Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Köszönöm, én is úgy látom, hogy ez sokkal jobb. Ha minden fehér lenne és fapados, akkor a jelenleginél sokkal súlyosabb dolgok is történnének ebben az iskolában.
A jelenlegi felállás, hogy egy sok labilis személyiséggel rendelkező iskola egyetlen pszichológust foglalkoztat, nem is biztos, hogy a legjobb megoldás. Ezt mindenképpen jeleznie kell az igazgató felé. Célszerűbb lenne a diákokat és a tanárokat szétosztani két ember között, mert a sok információ nagyon sokszor összekeveredik, és ha nem jegyezné fel magának az ülések után még külön, hogy ki kivel van és mit csinált, illetve, hogy egyik vagy másik embertől hallotta a dolgot vagy csak úgy pletyka szinten máshonnan, akkor bizony lenne itt probléma. Nem akarja, hogy véletlenül bajt keverjen, viszont igyekszik minden információt rendszerezni, hogy figyelemmel tudja kísérni a kirívó eseteket, és ha talál egyet, hát tudja jelezni.
- Nem köszönöm, én kávéfüggőségben szenvedek. Tejeskávé, hogy egész pontos legyek.
Persze szokott mást is inni, de az tartja legjobban szinten az elméjét, még akkor is, ha kimutatták, hogy a kávé és a tea nagy mennyiségű fogyasztása vashiányos vérszegénységhez vezethet. Valamit valamiért, nem? Ő legalábbis így gondolja, de persze évről évre azért mindig eljár ellenőrzésekre.
- Az emberek egyrészt tartanak az ismeretlentől, vagy esetünkben az arctalantól. Ez igaz a gyűlöletre és a tanácstalanságra is. Onnantól, hogy alakot öltött, az ember lényének egy rész megnyugszik, tudja, hogy ki az, akire haragudnia kell. Ez az érzés, ami nálad is megvan, nem ritka vagy ismeretlen azok körében, akik árvaházba kerültek, még akkor is, ha szerető család veszi őket körül életük egy következő szakaszában.
Értette az iróniát elsőre is, de nem tett az irányába semmit. Az irónia egyfajta védekező mechanizmus a világgal szemben. Ő maga is alkalmazza, és nem tartja rossz dolognak, ha az ember rendelkezik vele és használja is.
- Mennyit tudsz a szüleidről vagy arról, hogy miért hagytak el, vagy, hogy merre lehetnek most?
Amikor a hibáztatás érzése megjelenik, nagyon sokszor egy esemény a katalizátor, mely elindítja az kirobbanást, az addig is jelen lévő, de talán szunnyadó érzések felszínre törését. Az első tipp az egyik fél megjelenése vagy egy új információ – mely inkább csak rombolja a korai szülőképet – felszínre kerülése lenne, de nem akar elhamarkodottan ítélni.
- Mesélj nekem Timiről. Bármit, amit szívesen megosztanál bárkivel.  
Nagyon sokan mesélnek arról, hogy az árvaházban nem olyanok a körülmények, mint amilyet egy gyermek megérdemelne. Kivételt képez ez alól talán a Kereki – Nagy, legalábbis amit mostanában látott az intézményből. Tudja, hogy a nevelők dolga se könnyű éppenséggel, hiszen kevés pénzből rengeteg gyermekkel, rengeteg személyiséggel és háttérrel kell megküzdeniük. Ő maga nem is engedné, hogy valaki évtizedeken át ilyen intézményben dolgozzon, de nem az ő joga azt megítélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Jól nézel ki.
Biztosítja kedves mosollyal, nem mintha nem éppen az ironikus énje szólt volna, mégis valahogy muszáj egy kicsit nyugtatnia a lelkét is.
- Tudod, ha száz százalékig biztosra lehetne tudni, hogy a közös gyerekünk egy kislány lenne a te hajszíneddel és az én szemszínemmel, addig nyüstölnélek, amíg igent nem mondasz nekem rá, hogy legyen közös gyerekünk.
A végére még egy csábító kacsintást is megenged magának, remélve, hogy egy kis mosolyt csal az arcára. Lehet, hogy azt hiszi, hogy csak viccel, és félig talán annak is szánja, de amúgy komolyan, ha ez így egészen biztos lehetséges lenne, elhiheti, hogy kapva kapna az alkalmon, hogy egy csodálatos gyermeket alkossanak. Talán elsőre furcsának hangzik, hogy ilyeneken gondolkozik, de az igazság az, hogy elég sok nő megteszi ugyanezt. Elgondolkozik, milyen lehet a másik párkapcsolatban, apaként, hogy milyen lenne a közös gyerekük. Ettől még nem akar semmit a másiktól, pusztán csak nőből van. Egyszerű és természetes. Ő maga pedig, hiába vésődött belé örökre Dwayne Warren, nem akar ebbe csak úgy beletörődni, főleg egy olyan diszharmonikus kapcsolat esetében, mint amilyen az övék. Nem hiszi, hogy ebből valaha is valami komoly lenne, azonban ő maga vágyik arra, hogy legyen mellette valaki. Valaki olyan, aki tényleg mellette áll, és őt akarja, még ha nagyon nehéz is, hiszen vele jár minden negatív plusz is.
- Mi akadályoz meg benne, hogy Seth-tel beszélj?
Egy pillanatra ragadták csak el a saját gondolatai, épp csak annyira, amíg Viktor kifújta az orrát, utána már újra rá koncentrált, kizárva az életét a jelen helyzetből.
- Nincs valaki, aki új? Valaki, aki megérti, de nem volt részese az időszaknak, olyan, aki anélkül hallgatna végig, hogy tudná, milyen csattanók vannak a dologban? Tudod, néha nagyon jót tesz az új, friss szemlélet. Ha egy új szögből vizsgálgatod meg a problémát, vagy csak egy új embernek mesélheted el.
Egy pillanatra elhallgat, majd hirtelen kiegyenesedik, jobb lábát átveti a balon, és mintha valami csodát találna fel, úgy húzódik elégedett mosoly az arcára.
- Tudom már, hogy mit csinálunk! Leveleket fogsz írni. Mindig nekem kell őket odaadnod, de a levél címzettjének kitalált alaknak kell lennie. Írj ki magadból mindent. Gátlások és átgondolás nélkül. Írj egy nem létező személynek, valakinek, aki nem válaszol, nem ítél, akinek nem látod beszélgetés közben az arckifejezését. Mit szólsz? Bár igazából mindegy, mert ezt feladatként kapod. Ha nem végzed el, levonok ezer pontot az Eridontól.
Az utolsó mondatot nem gondolja komolyan, de amilyen diadalittas arccal ül, nem lehet benne biztos senki, hogy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Én is szeretem a kávét, mondjuk szükségem is van rá minden nap - válaszoltam Zójának. Mostanság különösképp központi helyet foglalt el az életemben a maximális koffeinbevitel, hogy helyt tudjak állni nappal, hiszen egyrészt a kialvatlanságtól is sokat szenvedtem, másrészt, ha nyugtatót vettem be, akkor pedig az tompította le az agyamat.
- Igen, az emberek félnek az ismeretlen dolgoktól, arra pedig nagyon kevesen képesek közülük, hogy kilépjenek a saját komfortzónájukból. - Nem okoskodni akartam, csak mivel valamilyen szinten megtapasztaltam már ezt, és a szabadidőmben szívesen olvasgattam pszichológiával, emberi lélekkel kapcsolatos könyveket, így azokból is ragadt rám némi tudás.
- Semmit sem tudok a szüleimről, állítólag csak úgy odaraktak az intézmény elé, de cetlit vagy használati utasítást már nem mellékeltek hozzám. Körülbelül négy hónapos lehettem, amikor az árvaházba kerültem, szóval azt se tudom, hogy hol vannak, kik ők, mit csinálnak. Azt viszont tudom, hogy lemondtak rólam és nem érdekelte őket a sorsom, nem voltak kíváncsiak rám - feleltem Zójának cseppet sem nyugodt hanglejtéssel. Egy részem sajnálta, hogy nem tudtam semmit a szüleimről, másrészt azonban nem is akartam őket megismerni, ha már ilyen szívtelenek voltak velem, hiszen úgysem kellenék nekik, ha eddig se kellettem.
- Bocs, teszek egy kört a szobájában, ha ideges vagyok muszáj mászkálnom - mondtam neki, majd gyorsan felhuppantam a helyemről és elkezdtem fel-alá mászkálni. Nem tagadom, úgy éreztem magam, mint egy ketrecbe zárt tigris, ráadásul ezt a ketrecet én kreáltam saját magamnak.
Egy kis idő elteltével visszaültem a helyemre, ittam egy keveset az üdítőből, majd folytattam a társalgást.
- Timi volt az, aki elhozott az árvaházból, magához fogadott. Nagyon rendes nő, ő is nevelőnő volt az intézményben, de pont a többiek ellentettje, emberséges, segítőkész és jó indulatú ember. Rengeteget beszélgetett velem, ő tartotta bennem a lelket, kaptam tőle egy plüss macskát is, amit aztán a kedves társaim szétszedtek. Ezután megmutatkoztak a képességeim, amikről idáig fogalmam sem volt, de szerencsére nem lett belőle bajom. Később örökbefogadott, általa ismertem meg ezt a világot, aztán a 14. születésnapomon választhattam, hogy külföldi varázslóiskolába szeretnék járni vagy ide, én pedig az utóbbit választottam. Nagyon szeretem őt, de valamiért sosem voltam képes anyának hívni, mindig Timinek hívom. Ez őt egyáltalán nem zavarja, jól megvagyunk - válaszoltam Zojának, úgy éreztem, hogy minden releváns információt átadtam neki vele kapcsolatban. Azt én magam sem értettem, hogy miért nem voltam képes anyának hívni Timit, mert megérdemelte volna, kicsit szégyelltem is magam emiatt, de nem akartam irreális érzelmeket táplálni magamban ez ügyben. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit mond erre Zója, közben ettem egy kis rágcsát is, és érdeklődő tekintettel pillantottam rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Nem érzi magát különösképpen kellemetlenül, a helyzet azonban mégis furcsa. Valami olyasmi történt meg, amit látnia kellett volna előre, azonban mégsem látta - a nagy lelkesedésnek köszönhetően Zója nem fogalmazott kellően pontosan és megfontoltan, ő pedig tudván, miről is van szó, nem kapott észbe időben. Számára teljesen érthető volt a nő minden szava, minden információt pontosan oda tett el, ahova kellett, mindez azonban azért történt, mert már beszéltek a dologról, minden részletével tisztában volt. Nem forgott az esze azonban elég gyorsan ahhoz, hogy rájöjjön, Kriszpint mennyire félrevezették. A férfi kifakadása meglepő számára, habár inkább gondolkodtatja el, mintsem megijeszti. Talán csak egy szó üti meg a fülét, az azonban erőteljesen hat rá, talán erőteljesebben is, mint amennyire illene, vagy mint amennyire azt megszokhatta önmagától.
- Mesterséges? - ismétli meg a férfi szájából elhangzott kifejezést, habár nem tervez semmi továbbit hozzáfűzni. Ha átlagos ember lenne, esélyesen vérig sértődött volna, attól teljesen függetlenül, hogy az igazgatónak mi lehetett ezzel a szándéka. Ez a beszélgetés úgy tűnik most ilyen. Hangja rekedt és halk, több szó egyértelműen nem fogja követni.
Hiszen most is érzed.
Fut át az agyán, miközben Kriszpinre pislog párat, neki címezve a gondolatot. Tekintete átható, mintha hangosan ki tudná vele mondani, amit gondol. Ő ebben az érzésben éli az egész életét, születésétől kezdve. Folyamatosan körüllengi őt, éppen ebben a pillanatban is, a szobát is megtölti nyugalommal, még ha csekéllyel is, mert ő szándékosan nem erősít rá. Ennél természetesebb számára nem létezik. Kriszpin is érzi, Zója is érzi, mert mindenki érzi körülötte, és még így is milyen feszült lett a légkör hirtelen... Szórakoztatja a gondolat, mi menne itt, ha nem rendelkezne a képességével. Valószínűleg Kriszpin tényleg kihajította volna már őket.
A sütőtökleves hasonlatra lehajtja a fejét egy pillanatra, elnyomva egy fintort, amely igazán nem illene most a légkörbe. Tényleg szerencse, hogy nem egy sértődős típus, mivel Kriszpin láthatóan nincsen még csak távolról sem tudatában annak, hogy a hasonlítgatása mennyire provokatív lehetne, ha egy impulzívabb embernek címezné. Még ezzel a fintorgással is meglepi önmagát, valamiért úgy tűnik, ma érzékenyebb napja van az átlagosnál. De nem esik nehezére nem foglalkozni vele. Inkább elmosolyodik, úgy emeli tekintetét Zójára, aki időközben már elkezdte megmenteni a helyzetet. Jól tette. Neki most szüksége van pár pillanatra, hogy megtalálja a szavait.
- Igen - erősíti meg végül a nőt, majd röviden és velősen összefoglalja a helyzetet - Összegyűlünk, pihenünk együtt egy kicsit, akinek van kedve és ideje. Csak a teremben levő diákokra hat, csak ameddig szeretnék, nem is túl erősen, mivel nem egy emberről van szó. Minél többfelé osztom a figyelmem, annál jobban gyengül az erőm. Lehetőséget adunk nekik, hogy a lazítás tényleg a lazításról szóljon, és ne a bűntudatról, amit amiatt éreznek, hogy negyed óráig valami mással is mernek foglalkozni a tankönyveiken kívül. Nem okoz függőséget, különben most is tízen loholnának utánam, és ahogy tudom, különösebben életképtelenséget sem. Már ami a későbbieket illeti. - Enyhe gúny lenne a hangjában? Talán, de még ő sem igazán tudja megmondani.
- Egyszerűen csak segít ellazulni egy rövid időre. Pihenés nélkül nem lehet tanulni - fejezi be egyszerűen, majd összefonja maga előtt a karjait. Neki igazából mindegy. Szeretné, ha megvalósulna a dolog, de nem fog érte szenvedélyesen küzdeni. Az nem az ő terepe, inkább a másik két résztvevőé ebben a beszélgetésben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Nekem sem tetszik az irány, úgyhogy nagyon örülni fogok, ha másfelé kanyarodunk el. Minden esetre már nem sok nyoma van rajtam az iménti felfokozottságnak. Mikor azt mondtam, kezdjük előről, komolyan gondoltam. Nagyon erősen rám bírnak törni az érzelmek és jóval több, mint az egészséges, de már rég megtanultam úrrá lenni rajtuk. Úgyhogy bár tekintetem szilárdságából nem engedek, semmi támadó vagy elítélő nincsen benne. Mert nincs is bennem ilyesmi. Csak várom, hogy jobban megismerhessem szándékait. Mielőtt pedig félreértés esne: egy percig sem feltételeztem két ilyen jó és értelmes emberről, hogy tudatmódosítani vagy bárhogy károsítani akarná a diákokat. Viszont meg kell engedtessék egy igazgatónak vagy igazából bárkinek, hogy ilyen szavak hallattán, ilyen összefüggésben aggodalomra adjon okot magának.
Székemben hátradőlve, kezemben arcomat elgondolkozón támasztva könyökölök a karfán, miközben Zóját hallgatom, ahogy kifejti az elképzelést. Figyelmesen és egyúttal egyetértően bólogatok. Főleg annál a résznél, hogy túl sokat várnak el a gyerekektől. Ezzel kapcsolatban már el is kezdtem lépéseket tenni.
Mikor az iskolapszichológus megszólít engem, elmondva véleményét a szorongás hajtóerejének nem létezéséről, csak mosolygok egyet. Hiszen nyilvánvalóan egyetértek és egyáltalán nem erre vonatkozott a kérdésem. De ezután háborítatlanul folytatom könnyed bólogatásomat. Mígnem rátérünk magára a mi kétlábon járó békeforrásunkra. Rápillantok Bárciánra.
Mesterséges nyugalom. Igen, az. Azonban ezt nem fejtem most ki bővebben, főleg, hogy nem kevés sértettséget érzek ebben a visszakérdezésben. Pedig nem állt szándékomban bármilyen módon becsmérelni a férfi képességeit vagy őt magát. Fel sem merült bennem, hogy így értheti. Hagyom tehát most ellillanni ezt a pillanatnyi feszültséget kettőnk közt és inkább koncentrálok a taglalására. Arra, hogyan menne ez a nagy, közös relaxálás és miként működik az ő ereje. A gúnyosságára pedig meg sem rezzenek. Vagyis csak annyira, hogy egy mosoly fusson át az arcomon. Nem lenéző vagy cinikus mosoly, hanem amolyan "rendben, értem, hogy ez fájt" mosoly.
Miután egy szó nélkül végighallgattam őket, néhány jelentősebbet bólintok, hogy jelezzem, tudom, hogy ezzel a beszámolójuk befejezéséhez értek, csak nekem nincs még mondanivalóm. Végig kell gondoljam az elém tártakat, mielőtt bármit szólnék vagy újabb kérdésekkel árasztanám el őket. Így telik el néhány néma másodperc, ami alatt hol egyikükre, hol másikukra, hol az asztalomon heverő iratokra nézek.
- Az ötlet, hogy segítsünk a diákoknak oldani a szorongásukat és hogy mindezt csoportos foglalkozásokon tegyük, nagyon tetszik - hangzik el a számból végre valami bíztató is. Ismét előrébb dőlök a székben, kezeimet az asztalon kulcsolva.
- Másfelől viszont - kezdődik megint a feketeleves.
- Nem tartom jónak, hogy minderre kifejezetten Bárciánt használjuk - nézek a gazdasági igazgatóra, először a szemem sarkából, aztán teljesen felé fordítva arcomat. Kissé előrébb dőlök, közelebb hajolva hozzájuk.
- Mivel már látom, hogy ez koránt sem annyira mankó lenne a gyerekek számára, mint inkább bíztatás, így nem az a bajom, milyen hatással lenne rájuk vagy az életükre. Valószínűleg csak jóval. Valószínűleg könnyebbség lenne nekik. Különösen, hogy megízlelhetnék, milyen nem izgulni. Milyen elengedni a problémákat. Ha belekóstolnak, emlékezni fognak rá, hogy így is lehet, és legközelebb talán már maguk érik el ezt a nyugalmi állapotot, mert akarni fogják. Értem - nyomom meg utolsó szavam és biztosítom őket ezzel a saját gondolatmenettel arról, hogy tiszták és világosak a céljaik a számomra.
- De biztosan szeretné felfedni nagy nyilvánosság előtt ezt a képességet? Készen áll erre? - fedem fel az egyik aggályomat, miközben itt ül egy olyan személy az irodában, aki pontosan tudhatja, miért kérdezem ezt. Akit nyilván nem egyszer értek már vádak és került kellemetlen helyzetbe amiatt, mert különleges mágiát tudhat magáénak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Az igazgató hagyja elillanni a pillanatnyi kellemetlenséget közöttük, ezt pedig nagyon bölcsen teszi. Pár pillanat elteltével pedig már Berci feje is kitisztul.
Már éppen kezdene megörülni, mert úgy tűnik, hogy Zójáva végre meggyőzték a férfit arról, hogy az ötletük igenis jó. Ránéz a nőre, remélve, hogy ő is észrevette ezt és végre a megkönnyebbülést és az örömet láthatja az arcán, mert biztos benne, hogy számára ez egy fontos ügy.
Váratlanul kapja azonban fel a fejét, mikor újra felcsendül a neve. Az értetlen zavarodottságot hamar letörli az arcáról, inkább őszinte érdeklődéssel várja, hogy Kriszpin kifejtse, mi ezzel a probléma. Most nem veszi magára, ad egy esélyt a még el nem hangzott magyarázatnak, hogy ne ellene szóljon, bár igazán mélyen rosszra számít. Amit kap, az viszont ennek pont az ellenkezője, ő pedig nem is igazán érti. Tényleg az ő érzéseit féltené az igazgató? Szemöldökeit ráncolva, pár pillanatig kiül az arcára a kételkedés, mintha azt várná, mikor ugrik elő a kandikamerával valaki, hogy közölje, ez csak átverés. Aztán átfut az agyán a gondolat, hogy ez a férfi részéről igazából nagyon aranyos. Aztán az is, hogy ez egész teljesen abszurd részéről, elvégre a feletteséről van szó, aki az imént teremtette le.
Na jó, kezdjük újra!
Mondja most magának, amit Kriszpin mondott nekik az imént. Vet Zója irányába egy segítségkérő pillantást, azonban tudja, hogy a helyzet értelmezésével most egyedül maradt.
Pedig a válaszon egyáltalán nem kell sokat gondolkodnia. Ez egyáltalán nem egy olyan dolog, amelyet titokban akarna tartani. Vannak dolgok, amelyekről nem beszél szívesen, vagy amit csak nagyon nehezen mond el. Hogy miért nem hoppanál már, miért van fél karja, mivel jár a képessége igazából és mi vezetett odáig, hogy nem tud az extrém sportok nélkül élni. De ezeket a kérdéseket egy diák sem tenné fel neki, ahogyan egy felnőtt sem tette még soha, talán Ádámot leszámítva.
Egyébként sem tartja valószínűnek, hogy ez a titok egyáltalán még titok. Túl sok negatív következményre sem számít, hiszen azon kevés diák részéről akik tudja, a reakció eddig mindig inkább csodálat volt, mintsem elrettenés, senki nem gondolta őt még emiatt furcsának vagy ijesztőnek. Majdnem letegezi Kriszpint, miközben beszélni kezd, de az utolsó pillanatban észbe kap. Elkalandozott egy pillanatra.
- Értékelem az aggodalmát, de nem hinném, hogy ez gondot okozna. Ebben az iskolában egyébként sincsenek titkok - mondja, miközben vet egy sokatmondó pillantást mindkét kollégájára. Ezt mindenki tudja, akinek volt már minimális köze a Bagolykő Mágustanodához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Ő maga egy kicsit kívül rekedt a beszélgetésen, nem is baj, hiszen ő csak amolyan töltelék itt, mert bár az ő ötlete az alap, de Bella és Bárcián azok, akik ténylegesen megtöltötték az üres keretet élettel, és lehetőségekkel. Előbbi a világot járja éppen, és amúgy sem lehet itt, hiszen már nincs köze jó ideje az iskolához, míg Bárcián maga a megvalósító, így most neki kell a porondon lennie. Ő maga úgyis megtette, ami tőle tellett, és bár a teljesítménye hullámzó volt, azért csak sikerült eljutni odáig, hogy mindenki értse mit is szeretnének itt.
- Tudom, hogy bármire rá lehet függni, legyen az étel, személy, érzés, de nem hiszem, hogy a mennyiség vagy az idő elegendő lenne a függés kialakulásáig. Emellett nem is jár olyan fizikai vagy szellemi változásokkal, mint a függőségek. Emellett úgy vélem, hogy a program sikeressége azon is áll vagy bukik, mennyire bízik meg ön bennünk, kiváltképp Bárciánban, hiszen az ő ítélőképességén és határozottságán múlik az, hogy valaki függővé válhat – e. Ha ő nem adja meg, el nem vehetik. Megértem, hogy tart ettől, uram, hiszen az iskola falai között ijesztően magas a speciális háttérrel rendelkező diákok száma. Nyilván szükséges lenne egyfajta szűrés, különböző igényű csoportok létrejötte. Ez nem olyan dolog, amit csak úgy egy színes lapon kiteszünk a faliújságra, aztán mossuk a kezeinket, ha valami balul üt ki.
Képzeletben vállon veregetné magát, hogy ez milyen szép beszéd volt, de hát nem teheti, mert, ahogy belegondol, eszébe jut az a nem gyenge érzelmi zsarolás is, amivel úgy megküldte a mondandója közepét. Ez nem semmi kislány, csak így tovább, és amikor azt hiszed, hogy nincs lejjebb, ő bebizonyítja, hogy de:
- Vannak úgy vélem veszélyesebb képességek is a kastélyban Bárciánénál. Például a vélamágia. Egy félvéla is képes olyan hatást gyakorolni, mely hosszabb ideig kiüt minden józan gondolatot egy amúgy értelmes, érett felnőtt fejéből is. Olyan irreális képzeteket ültet el, melyet így beszélgetés közben fel nem foghatunk. De ha akarom, akkor Bárcián leugrik a tetőről, hogy bizonyítsa, mennyire szeret. Talán ki kellene próbálnia.
Megvonja a vállát a végén kicsit hátra dől, és lassan kifújja a levegőt. Ez elméleti beszélgetésnél talán hasznosabb lenne a gyakorlatot megtapasztalni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Rendben. Ha a férfi jól átgondolta és nem tart ettől, nincs okom lebeszélni. Lehet, csak túl sok mindent láttam már, és azért vagyok ilyen óvatos. Többek közt azért, mert az emberek egészségtelen módon képesek lecsapni azokra a javakra, amiket megszerezhetőnek vélnek. Amikről úgy gondolják, hogy ha egyszer a közelükben van, megilleti őket. Hiába tartozik valaki máshoz. Ha pedig úgy adódik, erőszakossá is válnak, csak hogy az övék legyen, amire a fogukat fenik, legyen az pénz, hosszabb élet, vagy nyugalom. Kívánom, hogy Bárciánnal ne így történjen. Ha mégis, természetesen mellette fogok állni annak ellenére is, hogy az iménti kérdéseimmel előre figyelmeztettem.
Összevont szemöldökkel hallgatom Zója taglalását a függőségekről. Olykor bólintok. A megismertek alapján így gondolom magam is. Nem fog semmi hasonló kialakulni a fiataloknál. A fentiektől ennek ellenére továbbra is tartok. Kétségem sincs afelől, hogy lesz olyan diák, aki jobban keresi majd a gazdasági igazgató társaságát ezek után. Reméljük, mindezt kíméletesen teszik majd!
Bólogatok tovább, hiszen a kollegina a számból veszi ki a szavakat. Magam is hasonlóakat akartam javasolni azzal kapcsolatban, miként jöjjenek majd létre ezek a csoportok. Faliújságon én sem hirdetném semmiképp. Ráadásul az sem mindegy, hogyan tesszük közzé. De ezt ki fogjuk találni.
A vélamágia. Bevallom, nem teljesen értem, hogyan jön ez most ide. Mármint az, hogy versenyeztessük a veszélyes képességeket. Igazából minden ilyen érzelem és tudatmódosító képesség veszélyes lehet, ha tisztességtelenül használjuk. Gyakorlott és jó kezekben viszont ártalmatlannak nevezhetőek. Erre mondják, hogy az eszköz önmagában nem veszélyes. Márpedig a képességeink eszközök, és mi döntünk arról, hogyan használjuk őket. Egy szó, mint száz: nem kell nekem semmit bizonygatni és nem értem, miért jött elő a kollegina ezzel. Viszont felkeltette az érdeklődésemet.
- Nem akarom, hogy Bárcián leugorjon a tetőről - szögezem le mosolyogva.
- És nincs mit bizonygatnia - teszem hozzá, majd előrébb dőlök.
- De szívesen kipróbálnám - adom be a derekam könnyedén, élve a lehetőséggel. Nincs sok dolog, amit jobban megvetnék annál, ha valakitől elveszik a szabad akaratát és ha az engedélye nélkül az elméjébe férkőznek. Azonban én most megengedem a doktornak, mert érdekel. A tárgytól már jócskán eltértünk és számomra ez teljesen független attól. Vesse be a mágiáját!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

- Biztos?
Kérdezek vissza még azért a biztonság kedvéért, majd Bárciánra pillantok, hogy megerősítsen. Hát rendben. Én a szemléletetést előrébb tartom az üres magyarázatnál, bár amennyire az előbb belendültem, azt hittem ki fog dobni az irodájából az igazgató úr. Hát nem így történt. Finoman megnyalom az ajkaimat, ez egy gyerekes rituálé, amit mágiahasználat előtt mindnig bevetek, mintha ezen múlna a szerencsém.
A tekintetem egy pillanatra összekötöm Kriszpénével, bár erre nincs szükség, mégis így korrekt. Már a pillantás előtt is elkezdi érezni, ahogy először tompa bizsergás járja át a testét. A lábujjából indul, és a fejében ér véget, nem szűnik meg, kellemes, meleg érzés, az agya egyre tompább lesz, nem érzi, hogy a bizsergés ne lenne természetes, hiszen itt van vágyai tárgya. Szerelmet gondol, de ez nem az, köze sincs hozzá. A szíve mindenesetre kétszeres sebességgel pumpálja a vért, vágyik arra, hogy megérinthesse a másikat, hogy a haját az ujjai között forgassa, elmerüljön a fényen, mely játszik a szálakon. Vágyik arra, hogy a bőre a bőréhez érzen, hogy az ujjaik egymásba fonódjanak. Nincs szemkontaktus, a nő nem is marad ülve, felkel, az ablakhoz lép, háttal van neki, ám ő mégis érzi, hogy birtokoni akarja, hogy magáénak akarja a nőt. A lassan indult, tompa érzés most mostanra már felszökkent, olyan erős, hogy azzal akár az egész kastélyt is rommá lehetne dönteni. Zója egy kis ideig nézi a kinti tájat, majd megfordulva Bárciánra pillant.
- Szerintem már elég intenzív az érzés.
Vonja meg a vállát, de nem mozdul, nem ül vissza. Nem igazán szereti használni a képességét, főleg azóta, hogy rájött, nem túl szerencsés vélamágiával befolyásolni valakit, aki amúgy sem bírja éppen jól, függetlenül attól, hogy ő szerelmes belé. Be kellett látnia, hogy a történet sosem lesz viszonzott, még ha fel is áldoz érte mindent. Balga női szív.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Zója tetőről leugrós megjegyzésén mosolyog egy kellemeset, majd kételkedőn megrázza a fejét. Fura lenne, ha azt mondaná, hogy még örülne is egy ilyen élménynek, igaz? Pedig így van. Fogalma sincs róla, milyen lehet ennyire belecsavarodni valakibe, pedig világ életében kíváncsi volt rá. Az érzésre, amiről minden költő ír, és minden zenész énekel. Nagyjából sejti a dolgot, hasonlót érzett már... De az nem volt ugyanaz. Olyan, mint a másolópapírra átmásolt ábra a könyvből. Majdnem megegyezik, mégis érződik rajta, hogy csak egy ócska másolat. Sóhajt egyet, miközben Kriszpin taglalni kezdi, hogy kiugrania talán mégsem kellene.
Érdeklődve fürkészi az arcát, kíváncsi ugyanis nagyon, hogy mit fog felelni a nőnek. Valamiért nem szimpatizál a gondolattal, hogy Zója bevesse a férfin a mágiáját, még ha tisztában is van vele, hogy a nő nem vinné túlzásba a dolgot, de nem akar beleszólni. Meglepetten vonja fel a szemöldökét, mikor az igazgató beleegyezik a próbába, a kellemetlen érzés pedig felerősödik kissé, de ennek kívülről a világon semmilyen nyoma nem lelhető fel rajta.
Nyugodtan, szinte már-már rezignáltan nézi, ahogyan Kriszpin vonásai megváltoznak Zója mágiájának hatására. A tekintete más lesz, természetellenes. A pupillái nagyra tágulnak, szinte másodpercről másodpercre lekövethető, hogy mi zajlik az igazgatóban, látni rajta, hogy a mágia erősödik. Eltelik egy kis idő,  de végül aztán Zója jelzi számára, hogy most már ő jön. Nem esett le neki, hogy így fogják csinálni, hogy neki is szerepet szánt ebben a nő.
- Azt mondod? - néz a nőre, arca egy pillanatra fájdalmasan megrándul, majd visszanéz szegény Kriszpinre, aki valószínűleg lassan már bolondulásig szerelmes lett. Együttérző, kék tekintetét a férfire szegezi, aztán arra az elhatározásra jut, hogy tényleg itt az ideje közbelépni, mielőtt még le találja őt ütni egy közeli dísztárggyal, csak mert hozzá mert szólni a nőhöz.
Így aztán igyekszik ő maga is ellazulni, Kriszpinre koncentrálja minden erejét. Továbbra is ülve marad, kezei a combján pihennek, fejét picit oldalra dönti, miközben egyre mélyebb és mélyebb nyugalomba zárja az igazgatót. A tekintetét keresi, de nem találja. Most egyértelműen csak Zójára tud koncentrálni.
Nem sok idő telik el, és Kriszpin vonásai rendeződni látszanak, habár figyelmét valószínűleg továbbra is a pszichológus fogja lekötni. A mágiája nem semlegesíti a vélamágiát, csupán gyengíti. Olyan, mintha lecsavarta volna a hőfokot, az intenzitás csökken. Még mindig vonzalmat érez a nő iránt, de már nem bolondul meg tőle, az érzés elcsendesedik valamennyire. Ezt az állapotot pedig kitartja egészen addig, amíg Zója meg nem szakítja a varázserejét teljesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Sokan azt vallják, hogy ennek is megvan a maga pszichológiája, mármint a kávéfogyasztásnak. Igaz is némileg a történet. Nekem például nincs rá szükségem, későn szoktam rá, az egyetem utolsó évében, és amikor megtudtam, hogy terhes vagyok a fiammal, abba is hagytam, mindenféle leszoktató időszak nélkül. Én inkább élvezeti fogyasztó vagyok.
De annak mondjuk igen tisztességes, hiszen van, hogy egy nap képes négy – öt bögre tejeskávét is elfogyasztani. Ennek ellenére azonban nem mondhatja, hogy nem jön álom a szemére, ahogy a feje a párnához és, már szinte alszik is. Kivéve, amikor agyal az élet nagy kérdésein ugyebár. Olyankor szinte lehetetlen rávenni, hogy elaludjon. Persze ilyenkor más azzal kezdené, hogy „kár volt ennyi kávét inni, ő azonban nem ilyen, pontosan tudja, hogy mennyire nincs rá hatással a koffein.
- Felkészültél?
Fut át egy halvány mosoly az arcán. Lehet, hogy ő maga próbálta megoldani a helyzetét, és utána olvasott, hogy egyáltalán mi lehet ez az egész. Ez mondjuk a ritkábbik eset, de már az is pozitívum, ha valaki nem hagyja, hogy csak úgy leszuszakolja a lelke egy sötét, elzárt részére a problémát, és elhiggye, hogy ha nem foglalkozik vele, akkor megszűnik. Sokan vannak, akik így gondolkoznak. Lenyomják az újabb és újabb problémákat, míg végül a kapacitást már nem lehet tovább bővíteni, és mindaz, ami eddig csak rejtve volt, most egyszerre zúdul ki, sokszor félelmetes pusztítást végezve a környezetében.
- Miért lettél most kíváncsi rájuk?
Kérdezem, miután visszaült. Természetes, hogy az embernek ilyenkor tennie kell valami pluszt. Van, aki csak a lábával dobog, de volt már olyan diák is, aki tört és zúzott. Az asztal alsó üveglapjából most is hiányzik egy darabka, ami őszintén szólva, fogalma sincs, hogy hova lett, amikor visszaállította a tárgyakat, minden visszatért, csak a kis félcsillag alakú törés nem.  A kérdést mások talán úgy tették volna fel, hogy: „És te kíváncsi vagy rájuk?” Jogos, de eléggé felesleges kérdés, melyre lehet azt felelni védekezően, hogy: „Nem”. De ez nem igaz. Hiszen akkor nem járkálna itt fel s alá, és nem gondolkozna azon, hogy miért nem kellett nekik, hiszen Timi elég sok sebet begyógyított. Annak, aki nem érdeklődik a vérszerintiek iránt, annak bőven eleget is, ám aki igen, annak ez nem elég segítség ahhoz, hogy tovább tudjon lépni.
- Miért választottad a Bagolykőt?
Érdekes, amit a Timivel való kapcsolatáról mond, különösen az utolsó mondat. Lefirkant néhány szót a jegyzetfüzetére, miközben az előző kérdésre hallgatja a választ.
- Nem várható el senkitől, hogy azt, aki felneveli, anyának vagy apának szólítsa. Vannak olyan fiatalok, akik az édes szüleiket is a keresztnevükön szólítják. Viszont érdekes a fogalmazásod. Elég jól? Súrlódások azért vannak? Olyan, mintha nem lenne felhőtlenül boldog ez a kapcsolat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Kicsit én is meglepődöm magamon. Hiába lehetne azt hinni az eddigi életem alapján, hogy felfedező és kalandvágyó típus vagyok, igazából nem a veszélyes vagy kirívó élmények azok, amik igazán vonzanak. Az izgalmakat pedig soha nem keresem direkt. Viszont, ha már így tálcán kínálja magát az alkalom, nem átallok kapni rajta.
Hátradőlök a székemben és hagyom magam. Kezdődik. Várakozó mosolyom halványodik, ám szemeim fénye erősebb lesz. Bizarr állapotba kerülök. Voltam ugyan már megbűvölve és értek hasonló behatások, azonban ez egyikhez sem fogható. Különösen, hogy pontosan tudom bár, hogy ez most egy amolyan bemutató és hogy amit érzek, nem az én valódi érzésem, mégsem veszek erről tudomást. Hadd duruzsoljon a józan eszem a háttérben. Nem foglalkozom vele. Helyette csodálva figyelem a nőt, akinél eszményibbet még soha nem láttam. Örülök, hogy ez a kísérlet most felnyitotta a szemem. Le sem tudom venni róla. A számat is eltátom kicsit. Szavakat kezdek formálni olykor, aztán mégsem szólalok meg. Csak mosolyogva megrázom a fejem, hogy ne is törődjön velem. Mikor az ablakhoz megy, már csak visszafogottan követem a tekintetemmel. Csak rásandítok olykor. Udvariatlanság volna így bámulni. Mágia ide, mágia oda, nem alakulok át olyan férfivá, aki nem vagyok. A magam módján epedek érte. Csöndesen, visszafogottan, belül dübörögve.
Torkot köszörülök és helyezkedek kissé ültömben. Aztán figyelem, ahogy megfordul és a gazdasági igazgatónkhoz szól. Ó, tényleg, hiszen ő is itt van. De nem kéne itt lennie. Kedvelem, tényleg, nagyon kedvelen, de jobb lenne kettesben maradni a doktornővel. Szeretném, ha inkább velem beszélgetne. Egyikükről a másikukra nézek. Tekintetem talán követelőzik is kissé, hogy legyenek szívesek velem foglalkozni inkább. Különösen Zója. Igazából csak Zója.
Valami aztán változik. Egyre kevésbé vagyok izgatott, ami igazából némileg üdítően hat, hiszen már a fejemben éreztem a szívdobogásom. Kezdek felhagyni a helyemen fészkelődéssel. Kezdek megnyugodni. Egy ideig valamiféle békés, szerelmes, elégedett állapotban lebegek, aztán mindez elcsitul. Összevont szemöldökkel pislogok a nőre, akit bár még mindig igazán elragadónak látok, már nem pezsgek miatta. Már nem bolondulok érte. Bárciánra kapom a tekintetem és így, tisztuló fejjel már kezdem összerakni, mi történt. Lassan, de biztosan rámosolygok a velem szemben ülő férfira. Aztán sóhajtok egy jólesőt. Ez igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Ahogy Bárci mágiája elindul, úgy az övé fokozatosan csökken. Meg kell vallania, örökre a szívébe véste azt, ahogy Kriszpin rá pillantott. Nem sok ember van, aki képes a vágyát szemérmesen megtartani, a legtöbben ekkorra már rég a falhoz vagy a padlóhoz szögezték volna, ellenállás nélkül akarták volna magukénak. Jó lett volna, ha akkor, amikor még nem tudott bánni ezzel a fránya „adománnyal”, akkor lett volna egy ilyen kedves fiú, aki így viszonyul hozzá. Talán akkor ő maga sem utálná annyira a vérét.
Szépen lassan elfogy a bűvölet, a fény az igazgató szemében kihuny, ő maga megenged egy pillanatot, csak egy röpkét, amikor lepillant a földre, és ad magának egy kis időt, hogy a kedves, szeretnivaló tekintetet elraktározza magában. Még ha nem is volt igaz, mégis olyan, mire vágyott. Ki hitte volna, hogy éppen azt lepik meg, aki a legkevésbé számít rá. De a meglepetés jól eső, egy cseppet sem keserédes, inkább erőt adó. Hálás mosollyal pillant fel ismét a vezetői székben ülő férfire, aki mostanra már teljesen a nyugalom hatalmába került. Miközben Kriszpint átjárja a tökéletes béke, visszasétál a pároshoz, de nem ül le, csak a kezét teszi finoman Bárcián vállára, és egy kicsit megszorítja azt.
- Milyen vicces így az arca.
Persze nem gúnyolódik, eszében sincs. A vicces nem is jó szó rá, inkább aranyosat mondana. Nagyon aranyos, ahogy így bájosan vigyorog, mint akiből épp kimegy az amortencia. Nem kizárt, hogy így van, talán a kettejük mágiája keresztezve éppen azt az érzést adja, mint a bájital. Szerelem és nyugalom egyben. Az előbbi érzetnek már nyoma sincs, persze a férfi tudja, hogy megtörtént, de mostanra már csak a nyugalom van. Türelmesen vár, míg Bárcián úgy nem dönt, hogy véget vet a kellemes érzésnek.
- Ön egy igazi úriember.
Köszönti újra a tiszta fejűek világában az igazgatót, őszinte csodálattal. Nem hitte, hogy van férfi, akiben ennyi önuralom van, és láss csodát, mégiscsak létezik. Most már visszaül a helyére, jobb lábát átveti a balon.
- Mit gondol most, hogy tapasztalta, mire képes Bárcián?
Türelmesnek kellene lennie, ám most pont várni nem tud. Nagyon érdekli, hogy az igazgató úr mégis hogyan viszonyulhat jelenleg mindahhoz, amit az előbb bemutattak neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Ő is kénytelen megállapítani, hogy Kriszpin látszólag mennyire jól viseli ezt az egészet. Nem egészen erre számított, valami sokkal látványosabb és érzelemdúsabb jelenetet képzelt maga elé. Ennek a verziónak azonban sokkal jobban örül, elvégre a szituáció így mindenkinek sokkal kevésbé kínos, mint hogyha mondjuk a falnak döntötte volna Zóját. Egy sanda mosoly kíséretében még az is megfordul a fejében, hogy tulajdonképpen nem is kell ő ide, ha egyszer a férfi ennyire nyugodt tud maradni önmagától is. Na persze azért más kérdés uralkodni önmagunkon és tényleg nyugodtnak is lenni, ezzel ő is tisztában van, éppen ezért nem hezitál sokáig, mikor Zója jelez.
Általában nem kell különösebben erősen koncentrálnia, hogy használni tudja az erejét, most azonban mégis megteszi. Egyrészt azért, mert vélamágiával még sosem kellett versenyeznie, másrészt pedig azért, mert nem akar semmit sem elrontani. Nem mintha nagyon el tudna, elvégre legrosszabb esetben is csak visszajönne a korábbi állapot. Azért inkább nem kockáztat. Nem tudja biztosan, milyen állapotban lehet Kriszpin, amíg rá nem néz. Akkor sem azért, mert olyan rengeteg dolgot ki tudna olvasni a szemeiből, inkább a tény miatt, hogy egyáltalán le tudta venni a pillantását Zójáról. Megkönnyebbülve figyeli Kriszpin tisztuló tekintetét, mikor Zója megérinti a vállát, ő pedig picit megrezzenve veszi észre, hogy a nő közben odakerült mögé. A megjegyzésére elmosolyodik, halkan megjegyzi hogy "ja", elvégre az igazgató enyhén bárgyú, ám rendkívül kedves mosolyában tényleg van valami megkapó. Kicsit olyan, mint egy jóllakott ovis. Egy rövid ideig kitartja a mágiáját, csak hogy a férfi kicsit önmagában, a szerelmesség érzete nélkül is barátkozhasson az érzéssel, de mire a nő leül melléjük, már Kriszpint sem befolyásolja többé semmi. Zója megjegyzése először meglepi, de aztán rájön, hogy a nő csak azt fogalmazta meg szépen, ami az ő fejében is megfordult időközben. Tényleg annak tűnik. Érdekes dolog ez, a korábbi kifakadása alapján nem gondolta volna, hogy ezt ilyen nyugodtan fogja majd kezelni. Dehát nem is ő a pszichológus, hogy értse, az emberek mit miért csinálnak.
A következő kérdésre viszont érdekli a válasz, ezért kékjeit a nőről az igazgatóra kapja. Ha már itt tartunk, őt az is érdekli, Zója erejének hatását hogyan élte meg, az egész élményről szívesen hallana. De nem kérdez rá, inkább csak csendben várja a választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Ó, értem. Én szeretem az ízét, de szükségem is van a koffeintartalmára - tudattam Zójával, miközben a hajtincseimmel játszottam. Hülye szokás volt ez, de időnként rávetemedtem, igaz még mindig jobb volt, mintha a körmömet rágtam volna.
- Mondhatni - vontam meg a vállam, miközben mosolyra görbült a szám, majd hozzátettem:
- Időnként szoktam olvasgatni pszichológiai, lélektani jellegű műveket, mert érdekel a téma. Mindig is annak voltam a híve, hogy a problémákat meg kell oldani, mert ha homokba dugjuk a fejünket, attól nem oldódik meg semmi.
A kérdés kissé váratlanul érintett, hogy miért voltam hirtelen kíváncsi a szüleimre, mert még magamnak is nehéz volt bevallani az igazságot. Lebiggyesztettem a számat, majd az ajkaimba haraptam, próbáltam felsorakoztatni az ellenérveket, de sajnálatos módon tudtam, hogy valóban érdekelnek és nincs értelme annak, hogy másnak és önmagamnak is hazudjak. Végtére is nem volt ebben semmi különös, mivel egyrészt kíváncsi voltam rájuk, másrészt pedig teljes szívemből gyűlöltem őket, amiért ezt tették velem.
- Most? Inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy egyáltalán miért vagyok rájuk kíváncsi - fűztem hozzá komoran, majd újból felkeltem a helyemről, hogy mászkálhassak kicsit és folytattam a mondandómat.
- Mindig is érdekeltek, mert semmit sem tudok róluk, a múltamról, arról, hogy ki vagyok valójában. Viszont túl sok a harag bennem, mivel minden magyarázat nélkül elhagytak, magamra hagytak és nem érdekelte őket a sorsom, ezért jobbnak látom, ha magasról teszek rájuk. Nem érdemlik meg, hogy felkeressem őket vagy egyáltalán érdeklődjem felőlük. Emberszámba sem veszem őket.
Miután hangot adtam a véleményemnek visszaültem a kényelmes ülőalkalmatosságra és töltöttem még magamnak egy kis üdítőt. Próbáltam magam rendbe szedni és erősnek mutatkozni, de nem volt könnyű dolgom. Ezután egy fokkal kellemesebb vizekre eveztünk, azaz iskolaválasztás irányába.
- Nos, azért választottam, mert itt szerettem volna maradni Magyarországon és Timitől sem szerettem volna távol lenni. Nem sok értelmét láttam volna egy külföldi iskolának, valahogy nem vonzott.
Számomra ez ilyen egyszerű volt, azaz semmi különös oka nem volt annak, hogy pont ezt az intézményt választottam.
- Maga miért pont itt vállalt munkát? - kérdeztem vissza, mivel érdekelt, hogy miért itt ragadt le Zója.
- Akkor ebben egyetértünk - válaszoltam mosolyogva, majd meghallva az "elég jól" szócskát azonnal reagáltam neki:
- Jól. Jól megvagyunk, azt mondtam. Persze súrlódások mindenhol vannak, nemde? Sehol sincs folytonos felhőtlen kapcsolat, problémák mindenhol vannak, amelynek a megoldása a kezelésen, a módszeren és a hozzáálláson múlik. Legalábbis szerintem. Fontos, hogy mindent meg tudjunk beszélni a másikkal, én Timivel mindig meg szoktam vitatni a dolgokat. Ha valami nem tetszik, akkor azt megbeszéljük és törekszünk arra, hogy minél előbb orvosoljuk a bajt. Szerencsére egyikünk sem haragtartó, mindig a megoldásra törekszünk - feleltem neki higgadtan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Minden bizonnyal nagyon sokat nyomott a latba, hogy tudtam, mi vár rám. Ha nem lettem volna felkészülve erre az érzésre és nem tudtam volna, honnan tör rám, elképzelni sem tudom, miként reagálok. Valószínűleg inkább nyomban odébb álltam volna, semmint a nőre támadjak a szerelmemmel. Legalábbis ezt feltételezem magamról. Azonban örülök, hogy nem kellett ezt megtapasztaljam, és azt sem, mi lett volna, ha Zója még egy-két percig a hatása alatt tart. Pont jókor csitította el a mágiáját. Lehet, más típusú ember vagyok, mint azok, akikkel eddig dolga volt, és lehet, jobban bírtam ezt a fajta igencsak felfokozott vágyódást náluk, azonban ez csak annak köszönhető, milyen nagy bennem a mások óvására való törekvés és az egyén szabadságának tisztelete. Ám ha valaki fejét teljesen elborítja a köd, amit a bűbáj okoz, minden bizonnyal nem maradnak meg ezek az elvek és erkölcsök, hanem csak a színtiszta ösztön. Szerencsére nem volt most alkalmam átesni ezen a határon. Nem is kívánom. Az pedig, hogy egyébként mennyire vagyok erőteljes vagy túl szenvedélyes egy vita során, vagy éppen a véleményem kinyílvánításakor, esetleg egy ezeknél jóval sarkalatosabb helyzetben, az szerintem egészen más ügy. Nem ugyanarról a tőről fakad egy szerelmes hév és egy bizonyos álláspontot határozottan képviselő, akár dühödt hév. Nálam legalábbis biztosan nem.
Elmosolyodom a kedves szavakra, és amennyire a visszatérő tudatomból telik, levonom belőle a következtetést, hogy valóban nem mindenki reagál ilyen visszafogottan. Noha belül én is minden voltam, csak visszafogott nem. Még jó, hogy az számít, amit teszünk, nem pedig az, ami lejátszódik bennünk. Nyelek egyet, szememet lesütve, ahogy azért még belém villan pár gondolat. De aztán ismét a kollegákra nézek derűsen.
- Lenyűgöző - közlöm velük nemesen egyszerű véleményém, és ezzel persze mindkettejük képességét méltatom. Azonban látom rajtuk, hogy ennél azért kicsit bővebb kifejtést remélnek tőlem. Megteszem, amit tudok.
- Köszönöm a szemléltetést. Pontosan azt kaptam, amit felvázoltak a képességeikkel kapcsolatban - mondok ennyit, talán kissé hivatalos hangon, azonban most ez telik tőlem. Még nem tértem teljesen magamhoz. Se a jóleső nyugalomból, se az előtte lévő felfokozottságból. Továbbra is látni a szememben azt, amit ezelőtt nem láthatott Zója, ha ránéztem. Hiszen most úgy láttam, ahogy eddig nem, és lehet, az élmény végleg bennem marad. De nem bánom. Tudom kezelni.
Váltunk még néhány szót és abban maradunk, hogy a későbbiekben egyeztetünk a csoportos foglalkozásokról. Átgondolják ők is, átgondolom én is, hogyan jöjjön mindez létre. Most azonban mindenki visszatér napi teendőihez. Ki mennyire tud. Részemről elég szórakozottan folytatom a munkámat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Ez egy jó meglátás, de azért nem árt vigyázni velük, érdemes megnézni, hogy milyen véleménnyel vannak az íróról, mielőtt az ember belefog egy könyvbe. Mostanában a pszichológia nagyon népszerű téma lett, azonban a kontárok eléggé el tudják vinni az embereket olyan irányba, mely nem hogy nem segít, de szabályosan károsít is.
Neki magának szerencsére ehhez még nem volt személyesen szerencséje, ám olvasott nemrég egy értekezést, melyet az egyik volt csoporttársa írt a témában. Vele megesett, hogy az egyik gyógyulófélben lévő páciense önállósította magát, elolvasott egy könyvet, majd az utolsó fejezet után felakasztotta magát. Manapság már nagyon sokan hiszik azt, hogy mindenhez értenek, ennek eredménye pedig a káosz és a kudarc.
- Miért így tennéd fel a kérést?
Kérdez újra. Nem azon van a hangsúly szerinte, hogy nagy általánosságban miért érdeklik a szülei, hanem az időpont a különös. Történnie kellett valaminek, amiért most itt van, és beszél erről. Persze nem biztos, hogy valami nagyon nagy és látványos ok van itt, sokszor pont a jelentéktelen pillanatok teszik fel úgymond az i – re a pontot, akkor telik be az a bizonyos pohár és borul a bili.
- Azzal, hogy azt mondod: „nem veszem őket emberszámba sem”, pont azt mutatod ki, hogy de, odaveszed. A harag érthető, ám biztos, hogy kellenek ők ahhoz, hogy megtudd, ki vagy? Azt mondtad, nem tudod azt sem, ki vagy. De ez nem igaz. Nélkülük felnőttél, megálltad a helyed a világban, megtaláltad az embert, akiben bízol, és aki szeret téged, és haladsz az utadon. Ha nem tudnád azt sem, hogy ki vagy, hogyan tudnál egyáltalán döntéseket hozni? A 14 és 25 év közötti fiatalok gyakran tanácstalanok az életükkel kapcsolatban, gyakran nem tudják, hogy kik ők, keresik önmagukat. A titok az, hogy aki vagy, ott van benned, a döntéseid határoznak meg és formálnak téged. Viszont az, hogy ki vagy, a fogantatásodtól a halálodig változik, megismerheted önmagad, de nem hiheted, hogy a kép, amit a tükörben ma látsz, holnap is ott lesz, hiszen minden egyes apró mozzanat is alakítja, változtatja a személyiségedet.
Próbál rávilágítani a lényeges részekre úgy, hogy közben ne érezze a lányka se úgy, hogy kioktatják. Amúgy is, eszébe se lenne kioktatni őt, hiszen ez most nem olyan téma, meg amúgy sem szokása, mégis sokszor csak tapogatózik, hogy  milyen hanghordozás illik a legjobban a másik félhez. Alapvetően nyugodt és türelmes, de van nem egy olyan hallgató, akivel bizony keményen kell bánni, mert úgy hajlandó kivenni részét az itt folyó beszélgetésből. A visszakérdezés egy pillanatra meglepi. A legtöbb pszichológus magáról mélyen hallgat, nem osztja meg a kulisszatitkokat, ő azonban nem hisz abban, hogy az elzárkózás segítenek.
- Mert a lányom az apja közelében akart lenni. Ismeretlenül is szerette őt, és amikor alkalma nyílt jobban megismerni, kérlelt, hogy térjünk ide vissza, belementem.
Anyagilag mondjuk ez a lépés a csőd szélére juttatta őket, de Dwayne segítségével sikerült elérni egy szintet, amit most már ő maga is meg tud tartani, így azt a pénzt, amit a férfi ad neki, tényleg csak arra költi, amire rendeltetésszerűen költeni kell, a megmaradó összeget pedig mindig szépen félreteszi.
- Ez egy határozottan jó szemlélet. Ahol sosincs veszekedés, általában ott van a legtöbb titok és rejtett agresszió, gyakorlatilag a bombák földje. Hogyan képzeled el magad az utolsó tanévedben?
Teszi fel a következő kérdést, miközben hátradől a fotelben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Talán órák is eltelnek, mire megszólalok, de kell nekem idő, mire mindezt összeszedem magamban, mert ugye a tálalás a legfontosabb. Szegény Zója még csak nem is sejti, hogy ez csupán a jéghegy csúcsa, elvégre, mégsem akkora dolog, hogy tiltott helyre tévedtem, ha egyben maradok, meg még jól is jövök ki belőle, azonban azt inkább nem firtatom, hogy én mennyire élvezem az edzéseket, meg az egész játékot.
- Egyébként nem vagyok annyira szörnyű. Nyeste azt mondta, hogy még lehet a rellon elleni meccsen is beállít, tökre el tudom találni a gurkókat, és még egy csapattársam se került miattam a gyenguszra. És Zója élvezem. Én tényleg nem így akartam, csak segítettem neki a szertárban takarítani, aztán a kezembe került az ütő. Mire meg észbe kaphattam volna, már közöltem is vele, hogy be akarok lépni a csapatba. Lehet, hogy ez hülyeség, de ezt most tényleg nem én irányítottam, egyszerűen... csak úgy jött magától - vállat vonok, mert nem érzem magam bűnösnek... annyira. Persze, nem is kellett volna a szertárba kerülnöm, sőt a seprűre se kellett volna ráülnöm, sőt ebbe a suliba se kellett volna járnom... akkor valószínűleg mindez elkerülhető lett volna. Járhattam volna a világot apámmal, ahogy ő azt eltervezte szépen, még fizetett is volna egy magántanárnak, Zója beszélte le erről, mert nekem szükségem van arra, hogy emberek között legyek, és az öreg meg nem volt olyan hülye, hogy egy pszichológussal álljon le veszekedni, aki már akkor három gyereket nevelt. Jó, Franci nem minősül gyereknek, de akkor is... neki is szüksége van rá.
- Te mondtad, hogy ez az év arról szól, hogy beilleszkedjek, barátokat szerezzek és hasonló. Jó, ez nem valami, amit másokhoz vágsz, de gondolj csak bele, milyen építő jellegű lesz majd együtt lábadozni. És ha nem is kell, most már része vagyok valaminek, a csapattársaim meg már a folyosón is észrevesznek. De csak hogy megnyugtassalak, Franci meg a színjátszókörbe állt be, ott együtt vagyunk, és neki ott van az apja is - vigyorodok el, nem csodálnám, ha szegény a haját kezdené tépni máris.
Aztán megint csend telepedik rám, nem szólalok meg, mert még mindig idő kell, mire kibököm azt, amiért valójában itt vagyok.
- Arlen csak egy barát. Könyörgöm, legalább te ne láss többet ebbe, semmi nem igaz abból, amit rólunk írnak... és még szűz vagyok - emelem plafonnak a tekintetem, mert bár nem konkrétan tette fel a kérdést, én egyből erre asszociáltam, ahogy mindig, mikor szóba kerül a pasi téma.
- És rendezett, vagyis rendeztek nekem szülinapi bulit... emlékszel? - mert sejtem ő is be volt avatva ebbe, máskülönben nem tudtak volna belépni a házunkba.
- És ha már szülinap, ugye azt mondtad, ha kitalálom, mit akarok, megkapom - erről szólt ugyanis az egyességünk, és én mennyire örültem annak, hogy nem még egy felesleges dologgal lep meg, inkább kivárja, míg én eldöntöm, mit szeretnék.
- Fogadj örökbe... családot akarok... rendeset, és valószínűleg apám se esne akkora letargiába, ha meg mégis... csomó bizonyítékot össze tudnánk szedni, hogy bebizonyítsuk, mennyire felelőtlen... - igen, ez csak elsőre hangzik baromságnak, én viszont már szépen végig is gondoltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Beleegyezően bólogatok a megállapítására, miközben az orromat fújom ki éppen. Végképp nem lehetek valami vonzó jelenség ebben a pillanatban, ezért is állapítottam meg az imént meglehetősen ironikusan, hogy jól nézhetek ki, de ha ő mondja, hát legyen. Kissé kételkedve pillantok fel aztán a zsebkendő fölött még mindig rá, amint elhangzik az újabb kijelentése, és végül a kezemet az ölembe ejtve el is nevetem magam.
- Pedig a szemem is szép, csak úgy mondom - dünnyögöm vigyorogva. Nem tartom valami különlegesnek, az tény. Közel sem olyan, mint Matthew színváltó szeme például az aranyszínű foltokkal benne, vagy anya barna szeme, ami néha olyan tud lenni, mint a méz, de azért szerintem szép. Össze is fonom a karom a mellkasom előtt, mint valami nagy gyerek, ezzel támasztva alá, hogy amit mondtam, az teljes mértékben igaz is.
- Ti nők... mit esztek egyébként annyira a vörösben? Ezt sose értettem igazán. Az addig teljesen oké, hogy magas vagyok, sportos meg jóképű... és még humorom is van, ami szerintem az egyik legfőbb erényem... de hogy a vörös haj... vagy ebben az a lényeg, hogy nem mindennapi? - érdeklődöm, mert bevallom, ezt sosem értettem, és nem ő az első, aki éppen a hajszínt hozza fel. Igaz, a kicsit ferde államat én se akarnám örökölni, ha magamnak lennék, de már így jártam.
- Hogy nem akarom leterhelni... vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Tudom, hogy nekem... szóval az én párom volt, de neki is fontos volt, és nem akarok erről panaszkodni, mármint hogy hiányzik, amikor biztos neki is... túlgondolom, igaz? - pislogok rá tanácstalanul, amint ismét visszatérünk a komolyabb témához. - Utálom, amikor leülök és rágódok valamin, ahelyett, hogy megoldanám, mert mindig csak bonyolultabb lesz. - Kissé türelmetlen mozdulattal fúrom bele az ujjaimat a hajamba, hogy hátraigazítsam a tincseimet, közben valamiféle jóváhagyást várva most Zójától, mert talán mégiscsak ő az okosabb, mint olyan ember, aki rálát erre. Én túlságosan benne vagyok ahhoz, hogy néha ne csak a részleteket tudjam szem előtt tartani az egész helyett.
- Tulajdonképpen ezért jöttem hozzád. Biztos lenne valaki új is, amennyi embert ismerek, de nem is tudom... nem panaszkodni akarok, hanem valahogy összeszedni ezt az egészet és lezárni, vagy olyasmi, és ehhez talán te vagy a legjobb segítség, mert azért ha sírni akarok ezen, azt biztos tudok végeláthatatlanul, csak éppen semmi értelme, és tudom, hogy meg kell gyászolni minden veszteséget, csak egyszer annak a gyásznak is véget kell érni, és legutóbb is te segítettél, szóval - tárom szét a két kezem, enyhén felhúzva a vállam közben. Ez bizony így van, és akármennyire is nem szeretek gyógyítókhoz járni - a maga nemében ő is az - itt vagyok, mert ezen tényleg szeretnék már túljutni.
- E... ezer pontot? - pislogok meglepetten, hitetlenkedve rázva meg a fejem, amint a levelek kerülnek szóba. - Jólvan, jólvan, kapsz levelet, minden héten, vagy akár nap is, ha arról van szó. Jó fiú leszek, ígérem, csak a madárkáimat ne bántsd - emelem fel megadóan a kezem, félig vigyorogva felé. Őt se a mágiája miatt kedvelem, ami azt illeti, márminthogy nincs rá ahhoz szüksége, ebben nagyon is biztos vagyok, pedig egyébként tudom, hogy a vélák meg félvélák még rám is tudnak hatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Az nagy szó, ha valakit Rellon ellen is beállítanának.
Nagyon szerette a házat, amikor helyettesként dolgozott ott, és nagyon jól belelátott akkor abba, hogy milyenek a házon belüli szerveződések. Mindig is dicséretre méltónak találta az összefogásukat, és azt, ahogy egymást segítik. Bármennyire is nagy az ellenérzés az irányukba a többi ház részéről, és talán nem is alaptalanul, ő maga nagyon szerette azt a légkört és közeget, ami mindig ott fogadta. Persze egy fél pillanatig sem mondja azt, hogy nem jogos a többi diáktól a három lépés távolság, hiszen a legtöbben szabályosan kikényszerítették, hogy ellenérzésekkel viseltessenek az emberek az ház diákjaival szemben.
- Néha a mondatok csak úgy kicsúsznak, mert akkor és ott van ott az idejük. Én hiszek benne, hogy a sors néha rásegít, amikor látja, hogy egyszerűen nem vesszük észre azt, ami a szemünk előtt van, vagy éppen nem arra megyünk, amerre tartanunk kellene.
Nem olyan rég ő maga is így tett, akkor amikor azon a fülledt levegőjű hajnalon megmondta Dwayne Warrennek, hogy egészen előtte nap estig vélamágiával áltatta, aztán pedig azt, hogy az a férfi nagy baja, hogy ennek ellenére beleszeretett. Persze ezt azóta se beszélték meg, de szinte biztos benne, hogy így van. És abban is, hogy eljön majd a nap, amikor már nem lehet ezt tovább húzni, viszont, ha most nyomulna, akkor épp azzal rontaná el a felfedezés esélyeit, így hát, bármennyire nehéz is, de hallgat és vár. Türelmesen.  
- Miért magyarázkodsz?
Kérdezi halvány mosollyal, mert hát ő egy rossz szót se szólt, sőt, ami azt illeti, semennyit se szólt, és Ráhel egyből magyarázkodott. Rossz szokás, amiről igyekszik minden gyereket leszoktatni. Nem kell mindig magyarázkodni, ha valamit akarsz, mert bűntudatot keltesz magadban, másoknak meg azt mutatod, hogy mégsem vagy ebben annyira biztos, hogy kételkedsz, és ezt nem szabad, a magabiztosság már a siker ötven százaléka.
- Francit jelenleg jobban féltem, mint téged. Ő túlságosan beleélte magát abba, hogy az apja tényleg le akar telepedni, érthető, hogy minden lehetőséget megragad, hogy vele legyen, te viszont épp a saját utadat járod, ami remek, komolyan, büszke vagyok rád.
Feleli őszintén, közelebb sétál hozzá, és megtámaszkodik az asztalban, ami egy nagyon helyes döntésnek bizonyul, hiszen, amikor a lány kimondja, hogy szűz, egy pillanatra meg kell kapaszkodnia. Nem feltételezett mást, de nem számított arra sem, hogy ez most itt előkerül.
- Helyes, javaslom, hogy ebben rólam vegyél példát, bár az tudom, hogy nem egyszerű művelet. Én csak az utolsó vizsgáim után vesztettem el. Ha egyetlen hónappal tovább várok, akkor csak a gyermekeim apjával teszem. Komolyan. Az első amúgy is meggondolatlan volt, a második viszont őszinte. De védekezz, bármikor is jön el, védekezz. Ennél jobb tanácsot nem nagyon adhatok. Én ott és akkor teherbe estem. Technikailag gyerek voltam még, és volt egy újszülöttem, ezt senkinek sem kívánom. Bízom benned, okos lány vagy, de féltelek is.
Főleg, hogy ő nem csak a levegőbe beszél, hanem ténylegesen át is élte. Nem volt fair a helyzet Minával szemben sem, Dwayne-nel szemben sem, Krisztával szemben sem, senkivel szemben sem, és bármennyire is imádja a lányát, tudja, hogy hatalmas nagy felelőtlenség volt, amit csinált.
- Ez nagyon rendes tőlük, egy buli mindig örömmel tölti el az embert, hiszen azt mutatja, hogy gondoltak rá. Ami az ajándékot illeti, csupa fül vagyok.
Valóban így egyeztek meg. Nem akart haszontalan vagy éppen nem tetsző ajándékot adni. Azt szerette volna, ha örül is neki, őszintén. Ez a bevett szokás Minánál, Francinál, sőt szinte mindenkinél, akinek ő ajándékot ad. Így könnyebb és őszintébb az egész.
- Hogy mi van?
Ez egy őszinte emberi reakció, ami hirtelen kicsúszik a száján, de abban a pillanatban meg is bánja, mert elég bunkón hangozhatott, és nem annak szánta.
- Nem vagyok benne biztos, hogy nem esne letargiába. Nem is azért, mert hozzám akarsz tartozni, hanem inkább azért, mert képes lennél bizonyítékokat bemutatni a felelőtlensége ellen.
Megértette az apját is és a lányát is. Mind a kettejüknek számos elfogadható és el nem fogadható indoka volt a tetteikre és a gondolataikra, azonban így kimondva, elég durván hangzott a dolog.
- Inkább meg kéne beszélni vele.
Nem mond nemet, nem is akar. Érti az okot, és gyakorlatilag Ráhel már ott lakik nála, hiszen amikor csak teheti, ott van, hogy családban legyen, ami teljesen jogos.
- Lehet, hogy a húgom a lánya hozzánk költöznek, tönkrement a házassága. Úgyhogy itt az ideje, hogy átalakítsuk a házat.
Ezt csak mellékesen jegyzi meg, nem akarja, hogy a lányok érkezése váratlanul érje Ráhelt. Miközben beszél, felül az asztal sarkára, onnan pillant le a lányra.
- Beszéljünk apáddal? Végig akarod ezt csinálni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Nem tudom, azért elég para lenne elsőre pont a pszichopaták ellen játszani - jó, értem én, hogy nem minden rellonos az, de a csapat tagjairól egyenként lerí ez a jelző, ahogy én azt megfigyeltem. És hát nem lenne túl jó dolog már az első meccset mínusz egy végtaggal zárni.
- Én nem hiszek ilyesmibe, ha hinnék, utálnám, mert folyton csak szivat - vágok egy grimaszt, mert segítő szándékot nem láttam benne, meg alapjáraton is elég ateista vagyok. Nekem nem megy az, hogy higgyek olyasmiben, ami lehet, nem is létezik. Meg hát az én életemet csak én irányítom nem? Különben nem gürcölnék minden erőmmel azért, hogy ez így is legyen. És az is furcsa, hogy ő hisz ilyesmibe, pedig realistának ismertem meg.
Megeshet, hogy egy kicsit talán hevesebben reagáltam a kelleténél, de ez az a téma, amit egyszerűen nem akarok bolygatni, sem túlgondolni. Ha Arlenről van szó, tényleg csak megyek a saját fejem után, és jöhet az özönvíz... már-már kimondottan várom is, mert most aránylag nyugi van. Ha belegondolok, mióta a kastély lakója lettem, mindenben volt részem, épp csak nyugalomban nem. Csak úgy történnek a dolgok, én meg kapkodhatom a fejem, esélyem sincs megemészteni egy eseményt, máris jön a helyére egy másik. Nem biztos, hogy nekem ez pont jó, aki mindent annyiszor átrág. Hirtelen kell sokszor dönteni, és nem is okolhatok igazán senkit, mert már nem teszik meg helyettem. Furcsa belegondolni, alig pár hónapja mennyivel másabb volt minden, azt meg még furcsább elképzelni, hogy én menekülni akartam az elől.
- Nem tudom... ez az egyetlen olyan dolog, amiből nem értek semmit. Mármint oké, hogy barát.. azzal nincs gond, csak akkor tartsa is meg azt a határvonalat, érted? Jó, biztos, hogy nem, én se értem - könyöklök az asztalra, és tenyerembe hajtom a fejem, úgy nézek a nőre. Szerintem, egyikünk se hitte volna, hogy ilyen hamar szembejönnek a pasi problémák.
- Mert Cami is barátom, a legjobb barátom, és vele mégse olyan, nem buckázik a hasam, meg nem ver le a víz, meg nem jövök zavarba, ha hozzámér... Én ezt nem akarom - könyörgőn nézek rá, hátha tud nekem segíteni. Ezek az érzések nem nekem valók, nem tudok velük megbirkózni, kezelni őket meg még úgysem. Oké, hogy már majdnem felnőtt vagyok, ennyire azért mégsem, és mindig is utáltam, ha összezavarnak, ő meg rendszeresen ezt teszi.
- Megértem Francit, meg szerintem az apjára is tudott hatni, ha nem ő, akkor Everettbá' tuti..... azt hallottam, hogy szerelmet vallott neki... mármint Everett bá'-nak. De nem tudom, nem akarok annyira belefolyni, meg lehet, ez is csak egy hülye pletyka, mindenesetre, Francinak nem mondtam el - igen, neki sok mindent nem mondok el, és szörnyen is érzem magam miatta. Elvileg az egyik legjobb barátom, neki mégsem merek annyira megnyílni, mint ennek a nőnek, sőt... rajta kívül, senkinek.  
- Úristen Zója, én ezt csak viccből mondtam... - vágok hirtelen közbe, nem vagyok biztos abban, hogy én már elég érett vagyok ehhez a beszélgetéshez, a fejem egyenletes vörösödése erre a tanú. Jó tudom, nem ciki dolog ez, de akkor is...
- Én hülyén éreztem magam eleinte.... egy csomó ember, és mind engem figyel, mintha egy nagyító alatt lettem volna - tényleg nem az volt életem legkellemesebb időszaka, azonban az utánalévő ezt bőven kárpótolta, bár... nem vagyok biztos benne, hogy arról is be kellene számolnom. Titkaim csak lehetnek nekem is, nem?
Nagy nehezen csak kinyögöm, mit is szeretnék, majd egyből az ajkam kezdem rágcsálni. Rossz szokás, és nagyon ritkán történik meg, de ez most egy komoly pillanat, én meg levegőt is alig veszek.
- Otthagyott egy téren, egy boltban, az előkészítőben, mikor meg lett beszélve, hogy értem jön. Egyetlen szülőin jelent meg, akkor is hisztizett... és ezek csak a fontosabbak. Felnőtt ember, tisztában kellene lennie azzal, hogy attól, hogy tud beszélni a gyerek, és talán útbaigazítást is tud kérni, még baromira nem kellene egyedül hagyni egy olyan helyen, ahol nem volt előtte. És még azt akarta, hogy menjek vele Ugandába... ezek után, már az sem biztos, hogy hazajöttem volna... Egy szót nem szólt arról, hogy van testvére... annak meg egy lánya, itt a suliban kellett rádöbbennünk, és szerintem el is vágtam magam nála - motyogom szomorúan, mostanában kezd kicsit idegesíteni, hogy Ilda nem ad életjelet, de úgy vagyok vele, hogy lehet, látni se akar, ezt pedig tiszteletben tartom.
- Ők kíváncsiak voltak rám, érted? Még csak lehetőséget se adott arra, hogy megismerjem a családom. Ó és képzeld, karácsonykor volt ám itthon, egy nővel andalgott a vásárban, engem meg Will kanalazott össze, miután ezt végignéztem. Még csak eszébe se jutott, hogy itt lézeng valahol a lánya - kifakadok, nem tehetek róla, de muszáj hangosan is kimondanom mindazt, amivel sikerült csalódást okoznia nekem.
A megbeszélés lehetőségét pedig el is vetem, és szerintem ezek után Zója is belátja, hogy nincs mit. Maximum azt, hogy lemond-e rólam önként, vagy menjen a huzavona? Még az sem érdekel, még azt is bevállalom.
- Ez azt jelenti, beleegyezel? - vigyorodok el végre, mert nekem ez jön le. Az meg még jobb, ha még többen leszünk, szeretek sok családtagot.
- Perszehogy - pattanok fel, és rendhagyó módon kerülöm meg az asztalt, hogy aztán megöleljem a nőt. El sem hiszi, mekkora örömöt szerzett nekem ezzel.
- Köszönöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Ez a beszélgetés még a felvételem napján zajlott le, azóta pedig voltam bent kétszer. Hivatalosan csak holnap kezdek, de nem hagyhattam, hogy ez így maradjon. A dobozok, irathalmok és valószínűleg egy oszlásnak indult hulla alatt van egy asztal, amit használni szeretnék. Az elődöm állítólag önként távozott, mégis kicsit olyan, mintha szánt szándékkal benne szeretett volna hagyni a slamasztikába. Viszont nem hagyhatom, hogy az első munkanapomon ilyen kupacok hátráltassanak. Állítólag az igazgató sem tervez bejönni ilyenkor, már ha hihetek annak, aki bemutatta a helyet, így békésen ellehetek a magam kis világában. Egy felrúnázott és hatszáz millió éves mp3 –as segítségével kizárom a külvilágot, miközben Schubert tökéletesen átveszi a hatalmat a káosz felett, amivel szembe kell néznem. Bizony, nem hiszi el az ember, de rajongok a komolyzenéért.
Mivel nem számítok rá, hogy bárki is lenne itt, így egész lazán vagyok. A fiatalságomból megmaradt, és még jó kviddicses melegítőmben feszítek, hátán még most is jól olvasható, hogy csapatkapitány – helyettes voltam, és a sárkány is olyan, mintha új lenne. A zöld felső alatt egy fekete ujjatlan van csak, a nadrágom szürke, nagy zöld RELLON felirattal a jobb oldalán. A hajamat magas kontyba kötöttem, hogy ne zavarjon, miközben a káoszon igyekszem úrrá lenni.
Nem akarok semmit mondani az előző kolleginára, de bizony nem hagyott itt könnyű feladatot, legalább két órája takarítok és szortírozok, bár akár mindent a kukába dobhatnék, akkor se lenne tragédia, mire elérek az asztallap első megnyilvánulásáig. A fáradtbarna asztallap unottan sandít rám, én pedig már most érzem, hogy jóban leszünk. Néhány fontosabb papír, egy NAGYON FONTOS feliratú mappa a kiemelt kupacba kerülnek, főleg mikor az utóbbiba belenézek. Vannak itt bajok.
Újabb másfél óra telik el, a fülemben már Vivaldi adja a ritmust, miközben én már tisztítószerekkel takarítom le az asztalt az utolsó pontjáig. A színe nem igazán tetszett ezért véletlenül a pálcám rábökött és én valahogy kimondtam a varázsigét, mire hihetetlen módon csodás vörösesbarnát öltött fel a hozzá tartozó székkel együtt, aminek a szövetét mágiával tisztítottam ki. Az asztalt is lehetett volna azzal, de tudom, hogy a mugli módszerekkel sokkal jobb eredményt érek el. Pincérnő vagyok, vagy mi a fene. A szemét, ami eddig az asztalon volt, két zsákban pihen az ajtó mellett, mert nem tudom, hogy hova vihetném őket, ez valahogy a tanulmányaim alatt sem érdekelt. Viszont lassan kész vagyok, már csak szárazra kell törölgetnem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Szép, de az enyém szebb.
Vonja meg a vállát zavartalanul a kijelentésre. Nem bántásként mondja, mert tényleg szép, és azzal se lenne baj, ha a kis Lizzi az apukája szemét örökölné, de hát kell valami anyából is, és ő maga a szemét szereti a legjobban, így mindenképpen annak örülne a leginkább.
- Pontosan. Nem mindennapi és szexi. Bárki lehet sportos például, de vörös, az izgalmas. Viszont milyen áldás, hogy te magas, sportos, humoros, jóképű férfi kicsit sem vagy egoista.
A csipkelődés és az arra adott pozitív visszajelzés máris jó. Persze a sírás is sokat dob az emberen, ő maga rendszerint annyira megnyugszik, hogy azt elmondani se tudja. Viszont nem sír csak úgy mindenen, általában összejön egy nagyobb adag, és akkor nincs megállás, amikor már torkig van mindennel, akkor kiadja magából, a lelke megnyugszik, az emlékeket fiolákba teszi, a legtöbb ülés anyagát is például, szépen felcímkézve, egy biztonságos helyre rejti a kíváncsi szemek elől, hogy bármikor elő tudja venni, ha kell.
- Igen, túlgondolod. Viszont ha ez vígasztal, az emberek csak nagyon kicsi százaléka csinálja azt, hogy megoldja a dolgokat, különösen a magyarok. Pesszimistáskodnak, kivárják az utolsó utáni pillanatot, addig csak rágódnak, és ha esetleg elszaladt a hajó, akkor újabb kör következik a bosszankodásukkal. De ez tényleg nagyon sok emberre igaz, viszont az, aki cselekedni tud, sokkal jobban jár. Amúgy meg, az amit elmondasz, a rész magadból, az igaz barátoknak nem panaszkodás, ezt ne feledd.  
Megsimogatja kicsit a férfi haját, most, hogy ilyen szépen belőtte, nem akarja széttúrni, de úgy érzi, hogy az emberi törődés kell neki, minden kis apró formában, és kinek ne esne jól, ha éreztetik vele, hogy szeretik.
- Merlinre, hogy milyen jó szadizni téged.
Sosem bántaná az eridonosokat, de hát a motivációt meg kell adni azért, hogy megcsinálja azt amit elvár tőle. Oké, ez egy kicsit gonoszul hangzott, de hát mindenki tudhatja, hogy elég egyedi stílusa van. Viszont azért a kedvesség nagyon is megvan benne, mert a szadizós kijelentés mellé azért nyom egy puszit is a férfi arcára.
- Mi lenne, ha egy ideig vélamágia alatt tartanálak? Egy hétig mondjuk. Anélkül élhetnél, hogy rá gondolsz. Nem erős, csak jóleső vonzódás más iránt. Fokozatosan megvonnám a végén és meglátjuk, hogy miként érzed magad utána. Na?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Szavahihető ugyan a kolléga, aki körbevezette a hölgyet, ám teljes bizonyossággal semmiképp nem állíthatta, hogy nem leszek itt ilyenkor. Hiszen még én sem tudom, mikor vagyok itt a hivatalos munkaidőmön felül. Nem mintha túlságosan szemelőtt tartanám, mettől meddig kéne dolgoznom. Ez nem az a fajta munka. Ahogy az önkéntes a misszója alatt végig önkéntes, úgy az igazgató is végig igazgató. Ez nem állás, ez egy tisztség. Egy hivatás. De visszatérve arra, mit mondott az az illető az itt létemről vagy az itt nem létemről: vagy nagyon rosszul fejezte ki magát, vagy az újdonsült kollegina értette félre. Hiszen az meglehet, hogy ilyenkor már nem dolgozom az asztalom fölé görnyedve, azonban valószínűleg jelen vagyok, hiszen a lakrészem az irodámból nyílik.
Befordulok a fejetlenség folyosójára, ahol rögtön rálépek a sálamra. Már meg sem lepődöm. Itt mindig történik valami. Lekanyarítom inkább a nyakamból és a karomra terített kabátomra dobom. Az irodához érek. Az előtér ajtaja érdekes mód nyitva. Kissé meglepetten sétálok be rajta és veszem rögtön észre az itt serénykedő fiatal nőt. Az új titkársági vezetőt, akihez eddig személyesen nem volt szerencsém. Ám a képekről és a helyzetből hamar felismerem.
Már köszönnék is rá, de látom, be van dugva a füle. Ez ilyen zenekészülék lehet. Úgyhogy visszacsukom a számat és mellé állok, hogy észrevegyen. Intek neki egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Senki sem rázza úgy Vivaldira, mint én! Nem ám, csak viccelek, de hát egy bútordarab szárazra törlése, ha tetszik, ha nem, jár némi riszával. Viszont az, hogy egy férfi ember csak nézi, ahogy egy hölgy csípője ring és annyit se mond neki, hogy jó napot, az bizony nem szép. Illetve lehet, hogy mondott, de hát a mesterek egyike ugyebár éppen a fülemben dübörög. Az asztal viszont kész, elégedetten fújom ki a levegőt, nem mondom, megterhelő dolog, ha az embernek takarítania kell, de határozottan megéri. Amikor jövök, akkor már szép asztal fog várni, már csak pár kép meg az alapvető cuccaim, és kész is.
Büszke pofival lépek oda a táskámhoz, hogy egy kicsit megtisztogassam a kezem, és nyomjak rá némi kézkrémet. Épp az ősz végén járunk, amikor megfordulok, és, hát gyakorlatilag szívérgörcsöt kapok.
- Merlin szépreményű dédanyjára, maga ijesztő pasas!
Tegyük hozzá, hogy sosem találkoztunk, és fogalmam sincs, hogy ki ő. Úgy tippelem, hogy egy nagyjából velem egy idő tanár, vagy egy nagyjából velem egyidős perverz, szadista, gyilkos. Nem, nem a tanár az első megérzésem, és míg másnál a megérzés remekül működik, hát addig nálam csak dob egyet a káosztengeren. Gyorsan eloszlatom a kezemen a kencét, míg kirángatom a fülest a fülemből. És ilyenkor kellene ugye elfutni, mert mint minden horrorban, itt is megvannak a jellemzők: Csini lány, este, egyedül, van egy látszólag gyanútlan idegen, és csini lány mit tesz? Naná, hogy közelebb sétál hozzá.
- Jó estét, Oravecz Tatiana vagyok, az igazgató úr titkárnője, de ő most nincs bent. Segíthetek esetleg?
Nem mintha tudnám, hogy mi merre van, vagyis de, a fontosabbak mögöttem, a hónapos pizzamaradvány meg a kukában, de nem hiszem, hogy ezért jött volna, így a bemutatkozáskor kinyújtom a kezem felé barátságosan. Lehet, hogy kellett volna kérnem egy fényképes kalauzt a mostani tanárokról és iskolai személyzetről, mert amióta én itt gyerek voltam, kábé csak Felagund prof meg két rá hajazó morcos manó maradtak meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Hűha. Nem számítok arra, hogy a szívbajt hozom szegény lányra. Azt hittem, ez kíméletesebb út, mintha megpróbálom átkiabálni a zenét, ami ki tudja, milyen hangerővel bömböl a fülébe. Tévedtem. Minden esetre a mellkasomra kapom integető kezemet, amikor így csípőből lehord. Szemöldököm az egekben, a számat meg összeszorítom, hogy ne mosolyogjak túlságosan. Nagyon tetszik a riadalmának mikéntje, de nem akarom, hogy megsértse a derülésemet.
- Bocsánat, nem akartam megijeszteni - tisztázom, amikor kiveszi a fülest. Figyelem mozdulatait és hagyom, hogy befejezze őket. Közben végigpillantok rajta ismét, azonban mindenféle félreérthető méricskélés távol álljon tőlem, akármit is hisz rólam. Pusztán csak szemügyre veszem az új kollegámat, különös tekintettel a rellonos melegítőre. Már az önéletrajzában feltűnt, hogy nem csak egy házból valók vagyunk, de valószínűleg egy-két évet együtt jártunk ide a tanodába.
- Üdvözlöm! - fogok vele kezet.
- Hercegh Kriszpin - mutatkozom be egyszerűen.
- Mostmár itt vagyok és igen, remélem, hogy sok mindenben fog nekem segíteni az elkövetkezendő időkben - közlöm derűs mosollyal, bólogatva néhányat.
- Nagyon örülök, hogy végre megismerhetem - teszem még hozzá.
- Lerakom a kabátomat és jövök. Egy pillanat - kérem a türelmét, és már nyitok is be az irodámba. Egy pálcaintéssel fényeket gyújtok, felakasztom az ajtó melletti fogasra a sálamat, kabátomat, aztán ígéretemhez híven már vissza is térek a hölgyhöz, akinek ezzel remélhetőleg elég időt hagytam, hogy rendezze magában a tényt: én vagyok az a bizonyos igazgató úr, akinek ő a titkárnője lett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

- Aaaaucs.
Ennyit tudok elsőre kinyögni, látszik, hogy egy pillanatra kiütközik a döbbenet az arcomra. Nos valóban, eléggé felfrissítették a tanári kart, nem mondom. Azt hiszem jobb lesz, ha ezentúl megpróbálok jobban odafigyelni arra, hogy kinek mit mondok, mert még a végén nagy bajba kerülök.
- Valóban… itt van. Persze. Rendben.
Amíg besétál, elhúzom az ajkaimat egy néma és hosszan elnyúló ííí-t kiadva magamból. Hát ez egy remek kezdet, biztos jó lesz a közös munka. És hogy milyen, hogy vaskalapos – e vagy sem? Fogalmam sincs. Olyan hűvös volt, mint a britek szoktak lenni. Vagy nem is hűvös, talán inkább érzelemmentes? Nem, inkább rejtélyes. Igen, a rejtélyes a jó szó. Miért is vele foglalkozok? Tök gázul nézek ki! Gyorsan, amíg van pár pillanatnyi időm, kibontom és megrázom kicsit a hajam, mert hát a haj ötven százalékot tud dobni az összképen. Mire visszatér, már rendezettebben nézek ki, mintha normális is lennék, pedig az egészen biztosan nem vagyok.
- Uram, én, sajnálom, hogy leszúrtam, csak nem számítottam önre. Aki idekísért csak az asztalomat mutatta meg, de semmi konkrétumot nem mondott.
Viszont most már legalább van asztalom, még egy kis munka és egész otthonos lesz a hely. Azon vagyok éppen, hogy aki belép ide, ne azt lássa, hogy hatalmas káosz tetején ül egy kicsi nő, és aki nem szimpatikus, azt megdobálja.
- A hölgy annyit mondott még, hogy szereti, ha nyitva van az ajtó, hogy bárki bejöhet, ez tényleg így van, vagy csak azért volt, mert nem volt titkárnője?
Igyekszem a pillanatnyi zavart felülkerekíteni, és mikor megkérdezem, már újra kedves, csicsergő a hangom, mint amilyen általában lenni szokott. Elég gyorsan vissza tudok lendülni, de ez nem jelenti azt, hogy otthon azért nem verem a fejem a párnába, mert nem vagyok normális és nem gondolkozom előre.
- Örülök, hogy végre megismerhetem. Van esetleg valami kérdése, ami felmerült önben az önéletrajzom láttán?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Érdekes. Méha megkapom, hogy angolos a modorom, és ki tudja, hányan gondolják ezt még, akik ki se mondják. Pedig már ránézésre sem északiak a felmenőim. Azt meg szerintem nem lehet mondani rám, hogy kimért lennék. Sem azt, hogy hideg. Mind elég messze áll tőlem. Vagy ha valaki egy ilyen helyzetben nem nagy drámával vagy éppen nagy derűvel reagál, az már rögtön rideg lesz? Vagy a barátságosságom mögött rosszat sejtenek? Nem tudom, nem nagyon értem. De valószínűleg nem is kell megértsem. Érdekesen látnak az emberek másokat.
A hajamat megborzolva érkezek vissza, igazítva aztán egy kicsit a zakómon. Mindig elzilál ez az időjárás, nem vagyok egy téli figura. Szeretem, de nem éppen a természetes közegem. Körbepillantok a már egész rendezett helyiségben és érdeklődve a nőre nézek, aki már kezdi is az elnézéstkérést.
- Nem történt semmi - intem le a dolgot. Fátylat rá. De azért majd szívesen emelem fel azt a fátylat olykor, hogy visszaemlékezzek erre a kis jelenetre, ha éppen nagyon letört lennék. Bár olyan nem nagyon szoktam lenni.
- Szeretem, ha nyitva van, igen - nézek az említett ajtókra.
- De ha éppen benne lesz valami olyan munkában, amiben zavarja a folyosón zajló élet, nyugodtan csukja be! - adom erre áldásom, hiszen attól még, hogy én olyan alkat vagyok, akit nem hogy nem akadályoz, de még inspirál is, amikor nem érzi elzárva magát mindattól, ami körülötte zajlik.
- Ez így mindjárt más - nézek körbe a helyiségben, elismerően mosolyogva aztán a hölgyre. Végül kezemet zsebretéve állok meg a küszöbömön, az ajtófélfának támaszkodva, elgondolkodva a feltett kérdésen.
- Nem, azt hiszem, nincsen. Viszont szívesen átbeszélném, hogyan képzelem el a közös munkát. Már ha szeretné most átbeszélni. De lehet holnap is. Nem akarom feltartani a szabadidejében - ajánlom a lehetőséget, hiszen már az is nagyon szép tőle, hogy külön bejött felszámolni a tarthatatlan állapotot, ami az előtérben uralkodott. Hasonló körülmények voltak az irodámban jó ideig. Nem túl rég jutottam el oda, hogy végre rend van. Éppen gondoltam is rá, hogy idekint folytatom. Nem mintha nagyon ráértem volna, de aminek meg kell lennie, meg kell lennie. A felmentősereg azonban megérkezett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

- Nem zavar, a korábbi munkahelyeimen is általános volt a hangzavar, de mégis szereztem egy diplomát.
Nem is rossz eredménnyel, az, hogy kitűnővel végeztem persze csak önmagam irányába kérkedés és önigazolás, másnak nem szoktam dicsekedni, csak annyit mondok, hogy van diplomám. Ezt viszont szeretem kihangsúlyozni, mert van egy emberréteg, aki egyszerűen alantasabb embernek véli a pincérnőket. Pedig bizony sokkal keményebb munka az, mint amilyennek látszik.
- Ez… családi defekt, de ne aggódjon, én vagyok a legkáoszosabb, szóval nem mindig lesz ez így.
Emelem fel a kezem védekezően, és ajkaim széles vigyorra húzódnak közben. Valóban, egy olyan helyen sikerült felnőnöm, ahol a porcica és a széthagyott papírok halálos ellenségek voltak, én pedig néha – legalábbis anyám szerint – szemétdombom királynőjeként trónoltam a ruhahalmon. Igaza volt, valóban nem voltam az a rendszerető fajta, de bár megtanultam rendet tartani, nem vagyok az a betegesen ragaszkodó fajta. Néha a kupi csak otthonosabbá teszi a környezetet. Ettől a gondolattól egy pillanatra megfájdul a tarkóm, pár gyerekkori tasli felelevenedett. Hányszor feleseltem anyámmal! A legtöbbször persze azt nehezményeztem, hogy másoknál van élet. Ő pedig közölte, hogy lehet költözni. Amikor megtettem és férjhez mentem Maximilianhez, akkor pedig egy világ dőlt össze benne, utólag teljesen jogosan.
- Jó nekem a ma is, sőt, ami azt illeti, jobb is. Holnap egy kedves barátomat is meg szeretném még látogatni, és csak úgy szeretném megtenni, ha már itt tudom, hogy mit vár el tőlem. Nagyon kínos lenne, ha nem tudnék mit felelni arra a kérdésére, hogy mit is csinálok itt, mert biztos meg fogja kérdezni, és tudja, néha elég erősen fogalmazok, ha nem tudom éppen, hogy mi a helyes válasz. Csacsogok… bocsánat.
Oké, elfogyott a levegőm, úgyhogy becsukom a számat, és sóhajtok egy aprót, még az ajkaimat is összezárom, hogy szinte elfehérednek. Ez nem valami elegáns, így egy kicsit enyhítek a szorításon, de annyira nem, hogy meg tudjak szólalni.