36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház

Oldalak: « 1 2 ... 8 9 [10] 11 12 ... 20 21 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Olive Thalia Belmonte
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 807
Írta: 2017. augusztus 31. 12:48 | Link



Egy tanonc számára sosem egyszerű a tanulási folyamat vége és a legtöbb vizsgáztató mg is dolgoztatja elég rendesen őket, hogy biztos legyen a végső döntésében, hogy azt mondhassa igen, ő az én kezeim közül került ki. Marco sem feltétlen a kíméletesebbek közül való, élvezi, ha egy vizsgázónak nincs egyszerű dolga és mikor vége van az egésznek, látja rajta, hogy fejben és testben olyan együtt merült ki, mint erejében. Ez az, amikor tudja, hogy kellő összhangban van magával az ember és bizony, ha arról van szó, minden életenergiáját be tudja vetni kontrollálni az elemét. Ez a legnagyobb erény egy mágusnál, ugyanis másként közveszélyesen mozognának a társadalomban. Az kinek tenne jót?
Kifejezéstelen arccal figyelte a lányt miközben az válaszolt neki, egy-egy dolgot leírt magának jegyzetként, de nem a válaszból, inkább a tapasztalt viselkedésből. Érdekes volt, hosszú ideje az első női tanonc volt, aki elé került és hát nincs is túl jó rátája ennek a nemnek nála, talán több az elvárása, Merlin a tanúja, nem direkt van és a vizsgatervét is mindig jóváhagyják előre. Amint a szőke lassan átevezett a növényekre leült a székébe Marco a lepellel az ölében majd az állát dörzsölve figyelte, mit is alkot a hölgy. Ugyan nem kötelessége és ritka is, hogy megerősítést adjon, de amint az utolsó virághoz ért egy apró, de biztató bólintással jelezte, hogy ez így neki elegendő és rendben eddig összességében, de jöjjön az a nagymedve.
A lassan átalakult teremben magát biztonságban tudva szemlélődött, ahogy a terromágus lassan kezdett bele a kérések teljesítésébe és leginkább a túlélésbe. Végig figyelte a szervezetét, az erejét és az állapotát, hogy ha szükséges, akkor közbe is léphessen, de úgy tűnt, erre nem lesz most szükség. Legalábbis eleinte. Összehúzott szemöldökkel bámulta a szőkét, miközben ő maga már beazonosítva minden tereptárgyat várta, hogyan is lesz képes megállítani a magán kívül eső sajátosságát. Hiszen igazából, ha rájött Izabella, ha nem, saját maga impulzusát másolja a vasszörnyeteg és ezt próbálja ellene fordítani. Ám nem kellett a férfinek csalódnia.
Bár nem volt problémamentes és veszélytelen, az idő lepergésének közeledtével meglett a megoldás, és ahogy lassan nyugodott az erő a lányban, úgy ehhez alkalmazkodott a repülő veszedelem is. A férfi elégedetten hümmögött magában, de ennek hangot vagy jelét nem adta. Aztán éppen akkor, mikor Izabella felé fordult volna, egy intéssel megszüntette a teret és újra az irodában találták magukat. Iza a kanapé mellett, ahova leheveredhetett, hiszen a remegő végtagjai nem sok jóról árulkodtak. Bár tény, elég erős feladatot kapott.
- Mivel Ön volt ma az egyetlen vizsgáztatottam, nyugodtan szedje össze magát kicsit, mielőtt távozna. Köszönöm a munkát, az eredményről odalent értesülhet majd, ahol amennyiben sikeres vizsgát tett az ideiglenes igazolványát is megkapja. A viszont látásra - azzal intett, majd lassan összeszedelődzködött az asztalon. Még utoljára a lányra nézett, hogy ellenőrizze, azért minden a legnagyobb rendben van-e az esethez képest, ezután ő maga elhagyta a helyszínt megvárva, hogy a szőke is így tegyen, aztán ki-ki vonulhatott a maga útjára. Őt várta a munkája, a hölgyet meg Liv, a tanára odalent, hogy együtt értesüljenek a sikeres eredményről, majd pihenőre foghassa a szőke.


Utoljára módosította:Olive Thalia Belmonte, 2017. augusztus 31. 12:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 7. 20:25 | Link

Damien Delacroix

Kinézet | szeptember 7. | Vizsgák után


Végre túl voltam az összes vizsgámon, eddig mindegyik sikeresen alakult, amelyeknél kiírták az eredményeket. Kellemes, ősz eleji idő volt, se túl meleg, se túl hideg, a fák színesbe borultak és kellemes szél lengedezett odakinn. Ennek megfelelő ruházatba öltöztem fel, hogy ne legyen melegem, de nem is fázzak. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy fotókiállítás lesz a Művelődésházban. Ráadásul épp a kedvenc művészeim fotói kerültek kiállításra. A fekete-fehér képek voltak mindig is az általam preferáltak, mert azok rögtön a valóságot tárták az ember elé és erőteljes mondanivalójuk volt, a hangulatuk pedig igazán egyedi, magával ragadó, de a színes fotókat is kedveltem. Számomra a fényképeknél a jól elkapott pillanat a leglényegesebb, mivel az sokszor többet ér, mint egy egész történet, hiszen az ragadja meg az igazi érzelmeket és ad egyedi, sajátos hangulatot a képnek. Diane Arbus és Robert Frank képeit csodálhattam meg ma, akik rendkívül tehetséges művészek voltak. Diane Arbus tökéletes fekete-fehér portrékat készített, melyek a reménytelenséget szimbolizálták. Ezekkel a színekkel tökéletesen ki lehet fejezni az emberek érzelemvilágát, az örömön át egészen a mély depresszióig. Robert Frank is egy tehetséges mugli fotográfus volt, aki szintén a fekete és fehér színvilágot használta előszeretettel önkifejezésre. Sokszor a színkavalkád stílusú képek elvonják az ember figyelmét arról, hogy esetleg az semmitmondó, viszont a fekete és fehér színekkel készült művek a puritán valóságot ábrázolják, mindenféle körítés nélkül. Véleményem szerint a fekete és a fehér alapszínek. A két végletet szimbolizálják, mint a jin és jang, avagy fény és sötétség nem léteznek egymás nélkül. Ha a fotózást vesszük alapul, kijelenthető, hogy a fekete és fehér képek pont a kontrasztjuk végett válnak erőteljessé. Visszatérve a gondolataimból a valóságba eszembe jutott, amit múlt éjjel álmodtam. Egy jó kiállású férfit láttam az álmomban, aki valamilyen úton-módon a minisztériumban dolgozott. Ő is ott volt ezen a kiállításon és egy ellenséges emberrel akadt problémája, aki nagyon erőszakosan viselkedett vele és kellemetlen helyzetbe hozta. Sajnos pont felkeltem, amikor megtörtént volna a végkifejlet, így nem tudtam meg, hogy mi lett a sztori vége. Próbáltam kiverni a fejemből az egészet és arra összpontosítottam, hogy élvezzem a programomat. Amint odaértem, nagy boldogság fogott el, hiszen végre kikapcsolódhattam kicsit és élvezhettem a művészet szépségét.
Utoljára módosította:Széplaki Alíz, 2017. szeptember 7. 20:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Damien Delacroix
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 11
Írta: 2017. szeptember 8. 16:35 | Link

Széplaki kisasszony


A meghívó néhány nappal korábban érkezett csak meg és azzal a lendülettel, hogy letettem az asztalomra el is keveredett valahová a papírjaim közé. Nem emlékeztem sem az időpontra, sem pedig a kiállítás pontos témájára, amíg ma reggel meg nem állított az egyik kollégám a folyosón, hogy emlékeztessen, ma nekem találkozóm lesz a Művelődési Házban az egyik ügyfelünkkel. Nem repkedtem az örömtől, nyilvánvaló okokból. Amikor egy ügyfél nyilvános találkozót kér az sohasem jelenthet jót.
Bősz szájhúzogatással ugyan, de konstatáltam, hogy már nem lesz időm hazamenni munka után és ugyanebben a sötétkék ingben leszek kénytelen végigülni a kis találkánkat.
Nem sokkal hat óra után értem be a kiállításra és egyik képtől a másikig haladva mértem fel a terepet és próbáltam megtalálni a férfit, akinek komoly problémái akadtak a törvénnyel. Mint mindannyiuknak természetesen. Ez a művelet körülbelül két percen belül teljesítettnek minősült, mert a szőke férfi mellém lépett és anélkül, hogy felém pillantott volna ecsetelni kezdte a problémáját, nem éppen megfelelő hangnemben és még csak véletlenül sem megfelelő stílusban.
Kihúztam magamat, miközben emlékeztettem rá, hogy nyilvánvalóan hibát követett el, amikor azt feltételezte, hogy a sikkasztás tulajdonképpen nem minősül bűnnek, ha egy akkora multicég vezetője az illető, mint ő. Tévedett, ezt ő is tudta és ettől csak frusztráltabbá vált. Nyilván. Általában itt kezdődik a fenyegetőzés, ahogyan arra számítottam is. Egy jeges mosollyal az arcomon figyeltem csak, ahogy a kelleténél nyilvánvalóan hangosabban emlékeztet rá, mit is tehet ő, ha elbukjuk ezt az ügyet. Néhányan felénk pillogtak, mások pedig elhúzódtak a képtől, aminél mi ketten éppen álltunk. Fogalmam sincsen, mit ábrázolt. Csak kihúztam magamat és egészen halkan, a fogaim között szűrve buktak ki belőlem a szavak.
- Ugye tisztában van vele, hogy kit fenyeget?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

J.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 8. 17:15 | Link

Damien Delacroix

Kinézet | szeptember 7. | Vizsgák után



Pont egy Diane Arbus által készült kép előtt álltam, amely az 1970-es évek elején készült és Tattooed Man at a Carnival volt a címe, amikor nem messze tőlem arra lettem figyelmes, hogy épp történés van. Amikor megfordultam megfagyott a vér az ereimben, mert az a férfi állt nem messze tőlem, akit az álmaimban láttam. Mindent stimmelt: a barna haj, a markáns arcvonás, a határozott fellépése... hirtelen úgy éreztem, mint akinek a földbe gyökereztek a lábai... mostanság elég gyakran találkoztam azokkal, akikkel álmodtam... nem is tudtam, hogy minek köszönhető ez, de most egy újabb ilyen jellegű helyzet alakult ki. Nem messze tőle egy újabb ismerős arc állt, mégpedig az a férfi, akivel az előbb említett úriember verbális összetűzésbe került. Az "ellenfele" egy magas, szőke hajú, elegáns öltözetet viselő férfi volt, aki már első látásra sem volt szimpatikus. Na nem éppen a kinézete miatt, hanem mert a tekintetéből egyenesen sugárzott a rossz indulat. Látszott rajta, hogy minden hájjal megkent, hatalomvágyban szenvedő ember, aki mindent megtenne annak érdekében, hogy jól menjen neki a szekér. Az a fajta ember volt, aki mindenkin átgázol a célja elérésének érdekében. Láttam, hogy a másik férfi a legnagyobb határozottsággal lépett fel vele szemben, de azt is észrevételeztem, hogy ettől nem hátrált meg a szőke pasi, mert valószínűleg már hozzászokhatott az effajta viselkedési formához. Hirtelenjében nem is tudtam, hogy hogyan reagáljak, talán jobban jártam volna, ha nem avatkozom bele a kettejük között zajló dologba, de valami azt súgta legbelül, hogyha nem teszek semmit, akkor talán jobban eldurvul a dolog.
- Ó, hát itt vagy! Nagyszerű! Örülök, hogy időben ideértél! Szóval akkor indulhatunk is. Már nagyon kíváncsi vagyok a tárlatra - léptem oda a férfihoz, miközben rákacsintottam, hogy kiszakítsam ebből a kellemetlen helyzetből. Reméltem, hogy érteni fogja a jelzést, bár nem voltam biztos benne. Tudtam, hogy valószínűleg oltári nagy hülyének fog titulálni, de vagy belemegy a játékba és akkor meg tudom neki magyarázni a szitut vagy elzavar a fenébe. Éreztem, hogy nagy hülyeséget csináltam, de egyszerűen muszáj volt cselekednem. Miközben nagyban mosolyogtam rá eljátszva a szerepet, hogy ismerjük egymást és most gyorsan véget kell, hogy érjen a kettejük találkozója, a szőke férfi gúnyos vigyorral mért végig.
- Sajnálom, majd legközelebb folytatják, de most van még ezen kívül egy nagyon fontos dolgunk, ami nem várathat magára - folytattam a színjátékot, miközben legbelül egyre reménytelenebb helyzetben éreztem magam. A szőke férfi még simán bevehette ezt a dumát, bár kérdéses volt, hogy mennyire köti az ebet a karóhoz. Másrészt a másik férfi, akit épp menteni próbáltam a kellemetlen helyzetből nem biztos, hogy értette, miről is van szó, de bíztam benne, hogy érteni fogja a dolgot és el tudom majd neki magyarázni ezt az egész bizarr helyzetet. Persze benne volt a pakliba az is, hogy teljesen hülyének nézett és a fenébe kívánt, amit megint csak meg tudtam érteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Damien Delacroix
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 11
Írta: 2017. szeptember 10. 18:28 | Link

Széplaki kisasszony


A vita kezdett elmérgesedni, ennek pedig nem csak én voltam tudatában, hanem a körülöttünk lézengő embertömeg is. Ennek nem örültem, elvégre, mint a Minisztérium alkalmazottja és, mint tanácsadó sem engedhettem meg magamnak, hogy a nevemhez bármiféle botrány fűződjön és esetlegesen rossz híremet keltsék. Az első és talán legfontosabb dolog, amit az apámtól megtanultam az volt, hogy a külsőségek mozgatják ezt az egész nyomorult világot.
Ha más körülmények között találkoztunk volna bizonyára nem hagyom idáig fajulni a helyzetet, most azonban nem emelhettem fel a hangomat és tulajdonképpen nem állhattam ki magamért olyan formában, ami esetlegesen pletykára ad alapot. Sarokba lettem szorítva és a partnerem ezzel tökéletesen tisztában volt. Az én ostobaságomnak tudható be, hogy nem voltam kellőképpen előrelátó. Már éppen válasszal feleltem volna a következő fenyegetésre, amikor a barna lány, akárcsak egy jól irányzott forgószél mellém perdült és mintha ezer éve ismernénk már egymást. Egy röpke pillanatra értetlenség futott át az arcomon, de sikerült azelőtt rendeznem a vonásaimat és magamban felmérnem a helyzetet, hogy partnerem visszafordult volna felém.
- Sajnálom, hogy késtem, akadt még egy kis elintéznivalóm - pillantottam vissza a férfire és még egy aprócska mosollyal is sikerült megtoldanom a mondanivalómat. A nő felé mozdultam és a karomat tartottam felé. - A kisasszonynak igaza van, mennünk kell. Ezt a beszélgetést pedig odabent, az irodámban folytatjuk.
Nem akadtam esélyt adni rá, hogy reagáljon, ezért a barnát elvezettem a terem egy távolabbi pontja felé. A terepet pásztáztam, nehogy esetleg valamivel meglepjen a faképnél hagyott ügyfél, de azért az ajkaimra telepedett egy féloldalas mosolyt.
- Nagyon köszönöm, valószínűleg nagyon jót tett a karrieremnek - ki tudja, hogyan végződött volna, ha a hölgyemény nincsen jelen. A szőke férfi után hangosan csattant az ajtó, én pedig végre megálltam és újdonsült partnerem felé fordultam. - Damien Delacroix, nagyon örülök! - nyújtottam neki kezet. - Esetleg megköszönhetném valahogyan?
Őszintén hálás voltam, amiért közbelépett, ez nem volt éppen elvárható részéről és tulajdonképpen még azt sem értettem, miért tette.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

J.
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2017. szeptember 10. 19:24 | Link

Damien Delacroix

Kinézet | szeptember 7. | Vizsgák után



Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem küldött el a fenébe a férfi, őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ilyen pozitívan fogadja a kis akciómat. Persze figyeltem arra, hogy ne áruljam el magam a vitatársa előtt, ezért végig vigyorogtam, mint a vadalama.
- Semmi gond, de máskor ne várass meg ennyire, kérlek! - fordultam feléje nagy mosollyal az arcomon, majd belekaroltam és szép lassú léptekkel távolodtunk el az idegesítő pasastól. A partnerem a terem egyik messzebbi pontjára vezetett, ahol hallótávolságon kívülre kerültünk.
- Ugyan, nincs mit, legalább feldobta a délutánomat. Egyébként jobb kerülni ezeket az alakokat, olyanok mint egy hiéna. Még a szeme se áll jól - tettem hozzá elgondolkodva. A szőke fickó szakasztott olyan volt a valóságban is, akárcsak az álmomban. Látszott rajta, hogy a hatalomvágy hajtja és nagyon kellemetlen figura. Most megint egy olyan dolgot csináltam, amivel megelőztem azt, hogy rossz vége legyen a sztorinak, akárcsak az ezdőtermi akciómnál. Ha nem vagyok ott, akkor bizony rádőltek volna azok a fránya súlyzók a lányra, súlyos sérüléseket okozva ezzel neki. Szerencsére ez azonban nem következett be, mert sikerült megakadályoznom és időben elrántanom a lánykát a polcról ledőlő súlyzók elől.
- Széplaki Alíz - nyújtottam a kezem a férfi felé viszonozva a bemutatkozást. Hallottam, ahogyan a szőke férfi jól becsapva maga mögött az ajtót elhagyta a helyiséget.
- Ettől az alaktól még a halottak is felkelnek... úgy közlekedik, mint egy öreg traktor vagy mint egy haragos troll - állapítottam meg hangosan a meglátásomat, amikor a dühös pasas távozott.
- Nem kell, nem érdekből tettem.. vagyis kíváncsi arra, hogy egyáltalán miért csináltam ezt az egészet? - kérdeztem Damien-t, hiszen úgy voltam vele, hogy akkor mondom el neki, ha egyáltalán érdekli. Így is kétséges volt, hogy hogyan fogadja majd azt, amit mondanék neki, de nagy esélyem volt arra, hogy nem néz dinkának, ha idáig sem tette és rögtön levágta, hogy mi a szitu. Magamban le is játszottam, hogy mi a szitu:
~ Helló, Alíz vagyok, aki megálmodta, hogy itt fogsz társalogni egy unszimpatikus férfival és ha nem lépek közbe, akkor nagyon durván el fog fajulni a dolog. Ááááá, kicsit se tűnik bolondságnak... ugyan.... dehogy! ~
Miközben erre gondoltam kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam, úgyhogy a hajamat babráltam és inkább elkezdtem a padlót bámulni. Talán fel sem kellett volna tennem ezt a kérdést... pedig jogos, hiszen engem is érdekelt volna, ha hasonló szituációba kerülök, hogy miért segít egy olyan ember, akit még soha az életben nem láttam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Olive Thalia Belmonte
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 807
Írta: 2017. szeptember 11. 00:04 | Link



A már jól ismert minisztériumi folyosón ismét Liv magassarkúi törik meg a csendet, ám most sem egymagában érkezik. Kamilla nagy napja jött el így szeptemberben és remélhetőleg sikeresen is zárja majd az eddigi kis útját. Nem különösebben adott neki tanácsokat vagy próbált a fejébe verni valamit az utolsó percekben, inkább azon volt, hogy stabilan, nyugodtan és felkészülten sétáljon majd be és legalább egy kicsit tehermentesen. Ha tehetné a tanerő a legtöbb tanoncától átvenne súlyt, mert járt a cipőikben eleget, hogy tudja, milyen is ez. Ő kétszer élte végig az utat, már a tanulással, hiszen az elemei csúszva érkeztek, de a vizsgát hiába egyszer, pontosan éli a helyzetüket.
Nagyjából négy vagy öt perc várakozás kell, hogy megékezzen a titkárnő és szólítsa a rellonos lányt, akinek utat is mutat egy emelettel feljebb, jobbra a negyedik ajtóhoz, ami mögött már a vizsgáztató bizony csak rá vár a férfi személyében, aki az elmúlt hónapokban aktívan teszi a szolgálatát Liv tanoncainak megmérettetésében.
- Üdvözöllek - köszönti a lányt, ahogy az ajtó kinyílik, majd ellépve a szoba közepén halmozott tárgyak, bútorok, rongyok és más kacatok tömegétől oldalazva az ajtóhoz igyekszik. Oka van a berendezésnek, de mindent a maga idejében. - Kínálnálak hellyel, de ez most nem opció még. Marco vagyok, én fogom a vizsgádat levezetni és értékelni, az észrevételeim és döntésem alapján kapsz, avagy sem, engedélyt a végén - szögezte le gyorsan a legfontosabbakat mielőtt még összecsapta volna a tenyerét és egy papírlapot lebegtetett volna a maga kezébe.
- Több, szám szerint három szakaszon kell átess, miután elmondtam, negyed óra van felkészülni, összeszedni magad és nekivágni. Ezt érdemes kihasználni, persze csak rajtad áll, kevesebb lehet, több nem. Ugyanez vonatkozik a feladatokra fordítható időkre is, amik az elsőtől kezdve folyamatosan mennek. Nem segíthetek, amennyiben közbe kell avatkozzak, a vizsga érvénytelenné válik. Nem használhatsz pálcát, vagy bármilyen más jellegű erőt az elemi mágián kívül, a segédeszközökről pedig feladatonként, ha van, szót fogok ejteni. Minden világos? Amennyiben igen, sok sikert és… - elterült a mosoly arcán, aztán a lányt beljebb invitálta a középen lévő lom elé.
- A szoba állapotán is látszik, hogy valami történt, történik, ez is a feladatod része. Mindennek meg kell találd a szobában úgy a helyét, hogy két oldalon egy-egy embernyi kényelmes távolságot, középen pedig nagyjából 4 embernyi teret meghagyj. Mindennek egyetlen módja van, szóval jó tetriszezést. Ha ezzel megvagy, ő itt Lara - mutat a háta mögött felbukkanó kis lényre - ismerkedjetek majd meg, elég makacs jószág, de rá kell valami módon vedd, hogy használja a képességét és bemutassa ezt nekem.
Lassan, kivárva mondja végig a szavait, hogy Kamilla biztosan megértse, közben figyel, ha kérdés lenne, de nem szokott lenni. Sosincs, aztán meg vagy kiderül, hogy lángelmék, vagy elbuknak, változó. A kis lény közben türelmetlenül ugrál át a bútorokra és veszik el. Igen, onnan is  a lánynak kell majd kiimádkozni.
- Amint ezzel a kettővel végeztél, a legnagyobb erőt igénylő, utolsó feladat jön, ahol fel kell majd ismerd a levegőben és semlegesítsd a gázokat. Több is lesz, nagyon kell koncentrálj és pontos megoldásokat várok - közölte szigorúbb tekintettel, majd odébb is állt, hogy a levegőbe színes porfoszlányokból kirajzolódott visszaszámlálót láthatóvá tegye. Előbb a felkészülést majd a feladatokét fogja mutatni Kamilla számára. Még egy utolsót biccentett a lánynak, majd megfigyelővé válva hagyta, hogy nekifogjon.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. szeptember 11. 14:55 | Link


Nagyon nagyon görcsöl a hasam, reggel se tudtam enni azon kívül a pár szem szőlőn kívül semmit, amit így is nagy nehézségek árán nyomtam le a torkomon. Nagyon nagyon korán fel is keltem emiatt, aminek az lett a vége, hogy nagyon nagyon önző módon felkeltettem Ricsit is, hogy foglalkozzon velem. Addig sem azon törtem magam, hogy még átolvassam az anyagot, és a jelenleginél is jobban összezavarjam magam. Jó, nem vártam ám el, hogy most nyomban megjelenjen az ajtóm előtt és babusgasson, de ő mégiscsak levizsgázott már, csak tudja, hogy mit kell ilyenkor mondani, nem? Az idegességemre rátett még Liv is egy lapáttal, nem mintha csinált vagy mondott volna valami rosszat, lehet, hogy még jót is akart nekem, de én még mindig félek tőle a rémálmaim miatt, és még mindig nem múlt el ez az érzés. Szóval csak egy ideges mosolyt villantottam felé, amikor bekísért, és többnyire nem szóltam sem hozzá, sem senkihez. Mondjuk nem hiszem, hogy ez sikerült-e volna egyáltalán, ha megpróbálkozom a beszéddel. A körmöm melletti bőrt piszkálva követem a nőt, aki megint elkísér valahova, pontosabban egy ajtó elé, majd ott is hagy, mondván, hogy nyissak be. Nagyot nyelek, veszek egy mély levegőt, majd hosszan ki is fújom, mielőtt erőtlenül bekopognék, és újabb pár pillanatot hagyva egy esetleges válasznak, le is nyomom a kilincset. Beérve pedig be is csukom magam mögött az ajtót.
- Ühm, hello - azért némi megkönnyebbülést jelent, hogy a vizsgáztatóm korban közelebb áll hozzám - vagyis így néz ki -, és tudom, vagyis inkább nagyon erősen sejtem, hogy ettől még nem lesz könnyebb dolgom. Nekem akkor is jobban esik, na. Csendben hallgatom végig, ahogy tájékoztatni kezd a vizsga menetéről, a kis szünetekben bólintok egyet-egyet, hogy jelezzem, megértettem és megjegyeztem amit mond. A feladatokra is ugyan így koncentrálok, sőt, talán jobban is, elvégre ezeket kell pontosan megjegyezzem a részleteikkel együtt. Amikor a kis lényhez ér, és megpillantom, valamivel őszintébben elmosolyodva intek neki - mármint az állatnak -, szerintem ez egy fontos mozzanat, hogy tudja, hogy itt vagyok, és üdvözlöm, vagy valami. A gázokat illető utolsó feladat hallatán egy apró, megkönnyebbült sóhajt hallatok, nem azért, mert annyira alábecsülném magát a feladatot, hanem ezt sokszor gyakoroltuk, vagyis gyakoroltatta velem Liv, amikor elmentünk az erdőbe. Szóval ezt illetően lehetne egy sokkal nehezebb harmadik feladatom is, bár így is lehet, hogy ki fog meríteni, jobban, mint azt most gondolom.
- Nem nyithatunk ki egy ablakot? Rosszul szoktam lenni a zárt terektől - még mielőtt elindulna a felkészülésemre hagyott idő teszem fel a kérdést, tényleg nem a vizsga miatt van erre szükségem. Vagyis hát de, a vizsga miatt, de nem bundázni akarok vele, tényleg, csak azért kell, hogy kapjak levegőt. Jó, tudom, hogy furán hangzik ez egy aeromágustól, de a zárt tereken egy idő után tényleg úgy érzem magam, mintha megfulladnék. Nagyon is. Akármit is válaszol, bólintok rá, és mikor elindul az első negyed órám, leülök a földre. Lehunyom szemeim, most kizárom a feladatokat és még a vizsgáztatót is. A szívdobogásomra kezdek koncentrálni, ami lassan kezd veszíteni a kezdeti ideges, ritmustalan dobogásából, lassan én is megnyugszom. Egészen addig ülök így, amíg úgy nem érzem, hogy eggyé válok az elememmel, a levegő egy kis részévé avanzsálok, amikor ez megtörténik, tudom, hogy már nem lesz semmi baj. Bízok az elememben, és ezáltal magamban is elkezdek, mégiscsak egy évig készültem erre az alkalomra, és nagyon hosszú utat tettem meg, amíg ideértem. Felszusszanva nyitom ki szemeim, és pillantok fel az órára. Nem csúsztam ki belőle, bár tény, hogy az a fennmaradt három perc igazán nem sok.
- Kész vagyok - felnézek a vizsgáztatóra, nem tudom, hogy mennyire kell az ilyeneket jelezni, elfelejtettem megkérdezni, szóval inkább biztosra megyek. Felállva dörzsölöm egymásba tenyereim, hogy lehulljon a rájuk ragadt piszok a padlóról, elvégre minden padlón van piszok, majd a kupacba rendezett bútorok felé fordulok, teszek pár lépést feléjük, hogy közelebb kerüljek. Az elemi mágiámmal kell elrendeznem őket, és még az elején Marco is említette, hogy valami most is történik. Én ebből arra következtetek, hogy egy szinten vonzódnak az eredeti helyükre, helyükhöz, valami elemihez köthető módon. Nem lenne jó, ha elhamarkodottan elkezdeném pakolgatni őket, mert akkor ki is merülnék hamar a sok felesleges erőlködéstől, és az időmből is kicsúsznék. Az egyik szekrényhez lépek, jobbom finoman rá helyezem, hátha megérzek valamit. Lehunyva szemeim koncentrálok rá, a bennem működő mágiára, és a bútort működtetőre is, ha van. Azért a nagyobbakkal kezdem a munkát, mert ha azok helyre kerülnek, akkor a kisebbek is helyre fognak, könnyebben. Úgy képzelem el ezt a feladatot, mintha homokot és nagy köveket kéne elhelyezni egy befőttes üvegben, ha a homokkal kezdem, akkor az megtölti, és már nem férnek bele a kövek, viszont ha a köveket teszem bele hamarabb, akkor a homok megtalálja a maga helyét köztük. Kicsit összeráncolom homlokom, amikor bekúszik egy sejtés a tudatomba, kinyitva szemeim nézek körben a szobában, majd, leginkább az elemem követve tolom a bútort oda, ahova a levegőm vezeti. Ellenőrzésképp teszek egy utat közötte és a hely fala között, hogy mennyire férek el, de én egész kényelmesnek találom az átjárást, szóval ezt a szekrényt annyiban is hagyom. Kicsit kifújva magam pillantok a pörgő órámra, majd a többi berendezéssel is ugyan így járok el, hagyok pár másodpercet, ameddig jóformán megérzem, hogy hova szeretne tartozni, majd az erőmet használva inkább tolom őket, lévén, hogy felemelni semmiképp nem tudnám. Ahogy az utolsó terítő és díszpárna is a helyére kerül, kérdőn pillantok rá, inkább megerősítés céljából, elvégre láthatja, hogy én késznek érzem a feladatot. Ahogy újraindul az óra is, ismét hagyok egy kis időt kifújni magam, meg az erőmnek is, hogy kipihenje magát valamennyire. Akkor most az állat. Egyelőre nem látom, hol bujkálhat, de amikor még a feladataim ismertették velem, az első dolog, ami feltűnt benne, azok a fülei. Ha valamilyen állatnak ekkora fülei vannak, akkor biztos a hallásán át vezet az út a szívéhez. Összeráncolom homlokom, ahogy ezen az úton kezdek el haladni. Leguggolok, az ujjaim néha-néha megmozdulnak, mintha láthatatlan húrokat kezdenék el mozgatni, miközben hangokat formálok. Először csak nagyon halkan, és a későbbiekben is maradok az alsóbb szinteken, remélve, hogy ezekkel a csendes, tapogatózó, már-már hívogatónak is nevezhető hangokkal. Egyébként madarakat utánozok, apró énekesmadarakat, magamból kiindulva remélem, hogy hatása is lesz. Először csak egy apró, lila fej bukkan fel az egyik polcon, majd a hozzá tartozó test is, és újabb pár perccel később egészen közel merészkedik hozzám, kíváncsian billentve oldalra fejét. Halványan elmosolyodom erre az apróbb sikerre, amikor pedig meghallom a rajtam kívül eső hangokat, először a vizsgáztatóra pillantok, majd fokozatosan, lassan hagyom abba a saját hangjaim gerjesztését, előtérbe helyezve azokat, amiket az aeromágus lény utánoz rólam. Lassan kinyújtom felé kezem, és miután megszaglászta azt, elvigyorodva simogatom meg kicsit. Tudom, hogy ez nem tartozik a feladataim közé, de nagyon szeretem az állatokat, és megérdemel egy simogatást, ha már ilyen jófiúként viselkedett, és segített nekem, nem pedig megnehezítette a dolgom. Felállva ismét Marco felé fordítom fejem, hogy vajon meg van-e elégedve a teljesítményemmel. Biztos érezte és hallotta is azokat a hangokat, amik nem hozzám tartoztak, elvégre ez a dolga, de jobb félni mint megijedni. Kiropogtatom a nyakam meg az ujjaim is, mielőtt nekilátnék a harmadik feladatnak, ismét felé nézve biccentek, hogy készen állok erre is. Érzem, ahogy a gázok megjelennek a környezetemben, de nem görcsölök rá, hagyom, hogy leülepedjenek a levegőben, megtalálják a helyüket. Erre azért alapozok ennyire, mert, ha folyamatos mozgásban lennének, akkor előbb-utóbb összekeverednének, és egy új anyagot hoznának létre, ahogy azt a kémiai anyagok szokták csinálni. Ezt elkerülendő pedig muszáj egy idő után egy helyben tartani őket, ami, nem az én dolgom, ismét. Ha az enyém lenne, akkor arról lett volna szólva, különben sem tudom, hogy mik az eredeti gázok, erre kell rájönnöm. Csak remélni tudom, hogy Marco is így vélekedik erről az esetről. Megnyalom az időközben kiszáradó ajkaim, majd kinyújtva kezem magam elé koncentrálok rá a levegőre. Amikor ezt a fejezetet vettük, az első dolog volt megtanulni, hogy a levegőben milyen alkotóelemek vannak, és ezekből mennyi, ezért első sorban erre próbálok ráhangolódni, hátha felfedezek valamit, amiből több van mint kellene. Aiden is és Cole is nagyon sokat cigizik, én pedig a kviddicses létemből is, meg azon az alapon is, hogy nem vagyok túl rosszban velük, elég sokszor szívom a levegőt amit kicigiznek amikor velük vagyok. Talán ezért ez az első dolog, amit megérzek, és reflexből még köhögök is miatta egy kicsit. Tudom, hogy a szervezetem nagyjából kiszűri az ilyeneket, de attól még szoktam rá köhögni.
- Ez nikotin, az egyik - nem igazán figyelek arra, hogy mennyire hangosan beszélek, most ha arra is elkezdenék koncentrálni, akkor lehet, hogy kibillenteném magam, és most úgy érzem, hogy jó vagyok, nem szeretném elveszteni ezt az egyensúlyt. Egyelőre viszont még nem kezdem el megszüntetni, lehet, hogy például hidrogén vagy nitrogén van más anyagban is, amit fel kell fedeznem, és ha ezeket eltüntetném, akkor elég nehéz dolgom lenne a továbbiakban.
- Mmm, van még ammónia is. Van egy virág, amelyik védekezésként ammóniát bocsát ki, ilyenen is tanultam - magyarázni is kezdem, hogy miért jövök rá, meg miért ismerem fel, és nem keverem össze mással, meg nem kavarnak be más anyagok. Nem nézek rá, most nem várok megerősítést, csak úgy tudom, hogy ez így van, és ameddig más dolgokra is rá kell jönnöm, nem akarom elbizonytalanítani magam. Eddig az egész vizsgán nem beszéltem ennyit, mint most.
- Hidrogén szulfid... és klór - tulajdonképp a nikotin volt a leginkább összetett, az jelentette a legnagyobb nehézséget felfedezni, ahogy az egyszerűbb anyagok felé haladok, egyre könnyebb felismernem is őket. Veszek egy mélyebb lélegzetet, ahogy bólintok magamnak.
- Most szét fogom szakítani a kémiai kötéseket köztük, hogy feloldódjanak a levegőben - itt már nem is nagyon figyelek az anyagokra külön, inkább az atomok és az azokat összetartó erők kapnak reflektort. Fejben egy pezsgőtabletta jelenik meg előttem, miközben feloldódik a vízben, nagyjából ez kell történjen a gázokkal is. Tényleg ez a leginkább megerőltető feladat, még a felfedezésüknél is, elvégre az atomokat erős kötések tartják össze, és sokkal nehezebb szétszakítani őket, mint azt hinné az ember. Ahogy, érzéseim szerint ez megtörténik, egy kicsit még meg is kavarom a levegőt, hogy a mozgással együtt még frissüljön is kicsit, és az anyagok is távolabb kerüljenek egymástól. Amikor atomokra vannak bontva, azokat már nem tudom megszüntetni, hiába gázok, léteznek, csak nem alkotnak semmit. Ahogy úgy érzem, hogy kitisztult a levegő, és látom, hogy az időmből is már vészesen nagyon kevés maradt, kérdőn fordulok Marco felé.
- Befejeztem -  kissé bátortalanul jelentem bár ki, szerintem tényleg készen vagyok. A fáradtság is jóformán most kezd kiütni rajtam a háromnegyed órás intenzív elemhasználat miatt, szóval még pislogok így párat, kicsit kábán, miközben várom a válaszát. Ami azt illeti, szívesen elhagynám ezt a terepet, amit nyilván nem fogok megtenni, amíg azt nem mondja, hogy mehetek. Ricsi is megígérte, hogy itt lesz mire végzek, szóval vele is nagyon nagyon szívesen találkoznék már, hogy csak nyünnyögjek neki miközben megeszünk valamit. Vagy megiszunk valamit. Mindegy, csak nem akarok már itt lenni.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Olive Thalia Belmonte
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 807
Írta: 2017. szeptember 13. 18:26 | Link



Liv ugyan érezte, hogy Kamilla nem a legnagyobb nyugalommal várja, de természetesnek vélte egy nagy alkalom előtt, viszont piszkálni sem akarta, így nem firtatta. Egy bátorító mosoly volt minden, amit nyújthatott a feladatához, hiszen nem mehetett vele, de úgy gondolta a lány készen áll erre, idő kérdése hát az egész.
Miután eltűnt Liv szemei elől a hölgy elkísérte őt, majd a vizsgáztatói teremhez kísérve hagyta magára, hogy oda betérve már csak a vizsgáztatóra és a feladataira koncentrálhasson. Marco érdeklődve figyeli a lány tekintetét mindvégig, miközben elmagyarázza mi és miként fog zajlani hamarosan, igyekszik kellően részletes és sokatmondó lenni, de nem szeret szájbarágósan sokat sem beszélni, így is bő lére eresztette. Az ablak nyitására határozottan bólintott, majd a levegőt besűrítve nyomást képzett a kilincsre és kitárta azt a szoba másik felén óvatosan és lassan. A levegő ugyan nem volt nagy mozgású, de határozottan frissíti a teret. Ezután lépett hátra hagyva, hogy a maga ütemében és módszerében dolgozhasson Kamilla.
Végig követte minden lépését szemeivel, mozdulatát és mimikáját, erősen figyelt, hiszen bármi van, ha a vizsga végét is jelenti, de a tanonc érdekében neki kell odalépni, még ki nem megy a teremből ő tartozik érte és Liv felelősséggel ennek pedig súlya van.
Az első feladat úgy tűnt, hogy nem okoz majd akkora nehézséget, ezt pedig elégedetten bírálta magában. Arcán persze ebből semmi nem látszott csak érdeklődve nézte a folytatást. Az állat eltűnésére felvonta a szemöldökét, még őt is meglepte, hogy így elpárolgott, de a lány egyedi megoldása célravezető volt, ráadásul gyakorlatilag közben meg is oldotta a feladatát. Bár nem kötelessége, egy aprót bólintott, hogy mehet tovább Kamilla az utolsó, kicsit sem könnyű feladatra. Ő maga a nyitott ablakhoz sétál, és a levegőt óvatosan vonja irányítása alá, hiszen ha nem akar elillanó feladatot, erre most szükség lesz. Ezután pedig figyel a kimondott megoldásokra. Majd ahogy a levegő molekuláival kezd zsonglőrködni a vizsgázó. Szinte pislogás nélkül szemléli, hiszen nem egyszerű a feladat, elég erőt kivesz az emberből, de olyan könnyedséggel dolgozik előtte a lány, hogy minden elismerése érte. Mikor véget ér a vizsga pár nagyobb hullámban átsöprő szélhullám söpör át a termen, majd a friss levegő érzete keletkezik a helyen mint egy felszabadulásként. A terem közepére lépdel, ahol a nagyobb helyet kérte, majd összefonva karjait biccent a lány irányába, majd az ajtó felé.
- Köszönöm, az eredményről odalent értesülsz majd az értékelésemmel együtt. Amennyiben sikeres volt, az igazolványodat is ott állítják ki. További szép napot, kisasszony - azzal ő maga el is fordult, hogy a táskáját az egyik szekrényből kivéve a papírjaival foglalkozzon, Kamilla pedig elhagyhassa a termet, ahol a korábbi hölgy várta.
Lekísérik a korábbi szintre vissza Livhez, ahol egy negyed órás várakozást követően kézhez kapja az eredményét is, amelyen ott virít az engedélyezés és a sikeres vizsgaeredmény.


Hozzászólásai ebben a témában

Jonathan Gerhard Van den Bergh
INAKTÍV


belgian prince
offline
RPG hsz: 113
Összes hsz: 825
Írta: 2017. november 17. 22:46 | Link

- ¤ -
Evena Noxen
- ¤ -

A faliújságot böngészem a hivatal oldalán. Ott, ahol a művelődési ház bejárata található. Hiszen a kultúrális programokról jöttem tájékozódni. Hátha akad valami. De nem sok. Az előkészítősöknek lesz valami kézműveskedés meg ők adnak elő. Nekem viszont semmi kedvem kölykök nyekergését hallgatni, meg nézni, ahogy csetlenek-botlanak a színpadon. Azt hittem, lesz valami érdemi ajánlatuk a számomra. Dehát mit is vártam?
Egyre kelletlenebb arccal olvasgatom a hirdetéseket, ahogy nem találok semmit. A keresgélés közben pedig úgy elunom magam, hogy gondolataim elkalandoznak. Nem nehéz nekik, hiszen reggel jött apámtól egy levél. Nem mondanám, hogy dicsérne benne. A szavak, amiket papírra vetett, nem durvák, hiszen ő úgy nem fogalmaz. Csak burkoltan fejti ki, mennyire szánalmasnak tartja, hogy megbuktam a vizsgáimon. Illetve olyasmikre is célozgat, amiket direkt figyelembe sem veszek. Biztos csak rossz hangulata volt és nem gondolja komolyan, amiket hozzám vágott a maga kifinomult módján. Biztos nem.
De annyira azért persze nem vagyok ebben biztos, hogy ne legyek feszült tőle. Ezért is akartam valami figyelemelterelő szórakozást magamnak. Ám úgy látom, ettől a jelentéktelen kis falutól hiába várom.

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legrellonosabb diák - 2017 ősz/tél
Evena Noxen
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
Írta: 2017. november 18. 06:31 | Link

Bergh úr


 Ha az ember lánya manapság saját lakóhelyén szórakozásra vágyik a faliújságot kénytelen végigböngészni. Ezért jöttem én is, de meglepve tapasztalom, hogy valaki már beelőzött. Messziről nem ismerem fel azonnal az illetőt, de amint a közelébe érek már pontosan tudom ki áll háttal nekem serényen olvasva a kiírásokat. - Talált valami érdekes programot? - hajolok közelebb a férfihez és magam is sorjázni kezdem a kézműveskedős-adventvárós felhívásokat, majd miután konstatáltam, hogy itt nem terem nekem babér a férfira vetem tekintetem. A belőle áradó negatív energiákat azonnal megérzem. Arckifejezése sem olyan mint legutóbb, amikor majdnem sikerült megölnöm, akaratom ellenére. Szerencsére persze időben visszahoztam, még mielőtt elhatalmasodott volna rajta az anafilaxia. Még azután sem volt ilyen, furcsán zaklatottnak látszik, mintha bántaná valami, vagy inkább ideges volna, nem tudom eldönteni. - Tudok egy kellemes helyet, ahol enni, beszélgetni és táncolni is lehet...nincs messze és minden este nyitva van...- közlöm kedves, lágy hangon, már amennyire ezt orgánumom megengedi. Azt egyelőre nem árulom el neki, hogy egy rövid ideig én magam is dolgoztam ott, hogy a mugli egyetem tandíját a modellkedés mellett valamiből ki tudjam fizetni, mert azzal, mivel nem vetkőztem, nem kerestem sokat. Előbb felszolgáltam, majd miután a tulaj meghallott zárás után, takarítás közben illegve dúdolni a partvissal, énekeltem és táncoltam is a fent említett helyen. Kíváncsian várom miként reagál szavaimra Bergh úr, akit kifinomult, hűvös úriembernek hiszek két találkozásunk alatti viselkedése alapján.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jonathan Gerhard Van den Bergh
INAKTÍV


belgian prince
offline
RPG hsz: 113
Összes hsz: 825
Írta: 2017. november 19. 00:23 | Link

- ¤ -
Evena Noxen
- ¤ -

Összerezzenek. Túlságosan elmerültem a gondolataimban, így a nő megjelenése váratlanul ér. Hiheti, hogy a faliújság kínálatában mélyedtem el, de szerintem ezt csak addig fogja tenni, míg ő maga is el nem olvassa a silány programajánlatot. Bár ki tudja. Talán ő megelégszik ezekkel.
- Nem mondanám - bukik ki belőlem a válasz szusszanva, vegyülve egy keserű, lesajnáló kis nevetéssel. Azonban úgy tűnik, őt sem nyűgözik le a közeljövő itteni rendezvényei. Inkább meghív valami bárféleségbe. Nem invitál konkrétan, de az ilyen tudok egy helyet felütések egyértelműen azt jelzik, hogy a másik szeretné, ha vele tartanánk. A doktornő hangsúlya meg csak alátámasztja ezt.
- Miféle helyet? - ráncolom homlokom, közben végigpillantva a gyógyítón mintegy gyanakvón, egyben nézelődőn. Hiszen bőven van mit megtekinteni rajta.
- Honnan tudjam, hogy nem csak az a célja, hogy megint a karjaiban kössek ki? - mosolyodom el, megemelve sötét szemöldökömet. Azonban a mosolyom sokkal inkább kekeckedő, semmint kedvesen piszkálódó. A hangomban ráadásul van egy kis él is.
- A múltkor is szépen elintézte - lépek közelebb, egyenes tartással. Nem fenyegetően, éppen csak táncba hívóan. De nem úgy, mint ahogy abban a kocsmában vagy hol szeretné ropni velem. Merlinre, ki tudja, hova akar elrángatni?

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legrellonosabb diák - 2017 ősz/tél
Evena Noxen
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
Írta: 2017. november 21. 11:43 | Link

Bergh úr


 Neki sem tetszett az a néhány program, melyet a táblán látott, ám az én ajánlatom egy kicsit felélénkíti, bár negativitását teljes egészében nem tüntette el. Rákérdez a helyre, melyet ajánlottam az imént. - Egy amolyan orfeum féleség, ahol igényes szórakozás és kellemes légkör várja a betérőt. Remek énekesek és táncosok dolgoznak ezen estéről estére, ahogy sok évvel ezelőtt én is tettem egy rövid ideig - csempészem mondatom végére azt a kis információt, melytől áttörést várok. Hogy miért mondok el egy ilyen magánéleti részletet, nem tudom, talán mert kíváncsivá tett, hogy mi rejlik hideg eleganciája mögött. Nagyzolás vagy csupán az, hogy eddig senki sem volt, aki megbízott volna benne, nos ez nem soká ki fog derülni, remélem. Közben igen furcsa megjegyzést tesz, melyre felkapom pillantásomat, mely találkozik az övével. - A célom inkább az, hogy ez épp fordítva történjen meg - csíntalan félmosolyra húzódik ajkam, tekintetem állja azt a furcsán kihívó nézést, mellyel mustrál engem. - Ami pedig a múltkor történteket illeti, fel voltam készülve, protokoll szerint jártam el és jól szabott nadrágján kívül testének minden porcikája teljes biztonságban volt a karjaim közt...-hangom rezzenéstelen, komoly és magabiztos, hiszen bármi történt is valóban tudtam volna segíteni rajta, így vagy úgy. Van erőm és szaktudásom ahhoz, hogy megmentsem az emberek életét, ezért tanultam és küzdöttem éveken át. Neki sem esett baja, és beleegyezett a vizsgálatba, melyet én a megfelelő óvintézkedések megtétele után végeztem el és ezt bármikor vállalom és bizonyítom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jonathan Gerhard Van den Bergh
INAKTÍV


belgian prince
offline
RPG hsz: 113
Összes hsz: 825
Írta: 2017. november 21. 21:45 | Link

- ¤ -
Evena Noxen
- ¤ -

Akármilyen ízesen adja elő, nekem még mindig egy mulató hatását kelti az, amit ajánlgat. Szkeptikus arccal hallgatom, mígnem kibújik az a bizonyos szög a zsákból.
- Milyen minőségben dolgozott ott? - kérdezek rá a magam választékos módján, hogy énekelt, táncolt, vagy esetleg felszolgált ebben az agyondícsért csehóban.
Jobban elmosolyodom, megvillantva kifogástalan fogsoromat és közben érdeklődőn emelem meg szemöldökömet. Valóban? Szeretne a karjaimba hullani? Persze, nincs ebben semmi meglepő.
- Ó, igen. Természetesen - bólogatok tenyérbemászó mosollyal. Hangsúlyom üres és átlátszó. Nem is szánom másmilyennek. Magyarázkodjon csak és hitegesse csak magát! Ott és akkor főleg az életösztönömnek köszönhetően és a szakmája iránti tisztelet okán nem álltam le fennakadni azon, hogy ilyen állapotba kerültem a kis vizsgálata miatt. Úgy tett és most is úgy tesz, mintha minden normálisan zajlott volna, holott szerintem semmi helyénvaló nem volt abban, hogy hozzásegített egy halálközeli élményhez, aztán meg a kezembe nyomta azt a ronda hengert, hogy hurcoljam magammal.
- Fátylat rá! - rántok vállat. Hiszen ne is foglalkozzunk vele! Már csak azért is, mert az a hajó már elment. Akkor kellett volna a hatóságokhoz fordulnom. Mostmár túl sok idő eltelt. Meg ezt a szakmaszlagot a bíróság is bevenné úgyis. Érdekli is őket, hogy egy neves arisztokrata egy gyógyító kezei közt fuldoklott? Jó, talán érdekelné. De apámat már kevésbé. Hiszen beleegyeztem. Viseljem a tettem következményeit! Ha meg apámat nem érdekli, akkor a hatóságokat sem. Ha ő nem akarja, hogy valakit érdekeljen valami, akkor az úgy lesz.

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legrellonosabb diák - 2017 ősz/tél
Evena Noxen
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
Írta: 2017. november 21. 23:28 | Link

Van den Bergh úr


 Elértem a célomat, legalábbis részben. Felélénkült kissé annak említésére, hogy oda invitáltam, ahol egykor dolgoztam. Bár az az érzésem még mindig nem győztem meg arról, hogy megüti a mércét volt kenyéradó helyem. - Énekeltem és táncoltam néhány évig, amolyan tandíj kiegészítés gyanánt, hogy el tudjam végezni a mugli egyetemet is - avatom be a részletekbe, melyek épp úgy adalékai életemnek, mint árvaságom rémmeséje. Közben összébb húzom magamon szürke kabátomat, mert feltámadt a szél, ami így novemberben nem épp puha simogatásáról ismerszik meg. A férfi ekkor szólal meg ismét, szavai azonban olyan üresen és lelketlenül csengenek akár az üvegpoharak, egy pillanatra még a lélegzetem is eláll tőlük, ahogy a melléjük villantott műmosolytól. Nem értem mi történhetett, és élek a gyanúperrel, hogy valójában nem velem van baja, inkább csak levezeti rajtam. Hozzá vagyok szokva a box zsák szerepéhez, így nem szólok egy szót sem. Ha akart volna, már akkor bejelentést tehetett volna az illetékes hatóságoknál, úgy a gyógyító kamaránál mint a polgármesteri hivatalban. De nem tette, sőt nagyon udvarias és megértő volt, ezért most kicsit mégis össze vagyok zavarodva. Nem szólalok meg még akkor sem, amikor azt mondja "Fátylat rá", mert ez a két szó is olyan hidegen és mesterkélten hagyja el ajkát, hogy hallva őket végig fut rajtam egy számára észrevehetetlen remegéshullám. Nézem néhány pillanatig, de tekintetében sem látok mást, mint megvetést ezért elkapom róla szemeimet. - Tudja, aki másokon vezeti le haragját, keserűségét vagy bánatát, az saját magának legalább annyit árt, mint annak, akit bánt - nagy merészség volt részemről ezt közölni vele, de azt akartam, hogy tudja, hogy észrevegye magát. Nem mindenki áll egy partvis érzelmi szintjén és nem mindenkit lehet úgy kezelni, mintha arra teremtetett volna, hogy kénye-kedve szerint viselkedhessen vele. Nem nézek rá még most sem, túl erősen cseng fülembe az az iménti rideg hangsúly, amiből csak úgy sütött a becsmérlés.  
Utoljára módosította:Evena Noxen, 2017. november 22. 22:29 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jonathan Gerhard Van den Bergh
INAKTÍV


belgian prince
offline
RPG hsz: 113
Összes hsz: 825
Írta: 2017. november 22. 20:39 | Link

- ¤ -
Evena Noxen
- ¤ -

Énekelt és táncolt. Ez nem biztos, hogy jót tesz egy gyógyító megítélésének, dehát ha ő úgy döntött, ilyen nyíltan vállalja a múltját, én aztán nem akadályozom meg ebben. Mondanám, hogy persze attól is függ, miféle hely az, ahol fellépett. Azonban lássuk be, nekem egy füstös lokál és egy nívós színház között nincsen középút. Vagy ez van, vagy az. Az én gondolkodásmódomban nincsenek árnyalatok.
- Á, vagy úgy. Értem - bólogatok hát a munkájával kapcsolatos válaszára, ugyanolyan elnézően semmilyen vonásokkal, mint imént a kis incidensünk kapcsán tettem. Közben pedig megtörténik az, ami néha bizony előfordul: szóvá teszi a nemtetszését a viselkedésemmel kapcsolatban. Az emberek jó része észre sem veszi, amit csinálok velük. A másik hányada zavarba jön és nem tud hová lenni hirtelen. A maradék pedig odáig fajul, hogy veszi a bátorságot közölni velem a rosszallását. Ezzel az utóbbival az a probléma, hogy nálam téves ajtón kopogtatnak. Nem tudok ugyanis olyat, hogy észreveszem magam, mivel szem elől sem tévesztem saját, szerény személyemet, amely személyben egyébként a világon semmi kivetni valót nem találok. Úgyhogy sajnos nem is igazán értem, miről beszél a doktornő. Pislogok rá egy darabig. Ez valami szabadvers? Csak tippelek, mert fogalmam sincs, honnan jött most neki ez a beszúrt bölcsesség. Talán egy kis irodalmi intermezzoval szerette volna tovább fokozni a pezsgést kettőnk közt? Ezen ne múljon...
- Egy úriember soha nem bánt meg senkit véletlenszerűen - dobom elegánsan a légbe saját kis idézetemet, igazából egyáltalán nem is sejtve, mennyire helyénvaló és mennyire tükrözi a helyzetet. Csak valahogy illet ide. Azonban én nem megmondásnak szánom, mint a gyógyító, hanem csak ínyencségnek.
- Nos? Akkor megmutatja a helyet? - térek vissza a kérdéskörre könnyedén.

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legrellonosabb diák - 2017 ősz/tél
Evena Noxen
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
Írta: 2017. november 22. 22:28 | Link

Van den Bergh


 Mit képzel vajon rólam? Azt hiszi, hogy azért, mert énekeltem és táncoltam, mert az én fenekem alá nem tették oda a dolgokat, mint sejtésem szerint az ő nemesi ülepe alá pakolta a családja, már nem érdemlek tiszteletet? Egek! Nagy Szellem segíts, hogy meg tudjam őrizni az önuralmamat, elvégre, aki gazdag annak befolyása is van és nem érdemes magamra haragítanom. Elsőre pedig még vonzódtam is hozzá...mekkora egy bolond voltam. Feddem magam, miközben ő reflektál arra az intelemre, melyet legutoljára tettem. Ez a mondat is szíven talál. Hát nincs ennek a férfinak lelkiismerete? Ezek szerint nincsen...Szándékosan bánt engem. - Nincsenek véletlenek, s mindenki azt kapja ami neki jár - fűzöm tovább az általa mondottakat. Pillantásom most hideg, kegyetlen és azt mutatja, hogy az én szívem is tud kővé válni, ha valaki tőrt próbál mártani belé szavaival. Most már hiába próbál érdeklődő lenni, belőlem kiveszett a kedvesség legkisebb szikrája. Ahogy rákérdez megmutatom-e a helyet hozzá hasonló műmosollyal és üresen csengő hanggal felelek neki. - Kedves Van den Bergh úr ez a hely talán mégsem elég nemes az ön igényeinek, ahogy az én társaságom sem. Bizonyára jobb önnek, ha a maga fajta közegben múlatja idejét, az önhöz hasonló nyájas és minden tekintetben makulátlan emberek között - erős riposzt ez, de a fenébe is, mivel több ő, mint én vagyok? Ember, ugyanúgy halandó, ugyanolyan szükségletekkel mint én, kivéve, hogy nekem van vágyam a szeretetre, ami neki talán csupán lenézendő dőreség.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jonathan Gerhard Van den Bergh
INAKTÍV


belgian prince
offline
RPG hsz: 113
Összes hsz: 825
Írta: 2017. november 22. 22:50 | Link

- ¤ -
Evena Noxen
- ¤ -

Jó, azért én ezt a folytatást már nem fűzöm tovább, mert az intermezzobol hamarosan egész estét irodalmi előadás lesz. Viszont azt nem igazán tudom eldönteni, hogy a hirtelen jött távolságtartásával az érdeklődésemet akarja-e kivívni, vagy direkt adja elő ezt a "mindenki megkapja, ami neki jár" ínycselkedést ezzel a szavaival ellentétes, rideg kisugárzással. Izgalmas, ezt meg kell hagyni, csak még nem látom át, hová vezet. Elég azonban pár másodperc és világossá válik minden. Megorrolt rám valamiért. Heves vérmérsékletű egy leányzó. Csíp rendesen.
- Nagyon igaza van - bólogatok homlokráncolva a kis körmondata után. Magam sem mondhattam volna jobban. Semmibe sem tudnék belekötni, ami most elhangzott. Viszont attól még, hogy nem elég nemes az igényeimhez -ami tény és való-, szívesen veszem a társaságot.
- Egyéb ajánlat? - nézek körbe könnyedén a téren. Úgy, mint aki nem sértett vérig a világon senkit. Ugyanis nem is érzem, hogy tettem volna. Akkor se érezném vagy érteném, ha tisztán és világosan közölné ezt velem. Mert... nos, mit szépítsük? Azért, mert egyszerűen nem érdekel.
Az feltűnik nekem, hogy valami talán egy kicsit más. Talán pár napja. Talán több ideje. Valahogy megnőtt az ilyen savanyú és hideg arcok száma a környezetemben. Nyilván azért, mert mostanában kevesebbet alakoskodok. Kevesebbet édelgek. Azonban ez a változás nem tudatos és még csak nem is tudatosult bennem. Nem is biztos, hogy fog. Nem szoktam ilyen mélyen gondolkozni a saját viselkedésemről és a miértekről.

###

[folytatás a barlangfürdőnél...]
Utoljára módosította:Jonathan Gerhard Van den Bergh, 2017. november 25. 22:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legrellonosabb diák - 2017 ősz/tél
Bálint Fruzsina Ingrid
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. január 7. 19:41 | Link

Mesélő
2018. január. 9. kedd
de. 10 óra

Szomorú képpel ültem le, hogy várjak a soromra, amíg elintéződnek a papírjaim arról, hogy most már gyakorlatilag még nagyobb magány fog rám várni egész életemen keresztül. Ugyan ki akarna befogadni egy tizenöt éves kamaszt? A kisbabákat szívesebben viszik, őket még könnyebb beszoktatni egy vadonatúj, tökéletesen idegen környezetbe, kevesebb frusztrációval jár mindkét fél részéről. Esélytelen most már, hogy valaha is helyre rázódjon a dolog.
Valahogy még most is nehezemre esett felfogni azt, hogy anyám csak úgy lemondott rólam annyi év után. És mi van a balatoni nyolc évvel? Amikor beleestem a tóba… az első találkozásommal a mágiával… a közös bájital-szaklap olvasgatásával… a közös kotyvasztásokkal, amikor azt figyeltem, hogy mit szorgoskodott a parányi konyhánkban. Nem voltunk nagyon eleresztve soha, de azért én annyira gáznak nem tartottam a helyzetet. Az anyagiakra fogni annyira bagatell kifogásnak tűnt, és még mindig válaszok nélkül hagyatva éreztem magam. Valamit titkolt. Tulajdonképpen sose volt őszinte a kapcsolatunk, nem igazán volt hajlandó mesélni a kapcsolatáról apával, amit igyekezett minél jobban eltörölni az emlékei közül, úgy menekült előle, mintha forró vassal üldöznék középkor inkvizitorai.
Hiányzott, mérhetetlenül, pedig alig váltunk el, de tudtam, hogy ő már többet nem akart látni az életében. Hol rontottuk el? Lehetett volna javítani rajta?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdések hada cikázott a fejemben, mintha egy őrült sebességre kapcsolt kviddicsmeccs zajlott volna a kobakomban, amikor átvettem az iratokat. Nem bírtam ki sírás nélkül, s hiába próbált biztatgatni az az aktakukac némber, aki ott ült, nem ért el sikert nálam. Honnan is tudhatná ő azt, hogy milyen érzés egyik pillanatról a másikra mindent elveszteni? Még csak nem is beszélt velem, egy vacak papírral elintézte, és kidobott az életéből. Visszamenni a suliba egyelőre nem akartam még.
Egyáltalán nem tudnék koncentrálni a tananyagra, azt meg nem akarom, hogy ott, mindenki előtt elbőgjem magam. Nem tartozik másra az én nyomorom, valahogy csak feldolgozom egyedül is. Főnixféle lennék, vagy mi a szösz, az mindig feltámad a hamvaiból. Erre emlékeztettem magam minduntalan, valahányszor megrázkódik a vállam. Remek, most már a maradék papírzsepim is elfogyott, és elfelejtettem duplázó bűbájt alkalmazni rajta… szuper.
A lehet-e ennél rosszabb kérdést már fel se merem tenni, hisz tudom, mi következik utána: az élet bebizonyítja, hogy igen. Lehet még ennél is rosszabb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2018. január 7. 20:35 | Link

Fruzsina
Bálint Levente
Öltözet
Bálint Kata

Reggel, miközben megitta a tökéletesen ízesített kávéját és elolvasta a különböző országok pénzügyi lapjait, Moken, a házimanója gondosan kikészítette az egyenruháját. Szereti, ha minden egyes részlet tökéletesen pontos, még akkor is, ha csak boltba megy. Amúgy nem szokott boltba járni, miért is tenné, az a felesége feladata. Reggeli közben az említett nő, és Gábor a fia az előkészítőről beszélgetnek, fél füllel figyel, de fontosabb, ha a mágustársadalom apró rezdüléseivel van tisztában. Bár amneziátorként dolgozik, mostanában egyre nagyobb belátása van a miniszteri hivatal működésébe. Titkon már sugdolóznak is, hogy a következő minisztert tisztelhetnek a személyében. Nos, nincs kizárva, bár ennyi idősen nem szokott az ember miniszter lenni. Mindenesetre nem fogja visszautasítani a lehetőséget, éppen ezért szeretné több területen is kipróbálni magát, hogy ha egyszer majd oda kerül, a kényelmes bőrfotelbe, akkor tudja is, hogy miről dönt. Ismerni akarja a folyamatokat.
- Ma későn jövök, ne várjatok meg a vacsorával.
Ezzel a mondattal búcsúzik a halványbarna hajú nőtől, és közös gyermeküktől. Felsétál a hálószobába, felöltözik, a Bálint család arany címerét a gallérjára tűzi, még a szintén a család örökséget képező zsebórát elhelyezi a zsebében. Indulnia kell. Aktatáskáját magához véve lép ki a robusztus épületből, mely előtt már ott várja Kata.
- Apádról van már hír?
A lány megrázza a fejét, miközben elindulnak a macskaköves úton. Lőrinc, a bátyja eléggé szabados életet él mostanában, inkább utazik, felfedezi a világot. Belefásult a családba. Van két gyermeke, Kata a maga tizenhat évével és Bálint a tizenkettővel, kimozdulna. Valahol érti, de ő maga nem ilyen könnyed, sosem tudta elengedni magát. Bence, az öccsük pedig kettejük keveréke, mindenképpen ő járt jobban. Az intézmény bejáratánál előre engedi a lányt, csak utána lép be ő is. Ha már az apja nincs itt, ő elkíséri. Hoppanálási vizsga, előrehozott. Büszke rá, tehetséges lány.
- Széles asszony!
Szólítja meg a pult mögött ülő nőt, aki éppen most tért vissza oda. Az előbb egy lánnyal foglalkozott, aki ott ül nem messze tőlük. Egy pillanatra pillantott csak rá. A nő mosolyogva köszönti őket.
- Előrehozott hoppanálási vizsga, Bálint Katalin Zsófia.
Megvárják, amíg a szükséges nyomtatványokat összekészítik, és végül helyet foglalnak az előbb említett lány mellett.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2018. április 16. 12:20 | Link

Návay L. Viktor



Kissé borongós volt a mai nap ezért a mostanában megszokott rövidnadrágot bőrnadrágra cseréltem. Igaz, hogy nem vagyok fagyos, de elég érdekesen tudnak rám nézni, hogy tizenöt fokban rövidnadrágban és pólóban mászkálok. Nem tehettem, arról, hogy még nincs legalább mínusz tíz fok addig nem igazán fázok. Sőt Szabályosan melegem van a magyarországi időjárástól. Most kivételesen nem hoztam el a kutyáimat, otthon pihentek a kis mázlisták. Én meg már untam az otthoni könyveimet, a tankönyveket meg pláne, és úgy hallottam van a faluban egy könyvtár a Műv házban. Úgy, hogy arra gondoltam felkeresem, de a legpontosabb útbaigazítás amit kaptam, az, hogy valahol a hivatal körül. Úgy látszik sikerült egy nem helybélit megkérdeznem, úgy hogy maradt bolyongás. Egy kis sétával elértem a hivatalhoz, bár nem tudtam, merre is menjek innen. Ezért csak vállat vontam, és bementem hátha odabent megtudják mondani merre találom a könyvtárat. Odabent rengetegen voltak, és hirtelen nem tudtam kinél is érdeklődjek, úgy hogy a szokottól eltérően kicsit tanácstalan voltam.
Utoljára módosította:Moondance Williams, 2018. április 16. 12:22 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. április 16. 15:43 | Link



Unatkozom. Ez a hely maga a pokol egy olyan embernek, mint én, mert az égvilágon semmi nem történik. Tologatom a papírok, átugrom néha Miklóshoz megbeszélni, hogy ez a hely pont annyira mentes a kártevőktől, mint a bűntényektől, és megpróbálok öt kávé után is ébren maradni. Ez az utóbbi jelenti napjaim legnagyobb kihívását, amióta még csak rendezvényre sem került sor, amit biztosítani kellett volna már csak megszokásból is. Remélem, hamarosan történik valami, legalább egy kis csendháborítás vagy kocsmai verekedés, bármi, csak hadd mozduljak ki innen. Ha még egy hétnek el kell telnie úgy, hogy a sikeres vizsgákról készült tanúsítványokat adom ki, mint valami hivatalnok, akkor esküszöm, kiugrom az ablakon. Ma még úgyis vár rám vagy hét, amit át kell adnom, ha a tulajdonosa méltóztatik bejönni érte, délután pedig elmehetek ellenőrizni a védőbűbájokat a Lipovszki néni házán, mert makacsul ragaszkodik hozzá, hogy azt egy aurornak kell megcsinálni, különben még a végén kirabolják. Csak előbb ezeket tudjam le, amíg van ügyfélfogadás. Egyelőre viszont nem nagyon akar jönni senki, úgy látszik, így unalmamban a ceruzáimat dobálom az ajtó felé, amelyre céltáblaként egy fényképet ragasztottam. Segít levezetni a feszültséget ez a darts utánzat, főleg, ha még sikerül is eltalálni, miközben a székem két hátsó lábán egyensúlyozva hintázom, lábaimat az asztal sarkára tornyozva fel. Professzionális, mit ne mondjak. Az orrom előtt landoló, szépen hajtogatott papírmadár láttán is csak a hintázást hagyom abba, hogy utána nyúljak, mire az magától szétnyílik a tenyeremen, felfedve a benne rejlő üzenetet. Elmosolyodom az egyes ponton. Imádom, hogy tudják, hogy már megint dobálom a ceruzákat. Megjegyzésként az is ott áll, hogy ügyfélfogadás után nyugodtan, de most inkább ne szúrjam ki senki szemét véletlen sem. A második pont viszont már kevésbé tetszik. Újabb három okmányt vehetek át, mert most érkeztek, hogy aztán kiosztogassam őket. Szememet forgatva szusszanok egy nagyot, és felkelve a székről öles léptekkel indulok útnak. Az ajtóban szőke leányzóval találom szembe magam, aki ott téblábol kissé elveszetten. Ő lenne az új gyakornok? Épp tegnap mondta Hanna, hogy jön majd egy aurortanonc pár hétre.
- Nahát, ez aztán a jó hír mára. El kell hoznom pár okmányt egy másik irodából, de gyere szépen, addig is megmutatom, mi merre van, holnaptól meg már ezt is intézheted. Mondd, hogy nem jó hely ez. Itt nem csak kávét főzni tanul meg az ember, ha gyakornok lesz - közlöm vele egy röpke mosoly kíséretében, majd vállon is veregetem, igyekezve a másik irányba terelni, az utam ugyanis arra vezet ebben a pillanatban. - Amúgy Viktor vagyok. Téged hogy hívnak? Lehet, hogy mondták már a neved, de sajna ha úgy is van, nem emlékszem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Wittner Erik Benjamin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 144
Írta: 2018. április 17. 06:02 | Link

Wittnerék
Az iroda

Furcsa gondolat ide hívni a gyermekeimet, de valahogy úgy vagyok vele, hogy ez is jobb, mint a semmi. Elúsztam a munkában teljesen, és ez nagy valószínűség szerint azért következhetett be, mert egymást követő nyolc éjjelen át, alvás helyett csak festettem, és festettem. A munkában dekoncentrált vagyok, lassan haladok az egyszerűen a kimerültség fizikai tüneteit produkálom, vagyis produkáltam tegnapig, amikor is hazaérve bármi egyéb teendő nélkül felsétáltam a szobámba, és eldőltem az ágyon. Korareggel, mikor magamhoz tértem, még mindig rajtam volt a fél pár cipőm, a zakóm pedig a jobb kezemen fennakadt, és valami kicsavart pózban a fejem alá került, aminek következtében elfeküdtem a nyakam. Nem hiszem, hogy nagyon mozoghattam ezen túl az éjjel, mert a bevetett ágy ugyanúgy megmaradt alattam.
Arra keltem, hogy egy madár koppant az ablakon, és utána felháborodott csiviteléssel távozott. Rendesen halálra rémültem egy fél tenyérnyi jószágtól, és nem is attól, hogy baja lesz, hanem attól, hogy mi fog történni, miután bejött. Fogalmam sincs, miért hittem, hogy bejön, vagy, hogy ha bent lesz, akkor valami rossz fog velem történni. Egyszerűen az álomtalan ébredés okozott olyan vélt riadalmat, amitől félő volt, hogy kiugrik a szívem a helyéről.
Mostanra viszont újra az íróasztal mögött vagyok, az elmúlt napok káoszát igyekszem rendezni, és bár ebédet ígértem nekik, végül egy határozott levélben felkértem őket, hogy az irodámban látogassanak meg. Talán ostoba ötlet volt, de mivel úgyis késnék, így igazából időt spórolok mindenkinek. Amíg nem érnek ide, addig tudok dolgozni, és nekik se kell várakozni rám. Nem ismerem az órát, sosem voltam jó benne, és így vezetek egy falut. Érdekes kihívás. De még minden épület áll, a boltok nyitva vannak, és határozottan biztos vagyok benne, hogy a titkárnőm kedvesen mosolygott, és nem vicsorgott. Úgy vélem, ez már komoly eredmény ahhoz képest, ahogy ideérkeztem.
Elégedetten szusszantva dőlök kicsit hátra, amíg az aláírt levelek összehajtogatják magukat, és borítékokba csusszannak. Fáj a vállam és a nyakam, de igyekszem nem mutatni a jelét, mert ma már kaptam ajánlatot vállmasszázsra, és egyrészt nem lenne előnyös a sok pletykát elhallgatva, másrészt meg nem nagyon szeretném, ha mindenki azt hinné, hogy csak úgy bármikor lehet tapogatni. Nemszeretem az emberi érintést olyanoktól, akik nincsenek benne az általam beengedett körben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Moondance Williams
INAKTÍV


Lily
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 548
Írta: 2018. április 20. 18:45 | Link

Návay L. Viktor



Eléggé elvesztem az épületben és senki nem vette a fáradságot, hogy segítsen, vagy, ha próbáltam segítséget kérni elhajtottak, annyival hogy nem értek rá. Úgy hogy nagyot sóhajtva indultam meg vélhetően a kijárat fel,é mivel teljesen elkavarodtam, és pont ekkor nyílt ki az egyik ajtó, és egy magas vörös hajú srác állt velem szemben. Kissé meglepődtem, mikor vállon veregetett, és elkezdett terelni egy irányba.
- Mi? Hogy? Nananana! Szerintem mindketten elvagyunk tévedve. Te azért mert én nem vagyok gyakornok, és ha maga az ördög kér sem fogok senkinek kávét főzni. Én meg úgy látszik rossz épületbe jöttem be, mert csak a könyvtárt kerestem - mondtam, ahogy próbáltam kitérni a lelkes vörös elől, hogy ne terelgessen.
- Jó neked - mondtam ahogy bemutatkozott - Én Moondance vagyok- jobb ötletet nem találva én is bemutatkoztam neki. - És még egyszer megemlítem nem vagyok gyakornok. - Tettem hozzá.
- De amiben segíthetnél, hogy megmondod merre van a könyvtár.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha az ember megszűnik harcosként viselkedni, megszűnik harcosnak lenni.
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. április 21. 12:36 | Link



- Jaj nemár. Most komolyan? - teszem fel teljes mértékben csalódottan a költői kérdést, hiszen már megkaptam a választ, nem kell újra elmondania, hogy értsem, nem ő a gyakornok. Elhúzom a szám, hitetlenkedve rázva meg a fejem, még egy egészen hosszú pillanatot engedélyezve magamnak, hogy túléljem ezt a komoly megrázkódtatást, miszerint ma sem történik semmi, leszámítva azt az apróságot, hogy megint eltévedt valaki hatalmas nagy hivatalunk kusza folyosóin. Ujjaimat a hajamba fúrom, hogy aztán egy laza mozdulattal igazítsam hátra az arcomba hulló tincseket, és egy kelletlen sóhajjal elengedem ezt a problémát is. Itt már csak ilyen az élet.
- Jó, jó, elsőre is értettem - jegyzem meg leheletnyit türelmetlenül, nem hiszem, hogy úgy néznék ki, mint akinek lassú a felfogása, hogy mindent kétszer kelljen elmondani. Zsebre dugom a kezem, a kezem és megvonom a vállam.
- Másik ajtón kell bemenni, ez a hivatal, az a része az épületnek meg a művelődési ház, de mindjárt megmutatom, csak előbb főzök egy kávét, ha már nincs rá gyakornok - válaszolom nagyon segítőkészen. Tulajdonképpen még örülök is, hogy addig is bezárhatom az ajtót, kirakva a táblát rá, hogy "Mindjárt jövök". Gyorsan szétnézek az asztalomon, tárva-nyitva hagyva magam mögött az ajtót addig is, amíg ezt intézem, de nem találom a szép kalligrafikus írással készült feliratot, amivel valaki nagyon sokat foglalkozhatott, így egyszerűen csak egy pink öntapadós cédulára kanyarítom rá a pennával, hogy "Tíz perc és vagyok". Türelem. Nagy műgonddal még egy egyszerű mosolygós szmájlit is odakanyarítok a betűk alá, aztán felragasztom az ajtóra tenyeremet rányomva egy pillanatra, aztán még a hüvelykujjamat is végighúzom a felső részén, hogy biztos, ami biztos, kibírja, amíg visszatérek. Eternifixet erre azért mégsem érdemes pazarolni.
- Mehetünk - jelentem ki indulásra készen, még egyszer lenyomva a kilincset azért, hogy biztosan tudjam, bezártam az ajtót azzal a bűbájjal az imént, és nekigyürkőzöm már út közben a kávéfőzésnek, még egyet tűrve a már így is az alkarom közepéig feltűrt ing ujján. Két ajtóval odébb aztán meg is állok, hogy benyissak a kis konyhába. Nem ér fel az iskolaival, de még az otthoni konyhámmal sem, viszont egy ebédet meg lehet itt melegíteni és kávéfőzésre is van lehetőség.
- Esetleg kávét? - kérdezem meg, ha nem szaladt még el maga felfedezni, hogy merre találja a könyvtárat, és körbenézek közben, akad-e valamelyik kancsóban még, mert akkor tényleg beleférek az ígért öt percbe, ha meg nem, lesz az tíz is. Szerencsére hagyott itt valaki kész kávét, és amilyen szerencsém van, még langyos is. Végre valami jó ebben a napban. Kerítek magamnak egy bögrét, pillanatok alatt átöblítem, megtörlöm, majd már csak egy kiskanál kell az amúgy feketén fogyasztott kávémba, mert anélkül sosem az igazi. Imádom kavargatni a semmit.
- Na mehetünk. Szóval... ahogy megállsz a bejárat előtt, közvetlen szemben van a hivatal. Könyvet kölcsönadni mondjuk én is tudok, de csak akkor ha a túlélés művészete vagy ilyen aurori dolgok érdekelnek, irodalmi műveket bent nem tartok, csak otthon. De lefogadom, hogy a könyvtár választéka valamivel bővebb, és azt meg úgy találod meg, hogy nem ezen a bejáraton jössz be, hanem jobb oldalt van egy kissé félreesőbb - magyarázom, ahogy haladunk a folyosón előre.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. április 21. 13:22 | Link



- Nem a legmagasabb épület Bogolyfalván, de azért tekintsük kellemes kis kihívásnak - állapítom meg csípőre téve a kezem, ahogy felpillantok a hivatalként és művelődési házként is funkcionáló épületre. Nincs két emelete, mint mondjuk a tanodának, csak egy, viszont egészen magas, szép kis kiszögellésekkel a tetőn, meg viktoriánus jellemzőkkel, ahogy ezt az építészetért rajongó emberek mondanák. Jómagam csak annyiban vagyok érdekelt újabban a témában, hogy előszeretettel mászok meg magas épületeket puszta élvezetből. Eléggé eksztatikus érzés tud lenni, amikor végre ott ácsorgok fent a tetőn. A húgommal nemrégiben össze is vesztünk ezen csúnyán, azóta sem hajlandó velem pár szónál többet váltani, mert szerinte csak a sorsomat kísértem és nem vagyok normális. Majd csak megbékél egyszer azzal, hogy új extrém sportnak is beillő hobbit találtam magamnak.
- Legközelebb viszont megpróbálhatjuk kijátszani a tanoda védelmi rendszerét is akár, csak egyelőre nem sikerült bejutnom a múlt héten. A régi átjárót a birtok határán még a felügyelők számolták fel, nem találtam másikat, a kapu meg beenged, de érzékel minden idegent, az pedig úgy nem vicces - mesélem, gyorsan ellenőrizve még közben a cipőfűzőmet, aztán teszek pár lépést, hogy felmérjem, hol is lenne érdemes nekivágni. Van ugyan egy lépcső, amelyen fel lehet jutni az elsőre, de az kizárva. Semmi élvezet nem lenne benne. Esetleg ha... de nem, még akkor sem, ha nem lenne kivilágítva, márpedig a hivatal mindig ki van világítva esténként, és hamarosan, ahogy lenyugszik a nap és leszáll az est, felkapcsolják majd a világítást. Felmászom a lépcső korlátjára, hogy ott egyensúlyozva a homlokzat egy kapaszkodásra alkalmas pontját is elérjem, ahonnan majd felhúzhatom magam. Ehh. Ez azért jó kis torna, pedig formában vagyok. Himbálózom kicsit az egyik kiszögellésen lógva, és remélem, hogy a kapus most tesz éppen egy kört, hogy megnézze, minden ajtót bezártak-e, ahogy kell. Feltornázom végül magam, és megpróbálkozom az egyik ablakpárkánnyal, úgy látom, akad ott pár kapaszkodó, hogy még feljussak a tetőtér szintjére is. Az igazi kihívásnak aztán meg innen nézve már a kis torony tűnik, de szeretnék feljutni a tetejére. Mégiscsak az az épület legmagasabb pontja.
- Vagy ott van még a Shanes is egyébként, esetleg a fővárosi ispotály. Legalább ha valami történik, nem kell messzire rohanni a gyógyítóknak - szólalok meg, igyekezve elérni épp egy díszt az ablak fölött, majd abba kapaszkodva húzni fel magam még magasabbra.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
INAKTÍV


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 512
Írta: 2018. április 27. 20:02 | Link



- Igazából van mód arra, hogy kijátszd az iskola védelmi rendszerét - vallom meg, de azért nem túl lelkesen. Mert ennyivel nem lenne megoldva a probléma. - Nem vesz észre minden rejtő bűbájt. Sajnos ez nem garantálja, hogy nem bukunk le. A kockázat jóval nagyobb, mint mondjuk a rosszabbul őrzött hivatal esetében.
Felnézek az épületre. Odabent üres, ezt előtte ellenőrizte Viktor. Mivel ez a munkahelye, kicsit olyan, mintha a saját házadra másznál fel. Nincs veszély. Nincs igazán adrenalin. Az egyetlen élvezet-forrás magában a mászásban van. A veszély is ebben rejlik. Leeshetsz a kis toronyról, ami nem épp felhőkarcoló, de azért megvan tíz méter. Nem halnánk bele, de eléggé jól összetörhetjük magunkat. Ha valaki meglát, mit fog mondani? Egy hivatali alkalmazott és egy ügyvéd. Feljöttünk a tetőre levegőt szívni. Hülyének fognak nézni, de ez szerintem egyikünket se hatja meg különösebben.
De gyakorlatnak is tökéletesen megteszi. Mostanában valahogy… talán nehezebb, nem tudom. Nem áll oda a fejem. Két nappal ezelőtt is majdnem lecsúsztam egy párkányról húsz méter magasságban. Hálás voltam állati alakomtól örökölt reflexeimnek, azok nélkül lehet az lett volna az utolsó épület, amire felmászok. Vagy az utolsó pillanat, amikor úgy egyáltalán élek. Amikor arra gondolok, hogy amit csinálok, akár az életembe is kerülhet, sztoikusan elfogadom, mint tényt, mint olyasmit, ami ugyan kellemetlen, de túl sokat nem érdemes vele foglalkozni. De akkor éjszaka, amikor az egyik lábam a mélyben volt már és a rémülettől hangosan dübörögni kezdett a szívem, hirtelen csak arra tudtam gondolni, hogy nem akarok leesni, nemnemnem. Azóta is azon gondolkodok, hogy miért nem. Megjelentek előttem arcok, emlékek, jók s rosszak is, félelmek és örömök. De rendszer nélkül, kaotikusan.
Figyelem, hogyan fog neki a mászásnak. Ez mindig a legfontosabb. Megtalálni a legoptimálisabb pontot, ahonnan utána kapaszkodókat találhatsz, s nem kell félútról leugranod. Eléggé vakon fogott neki. Azt nézi, hogy mi van fölötte, azt nem, hogy mellette mi van. Ügyesen húzza magát s így is biztos feljutna, de minek a puszta erőre hagyatkozni, ha az épület segíthet neked?
Arrébb sétálok, ahol van egy kis kiugró épületszakasz, s ott ugrok fel a párkányra. Itt a kanyar előtti utolsó oszlop és jobboldalt a kiálló falrész tökéletes kapaszkodót nyújtanak. Felhúzom magam a falra, aztán gyorsan megvetem a bal lábam az oszlopon, amiről felnyomom magam s máris áll-magasságban vagyok a felső párkánnyal. Mintha medencéből húznám ki magam, csak kicsit nagyobb rizikóval, ha visszahuppanok. Kinyomom a felső testem s felhúzott jobb térdemmel megtámaszkodok a párkányon. Innen jön csak az igazi kaland.
Felegyenesedve Viktor felé fordulok, hogy lássam, hogy halad. Arra nem is gondolok, hogy kellene esetleg segítség. Biztos nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2018. május 2. 18:51 | Link

Ombozi úr


Kellemes nyáreleji szél fodrozta a fák zöld ruháját, a délutáni napsugaraknak folyamatosan változó mintázatát rajzolva az utca kövére és a házak oldalára. Nem volt sem hűvös, sem túl meleg, hanem az a pont tökéletes időjárás volt, amit egész évben, bármikor el tudtam volna viselni. Persze volt rajtam egy világos kardigán is, hátha már estébe fordul az idő, és esetleg lehűl kissé, mire hazabattyogok.
De most még akadt egy kis dolgom, és jól is esett a séta, így nem siettem el. Lori egyébként sem jön haza késő estig.
Lori. Ha lehet, most még jobban körülötte forogtak gondolataim, és persze mindazon események körül, amik kettőnkre vártak. Ez jó volt, nem is kicsit, hiszen elterelték figyelmem saját magamról, "betegségemről". Mióta nem dolgoztam, és az egyetemet is ott kellett hagynom, folyton csak önmarcangoláson kaptam magam. Pedig olyasmin, amin nem lehetett változtatni, kár volt rágódni. Lori is ezt mondta, bár tudtam, hogy őt még nálam is jobban megőrjíti a tehetetlenség.
Megálltam a hivatal előtt, és láttam, amint az ajtóból int nekem valaki. Majdnem visszaintettem neki pálcát tartó kezemmel, de aztán észbekaptam, és miközben ruhám egyik gyűrődésébe rejtettem a varázstárgyat, balomat megemelve üdvözöltem inkább. Furán vette volna ki magát, és még az se volt biztos, hogy nem kanyarodik az orrom elé egy varázsbusz a pálcaintésre. Márpedig biztos furán néztek volna rám, ha négy utcával arrébb kérek egy fuvart.
Tovább sétáltam az épület mellett, közben a madarakat figyeltem, vagy ha épp az arcomra sütött a Nap, behunytam szemem, és élveztem a melegét. Jó nap volt ez a mai.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Wittner Stella
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 202
Összes hsz: 514
Írta: 2018. május 2. 21:40 | Link

Családosdikésőbb lesz fancység ide
egyszercsak ¤ outfitElla


Napok óta azon gondolkodom, ha a csiga tud nyálcsíkot húzni, amin csúszik is, akkor miért nem halad azon visszafelé, ilyen csúszdaszerűen? Mennyivel gyorsabb lenne már. Reménytelenül unatkozom, ezt szerintem senkinek nem kellett mondanom, nem igazán történt semmi, csak olyan tipikus gimis a hangulat, leszámítva, hogy vannak pálcáink, meg akik teliholdkor átharaphatják a gerinced, vagy éjjel kiszívják a véred, és kihagytam a kedvencem, ha bármibe beleiszol a szertárba nem belepusztulsz, annál rosszabb is jöhet. Lehet Felagund bá'vá válsz. Nem minden momentum szimpi, de most összetettem volna valamiért a két kezem. Helyette jött az üzenet, apához megyünk. Nem vártam be Dávidot, mivel nem találtam a szobájában, pedig még a ágyát is szétfetrengtem, hogy érezze a törődést, elindultam egyedül.
Viszonylag jól kiismerem itt magam, de nem éppen egyedül és az utat figyelve szoktam császkálni, ha jövök, szóval csak egy-két arcnak, akiket ismerek odaköszöntem széles mosollyal, aztán dobva egyet a hajamon megindultam a hivatalba. Legalább faluhoz mérten a hely nem egy labirintus, mondjuk még mindig nehéz volt feldolgozni, hogy apa itt van. Polgármester...
- Helló... iigen, oda szeretnék bejutni. Maradjon köztünk, Erik új szeretője vagyok, nem szívesen vernénk nagy dobra, tudja hogy megy ez - pattantam fel a titkárnő asztalára, hogy a lábam lóbálva onnan várakozzak. - Nem kell sietnie, nem egyedül jövök, megvárom úgy is, addig nyugodtan fejezze csak be a levelét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. május 8. 23:01 | Link



Szempillantásnyi időre belemerülök a gondolataimba. A hivatal valóban nem a legjobban őrzött épület, habár a kapusba nem szívesen botlanék bele, nem az az ember, akit némi szempillarebegtetés és egy meleg mosoly levesz a lábáról.
- Akkor már legyen az aurorképző. Tutira olyan lenne, mint egy lézerhálós ninja küldetés. Kész missön impásziböl, mint abban a filmben Tom Cruise-zal - közlöm végül megvonva a vállam, végtére is az komolyabb kihívás nem csak a hivatalhoz, de még a Bagolykőhöz mérten is. Már ahhoz is kellőképpen sok varázslatot kell kijátszani, hogy egyáltalán a birtokra bejusson a hívatlan vendég - és nem lennék más, mert már rég befejeztem ott a tanulmányaimat -, és akkor még szóba sem került maga az épület. Talán tényleg ezt kellene kiválasztani következő célnak, egyelőre azonban bízom benne, hogy a jelenlegi objektumhoz is lesznek még remek ötleteim, mivel lehet kellőképpen eredményesen az egekig röpíteni az adrenalinszintemet. Ebben nem szoktam csalódást okozni magamnak. Élvezem azért a mászást is, ahogy egyre feljebb jutok, nem gondolva túl egyetlen mozzanatát sem ennek az útnak. Valahol mélyen tudom, hogy pont úgy kellene megtervezni ezt is, mint egy hadműveletet, kihasználni minden kis apróságot, ami segítségemre lehet, ahelyett, hogy csak az erőmre hagyatkoznék, de túl vagyok már azon a ponton, amikor oldalra is nézek. Egy ideje néha már előre sem igazán nézek, csak elmerülök a pillanatban, spontán módon lépve tovább valamerre, akármerre, hiszen honnan lenne irány, ha cél sincsen. Szétfoszlott, én pedig csak úgy tévelygek a vakvilágban, igyekezve találni ezt vagy azt, ami a pillanat erejéig fent tart a felszínen. Percről percre élek, nem igazán véve figyelembe a következményeket, ennek köszönhetően vagyok egyáltalán itt. Mint aki átesett a tükrön túlra valami különös világba, de persze néha vissza is érkezem a másik oldalra. Az aztán a kellemetlenebb része. Most azonban... egyszer élek, és ki tudja, meddig. Carpe diem. Felhúzom magam. Megfeszülnek az izmaim közben, hogy aztán elernyedjenek, majd újra megfeszüljenek, míg csak alkalmam nem nyílik rá, hogy kiüljek a tető szélére lógatva a lábamat a semmi fölött. Na jó, ez túlzás. A legoptimistább számításaim alapján is legfeljebb tizenöt méter magas lehet az egész torony. Vajon mennyi időbe telik leérni onnan? Elég-e ahhoz, hogy a zuhanás egy röpke kis időre repülésnek tűnjön, vagy még azelőtt lapulnék ki, akár a prérifarkas, hogy egyáltalán felfognám, hogy a föld felé tartok szélsebesen, engedve a gravitáció ellenállhatatlan vonzerejének. Szinte már el is felejtem, hogy nem egyedül vagyok, miközben a tornyot igyekszem megmászni, hogy végül egészen a tető szélén, az eresz fölött egyensúlyozva nézzek le mélyen beszívva a levegőt. A pálcámat keresve tapogatom végig a zsebeimet, nem emlékszem, hová is tettem, vagy egyáltalán elhoztam-e.
- Hát ez legfeljebb tényleg csak egy csúnyább törésre elég magas - állapítom meg kissé csalódottan, megvakargatva a borostámat. Hm, lehet, hogy másik megközelítés kellene.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 8 9 [10] 11 12 ... 20 21 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház