NatiMegmagyarázza, hogy is van ez, és bár még mindig vannak számomra homályos foltok, azért kezdek képbe kerülni. Remélhetőleg azért ne várja, hogy rögtön megjegyezzem az összes testvérét, meg a neveiket, vagy hogy éppen milyen magasak. Arra ugyanis nincs kapacitásom és nem csak a fáradtság miatt, de az is nagyban közre játszik. Bólogatok inkább, mintha világos lenne s mikor befejezi a mondandóját még szóban is kifejezem, hogy értettem ám - már amit.
- Világos. De akkor most utol akarod érni a bátyád vagy nem? - mert igen, a végére megint megkavar, hogy őt nem fogja lehagyni magasságban, mintha ez cél lenne. De eddig meg azt mondta, hogy zavarja a magassága... Nehéz rajta kiigazodni. Persze nincs ebben semmi fura. Lány. A lányok mind nehezen érthetőek. Egy ideig azt hittem, tudom mikor mire gondolnak, de már nem. A kérdésére meg megvonom a vállam.
- Semmi különös... - felelem, hiszen sosem gondolkoztam rajta igazán.
- Jó, hogy van valaki, akit lehet piszkálni és akivel lehet beszélgetni. De nem tudom, hogy mennyire lenne más, ha lenne egy bátyám vagy egy nővérem...
Tényleg nem tudom és már nem is fogom sosem megtudni. Persze van egy halvány emlékem Min Ji-ről, az unokanővéremről, de ő nem volt annyival idősebb és 4 évesen nem is tudja az ember a kort úgy értékelni, mint felnőttként.
Lehet, ha nem lennék ennyire fáradt, akkor beszédesebb kedvemben lennék, de egy újabb ásítást nyomok el és le-leragad a szemem. Ezt pedig Nati is észre veszi, mert kedveseb behúzza a sötétítőt, de azért még kérdezget, ahelyett, hogy hagyna. Igaz nincs jogom panaszkodni, elküldeni vagy csak szimplán megkérni, hogy maradjon már csendben, de azért örülnék, ha lassan megtenné valamelyiket.
- Eszem - motyogom halkan, és helyezkedem kicsit, hogy kényelmesebb, pihenőbb pózba tornázzam magam. A szemem épp csak egy pillanatra nyitom ki, amíg válaszolok neki, de aztán újra becsukom.
- Köszi... Elég ha csöndben maradsz egy picit - mondom immár becsukott szemmel és hogy ne érezze gonosznak a megjegyzésem egy halvány mosoly is megjelenik az arcomon. Gyorsabban ér utol a fáradtság, mint várnám, már-már félig aludva kérem még meg.
- Maradj itt velem, jó? - aztán ha tényleg kibírja és csöndben marad akkor el is nyom az álom. A szobában pedig az ő dala nélkül is, kellemes nyugtató
zene csendül. A légzésem lelassul és egyenletessé válik, az arcom is kisimul. Az ajkaim kissé szétnyílnak. Alszom. Kellemesen, nyugodtan, ahogy napok - talán hetek - óta nem.
