Rea Liebhart
INAKTÍV
Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
|
- egy táborozós ebédidő -
×××Valahogy szándékosan sikerült a család szót nagyon lesarkítania Benjire, és az elmúlt években még Majára, ami neki is meglepő. Nem volt ez nála így, sőt, nagyon imádta a szüleit és minden testvérét, aztán lassan elfogyott valami. Zora elment, Zoé elment, az apja hazudott és ott van az anyja, akivel azóta sem akart beszélgetni, miért nézte ő ezt el. Rosszul esett neki, hogy pont ezek az emberek ítélkeznének a menekülésén az akkori helyzetéből, mára pedig csak egyszerűen tudja, hogy boldogul a saját döntéseivel egyedül. Maximusra nézett, aztán el is vigyorodott hálásan, mert valóban az volt. Ez nem kötelesség, egyszerűen szeretné a nő, mert fontosnak érzi, a németet és az egész ünnep dolgot.
Nem számított rá. Ez a legtömörebb meghatározása az egész helyzetnek, ami éppen lefestődik előtte. Furcsa volt a gondolat is, hogy gyakorlatilag a férfinak már van egy legalább fél saját családja, olyan, aki tényleg hozzá tartozik. Talán a saját sorsán, talán a környezetéén, de pontosan tudja, hogy ezt nem lehet lesöpörni az asztalról.
- Maxi… Maximus… - nézett rá egyre közelebb hajolva és halkabban mondva, hogy aztán a keze után nyúljon. Nincs baj, semmi értelme újra felhúznia magát, főleg pont miatta. Tényleg nem szeretne neki rosszat és ha valami nagy baj lenne, arról már tudna a méregkeverő. Persze, nem igazán tudja még hova tenni, és nyilván nem ez az a hír, aminek tökre lehet örülni konfettizáporban és koccintással.
- Komolyan mondtam. Ez… fura, sosem gondoltam hasonlóra, de mint már tudjuk, ez is hozzád tartozik, én meg eléggé élem azokat általában - mondta ki, ahogy hagyta magát odavonni és az ölelésbe süppedt. Érezte, hogy súlya van a szavaknak, és ha egyszer azt mondja az ember elfogadja, akkor nincs meggondolás meg kiskapu. De tényleg ezt szerette volna, mindennel együtt a németet, bármennyire is érezte a gyomrában, hogy van már olyan az életében, ami mindig máshoz köti. - De szeretnéd? Márhogy Esztit megismerni mondjuk… ő tudja?
|
|
|
|
|
Maximillian Liebhart
INAKTÍV
Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
|
kimaxolvaNem szerette, hogy ilyenekről kell beszéljen a barátnőjével. Sokkal szívesebben csevegett volna arról, milyen színű fát szeretne díszíteni a lány, vagy hogy mit szeretne a szülinapjukon, de ezt már nem söpörhette többet szőnyeg alá, mert kezdte úgy érezni, hogy beleszakad a lelke. Azt meg mégsem kéne csak úgy poénból megejteni.
- Igen? - kérdezte végül, felpillantva Lucára, hagyva, hogy a keze után nyúljon, mert ő nem akart ebbe belesüppedni, mint valami undorító ingoványba, csak szerette volna, ha Luca tudja és minden megy tovább boldogan és a maga dolgát piszkálja.
Aztán az ölébe húzta a pöttöm lányt és kicsit a vállának is biccentette a fejét, mert így nem kellett felnéznie pár pillanatig, de közel volt és olyan biztonságban is, arra meg jelen pillanatban tényleg szüksége volt. Ahogy a lány szavaira is, bár pár pillanatra megint nagyon Max volt és kétségbe vonta a hitelességüket. De aztán ezt elnyomta magában nagyon gyorsan.
- Nem hiszem, hogy ebben sok élni valód lesz - rázta meg a fejét tiltakozólag, annyira, hogy a barna tincsek kissé még bele is reszkettek. Nem akart hirtelen családosdit játszani, talán anno megtette volna, de ez túl kevés volt és túl későn ahhoz, hogy komolyan érdekelje. Kicsit örült neki, hogy kettejük közül nem ő az, aki érzi mások érzelmeit, mert nehezen tudott volna most azzal a tudattal együtt élni. - Nem tudom. Nem hiszem. Eddig is valami miatt járogattam hozzá, néha játszottunk, meg fagyiztunk, de kb ennyi. Nem tud többet, csak hogy én vagyok az a Max. És nem is hiszem,
hogy tudnia kéne. Van egy apja, aki nem látogatja és küld neki néha pénzt.
Nekem nincs kifogásom.
Egy pillanatra még az is megfordult a fejében, hogy talán Majával kéne beszélnie erről, hogy mit is gondol. Ő mit szeretett volna anno inkább. De aztán nem tudta, hogy mit kezdjen magával.
- Ennyi, semmi más probléma nincs. Sajnálom, hogy eddig nem mondtam semmit. - Akkor és ott Liebhart őszinte volt és ez látszott is az arcán, mielőtt csókot nyomott volna Rea ajkaira. Aztán megint csak önmaga volt, ahogy mindig.
|
|
|
|
|
Rea Liebhart
INAKTÍV
Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
RPG hsz: 727
Összes hsz: 6632
|
- egy táborozós ebédidő -
×××Ha nem érezne, is pontosan tudta volna, mennyire nem jó most semmi. A képessége pedig a legrosszabbkor tudta a saját orra alá tolni, hogy nézd, még ez is itt van. Érezte, hogy fel kell hívnia magára a figyelmet, és nem önzésből, hanem még időben, azelőtt, hogy a férfi azt hinné, most valami majd jól tönkremegy, vagy jobban elveszik valami olyan negatívba, amibe senkit sem kellene hagyni süllyedni. A kérdésre mosolyogva simított végig a hüvelykujjával Maximus kezén, ahogy megfogta azt. Csak meg akarta nyugtatni, ne csak hallja, lássa és tudja is, hogy itt van, itt is akar lenni és nem fog most felpattanni és elmenni, hogy ő ebből köszöni nem kér. Ez elég régen nem így működik. Érezte már egy ideje, hogy bármi is legyen, nem tudna csak úgy kisétálni, mint máshonnan tette. Pedig gyűrű is volt meg minden.
- Bárhogy is legyen, nem akarom, hogy más legyen - jegyezte meg kicsit talán túl őszintén is, de miért mondott volna mást? Nem érezte úgy, hogy ennek most változtatnia kéne, azt sem, hogy ezért neki ne lenne itt keresnivalója. Ha így volna, arról biztosan tudna már, de nagyon úgy tűnt, hogy ezen nem külön, hanem együtt akarnak túllendülni.
- Értem. De milyen kifogás? Miért kellene kifogás arra, amiről fogalmad sem volt? Itt az egyetlen, akinek jó okot kéne bárkinek adni, az Tati - mondta ki végül a nyilvánvalót, mert bár nem volt egy hű de okos lány, ezt nagyon jól tudta. Ha csak a saját életét nézi, ő maga az apjára haragudott, de rá rettenetesen a mai napig. Nem a másik nőre az életében, nem az anyjára, aki ezt eltűrte és nem is feltétlenül Majára. Arra, aki ide sodorta őket.
- De most elmondtad, az a lényeg - viszonozta a csókot a kezét pedig Maxiéra csúsztatta úgy húzta magához még közelebb. Szerette, mikor hozzáér, itt van, érzi, hogy az övé, hogy egymáséi és ez megnyugtatta akkor is, mikor érezte a férfiben azt a sok zavart és kételyt.
|
|
|
|
|
Hok Olívia
INAKTÍV
•Hook•
RPG hsz: 46
Összes hsz: 218
|
Végre jó idő van, ez pedig Olívia számára mindig is egyet jelentett a szabad levegővel. Ahogy egyre jobban közeledett az évzáró, véget ér lassan a vizsgaidőszak, és már az igencsak különössé átalakult eridonos bulin is túl volt, egyre több ideje maradt arra, hogy azt csináljon, amit csak akar, és rá kellett jönnie, hogy nem sok ilyen dolog maradt már. Annyira érdekelte az iskola, és érdekelték a tantárgyak, még azok is, amik sokak számára unalmasabbak voltak, hogy amint véget ért a tanítás, és nem maradt több házi feladat, vagy magolandó, valahogy céltalanná vált az élete. És lássuk be, az is nagyban hozzájárult az életkedvének jelentős romlásához, hogy hamarosan haza kell majd mennie. Már csak pár nap. És minden egyes pillanattal közelebb kerülve hozzá, egyre nagyobb volt a gyomorszorító érzés a belsőjében. Ám a nap csodálatosan sütött, és még volt egy kis idő alkonyatig. Akkor már biztosan fázni fog, hiszen nem kifejezetten nyárias még az idő, de ahhoz jó, hogy kiüljön valahová, és azzal a néhány dologgal foglalatoskodjon, ami még megmaradt neki. Nevezetesen a rajzolással, és a zenehallgatással. A Fénylő Lelkek Udvara pedig már akkor tökéletesnek bizonyult erre az alkalomra, amikor először keveredett ide pár hónapja. Így hát keresett egy megfelelő helyet, ledobta maga mellé táskáját, letelepedett a földre, és mágikus zenelejátszójának a fülesét a fülébe dugva jó magasra csavarta a hangerőt. Majd kivette táskájából a rajztábláját, szenet bányászott elő és papírt... és hozzá is látott, hogy elüsse az időt. ×××××
|
|
|
|
|
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
|
Olívia Eljött az, amit már jó ideje vártam én is, a többi diákkal együtt. A tanév végét. Van még pár nap, de én végeztem a vizsgáimmal, szépen lassan az eredmények is megjönnek. Nem tudom elfoglalni magam. Kezd jó idő lenni, így a szobában sem nagyon tudok megmaradni. Összeszedem magam, és a szabadba megyek. Céltalan vagyok, nincs semmi iskolai feladat. Nem tudok a hirtelen jött sok szabadidővel mit kezdeni. A fénylő lelkek udvara felé veszem az utam. Ha ott nem találok senkit, akkor tovább állok. Hosszabb ideig nem találok valakit, kivel beszélhetek, akkor tettem egy átmozgató sétát. Megérkeztem célomhoz, és kit látnak szemeim, a bulin megismert leányzót. Morfondírozok, odamenjek hozzá. Benne van valamiben, ahogy közeledek hozzá, rajzolni látom. Fülhallgató van a fején, így nem vesz észre, el is van foglalva. Odalopózok hozzá. Mivel nem akarom nagyon megijeszteni, a vállát megérintem.
– Szia, Hercegnő! Mi jót rajzolsz ebben a jó időben, itt a szabadban? Gondoltál rám, hogy találkoztunk? -
A kérdést nagy mosollyal kísérem. Pontosan nem tudom, mit vont le a konyhában való beszélgetésből, történtekről. Nem hiszem, hogy haragudna nagyon a történtekért. Amennyiben sértő lettem volna, ott kiverte volna a hisztit, elhordva engem mindennek. Nem ezt tette, ki ment a barátnőjét keresni. Ez volt az alibi. Nem annak a lánynak ismertem meg, aki csak úgy elzavar. Inkább bele megy egy kis játszadozásba, ami szórakoztatja.
|
|
|
|
|
Hok Olívia
INAKTÍV
•Hook•
RPG hsz: 46
Összes hsz: 218
|
Valóban eléggé belemerül abba, amit csinál. És közben egészen ki is ürülnek a gondolatai. Ez most jó. Kikapcsolja. Egyébként meg egyedül lenne, és nem volna semmi dolga. Emilynek is van elég teendője még az utolsó napokban, meg nem is zargathatja mindig, ha barátok ha nem. Így ez a kis elmélázás igencsak jótékony hatású a számára jelenleg. Nincs más, csak a napfény, az üres udvar, a zene és a rajz. Na meg ő. És persze anélkül, hogy bármit is sejtene, még valaki más. Valaki, akinek sikerül is észrevétlenül hozzá lopóznia, annyira, hogy amint megérintik a vállát, hirtelen összerezzen, és szerencséje van látogatójának, hogy messze a pálcája, a táskájában, különben ki tudja reflexből mi történt volna. Így viszont nagy kő esik le a szívéről, ahogyan megpillantja az ismerős arcot. Le is teszi kezeiből a rajz cuccokat, és lassan leemeli a fülhallgatóját. Olyan hangosan hallgatta a zenét, hogy kicsit ki is hallatszódik a szám, amire átvált a mágikus zenelejátszója. - Helló, Navinés Ben - villant fel egy vigyort a fiúra. De nem áll fel, tovább ül a földön, hátát egy padnak vetve. Tehetne megjegyzést a "hercegnő" megszólításra, de inkább ő is egy frappánsnak tűnő köszönéssel tudta be. - Mi járatban vagy errefelé? - érdeklődik, de már jön is egy kérdés, és a papírjára pillant. - Csak az udvart - válaszol. - Tetszenek azok az oszlopok - pillant az említett, dekorációs elemek felé. Majd vissza a fiúra. Az utolsó kérdés fogós kérdés. Hát persze, hogy gondolt rá! Az ember nem felejti csak úgy el az első csókját. De ezt nem fogja csak úgy az adott fiú orrára kötni. - Lehetséges - válaszol ködösen, kissé hunyorogva is hozzá. Majd megpaskolja a földet maga mellett. - Dobd le magad, ha gondolod - mondja. Habár lehet, hogy a fiú szívesebben ülne inkább a padra, mint a koszos földre, de őt igazán nem zavarják ezek a körülmények.
|
|
|
|
|
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
|
Olívia Jól reagál, ami kölcsönös szimpátiát jelent. Persze baráti szinte, ami jelenleg rendben is van. Leülök mellé a földre, nem a legjobb hely, de megfelel ebben a jó időben.
- Unalmamban jöttem ki a szabadban. Nem tudtam mit kezdjek a felszabadult időmmel, ami most van az évzáró előtt. Jól fog jönni a szünet. Te haza mész? Én alig várom. -
Nem hinném, hogy gondolt rám. A bulin a fülébe súgott dumára utalok, biztos vette az adást. A szünetre terelem a témát, nem lehet mindig viccelni. Annak is megvan a helye, de jobban megakarom őt ismerni.
- Megakarlak ismerni téged. Amikor a bulin megláttalak, akkor szimpatikus voltál. Nem vagyok büszke arra, amit tettem veled. Ha szeretnéd, jobban is megismerkedhetnénk. -
Remélem, nem tart bolondnak, hiszen most komolyra veszem a figurát. Nem könnyű eset vagyok, ezt jól tudom, nehéz kiigazodni rajtam. Ettől független ragaszkodom azokhoz, akikkel szorosabb kapocs köt össze, mondjuk barátság. Szeretném a barátomnak tudni őt. Igaz, semmit nem tudunk egymásról, de mindennek meg van az ideje.
|
|
|
|
|
Hok Olívia
INAKTÍV
•Hook•
RPG hsz: 46
Összes hsz: 218
|
- Te sem? - vigyorodik el a fiút nézve, ahogyan Beni válaszol a kérdésére, hogy hozzá hasonlóan ő se nagyon tud mit kezdeni magával, így az évzáró előtt. Közben letelepszik mellé a földre, nem pedig a padra. Ez egy egészen jó pont. Sokan nem szeretik összepiszkolni magukat, pedig így, hogy varázslók meg boszorkányok, még könnyebb a letakarítás. Olíviának viszont sosem volt ezzel gondja. Inkább legyen piszkos, és a természetben, mint állandóan csak a négy fal között. Ám közben szóba jön a szünet. Végül is várható volt, így, hogy ennyire közel vannak hozzá. Visszapillant a rajzára, és egy pillanatra elsötétedik a tekintete. - Haza kell menni, nem? - kérdezi, kissé talán csalódott hangon. - Szívesebben maradnék itt... de talán nem lesz olyan hosszú a szünet - magyarázza inkább magának, semmint Beninek, mintha szeretné meggyőzni önmagát arról, hogy nem lesz semmi baj, és hamar eltelik majd. Sőt, talán előnyére fordíthatná, hogy boszorkány. Tudja, hogy otthon még nem varázsolhat, de az apja talán ezzel még nincs tisztában. Megpróbálhatná a dolgot... talán akkor nyugalmasabb lenne az egész. Vagy nem... Hook sok mindenen keresztül ment már az életben, de soha nem félt semmitől és senkitől. Egyetlen embert kivéve. Hirtelen tér magához a mélázásából, ahogyan Beni újra megszólal. Elnyom egy félmosolyt, és visszafordul a fiú felé. - Még mindig megakarsz ismerni? - könyököl fel a hátuk mögötti padra, Beni felé fordulva. Majd a másik kezével végig mutat magán. - Látod, hogy most sem vagyok kifejezetten csajos - villant fel egy vigyort egy pillanatra. - A mugli suliban voltak akik féltek is tőlem, mások meg kiröhögtek. Mondjuk itt is vannak olyanok... miért pont én? - teszi fel a nagy kérdést. - Biztosan vannak már barátaid, és helyes srác is vagy. Nem hinném, hogy egy csaj se lenne a láthatáron - teszi hozzá a magyarázatot a végére. - Vagy nálad a barátság jön a csók után? - vigyorodik el, majd vállat von, jelezve, hogy végül is neki ez sem probléma.
|
|
|
|
|
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
|
Olívia Azt látom, hogy nem nagyon bízik önmagában. Nem értem, miért gondolja, nem érezhet felé semmit egy fiú. Csinos vonzó lány, aki értelmes és okos is mellette. Sokan ezt a kettőt nem szeretik, ha megvan egy lányban. Van benne egy kis furcsaság, ami miatt jobban is bejön Olívia.
- Kérdezz utána, hogy lehet e maradni, ha nyomos okod van, akkor biztos adnak engedélyt. Eltelik hamar a szünet, mint mindig. Legalább van miért visszajönni. Megismertelek téged, és ez egy okkal több, hogy újra itt legyek én is. -
Már megint egy kétkedő kérdés, amire szerintem tudja a választ. Az a sejtésem, hogy direkt teszi fel. Aranyos, nagyon megkedveltem, pedig nem sok időt töltöttünk együtt. Nem is nagyon ismerjük egymást, de szeretném, ha lenne rá alkalom.
- Szeretnélek megismerni téged nagyon is. Miért nem hiszed el hercegnő? Nekem mindig csajos vagy. Egy szép, vagány, okos csaj, csak nem hiszed el magadról. Szeretném, ha szorosabb kapcsolat lenne köztünk, mint két iskolatárs. -
Kitartóan fogom ostromolni a lányt, amíg elhiszi magáról, hogy tényleg van olyan fiú, akinek tetszik. Annyira, hogy egy kapcsolatot is kialakítana vele. Felém fordul, és most látom meg benne sz igazi szépségét. Előjön a csók. Tudtam, nem fogja kihagyni, egy kicsit provokatív a kérdése.
- Mert érdekel a személyiséged Olívia, azért ismerkedek veled. Én nem nevetlek ki, komolyan veszlek. A láthatárom midig van, csak akárkivel nem. Mit szeretnél, mi legyen a csók után? -
Nem hagyhattam ki a kérdést én sem, de nem csak azt, hanem a csókot sem. Nem érdekel a következmény. Megcsókolom újra, most már sokkal hosszabban, mint a bulin.
- Ez jön a csók után, szeretném ha, szorosabb kötelék lenne köztünk. -
Nem fejtem ki neki, mit szeretnék ezzel mondani. Úgyis kitalálja, és reagál rá. Nem kicsit vagyok bátor, de kockáztatni kell.
|
|
|
|
|
Hok Olívia
INAKTÍV
•Hook•
RPG hsz: 46
Összes hsz: 218
|
Utána kérdezhetne, hogy maradhat e, igen. Meg is tenné legszívesebben. Hogy miért nem teszi mégsem? Mert nem akarja, hogy kérdezősködjenek. Ugyanis elég nyomós indoka van maradni, túl nyomós indoka ahhoz, hogy bárki is szó nélkül hagyja. Ő pedig nem akar bonyodalmat. Nem akarja még jobban megjárni. Nem mer lépni. Inkább megpróbálja megoldani a dolgot a saját módszerével. Kitart, ahogyan csak tud, amíg nagykorú nem lesz. Akkor pedig édesanyja örökségéből elköltözik. A többi dolgot meg összegyűjti a diákmunkájából, ahogyan csak tudja. Megoldja. Meg kell tudni oldania! Másképp nem megy. Inkább szó nélkül hagyja ezt a dolgot. Beni mondandójának a végét viszont már nem tudja. - Hú. Te aztán tudod, hogyan kell bókolni, Don Juan - vigyorodik is el a megjegyzésre, hogy Beni szerint ő eggyel több ok arra, hogy érdemes legyen visszajönniük. - Na és, merre is laksz Casanova? Gondolom neked nem kell olyan bazi messzire utaznod, mint nekem, Londonba - érdeklődik, és árul is el magáról még egy kicsit. Az újabb hercegnőzésre viszont már fejet csóvál. - Hercegnő - ismétli a szót vigyorogva. - Hát nem a Disneyből, az biztos - ironizál. De azért csak hatnak valahol a bókok. Még sosem volt része ilyenben, az biztos. - Inkább legyek csak Hook - mondja, és muszáj hunyorognia a továbbiakra. - Á, szóval szeretnéd? - húzza egy kicsit a fiút. De nem mond többet, csak megvárja, hogy a fiú válaszoljon a feltett csókos kérdésre, és ő maga is feladjon egy feladványt. Karba fonja kezeit, és úgy nézi tovább Benit. Szóval akárkivel nem. Ezt azért jó tudni. De még azért nem hisz el mindent, amit hall. Viszont nem fog előítéleteskedni sem. Már éppen ott tart, hogy valamit reagáljon a kérdésre, ami minden bizonnyal csak költői volt, mert Beni megválaszolja a maga részét. Méghozzá egy újabb csókkal. Na ez már nem semmi! Nem aprózza el a fiú, annyi szent! Még fel sem tudta fogni a múltkori meglepetést, de már rögtön jön a folytatás. És Hook hagyja. Hogy miért? Mert tényleg jó. Végül amikor véget ér, derűs tekintettel néz a fiúra, aztán a következő pillanatban tenyerét a mellkasának tolja, és meglöki őt. Nem nagyon, csak annyira, hogy meginogjon ültében, inkább csak játékosan, mint bántón. - Már megint azt csinálod! - mondja felháborodást színlelve, de látszik a szemében, hogy ez sem igazán komoly. - Mondtam a múltkor, hogy hívd el randira a kiszemeltedet, erre most képes vagy lekapni, itt a kertben, bárki szeme láttára? - vigyorodik el. Nem mintha a bulin nem láthatták volna meg őket. - Veszélyesen élsz, Navinés Ben.Egy pillanatra elréved, és ahogyan újra karba fonja kezeit, beharapja alsó ajkát gondolkodás közben. Aztán szólal csak meg. - Ugye tudod, hogy nem zúgnak azért a harangok? - kérdezi kissé komolyra váltva. - Nem fogom azt mondani, hogy nem tetszel, de azért nem estem beléd első látásra - magyarázza. Szinte már egész felnőttesen, a stílustól eltekintve. - Mondhatnám, hogy lehet valami, de többnyire az emberek megsértődnek, ha valaki úgy csókolja meg őket, hogy nem lebeg a föld felett tíz centivel. Ez neked probléma? - kérdezi. Bár nem hiszi, hogy a fiú azt várná el tőle, hogyha lenne köztük valami, ilyen hirtelen, máris essen szerelembe. De annyi lamour megszállott csaj van a világon, hogy a fiúk nagy része hajlamos azt hinni, hogyha valaki visszacsókol, és belemegy egy kapcsolatba, akkor már fülig szerelmes, oda vissza. Ő viszont nem az, és hát miért is lenne? Tulajdonképpen másodszorra beszélnek. Már a csók is gyors volt, a szerelem meg aztán hipergyors lenne, és azt nem is lehet ilyen hirtelen előrántani a zsákból, mint egy csókot.
|
|
|
|
|
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
|
Olívia Nem kapja el az arcát, ez jó jel, hogy hagyja. Még kicsit vissza is csókol. Tudom nem ez az eljárás ilyen helyzetben. Nagyon tetszik Olívia, és abban nagyon is igaza van, nem ez a legjobb formája, hogy ezt kimutassam felé.
- Nekem te mindig hercegnő vagy, nem az a mesebeli, amire te gondolsz. Hanem az a húsvér, a földön két lábbal álló, igazi nő. Számomra ezt jelenti, amikor így hívlak téged. Remélem kimerítő választ adtam. Tiszteletben tartom a kérésed, Hook. Nem vagyok Casanova, sem Don Juan. Egyszerű diák vagyok, aki szeret bókolni a neki tetsző hölgynek. Igen, bevallom, nagyon szimpatikus vagy nekem Olívia. -
Kicsit húzom, de ha tényleg nem akarja a hercegnő megszólítást, akkor nem fogom így hívni. Pedig nekem ő egy hercegnő.
- Egy alföldi nagyvárosban lakok. Nem messze innen, de azért nekem sem kell keveset utazni. London melyik részén laksz? -
Hamar túllépek ezen a témán. Jó lenne, ha valami kialakulna kettőnk között. Bevallom, simán összejönnék a lánnyal, de nem szabad ajtóstul rontani a házba. Igaza van abban a lánynak, hogy a csók gyors volt, de annak örülök, hogy ne zárkózik el semmitől, főleg tőlem.
- Van kedved eljönni velem a faluba szünet után? Elmehetünk cukrászdába, étterembe. Nem akartalak lerohanni a csókkal, azaz a két csókkal. Szóval egy randit szeretnék kérni tőled, vagyis szeretném, ha több is lenne köztünk. Komolyra fordítva a szót Hook, tetszel nekem. Értékes embernek tartalak, akivel szeretnék megismerkedni jobban. Jó kapcsolatot kialakítani. -
Megpróbálok úgy fogalmazni, hogy ne legyen rámenős a részére. Nem akarom lerohanni, most visszafogom magam. Másképpen próbálom a szívét meghódítani.
|
|
|
|
|
Hok Olívia
INAKTÍV
•Hook•
RPG hsz: 46
Összes hsz: 218
|
- Na jó... hívhatsz hercegnőnek, ha annyira akarod, csak mások ne hallják meg, mert röhögő görcsöt kapnak, és benne lesz a következő havi Edictumban - adja be végül a derekát, miközben fürkészi egy kicsit a fiú arcát. - De akkor Te meg Don Juan vagy - vigyorog Benire. Most meg hölgyezi. Ki látott ilyet? Egészen komolynak tűnik a srác ezekkel a szövegekkel. Még a végén sokkal érettebbnek gondolná a koránál, ha nem csókolgatná itt agyba főbe. Elég vicces igazából ez az egész szituáció. És furcsa. Nem éppen megszokott. És Hook nagyon is szereti a nem megszokott, furcsa dolgokat. - A külvárosban - válaszol csak röviden a Londonos kérdésre. Nem magyarázza túl, meg hát Beni se mondta ő pontosan hol. De a fiú már bele is fog egy hosszas monológba. Olívia pedig csak hallgatja, hallgatja, míg a végén már olyan szélesen vigyorog, hogy még maga is meglepődik rajta. A fiú utolsó mondatánál már fel is emeli a kezét, és nem durván, de félbeszakítja. - Oké, oké, ne told túl! - vigyorog. - Értem - konstatálja is a dolgot, és tovább szemléli Beni arcát. Most látja csak, hogy barna a szeme. A konyhában nem volt valami szikrázó fényviszony, ott annyira nem figyeltre meg. De itt egészen különösen barna, ahogyan rásüt a napsugár. És van valami szomorkás a szemében, ami olyan édessé teszi. Olívia nem is tudja, miért pont őt szemelte ki magának a fiú. Habár hirtelen, és látszólag gyorsan cselekvő, kedvesnek és jónak tűnik, a kedvesek és jók pedig sokszor távol maradnak tőle. - Jól van - vesz egy nagy levegőt. - Mondjuk azt, hogy nem mondok se igent, se nemet - fog bele végül egy kis kompromisszumba. - Nézzük meg, hogy ez a dolog mennyire hirtelen - magyarázza az ajánlatát. - Mindjárt szünet van, és mindketten haza megyünk. Amikor pedig visszatérünk évkezdésre, és még mindig úgy gondolod, hogy én lennék az a lány, akivel kiruccannál... akárhova... akkor hívj el újra, és meglátjuk mi lesz - hagyja nyitva a dolgot. Nem akarja elsietni, és azt sem akarja, hogy a fiú elsiesse. - Mit gondolsz?
|
|
|
|
|
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
|
Olívia Nagyon cseles lány, résen van mindig. Nem lehet megfogni semmivel, de próbálkozok, egyszer majd sikerül. Belemegyek a játékba, mit veszthetek, sokkal komolyabb cél lebeg a szemem előtt.
- Benne vagyok, elfogadom a kihívást. Hívj, csak úgy, ahogy akarod. Leszek neked Don Juan, te hívhatsz engem így. Az én hercegnőmnek ezt megengedem. -
Viszont a randira nagyon talányosan válaszol, hiszen konkrét választ nem mond. Egyes helyeken azt is mondanák erre, hogy ködösít. Benne van a pakliban, a csókokkal nem voltam valami komoly szándékkal közeledő ember. Kicsit dühít, amiért nem azt a választ kaptam, amit hallani akartam. Éppen ezért is jön be nekem a csajszi, nem a megszokott, betanult válaszokat adja, hanem ami a szívén van. Nem adom fel, szeretem azokat a lányokat, akikért meg kell küzdeni egy férfinak. Igaza is van, hogy nem megy bele egy könnyen.
- Én is a szünet utáni időszakra gondoltam a randi megejtésében, amennyiben igent mondasz. Randikkal nem szoktam dobálózni úgy, mint a csókokkal. Jegyezd meg hercegnő, ha egy hölgyet találkozóra hívok, azt biztosra lehet venni. Én várok a válaszra, mert tényleg akarok találkozni veled. Az új tanév kezdetekor hallani fogod újra ezt a kérdést, és nem fogsz kételkedni a szándékomban. Nem hiszel nekem, de meglátod. Vállalom ezt a kihívást is kisasszony. -
Tele van a kis beszédem különféle megszólításokkal, de nem bánom, majd megszokja. Megfogja tudni, hogy komolyan gondolom a dolgot. Nem az a srác vagyok, aki csak úgy szórakozik vele. Szerintem, azért sem hiszi el, hogy elhívja valaki, mert eddig nem közeledtek ilyen szándékkal felé.
|
|
|
|
|
Hok Olívia
INAKTÍV
•Hook•
RPG hsz: 46
Összes hsz: 218
|
Ahogy így belemerülnek a beszélgetésbe, kikapcsolja a zenelejátszóját, és leveszi a nyakából. Az újbóli hercegnős megjegyzésre már csak a fejét csóválja. Tényleg nem az ő stílusa, de egyelőre nem firtatja tovább a dolgot. Viszont ha akarná se tudná, mert ekkor érkezik Beni válasza egy újabb csókkal, aztán pedig egy szépen kikerekített tárgyalás veszi kezdetét a jövőbeli dolgokkal kapcsolatosan. Számított rá igazából, hogy az ajánlata miatt a fiú majd visszalép, de ahogyan figyeli a reakcióit, nem úgy tűnik. Ezt pedig hamarosan szavakkal is kifejti neki. - Igent mondhatok, amikor majd újra felhozod a témát a szünet után - köti az ebet a karóhoz, egy vigyor kíséretében. Ezzel azért továbbra sem árul el sokat a szándékaiból, úgy tűnik nagyon ügyel erre. A csókos kifejtésre viszont nem tud nem reagálni, egyszerűen felnevet, és kissé felháborodott arckifejezéssel néz vissza a fiúra. - Úgy, szóval a csókokkal minden sarkon dobálózol? - vág is vissza, ha félreértette a fiút, ha nem. Ez akkor is túl magas labda volt. - Imponáló a kitartásod, de azért nem vagyok egy a sok csókolható csaj között - mondja karba font kezekkel, határozottan. Ugyan a tekintete még mindig derűs, mert magában azért megpróbálja a legjobbat feltételezni a fiúról, de amit félre lehet érteni, azt azért félreérti. - Remélem azt tudod, hogy csak akkor mondhatok igent... esetlegesen... ha a hozzám vezető utadon nem kaptad le minden második csajt a suliban, vagy a szünet alatt - célozgat. Elég egyértelműen. De azért nem úgy tűnve, hogy megsértődött volna a kis nyelvbotláson.
|
|
|
|
|
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
|
Olívia Magas labdát adtam neki, amit nem hagy ki lecsapni. Nem is bánom, hiszen ezért is bírom a csajszit. Azt a felvetését, hogy mással is csókolózgatok, az kicsit sok volt számomra. Nem mutatom ki ezt, de szóvá teszem. A mondatában lévő utalást azért vettem.
- Azért erős kifejezés hogy dobálgatom a csókokat, ha valakinek csapom a szelet, akkor csak ő létezik. Az kell, hogy a szünet után kell megkérdeznem újra, akkor megteszem. -
Lehet, nem vesz komolyan, de már az vagyok. Nem tudom, észreveszi e majd ezt, és úgy is áll ahhoz, amit mondok neki, de remélem, a hangsúlyból venni fogja a lapot.
- Nem az a fajta srác vagyok, aki egyszerre több vasat tart a tűzbe, hátha az egyik sikerül. Amikor tetszik egy lány, akkor minden tőlem telhetőt megteszek, hogy kialakítsak vele egy kapcsolatot, ha szeretné. A dolog két emberen múlik, sohasem erőltetem rá magam a másikra. Abban igazad van, a csók nem a legjobb nyitás volt, a randira hívással kellett volna kezdenem. Nincs senki más jelenpillanatban más lány, aki érdekel rajtad kívül. Ha jobban megismersz, akkor tudni fogod, hogy ez igaz. Te nem egy vagy a sorban, hanem az egyetlen lány vagy számomra. -
Kitártam az érzéseim, és várom a reakcióját. Eldől, mennyire veszi komolyan a mondandómat. Ha félvállról veszi a dolgot, akkor nincs miért folytatnom, erőltetnem a dolgot. Szerintem nem lesz gond, értelmes lánynak ismertem meg, aki meglátja a lényeget.
|
|
|
|
|
Erdős-Prinz Dóra
INAKTÍV
Kleine Prinzessin
RPG hsz: 8
Összes hsz: 107
|
 Igazán megbízhatnának már bennünk annyira, hogy iskola után egyenesen hazamehessünk egyedül, sőt egyedül lehessünk otthon. Nem is tudom, mi bajuk van, már nyolc egész éves vagyok, lassan tíz, úgyhogy már nem vagyok kicsi se semmi. Jó, tudom, hogy néha picit hisztis vagyok, meg tökre ritkán elszabadul az erőm, de az nem olyan gááz. Mert hát ugye igen… tudják ők is, hogy miért sírok, amikor sírok, meg is mondták, hogy csak idegesíteni akarom őket. A másik meg nem komoly még, jaj, rezegnek a levelek, nahát. Jó, hogy komolyabb is lehet később, de… én tanulom irányítani, fog menni. Nem lehet olyan nehéz, nem? Akkor is próbálgatom irányítani, amikor nem csinál semmit. Szóval menni fog, gyakorlott vagyok. Erre mit csinálnak velem? Bezárnak a nagynéném irodájába, egy kastélyba, ahová ki sem nagyon enged, mert őt veszik elő, ha bajunk lesz. Ó, már… Riri meg mesélte, hogy engedték császkálni, mert úgyis tudta az utat, nekünk meg direkt nem mutatja meg, azért, hogy aztán ne tudjunk elmenni. Egyedül az új házába visz be minket, ahol minden kék, tiszta fiús. Uuuncsi, fiúknak való, bezzeg lila meg rózsaszín nincs… Na, mindegy, ki kell jutnom innen. Itt van ez a kastély, ahol tanulni fogok, aztán nem nézhetek még rendesen szét sem? Nagyapa magyarázott valami családi hagyományról, hogy Franciaországban kéne tanulnom, de nem tudom. Mondjuk menő lenne, de csak a malacosat tudom franciául, uiii. Bekamuztam Vivinek, hogy csak a Nagyteremig megyek le kajáért, mert éhes vagyok, oda azért még elenged, mert csomószor vitt már oda. Szerencsém volt, mert csak csokija volt, és komolyan bevette, hogy rendes kaját akarok enni. Igaz, hogy így nincs rajtam kabát, csak egy jó meleg pulóver meg az előkészítős talárom, de azért csak kinézek, nincs már olyan hideg. Otthon is sokat kilógok pulcsiban meg papucsban a kertbe, aztán még sincs bajom. Nehezemre esik kinyitni a bejárati ajtót, de végül is csak sikerül kitolnom. A múltkor láttam kint egy nagyon szép fát, ami mellett madárkák rohangáltak, őket akarom megkeresni. Vivi szerint szarkák voltak, azokról meg azt mondják, hogy fényeseket lopna. Arra gondoltam, hogy az egyik gumicukromat odaadom nekik, az szép színes meg cukros. A nyirkos fűben mászkálva szorgalmasan kapkodom a fejem a madárfütty irányába, hátha megpillantom a feketeségeket a közelben.
|
|
|
|
|
Maximillian Liebhart
INAKTÍV
Maximus | Luca férje
RPG hsz: 279
Összes hsz: 386
|
kimaxolvaMaxnak sokkal könnyebb dolga lett volna, ha Luca nem érzi az érzéseit. Ugyanakkor, nehezebb is, mert akár beismerte, akár nem, nyílt titok volt, hogy érzelmileg igen alap frekvencián mozog. Az empátiája gyakorlatilag nem is igen létezett, alighanem az ő részét is Luca kapta meg, de ezért cserébe legalább őszinte volt, szinte mindig.
- Nem? Én sem - rázta meg a fejét kicsit a német, hogy bizony, ha tehetné, akkor sem szeretné ezt most megváltoztatni kettejük között, talán azért volt neki nagyobb dilemma ez az egész Eszti dolog.
De Luca egyetértett vele, hogy ő nem csinált semmi rosszat és nem is annyira szar ember, ami ténylegesen megnyugtatta. Tati ugyan vagdalózik, mikor már tényleg meg akar bántani valakit és néha ezzel célt is ér, de Max így már rendben volt. Az egyetlen ember, aki jelen pillanatban számított neki, nem ítélte el.
- El - zárta is le a témát Max, az ajkaival a lányét keresve. Még egy darabi nem igen akarta elengedni a nőt, de aztán végül muszájnak érezte, mert a félbeszakadt pillanatoknál csak egy dolgot utált jobban. A kihűlt ebédet. //köszönöm a játékot*-*//
|
|
|
|
|
Leon Tim Wolf
INAKTÍV
100% bio, ökológiailag tesztelt terromágus
RPG hsz: 100
Összes hsz: 281
|
DóraTim mostanság nem volt a legnyugodtabb, ezért egyre több időt töltött kint. Ettől sem érezte magát biztonságban, de Twix nem tűnt túl vidámnak, olyan kis kornyadék volt, amit meg nem igazán viselt jól. Tudta, hogy Liv elevenen nyúzná meg, ha valami nem stimmelne a kisállattal, így most is kint ült, a rét szélén valahol, törökülésbe húzva hosszú lábait és próbálta a kis tevét szórakoztatni. Előbb egy kisebb lágyszárú növényt növesztett nagyobbra, amit a patás vidáman elfogyasztott, majd kis labdát formált neki. Előbb ujjbegyeit a földre támasztva koncentrált, arra, ahogyan a puha föld lassan megkeményedik és csúszós, agyagos masszává válik egy egész kis területen. Ebből kellett végül valamit formálnia, így apró szusszanással nézte a majdnem megfelelő minőségű talajt és keze egy kis mozdulatával mert ki egy kis részt belőle, hozzá sem érve. A tudatával igyekezett golyót formálni belőle, amit a teve kis, lila buborékok eregetése közepette figyelt, majd mikor a labdácsak előtte a földre pottyant, meglökdöste az orrával. Aztán a kis lábacskáival rugdalta odébb, ugorva egyet, de úgy tűnt, egyelőre tetszik neki. A fiú elégedett szusszanással fújta ki a levegőt, a tenyerét továbbra is maga mellett tartva a talajon. Megnyugtatta.
Kissé távolabb tőle Vivi húga bandukolt kifelé, de Tim egyelőre erről nem igen vett tudomást, túlságosan lefoglalta, hogy kacsák után kutasson a pillantásával, majd ismét Twixre nézett.
- Most boldog vagy?! - kérdezte, miközben előszedett egy cigarettát a tartójából és meggyújtva mélyet szívott a füstből.
|
|
|
|
|
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
|
Bárcián
délután a zöld füvönVégre süt a nap és csicseregnek a madarak. Ki az az őrült, aki ilyenkor nem jön ki egy kicsit a szabadba? Már amennyiben persze nem vámpír vagy fényérzékeny az illető. Vagy csak olyasvalaki, aki a hűsebb időt részesíti előnyben. Hm. Inkább át is fogalmazom a kérdést: milyen őrültség lenne tőlem, ha nem jönnék ki ilyenkor egy kicsit a szabadba? Hiszen mindenem megvan ahhoz, hogy élvezzem a tavaszt. Magyar-olasz vérem hozza a papírformát. Nem mintha volna olyan időjárás (a szélsőségest kivéve), amit ne szeretnék valamiért, azonban tény, hogy elememben ilyenkor vagyok.
Zsebretett kézzel ballagok ki a rétre. Szétnyitott talárom látni engedi, hogy alatta világos, lazán gombolt inget viselek. Kutyám boldogan futkározik körülöttem, és csakhamar megindul a maga felfedező útjaira a közelben. Hagyom kóborolni, nincs mitől féltenem itt és nincs, akit féltenék tőle. Végtelenül barátságos alak. Ezt jól mutatja, ahogy egy távoli padon üldögélő pár diákban azonnal új barátokra talál. A tanulók megsimogatják és kerítenek is egy botot, amit eldobhatnak neki. Mosolyogva figyelem a jelenetet, a fűben lépkedve. Mivel a tanoncok már jól tudják, hogy ez a kis Jack Russel Terrier én kutyám, keresnek is engem a tekintetükkel. Amikor meglátnak, biccentenek nekem. Van, aki még hangosan oda is köszön. Integetek nekik.
Ám nem csak egyszerű természetélvezés végett vagyok itt. Összekötöttem a kellemest a még kellemesebbel és küldtem egy baglyot Bárcián barátomnak, hogy találkozzunk a réten. Túl sok napja már, hogy csak futólag látjuk egymást, mindössze egy üdvözlésre meg pár röpke szóváltására. Ennek véget kell vetni. * * *
|
|
|
|
|
Gergely-Fábián Annabella
INAKTÍV
Aprómanó #teamkobold
RPG hsz: 32
Összes hsz: 118
|
 Gyönyörű, napsütéses délután van. Kivételesen egyedül jöttem le sétálni, mert Lili el van foglalva valami házival, az Eridonosok pedig valamiért bemondták az unalmast az utolsó pillanatban, pedig megígérték, hogy lejönnek velem. Még nem döntöttem el, hogyan fogok emiatt pontosan revansot venni, de az biztos, hogy minden félelmetességemet be fogom vetni, ami csak 148 centimből kifér. Ez éppen egy kicsit több, mint azt az átlag szemlélő ránézésre gondolná.
Bosszúságom egyébként gyorsan elillant, mert hát próbáljon meg bárki bosszús maradni ennyi csodálatos madárcsiripelés, méhecske zümmögés, színes virág, ébredező tavaszi lomb és bőrt perzselő - rémesen hiányolt - napsütés társaságában. Egyszerűen nem megy, nem is próbálom. Egy piros laza tavaszi blúz és egy farmer van rajtam, amelynek zsebe mentén egy gyönyörű színes virágminta van felhímezve. Imádom ezt a nadrágot, a jó hír pedig, hogy évek óta jó is rám és ha így folytatom, még évek múlva is jó lesz.
Egészen pontosan tudom, hogy mi az első tervem ebben a csoda-időjárásban, így teljesen magabiztosan és célirányosan kalauzolom el magamat a vadőrlak melletti füves területre, ott nyílnak ugyanis a leggyönyörűbb virágok! Sárga, kék, fehér, piros, van itt minden, ebből pedig már mindenki sejtheti, mi fog készülni: a tökéletes koszorú! Ami lehet ugyan, hogy elhervad mire az Eridonba érek, de az odavezető úton azért mindenki engem fog irigyelni! Bár itt lenne most anyu, biztosan meg tudná bűvölni, hogy sose kókadjanak le a virágok! De nekem úgy is szép lesz.
Össze is szedek jó pár szimpatikus virágot, ezzel elmegy pár hosszabb perc, utána pedig kényelmesen elhelyezkedem a fűben és a jól ismert csomózási technikával elkezdek fejfedőt eszkábálni belőle. Gyönyörű lesz, majd meglátjátok!
|
|
|
|
|
Béres Bárcián
INAKTÍV
Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
|
Kriszpin
Érdekes felfedezések érhetik az embert, miközben mondjuk rövid ujjú pólóját felhúzza, vagy a tükörbe nézve elmélázik azon, vajon ez már olyan hosszúságú borosta-e, amit illene eltávolítani, esetleg adhat-e még a lustaságának egy röpke napot. Egy ilyen felismerés kapja el Bárciánt, mikor éppen gondolatban a ma délután eseményeit igyekszik vizualizálni előszobájában, csupán pár másodperccel azelőtt, hogy a lábát kitenné az ajtón, a felismerés pedig a következő: Még soha életében nem sétáltatott kutyát. Mert hát főnöke pontosan erre a programra invitálta, így csak elgondolkodott rajta és rájött, hogy a dolog egyszerűen példátlan. Hogyan lehetséges ez? Pedig hát szereti ő az állatokat, s láss csodát, mégis eltelt úgy harminchárom - s itt önkéntelenül is megállapítja, milyen rettentően öregszik - hosszú év kutyasétáltatás nélkül. Döbbenet.
Kriszpin baglya egyébként meglepte. Olyannyira hozzászokott már a langyos vegetáláshoz amely a vele (és hát legyünk őszinték, Bellán kívül mindenki mással) való kapcsolatát jellemezte az elmúlt időszakban, hogy szinte el is felejtette elképzelni, hogy ez lehetne másképp is. Apropó Bella... Jó eséllyel fogja szétszekálni emiatt, ám ezzel kapcsolatban egyáltalán nem bosszús, sőt inkább némi hálát érez, mert ez is azon tulajdonságok hatalmas tárházának részét képezi, amelyek miatt annyira jó barátok ők és amiért a nő tökéletesen fel tudja dobni Bárcián "kellemes semmilyenségét", ahogyan ő szokta ezt viccesen nevezni.
Elhalad a Fénylő Lelkek Udvarán keresztül, végig a sövény mellett, amely a rétre vezet. Mostanában elég sok időt tölt egyébként ezen az udvaron, mert újkeletű szokása, hogy a kevésbé forgalmas napokon kicsücsül ide az egyik padra a papírjaival, némi D-vitamin beszerzésének céljából. Persze előtte mindenkinek hagy egy üzenetet aki esetleg keresné - az irodájától az udvar igazán nincsen messze, így nem szükséges nagy távokat megtenni - de a nagy helyzet az, hogy irodájának forgalma lényegesen megcsappant, mióta nem a Levita házvezetője már.
Szóval a rétre kiérve messziről meg is pillantja a boldogan szaladgáló kutyust, aki egyébként tényleg halálosan cuki (igen, indokolt esetben még a férfiak is gondolhatnak ilyet, a Navinések legalábbis...). Miközben behozza a maradék pár métert, azon gondolkodik, hogy újra itt a szezon, amikor bal kezének fekete kesztyűje elkezd idiótán festeni rajta, hosszú ujjú darabok hiányában.
- Helló! - köszön rá végül a napsütéstől enyhén hunyorogva Kriszpinre, karjait pedig közben összefonja maga előtt és elégedetten tekint körbe. Jó itt kint.
- Ilyenkor mindig rájövök, hogy a kastélyban mennyire sötét van - állapítja meg arra célozva, hogy az itteni napsugarakhoz való adaptálódás nem is annyira egyszerű feladat, mert kellemes félhomályban élik ők az életüket odabent, teljesen megfeledkezve erről a vakító, de csodálatos világosságról, ami idekint van.
|
|
|
|
|
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
|
Bárcián
délután a zöld füvönMegérkezik a nálam jóval lengébb öltözékű barátom. Részemről a kastélyban és a birtokon mindig legalább talárban tartózkodom. Érdekes, hogy amennyire felháborítóan nyitott szellemű vagyok, annyira ragaszkodom a hagyományokhoz is. Nálam ez a kettő tökéletesen megfér. Éppen ezért egy pillanatig sem zavar, ha más mondjuk lazább ruhákat vesz fel az iskolai dolgozók közül, én azonban igazgatóként kellemes kötelességemnek érzem mindig megadni a módját az öltözködésnek. A hűtő bűbájok ebben nagy segítségemre vannak. Különben már régen elolvadtam volna a napon.
- Szia - fordulok Bárcián felé széles mosollyal.
- Örülök, hogy itt vagy - szorítom meg finoman, barátságosan a karját.
- Ne is mondd! - hunyorgok kicsit én is a nap miatt. Közben pedig ráérősen sétálok tovább, egyre közelebb jutva a padon üldögélőkhöz, akik felváltva dobják el a botot Pajkosnak. Ki puszta kézzel, ki némi bűbáj segítségével. Ez utóbbival néha a bolondját járatják vele, hisz a bot hol bumerángként viselkedik, hol mondjuk cikázik.
Visszatekintek a kastélyra, ha már szóba hoztuk. Végignézek rajta párszor, hiszen a nap nagy részében csak belülről csodálhatom. Pedig milyen pompás látvány így kívülről is, főleg ebben a tavaszi verőfényben. Soha nem unom meg.
- Itt jó lesz - közlöm a rét egy teljesen random pontján, félig egy fa árnyékában, kezeimet csípőre téve. Elégedetten nézek körbe, és azt igazából csak én tudhatom, mire lesz olyan nagyon jó ez a hely. Azonban nem telik bele pár pillanatba és barátom is meglátja. Előveszek ugyanis talárom belső zsebéből egy kék-zöld kockás kendőt, amit ahogy megrázok, a sokszorosára növekszik, pléd lesz belőle. Szépen engedem a földre ereszkedni, majd ismét előveszek valamit a zsebemből. A tárgy egy szalmagombolyagra emlékeztet. Odadobom a pokrócra, mire piknikes kosárrá változik.
Rámosolygok jóképű társaságomra és bűvészeket meghazudtoló eleganciával intek a leterített pléd felé, így kínálva őt hellyel. Ugyanis nem pusztán kutyasétáltatásra hívtam, hanem egy kellemes piknikre is. Ha nem éhes, akad majd neki innivaló vagy csak egy kis elmajszolgatható gyümölcs. Hogy pedig legyen a kis találkozónkban némi lázadás és rendbontás is: felhívnám a figyelmet arra az apróságra, hogy mi az egy köpésre található piknikező tisztás helyet bizony a réten fogunk nekiállni piknikezni. * * *
|
|
|
|
|
Béres Bárcián
INAKTÍV
Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
|
KriszpinFejét enyhén abba az irányba fordítja ahol Kriszpin megszorítja a karját, mintha a két szemével is meg akarna győződni róla, nem lenne elég maga az érzés hozzá. Még mindig fura kicsit, afféle módosult tudatállapotban érzi magát, a szokatlan tényezők sora egy egészen furcsa érzéssel tölti el. A fény, a munka hiánya, az átlagosnál több emberi kontaktus - valahogy mind azt eredményezik, hogy a feje némileg kiürül és zavartan bólogat. Mindjárt magához tér persze, amikor Kriszpin tenni-venni kezd körülötte, ám talán némi fáziskéséssel veszi tudomásul a pokróc és a kosár létezését. Talán a másik férfi intése az a pillanat, amikor pár pislantás után ténylegesen megérkezik ő is. Meglepetten megemeli a szemöldökét (nem gondolta, hogy Kriszpin ennyire alaposan felkészült), aztán bólint egy aprót, jelezve hogy "oké" és leül a pokrócra. Valahol az agya szegletében hívatlanul motoszkál az idegesítő gondolat, hogy szinte biztosan már ennyivel is kivívtak maguknak egy bekezdést az Edictum pletykarovatában, legalábbis már sok jóra nem számít. Bella köszönését is kiszúrták az évnyitón, pedig még ő maga is alig vette észre - aztán hipp-hopp, az iskolaújság frissen ropogó lapjain már egy párrá is avanzsálódtak, itt ennyi is elég.
- Azta, nem vagy semmi - állapítja meg elismerően, miközben jobbjával finoman megemeli a piknikes kosár fedelét és beleles. A helyzetből adódóan pedig könnyen megérthető, hogy arra céloz, milyen változatos tartalommal rendelkezik a kosár. A legjobban az apró üvegcsék tetszenek, amelyek feltételezése szerint sütőtöklevet tartalmaznak, amitől odáig van meg vissza az utóbbi időben.
- Sosem értem, hogy van ennyi mindenre időd - vonja meg enyhén a vállát, mintha egy teljesen jelentéktelen gondolatról lenne szó, valójában azonban ezen gyakran eltöpreng, ez az igazság. Nem mintha ő sürgetve érezné magát bármikor, ilyesmiről szó sincs, viszont gyakran húz le tételeket a végtelennek tűnő listáról, amelyen a szabadidejében beszervezett dolgok hosszú sora kígyózik. Egyszerűen nem fér bele.
- Szóval... - köszörüli meg a torkát és várakozóan Kriszpinre néz, mintha egy régen félbehagyott és most befejezésre váró beszélgetést próbálna ott folytatni, ahol abbahagyták. A valóság csak annyi, hogy iszonyatosan bénának érezné a "Hogy vagy?" kérdést. Arra valahogy mindig a "semmi", a "minden oké", vagy egy egymondatos összefoglaló a válasz, neki pedig nem ez a célja.
|
|
|
|
|
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
|
Bárcián
délután a zöld füvönCsak jót mosolygok elismerő szavain, miközben magam is kényelmesen helyet foglalok a pléden, taláromat alám simítva. Kilebegtetek a kosárból ezt-azt. Magamnak mindenképpen egy sütőtökleves üvegcsét meg egy szendvicset. Jobban Bárcián felé fordítom közben a kosarat, így bátorítva, hogy szolgálja csak ki magát mindenképpen. Részemről ezt a pikniket korai vacsorámnak is szántam. Jól tudom, hogy miután elbúcsúztunk barátommal, ismét a munkába vetem majd magam, akkor meg már éjjel lesz, mire szembe jutna enni valamit. Az időm beosztásáról szóló szavak éppen összecsengnek mindezzel.
- Azt igazából én se - közlöm derűsen.
- De tényleg - bólogatok egy falat lenyelése után.
- Mindig úgy kezdődik a nap, hogy elképzelésem sincs, hogyan leszek kész mindazzal, amit beterveztem mára, meg amiket Oravecz kisasszony betervezett nekem, aztán valahogy mégis minden megvan - vonok vállat én is. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ha én dolgozom, akkor dolgozom. Vagy az asztalom mögött ülök, dokumentumokat átnézve, aláírva papírokat, tárgyalva éppen valakivel; vagy nyakamba veszem a kastély, a falut, a hivatalokat és meg sem állok. Hogy nem fáradok-e el? Dehogynem. Nincs is gondom az alvással. Azonban én ezt nevezem kellemes fáradtságnak. Ezért jó, ha olyasmi a munkád, amivel könnyedén és szívesen foglalkozol.
- Szóval... - veszem fel a fonalat.
- Elég szépen megindult ez a tanév is. Örülök, hogy a legtöbb házvezetőnk viszi tovább a posztját. Szeretem, ha vannak ilyen állandó, biztos pontok a tanulók életében - taglalom neki az első adandó témát, ami eszembe jut.
|
|
|
|
|
Béres Bárcián
INAKTÍV
Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
|
KriszpinKriszpin szavait hallgatva arra gondol - inkább csak gondol, s kevésbé érzi - hogy eléggé irigyli őt. Mármint amiatt, hogy ilyen spontán módon folynak a napjai és a végére valahogy mégis minden belefér. Ez az a fajta könnyedség, amit mindenki szeretne magának, azzal a végeredménnyel, amit mindenki szeretne magának. Tipikusan úgy hangzik, mint ami miatt a gimnazisták meglehetősen utálni szokták egymást. Már amikor valakinek ilyen látszólagos egyszerűséggel mennek a dolgai. Persze felnőttkorára az ember megtanulja a legfontosabb részét az egyenletnek, a látszólagosságot. Mert akinek ez könnyű, annak általában más nem az, vagy ami könnyűnek tűnik sem könnyű, csak azért néz ki úgy, mert kívülről nézzük. Szóval Berci sem elmélkedik ezen a röpke gondolatkísérlet erejéig tartó irigységen, inkább továbblendül a beszélgetés következő mozzanatára. Mégpedig arra, hogy egy rövid másodpercig csak, de elvigyorodik az "Oravecz kisasszony" kifejezésre. Neki ő mindig is Mácsai Izabella marad, de szerencsére nem is várja el tőle senki, hogy ne így legyen.
Finoman bólint, miközben Kriszpin beszélni kezd, közben pedig ő is elővesz egy sütőtökleves üvegcsét. Kortyol is belőle párat, az igazgató szavai közben a fülében csengenek. Azon gondolkodik, van-e ebben bármiféle neheztelő utalás arra vonatkozólag, hogy ő csak két tanévig volt házvezető, de aztán végül úgy dönt, ezzel kapcsolatos gyanújának nem ad hangot. Elvégre együtt beszélték meg, hogy sok neki a kettő együtt. Sőt, ő igazából akár hagyta volna a fenébe a hülye papírokat és vezette volna csak a Levitát, dehát hamar be kellett látniuk, hogy házvezetésre alkalmas tanárból mindig akad szinte, gazdasági igazgatót viszont nehezebb találni, ráadásul nem is előnyös ha semmi mást nem csinál a házvezetésen kívül, tárgyat pedig nem igazán tudott volna indítani. Szóval maradt ő a pénzzel, a kékek nélkül.
- Hiányoznak - sóhajt végül lemondóan, tudja hogy Kriszpin fogja érteni, hogy a Levitásokra gondol.
- Remélem, jó kezekbe adtad őket - mondja, persze nincsen benne kétely ezt illetően, még akkor sem, ha nem ismeri sem a házvezetőt, sem a helyettesét, akiről mondjuk látatlanban némileg megvan a véleménye, de ez inkább a túlzott önbizalmának szól, mint neki.
Végül előkotor egy vajaskiflit, ami önmagában is tökéletes számára, letör belőle egy darabot. Valószínűleg ez egy többfogásos uzsonna első darabja lesz, mert amint az első falat leér a torkán, rájön, hogy bizony éhes. Eddig is az volt talán, csak nem érezte.
- És mit csinálsz amúgy? - kérdezi, mert igazából ami az iskolával kapcsolatos, azt lényegében tudja ő is. Viszont azzal kapcsolatban már elveszítette a támpontot, hogy Kriszpin a szabadidejével mihez kezd, persze nem is biztos, hogy rá tartozik.
|
|
|
|
|
Hercegh Kriszpin
INAKTÍV
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
|
Bárcián
délután a zöld füvönAzokat az embereket, akikkel együtt dolgozom és akiket mind társaságban, mind négyszemközt ugyanúgy szólítok, akkor sem említem másképp, ha nincsenek jelen. Márpedig szeretem a tanárokat professzorozni és az irodavezetőmet pedig -úgy éreztem a kezdettől- illendő mondjuk kisasszonyoznom. Ezek mind-mind a bagolyköves diákévek emlékeiből maradtak rám. A tanárok így beszéltek egymással, így szólították egymást és ez elmondhatatlanul tetszett. Azt hiszem, a ruházkodásom is erről a tőről fakad.
- Gondolom - bólintok együttérzően, amikor barátom elmondja, hogy hiányoznak neki a kékek. Különben pedig egy pillanatra se villant fel bennem, hogy a házvezetőkkel kapcsolatos megjegyzésemmel őt minősítsem. Eszembe se jut. Megértem én a távozó kollégák indokait, viszont tényleg nagyon örülök, ha a dolgok úgy alakulhatnak, hogy tudnak maradni a szerepükben.
- Természetesen - biztosítom erről egy korty után.
- Noha Várffy-Zoller professzor nem volt teljesen elragadtatva a megbizatástól, de kétségem sincs felőle, hogy lelkiismeretesen végzi majd a feladatát. A többi meg... nos... csak rajta áll - húzom fel vállaimat ártatlanul. Hiszen az ilyen helyzetekből még akármi lehet. A végén úgy megszereti a levitásokat, hogy elengedni se akarja majd őket.
- Ellátogatok olykor egy-egy önkéntestársamhoz. Szeretem tudni és látni, hogyan állnak a törekvéseink és mindaz, amit évekkel ezelőtt építeni kezdtünk - felelem elgondolkozva. Csak akkor tartok egy kis szünetet, ha harapok a paradicsomos-sonkás szendvicsből. Azt az időt is kihasználom arra, hogy merengjek azon, miket is csinálok ténylegesen az igazgatói tennivalóimon túl.
- A szünetben pedig elutaztunk a családdal meglátogatni a rokonokat Olaszországban - mesélem el neki mosolyogva gyorsan ezt is, ahogy eszembe jut. Bár lehet, tudott róla, hogy elvagyok, de személyesen még nem említettem neki.
- És te? - passzolom vissza a gurkót, mielőtt kortyolnék egyet.
|
|
|
|
|
Kelemen Farkas
INAKTÍV
növénymágus
RPG hsz: 388
Összes hsz: 533
|
 Még legalább egy óra, állapítja meg a karórája számlapjára pillantva leheletnyit csüggedten. Azt ígérte Vesznának, hogy megvárja, ha már az illúziómágia kapcsán Alistairrel időnként megejtett beszélgetést mára sikerült időzíteni, és mivel a lány elméletben hamarabb végez - gyakorlatban meg ki tudja, nem egyszer akadt már utolsó pillanatban tucatnyi könyvet kölcsönözni akaró vagy éppen visszaadó diák, aki után még hosszas pakolás vár a könyvtár dolgozóira - az a terv, hogy bevásárolnak a hétvégére és Aurél közelgő születésnapjára is megpróbálják megtalálni a tökéletes ajándékot. Mozgalmas és tartalmas túrának néznek majd elébe Budanekeresd boltjaiban, addig azonban mégiscsak el kell töltenie valahogyan az időt. A kastély annyira nem vonzza, éppen elég időt töltött itt felügyelőként, hogy kellőképpen sok zugát megismerje, a faluba bemenni pedig nem sok értelmét látja éppen csak azért, hiszen ha sétál, mire beér, indulhat is vissza, hogy majd a birtok határáról együtt hoppanáljanak a lánnyal Nekeresdre. Marad hát a tanodához tartozó birtok, amely szerencsére elég nagy, hogy tegyen egy hosszú sétát például a vadőrlak felé, ahol nagyon rég járt. Azóta már kétszer is változott a vadőr, biztos benne, hogy a szivárványszínű kecske sincs már meg, akit még felügyelőként volt alkalma megismerni, de bizonyára van azóta már másik nem mindennapi kedvenc itt. Ebben az iskolában mindig bele lehet botlani valami igazán különlegesbe, egyedibe. Amolyan tárhelye ez a birtok ilyen érdekességeknek. A kellemes időre való tekintettel kabátját a bal alkarján átvetve hurcolja magával, inge ujját pedig egészen könyékig feltűrte, mintha csak valami komoly munka várna itt rá, például felásni azokat az ágyásokat a vadőrlak mögött. Talán csak az egyenruha miatt gondolhatja bárki, hogy nagy valószínűséggel mégsem arra készül. Jobbját nadrágja zsebébe mélyeszti egy ideig, majd sikerül arra a döntésre jutnia, ha már ilyen szépen kinyílt itt rengeteg mezei virág, megszemléli őket közelebbről. Leszedni nem feltétlen szeretné őket, jobban szereti a növényeket élve, de ha netán talál valami érdekeset, megeshet, hogy feláldoz belőle egy szálat a tudásvágya oltárán, hogy majd a botanika jegyzetei között kapjon helyet kipréselve. - Hello - köszön kissé szórakozottan a fűben ücsörgő lánynak, aki éppen koszorút fon egy csokornyi leszakított virágból, miután valami érdekesnek tűnőn akad meg a szeme, és le is hajol az apró, ernyőbe rendeződő fürtös virágú növénykét megszemlélni, amelynek érdekes rózsaszín szirmai vannak, habár elsőre majdnem fehérnek tűnt. Hm. Nem ismeri még.
|
|
|
|
|
Jeong Min Jae
INAKTÍV
mini J
RPG hsz: 6
Összes hsz: 65
|
Jinnie. Gyors léptekkel, gondterhelt tekintettel szelte a folyosókat, szinte már rohant a kijárati kapu irányába. Még délelőtt megbeszélte Jinnie-vel, hogy órák után találkoznak a réten; vagyis igazából Minjae könyörögte ki tesójától a dolgot, megígérve neki, hogy jót fog tenni egy kis együtt töltött idő a levegőn és a napsütésben.
Ám most késésben volt. Kerek öt perc késésben. Mindez pedig elég volt ahhoz, hogy a kisebbik J lépcsőfokokat átugorva, embereket óvatosan odébb tessékelve suhanjon, és szabályszerűen kidöntse a szabadba vezető ajtót. Egy pillanatra megállt aztán, szapora levegővételek közben tekintetét végigfuttatta az előtte elterülő zöld tájon, míg végül ki nem szúrta a színes hajat. Teljesen kivirult attól, hogy Jinnie tényleg ott ült, ahogy megígértette vele.
Vett egy nagy levegőt, és újra elindult, de most már tényleg szaladt, majd lerogyott a fűbe, és az előtte ülő bátyja hátának döntötte fejét, karjaival átkarolva a srácot.
- Huhh, nem porladtál még el a napfényben. Örülök neki. - fújta ki a levegőt megjátszott megkönnyebbüléssel, aprót nevetve. Tudta nagyon jól, milyen viszonyt ápol Jin az olyan dolgokkal, mint természet, jó levegő, napfény... nem hiába rohant végig szinte az egész kastélyon Minjae.
- Sajnálom, hogy késtem, Jinnie. - kért bocsánatot, a másikat még mindig átkarolva, testsúlyával kicsit jobban ránehezedve öccsére. Fejét elemelte Jin hátától, hogy annak arcához szoríthassa.
- Te bekented magad napkrémmel? - távolodott el Jin-től, teljesen elengedve a srácot, és arcáról letörölgetve a krém rákerülő maradványait, miközben törökülésben helyet foglalt mellette.
Még egy párat mosolygott a mellette ülőre, majd tekintete elkomorult, elgondolkodva kezdte tépkedni maga körül a füvet. Hangulata szinte teljesen ellentéte lett annak, amilyen egy perccel ezelőtt volt, és Minjae ezt észre sem vette.
|
|
|
|
|
Jeong Woo Jin
INAKTÍV
Nagy J | ISTP
RPG hsz: 11
Összes hsz: 121
|
ÖcskösBTS - DNA |  A család mindennél fontosabb számomra, és innentől mindenki maga dönti el, hogy ki tartozik bele, mégis kissé húztam a számat, mikor az öcsém beszélgetni akart velem. Nem pontosan ezzel volt a bajom, inkább a helyszínnel, hiszen ilyen melegben, senkinek nincs kedve a napon olvadozni, és várni, mikor kap napszúrást. Nekem meg pláne. Alapból a bőrszínem olyan, mint a falé, azonban ez engem egyáltalán nem zavar, sőt, teszek érte, hogy ez így is maradjon. Nem érkezem korán, sőt késésben is vagyok, mégsem én váratok magamra. Az órámra pillantok, mielőtt megérzem a testemet körülvevő karokat, és a hátamat nehezítő fejet. Szavak is társulnak a cselekedetekhez, mire oldalra pillantok.
- Nem vagyok én vámpír, még a bőrszínem alapján sem – egy apró mosolyt megeresztek a fiatalabb felé, ebből is látszik, mennyire fontos számomra. Aprót intek a fejemmel, miszerint nincs gond, annyira nagy késésről nincs szó. Még jobban hozzám bújik, mire előre bámulok, és még jobban elmosolyodom a helyzeten. Nem szoktam mondogatni, de nagyon szeretem az öcsémet, és bármikor számíthat rám. Ennyitől nem fogok megharagudni rá. Nem lep meg a közelsége, ahogy arcát az enyémnek nyomja, hisz minden szerettünkkel, szerettével ezt csinálja, tőle már megszoktam, és elfogadom. Kissé furcsán nézek rá, ahogy felteszi a kérdést, összehúzott szemöldökkel egy pillanatig mérlegelem a válaszadást, viszont minek hazudjak neki.
- Még napvédő bűbájt is alkalmaztam, nehogy bármi történhessen – tényleg felkészültem, a nap káros sugarai ellen, holott a hajam így sincs teljes biztonságban. Remélem, nem fogja kiszívni a színét, és fakó kéket varázsolni belőle.
Ismerem a srácot, főleg a mosolygós énjét, amit nap, mint nap látok. Nem szokása ilyen gyorsan hangulatot váltani, ő nem az az ember. Hirtelen elkomorodására én is komolyan veszem a dolgokat, és ellentmondást nem tűrő hangon fordulok felé.
- Mi nyomja a lelked? – kérdezem, miközben egyik kezemmel a hátára simítok, és bíztatom, hogy nekem mindent elmondhat, segíteni fogok. ha valaki megverte, az rosszul fog járni.
|
|
|
|
|
Béres Bárcián
INAKTÍV
Gazdasági igazgató | Utónium professzor
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
|
KriszpinJobb kezével a takaró szélét babrálja, néha a kezébe akad egy-egy fűszál, ezeket könyörtelenül (még ha nem is szánja annak, gondolkodni nem gondolkodik rajta sokat) kitépi. Nincsen túlzottan meglepve, amikor Kriszpin mintha csak a fejében olvasna, felhozza az új Levitás házvezető-helyettes kételyeit, Robi már csak egy ilyen jelenség, egyszerűen mintha muszáj lenne beszélni róla. Diákként is ilyen volt, már amennyire Bárcián emlékszik, így hát nincsen ebben semmi furcsa. Eszébe jut, hogy akár mondhatna valamilyen megnyugtató passzust arról, hogy a Levitásokat nem lehet nem szeretni, dehát erről valójában fogalma sincsen. Attól, hogy ő nem tudta nem szeretni őket, még nem jelenti azt, hogy egy tőle ennyire különböző ember is így lenne ezzel. De azért a lelke mélyén reméli, hogy ez egy ilyen univerzális dolog.
- Akkor jó - mondja végül, valójában csak annak a kedvéért, hogy mondjon valamit. Időközben megállapítja, hogy Kriszpinnel való beszélgetéseinek nagy százalékára jellemző, hogy legnagyobb részét a saját fejében folytatja le. Ez persze nem úgy értendő, hogy a másik férfi helyett is válaszolgat saját magának, hanem inkább hogy általában gondolatébresztő dolgokról beszélgetnek, így aztán jelentősen több dolog cikázik végig a fejében, mint ami ténylegesen elhangzik.
Főleg igazzá válik az akkor, amikor Kriszpin megemlíti Olaszországot, Bercinek pedig sok-sok emlék ugrik be. Többször is járt ott még anno abban a három évben, amit utazgatással töltött, sok szép emlék köti oda. Hamar meg is jelenik lelki szemei előtt a sok gyönyörű látkép, a perzselő napsütés, meleg tenger és még annál is melegebb szívű emberek. Az önkénteskedés résznél végig bólogatott ugyan, de annyira elterelik a gondolatait az Olaszországgal kapcsolatos emlékek, hogy inkább erre a témára csap le.
- Pontosan hol is él a családod? - érdeklődik, persze nyilván nem a pontos lakcím érdekli, csak mondjuk a város, hogy úgy nagyjából tudja hova tenni magában a dolgot. Közben igyekszik kiszámítani, hogy mekkora falatot haraphat le a kifliből, hogy időben meg is tudja mind rágni, mielőtt újra hozzá kerülne majd a szó. Szerencsére ebben már nagyon rutinos.
- Mit szoktatok csinálni ilyenkor? - kérdezi, hátha van valamiféle családi rituálé vagy szokás, ahogyan az általában a legtöbb családban lenni szokott. Berci édesanyjának a családjánál például mindig horgászni és billiárdozni jártak, az apai oldalon pedig ment a közös sütés-főzés.
- Hát csak a szokásos. Járok néha anyuhoz segíteni, amikor tudok elmegyek raftingolni vagy sziklát mászni, de arra most kevesebb idő jutott... - kicsi gondolkodik, majd eszébe jut még egy nem is olyan régi program - Ja meg Bellával voltunk koncertezni nemrég, tiniként a közös kedvencünk volt a Magicbomb. Nem tudom mennyire tudod, de az évfolyamtársunk volt az énekesnő. - A végén megvonja a vállát, majd kivégzi azt, ami még a kiflijéből maradt és a napsütés felé fordítja az arcát. Finom meleg.
|
|
|
|
|
