38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 17 18 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
offline
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2012. szeptember 22. 23:40 | Link



Van akinek nem erőssége a kviddics, mégis szeretne sportolni. Ebben a teremben keveredik a mugli és varázseszközök széles tárháza, azonban a mágia vigyáz rá, hogy ne hajszolhasd túl magad. A nagy terembe egyszerre akár negyven ember is kényelmesen elfér, így nem okoz majd nagy gondolt, hogy mihez is fogj hozzá. A terem azonban nem csak gépekből áll, vannak pályák is (kosár, foci stb) melyek a csoportos tevékenységek kedvelőinek is lehetőséget biztosítanak, hogy edzésbe maradjanak és egyszerre ismerkedjenek is. A nagy terem két részre van osztva a bejárat felől vannak a gépek, a választóvonaltól pedig a pályák, melyek keretét egy futópálya adja.
Hozzászólásai ebben a témában
Földesy Kristóf Dominik
INAKTÍV


cikeszhajkurászó || büszke apuka
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 528
Írta: 2012. október 6. 19:54 | Link



Nagyon örülök neki, hogy bekerültem a Sárkánylovasok közé, tényleg nagyon. De csöppet idegesít, hogy Yarista (mellesleg a CSK) átigazolt máshova. Ja, meg az is, hogy a Navinében nem mehetek el anélkül a folyosón, hogy ne kapnék hatvanhat mérges tekintetet. Oké, sejthettem volna hogy ez lesz, de azért mégis. Kati meg Bea szemébe már nem is merek nézni, ha meglátom őket, menekülési kényszerem támad. Egyébként meg pont ez a bajom; hogy tudom, mit éreznek, mert Yar is elment ugyebár a mi csapatunkból egy másikba. Szóval, logikusnak tűnik, hogy együtt kéne éreznem Yaristával vagy valami ilyesmi... azonban nekem sosem volt erősségem az empátia. Így viszont bűntudatom van. Szóval marha jó.
Mit lehetne ilyenkor csinálni? Idegesen és feszülten? Hát persze, hogy edzeni, ez magától értetődő. Így hát beléptem az Erőnlét termébe, hogy egy kis bemelegítéssel elkezdjem az öntréningem. Miután ezzel végeztem (futottam, és hasonlók), odamentem a boxzsákhoz, és teljes erőből püfölni kezdtem. Hát igen, nem is ámítottam magam azzal, hogy a sport szeretete miatt boxolok (bár mostanában az is közrejátszott), inkább feszültséglevezetésképp. Jobb szétverni ezt, mint valamelyik diákot, azt hiszem mindenki így gondolja. Aki nem, az Rellonos. A lehető legerősebben ütöttem, szinte már nekem is fájt (azért a bűbáj - ami védi a kezem - sem káptalan). Úgy éreztem, a végtelenségig tudtam volna ezt csinálni (tényleg jó hogy ki tudom élni az agresszív hajlamaim, azt hiszem). Igazából nem képzeltem azt, hogy valakit is ütök (sokan ezt tennék); inkább a véletleneket, amik ilyen rosszul jönnek össze mindig. Legalábbis az én életemben. Biztos valaki megkapta az én boldogság-adagom, és folyamatosan örömittasan ugrál a Kastélyban. Hát, mázlista egy ember.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Navine exCSK(H)|Amira tulajdona|Bükki Bikák|apuka|KedvencexCSKHCikeszhajkurászóCselzsenim by Luca
Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2012. október 6. 19:55 | Link

Kristóf

Anna fokozatosan, feltűnésmentesen tűnik el a kastély, és azon belül a Rellon közéletéből; azt már mindenki megszokta, hogy sokszor utazik el, de a kviddics miatt eddig mégis gyakran lehetett látni. Edzett kint, edzett bent, edzést tartott, és az edzések között gyakran lenézett a csárdába is, ahol rendszerint idegenekkel találkozott. Pálca mindig volt nála, de már jóval kevesebb összetűzésbe került a többi diákkal, mint néhány évvel ezelőtt. Úgy tűnik, mostanság már konfliktuskeresés helyett szobájába húzódva gyakorolja a varázslást, már ha néha két-három hétre úgy dönt, hogy visszatér. Elméletileg még van egy szellős éve itt a Bagolykőn, mint ereklyekutató, de ideje nagy részét már így is csak a kviddics miatt töltötte itt, s mióta a kupa újbóli megszerzése után továbbállt, tényleg ritka madár lett. Igazából senki se tudja merre megy, és senki nem kérdezi; nem érdekli őket, vagy nem merik szóba hozni. Azok, akikkel állandó, viszonylag jónak nevezhető kapcsolatot ápol a kastény falain belül, talán sejtenek valamit, de a többiekkel olyan minimális a kommunikációja, hogy mindenki jogosan érezheti úgy; "hé, nekem ehhez semmi közöm". És az emberek nagyon jól járnak ezzel a felfogással.
A vizsgák azért úgy tűnik jelentenek még számára valamit, hiszen a vizsgaidőszak jelentős részét itt töltötte. Így az igazgatósággal se gyűlik meg a baja, a tanárok még évközben örülnek is a távollétének, hiszen úgy biztos nem okoz még egy olyan balhét, mint például ami a meccsen, vagy a faluban történt. Kviddics híján naponta többször edz, nappal kint, este bent, csak így tudja kielégíteni a mozgásigényét. Most is nagyon sürgős neki leérnie az edzőterembe, ami logikusan pang az ürességtől, hiszen szombat este van. Csak Kristóf van jelen, akit még azelőtt szervezett át a csapatába, hogy ő maga lelécelt onnan. Némán, semleges arccal bólint neki egyet, mikor az ránéz, azután rögtön elkezdi a nyújtást, és a hosszú bemelegítő futást. Furcsa őt nem talárban látni, holott köztudottan szereti viselni őket; most csak egy testhez simuló, kényelmes sporttoppot és rövidnadrágot visel, így meglehetősen szembetűnő már-már meghökkentően izmos testalkata is jobban kidomborodik, mint általában (mikor bejött, egy melegítőnadrág és a hozzáillő pulóver még rajta volt, azok a pálcájával együtt egy közeli széken pihennek).
 Nem tudni meddig fut; sokáig. Ő se nézi már, viszonylag gyors kocogással automatikusan futja le a szokásosat, befelé forduló, töprengős arckifejezéssel. Valahogy nyugodtabbnak tűnik, mint általában, de hogy ez annak köszönhető-e, hogy éppen sportol, vagy másnak, nem egyértelmű. Mindenesetre sokaknak az elgondolkozós hangulata se tetszik jobban, ők tudják, hogy innen viszonylag hamar át tud csapni a másik végletbe.
Futás után ismét nyújtani kezd, atlétikai háttért sejtető hajlékonysággal és alapossággal, hogy aztán a kicsinyke atlétikai részhez átköltözve elkezdje az edzése első felét a gyűrűn.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Földesy Kristóf Dominik
INAKTÍV


cikeszhajkurászó || büszke apuka
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 528
Írta: 2012. október 6. 19:56 | Link


A csattanások visszhangoztak a teremben, ahogy teljesen egyedül a boxzsákhoz ért öklöm. Itt senki sem hallott vagy látott engem, és ez kissé megnyugtatott. Akár üvölthettem is volna, azt sem hallotta volna senki, azonban ez egészségesebb módja a dühkitörésnek, mint a spontán üvöltözés... Ahogy - immár kissé normálisabb idegállapotban - a zsákot fixíroztam, a velem szemben lévő ajtó hangtalan nyílását és csukódását láttam a szemem sarkából. Ahogy odapillantottam, Annát láttam meg, és ez némileg kizökkentett. Elkaptam a tekintetem egy pillanatra, aztán rájöttem, hogy hülyeség amit csinálok, úgyhogy visszanéztem rá (ezalatt pedig tudatosítottam magamban, hogy nálam van a pálcám). Láttam zavarba ejtően izmos alkatát, azt, hogy leteszi a pálcát (némileg megnyugodtam ettől a ténytől), és azt is, hogy hűvösen biccent nekem. Viszonoztam a gesztust, de megszólalni már nem akartam; fura lett volna. Valahogy Anna is olyan fura volt (talán ezen nem kéne meglepődnöm ennyi idő után...). Ez az egész hűvössége, meg minden... elintézte nekem a csapatba jutást, ebből következik, hogy a csapatkapitányságot is, tehát iszonyú hálás vagyok neki. Ez persze nyilvánvaló. De valahogy mintha nem várná el, nem akarna tudomást venni róla.
Gyakorlata a gyűrűn nagyon szép volt. Nagyon erős lány (?), mind testileg mind lelkileg (legalábbis gondolom... nehéz lehet hideg vérrel kínozni az embereket). Végül elkaptam a tekintetem róla, és igyekeztem a zsákra koncentrálni... azonban minduntalan visszakalandozott a tekintetem. Persze közben ütöttem, de sokszor Annára pillantottam. Valami piszkált belül, mégpedig az, hogy nem köszöntem meg neki. Ha neki csak feleannyira fontos a kviddics, mint nekem (kétlem, neki biztos fontosabb volt - kár hogy abbahagyta), akkor tudja hogy úgy érzem, sokkal tartozom neki. De hogyan törleszthetném ezt a tartozást anélkül, hogy komolyabb fizikai sérülést szenvedek? Nem tudom. Ezen gondolkodtam, őt figyelve a szemem sarkából, közben automatikusan ütve a zsákot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Navine exCSK(H)|Amira tulajdona|Bükki Bikák|apuka|KedvencexCSKHCikeszhajkurászóCselzsenim by Luca
Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2012. október 6. 19:57 | Link

Kristóf

Gyűrű ide vagy oda, az atlétikán belül ő igazán a talajtornához és az ugrásokhoz ért. Gyűrűzni mindig az elején szokott, ha kedvet érez hozzá. Ez rögtön az első pillanattó fogva megköveteli a nagy koncentrációt és pontosságot, így általában növeli a gimnasztikai eredményességét is, pszichikailag is ráhangolja az edzésre. Nem kell tőle profi olimpikonhoz méltó mozdulatokat várni, de amit tud, azt nyilvánvalóan tökéletesen tudja; többek között átfordul, megtartja magát ha a karja függőleges helyzetben van, kevesebb ideig úgy is, ha vízszintesen, és minden mozdulatát kellőképpen lassan hajtja végre ahhoz, hogy nagy erőt igényeljenek, és kényszeresen teljesen kizárhassa a külvilágot. Most is valami ilyesmit csinál anélkül, hogy tudná az elemek neveit, hiszen az atlétika többi területével ellentétben ezt sose tanulta mástól, és nagyon kevésszer látott gyűrűző embereket.
Gyakorlata nagyjából két percig tart, azután egy stabil ugrással lejön az eszközről. Ekkor tűnik csak fel neki Kristóf; a sportolás azon kevés alkalmak egyike, amikor nem veszi rögtön észre, ha figyelik. Ugyanakkor most se pazarol rá többet egy kérdő tekintetnél, miközben ismét ellazítja megfeszített karizmait, és megtörli arcát. Túlzás lenne azt mondani, hogy megragadta a gondolatait a srác, ő eddig se foglalkozott vele és nem tervezi, hogy az ittléte hátrelévő részében fog. Ehelyett inkább a talajtornára kijelölt területre koncentrál, amit ő mindig is arra használt, hogy sima terepen kigyakorolja a mozdulatait, mielőtt rázósabb terepre engedné magát. Itt már sokkal otthonosabban mozog; a szivacs nélkül gyakorolható parkourös trükkjei közül az aerial, a 180 frontflip, propeller, roundoff backflip és webster mellett most helyet kapnak a hagyományosabb elemek is, noha ő rendszerint kihagyja azokat a táncos lépéseket, amik a női tornászok mozdulatsorait jellemzik. Ez már sokkal látványosabb, mint a gyűrűs gyakorlata, érezhetően profibban mozog és sokkal jobban látszik a sport iránti elkötelezettsége, de itt jobban tud figyelni a külvilágra és hamarabb észre fogja venni, ha Kristóf a szemközti placcon a nézésével megpróbálja kizökkenteni a koncentrálásából. Talán egy rövid pihenő közben célszerűbb lenne megszólítani, mint megvárni, hogy ő kérdezzen rá.

Utoljára módosította:Szervezői Mesélő, 2015. március 28. 16:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Földesy Kristóf Dominik
INAKTÍV


cikeszhajkurászó || büszke apuka
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 528
Írta: 2012. október 6. 20:00 | Link


 Anna mutatványokba kezdett, én pedig elképedtem. Fürge és nagyon precíz mozdulatai végérvényesen kizökkentettek a boxból. Én csak verek egy nagy zsákot, Anna meg úgy ugrál, mintha minden gond nélkül repülni tudna. Persze a box is egy sport (nagyon is szép sport!) de amit Anna csinált, az egészen más tészta volt. Nem csoda, hogy ennyire jó terelő volt; egyensúlyérzéke is van, ráadásul valami fantasztikus mozgása. Már abva is hagytam a boxolást, hogy igyak pár kortyot: közben próbáltam nem Anna mutatványait lesni. Ennek az lett az eredménye hogy megint eszembe jutott a megköszönés hiánya, úgyhogy majdnem ismét Annára néztem. Ádáz csatát vívtam magammal; megszakítsam a mozgásban azzal, hogy megköszönöm, vagy hagyjam gyakorolni...? Biztos nem örülne, ha megzavarnám. De mégis... mégis... valamit mondanom kellett. Nem sétálhatok el mellette csak úgy, miközben sok  dolgot köszönhetek neki. Visszamentem a zsákhoz, de mielőtt neki kezdtem volna...
- Köszönöm. - mondtam félhangosan, már a bőr felé fordulva. Immár újult erővel és motivációval csapódott öklöm a zsákhoz viszonylag gyors egymásutánban. Ezzel próbáltam ellensúlyozi az előbbi megszólalásom... utólag pedig rájöttem, hogy ezzel mekkora előnyhöz juttattam Annát. De... addigra már késő volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Navine exCSK(H)|Amira tulajdona|Bükki Bikák|apuka|KedvencexCSKHCikeszhajkurászóCselzsenim by Luca
Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2012. október 6. 20:01 | Link

Kristóf

Nagyjából egy perc nagyon aktív gyakorlatozás után megáll szusszanni a terület szélén, Kristóf ekkor indul vissza boxolni. A mozgást látva egy pillanat erejéig rápillant, és már nem is kezdi el a következő gyakorlatsort, ugyanis a srác megszólal. A helyzet nem egészen egyértelmű, Anna nagyvonalúan gondolhatná azt, hogy csak a zsákhoz beszél, -tudhat ő a komplexusairól?- de mégis van annyira furcsa a megjegyzés, hogy megérje meghosszabbítani a szünetet.
- Köszönöd? - Ismétli értetlen, kissé gúnyos hangsúllyal, miközben már ő maga is a holmijához sétál inni egy keveset. Ki tudja, maga a kifejezés párosul-e benne negatív érzésekkel, és ezért kérdezett pont így rá, egy büszke rellonostól azért nem lenne meglepő reakció. Néhány korty, és tűnődő méregetés után azért kezd derengeni neki, hogy mi az, amit köszönni tud neki egy navines, leginkább az erőszakos boxolás árulkodó.
- Ja, a kviddicset? - Most már kezd megjelenni az arcán az a fajta nem túl vonzó, inkább elrettentő mosoly, amivel Kristóf akkor találkozott, amikor legutóbb megkereste - ez a fajta felsőbbrendű, magabiztos mosolya általában nem szokott az emberek kedvence lenni, de mentségére szóljon, hogy csak akkor veszi elő, ha a partnere reakciója megérdemli.
- Ne okozz túl nagy csalódást Csapatkapitányként, és hallgass Lisára, ő talán még tud is valamit. - Teszi hozzá némileg komorabban, komolyabban. Ő maga, mint rellonos megmosolyogta Yarista húzását, mint volt csapattag, mélységesen elítéli. Valószínűleg a srác nem járt volna ilyen jól, ha akkor lép le, mikor még Anna a CSK.
- Most már legalább tudod milyen, ha nem te vagy az áruló. - Már az előző alkalommal is szívesen nevezte Kristófot árulónak, ebből alakult ki az, hogy olyan remekül elszórakozott a türelme próbálgatásán. Úgy látszik nem számít neki, hogy éppen most mondtak neki köszönetet. Ő egyébként se adta volna még neki a Csapatkapitányi posztot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Földesy Kristóf Dominik
INAKTÍV


cikeszhajkurászó || büszke apuka
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 528
Írta: 2012. október 6. 20:02 | Link


 - Igen... azt. - arcomon közönyösség jelent meg, holott minden voltam, csak nem közönyös. Az Annával való legutóbbi találkozásom óta háromszor jobban játszom el a közönyösséget, mint egyébként. Bár az akkori tudásom nagyjából mínusz egy volt, azért már hihető alakítást nyújtok. Ha Anna nem ismerne (az a bizonyos találka mindent elárult rólam), talán el is hinné. Így azonban esetleg kevesebb kedvet érezhetne a kóstolgatásomra. De, mint már említettem korábban, Anna szereti hidegvérrel kínozni az embereket, így kizártnak tartottam, hogy egy szemernyivel is kevesebb csípkelődést vagy rugást kapok. Nem, tudtam, hogy nem fog kímélni.
Azonban amit a csapatkapitányságomról mondott, pozitív csalódás volt. Rosszabbra készültem. Abbahagytam az öklöm csattogtatását; válaszul fanyar félmosolyt eresztettem felé.
- Értettem. - mondtam félig katonás hangsúllyal, kissé szarkasztikusan. - Mindent megteszek majd. - tettem hozzá kissé komolyabb hangnemben. Azt hiszem határozottan fejlődtem.
Illetve azt hittem, amíg a következő mondat el nem hagyta a száját. Persze, felkészültem rá valamennyire, de a rugást a páncél alatt is megérzi az ember. Szemrebbenés nélkül álltam Anna tekintetét, noha állkapcsom megfeszült: ez hiba volt. Igyekeztem észrevétlen normális helyzetbe rendezni. Hogy mennyire volt észrevétlen, azt nem tudom, de végül újra beszélni kezdtem.
- Eddig is sejtettem. Tudod, a navinések tekintete tökéletesen átadta az érzést. - És igen, ezzel gyakorlatilag beismertem azt, hogy áruló lettem. Mert így van, nincs értelme tovább tagadni. Meg kell barátkoznom ezzel a szóval, mert egy rajtam fog ragadni egy időre, és nem fogok tudni megszabadulni tőle. Ha Anna a fejemhez vágja, az sem változtat semmin, ugyanúgy igaz marad. Ő csupán szereti az orrom alá dörgölni.
- Anna, őszintén, te mit csináltál volna a helyemben? - igyekeztem a közönyösség álcája mögé rejteni a hangom, azonban belecsúszott egy árnyalatnyi érdeklődéssel kevert méreg. Nem azért voltam ideges, mert Anna felhozta; tudtam, hogy meg fog történni. Azért, mert semmit nem tehettem hogy ne legyen igaza.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Navine exCSK(H)|Amira tulajdona|Bükki Bikák|apuka|KedvencexCSKHCikeszhajkurászóCselzsenim by Luca
Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2012. október 6. 20:03 | Link

Kristóf

Talán a sport, vagy talán a felkészültség az oka, de Kristóf sokkal nyugodtabban kezdte kezelni Anna hozzáállását, mint legutóbb, és ez imponált a rellonosnak. Mosolyából továbbra se tűnt el a jellegzetes gúny, hiszen egy-két megránduló izom elárulja a közöny tettetettségét, de már egy kicsit kevésbé nézte potenciálisan gyenge célpontnak a srácot. A fejlődést bizonyára a rellonos közeg okozta.
- Jót tesz neked a dolog. - Ez is egy olyan mondatnak tűnik, amilyet csak egy rellonos mondhat. Más ház diákja azt kérdezné, mégis hogy jót tenne valakinek az, ha árulóvá válik? Miféle jellemet takar az, ha valaki pozitív fejlődésként fogja fel a csapattársak cserbenhagyását? Anna itt egyértelműen arra utal, hogy Kristóf nem csak a csapatát, de a háza elveit is megszegte azzal, hogy otthagyta a társait és árulóként rellonosan viselkedett. Persze a szóhasználat szerint a nő ezt nem tartja feltétlen rossz dolognak - ugye, ami egy embernek rossz, az a másiknak jó, és ő tökéletesen érdektelen már az ügyben. Számára, ha valaki öntudatosabbá válik még nem bűn, pusztán el kell viselnie a következményeket. Az, hogy a személyes érdekeket nézve Kristóf csak profitálhat a helyzetből, talán növelheti bűntudatát, de el is tüntetheti azokat (ugye mondani se kell, hogy ez utóbbi milyen házat sejtetne). Nyilván csak rajta áll, hogy a szokatlan biztatásásszerű megnyilvánulás csak még jobban elrettenti-e saját magától, vagy se, hiszen nem biztos, hogy a navines egyáltalán szeretne-e egy kicsit is olyat tenni, amit Anna helyesnek gondol. A legtöbb ember inkább nem szeretne, valljuk be.
- Azt azért tisztázzuk, hogy én nem kerültem volna ilyen helyzetbe. - Mondja bujkáló mosollyal, miközben lerakja az üvegét, és újra a pálya felé sétál. Most sokkal értelmesebbnek kezeli Kristófot, valószínűleg amiatt, mert ma még nem játszotta el a mérges palotapincsit.
- Nézd, ha használhatatlan a csapat, otthagyom a legelején és nem rágódok rajta tovább. Olyan dologba nem fektetek munkát, ami nem éri meg. Ebben még sose tévedtem, de ha megtörténne, mielőbb lelépnék, akkor is, ha nem kapnék jobb ajánlatot. Csak engem aztán nem érdekelne az, mit gondolnak mások. -  Gyakorlatias, realisztikus és maximalista felfogása eddig mindig bejött, sose látta kárát annak, ha nem a reménykedésre bízza magát. Kristóf reménykedett abban, hogy összeáll a csapat és minden rendben lesz, Anna pedig egyszerűen felmérte a lehetőségeket és kezdett valamit a helyzettel, mert úgy látta megéri. Ezt követően a csapata kétszer nyerte el a kupát. Sokak számára furcsának tűnik az, ahogy összefonódik benne a sportra és az üzletre jellemző céltudatossága (és kegyetlensége) a bohém, felelőtlen szórakozásával. Tény, hogy benne sokkal lassabban alakul ki a társak felé érzett kötődés, mint Kristófban, és óvatosabban is kezeli a baráti viszonyokat, ugyanakkor ha más nyomós indok nincs, nem is várja meg, míg bármelyik oldalról kialakul az érzelmi kapcsolat. Ő jól érezte magát a csapattársaival, de ehhez kellett az, hogy az elején felmérje a lehetőségeiket - egy olyan embernek aki nem vágyik sikerre, nem kell spekulálni, ám sajnos Kristóf a jelek szerint nagyon is vágyik és vágyott a sikerre. Ilyenkor kerül két tűz közé az ember; nem elég rellonos ahhoz, hogy végig rellonosként viselkedjen, de nem elég navines, hogy sutba dobja a sikeréhségét. Különös, hogy hasonló helyzetben jött elő Kristófban a rellonosság, mint Yaristában, csak hát egy navines esetében senki se számít ilyesmire. A változások néha meglepő dolgokat váltanak ki az emberekből.
- Ha eldöntöttem valamit, megcsinálom. Valaki erre nem képes. - Teszi még hozzá hidegen, egyszerűen, a talajtorna területének szélén állva. Már nem Kristófot, hanem a pályát nézi, és az utolsó mondatát követően újból nekikezd egy gyakorlatnak. Ez se kevésbé rossz, mint az előző, tulajdonképpen alig vett hozzá 3-4 nehezebb elemet, a többit Kristóf az imént látta, csak más kombinációban. Persze az, hogy többet hallgat az eszére, nem jelenti azt, hogy nála soha nem kavarnak be az érzések; csak nála sokkal inkább dominál a düh, mint a szeretet. Anna szilárdan hiszi, hogy sokkal kevesebb "jó ember" lenne a világon, ha ösztönösen többen rendelkeznének a céljuk eléréséhez szükséges tulajdonságokkal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Földesy Kristóf Dominik
INAKTÍV


cikeszhajkurászó || büszke apuka
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 528
Írta: 2012. október 6. 20:08 | Link


Még hogy... jót tesz...? Mi? Az, hogy áruló lettem? Hogy elárultam azokat, akikkel négy éve élek együtt egy házban? Vagy hogy rellonosok közt vagyok? Anna vajon hogy értette?... Legszívesebben behunytam volna a szemem (így szoktam rendezni magamban az efféle kérdéseket, segít koncentrálni), de nem tettem. Valószínűleg ismét gyengének lettem volna titulálva, azt meg nem akartam. Tehát elemeltem Annáról a tekintetem, és - jobb híján - a padlóra szegeztem. Azt hiszem, Anna szerint mindkettő jót tesz nekem, mert egyik következik a másikból. Na, most kérdéses, hogy ami Anna szerint a ,,jó", az valóban jó-e, nem padig fatális baklövés, esetleg szörnyűség. Úgy vettem észre eddig, hogy Anna szemében a mások fájdalma nem negatívum, vagy akár az érzések nem pozitívak, tehát azért mérlegelendő, hogy jó-e, amit csinálok. Hiszen nekem nem az volt a célom, hogy bárkinek is rosszat okozzak. Csupán úgy láttam jónak, ha eligazolok a csapattól. De... nem határozhatja meg az életem a mások jólétére való figyelem. Nem határozhatja meg az, hogy úgy menjek keresztül a réten, hogy közben egy fűszálhoz se érjek hozzá; egyrészt lehetelten, másrészt nekem nem feltétlen előnyös, ha a két perc helyett tizenkét óra alatt kelek át a réten. Egyszerűen nem szabad hagynom, hogy bekebelezzen a társadalom. De Anna szerint ez a helyes? Az, hogy van bennem némi önállóságra való törekvés? Vagy az, hogy bántom közben az embereket? Mert hogy nem mindegy. Azt mondta, hogy jót tesz nekem. Biztosan nem úgy gondolta, hogy jót tesz nekem az, hogy másokat bántok. Ha mégis, Anna vak.
Mikor megszólalt, ismét rá néztem. Valahogy most ezerszer normálisabb volt velem, mint amikor leátkozta a vállamat, csak úgy, szórakozásból. Természetesen Anna nem került volna ilyen helyzetbe. Őt nem merik egzecírozni.
Álljunk csak meg!? Akkor engem miért?! Miért mernek engem provokálni és idegelni, folyamatosan kitaszítani? Nem vagyok az eltaposható fajta! Engem nem lehet megtörni, és kész. Ha ezt csináltam, ezt csináltam, talán nekik is bele kéne nyugodni. Nem olyan eget rengető dolog történt; átigazoltam egy másik kviddicscsapathoz, és véletlen pont én lettem a CSK! Ezért ne engem csesztessenek, inkább hagyjanak békén. Akkor csesztessenek, amikor legyőztük a csapatot, mert akkor még okuk is lesz rá. Attól még, hogy navinés létem ellenére egyedül bekerültem egy másik csapathoz, még nincs joguk kitaszítani! Inedra meg az ő csapatukba ment át a Levitáéból! Na. Tessék. Őt persze senki sem hibáztatja vagy okolja, mert Inedra megteheti. Márpedig ha egy levitás lány megteheti, egy navinés fiú, aki mondjuk idősebb is, miért ne tehetné?! Nagykorú vagyok, azt csinálok amit akarok. Ha nem tetszik, forduljanak el... vagy fel.
De az sem igaz, hogy a csapat használhatatlan. A csapat nem használhatatlan, csak nem volt ott tekintélyem. Talán itt, ha most sikerül annyira megerősödnöm, mint amennyire Anna szükségesnek tartja, akkor itt lehet tekintélyem, talán lehet olyan, vagy hasonló szerepem, mint neki volt. A legyőzhetetlen csapat kapitánya. Szinte a kép is beúszott a tudatomba... Szóval a Navine csapata nem használhatatlan. Csak nem annyira... erős. Különben is, pár csapattagom jelenlétét már nem bírtam ép idegekkel. Jobb lesz nekem a Sárkánylovasoknál. Nemde?
- Ajánlom, hogy ez ne célzás legyen. - szóltam hozzá az akaratosság témájú mondatához. - Ha az, akkor nagyot hibáztál. Természetesen végigviszem a csapatot, és idén is itt lesz a kupa, noha az összetétel kissé megváltozott. Csak azt mondom, hogy a többiek - mármint a navinések - ezt nem jó szemmel nézik, és fogják nézni. De... végül is... miért érdekel ez engem? - vontam össze a szemöldököm. - Előbb-utóbb megnyugszanak. Meg hát, ez nem halálos bűn.
Anna egy összezavaró jelenség.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Navine exCSK(H)|Amira tulajdona|Bükki Bikák|apuka|KedvencexCSKHCikeszhajkurászóCselzsenim by Luca
Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2012. október 14. 05:31 | Link

Kristóf

Kristófnak bőven van ideje átgondolni a hallottakat, míg Anna a gyakorlatot végzi, és kétségtelen, hogy ezt meg is teszi. Nem valószínű, hogy Anna eredeti terve a manipulálás volt, de az se lett volna feltűnőbb, ha igen. Igazából számára érdektelen Kristóf véleménye, nem ő kereste meg először se a srácot, és most se ő szólította le. Ugyanakkor nem tudja figyelmen kívül hagyni, hogyan változik minden alkalommal a navines hozzáállása, ha 5 percnél több időt tölt vele. Az érdeklődése és a nyíltsága érdekes tulajdonság, rellonosokon kívül nem sokan szokták konkrétan kikérni Anna véleményét, ők viszont kevésbé befolyásolhatóak, mint Kristóf.
- Nem, nem halálos bűn. - Ismétli a pálya másik széléről, szinte már játékosan elmosolyodva. Kristóf olyan a szemében, mint egy tanulékony, de kissé ügyetlen és naiv gyerek. Nem tartja teljesen kizártnak, hogy tényleg övék lesz a kupa, de megbízni se tud a látszólagos elszántságában. Valamiért azért bevette a csapatba.
- Hogy állsz a kosárral? - Vagy ki lett zökkentve a koncentrálásból, vagy biztos benne, hogy Kristófnak úgyis eszébe jutna még néhány kérdés. Mindenesetre unja a kviddics témát, de hajlandó az edzéstervét félretéve kihasználni a ritka alkalmat, hogy valakit játékra fogjon. Fogalma sincs, Kristóf tudja-e egyáltalán mi az a kosár, de már dobja felé a labdát. Most lennének először úgy egy pályán, hogy Annánál se ütő, se pálca, amikkel komoly sérülést tudna okozni másoknak - ráadásul nem elhanyagolható az se, hogy Kristóf a 190 centijével 20 centivel Anna fölé magasodik, így látszólag tehát komoly esélye van, hogy egyszer igazán legyőzze a rellonost. Persze annyira talán ismeri Annát, hogy tudja; nem ajánl fel semmi olyat, amiben saját magát nem tudja előnyös helyzetben. Vajon egy ilyen egyszerű játékban Kristófnak megszűnik a rellonostól való kimondott-kimondatlan tartása?
- 5 dobásig megyünk.








Utoljára módosította:Grósz Anna, 2012. október 14. 05:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Földesy Kristóf Dominik
INAKTÍV


cikeszhajkurászó || büszke apuka
offline
RPG hsz: 117
Összes hsz: 528
Írta: 2012. október 19. 14:25 | Link


Elmélkedésemre helyeselt, ugyanakkor ismételten felvetődött bennem a kérdés, hogy miért? Anna egyetért velem. Vagy én romlottam el, vagy Ő javult meg; köztes megoldás nem létezik. Önanalízisem Anna hangja szakította meg, mégpedig azt kérdezte, hogy állok a kosárral. Először nem igazán fogtam fel, mert hirtelen lettem kirántva a gondolatmenetemből, de aztán lassan eljutott az agyamig a szavak értelme; és elvigyorodtam. Anno a mugli iskolámban Pécsen én voltam a legalacsonyabb az összes gyerek közt, most meg enyhén szólva megnőttem egy cseppet. Amúgy is a kosár volt a kedvenc sportom, de a kviddics és a box miatt teljesen elfeledkeztem róla... és egy kosármeccs Grósz Annával? Ki lenne az a hülye, aki nem menne bele?
- Amíg ide nem jöttem, rengeteget játszottam... - mondtam Annának egy vigyor keretében. Persze ahhoz képest elég régen csináltam (talán fél éve?), így sokat felejthettem, de... Annát esetlegesen legyőzni valamiben... vagy legalább megközelíteni a legyőzést... nagyon csábító dolognak tűnt. Elkaptam a labdát, és pattintottam párat. Persze biztos Anna is elég profi ebben, hiszen normál esetben nem hagyná, hogy valami olyasmiben ,,versenyezzünk", amiben nincs komoly esélye a győzelemre. Az öt dobási kerettel teljesen meg voltam elégedve; ha tíz dobásig mennénk, egész éjjel itt lennénk, mivel semelyikünk sem szeret veszíteni, és mindkettőnk edzett. Ha valamiben, ebben biztosan hasonlítok Annára. Közben besompolyogtam a pályára, nem túl gyorsan.
- Király. - ezzel a mondattal pattogtatva a labdát, villámgyorsan elindultam a palánk felé. Jó érzés volt az izmok összehúzása és kiengedése... Annát figyeltem fél szemmel, hogy blokkolni tudjam majd a támadást, mikor megtörténik.
Hozzászólásai ebben a témában



Navine exCSK(H)|Amira tulajdona|Bükki Bikák|apuka|KedvencexCSKHCikeszhajkurászóCselzsenim by Luca
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2012. december 31. 12:29 | Link

Jessie

Különösen fáradtan ébredtem. Az éjjel későn sikerült csak elaludnom, s még nehezebben kellett felkelnem.
Hogy a reggeli álmosságomat elűzzem, mely már napok  óta kísért, többféle módszert kipróbáltam. Nem segített szobám fürdőjének hideg vize, sem a fagyos téli levegő szele, de még más elfoglaltság sem tudta megszabadítani testem ettől a tehertől. Így aztán nem volt mese... Elő kellett kapnom fekete melegítőnadrágomat, a hozzá passzoló pulcsimat, alatta egy ujjatlannal. Töltenem kellett egy flakonba szépen vizet. Majd miután ezekkel végeztem, a vállamra dobtam a törölközőm, s az edzőcipőm felhúzása után az erőnlét terme felé vettem az irányt.
A kastélyban furcsa volt a levegő. Mindenki a maga dolgára ment, ezt a helyet pedig nagy ívben kerülték. Ebben az időben, most így délelőtt egy árva lélek sem volt körülöttem. Kissé csalódottan futni kezdtem néhány kört a futópályán, hogy bemelegítsek. Utána egy laza gimnasztikát terveztem, s gondoltam a kezembe kapok egy kosárlabdát és elkezdek vele valamit csinálni. De valahol hiányzott, hogy nem jött senki, mert egyedül azért nem az igazi. Akkor sincs gond, maximum a gépekhez ülök le súlyzózni vagy ilyesmi..
Aztán a futásba egészen jól belejöttem. Csak róttam a köröket és semmi kedvem nem volt leállni. Jólesett kiadni magamból a feszültséget és csak futni, futni és futni. Gondolataim pedig közben sokfelé cikáztak. Elkalandoztam... Mégis kellemes volt úgy futni, hogy önmagamért teszem, nem más parancsolja, nem időre megy, szabad akaratból teszem. Kicsit azért kezdtem izzadni és kimerülni. De legalább pikkpakk felébredtem!
Hozzászólásai ebben a témában
Jessie Lisbeth Diana Redway
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 31. 13:06 | Link

Woodarn Collenwen


 Kezdtem egy kicsit elhanyagolni magam, semmi sport csak amíg lemegyek a boltig és vissza. Na meg az állandó étkezés. Persze nem látszott meg rajtam, de nem is szeretném a jövőbe sem, ezért inkább teszek ellene. Jobban szeretem, ha a szabadban tudok edzeni, otthon mindig kihasználtam a nagy birtokot, és csak ha a gépeken edzetem akkor mentem zárt helységbe, de most a hideg nem csábított annyira plusz nem szeretek nagyon felöltözni.
  Korán ebédeltem, így nem kellett féljek, hogy rosszul leszek az étel miatt. Felvettem egy fekete futónadrágot, egy kék toppot, és egy hozzáillő kék tornacipőt. A hajamat nem hagytam szabadon, mert csak akadályozna, inkább szoros lófarokba kötöttem, és feltettem egy hajpántot is. Egy hátitáskába bedobáltam egy töröközőt meg egy üveg jéghideg vizet. És indulhattam is. Szerencsére egy év alatt megtanultam, hogy mi hol van az épületben, ezért csak nagy ritkán tévedek el.A folyosó kihalt volt, mindenki inkább a jó meleg szobájában, esetleg velem ellentétben ebédelnek..ebéd időben.
  Az erőnlét termébe már volt egy hímnemű aki a futópályán rótta a köröket. Gyorsan végigmértem a srácot, már amennyit láttam belőle. Első pillantásra is megtudtam állapítani, hogy a fiú a helyesebbik fajtából való. Aztán levettem a tekintetem róla, és körbenéztem a terembe, és egyből megakadt a tekintetem a gépeken amik a bejárat mellett voltak el helyezve. Úgy terveztem, hogy a futógépen kezdem, és majd meglátom, hogy merre tovább. Ledobtam a gép mellett a táskám, és felálltam a futógépre. Figyeltem a ritmusra és a légzésre is, de félszemmel a srácot néztem. A fejembe mint csak egy magyar szám ment a fejembe, vagyis annak is csak a refrénje.
Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon, megpróbáltam nem az edzőtársamra figyelni, hanem csak magamra. Kirekesztettem a dallamot is a fejemből, és minden egyéb zavaró gondolatokat.
Csak futottam.

Öltözet.
Utoljára módosította:Jessie Lisbeth Diana Redway, 2013. január 10. 10:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2013. január 1. 20:53 | Link

Izé, sietek

Elfáradtam...
Szerettem volna valami normális sportot is, nem csak futni. Miután jó pár kört lefutottam, lihegve odamentem a cuccaimhoz. Meglepetésemre már volt ott egy lány is, kicsivel távolabb, a futógépeknél. Szívesen köszöntem volna neki, de mindketten elfoglaltak voltunk. A kosárhoz azonban mindenképp kellene embereket találnom.
Lazábbra vetkőztem, majd a törölközőmmel megtöröltem magam. Szerencsére nem izzadtam meg olyan nagyon. Nyakamban a törölközővel odanyúltam a vizes flakonért, majd kortyolgattam párat.
Csak akkor kezdtem érezni igazán, hogy mennyire kifullasztott ez a futás, bár kétségkívül nem volt lazának mondható. Megterheltem magam, így szükségem volt egy kis pihenésre, mielőtt másba kezdtem volna.
Odasétáltam a lányhoz, aki a futógépeknél volt.
-Hello! Miért nem a futópályán futsz? -kérdeztem kíváncsian- Amúgy üdv -intettem neki egyet barátságosan. Amíg megy a gép, nem tanácsos kezet fogni vagy valami. Meg lányokkal azt illik?
-Figyelj, beállsz kosarazni? Nem vagyunk sokan, egyelőre csak én vállalkozom erre, de remélem benne vagy és a labdajátékok iránt is érdeklődsz. Attól meg, hogy béna leszel, nem kell félni. Én sem vagyok profi -vigyorodtam el, majd magamnak a mondat másik végét megtartottam. Valahogy úgy szólt, hogy: de béna sem... De erről jobb, ha nem tud egy ideig, másképpen nem egyezne bele a játékba, ami nem jó. Egyedül kéne akkor játszanom.
-Hogy döntesz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jessie Lisbeth Diana Redway
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 10. 10:52 | Link

Woodarn Collenwen
  

  Felvettem a környezetem zajait így már csukott szemmel is ment a futás. Hirtelen valami elhallgatott és megzavart. Felpattantak a szemeim, körbenéztem és észrevettem, hogy a srác abbahagyta a futást.  Lassan én is kezdtem elfáradni, de csak futottam tovább, még az se zavart meg, hogy a fiú felém vette az irányt. Csak mikor odaért, és megszólított álltam le.
  -Szia! Hát ez közelebb volt. Na meg nem szerettelek volna zavarni.-mosolygok rá.
Leszálltam a gépről, felemeltem a táskám és kivettem belőle a törülközőmet és megtöröltem először az arcom, majd a nyakam. A nyakamra helyeztem én is a törülközőt, majd elővettem az üvegem és ittam belőle pár kortyot, majd visszadobtam a táskámba.
  -Háát..-húztam el a szám szélét.-.. Benne vagyok, de szólok nem nagyon tudok kosarazni, sőt.. Szóval ha megtanítasz, akkor mehet.- nevettem rá, azzal a tipikus Jess nevetéssel.
Felkaptam a táskám a vállamra, megfogtam a srác kezét és elindultam a kosárpálya felé. Ledobtam az egyik sarkába a táskám rádobtam a törülközőmet majd a szememmel kikutattam a kosárlabdát.
Kerek, narancssárga.
Igen az lesz az. Odafutottam, felemeltem, párszor pattogtattam, de kicsit nagyon bénán, majd visszasétáltam a sráchoz. Egyik kezembe a labdát tartottam, a másikat csípőre tettem, félrebillentett fejjel mosolyogtam rá.
  -Na? Kezdhetjük tőlem.. Megtanítasz dobni?-vigyorogtam.
Felé dobtam a labdát és csak reménykedtem, hogy jó a reflexe és kikapja. Léptem felé még egy párat, hogy elé kerüljek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. január 12. 18:39 | Link

Danielle

Lassan kezdett túl sok gondolat kavarogni a fejemben. Csak kergették egymást, mint a gyerekek.. Annyi megválaszolatlan kérdést hagyott bennem Ráhel, Fruzsi, Elizabeth, Danielle és még hadd ne tudjam hányan. Bár a legtöbbjére csak vállat vonok, idővel úgyis kiderül, ha meg nem, akkor nem is annyira fontos. De amelyek Ráhel körül keringtek, egyre jobban belém martak. És nem csak ez. Persze, ez is, de most még más, egy megbúvó gondolatom is utat tört magának, és elárasztott, akárcsak egy özönvíz. Ginger. Már nem nincsenek "látomásaim", nem látom egy sötét szobában sírni, ilyenkor már nem szédülök meg vagy esek össze, mint egy kislány. Nem, már megszűntek ezek, ami két dolgot jelenthet, és egyik borzasztóbb mint a másik. Az első az, hogy kezdem túltenni magam lassan a halálán, ami önmagában is borzalmas, hiszen a rohadt életbe! Nem egy lány volt az utca végéről, hanem sokkal több. A barátom, a lelki társam, egy lény, aki megértett, velem volt, figyelt rám, és a húgom. Most meg hol van? Talán egy kics*sz*tt koporsóban a föld alatt porlad már egy jó ideje. És én még mindig nem vertem véresre Fredet azért, amit művelt a húgommal. Még ha közvetve történt is az egész ügy, hozzá lehet visszavezetni, hogy miért rohant bele Ginger a saját vesztébe. Reménytelenül volt szerelmes. Nem tudom mit látott abban a nyámnyila alakban, de valamivel évekre megfogta ezt a szerencsétlen lányt. Tipikusan azzal a fajta szerelemmel volt megátkozva a húgom, amelyik egy életre szól. És biztos vagyok benne, hogy akárhol is van most, még mindig teljes szívéből szereti őt.  A másik lehetőség, amiért megszűntek ezek a víziók az az, hogy valóban meghalt a lány. Talán valamilyen úton kapcsolatba akart lépni velem, üzenni akar,t hogy merre van, hogy szüksége van rám, legyek mellette, keressem meg. De most már túl késő. Mindenhez túl késő.
Nem volt erőm tovább tépelődni a dolgon, legalábbis a szobámban nem. Egy szürke melegítőt magamra vettem és valami ár számmal nagyobb kampánypólót, majd nekiindultam az erőnlét termének. Valahol le kell vezetni a feszültséget, a felgyülemlett erőt, valami másra kell összpontosítani, koncentrálni, gondolni. Ehhez pedig tökéletesen alkalmas egy régi mugli sport, amit leleményesen kosárlabdának hívnak. Nem valami bonyolult dolog egy kviddicshez képest, bár a labdát minden alkalommal lentről kell dobni. Gurkók ugyan nincsenek, de az ellenfél 500 tonnás, bálnaméretű játékosai alkalmanként rosszabbak. Tehát belépve ebbe a terembe felkapcsolódtak a lámpák, fényár öntötte el az egész helységet, ahol kissé áporodott volt a levegő és tipikusan tornaterem szagot árasztott. Elvettem egy kosárlabdát. Nem mintha tudtam volna, hogy melyik is az, de fel volt hatalmas betűkkel festve rá. Szóval elkezdtem először csak egy helyben pattogtatni, majd magam körül, végül végigrohantam a termet magam mellett vezetve a varázstalan labdát, a két pontos vonalnál megálltam és a gyűrűre dobtam. Elsőre nem sikerült.
Vagy 20 percig is edzettem, mire úgy kifáradtam, mint egy liba. A golyót hagytam a kosárra találás után elpattogni a teremben, én meg összeestem úgy ahogy voltam, a palánktól 3 méternyire. Lihegtem, nedves pólómat pedig valahogy leerőszakoltam magamról és elhajítottam. Visszahanyatlottam, most már egészen stabilizálva vettem levegőt, mikor hirtelen elaludtak a fények és konok, súlyos sötétség vett körül. A labda elhaló hangjam még pluszba ráadott az egész helyzetnek az iróniájára, és a régi félelmek, rossz és fájdalmas emlékek mind előtörtek egy olyan helyről, ahol már nem egyszer meghaltam. Felültem, de még mindig nem csinált semmit a világítás. Talán csak akkor működik, ha folyamatos mozgás érzékel, vagy kialudt, vagy nem tudom. A paranoia és a szorongás kezdett eluralkodni rajtam, pulzusom pedig vagy 100 értéket ugrott, mikor a magára hagyott labdám nekiütközött valaminek, ami nagy csörömpölést hallatva felborult vagy nem tudom mit csinált. Nem mozdultam, mintha vártam volna rájuk. Hogy elkapjanak, hogy azt csinálják velem, amihez értenek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 12. 19:05 | Link

David

Az idő lassú ütemben vánszorgott előre. Az elmúlt néhány hónap évtizedeknek tűnt. Nincs jelentősége. Számomra többé mindez nem jelent semmit. Miért is foglalkoznék olyan apróságokkal, mint az idő, mikor én talán sohasem fogok meghalni? Mikor kisebb voltam mindig olyan hihetetlenül lassan vánszorgott el az a néhány óra, amit különböző nyelvek tanulásával kellett töltenem otthon a kastélyban. Ezúttal ugyanezt éreztem, csakhogy nem pár órácskáról volt szó, hanem lassan már négy hónapról.
Egyedül voltam. Bizonyos szempontból.
Jó, természetesen Jess mindig ott állt mellettem, ha szükségem volt rá és Kinsey sem egy elhanyagolható tényező, de valami hiányzott. Pontosabban valaki.
Ezer éve nem láttam már Davidet és a hiánya kezdett fájdalmasan igazivá válni. Szükségem volt valakire, aki mellett önmagam lehetek. Aki látott már az őrület szélére sodródni és a boldogságtól a fellegek között lebegni. Olyasvalaki, aki nem ítélne el, ha egy hisztériás kirohanásom alkalmával a torkának ugranék.
Rendben. Ez tényleg csúnya dolog lenne, de David… nos, ő valószínűleg előbb-utóbb megbocsátana nekem. Mert ismer, pont mint én őt.
Nem bírtam tovább egyhelyben ülni. Az üresség a mellkasomban hajtott előre. Fogalmam sem volt róla, hová is akarok pontosan menni, csak abban voltam biztos, hogy nem akarok a szobámban tengődni a négy fal között. Általában ezt műveltem. Napközben aludtam, éjszaka vadásztam és úgy tettem, mintha minden rendben lenne. Bizonyos szempontból rendben is volt, hiszen vámpír vagyok, a csúcsragadozó. Mégis kissé gyengének magam.
Ahogy végigmentem a folyosókon ismerős hangra lettem figyelmes. Szívdobogás. Méghozzá egy olyan élőlényé, akit ezer közül is felismernék.  Kinyitottam a terem ajtaját –ne néztem körbe, pontosan tudtam, hova vezet– és Davidhez suhantam. A sebességem miatt láthatatlanná váltam a fények számára, ezért odabent továbbra is tökéletes sötétség uralkodott.
A fiú mögé kerültem és átkaroltam hátulról.
-Én vagyok! –figyelmeztettem ezzel egy időben, mert tartottam tőle, hogy sikerült ráhoznom a frászt.

Öltözék
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. január 12. 20:12 | Link

Danielle

Ahogy eleinte a sötétség felváltotta a világosságot, még nem történt semmi. De idővel egyre jobban elhatalmasodtak rajtam a félelem jelei. Mindenhol őket láttam, sarokba szorítottak, késsel közelednek, kört alkotnak, nem engednek kitörni. Láttam, ahogy egy székhez kötnek valami zsineggel, ami egészen a húsomig hatol, minden egyes szívdobbanással mintha nem vért juttatna az ereimbe, hanem fájdalmat, kínt, gyötrő emlékeket, félelmet. Mikor a labda nekicsapódott valaminek, abban a pillanatban a maradék eszemet is teljesen elöntötte a borzongás, a félelem, hogy bármelyik pillanatban elvághatják a torkomat vagy átszúrhatják a hasamat egy vasrúddal.
Mikor kinyílt az ajtó, totál beparáztam. Mintha eddig nem lettem volna, eddig is úgy éreztem, hogy mentem szívrohamot kapok, de ahogy lassan nyikorogva kinyílt az ajtó, és egy fikarcnyi világosság áradt csak be rajta, kezeimmel megtámasztottam magam. Hirtelen nagyon éber lettem, ösztönösen a nem létező övemhez nyúltam a nem létező berettámért, majd próbáltam hátrafelé vánszorogni pókjárásban. Kivert a hideg, pulzusom a felső határértéket verdeste.
Ahogy valami hozzám ért hátulról, nem sokon múlott, hogy nem kezdtem el ösztönösen védőmechanizmusomat feleleveníteni. Ahogy az illat tudatosodott bennem, egészen megnyugodtam, mindkét kezem az ő karjaira tettem, és a felszabaduló adrenalintól hevesen lélegeztem valami megmagyarázhatatlan, felszabaduló nevetés kíséretében.  Hátradőltem a lánynak, persze, nem teljes testsúlyból, és próbáltam felnézni rá a sötétben.
- Danielle..
Észre sem vettem, hogy míg totál átadtam érzékeimet a félelemnek és a védekezés felállításának, tudat alatt gondolatban kerestem néhány fegyvernek minősíthető sporteszközt. Mikor viszont rájöttem, hogy "csak" a vámpír leányzó van itt mögöttem, a telepatikus módon magasba emelt 4-5 labdát hirtelen elengedtem, amik körülöttünk értek földet, majd nagy amplitúdójú pattogásokkal szétszéledtek.
- Idén még nem féltem ennyire.
Nevettem el magam, majd még kissé remegő végtagokkal megfordultam, hogy szemben legyek háztársammal. Megajándékoztam két puszival, majd egy harmadikat is kapott az orra hegyére.
- Hogy vagy, édes? Időtlen idők óta nem láttalak.
Utoljára módosította:David Benett, 2013. január 13. 17:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 12. 22:06 | Link

David

Az elmúlt időszakban nem túl sok emberi megnyilvánulást sikerült produkálnom. Eleinte kétségbeestem, mikor kiderült, hogy mivé is váltam teljesen magamba zuhantam és úgy éreztem, nincsen kiút. Kerestem a fényt. Foggal-körömmel kapaszkodtam az egykori önmagamba, mintha ez megvédene attól, ami a lelkem mélyén lakozik. Attól, aki valóban vagyok. A fényt szépen lassan felváltotta a sötétség. Rájöttem, hogy mik az előnyei ennek a lénynek és azt is elismertem, hogy valamerre el kell mozdulnom; vagy esetleg eltemethetem magamat egy kőhalom alá. Fájdalmas lenne, de nem halnék bele… csak szenvednék, jobban, mint bármikor.
Tehát ez sem tűnt végleges megoldásnak.
A találkozásom Kinseyvel megerősített abban, hogy tovább kell lépnem. Gondolkodásunkban felfedeztem némi hasonlóságot és igyekeztem ezek után így nézni a világot. Olyan apróságokat vettem észre, mint eddig még soha. A logikára és a tényekre kezdtem építeni, majd szépen lassan megalkottam azt a Katherine-t, aki most vagyok. Nem volt egyszerű, de túltettem magam a halálomon és elismertem, hogy vámpír vagyok.
Íme, az első lépés.
Sejtettem, hogy rá fogom hozni a frászt Davidre, és ahogy meghallottam a szívverését egészen biztos lettem benne, hogy nagyon rossz ötlet volt a sötétben bujkálni.
-David. –halványan elmosolyodtam, mikor kiejtettem a nevét és természetesen megtartottam. Akkor is megbírtam volna őt tartani, ha nem rendelkezek ember feletti erővel, mivel nem állt szándékában agyonnyomni.
Sejtettem, hogy milyen félelmeket ébreszthettem fel benne, ahogyan azt is, hogy kész lett volna támadni. Valószínűleg, ha abban a pillanatban nem ébred rá, hogy én vagyok, akkor nekem esett volna. Nem mondom, hogy engem fájdalmasan érintene, de határozottan egy örök emlékre tennék szert.
Viszonoztam a puszit és puszta ösztöntől vezérelve l átöleltem a derekát, fejemet a nyakba fúrtam.
-Nagyon sajnálom! –susogtam. –Egyébként megvagyok. Tudod, nekem nem igazán lehet ártani. –emlékeztettem és miközben elmosolyodtam ajkaim súrolták a bőrét. –Rendben vagy?
Természetesen nem arra voltam kíváncsi, hogy náthás-e vagy esetleg nem ette meg az ebédet. Ennél sokkal fontosabb dolgokra céloztam, amivel ő is egészen biztosan tisztában volt. Úgy ismertem már, mint a tenyeremet. Ha nem lettek volna mostanában sötét gondolatai határozottan nem így reagált volna a megjelenésemre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Woodarn Collenwen
INAKTÍV


Portré
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 317
Írta: 2013. január 13. 12:21 | Link

Megint sietek

A lány szerencsére ma jobb kedvében lehetett, mert ha úgy vesszük, benne volt a játékban. Na, ennek már örültem. Azért focizni mégsem hívhattam volna, azt már biztos nem szeret.
-Konyítasz egyáltalán valamennyit valamelyik sporthoz? -kérdeztem vigyorogva, miközben ő bunkón elhúzott a pályáig- Na jó, de tényleg nem tudsz?
Elvettem a labdát, majd a kezemben tartva elkezdtem neki magyarázni a szabályokat. Dióhéjban, burkoltan, mert valahogy az egy olyan dolog, amit nem lehet elmagyarázni, mindenki tudja.
-Be kell dobni szépen a labdát... oda! -mutattam fel a palánkra- Dobni gondolom tudsz... -vigyorodtam el- Na, de... Közben pattogtatsz, persze lehetőleg úgy, hogy ne a lábadra menjen. A pályán sportszerűen viselkedünk, ha lenne még más játékos, akkor passzolsz neki, elkapod a labdát, rohangászol és hasonlók. Na, szóval érted, nem? -kérdeztem, elhúzva a szám. Eléggé összecsaptam, de nem akartam erről beszélni és ezzel pocsékolni az időmet, hogy egy kezdőt tanítsak.
-Ó... Akkor mielőtt elkezdjük, még dobunk párat, de utána tényleg legyen valami, jó? Aztán ha unod, szólj. Utána megyek mondjuk enni! -mondtam mosolyogva, majd odaléptem a lány mögé és próbáltam, próbáltuk valahogy együtt bedobni. Persze nem ment túl jól, sőt, szánalmas volt, de én legalább jót röhögtem ezen az egészen. Végül aztán megvontam a vállam, s nevetve csak ennyit mondtam:
-Na jó, dobj ahogy akarsz, csak menjen majd be!
Ezzel nagyjából el is kezdődött a "meccs". Jeleztem a lánynak, én kezdtem, majd játékosan elkezdtem pattogtatni a labdát és harcra készen csalogatni áldozatom magamhoz. Remélem megpróbálja majd elvenni, aztán rádobhatok ééés... Na mindegy, ez már rajta múlik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. január 13. 17:13 | Link

Danielle

A nevemet hallva kezdtem magam összeszedni. Átkozódtam, persze ezt is pusztán gondolatban, hogy hogy tojhatok még mindig be ennyire. Hisz alig 4 percig váratott a vörös, amíg meg nem ölelt, de ennyi idő elég volt, hogy tudatosodjon bennem, soha nem leszek már normális. Egy átlagos varázsló, vagy egy mugli esetleg arra gondolhat, hogy kiégett a villany, vagy túl késő van és leoltották a pilácsot, de én?! Számomra szörnyek jelennek meg pisztolyokkal és késekkel, mint egy kisgyerek rémálmaiban. De az én rémálmom valódi volt éveken keresztül, nem csak egy vagy két éjszakán gyötörtek.
Kezeim az övéi fölött haladtak, a hátán kezdtek el végül körözni, míg arcom a lány hajához nyomtam finoman.
- Esküszöm besz*r*ttál.
Leheltem ki nevetősebb hangon, ami már a felszabadult öröm miatt volt. Mégsem kellett megint egy autóban töltenem órákat, hogy aztán újfent napokra bezárjanak valahova, ahonnan az eddigi pár alkalommal csak a szerencse vitt ki.
- Emlékszem, hogy ne emlékeznék.
Nyomtam egy puszit a hajára, majd egyik kezemet végighúztam a karján egészen a derekamig, amit átölelt, majd ugyanígy visszafelé.
- Már túl kellett volna lépnem ezen az egészen, hisz már.. elvileg nincs mitől félnem. De nem tudom.. Te, izé.. apádról van valami.. Hír?
Amit én tudni véltem az apjáról eleinte az pontosan megegyezett azzal a tudással, amit Danielle birtokolt. Magyarul a béka seggéről sem tudtunk semmit. Most, amit tudok, az egyik sem túl felemelő választási lehetőség. Az egyik szerint szigorúan őrzött börtönben fog rohadni az idők végezetéig, a másik szerint ott helyben megölték a berontó nemzetvédelem. Talán egyiknek jobban örülne, mint a másiknak. Hogy juthattunk el idáig, egyszerűen képtelenség. Válaszára várva gyorsan kiürítettem a fejem, magma elé képzeltem a lámpák áramkörét, végül egy kicsit feltekertem az energiát. Nem árasztott el minket a fény, félhomálynak is túlzás volt, de pont elég volt, hogy lássuk egymást.
Utoljára módosította:David Benett, 2013. január 15. 16:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 13. 17:27 | Link

David

Valójában hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem megjelenésem hatását. Csak egy kicsit. Ezzel valószínűleg mindenki más is így lenne. Oké, ez a mindenki más egy igazán tág fogalom és jobb lenne talán leszűkíteni mindössze egy emberre. Arra az egyre, akinek majdnem sikerült rám hoznia a frászt a legutóbb a tükörteremben.
Már-már ijesztő, hogy mennyit forognak a gondolataim körülötte. Lassan a tiltott szavak listájára kell tennem a nevét, különben megőrülök tőle. Nem, nem azért, mert egy ostoba liba vagyok, aki egyszerűen csak beleesik az első helyes srácba, hanem mert ő maga egy hatalmas rejtély.
David közelsége megnyugtatott. Olyan volt, mintha egy hatalmas üveggömbbe léptem volna és ezzel sikeresen kizártam a jelen problémáit. Nem valószínű, hogy ezt a valóságban is megtehetem, de el akartam hinni. Egy időre.
-Esküszöm, nem volt szándékos… legalábbis részben. –húzódtak ajkaim mosolyra.
Válasza hallatán megfordult a fejemben, hogy vajon elérhetném-e valahogy, hogy senki se emlékezzen rám. Sőt, én magam is felejtsek el mindent, ami az elmúlt néhány hónapban történt.
Úgy látszik kikapcsoltam az agyam logikus gondolkodásért felelős részét.
-És mégsem futsz el. –jegyeztem meg.
Ez fontos volt. Sokkal fontosabb, mint bármi az utóbbi időben, mert hirtelen már nem is éreztem magamat annyira egyedül. A gondolat, hogy David feláll és elmegy darabokra szakított. Csak egy pillanatra ugyan, de tökéletesen üres lett.
Megmoccantam és mintegy köszönet képpen egy puszit leheltem az arcára.
Amikor a szavak elhagyták a száját egy pillanatra megmerevedtem és tekintetem végigjárattam rajta. Mindent láttam, amit látnom kellett.
-Nem találtam meg, mivel a te információidból kiindulva akár a föld alatt is lehetett volna. –mutattam rá. –De te tudod, mi van vele! A szívdobogásod nagyon sok mindent elárul, szóval ki vele David! És felejtsd el azt a hülyeséget, hogy engem meg kell védeni.
Elhúzódtam tőle és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt, így remélve még nagyobb nyomatékot az előbbi kérésemnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2013. február 6. 07:42 | Link

Danielle.

Nem mondom, hogy reménykedtem, mert ezen a szinten már rég túlléptem, de valami halovány csillanás mindig előttem játszott, hogy lehetek még normális, élhetek teljes életet. Nem. Bebizonyítottam saját magamnak, hogy soha nem tudom kiszakítani magam abból a burokból, amibe belekergettek, de tudjátok mit? Nem is akarok. Ha ez az örökségem, hát épp itt az ideje, hogy vállaljam, és nem futhatok előle örökké.
- Vicces kedvedben találtál rám, mi?
Kicsit talán a kelleténél hangosabban mondtam, elvégre alig pár centi választott el minket, de olyan eufórikus érzés kerített a hatalmába, hogy miközben ezeket kiejtettem, még el is nevettem magam. Mint valami idióta, de esküszöm, így is éreztem magam. Nem egy éve üldöznek és az életemet akarják megkeseríteni, én meg egy számomra igenis fontos lányt ölelek, aki mellesleg vámpír is. Na én is f*szán összehoztam a dolgokat, mondhatom. Ja, és ki ne hagyjuk, hogy Ráhelnek van egy lánya. Tőlem.
- Azon kevesek közé tartozol, életem, akiktől még akkor sem futnék el, ha az ellenségeimet támogatnák.
És komolyan is gondoltam. Egy kicsit eljátszottam a gondolattal, elvégre annyira nem lehetne lehetetlen az egész. Mármint hacsak az apjára gondolok vagy arra, hogy pusztán a megjelenésem az életében mit okozott neki..
Egészen elfelejtettem, hogy milyen képességei vannak a lánynak. Mármint nyilván azon túlmenően, hogy nem muszáj lélegeznie. De milliószor jobb a füle, mint akármelyikőnknek itt az iskolában, így az izgalmamat és talán az aggodalmamat is sikerült észlelnie kérdés közben és után is. Valamivel próbáltam elterelni a gondolataimat, így gyorsan az áramforrásra kezdtem koncentrálni, ami nem volt túl megerőltető feladat. Tekintve, hogy mostanában én is egyre gyakrabban használom ezt a képességemet.
Elhúzódott tőlem, mire egyik kezemmel a hajamba túrtam. A gyér megvilágításban elindultam a fal felé, odaérve pedig hátamat nekivetettem majd mindkét lapát tenyeremmel megdörzsöltem az arcomat.
- Mit akarsz hallani? Hogy én mit remélek vagy hogy valószínűleg mi történt?
Jobb előbb megkérdezni tőle, mielőtt válaszolok. Imádom ezt a lányt, semmi áron nem akarok neki még több fájdalmat okozni, de ez nem biztos, hogy fordítva is igaz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jessie Lisbeth Diana Redway
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 10. 17:21 | Link

  -Konyítok pár sporthoz.-kacsintok rá, hisz várja még egypár meglepetés.-Tényleg nem tudok..-suttogtam, de nem mertem a szemébe nézni, mert a végén lebukom.
Tágra nyílt szemekkel figyeltem miközben a szabályokat magyarázta, és nagyokat bólogattam. Mondjuk ha tényleg nem tudnék kosarazni, akkor ebből a magyarázatból nem sokat értenék, de hagyjuk.
  -Persze, világos.- nevettem, és vártam, hogy elkezdjük.
Viszont a srác-akinek a nevét még nem tudom-megállt a hátam mögött, és elkezdett tanítgatni dobni, én meg eljátszottam a szuper bénát, ő meg jókat röhögött rajtam.
  -Hé, ne nevess ki.-mondtam, persze nem gondoltam komolyan. Úgyis meglátjuk ki nevet a végén.
  -Oké mehet. Majd dobok valahogy, ne félj.-kacsintottam, és elfoglaltam a helyem.
A fiú kezdett, pattogtatta a labdát, neki futottam én is, majd mikor ráakart dobni egy ugrással kiütöttem a kezéből a labdát, majd hátrébb pattogtattam, és egy diadalittas vigyorral néztem a srácra.
  Megjegyzés az egészhez, hogy otthon -habár a drága Apámat nem érdekelte mi van velem, a látványt megtartotta- volt futó-, kosár-,röplabdapályám. Emellett konditerem is. Csak tánctermet nem kaptam, de beletörődtem.
Szóval majdnem minden nap kosaraztam kiskorom óta a személyzettel, így hát jártas voltam ebbe a sportba (is).
Jó viccnek kezdődött ez a játék, kicsit lóvá tettem a fiút, de ez kellett ahhoz, hogy a mai napom jól végződjön.
  Egy nagy ugrással rádobtam a palánkra, majd összeszűkült szemmel figyeltem, ahogy köröz a gyűrűn, és ragadozó tekintettel  szuggeráltam, hogy bemenjen..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 12. 22:41 | Link

David

Mindig is tudtam, hogy David mellett az életem csak bonyolult lehet. Nem reménykedtem. Nem akartam változtatni; őt akartam. Sokkal nagyobb szükségem volt rá, mint bármi másra ezen a világon… egy ideig. Az életem vett egy hatalmas fordulatot és ő nem volt ott, mikor szükségem lett volna rá. Ez az oka annak, hogy most valaki teljesen más körül forognak a gondolataim minden egyes percben.
Egy nő mindig talál tökéletes kifogást.
Ez is az. Elvégre, ha ott is lett volna, neki képtelenség ellenállni. Az övé lettem, ha tetszik, ha nem. Nincsen osztozkodás, nincs magántulajdon. Minden az övé.
Egy kiszolgáltatott vámpír. Édes.
-Valami olyasmi. –mosolyodtam el halványan.
David karjai között a helyére kattant néhány kirakós darabka. Ő sokkal több volt, mint egyszerű barát, az emlékeimet pedig senki sem veheti el tőlem. Bíztam benne. Hosszú ideig senkiben sem bíztam meg annyira, mint ebben a fiúban.
Aztán elhagyott…
-Tulajdonképpen akaratlanul is azt teszem. Elvégre az apám és a bátyám… Őket nem tagadhatom meg. –jegyeztem meg mélyen a szemeibe nézve. –Beszéltem Keith-szel, amikor Londonban voltam. Nem mondtam neki semmit rólad, de… annyira más volt, mint hittem. –elhúzódtam Davidtől, hogy láthassam a reakcióját.
Ha pár hónappal ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy így fogok beszélni azokról az emberekről, akik pokollá tették az életem, valószínűleg az illető azt is megbánta volna, hogy a világra jött. Azonban most minden megváltozott. Keith a testvérem és talán hamarosan az egyetlen élő rokonommá avanzsál. Őt nem felejthetem el, még akkor sem, ha gyűlölöm azért, amiket tett.
Tulajdonképpen csak egy rövid találkozás volt, ő mégis egészen kedves, türelmes és megértő volt. Valószínűleg meg akart ölni. Előtte. De amikor szemtől szembe kerültünk; hasonlítottunk és ez borzalmas volt.
A hirtelen fénytől egy pillanatig hunyorogtam. Én a sötétben is mindent tökéletesen láttam és már elszoktam tőle, hogy világosságra legyen szüksége a környezetemnek.
-Mindkettőt. –kaptam a keze után, mint mohó gyermek a cukorkáért. –Mit tudsz David?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Henry Dalgaard
INAKTÍV


Mr. "Szőkeség"
offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 53
Írta: 2013. április 2. 12:38 | Link

Mirjam

Szokott hangulatában indul az erőnlét terme felé. A kviddics miatt is formában kell lennie, és a szokás is ide hajtja. Kiskorától kezdve a sport szeretetére nevelték, és ez meg is látszik. Szapora lépésekkel megy a terem felé, és közben az időjáráson csodálkozik. Mikor megérkezik rögtön elkezd bemelegíteni, a sérülések elkerülése végett. Tesz pár bemelegítő kört és indulhat a móka. Henry legjobban a gimnasztikát preferálja ezért rögtön a gyűrűt, és a dobbantót célozza meg. Később tovább gyakorolja a gerendán való gyakorlatokat mert azok annyira nem mennek még neki.
Hozzászólásai ebben a témában
Újvári Yannick
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 5. 18:40 | Link

Amira Loveguard, az edző

Nos, elérkezett ez a nap is. Az első "edzésem" Amira Loveguarddal. Sosem gondoltam, hogy lesz egy olyan "barátom," mint Mira. Igaz, még nem nevezhetem a haveromnak, inkább az edzőm. Nem azért fogunk ma találkozni, hogy beszélgessünk egy jót, hanem azért, hogy rellonost faragjon belőlem. Legalábbis egy erősebb, normálisabb embert. Bááár... már nem is tudom, hogy akarom-e. De ha fiú létemre Amira előtt ezen fogok hisztizni, akkor tuti kiakad, úgyhogy ha tetszik, ha nem, végig csinálom. Tudom, hogy mi vár rám és hogy milyen leszek. De nem zavar, mert azt is tudom, hogy így jobb lesz. Mindenki ismerni fog. Igaz, nem a jó dolgaim miatt, de ez is valami.
Nos, eljött az idő. Úgy beszéltük meg, hogy pontban öt órakor találkozunk az Erőnlét termében, ahol az öt év alatt, csak egyszer-kétszer fordultam meg. Talán most többet fogok odajárni, mint valaha. Nem tudtam eldönteni, hogy mit fogunk csinálni, ezért azt határoztam el, hogy melegítőt veszek fel. Az jó lesz akkor is, ha fizikai munkát végzek, mert az a legkényelmesebb viselet ilyenkor. És akkor is tökéletes, ha csak beszélgetünk. Tehát csak egy egyszerű fekete-kék Nike melegítőt halászok elő a ládámból és már magamra is kapom. A a hajamat megfésülöm, mert jól kell kinéznem. De teljesen mindegy, ugyanis a tutyimat a fejemre húzom. Nem akarom, hogy lássák az arcom, csak akkor, ha teljesen átalakultam. Jó, órákon le kell vennem a kapucnit, mert tiszteletlenség lenne, ha hordanám, de azt csak kibírom.
Kilépek a Gólyalakból és gyors léptekkel haladok a terem felé. Az első edzésről semmi kedvem nincs elkésni, akkor lehet Mira azt mondja, hogy: Le is út, fel is út. Na, ezt nagyon nem akarom. Végre valahára találtam olyan embert a ki foglalkozna velem.
Nem kell sok idő, hogy megérkezzek a keleti szárnyba. Ott megkeresem az erőnlét termét. Mikor megtalálom, gyorsan benyitok, remélem még nincs itt Mira. Ahogy belépek kifújom magam, ugyanis még nincs itt senki.

ruházat
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Amira Loveguard
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. április 7. 14:11 | Link

Kiképzés I., Tanoncom

Az erdős eset után Amira lába nehezen gyógyult. Igaz, hogy a csontjai a helyükre kerültek, és tud járni, de még mindig fáj neki, kissé bicegve is sétál. A magassarkút erre a felépülési időre elfelejtheti -kivéve ha nem akar elesni-.
Ennek ellenére megbeszélt időpontja volt a legidősebb tanoncával, Yannickkal. Na nem randi vagy elbújás, kemény edzés várt a fiúra. Mira rögtönözni akart, viszont az indulás előtti pillanatokban beledobta az oldaltáskájába az ágya rejtett zugából előszedett flaskát és a kis dobozt.
Fürdőszobai teendői ezen alkalommal lecsökkentek. Smink gyanánt csak egy kis szempillaspirált és szájfényt használt, a haját pedig copfba kötötte. A feketét neonrózsaszínnel kombinálta, cipője is kényelmes tornacipő volt. Magára vett egy pulcsit is, hogy amíg odaér, ne fázzon meg.
Kissé furcsán, de elsétált az Erőnlét terméhez. Mindössze annyiszor volt itt, hogy derengjen neki a hatalmas terem képe, különben ő nem az a nagy sportember. Csak néha szokott elmenni futni, talán havonta, és akkor is a faluba inkább.
Ahogy benyitott, be is vágta maga mögött az ajtót. Körbepillantva felfedezte, hogy Yan már ott volt, és ez jó pont. Kifejezéstelen arccal intett neki oda, majd közelebb sétált.
-Kényelmes a sátrad? -kérdezte egyből, kicsit gúnyosan elmosolyodva. Pont kapóra jött, hogy megbüntethette, hiszen így már az edzést is elkezdhették. Az egy hónapból még három hét volt hátra, és ahogy az idő viselkedik, nem valószínű, hogy tökéletes éjszakái lehetnek.
Ledobta a táskáját a földre, és ő maga is lehuppant. A táskájából a térdmerevítőt vette elő, ami egy pár pillanat alatt fel is került a kényes testrészre.
-Eltörött. Az erdőben -közölte a lába felé bökve, mielőtt még a srác rákérdezett volna, hogy mitől sántít és minek a szorító. Legalább egy örök élmény marad -a nyakán futkározó skorpió nem volt elég-.
-Na kezdjük el, oké? Ülj le -fejével a földre bökött, hogy üljön le vele szembe. Teljesen kinyújtotta a lábait, habár kissé fájt neki a balesetes. -Ez az első alkalom, egyre fokozatosabban fogunk haladni. Nem vagyok egy személyi edző, de te olyan girnyó vagy, hogy ezen muszáj segíteni. Ma nem pofázunk, csak edzeni fogunk. Igen, beszállok én is valamennyire -hangja egész normális volt, de szeméből sütött, hogy ha egyetlen hibát lát vagy nyavalygást hall, nem erőlködik semmivel tovább.
-Nyújts egy kicsit -kiadta az első utasítást, majd ő is nekiállt. Futás előtt mindig megtornáztatja a nyakát is, tehát ezzel kezdte.
Maga a futásra való bemelegítés nem tartott tovább egy percnél, nem is erőltette meg magát a lány.
-Most pedig futás -tapsolt egyet, és a kezével mutatva elhessegette a srácot a futópályára. Persze ő is követte, de jóval lassabban, óvatosabban állt neki.
Eltelt legalább öt perc, mire Mira odasétált a táskájához, hogy kifújja magát. Nem szólt egy szót sem a tanoncának, csak leült, és folytatta a nyújtást. Úgy negyed óra elteltével szólt oda a -valószínűleg már durván lihegő- srácnak.

Ruha
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. április 7. 14:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 8. 17:32 | Link

Boróka

Nem mondanám, hogy életem célja az edzés, sőt... Nos mondjuk úgy, néha én se vagyok a legjobbak között, legalábbis vannak hiányosságaim egyes területeken. Nem véletlenül olyan a testalkatom, amilyen. Viszont az is tény, hogy most már a varázsló világhoz tartozom és ebből eredően szükségem lehet némi erőnlétre meg egy kis reflex javításra esetleg. Mondanám, hogy megyek párbajozni és az majd mindent megold, de egyrészt elsős vagyok és az általam tudott varázslatok száma szánalmasan kevés, ráadásul a sikeres elvégzésük se jön mindig össze, hisz csak nem olyan régóta tanulom őket. Másrészt pedig nincs kivel párbajoznom. Akár szomorú akár nem, az itt létem során maximum felületes viszonyt alakítottam ki az emberekkel, vagy inkább azt se. Beszélgetek én amikor épp arra van szükség, de nincsenek kis cimboráim, akikkel eltölteném a délutánokat és ezt annyira nem is bánom, csak hát... azért tény, hogy vannak hátrányai is.
Szóval hosszas öngyőzködés után végül elindulok az Erőnlét termébe, amiről már sokszor hallottam másoktól. Nem ritkaság, hogy a srácok órák után lejönnek ide játszani picit és szétizzadni a ruhájukat, mert hát az milyen menő dolog már. Részemről én eddig annyira nem vonzódtam a helyhez és valószínűleg ezután se lesz a szívem csücske.
Átváltom a ruhámat egy egyszerű fehér trikóra és bő rövid gatyára, majd elindulok terepszemlére. Őszintén szólva kimondhatatlanul hülyén érzem magam egyrészt a szokatlan öltözék, más részt a hiányos ismeretek miatt. Mászkálok a gépek között, mint aki tudja mit akar, de igazából lövésem sincs mihez kéne kezdenem velük. Leguggolok az egyik mellé és elkezdem vizsgálni a szerkezetét. Szépen ki van dolgozva és nem telik sok időbe, míg felállítok egy elképzelést a használatáról. Mikor kipróbálom egyértelmű lesz, hogy nem tévedtem, és hogy ez nagyon nem nekem való.
Menet közben az egyetlen diák csapat akik itt voltak és a pályán kosaraztak, elkezdenek szedelődzködni. Ahogy találkozik a tekintetem az egyik felsőbb évessel, az elvigyorodik és oldalba böki a társát, majd rám mutat és nevetnek. Elhúzom a számat, felállok és elindulok feléjük. Nincs kedvem balhézni, de nem leszek gúnyolódás tárgya, még itt sem. Nem tűröm el, hogy ezek az alacsonyabb rendű kis senkik velem szórakozzanak, aki egyértelműen veri az összesített IQ-jukat is.
A csapat tagjai a két srác köré csoportosulnak, mind engem néznek és mikor már majdnem odaérek hozzájuk, az először rám néző srác - egyértelműen a főnök - odaszól nekem.
- Mi az öcsi jöttél pillangókat kergetni?
A többiek röhögnek, nekem az arcom se rezdül, ahogy egyenesen a szemeibe fúrom a tekintetem.
- Nagyon üthetett az a szer, ha itt ilyen élőlényeket látsz. Én csupán játszani jöttem és úgy látom ti már menni készültök.
Hangom érzelemmentes, még véletlenül sincs benne semmi él, mert igazából nem szándékozom felhúzni őket. Egyértelműen levernének bármilyen módszerrel.
- Be tudsz te egyáltalán találni abba a karikába?
A srácok felröhögnek és a főnök a kezembe passzolja a labdát. Megfontolt, cseppet sem sietős léptekkel sétálok a kosár felé, majd megállok és egy pillanatnyi felmérés után eldobom a labdát, ami csont nélkül átzuhan a célon. Nos... ezt teszi a matematika. Akkor viszont már bajban leszek, ha mindezt egy meccs közben kell újra produkálnom. Megfordulva látom, hogy némileg megleptem őket és egyesek már nem is akarnak annyira poénkodni. Két ember el is köszön a többiektől, miközben a főnök ügyet se vetve rájuk odajön hozzám, egyértelműen fenyegető magatartással.
- Nos ha játszani akartál, akkor játsszunk! - Sziszegi oda nekem, majd tőlem elfordulva elkiáltja magát. - Ki akar a kis taknyossal egy csapatban lenni?
A helyzet kezd egyre rosszabb lenni. Nem akarok megalázkodni, de magamban azért elismerem, hogy mennyire hálás lennék most, ha volna egy barátom. Érzelemmentes arccal tekintek körbe, jelentkezőt várva (vagy inkább nem várva), de egy külső szemlélő számára elég esetlennek tűnhetek a fölém tornyosuló óriás mellett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 17 18 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint