Annamari és a négy kismacska
éjjel | a nappaliban | x


Pompás. Macskaszitter megoldva. A kis navinés eddig is szabadon járhatott-kelhetett volna izgalmas otthonomban, most remélhetőleg bátrabban teszi majd. Eddig olyan illemtudó volt. Bejelentette magát meg kopogott meg minden. Ellentétben a legtöbbekkel. Most talán beáll a sorba. Nem bánnám. Nyugodtan lehet ide hivatlanul betoppanni, hiszen nem tud senki olyan pillanatban érni, ami bármelyik félnek kínos lenne. Túl hamar megérzem, hogy közelednek, akármit meg tudok szakítani.
Látom csalódottságát a nevek hallatán. Nem mondom különben, hogy hatalmas megfejtések lennének. Hogy nevezzünk el négy valamit? Hát másik négy valamiről-valakiről. Mennyire egyedi! Lehettek volna akár The Beatles tagok, évszakok vagy égtájak is. Szerintem viszonylag jól jártak. Mondjuk az első verzió is ütős lett volna. Akárhogy is, pontosan tudjuk, hogy attól még, mert valakit hívnak valahogy, meglehetősen hamar rajta maradhat az eredeti megnevezésének torz változata vagy éppen egy olyan, aminek semmi köze az alaphoz. Nem kell emiatt félni.
- Mind fiú szerintem - bólogatok. Ilyen idős korban simán be lehet ezt még nézni, ahogy utánaolvastam, viszont amennyire én megvizsgáltam őket, mind az. Márpedig ugye én picit jobban be tudok tekinteni lények biológiai felépítésébe.
- Nem muszáj attól még - állok elő tőlem várható, szabadelvű véleményemmel a neveket illetően. Minden további nélkül fogom Porthost Porthosnak szólítani akkor is, ha kiderül, nőstény példány. Erről jut eszembe, hogy ivartalaníttatni is kell majd őket meg még ezer a tennivaló. Mondjuk ezek arrébb vannak.
Nyugodt, semmitmondó vonásokkal figyelem a szundikáló szőrpamacsokat, zavartalanul piszkálgatva, simogatva őket. Athosnak megbirizgálom a fülét, mire megrebegteti azt. Meg persze nem ébred. Jól elleszünk mi szerintem.