David

 Magam sem tudom miért, de olyan voltam, mint aki nem normális, és ez most a nálam megszokott őrültségnél is rosszabb volt. Kedvem lett volna mindenen nevetni vagy csak egyszerűen vigyorogni, mint a tejbetök. Igaz, úgy is tettem. Olyan voltam, akár az Alice Csodaországban a macska. Pontosan úgy vigyorogtam, mint ő csak én nem tűntem el. Pedig ha tehetném, szívesen eltűnnék. Nem tudom, de egyszerűen jól esne. Mondtam, hogy nem vagyok ép elméjű. Teljesen megőrültem, mintha nem is én lennék, vagy mintha dilibogyót kevertek volna az italomba vagy nem is tudom. Kedvem lenne táncolni, mindent elfelejteni, szórakozni. Furcsa, nagyon. Rossz előérzetem van, de mégsem. Olyan, mintha rajtam kívül lenne még valaki itt, de nem látok sehol senkit, csak a manókat.
- Gyerünk Elizabeth, szedd össze magad! - suttogtam magam elé, megpofoztam magam, majd újra elvigyorodtam. A manók, akik nem az én szendvicsemmel foglalkoztak, kérdőn pislantottak felém, mire én legyintettem nekik, hogy nincs semmi baj. Elmosolyodtak és csinálták tovább a dolgukat. Most már nem csak az emberek, hanem a manók is jót röhögnek rajtam és hülyének néznek. Úgy látszik, ez valami betegség lehet, hogy nem tudok nyugton maradni és normálisan viselkedni. Ujjaimmal az asztalon kalapáltam, míg a kajámra vártam, hangos puffanásra, majd csörömpölésre lettem figyelmes. Az ajtó mögül jött, amelyik be volt zárva. Felhúztam szemöldököm, ám vigyorom már csak mosollyá halványult és úgy fordultam az említett ajtó felé. Fogalmam sem volt arról, hogy mi vagy éppen ki lehet odabent. Meg akartam tudni, de szerencsére legyőztem a kíváncsiságomat, így nem mentem oda, hogy kinyissam. Nem kellett sokáig várnom és az ajtó magától kinyílt. Illetve nem is magától, hiszen egy ember nyitotta ki, ráadásul nem más, mint David. Nem szóltam semmit, csak nagy szemekkel meredtem rá és vigyorogtam. Igen, az előbb még mosolyogtam, de most már vigyorogtam. Hogy miért? Nem tudom. Talán azért, mert teljesen meg vagyok kergülve!
Először észre sem vett, ami valljuk be, jól jött. Legalább rendezni tudtam arcvonásaimat. Most már úgy bámultam rá, mint egy normális ember és csak mosolyogtam. Nagy ez a kastély, de soha nem hittem volna, hogy pont itt találkozok, ráadásul pont vele. Azért, jó volt látni, hogy nincs semmi baja és még mindig ugyanolyan rosszfiú. Persze, azért megváltozott. Kissé furán viselkedett. De ez már nem az én bajom, igaz? Attól még, szeretem. A manók végre meghozták a szendvicsemet és teámat, amit rögtön le is raktak az asztalra, de én nem törődtem vele, hanem Őt néztem. Észrevett, aminek az lett az eredménye, hogy újra elvigyorodtam. Normális vagyok én?
- Szép estét! Jól, köszönöm. És te? - olyannyira gépies szavak voltak, hogy nagyon. Nem tudom miért, de most valahogy így sikerült kimondanom, minden egyes szót. Próbáltam egy kis életet erőltetni magamba, ami sikerült is, valamennyire. Mikor megpuszilt, beleborzongtam, de nem szóltam semmit, csak mosolyogtam. Mintha minden a régi lenne, nem igaz? Hát, fogjuk rá. Sok minden történt azóta.
- Pedig igazán ismerhetnél és tudhatnád, hogy nem éppen vagyok ép elméjű - kuncogtam. Csak azért se fogok eltűnni és itt hagyni. Erős vagyok, képes vagyok bármire még arra is, hogy szembenézzek a valósággal és a félelmemmel. Viszont, a kíváncsiságom megint felül kerekedett rajtam és nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzem meg, mégis mit csinált odabent. - Egyébként, mit csináltál te ott?
Mutattam az ajtóra, majd a tea felé nyúltam, hogy megkeverhessem. Kérdem én, vajon mi lesz ebből a beszélgetésből? Tudjátok mit? Nem akarom tudni a választ. Majd meglátjuk, mi fog történni.

[Adorján]

A férfi fogadta a bemutatkozásomat és hamarosan megtudom, hogy ki is az én hős megmentőm. Úgy érzem ma van a különleges nevek találkozója. Adorján, Vanda. Talán nem minden második ismerősét hívják így az embernek. Vagy ha tévedek, akkor Isten bocsáss meg, hogy egyik volt tanárom szavaival éljek. Előszeretettel használta ezt, szinte minden órán el tudta sütni valahol. Az ő védjegyévé vált, de mi is átvettük tőle. Na de ez igazából lényegtelen.
Érdekes mosoly ül ki az arcomra, amikor a bemutatkozás után különös kérdést kapok. Hirtelen nem is tudom mit reagáljak. Nem érzem magam kínosan, de nem szeretem ha azonnal rájönnek, hogy van benne varázslatos lényi mivolt is.
- Nagymamám véla, édesanyám félvéla, én pedig értelemszerűen negyed. -
Válaszolom továbbra is mosolyogva, de rengeteg kérdés fogalmazódik meg a fejembe eközben, melyek kikívánkoznak.  
- Esetleg szabad tudni, hogy honnan jöttél rá így pár pillanat alatt? Ahogy látom nincs "zavaró" hatással rád. Ez minek köszönhető?! Ne haragudj, de ez annyira ritka, hogy muszáj kifaggatnom téged. Jaj, amúgy remélem nem gond, hogy tegezőre fogtam a dolgot. Nem tűnsz egy öregembernek. -
Szemeimben kíváncsiság csillog, és még kíváncsibban személem, amikor Adorján lepucolja a lábamat. Egy kis hókuszpók, és már semmi kosz sincs rajtam. Ez valami eszméletlen, kár, hogy én nem tudok ilyeneket művelni. Szerintem nagyon jól ellenék vele.
- Köszönöm szépen! Amúgy nem zavar, hogy egy "lénnyel" beszélgetsz? Van aki nem díjazta, hogy van bennem varázslény vér is. -
Rengeteg kérdés, és egyik butább, mint a másik. De ettől függetlenül izgatottan várva a választ teszem fel neki.

Yarista

Verocskah

Yarci

Vercsi

Yarci

Csak egyszerűen Alex

-És lőttél volna tíz gólt zsinórban? Már ne is haragudj, ezt nem hiszem el, pláne, ha nem is hajtó voltál- Húzom tovább az agyát. Kezdek belemelegedni a beszélgetésbe és a srácba is. Mintha ezer éve dumcsiznánk már itt, de közben, alighogy egy órája. Kaján mosolyomat egy furcsa érzés fagyasztja az arcomra. Kicsit émelygős, szédülős és mintha megmozdult volna a padló. Földrengés van, vagy mi a fene? Riadtan próbálok az asztal lábába kapaszkodni, és vigyázni, hogy Alex ne vegyen észre semmit.
-Ha egy rellonost leütsz, még imába is foglalják a neved a többi ház lakói, csak Yarral kéne vigyáznod, mert akkor még az is lehet, hogy én is megátkoználak. – Vigyorgok kicsit vigyázva, az előbb is akkor kezdődött a baj, amikor nevettem rajta. ~Ez valami büntetés a gunyorosságom miatt?~ Ám amilyen hamar jött a baj, olyan hamar el is múlik, de nem lenne jó, ha újra megismétlődne a röpke rosszullét. Alex figyelmét nem kerüli a nyomatékosításom, gondoltam, nem ma jött le a falvédőről, de annyira nem akarok belemenni a témába, elég amit elmondtam. Úgyis hamarosan fülébe jut a pletyka, vagy így, vagy úgy és akkor remélem, hogy újra rákérdez, mielőtt bármit elhinne.
-Nem azért dicsérgetlek, olyannak ismersz? Tudod, hogy megmondom azt is, ha mást gondolok, mint amit hallani szeretnél, akár te vagy bárki. Legyen az tanár vagy diák. Bebizonyítottam a Mugliismeret órán, de nem azért, hogy most tudjál hinni nekem. -Mosolygok és lehajtom a fejem. Kicsit talán el is pirulok, nem szeretném, ha ezt észrevenné. Mert bár, ami a szívemen, a számon, de érzelmi ügyekben szemérmes vagyok.
-Tudod, nem nagyon találkoztam még olyan sráccal, aki akkora hatással volt rám, mint te, és nem mondom meg, hogy ez pozitív vagy negatív.- Mondom és kinyújtom rá a nyelvem. Aztán megint elkap a szédülés. Ezúttal talán látványosabb a műsor. Igyekszem palástolni a kétségbeesést az arcomon. ~Biztosan csak fáradt vagyok, túl hajszoltam magam vagy valami ilyesmi. Lefekszem és holnapra el is múlik.~ Nyugtatom magam, gondolatban.
-Figyeled a pasast? Mi vagy te? FBI?- Kacagok óvatosan, már a fejem se a régi, mintha ezer darázs költözött volna bele. Kezd melegem is lenni, ezért kibújok a kis kabátkámból. ~Jól befűtöttek ide.~ Alexre nézek.
-Neked nincs meleged? Úgy fűtenek itt, hogy mindjárt leizzadok teljesen.- Kortyolok párat a teámból, a folyadék jól esik, bár biztosan szerencsésebb lett volna valami jegeces ital.
-Azért Felagund messze van Kékessytől. Egy lapon nem lehet őket említeni. Nincs bajon a tanárnővel, de azért az öreg jóval tapasztaltabb. És legalább nem volt unalmas a Bájitaltan óra..- Ezúttal már a saját viccemen se tudok nevetni, annyira rosszul érzem magam. Alex kérdése is csak mintha valami zárt ajtón keresztül jutna el hozzám. Az arca is olyan furcsa. Hol eltűnik, hol megjelenik. ~Ez valami új bűbáj, de hol tanulta?~ Ez az utolsó értelmes gondolat, ami megjelenik a tudatomban, aztán elsötétül minden és elájulok. Ha van egy kis szerencsém, a fiú lesz olyan ügyes, hogy elkap.

4. forduló

Vercsi

- Ó, hát ne haragudj, véletlen volt. - kuncog a lánnyal együtt, mert jól számított. A navinés is kineveti saját magát, ezt viszont szereti bennük, hogy nem olyan sértődékenyek. Talán meg is könnyebbülhetett a másik miközben  szembe leül vele a rellonos, és Vera szemeit kezdi figyelgetni. Yarista a szemeket kedveli igazán, sok mindent meg tud állapítani belőlük, ráadásul szereti az ívüket figyelni, na meg a csillogó tekinteteket. Hátratekint miközben jól szórakozik a lány előadásán. ~ Nos, ő nem Bonnie, őt elérte a kétes hírnevem. De inkább mondjuk valósnak, hiszen mégiscsak tudja mindenki, hogy ki vagyok. ~ Büszke magára, bár tény, hogy ezt a hírességet nem kizárólag a kviddicsnek köszönheti nagy bánatára. Tényleg sok manó nézegeti őket, de amint hátrafordul a rellonos, gyorsan kereket oldanak, a bátrabbak pedig úgy tesznek, mintha csinálnának valamit.
- Azt mondta, hogy Széles Verocska, igaz? Akkor Széles tanár úr az apád? - azt is hozzáteszi gondolatban, hogy Aliyaah, meg az anyád lesz, ha minden jól alakul. Azóta nem találkozott a lánnyal, de nagyon reméli, hogy már kezd rendeződni körülötte a helyzet. Na, meg azt is, hogy nem jönnek utána majd az apja megbízottjai, hogy visszarángassák a lányt a szülőföldjére.
- Csak felesleges kör lett volna, és úgy is szimpatikus vagyok, ahogy te is nekem. Szóval kár a szócséplésért, hogy megkérdezzem. - vállat von somolyogva, miközben Havaska meghozza az ételét, amiért egy tükördarabbal lesz gazdagabb.
- Hogy én? Éhes vagyok. Meg most értem vissza Svédországból az edzésemről, kicsit... - itt elszisszenti magát hosszan - elbeszélgettem az egyik játékostársammal. Mivel ő elég jól betintázott, még haza is kísértem, és csak aztán jöttem vissza, ráadásul a helyen nem volt kaja. Itt viszont a leves vár rám, ha megbocsájtasz, el is kezdem. - bár nem vár engedélyt, de azért megkérdezte és már hozzá is lát. Miközben olyat fejen vág, mint aki mindjárt élvezettől nyúl ki a finom leves hatására, Vera még egy bocsánatkéréssel is előhozakodik.
- Tudom én, hogy jó vagyok hozzájuk. Kedvelem a hegyes fülűeket, például azért, mert ha rendes vagy ilyen nagyon finom levest csinálnak. Egyébként jó étvágyat, ha még nem mondtam volna. - kanalaz tovább, szokás szerint, szinte már művészien habzsolja be a kaját. Hiába akarna ő simán enni, a már belenevelték a szép étkezési szokásokat.
- Mesélj valami jót szép szemű, mi újság a navinébe? Ott egész sok barátom van. - két kanalazás között kérdez, miután lenyelte az ételt.

Yar

Elérkezett a fiú második órájának az időpontja, egészen pontosan, vagyis majdnem teljesen pontosan három héttel az ezelőtti után. A múltkor, mivel kicsit elvetette a fiú a súlykot, nem is kicsit, inkább jobb kifejezés a közepesen erősen, így remélhetőleg most már tisztában lesz az alapkövetelményekkel.
Julianna a szokásos helyen várja a fiút, és mosolyog, mikor belép, köszön, és érdeklődik. Visszafogottság, és tisztelet árad az előtte álló fiúból, ami elég nyomós bizonyítéka, hogy igenis tanul. Ezután megáll előtte, és egy rövidke sétára hívja.
- Ígérem mindenre választ fogsz kapni, csak ne olyan sietősen. Tehát az, hogy miét kaptad a 10 sort, amit, hozzáteszem, nem hittem volna, hogy időben megkapok, szóval azért kaptad, mert ez a dolog nem csupán arról szól, hogy irányítsd a levegőt, vagy más esetben a tüzet, vagy vizet, földet. És az órai, számodra plusz kiegészítő anyag el is kezdődik, így a többi kérdésedre is válaszolok.
Bólint, majd egy domb tetején ül le, nyugodtan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A levegő körülöttük áramlik, érezni, hogy nem magától. Olyan, mint a gömbben a múltkor, ami most elő is kerül, a fiú előtt lebegve. De ennyire még ne rohanjunk előre.
- A feladatod annak is tökéletes kezdete volt, hogy megtanuld, az elementalisták, mint ami te is leszel, félig már vagy is, nem csupán irányítanak, hanem higgadtak, meggondoltak, tisztelettudóak, türelmesek. Ez persze nem mindenkinél alakul ki, vagyis nem akkora mértékben, azonban a visszafogottság, és a fentiek egy olyan dolog, amit nagyjából mindig alkalmaznod kell. A humor, és kisebb csipkelődések beleférnek, egy bizonyos kereteken belül.
Ha valamit majd nem ért a fiú, akkor még egyszer el fogja majd mondani, azonban a gömb már fehéren világít, jelezve, hogy itt az ideje a tanultak megvalósításának. A tanárnő is felé mutat, és még szavakkal is biztat.
- Itt a múlt óráról már ismert gömböd. Lássuk, hogy megy a múltkori feladat!

/jelnleg, mivel hf volt, a te döntésed, hogy és miként sikerül./

Elemi Mágia óra (2nd) - Erdős Tanárnő (szigorúan így, nehogy megint baj legyen)

A tanárnő kedvesen fogadja az ifjú rellonost, aki készségesen átadja neki a kívánt büntetőfeladatot. Meg is lepi a tanerőt, hogy Yarista elkészítette, de éppen ráért, persze nem ez volt az igazi indok. Hanem inkább az, hogy tanulhasson tovább, mert ez mégis csak egy különóra volt, ha innen elküldik vége a tanulásnak, míg a sima óráról maximum kiküldik és jöhet újra. Nos, ezt a lehetőséget ő nem szerette volna elpuskázni, de ha már azt mondták neki, hogy egy kicsit humor belefér, akkor miért ne...
- Rendben, akkor majd csak picit csípem meg tanárnőt, amennyire csak szabad. - mosolyog, de felteszi mindkét kezét, kifelé nyitott tenyerekkel, hogy ennyi volt, befejezte a humorizálást. A kioktatást figyelmen kívül hagyja, de azért úgy tesz, mint aki nagyon kellemetlenül érezné magát, és elfogadja a rá kirótt intelmeket.
- Értem, és elnézést, majd visszafogom magam. - mondja bűnbánóan, de lehet tudni, hogy most csak Julcsi néni miatt mondja, és nem gondolja komolyan teljes szívvel. Aztán jön a feladat, és továbbra sem mosolyog. Nem igazán sikerült az otthoni gyakorlás, csak pár alkalommal tudott úrrá lenni az elemen.  Egy kicsit megmozgatja a tagjait, ellazítja magát, majd behunyja a szemeit. Erősen koncentrál az elemre, ahogy odalép hozzá, majd kinyitja a szemeit és próbálja maga köré édesgetni a levegőt, még az ujjait is használja. Egy kis mosoly kúszik az arcára, mert a levegő köré fonódik, majd pár másodperc múlva megzabolázatlanul becsapódik a falba. Yar elsavanyodott arccal engedi le a kezét és pillant a tanárnőre.
- Hát, még nem igazán megy, de igyekszem. Elég sok mindent vállaltam magamra és... - de aztán csak legyint, nem magyarázkodik tovább. Keveset tudott gyakorolni a kviddics mellett, ráadásul ugyanez a helyzet a non-verbális varázslattal is, bár az sokkal jobban megy, nagyjából tízből hatszor bezárja és kinyitja a lakatot, szóval mondhatjuk, hogy ahhoz van érzéke. Persze a pálcamágia egyik legjobbja az évfolyamában, azzal még hobbiból is szokott varázsolgatni, gyakorolgatni a bűbájokat. De egyelőre Elemei Mágiából eddig terjed a tudása, azonban azért van itt, hogy jobb legyen. Tudta, hogy nem fog minden elsőre menni, szóval nem ideges és nem csalódott, csak a tanerőnek mutatja ki igazából, hogy nem elégedett. Igen, talán ezek a jó szavak az érzéseire.

Vercsi

Úgy néz ki, hogy Yar mellétrafált. Ez azért is lehet, mert fogalma sincs, hogy hány éves, vagy hogy hogyan is néz ki Adorján, de egy tippnek jó lehetett volna. Nos, nem jött be.
- Á, bocs, nem ismerem a professzort, csak tudom, hogy itt tanít. Ja, hogy te gyerek? Jobb is így, majd meglátod, a legtöbb felnőttben csalódik az ember. A gyerekek legalább megmondják, hogy mi bajuk veled. - húzza fel a vállait egy rövid időre, majd kényelmesen hátradől a székében, de csak egy pillanatra.
- Nem. De ezt ne vedd sértésnek, csak ismerem a diákokat, akik ha jól neveltek nem járkálnak takarodó után a kastély falai között. - finoman rákacsint Verára, hogy kár próbálkoznia ilyenekkel. Viszont a leves túlságosan vonzó, ám mikor egy újabb kanállal merítene, a navinés leányzó elcsaklizza tőle az adagot. ~ Hát ez fájhatott kis szívem, én forrón szeretem ezt is. ~ kuncog magában és egy ironikus mosoly ül ki az arcára.
- Ugye, megmondtam. Havaska nagyon jó hozzám. Persze, hogy forró, te kis lopós. - elkuncogja most már magát, nem bírta bent tartani a nevetést. Nem sajnálja a lányt, hiszen ő volt a szemtelen, mondjuk nem is zavarta, hogy beleevett a kajájába. Jópofa volt és tetszik neki, hogy nem kis mimóza.
- Szóval nincsenek barátaid, pedig egész jó fejnek tűnsz innen. - kicsit elhajol oldalra és úgy figyeli a lányt. - Meg innen is. - felkacag a mókázás miatt, majd ő tovább eszi a levesét, nem is fújja. Ő szereti, ha ilyen forró és minden egyes újabb kanállal, szinte feltöltődik.
- Hát csinálj valami baromságot és tudni fogják, hogy ki vagy. - megvonja a vállait az öniróniára.
- Ha nem lenne Bonnie, még ötletem is lenne, hogy mit. - kuncog fel két kanalazás között, a leves pedig szép lassan de elfogy.

Yarci

Baba <3

Unottan álltam a bálon, igazából nem igazán élveztem a dolgot. Tulajdonképpen csak azért mentem el, mert Vera és pár kollégám ragaszkodott hozzá, hogy kicsit kimozduljak a szobámból, és reszt vegyek valamiféle társasági eseményen. Igazából egyedül ácsorogtam, és bár néha odajött pár diák köszönni, vagy éppen felém nézett egy-egy tanár, alapvetően mégsem volt túl érdekfeszítő senki társasága, és ezek a csevejek nem is tartottak különösebben sokáig.
Aztán valaki megfogta a karomat. Először nem is értettem, ráadásul szinte erőszakosan rántott el engem egy irányba egy kéz, és nem is tudtam mire vélni a dolgot. Elégedetlenül néztem az alak felé, ám a gondolatai nem tükröztek rossz szándékot, sőt... Szinte úgy éreztem, mintha imádatot sugározna az illető felém. A gondolatvilág pedig, nos... Különösen ismerős volt.
Mintha egy tőrt szúrtak volna keresztül rajtam, elsőre úgy hasított végig a testemen az adrenalin. A szívem kétszer olyan gyorsan dobogott mint általánosságban, csak a puszta ötlettől, a picinyke kis lehetőségtől... Teljesen kikészültem. Kutattam az illető arcát, de a szemek túlságosan ismerősek voltak. Akárhány közül felismertem volna őket, ahogyan a hangot is, amit szinte nem is a szájából, hanem a fejéből hallottam ki, annyira koncentráltam rá. Ali itt van. Ahogyan rám zuhant és szinte szétnyomott a felismerés, csak pislogtam magam elé. Szóra nyitottam a számat, de aztán becsuktam, nem tudtam, hogy mit csináljak. Pörögtem és forogtam vele, egészen ameddig véget nem ért a zene.
Éppen csak az aktuális szám végét vártam ki, aztán egy szempillantás lekaptam róla a maszkot, mert bár teljesen biztos voltam benne, hogy ő az, mégsem lehettem teljesen biztos.
De amikor megláttam az arcát, szinte a könnyek is majdnem kicsordultak a szememből, éppen hogy megálltam. Megfogtam a karját, magamhoz vontam és megöleltem, aztán elkezdtem húzni, ki a rét szélére, ahol már nem voltak bálozok. Két percig némán sétáltam a parti területének széle felé, majd megálltam, megfordultam és ránéztem.
- Ali... Hogy kerülsz ide? -

Halloween-i móka
Alexocska Cuncimókus

Bonnie temetőben való bolyongását éppen azzal szakítja meg, hogy elindul felfedezni merre is van a bál. A helyszín a réten elhelyezkedő töksátor, de további tudomása egyelőre nincs a helyről. Elképzelései éppenséggel akadnak a cicajelmezbe bújt szépségnek. Elindul a sötétségben, és körbe-körbe tekintget. Először csak fényeket lát, amik elég halványan pislákolnak még csak. Közeledve már kiveszi a félelmetesebbnél félelmetesebb töklámpásokat is, további fényt ad még a hold csodás fénye, elmereng pillanatokra a holdba bámulva, majd ténylegesen a sátor bejárata felé veszi az irányt.
Két bejárati lehetőséget lát meg, az egyik egy pókhálós még a másik egy hóhérszobros ajtó. Valami áldozat vagy adomány féle szükségeltetik működéséhez. Nem tétlenkedve egy zacskó cukorkát helyez, el majd belépést nyerve a sátor belsejébe veszi az irányt. Belül a dekoráció igazán halloween-i és borzongató. Pókhálós lampionok, és faragott töklámpások, minden a halloween színeiben pompázva. célállomásának az italos részleget jelöli ki, odafelé menet valami kisebb bukkanóban megbotlik, és majdnem hasra esik.
~Nagyon ügye vagy! Ess hasra…~ Mérgelődik magában majd egy pohár eperlevet önt magának, ami vörös mintha vért inna. Kortyolgatva körbesétál, a jelenlévőket figyeli, majd a bent zajló eseményeket. Kellemes báli hangulat, félelmetes öltözékű emberekkel.
Egy kis időre megállt a zene, és az estével, kapcsolatos információkkal lett gazdagabb. A zene újraindítását követően, a gondolataiba volt temetve.
~Nem hinném, hogy egyedül szenvedek ezzel a ruhával, főleg így látva a többieket, mindenki jelmezesen jól érzi magát, én vagyok egyedül, aki folyton beakad valamibe, bennragad valahol..~ Éppen folytatná, mikor hirtelen élesebb zeneváltás következik be, nekiütközik az asztalnak és leönti magát.
-Gratulálok..te..te..áá – pirít magára majd a háta mögé nem figyelve kezdi letörölgetni magát.

Szivem <3

Yarista

Csendes, szélcsendes délután volt. Nyugalom mindenhol. Csak éppen Sharlotte-nak akadt olyan kedve, hogy elindul a faluba. Újra. Nagyon sokat szokott a faluban bóklászni szabadidejében. Ha nincsenek órái akkor is, de ha oka van odamenni, akkor még jobban szereti csodálni a panorámát, a házakat, az utcákat. Minden alkalommal azt érzi, hogy ez új neki, pedig már hetek óta a faluban lakik. Talán majd megszokja, addig is csodálkozva tekint végig a házsorokon minden egyes alkalommal.
Mostani sétája leginkább a Fő utczára terjedt ki. Csak bolyongott, járkált oda-vissza, nézegette a boltok kirakatait.
Egynél megállt.
~Pillangó-varázs Étterem és Teaház.~ mondta ki gondolatban, amit olvasott. Aztán gondolkodott pár pillanatig, és bement. Ha már ennyire járkálós kedvében van, ide is be kellett néznie.
Tehát belépett, aztán gyorsan keresett magának egy asztalt. Pár pillanatig azt is nézte, mintha életében nem látott volna asztalt. Pedig a házukban is sok található. De az nem olyan, ez valamiért más volt. Leült, majd kezébe vette az étlapot. Nézegette, sokáig. Nagyon sokáig. Már ha 3 perc folyamatos bámulást egy papírlapra soknak lehet mondani.
Mint ahogy szokott, most is elmerült gondolataiban. Nem tudta eldönteni mit rendeljen. Ez elég sokáig húzódott, mert amíg gondolkodott, elméje továbbszőtte a gondolatait, és a végén már azt sem tudta, min kezdett el gondolkodni.
~Saláta, vagy marha-bélszín?~ visszhangzott fejében. De hát egyszeri alkalomként megengedheti magának, hogy ne az alakjával, hanem a finom falatokkal törődjön. Még pár pillanatot habozott, majd a lapot letéve intett a pincérnek, aki azonnal ott is termett.
-Egy adag marha-bélszínt, ezzel a bizonyos cikóriás körettel, valamint egy pohár narancslét. Köszönöm.-mondta el rendelését.
~Fú, te jó ég....Na mindegy...próbálkozni kell...Nem fontos az alakom...Majd futok reggelente és kész.~győzködte magát, hogy helyesen döntött, bár ő sem tudta, hogy sikerült-e.

Elemi mágia 1. óra

Enikőnek nem volt ideje belemerülnie az olvasásba, mert a tanárnő megjelent az  ajtóban, majd intett neki, hogy kövesse. Gyors léptekkel követte a tanárnőt, aki bevezette őt egy különös helyiségbe. Miután Erdős tanárnő leült a fűbe, Enikő is hasonlóképpen tett, közben szüntelenül forgatta a fejét, és igyekezett mindent megcsodálni.
A tanárnő egy pergament nyújtott Enikő felé, amit a lány az ölébe fektetve gyorsan átfutott, majd a felé nyújtott pennával a lap aljára írta a nevét. Mosolyogva nyújtotta vissza a pergament, és izgatottan várta a folytatás.
- Nem gondoltam volna, hogy valaha is elemi mágus leszek- kezdett bele a mondókájába.- De nagyon örülök, hogy a mágiának ebbe az ágába is belekóstolhatok. Nem gondolom, hogy olyan hihetetlen dolgokra leszek képes, de úgy érzem, hogy örömömet fogom lelni a tanulásban és szívesen fogok ide járni...
Enikő beszéd közben végigmérte a tanárnőt. Szimpatikus, fiatal nő volt, aki minden bizonnyal remek tanár is.
- Izgatott vagyok és lelkes- arcán széles mosollyal újra a tanárnő felé fordult.- Szeretném mihamarabb elkezdeni a tanulást.
Enikő mélyeket lélegzett. A levegő ezen a helyen tiszta és friss volt, ezért az embernek az az érzése támadhat, mintha a természetben ülnének.
- Milyen gyakran fogunk találkozni?- kérdezte.- És év végén ebből is vizsgáznom kell majd?

Vercsi

- Ha lesz időm ilyenekre, majd csatlakozom. Remélem eléggé le fog foglalni a kviddics, hogy csak aludni és játszani, meg edzeni tudjak. - megvillannak a szemei, mert ha eddig nem volt Vera előtt nyilvánvaló, akkor most már megtudta, hogy Yaristát mindennél jobban csak a kviddics érdekli. Felnevet a Felagundról alkotott véleményen, még egy kis leves is kifolyik a száján, amit azonnal letöröl egy ki tudja, hogy honnan előkerült tiszta szalvétával. Igazából ösztönös volt a mozdulata, ahogy odanyúlt, talán Havaska hozta még ezt is a rellonos celebnek.
- Ne már, mert megfojtasz. - nevet tovább. - Vén kujon? Inkább elismerésre méltó, hogy meg tud még fogni ennyivel fiatalabb nőket, pedig ő aztán elég mormogi medve. Adorján - ha hívhatom magunk között így -, tudom, hogy nem vén kujon, mert... - itt egy pillanatra eszébe jut, hogy nem kéne pletykálkodnia, nem tudja, hogy mit tud és mit nem Aliyaah-ról Vera - ...halottam ezt-azt még tavaly. - fejezi be gyorsan, és rápillant a lányra, hogy akar-e még valami köpködőset mondani, de aztán befalja a következő adagot. Vera tovább bizonygatja, hogy ő jó gyerek, Yar pedig nem áll le vitatkozni vele. ~ Nekem tökmindegy szivi. ~ Üzeni a szemeivel is, és hogy nyomatékot adjon az üzenetnek még vállat is von.
- Rendben, a forró csoki a kedvencem, szóval ezt az ígéreted biztosan be fogom hajtani Verocska. - elvigyorodik, majd befejezi a leves éltüntetését. Ahogy figyelni kezdi, a lány rájátszik a stírölésre, amit Yarista rendkívül szórakoztatónak talál.
- Látod, még modell is lehetsz, amatőrnek ügyes vagy. - bókol egy picit, majd mintegy varázsütésre megjelenik egy manó, aki nem más, mint az előbb távozott Havaska. Két forró csokit oszt ki a vendégeknek, majd elviszi Yarista elől a tányért, ha pedig Vera is megette már, akkor az övét is.
- Köszi, te vagy a legtündéribb manócska! Artúr után persze, mert még megsértődne, tudod... - javítja ki magát, a kis manónak pedig felcsillantak a szemei.
- Őt mikor hozod el bemutatni? - kérdezi kíváncsian, de Yarista erre a választ nemigen tudja.
- Majd valamelyik szünetben megpróbálom becsempészni, de nem lebukni ám... Még bajom lenne belőle. - az, hogy a manóknak is lehet belőle bajuk, már nem említi, mert úgyis magára vállalná a lehetőséget és behazudna az érdekükben valamit. Széles mosollyal távozik Havaska, a fiú pedig újra Verának szenteli az áthelyezett figyelmét.
- Bármi,ami kilóg a sorból. Gyújtsd fel Jim bá' irodáját például. Az elég feltűnő... Bár... Te jó kislány vagy, szóval ez nem lehetséges... - morfondírozik. - Vagy járj egyszerre két pasival és szembesítsd őket véletlenül egy zsúfolt helyen... Hidd el, lesz aki megjegyzi a neved. - kuncog, és óhatatlanul Amira jut eszébe. Na meg Mck.
- Ha tanácsot akarsz ilyesmiben, keresd a navinében MacKenzie-t, másodéves. Ő aztán tud ilyen furmányos dolgokat... - ajánlja fel a barátja segítségét. ~ Na azt hiszem, hogy az tuti lenne! ~ kuncog magában és belekortyol a forró csokiba.

Eugene leül egy félreeső zugban - ilyesmit találni nem olyan könnyű egy olyan típusú helyen, mint ez a földalatti ivó. Elhalad néhány korábban érkezett alak mellett, akik azonban nem törődnek különösebben vele. Figyelmüket jobban leköti az italuk. Néhányan magányosan üldögélnek, mások társaságban merülnek épp fojtott sugdolózásba vagy alkoholgőzös némaságba.
Mielőtt Eugene leül, leveszi a fölöltőjét, és felakasztja egy falba vert szögre, amit a kiszemelt asztal közelében pillant meg. Miután helyet foglalt, a pultos egy sanda pillantással méri végig valószínűleg azt próbálván kitalálni, akar-e rendelni is valamit az új vendég. Mivel azonban Eugene nem viszonozza a szemkontaktust, a pultos figyelme egy alig látható vállrándítást követően elterelődik másfelé.
A baglyok, amiket Eugene kapott, nem tartalmaztak egyértelmű utasítást arról, mit is kellene tennie jelen helyzetben. Mindössze eddig a pontig nyújtottak ugyanis segédletet. Innentől a férfi magára van utalva. Mivel fogalma sincs, hogyan tovább, pár perc múltán kissé kényelmetlenül kezdi érezni magát. Jobb híján a belteret méri fel, s próbál valami támpontot találni, ami a továbbiakhoz nyújt segítséget. Egyelőre azonban semmi szokatlant nem fedez fel vagy bármit, ami nyomra vezetné. Ez már csak azért is kellemetlen, mert nem időzhet itt sokáig. Nem lenne épp biztonságos Budapesten tölteni a nappalt.

Sharlotte

Fruzsina

A lány átkai természetesen nem találták el a szellemet. Mivel valami olyan dologról beszélünk, amely fizikailag eleve csak tűz fényében jelenik meg, akkor tudja megérinteni az embereket és a tárgyakat, és fordítva, így természetesen ilyenkor az átkok sem hatnak rá. Olyan mint bármely szellem, az átok keresztülsuhan rajta, s nem tesz kárt benne. Ám talán majd ha Fruzsina elér a tűzhöz, és ott találkozik szembe az egyébként nem túl csinos hölggyel, akkor megy valamire a pálcájával.
De sajnos az a helyzet, hogy Fruzsina kezdheti érezni, hogy mivel ellőtt csak úgy négy varázslatot, nem érzi éppen a legfittebbnek magát. Az ember erejével nem véletlenül kell spórolni, a mana nem játék, az ember pedig legyengül, ha túl sokat próbálkozik. Na persze azért nem kell a lányt félteni, nem fog összeesni végkimerülésben, ám varázsolni most egy ideig csak korlátozottan tud majd, egy-egy könnyebb varázslatot, nem csak úgy össze-vissza, elővigyázatosság nélkül, s ezt ő is érezheti magán.
Mindenesetre a lény ugyan észrevette Fruzsina próbálkozását, mégsem nagyon törődött vele. Ezek a szellemek test nélküli formában ártalmatlanok, azon kívül, hogy gyújtogatni kezdenek... Ám a tűz közelében szinte megőrülnek, és bolondok módjára viselkednek. A szellem pedig már visszatért a tűzhöz és a könyvek tépkedéséhez, a kérdés egyedül annyi, hogy a Rellonos lány mit lép.

Ötödik halloween-i feladat

Ahogy megtörtént a negyedik feladat befejezése is, a lány mosolyogva vette át a papírokat a diákoktól. Megint letette őket lefordítva, aztán hümmögött párat.
-Az ötödik, és egyben utolsó feladat pedig nem más, mint egy egyszerű, mászkálós csokikéregetés. Húsz percetek van arra, hogy a falubeliektől csokit kérjetek. Kopogjatok be mindenhova, de óvatosan, nehogy berángassanak benneteket... Életmentőnk sajnos nincs. Amint lejárt a húsz perc, egy igen hangos, és félelmetes farkasüvöltést fogtok hallani. Ide vissza kell jönnötök hozzám, a kiérdemelt csokikkal foglak várni titeket -mosollyal az arcán meglebegtette a papírokat, jelezve, hogy nem felesleges volt a munkájuk, és megkapják a csokit, amit megérdemelnek. -Óra indul!

//Azt kérném, hogy ne írjatok be sehova, nem igazán működne a dolog, hszben írjátok le, hogy merre mentetek, hova kopogtatok be, stb., a csokik számát bízzátok ide. //

'Lizbeth

Mit csinálok én itt? Ahogy másztam kifelé a kuckószerűségből, egyre csak ez járt a fejemben.
Pillanatokkal később, mikor Elizabethet megláttam, ismét ez a kérdés hangzott fel bennem, csak sokkal erősebben. Most vajon mit gondolhat rólam? Egy kamrából másztam ki, miután az egészet összedöntöttem és igen, úgy nézek ki, mint aki nincs teljesen magánál. Bár az a mosoly az arcán nagyon összezavart. Mintha Ő a helyzet magaslatán lenne, élvezné, sőt, tetszene neki, hogy így látjuk viszont egymást. Remek, mondhatom. Kis hatásszünet után végül feltornáztam magam a földről, és ahol tudtam, ott leporoltam magam. Ahogy odamentem hozzá, és robotszerűen egy puszit nyomtam az arcára, amit nem viszonzott, még jobban megzavarodtam. Elléptem tőle, majd kezeimet keresztezve megfogtam a pulóverem alját, elkezdtem húzni fölfelé és végül kibújtam belőle. Pólómat gyorsan lehúztam a hasamon, mert a fölötte lévő anyaggal együtt kissé följebb csúszott mint kellene. Odavágtam a kardigánt az egyik padra, mert hirtelen.. nagyon melegem lett.
- Én is. Egy kicsit talán melegem van, de nem vészes.
A válasz eleje nem volt teljes mértékben igaz, mivel kissé szét vagyok csúszva mostanság. De a második fele eleget tett az igazságnak. Barna bozontomba túrtam ujjaimmal, majd dobtam a következő témát. Nem lepett meg a válasz, ismertük már egymást nagyon jól, szóval egy pár válaszát szinte előre meg tudtam volna jósolni.
- Ó, hát persze. Aki engem ismer, az biztosan csak a vigyorgóból szökhetett meg.
Próbáltam elütni egy elég lapos poénnal ezt az épelméjű dolgot, majd míg ezt kiböktem neki, már le is ültünk. Ő a szendvicse elé, én meg Vele szembe. Egyik kezével elkezdte kevergetni a teáját, majd egy váratlan pillanatban, mikor pont másfelé révedtem el, felkuncogott halkan. Féloldalas mosolyra húztam a számat, fogaimat kicsit kivillantva ezzel. Jajj, ez a nevetés, ez az arc, ezek a szemek, ez a lány..
- Hogy mi? Jaa, hogy ott. Hát, tudod a szokásos. Valahova ki kellett mennem WC-re. Oké, oké, nem. Nem tudom mit csináltam, vagy mit akartam ott benn.
Amióta megint cserben hagytam a lányt, sokszor azon kapom magam, hogy fogalmam sincs, mit csinálok. Erre se tudnék normális, elfogadható magyarázatot adni, hogy mi a rákért másztam be oda. Tényleg nem tudom. Ahhoz volt kedvem, de ez meg úgy hangzik, mintha most engedtek volna szabadlábra az őrültek házából.
Egyik kezemmel felkönyököltem a régimódi asztalra. Eleinte az államat támasztottam a tenyerembe, majd végighúztam a kezem az arcomon, a hajamon, és végül a tarkómon állt meg. Az ujjaim hidegebbek voltak, mint számítottam rá, és ahogy hozzáért hátul a bőrömhöz, kirázott a hideg és felállt a szőr a karomon. Arcom lefelé nézett, tekintetemmel viszont a barna prefektust fürkésztem. Ha elhagynánk a bájcsevejt, vajon mit mondana? Sohasem lesz velem többé olyan őszinte, és okot adtam rá. Nem egyszer. Talán végleg el kéne engednem, és nem mindig visszatáncolni hozzá megkeserítve ezzel az életét. Minél jobban kínzom, annál nehezebb lesz minden elválás. De.. Bármennyire is akarnám Őt, lehet, hogy nem ezt szánták nekünk odafent. Talán mindkettőnkre vár még valaki más, aki még mélyebb érzelmeket fog kelteni benne is és bennem is. Bár az szinte képtelenség, ennél jobban nem tud senki se szeretni..Szóval még mindig szeretem? .. Ez egy gyilkos szerelem. Mindkettőnket megölöm azzal, hogy szeretem. Ennek a gondolatnak a végére érve egy mélyet sóhajtottam, majd ismét a lányra tekintettem.
- Bocs. Mondtál valamit?
Akár mondhatott is, nem tudom. De inkább mondja azt, hogy nyugi, semmit, minthogy aztán valamire ne válaszoljak.

Vanda

Nem kellett túl sokáig várnom, Vanda ugyanis hamar és készségesen válaszolt. Igazából meglepett. Bár várható módon tényleg elkezdett kérdezősködni, hogy honnan tudom a származásával kapcsolatos dolgokat, ám csak a válaszadás után tette ezt meg. Készségesebb volt, mint amire számítottam. Én úgy gondoltam, először majd a kérdését szegezi nekem. Úgy tűnik tévedtem valakivel kapcsolatban, ezen pedig derültem egy jót, ugyanis ilyesmi meglehetősen ritkán fordult elő velem. Mindenesetre lelkesen "ühümmöztem" és bólogattam miközben elmagyarázta, hogy hányadrészt véla. Aztán persze válaszoltam a kérdésére.
- Legilimentor vagyok. Nem tudom ismered-e a kifejezést, ez afféle... Olvasás az elmében. Gondolatolvasás, érted. Így aztán én különösen hamar érzékelem az elmémre kibocsátott dolgokat, mint például a te eredendő bűbájodat. És mivel ez a szakterületem, azt is tudom, hogyan védjem meg az agyamat az olyan hatásoktól, mint amilyeneket te általában a férfiaknál elérsz. Egyébként pedig nem gond, tegeződjünk. - dünnyögtem szórakozottan, miközben a lányt szemléltem.
Éreztem, hogy rendkívüli lelkesedést váltott ki belőle az, hogy rám nem volt hatással. Érdekes, az ember pont hogy azt gondolná, hogy annak örül, hogy le tudja nyűgözni a férfiakat. De nem, Vanda éppen attól lett boldog, ha ez nem sikerült neki. Azt hiszem, értettem az okát ennek a kissé fordított szemléletnek. Elvégre, ha valaki már egy tucat férfival találkozott aki csak gy bomladozik utána, az biztosan nem lehet sem izgalmas, sem túl jó abban az esetben, ha ő nem érdeklődik egy cseppet sem az illető után.
- Nincs mit. Ugyan már. Láttam már nálad sokkal durvább dolgokat is, el sem tudod képzelni. Addig jó, amíg még ember fejed van. Rád azért nem mondanám, hogy kifejezetten fura volnál. - nyomtam meg a "fura" szócskát, miközben még mindig mosolyogva magyaráztam neki. Kezeimet közben kényelmesen a zsebembe csúsztattam, úgy fürkésztem a lány tekintetét.
- Itt laksz a faluban? - kérdeztem, ugyanis a kastélyban még sosem találkoztam vele. Bár nem jegyeztem meg minden egyes embert, akit láttam már életemben, azért ez a vélás dolog biztosan feltűnt volna, szóval kétségem sem volt afelől, hogy Vandával még nem találkoztam. Szóval inkább kérdeztem.

Halloween
Amanda,
aki még nem tudja, hogy ő bizony Thirteen.:)

Yarista

A rendelést elintézte, aztán várt, hogy megérkezzen az étel. Addig is újra kezébe vette az étlapot és vizsgálni kezdte. Végig ment minden ételen és átgondolta hogy szereti-e vagy nem, próbálta ezzel elütni az idejét. Azonban a betűkre való csodálkozását megszakította egy hang. Beszéd hangja, méghozzá hozzá irányított beszéd. Először csodálkozik, aztán leteszi a papírlapot és megszólal.
-Szia. Hát... Hogy hívnak?- próbál nem feltűnően meglepődni a történéseken, bár nem nagyon sikerül neki. Nem tudta nagyon kezelni a helyzetet, de ez van. el kell fogadni és alkalmazkodni kell.
-Én Sharlotte vagyok, Sharlotte Johanson.- mutatkozik be, mivel mindig  próbál kedvesnek és barátságosnak tűnni. Közben persze eszébe jut, hogy egy feltett kérdésre nem válaszolt. Elég rossz a memóriája néhány pillanatban, de nagy nehezen sikerült rájönnie, hogy mit kérdeztek tőle.
-Elvileg mindjárt megkapom a szép nagy adag marha-bélszínemet a salátával és a narancslét.-tájékoztatja új beszélgetőpartnerét a lány. Közben erősen gondolkozik.
~Ki ez, mit akar, miért jött ide, miért vagyok én itt,mikor jön már a kaja?~ fut végig az áradat az agyán. Végül is természetes, hogy ennyi minden kering most a fejében. Egy ilyen letámadás után... Aztán hamar feleszmél, hogy nincs egyedül, és ki kéne zökkenni a kis világából. Miután ez megtörtént kedves mosolygással tekintett a fiúra, és próbálta végigmérni, hátha ismeri valahonnan. Persze ezt látatlanul tette. Végül rájött, hogy nem ismeri, de tovább mosolygott rá.

Elemi mágia - 1 felvonás

Amint az órámra pillantok, az ajtó nyitódása üti meg a fülem, s én felé fordulva a tanárnőt pillantom meg, ahogy belép a terembe. Finom, de mély meghajlás kíséretében üdvözlöm, a sűrű bocsánatkérésére pedig csak megrázom a fejem, jelezve, hogy nincs miért aggódnia, inkább én érkeztem korábban. Teljesen időben vagyunk.
Amint Erdős tanárnő megindul előre, követem, s a ligetes terembe belépve becsukom magunk mögött az ajtót. Nincs túl sok időm nézelődni e varázslatos helyen, csak egy pillantást vetek a körülöttem lévő fákra és virágokra, ugyanis a professzornő hamar egy papirost nyom a kezembe, szólván, hogy írjam alá. Miközben fél füllel hallgatom, magam is elolvasom a rajta álló betűket, hogy aztán a pennát ujjaim közé ragadva könnyedén írjam alá a kellő helyen. Ugyan tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal, és természetesnek találom őket, mégis figyelmesen olvasom végig a sorokat még egyszer. Nem szokásom semmit sem félvállról venni.
- Nincs kérdésem, Tanárnő - nyújtom vissza a pergament, s húzom ki magam, hogy most már minden figyelmem rá szentelhessem. Szavaira elmosolyodom, de nem fűzök hozzájuk semmit. Kedvesnek találom, hogy ilyen törődő, miattam azonban igazán nem kell aggódnia, én se vagyok az az aggódós fajta. Legalábbis ilyen téren nem. Az utóbbi időben főleg.
- A nonverbális varázslatot még odahaza elsajátítottam - említem meg futólag, nehogy ebből a későbbiekben még félreértések szülessenek, és mosolyogva pillantok a tanárnőre. Aztán át is veszem tőle a gömböt, hogy mihamarabb bele is kezdhessek a munkába. Akkor már nem kell sietni, de nem is érdemes halogatni a dolgokat.
Biztosan fogom kezemben az átlátszó levegővel telt gömböt, s érdeklődve, kellemes érzésekkel telve pillantok rá. Nem izgulok, nincs lámpalázam, és nem is töröm a fejem azon, hogy mit kellene tennem. Ahogy Erdős professzornő is mondta, csak a megérzéseimre hallgatok. A gömböt nézegetve és forgatva az ujjaim között, mély nyugalom áraszt el, először még csak tudattalanul rendeződik légzésem, majd tudatosan figyelek rá. Beszív... és kifúj. Hamarosan a szabad kezem is felemelkedik, és a rekeszizmom tájékára helyezem, hogy még jobban átérezhessem a helyes légzés ütemét. Közben kis időre a szemem is behunyom, s elképzelem, ahogy a gömb is lélegezni kezd, akárcsak én. Benne a levegő kavarog, szelíden áramlik. Pillantásom újra a gömbre irányítva tovább gondolom a dolgot, s örömteli mosoly húzódik arcomra, ahogy érzem, nem fér kétség hozzá, hogy a gömbben lévő levegő egy és ugyanaz velem. Szinte érzem, ahogy simogatja az arcomat, mintha engem ölelne, és körülöttem táncolna.
Rezzenéstelenül figyelem a gömböt, egyre derűsebben, látom, ahogy benne a finom részecskék életre kelnek. Aztán egy újabb érzés hatására, gondolván, hogy egyelőre ennyi elég lesz, pislantok egyet, s megszüntetem a kettőnk közti kapcsolatot. Szakítva a gömböcskével ezúttal a tanárnőre pillantok, mosolyogva, az előbbi érzések örömétől részegítve, de kötelességteljesen. Kíváncsian várom a véleményét.