Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy amolyan mindketten-tudjuk-hogy-kinek-van-igaza tekintettel nézek rá, s csak sóhajtok egyet. Hogy mit képzelek? Nézzük csak. Első ránézésre tiszta külsejű, relatív gondozott megjelenésű. A  beszéde, már amennyit hallottam belőle, nem egy elsőből kibukott börtön-porontyra utal. Láttam már olyat bőven. Ők nem magáznának, beszédük köszönőviszonyban sem áll a magyar helyesírási szótárral, illetve két másodperces gyakorisággal lenne emlegetve anyukám különböző kontextusokban.
Nála semmi. Még attól is ódzkodik, hogy jelenetet rendezzen. Talán mégse annyira hülye. Csak kamasz. A kamaszok meg az irracionalitás az olyan klasszikus páros, mint a lekvár és a mogyoróvaj. Mindenki utálja, de azért mégis összeillenek.
- Azt képzelem, hogy egy pillanat alatt idehívhatok egy biztonságit s közölhetem vele, hogy szerettél volna megszabadítani a tárcám terhétől - vágom vissza hasonló hangon, épp csak szűrve a szavakat. A közelünkben elég sokan jönnek-mennek, de legfeljebb azt hiszik, hogy veszekszem a kölykömmel vagy unokahúgommal. Amilyen sértődött-morcos arcot vág a lány, teljesen beleillene a képbe. De azért elengedem, amikor megbizonyosodom affelől, hogy hatékonyan elállom az egyetlen menekülési útvonalát.
- Vajon hány gazdátlan pénztárca potyogna ki belőled, ha kiráználak? - érdeklődve, de komoran nézem végig. - Vagy én vagyok ma az első kuncsaft? - Ha igen, akkor ez tényleg nem az ő napja. Vagy épp, hogy az övé. Még alakulhat ez másként is. Ha nem rendez jelenetet. Ha okosan méri fel a helyzetét. Ha az én emberismeretem nem vert át. Bár nem szokott. Elég alacsony a tévedési ráta, amikor az ártatlan bűnösök és bűnös ártatlanok kiszagolásáról van szó. Gyakorlatilag benne van a munkaköri leírásomban - legalábbis ha jól akarom csinálni a munkámat. Viszont ő nem épp az a földreszállt angyal-kategória. Határozottan nem nevezném ártatlannak - de még majdnem gyerek. Még nincs minden elveszve számára. Lehet, egy becsületes nyakleves és egy kis szülői szigor visszaterelgetné a tizenévesek kaotikus, de legális világába. Előbbivel szolgálhatok, utóbbi viszont nem az én feladatom. Vajon van, akinek az legyen? Van egyáltalán valaki, aki hazavinné, ha feljelentettem volna? Valaki mos utána, valaki eteti. De ez nem jelenti azt, hogy valakit érdekel is, hogy a létszükségleten túl mi van vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Úgy érzem, mintha egy hetet töltöttem volna odabent. A mugli törvényszéknek hatalmas hátránya, hogy nincs rácsatlakoztatva a hopp-hálózatra. Az épület félhomálya és a neonok zúgása eltompít, a percek megnyúlnak, mintha a gravitáció is más lenne. Más esetben egyébként imádok odabent lenni - a tárgyalások szenvedélyét, a meghallgatásokat, a bátorság-próbákat, a győzelmet. Otthonosan mozgok benne. De az esetek többségében csak zárt ajtók mögötti megbeszélések sora váltja egymást. Aztán ha már nincs kivel tartani a megbeszéléseket, akkor átmegyek az irodámba, hogy a papírmunkával is haladjak. Most is ez a helyzet. Szeretnék megállni előtte egy kávéra, esetleg enni is valamit, mert a gyomrom már csak régi legendákból ismeri az étel fogalmát.

Egy nő kezd el kiáltozni valahol az utca elején, 40-50 méterrel előttem. Még nem látom a tömegen át, de megindulok felé szaladva. Hallom a cipőkopogását, amint ő is igyekszik gyorsabban haladni, de annyira nem jön neki össze. Szlalomozva kerülgetem az embereket, akik természetesen a fülük botját se mozdítják, csak nézik a telefonjuk képernyőjét üveges tekintettel, vagy jobb esetben kíváncsian forgolódnak, hogy miért nem csinál senki semmit. Ez a baj a tömegekkel. Mindig azt hiszik, hogy majd valaki más segíteni fog.
Az a valaki más hamar beéri a nőt és a kezébe nyomja a saját aktatáskáját. Fogja meg egy kicsit, ha lehetséges. Szólni már nincs időm, visz a lendület tovább. Előttem már lazább a tömeg, így könnyebben fogom sprintre a dolgot. Néhányan csavargatják a nyakukat egy oldalsó kis utca felé, úgyhogy gondolkodás nélkül befordulok. Egy alak rohan keresztül rajta, a tűzfalak visszaverik lépteinek zaját, galambok kapnak szárnyra előtte. Az utcában kettőnk között van egy jobb oldali leágazás, ami később összeér egy másikkal, ami ugyancsak innen nyílik. Előttünk főút van, ami egyfelől tömeget, de másfelől rendőrt jelent. Behúzok jobbra és gyorsítok. Az utca végében, ahol összeér a másikkal, felkészülök a becsapódásra, ami el is érkezik. A tolvaj repül néhány métert, vele együtt én is és kicsúszunk az út közepére. Egy idős házaspár rémülten bámul minket, a nő gyorsabban reagál és remegő kezekkel kezd kotorászni a telefonja után.
Feltérdelve megállapítom, hogy a férfi elvesztette az eszméletét. Ma szerencsém van. Felveszem a hátizsákot mellőle, őt pedig a legközelebbi villanyoszlophoz húzom, háttal nekitámasztom s hátracsavart karjait a saját nadrágövével odakötözöm.
- Hölgyem! - szólok a házaspárhoz. A nőt már kapcsolták és épp suttogónak szánt kiabálással közli a helyzetet, vagyis hogy verekednek itt az utcán fényes nappal, hát ezekben egy csepp jóérzés nincs?! - Mondja meg nekik, hogy egy keresett tolvaj itt aaaz - felpillantok a falra. - 53-as számú ház előtt várja őket. - Fogalmam sincs, hogy ki ez a pofa, akit elütöttem, de amilyen gyorsan sprintelt, biztos több évnyi gyakorlata van. És nem tűnik annak a hosszútávfutó-típusnak.
Ami engem illet, megigazítom a zakómat, a vállamra kapom a táskát és kocogva elindulok azon az úton, ahol jöttem. Remélem, nem tűnt el a nő közben. Vagy nem lett rosszul. Vagy nem rabolták ki megint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Látom a szemében a végtelen szeretetet irántam, ami valahol érthető is. Nem mindennapi esemény, hogy egy ismeretlen pofa csak úgy arrébb rángat a karodnál fogva. A zsebtolvajoknak is lehetnek érzéseik - meg jogaik. Bár utóbbiakról általában fogalmuk sincs, mint az emberek többségének. Az ignorancia népbetegség. Ha még arroganciával és magabiztossággal is keveredik, akkor végképp remek kis koktél lesz belőle. Kedvencem. Ezek miatt éjszakázok annyit az irodában.
A fenyegetésére csak hitetlen, gúnyos, kis mosollyal reagálok először. Valakinek megfogni a karját, amikor épp megpróbál kirabolni, nem illegális. Önvédelemnek nevezik. És a tanúimat kameráknak. A muglik nagytestvér-szindrómája kapóra tud jönni.
- Miért fanyalodik valaki tolvajlásra, ha olyan szavakat ismer, mint az erőszakos bántalmazó? - Tényleg érdekel a válasz. Keresztbefonom a karjaim, ami általában tartózkodást jelez, most azonban bizalmat. Hiszem, hogy nem fog elrohanni, kihasználva, hogy nem tudom gyorsan megragadni újra a karját. Megpróbálhatná igazából. Jót kergetőzhetnénk az emberek között. Vajon egy sánta harmincas férfi, vagy egy adrenalinhajhász tizenéves lány nyerne? De inkább ne. Vagy ne most, ne itt. Késő van, s még a bokám is dagadt kissé.
Úgyhogy maradok a szavaknál. Lassan tanácsos adagolni, teljes szónoki gyakorlatomat nem lenne annyira jó ötlet ráborítani egyből. Ez nem egy tárgyalóterem, ő meg nem az esküdtszék. Hiába néz ilyen harciasan rám. Hiába sunyít, hiába vágja a pofákat.
- Mit lehet enni a közelben? - nézek szét, mintha épp azért futottunk volna össze, hogy vacsorázzunk egyet. Tényleg éhes vagyok, ami rendszerint nem érdekel, de most akár ehetnék is. Ő úgy néz ki, mint akire ráférne. De lehet, csak bosszúra éhezik, de azt remélhetőleg nem tálalnak fel az Arénában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kiérve a főútra, lelassulok s figyelni kezdem a tömeget. Semmi különös. A szokásos jövés-menés, újabb rablásnak, rosszullétnek, rendőri jelenlétnek nyoma sincs. Mélyet lélegzek s lassan engedem ki a számon a levegőt. Felbukkan a nő apró alakja, felém tart, úgyhogy én is megindulok az irányába. Nincs valami jó bőrben. Ziláltabb, mint én, mintha ő futkorászott volna össze-vissza. Beletúrok a hajamba, megpróbálom hátrafésülni az ujjaimmal. Még mindig kicsit lihegek, ami nálam azt jelenti, hogy fújtatok, mint egy bika. Megnyalom az ajkamat és lesímitom a nyakkendőmet. Nem épp futó-ruhában vagyok, mindenem összegyűrődött, az ingem félig kijött a nadrágomból. Épp azt próbálom visszagyömöszölni, amikor elém ér a nő.
- Cserélünk? - kérdezem elmosolyodva, s befejezve az öltözködést, leveszem a hátizsákot a hátamról s kinyújtva elé tartom. Az egészet igyekszem lazán, félvállról venni, mintha teljesen normális dolog volna, hogy valaki üldözőbe vegyen egy tolvajt, amikor nincs az egészhez személyesen semmi köze. Jó volna, ha ez tényleg ilyen hétköznapi jelenség lenne. Sajnos nem az. A tanítványaimat arra ösztönzöm mindig, hogy legyenek együttérzőek, ne engedjenek az ignorancia kényelmének, és a tudást, amit a teremben elsajátítanak, használják jóra, segítsenek másoknak vele, ha megtehetik. És alkalom mindig akad, ha keresi az ember. Akár egy ügyvéd is megteheti. Miért ne? A jog embere vagyok, logikus lépés, hogy nem nézek tétlenül egy bűncselekményt. És bárki lehet gyors szaladó, nem?
Úgy érzem, biztonságban vagyok. Egy pillanatig akár másfele is kanyarodhatott volna a történet, de nem tette. Minden rendben van. Lassan megnyugszom, bár továbbra se szűnik az az ösztönös feszültség, ami egy pillanatig se hagy ellazulni, soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Lenézek zavart mosollyal a cipőmre; sose tudtam, mit kell ilyenkor csinálni vagy mondani. Szívesen? Persze, hogy szívesen. Nem azért teszem, mert rosszul esik tenni, s efféle mazochista inklinációim volnának. A táskám pántjába akasztom a hüvelykujjam s végre felnézek rá. Hmm. Heterokrómia. Érdekes.
- Valakinek futnia kell utánuk - vonom meg a vállam, s kicsit hintázni kezdek a talpamon. - Liam Laoiseach, szolgálatára - nyújtom a jobbomat felé. A nyakamban hordott talizmán miatt értem, amit mond, s én is magyarul felelek, de amikor kiejtem a nevemet, akkor előbukkan az a galwayi akcentus. Rendszerint néhány szapora pislogás erre a válasz, amikor az illető próbálja feldolgozni a kapott információt, de az agya hibaüzenetet dob fel. Ha ő nem mondta volna végig titulussal együtt a nevét, akkor én is maradtam volna a Liamnél, az még emészthető idegeneknek is.
Az ajánlatára kissé idétlenül elnevetem magam, jobb válasz híján. Távol áll a megsértéstől, csak aztán… mi lesz, ha kérdezősködni kezd rólam? Hogy máskor is vettem tolvajokat üldözőbe? Mivel foglalkozom? Hogyan beszélek ilyen jól magyarul? Rég élek Budapesten? Tudom, hova vezethet. Hatványozottan nehezített pálya ez.
- Kínai? - kérdezek vissza teljesen értelmes módon, mint aki nem csak hülye, hanem süket is. Mindig ezt csinálom, időhúzásként, amíg kitalálok valami jobb választ. Ami érkezik is a gyomrom részéről egy hangos korgás formájában. Ez még a holtakat is felébreszti. Mosolyogva felvonom a vállaim.
- Tudok egy jó éttermet a közelben - ajánlom segítőkészen, megadva magam. Legalább ha én választom a helyet, akkor talán a számlát se fogja elorrozni előlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csak aprót nevetve lesütöm a szemem, érdemben semmit se reagálok a beszúrására. Remélem ő is ejti aztán a témát. Nyilván megteheti, hogy nem, hisz mégiscsak elutasítottam egy udvarias és nagyvonalú meghívást. Mondanám, hogy ennél jobb neveltetésben volt részem, de nem volna igaz. Mindenesetre tisztában vagyok vele, hogy ez már minimum határos a pofátlansággal, mégse vonom vissza. A gondolat, hogy valaki, akit körülbelül tíz perce ismerek, csak az én tiszteletemre egy egész ebédet legyárt az otthonában, egyszerűen arra késztet, hogy kibújjak a bőrömből, hogy kicsire zsugorodjak, míg eltűnök a lefolyó rácsai között, hogy sarkon forduljak és az előző mutatványnál is gyorsabban elrohanjak innen.
Egy vendéglő más. Semleges terület. Valaki más főz mindkettőnkre, valaki, akinek ez a munkája, nem pedig hálából teszi. Aztán ha engedi, legalább a saját részemet kifizetem - az övét nem erőltetném, ha nem akarja, elvégre ő hívott meg és egyenlő jogok meg minden -. Úgyhogy elviselem ezt a kis beszólást, megérdemlem és meg is értem.
Előre mutatok, amerről mindketten jöttünk, s meg is indulunk lassan egymás mellett.
- Ügyvéd - felelem bólintva egyet, mint aki csak most mutatkozott be, s kiveszek egy névjegykártyát a táskámból. Az egyik oldalán a budapesti irodám címe szerepel, a másikon azonban láthatatlan tintával egy mondat áll - mágusokat is fogadok. A szálkás betűk csak akkor tűnnek elő, ha az illető tudja, hogy valamit keresnie kell. Általában tudják, már amennyiben varázsló az illető. Nem ritkaság az ilyen, ha valaki mindkét oldalon dolgozik - bár kevesen kapnak speciális engedélyt rá, a legtöbb mágus számára tilos muglik között munkát vállalni. Nem lehetetlen, csak annyi utánajárás és ellenőrzés jár vele, ami ritkán éri meg bárkinek is. Közben jelzem, hogy át kell menjünk az út másik felére, ahol már láthatóvá is válik a vendéglő. Odaérve kinyitom neki az ajtót, aztán követem én is. Csak néhány asztal foglalt, már lejárt a csúcsforgalom. Tökéletes. Egy oldalsó asztalra mutatok a fal mellett, ami nincs ablaknál, de nincs is hátul a sarokban. Általában az ajtó közelében szeretek lenni, jó rálátással az utcára, hogy két falat közben is szemmel tarthassam a nagyvilágot. Most azonban úgy érzem, tartozok egy annyival neki, hogy ne az ablakot bámuljam egész végig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Figyelem a szemem sarkából, amint a kártyámat forgatgatja. Általában jók a megérzéseim. Nem mintha annyira befolyásolna, hogy az illető bír-e varázserővel vagy sem. Amíg nem ügyfél, addig igazából még szakmai érdeklődést se mutatok. Mit számít nekem, hogy az életem hány százalékát kell elrejtsem? Már csak megszokásból is a lehető legkevesebbet árulom el, azt is ködösítve. Hidegháborús időben szovjet kém nem rejtegette ennyire valódi identitását. Engem nem veszélyeztet a vörös csizma, amely a nyakamra tapos, ha kilengek a sorból, de én se járnék annyira jól, ha nem fognám be a számat. A szabadságomhoz túlságosan ragaszkodom, akárcsak a munkám során börtöntől szabadult, vagy épp börtönbe általam bekerült személyek sorsa. Az egész kártyavár elemeire hullana szét. Úgyhogy nem annyira antiszociális nyavaja miatt, hanem inkább pragmatikus megfontolásból vagyok ilyen bőbeszédű.
- Nem diszkriminálok - válaszolok mosolyogva. Igazából a mágus szó nemtelen, de megtartom magamnak most a kioktatást, ami mindig ösztönösen jön. Szakmai ártalom. Ez most nem az a pillanat. Ennyivel mindketten jeleztük diszkréten hovatartozásunkat, amit túl látványosan úgyse tudnánk Budapest forgalmas utcáin - vagy vendéglőiben - megbeszélni. Úgyhogy egyelőre a válaszom kimerül ennyiben, és csak arra figyelek, hogy hova üljünk s mit rendeljek.
A hozzánk lépő pincér, miután felvette Evena rendelését, rám mosolyog, nevemen köszönt s érdeklődik, hogy a szokásosat óhajtom-e.
- Köszönöm, de ma nem - A szokásos alatt azt érti, amit minden egyes alkalommal eszek, amióta ide járok. Nem vagyok oda az újításokért. - Kipróbálnám, amit a hölgy kért, a kacsát. És egy pohár vizet, kérem - biccentve megköszönöm, egyúttal jelzem, hogy ennyi volna részemről.
Visszafordulok a nőhöz, aprót mosolygok, amolyan mentális vállvonogatást küldve felé, aztán kinézek az ablakon. Nem, ablak nem. Lenézek az asztalra, megigazítom a tartóban összegyűrődött szalvétákat, majd a só- és bors szórókat is katonásan egymás mellé sorakoztatom.
- És mi járatban a város ezen részén? - érdeklődök, felpillantva rá, de még mindig a fűszerekkel babrálva. - Ritkán látni... nem muglikat errefele. - Ugyan a körülöttünk lévő asztalok üresek, de soha nem lehet tudni. Bár ismerem a helyet, tudom, hogy becsületes család a tulajdonosa. Ha bevallanám nekik, hogy varázsló vagyok, valószínűleg azt kérdeznék, hogy mennyire szeretném pikánsan a kacsát?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Amennyire divatos a muglik körében innen elvándorolni Nyugatra, a varázslóknál mintha pont fordítva lenne. Nyilván az is fontos tényező, hogy nekünk egyszerűbb és gyorsabb nagy távokat megtenni. Gyakoribb a kétlakiság is. Viszont valahogy nehezebb is elköltözni, teljesen idegen szokások, idegen arcok, idegen hangok, törvények.
- Miért pont itt? - A kérdésem kétélű - nyugodtan visszafordíthatja, ha úgy érzi, itt az ideje, hogy én is válaszolgassak. Remélem nem teszi. Nekem teljesen megfelel, ha ebéd közben csak róla beszélgetünk, meg esetleg valami harmadik, semleges témáról. A munkámról például nyitottabb vagyok - illetve lennék, ha tehetném. Vagy ha az embereket úgy általában érdekelné az ilyesmi.
- Egy éve én is lefutottam ezeket a köröket - jegyzem meg, hátha így majd a bürokrácia kilenc köréről kezdünk el csevegni. Arról van mit. - Hajlamosak elfelejteni kiküldeni az értesítő baglyot, érdemes kicsit felrázni őket álmukból, ha nem jelentkeznek maguktól. - Még nekem is, aki úgy érkeztem, hogy tisztában voltam a miként és hogyanokkal, nehezemre esett átlátni mindent s nem elveszni a csinovnyikok uralta rengetegben.

Érkezik neki a leves, nekem a kacsa meg a víz. Néhány pillanatra lehajtom a fejem, amíg magamban elmondom az asztali imát. Ugyanazt, amit az elmúlt harminc évben mindig, ugyanúgy, gallul - bár ha hangosan mondanám, magyarul szólnék. Furcsa lenne. Mikor befejeztem, ráérősen az ölömbe terítem a szalvétámat, s csak ezután nézek fel. Ez egy elég fölösleges szokás - mármint a szalvétaterítés -, de megszoktam, amikor mugli ügyfelekkel étkezek. Csak nem használhatok előttük suvickust. Otthon persze mehet a kanapén evés melegítőnadrágban, az más. Ott senki se látja.
- Jó étvágyat - kívánom viszont, s végre én is nekilátok az evésnek. Pont annyira csíp, mint szeretem. Nem csorog tőle a könnyem, de érzem, hogy élek. Remek választás volt, bár sok közöm hozzá nem volt azon túl, hogy rákontráztam. - Azt hiszem, bekerül a repertoárba - bökök rá a villámmal a tányérra két falat között. A repertoár eddig szecsuániból és az esetenkénti gong baoból állt, úgyhogy igazán ráfért az újítás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő