Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Gyönyörű, napsütéses délután van. Kivételesen egyedül jöttem le sétálni, mert Lili el van foglalva valami házival, az Eridonosok pedig valamiért bemondták az unalmast az utolsó pillanatban, pedig megígérték, hogy lejönnek velem. Még nem döntöttem el, hogyan fogok emiatt pontosan revansot venni, de az biztos, hogy minden félelmetességemet be fogom vetni, ami csak 148 centimből kifér. Ez éppen egy kicsit több, mint azt az átlag szemlélő ránézésre gondolná.
Bosszúságom egyébként gyorsan elillant, mert hát próbáljon meg bárki bosszús maradni ennyi csodálatos madárcsiripelés, méhecske zümmögés, színes virág, ébredező tavaszi lomb és bőrt perzselő - rémesen hiányolt - napsütés társaságában. Egyszerűen nem megy, nem is próbálom. Egy piros laza tavaszi blúz és egy farmer van rajtam, amelynek zsebe mentén egy gyönyörű színes virágminta van felhímezve. Imádom ezt a nadrágot, a jó hír pedig, hogy évek óta jó is rám és ha így folytatom, még évek múlva is jó lesz.
Egészen pontosan tudom, hogy mi az első tervem ebben a csoda-időjárásban, így teljesen magabiztosan és célirányosan kalauzolom el magamat a vadőrlak melletti füves területre, ott nyílnak ugyanis a leggyönyörűbb virágok! Sárga, kék, fehér, piros, van itt minden, ebből pedig már mindenki sejtheti, mi fog készülni: a tökéletes koszorú! Ami lehet ugyan, hogy elhervad mire az Eridonba érek, de az odavezető úton azért mindenki engem fog irigyelni! Bár itt lenne most anyu, biztosan meg tudná bűvölni, hogy sose kókadjanak le a virágok! De nekem úgy is szép lesz.
Össze is szedek jó pár szimpatikus virágot, ezzel elmegy pár hosszabb perc, utána pedig kényelmesen elhelyezkedem a fűben és a jól ismert csomózási technikával elkezdek fejfedőt eszkábálni belőle. Gyönyörű lesz, majd meglátjátok!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Egy szál fehér, egy szál rózsaszín, egy szál kék. Egy szál fehér, egy szál... hoppá, ez kék, csere, rózsaszín, egy szál kék. Így készül a tökéletes koszorú, némi odafigyeléssel és sok-sok képzelőerővel, esztétikai érzékkel. Legalábbis szeretem azt gondolni magamról, hogy ezen - a koszorúkészítés szempontjából szinte elengedhetetlen - remek képességek valamennyijével rendelkezem. Egyébként annyira talán tényleg nem is áll távol a valóságtól, sokat gyakoroltam.
Már messziről látok közeledni egy férfialakot, de mivel nem gondolom hogy erre tartana, nem szentelek neki különösebb figyelmet, így aztán kisebb szívroham kerülget, amikor a közvetlen közelemből megszólít. Merlinre, ez mikor hoppanált ide? Dehát... - mert hogy ekkor már meg van emelve a buksim és ki is látok félig lenőtt frumfrum alól - én ezt a szívbajthozó illetőt ismerem! A felismeréshez képest nagyjából 0,45 másodperccel pedig már a nyakában is csüngök egy jókora ölelés formájában, éppen azután, hogy azt sikoltanám:
- Farkas! - mert hogy ezt a nevet nem felejtettem el egy pillanatra sem. De vajon ő felismert-e? Nem teljesen tűnt úgy. Igaz, én elég sokat változtam, mióta nem találkoztunk. Mióta is? Négy-öt éve? Igen, talán akkor járhatott utoljára felénk, de lehet hogy még annál is régebben. Azt persze a hét vicce lenne állítani, hogy olyan nagyot nőttem volna... De az a biztos, hogy sokat nagylányosodtam. De egyáltalán hogy kerül ide? Ekkora véletlenek nem is lehetnek, hát ennyire kicsi lenne a világ?
Végre kikecmergek a nyakából, mielőtt még kényelmetlen kezdene lenni a dolog, aztán csillogó, érdeklődő tekintetemet csak neki szentelem.
- Dehát hogy kerülsz ide? - kérdezem, majd első nem túl reális, hirtelenjében feltörő ötletemet közlésre is adom - Csak nem engem jöttél meglátogatni? - erre a gondolatra már-már elégedettség töltene el, de persze biztosan nem erről van szó. Azért mégiscsak nagyon király lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Eleinte tartottam kicsit a járőrözéstől és szívesen mondanám, hogy mostanra kezdek belejönni, de ezt azért erős lenne kijelenteni, tekintve, hogy még soha nem kaptam el senkit. Nem igazán tudom, hogy a magas, vékony hangommal és a 145 centimmel hogyan kellene mégis tekintélyt parancsoló prefektusnak lennem, főleg akkor, hogyha ne adj' Isten egy negyedikes Rellonossal futok össze tilosban. Mégis mit csinálok, halálra rémisztem a boci szemeimmel? Esetleg megfélemlítően tornyosulok... alá? Hát persze. Szóval annak reményében bolyongok a kastélyt és a birtok tilosnak számító részét elválasztó vonalon, hogy nem fogok belebotlani senkibe.
Természetesen a terveimet nagyjából járőrözésem tizenötödik percében sikerül keresztbe húznia a sorsnak - tegye fel a kezét, aki meglepődött... naugye - ráadásul nem is mindennapi helyzet áll elő - nem csak egyszeri szabályszegéssel kell szembenéznem, úgy tűnik, a faházba konkrétan beköltözött valaki. Lesápadok. Most ilyenkor mi a fene van? Ez nagyon durva, ezt muszáj lesz minimum egy házvezetőhöz vinnem, már ha egyáltalán diák az illető. De mi van, ha egy bűnöző lakik itt, aki most fog hidegvérrel darabokra kapni? Félénken mászok fel, miközben folyamatosan lesek körbe, hol lehet a cuccok gazdája. Én vagyok a prefektusi bátorság mintapéldánya a remegő mancsaimmal, de komolyan.
Aztán egyszercsak hang hallik, ami még az enyémnél is nagyobb ijedtségről árulkodik. A biztonság kedvéért azért előkapom a pálcámat, a hang irányába szegezve, a szürkületben a hang tulajdonosát keresve.
- Nevet, házat, évfolyamot kérnék - mondom, minden erőmmel komolyságot erőltetve a hangomra, előadva, mekkora nagymenő prefektus is vagyok én, aki most bizony keményen meg fogja büntetni a tilosban járót. Hangzásra tényleg egész magabiztosra is sikeredek, de az arcom persze csak azért ilyen nagy, mert már rájöttem, hogy egy félénk lánnyal van dolgom. Egy böhöm Rellonos srác elől valószínűleg már a saját lábamban elbotolva, sikítva elszaladtam volna. Ez ma a szerencsenapom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Van abban valami rendkívül komikus, hogy még az elkapott igyekszik a segítségemre lenni abban, hogyan jussak fel hozzá és találjam meg. Mindenesetre ezért most rendkívül hálás vagyok neki, mert nem igazán ismerem a járást itt a faházban, úgyhogy tartok tőle, hogy esetleg orrabukok. Na az lenne az igazi prefektusi diadal.
Ismerős hangot hallok, habár a kért adatokat nem igazán, sőt, inkább a saját nevemet. Ez mondjuk sok információval felér, elvégre ha hangról így megismer, valószínűleg Eridonosnak kell lennie. Bingó! Ezt amúgy hamar meg is erősíti, addigra azonban már az én pálcám végén is erős fény ég, melyet immár ténylegesen az arcába tartok - persze csak arra a pár másodpercre, amíg rájövök, hogy talán nem kellene megvakítanom, így inkább a mellkasára szegezem azt.
- Edina! Mi a frászt keresel itt annyi cuccal, mintha kiköltöztél volna... ? - nézek gyanakvó hunyorgással elsős háztársamra, majd rájövök, hogy a mondatommal meg is magyaráztam a dolgot. Most kezdem összerakni, hogy tulajdonképpen napok óta nem is futottam össze vele az Eridon körletben.
- Edina, ugye nem költöztél ki ide? - sűrítem bele minden felháborodásomat ebbe a mondatba, próbálva vele érzékeltetni, hogy ez erdő nem véletlenül tiltott terület, az pedig nem biztos hogy szerencsés, ha az ember tábort ver a bejáratában.
Az igazi kiakadásom - jesszus de méltóságteljes prefekta vagyok - akkor jön, amikor még két srác hangját is meghallom, akik felénk közelednek. Ide már kevés leszek egyedül, ez az egyetlen gondolat a fejemben, így aztán azt teszem, ami ösztönösen jön most: kétségbeesetten kiálltok segítségért. Na nem hangosan persze, csak a fejemben.
Sárközi professzor! Házvezető úr! Sárközi professzor! - mantrázom a fejemben "kiabálva", mert hát megvannak annak az előnyei, hogyha az ember házvezetője legilimentor. Közben folyamatosan igyekszem a tudatomban tartani a szituációt, hogyha meghallana és a fejembe kukkantana, érthesse is, mi a helyzet.