Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Igazából van mód arra, hogy kijátszd az iskola védelmi rendszerét - vallom meg, de azért nem túl lelkesen. Mert ennyivel nem lenne megoldva a probléma. - Nem vesz észre minden rejtő bűbájt. Sajnos ez nem garantálja, hogy nem bukunk le. A kockázat jóval nagyobb, mint mondjuk a rosszabbul őrzött hivatal esetében.
Felnézek az épületre. Odabent üres, ezt előtte ellenőrizte Viktor. Mivel ez a munkahelye, kicsit olyan, mintha a saját házadra másznál fel. Nincs veszély. Nincs igazán adrenalin. Az egyetlen élvezet-forrás magában a mászásban van. A veszély is ebben rejlik. Leeshetsz a kis toronyról, ami nem épp felhőkarcoló, de azért megvan tíz méter. Nem halnánk bele, de eléggé jól összetörhetjük magunkat. Ha valaki meglát, mit fog mondani? Egy hivatali alkalmazott és egy ügyvéd. Feljöttünk a tetőre levegőt szívni. Hülyének fognak nézni, de ez szerintem egyikünket se hatja meg különösebben.
De gyakorlatnak is tökéletesen megteszi. Mostanában valahogy… talán nehezebb, nem tudom. Nem áll oda a fejem. Két nappal ezelőtt is majdnem lecsúsztam egy párkányról húsz méter magasságban. Hálás voltam állati alakomtól örökölt reflexeimnek, azok nélkül lehet az lett volna az utolsó épület, amire felmászok. Vagy az utolsó pillanat, amikor úgy egyáltalán élek. Amikor arra gondolok, hogy amit csinálok, akár az életembe is kerülhet, sztoikusan elfogadom, mint tényt, mint olyasmit, ami ugyan kellemetlen, de túl sokat nem érdemes vele foglalkozni. De akkor éjszaka, amikor az egyik lábam a mélyben volt már és a rémülettől hangosan dübörögni kezdett a szívem, hirtelen csak arra tudtam gondolni, hogy nem akarok leesni, nemnemnem. Azóta is azon gondolkodok, hogy miért nem. Megjelentek előttem arcok, emlékek, jók s rosszak is, félelmek és örömök. De rendszer nélkül, kaotikusan.
Figyelem, hogyan fog neki a mászásnak. Ez mindig a legfontosabb. Megtalálni a legoptimálisabb pontot, ahonnan utána kapaszkodókat találhatsz, s nem kell félútról leugranod. Eléggé vakon fogott neki. Azt nézi, hogy mi van fölötte, azt nem, hogy mellette mi van. Ügyesen húzza magát s így is biztos feljutna, de minek a puszta erőre hagyatkozni, ha az épület segíthet neked?
Arrébb sétálok, ahol van egy kis kiugró épületszakasz, s ott ugrok fel a párkányra. Itt a kanyar előtti utolsó oszlop és jobboldalt a kiálló falrész tökéletes kapaszkodót nyújtanak. Felhúzom magam a falra, aztán gyorsan megvetem a bal lábam az oszlopon, amiről felnyomom magam s máris áll-magasságban vagyok a felső párkánnyal. Mintha medencéből húznám ki magam, csak kicsit nagyobb rizikóval, ha visszahuppanok. Kinyomom a felső testem s felhúzott jobb térdemmel megtámaszkodok a párkányon. Innen jön csak az igazi kaland.
Felegyenesedve Viktor felé fordulok, hogy lássam, hogy halad. Arra nem is gondolok, hogy kellene esetleg segítség. Biztos nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tüntetően hangosan felsóhajtok s úgy forgatom a szemeim, hogy az már majdnem fáj. Mindig szerette gyerekesen elhülyéskedni a vitákat, amikor nem tudta már kivakarni magát belőle érvekkel. A gúny a legjobb érve. Szomorú.
Ha tudná, hogy a határozott névelőnél kisebb dolgokon is hányszor múlik egy ember sorsa. Leolvadna az arcáról a gúnyos mosoly egy hétnyi tárgyalóterem-látogatás után. Vagy akár egy nap is elég.
Annyira elkap a racionalizálás lendülete, hogy amikor visszakérdez, már nyitom is a szám, hogy visszapofázzak valamit, de belém reked a szó s lassan kifújom a levegőt. A fenébe. Igaza van. Nagyon nem viselem jól, ha nem nekem van igazam. Szakmai ártalom. De most Louis vagyok. Vele szemben nem számítanak a névelők. Talán úgy általában kevésbé számítanak, mint én azt gondolom.
- Mi a legfontosabb? - Amikor az érvek mennek ki a kukába, akkor jönnek a bumeráng-kérdések. Fölöslegesek, mert úgyis visszajönnek hozzám, de arra jók, hogy eltereljem a témát s halogassam a választ. Abba kéne hagyjam ezt a rutinos ügyvédesdit. Cole-lal soha nem működött. Mintha macskát próbálnék pórázon vezetni. Nevetséges is a próbálkozásom.
- Vezess - tárom szét a karom felé, hogy csak tessék. El nem tudom képzelni, hogy mit felejtettem el, de teljesen biztos vagyok benne, hogy akkor is megmondja, ha nem akarom. Vagy megmutatja. Sokszor az utóbbi egyszerűbb.
Közben újabb cigire gyújt rá, de ez most más, már ránézésre feltűnik. Azt hiszi, hogy ettől kiakadok. Hogy előjön belőlem a szenteskedő törvény embere. Hogy majd kioktatom, vagy minimum rosszallásomat fejezem ki. Nagyobbat nem is tévedhetne.
- Oké - vonom meg a vállam haláli nemtörődömséggel. Mégcsak nem is dohányzom, néha megiszom a magam sörét, ez tény, de úgy érzem, bőséggel akad idióta, önpusztító életdöntésem, nem muszáj még tovább rontsam a túlélési esélyeimet. Vagy ha még nem úszott el teljesen a menny-opció számomra, akkor hátha még menthető a helyzet. Kétlem, de nem árt, ha néha próbálkozok. Tudod, nem gyújtok rá, nem káromkodok, tíz üdvözlégy, aztán mehet tovább az élet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Persze, hogy tovább parodizál. Nem tudja, mikor kell megállni. Ha már azt nem tudja, hogy mikor nem kell egyáltalán elkezdeni, oké, de legalább megállni tudhatna. Erre már nem is reagálok, csak várom, hogy öntse ki magából a gúnyt, a dühöt, mindent, ami valamiért most előjött. Ő hívott fel, ő jött ide. Miért, ezért? Hogy minden szavamat és mozdulatomat kipécézze, semmi se legyen jó?
Olyan mittudomén-arcot vágok, bár jobb lenne, ha nem tenném, biztos ez se fog tetszeni neki. - Hát ha van is, én nem tudom, mi az. - Ahhoz képest, hogy mennyire fölösleges ez a beszélgetés a fontosságról, a névelőkről, a falakról, meglepően sok az őszinteség mögötte. Mert tényleg fogalmam sincs, mi a legfontosabb. Az élet dilemmája. Soha nem tudtam prioritizálni. Amikor ide költöztem, azt hittem, végre megtudtam a választ. Francokat.
Elindulunk valamerre, búcsút intve a dojo falának, dehát mindegy, az tényleg mindegy, hogy hova megyünk. Talán ígyis oda fogunk érni, ahova kell. Nem tudom, ezt se tudom, szinte már nevetséges is az egész, de azért még mindig nem annyira nevetséges, mint az, hogy még mindig remélem, hogy odatalálunk. Vagy van oda. Naív idióta vagyok.
- Igen, van egy halvány sejtésem - felvont szemöldökkel, enyhe éllel a hangomban nézek rá, miközben lassan lépkedek mellette, követve őt. Szerinte hogy éltem túl az egyetemet? Minden jogász megjárta a sárga köves utat, elhiheted. Én se voltam kivétel, főleg nem egy olyan legjobb baráttal, mint Franky. Istenem, Franky... most mennyire röhögne rajtam. A könnye is kicsordulna. Ő aztán a helyünkre tenne minket. Cole utálná, mert igaza van, én meg szeretném, mert igaza van. - Á nem, az otthon alszik, köszöni szépen - vonok vállat, s az arcom azon felén, amit nem láthat, kis félmosoly jelenik meg önkéntelenül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szeretek olyan emberek társaságában lenni, akikkel néha alig váltunk két szót, de a hallgatás mégsem válik kínos feszengéssé. Kényelmesen elüldögélünk vagy épp futunk egymás mellett, az aszfalt szürkesége suhan a talpunk alatt, körülöttünk elmosódik a világ s csupán a lélegzetünk s lépteink zaja jut el a tudatunkig. Az utóbbi időben Marcellel gyakran tesszük ezt, ha épp nem edzeni jön hozzám. Mondanám, hogy a magánedzője vagyok, de lehet, hogy ez a néma társaság nekem is annyira eredményes, mint neki. Vagy mindenesetre remélem, hogy neki az. Az edzés egyre jobban megy, főként testépítés és boxolás szokott lenni, a jól bevált stressz-levezető és endorfin-növelő kombináció. Melléjük tegyél egy kis futást és biztos a siker. A stressz okát nem oldják meg, már ha nem amiatt vagy stresszes, mert nem sportolsz eleget, de arra mindenképp tökéletes, hogy a felhalmozott önmarcangolást leépítsd szépen, s ne generáld önmagadnak a negatív gondolatokat. Elég nehéz bármi egyébre gondolni, amikor arra koncentrálsz, hogy ne ess össze a huszadik kilométer környékén. Az agyad visszatér abba az ősi, primitív stádiumba, amikor a társadalom és a civilizáció szemete nélkül csupán a nyers túlélési ösztön munkál benned.

Adtam neki egy térképet és egy időpontot. Jó kis távot teszünk meg a célpontig, ami történetesen egy kocsma. A Kocsma, egész pontosan. Kevés helyen szoktam megfordulni, szeretem a rutint és szeretem, ha ismerem a helyet. Jó tudni, hogy van-e egy hátsó terem vagy merre van a legközelebbi vészkijárat. Jobban alszok tőle.
Sportolási szempontból eléggé kontraproduktív pont egy kocsmát választani, de a sportolási szempont jelenleg nem lényeges. Eleget hajtottam a fiút, megérdemel egy kis szünetet, s egy másfajta kikapcsolódást.
- Néha belülről is jó felfrissülni - felelem, ahogy befarolunk a célnál. Egy kicsit még nyújtom a lábamat, s úgy lihegek közben, mint egy kutya negyven fokban. Van egy pici táska a hátamon, ami nagyon kényelmetlen s idétlen, végig leakartam tépni magamról, de van benne két törülköző és két póló, amit mégsem hozhattam a kezemben. Azt sem akarom, hogy kitiltsanak innen, túlságosan finom a csapolt szüretlenjük.
Előszedem a törülközőket s az egyiket odadobom neki, aztán nekiállok leitatni magamról az izzadtságot. A pólócserét majd inkább odabent a mosdóban ejteném meg, nem itt kint az utcán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem fog jól végződni ez. A zsigereimben érzem. Egyes emberek nem arra vannak teremtve, hogy gyerekekre vigyázzanak. Egyes emberek arra sem, hogy önmagukra. Ha látták volna a lakásomat, ha megkérdezték volna esetleg Frankyt, rögtön elálltak volna az ötlettől. Őrült ötlet. Egyáltalán - miért nem ellenőrizték le, hogy hol lakok? Tudok-e nyugodt otthoni környezetet teremteni? Az egész egy rideg hangár, még egy kaktusz sincs a házban, mert az is olyan szintű felelősség, amire egyáltalán nem érzem késznek magam.
Mégis elvállaltam. Persze Agnest küldték. Ezeket az apácákat sem kell félteni azért, nem riadnak el egy kis lelki zsarolástól. A tervük bevált. Hogy is mondhattam volna nemet a saját nevelőmnek? Befogadtak s gondoskodtak rólam évekig. Szerettek. Agnes különösen. Nem mondhattam nemet… Csak remélni tudom, hogy jól döntöttem, ellenállva az ösztönös félelmemnek.

Le-fel sétálgatok a peronon, néha felrángatom a táskát a vállamra, máskor a nyakkendőmmel babrálok. Hogy elüssem az időt, a holnapi védőbeszédemet gyakorolom magamban. Holnap reggel nyolckor kezdődik a tárgyalás. Holnap reggel nyolckor már nem fogok egyedül élni. Már végig kell gondolnom, hogy mit fog addig csinálni Thomas, legalábbis egyelőre, amíg el nem kezdi a sulit. Meg hogy van-e ehető étel a hütőben, van-e nála kulcs, ha mégis el kell menjen valahova. Nem-nem, dehogy megy, nem is ismeri a környéket. Akkor veszünk egy mugli telefont s majd ír üzenetet, ha baj van. Csak akkor, ha tényleg baj van. Vajon tudja használni? Bár egy tizenöt éves varázsló, biztos tudja használni a mugli kütyüket. Majd ő fog tanítani engem. Majd elmegyünk egy boltba s kiválasztja azt, amelyiket szeretné. Majd… védőbeszéd. Ez nem a védőbeszéd. Két mondatot nem tudok összefüggően végigvenni.
 
A homlokomat dörzsölgetem a tenyerém élével, amikor felharsan a sípszó. Érkezik egy vonat. Közelebb lépek s kilesek a sínek fölött. A vonat. Kicsit visszalépek, zsebreteszem a kezem, majd ki is veszem onnan s inkább összefonom a testem előtt. A reggeli hideg kezd feloldódni s átadja helyét a kora-nyári melegnek. A zakóm már soknak bizonyul, inkább leveszem, aztán csak nézek le rá. A táskámba nem fér. Egyébként sem gyúrnám be. A kezemben sem maradhat, biztos van csomagja Thomasnak. Végül csak átvetem a táskán s hagyom, hogy lógjon ott. Remélem nem fogom elhagyni.
Élesen fékezve gördül be elém a szerelvény. Előveszem a zsebemből a képét, nem mintha nem néztem volna meg tíz perce, de nem lehetek elég biztos. Nem akarjuk, hogy egy idegen kölyköt vigyek haza s Thomas itt maradjon a pályaudvaron. Felnézek a képről s keresni kezdem a tekintetemmel a leszálló utasok között.

Ott van. Nem indulok meg rögtön, el is felejtem, hogy mozognom kéne. Mintha a testem megakarná akadályozni, hogy átlépjek egy másik életbe. Mert azt tenném. Végül mégis megmozdulok, integetve próbálom felhívni magamra a figyelmet, miközben kerülgetem az embereket felé tartva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ő is észrevesz. Egy pillanatig nem indul meg felém, mintha nem lenne biztos benne, hogy neki integetek. De ő az. Biztosan nem fogok egy tök idegent hazavinni. Még megkerülök egy boldogan, csoportos ölelésben ácsorgó családot, aztán elé érkezem. Kicsit ijedt, de inkább kíváncsi szemekkel pislog fel rám. Valahogy… idősebb? Igen, talán ez az. A kép lehet nem volt a legfrissebb. Vagy csak az én fejemben élt egy rémült kiskölyök képe, akire a nap minden percében vigyázni kell, akit óvni kell a széltől is. Ahogy előttem áll bőröndjével, egyáltalán nem tűnik annak. Elmosolyodok.
- Vihetem? - kérdem s a csomagja felé nyújtom a kezem. Kivételesen nem hoztam magammal a fordítómat, így az eredeti akcentusomat hallhatja. A galwayi ír már kissé felvegyült a sok évnyi Londonban éléssel, de még mindig egyértelműen nem angol vagyok. Annak ellenére, hogy én mindig ezt hallom, most mégis olyan jó érzés. Mintha otthon lennék. Otthon alatt elsősorban Londonra gondolok, de mióta elköltöztem ide, egyre inkább összemosódott az egész s az otthon már csak valami távoli, megfoghatatlan hely, ami után örökösen honvágyat érzek. Thomas pedig egy darabka ebből a varázslatos helyből, hiába csak most találkozunk először, mégis érzem rajta, hogy ő meg én, mi ugyanonnan érkeztünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Ja, nagy hiba - vigyorgok rá. - Hogy élted túl?
Nem vagyok olyan nagy ivó. Persze ez relatív. Aki egyáltalán nem iszik, annak alkoholistának tűnhetek. Nem iszok naponta és nem iszok erőset. Ennyi az egész szabályrendszerem. Kitartóan kell csinálni s akkor jó magasra tornászhatod fel a tűrőképességedet.  Ügyes vagy, ha csak ritkán fogyasztasz alkoholt, de ha azon ritka pillanatokban legurítasz két whiskyt s a végén meglocsolod három koktéllal, akkor hülye vagy. Vagy öngyilkos-hajlamú. Vagy nagyon-nagyon szeretnél felejteni. Marcira az utóbbi kategória erősen ráillik, s emiatt is ajánlott, hogy folyton együtt lógjunk. Akadályozzam meg, amit lehet. Ha már a szívét meggyógyítani én nem tudom.
- Visszamehettünk volna, aztán megint elsétálunk erre, de minek? Már itt vagyunk - vonogatom a vállam. Általában öltönyösen szoktam jelenésemet tenni a lokálban, de láttak már rosszabbul is, mint most vagyok. Láttak ők szerintem mindent, s nem csak rám értve.
- Ebből ne csináljunk szokást, mert teljesen hazavágjuk az eddigi eredményeket - nézek fel az ajtóra. Úgy-ahogy megvagyok a nyújtással és a törölközéssel is. - Tartsuk meg különleges alkalmakra.
Kicsit úgy hangzok, mint egy függő a tagadó-stádiumban. De én nem! Én tényleg nem! Azok csak mások, én bármikor megtudok állni, nekem ez nem szükség! Egyébként... nem, tényleg nem vagyok az, ahhoz túl ritkán fordulok meg ilyen helyeken. A különleges alkalmat meg komolyan gondoltam. Nem vagyok teljesen biztos a dátumban, de majdnem kétségtelen, hogy ma három hónapja lépett be először a dojomba. Sokat fejlődött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Átveszem a bőröndjét. Én is ennyivel indultam neki a világnak. Akkor sokkal nehezebbnek tűnt az enyém, valahogy úgy, ahogy most neki tűnhet. Remélem neki könnyebbé fog válni idővel, így, hogy már nem kell egyedül cipelnie.
- Elég közel - méregetem a fejemben a távolságot. - London után picinek fog tűnni Budanekeresd. De otthonosabb és biztonságosabb is talán. - Mindenesetre igyekszem tenni az utóbbiról. Az előbbihez viszont lehet, hogy a segítségére lesz szükségem.
Látom rajta, hogy még annyi mindent kérdezne, de visszafogja magát. Hasonlóan érzek én is, csak kettőnk közül neki kiváltsága és joga ez. Nekem felnőttnek kell lennem, legalábbis azt a látszatot kéne keltenem. Végtére is nem volna tanácsos elijesztenem már első nap. Agnes megölne - és nem átvitt értelemben, mert ha elbaltázom Thomas egyetlen lehetőségét, nem fogja érdekelni a nőt, hogy a Mennybe kerüljön. Lehet, hogy nagy szívességet tenne a világnak, de inkább ne próbáljuk ki. S nem csak ezért ne. A fiúért sem akarom elrontani. Többet érdemelne nálam, de ez jutott neki, én, meg a kaotikus életem, amit most valamiképp gyerek-baráttá kell alakítanom.
- Szereted a palacsintát? - választom ki végül ezt a kérdés-áradatból. Nem amolyan ismerjük-meg-egymást kérdőív része, hanem tényleg tudni akarom, mivel van egy remek palacsintázó hely a pályaudvar és a lakásom között. Teli hassal majd könnyebb lesz minden.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Azt a filmet ismerem - állapítom meg enyhe csodálkozással. Megértettem egy mugli popkultúra referenciát! Ilyen is ritkán történik meg. Amit ismerek, az inkább a 80-as, korai 90-es évekből van - hála a dorky legjobb barátomnak -, s ami miatt a fiatal generációk őskövületnek tartanak. Általában minden utalás csak elszáll a fejem mellett, de ezt most elkaptam! Olyannyira, hogy szinte le se esik, hogy mire utalt vele.
- Bejutni nem lesz nehéz, ha velem vagy, csak jobban szeretik, ha a falakon belül s nem kívül tartózkodnak az emberek.
Hirtelen az a gyanúm támad, hogy nem tudja, hogy ott tanítok. Pedig tudnia kéne. Vagy nem…? Bár nincs túl sok órám, heti kétszer kell jelenésemet tegyem, néha többször, ha gyűlés vagy magánórám van, de az idő nagyrészét a dojoban és az irodában töltöm. Néha én is elfelejtem, hogy tanítok. De azért az idő nagy részében emlékeztetnek erre a lecketervek és javítandók.

Figyelem néhány pillanatig Viktort. Úgy tolja-húzza magát, mint egy automata üzemmódra kapcsolt tank. Csak felfele, mindig csak a célt látva maga előtt. Fel a toronyba. Ez azonban nem egy capture the flag-játék - egy újabb referencia, nagyon megy ez ma nekem. Vagyis én nem tudok róla, hogy az volna. Na de menjek csak szépen én is, elég volt a sziesztából.
Az ablakpárkányon megvetem a lábam, s felhúzom magam a díszes ablakkeret tetejébe kapaszkodva. Közben igyekszem nem berúgni az ablakot. A téglák repedéseiben keresek kapaszkodókat s karból felhuzakodok a tetőre. Még egy utolsót lökök a lábaimmal s fent vagyok, legalábbis félig. A tető széle előre ugrik a falhoz képest, ezért egy ideig a lábaim csak a levegőben úsznak, mikor a testem már fent van, de a cipőm orra már nem éri el a téglákat.
Talpra kecmergek és a hajamat kiseperve a szememből, szétnézek. Innen már csak néhány lépésnyire van a kicsi torony s a tetőről mégcsak mászni sem szükséges, mert körülbelül vállmagasságban van. Nyugodtan odasétálok Viktor mellé, egy erős 45 fokos szögben igyekezve egyenesen járni. Szerencsére varázslattal erősítették meg a cserepeket, így nem fognak lavinaként megindulni alattam, magukkal víve engem is.
- Ha most a Holdon lennénk, szépen lelebeghetnénk anélkül, hogy összetörjük magunkat.
Leereszkedek mellé a párkányra. A lábaimat lógatva nézem a környező fákat, a kissé távolabbi épületeket, a teret, s mindezen túl a kastély távoli sziluettjét. Minden túl távoli. Még egy becsületes fa sincs a közelben.
- Leakarsz ugrani? - kérdezem, még mindig a környéket kémlelve. Nincs senki a közelben. Nyilván nincs most nálam a botom, pedig azzal könnyen lelehetne vetődni s még egy kis majomkodás is beleférne - mármint nem úgy, hanem csak az a liánon-lógunk változat. De van nálam pálca.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

El is felejtettem, milyen árvaházban élni. Nem léphetsz le, hogy helló, jövök majd tízkor, nincsenek pizsamapartik a barátoknál, nincsenek családi kirándulások, sem nagyilátogatás valami távoli kisvárosban... Ezek nekem se voltak meg, csak hallomásból ismertem őket, pedig én sokáig apával éltem, aztán meg az öreggel. Sokáig... nem tűnt az soknak, de Thomashoz képest mégis fényévekkel többet volt családom. Valahogy az idő kitágul, amikor egyedül vagy.
- Remélem, a többi is tetszeni fog. - A többi alatt magamat, a lakást, az életünket értem. Mindent. Kicsit még a város helyett is aggódok, mintha vizsgáztatás előtt állna, én meg az aggódó szülő lennék. Aki azért büszke is, meg tudja, hogy jó lesz. Hogy a saját vizsgámon átmegyek-e, azt már nem tudnám állítani ilyen meggyőződéssel. A helyzet az, hogy nem számít, mennyit aggodalmaskodok most, hamarosan úgyis eldől.
- Remek - mosolygok rá, s mutatom is az irányt kifele az állomásról, ami közben kiürült, csak mi maradtunk a peronon.
- És még miket szeretsz? - kérdezem tőle, remélve, hogy ettől kicsit felszabadultabban fog beszélni. Mindenki örömmel beszél olyasmiről, amit szeret, nem? Minden, amit mond, hasznos lehet a jövőre nézve. Például most jól megjegyeztem, hogy meg kéne tanuljak palacsintát sütni. Vajon nehéz? A kulináris tehetségem valahol a melegszendvicsnél ér véget. Ott is kezdődik. Általában a hűtőm nem is nyújt egyébre lehetőséget, nem mintha nem én tartanám üresen. Most kivételesen tömve van mindenféle jóval, amiről úgy gondoltam, hogy egy funkcionális, boldog család hűtőjében lenni szokott. Még kiderül, hogy tudok-e kezdeni velük valamit, vagy majd kínait rendelünk.
Közben már fel is tűnik a palacsintázó vidáman csalogató épülete az út túloldalán. A stopnál ácsorogva várom, hogy meséljen magáról, vagy kérdezzen, vagy amit csak szeretne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elveszem tőle a cigit s beleszívok. Huh, pislognom kell egy párat, hogy helyrejöjjek. Köhögni azért nem kezdek el, hál'Istennek. Rég volt az egyetem. Azóta se voltam kíméletesebb az egészségemhez, csak más formában romboltam. Ez... ez így kellemesebb. Ja, sokkal jobb így Cole-lal sétálgatni, mint büdös sikátorokban összetörni magam. Bár azt nem tudnám megmondani, hogy a lelki sérülés melyik esetben a kockázatosabb. De, meg tudom, mit hülyéskedek. Nem is kérdés. Ettől olyan... jó? Mintha csak most tértem volna vissza az élők közé, íme Lázár, újra köztünk jár.
Nem vagyok a régi - mondanám neki, de csak a cipőm orrát bámulom, ahogy megcsillan rajta a lámpa fénye. Én sem - mondaná erre ő, mire én megértően mosolyognék, hogy hát persze, ez már csak így megy. So it goes.
Átfut a fejemen, hogy valami mintha kisíklott volna bennem, nem a szokásos menetrend szerint robog a gőzös, de nem tudom megragadni, hogy mi lehet az. Elillan előlem, én meg talán túl fáradt vagyok utána kapni, vagy talán csak nem érzem fontosnak, vagy inkább a kettő együtt, ha őszinte akarok lenni.
Egy pillanatra megáll s nagyot szusszan mellettem, mint akiből légzsilipen engedik ki a nevetést. Én is szétnézek, de nem egészen értem, hogy hova hozott, vagy hogy ennek mi a jelentősége. Biztos hamarosan kiderül. Ha más nem, azért, mert odaérünk. A beszédesség mintha kifogyott volna belőle. A válaszaimra nem számított. A régi szóváltásainkat a régi énjeink vívták. Új stratégia kell. Például ez a hallgatás. Ez... más. Érzem rajta, hogy nagyon nincs elemében. Kibillentettem a pályájáról. Igazából én sem érzem magam annyira... magamnak.
Átveszem tőle a cigit s újra beleszívok. A füst második körben otthonosabban járja át a torkom. De még mindig csak nagyon távoli emlékeket ébreszt. Mintha csak láttam volna valaha egy filmben.
- Van már vagy tíz éve, mióta nem cigiztem - jegyzem meg. Az ujjaim között nevetségesen áll. Horzsolt bütykeim közt olyan, mintha oroszlánra adtak volna tütüt. Megfordítom, hogy Cole felé tartsam s visszanyújtom neki. Felnézek rá közben, keresem a tekintetét, figyelem a vonásait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A lelkesedése ragadós - ha már a magabiztossága annyira nem is. Jó lesz ez. Este majd küldök egy baglyot Agnesnek, hogy minden rendben van. A baglyot kötelező elküldenem, de eddig rettegtem tőle, mert hazudni nem akartam, az igazság meg lehet, hogy azzal végződne, hogy az apáca az ajtómban terem. Félek a mugli, öreg apácáktól, jó? Veszélyes jószágok.
A válasza nehezen érkezik, de türelmesen várom, hogy bökje ki. Aztán kiböki, én meg egy pillanatig csak nézek rá pislogva. Mindent? Az ő életével mindent szeret? Hirtelen az egész fejem mosolyogni kezd - ez olyan énes dolog. Amikor szívből mosolygok, akkor szerintem a marslakók napszemüvegben nézhetnek csak a Föld felé.
- Jófej srác lehetsz, már most látom - jegyzem meg derűsen. Nem akarom én itt borzasztóan zavarba hozni, de ez a releváció olyan örömmel töltött el, hogy mindenképp szerettem volna megosztani vele. Az ő korában én mit feleltem volna? Biztos csak morogtam volna valamit, aztán kibököm, hogy szeretem a könyveket és az ökölvívást, de azt is duzzogva. Mindezt a kolostor előtti időkben, amikor még relatív normális életem volt. Utána? Szeretném azt hinni, hogy megváltoztam s kedvesebb lettem utána, de attól tartok, az még csak később jött.
A kérdése kicsit meglep s visszarángat a nosztalgiából.
- A munkámat - felelem. - Vagyis a munkáimat. Szeretek ügyvéd lenni. Megvédeni az embereket és börtönbe juttatni azokat, akik rászolgáltak. És tanár, edző. - Vajon mennyire hangzok elcsépeltnek, mint egy rossz reklámszöveg? Komolyan gondolom, amit mondtam, még akkor is, ha kicsit cenzúráznom kell magamat. Szeretem feltakarítani az utcákat, hogy az emberek kicsit nyugodtabban aludjanak. Szeretem az adrenalin lüktető áradását, amikor tetőkről ugrok le, amikor egy rablást állítok meg, amikor áldozat és támadó közé állhatok. Szeretem a bot ismerősen durva érzését a tenyeremben. Szeretem látni a diákjaim arcát, amikor felcsillan a szemük, amikor a katatonikus szomorúságból vagy nemtörődömségből kiemelkednek és bátran állnak a félelmeikkel szemben.
- És… úgy gondolom, szeretni fogom a kis életünket is.
Oké, hivatalosan is a cornyság királya vagyok, beismerem.
Ebben a nagy őszinteségben fel se tűnt, hogy közben átértünk az út túloldalára, csak a lábaim vittek, Thomas meg követett. Felnézek a palacsintázóra s belököm az ajtaját. Előre megyek, megtartva az ajtót neki, s kiválasztom az ablak melletti legjobb asztalt.
Belül is jópofa a hely, kifejezetten gyerekeknek meg gyereklelkű felnőtteknek tervezték, én csak a kajáért jártam eddig ide. Minden színes, 50-es évekbeli amerikai étkező piros kis fülkékkel, pasztell színekkel, rock&rollal a háttérben. Épp csak a konyháról ki-be lebegő tányérok, az önjáró seprű, a magát mosó pult jelzi, hogy máguslokálról van szó. Még mi is szeretjük Elvist.
Becsúsztatom az asztal alá a bőröndöt s beoldalazok utána az egyik ülésre. Rögtön elénk érkezik két étlap és egy kancsó limonádé. Mondtam, hogy király a hely.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kicsit összefacsarodik a szívem, ahogy látom felragyogyni az arcát. Az öröm mögött a meglepetést, a hitetlenkedést. Nincs hozzászokva az ilyen válaszokhoz. Az elfogadáshoz.
Kifakul egy pillanatra a mosolyom, s félrefordítom az arcom, így talán nem veszi észre. Forrón buzog a düh a felszín alatt, alig-alig sikerül elfojtanom. Nehéz szem előtt tartanom a teljes képet. Hogy gyerekek bántották. Ugyanolyan gyerekek, mint ő. Árvák, magukra hagyottak. Az sem kifogás - de mégis, ha valaki megérdemli, hogy elnézőbb legyen vele a világ, akkor ez egy ilyen gyerek. Még akkor is, ha bánt másokat. Viszont ha felnőtt is volt… Visszanézek Thomasra és nincs az az önfegyelem és pókerarc, ami eltudná takarni a fejemben tomboló gondolatokat.
Szerencsére ő is épp próbál elbújni az étlapja mögött, úgyhogy én is inkább a kezembe veszem az én példányomat. Aztán le is teszem, hiszen mindig ugyanazt kérek, fölösleges bámulnom a kínálatot. Inkább a limonádéból töltök magamnak s azt kortyolgatom, miközben tapintatosan - nem csak az ő érdekében - az ablakon bámulok kifele.
Nem tudom kiverni a fejemből az egészet. Az agyam automatikusan generálja a legrosszabb forgatókönyv-változatokat, mint egy horror szerző karrierjének csúcsán. Szeretném az agyamat jól képen törölni, ugyanakkor meg nem tudok nem rá figyelni. Elhiszem minden rémképét. Csak rémeket látsz... Nem csak! De, ha már vannak: látom őket is. Mondaná a smartass alteregóm. Mentálisan megforgatom a szemeim. Tudod, hogy igazam van.
A fene nagy helyzet az, hogy tényleg így van. Lehet, hogy csak képzelgek és Thomast nem bántották szisztematikusan, nem bántották felnőttek, csak gyerekes csínyek áldozata volt - bármennyire is borzalmas tud az lenni, mert a gyermeki kegyetlenségnél olykor kevés rosszabb van. De… mi van, ha nincs így? Ha a képzelgéseim közel járnak az igazsághoz?
És mi van, ha telitalálat? Úgy igazán - mi lesz akkor? Nem mehetek Londonba, hogy majd rendet teszek. Nem indíthatok egy bosszúhadjáratot. Addig mi lenne Thomasszal? És mi lesz azután vele? Mi lesz a diákjaimmal, a dojoval, az ügyfeleimmel? Holnap reggel börtön várna egy emberre, ha ma eltűnök. Sok másra is.
De mi lesz, ha nem teszek semmit?

Éles fájdalom zökkent vissza. Lenézek az asztal alatt összeszorított jobb öklömre. Vékonyka vöröslő csík buggyan elő az ujjaim közül. Nehezen szétfeszítem őket s feltartva megnézem a tenyerem. Sikerült sebet vágnom a saját kezembe. Remek. Gyorsan letörlöm a nadrágomban, a sötét anyagon nem lesz feltűnő. Már rég nem hordok világos ruhákat.

Valaki mellénk lép, én meg felnézek a pincérre, aki mosolyogva várja a rendelésünket. Thomasra pillantok kérdőn.
- Egy banános-almásat kérnék, kevés fahéjjal - adom le a magam részét, s várom, hogy a fiú is kérjen valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Általában laza, nemtörődöm viselkedése most mintha határok közé lenne szorítva. Mintha a közös múltunkról kiderült volna, nem is velünk történt meg, mi csak nézői voltunk, s most itt állunk, két idegen, akik nem tudják eldönteni, mi volt igaz s mi nem. Ezen a visszafogottságon túl van valami csendes nyugalom is, ahogy figyeljük egymást.
Nem hiszem, hogy valaha ismertem volna. Egy ideig elhitettük magunkkal és egymással, hogy igen, mert kényelmesebb volt úgy, de az elmúlt évek mozgásteret nyújtanak, hogy kissé hátraléphessünk. A gondolat egyszerre szomorú és reménykeltő. Kik voltak akkor ott Portsmouthban? Igaz volt-e, ami velük történt? Másfelől viszont itt van egy új lehetőség. Tabula rasa. Újrakezdhetjük. Ha… ha mindketten akarjuk. Azt se tudom, én mit akarok. Nem vagyok hozzászokva, hogy a szívemmel döntsek - nem, amikor az életemről van szó. Ahhoz sem, hogy csak hagyjam magam sodródni.
A megjegyzése kicsit megakaszt, aztán lassan elmosolyodom. Körülbelül most eshetett le neki is, hogy mit mondott, vagy hogy egyáltalán megszólalt.

Talán mégsem vagyunk annyira idegenek. Lelkünk lenyomatait a másik életén hagytuk, csak a részleteket kell most berajzolni. S kiegészíteni az elmúlt évek új foltjaival. Ami akkor volt, most is megvan, csupán kissé átalakult. Én… nem tudom. Talán nyugodtabb lettem. Jót tett, hogy elköltöztem. De azelőtt még eltelt egy kis idő, rögtön azután, hogy eltűnt az életemből, s ez a rész viszont sötét, olykor még mindig sajgó űrként borítja a szívem. Éhesen tátongó lyuk, mely minden boldogságot magába próbál szippantani. Fantomfájdalom. Ezt is be kell majd rajzolnia, remegő kézzel tán, de őszintén, valósághűen. Csupán gyenge másolat volnék nélküle.
Felnéz rám, nekem meg kissé tovább szélesedik a mosolyom. Még mindig nem az az igazi, az a fülig érő, de már alakul. Most csak ilyen csöndes, és csöndességében beszédes. Igen, értettelek.
Felvonom a szemöldököm, olyan ó?-arcot vágva, de hamar bólintok egyet. Nem akarom, hogy meggondolja magát. Azt sem akarom, hogy lássa a lelkesedésemet. De már hogyne volnék lelkes? A műhelye! Nála ez egyenlő egy szentéllyel, s mint minden igazán hívő, ő is szereti megtartani magának azt a kis szegletet az életéből. Megértem… hogyne érteném. Mégis örülök, hogy elhozott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Beszélni fogok Agnesszel. Ha tudna valamit, elmondta volna - pontosabban már indulásból nem hagyta volna megtörténni -, de lehet, hogy vannak sejtései. Félelmei. Vagy nincsenek, s akkor talán megnyugtathat. Ha a legkisebb esély is van rá, hogy igazam van, akkor nem fog hazudni. Sőt, majd nekem kell visszatartanom őt. Igen… így fogok tenni. Még ma este elküldöm a baglyot. Holnap már tudni fogom. Ma pedig nincs mit tegyek úgysem. Csak legyek itt.
A pincér kicsit mindkettőnket visszarángat a jelenbe, s elmosolyodom Thomas zavarán. Csak ezután esik le, hogy nincs fordító nála. Biztos bűbájt sem szórtak ki rá indulás előtt, hisz nem is lett volna, ki megtegye. Nálam sincs talizmán most, de én értek és beszélek már annyira magyarul, hogy elboldoguljak, főleg hogy nem először rendelem itt ugyanazt.
Már nyitnám a szám, hogy gyorsan felsoroljam, mi kapható, vagy esélyt adjak a pincérnek, hogy angolul is elmondja a kínálatot, amikor Thomas választ egyet, amit még ő is megértett. Angolul szólt, de a pincér mosolyogva bólint és sarkon fordulva elsiet, hogy leadja a rendelésünket.
- Van valamim számodra - mosolygok a fiúra, s közben előveszem a pálcám. Ráirányítom a táskámra s előhívok belőle egy dobozt. Megkereshettem volna kézzel is, de tértágító bűbájjal van ellátva a táska, órákig is kajtathatok benne, mire meglelem, amit keresek.
A doboz pici, sötétkék, semmi különös nincs rajta, én mégis végtelenül zavartan nyújtom oda a fiúnak. Ha kinyitja, egy nyakláncot talál odabent egy pici ezüst kereszttel. Nem hivalkodó, póló alatt észre se lehet venni, mégis aggódok, hogy mit fog szólni. Nem akarom ráerőltetni a hitemet, úgy is felfoghatja, hogy a kereszt engem szimbolizál, nem kell túlgondolni.
- Fordító talizmán, érteni fogod vele, ha magyarul szólnak hozzád, illetve a magyar szöveget is eltudod olvasni, mintha angol lenne, s téged is ugyanúgy megértenek majd - magyarázom az arcomat vakargatva. Majd otthon megláthatja, hogy nekem is hasonlóm van, csak az én keresztem nagyon régi és jóval nagyobb. Átméretezhetném, de én így szeretem. Ilyen volt mindigis, még amikor édesanyámé volt, meg még azelőtt, amikor az ő édesanyjáé volt. Fordító-képessége már újkeletűbb, de szerintem találó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hmm. Érthető. Bólogatok egy párat szórakozottan. Én nem nőkkel ugyan, de hasonló problémamegoldó módszerekhez folyamodok olykor. Egészen addig, amíg nem pont emiatt születnek újabb problémák. Vagy ha a slamasztika eredete nem pont ebben gyökerezett már amúgyis. Olyankor ezzel semmire se megyek, csak tovább rontok a helyzeten. Ettől függetlenül gyakran teszem, aztán csodálkozok, hogy miért nem lett jobb semmi.
- Te, lehet, hogy az alkoholizmus kevésbé életveszélyes függőség - vetem fel, amikor ilyen szépen elérek a gondolatmenetem végére. Lassan széles mosolyra kúszik a szám. Én se gondoltam komolyan. - Vagy maradj csak az edzésnél.
Tudom, hogy mennyire erős igény és szükség tud lenni ez is. Naponta érzem. Ha huzamosabb ideig nem tudok edzeni vagy legalább valamit sportolni, leszámítva azt a heti pár órát, amikor a gyerekeket tanítom, érzem, hogy felrobbanok. Nem találom a helyem. Semmi se jó. Frusztrált leszek és morcos. Nem is szoktam sokáig bírni, mert egy ponton túl nem vagyok képes másra koncentrálni. Csak arra, hogy kell. Az adrenalin, a szabadság, a zsák ritmikus püfölése, amit csak a saját légzésem kísér, vagy a lépteim zaja az aszfalton, a szél az arcomban... Vagy éjszakánként odafent lenni… De az nem. Nem ilyen. Nem ennyire. Vagy igen? Nem… Kicsit megrázom a fejem, s csak utána esik le, hogy nem csak mentálisan tettem meg.
- Ne félj, ez a mi kis titkunk lesz - kacsintok rá és vezetem is befele az egyik hátsó asztalhoz. Jólesőn huppanok le egy székre, s a lábizmaim hálásan felsóhajtanak. A táskám ledobom a mellettem lévő székre s neki is fogok nézelődni a pincér után. Nincs nagy forgalom még ebben az órában. Kellemesen duruzsoló háttérzaj tölti be a teret, ahogy mindenki csöndesen beszélget, a pincérek nyüzsögnek, a kávégép olykor felbrummog.
- Kéne azért valami táplálék is, nem? - Túl sok mindennel nem szolgálnak, de egy-két féle saláta meg szendvics azért kapható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az ablak párkányán fekszem, bóbiskolok, de fülelek. Már kora hajnalban felébredtem s kiszökött az álom a szememből. Csöndben kislattyogtam a konyhába, ahol egy gyors kávéfogyasztás után levedlettem emberi formám és felkucorodtam az ablakba. A szomszédok biztos meg vannak győződve, hogy a háziállatom vagyok. Egy túlméretezett, nagyon ronda macska. Bár ha jobban ismernének, biztos nem tudnák összeegyeztetni a jellemem és az életem azzal a feltételezéssel, hogy macskát tartok.
Emlegetett szamarak. Egy vörös példány felsziszeg rám a szemközti ház kertjéből, feldomborítja a hátát és nagyon szeretne engem innen leverni, mint egy pimasz muskátlit. Elmosolyodok. Szürreális látvány lehetek. Egy mosolygó tasmán ördög.
A távolból sírás. Hegyezni kezdem a fülem, oldalra billentem a fejem is, hogy jobban halljak. Áh, csak egy gyerek. Vége a csöndes pihenésnek a szülei számára. Visszahelyezkedek a reggel első sugarainak melegébe.

Már egy hete így éldegélünk. Még mindig olyan különös. Néha elfelejtem, hogy nem egyedül lakok. Éjszakákat átvirrasztok, lesem a kinti zajokat, de az itthoniakat is. Nem hallottam olyasmit egy ideje, amiért ki kellett volna mennem, úgyhogy lassan elérem azt a szintet, hogy már-már pihentnek érzem magam. Először nem is tudom, mióta. Minden foltom és horzsolásom kezd már zöldes lenni. Egy se kék! Nagyon bizarr.

Folyton megakad a tekintetem az ajtaján. Új ajtó. Szűkösnek bizonyult hirtelen az eddig tágasnak hitt lakásom. Kellett még egy szoba. Kitágítottam a háló melletti részt és ajtót bütyköltünk a nappali irányában rá, elválasztva az enyémtől. A fürdőnek is vágtunk kijáratot a nappali fele. Még nincs teljesen berendezve a szobája, de mindent szép sorban. Hamarosan be fogja lakni. Hamarosan talán otthonnak fogja érezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő