Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Annyira megrökönyödöm Lujza szavain, inkább csendben is maradok. Nem azért, mert nem méltatom válaszra - bár kicsit ez is mocorog bennem -, hanem mert nem tudok mit mondani. Igaza van, még ha irigy nem is vagyok. Így alsó ajkamba harapva fordulok el tőle.
A következő pillanatban pattanok fel és integetek Zalánnak. Figyelmen kívül hagyom a hirtelen lábamra nehezedő súlytól keletkezett szúró fájdalmat, és csak akkor ülök vissza, mikor barátom végre visszainteget. Elégedett vigyorral ülök vissza, szívem hatalmasat dobban, ahogy a levegőbe emelkednek szépen sorban. Hamarosan kezdődik. Lábam megráng, mintha csak Zalánnal emelkednék, tekintetem mindössze annyi időre veszem le róla, amíg fürkészem a többi versenyzőt. Lerí róluk a magabiztosság... inkább visszatérek Zalánhoz, hogyha máshogy nem is, legalább azzal tudjam támogatni, hogy feszülten figyelek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ennél szürreálisabb nem is lehetne ez a szituáció. Az ember azt gondolná, hogy nincs unalmasabb, mint egy elméleti Átváltoztatástan, majd berobban egy eridonos és úgy űzi el az unalmasság érzetét, mintha ott sem lett volna. Lehetnék hálás, csak az elűzéshez a legjobb barátom nyilvánosan való megalázása volt az eszköz. Ennek következtében fel sem tűnt, ahogy Zalán válaszol - a körülöttem lévő kialakuló káoszra koncentrálok. Először Grace, majd Kori, és én, a színtiszta meglepettséggel.
- Mi? De hát nem volt miről! - tárom szét karjaimat értetlen. Ha lett is volna, biztosan nem én mondom el Korinak. - Biztosan nem feküdtek le. De ha meg is tették volna, senkinek semmi köze hozzá! - jelentem ki határozottan, ahogy észreveszem Zalán vörös fülét. Attól vonatkoztassunk el, hogy mennyire nem örülnék neki. És tudom, nem is nekem kell, de hát...
Fejemet kapom fel, államat felszegve fordulok az eridonos felé. - Mi sem kértük, hogy az óra vége előtt beronts a terembe, megalázd Zalánt mindenki előtt, majd a megfogalmazásod miatti félreértések okán felbukkanó pletykakezdeményezések keletkezését másokra testáld - fonom keresztbe karjaimat magam előtt teljesen más kisugárzással, mint amit eddig megszokhattak tőlem ház- és évfolyamtársaim. Elég volt ebből.
- De még mennyire! - fordulok Zalán felé féloldalasan. - És minél előbb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Van itt minden, mi szemnek-szájnak ingere: Bájitaltan, LLG, Mágusjog, GYNT, Vámpírológia. Ilyen sorrendben kell végig mennem az összes tananyagon, különben elvérzem. A tavalyi BIT például borzasztóan sikerült - legalábbis a szüleim szerint -, én borzasztóan boldog voltam, hogy egyáltalán átmentem. De a lényeg, hogy idén sokkal jobban meg kell húznom, különben nemhogy nem merem elmondani nekik, hogy visszaülök a lóra rövid időn belül, de a versenyeket is elfelejthetem azzal a lendülettel. Anya így is nehezen viselte el, hogy a hegedűt teljesen abbahagytam.
A hangra reflexből csukom össze a BIT tankönyvet, ami akkorát csattan, az asztal is majdnem összeesik. A pennám így is elgurul, de kihúzott háttal, totál meglepve pillogok Polra. - Merlinre! Majdnem elvitt egy szívinfarktus - csóválom meg fejemet. Már csak azért is, mert az okos nagyon messze áll tőlem. Maradjunk egy közepesnél. Hellyel-közzel. - Annak is érzem magam - mutatok körbe gyorsan a halmokon. - Teljesen ki vagyok készülve, hogy már megint vizsgaidőszak van, ráadásul már anyámék döntötték el milyen tantárgyakat kell felvennem, így köztük van a mágusjog, amit nem is értek! - fakadok ki keservesen, miközben fejem két oldalán túrok hajamba teljesen kétségbeesetten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lábam gyorsan mozdul fel s le, ahogy a rajt ideje közeledik. Már akkor talpon vagyok, mikor a férfi csak felemeli pisztolyt és már üvöltök torkom szakadtából mindent, ami csak eszembe jut. Egészen addig, amíg pillanatok alatt tűnnek el a szemem elől. Mindezek ellenére van előttem a srác, aki majdnem elhányta magát még bőven a rajt előtt - igen, Bütyök, de nem hívjuk így, mert... mert csak nem -, és be kell ismernem, hogy nagyon szépen rajtolt. Alsó ajkamba harapva pillantok a lányra, majd vissza előre. Végül megint a kislányra.
- Nagyon szépen rajtolt - közlöm vele, majd ugyan leülök, de azzal a lendülettel kelek is fel, mert mintha a fenekembe csípett volna egy hangya. Nem tudok megülni, amíg nem történik valami. Amíg nem látom meg Zalánt. Minden pótcselekvést elvégzek, amit el lehet képzelni: iszok, eszek pár falatot, megint iszok, leülök, felkelek. Ha dohányoznék, még rá is gyújtanék. Igen, mindezt tizedmásodpercek alatt, mert egyik sem kielégítő, úgyhogy inkább a pályát figyelem, hátha megláthatom őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Nincs kedvem teljesíteni. Elvárják tőlem, és valakik mindössze azért, mert levitás vagyok, de hát ha nem érdekel az, amit mondanak vagy elém van pakolva, hogy akkor ezt kell tudni? Olyan unalmas... ha túlélem. Legyintgetek Pol felé, hogy semmi baj, végül is túlélem.
- Én szeretem és tök érdekes. Legalább ez a tárgy az - vonom meg vállaimat. - Tényleg? Nekem nem tűnt fel - nyammogok kicsit elgondolkodva. Harris tanár úr szigorú lenne? Hm. Én eddig vagy másik órákon ültem, vagy nem figyeltem a tanárra, csak arra, amit mondd, vagy végig aludtam az órákat. Nos, egyik opcióm kecsegtetőbb, mint a másik, úgyhogy elengedem.
Pislákolva nézek Polra, majd tör ki belőlem a hangos nevetés. Kezeimet dobom magam mellé, fejemet vetem a kanapé háttámlájának, ahogy még mindig nevetgélve próbálok levegőhöz jutni. - Afrika nagyon jól hangzik. Jössz velem? - mosolyodom el féloldalasan. Tényleg jól hangzik, és kevésbé parásnak. Szívesen építek házakat másoknak. Annak legalább értelme is van.
- Ööö - fordulok el. - Hát szóval az van, hogy lehet, hogy bevallottam Zalánnak, hogy tetszik Szofi. És igen, ezáltal magamnak is. Mert szerintem tényleg tetszik - dörzsölök arcomon. - Arra gondoltam elhívom a végzős bálra. Te jössz majd?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Megszeppenve pislákolok kicsit barátnőmre, hiszen a munka mellett még bevállalni valami hasonlót nem lenne kis falat. - Teljes mértékben támogatlak - bólogatok serényen. Pol védjegye, hogy pörög az arcán, mint egy vérbeli eridonos, úgyhogy valószínűleg tudná is vinni a kettőt egymás mellett. Hogyne tudná? Ő Pol.
- Én lehet maradnék. Totális biztonságot nyújtó hely a szüleim ellen - nevetek fel halkan. Polnak elég volt belőle, nem véletlen jött el onnan gondolom, míg én menekülnék az országból is, egy másik kontinensre, hogy ne kelljen házasodnom. Talán hasonló problémákkal küzdünk, és szerencsére ő meg is oldotta magának, de én aligha vagyok ilyen bátor. Talán rá tudnám venni magam. Évek kérdése.
- Meglepő, de nem. Mármint... nem is tudom - dörzsölöm meg tarkómat zavartan. - Fontosabb dolgokat kellett akkor megbeszélnünk, mint az, hogy nekem ki tetszik, így talán elvette az egész élét. De szerintem nem örül neki, amit megértek - még ha nem is nagyon vágta a fejemhez, hogy azonnal szálljak le Szofiról, ismerem már annyira, hogy tudjam, nem örül neki. Nem mondja, mert nem olyan, de valahol mégis félti. Fordított esetben én sem örülnék neki, de szerencsére - már akinek - nekem csak egy bátyám van.
Meglepve hőkölök hátra a hirtelen reakcióra. - Meglátjuk, összemerem-e szedni a nem létező bátorságomat - állok neki összepakolni a jegyzeteimet. - Nem tudom. Ha felsülök Szofival, eljöhetnél velem és nevethetnél azon, mennyire nem tudok táncolni rendesen, csak a kötelezőeket - vigyorodom el szélesen és jókedvűen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Csak legyintek arra, hogy túlvállalja magát, aminek hatására repül ki a penna a kezemből. Oldalasan hajolok ki, hogy elnézve Pol mellett nézzem végig, ahogy pörög a földön, majd vonjam meg a vállaimat. Na, mindegy. Így, hogy barátnőm itt van, már amúgy sem fogok tanulni. Kicsit megkönnyebbült érzés, miközben a gyomrom van görcsben. Furcsa dolog ez a vizsgapara.
- Nagyon jó. Akkor menjünk olyan helyre, ahol egyikünket sem találják meg, de mindkettőnknek jó - ingatom meg fejemet. Csak van olyan hely, ami mindkettőnknek megfelelhet. Nem is tudom. Hawaii? Ott meleg is van, pálmafák, kókuszdió - ami szerintem a legindokolatlanabb dolog a világon, de mindegy, megbarátkozom vele. Mi kellhet még?
- Azok csak simán bunkók. Én meg eddig sem tudtam mindenkinek megfelelni, úgyhogy kezdek hozzászokni. Őszintén... nem is akarok már megfelelni, azt sem akarom, hogy örüljenek nekem. Csak fogadják el a döntéseimet - még ha nem is tetszik nekik. Ami előfordulhat, mert eddig egyetlen döntésem sem tetszett nekik. Akkor mi lesz, ha közlöm, nem én fogom örökölni a házat? Hah, jó lesz, mi? A hivatalos örökös a bátyám, és csak azért, mert éppen hadakoznak egymással, még nem rakhatják ki a sorból. Nem tehetik.
- Akkor megbeszéltük. Jó lesz ez, én mondom! Ha más nem, tényleg nevetünk egymáson. Már azért megérte elmenni - nevetek fel jókedvűen és csúsztatok mindent a táskámba. Gondolnám, itt befejeztük az én történetemet, és éppen azért hagyom a csendet, hogyha esetleg Pol... itt is van. Pislákolva nézek rá, ajkaim nyílnak el minimálisan.
- Halványlila Pixie-szárny elképzelésem sincs arról, miről beszélsz. Azt hittem jól megvagytok Grace-szel. Milyen másik lány? És milyen koncert? - szalad ráncba szemöldököm, az információ sokktól szinte lefolyok a székről. Merlinre, ilyen régen beszélgettem Pollal? Borzasztó barát vagyok. - Avass be - dobom le a táskámat a földre, húzom ki neki a széket és dőlök előre, hogy minden figyelmem az övé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Hangosan nevetek fel. - Rendben, majd kitalálunk valamit - nevetgélek tovább fejcsóválva. Nem csoda, hogy nem tudott megbarátkozni vele. Először nekem is furcsa volt, hiszen nem tudom hány év magántanulóság után mindennap talárt hordani, amiben viszketett a nyakam... igazából kínzás volt, de talán én még a szerencsések közé sorolhatom magam, mert egész hamar megszoktam.
- Ez nem az, hogy nem örül neki, dehogyis. Csak óvni szeretné az unokahúgát, amit megértek. Teljesen. Mondom, lehet, hogy visszafele én még rosszabb lennék - vonom meg vállaimat. Igazából csak hálás lehetek Zalánnak, amiért a barátságunk megmaradt mindezek után és még hajlandó velem szóba állni.
- Benne vagyok! - vágom rá azonnal. Ha esetleg felsülök Szofival, amire igencsak nagy esélyt látok, és nem feltétlen Szofi hibájából, hanem mert simán ilyen vagyok, akkor Pollal a maximumot fogjuk kihozni abból az estéből. És őszintén, alig várom már, hogy megtörténjen, mert soha nem voltam még bálon. Egy, nem mertem elhívni soha senkit, kettő, nem éreztem magaménak az ilyen eseményeket - túl sok kiöltözős bálon kellett már részt vennem ahhoz, hogy ne kedveljem az ilyeneket, mikor tudatosult bennem, hogy lényegében ez a bál a mi végzőseink és a mi szórakoztatásunkra készül. Ott a helyem.
Ha ez még lehetséges, akkor egyre értetlenebbül pislogok Polra, miközben meséli a történetet. Mármint azt, ami addig történt, amíg nem volt alkalmunk beszélgetni. - Várj. Tehát Grace-szel nincs semmi, mert neki van barátja, a másik lánnyal sincs semmi, mert berezeltél, de közben van ez a gitáros srác, akibe meg fülig beleestél? - a személyekkel párhuzamosan tartom fel mindig plusz egy ujjamat, hogy tudom-e követni az eseményeket. - És akkor most ezzel a sráccal mi a helyzet? Jártok vagy ilyesmi? - dörzsölöm meg államat gondolkodóan, mintha hatalmas szakértője lennék a témának. Pedig elég csak rám nézni, hogy mindenki tudja ez mekkora hazugság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Összegzek: megvolt a rajt, Zalán már most is élmezőnyben van, mert mondjon bárki bármit, meg tudja ülni a Kométát, és ki is használja. Minden akadályt gyönyörűen vesz, de egy pillanatra megzavar, amikor alábukik. Olyan hirtelen az egész - ráadásul messze is van - azt hiszem, valami baj van, de fent marad a seprűn és halad tovább. Mégis miért? Összeszűkült szemeim siklanak előrébb, hogy láthassam a legelöl masírozókat. Tudattalan lépek előrébb is, mintha így közelebb kerülhetnék a versenyzőkhöz, el is felejtem, hogy a szedett-vedett Bütyök fanklub elnöke mellettem áll - csak akkor kapom felé meglepetten fejemet, mikor megszólal. Nekem is feltűnt, mennyire ki tud pécézni magának valakit, de hogy éppen Bütyköt... számat húzom el.
- Minden oké lesz. Bütyök tartja a tempót és úgy néz ki, tudja mit csinál, még ilyen messziről is. Csak látnám rendesen Zalán mégis mi a trolltakonyt csinál. Ha most akar szinkron úszni, gondolkodhatott volna előbb is - teszem szemeim fölé kezemet, hogy így is megkönnyítsem a látásviszonyokat, mert a Nap minden pozícióban ki kívánja égetni a retinámat.
De éppen elég ahhoz, hogy lássam, ahogy Bütyök seprűje megugrik, és olyan gyorsasággal közelít a víz felé, amit minden vadászó ragadozómadár megirigyelne. Szemeim kerekednek ki, miközben szinte lassítva követem az eseményeket, és fel sem fogom, hogy a fan klub elnöke hirtelen karol belém és öleli magához karomat, mert én Bütyköt és Zalánt nézem felváltva. Ha összeütköznek...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A levegő marad a tüdőmben azzal a lendülettel, ahogy beszívom, mikor Bütyök elindul lefelé, Zalán meg hamarosan aláér. Gondolkodás nélkül sietek előrébb, a korláthoz, magammal rángatva Lujzát is valószínűleg, mert szinte már tartozék. Sokkal inkább leköt, ami a pályán történik. Hangosan engedem ki a levegőt, mikor Bütyök Zalán seprűjén és nem a fején landol, de ezzel együtt azt is el kell fogadnom, hogy már az előző pár másodpercben biztos volt: nem Zalán fog győzni.
A srác, mint aki jól végezte dolgát száll le és élvezi a köré gyűlt emberek ajnározását, és valahonnan ismerős, de nem tudnám megmondani honnan. Öles léptekkel követem Lujzát, aki szinte elszublimált mellőlem. Igyekszem én is sietni, de a lábam és a tömeg sem könnyíti meg, így Zalán számon kérő hangját messziről, míg Lujzáét közelebbről hallom meg. Merlinre! Erőszakosan furakodom át a tömegen, minden második szavam egy elnézést, vagy egy bocs, de nem különösebben érdekel az sem, hogy igen sok ember lábát használom biztos talajnak.
Kiérve az emberek közül azonnal Zalán felé veszem az irányt, hogy legalább minimálisan tudjam koordinálni az eseményeket, de mikor szemben találom magam a sárga mezes sráccal, leesik az állam.
- Te mit keresel itt? - szalad ki ajkaim közül a kérdés, majd csóválom meg fejemet. - Ti jól vagytok? - nézek elsődlegesen Bütyökre, majd Zalánra, akit kicsit jobban méregetek, de a dühön nem nagyon látok rajta mást. Akkor végül is jól van. Remek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szemeim szikrákat szórnak, ahogy Szatmárira figyelem, miután még van pofája megszólalni. Eddig sem voltunk jóban, de mindezek után valószínűleg a legtávolabb kerülök tőle, amennyire csak képes vagyok rá.
Zalán felé fordulok inkább, akiből süt a méreg és a düh, megjegyzem, teljesen jogosan, így vállat vonva állok arrébb, hogy adja csak ki magából, ne legyek útban. 100%-osan egyetértek vele, így könnyű támogatást nyújtani a másik félnek. Fél szememet azért Lujzán tartom, de ő már Bütyökkel foglalkozik, aki csak értetlenül kapkodja a fejét köztünk a földön ülve. Megértem, én is ezt tenném a helyedben, de talán addig jó, amíg nem tudja mi folyik itt.
- Én is láttam, de azzal, hogy kiabálsz, még nem lesz jobban igazad, plusz ne felejtsd el, hogy lehet használni - intézem szavaimat Zalánnak, majd fordulok a sárga mez felé ugyanolyan hideg és szúrós tekintettel, mint nemrég tettem. - Köztudott, hogy csak a gyávák használnak pálcát gyorsasági versenyeken. Olyanok, akik tudják, hogy máshogy képtelenek lennének megnyerni bármit is - tartom a szemkontaktust, amit még én harcoltam ki Szatmáritól, és mondandóm után veszem le a sapkát a fejemről. Hallom, ahogy pár velem egykorú már rögtön összesúg, amin nem is kell meglepődnöm, szívem mégis hatalmasat dobban és legszívesebben most tűnnék el a föld színéről. Sokkal több mindenkit ismerek itt, mint első bliccre gondoltam volna. Fenébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem az a kellemetlen, hogy kiderült, hogy itt vagyok, hanem az, hogy apám erről tudni fog. Ebből kifolyólag arról is, hogy egy Hollósival láttak, mikor nem egyszer közölte már velem, mennyire nem örül a barátságunknak, és szeretné - a végére szinte már követelte -, hogy azonnal vessek véget ennek az egésznek. Egy tinédzser ilyenkor mit tesz? Az ellenkezőjét. Nem vagyok hajlandó lemondani Zalán barátságól, amikor ő az első.
Mosolyogva hallgatom, amiket rólam mondd, és őszintén, egyáltalán nem visel meg, de mikor Zalán felé fordul, tudom, itt lesz vége mindennek. Kezem rándul meg, és abban a pillanatban szorul ökölbe, ahogy Szofi is a porondra kerül. Kékjeim méregtől villannak meg, ajkaim elnyílnak, de az egyetlen, amit látok a szemem sarkában feltűnő pálcahegy. Automatikus mozdulattal állok be a pálca elé, a vége szinte súrolja tincseimet.
- Te mikor ültél utoljára lovon? - nézek rá komoly ábrázattal, majd pillantok az ég felé, mint aki elgondolkodik. - Ó, valóban. Nem elég, hogy a csapatod kirakott nem etikus magaviseletért, de még az egyesületed is hátat fordított neked. Kellemetlen érzés lehet, miközben még egy rokkantat is megtartanak, mert olyan eredményeket hozott nekik - ez az a pillanat, mikor elmosolyodom, szemeibe nézve. Suttogás és hüledezés üti meg a fülemet. Körbepillantok. - És még nem is mondtad el nekik! Mit találtál ki, miért hagytad abba? Aki hazugsággal és csalással szerez magának barátokat és címeket, az ne ócsárolja mások családját és teljesítményét, mert csak még nevetségesebbé teszi magát - vonom meg vállamat. - Soha többet ne merd becsmérelni a barátaimat és a családjukat - mutatok hátam mögé, így kerül a képbe Bütyök is, akaratlan lépek egy aprót közelebb Szatmárihoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Tekintetem egyetlen pillanatra villan Szatmári apjára, akivel nem egyszer találkoztam már, de mikor a fia lerázza magáról a kezét, visszatérek hozzá. Elmosolyodom. - Az én kis mesémet? Rajtam kívül az egész egyesület ugyanezt mondaná - vonom meg vállaimat. Köztudott, hogy miért küldték el. A nagyravágyósága már akkor sem volt semmi, minden eszközt megragadott, hogy nyerjen egyénileg vagy csapatban, és ez okozta a vesztét. Bár az eredményeit nem veszi el tőle semmi és senki, mert valóban szépen teljesített, de az odáig vezető út eléggé rücskös volt. - Inkább esek egy barátom mellett, mikor tudom, hogy felsegít, mintsem egymagamban vergődjek a földön! - jelentem ki határozottan, olyan rideg és hideg hangon, ami még engem is meglep. A felszólalásra pillantok körbe, majd csóválom meg fejemet. - Senki nem mondta, hogy csaltál. A szövegértés gondolom nem az erősséged - ismét megrándítom vállamat. Ez a beszélgetés sehova nem vezet, mikor ő sem változott semmit. Csak az ő igaza, és még az apjára is képtelen hallgatni.
A hirtelen megváltozott légkör, de leginkább Szatmári sápadt arca miatt állítom meg következő szavaimat és nézek értetlen, hogy mi történik. Lassan fordulok végül a hátam mögül jövő hang felé, ami Artúrnak szól. Ki az az Artúr? Mikor Bütyök mozdul a megszólításra kerül villanykörte a fejem fölé. Tehát Artúr. Jobb, mint a Bütyök. Készülne a mosoly az arcomra a nő szavai hallatán, de Szatmári csak nem bírja ki, hogy reagáljon. Hüledezve kapom felé fejemet.
- Nem az a lényeg, hogy történt-e szabályszegés, te eszement troll! - fakadok ki hangosan. - Hanem, hogy nem egy, hanem két kor-  és versenytársad testi épségét veszélyeztetted egy - lényegében - neked nem is fontos versenyen! Fogd már fel, amiről mindenki beszél! - tárom szét karjaimat, mellkasom gyorsan emelkedik és süllyed a dühtől, ami már egy ideje kikívánkozott. A nő hangja hasítja ketté a levegőt, és csak ekkor jutok el odáig, hogy jobban meg is nézzem magamnak. A felismerés villámcsapásként ér, azonban nem mozdulok és nem szólalok meg. Fontosabb dolga is van most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kinek mi a fontos. Nekem igenis az előrébb való, hogy majdnem ketten megsérültek, köztük a legjobb barátommal, mintsem, hogy Szatmári ismét hozta a formáját. Ki nem szokott még hozzá ehhez? A vállamra érkező nyomásra fordulok oldalra és pillantok fel régi oktatómra, majd húzom el a számat durcásan. Jó, akkor csinálják úgy, ahogy a felnőtteknek kell, mit bánom én!
Azt mondjuk bánom, hogy a platán süllyed a zsebébe, és hatalmas levegőt véve szeretnék ágálni ellene, de megelőz, és osztja az ukázt tovább mindenkinek. Semmit nem változott ő sem. Még mindig úgy néz ki, mint egy sétáló aszaltszilva, de az biztos, hogy érti a dolgát, úgyhogy inkább csendben maradok. Majd később beszélünk erről, mert úgy tűnik, mindenkinek minden más fontosabb.
Fejemet kapom fel, ijedten nézek Zalánra, hogy a pálca elkobzása azt jelenti-e, amire gondolok, hogy jelenti. Automatikusan lépek hátrébb, hogy Zalán mellé kerüljek, halványan mosolyodom el Büty- Artúrra, tátogva kérdezem meg valóban jól van-e, a válasz után fordulok előre. Ha elveszik a pálcáját...
- De nem... - szólalok meg, mikor Szatmári apja igyekszik magára vállalni az egészet, de a mondat abbamarad. Lassan fordulok Szatmári felé, akinek meglepettsége a sápadtságával és hitetlenségével keveredik. Jó reggel! Sok időbe telt, mire leesett, mégis mi a rossebbe vágta a fejszéjét.
Szemeimet sütöm le, alsó ajkamba harapok. Tőlem balra Zalán áll, aki majdnem megsérült, de mindezt figyelmen kívül hagyva mentette meg Artúrt, aki a célpont volt. Szatmári megérdemelné azt, ami rávár, de az apja nem, és mégis magára vállalná, miközben, ha tényleg Szatmárin csattan az egész... Még csak 16. És Zalán hogy birkózna meg a bűntudatával? Óvatosan lépek a vénasszony mellé, majd elé, tekintetem Szatmárira villan ugyan, de semmi nem olvasható ki belőle.
- Taná- akarom mondani, Gabi néni - nézek felfelé rá, hangom halk és bizalmas. - Mások a prioritásaink a témában, tudom, hiszen maga a felnőtt, akinek kezelnie kell a helyzetet, de... biztos szükség van erre? Még csak 16 éves. Én... én nem is tudom. Egy életre meg lenne bélyegezve, és ha segíthetek valahogy... csak mondja meg, hogy kerülhetjük ezt el - igyekszem minél halkabban beszélni, hogy remélhetőleg senki ne hallja meg, aki a közelünkben tartózkodik. Reményteli tekintettel figyelem a nőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

A terem közepén lévő oszlopnak támasztva a hátamat ülök, valószínűleg már órák óta. A csuklómon lévő karkötőt piszkálom, totálisan bamba tekintette, és nagyon jó lenne, ha azt mondhatnám, nem gondolok semmire. Dehogynem. Arra, hogy mi a francot keresek itt? Hogyan? Miért? Mikor történt mindez? Mióta itt ülök, csak néha-néha merek felpillantani a földnek szánt ajtó felé - voltam olyan bátor, hogy mikor beléptem ide, bepillantottam a kis ablakon, de eddig jutottam. Inkább választottam a hatalmas, fehér oszlopot mindennek a közepén, ami támaszt is ad, miközben a táskámon ülve próbálok dűlőre jutni... nos, saját magammal.
Mióta megtörtént az ominózus nap, a birtok és a kúria is helyre lett hozva, de a szüleim nem hajlandóak velem beszélni erről. Maxim pedig ismét felszívódott. Még a baglyomra sem válaszolt. Eddig voltam olyan szerencsés, hogy a barátaim elől el tudtam rejteni a karkötőt, ami indokolatlanul szembetűnő egyébként, így ők sem kérdezgettek. Előnye a hideg évszakoknak, hogy állandóan nyakig fel vagyok öltözve.
Ujjamat dugom be a karkötő alá és húzom meg magam felé, mintha csak lenne esélyem leszedni. Lemondóan sóhajtok, tekintetem köt ki ismét az ajtón. Mi fog történni, ha besétálok? Semmi? Vagy ez az egész elszabadul, ami bennem van? És ha semmi, akkor csalódott leszek? Fejemet ingatom meg, számat húzom el. Ez nem lehet igaz. Úgy soha nem fog kiderülni, ha nem megyek be, de hát... hogy tehetném meg? Tényleg csak be kell sétálnom? Hangosan hümmentek, fejemet az oszlopnak döntve figyelem az ajtót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

A semmiből ráz ki a hideg. A borzongás végig szalad a gerincem mentén, ennek hatására biccen előre a fejem, mert ez a borzongás... ez jó. Fejem is belé mozdul, ahogy lassan mozdulok az egyik irányba, hogy magam mögé tudjak nézni, mégis ki van itt, aki ilyen reakciót vált ki belőlem. Mert olyan meleg és közvetlen, mintha csak hazaértem volna.
Az érintésre fordulok vissza gyorsan, szívem hevesen dobog, a már levegőben levő fenekem huppan vissza a földre és pislogok rá elnyílt ajkakkal. A navinés lány. Bonnie. Arcáról pillantok összekulcsolt ujjainkra, arcomon egyértelműen lesz látható egy halovány pír, még ha tudom is, hogy emögött semmi romantikus dolog nincs is. Ismét mozdul, ránézek, és kerekednek ki kékjeim: terromágus. Ő is terromágus! Tekintetem felcsillan, őszinte mosolyt villantok, ahogy erősebben rászorítok a törékeny ujjakra, miközben felállok, és húzom magammal őt is.
- Együtt - határozottan jelentem ki, de belül egyáltalán nem érzem magam annak. Alsó ajkamra harapok, ismét csak az ajtót nézem, ahogy rászorítok a kezére, hüvelykujjammal simítom végig a bőrét - nem tudom, hogy az ő vagy a saját megnyugtatásomra, de remélem, legalább kicsit működik -, és lépek egy aprót.
És minden lépéssel, amivel közelebb kerülök a szobához a félelmem is nő a hitetlenségemmel együtt. Hogy a rossebbe lehetséges az, hogy nekem kell afelé a szoba felé lépkednek, mert terromágus vagyok? Miért most jött ki? Eddig is voltak veszekedéseim a szül- Hagyjuk. Fejemet feljebb emelem, lesandítok Bonnie-ra.
- Mehetünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Csak abban reménykedhetem, hogy a kezem nem siklik hideg izzadságtól, mert az nagyon kellemetlen lenne, és nagyon nehezen kimagyarázható. Hiszen ez nem Bonnie-nak szól, vagy annak, hogy lány, és ilyen közel kerültünk, hanem csupán az izgalmamnak, amivel szemben állok.
Most konkréten ez egy ajtó, ami előtt eddig ültem, mint egy szerencsétlen, most meg legalább állhatok előtte ugyanígy. Valahogy könnyebbséget jelent, hogy mellettem van, de ahogy közelebb húzódik, szívem kihagy egy dobbanást. Mély levegőt veszek, halkan fújom ki, alsó ajkamat rágcsálva várok a csodára, még a válasz után is, nem beszélve az utána jövő két szóról. Fejemet kapom fel, jobban kihúzva magam, mintha csak segíthetnék az egész helyzeten.
De nem segítek. Nincs is min, mert nem történik semmi. Kíváncsian fordulok körbe a szobába, ajkaim nyílnak el a látványra, és egyelőre nekem sem jut eszembe elengedni őt.
- Fogalmam sincs - forgatom fejemet ide-oda, az ajtót halkan csukom be magunk után. Hirtelen gondolattól vezérelve szorítok rá jobban a kezére és indulok beljebb, majd torpanok meg pár növény között, nagyjából a szoba közepén. A karkötőre nézek, majd ismét körbe, végül... kissé elpirulva le rá.
- Hogy értetted, hogy örülsz nekem? - harapok alsó ajkamba, fejem minimálisan mozdul, inkább kékjeim siklanak el róla, mert a mögötte lévő bokor sokkal izgalmasabb és érdekesebb. Nem tudom mi ez az érzés, de mintha sokkal régebb óta ismerném, mint alapvetően. Mint bárki mást. Ami igencsak fura, mert meglepő módon sikerült barátokat szereznem, ismerősöket szintén, akiket jól ismerek, Zalánt évek óta, és mégis... halkan szusszanok.
- Ha mutogatunk, akkor valami történik vajon?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Annyi a szerencsém, hogy nem látok bele a fejébe. Ez a gondolatmenet és minden, ami mögötte lehet, még jobban összezavarna, pedig jelenleg a saját gondolataimmal sem vagyok kibékülve. Jobb az úgy, hogy csak én keserítem meg a saját életemet - bár nem mondom, hogy ő ezt tenné, ha kimondaná hangosan, csak a... tudod mit? Mindegy. Elég nekem most a különös és bizsergető érzés.
Amíg nem fogom fel a szavait. Reméltem, hogy a következő kérdéssel elfeledtetem az előzőt, de erről nincs szó. Kissé elnyílt ajkakkal, láthatóan megszeppenve hallgatom, miközben szívem ver egyre hangosabban. Tarkómra csúszik kezem, halvány mosollyal dörzsölöm meg, bármennyire is zavarban vagyok. És bármennyire nem tudom néhol értelmezni, amit mond.
- Hát... köszönöm. Még ha érdekesen is áll a hajam - nyúlok hozzá automatikusan. Egy tincset húzok le arcom elé, kissé felfelé nézelődve fürkészem, majd engedem el, hogy álljon arra, amerre akar. - Ne haragudj, de én nem éreztem így. Mármint... nem csak veled. Senkivel. Nagyon új minden, és nem tudom értelmezni, amit a... szóval, amit az elemem üzen. De tényleg nagyon köszönöm, amiért így gondolod, jó-jól esik - ahogy elenged, lépek is arrébb, ne érezze magát kellemetlenül esetleg a közelségemtől, de mikor ismét megfogja a kezem, megemeli és még felfelé is fordítja, kicsit meglepetten figyelem kezeinket. Halkan köszörülöm meg torkomat, és még véletlen sem nézek rá, mikor megszólal ismét, csak bólogatok neki. Remélem ennyi válasz elég, mert nem biztos, hogy most ki tudnék préselni magamból valami értelmes választ. Talán azért sem, mert nemrég elhangzott szavai miatt szívem még mindig a torkomban dobog.
Fejem biccen oldalra minimálisan, ahogy végig követem a mozgását. Alsó ajkamba harapva nézem végig, mikor letérdel, az én kezem automatikusan szorít rá a combomra. Ilyen alkalmakkor még nem jönne rosszul az a mankó... Igyekszem mérsékelni a bicegést, ahogy mellélépek és gondolkodás nélkül ereszkedem először féltérdre, majd mindkettőre. Halkan engedem ki az eddig benntartott levegőt, végül követem az utasítást.
- Oké - suttogom magam elé. Tenyereim közé veszek egy bimbót, szemeimet lehunyva koncentrálok arra, amire kell. Fél szememet nyitom ki út közben, hogy megnézzem mi a pálya, de csukom is vissza azzal a lendülettel. Így sehova nem fogok jutni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Halványan mosolyodom el a szavain, mert teljesen értem, mégis miről beszél. Igaza van. Mégsem érzem úgy, hogy teljesen át tudom érezni ezt a kapcsolatot, ami van. Nem csak köztünk, de köztem és egy teljesen idegen erő között, ami elképzelhetetlen volt, most mégis itt van és valamit kezdenem kellene vele. Örülök neki, minden félelmem ellenére, mégsem tölt el jó érzéssel. Végül észbe kapva bólintok is egyet mosolyom mellé, hogy valami rendes választ is adjak, még ha csak ennyi is telik tőlem.
Elhúzott szájjal, lehunyt szemekkel térdelek mellette, kezeim között a bimbóval és próbálok koncentrálni. Koncentrálni arra, ahogy az összezárt szirmok fokozatosan, egymást követve nyílnak szét, hogy megmutassák a növény virágának kiteljesedését. Elképzelem. Előttem van az egész folyamat olyan részletesen, ahogy csak tőlem telik: a bokor maga, a rajta csüngő levelek, már kinyílt virágok és a bimbók. Kizárom, hogy mellettem van a navinés, minden fókuszomat összeszedve csak a bimbóra koncentrálok: számat préselem egy vonallá, szemeimet szorítom össze.
A kérdésre nyílnak fel kékjeim, meredten nézem összezárt kezemet, majd alsó ajkamba harapva bólintok egyet.
- Aha. Csináljuk - halkan szusszanok, és nem gondolkodva semmire nyitom szét a kezemet, amik végre láttatni engedik a semmit. Mert semmi nem történt. Izmaim ernyednek el, lábaim csúsznak szét kicsit, ahogy az ölembe ejtem kezeimet, majd nézek fel.
- Gratulálok - mozdul ujjam kicsit, hogy a kinyílt virágra bökjek. Szélesen mosolyodom el a szó közben, ahhoz képest, mennyire izgult ő is, van tehetsége és érzéke hozzá. Legalább neki. A jelenlévők 50%-a igenis jó arány. Sóhajtva túrok tincseim közé, kicsit oldalasan dőlve huppan le fenekem a földre, lábaimat mozdítva húzom fel őket magam elé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Az egyáltalán nem kinyílt bimbót nézve szalad ráncba a szemöldököm. Az elején? Az egész egy eleje! Pontosan úgy érzem magam, mint mikor az iskolába kerültem. Évekig tartó magántanulmányok folytatása után csak sikerült elérnem, hogy végre bejárjak, de olyan idegen volt minden és mindenki, hogy el voltam veszve. Az elveszettség érzése nem segít barátokat szerezni, maradjunk ennyiben, és most ugyanezt érzem.
A virág felé fordítom a fejemet, ami valóban nem nyílt ki teljesen, de ettől még én láthatóan szélesen mosolyodom el és csóválom meg a fejem. - Ne szerénykedj. Sikerült, és ez a lényeg, hiszen én még eddig sem jutottam el. Úgyhogy csak fogadd el a sikeredet és élvezd ki - mosolyodom szélesen rá, majd fordulok vissza előre. Zavartan dörzsölöm meg a tarkómat: az egész helyzet olyan idegen, hogy kellemetlenül érzem magam, és bár sokat segít a terem egésze, mert régen éreztem magam ennyire felszabadultnak, mégsem adja meg a kezdő lökést ahhoz, hogy elhiggyem, nekem valóban itt a helyem. Az egész egy baromság. A navinésnek tényleg az ereiben van az egész, de én, aki egész életemben a levegőt szeltem, mégis hogy kerülnék a földre. Tenyerem simul térdemre, ismét felé fordulok. Ajkaim ugyan elnyílnak, hogy válaszoljak neki, de hang nem jön ki a torkomból, hogy legalább minimálisan is értelmes ember benyomását keltsem.
Pillogva nézek rá, majd a lábaira, végül megint arcára. Ezt most komolyan gondolja, ugye? Elnézve az arcát biztosan.
- Mármint... mármint feküdjek az öledbe és simogatod a hajamat? Ezt próbáljuk ki? - nézek rá értetlen. Nem árt letisztázni a részleteket, mielőtt még félreértésekbe bonyolódunk. - Má- Hm... komolyan mondod? Nem vagyok biztos abban, hogy ez... szóval érted. Én nem... nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni vagy ilyesmi, meg azt sem szeretném, ha az én problémám a tied lenne meg ilyesmi - fordulok előrefelé ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

A reakció minimálisan ér váratlanul. Értetlen pislogok rá, miközben ő nevet és elterül a fűben, fejemet fordítva hátrafelé nézek rá, míg nem... ó. Ez nagyon sok mindent megmagyaráz. Érzem, ahogy a pír elönti az arcom, zavartan húzom szemeim elé tenyeremet, ahogy elfordulok tőle ismét előre. Könyökömet térdemre támasztom és olyasmiket motyogok magam elé, hogy: nem lehetek ilyen béna. De mint láthatjuk, mégis lehetek.
Kicsit mozdítom kezemet, hogy ránézhessek a zárt bimbóra, mikor elhangzik a kérdés. Mi az a testhelyzet, amiben kényelmesen érzem magam? Freedom hátán. Egyenes háttal, kitárt karokkal, a levegőben száguldozva, miközben nem gondolok semmire, csak a szabadság érzésére, ami akkor átjár, és ahogy kieresztem a hangomat, ami tanúbizonyságot tesz a jókedvemről.
Hüvelykujjamra harapok rá, halkan ciccenek fel.
- Biztos nem leszel Mári néni - szólalok meg halkan. - A legmegnyugtatóbb, amikor a lovam hátán vagyok. Ő volt velem, amikor... - amikor tönkretettem az egész birtokot és a kúriát. - Amikor kijött az elemem. Döcögősen indult a kapcsolatunk, de végül egész jól megtaláltuk a közös hangot. Ha ő mellettem van, mindig megnyugszom - kezem automatikusan simít sérült lábamra szavaim közben. Soha nem fogom elfelejteni mi történt akkor, és hogy ki miatt, mégsem érzek haragot. Akkor is az én döntésem volt, és ezt most is tartom. - Szóval inkább egy állat a kényelmes testhelyzetem és aki megnyugtat - nevetek fel zavartan, majd pillantok hátra.
Gondolkodás nélkül fekszem mellé, ujjaimat kulcsolom össze hasamon, a felettünk elterülő mindent nézem, mikor jön a kérdés. Szívem hatalmasat dobban, mégis mosolyogva fordulok felé, figyelmen kívül hagyva oldalasan, szemem előtt létező tincseimet.
- Nem kerülgeted a forró kását - nevetek fel halkan. - Mielőtt kezdtem volna az első évet, balesetem volt. Súlyosan megsérült a lábam és a gerincem, ezek miatt tüdőgyulladásom lett. A házat sem hagyhattam el a gyulladás miatt, ágynyugalomra voltam ítélve, a fizikoterápia így csúszott. Kontrollra még most is kell járnom, de biztos láttad a szerencsétlent, aki két, majd csak egy mankóval szaladgált a folyosókon: na, az voltam én. Hónapokig kellettek, mert nélkülük gyakorlatilag nem tudtam menni - vonok aprót vállaimon. - Te miért voltál az?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Egyetértően ingatom meg fejemet, sőt már láttam is hasonlót. Hiszen Kasza tanárnő is rendszeresen mászkál elemi állattal a kastélyban.
- Kasza tanárnőnek is van elemi állata meg Brightmore profnak is. Azt hiszem sárkánytigrisnek nevezik őket - dörzsölöm meg tarkómat óvatosan. Nem tudom, hogy jót mondok-e, ennyire nem merültem még bele az elméleti részébe és a körülötte lévő mindenbe is, mert... nos, mert tartok tőle. Egyelőre meg kellene szoknom, hogy egyáltalán elemi mágus vagyok, mintsem ennyire mélyen beleássam magam. Ez egy nagyon hosszú folyamat lesz.
- Lehet - vonom meg vállamat. - Talán - szólalok meg már mellette fekve, a tetőt bámulva. Valóban segíthetne egy ilyen lény abban, hogy ne legyek ekkora szerencsétlen? De hát, a félelem és a hitetlenség ugyan nem tűnt el, de sokkal elviselhetőbben mardos belülről, mióta a navinés a közelemben van, mint eddig. Ez vajon mit jelent? Azt tudom, hogy az egyező elemet birtoklók könnyebben megtalálják a közös hangot, de... az ilyen megkönnyebbült érzés lenne?
Felé fordulva mosolyodom el szélesen. Sumákolni? Egyszer-kétszer fordult elő, amikor Zalánnal kellett kilógnunk a kastélyból, de szinte biztos vagyok abban, hogy Adler és Laines is rájött, valami nem stimmel az aláírt kikérőkkel. Az lett volna a slusszpoén, ha úgy írjuk alá, hogy anya és apa. Akkor lett volna csak igazán nagy a lebukás.
Arcomra kúszik fel a pír láthatóan, ahogy hallgatom. Automatikusan nyúlok hajamhoz, össze is borzolom még jobban, miközben fújtatok egy halkabbat. Elfordulok tőle, inkább ismét felfelé nézek, így a legegyszerűbb. - Ühüm. Az voltam én - harapok alsó ajkamba. - Nagyon megjegyeztél magadnak. Főleg a hajamat - sandítok rá, majd vissza felfelé. Igen, még mindig borzasztóan zavarban vagyok, bár sokat segít, amikor elterelődik a téma, és ő is elmondja Hosszú percekig vagyok csendben, ahogy emésztem a hallottakat. Az ember nem is gondolná milyen terhet cipel egyik vagy másik iskolatársa, amíg meg nem tudja azt. Felé fordulva mosolyodok el halványan.
- Nekem csak Bonnie vagy - kapom el tekintetét, hogy érezze, mennyire komolyan mondom ki a szavakat. Ha ezt szeretné, ezt tényleg meg tudom neki adni, mindenféle megerőltetés nélkül. Főleg, mert tudom milyen kellemetlen érzés, ha azért állnak veled szóba, mert sajnálnak - és ezt senkinek nem kívánom.
- Meg - bólintok aprót. - De... szóval akkor nekem is ki kell egészítenem a történetet. Ez a hivatalos verzió. Igazából ezt mindenki tudja: a tanárok alapból, néhány barátom, akiknek elmondtam, de... - hasból ülök fel. Tényleg elmondhatom neki? Zalán tud egyedül erről Maximon kívül, nyilvánvalóan. Hátra felé sandítok Bonnie-ra, majd vissza előre, alsó ajkamat rágcsálom, mint valami szerencsétlen. Így lenne fair, hiszen ő is beavatott nagyon, de én... Maxim mégis a testvérem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Ráérek pánikolni a tudatlanságomon akkor, amikor fontos lesz a helyzet. Egyelőre annyit tudok, hogy az elemi állatok könnyíthetnek a képesség elsajátításán, de őket etetni és gondozni kell. Mindezt lehetetlenség lenne bevállalnom, főleg mostanában, amikor azt is képtelen vagyok elhinni, hogy egyáltalán elemi állatra lenne szükségem. Az életem egy káosz - minden drámát mellőzve ki merem ezt jelenteni.
- Elég összetett problémának hangzik. De ha itt maradnak, akkor az nekik jó, nem? Mármint... ha itt jobban érzik magukat, akkor mi értelme lenne ott maradniuk, amikor kevesebb a lehetőség és nem is olyan boldogok, mint itt? - szemöldököm szalad ráncba mondandóm közben, mert nem vagyok biztos abban, hogy érthető, amit mondani próbálok. Megértem, amiért itt maradtak, de azt is megértem, miért szeretnék a felnőttek, hogy visszamenjenek. Micsoda ördögi kör ez, szörnyű.
Kicsit pislogva hallgatom, amit mondd, de a végére összeáll mit szeretne mondani, így tincseim közé túrva nevetek fel hangosan. A mára már sokkal mélyebb és férfiasabb hang betölti a szobát, és lehet hallani, mennyire őszinte.
- Köszönöm. Tényleg én vagyok én. Miért nem szólítottál le soha? - fektetem arcomat térdemre, érdeklődve várom a választ. Ha tényleg ennyire megjegyzett magának, akkor az lett volna a legegyszerűbb, ha odajön. Bár nem mondom, meglepett volna és valószínűleg nem tudtam volna kezelni a helyzetet, de nem így történt, szóval már lehetek bátrabb és lehet nagyobb a szám, hogy akkor miért nem így csinálta.
Aprót biccentek mosolyogva. Ha ezt szeretné, akkor ennyit meg tudok neki adni tényleg, még akkor is, ha engem ilyesfajta veszteség nem ért soha. Fejemet lassan mozdítom, előre nézek, államat térdemen támasztom meg, mikor ismét komolyabb témát érintünk. Valahol bűntudatom van, amiért ő ennyire megnyílt, én pedig nem tudom ezt megtenni, valahol pedig nem is akarom megtenni. Halkat szusszanok, homlokomat érintem felhúzott térdemnek, inkább lehunyom szemeimet, ahogy magam elé morgom, mekkora barom vagyok.
Csak akkor pillantok oldalra, mikor megérzem, hogy mellém ül. Óvatosan nyúlok ki, tenyerembe simítom a medált, amit csak nézek pár másodpercig.
- Nem hiszem, hogy el kellene fogadnom - motyogom zavartan, a pír ismét végig kúszik arcomon. - Biztos fontos neked. Enélkül is elhiszem, hogy megőriznéd a titkomat, csak... nem csak engem érint ez az egész, és... - veszek egy mély levegőt. - Nem is tudom. Fura lenne ismét kimondani hangosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Neveltek. Halványan mosolyodom el az egészre, bólintok, de mást nem mondok. Ki gondolná, hogy a nevelés ekkora szerepet játszik az ember életében, mi? Szeretném hinni, hogy a szüleim nem voltak rám akkora hatással, mint amekkorával szerettek volna, de tudom, hogy csak áltatnám magam. Sokat olvastam arról, az emberek mekkora megváltásnak élték meg, amikor kijött az elemük: mintha eggyé váltak volna a természettel magával, teljesnek érezték magukat - az életük ugyan fenekestül felfordult, de a jó irányba történt mindez. Aztán itt vagyok én, aki nem tudja hova tenni mit érez, mit kellene tennie és hogy álljon ahhoz, hogy a föld őt választotta partneréül ebben az életben. Valahol büszke vagyok rá, valahol pedig rettegek ettől az egésztől, már csak azért is, mert nevelés ide vagy oda, nem úgy reagáltam le, ahogy valószínűleg elvárták tőlem. Más oka nem lehet annak, hogy azóta sem beszéltünk erről, csak a kötelezőket, amik nem elegek. Merlin szerelmére egy tizenéves kamasz vagyok, akinek kellenének a szülei! Haragosan fújtatok, de észbe kapva fordulok Bonnie felé, hogy ismét teljesen zavarba jöjjek. Velem maradni.
- Akkora baj lett volna, ha velem maradsz? Úgy értem... oké, nagyon furcsa lett volna, ha megtörténik, de szerintem kihoztuk volna belőle a legtöbbet - lököm meg vállát óvatosan, barátságos mosolyt küldök felé. Az már biztos, hogy az elemeinknek köszönhetően vagyok ennyire közvetlen és nyitott. - Bár megértem, hogy féltél - fordulok ismét előre, ami nem tart sokáig, mert a kezemben tartom már a nyakláncot, amin még érződik a navinés bőrének melege. Elhúzom a számat, majd tenyerembe zárom az ékszert.
- Köszönöm - felelem végül halványan mosolyogva. - Sokat jelent - fűzöm még hozzá halkabban, mert csak nézem az állatot. Mosollyal csukom rá ujjaimat, mert szerintem felhúznom nem kéne, szóval kellene találnom neki valami biztonságos helyet. - Nem tudom én mit adhatnék - merengek el egy pillanatra.
Halkan nevetek fel. - Ha elmondom, akkor már szeretném rendesen megtenni - kapom el tekintetét. - A testvérem szerint én vagyok a tökéletes gyerek, ezért őt nem szeretik annyira a szüleink, mint engem. Zenélek, sportolok, jók a jegyeim, engem mutogatnak mindenkinek, még akkor is, amikor tolószékben ültem - veszek egy mély levegőt, hogy szívem dobogását moderáljam kicsit. - A baleset napján kijött az istállóba, mikor éppen lóra készültem ülni. Beszéltünk pár szót, azt mondta, hogy apa szerint a legutóbbi versenyen nem teljesítettem olyan jól, mert beszéltek róla. Kiakadtam, mert igazából ott sem volt, csak hallotta az ott lévő apukáktól gondolom, és... szóval kiakadtam. A bátyám közölte, hogyha bosszút szeretnék, kint ülnek a teraszon szokásosan, mutassam meg, hogy ülöm meg Freedomot. Ő... ő akkor még belovagolatlan volt, igazából veszélyesnek volt titulálva, nemhogy ráülni, de a közelébe nem kellett volna mennie senkinek - elmosolyodom az emléken, de látható, hogy nem az igazi. - Úgyhogy felültem rá, és megtörtént a baleset. Ha a bátyám nem biztat, ha nem mondja, eszembe sem jutott volna megtenni, de végső soron, ő biztatott, pedig tudom, hogy az én hibám. Csak el kellett volna engednem azt, amiket mondott. Ő biztatott, de én ültem fel a lóra, most pedig itt vagyok - mutatok a lábamra, amit ugyan eltakar a nadrág, de a konstans fájdalom még mindig velem van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ajkaim nyílnak el hirtelen, de a nő folytatja, így belém fagy a szó. A nagy múltú családok. Lesütött szemekkel hajtom le fejemet, mert igaza van, mégsem érzem helyesnek, ami ebből kisülhet. Nagy volt a szánk Zalánnal, mert az igazságérzetünk ezt követelte meg, de most olyan, mintha valami nagyon rosszra készülnénk - a düh beszélt belőlünk, mert tényleg átgondolatlan volt, amit Szatmári csinált, de ez miatt megbélyegezni ilyen fiatalon?
- Én... én ne- - zavarba jövök attól, ahogy Gabi néni is megüti a bizalmaskodó stílust. Ő a legnagyobb boszorkány, akit ismerek, párbajból verhetetlen, tudom, hiszen tapasztaltam, a tiszteletem iránta mérhetetlen. Észrevétlen nézek Zalánra, a néma kommunikáció most nagyon megy köztünk. Remek. Fejemet fordítom rendesen Szatmári felé, és bár nem tartom magam jó emberismerőnek - nem is vagyok az -, de amit látok a srácon, az félelem. Megszeppenve mozdul hátrébb a fejem, majd nézek a nőre.
- Nem... - fordulok rendesen felé. - Nem hiszem, hogy jól láttuk - köszörülöm meg torkomat. - Zalán izgult a verseny miatt, ahogy én is, Bü- szóval Artúr seprűje tényleg kicsit összeeszkábált, és... és talán bennem a régi dolgok vannak felé. Nem voltam fair, amiért hagytam, hogy a konfliktusaink befolyásoljanak - vakarom meg tarkómat zavartan, lesütött tekintettel, csak felsandítani merek a boszorkányra, de végül emberelem meg magam és nézek fel rá rendesen, hogyha akarja, elkaphassa tekintetemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Aprókat bólogatok a nő szavaira, mintha a szívem nem akarna elszaladni a testemből izgalmában. Kicsit elnyílt ajkakkal követem végig tekintetemmel, ahogy mindenki elindul a nő után, mint valami szektavezető után - reflexből hajolok oldalra, amikor a pálca repül, és amit Zalán gondolkodás nélkül kap el.
Végül pillantok barátomra.
- Szerinted mekkora esélyem van arra, hogy ezt apám nem tudja meg? - nézek a távolodó tömeg felé, és a kérdés megerősítés is Zalán fel nem tett kérdésére. Valóban megtörtént, és valóban a közepén voltunk, és Szatmári valóban tartozik nekünk. Nem is kevéssel. Keserű szájízt hagy a gondolat maga után, de ez legyen a legkevesebb, amikor végre vége van az egésznek.
- Menjünk közelebb mi is, hogy halljuk az eredményt - bökök fejemmel a zsűri felé mosolyogva. Túl vagyunk rajta, úgyhogy innentől kezdve csak azzal szeretnék foglalkozni, hogy mi lett a verseny eredménye. Zalán túl sokat készült erre a napra ahhoz, hogy egy ilyen miatt el legyen rontva a kedvem vagy az egész nap, szóval, mintha mi sem történt volna indulok el arrafelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Halványan mosolyodom el az ajánlatra. Mindegy, hogy letagadja-e vagy sem, már maga a tény sem lenne jó, hogy Zalán tagadja, amikor igen erőteljesen fel lett rá hívva a figyelmem, hogy ne barátkozzak vele. Se vele, se Korival. Lényegében senkivel, akit apám nem hagy jóvá. Az ilyen helyzetekben értem meg, hogy Maxim miért menekült a Roxfortig.
Lehet nekem is odáig kellene menekülnöm - testvérem legnagyobb örömére -, hogy megszabadulhassak Lujzától, aki mindennek a végén sem volt hajlandó csak simán békén hagyni. Ezen is túl vagyok, bár a fenyegetőzésén, miszerint jön utánam a Bagolykőbe, nehezen teszem túl magam - inkább figyelek Zalánra.
- De nem ment minden rendben - vonom meg vállaimat. - Te kaptad, mert megérdemled és megküzdöttél érte. Plusz, ha nagyon szőrszálhasogatóak akarunk lenni, a mezőnyben lévő sorrendet nézve, Bü- Artúrnak kellett volna kapnia, de szerintem itt már mindegy volt. Fogd fel morális eredménynek, a verseny csak plusz volt - könyörtelenül fogalmazom meg a véleményemet és mondom is ki azt gondolkodás nélkül. Bármennyire is szeretném magam visszafogni, ha csak Szatmárira gondolok, ökölbe szorul a kezem és legszívesebben már a helyszínen utána mentem volna - egy köszönömöt nem nyögött ki. Se ő, se az apja.
- Ha gondolod beszélek Gabi nénivel, mi alapján döntöttek - fűzöm még hozzá, majd szusszanva fordulok az ablak felé. Tenyerembe támasztom arcomat és inkább csendben emésztem magamban a történteket, amíg haza nem érünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

- A családon kívül is vannak olyan emberek, akik támogatnak, teljesen mindegy, miről van szó - jelentem ki határozott hangon. Erre nem csak én, de valószínűleg rajtam kívül még sokan mások is az élő példa arra, hogy ez így van. A családomat nem mondanám támogatónak, főleg, mióta kiderült, hogy elmei mágus vagyok, de Zalán és Kori például mindig mellettem állnak. Ők pedig nem a családom, pedig gyakran eszembe jut, mennyivel egyszerűbb lenne, ha olyan családba születek, mint a Hollósik.
- Köszönöm - motyogom magam elé zavartan, ahogy az ajándékot fogom a kezemben. Vajon ő is érzi azt a különös érzést, amit én, mióta összefutottunk? Van valami magyarázat arról, hogy az azonos eleműek valamilyen módon kapcsolódnak egymáshoz, de őszintén, nem mentem bele mélyebben. Nem akartam. És továbbra sem akarok. Életemben először ténylegesen félek valamitől, és egyelőre nem akarom jobban beleásni magamat, mint amennyire feltétlenül szükséges. Sóhajtva túrok a hajamba, majd állok neki elmesélni a történetet, ami évek óta meghatároz. Kevesen tudják a valódi sztorit, mindenki csak annyira van képben, hogy sport-balesetem volt, és ennyinek elégnek kell lennie.
Halkan nevetek fel a reakcióra, észre sem veszem, hogy már szemben van velem.
- Nem kért - csóválom meg fejemet. - Igazából, ahogy előtte sem, úgy azóta sem beszélünk egymással gyakran. Szoktam neki baglyot írni, de vagy pár szavas választ kapok, vagy egyáltalán semmit - vonom meg vállaimat, mintha nem érdekelne. Őszintén, valahol mélyen érdekel még, de nagyon minimálisan. Elengedtem. Ha a testvérem nem erőlteti meg magát, akkor én sem fogom. Túl sok évet pazaroltam arra, hogy jó testvér legyek, és most nekem is vannak fontosabb dolgaim ennél: mint az előttem ülő lány, akinek érintésére ráng meg a lábam. Fejemet kapom fel rá.
- Biztos van - vonom meg fél vállam. Ezt pont tőlem kérdezi? - Néha már észre sem veszem, hogy fáj, mert annyira hozzászoktam - mosolyodom el szomorkásan. - Nem tudom mit tudnék kezdeni a földdel, vagy ő mit tudna velem, de az biztos, hogy egyáltalán nem érzem, hogy egy hullámhosszon lennénk - nevetve túrok hajamba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az elmúlt 45 percben nem túlzás azt állítanom, hogy a túlélésért küzdöttem. Néha felpillantva, bizton ki merem állítani, hogy nem csak én: a Mágusjog minden évfolyamtársamat megizzasztotta. Próbáltam tanulni, a végén már magolni, hogy ne hendikeppel induljak, de rá kellett jönnöm nettó több óra szívás után, hogy valószínűleg idén is az esélytelenek nyugalmával fogok bemenni Laines profhoz, és csak abban reménykedhetek, hogy legalább a kérdést fogom érteni. Ha ugye válaszolni már nem tudok rá. Maradjunk annyiban, hogy a kérdésekhez is kellett pár perc, amíg az agyam bepozicionálta őket.
Nem sietek, hogy összepakoljam a cuccaimat, amíg a diákok szinte szaladva adják le a vizsgalapot és hagyják el a termet. Magam elé morogva hajolok le a táskámért, hajítok bele mindent és indulok el kifelé. Egy sajnálkozó pillantást vetek egy navinésre, aki éppen felteszi a kérdést, hogy van-e esélye esetleg majd szóban javítani, ha megbukott vagy engedje el?
A küszöböt átlépve fel sem kell néznem, hogy tudjam ki áll ott. Ugyanaz a bizsergető érzés kerít hatalmába, mint mikor Bonnie-val futok össze, de aligha ő vár. Nincs rá oka. Lassan sandítok fel, majd hajtom le fejemet egy bólintás után. Táskám pántjára markolva toporgok oktatóm előtt, készen állva, hogy kövessem, ha kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szótlan követem, ahogy elindul, és ugyanígy lépek be mögötte a terembe is, az ajtót gondosan csukom be magam után. Talán több időt is töltök el vele, mint indokolt lenne, figyelemmel arra, hogy nem egy olyan bonyolult dolog becsukni egy ajtót. Kell a pótcselekvés, mert van elképzelésem arról, miről szeretne beszélni velem, és én egyáltalán nem akarok. Nem így terveztem azt az esszét, de elkezdtem írni, itt kötöttem ki, és mindennemű átolvasás nélkül mentem vele hozzá, hogy túl legyek rajta.
Felé fordulok, ujjaim elfehéredve markolnak táskám pántjára, ahogy alsó ajkamba harapva hajtom le fejemet még inkább. Témánál vagyunk. Ezt akartam elkerülni, erre a közepén vagyok. Halkan, de hallhatóan engedem ki az eddig benntartott levegőt arra, hogy nem most fogunk erről beszélni - ujjaim ezzel párhuzamosan engednek a táska pántján.
Nem is hangzik olyan rosszul, amit mond a tanerő, amíg oda nem kerülünk, hogy szülői engedély. Felciccenve fordulok el kicsit tőle, majd vissza előre.
- Milyen feltételek? - motyogom magam elé, ugyanott toporogva, csak felsandítva Ezrára, majd vissza a talajra. Bár már a szülői engedélynél megbukott az egész, de bizakodó vagyok. Zalán versenyére is eljutottam valahogy annak idején, ez sem okozhat problémát.