kérdeztem a nevét. Én egyébként Kornél vagyok, nem árt bemutatkozni, mielőtt kámikáze akcióba kezdünk a jégen.