Ügyfélfogadási idő
Hétfőtől csütörtökig: 8:00 - 16:30
Péntek: 8:00 - 14:00
Szombat és vasárnap: zárva

A Hivatal sürgősségi ügyek végett 24 órás ügyeletet biztosít!
Bogolyfalva Minisztériumi Kirendeltsége a Boglyas téren, a város központjában áll. Már első ránézésre kiütközik az épület nemesi mivolta, ami nem véletlen egybeesés. A Cebrovszky család hagyományozta ugyanis az akkoriban még falu címet viselő településre ezt a kedves kúriát, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Impozáns, kastélyra emlékeztető megjelenése azonban ne tévessze meg az ügyintézni vágyókat: a belső kialakítás minden tekintetben modernizált és kényelmi, funkcionális célokat hivatott szolgálni. Ezen kívül az évek folyamán rengeteg átalakításon és ebben az évben renováláson is átesett. Ezáltal nem csupán a belső elrendezés, hanem a külső is jelentősen megváltozott, köszönhetően az új polgármester és a Tanács tagok áldásos munkájának.
A Hivatal épülete előtt található továbbá egy aprócska szökőkút is, melyet virágágyás vesz körül. A parkban mind a kirendeltség dolgozói, mind az ide érkezők megpihenhetnek, kellemesen, szabad levegőn tölthetik ebédidejüket, illetve élvezhetik a Boglyas tér nyüzsgő látképét is.

  
Az ajtón belépve rögtön a recepcióval szemben találhatjuk magunkat, ahol általában két, de nagyobb ügyféligény esetén három kedves hölgy igyekszik eligazítani az ügyintézni vágyókat a Hivatal rengetegében. Noha az épület éveken keresztül labirintusszerű mivoltáról volt híres, így üdítő változás lehet ez a fajta letisztult, egységes megjelenés. A recepciótól nem messze ugyanis egy információ tábla ismerteti, hogy az osztályok hol helyezkednek el a kirendeltségen belül. Fontos információ továbbá az is, hogy a recepció mindkét oldalán egy-egy kandallót helyeztek el; az egyik kizárólag a személyzet részére fenntartott - a Minisztériumba való utazást biztosítandó -, a másik viszont a falusiak számára is elérhető, így könnyedén tudnak közlekedni Bogolyfalva és Budanekeresd között.
Az épület jobb szárnya teljes egészében az Auror Kirendeltség fennhatósága alá tartozik, ahhoz külön recepció és ügyféltér is tartozik. Azonban a bal szárny az egyéb ügyek és szakosztályok területe. Itt lehetséges az okmányok intézése, valamint egyéb ügyek bejelentése és kivizsgáltatása, amennyiben szükséges.
A polgármesteri iroda az emeleten található, csatlakozik hozzá egy erkély is, tulajdonképpen nevezhetjük a Hivatal lelkének is. Ezen túl a Tanács tagjai is külön termet kaptak: az emeleten balra kanyarodva található a letisztult helyiség, ahol a város vezetői nyugodtan leülhetnek megtárgyalni a település további sorsát. Ebből kifolyólag, aki a tanáccsal kíván egyeztetni, az megteheti a félfogadási időben, mely minden esetben összecseng a polgármester hivatalos, szabad félfogadási idejével. Különös méltánylást érdemlő ügyek esetén előzetes időpont egyeztetése szükséges.

Titkárság
>> Recepció
>> Titkársági iroda
>> Mágikus Gondnokság

Varázslény-felügyeleti Főosztály, Bogolyfalvi Kirendeltség
>> Bestia Tagozat
>> Szellem Tagozat
>> Kártevőügyi Tanácsadó Iroda

Máguskapcsolatok Főosztálya, Bogolyfalvi Kirendeltség
>> Nemzetközi Varázsjogi Hivatal
>> Nemzetközi Varázskereskedelmi Felügyelőtestület
>> Tolmács Iroda

Mágikus Közlekedésügyi Főosztály, Bogolyfalvi Kirendeltség
>> Hoppanálási Vizsgaközpont

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=551768#post551768][b]Hollósi M. Karolina - 2015.12.10. 13:12[/b][/url]

Karolina nem erre számított. Valahogy benne van, hogy neki az emberek általában örülnek, jó, ha kontaktust létesít másokkal. Erre itt ez a szürke hivatalnok, aki még az iroda berendezésének is nagyobb figyelmet szentel, mint a lánynak. Nem érti, hogy most mi történik. Valamiféle próba része lenne a dolog? Vagy Osztrovszky mindig ilyen? Nem ezeket hallotta róla. Nem sok információval rendelkezett korábban a munkaerőről, de azt pletykálták rendes ember. Lina most csak egy arrogáns bunkót lát maga előtt, aki – talán azért mert annyira el van szállva magától – egy pillantásra se méltatja a másikat. Mikor úgy tűnik, hogy arra sem reagál, amit mond, egy pillanatig ökölbe szorítja jobb kezét, hogy aztán egy mély levegővel kiengedje. Nyugalom.
Osztrovszky válaszára kicsit félrebillenti a fejét, úgy tekint rá. Persze, szemkontaktus még mindig nincs. Bal szemöldökét enyhén megemeli ahogy válaszol.
- Nos, meg kell mondjam, hogy a mondatokat az elmúlt pár perc szülte, semmi köze sem volt korábbi hosszas órák tanulásához – Próbálja menteni a menthetőt. Vagy nem. Tényleg nem magolta be a szöveget. Egyszerűen benne van, hogy a családdal sok dolgot el lehet intézni. Nem készült ő rá erre a mai napra, ami talán nagy kár, mert akkor elmésebb válaszokat adhatna most. Amint Osztrovszky az asztalához lép, Lina követi tekintetével a mozdulatait. Rápillant a papírokra, majd ismét a férfi arcára. Csak nézne már rá, menten megnyugodna, hogy normális emberrel van dolga. A szemén keresztül annyi mindent meg lehet tudni egy emberről, de a férfi nem enged ki semmit magából, a védőfalai mögé pillantani lehetetlen.
Mielőtt ismét válaszolna ugyanarra a kérdésre, pár pillanatig elgondolkodik. Tényleg, miért is akar a minisztériumban dolgozni? Amit az előbb mondott igaz volt, de nem teljesen jött szívből. Mégis hogyan mondhatna ki lelke mélyéről előásott válaszokat egy szobornak, aki csak kérdez és bírál, de magából semmit sem mutat? Végül megszólal, hangjában ezúttal némi izgatottság is felfedezhető.
- Az izgalom. A tárgyalások, és az, hogy megfigyelhetem az emberek viselkedését. Lehet őket elemezni – ennél jobb most nem telik tőle. Említhetné még a kapcsolatokat, meg azt, hogy szereti használni a szépen megfogalmazott mondatait, mert felsőbbségérzetet keltenek benne. De vannak gátlásai, mindent nem mond ki rögtön. Most ősszel döbbent rá, hogy milyen érdekesek is tudnak lenni az emberi viselkedésmotívumok, ezért mondja inkább csak ezt. Nem tudja megfelelő-e a válasza. Nem lát bele a férfi fejébe, nem tudja pontosan mit is várna tőle.
- Azt remélem, mint minden más gyakornok, gondolom. Szeretnék tapasztalatot szerezni, trükköket ellesni. Pontosabban belelátni, hogy mivel is jár ez a munka. Kipróbálni magam, mert a kísérletezésnek most van itt az ideje – egy pillanatnyi szünetet tart, majd még nagyon, nagyon halkan hozzáteszi az utolsó mondatot. Szinte suttog. - És mert ahogy látom magára ráfér a segítség – Nem is hiszi el, hogy ezt tényleg kimondta. Nem tudja, hogy meghallotta-e vagy sem, de azért szemrebbenés nékül bámul Osztrovszkyra. Az arcára tekint, hátha valamikor megtöri a jeget. Azt, hogy Karolinát szinte tárgyként kezelje. Csak egy újabb tételként a gyakornoklistában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=551773#post551773][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.12.10. 14:11[/b][/url]

Még végighallgatja a gyakornoknak készülő kisasszony vétóválaszát, majd elfordul az ablaktól. Nem a mozdulat nehéz, hanem a döntés: elszakítani pillantását a tájtól, ezzel esélyt adva annak, hogy elszalaszthassa őt. Mert mi van akkor, ha felbukkan a távolban, és felnéz a régi, szúette ablakra, arra várva, hogy ő ott álljon, és visszanézzen rá. Mi van akkor, ha éppen abban a pillanatban találkozhatna tekintetük, de ő nincs ott, mert feladta és hamarabb fordult el. Talán csak egy másodperccel korábban, mint kellett volna. Csalódottsága mélyről jövő sóhajában tör felszínre, egyedül az ad némi biztonságot, hogy tudja, ha Karolina majd kilép az irodából, ő visszaáll az ablakhoz, és újabb esélyt ad neki. Maguknak.
Széke megreccsen, a háttámla nyikorog, ahogy leül. Nem dől hátra, a kényelem helyett egyenes háttal keresgél a megsemmisült iratok között. Pálcáját kezében tartja, és amit menthetőnek tart, azt nonverbális bűbájjal megtisztít, és Fanni ajándékcsomagja mellé tesz. A papírhalom gyarapszik, lassacskán stósszá gyűlik. Közben Karolina is megszólal, de hangjában hiába bujkál izgalom, olybá tűnik, hogy a férfit ez sem érdekli. Arca semmit nem árul el, vonásai kemények, ajkai vonallá préselődnek.
Az igazság azonban az, hogy kíváncsi arra, amit hall. Kíváncsi és elégedett. Hollósi kisasszonyban van lehetőség, és bár ezt érkeztekor, s első válaszával ügyesen titkolta, második nekifutásra már engedi felfedni önmaga egy kis szegletét.
- A családja nem érdekel - érces hangon jegyzi meg, visszautalva a lány első válaszadására. - Nem az apja nevével fogok együtt dolgozni, hanem önnel. Nálam semmit nem jelent az, hogy ön aranyvérű, és az édesapja kolléga. Erről megkérdezheti Neviczky kisasszonyt is.
Más esetben, ha nem is nevetve, de mosolyra álló szájjal fejezte volna be ezt a mondatot. Rávigyorgott volna beszélgetőpartnerére, de most - bár nem vallaná be még magának sem - nincs ereje hozzá. Hivatalosan beszél, és pálcája segítségével visszavezeti az asztalon szétfolyt tintát a feldőlt kalamárisba. A csomag melletti stószra felkerül az utolsó szerződés is, és már éppen egyetértően bólintana, mikor Karolina váratlanul továbbfűzi gondolatát.
A férfi megáll a mozdulatban, keze a papírhalom tetején marad, álla felemelkedik, pillantása az őt fürkésző szempárra esik. Tekintete szürke, a szemei alatt egyre mélyülő karikák húzódnak, arca beesett. Pillantásában benne van, hogy a másik ezzel most túl messzire ment, ajkai azonnal megkeményednek, arccsontja erősebbnek hat.
- Ha gyakornok akar lenni, javaslom a továbbiakban mellőze a személyeskedést. Ebbe az irodába dolgozni járunk, nem lelkizni - feleli, hangja hűvös, ám nem árulkodik indulatról, nem is haragszik a szemben ülőre. Tekintetét azonnal elválasztja a kék szemektől, hogy jobb gyűrűsujjára függeszthesse őket. A karikragyűrű ott ragyog. - Tehát - megköszörüli a torkát, mielőtt folytatná. - Erre a válaszra vártam. Szívesen alkalmazom önt gyakornokomként. Kíván próbanapra jönni a jövő héten, vagy majd csak jövőre találkozunk?
A szemkontaktus csak egy pillanatig élt közöttük. Konstantin jobb kezét az ölébe ejti, hüvelykujjával gyűrűjével kezd babrálni. Szemei az asztal szélén álló csomagra merednek, nem tud ránézni a lányra. Nem tud belenézni a kék szemeibe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=551786#post551786][b]Hollósi M. Karolina - 2015.12.10. 15:08[/b][/url]

Némán figyeli a férfi rendet teremtő mozdulatait. Aztán beszél. Ha a férfit érdekli is a mondandója nem mutatja semmi jelét. Az összepréselt ajkak azt az érzést keltik, hogy talán nem is tetszik neki amit hall. Karolinát ez azonban nem rettenti el, mert ha elkezdte, akkor végig is mondja. Amennyit elmondhat így elsőre. Majd elhallgat, hogy figyeljen a válaszra. Homlokát kicsit összeráncolja, mikor rádöbben, hogy tulajdonképpen mennyire tetszik neki Osztrovszky hozzáállása. Nála mindenki tiszta lappal indul, és bár Lina szereti aranyvérűségét, attól még nagyon becsüli azokat, akik ezen felül tudnak emelkedni. Osztrovszkyhoz kell lenni valakinek, nem elég az, ha van neved. Neked, magadnak kell bizonyítani. És ez elnyeri a lány tetszését, még akkor is, ha magának nem feltétlen vallja be.
- Értem. Majd megérdeklődöm – bólint egyet. Most kifejezetten tisztelettudóan hat. Ismeri Neviczkyt, nem személyesen, de tud róla, hogy kicsoda a lány és a családja sem idegen előtte. Felkeltette a kíváncsiságát, így biztosan megkérdezi majd Osztrovszkyról. Érdekli, hogy más gyakornoknak mi lehet a véleménye.
Be kellett volna fejeznie a mondatot ott, ahol úgy tűnt, hogy befejezi. De késő, mert már kimondta. Osztrovszky pedig biztosan meghallotta, mert kezei megmerevednek a levegőben. Karolina nem is mer pár pillanatig levegőt venni, érzi, hogy most talán elvetette a sulykot. Eddig olyannyira hivatalos, érzelem nélküli volt a társalgás, hogy most szinte tapintható a feszültség pár perce. Ám az ostrom, hogy csak egy pillantást is kapjon, sikeresnek látszik. Egészen halványan hátrahőköl a lány a tekintettől, annyira... szürke. Konstantin arcából kiolvasható, hogy nem éppen áll az élete magaslatán. Nyugtalanul néz a lány; megfordul a fejében, hogy talán most szúrt el mindent, és a férfi mindjárt felordít, hogy 'kifelé!', de ez szerencséjére nem történik meg. Mert a hang ami válaszol egyszerű közömbösséget mutat. Semmi több, nincs is benne harag, mire Lina meglepetten pillant rá, majd rendezi vonásait. Ez a közönyösség rosszabb, mintha utálat lenne. Lina kitartó, és a férfi hamarabb fordítja el a fejét. A lány óvatosan követi a pillantását. Gyűrű. Gyorsan elkapja a szemeit, és zavartan lesüti őket, ahogy válaszol.
- Rendben. Nem fog előfordulni ismét, elnézést. – Ismét feltekint. Nem tudja, hogy Konstantinnak van-e családja vagy sem. Egyre inkább érdekli őt ez a különös figura, kihívás lesz mellette dolgozni.
- Köszönöm – egy egészen halvány félmosoly pillanatnyi emléke jelenik meg Karolina arcán, amit a férfi nem láthat meg, hacsak nem éppen akkor néz fel, ami nem valószínű. - Igen, szívesen jönnék próbanapra. Melyik nap lenne megfelelő önnek? - Cseppnyi izgalom csendül a hangjában, hiszen most először lesz gyakornok. Az érzés nem a férfi személyének szól, hanem magának a ténynek, hogy ő ilyen komoly munkát fog végezni. Úgy érzi ez a beszélgetés a végéhez közeledik, de nem kezd el öltözködni, megvárja, míg Konstantin mondja ki az elbocsátást. Kivételesen most mondana még néhány szót, hogy mennyire örül a lehetőségnek, de egyelőre jobbnak látja hallgatni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=551816#post551816][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.12.10. 18:06[/b][/url]

Ő maga sem tudja, hogy gyakornokai miként vélekednek róla, hogy mit mondanak a háta mögött, hogy édesanyja csuklik-e olykor. Biztosan. A szülei... teljesen kiment a fejéből, hogy még haza is kell mennie. És még Célestine-nel is beszélnie kell az életében beálló, tartósnak ígérkező változásokról. Már rég szólnia kellett volna neki, de addig, míg esélyét látja annak, hogy viszontlássa őt, ha csak az ablakból is, képtelen bárkinek is beszélni róla. Senkinek, semmi köze ehhez. Ez az ő dédelgetett titkuk, a saját kis életük, csak az övék.
Hetek óta egyedül van. Eleinte észre sem vette, hogy nem hallja felesége finom lépteit, nem hallja szöszmötölését, vagy a konyhában csörömpölni. Ő csak ült a dolgozószobájában, pepecselt a hibás szerződésekkel, válogatta az iratokat, rendezgette hivatali életét, és nem vette észre, hogy a hétköznapi, szeretett hangok elnémultak. Fel sem tűnt neki, hogy Katherine már alig jár haza. Aztán egy éjjel, azután, hogy tizenkét óra munka után, égő szemekkel beesett az ágyba, hosszasan beszélgettek arról, mi lesz ezután. Hiszen sohasem látott anyósa súlyos betegsége miatt régóta ápolásra szorult már, Katherine bátyjára pedig aligha lehetett számítani. Hát ő járt el hozzá. Elment, és mire a férfi hazaért, ő is megérkezett. Először csak egy-egy este maradt ki. Konstantint ezeken az éjjeleken a dolgozószobájában, az íróasztalán érte az álom. Később napok, végül hetek teltek el nélküle. Csend borult a házra. Mi lesz ezután?
- Rendben - elhomályosodó, távolba révedő tekintettel felel, Karolina hangja ridegen rántja vissza a jelenbe. Rábólint a hallottakra, majd hátradől a súlya alatt újra meg újra megnyikorduló támlának. Jobbjával rákönyököl a karfára, ujjaival az állát beterítő borostát simítja végig.
Ha aznap éjjel nem mondja el neki, hogy Fleur nem jöhet el többször hozzájuk, legalábbis, ha ő is ott tartózkodik, akkor talán nem megy el, vagy ha el is megy, akkor is hazajön. Ha jobb ember, körültekintőbb, figyelmesebb férj lett volna, ha vigyázott volna rá, akkor most lenne kedve élni.
Tudja, hogy nem jön vissza. Ha az édesanyja egy nap meghal, az a leheletnyi, alig látható esély is végleg odalesz, ami most a férfi egyedüli reményforrása. Ha az asszony meghal, Katherine soha többé nem jön vissza, és bármit is érezzen, örökre elengedi a kezét. A mellkasában érzi, a lelkében tudja, hogy az éjlény nem bírná végignézni, ahogy ő is eltávozik. Megöregszik és egyedül hagyja. Nem szabadott volna ilyen önzőnek lennie, magához láncolnia őt, gúzsba kötni a lábait.
Nagyot nyel, többször megköszörüli torkát, s az állán szánkázó ujjait megremegő ajkai elé emeli. Mély levegőt vesz, köhög néhányat, csak hogy képes legyen megszólalni.
- Jövő hétfő, reggel hét óra. Ne késsen - mondja, és egy újabb pillanatra a fakó bőrű lányra emeli elpárásodott tekintetét. - Úgy látom, most nem hozott magával semmilyen iratot. Kérem, a következő alkalomkor legyen önnél minden személyes okmánya, ezenkívül igazgatói engedély, és egy motivációs levél, melyben részletesen taglalja jövőbeli elképzeléseit, és hogy miért kíván itt gyakornokoskodni. Ha nincs kérdése, mára végeztünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=551891#post551891][b]Hollósi M. Karolina - 2015.12.10. 19:04[/b][/url]

Még nem érzi teljesen otthonosan magát az irodában. Nem az a fajta lány, aki pár perc után megtalálja a helyét egy új helyiségben. Idő kell neki, míg beleszokik. Most sem érzi magát kényelemben, és rá is jön, hogy miért. Olyan, mintha betolakodott volna ide; be Konstantinhoz, aki úgy tűnik, most teljesen máshol jár. Ha esetleg régebb óta ismerné, megkérdené, hogy hova merült el, de a korábbi letorkollás után, még mindig az a meglátása, hogy egyelőre jobb némának maradnia. Mikor Osztrovszky válaszol valahonnan nagyon messziről jön a hangja. Talán nem is tudja mit mond. Karolina meglepve tapasztalja, hogy az érzés, ami egy pillanatra elfogja, az a sajnálat a férfi iránt. Ezt azonban gyorsan el is hessegeti. A mufurc hivatalnok nem olyannak tűnik, aki kér bárki sajnálatából. És Lina nem is akarja sajnálni, főjön csak meg a saját levében. Kicsit ugyanis még mindig sértettséget érez a férfi  viselkedése miatt. Ha nem lenne ennyire büszke talán hamarabb túllépne a dolgon. Újra eszébe ötlik a gyűrű. Biztos valami nő van a dologban...
- Köszönöm a lehetőséget, pontos leszek – bólint egyet nyomatékosításként. Valahonnan el kell kezdeni az egészet. Ha ez a dolgok alja, akkor majd szépen lassan megmássza ezt a létrát. Már annak is örül, hogy nem csak az iskola monoton unalma várja. Amióta Eliza elszökött neki nincs sok elfoglaltsága szabadidejében, ez legalább leköti majd valamelyest. Kíváncsian pillant az elhomályosodott szemekbe. Nagyon úgy tűnik neki, hogy nincs a helyzet magaslatán. Még az is elképzelhető, hogy az jár a fejében, hogy Lina tűnjön már el innen.
- Okmányok, engedély, motivációs levél. Meglesz! - Ismétli el tulajdonképpen csak magának, hogy az emlékezetébe vésse. Ezt a találkozást nem fogja elfelejteni, Konstantin elég erős benyomást tett rá. Nem mondaná, hogy feltétlen pozitívat, de nem is kifejezetten ellenségeset. Még ő maga sem tudja eldönteni. Majd gondolkodik rajta az elkövetkező héten. Úgy tűnik, hogy akkor ezzel meg is van, és akármilyen morcos is ez az ember itt előtte a lány boldog, hogy megfelelt a kritériumoknak végül. Feláll a székről, és felveszi a kabátját meg a sálat is. Pillantása még egyszer végigfut a férfin, az asztalon lévő alakuló renden, aztán az ajtóhoz lép.
- A hétfői viszontlátásra, további szép napot! - köszön el udvariasan, majd lenyomva a kilincset kisurran az ajtón. Majd felsóhajt.
- Kérdésem pedig ezernyi lenne. De elsőnek legalább elmesélhetné mi bántja ennyire. Úgyis össze leszünk zárva egy kis ideig – Motyogja maga elé a folyosó szürkeségének. Sajnálja. Nem szabadna, de valahogy megesett rajta a szíve. Azt hitte ő ennél közönyösebb az emberiség iránt. Összehúzza a kabátot, és folytatja útját a kastély felé.

//Köszönöm a játékot!^^ //

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=552031#post552031][b]Hollósi M. Karolina - 2015.12.10. 22:48[/b][/url]

Ma reggel bizony kipattantak a szemei, mikor meghallotta az ébresztő hangját. Tegnap sokáig forgolódott este, sehogy sem jött álom a szemére. Nem tudja, mi lehetett az oka, de talán összefüggésben van azzal, hogy megint mufurc urasághoz kell mennie. Na, nem mintha annyira rossz lenne, magára vethet csak, ő választotta éppen Osztrovszkyt. És a férfi mára hívatta be. Pótolni kell az okmányokat. Már tegnap este szépen összeszedett mindent és egy fekete mappába rakta őket. Egy hét alatt könnyedén elintézte az igazgatói engedélyt is, az is ott lapul a többi szükséges papír között. Amivel kicsit megszenvedett az a motivációs levél volt. Megírta, túl egyszerűnek érezte, így kidobta. Aztán újra. Akkor meg kacifántos lett, és túl sok érzelem volt benne. Meg kellett találja az arany középutat a túl hivatalos, és túl személyes között. Csak reméli, hogy sikerült neki.
Karolina bizony olyasvalaki, aki sokat ad az öltözködésére, így ma reggel is belebújik szép, sötétkék ruhájába. Igazság szerint szinte minden elegánsan hat rajta, van egyfajta megjelenése a szőkének. Még akkor is, ha ezt nem mindenki veszi észre rögtön. Ezúttal is kabátba bújva hagyja el a kastélyt, egy pár szelet kenyér elfogyasztása után. Meg persze a kávé. Az nem maradhat ki, és különben is a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Pontosan érkezik meg a hivatalba, és rögvest indul is az irodába, miután mondja a portásnak, hova jött és miért. Előbb-utóbb majd biztosan megjegyzi őt. Gyomrában lakozó enyhe görccsel áll meg az iroda ajtaja előtt. Nem tudja, hogy mire számítson. Konstantin legutóbb elég közönyös volt. Most ugyan fel van vértezve ellene, felkészültebb, de mégsem tudja milyen lesz ma a férfi. De úgy döntött, hogy fáradsága ellenére igyekszik a legjobbat nyújtani. Mint ahogy mindig mindenben. Két koppanás után be is nyit.
- Jó reggelt! - köszön rögtön, a hangja leheletnyit fáradtan cseng. Belépve egy kifejezetten rendezett, szép iroda tárul a szeme elé. Kivéve a másik asztalt – feltételezi, hogy Váradié lehet –, azon sok minden van, nem éppen rendben. - Hű – szalad ki a száján a meglepettséget kifejező szócska. Igen, egészen más ilyen fényben látni ezt a helyet. Osztrovszkyra pillant, aki a változatosság kedvéért az ablaknál áll. Felsóhajt. Ezek szerint minden marad a régi. Remek. Elkezd beszélni a hátának.
- Elhoztam az iratokat, ahogy kérte – mondja, majd a mappát óvatosan teszi le a férfi asztalára. Aztán ismét felé fordul, és vár. A nagy meglepettségben még a kabátot is magán felejtette.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=552239#post552239][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.12.11. 23:24[/b][/url]

Két koppanás az ajtón, és pontban reggel hét órakor belép rajta Hollósi kisasszony, leendő gyakornoka. Az ablakban álló férfi pislog néhányat, majd kiszáradt, égő szemeit egy hosszú pillanatra lehunyja. Kint még sötét van, a hivatalhoz vezető járdát megvilágítják az önműködő lámpák.
- Múlt alkalommal háromszor kopogtatott - köszönés helyett, dörmögve jegyzi meg. - Most csak kétszer.
Szavai céltalanul lógnak közöttük a levegőben, a lány talán nem is érti, ezt ő miért jegyzi meg. Nem is baj. Hagyja, hogy a csend megtelepedjen a helyiségben, és mindkettejüket átjárva, csontjukig hatoljon. Szemeit közben visszahunyja, szemhéja alatt - bár nem várja - végül megpillantja a sötétségben őt. Semmiből előtűnő alakja elhalványodik, fakó arca kétségbeesett. Óceánszín szemeiben tobzódik a félelem.
Konstantin nagyot nyel, s kifújva a torkát fojtogató feszültséget, mély levegőt vesz. Fél elhagyni a kopott párkányt, mégis elfordul az ablaktól, és határozott léptekkel az asztalához sétál. Mozdulatai magabiztosak, ügyel arra, hogy Hollósi kisasszony ne a múltkori meggyötört énjét lássa. Már akkor sem szabadott volna engednie, hogy a levitás végzősben vele és magánéleti problémáival kapcsolatos gondolatok ébredjenek.
- Talán foglaljon helyet - az asztalra tett mappáért nyúl, s azzal mutat a lány melletti székre. Tekintete Karolináét keresi, és ha megtalálja, fogait összeszorítva tűri, hogy az megbizonyosodhasson róla: minden rendben van.
Belenéz a kék szempárba, s csak kisvártatva szakítja meg a szemkontaktust, hogy a fekete mappára pillantva kinyissa azt, és bal hüvelykujjával végigpergessen a pergamenek szélén. Szereti a súrlódó lapok tompa, sikamlós hangját. Aztán leteszi a nyitott dossziét, és az ajtó melletti fafogashoz sétál, hogy útközben levetett zakóját ráakaszthassa. Nyakkendőjét és mandzsettagombjait már csak megszokásból igazítja meg, ahogy visszatér a jelentkezőhöz. Ő is leül, de egyelőre továbbra sem szólal meg. A mappával bíbelődik, külön, egyesével veszi elő belőle az iratokat, hogy átfutva őket kihúzza íróasztala legfelső fiókját.
- Rendben van, az igazgatói engedély jó, és a személyes iratok is jóknak tűnnek - hűvösen beszél, nem néz a szemben ülőre. Tekintete a baljában tartott motivációs levélen jár. - Ezt pedig otthon fogom elolvasni, és bagolyban értesítem.
A fiókból feleségétől kapott, kedvenc pennáját veszi elő, később tömbben tartott pecsétjei is előkerülnek.
- Előkészítettem egy szerződést, kérem töltse ki. Hogy megkezdhessük a közös munkát erre mindenképp szükség van. Az adataimat, mint születési év, hely, édesanyám neve, hivatali információk már kitöltöttem mindkét példányon. Olvassa át a feltételeket, és ha valamivel gondja van, vagy valamit esetleg nem ért, kérdezzen - lassan, érthetően ismerteti Karolinával első feladatát, szavai alatt az igazgatói engedély rá eső részét pecsételi le. A motivációs levelet visszateszi a mappába, a lány okmányait pedig átcsúsztatja az asztal másik felére, a kitöltendő gyakornoki egyezmény mellé. Aztán hátradől, és ujjait összekulcsolva, mélységes csendben kezdi figyelni a másikat. Hüvelykujja hozzá-hozzáér gyűrűjéhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=552255#post552255][b]Hollósi M. Karolina - 2015.12.12. 00:58[/b][/url]

Korán van még. Túl korán. De lehet, hogy a szőke csak ezért érzi olyan korainak, mivel az éjjeli alvása nem volt elég pihentető. Most azonban a lehető legnagyobb összeszedettségre van szüksége. Persze ez még nem terepgyakorlat, de a legfeszesebbek a kezdetek. Mikor még két ember nem ismeri a másik munkastílusát és esetünkben leginkább neki kell igazodni. Ő itt csak másodhegedűs. Meglepetten pillant fel Osztrovszky hangjára. Nem hitte volna, hogy a múltkori alkalomból bármi más megmaradt neki, mint a saját belső gondolatai. Így ez most olyannyira megdöbbenti, hogy pár pillanatig csak némán mered.
- Nos... - köszörüli meg a torkát – ma csak kettőre futotta – keres valami magyarázatot, bár ez elég szegényesnek tűnik. Megrázza egy picit a fejét, majd elszakítja a tekintetét az ablaknál álló alaktól. Kettő vagy három? Neki igazán fel sem tűnt. Hihetetlen ez az ember. A mozgásra a lány rögtön odakapja a fejét. Egész hamar sikerült eljönnie az ablaktól. A lányt furdalja a kíváncsiság, vajon miért pont az tűnik a kedvenc helyének? Vajon mit nézhet ott nap, mint nap? Egyáltalán néz valamit? Lát valamit? Konstantin szemeibe néz, ahogy bólint. A férfi pillantása ezúttal másról uralkodik, mint legutóbb. Normálisabb. De tényleg az? Vagy csak elkeseredetten igyekszik ezt mutatni? Elfordítja a fejét ahogy leveszi a kabátját, majd ismét a székre teríti, mint legutóbb. Nem tudja meddig kell ma maradnia, ha zavaró lesz, majd átakasztja a fogasra. Karjait a mellkasa előtt keresztbe fonja és hátradől. Tartja a szemkontaktust míg a férfi meg nem szakítja és a mappára néz. Karolina tekintete azonban marad az arcon, a reakciókat, gesztusokat lesi. Sorra bólint, mikor hallja, hogy jók lesznek az iratok.
- Rendben – bólint még egy utolsót a saját irományára pillantva. Az enyhe izgalom a gyomrában kicsit felenged, mikor megtudja, hogy nem itt és most kell végignéznie Konstantin reakcióját, amit a motivációs levél vált ki belőle. Az a várakozás, amíg elemezgetné megőrjítené a lányt. Így csak a baglyot kell lesnie.
Némán nyúl a kitöltendő lapokhoz. Előrehajol, hogy enyhén megemelve a lap sarkát átfussa a szerződést. Tekintete megakad a születési dátumon, végez egy gyors fejszámolást, már csak kíváncsiságból is, majd tovább is lép. Enyhén megrándul az ajka mikor az anyai névhez ér. Szép, tetszik neki. Majd megy tovább. A feltételeket tüzetesebben megnézi, végül bólint egyet. Ez így tarthatónak tűnik. Reméli nincs benne semmi csapda. Osztrovszkyra pillant, majd elvesz egy pennát az asztalon lévő tartóból, és írni kezd. Kézírása nőies, szépen olvasható, különös felnőttes elegancia járja át az íves betűket. Hamar végez, majd még egyszer meglesi az egészet egyben. A pennát leteszi az asztalra.
- Ha minden igaz, akkor meg is volnék vele – kifejezéstelen arccal csúsztatja vissza Osztrovszky elé a kitöltött egyezmény mindkét példányát. Ellenőrizze csak le ő is. Tekintete végigfut a nyakkendőn, ingen, majd visszatér a férfi arcához.
- Előreláthatólag hetente hány alkalom lesz a megbeszélt találkozók száma? - teszi fel a kérdést, kicsit elhelyezkedve a széken. Azért nem mindegy, hogy minden egyes nap itt kell dekkoljon, vagy teljesen változatos időkben kell jönnie. Neki is vannak más elfoglaltságai, ennyit igazán megtudhat. Kérdő szemeit Konstantin szemeire függeszti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=552300#post552300][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.12.12. 12:03[/b][/url]

Úgy tűnhet, figyelmen kívül hagyja a lány válaszait, hiszen sem szóval, sem gesztussal nem reagál. Tekintete sem villan meg, szemöldökei leheletnyit sem kúsznak feljebb. Az arca ugyanolyan kifürkészhetetlen, mint előző alkalommal volt, vonásai merevek, szigorúak maradtak. A széktámlának dőlve, szótlanul figyeli a szemben ülőt lányt, pillantása szúrós lehet, zavaró. Az ujjai között tartott penna mozgását nézi, hallgatja a tintába mártott hegy papírt karcoló hangját. És csak mikor az megszűnik, mozdul meg. Előredől, kezeit az asztal két oldalára támasztja, majd egy rövid pillantást vetve gyűrűjére, az elé tolt szerződésekért nyúl.
- Rendben van - mondja először, majd a lány adataihoz lapozva visszaismétli az ott leírtakat. - Született 1997. október negyedikén. Apja Hollósi Mihály, anyja Vass Barbara. Két éves gyakornoki képzését a jövő tanév első napján megkezdi a Bogolyfalvi hivatalban, Osztrovszky K. Konstantinnál, igen. Jó.
A kötelezően hangos ellenőrző, adategyeztető felolvasás után leteszi a pergameneket és az éjfekete, hollótoll pennáért nyúl. Nevét gyorsan, olvashatatlanul vési a lány szépírása alá, majd utolsó, az okmányt véglegesítő mozdulat gyanánt hivatali és saját pecsétjével is rájuk nyom. Azok hangja tompa, finom, hallani, ahogy egy percre hozzásimulnak a papírokhoz, és a tinta beleivódik anyagukba. Végül átnyújtja Karolinának az egyezmények egyik példányát, a másikat pedig elrejti a hozott fekete mappába.
- Ez az órarendjétől függ - feleli a pecséteket pakolva. - Egyik héten délelőtt, másik héten délután fog jönni, általában heti kétszer találkozom a gyakornokaimmal. A terepgyakorlat ezen felül áll, azt nem tudom előre meghatározni, hogy mikor várható. Ha helyzet van, én hívom, maga pedig jön.
A fiókot kattanásig tolja, ráfordítja kulcsát, majd visszafordul a lányhoz. Kezei az asztalon, tekintete a másik arcán időzik. Gondolatai azonban... valahol egészen máshol járnak. Ritkásan pislogva néz bele a ráfüggesztett szemekbe, engedi, hogy a kisasszony minden kétséget kizáróan elhiggye, múlt heti viselkedése nem volt több, csak egy szokatlan, kósza délibáb.
- Csak elvétve küldök baglyot a nálam dolgozóknak - hűvös hanglejtéssel, távolságtartóan szögezi le. Ő aztán tényleg nem az a kiállhatatlan, gyakornokait állandóan levelekkel terhelő főnök. - A feladatait itt az irodában fogjuk átbeszélni, és ha valami véletlenül - de nem szokott - kimaradna, azt majd következőnek pótoljuk. Tehát ha baglyot kap, az mindig halaszthatatlan fontosságú. Akkor jönnie kell, mindegy, hogy órán ül, vagy egy randevú közepén. Érthető?
Összekulcsolt ujjai felett végig tartja a szemkontaktust, azt észre sem veszi, hogy beszéd közben gyűrűjét piszkálja. Forgatja, fel-le húzogatja, alatta már vöröslik folyton kínzott bőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=552317#post552317][b]Hollósi M. Karolina - 2015.12.12. 13:07[/b][/url]

Karolina érzi, hogy amíg ír, a férfi figyelemmel kíséri mozdulatait. Az emberek általában megérzik, ha nézik őket. Felpillant, majd el is kapja a tekintetét. Egy pár pillanatig megáll a körmölésben, hogy visszanyerje a kontrollt. Enyhén fészkelődik a széken, zavarónak érzi ezt az erős pillantást Konstantin részéről. Még az is megfordul a fejében, hogy jobb volt, mikor rá sem nézett. Félreteszi a gondolatait, és inkább befejezi az írást. Aztán nyújtja oda a lapokat.
- Igen – helyesel a felolvasott adatokra. Nem hitte, hogy bármit eltéveszthet, de mindig jobb, ha más is ellenőrzi. Átveszi a felé nyújtott lapot, és egyelőre az asztalra fekteti az okmányira helyezve. Majd ha indul, elvisz mindent. Addig csak összegyűrődne a kezei között.
- Értem, ez így teljesíthetőnek tűnik – nem mintha lenne választása, már aláírta. De akkor legalább tudja, hogy hetente két napja le van kötve. Majd igyekszik úgy beszervezni más programokat, hogy ne ütközzenek. Ahogy látja, Osztrovszky elég komolyan veszi a dolgokat, nem kockáztatná meg, hogy nem jön egy alkalommal, hiszen akkor valószínűleg búcsút mondhatna a kőszívű férfi társaságának és kezdhetné előről az egészet valaki másnál. Ha már ennyit pepecselt vele eddig, akkor már nem akarja elszúrni. Osztrovszky viselkedése ezúttal másnak tűnik. Nem tudja mi változott, valahogy úgy érzi semmi, de mégis valami más. Vagy csak el akarja hitetni, hogy nem olyan, mint múltkor volt? Karolina nem ismeri még őt igazán ahhoz, hogy kifürkéssze a valót. Így csak elrakja, mint egy megoldandó rejtélyt, amire talán sosem kap majd választ.
A hűvös hangra csak bólint először. A randevú szónál kicsit felszalad a szemöldöke, de tartja a szemkontaktust, nem hátrál meg, csak alig észrevehetően borzong meg egy kicsit a távolságtartó stílustól.
- Nem hiszem, hogy az utóbbi gyakran előfordulna – motyogja egy pillanatra lesütve a szemeit, de nem biztos benne, hogy a férfi is hallotta. Igazából ezt sem kellett volna megjegyeznie. Ám az utóbbi időben tényleg nem nagyon hívta randira őt senki, aminek az lehet az oka, hogy nagyrészt kerüli a társaságot. Ezen talán jó lenne változtatnia. - Rendben, minden érthető – erősíti meg immár hangosan és érhetően. Közben tekintete a férfi gyűrűjére vándorol. Talán magától nem is azt nézné, de felhívja a figyelmet az ékszerre az a tény, hogy maga Konstantin is azzal játszadozik. Nem bírja elszakítani szemeit az ékszerről, miközben kérdez.
- Terepgyakorlatra a többi gyakornokkal és önnel megyünk? - kérez vissza a nem szokványos találkozás témájára. Nem tudja elképzelni, hogy vajon hogyan lenne annyi energiája, hogy az összes gyakornokát egyesével, külön-külön vigye el. Karolina fejében ésszerűbbnek tűnik letudni az összeset egyben. - És egy terepgyakorlat körülbelül mennyi időt vesz igénybe? - Ez sem mellékes információ, hiszen szeretné tudni, hogy ha jön a bagoly, akkor számoljon-e úgy, hogy visszér még takarodóra vagy esetleg nem is alszik aznap éjjel. Esetleg kihagy egy egész tanítási napot? Érthető, ha a lányt a gyakornokság izgalmasabb része érdekli. Szemeit nagy nehezen elszakítja a gyűrűt babráló kezektől, hacsak nem rejtette el előbb kezeit a férfi. És kékjeivel ismét a vele szemben ülő arcára pillant. Mi lehet mögötte? Ki vagy te Osztrovszky Konstantin?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=552415#post552415][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.12.12. 19:40[/b][/url]

A penna hegye megáll a hosszúkás, nőies betűk kanyarításában, a finoman karcoló hang elhal egy pillanatra, a hófehér kéz mozdulatlanná dermed. Karolina felpillant, és az őt néző férfi könnyednek ható tartással veszi fel vele a szemkontaktust. Ugyan szeretné róla levenni a tekintetét, elfordulni és jegyzetért nyúlni, hogy ne kelljen az oly ismerős szempárt fürkésznie, de nem teheti. A múlt héten elkövetett hatalmas baklövés után bizonyítania kell. Talán nem is a szemben ülőnek, egyedül csak magának, talán egy kicsit a lánynak is. Végtére is, nem vallhat kudarcot egy alig húszéves gyakornok előtt.
- Soha nem kérek lehetetlent - mogorva, mély hangján jegyzi meg, miután Hollósi kisasszony elcsendesedik. Azután ő is elhallgat, nem hallani mást, csak a pecsétek hangját. Az iroda némán lüktet körülöttük, az asztalnál érezni lehet a feszültséget. Ezt a kék ruhás lány az orra alatti motyogásával töri meg, mire Konstantin kérdőn felhúzott szemöldökkel pillant rá. Nem szól egy szót sem, csak szürke, fáradtan fénylő szemeivel üzen az asztal másik oldalán ülőnek, hogy ez őt, mint azt már egyszer el is mondta, egyáltalán nem érdekli. Ez munkahely, nem fodrászat. Most először és utoljára figyelmen kívül hagyja leendő gyakornoka megjegyzését, de következőnek plusz órányi munka fog érte járni. Nem szereti ismételni magát, ezt jobb, ha Karolina már most felírja magának.
- Remek - biccent, mikor a lány továbbfűzve szavait jelzi, hogy mindent ért. Beszél, ám tekintete elszakad az övétől, és valami egészen mást kezd figyelni. Konstantin zavartan követi kíváncsi pillantását, de mikor feje lebukik és saját kivörösödött bőrével, és gyűrűjébe erősen kapaszkodó ujjaival találja magát szemben, szívverése fokozódni kezd fehér, frissen vasalt inge alatt. Elengedi az ékszert, s jobb kezét combjára teszi, hogy Hollósi kisasszony újra ráemelhesse tekintetét. - Esetleg, ha megtenné, hogy a témánál marad...
Berekedt hangú szavaival hívja fel magára a diák figyelmét, aki hirtelen úgy tűnik itt sincs. Konstantin megköszörüli a torkát, és bal öklével rákoppint az asztalra. Vonásai megkeményednek, tartása és kisugárzása egyszerre szigorúbbá válik.
- Félreértés ne essék, nem csoportmunkát tartok. A gyakornokaimmal külön-külön dolgozom. Minden alkalomra mást viszek magammal, attól függően, hogy kivel éppen hol tartok a tanulásban - tömören fogalmaz, sem hangja, sem vonásai nem mutatnak enyhülést. - De ha problémája van azzal, hogy kettesben menjünk, megkérheti Neviczky kisasszonyt, hogy tartson velünk. Biztos örömmel veszi majd.
Gondolatait cinikus éllel fejezi be, hiszen nemcsak a hivatal, de talán már az egész falu is tudja, mennyire jó párost alkotnak ők ketten: Osztrovszky-Neviczky, az iroda hősei. A férfi kezdi türelmét veszteni, hüvelyk - s mutatóujja orrnyergét masszírozza, szemeit összeszorítja, homloka ráncokba szalad. Karolinának ehhez ugyan semmi köze nincs, nem miatta válik feszültté, ám meg kell hagyni, jobb volna, ha most menne. Csakhogy még el sem kezdték a napot. A férfi felsóhajt, és hátát kiropogtatva pillant az órájára: fél nyolc. Váradi még vagy egy óráig egészen biztos nem esik be.
- Ha nincs több kérdése, akkor kérem üljön át a gyakornoki asztalhoz - emelkedik fel ő maga is a székből, és a sajátjához közel eső kisebb, üres asztalhoz sétál. Azon csupán egy tömött mappa, üres lapok és néhány penna látható. - Azt szeretném, ha végignézné ezeket a csempészáruval foglalkozó statisztikákat, és amit úgy gondol, hogy számunkra bármilyen okból is, de fontos lehet, azt kijegyzetelné egy pergamenre. Bármit, amit jelentősnek érez; év, eset, vélhető párhuzamok, személyek, helyszínek.
Miután kiadja a feladatot megfordul, és helyére indul, ám mielőtt széke felé fordulhatna, meggondolja magát, és az őt oly nagyon hívogató ablakhoz megy.
- Ó, és a terepgyakorlatra visszatérve, van, hogy két napot is igénybe vesz, úgyhogy ne talpig sminkben induljon neki - egy halvány, alig észrevehető félmosollyal veti hátra a szavakat, majd előredőlve a kopott párkányra könyököl, és belemerül a világosodni kezdő tájba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=552514#post552514][b]Hollósi M. Karolina - 2015.12.12. 21:33[/b][/url]

Csak egy röpke pillantásra méltatja a férfit azon mondata után, hogy nem kér lehetetlent. Talán épp azzal kér lehetetlent, hogy valaki elviselje a társaságát. Ez kicsit kegyetlen kijelentés, és Lina nem is gondolja komolyan, éppen csak átfut a fején a gondolat. Most akkor jöhetne azzal, hogy kihívás elfogadva, de azért elsősorban a munka miatt van itt, nem pedig Osztrovszky személye miatt. Mikor a férfi szemei megtalálják az övét a félhangosan elmotyogott mondat után, enyhe pírral süti le szemeit. Igen, már sikerült is megtennie azt, hogy nem igazodik a megbeszéltekhez. Felírja gondolatban, hogy erre az elkövetkezőkben már nagyon is illene figyelnie.
Tekintetét mereven szegezi a babráló kezekre, ám Osztrovszky hamar rajtakapja a lányt a pillantáson. Vagy inkább önmagát azon, hogy mit is forgatott az ujján? Valami gond lehet a házassággal? Karolina igyekszik visszatérni a valóságba, és nem a szemben ülő magánéletén gondolkodni, mert mint korábban is közölte, nem tartozik rá.
- Igen, maradok, elnézést – közli halkan, és kékjei visszavándorolnak a szürkékhez. A szigorú kijelentésre kissé hátrahőköl a széken, és pislog párat. Nem teljesen érti, hogy mire ez hirtelen jött keménység.
- Én... Nos...  szóval – kezd el hebegni. Majd megembereli magát elhallgat, megköszörüli a torkát, megnedvesíti kiszáradó ajkait, majd higgadtan felel. - Érthető a módszer. Én csak érdeklődtem, köszönöm a választ – Hangja hűvös. Azok közé tartozik, aki inkább kérdeznek, ha valami nem világos. Még talán magának sem vallaná be, de egy kicsit tart ettől az embertől. Sokra becsüli a munkájáért, de nem érti a gesztusait, viselkedését, ami bosszantja, de egyben érdekessé is teszi számára. Tart tőle, de kíváncsi is rá. Ilyen kettősségek vívják most benne harcukat. Neviczky így meg úgy. Egyszer csak azért is megkéri majd, hogy jöjjön ő is, hogy lássa vele hogyan viselkedik morcos Konstantin.
Lina csak bólint, aztán megragadja minden ott leledző hozzá tartozó tárgyat – iratok, kabát, sál – és átvándorol a gyakornoki asztalhoz. Csendesen figyel, míg a férfi vázolja a feladatot, most kivételesen nem rá néz, hanem már a papírokat fürkészi, amiket át kell majd nyálaznia. Lerakja a saját okmányait az asztal szélére. Ha minden igaz, akkor még egy ideig itt fog ülni.
- Értem – mondja ki az egy szócskát jelezve, hogy felfogta mi lesz a feladata. Le is ül, és rötön maga elé húzza a lapokat, közben szeme sarkából látja, hogy Osztrovszky ismét az ablakhoz indul újra szobrozni. Vajon szokott mást is csinálni? Felkapja a fejét, mikor ismét meghallja a lassacskán már ismerőssé váló hangot.
- Két napot?! - A hirtelen felkiáltás csak úgy kicsúszik a száján. Merlin szépséges köpönyegsarkára. Két nap! Az elég sok idő. Sok kimaradás a tanulási időből, amit majd hozhat be. Nem mintha az értelmi képességeivel lennének gondok, de végzősként már be kell osztania az idejét, ha jól szeretne szerepelni a vizsgákon. - Akarom mondani, majd figyelek – javítja ki magát. Nem használ ő túl sok sminket, értette ő a célzást, de a figyelmét ezúttal sokkal inkább az időtartam ragadta meg. Arcát visszafordítja a papírok felé, miközben az előbb hallottakon puffog. Nekilát végignézi a statisztikákat, szépen rendben halad, időnként feljegyez egy-egy adatot. Van ahova kérdőjelet rak. Nem feltétlen biztos még a dolgában. Inkább megjelöli a bizonytalanságot, minthogy később félreértés származzon belőle. Szemei szépen haladnak, és az eleinte üres pergamenen is gyűlnek az információk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=553095#post553095][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.12.14. 17:50[/b][/url]

Karolina nem hiába került épp a Levita házba. Rellonos gyakornoktársa, Eszter, amint kézhez kapja a feladatot, ahhoz minden további kérdés nélkül, saját feje után haladva fog neki, és csak a legvégső esetben fordul hozzá segítségért. Ez persze fakadhat a köztük meghúzódó éles ellentétből is, melynek - mint ahogyan azt mindenki tudni véli - a vérkülönbözésük az alapja. A férfi természetesen nem neheztel ezért rangidős gyakornokára, úgy hiszi, nem is éreztet vele semmiféle ellenérzést emiatt, nem úgy, mint fordítva, a mestertanonc ő vele. Annak minden szavából, de még hogy szavából, minden pillantásából süt a felsőbbrendűség tudata. Lenézlek azért, akinek születtél. Elfogadom, amit mondasz, de az irodán kívül köszönni se köszönj. Bújj el, mert a szüleid mugli senkik, így tehát te sem lehetsz náluk több.
A férfi mindannak tudatában kezdte alkalmazni a lányt, hogy az elkövetkezendő közös éveik küzdelmesek és olykor talán rettenetesen bosszantóak lesznek. Felvette, mert kihívást jelentett. Azóta pedig megszokta a kimért stílust és úgy próbálja átadni tudását, hogy az a legmegfelelőbb legyen Neviczky kisasszony számára. Nos, napjaik valóban küzdelmesek és néha elviselhetetlenül bosszantóak is, de mindketten vállalták, meghátrálásra pedig nincs lehetőség.
Karolina másnak ígérkezik. Ő figyelmesen végighallgatja az instrukciókat, kérdez, ha valamit nem ért pontosan, és úgy ül le, hogy a kiadott feladatot maximális erőbedobással fogja elvégezni. Tekintete már akkor a statisztikákat vizslatja, mikor Konstantin még a követelményekről és munkával kapcsolatos kéréseiről beszél. Pillantása értő, hófehér arca átszellemül; előtérbe kerül a kötelesség, s háttérbe a magánélet.
A férfi is ilyen volt. Az utóbbi hetekben azonban szétszórt, feledékeny, talán még könnyelmű is, ami az ő munkájában még erős jóindulattal sem nevezhető szerencsésnek. Hollósi kisasszony elcsendesedését követően az ablakhoz sétál, ott előredől, hogy rákönyökölhessen a felújítandó párkányra. A régi fakeretek beengedik a kinti hideget, és ha figyelmes az ember, még a szél finom, süvítő hangját is meghallhatja ott. Szürke fényei a téli eget pásztázzák, gondolatai egy pillanat alatt szelik át a felesége és ő közte meghúzódó távolságot. A kopár fák felett látja az alakját, az őt néző szemeit és rámosolygó ajkait. Vele van, akkor is, ha pillanatnyilag semmit sem tud róla. Csak nézi őt, az égben látott sziluettet, és elmosolyodik. Fáradt pillantásába múló vidámság költözik, szigorú vonásai felengednek. Az arca egyszerre gyermekivé válik; olyanná lesz, akár egy Jézuskában rendületlenül hívő kisfiú a karácsonyfa alatt. Aki még nem tudja, hogy a hit ide egy napon már kevés lesz.
Karolina éles, meglepett hangja rántja vissza az ablak mögé. Kiáltására fejét felé fordítja, és ha a lány szemfüles, a férfi felvont szemöldökei alatt még elkaphatja az eddig nem láthatott, számára még bizonyosan ismeretlen arcot.
- Töltöttem már többet is gyakorlaton szélben, esőben – mondja az ajkain maradt mosoly tünékeny emlékével. – Ez a munka ilyen, Karolina. De hát nem cukorból van, kibírja. Az ember sok mindent kibír.
Utolsó szavait halkan dünnyögve ejti ki, s velük együtt ő is elnémul. Visszafordul az ablakhoz, de már hiába néz fel az égre, felesége álomképét nem találja meg a felhőkben. Nagy sóhajjal, csalódottan szívja be ajkait, majd kiegyenesedik és a gyakornoki asztalhoz sétál. Járása lassú, megfontoltság hatását kelti. Cipősarkai minden lépésnél koppannak a kövön.
- Ügyesen jelöl, tetszik - elismerően bólint, míg kezeivel a lánnyal szemben, az asztallap szélén támaszkodik meg. Onnan, félrebillentett fejjel olvassa a pergamenre írt jegyzetet. - A statisztikák nagyon fontosak, rengeteg mindent megtudhatunk belőlük. Általuk megfelelő következtetéseket vonhatunk le, akár még meg is kockáztathatunk néhány jövőben várható eseményt. Aztán vagy beigazolódik, vagy nem.
Egy halvány mosollyal pillant le Karolinára, majd nyakkendőjéhez érve kiegyenesedik, és a nyíló ajtó felé fordul. Azon a rohanástól kipirosodott arcú Váradi lép be, iratokkal és mappatömbökkel felpakolva, láthatólag zilált külsővel.
- Jó reggelt! - köszön neki az ingét igazító férfi, és leendő gyakornokát hátrahagyva odalép hozzá, hogy megvitassák a szokásos reggeli pletykákat, családi dolgokat. Sándor a szőke felé néz, kérdő tekintetére Konstantin bólint, majd halkan rövid felvilágosítást is ad. - Igen, ő az új lány. Hollósi Mihály lánya, Karolina.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=553352#post553352][b]Hollósi M. Karolina - 2015.12.15. 14:04[/b][/url]

Felkiáltása önkéntelen, a meglepettség miatt szaladnak ki a szavak a száján. Arcát Osztrovszky felé fordítja. Tekintete kicsit bosszús, ahogy a férfira pillant. Aztán megváltozik és enyhe meglepettség veszi át a helyét. Eddig még nem látta Konstantint ilyen arccal. Mintha teljesen máshol járt volna, átszellemült, tekintete valami mást látott, nem a jelent. Fiatalabb. Ez jut legelőször a lány eszébe. Sokkal fiatalabb. Talán ilyen lehetett korábban, azelőtt. De mi előtt? Mi történhetett, hogy így bezárkózott? A levitásnak nincs problémája a zárkózottsággal, jól ismeri a védőburok kényelmét. Most azonban eltűnődik, mert akit egy pillanatra meglátott az nem az az ember volt, aki most éppen válaszol neki az irodában.
- Igen. Sok mindent kibír – visszhangozza az utolsó mondatokat, miközben visszafordul a papírok felé. Sok mindent. De vannak emberek, akiknek többet kell kiállni, mint másoknak. Ám ezt mégsem mondaná meg senki róluk. Mindig mindenki csak a saját kis gondjaival van elfoglalva. Karolina meghallja azt a sóhajt, amit a férfi útjára enged, ám nem pillant fel, csak a cipőtalpak ütemes kopogására merül vissza a munkába. Nem kell törődnie a másikkal, a lényeg, hogy csinálja a feladatot, amit rábíztak. Pontos jegyzeteléséből Konstantin hangja rázza fel, és a lány alig észrevehetően rezzen össze. Nem számított rá, hogy ilyen közelről hallja meg a férfi dicséretét. Nem is számított dicséretre tőle, csak egy bólintással veszi tudomásul, de belül azért jól esik neki. Feljegyzi ezt a történelmi pillanatot.
Beleborzong, mikor arcához ér Osztrovszky nyakkendőjének finom anyaga. Nem számított rá, hogy a férfi ilyen közel hajol a statisztikákhoz és ezáltal a nyakkendője belelóg a lány arcába. A pennájával arrébb tolja a nyakkendőt, hogy még befejezze az éppen írt adatot. Aztán kihúzza magát, és inkább hátradől a széken, majd nyel egyet. Figyelmesen hallgatja a magyarázatot.
- Értem. Érdekesek ezek a megfigyelések – bólint. Hamar felfogja, amit Osztrovszky mond, és pontosan érzi is a hasznát a statisztikák végignyálazásának. Sőt, még élvezi is. De talán leginkább azt élvezi benne, hogy fontosnak érzi magát. Valakinek érzi magát a munkától. A halvány mosolyt a férfi arcán alaposan megcsodálja. Kezdi azt hinni, tényleg normális emberrel van dolga. Ugyan ez még csak röpke árnyéka annak az arcnak, amit az imént villantott meg előtte az ablaknál állva, de talán már hasonlít rá. Kíváncsi tekintete az ajtó felé rebben, mikor meghallja a nyílódás hangját. Egy zilált külsejű férfit lát rajta betoppanni. Úgy véli ő lehet Váradi, az iroda rumlisabbik asztalának tulajdonosa. Az újonnan érkező a lány felé pillant.
- Jó reggelt! - Köszön neki a szőke, érthetően, udvariasan. Még egy kis ideig szemeit a két férfin felejti, hallgatva mit beszélnek, ha elér az ő ülőhelyéig a hangjuk, majd visszafordul, hogy folytassa a kutakodást.
- Szép reggelt! - Köszön vissza Váradi, egész arcán elterülő vigyorral. Mindkettőjüknek szól a köszönés, és bólint is egyet Karolina felé, majd az asztalához sétál és a már meglévő rumliban szorít egy kis helyet a kezében lévő iratoknak. Karolina el sem tudja képzelni hogyan tud ilyen körülmények között dolgozni ez az ember. Rádöbben, hogy miért is volt olyan ismerős. Váradiék szintén aranyvérű család, többé-kevésbé persze, ők azok közé tartoznak, akiknek ez nem olyan nagy fontosságú tény az életükben. De ha jól emlékszik a gyerekei is Bagolykőbe járnak. Van az a lány például, aki most lett prefektus az Eridonban. Pont olyan szétszórtnak tűnik, mint az apja.
- Döme és Bíbor már megint összevesztek reggel és leginkább ezt abban élték ki, hogy az én papírjaimat dobálták egymáshoz – Számol be Váradi Konstantinra pillantva, miközben pár gyűrött pergament lebegtet, hogy egy-egy pálcaintéssel aztán kisimítsa őket. - Előbb-utóbb beköltözöm ide, itt legalább nyugalom van – dörmögi az orra alatt, egy újabb, már jelentősen megviselt iratot véve kézbe. - És, neked milyen volt a reggel? Hogy érzed magad? - Kérdez, tekintetét a másik férfira függesztve. Ezúttal a mindig játékos pillantása komoly, és a kérdést is kicsit komolyabban tette fel, mint szokta.
Karolina csak ír, úgy tűnik nem is törődik semmivel, valójában azért figyel, szeme sarkából rá-rápillant a két hivatalnokra. Egyelőre nem hallott semmi kifejezetten érdekeset. Egyelőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=553789#post553789][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.12.17. 14:24[/b][/url]

Szürke, halovány fényű tekintete már az ablakon túli messzeséget fürkészi, de így is meghallja a lány őt visszhangzó szavait. Nem fordul oda, még csak esélyét sem kívánja megadni annak, hogy most találkozzon pillantásuk, és egyiküknek meg kelljen szólalnia. Úgysem volna értelme, hiszen mindketten tudják, hogy ez így van rendjén: ami nem öl meg, az megerősít. Nincs szükség hangosan kimondott szavakra, hosszas, végeláthatatlan beszélgetésekre és értelmezésekre. Nincs szükség visszaemlékezésre, bizonygatásra, egymás múltjának felbolygatására. Arra ott vannak a sörözők és a barátok. Ami nem öl meg, az megerősít. Ahol eltörtél, ott leszel erős. Ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen és ahol el akarnak felejteni, ott leszel felejthetetlen! Régi mugli mondások, amiket a férfi gyerekkorában gyakran hallott apjától, aki ezekkel biztatta őt, ha valami nem úgy sikerült, ahogyan azt remélte.
Többet nem szól, csak hallgatja a Karolina ujjai között szorgalmasan sistergő pennát, a pergamenek súrlódó, száraz hangjait, és csendben bámul kifelé. Sejti, hogy mint az elmúlt hetek során, úgy most sem fogja meglátni őt, mégis néznie kell. Ott állni és várni rá, mert visszajön. Egy napon visszajön és neki itt kell lennie.
Aztán Hollósi kisasszony felkiált, ő pedig megébred réveteg, halotti pillantásából, melybe hirtelen újra élet költözik. Kiegyenesedve nyújtja ki tagjait, kiropogtatja a görnyedéstől beállt csigolyáit, majd odasétál a gyakornoki asztalhoz. Oldalra billentett fejjel olvassa a hosszúkás betűket és pontos jelöléseket, így észre sem veszi, hogy lila selyemnyakkendője belelóg Karolina intimszférájába.
- Pardon! - kiált fel, mikor a lány pennája segítségével arrébb tolja a drága kendőt. A kellemetlenség miatt nyomban hozzáér, és ingéhez simítja az anyagot. Konstantin felegyenesedik, megköszörüli torkát, és csak azután folytatja. - Örülök, hogy érdekesnek találja őket, mert kapni fog házi feladatot is.
A lány tekintetét keresve mondja, majd a nyíló ajtóhoz fordul, és odasétál érkező kollégájához. Sándornak nehéz reggele volt, amit egy pillanatig sem leplez, sőt, még hangosan be is számol gyermekei veszekedéskultúrájáról. Konstantin jókedvű kuncogással hallgatja az asztalára sóhajtozva pakoló férfit, szavaira rögtön eszébe jut saját lánya is, aki szintén előszeretettel játszik másoknak életbevágó jelentőséggel bíró szerződésekkel.
- Majd kinövik - feleli, és jobbjával biztatóan megveregeti a másik vállát. - De addig is tehetnéd biztonságosabb helyre is a papírokat. Mondjuk bezárhatnád őket egy fiókba...
Kuncogása nevetéssé erősödik, ahogy újra meg újra elképzeli szegény Váradi - amúgy teljesen átlagos - reggelét. Négy gyermek édesapjaként nem lehet könnyű az élete, de Konstantin kifejezetten élvezi, hogy nap, mint nap olyasféle családi történeteket hallhat tőle, amit senki mástól. Aztán, Sándor megkomolyodó tekintetére az ő hahotázása is elhal, nevetőráncai kisimulnak, vonásai megkeményednek.
- Nincs hír - visszafojtott hangon felel, a szavakat nehezen, a fogai között szűrve ejti ki. - Nem írt, nem tudok semmit. Talán elege lett a munkámból... belőlem. Alig voltam otthon, hát tudod. Te meg Anna, ... ti jól csináljátok. Te jó férj vagy, jó apa, amikor csak teheted otthon vagy, én meg... amikor csak tehetem itt vagyok.
Óriási különbség. Ahogy befejezi nagy levegőt vesz, válla felett visszapillant az ablakhoz, ahol állni szokott. Majd Sándorra néz, segítségkérő szürke tekintete az övéit keresik, mint aki tanácsot vár, bármit, ami változtatni tud a moston. Nem akarja, még nem tudja elhinni, hogy nincs sem szó, sem tett, ami ezt helyre tudná hozni.
- Hogy áll, Karolina? - fordul a lányhoz, de egyelőre nem mozdul Váradi asztalától. Karjait szorosan összefűzi mellkasa előtt, s az ingujja alól kilógó órájára pillant. Már majdnem kilenc. - Ha végzett, szóljon, elmegyünk, iszunk egy kávét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=553805#post553805][b]Hollósi M. Karolina - 2015.12.17. 17:28[/b][/url]

Hallgatólagos megegyezésük ott feszül a kettőjük közötti csendben. Igen, sokat kell kiállni. Mindenkinek megvannak a maga próbatételei, amik azzá teszik, aki lesz belőle. Talán most először érzi úgy, hogy a csendben nem feszültség, hanem az egyetértés rejtőzik. Ha hallaná a férfi fejében felcsendülő mugli mondásokat, minden bizonnyal feljegyezné magának, mert megragadnák. De nem legilimentor, így erre nem kerülhet sor. Csak visszatereli a figyelmét a munkához. Jelen pillanatban nem érdekli mi van a férfival, nem érdekli mit bámul olyan meredten az ablakban. Nem érdeklik a szenvedései. Most csak a pergamen, a penna, tinta van. Az adatok és ő. Szereti a tinta illatát, ahogy a könyvekét és a pergamenét is. Most először érzi egy egészen kicsit otthonosnak az irodát. Jó, hogy van mit csinálnia, nem csak ülnie kell és óvatosan lavíroznia a rossz és jó válaszok és kérdések között.
A felkiáltása után igyekszik hamar visszamélyedni az előbbi már-már kényelmes állapotba. Sikerülne is neki, ha nem csapná meg Konstantin arcszeszének illata, ahogy a hivatalnok közel hajol. Miután a férfi mentegetőzik, ő csak megrázza csinos szőke fürtjeit válaszként, miszerint nem történt tragédia.
- Remek – jegyzi meg. Igazából nem hiányzik neki plusz feladat, így is van mit pótolnia, de ez a közömbös hangnemből nem igazán kiolvasható. Valószínűleg szívesebben csinálja majd az innen kapott házi feladatot, mint amit iskolai órákra kell elvégeznie.
Aztán nyílik az ajtó, és az érkező Váradival egy cseppnyi vidámság is megérkezik az irodába. Karolina meglepetten tekint fel a munkából, mikor meghallja Osztrovszky kuncogását. Először nem igazán hiszi el, hogy tényleg ez az ember nevetett az imént. Az, aki olyannyira mogorva volt első alkalommal. Figyeli a beszélgetést, a penna megáll a kezében. Bosszúsan veszi tudomásul, hogy újdonsült főnöke szeszélyesnek bizonyul. Pont azért is választotta, mert azt hallotta róla, megbízható. Erre meg egyik pillanatban morcosan letromfolja, a következőben kacag a munkatársával. Még nem tudja eldönteni, hogy kedveli a hivatalnok stílusát vagy inkább mérhetetlenül bosszantja. Esetleg mindkettő. Megrázza a fejét, és visszatér a lapokhoz. Ám ezúttal nem képes már annyira elmerülni. Akaratlanul is visszatér a figyelme a két férfi társalgására.
- Hiába zárom el, roppant tehetségesek a kölykök – rázza meg a fejét felnevetve. Sándor jó kedélye beragyogja az irodát. Aztán érkezik a beszélgetés komolyabbik része.
- Értem. Sajnálom – Váradi szavai kurták, elgondolkodik pár pillanatra. - Nem lennék jó férj, sem jó apa, ha nem lenne Anna és a gyerekek, akik ebben segítenek. Egyedül nem megy. Egyedül sose ment – vonja meg a vállát. Nem egoizmusból mondja. Tényleg úgy tartja, hogy amennyire tőle telik jól végzi a dolgát. Mert szereti a családját, és úgy érzi az utóbbi időben nagyon rendben vannak. De ezt csak nekik köszönheti. Együtt csinálják. És ez nem mindig volt ilyen jó.
- Próbálhatok tanácsot adni, de te tudod talán az egyik legjobban ehhez mennyire komolytalan vagyok. Szerintem ezt most magadban kell lerendezned. Ne más mondja meg mit tegyél, mit érezz. Ha fáj, akkor fáj. Idővel jobb lesz. De tudod, ha kell valaki akivel eltölthetsz egy estét, akkor csak keress meg, találunk egy kocsmát – a mondandója végén jóízűen felnevet, miközben arrébb pakol még egy adag papírhalmot. - Vagy jöhetsz hozzánk vacsorára is, tudod, Anna szívesen lát – rákacsint a társára, miközben megpaskolja Konstantin vállát.
Karolina csendben ül. Nem mer, és nem is akar beleszólni. Nem rá tartozik, de most az egyszer betekintést nyerhetett a két férfi életébe, mindennapjaiba. Ettől eléggé kényelmetlenül érzi magát, szemeit mereven a papírokra szegezi. Nem akar hallgatózni, de önkéntelenül is hallja, amit mondanak. Úgy tűnik Osztrovszky szabálya csak a gyakornokokra érvényes. Vagy csak rá. A két férfi egymásról tud mindent.
Felrezzen, ahogy meghallja a férfias hangot, ami az ő nevét mondja. Felpillant, tekintetével Konstantin szemeit keresi.
- Pár perc és készen vagyok – válaszolja, majd vissza is tér a pergamenek kutatására. Tíz perc múlva kinyújtóztatja maga elé kezeit, lerakja a pennát, majd még egyszer átolvassa amiket kigyűjtött. Bólint egyet csak úgy magának. Feláll, hátratolja a széket, hogy lábait is kinyújtóztassa, majd megigazítja a ruháját, kisimít néhány ráncot.
- Mehetünk – mondja Konstantinnak. Kíváncsi vajon milyen is lesz ezzel az emberrel kávézni. Maga előtt látja a gyönyörű szótlanságot, amiben az elkövetkező kis szünet telni fog. Váradi legalább oldotta a hangulatot az irodában. Még mindig nem tud kiigazodni Osztrovszkyn és a hangulatingadozásain. Egyszerűen rejtély számára ez a férfi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=558096#post558096][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.12.27. 19:33[/b][/url]

A gyakornoki asztalnál tevékenykedő fiatal nő halk megjegyzésére már nem reagál, arcát érkező kollégája felé fordítja, vonásaiba csakhamar vidámság költözik. Váradi az egyetlen, aki az elmúlt hónap minden vacak történéséről és fejleménytelenségéről tud. Végignézte Konstantin első kétségbeesését, majd a többhetes önmarcangoló, belső vívódásait, és végül azt, ami most is van: lélekölő bizonytalanságát. Persze, Célestine is sejti, hogy nincs minden rendben a férfi háza táján, de még nem ültek le erről beszélgetni. Az ajtóban állva, Fleurt hozva meg egészen biztos, hogy nem hozakodik elő azzal, miszerint egyre biztosabb benne, hogy Katherine elhagyta. Majd alkalmasint, ha mindkettejüknek megfelelő lesz az időpont, és a lányuk sem áll ott hallgatózásra nyitott fülekkel. Talán majd karácsonykor. Vagy azután, szilveszter napján, esetleg majd jövőre...
- Hidd el, bármi is történjen most velünk, nem Katherine a hibás – szögezi le kollégája tekintetét keresve. Arcáról eltűnik minden vidámság, homlokán és szeme körül elmélyülnek a ráncok, ahogy szája is egyetlen kemény vonallá préselődik. Testbeszéde árulkodó, de nem Sándor ellen szól, csak éppen az ő szavai váltották ki belőle. Most úgy tűnhet haragszik, de erről szó sincs. Ha így is van, egyedül csak magára lehet mérges. Ezt ő rontotta el, erről kizárólag ő tehet. A felesége nem hibás, és ha úgy érzi, hogy bárki - jelen esetben Váradi, hiszen egyelőre csak ő tud házassága válságáról - kétségbe vonja neje tisztaságát, odaadását vagy hűségét, ő azonnal, feldühödött állatként kezdi védelmezni őt. Katherine tökéletes.
- Talán majd jövő héten benézek hozzátok, de igazán nem szeretnék zavarni, vagy belerondítani a családi idillbe – mondja kisvártatva, húzva egy kicsit a száját. Valószínűnek tartja, hogy nem látogat el a Váradi családhoz, de ezt most nem kívánja őszintén kimondani, helyette inkább kitérő választ ad. Azt könnyebb, és általában nem követik kérdések. Sándor meglapogatja a vállát, mire ő mosolyt erőltet az arcára, és egy alig hallható sóhaj múlva meg is szólal. – Köszönöm.
Mellkasa elé fűzött karokkal lép hátrébb, és elfordulva a férfitól, asztala felé veszi az irányt. Karolina akkor szólal meg, így Konstantin már nem ül le a helyére, nem kezd bele semmilyen munkába, helyette az ablakhoz sétál, és előtte állva, mereven kifelé bámulva várja meg, hogy leendő gyakornoka végezzen első feladatával. Mikor a kisasszony fészkelődni kezd, ő rápillant, és végignézi, ahogy összerendezgeti a papírokat, helyére teszi a pennát és tintát, majd feláll és illendően megigazítja ruháját. Elkészültét halk szavúan jelzi, mire Konstantin bólint, és kezeit maga mellé engedve indul meg felé. Járása csakúgy, mint tartása is, határozott, arca olyan, akár az első találkozás alkalmával volt: hűvös.
- Parancsoljon - nyitja ki az iroda ajtaját, és a fiatal nőt egy intéssel maga elé engedi. - Hogy ment a munka? Milyennek találta a feladatot?
Ridegen, távolságtartó hangon érdeklődik az elmúlt órákról, és bár a külső szemlélőnek hihetetlen lehet, valahol mélyen valóban kíváncsi arra, Karolina vajon miként élte meg első statisztikaelemzési feladatát. Az irodai munka ugyanis pont olyan unalmas és száraz, mint amilyennek az emberek általában gondolják. Terepre azonban csak akkor mehetnek a gyakornokok, ha bizonyos irodai kötelességeken megfelelnek.
- Az itteni kávé nem olyan finom, mint a faluban - tereli másfelé a szót. - De nem mindig van idő és lehetőség elhagyni a hivatal épületét.
Jóval Hollósi kisasszony fölé magasodik, ahogy mellette halad. Pillantását - ahogy azt a lány már megszokhatta - kerüli, pont, mint az első találkozókor. Lelépcsőznek, majd az automaták felé indulnak. Cipőik sarka ütemes kopogással kíséri csendes útjukat.
- Általában tíz perces szünetet fog kapni, azzal kell megfelelően gazdálkodnia - szólal meg újra, már a felrúnázott kávéautomata mellett állva. - Tudja használni?
Ekkor néz le először a levitás diákra, szemei az arcát pásztázzák, míg türelmesen várja válaszát. Kérdése talán sértő is lehetne, de ez most nemhogy nem érdekli, meg sem fordul a fejében. Egyébként is volt már arra példa, hogy egy gyakornoka olyan érintetlen aranyvérű közegből érkezett hozzá, hogy lépésről lépésre meg kellett mutatnia neki, hogyan is működik ez a nem túl bonyolult szerkezet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=558150#post558150][b]Hollósi M. Karolina - 2015.12.27. 21:19[/b][/url]

Ugyan eleinte sikerült belemerülnie a munkába a jóleső csöndben, most kizökkenti a munkatárs érkezése. Váradi személyével egyetemben rögtön hangokkal telik meg az iroda, és akármennyire érdekesek számára a papírok, a jelenlévő embereket sem ismeri még annyira, hogy unásig tudja a beszélgetésük kimenetelét. Tekintete a lapokon repdes, de fél füllel azért figyel. Már látatlanban is könnyedén megkülönbözteti, hogy melyik hang kihez tartozik. Váradié sokkal játékosabb és élettel telibb. Büszke saját magára, amiért így is precíz munkát tud végezni. Fejét először a név említésére kapja fel, félbehagyva a kutakodást. Katherine. Szóval akkor tényleg egy nő lehet a dologban. Hihetetlen, hogy a saját neme sokszor milyen nagy befolyással van az ellenkezőre. Persze ez fordítva is igaz, de Karolina ezt eddig nem tapasztalta túl nagy intenzitással. Inkább Eliza volt aki ebben a tekintetben az élen járt, őt valahogy többé-kevésbé elkerülték a kalandok.
De vissza  Konstantinhoz. Kicsit talán csalódottan konstatálja, hogy „csak egy nő” az, aki ekkora problémát okozott. Már azt hitte valami komolyabb. Nyilván ő nem ismeri a pontos hátteret, így halvány fogalma sincsen arról mi játszódik le a férfiban. Azt érzi, hogy falakat von maga köré, amik mögé csak keveseknek enged bepillantást. Lina nem tartozik közéjük, ami érthető, lévén idegen számára. De úgy véli a jelenlevő Váradi a szűk köréhez tartozhat, hiszen láthatóan jól ismeri a történteket.
- Nem is hibáztatom őt – jelenti ki Váradi. Nem ismerte túl jól a nőt, de látta kollégáján a változást, hogy mennyire kivirult. Azt tudta róla miféle, de sosem hagyta, hogy az előítéletek befolyásolják. Ismeri már annyira Osztrovszkyt, hogy tudja, valószínűleg nem néz el hozzájuk, de úgy érezte kötelessége is felajánlani a gesztust. Meg aztán tudja, hogy Fanni is biztos örülne a férfinak, bár eleinte biztos sűrű bocsánatokat kérne a múltkoriért. - Ahogy gondolod. Bármikor jöhetsz – bólint még egyet megerősítésként, aztán inkább nem feszegeti a témát. Nem akar ráakaszkodni munkatársára, de ő el nem tudná képzelni az életét a „kis” családja nélkül. Lételeme a társaság, nyüzsgés. A társalgást ő is befejezettnek tekinti, így nekilát, hogy most már tényleg dolgozzon is valamit.
Karolina ismét azon kapja magát, hogy a penna a kezében áll, nem halad, így gyorsan a pergamen fölé hajol, csak egy újabb válasz erejéig szakítja meg a munkát, hogy aztán a beálló csendben sercegjen újra a pennahegy. Nem kell neki sok idő, ha megszakításokkal is, de haladt eddig. Így miután rendbe szedte magát indul el az ajtó felé. Egy apró biccentéssel köszöni meg a férfi gesztusát.
- Az ilyen feladatok sokszor kellemesen megnyugtatnak. Érdekes volt – válaszolja és tekintete Konstantin arcára rebben. Ám válaszpillantást nem kap. Ki az a Katherine? Érkezne a következő kérdés, de ezúttal figyel magára. Ugyan már kevésbé érdekli, hogy mi történhetett Osztrovszkyval, azzal már tisztában van, hogy Katherine fontos szerepet játszott az életében. De moderálja magát és nem hagyja kicsúszni a kérdést. Habár már nem az irodában vannak. Ez most épp szünet. Ha a férfi nem lenne ilyen szúrós akkor esetleg venné a bátorságot a kérdéshez, de így egyelőre hallgat. Bólint egyet Konstantin szavaira. A jó kávéhoz van szokva, de csak nem olyan rossz az itteni sem. Ha meg mégis, akkor majd hoz magának a konyháról.
Mikor odaérnek a kávéautomatákhoz tekintete érdeklődően felcsillan. Mintha látott volna már ilyet valahol, de csak egy mugli használta, így nem szentelt neki különösebben nagy figyelmet. A rövid szünettel kapcsolatos instrukciókra egy röpke 'értem'-mel reagál; ugyan több időt is ki tudna használni, azért meg van elégedve a tíz perccel is. Szemei a férfi arcára rebbennek, és meglepve tapasztalja, hogy ezúttal Konstantin is rápillant. Megrázza a fejét miközben válaszol, és szemeit elfordítva az automatát fürkészi.
- Nem, még nem volt hozzá szerencsém – közelebb lép, miközben ujjait végigfuttatja a rúnákon. Okos megoldás. Nem sokat látott mugli dolgokat, de meg kell hagyni egyesek igen hasznosak beépítve a varázsvilágba. - Hogy működik? - érdeklődően csillogó szemeivel néz újdonsült főnökére. A szavaiból azt vette ki, hogy ő bizony ért hozzá. Kezét még mindig az automata szélén nyugtatja, pár centire az egyik gombtól. A kérdés után visszafordul, és leengedi a kezét. Nem áll szándékában megnyomni semmi olyat, amit nem kéne. Ugyan a kávéját szereti hangulatos kis kávézókban vagy cukrászdákban elfogyasztani egyelőre lenyűgözi az újdonság.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=559618#post559618][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.12.31. 12:40[/b][/url]

Karolina válaszára jobb szemöldöke leheletnyit feljebb araszol, ám ekkor sem fordul felé. Azon gondolkodik, mondta-e már bárki azt neki statisztikaelemzésre, hogy kellemesen megnyugtató és érdekes. De hiába is keresgél emlékei között, egyértelmű, hogy nem, még soha senki, egyetlen gyakornoka sem válaszolt ekképp erre a kérdésére, pedig a maga mögött hagyott évek alatt nem kétszer tette fel. Pislog párat, ajkai majdnem mosolyra görbülnek, és ha néhány héttel ezelőtt volnának, most bizonyára hangosan nevetne, és talán még az is előfordulhatna, hogy csípős megjegyzéssel illetné a kisasszonyt. Most azonban nem töri meg a válasz után közéjük beálló csendet, a hallottak megértését és elfogadását is csupán egyetlen biccentéssel jelzi - ha Karolina figyel rá, láthatja, ha nem, akkor csak a súlyos csendet veheti válasznak.
Konstantin már csak azután, a földszintre érve szólal meg újra, elmondja a szünetbeosztást és a felrúnázott kávéautomatához vezeti leendő gyakornokát. A fekete-barna gép mellől néz le a lányra, de annak értetlen, majd rúnákra csodálkozó tekintete még azelőtt elárulja, hogy még nem találkozott ehhez hasonlóval, mielőtt ajkai szavakat formálnának. A férfi rezzenéstelen arccal lép Hollósi kisasszony mellé, és szembefordulva az ital automatával rámutat a pénznyílásra, ujját végighúzza a gombok mentén, majd hozzáérinti a pohárkiadóhoz.
- Ide mennek a pénzérmék, természetesen sarlóra és knútra gondolok, nem mugli bankóra - mondja, tekintetét az automatáról Karolinára emelve. Pillantása kutakodó, látni és tudni akarja, hogy amit mond, azt a másik valóban érti is, nemcsak úgy csinál. - Majd, nézze, itt kiválasztja milyen kávét szeretne inni. Lent, ezeken a gombokon adhat hozzá plusz cukrot és tejet is. Idővel kitapasztalja, hogy a hivatali kávéhoz miből mennyi kell ahhoz, hogy iható legyen. Végezetül pedig - hajol közelebb a pohárkiadóhoz, onnan les fel a fiatal nőre. - itt kellene várni a kész feketét.
Kiegyenesedik és nadrágja zsebébe nyúlva néhány össze-összekoccanó ezüstérmét vesz elő.
- Megmutatom. Mit iszik? Rövidet, hosszút? - kérdezi a csodaszerkezethez fordulva, és közben már készíti is saját rövidjét. - Látja, érmék be, megfelelő gombok kiválaszt, és a gép már adja is a poharat, hogy teletölthesse. Én szoktam hozzá plusz cukrot kérni, szerintem anélkül ihatatlan.
Ahogy beszél, a szerkezet morogva dolgozik, a kávékészítési folyamatot tökéletesen bemutatva ezzel Karolinának. Konstantin a kész italért nyúl, majd rápillant a lányra, szemeivel jelezve neki, hogy próbálja meg, segít, ha nem megy.
- A visszajárót a gombok alatti kis nyíláson adja ki, ezt elfelejtettem mondani - teszi még hozzá, azután poharát a szájához emelve nézi a kisasszonyt, miként birkózik meg a feladattal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=560189#post560189][b]Hollósi M. Karolina - 2016.01.02. 13:11[/b][/url]

A hivatalnok kérdésére adott válasz után a folyosó csendje az egyetlen ami jelen van köztük. Karolina maga elé mered menet közben, nem néz a férfira. Biztos benne, hogy értette, hallotta amit mondott, nem is feltétlen vár reakciót. Gondolataiba menekül, abba a mentsvárba, ami mindig rendelkezésére áll, akár társaságban, akár egyedül. Így némaságban jutnak el egészen az automatáig. A meglepettséggel elegyedő kíváncsiság könnyedén leolvasható a lány arcáról, ami hamar elárulja, hogy még nem használt ehhez hasonlót. Kicsit arrébb áll, hogy Osztrovszky meg tudja mutatni neki a használatot, tekintetével követi a férfi ujjait. Felpillantva a főnöke arcába bólint egyet, hogy megértette, majd mohón várja a következőket.
- Értem – kurtán felel, fel sem pillantva néz a gépre. Alig várja, hogy kipróbálja, de közben tart is attól, hogy felsül Konstantin előtt.
- Inkább a hosszút részesítem előnyben – feleli egy röpke mosollyal. Néha megpróbálkozott a rövid kávéval is, de sokkal inkább szereti tovább ízlelgetni az italt. Árgus szemekkel figyeli, amint a férfi elkészíti a saját rövidjét, majd mikor végzett automatikusan nyúlna a zsebe felé, ám rádöbben, hogy bizony ma nem a nadrágot választotta, így ezúttal nem csörög a zsebében semmi. A kabátjában talán akadna némi apró, de most azt is fent hagyta. Nem is érti hogyan indulhatott el így.
- Khm, esetleg...? - néz kérdő tekintettel Osztrovszkyra, majd mikor a férfi felé nyújt pár aprót, halványan elpirulva elveszi. Roppant kínosan érzi magát miatta, de reméli ezzel nem ásta el magát teljesen a főnöke előtt. Tüzetesen olvasgatja végig a gombok mellé írt kávékat. Bedobja a kellő mennyiségű érmét, majd megnyomja az előzetesen kiszemelt ital gombját. Egy kicsivel több cukor biztos elférne benne, mert a levitás nem tagadja maga előtt sem, hogy édesszájú. Ujjai tétováznak, a nagy figyelemben elfelejtette, hogy melyik gombbal is tud hozzá plusz cukrot adni. Kérdőn pillant fel Osztrovszky arcára.
- Melyik is volt a plusz cukor? - ismét enyhe pír lepi el arcát, szégyelli, hogy nem figyelt eléggé. De olyannyira lenyűgözi ez a mugli gépezet, hogy egyik ámulatból a másikba esik. Csak reménykedik, hogy nem fogja elkezdeni készíteni ez a különös masina a kávét, és lesz szíves megvárni míg a hölgy rátalál a megfelelő gombra, vagy legalább Konstantin megmutatja neki. Tétován futtatja végig a gombokon törékeny ujjait, várva, hogy majd hirtelen rátalál a megfelelőre, közben persze várja, hogy főnöke kisegítse.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=567501#post567501][b]Merkovszky Ádám - 2016.02.27. 15:58[/b][/url]

A téren átvágó nő után megfordulnak az emberek. Talán kékre festett, elől hullámba igazított haja van rájuk ilyen hatással. De lehet, hogy különösen formás, nőies alakja az, ami a lányokból irigykedő pillantásokat, a fiúkból pedig mély sóhajokat vált ki. Az is lehetséges, hogy öltözetét bámulják: ruháját, mely úgy fodrozódik, hullámzik, mintha vízből lenne, és cipőjét, amiről nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy egyáltalán szilárd-e.
Ránézésre senki nem mondaná meg róla, hogy ő egy vizsgáztató. Az év nagyobb részében nem is dolgozik ekként, és, ha mégis kénytelen eleget tenni kötelességeinek, hát akkor is inkább művésznek semmint ellenőrnek tartja magát. Külseje önkifejezése egyik formája, amit csak azért nem változtat meg, mert a minisztériumnak egy röpke órára szüksége van rá.
A hivatali épület ajtaján belépve körülnéz, majd a rá váró - mert persze esze ágában sem volt előbb érkezni, ő inkább a notóriusan késők közé tartozik - fiatalembert megpillantva, felé igyekszik. Az aktában látható kép alapján könnyen felismeri. Igazság szerint talán jobban is ismeri a vonásait, mint a fiú ismerősei, mert tegnap este lerajzolta őt, miközben azon gondolkozott, milyen feladatot adjon neki.
- Bíbor Hanga vagyok, én foglak vizsgáztatni.
Tudatja éppen aktuális nevét, majd nyújtja kezét a fiúnak, aztán ezzel a lendülettel fordul is, hogy vezesse őt a kijelölt vizsgaterem felé. A neve egyébként azért "éppen aktuális", mert szereti gyakran változtatni. Az eredetire már lassan a családja sem emlékszik, nemhogy ő. De a jelenlegi is éppen eléggé híres ahhoz, hogy az emberek tudják, hogy az ő festményeiről beszél manapság a varázsvilág. Nemrég nyílt ugyanis kiállítása a fővárosban.
A legtöbb képe a tengert ábrázolja - ami talán nem is meglepő egy hydromágusnál -, ami hol haragosan sötét, hol titokzatosan homályos, hol csábítóan ragyogó. Természetesen mindegyik hullámzik, mozog, némelyik előtt a néző vizes lesz a kifröccsenő cseppektől, másoknál az illatok lenyűgözőek. Ő a tenger festője, akarom mondani festőnője.
Végighaladva néhány folyosón végül a nő megtorpan a női mosdó feliratú helyiség előtt. Félrebillentett fejjel gondolkodik egy pillanatig, majd bólint egyet. Elkapja a fiú egyik karját, aztán berántja magával a helyiségbe. Odabent azonnal elengedi, hogy magának vízből fotelt készítve lehuppanhasson csészéket tőlük elválasztó ajtók elé. Lábait felhúzza, s ekkor már nincs is rajta lábbeli, mert az egyszerűen szétfolyik a kövezeten, aztán lassan elpárolog.
- Most el fogom mondani a feladatodat, de előbb tájékoztatlak róla, hogy ez egy elemi mágikus vizsga, aminek sikerétől függ, hogy kapsz-e igazolványt és használhatod-e teljes nyugalommal az elemedet. Ha kérdéseid vannak, még most tedd fel őket.
Mosolya, arckifejezése kedves. Várakozóan tekint a fiúra.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=567554#post567554][b]Brandon Norrey - 2016.02.27. 17:12[/b][/url]

Hosszú útról beszélünk itt.
Arról az útról, ami az akkoriban eltervezett életem egyik elágazása. Zenész akartam lenni, híres akartam lenni, boldog akartam lenni. Aztán jött az a kotta, az a darab, és az a mindent átmetsző hang, mai egyetlen pillanat alatt szabta át egy kecses mozdulattal álmaimat a homályos, ködös űrré. A kilátástalanságban egyetlen pislákoló fényfolt volt csupán, az elemi mágia által elérhető magaslatok. Csupa idegen, felfedezésre vágyó terület, ami rengeteg fájdalomba és szenvedésbe kerül. A szüleim elvesztése újabb mélységbe rántott, de a barátaim és az ambícióm segítségével sikerült felkapaszkodnom egy olyan szinte, hogy boldognak vallhatom magam.
Szeretek, és szeretnek.
Nevetek, és nevettetnek.
Az élet új oldalát fedeztem fel a festéssel, az utazással és a szabadsággal. Az önállóság, ami leírhatatlan rettegéssel töltött el valaha, megváltozott, és erősebbé, magabiztosabbá, és urambocsá érettebbé formált engem. Az nem mondom, hogy már nem tarolok le embereket a folyosókon, csak már nem mindig cselekszem hirtelen feltámadt vágyak, ötletek alapján.
Mondhatni lecsillapodtam.
Na nyugodtság ide vagy oda, a szívem a torkomban lüktet, a gyomrom pedig össze-összerándul, ahogy a Bogolykő Hivatali épületében ücsörgök.
Vizsgáztatóm késik, de valahogy bánom is, meg nem is. Egyik pillanatban még túl akarok lenni rajta, a másikban pedig el akarok innen rohanni, és hatodjára terezem el, hogyan ugrok ki az ablakon (nem tudom miért ne használhatnám az ajtót, talán azért, mert az úgy kevésbé vicces és drámai.)
Ép a szökős fantáziát pörgettem le magamban újra, mikor belépett egy nő. A Hullámok Hölgye, a Tengerek Asszonya, kinek a partok, a mélységek és az áradatok a múzsái. Természetesen felnézek a munkásságára és ismerem is, szinte minden festményét, de.... Épp ezért nem akarok pont előtte lebőgni.
Miért is bőgnék?
Ahj, mindegy. Szóval belép, én meg automatikusan felpattanok az ülőalkalmatosságról, habár agyam tiltakozik.
- Grgr... Vagyis Bran. Brandon Norrey vagyok. El sem tudod képzelni, mennyire imádom az alkotásaidat. Az egyik kiállításodon ott is voltam! - nem Bran, most igazán nem kéne az izgalomtól nyüszítve ugrálni a terem közepén, moderáld magad. kezet akarok vele fogni, de meg is akarom ölelni, aminek a végén valami fura mozdulat lesz a vége, ami a tévés auratisztításhoz hasonlít.
Követem a mosdóba, igen a mosdóba, ami csak egy picit feszélyez, meg ház nagyon lazának kell tűnnöm egy ilyen nemzetközileg elismert művész előtt.
- Tudom. - hááát, lehet nem ezt kellett volna mondani, de már mindegy. - Szóóóóval ez a vizsgahelyszín?... Egyedi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=567588#post567588][b]Merkovszky Ádám - 2016.02.27. 18:24[/b][/url]

- Örülök, ha tetszettek a képeim. Bár anyám változatlanul fenntartja véleményét, miszerint orvosnak kellett volna mennem, de hát mit tehetnék, ha a festés engem mindig is jobban vonzott - vonja meg a vállát a nő, aztán - kicsit sem zavartatva attól, hogy ezekhez az információkhoz Brandonnak semmi köze - elindul, elvárva, hogy a fiú kövesse. Aztán hamarosan már ott is ül a mosdóban létrehozott vízfoteljében.
Bran megjegyzését hallva körülnéz, mintha eddig nem is vette volna észre, hol vannak, aztán hangosan felnevet.
- Bocsáss meg, gondolom a legtöbb vizsgáztató inkább valamelyik unalmas fehér falu, majdnem üres helyiséget választotta volna! Én szeretek vízközelben lenni - mondja, aztán legyint egyet, mintha azt mondaná, hogy ez teljesen lényegtelen. És végül is az is, itt már csak a fiú tudása fontos.
- Hát, ha egyéb kérdésed nincs, akkor térjünk is rá a vizsgára! - szól, majd karjaival átöleli a térdeit, és így tudatja a feladatokat a vizsgázóval.
- Először is, változtasd ezt a vizet sóssá, majd újra édessé! Aztán melegítsd fel 40°-osra, majd hűtsd 5°-osra, végül vissza az eredetire! Érezni fogom, ha nem egyezik meg az eredetivel, szóval igyekezz megjegyezni! - kacsint rá a fiúra, majd folytatja az információk átadását: - Ez után fogok néhány dolgot rakni a vízbe, és neked ki kell találnod mik azok, csak az alapján, amit a vízben érzel! Az érzékelésükre öt percet kapsz. És mindezt úgy, hogy nem látsz!
Mielőtt a fúban felmerülhetne, milyen vízről is beszél a nő, lassan elkezd megtelni a terem alulról folyadékkal. Nem kell félni, nem a WC-ékből bugyog fel, a nő a csapokból húzza ki, illetve maga hozza létre a megfelelő mennyiséget. Amint megtelik a terem, szélesen elvigyorodik, láthatóan ő remekül érzi magát. Intésére Bran szemei előtt egy feketére színezett vízsáv jelenik meg, olyan akár egy szemkendő. Innentől a fiú nem lát semmit, de, ha elég jó hydromágus, akkor a képessége segítségével most is olyan jól érzékeli a környezetét, akárha tisztán látna mindent.
A vizsga ekkor kezdődik. Az első két feladatrésznél a nő csak megfigyel, de amint a víz újra eredeti állapotába kerül, előkap három tárgyat a táskájából és elúsztatja a vízben. Figyel rá, hogy ne érjenek hozzá a fiúhoz, hogy ő csak az elemével szerezhessen adatokat azokról. Végül amikor letelik az öt perc, eltünteti a folyadékot szép lassan, fokozatosan. Aztán várja, hogy Brandon elmondja, miket is érzett a vízben. Csak ez után tünteti el a fiú szeméről a fekete vízsávot.

Tárgyak a vízben:
o KATT
o KATT
o KATT

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=567682#post567682][b]Brandon Norrey - 2016.02.27. 20:10[/b][/url]

- A szülők akaratát sokan alábecsülik és sokan túl könnyen elfogadják. Meg kell találni a köztes megoldást, amit mondjuk nálad nem tudom hogy lehetne kivitelezni, de én valamit nagyon elszúrtam a sajátjaimmal, mert már nincsenek. - Magasságban majdnem megegyezünk, arcára nézek, hátha viszonozza pillantásomat, de nem szeretném tovább taglalni a dolgot.
A mosdóban Hanga nevetése igazán bájosan visszhangzott a csempékről, amitől elvigyorodok.
- Ugyan, nincs ellenemre a rendhagyó környezet, alkalmazkodóképes vagyok - ó, de még mennyire - különben is, tudom mire gondolsz, itt olyan érzés fogja el az ember, mintha egy lüktető szervezetben lenne, ha eltekint az elvétve felfedezhető ürüléktől.
Túl sokat beszéltem érzem én, szóval inkább hagyom, hogy ismertesse a feladatokat. Így hallásra nem tűnnek olyan szörnyen nehéznek, megropogtatom ujjaim, miközben szemeim előtt megjelenik a sötét sáv, mely ellehetetleníti a látást. Innentől máshogy vagyok kénytelen érzékelni a környezetem, lassan terjesztem ki erőmet a környező folyadékra, miközben mély "levegőt" veszek. mikor úgy érzem a szoba minden sarkát megtaláltam, elkezdem felmelegíteni a vizet. Emlékeket hívok segítségül, a forró zuhanyét egy kiadós hócsata után, a nyelvet megégető forrócsoki, a sütőből felszálló forró párafelhő. Mire végzek felidézésükkel, már elérem a harmincöt fokot szóval már nem kellett sok, hogy elérjem a célhőmérsékletet. Mikor végeztem kinyitom számat, majd a szavakat megformázva küldök hullámokat Hanga irányába.
- A negyven fok pipa. - mondom neki, majd grimasz kúszik eddig nyugodt arcomra. Elfelejtettem, hogy először sóssá, majd édessé kéne változtatni, de.... De csak nem olyan nagy baj, ha utána csinálom...ugye?
Elképzelem az Alaszkában látott, érzett gleccsereket, a leomló jégtömböket, melyek közel akkorák voltak, mint Merkibá háza, és az alattunk hullámzó kobaltkék mélységet. Elképzelem, ahogy az ajkaim közül párafelhők szállnak fölé, és ahogy a szabadon hagyott kezemet körbeöleli a csontig hatoló hideg.
Hat fok. Ennyi kellett ugye?
- Jól emlékszem, hogy hat fokot mondtál? - biztos ami biztos rákérdezek a dologra, de már neki is kezdek az eredeti visszaállítására. Amikor elérem azt, felidézem a madagaszkári kiruccanásunkat. Az öblöt, ahol Cattel.... Ahol Cattel úszkáltunk és ahol először csókolóztunk.-elképzelem a sós víz ízét puha ajkain, az illatot, ami minden reggel fogadott a parton. Egy pillanat alatt megváltozik az egész szoba területén a víz összetétele, szinte érezni, ahogy a molekulák egy pillanatra megállnak, majd megváltozva folytatják véget nem érő útjukat.
Aztán elképzelem az iskola közelében lévő tavat. Édesvízzel több kapcsolatom van, így nem olyan nehéz visszaváltoztatni.
A tárgyak már trükkösebbel. Az első nem megy egyből, ezért átugrom. A második, a szilárd halmazállapotával és jellegzetes alakjával egyből megjelenik leli szemeim előtt. A harmadik egy kicsivel bonyolultabb.... Gyűrűnek nagy, nyakláncnak kicsi, karkötőnek meg túl fura a közepén elhelyezkedő köralapú sima felület. Persze olyan húsz másodperc töprengés után leesik, hogy egy karóráról beszélünk. Márkát azért nem tudnék mondani, hehe.
Vissza az elsőhöz. Soha az életbe nem jönnék rá, hogy mi ez a nem szilárd, nem folyékony valami, ami felszívta a vizet, és egy még nehezebb kivenni az alakját. Megpróbálom két kezem közé rekonstruálni fagyasztással a formát, amiből valami nagyon különös, alak jön ki, két hosszú nyúlvánnyal. Rövid tapogatás után felfedezni vélek másik négy, eltérő hosszúságú domborulatot rajta, és ezért megmerem kockáztatni, hogy valami állatot mintáz. A két hosszú nyúlvány ezután jelentősen megkönnyíti a dolgomat.
Fogadjunk, hogy a torkom ki lenne száradva, ha az előző öt percben nem vizet lélegeztem volna.
- Szövetnyúl,fémkulcs, nem tudom milyen anyagú óra. Be kell vallanom, hogy a tapsifüles igazán kemény dió volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=568229#post568229][b]Almásy Léna - 2016.02.28. 15:24[/b][/url]

 - Leadtam... - dobta le magát egy nagy sóhaj kíséretében az ügyfelek számára fenntartott székbe - Nem vagyok tanár többé...
Mondhatni egy egész hegy gördült le a válláról, amikor hangot adott feltett szándékának főnöksége előtt. Rengeteget rágódott a dolgon, napokat agyalt, hogyan, s miként oldhatná meg problémáját veszteségek nélkül, ám rájött, kompromisszumok nélkül semmi sem működhet a világon. Így tehát ha több szabadidőt akart, meg kellett váljon terhének egy részétől, jelen esetben az iskola falain belül vállalt feladataitól.
Olyan volt ez neki, mint egy szakítás... bár közel sem olyan fájdalmas, mintha egy valódi, hús-vér kapcsolatból lépett volna ki. Szerette a diákjait, szerette a munkájának ezen részét is, de rá kellett döbbennie, bármennyire szomorú történet is ez, egyszerűen nem tud több részre szakadni.
 - Hiányozni fog a kastély, de én sem vagyok robot, Konstantin. Az egyik nap itt, a másik nap ott, a helyszínelések, a papírmunka, a tanítás, az óratervek és a terepmunkák... meg Madagaszkár és Svédország... ha nem dobbantok, legközelebb az Amazonashoz kísérhettem volna a kastélyt túlélőtáborozni... Harminc éves vagyok! Kinek van már erre ideje?!
Nos, talán a férfi legnagyobb szerencsétlenségére, mostanában sikerül mindig őt megtalálnia problémáival. Mintha egy jó nagy kanyart leírva visszatértek volna a gyökereikhez.
 - De nem zavarlak, ugye...?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=568267#post568267][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2016.02.28. 16:17[/b][/url]

Pennával az ujjai között forog a székével, jobbra-balra, jobbra-balra, jobbra-balra. A fekete ülőalkalmatosság kerekei és háttámlája is recseg, ahogy a férfi komótosan, félúton újra és újra irányt változtat vele. Közben az asztalán fekvő egyetlen darab papírra mered, megrögzött szemekkel figyeli a szótlan, túlontúl is csendes szerződést. Talán valamiféle magyarázatot vár tőle, azt reméli, hogy megszólal, hogy egyszeriben meghallja a régen hallott női hangot, amint épp elneveti magát, és végigsimítva a vállán biztosítja róla, hogy ez az egész csak egy rossz tréfa volt. Azután megkéri arra, hogy tegye le a pennát, tépje szét a papírt, felejtse el az egészet és folytassák ott közös életüket, ahol tíz hónappal ezelőtt abbahagyták.
A szék az ablak felé fordulva áll meg, a háttámla még egyet roppan, mielőtt végleg elnémulna. Mi van akkor, ha ő már nem akarja folytatni? Ha ő dönt úgy, hogy ennyi volt?
Nem tudja, hogy ő ebben nem dönthet. Nem látja be, hogy a felesége már elhagyta, saját döntését már meghozta, a kapcsolatuknak ezzel vége, és az egyetlen dolog, amiben ő döntést hozhat, az az, hogy véget vet hiábavaló várakozásának, és aláírja ezt az ötoldalas szerződést.
A szürke tekintet messze réved, a koszfoltos ablaküvegen át a park magasra nőtt fáin túl, egészen bele a semmibe. A pennát a szájába veszi, felszabaduló ujjait hozzáérinti aranygyűrűjéhez. Annak tapintása hűvös, nagyon kellemes, ujjbegyei mégis elsárgulnak; az idegesség, düh és megválaszolatlanul maradt kérdések egyvelege olyan erősen nyomja a fémet, mintha szétakarná törni. Letörni ujjáról, akár rab a láncát. Észre sem veszi, hogy homlokán elmélyülnek a ráncok, arca kipirul.
Aztán kinyílik az ajtó, és Léna beesik az asztala túloldalán árválkodó székbe. A férfi egyik pillanatról a másikra esik ki gondolataiból, hogy ismét találkozhasson a nem is olyan rideg valósággal. Azalatt az idő alatt rendezi vonásait, hogy székével visszafordul asztalához és kikapja szájából a fekete, nagy tollú pennát. Nagy levegőt vesz, arcán végigfut egy halvány mosoly, majd írószerszámát a szerződés mellé dobva felkönyököl az asztalra.
- Ühm, szóval Almásy kisasszony kijelentkezett - bólint, és bár kissé elvicceli a dolgot, valóban átérzi a hallottak jelentőségét. Léna hosszú évek óta tanított már, és egészen biztos benne, hogy ez idő alatt a tanári lét, a diákok jelenléte és a tanítás szeretete sok mindenen átsegítette őt. Például rajta is. Elcsendesedve hallgatja a nőt, hol annak arcát, hol asztalát nézve. Nem tudja, egyáltalán nem hiszi, hogy tudna neki segíteni, hiszen számára ez is egyfajta szakítás lehet, amin mint mondani szokás, csak az idő segíthet.
- Nem, nem vagy robot - erősíti meg futólag lehunyva szemeit, kikívánkozó mosolyát ügyesen elnyomva. - Azért Svédország jó volt, nem? Ha Madagaszkár annyira nem is...
Bár nem mondja ki, mindketten pontosan tudják, hogy utóbbival szakításukra céloz, amivel jól tudja, milyen nagy fájdalmat okozott a volt tanárnőnek. De ahogy az számára is kiderült, semmi sem marad megtorlatlanul. Egyszer ő szakít, máskor vele szakítanak - csak ebben az esetben gazdagodni fog egy válási hercehurcával is.
Léna kérdésére habozva ugyan, de megrázza fejét, s az előtte fekvő papírra pillantva szóra nyitja száját. Hiába. A szíve felgyorsul, ereiben megindul a félelem, karjai alig láthatóan megreszketnek. Nem gondolta, hogy valaha is ezt fogja mondani, azt meg pláne nem, hogy ennek a nőnek, de nincs mit titkolnia. Hamarosan úgyis mindenkinek nyilvánvaló lesz, ha már most, vagy hetekkel-hónapokkal ezelőtt nem volt az.
- Nem, nem - mondja rekedtes hangon. - Én épp válok.
Fájó, égő teste felett nehezen uralkodik, dühét egy rosszul sikerült, halvány mosollyal rejti el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=568773#post568773][b]Merkovszky Ádám - 2016.02.29. 10:00[/b][/url]

A feladat teljesítését félrehajtott fejjel nézi végig, bár időnként pillanatokra lehunyja a szemét, hogy látása helyett inkább képességére hagyatkozzon.
A kérdésre nem válaszol, csak elmosolyodik. Ő aztán nem fog segíteni, nem az a dolga. Így aztán a feladatmegoldás nem lesz tökéletes, de nem is várja el a fiútól. Bizonyos százalék fölött kell teljesíteni, és ez egyelőre úgy tűnik, meg lesz neki, de az érzékelős feladatnál majdnem kicsúszik az időből.
- Pedig igazán édes egy jószág - mondja, miközben eltünteti a fiú látását akadályozó vízcsíkot, aztán elemével "kifacsarja" a plüsst, végül vízcsápokkal visszaemeli magához a tárgyakat, és elteszi a táskájába.
- Az a hat fok, öt fok lett volna, úgyhogy kapsz tőlem némi kiegészítő feladatot. Csak a biztonság kedvéért.
Nem akarja megijeszteni a fiút, de nem is köti az orrára, hogy enélkül is megfelel a követelményeknek. Hadd izguljon! Ő meg legalább kiélvezi még egy kicsit ezt a vizsgát, és nem lesz az, az érzése, hogy kereken tíz percért kellett félbehagynia az alkotást.
Tenyerében vízgömböt képez, majd Brandon felé hajítja azt. Közben tudatja a feladatot, és sokat számít nála, hogy a srác képes-e elkapni a gömböt úgy, hogy annak formája közben nem változik meg, és még a feladatra is tud figyelni.
- Fagyaszd meg!
De rögtön utána már képzi is a következő gömböt, amit szintén hanyagul eldob, ehhez a "Színezd pirosra!" utasítást adja, végül egy kockára alakított tenyérnyi víztömeget is képez. Ezt egyelőre nem dobja el, megvárja, míg a fiú az első kettővel végez, vagy elbukik. Aztán ezt is továbbítja, de itt előtte mondja el a tudnivalót hozzá:
- Robbantsd fel! Vagyis tégy úgy, mintha egy a közepéről induló erőhatás szétvetné a formát, majd a cseppeket abban a formában fagyaszd meg!
A feladatok nem könnyűek, de jobban mérik a képesség tudatos használatát, és azt, mennyire tud a vizsgázó nyomás alatt is nyugodt maradni, mint a korábbiak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=568997#post568997][b]Brandon Norrey - 2016.02.29. 18:02[/b][/url]

Hanga, vizsga.

- Ezzel a ténnyel nem tudok vitába szállni. - szuszogom lesütött szemmel Hanga felé, miközben sorra vettem mozdulataimat. -Tudtam, hogy valamit rosszul csináltam. - csak ennyit tudok hozzáfűzni a summázáshoz, a következő feladatok hallatán meg csak bólintok. Jégkék szemeimet Hangára emelem, és igyekszem kiolvasni céljait arcvonásaiból, de hiba.
Na, azért a kezében képzett gömb már sokkal többet árul el. Mikor megmoccannak ujjai, hangos sóhajjal préselem ki az utolsó csepp levegőt is tüdőmből, karjaimat ellazítom és lógva hagyom. Mikor felém hajítja a gömböt, egy félkörívet írok le lábammal, így a testem körüli pályára vezetve sikerült megállítanom a labdát anélkül, hogy bármit is veszítene az alakjából. Ezek után már könnyű belülről indulva megfagyasztatni a dolgot, mert ugye ha befelé csinálnám a térfogat-növekedés miatt előbb utóbb szétrepedne a megalkotott réteg. Mielőtt végeznék ezzel, már repül is a következő, amit jobb kezemmel "kapok el", majd egy ujjamat a felszínéhez érintve mintha festéket oldanék benne. A fagyottat a földre engedem lassan, a festettet viszont a kezem alatt lebegtetem öt centivel.
- Huh... - mondom az utolsó feladat hallgatása után. Azért nem gondoltam volna, hogy a kiegészítőfeladatok nehezebbek lesznek, mint a főfeladatok, de legyen hát. Átveszem lassan az irányítást a Hanga által uralt kockán, közénk reptetem, a művésznő érezheti pulzusumon, milyen hevesen ver a szívem.
Ökölbe szorítom kezem, minek hatására szétrobban a geometriai alakzat. majd szinte azonnal kinyitom tenyeremet, amivel megállítom a szétfröccsenő cseppeket. Szememből már nyugodtság árad, ajkaimat benedvesítem, majd lassan elkezdek magam körül a cseppek felé fújni. Leheletem nyomán minden vízmolekula megszilárdul, majd mikor Milyen Hanga szemébe nézek, és látom nincs kifogása, az ezernyi apró jégszilánk csörömpölve hullik a földre, majd tűnik el a levegőben elpárologva. Egész szép kis mutatvány volt, de meg kell támaszkodnom az egyik mosdókagylón.
- Azt hittem.... Könnyebb lesz a vizsga. De egy élmény volt. Köszönöm ezt a rendhagyó környezethez társuló rendhagyó vizsgamódszert.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=569008#post569008][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2016.02.29. 18:42[/b][/url]

Karolina mosolyát annak ellenére is viszonzatlanul hagyja, hogy tudja: részéről az csupán egy teljesen ártatlan, kedves gesztus, amit nyugodt szívvel, büntetlenül viszonozhatna, hiszen sem kevesebb, sem rosszabb nem lenne tőle – mégsem teszi. Hogy a feleségéhez való feltétlen hűség, vagy a felettes szigorú arcképe miatt, nem tudni. Kedvtelensége, ami a már hetek óta tartó reménytelen várakozásból fakad, kezd egészen eluralkodni rajta, a kétely és hiány lassan beeszi magát a húsa alá, bebújik a szöveteibe, és lázas gondolatain túl felfalja, felemészti szívét és testét is. A fiatal nő mosolyát látván köhint egyet, s az ital automatára pillantva követi a törékeny ujjak tétova útját, melyek bár az automata felé indulnak, teste előtt állapodnak meg. Az üres, kérő tenyérről a végzős diák szemeibe vezeti tekintetét, majd halvány, alig-alig észrevehető mosollyal nyúl öltönynadrágja zsebébe, hogy az ott csörgő aprókból néhányat kiemelve, beleejtse őket a hófehér kézbe.
- Nem tesz semmit – mondja nyugtatóan, mikor megpillantja a Karolina orcáin egyre csak növekvő pírfoltokat. – Egyébként is én hívtam kávézni.
Gondolata végét elharapja, utolsó szavát talán már ki sem ejti, csak a fejében hallja, amint kimondja. Csendben a felrúnázott géphez fordul, és míg leendő gyakornoka elkészíti élete első mugli automatás, hivatali feketéjét, ő felhörpinti sajátját.
- Itt, itt – a forró kortyot gyorsan lenyelve, szabad kezével mutat a megfelelő gombra, és ha a lány nem nyomja meg időben, megteszi ő. Aztán hátrál egy lépést, kiissza az utolsó cseppet is az átforrósodott műanyagpohárból, majd azt a gép melletti kukába hajítva fel-alá kezd sétálni, hogy míg Karolina bíbelődik a valószínűleg keserű kávéjával, egy pillanatra se kelljen felé fordulnia, ránéznie vagy hozzászólnia. Lassú léptekkel, a portás irányába halad, majd vissza, és míg sétálgat a rosszul megvilágított plafont figyeli.
- Kész is? Remek - biccent a felé intő kisasszonynak, s míg elhalad mellette, szótlanul int neki, hogy kövesse. Rájuk telepedő csendben közelítik meg a lépcsősort, hogy visszatérhessenek az irodába. Mára már nem maradt más dolog, csak a házi feladat kiosztása; némi statisztikaelemzés és kötelező könyvtári időtöltés gyanánt töménytelen mennyiségű adatbogarászás.
- Még ma átnézem az irodai munkáját, Ön pedig, kérem, a vizsgaidőszak előtt küldje el bagolyban a házi feladat megoldásait - az asztala előtt áll meg, és míg a leányzó szedelőzködik, minden fontos információt elmond neki. - Elégedett vagyok a mai teljesítményével, már amennyit láttam belőle, természetesen. A részletesebb kiértékelést a holnapi nap folyamán megkapja. Azt hiszem nincs más megbeszélnivalónk - halkabbra fogott hanggal néz körbe, jobbjával végigsimít a papírok között, hátha talál valamit, végül bólint egyet, és búcsúzóul szelíden, egészen barátin elmosolyodik. - Hát akkor, a viszontlátásra, Hollósi kisasszony!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=582187#post582187][b]Almásy Léna - 2016.04.02. 13:17[/b][/url]

- Svédországot még visszakapod... csak legyen rá alkalmam... - szája önkéntelenül is széles mosolyra húzódott, ahogy a havas paradicsomi emlékek elárasztották. Szájában szinte azonnal felsejlett a pisis hó gusztustalan íze, de a hivatalnok puha ajkainak érintése is. Azt a csókot fel is írta a legemlékezetesebbek listájára, mint a tökéletlenül tökéletes példányt.
 - Uhm... - arcáról azonnal lelohadtak a vidám vonások, szemeiben tükröződő jókedvét pedig az aggodalom búskomor fénye vette át.
Néha talán túlságosan is szórakozott. Amióta egyedül van és csak a saját kis privát ügyeire van gondja, hajlamos elmerülni egy-egy amúgy jelentéktelen dologban és egyúttal keresztülnézni környezete súlyos problémáin. Amilyen együtt érző volt korábban, olyan tapintatlanná vált az évek, s törések során, figyelme pedig ahelyett, hogy az őt életben tartó barátaira irányult volna, megállapodott sivár élete legapróbb részleteinél... Előbb állt neki teraszt festeni, minthogy lelki támaszt nyújtott volna Konstantinnak...
Erre most mit csinált? Szinte rátörte az ajtót a férfire és úgy zúdította a nyakába pitiáner nyűgjeit, mintha annak nem most ment volna teljesen tönkre az élete.
A felismeréstől teljesen magába zuhanva, komoran, mégis kétségbeesetten pillogott fel Konra. Keresgélte a szavakat. Szeretett volna valami okosat, valami megnyugtatót mondani, de bármi jutott is eszébe, rögtön elvetette. Mit is mondhatna? Hogy talán Kath meggondolja magát? Miért is hitegetné ilyennel? Mondhatta volna azt is, hogy minden rendbe fog jönni, majd talál egy másikat, egy jobbat, egy szebbet és érettebbet, bizony, de ezzel sem lett volna előrébb. Ez olyan, mintha csak egy vázát tört volna el az ember, ami helyett könnyen beszerezhetünk egy másikat. A szerelem viszont nem ilyen. A szerelem nem pótolható, a szerelmet nem válthatja ki semmi. A szerelmünk a miénk és azé, akit megajándékozunk vele és ha az a személy, akire rábíztuk a legféltettebb érzésünket, visszadobja azt, jogosan lehetünk teljesen összetörtek. A helyzet kilátástalan és ezen az ilyen bevett közhelyek soha sem fognak segíteni. Ha valamit megtanult, akkor az az, hogy a szakítás gyászát az ember csak és kizárólag egyedül tudja megélni... És ha megélte, ott lesz a legerősebb, ahol eltört.
 - Sajnálom - szusszant egyet és közelebb lökte magát székével az asztalhoz - Őszintén sajnálom.
Hűvös kezeit a férfiére fonta a szerződés felett, mit sem törődve a helyzet bizarrságával, s bár ezt minden hátsó szándék nélkül tette, legbelül felkészült a finom elutasításra.