kimaxolva

2018. január 31. éjjel
[zárt]

Ilyen átütő hatásra azért nem számított, de nem bánja a kellemes csalódást. Meghitt nyugalom tölti el a szívét, lelkét teste minden zugát, a legfontosabbat is. Pár percig térdelnek egymással szemben, Várkonyi pedig megigézetten bambul Lana örömkönnytől csillogó szemeibe. Élénk szél kerekedik, mely a kabát alá is beférkőzik, megcirógatja a vékony póló alatti kockás hasat, amire kénytelen helyzetet változtatni. Feláll és gyengéden felsegíti a menyasszonyát.
- Ne ríjon, no! - feddi meg pátyolgató stílusban. Zsebkendőt kerít kabátja mélyéről és megtörli vele a szőkeség szemeit. Finoman érinti a bőrt, nehogy kidörzsölje, ettől kicsit idétlennek és szerencsétlennek hat, de nem látja senki.
- Menjünk fedett helyre jó? Csúnyán feltámadt a szél. - Behúzza magával a szélvédett helyre, ha vele megy. A belső részben kicsi asztalka várja sorát. Rajta két pohár és egy üveg, behűtött pezsgő. Kidurrantja a műanyag dugót, majd a buborékos nedűt a poharakba tölti. Egyiket a lánynak nyújtja és koccintásra emeli.
- Egészségedre leendő asszonkám! - Vidáman villan a szeme, és az az átkos-áldott félmosoly is felsejlik rajta. Folytatja.
- Írtam apádéknak. Eleinte ellenezte a házasságunkat, de aztán meggyőztem. - Iszik egy pezsdítő kortyot. Lejátssza magában az egész beszélgetést, ami nem volt ennyire egyszerű. Ahogyan sokkot kapott a fater, hogy szinte vele egykorú az ifjú férj, de igazából nem is ez tette be nála a kaput. Hosszú eszmecsere volt, de megérte, Várkonyi pedig letette a megszeghetetlen esküt vagy tizenkét témában, mire megnyugodott leendő apósa és áment mondott a tervre.
- Ne igyál túl sokat, még vannak terveim veled az éjszakára nézve. - Szelíden mosolyog, miközben már rég levetkőztette a szemével és vágyát sem titkolja különösebben.

Szipogva engedi, hogy szerelme lábra állítsa és megpróbálja letörölni könnyeit, bár a halovány simogatásnak sok könnycsepp ellenállt, az ügyetlen próbálkozás azonban arra jó volt, hogy a lány fel tudjon nevetni és abbahagyni a megihletődött zokogást.
- Annyira szeretlek - suttogta, míg az úr a zsebkendővel ügyeskedett. Mondta már ezt neki, de úgy érezte még többször és többször ki kell mondania.
Szíves-örömest követi vőlegényét valami melegebb helyre, mert bizony azért ő sem volt kemény téglából, hogy ne fázzon a tél közepén, még ha jól fel is volt öltözve. Na jó, annyira nem, sőt egyes alsó dolgokat kifejezetten elfelejtett magára venni. Többek között mondjuk a trikót.
- Azta - csodálkozik rá az asztalkára és a pezsgőre, nem is számított több meglepetésre. Vigyorogva fogta a poharat és koccintott leendő férjével.
- Rád és Rám leendő uracskám - rivallja jókedvűen s rögvest bele is kortyol, amit talán nem kellett volna, mert apja említésére azt az egy kortyot félre is nyelte. Köhécselt egy keveset, ujjait mellkasára téve.
- Mondtad, hogy aranyvérű vagy? Az már fél siker, ha pénzed is lenne vagy egy kamrányi, akkor meg már láncon is elvezetne engem az oltár elé, csak hogy hozzájuthasson valamennyihez belőle - szúrja oda morogva, nincs oda a családjáért vagy annak viselkedéséért, ennek pedig könnyen hangot is adott amikor csak tehette, mérgébe pedig még ivott is pár kortyot, csak akkor hagyta abba, mikor kedvese megjegyezte,hogy ne igyon annyit. Ekkor letette s somolyogva odaandalgott kedveséhez.
- Liliomtipráson jár az esze az esküvő előtt? - játszik vele, jókedvű hangsúllyal tréfálkozva.  

- egy táborozós ebédidő -
×××

Reissner Eliza

Navine Belső pályázat - Kvízsorozat II. forduló
FARSANG ÉS TÉLŰZÉS





Szép napocska, jó napocska,
Küld el a melengető sugarad,
Űzd el a fránya tél hideg ölelését,
Küld a tavasz melengető szeszélyét.

2018. január 31. éjjel
[zárt]

Bár Lala úgy érezte, hogy újra és újra ki kell mondania mit érez, Várkonyi ezzel ellentétben mára már nem tud több érzelmet kipréselni magából. Nem szól, de átöleli a hozzá bújó, enyhén reszkető kis testet némán, ám fejében milliónyi gondolat cikázik. Annyira gyorsan, hogy még maga sem képes értelmezi azokat, így nem bajlódik velük sokáig. Jól alakul az este, és azt gondolja, hogy az élete is. Megnyugodott, hogy ezen is túl van és még mindig él. Nem kapott kétoldali romantititiszt sem. Szerencsére ezek az idióta elmefuttatások nem hallatszanak ki a fejéből, arcvonásait pedig sikeresen kontrollálja. Az oszlopok és a szilárd tető védelmébe kevésbe hatol az erős szél, csak a kis asztal terítője sínyli meg a lökéseket. Egyelőre a helyén tartja a nyomaték, az üveg pezsgő meg a poharak.
- Rád és rám, kettőnkre! - Nagyot kortyol az italból, mert közben iszonyatos szomjúság kerítette hatalmába. hamar legurítja a kis pohárka pezsgőt, aztán újat tölt, ha a lány is igényli, akkor neki is. Nem akarja felfedni, mi mindent ígért meg a szülőknek, ám pénzről nem volt szó. Nem véletlen, hogy anélkül is tudott szimpátiát kiváltani. Illúziómágusi képességei ebben is segítségére voltak.
- Igen, azt mondtam, de csak mikor rákérdezett. Személyes varázsom volt az, ami őt is és téged is meghódított. A lánc azonban nem elképzelhetetlen. - Hamiskásan vigyorog, az a kevéske ital már megtette a hatását. Minek iszik, aki nem bírja? Elege lett a hidegből, ami még itt is kínozta őket, ám a szerelme hevét csökkenteni nem tudta. Megfogja a lány kezét és maga után húzva indul a lakóhelye felé, remélve, hogy Kedvese követi.
- Liliomtiprás? Ugyan, dehogy! Csak társasozni fogunk. Azt szabad az esküvő előtt Kisasszony? -

December 25 | Timmi

# kinézet # december 25.

Kíváncsi Lizuska

kimaxolva

- egy táborozós ebédidő -
×××

A kép
A felső

December 25 | Timmi

November 22? | Timmi

# kinézet # december 25.

Apáthy Marcell


Borzasztó ez a nagy hideg, főleg itt északon, fenn a hegyek környékén. Nem is tudom, hogy hogyan sikerült Lengyelországban kibírnom a teleket annyi éven át, főleg a síparadicsom közelében, ahol a nagyszüleim élnek.  Sajnos ritkán van már lehetőségem látni őket, pedig gyerekként nagyon élveztem náluk lakni, akkor rengeteget fejlődött a lengyelem. Igazából hiába itt születem, sokkal jobban szerettem Lengyelországot, a lengyel mugli városokat, mint a magyarokat, teljesen megértem, hogy miért vágyott annyira vissza a nagymamám.
Szerencsére eddig tök jól megúsztuk a hideget meg a havat, de eljött, aminek el kellett jönnie: beköszöntött az igazi, hideg, havas, csípős tél. Sosem esik jól, amikor az ember szinte már a csontjaiban érzi a fagyos levegőt, de inkább most, mint majd húsvétkor. A húsvét már nincs is olyan messzire, csak remélni tudom, hogy a tél addig kitombolja magát.
Nem csak nekünk kellemetlen ez az időjárás, hanem a vadon élő állatoknak is, így úgy döntöttem, hogy ha már úgyis ráérek ma délután, akkor viszek ki az állatkáknak egy kis ételt az erdőbe. Felkaptam a legmelegebb szövetkabátom, a polárral bélelt, puha, kötött kesztyűmet, a legmelegebb sapkámat és a két méteres sálamat úgy a nyakamba tekertem, hogy csak a szemeim látszottak ki. Smink ma nincs rajtam, ha a csípős szél megfújja a szemem, csak bekönnyezik tőle, az meg nem szép.
A legnagyobb vászontáskámat jól megpakolom mindenféle maggal, műanyag tálakat, egy üvegben meleg vizet, valamint megkurtítottam a család húskészletét, hogy a ragadozóknak is tudjak enni adni
Picit csúszkálva jutok el a vadőrlak környékére, a legtöbb helyen teljesen szűz hó van, én hagyom az első lábnyomokat bele. Nem merek mélyre bemenni az erdőbe, mert úgyis eltévednék, a fákon és vakító fehérségen kívül semmi tájékozódási pontom sincs. Az éhes állatok úgyis kijönnek élelmet keresni.  A vadőrlak mögé megyek, hogy nyugodtan tudjanak enni, hogy ha megtalálják, amit hoztam. Az egyik fán árválkodik egy madáretető, annak a megtöltésével kezdem a mai erdei kalandomat, majd a vadőrlak mögötti cseréprakásból elhozok egyet, s bűbájjal felhevítem azt.

Tanárnő, kérem...

Apáthy Marcell



Szerintem minden nap ki fogok ide jönni, végül is, ha bejövök vizsgáztatni meg ilyenek, amúgy is itt megyek el. Néha lehet picit könnyebb lenne, ha a kastélyban  élnék, de  összességében mindenkinek így a praktikusabb, hiszen így tudok segíteni anyának is, meg lehetek a beszt nagynéni evör. A múltkori Hannah-val történt beszélgetésünk után próbáltam változtatni egy kicsit, és így már valamivel könnyebb az aprónéppel nekem is. Nem hiszem, hogy valaha lesz más gyerekem, mint a macskáim, de azért ez hasznos lesz, más nem az unokahúgommal meg az unokaöcsémmel.  Gondoltam rá, hogy őket is kihozom, mert biztosan élmény lenne nekik, de aztán hagytam, mert nem akarom, hogy feleslegesen kint legyenek a hidegben, ráadásul, ha elkezdenek itt rosszalkodni, akkor elriasztják az állatokat. Jelenleg csak néhány cinegét látok az egyik fáról kíváncsian kukucskálni, a távolból pedig hallok rigókat meg gerléket. Remélem sikerül megtalálniuk a kitett elemózsiát.
Miután kellően sikerült felmelegítenem a cserepet, rápakolom az egyik műanyag konyhai tálkát, majd a kesztyűmet levéve lecsavarom az üveg tetejét és beleöntöm a még langyos vizet. A hidegben azonnal gőzölögni kezd, rá kéne még olvasnom egy bűbájt, mielőtt elindulok.
Ekkor hang üti meg a fülem, ismerősen hangzik, de nem tudom hová tenni. Az ismerős ismeretlen irányába fordulok, halványan elmosolyodva bólintok a fiatal srácnak.
- Ó, szia! Te is kijöttél levegőzni ebben a jó időben?-
Kérdem csevegő hangon. Sokat ábrándozik a fiú az óráimon, de nincs vele nagy baj. Ha jól tudom, akkor nincs a mi szakirányunkon, úgyhogy annyira nem is kell neki. Vannak egy páran így, felveszik, mert eléggé érdekes terület.
- Azt megköszönöm! A húst ki tudnád tenni a ragadozóknak?-
Kérlelem a táskámban könyökig turkálva az ételhordó után. Megfogtam, hogy elpakoljam, de nagyon nem szívesen foglalkozom ilyen kajákkal, már undorodom tőle. A lezárt ételhordót a rellonosnak nyújtom.
- Köszi! Van nálam vagy két alma, az a rigóknak nagyon jó lesz. Szerintem még olajos magvakat kéne kitenni, főleg az hoztam.-
Magyarázom félig a fiúnak, félig magamnak, miközben az egyik odúba is beszórok egy adag magot.
- Te látsz valami jó helyet arra, hogy felszúrjuk az almát?-
Kérdem a fehérséget kémlelve. Régebben úgy is sokat másztam fára, innen nem olyan messzire estem le és törtem be a fejem  még tizennégy évesen. Úristen, de rég volt az.

Tanárnő

Apáthy Marcell



Halványan mosolyogva biccentek a fiúnak. Nem annyira hangoztatom az iskolában, hogy nem eszem húst, mert általában a szokásosnál is őrültebbnek szoktak nézni, ha megtudják. Én nem tudom, hogy mit lehetne csinálni azzal kapcsolatban, hogy komolyan vegyenek az emberek. Arról már leszoktam, hogy színes csíkokat fessek a hajamba, esetleg az egészet lehetne valami barnára? De az annyira nem én vagyok. Apu már amúgy pedzegette, hogy tiszta komolytalanul nézek ki. Azt mondta, hogy öregítsem magam sminkkel, vagy valami. Másnál működik, nálam még az sem.  Nem értem, még a bordó rúzs sem használ.
- Oh… öhm... köszi, hogy így gondolod. Nem ezt szokták mondani. Vagyis… a hét éves unokahúgom és unokaöcsém, ők mondták már.-
Mondom nevetve. Hát igen, nem épp ez a jelző, amit szoktam kapni, de legalább vagány nagynéni vagyok, meg vagány nagytesó. Apám is azért nem akarta, hogy sokat együtt lógjak a féltestvéreimmel, mert félt, hogy beleköpök az aranyvérű neveltetésükbe, ha már az enyém elcsúszott. Ahhoz képest, hogy gyerekként milyen jóban voltunk, már évek óta alig beszélek velük, még baglyokat sem nagyon váltunk, csak ünnepekkor. Sajnos.
- Pedig azt semmiség lett volna megcsinálni. Nem is értem.-
Felelem csalódottan, miközben visszaveszem a kesztyűmet, mert már kezdem nem érezni az ujjaimat, de legalább cserébe jó vörösek lettek. Kíváncsian figyelem, hogy mit csinál a fiatal srác, majd én is megnézem magamnak az ablakon keresztül a törött botot.
- Tényleg, ez pont tökéletes lenne. -
Helyeslek ellépve az ablaktól, egyenesen az ajtóhoz sietve. Megpróbálom lenyomni a kilincset, ám zárva van. Logikus, nincs vadőr, nincs belépés.
- Ez vajon az iskola tulajdona most, vagy magántulajdon?-
Gondolkodom ismét hangosan. Azért betörni nem nagyon kéne. Nem is tudom, hogy mióta nincs vadőrünk, Livvel szoktuk hellyel-közzel ellátni a feladatkört, mint ’bestiás’ tanárok, de jó lenne, ha valakit felvenne az intézmény.
- Meg kéne próbálni egy faágat megbuh… bütykölni előbb.
Döntöm el egy pillanat alatt, félúton moderálva magam. Tizenévesen tuti, hogy nem gondolkodtam volna, hanem egyből rárepültem volna a zárra, de azért most már megfontoltabb vagyok.
Az egyik közeli alacsonyabb fához érek, talán almafa lehet.  Nem akarom megolvasztani rajta a havat, mert szerintem megzavarná a fát, aztán még képes lenne elkezdeni rügyezni ebben az ítéletidőben, így hóval együtt felmászom a legalsó ágára. Kabátban határozottan nem megy könnyen, meg a gyakorlatból is kiestem, de legalább fent vagyok.
- Arra gondoltam, hogy ha lenne egy erősebb gally, vagy valami egy darabot lehasítanék Diffindoval és akkor arra talán fel lehetne szúrni.-

kimaxolva

- egy táborozós ebédidő -
×××

Tanárnő, tisztelettel ...

Apáthy Marcell

Nagyon jó érzés azért segíteni az állatokon, bárcsak többet tudnék tenni értük. Nem hiszem, hogy azért mondjuk egy gyógyítói szakot el tudnék, vagy inkább el akarnék végezni. Jó, persze szereztem képesítéseket, többet is, jó volt, szép volt, de köszönöm, nem akarok a mostaninál közelebb kerülni bármilyen oktatási intézményhez.  Ha őszinte szeretnék lenni magamhoz, ennyi felelősség elég is nekem, amit itt az iskolai falain belül el tudok látni. Anyukám sem szerette, hogy ha bestiák között vagyok, de azt máig nem tudom eldönteni, hogy ez csak ilyen általános anyai féltés, a varázslények erejétől félt-e, vagy egyszerűen bennem nem bízik. Szeretem azt hinni, hogy az első, de valószínű, hogy mind a három keveréke, amiben eléggé nagy fajsúlya van a harmadiknak.
A fiú kérdésére rámosolyogok. Meglepődtem azon, hogy így rákérdez, hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak.
- Hebrencs, felelőtlen, gyerekes. Nem elég aranyvérű. -
Pár jelző kibukott belőlem, édesanyám inkább  finomabb dorgálás híve, meg annyira nem törődik a vérminőséggel meg a neveltetéssel, de azt tudom, hogy apukám már leírt. Már kamaszként leírt, azt hiszi, hogy anya hibázott velünk… Nem tudom, hogy most milyen életem lenne, ha együtt maradtak volna, valószínűleg lenne egy bukott beuxbatonsos bizonyítványom, és meg lennék bélyegezve, mint most. Lengyelország sokkal jobb hely volt, ott örültek a magyar névnek, Franciaországban a húgom csak egy lenézett kelet-európai volt eleinte, akármennyire is aranyvérűek.
- De ezekkel nem kell törődni, mert hát… így is lehet vinni valamire. Nem kell beállni a sorba.-
Mondom határozatlanul. Igazából ezzel csak magamat próbálom győzködni, de tudom, hogy ennyi idősen már nem ilyennek kéne lennem, meg sokkal jobb volna, ha rendezettebb lennék, de hát ez van. Ez vagyok én, legalább egyedi? Meg anyu sem csinálta jó, tök hamar férjhez ment, aztán meg egyedül maradt. Most én is ugorjak bele egy házasságba? Áh, tuti nem.
Nevetve csóválom a fejem a fiú ajánlatára. Hát igen, nem tudhatja, hogy milyen vizsgákat tervezek, a diákok könnyen hihetik azt, hogy megbosszulom az év közbeni magatartásukat, de nem. Nincs kedvem sokat javítani. Akinek kell a tudás, az úgyis megtanulja meg kér külön feladatot.
- Ám legyen! De aztán tökéletesnek kell lennie. Menni fog? Kell a segítség a vizsgához, azt hiszem.-
Felelem a lehető legegyüttérzőbb arccal, nagy szemekkel. Nehéz lesz, nagyon nehéz.
- Áh, a pótkulcs tökéletes. Ebbe nem hiszem, hogy bárki belekötne. -
Ekkor erős csiripelés üti meg az én fülemet is. A szomszédos fa alatt hagytam a már picit nyitott zsákot, aztán éppen azt próbálják tovább szakítani, meg veszekszenek, hogy ki érjen oda hamarabb.
– Óóó, szegénykék! Jobb lesz, igazad van, jobb lesz sietni. -
Felelem lecsusszanva a fáról. Felesleges dolog volt felmászni, főleg, hogy van pótkulcs, ezt eszembe sem jutott megnézni. Picit meginogok, ahogy a mély hóba érkezik a lábam, meg hát ugye be is rozsdáltam már fára mászásból. Régen nem csináltam már ilyeneket.
- Gyakorolhatjuk másként is, hadd egyenek, amíg elkészülünk.-
A pálcámmal intek, mire egy nagyobbacska folton megolvad a hő. A táskámban van még egy kisebb csomag bontatlan eledel, amibe belemarkolok és kiszórok a füves-avaros részre belőle vagy két marékkal.
- Mehetünk! Most már ellesznek, amíg elintézzük. Az erdő mélyén is biztosan sok az éhes állatka…-
Folytatom főleg inkább magamnak. Nem szívesen megyek be az erdő mélyére, amilyen ügyes vagyok, még el is tévednék. Biztosan ki tudnék kecmeregni valahogyan, de nem érzem magamban az erőt meg  a tehetséget.
Megvárom, hogy a fiú beengedjen minket. Legelőször nem a törött fadarabért megyek, hanem szétnézek a kunyhóban. Jó poros itt minden, látszik, hogy régen nem jártak már benne.
Komótosan odasétálok a céltárgyunkhoz, amikor is a viskó sarkából mocorgást vélek felfedezni, először csak halk molyolásként, majd egyre hangosabban, majd végül morgásba megy át.
- Belóghatott valahol egy bestia, húzódj mögém!-
Utasítom, némileg riadalommal a hangomban. Feltartott pálcával a fiú elé állok, és a veszedelem(?) forrásába nézek, hogy mikor tűnik elő. Remélem, hogy csak egy kóbor macska szökött be, de ha ez cica, akkor nagyon mérges. Nem lehet túl nagytestű, nem láttam sehol olyan nagy rést. A kéményen esett volna be?

---

VB karácsonyi ajándékkereső
2018. december 23.

Tanárnő

kimaxolva