Cosa Libra- Finale

Lassan a nevetgélése és vigyorgása szépen mosolygássá szelídül, főleg, mikor meghallja, hogy nem kell „kínok kínjával távozniuk az élők sorából”, azaz életben hagyja őket a rettegett könyvtáros Keresztanya. Így már mindjárt jobb kedvvel fog holnaptól bebuckalakósodni ide, az ódon kötegek tornyai közé tanulási célból. Bizony, azt tervezi, hogy második otthonaként a Levita után a könyvtárat nevezze meg. Matilda sokat fogja még itt látni lábatlankodni napkeltétől napnyugtáig, mikor éppen nincs órája.
Nos akkor rátérhetnek az adminisztratív részre is lassan és már ő is érzi, hogy ennyi nevetgélés után kitűzött céljukat is ideje megvalósítaniuk. Míg Lagger a könyvek ügyén tárgyal Keresztanyuval, addig ő türelmesen várakozik, végül pedig előadja saját óhajtá-kérdését is a „hogyan kölcsönözzünk” témában. A válaszra ő is elmosolyodik aranyos-kislányosan, hogy nekik bizony akkor bármit szabad. Most fél centit hízott a mája is egyben.
-Ééértem, ez így teljesen világos.- mostanra már felszabadultan tud bólogatni és semmi merevség nincs már a mozdulataiban. Egészen legyőzte a gátlásait két ilyen szuper társaságnak hála. Integet Laggernek, mikor a lány távozik és még egy „Szia” köszönést is utána ereszt búcsúzóul egy mosollyal körbeölelve, majd rápislog Matildára, nagy levegőt vesz és belefog saját listájába.
-Hát úgy áll a dolog, hogy megköszönném, ha segítenél néhány könyvet előásni nekem. Jól jönne valami útmutató az Elfeledett Varázslatok Tanához, Asztrológiához, Átváltoztatástanhoz, Gemmológiához és Önismerethez... így indításnak.- azaz még fog ő ide jönni és Matilda is talán majd hozzászokik, hogy szinte minden nap itt lábatlankodik majd a kis gólya a keze alatt. Ha kedves könyvtárosunk hajlandó megszánni a cica-gólyát és összeszedeget vele néhány könyvet a témákban, azért nagyon hálás lesz ám és ezt szóban is kifejti úgy két percen keresztül lépten-nyomon megköszönve a segítséget felváltva egy adag hálálkodással is.
-Tényleg nagyon nagyon köszönöm, hogy segítettél nekem. Holnap találkozunk... mert elég sűrjen fogok ide járni tanulni, ha nem baj.- jegyzi meg mosolyogva a könyhalom mögül kikukkantva, miután Keresztanyu feljegyezte a „miket visz el” és „mikor viszi el” adatokat.
-Szép estét neked! – köszön elé szépen, ahogy illik, majd kissé imbolyogva, de végül sikeresen távozik a könyvtárból fel a levitások körleteihez.

//Köszönöm szépen a játékot    ! //

Glyniss

A konyha a mai nap folyamán úgy tűnik kimondott népszerűségnek örvend. Többen is megfordulnak itt nassolni való után kutatva, ám az a diák aki a túlbuzgó házimanók kezeire kerül általában nem ússza meg egy kisebb lakomával az ölében. A manók pedig ma igencsak kitettek magukért, pompás étkeket kínálnak és kóstoltatnak.
A kis vörös sárkányt követve nemsokára egy újabb rellonos példány lép a színre. Csak pár napja tartózkodik az iskolában, igazi "friss húsnak" számít, aki még nem igazán tudja hány óra... Tulajdonképpen most is az étkezőt keresi, ám húsz perccel ezelőtt valahol elnézte a fordulót és most itt kötött ki. Amint lépi át a konyha küszöbét egy kifelé iramodó, jól lakott felsőbb évfolyamos diákcsorda kis híján felkeni az ajtóra, de a lány fürgén átslisszan két vihogó kamaszfiú között, erősen védelmezve a fején levő barna kalapot. A kalap szent, a kalap sérthetetlen és ugyanez érvényes a többi harminckilenc darabra is.
Megigazítja tökfödőjét, majd egy árnyalattal világosabb, nagy gombokkal díszitett, térde közepéig érő kabátja zsebeibe süllyeszti kacsóit és körbenéz. Persze, hogy minden normális ember elhagyta már a kabátot és a kardigánt, de hősnőnk valahogy nem tartozik bele ebbe a kategóriába. Csendben nézelődik, ismerkedik a zsúfolt és hangos, de annál finomabb illatú helyiséggel. A nagy sürgés-forgás közepette észreveszi Glyniss-t is, aki ugyan még idegen számára, így azt sem tudja, hogy voltaképp háztársak. Zsebre dugott kézzel odaslattyog mellé. Nem lép túl közel, amolyan tisztes távolságból óvatosan méregeti a lányt. Mivel nem kenyere a tolakodás és a letámadás, tulajdonképpen a barátkozás sem, ezért csak első körben ennyit szól:
- Egy karéj zsíros kenyeret, hogy lehet itt szerezni, nem tudod? Nagyon kajás vagyok. - pislog a lányra mélybarna szemeivel kérdőn, majd egyik kezét kihúzza zsebéből és megkocogtatja egy poharakkal egyensúlyozó manó fejecskéjét aki látszólag már nagyon szenved a számára kiosztott feladattal, de ugyanakkor az is kivehető, hogy velük is szeretne ám foglalkozni, így most mélységes dilemmába keveredve csak ott pattog izgatottan a két lány körül.

Kunigunda

Épp egy figyelmen kívül hagyott tálca felé settenkedik és lekap róla pár pogácsát, majd ott rögtön falni kezdi. Persze ezt csak előételnek szánta, még vár, hogy manók kezébe nyomjanak valami ehetőt és tartalmasabbat. Persze a sürgés-forgásban már több koboldot leszólított, de mind csak heves bólogatás közepette ígérte, hogy hoz neki valamit, amit azóta is vár. Aztán egy kalapos lány mellé ér, és úgy tűnik, szintén ugyanabban a reményben érdeklődik itt a konyhán.
-Elméletileg, ha kérünk, adnak is valamit a manók. Előbb utóbb majdcsak felfigyelnek ránk. Addig ott egy pár pogácsa, vegyél, ha kérsz. Én önkényesen kiszolgáltam magam. – mutat a tálca felé. –Nem sűrűn járok a konyhába, általában megvárom az étkezést, de a mai nap nem tartozott közé. Azaz semmilyen étkezést nem tartalmazott, úgyhogy kicsit morcos leszek, ha nem kapunk gyorsan valamit. –magyarázza vicceskedő, de mégis kicsit morcos hangsúllyal.

A Rellonos idegen

---

Szeretem én annyira az ÁVT órákat, hogy még a könyvtárba is elmenjek kutakodni? Jó ez buta kérdés, mert igen, de már így is rengeteg leckével el vagyok maradva. Nem való nekem ez a suli, sokkal másabb, mint a mugli iskola. Kicsivel... inkább sokkalta több a lecke, mint ott. Nem mindig bírom megcsinálni időre sem, meg lassan többet vagyok ébren, mint amennyit 14 év alatt összesen. Nem csoda hát, hogy most is eltévedtem, hiszen az álmosság miatt, alig tudom nyitva tartani a szemeimet, ezért is nem tette be a lencséket. A végén még elvesznek a szemeimben, és inkább nem akarom megtudni, hogy mi is lenne olyankor. A szemüveget meg, meg tudom javítani azzal az érdekes varázslattal, aminek jelenleg nem jut eszembe a neve. Persze, amikor kell, rögtön a nyelvemen van, de most... áh, fáradtság ez már, vagy inkább információ és tudás szelektálás!?
Mikor már ráfordultam a megfelelő folyosóra, tudtam, hogy néhány pillanat, és  könyvtárban fogok kikötni. Még jó, hogy nincs nálam kikölcsönzött könyv, mert jelenleg a fejemet is elhagynám, ha nem maradna a nyakamon. Unottan lököm be az ajtót, és már-már hullaként sétálok oda, ahol a könyvtáros szokott lenni, de most nem igazán látom sehol sem. Na, mindegy. Akkor keressük meg magunktól azt a könyvecskét, amiből megtudhatok pár animágust a feladatomhoz. Mondjuk, azért jól jönne a segítség, de biztosan megtalálom magamtól is a könyvet. A primitív módszerre hagyatkozva, biztosan elől lesz a polcon, ha számításaim nem csalnak. Ha már egyszer "a" betűvel kezdődik. Igaz, a szerzőt nem tudom, így már el is bukott az elméletem. Ejj, csak meg lesz az a könyv... Legfeljebb egyesével végignézem mindet, és akkor még jövőre sem szabadulok ki innen. Már vagy az ötödik sort pásztáztam végig, de semmi. Inkább leültem az ablakhoz, és unalmamban kibámultam. Hátha pár percen belül meglátom a könyvtárost, és tudok tőle segítséget kérni... vagy nem.

A kis kék

Szerettem volna egy kicsit kikapcsolni. Az elmúlt napokban eléggé feszült voltam, amiben komoly szerepet játszott a Yarral lefolytatott kis beszélgetésünk is. Átlagos már nem lehetek soha, ezt elfogadtam, viszont szörnyeteg sem akarok lenni. Azzá válhattam volna. Sokkal könnyebb lenne, mint járkálni a többiek között, villogtatni a mosolyomat és gyakorlatilag a saját magam által generált problémák közé bezárkózni. Minden épeszű vámpír már eltűnt volna a kastélyból, hogy új életet kezdjen valahol máshol. Több vérrel, kevesebb problémával.
Minden esetre egyelőre tökéletesen megfelelt nekem ez a helyzet. Itt nem találhatott rám senki, főképpen nem az átváltoztatóm. Rengeteg szóval jellemezték már őket; mester, térítő. Esetemben a legmegfelelőbb az átváltoztató szó. Elvégre mesteremnek nemigen nevezhetek valakit, aki még csak meg sem próbált megtanítani semmire. Azt akarta, hogy maradjak mellette és akkor majd mindent elmagyaráz. Na, persze! Ha ott maradtam volna, valószínűleg én lennék a világ legtökéletesebb gyilkológépe. Idebent még mindig sokkal biztonságosabb, elvégre a varázslók nagy részének még csak eszébe sem jut, hogy közöttük járkálhatok. Ha lenne egy kis eszem, nem tenném. Néhányan közülük felismerhetnek, mivel a kedvenc professzorom elég mélyen bele ment a témába. Ami tulajdonképpen rá nézve is veszélyes, nem igaz?
Hangtalanul haladtam végig a folyosókon a könyvtár irányába. Kellett, hogy legyen valamiféle segítségem, egy könyv, amiben magyarázatot adnak bizonyos dolgokban. Nem hinném, hogy az ilyen tartalmú olvasmányokat száműzték volna a polcokról. Belépve biccentettem a könyvtárosnak és elindultam a leghátsó sorok felé. „V”. Pár másodpercembe telt mindössze elolvasni a címeket és hamarosan meg is találtam azt, amire szükségem volt. Lekaptam a könyvet a polcról és elindultam az asztalok felé, de azonnal kiszúrtam a mozgást. Halkan léptem a kissé elveszettnek tűnő fiú mellé, még mindig kezemben tartva a könyvet.
-Segítsek? –érdeklődtem apró mosollyal.

A Rellonos idegen

---

Már félig-meddig elbóbiskoltam, de azért még támasztottam a fejemet az asztalon. Legalább felriadok, ha kicsúszik alólam a kezem, de szerencsére, ilyesmi nem történt meg. A könyvtáros pedig, azóta sem jött még vissza, így veszett ügy az, hogy tőle kérjek segítséget. Viszont a könyv magától nem fog előkerülni, és ha én itt ücsörgök, akkor meg főleg nem. Felkeltem, és újra elkezdtem járőrözni a polcok között, de ismét nem sikerült ráakadnom arra, ami nekem kell. Ejj, legalább a szerző nevét tudnám, akkor ezerszer könnyebb lenne megkeresni, de így, hogy semmi információm nincs a keresett könyvről, eléggé nehéz dolgom van. Mindig ilyen az én szerencsém: amit keresnem kell, arról az égadta világon semmit sem tudok, és soha nincs senki a közelben, akitől segítséget tudnék kérni. Legalábbis azt hittem, hiszen a következő pillanatban egy hang üti meg a fülemet. Olyan váratlanul ért, hogy ijedtemben ugrottam is egy kicsit, és majdnem levertem vele egy sor könyvet. A jó oldalát is nézve, legalább felébredtem. Az idegen felé fordultam, és miután lecsillapodott a légzésem -ami, a hirtelen megszólalás miatt felgyorsult- halványan elmosolyodtam, és kérdésére egy aprót bólintottam. Mégis csak lesz itt valaki, aki segít nekem, vagyis megpróbál. Nem biztos, hogy tudja merre kell keresnem a könyvet, de legalább kedves tőle, hogy megkérdezte. Ha már másnak nem jutott az eszébe, pedig elég sok személyt láttam bent.
– Az jó lenne. Animágusokról kell gyűjtenem, de sajnos nem találom a megfelelő könyvet. Kezdtem az "a" betűnél, de nem akadtam rá. Esetleg tudod, hogy merre kell keresnem? –válaszoltam szavakkal is a kérdésére, mert a bólintás azért nem ugyanaz. Meg el kellett mondanom, hogy mit is keresek pontosan, hogy tudjon nekem segíteni, de ez sem biztos még. Néhány laposabb pislogás után, kicsit megtámaszkodok az egyik polcon, és úgy nézek a számomra ismeretlen lányra, aki reményeim szerint, nem is lesz sokáig ismeretlen.
– Nagy Bátor Dominic vagyok, örvendek. –nyújtottam felé a kezemet, bár egy lánnyal nem igazán illik, de mégsem nyomhatok puszit az arcára, mert nem tudom, hogyan fogadná. Meg aztán, bőven magasabb, mint én... fel sem érném, még lábujjhegyen állva sem.

Alex

Eleinte nem is gondoltam volna, hogy ilyen érdekes lehet ez a könyv, de ahogy olvasom egyre inkább bele merülök a rejtelmeibe. Először a tartalomjegyzéket olvasom el, majd a kabbala történetét tanulmányozom át. Néhány részt többször is át kell olvasno, mire megérte, hogy miről is van szó. Nem figyelek a külvilágra, csak a könyvre, így azt sem veszem észre hogy valaki közeledik felém. Kicsit rémülten nézek fel, mikor meghallom, hogy valaki köszön nekem.
- Sz-szia!- hebegtem, mikor rájövök, hogy illendő lenne nekem is köszönnöm. Megkérdezi, hogy idecuccolhat-e, én azt felelem, hogy nyugodtan, közben végig azon gondolkodom, hogy vajon honnan ismerem ezt a srácot. Pár percig még gondolkodom, s rájövök hogy ő is Levitás, hisz sokszor láttam már a Levita klubhelyiségében.
A pár percen át tartó- szerintem -kínos csendet a srác törte meg kérdésével: Mit tanulsz?- hangzott a kérdés, közben feltűnően tanulmányozza a könyv borítóját.
-Öhm... Kékessy Fréda professzor adott néhány olvasmányt a jóslástan órára, és gondoltam eljövök és elkezdem olvasni az egyiket.- felelem, közben kicsit megemelem a könyvet, hogy jobban lássa a címét.
Ezek után újra csendbe burkolózunk, és én folytatom az olvasást, bár most nem haladok olyan gyorsan vele, mint előzőleg, mert pár percenként felnézek,hogy lássam mit csinál a fiú.
Nem sokára pár rosszalkodó "gyerek" szaladt el mögöttem, s az egyik kicsit túl közel volt hozzám, így nekiment a szék támlájának, amitől én a földre estem, de annak a fiúnak semmi baja sem lett, rohant tovább mintha mi sem történt volna. Egy pár pillanatba beletelt, mire elmúlt a döbbentségem, és akkor elkezdek nevetni.

Ronald


Mivel ma nagyon meleg van, úgy határoztam, hogy hűvösebb helyet keresek magamnak. Egyik napról a másikra nyári meleg lett és sokan mások is úgy határoztak, hogy a napsütéses idő helyet, a hűvösebb árnyékot veszik birtokul. Nem mindenki bírja a hőséget, mint ahogyan én sem vagyok érte túlzottan. Ha ez így folytatódik, és nem jön egy kis lehűlés és eső minden növényzet kiszárad. Mióta itt vagyok nem volt időm arra, hogy körbejárjam az iskolát. Most van egy kis szabadom, és úgy határoztam, hogy a tanulás helyet egy kis kikapcsolódás is jár. Így gyorsan rendet raktam már, ahogy tudtam, mert össze vissza voltak a szobában a holmiijaim. Sőt még a rajzaim is az ágy alól kerültek elő. Nem vagyok rendetlen típus, de a kis szekrény és a szoba miatt lehetetlenség akár rendet tartani ilyen hely mellett. Azt hiszem nagyon gyorsan új szobát, kelessz kérnem és egy nagyobb szekrényt is beszereznem a holmimnak. Miközben ezen agyaltam és pakoltam lassan a szoba is jobban kezdet kinézni. Rendrakás után azonnal elindultam a kis felfedező utamra természetesen a rajz mappámat most kivételesen már a szobámba hagytam. Amire nagyon kíváncsi voltam és látni szerettem, volna az a könyvtár. Egy kis útbaigazítással mivel még nem nagyon ismerem a járást elértem a célom-megérkeztem a könyvtárba. A könyvtáros morcosan üldögélt a helyén, már is az volt a benyomásom róla hogy mogorva vénember Az egyik szemével olvasott de másikkal fürkészte a diákokat, nem tesznek ki valami csíntevést vagy engedély nélkül nem –, e visznek el valamilyen könyvet. Minden könyv elvitele és vissza hozatala után feljegyzést írnak ki mit vitt el. Beljebb mentem majd egyre közelebb és közelebb mentem a könyves polcokhoz. Ki húztam az egyik könyvet, ami a kezem ügyébe akadt és leültem a közeli padhoz úgy viselkedvén, mint aki olvasni akar majd figyeltem a többieket.

Melanie

A mai nap korán kezdődött a számomra. Levelet kellett írnom a csaldáomnak, mivel megígértem, hogy kéthetente egyszer baglyot küldök nekik. Na nem Chosugát a hóbaglyomat, hanem egy rendszeresített hosszútávra szavatolt postai baglyot.
Chosugát nem akartam ilyen hosszú útra küldeni ma, amikor amúgy is nemrég tért vissza csomaggal megrakottan.

Miután mindent elrendeztem tudtam, hogy ez a nap nem a jó időről fog szólni a számomra, hanem a tanulásról. Most már muszáj elmennem a könyvtárba, mert egy méteres dolgozatot kellett leadnom SVK tantárgyból a sárkányokról.
Valamiért az órai anyagból és a könyvemből nem nagyon akart összejönni a megfelelő mennyiség.

Ahogy a könyvtárba beléptem minden csendes volt. Egy pisszenést sem lehetett hallani. Egyből a polcok felé indultam, könyvet keresni. Egy jó vaskos könyvet találtam, amin ezüstös betűkkel ez állt:
-Sárkányok avagy bestiák varázsló szemmel
a másik viszont ennél izgalmasabb volt mellette, vérvörös betűkkel:
-Tűzokádó bestiák Európában.

Könyveimet nézegetve  leültem egy félreeső asztalhoz. Belelapoztam a könyvekbe, adatok után kutatva és elkezdtem jegyzetelni. Már rendesen a délelőttben járt az idő, amikor hátradőltem és kinyújtóztattam magam. Volt időm körbenézni. Ebben a pillanatban lépett be az ajtón Melanie. Igaz eddig még nem beszélgettünk, de tudtam pár dolgot róla. Most itt lehet az alkalom egy kicsit megismerkedni. Nincs rohanás egyik óráról a másikra, se kviddics edzés, se pedig... hát igen, túl sok időm megy el mostanában.
A könyveket a hónom alá veszem, a jegyzeteimet a farmerem zsebébe gyűröm, pennámat a táskámba a dolgozatom mellé.
Komótos léptekkel elindulok Melanie asztala felé. Éppen a könyvespolcom előtt ül. Ahogy látom nem nagyon olvasgat, tehát unatkozik, vagy valakit vár.

-Szia! Látom te sem akarsz sokat tanulni. Mit olvasol?- kérdeztem a lánytól. Majd lehuppantam mellé. Láttam a meglepetést az arcán. Mélyen a szemébe néztem. Próbáltam kitalálni vajon mit gondola a hirtelen megjelenésemről, hiszen ő nem láthatott, mivel háttal ült nekem. Örömmel vettem, hogy nem lepődött meg nagyon. Rámosolyogtam majd újra megszólaltam:
- Amúgy Ronald vagyok, a barátaimnak csak Ron. Már láttalak párszor a suliban.
Ezzel jeleztem, hogy nem csak úgy egyszerűen leültem mellé és tanulni akarok, hanem szeretnék is beszélgetni vele.
Ahogy rám nézett mosolyogva azonnal tudtam nem tanulni jött. Ha az ember ilyen céllal érkezik nem szereti, ha megzavarják édes magányában "kedvese" a könyv fölött.

Ronald

Nem nagyon figyeltem meg a könyv címét amit választottam csak a festett képeket csodáltam. Hát igen nem tehetek róla, megint csak a rajzolás, jár a fejemben, lassan már mániámmá vált ez az egész. Nem csodálom, volt kitől örökölnöm, mert a dédnagyapám is ennek a szenvedélynek élt. Ideje lenne már a szórakozásra is gondolnom, mert így lassan becsavarodom és nem csak a hobbimnak élnem. Erőteljesen fogtam, és becsaptam a könyvet a könyvtáros összehúzta szemöldökét, köhögött egyet, így akarta jelezni nekem, hogy nem így mennek a dolgok. Talán csak én felejtetem el, hogy egy könyvtár terembe a légy zümmögését is meg kellene hallania az embernek. Ilyen viselkedéssel, mint ahogyan most is, cselekedtem másokat, zavarhatok a tanulásban. Ismét kinyitottam a könyvet és immár a címét is elolvastam: Minden, amit a kvidicsről tudni lehet.
Nem lehet valami érdekes, de nem lehet azonnal elítélni egy cím alapján mit is tartalmaz valójában talán megismerhetem ennek a sportnak a fajtáját. Hirtelen egy mély hang miatt felriadtam nem annyira, mint aki megijedt csak váratlan volt, hogy valaki leszólít.
-Ő hát igen… olvasgatok magamnak.
Feleltem a srácnak és ráadásul alig tudtam kinyögni egy értelmes szót. Miközben ő már be is mutatkozott én csak néztem bambán magam elé.
-Szia… én Melanie vagyok Melanie Laurent. Nem hinném, hogy találkoztunk vagy legalább is én nem emlékszem rá. Talán rossz a memóriám.
Tettem hozzá egy csipetnyi mosollyal fűszerezve elhúztam a szám.
-Te is új vagy itt? Én néhány napja érkeztem elsőéves Navinés vagyok. Netalán csak nem tanulni jöttél?
Tettem fel Ronaldnak az újabbnál újabb kérdéseimet és kíváncsian vártam a fiú válaszát.

Dominic

Azelőtt elég gyakran megfordultam a könyvtárban. Persze, nem a kastély falai között, hiszen itt mindig történt valami –vészhelyzet, baráti csevej, David–, viszont otthon néha unatkoztam, vagy egyszerűen csak egyedül éreztem magamat és akkor menekülőre fogtam. Elvégre, nem ezért találták ki a könyveket? Hiszen az emberek nem akarnak a saját kis világukba bezárva élni, még akkor sem, ha annyira bonyolult, kiismerhetetlen és veszélyes, mint az enyém. Mindenki valami többről álmodozik, valami jobbról. Sohasem tartoztam azok közé a lányok közé, akik hasra esnek egy-egy szerelmes vámpírregény olvasás után és minden vágyuk az lesz, hogy a vérszívók közé tartozhassanak. Én gyűlöltem ezeket a meséket, erre tessék! A Sors már megint csúnyán elbánt velem. Szépen lassan talán hozzá is fogok szokni, hogy nekem valamiért semmi sem sikerül.
Ezúttal azonban nem álmodozási szándékkal toppantam be ide, hanem konkrét célom volt. Szerettem volna többet megtudni magamról és a fajtámról. Ha már senki sem segít és csak a saját tapasztalataimra számíthatok, akkor meg kell próbálnom önerőből túllépni néhány apróságon. Ahogy megtaláltam a könyvet és kiszúrtam a fiút egyszerűen nem volt szívem csak úgy elmenni mellette. Már, ha tényleg van még szívem.
Végiggondoltam, hogy milyen címszó alatt keresnék én könyvet az Animágusokról, de aztán rá kellett ébrednem, hogy én nemigen foglalkoztam még velük. Természetesen tisztában voltam a szó jelentésével és nagyjából magával a fogalommal is, de én sohasem vettem fel a tantárgyat, ergo nem is volt szükségem efféle irományokra.
-Ha a helyedben lennék megpróbálkoznék a H betűnél, mint híres Animágusok, bár be kell vallanom, nem nagyon volt még szükségem ilyesmire. –mosolyogtam rá bocsánatkérően, majd az általam megnevezett polchoz léptem és keresgélni kezdtem.
Meglepődtem, hogy bemutatkozott. Mármint, értem én, hogy a józanész ezt diktálja, csakhogy nem sokan állnának oda egy vámpír mellé és még kevesebben nyújtanák felé a kezüket, még ha nem is tudják, mivel állnak szemben. Ösztönös félelem az, amit irányunkba éreznek, mintha minden porcikájuk azt súgná, hogy menekülniük kell. Dominic –mint volt szerencsém megtudni– még elég fiatal volt ahhoz, hogy ne vegyen tudomást erről. Először. De már csak idő kérdése volt, hogy mikor rohan el sikoltozva.
-Katherine Danielle Averay, szia! –elfogadtam a kezét, de rövidre zártam a dolgot, hiszen elég hideg a kezem ahhoz, hogy gyanút fogjon. –Tessék! –nyújtottam felé a megfelelő könyvet, amit ebben a pillanatban szúrtam ki. –Van kedved csatlakozni hozzám? –érdeklődtem minél barátságosabb mosollyal, miközben megindultam az egyik asztalka felé.
Szerettem volna egy kicsikét átlagos lenni. Nem nagyon, csak épp annyira, hogy megfeledkezhessek arról, ami vagyok. Egy rövid időre.

Melanie

Azért megleptem kicsit a lányt, de sebaj. Tetszett a magabiztossága és az is, hogy hamar érdeklődni kezdett, tehát lehet vele beszélgetni.
- Tudom, hogy nem ismersz, de mivel új vagy nehéz is ilyen hamar megismerkedni ennyi emberrel. Én is csak látásból ismertelek még. Párszor feltűntél a folyosón amikor órára rohantál. -kacsintottam cinkosan.
- Én már másodikos vagyok, büszke Eridonos.- mosolyodtam el. Nyugodj meg. Ide nem sokszor járok fel. Persze néha muszáj itt is tanulni. Kellettek plusz információk a dolgozathoz, azt pedig itt lehet megtalálni.- mutatok szét a teremben a polcok felé.
-De ahogy látom te nem biztos, hogy tanulni jöttél. Kviddics? Szereted vagy most ismerkedsz vele?
Persze a könyve elég vaskos, emiatt inkább az utóbbira tippelnék.
Ekkor egyre melegebb napfény árasztotta el a termet. Egyik Eridonos társam felállt, hogy behúzza a vastag sötétítő függönyt az ablaknál amikor berepült rajta egy bagoly. Egyenesen az asztalunk fölé. Egy barna levelet hozott. Mivel elém ejtette biztos voltam, hogy nekem jött.
gyorsan bontogatni kezdtem. Elolvastam, majd elmosolyodtam. - Idén benne leszek a házunk kviddics csapatában.- mondtam nagy komolyan.
Közben a hóbagoly leszállt a vállamra és cinkosan belecsípett a fülembe.
-Na ne! Chosuga, ezt ne csináld.- vigyorodtam el. - A baglyom.

Ruu


A tanulás a legfontosabb dolog a világon. Milyen igaz! Sőt, ha szereted az adott tantárgyat, akkor még élvezetesebb. Ám, sajnos vannak olyan dolgok, amiket nem tartasz fontosnak a jövődre nézve. Ezért is nem vettem fel az őszeset. Örülök, hogy még egy taggal bővült a musicalt kedvelők száma, az ismeretségi körömben. Bár most Ru inkább a filmeseket sorol.
-Színházi musicalek közül, melyik a kedvenced?-Ha, nekem tennék fel ezt a kérdést, órákig rágódnék rajta, hogy melyiket mondjam, hiszen mindegyikben van valami, ami megfog, magával ragad és felemel.
-Hát, tényleg, olyan, mint egy mesebeli világ. Ezért szeretem annyira.-Otthon, édes otthon. De, hiányzik már! A hosszú vágták Ezüst Holddal, vagy amikor a kutyáimmal játszok. Az is vicces, mikor este ülünk a tévé előtt és az ölünkben egy-egy macska dorombol. Az enyémben általában Zoli szokott, de persze ez nem jelenti azt, hogy sose simogatnám meg mindhármat. Hófehérke családi állapotát, telje mértékben átérzem. Nem csak azért, mert jó empátiával rendelkezem, hanem az anyukám is csonka családban nőtt fel. Hosszú történet és anyu nem is szokott beszélni róla. Anyu apja otthagyta őket egy sárvérűért. Tudom, hogy ez a szó nagyon csúnya kifejezés, de nem tudok tisztelni egy olyan embert, aki családokat szakít szét! Örök sebet ejtett, anyán. Én sohasem ismertem a nagyapámat, de egy ilyen embert nem i akarok sohasem megismerni. Nagymamám, pedig egyedül nevelte fel anyut. Apának ezért is tartott sok ideig, mire elcsábította őt, aki életet adott nekem. Runa közbe visszatereli a szót az állatokra. A szerencsétlenül járt hörcsög esetén, egy ki mosoly jelenik meg a szám szegletében.
Van kedved elkísérni, egyszer az állatkereskedésbe, én is szeretnék már magamnak egy baglyot, csak nem akarok egyedül menni. Mehetünk akár most is, ha van időd.-Jó lenne, végre, ráadásul Ru ért i hozzá, hiszen neki is van egy. Kérlek, mondj igent...

Keiko

Kat  

Az ember holtáig tanul - tartja a mondás. Mások szerint van, aki ebbe hal bele a végén, ha túlzásba viszi. Ő inkább tartozik a második kategóriába, bár, ha azt nézzük, hogy ilyen kedves háztársakkal van megpakolva, mégis át fog az a mérlegnyelv az előbbibe billenni, mert ilyen környezetben sokmindenben részt fog venni, hogy kicsit elszakadjon a tanulástól. Ki tudja, ha már felhozódtak a musicalek, akár rendezhetnének is egyet! Tudni kell a kislányról, hogy az ő fejecskéjében ő a szuperhős, a mindenre képes, belevaló csaj, csak éppen élőben soha nem nyitja ki a száját (szinte).
-Hmmmm.... Megfogtál.- ezen nem is gondolkodott. Igazából színháziakat keveset látott, de mégis, ahogy egyre jobban és jobban belegondol, felrémlik benne, hogy melyik is lehet a kedvence.- Azt hiszem, mégis csak a "Macskák" . Anyuval kétszer láttuk a színházban és mindkétszer megragadott teljesen. Neked melyik a kedvenced? Vagy több is akad?- nem kizárt, hogy Kat több musical darabot látott nála, így több kedvencet is megjegyezhetett magának. Ő inkább filmeket bújt otthon, míg a szomszédoknál lakott az anyja kórházi kezelése alatt, meg a könyveit falta legtöbbször. Színházba csak addig jártak, míg Runa Ulvaeus egészséges(ebb) volt.
Nemsokára szóba kerülnek az otthonok és a családok is, s belőle is kitörnek a szavak, mi volt, hogy volt, az apjáról is szó esik, a leendő mostohájáról, akit utál, az édesanyjáról, akit nagyon szeretett, szóval minden felhozódik, ami csak előkerülhet a tarsolyból, de a végére picit nyugodtabb, összeszedettebb lesz tőle, sőt visszatereli a szót az állatokra, nevezetesen Robi nevű hörcsögére, aki nem élte túl a nagymosást. Viszont itt van mára helyette Hugo, aki enyhén bolond, de kedves is a maga módján.
-Persze, szívesen elmennék veled. Az az egyetlen baj, hogy itt nem tudom, merre van az állatkereskedés.- most nagyon meghatódott, hogy Kat felajánlotta, kísérje el. Ez látszik a szemein is, hogy kicsit elfátyolosodtak, no meg a hangja picit dallamosabb lett, de a lelkesedése őszinte. Menne ő akár most is, bár, ha meghallaná, hogy ért a baglyokhoz... ha értene hozzájuk, Hugo nem csipkedné minden egyes alkalommal, mikor megsértődik rá.
No de annak érdekében, hogy jussanak is valahová, fel kell tápászkodni, még pedig most. Tehát szépen feltornázza magát, a kötnivaló holmijait bekaparja abba a zacskóba, amiben eddig is tartotta őket odafönt, csak most eddig rajta trónolt, s ha Kat is készen van, részéről indulhatnak, meg sem kell állni egészen a nevezett állatkereskedésig.

Ronald

Őszintén  szólva valóban nem rémlett a srác arca, hogy találkoztunk volna. Meglehet, hogy az én figyelmemet kerülte el és nem ugrik be, hogy összefutottunk volna. Mivel csak néhány napja érkeztem, szinte senkit nem ismerek néhány osztálytársamon kívül. Kicsit meglepődve vettem tudomásul, hogy a srác már felfigyelt rám, jobban mondva, ahogy mondani szokták ki szúrt magának. De pozitív vagy negatív irányba? Ez valóban nagyon jó kérdés mivel egyes diákok szeretik piszkálni a kisebb jövedékeket, mivel még csak kezdők. Könnyebben tudják az embert becsapni. De óvatos leszek, nem akarok senkinek a használati tárgya lenni, de mivel ezidáig normálisnak tűnt Ronald, válaszoltam a kérdéseire.
- Igen meglehet, hogy találkoztunk folyosón, de mivel olyankor nem csak mi tartózkodunk ott, hanem több diák is megfordul sietve az óráira, és mindegyiknek nem tudom megjegyezni az arcát.
Talán egy kicsit nyersen tálaltam neki a dolgokat de hát ez az igazság. Néhány másodperc elteltével egy bagoly repült be a könyvtárba. Mindenki kíváncsian nézte és várta, hogy kinek viszi a postát. Nem kellet sokáig várni, hogy kiderüljön ki is a tulajdonosa. És az nem más volt, mint  Ronald.. Levelet kapott, amit nagy örömmel olvasott fel és az arckifejezéséből úgy tűnt nagyon is örül neki. Közölte hogy az évben benne lesz kviddicscsapatban, így nem tehettem mást és gratuláltam neki.
-Nahát ez aztán a hír biztosan jó lehetsz ebben a sportágban, ha téged választottak, szívből gratulálok. Én csak véletlenül vettem ki a kviddicsről szóló olvasmányt, de ha több időm lesz biztosan elolvasom.
A bagoly, aki a postát hozta egy ideig, körözgetett a könyvtár fölött, majd leszállt Ronald vállára és fülébe csipet majd közölte hogy a saját kis baglya.
- Nagyon aranyos de mintha féltékeny lenne, hogy még nem mutattad be nem, gondolod?

Alex

Nézem, ahogy a srác arrébb rakja az egyik széket, hogy kerekesszékével közelebb kerüljön az asztalhoz. Mikor elmondom hogy milyen könyvet olvasok, lelkesedik a professzor iránt, gondolom őt is tanítja, és kedvelheti. Még viccelődik is - szerintem -, hogy taníthatnám őt. Vagyis csak remélem hoy viccelődik, mert alig tudok még valamit jóslástanból. Amikor az a fiú lelöka székről, már veszi is elő a pálcáját, viszont a fiúk hamar eltűnnek a szemünk elől. Megkérdezi hogy megvagyok-e még.
- Igen, nincs semmi bajom- felelem közben visszaülök a székre. Mindketten folytatjuk az olvasást, de ez nem tart sokáig, mert hamar megtöri a csendet, és megkérdezi hogy mi a nevem, és azt is elmondja, hogy őt Alexnek hívják.
-Én Keiko vagyok- válaszolok egy mosoly kíséretében.
Aztán arról érdeklődik, hogy milyen a suli, és vannak-e ismerőseim.
-A suli nekem nagyon tetszik szeretem, és szerintem az emberek itt mind nagyon kedvesek, de még nem igazán sikerült tartós kapcsolatot kialakítanom senkivel. Én kicsit nehezen barátkozom, a szülővárosomban is sakk néhány barátom volt akiket már egész kis korom óta ismerek. Szeretek egyedül lenni mert akkor mindent tisztán át tudok gondolni, vagy nyugodtan tudom olvasni a kedvenc könyveim. De azért néha jó egy baráti körben lenni, de sajnos itt még nem barátkoztam senkivel igazán.
Miután ezt kimondom lesütöm a szemem, és arra gondolok, hogy most biztos egy olyan embernek tart, aki egy  gyáva könyvmoly. Ezt jól megcsináltam, most biztos el fog menni.

- Jaj, ne haragudj. Ő Chosuga. Édesanyámtól kaptam tavaly év elején. Nagyon szeretem. Párszor már elment Londonba a családomhoz. Nagyon megbízható. Ha levelet akarsz küldeni, akkor nyugodtam szólj. Mindenkit hamar megtalál.
Kicsit elgondolkodtam, majd úgy éreztem itt az idő kicsit érdeklődni Melanie felé. Persze nem úgy mint ha rá akarnék repülni, hogy véletlenül se ijesszem el.
-Azt már tudom, hogy elsős vagy, de azt még nem, hogy milyen tantárgyakat vettél fel. Szóval mit tanulsz ebben az évben?
Azt hiszem ez komoly kérdés, hiszen az első évben én is csak 8 tantárgyat vettem fel. Most viszont mind a 15-öt. Érdeklődöm minden felé. Ki tudja melyik fog tetszeni annyira, hogy a harmadik évfolyamtól megtartsam.
-Igen, nagy szó, ha valaki a kviddics csapatban szerepelhet. Nekem szerencsém volt, jól repülök, amellett kiváló seprűm van, ami gyorssá tesz. De majd a mérkőzésekre, ha lejössz, akkor majd meglátod milyen is.
Kicsit elgondolkodtam. Vajon most mi lesz. Még felőlem nem is kérdezett, de magamtól elég sok mindent elmondtam.
Hagyjuk, had bontakozzon ki, talán akkor kicsit jobban kinyílik.

Lagger (Bocsi, hogy csak most)

"A landolás lehetett volna tökéletesebb is," hallottam a fülemben Markovits tanár úr "méltató" szavait. - Igen, tanár úr! Kicsit elszúrtam valamit. Talán túl magasra sikerült szállnom, vagy nagyon gyors voltam? - intéztem hozzá a kérdést. Még a földön feküdtem elterülve, felettem a kék ég, alattam a pálya füve. ~ Azt hiszem, most megbuktam.~ Ilyen még úgysem volt, most legalább ezt is megtapasztaltam, fájdalmas. Kívül is, meg ott bent is.
- Kedves Nikoletta, csak szimplán ügyetlen volt. Erre a repülésre kap egy Trollt. - hangzott a tanerő válasza. Látaom fölém tornyosuló alakját, és valamiféle kárörvendést is a szemében, de lehet, csak a fájdalom tette. Aztán lassan átalakult az arca. Eltűnt róla az előbb említett kifejezés, és aggodalommá alakult. Kisvártatva, már nem is ő állt ott, hanem Lagger guggolt mellettem. Az eddigi tompa moraj helyett, kiélesedett a zsivaj, a köd is eloszlott a szemeim elől. Sehol a füves pálya, sehol Markovits tanár úr, ezek szerint a vizsgát is csak képzeltem.
- De jó, hogy itt vagy! - mondtam a lánynak. - Most meg kell keresnem a seprűmet, vissza kell ülnöm azonnal. Csak elsős koromban estem le egyszer, meg a lóval is van ilyesmi, hogy vissza kell ülni. - hadartam kicsit zagyvalékosan, de elindultam megkeresni a járművemet. Nem kell sokat kutatni utána, megvan az. Fel is pattantam rá, aztán intettem Laggernek is, hogy jöjjön velem.
- Gyere, nem árt egy kis óvatosság. Megtesszük az óvintézkedéseket. - Szememmel vizslatva a gurkót, észre is vettem, ahogy épp egy eridonos feneke felé tartott. Ráirányítottam a pálcámat a fém golyóra és ...
- Reducio! - kiáltottam. Sajnos nem a gurkó ment össze, ahogy szándékoztam, hanem a pad, amire le akart ülni a fónixlány. Szépen seggre is csücsült, a vasgolyó meg elhúzott felette. Másodszor is próbálkoztam, akkor már sikerült olyan méretűre kicsinyíteni, hogy bennünk ne okozzon kárt.
- A másik a tiéd!- biztattam bűntársamat, de előbb a labdacsot kéne megtalálni.

Katherine

---

– Megnéztem már ott is, de lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet, nem tudom. Kicsit nehezebb az iskola, mint hittem, de megbirkózom a leckékkel, és a tanulnivalókkal. Csak az alvás nem megy úgy, mint régen. –húztam el a számat, egy kisebb ásítás után, de illedelmesen a szám elé tettem a kezemet. Nem illik más előtt ásítani, főleg akkor nem, ha az illető szemtől-szemben áll veled. Ő közben megindult, így jobb ötlet híján, odaléptem mellé, és néztem, ahogyan keresgélni kezd. A rövid kézfogást nem igazán értettem, és eléggé meglepődtem, hogy hideg a keze.
– Jól vagy? Már mint úgy értem, hogy kicsit hideg a kezed. Nem kellene elmenned a gyengélkedőre? –nem akartam sem megsérteni, sem felbosszantani, semmi ilyesmi, de még a varázstalan embereknél sem normális az, ha az ember keze hideg. Aztán megkapom tőle a könyvet, amit eddig kerestem. Nem kicsit lepődtem meg rajta, hiszen én is nézelődtem itt, de akkor elsiklott felette a tekintetem. – Köszönöm. Tényleg fáradt lehetek, ha nem vettem eddig észre. Persze, szívesen csatlakozom hozzád. –mosolyogva követtem az asztalok felé, és mikor odaértünk az egyik szabad asztalhoz, kihúztam a széket, és leültem. A könyvet letettem az asztalra, de egyelőre nem ütöttem még fel, hanem Katherinere néztem.
– Na és te, milyen könyvet fogsz olvasni, ha szabad kérdeznem? –kérdeztem kedvesen, majd fogtam egy papírt, meg íróeszközt, és magam elé húztam. Kinyitottam a könyvet, és megnéztem a tartalomjegyzéket. Tökéletes könyv lesz a számomra, hiszen minden benne van, amire szükségem lesz. Híres animágusok sokasága rejlik ebben a könyvben, és remélem, hogy egyszer én is belekerülök.

Ronald


Nagyon kedves kis bagoly bár igaz, ami igaz féltékeny típusnak tűnik, de véleményem szerint inkább kicsit csalódott lehetett hogy a gazdája nem mutatta be azonnal. Azt hiszem, szeret a középpontba lenni Chosuga. Az én baglyom nem ennyire harcias, épp az ellenkezője, csendes kis jószág, talán túl csendes, mint egy megszokott bagolytól elvárható. Hirtelen kaptam őt egyik napról a másikra így nem volt még alkalmam nevet adni, de már nagyon ideje lenne.
Ronald felajánlotta a baglyát, hogy bármikor használjam, ha szükségem lenne rá, hogy postát küldjek, kölcsönadja, mivel nagyon ügyes állat.
-Kösz, rendes tőled, de nekem is van egy baglyom, akinek még nevet kell adnom első útjára még nem engedtem el, kicsit féltem, nehogy baja essék. Jelenleg még az iskolai baglyot használom, amit a tanár úr fel ajánlott azoknak a diákoknak, akiknek még nincs beszerezve ez a kedves kis jószág.
.Talán  Ronaldnak furának tűnhet, hogy nem a sajátomat használom, hanem az iskolai baglyot vettem igénybe.  De úgy érzem, hogy nincs felkészülve egy hosszú útra. Igen meglepő volt számomra hogy tudja elsős, vagyok érdeklődően, kérdezte volt milyen tantárgyakat vettem fel az évben.
- Az évben csak 5 tantárgyat vettem fel Bájitaltan, Bűbájtan, Jóslástan, Legendás Lények Gondozása és Repüléstan.
Gyorsan felsoroltam a srácnak mikre jelentkeztem az évben, tudom, hogy ez kevésnek tűnik de úgy vélem egyelőre elég. Nem akarok már is a közepébe vágni, így is lesz mit tanulnom. De Ronald a kétszeresét vette fel a tantárgyak közül.
-Hűha nem semmi, te aztán igazán szerethetsz tanulni, meglehet, hogy még én is felveszek pár tantárgyat a közeljövőbe.
Nem szeretnék szégyenben maradni, hogy lány létemre csak 5 darab tantárgyat vettem fel így javítottam azon és közöltem vele még jelenkezek néhány órára.
- Egyébként melyik a legérdekesebb órák? Nem szeretem az unalmas tanárokat, hogy el lehetne aludni az órán, tudnál néhányat ajánlani? A kviddics valóban nagyszerű lehet és megtisztelő érzés, hogy az ember bekerülhet a csapatba. Úgy tudom lányok is bekerülhetnek a csapatba, ha ügyesek e téren vagy tévedek?

Keiko Sama

 Elindultam a konyha felé, hátha maradt valami kis finomság egy kis diák számára. Végig mentem a soha véget nem érő folyosón és néha-néha kikukucskáltam az ablakokon. Besütött a folyosókra a nap sugara, mely meg-megcsillant a páncélokon.
  Mikor odaértem, a konyha ajtajához, óvatosan bekopogtam. Kinyitottam az ajtót és beléptem.
  - Jó napot! - köszöntem. - Elnézést a zaklatásért, de maradt valami kis finomság? - kérdeztem vidáman.
  - Hát persze! - jött a válasz, és már a kezembe is tarthattam az ínycsiklandozó palacsintát és muffint. A kis táskámba egy pléd volt, amit leterítettem és leültem. Nem volt kedvem visszamenni a klubhelyiségbe.

Vanília Perwinkle

Egy kicsit megéheztem, így arra gondoltam, hogy ellátogatok a konyhára, hátha kapok valamilyen ételt. Igaz, hogy elmehetnék a faluba is, de ahhoz most nincs kedvem - vagyis, az az igazság, hogy most pénzem is alig van. Végigmegyek a folyosón, s csak résnyire nyitom ki az ajtót, azon kukucskálok be. Hamar összeszedem a bátorságom, és bemegyek. Most járok először a konyhán, így gondolom nyilvánvaló, hogy elbűvöl az egész látvány. Legfőképpen az, hogy a manók milyen szorgosan dolgoznak a tűzhelynél. Elindulok az asztal felé, ahol néhány manót látok, és mellettük egy tál palacsintát. Nem is figyelek. lábam elé csak megyek előre. Már majdnem elérek az asztalig, mikor megbotlom valamiben. Vagyis inkább valakiben, egy lányban, aki valamiért egy pléden ül itt a földön, és palacsintát eszik. Amint meglátom,hogy kiben botlottam meg, alázatosan meghajolok, és ezt mondom:
- Elnézést, nagyon sajnálom. Nem volt szándékos. Kérlek bocsáss meg!
ezek után nézem a lányt, közben várom a reakcióját. Remélem nem haragszik nagyon rám.

Melanie Laurent

- Találó nevet kell adnod a Baglyodnak. Legyen egyedi, de dallamos. Amikor kimondod örömmel töltse el. Hidd el, már most hűségesen követi minden kérésedet. Először kisebb távolságokra küld el. Ne félj, tud magára vigyázni.- mondtam el szinte egy szuszra.
Láttam az arcán, hogy valamin nagyon csodálkozik. Talán a túl sok tantárgyamon? Lehet, gyorsan megnyugtatom.
-Tényleg nagyon zűrös a tananyag listám. Sokból kell jól vizsgáznom, ha évfolyamot akarok lépni. Még mindegyiket nem ismerem annyira, hogy nyugodt szívvel ajánljam. -itt egy kicsit megálltam és elgondolkodtam. Hiszen az, hogy mit tanulunk attól függ mihez akarunk kezdeni a jövőben. Igaz ezt nem lehet elsőre eldönteni. Az, hogy nekem melyik tetszik az szubjektív dolog, de azért elmondhatom.
-Az általad felsoroltakat szeretem, habár a jóslástant idén vettem fel. Viszont a Sötét Varázslatok kivédése fontos szerintem, habár a professzor kicsit szigorú. Viszont az Önismeret tantárgy hasznos lehet, a Melodimágia pedig a zenei mágia kifejezése. Ez érdekessége miatt tartottam meg az idén. Tavaly 8 tantárggyal kezdtem. Jövőre biztos leadok párat. Az idén sok múlik azon melyiket fogom annyira érteni, vagy kedvelni, hogy megmaradjon. -elgondolkodtam vajon melyikeket fogom leadni. Így az elején nehéz választani. Minden esetre lesz min gondolkodnom a szünetben.
-A kviddics olyan játék ahol nem számít, hogy fiú vagy lány, az ügyesség a fontos. Angliában van egy csapat, ahol csak lányok játszanak. A házunk csapatában is szerepelnek. Ha tetszik majd, akár jelentkezhetsz is, hogy kipróbáljanak.

Ronald


Érdekes de frappáns nevet kell, adom a baglyomnak, mivel Ronald is ezt tanácsolta. Elmondta a véleményét a név terén, azt hiszem, elő kelessz vennem a naptáromat és átböngésznem a neveket. Mivel nagyon kedves és vidám állat vidám nevet is kell adnom neki. Azonnal el kezdtem a néven gondolkodni.
~Bibi,Cleo,  ...  Áh ezek túl hétköznapiasak valami egyedit kell találnom, ami ritka és különleges.
Egy pillanatra elgondolkodtam a neveken majd ideje visszatérnem a valóságba, mivel társaságban vagyok, nem felejtkezhetek el, arról hogy nem vagyok egyedül. Kicsit megnyugtató volt számomra az a tudat hogy talán ő is le ad pár tantárgyat az éven, ha úgy alakul és úgy hozza a helyzet. Talán csak én vittem túlzásba a dolgot. Annyi tantárgyat vállalok magamra amennyivel meg birok küzdeni az éven. Így mindenre szakíthatok időt akár a rajzolás terén is, mivel azt nem szeretném hanyagolni. De mértékkel, mert azt nem szeretném, hogy a tanulás rovására menyen. És ezt szintén közöltem a sráccal is.
 - Azt hiszem igazad az ember csak annyit vállaljon magára amennyivel, meg tud birkózni. Felesleges 10-15 tantárgyat fel venni, ha úgy sem tud rá szakítani időt, és ha az embert ráadásul nem is érdekli, akkor csak a jegyek romlanak lefele.
Fejeztem be a mondatomat gyorsan és egyszerűen majd fel álltam és vissza, helyeztem a könyvet a helyére, ahonnan elvettem. Majd visszasétáltam Ronald fele ne higgye, azt hogy megfeledkezem róla és lelépek egy szó nélkül. Mivel még dolgom akadt illedelmesen elköszöntem tőle.
-Őszintén szólva órákig tudnák veled beszélgetni, de van még a mai napra, van egy kis dolgom, amit el kellene intéznem. De ha lesz kedved, és rá érsz majd valamelyik nap szívesen, találkoznák veled és dumálhatunk.
Egy kicsit ostobának érzem most magam, mivel ez úgy jött le mintha randevúra hívtam volna el. Kényelmetlenek éreztem ezt a helyzetet, és úgy éreztem, hogy az arcom pirosodik, mint egy alma. Majd egy gyors köszönéssel faképnél hagytam a srácot és fel szaladtam a szobámba.

Keiko

Alex

- Lehet- válaszolok, mikor mondja hogy szerinte nincs probléma a barátkozási módszereimmel. Kacsintását egy mosollyal köszönöm meg.
- Japánban születtem, pontosabban Osaka-ban- felelek a rám zúduló kérdésáradatra, közben próbálok nem idegeskedni, bár ez nem nagyon működik, mert a hangom végig remeg.- Szintén Japánban születtem, de apám magyar származású, így sokszor ellátogattunk ide- lehajtom a fejem, és veszek egy mély levegőt, hogy elkergessem a fejemből apám emlékeit.
Próbálom elterelni a figyelmem, hogy ne idegeskedjek ennyire, ezért figyelem, ahogy Alex egy ceruzával játszik. Pontosabban a pálcájával bűvöli azt.
- És veled mi a helyzet? Nem nehéz egy kicsit a közlekedés a kerekesszékkel?- érdeklődöm, mert hát miért csak én beszéljek? Meg amúgy is, engem érdekelni szokott mások hogyléte.- És egyáltalán hogy kerültél kerekesszékbe?- kérdezem, s remélem, nem zavarja őt ezen kérdésem, közben elveszem a ceruzát, mielőtt még valami baj történne, s az itt heverő egyik lapra kezdek el firkálgatni vele.

Terroristám

Keiko

  - Semmi baj! Gyere és csatlakozz hozzám - mondtam nyugtatóan. - Te jól vagy? Nem én estem el benned, hanem te bennem. Nekem kellene bocsánatot kérnem amiért kint hagytam a lábam - mosolyogtam rá. Nagyon udvarias lánynak tűnt, hisz azért kért bocsánatot, amiről nem is ő tehet.
  - Még meg se kérdeztem. Hogy hívnak? - kérdeztem tőle. - Levitás vagy, mert láttalak a klubhelyiségben, és elsős, mert ritka az ekkora másodikos, már bocsánat - fejeztem be mondandóm. Örültem, hogy találkoztam vele. Odébb csusszantam és megütögettem magam mellett a helyet. - Na gyere! Csüccsenj le és mesélj magadról! - érdeklődtem.

Vanília

Megkönnyebbültem mikor mondja hogy nem haragszik rám, hogy nincs semmi baj. Mosolyából is le lehet szűrni, hogy egy kedves lány, amit egy másik mosollyal viszonzok.
- Igen, levitás vagyok, és igen elsős- elnevetem magam mert még senki sem a méretem alapján feltételezte a koromat, bár sokan fiatalabbnak néztek, mert még mindig csak 148 centi vagyok.
Megengedi , hogy leüljek mellé a plédre, és én le is huppanok azonnal.
Hmm... mit is mondjak magamról? kérdezem magamtól, közben kezem az álamra teszem.
- Hmm... hát... öhmm... mit szeretnél tudni?- kérdezem, majd szemem a palacsintákra mered, mikor megérzem a szagukat, és akkorát kordul a gyomrom, hogy csak na. - Kaphatok belőle? - kérdem,közben mutatóujjammal mutatok a palacsinta felé.