Podmaniczky Ádám

A Sors vágy teljesítő funkciója működésbe lépett, bár a tanerő nem teljesen így gondolta, akkor, amikor mumusra vágyott. A kis kedves télapó pótlék most valószínűleg bőszen dörzsölgeti valahol a tenyerét, és egy pipát tesz a teljesült kívánság mellé, Attilánk ezzel szemben a fogát csikorgatja sűrű hálaima közepette, hogy nem kívánt más, cifrább dolgot...esetleg azt, hogy a ...nem, ezt még gondolni sem meri, még a végén beteljesedik az is. A mumussal viszonylag könnyen elbánik, a levitás azonban okoz neki néhány izzadós percet. Nincs felkészülve sürgősségi ellátásra, bár az alapokat ő is megtanulta az iskolában sok-sok éve már. Haloványan emlékszik, mégis tanácstalan. Hiába kutat az elméjében, nem talál olyan varázsigét, amit itt és most használhatna, ami épülését szolgálna a gólyának. Így marad a szavaknál, hangja a lehető legnyugtatóbb, ügyel rá, hogy ne érződjön rajta az aggódásnak a legkisebb nyoma sem. Persze lehet, hogy a szfinxnek kihegyezettebbek az szenzorai, mint az Attila gondolná, majd kiderül.
- Nincs semmi baj, csak segítek felállni. Megfogom a kezed és a derekadat, szólj, ha fájdalmat érzel vagy valami furcsát tapasztalsz! - próbálja nyugtatni, mintegy saját magát is. Lehajol a lány felé, ezzel testközelbe kerül. A tanerő diszkrét, de egyedi illata még erősebben érkezik oda a levitás orrához. Attila imádja a szantál illatot, a szappanja és amúgy mindene ezt árasztja magából. Indiában szerette meg, azóta ezt használja, amit ott könnyedén beszerzett, itt viszont időnként hatalmas nehézségekbe ütközik, hogy felkutassa. Ha egyik titkos helyén sem kap, akkor a varázslathoz folyamodik, ahelyett, hogy feladná és más illatot választana. Ezért aztán a jelzett aroma meghatározó és elég erősen jellemzi a tanár urat. Ahogy mondja, és ha megengedik neki, akkor erős karjaival feltámogatja a lányt és tartja, nehogy összeessen itt neki. Enyhén hátrafordulva kérést intéz a többi gyerekhez.
- Hé! Ne csodálkozzatok, inkább hozzatok egy széket gyorsan! Meg egy pohár vizet. - Vár egy darabig a kért dolgokra, de mivel a gyerekek is enyhén sokkos állapotban vannak, nem ébred fel senkiben a segítőkészség, ezért ölébe kapja a lányt, ha az nem tiltakozik nagyon, mintha könnyű kis tollpihe lenne - az is - és elsétál vele a legközelebbi fotelig, ami pont az, amiben ő az előbb ült. Még testének melege is érezhető, nem beszélve az illatról, amit a kárpit is átvett.
- Csak ülj itt nyugodtan, lélegezz mélyeket és ne beszélj butaságokat! Kicsit megijedtem, mert téged féltettelek, de semmi több. Most magaddal törődj, ne velem! - A pohár víz közben megérkezik, átveszi a kis navinéstől, aki hozta és az enyhén még remegő kezek közé nyomja.
- Ez egy kis víz. Igyál és gondolj valami szépre! Mesélhetnél is róla! - Ez amolyan önszuggeszció, éber, fordított meditáció. Talán ez ellazítja a levitást annyira, hogy visszatérjen a nyugalma is. Míg gondolkozik egy szép helyen, vagy bármi máson, Attila kihasználja az időt. Az ablakhoz ugrik, kinyitja jobban, hogy bejöhessen a hűvös, friss levegő, valamint visszafelé jövet, út közben felveszi az elejtett könyvet is. "Nostradamus élete és munkássága" áll a címoldalon, amire Huszthy tanár úr szemöldökei felszaladnak egy pillanatra. Visszasiet védencéhez, de azért a többiekre is fordít némi figyelmet.
- Na jól van. Minden visszatérhet a rendes kerékvágásba, beszélgessetek, olvasgassatok nyugodtan, de ha valakinek problémája akadt, akkor jelezze! - Tart egy kis hatásszünetet, ha valaki esetleg jelentkezne, aztán újra a lányhoz fordul.
- Itt a könyved, amit olvastál. Érdekes munka, én már olvastam. Na, sikerült valami szépre gondolnod? - Kiveszi a kis kezekből a poharat, helyette a könyvet helyezi az ölébe és mosolyogva várja a beszámolót. Bár a mosoly csak a látóknak jelent pluszt, a tanerő meg van győződve róla, hogy a lány érzi a biztató mimikát

Aimé N. Flamme-Lenoir

Sebestyén

- Igen, a siklóm imádja a természetet, általában a nyakamban szoktam vinni erre-arra, de valóban jó lenne valami optimálisabb megoldás neki. - válaszolta Rach miközben bizakodva Sebire nézett, hátha kap talál majd idővel valami megoldást erre a problémára a srác. Az már biztos, hogy leleményes volt, ezt a lány is észrevette, úgy gondolta, hogy még sokra viheti a fiú az életben, ha ennyire szemfüles.
- Nos igen, biztos vagyok benne, hogy dobnának egy hátast, ha kiderülne, hogy mindenről, amit idáig valótlannak hittek valósággá vált... szerintem egykönnyen nem tudnák feldolgozni ezt. - nevetett Rachel, bár nem örült volna neki, ha valóban felfednék a varázslók a muglik előtt a létezésüket, mert az semmi jót nem szülne, de tudta, hogy sokan ezt másképp gondolják, de ő kitartott az elképzelésénél.
- Ó, ez jó! Az én anyukám is imádja a romantikus műveket, bár neki szerencséje van, mert apával imádják egymást és szerintem még a mai napig szerelmesek egymásba. - válaszolta vígan a Rellonos, miközben álmodozón tekintett maga elé, ő maga nem tudta elképzelni, hogy neki valaha is ilyen kapcsolata lesz, mert úgy vélte, hogy a szerelem csak egyfajta illúzió, ami pillanatnyilag elveszi az ember eszét, majd idővel véget ér és valami mássá alakul át, ezt pedig tiszta időpocsékolásnak vélte, bár tudta, hogy az érzelmei ellen semmit sem tehet az ember, max. nem mutatja ki. Lillán is látta, hogy az elején igencsak tagadta, hogy odalenne Ákosért, de látta rajta és az apró jelekből, hogy érez valamit iránta, úgyhogy kár volt ezt titkolni. Egyelőre ő maga nem tudta, hogy hogyan kezelné ezt a dolgot, mert még sosem élte át, de hallott már róla eleget, mindenesetre annak örült, hogy a szülei ilyen szerencsésen egymásra találtak és boldogok együtt. Azt nem tudta, hogy vajon Nathan miért fordult ki magából ennyire, de remélte, hogy ez csupán egy átmeneti állapot és nem valami komoly dolog áll a háttérben. Gondolataiból visszatérve Sebi épp a focimeccsről beszélt, ami valóban nem tűnt túl izgalmas sportnak.
- Hát én lehet, hogy bealudnék, ha ilyen mérkőzést kéne néznem. - válaszolta a srácnak, majd eszébe jutott, amikor Lillával az egyik éjszaka elcsenték a seprűket és a pályán repkedtek, majd jött az a két diák és majdnem balul sült el a történet, ám barátnőjének hála megmenekültek a gyilkos golyó elől.
- Remélem, hogy jól fogod itt érezni magad, bár szerintem könnyen be fogsz illeszkedni. Jó fejek a mentoraid? Nekem sokat segítettek az enyémek, úgyhogy nagyon örültem, hogy ott voltak mindig, ha szükségem volt rájuk, de majd meglátod, hogy mennyit számít ez az egész. - vágott bele egy újabb témába a lány, miközben Sebire emelte a tekintetét.

Glenn Grim

- Még nem jártál ott? Ó, oda mindenképp el kell látogatnod, hacsak nem vagy víziszonyos. - mondta lelkesen Rachel, hiszen őt teljesen lenyűgözte az a hely, ami valóban rendhagyó volt a maga módján.
- Hogy mikor van takarodó? Hát fél óra múlva. Én amúgy szeretek utána is tevékenykedni, mert amolyan éjjeli bagoly típus vagyok. Szeretek sokáig aludni, amit persze az órák miatt nem tehetek itt meg, de alapból ilyen a személyiségem. Te hogy vagy ezzel a dologgal? - kérdezett rá a lány, mert kíváncsi volt, hogy Glenn vajon pacsirta típus vagy már az említett madárfélékhez tartozik.
- Idővel majd kiismered itt az embereket, már ha igényed van rá. Persze nem mindenki jó fej, de azért akad köztük pár, akiknek érdemes a társaságát keresni. - jelentette ki a Rellonos, remélte, hogy a fiú nem sértődik meg a kijelentésén, de hát jobb ha tudja, hogy nem mindenkiben lehet megbízni, de valószínűleg ezzel ő maga is tisztában van, na meg vannak emberek, akik alapból nem igazán keresik mások társaságát, ezt is illik tiszteletben tartani.
- Szerintem a barátnőm ma már nem jön el, de nem izgat, feltalálom magam nélküle is. Azért annyiból jó ez a hely, hogy újabb ismeretségekre tettem szert, bár sokan nem olyanok, mint amilyennek mutatják magukat másoknak. - törte meg a csendet a lány, hiszen már elég sok embertípussal megismerkedett itt, idővel pedig kiismerte az embereket, már akikkel találkozott, úgyhogy sok meglepetést nem tartogattak a számára.
- Persze azért hiányzik a családom is. Időnként honvágyam van. - folytatta, mivel már nagyon hazavágyott, de tudta, hogy nem mindenki olyan szerencsés, hogy várja otthon valaki, vagy hogy jó lenne a kapcsolata a szüleivel, testvéreivel. Egyelőre abbahagyta a fecsegést, hisze már így is túl sokat beszélt és várta Glenn reakcióit az elhangzottakra.

Glenn Grim

- Nem tudsz aludni vagy kevés alvás is elég ahhoz, hogy kipihent légy? - érdeklődött a lány, majd bólintott, mikor Glenn azt taglalta, hogy jobb lesz, ha később a klubhelyiségben folytatja az olvasást.
- Rellonos vagyok - felelte büszkén Rach, miközben tekintetét kérdőn a fiúra emelte, majd visszakérdezett:
- Te?
Miután elmondta a monológját a srácnak a honvágyáról a jelenlegi lakóhelyére terelődött a szó.
- Az eredeti otthonom mindig is Fairview lesz, egy amerikai kisváros. Édesanyám koreai származású, édesapám pedig amerikai, de idővel apám itt egy jobb állást kapott aurorként, szóval Magyarországra költözött az egész család. Van még egy húgom és egy bátyám, jól kijövök velük. Te honnan származol?
Ha rajta múlott volna, akkor Amerikában maradnak, de sajnos nem ő döntötte el, hogy ideköltözzenek, így hát muszáj volt beletörődnie a helyzetébe.
- Egyébként mit szoktál csinálni szabadidődben az olvasáson kívül? Én imádok fotózni, íjászkodni és varázspókerezni - tette hozzá immár jobb kedvűen, mert nem igazán szerette, ha a múltjára terelődik a szó, mert akkor mindig előtörtek belőle a régi szép emlékek, ami miatt csak még inkább visszavágyódott szülőhazájába. Úgy érezte, hogy semmi sem köti ehhez a helyhez, csupán a családja és néhány barátnője, de ha tehette volna, akkor rögvest visszaköltözött volna abba a gyönyörű kis városkába, ahonnan jött. Azt tervezte, hogyha önálló életet élhet később, akkor nagy valószínűséggel visszatér Amerikába, de ez az eshetőség még sok mindentől függött, és úgy volt vele, hogy majd lesz valahogy, hiszen olyan még sosem volt, hogy sehogy se lett volna... egyszóval bízott benne, hogy az élet oda vezeti majd, ahol lennie kell.

Dwayne

Határozottan biccentett Csermely, megszokta már, hogy mindenki meg akarta tapizni, segíteni akart, megérinteni és támogatni, mert annyira gyengének és véznának tűnt apró testecskéjében. A fakó, fehérbe ívelő bőre és az azokon futó, néhol szépen kivehető erek hálózata mindenkit megtéveszthetett és erőtlennek tüntethették fel gazdájukat. Az éppen kibontott, mindenfelé szálló hajkorona, mely egészen szoknyája szegélyéig lekúszott pedig még fiatalabbnak és gyermekibbnek mutatta a lányt, majdhogynem elnyelte, és ha a tanár úr megkísérelte megfogni a leány derekát, biztos meggyűlt a baja a sok repkedő, szőke tincsek népével.
Csakhogy arra nem készült fel, hogy az illat, mely Attila közeledésével egyre csak erősödött akkora hatással lesz rá, mint egy újabb sokk. Szíve vadul kezdett kalapálni, lábai - bár mások számára nehezen észrevehetően - remegtek, ajkai meglepett, aprócska o-ra kerekedtek.
Gyomra kellemesen bizsergett, ahogy bőre azon felülete is, ahol az ujjak bár közvetetten, de ruhán keresztül hozzáértek. Ha a tanár úr nem fogta volna, minden bizonnyal újból a padlón kötött volna ki, de így is egy fáradtabb pózba volt kénytelen kényszeríteni testét, hogy a kettejük erejével talpon maradjon.
Csendben hallgatta a tanár urat, bár már ezerszer találkozott füle ezzel a selymes, mély doromboláshoz hasonlatos hanggal, melyből aggodalom nyomai szűrődtek a szituációnak megfelelően, valahogy sokban különbözött az eddigiektől. Elbűvölte a lányt. Megbabonázta.
Azt, hogy nem a saját lábain fog a legközelebbi ülőalkalmatosságra eljutni legvadabb álmaiban sem gondolta. A hirtelen mozdulatra ledermedt és csak azt vette észre, hogy a következő pillanatban már hatalmas kezek és egy még nagyobb, erős mellkas közé lett bezárva, akár egy erőtlen madárka egy biztonságot nyújtó vasketrecbe.
Szinte beleolvadt, hagyta, hogy az illatkavalkád és az érintések megnyugtassák és elringassák, miközben hálát adott, hogy haja valószínűleg egészen az arcában van, elrejtve paradicsom vörös fejét a többi diák elől.
- Engem féltett? - Alig hallható, cincogó hangon kérdezett vissza Csermely, még mindig nem vészelve át az előbbi utazás emlékeit. Legszívesebben felhúzta volna lábait és fejét eltemette volna térdei mögé, de ezzel a viselkedéssel csak rontott volna a helyzetén, mert még jobban magára vonta volna a figyelmet, így csak ült és zavartan birizgálta pólója alját. Az sem segített, hogy a fotel körüli levegő egy enyhébb de még mindig jól érezhető változata volt Attila illatának és belegondolni sem mert, miért volt kellemesen meleg az ülőke apró teste alatt. Az egész szituáció egyszerre volt felkavaró és megnyugtató, akár egy kétélű penge.
A poharat ugyan ügyetlenül elvette, de pár kortynál többet nem tudott leerőszakolni torkán.
Amint az illat gyengülni látszott és a léptek hangja kivehetően távolodott kicsit felhúzta lábát és átkarolta azt, maga mellé helyezve gondosan a poharat. Állát ráfektette térdére, haja lágyan omlott vállára és onnan le, egészen a karosszékre, ahol sok, apró kígyóként tekeredett mindenfelé.
Próbált szót fogadni és valami szépre gondolni, de valahogy mindig az illathoz kanyarodott vissza, akármerre is indul útnak, feje kicsiny utcácskáin.
A közeledő léptekre azonban akaratlanul is kihúzta magát, leengedte lábait, megigazgatta szoknyáját, sőt még az üveget is visszavette kezébe. Általában nem érdekelte az, külsőleg hogyan látják a többiek, hisz ő sem látja a másikat, nem tulajdonított hát fontos szerepet a szemnek, most mégis azon kapta magát, hogy szabad kezecskéje frufruját próbálta visszaállítani, az esés előtti állapotba.
A könyv témára felcsillant a szeme, arcára pedig kedves, izgatott mosoly ült ki.
- Valóban? Nagyon izgalmas olvasmány és felettébb remek ha az ember kikapcsolódás gyanánt akarja frissíteni tudományát. Úgy vélem egy fantasztikus alak volt és rengeteg mindent tudott, amit talán a mai kor már egészen elfeledett. No meg ha hallott is valaki róla, akkor bizonyosan a jóslatiról tudja csak beazonosítani és csak kevesen tudják, hogy milyen orvosi csodákat hajtott végre. Két pestisjárvány idején is praktizált és biztos rengeteg emberen segített. Ha nagy leszek, én is segíteni akarok másokon - Azon a csöpp szájon lelkes beszámoló kelt szárnyra, melyet közben gyakran kísért erős gesztikulálás, példás bizonyíték gyanánt arra, hogy ameddig véleményét hozta a férfi tudtára, addig teljesen elfeledkezett mindenről és mindenkiről.
- Szép emlék? Oh tudja tanár úr, annyi szép emlékem van, hogy ennyit ember talán meg se érdemel. Ott vannak például a kedves gyermekkorom emlékei Mánfáról, a kertről, a dagadó paradicsomokról, anyukám énekéről és apám mély nevetéséről. Vagy mikor ideérkeztem és megtudtam, hogy mégis mekkora könyvtára van az iskolának. Maga látta már? Biztos látta, milyen buta is vagyok... - felsóhajtott, de sóhajában nem volt semmi rossz, semmi szomorú. Mosolygott, ártatlanul és szelíden, miközben mindent felsorolt, amit szépnek és kedvesnek vélt a világban. A reggeli sugarakat melyek csiklandozták az arcát, kiemelte a kertben lévő virágok illatát, a hangokat, melyeket kedvesen dudorászó háztársaitól hallott, a tanárok kedvességét és figyelmességét, azt, hogy mennyire jól esett mikor egy-egy tanuló odaült beszélgetni mellé, oly sok mindent elregélt, hogy lassan maga sem tudta számon tartani mondatait, azonban arról mindvégig hallgatott, hogy mit művelt a sebesült diákokkal. Pedig az aranyhoz hasonlító erő, mindennél szebb és jobb volt. Testén abban a pillanatban is több, különböző méretű és fajtájú, mástól átvett seb bújt meg, némelyik bekötve, másik tapaszokkal leragasztva, de voltak egyszerűen csak szabadon hagyottak is, azonban mindegyikre ügyelt, hogy ne nagyon látszódjanak ki a ruha alól.
A tanároknak elméletben tudniuk kellett a képességéről, mégis úgy érezte, ez egy titok, melyről nem szabadott senkinek sem beszélnie, mert ha rájönnek, hogy mekkora kárt tud okozni magának, talán eltiltják tőle. Néha azt kívánta, az emberek bár ne lennének vakok, és bár látnák, hogy hiába lesz csupa karc és vágás, kék meg lila folt, a másik aki teljesen egészséges és nagyobb hasznát veszi a testnek boldogabb lesz és minden porcikájában ép.
- Önnek is vannak szép emlékei? - vélve tette fel a kérdést, habozva egy keveset. Tudta, hogy a legillendőbb az volna, ha nem lenne terhére a tanerőnek és inkább visszabotorkálna hálókörletébe, mégsem akaródzott elmennie és otthagynia a férfit. Beszélgetni akart vele, vagy csak mellette lenni, de megelégedett az illattal is, az illattal, melyet még mindig nem tudott névhez kötni, csupán személyhez.

Ethan R. Saint-Venant részére

Aimé N. Flamme-Lenoir

Ethan R. Saint-Venant részére

Aimé N. Flamme-Lenoir

Ethan R. Saint-Venant részére